Mindenki számára „kényelmetlen helyzet” volt a kiköltözés a csíkszeredai szociális központból, fogalmazott Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere. A Gyermek sétány 9 szám alatti tömbházat azért kellett kiüríteni, mert az épület alapja mozog, a falain lévő széles repedések tágulnak, és fennáll az omlás, csőtörés veszélye. Az épület állapota valószínűleg a környék 2016-os felújítása óta kezdett el romlani az alá gyűlő csapadéktól. A saját ereszei is áztatják, a falai három éve repednek.

Önkormányzati beruházás dobta fel a környéket, ahonnan így a legszegényebbek szorultak ki. Azok, akiket ugyanez az önkormányzat támogatott itt emberhez méltó lakással. A 30 családot befogadó, januárban kiürített tömbház felújítására nem tudni, hány évet kell majd várni úgy, hogy az önkormányzatnak jelenleg nincs más szociális bérlakása. A tömbház teljeskörű felújítása több mint duplájába kerül annak, amiből nyolc éve rendbe szedték és modernizálták a környékét.

A városháza életmentésről kommunikál, de nem sikerült minden család számára olcsó és emberhez méltó szállást találni. Holott a sajtónak már januárban azt mondták, mindenki lakhatását, illetve a többségét megoldották. Ekkor tetőzött a szeredai lakáskrízisnek már a második olyan hulláma, amellyel a jelenlegi városvezetésnek kellett szembenéznie. A télvíz idején kikényszerített költözéskor a városháza rossz megoldások között kapkodott, a hátrányos helyzetű családok egy részét pedig megoldhatatlan feladat elé állította.

„Ezek az emberek csak isznak, és nem dolgoznak, ugye? Sok gyerekük van, és elhanyagolják őket?”

– kérdezték tőlem ismerőseim a csíkszeredai szociális lakások lakóiról. Kik ezek az emberek? Többükkel is el tudtam beszélgetni, megismertem a történetüket. Néhányuk nevét saját kérésükre megváltoztattam, és élettörténetükből csak részleteket emelek ki.

Nóra egyedülálló anya. A 2100 lejes fizetéséből csak maximum 500-600 lejes lakbért mer vállalni. Habár a gyerekei már nagykorúak, gondoskodnia kell a családjáról, rezsire, élelmiszerre és más szükségletekre is költenie kell. Büszke arra, hogy mindig volt fizetése, és nem kellett segélyeket igényeljen. A szociális központban 29 lejt fizetett egy szobáért, plusz 300 lej közös költséget.

Kamilla szintén egyedülálló anya. Már felnevelte két idősebb gyerekét és három testvérét. Ugyanis Kamilla 13 éves korában került az utcára testvéreivel, amikor édesapja meghalt, és édesanyja úgy döntött, többé nem gondoskodik róluk. Jelenlegi fizetése 2200 lej, és egy 1000 lejes lakást kellett kibérelnie. A februári gázszámlája ezer lej lett. A szociális lakásban 77 lej lakbért fizetett, és körülbelül 600 lej rezsit. Abba a lakásba ő maga is fektetett, egyes részeit felújította. Nem nehéz kiszámolni, hogy a jelenlegi körülmények között szinte a teljes fizetését a családja lakhatására kell költenie.

A többi volt lakó is, akivel beszéltem, mélyszegénységben élő, alacsony státusú családba született. Családjuk nem tudta őket anyagilag támogatni. Nem azért igényeltek szociális lakást, mert nem hajlandók dolgozni. Akármennyit dolgoznak a számukra elérhető munkahelyeken, akkor sem tudnak megengedni maguknak egy középosztálybeli bérlakást.

Csíkszereda önkormányzatának kizárólag a Gyermek sétány 9 szám alatti tömbházban voltak szociális lakásai. A tömbház földszintjén ebédlő és irodák működtek, az első szinten volt a hajléktalanszálló 21 állandó lakóval, akik közül egy személy mozgáskorlátozott.

A további három emeleten lévő szociális lakásokat 30 család bérelte rászorultsági alapon. Itt összesen 50 felnőtt és 35 kiskorú élt, akik közül egy gyerek mozgáskorlátozott, és állandó felügyeletet igényel.

A lakbér a tömbházban nagyon alacsony volt, az egy–három szobás lakásokért: 29, 48, illetve 77 lejt kellett fizessenek a lakók. Az apartmanok esetleges felújítása a lakók egyéni döntésén múlott, amelyet a városházának nem volt törvényes lehetősége közpénzből kompenzálni, válaszolta kérdéseimre a városháza.

Arról, hogy mikor mit tudtak a falak repedéséről, mit léptek az épület rendbehozataláért, illetve a rászoruló lakók kiköltöztetéséért, Sógor Enikő alpolgármesterrel beszélgettem. A felmerült részletkérdésekre Csíkszereda alpolgármestere írásban küldött pontosabb válaszokat. Átküldte azokat a döntésmegalapozó dokumentumokat is az elmúlt két évből, amelyek nincsenek feltöltve a városháza honlapjára (itt és itt). Az üggyel kapcsolatos önkormányzati vitáknak a tanácsi határozatokban és a tanácsülések jegyzőkönyvében is utánanéztem.

A csapadék hét éve gyűl, a vészhelyzet legalább három éve alakul

A tömbházat 1971-ben építették, 2010-ben kibővítettek egy új épületszárnnyal. Az új szárny is négy emeletes, közvetlenül rátapad a régi tömbházra. Itt működött a szegénykonyha és a kantin. A régi résznek nincs alagsora, csak egy technikai csatorna középen, a relatíve új épületrész alatt teljes értékű alagsort alakítottak ki, tudtuk meg a városházától.

A városháza 2022-ben, majd 2023-ban megvizsgáltatta az épületet, mert az ott dolgozók 2021 elején jelezték, hogy reped a fala. A régi és az új épületszárny kezdett elválni egymástól, közöttük a repedés a tetőtől az épület alapjáig fut. A földszinten a falak átlósan is megrepedtek, látványosak a hasadások az épület oldalán.

„A repedések keletkezésének feltételezett okai: a két épületrész nem dolgozik együtt, a két szerkezettípus is más, a régi épületben a falak földrengés szempontjából nem megfelelően vannak kiosztva, az anyagok minősége is jócskán különbözik a mai elvárásoktól, illetve azoknak a felhasználási módjának hibái most látszódnak. Ugyanakkor az épület körül a talaj különböző rétegeiben az évek során megálló víz most mutatta meg látványosan korróziós hatását” – írta kérdésemre a városháza.

A műszaki vizsgálat 2022 tavaszán megállapította, hogy kicsi az esélye annak, hogy az épület földrengés esetén összeomoljon, de akár súlyosan is károsodhat. Ettől függetlenül az állapota folyamatosan romlik.

A műszaki szakvéleményből Sógor Enikő alpolgármester nekünk szóban és önkormányzati üléseken is azt emelte ki, hogy az épületet 3-as fokú földrengés veszélyeztetettségi kategóriába sorolja, és „azok (az épületek), amiket Rs III-ba tesznek a szakértők, azt jelenti, hogy bármikor összeomolhatnak.” Holott a szakvélemény 11. oldalán írja, hogy az Rs I osztályba sorolt épületeket fenyegeti az összeomlás földrengéskor. Mi több, Csíkszereda egyáltalán nem az ország legveszélyesebb részén fekszik, ami a földrengéseket illeti.

Az épület alapját és vakolatát azok a fizikai (fagyás-kiolvadás), kémiai és biológiai hatások rongálták meg, amelyek a csapadékvíz nem megfelelő elvezetése miatt keletkeztek, állapította meg a 2022-es szakértői vélemény (14. oldal, V. pont).

Az ajánlások között pedig a mérnök első helyre sorolta a csapadék megfelelő elvezetését (25. oldal), mert az jelenleg a tömbház mögötti dombocskáról és a tömbház ereszének egy részéről is közvetlenül az épület alapjához folyik.

„Amikor felújították a negyedet, akkor valamiért nem figyeltek a vízelvezetésre, és túl sok esővíz került pont oda”, hivatkozott helyi szakértőkre Sógor Enikő, amikor a falrepedések lehetséges okairól kérdeztük.

A környék felújítását 2016-ban fejezték be. Az önkormányzat saját költségén útburkolatot, járdát, parkolót, játszóteret, futósávot alakított ki. Ez utóbbit néhány dombocskával tette kellemesebbé, amelynek lejtője egyenesen a szociális tömbház hátához vezet. Az esővíz az így kialakított, kisebb medencébe gyűl, amelyben a volt szociális központ tömbháza áll. 

Az alpolgármester elmondta, nem tudnak arról, hogy a Gyermek sétányon más tömbház is veszélyben lenne, de szóltak az adminisztrátoroknak, hogy a lakók igényeljék azok felmérését. Ezt a lakók kell megoldják, a többi ingatlan nem az önkormányzat tulajdonában van.

A városházától idén márciusban kérdeztem meg írásban, hogy megoldották-e a csapadék elvezetését. „Az esővíz elvezetési munkálatokat a Gyermek sétány 9-es számú tömbház körül a Szociális igazgatóság munkatársai elvégezték” – jött az írásos válasz. Úgy, hogy az előző kérdésre, miszerint a munkálatot el tudja-e végezni a területrendezési osztály, vagy külön céget kell találni rá, ezt a választ kaptam: 

„Az épület felújításának terve kezeli ezt a problémát, mivel az alapokat megerősítő beavatkozásokat is előírja, elvezetve természetesen a felszínről a föld felsőbb rétegeibe beszivárgó vizet is.” A felújítás technikai terve azonban még az engedélytől is messze áll, nem csak a megvalósítástól.

„Jól tudjuk, hogy a víz és az ereszcsatornák miatt van baj”, tette szóvá a január végi tanácsülésen Bíró Albin tanácsos (.pdf, 9. oldal eleje). Kollégám pedig március közepén járt és fotózott a környéken, akkor még semmi nyoma nem volt annak, hogy dolgoztak volna a csapadék elvezetésén.

Felvetésemre, hogy 2010-ben, de főként 2016-ban hogy-hogy nem vették észre, hogy baj van vagy lesz a csapadék oda vezetéséből, Sógor Enikő azt felelte, hogy biztosan kell legyen valamilyen dokumentációja az előző munkálatoknak is, de ő ezt nem kapta kézhez az archívumból.

Mennyibe fáj majd a repedés?

A 2800 ember otthona körüli Gyermek sétány felújítása 6,2 millió lejbe került, az összeget teljes mértékben a helyi költségvetésből teremtették elő, írta a Székelyhon a felújítás végén, 2016 októberében. 

A 9-es szám alatti szociális tömbház felújításának „teljes becsült értéke 14,5 millió lej Áfá-val, amely magába foglalja az épület szerkezeti megerősítését, szakszerű hő- és vízszigetelését (az ezzel járó nyílászárók cseréjével), különböző megújuló energiaforrásokat felhasználó rendszerekkel. A felújítási terv a funkciók átrendezését is előirányozza annak érdekében, hogy a jelenleg érvényben lévő lakhatási, szociális normáknak megfeleljen”, válaszolta írásban Sógor Enikő a felújítás költségeit firtató kérdésemre.

A költségeket pályázatból szeretnék fedezni, derül ki a válaszból, de pályázni csak azután tudnak majd, ha elkészül a munkálatokat jóváhagyó dokumentáció (DALI). Ennek elkészítésére 2022 augusztusában szerződtek egy céggel, amely tavaly novemberben már a harmadik változatot küldte át a szeredai városházának, derül ki a városháza belső helyzetjelentéséből, amelyet a rendelkezésünkre bocsátott. 

A városháza ezt a dokumentációt a 2023. decemberi tanácsülés napirendjére szerette volna tűzni, de ez még azóta sem történt meg. Így nem tudni, mikor kezdenek egyáltalán források után nézni.

Mennyi idő alatt kellett kiköltözni?

Sógor Enikő felidézte, hogy 2023 nyarán a szociális központ alkalmazottai jelezték, hogy szemmel láthatóan romlik az épület állapota. „Mi már júliusban kezdtük mondani, (hogy ki kell költözzenek a szociális központból – szerk. megj.). Amikor még nem volt az, hogy egyik napról a másikra ki kell költözni, hanem tudtuk, hogy valamikor elérünk oda a papírmunkával, hogy indulhat a felújítás, és akkor ki kell költözzenek”, mondta Sógor Enikő.

Tisztában van vele, hogy a költözés híre sokkolóan hathatott az emberekre: „Mi nagyon idejében elkezdtünk velük beszélni. A szociális munkások lakásról lakásra mentek. Ha hozzád is most bemenne valaki, és azt mondaná, hogy valószínű, fél éven belül, ha akarsz, ha nem, ki kell költözz, az rosszul fog érinteni. Eleve olyan családokról van szó, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak ennél jobban talpra állni, mint hogy egy szociális lakást megengedjenek maguknak.”

A volt lakók egy része, akikkel beszéltem, azt mondták, nekik ősszel kezdték mondogatni, hogy el kell majd költözzenek. A rendelkezésemre bocsátott dokumentumokból az látszik, hogy először a Szociális Osztály 2023. szeptember 21.-i átiratában, majd a szeptember 25-i ülésén merült fel, hogy az épület állapota miatt sürgősen tenni kell valamit.

Szeptember 28-án jegyzőkönyv készült a szociális központ épületének állapotáról. Szeptember 29-én kiszálltak a helyszínre annak a bizottságnak a tagjai, amely földrengésbiztonsági szempontból méri fel – látvány alapján – a szeredai középületeket. A terepszemlén megállapították, az épület strukturális károsodásához vezetett a tartófalak hiánya a régi épületrész földszintjén, és az, hogy az épület keleti felén nincs elvezetve a csapadék. Megállapították, hogy az épület állapota jelentősen romlott a tavaszi és nyári időszakban a korábbi években jelzett károsodásokhoz képest. A bizottság az épületfelújítás megsürgetését és új műszaki szakvélemény beszerzését javasolta akár a 2022 márciusi szakvéleményt készítő brassói cégtől, akár mástól.

Október 2-án 4 mm vastag üveglapokat ragasztottak gipsszel a repedésekbe, hogy jobban tudják követni a falak mozgását. Szóltak a másfél évvel korábbi szakvéleményt készítő cégnek, amelynek mérnöke kiszállt, és megállapította, hogy 18 hónap alatt el sem indultak azok a javítási munkálatok, amelyeket ő feltétlenül szükségesként javasolt 2022 márciusában. Ennek következtében az épület károsodásai látványosan kiterjedtek. A szakértő szerint sürgősen el kell kezdeni felújítás technikai tervezését.

„A szakértői véleményben azt írja, hogy meg kell erősíteni az épület struktúráját, mert komoly gondok vannak, és ehhez a munkálatok alatt ki kell költöztetni a lakosságot”, foglalta össze az alpolgármester. Csakhogy a munkálatok ekkor még a láthatáron sincsenek. 

A középületeket felmérő bizottság december 21-i jegyzőkönyvében megállapította, hogy az október elején odagipszelt üvegdarabok elmozdultak. A falak tovább repedtek, és a közműhálózatok is megrongálódhatnak, egy villanyvezeték már el is szakadt. Ez egyrészt veszélyezteti az épület lakhatóságát, másrészt ha a vízvezetékek közül reped meg valamelyik, akkor még több víz kerül az épület alá, áll a jegyzőkönyvben.

Az utolsó felhívást a kiköltözésre a városháza december 27-én adta ki a szociális központ lakóinak azzal, hogy január 10-én a teljes épületet evakuálni fogják.

Beomlott az udvarheyi bentlakás, Csíkban kipotyogtak az üveglapok

Az üveglapok közül „ha jól tudom, októberben talán egy levált. De a lényeg, hogy december 22-én még egy levált, egy eltört, és akkor nagyon megijedtünk”, idézte fel Sógor Enikő. 

Ugyanis néhány nappal korábban, december 18-án omlott össze a szomszédban, Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának az épülete egy rosszul kiásott árok miatt. A székelyudvarhelyi tragédia két diák életét követelte.

„Nem mondom, hogy nem számított, hogy mi történt Udvarhelyen. Tény az, hogy maga a szakértő nem helyezte az épületet életveszélyes kategóriába, de a felelősség nem az övé, ha összeomlik, és valaki meghal, hanem az önkormányzaté”, mondta ki Sógor Enikő.

A Szécsénybe költözött Elvira is így idézte vissza a városháza indoklását: „Mondta is a polgármester és az alpolgármester asszony is, mikor voltunk gyűlésben: ők tudták, hogy el van hasadva két éve, de hát nem volt ennyire veszélyes. Ugye Udvarhelyen megtörtént, hogy a bentlakás összeomlott. S ha ez földrengésveszélyes, és ha össze talál dőlni, s valaki meghal, akkor ők bezáródnak.

Legalább ennyit elismertek ők is, hogy megijedtek, hogy bezáródnak. Így aztán most menjen, ki hova tud, mindenki albérletet keressen. De hogy albérletet nem kaptunk, akkor neki kötelessége volt, hogy ő keressen az embereknek, mert az útra nem teheti ki őket.”

Sógor Enikő főként azzal érvelt, hogy a Csíkszeredai Katasztrófavédelmi Bizottság (CLSU) január 4-ei ülésén összevetették a műszaki szakvéleményt és a helyi mérnökök véleményét. 

„Negyedikén ült össze ez a bizottság, meghallgatta mint szakértőt a főépítészt, aki bemutatta egyrészt a brassói szakértőnek a véleményét, és elmondta a saját véleményét, hogy elvileg az is lehet, hogy ez az épület harminc évig így áll, de az is lehet, holnap összeomlik, és hogy azt javasolja, hogy a lakosságot költöztessük ki minél hamarabb” – mondta Sógor.

A katasztrófavédelmi bizottságban ott ül a helyi önkormányzat, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőszolgálat képviselője, elnöke Korodi Attila polgármester. A bizottság konzultál a prefektussal is. Felhívtam Albert Sándor főépítészt, hogy megkérdezzem mi hangzott el a bizottság ülésén. Azt mondta, hogy nem szívesen válaszol az Átlátszó Erdélynek, főleg nem szóban a választások előtt, de az átláthatóság számára is fontos, és küldjem el neki a kérdéseimet, legkésőbb hat nap múlva válaszol. Választ azóta sem kaptam tőle.

Gyorssegély egy hónapos csúszással

A katasztrófavédelmi bizottság idén január 4-én úgy döntött, nem kockáztatja az emberek biztonságát, és elrendelte, hogy a lakók január 15-ig költözzenek ki a szociális központból. Csakhogy ezzel több család került lakhatási válságba.

Jövedelmüktől függően családonként három- és nyolcezer lej közötti gyorssegélyt szavazott meg számukra az önkormányzat, de csak január 15-én, az „adminisztratív lépések időigényessége miatt”. „Külső és belső ügyviteli akadályok” miatt az érintettek csak február 12-én kapták meg a pénzt, áll Sógor Enikő írásos válaszában.

Ebben a gyorssegélyben 26 család részesült a 30 közül. Az a négy nem, akik már december 26-án el tudtak költözni.

Először családonként csak ezer lejes segélyt akart adni a városháza, de azt nem fogadták el a lakók, idézte fel Kamilla. A családok ebből kellett, hogy kifizessék a költözéssel járó plusz költségeket: az aktuális közköltséget és az elmaradásokat, az új albérletekben a garanciát és 1-3 havi lakbért, mondta el Elvira és a felnőtt korú lánya.

A lakáskrízis megoldására a városháza – ellentétben a somlyói tűzesettel – most nem kapott pénzt sem a kormánytól, sem a megyei tanácstól.

Parancsoló inkompentencia

A városháza első ötlete az volt, hogy a Kós Károly Szakközépiskola nem használt bentlakásába költözteti a szociális központ lakóit. A városháza december 27-i költözési felszólításában is az üres bentlakást jelölte meg, mint ahova a rászorulók ideiglenesen át tudnak költözni, amíg nem találnak maguknak albérletet.

A javaslatra a két szomszédos iskola vezetői először a polgármesteri hivatalnál, majd a nyilvánosságban tiltakoztak. Egyrészt magát a javaslatot kifogásolták a gyerekek biztonságára hivatkozva: az iskolákhoz nem tartozó személyek jutnának be az iskolák területére. Másrészt felrótták, hogy a városvezetés nyomást gyakorolt rájuk, és nem hallgatta meg az érveiket.

Azt, hogy az iskolaigazgatókkal Sógor Enikő autoriter módon beszélt, és azt éreztette velük, bármit is mondanak, az lesz, amit ő akar, Szikszai László tanácsos is felrótta az alpolgármesternőnek a január 9-i tanácsülésen (.pdf, 4. oldal). Bírálta a főjegyzőt és a hivatal teljes jogi osztályát, hogy korábban nem tudtak arról az előírásról, hogy oktatási intézmény épületét csakis katonai vészhelyzetben szabad szükségszállásként használni. 

Közben ugyanis a hivatal lemondott a bentlakásba költözésről január 4-én, és azzal védekezett, hogy a bentlakás csak az egyik lehetőségként merült fel a helyzet elemzésekor. Ennek ellentmond a december 27-i kiköltözési felszólítás, amely az egyedüli ideiglenes szállásként említi a bentlakást. Az öt nappal későbbi tanácsülésen Sógor Enikő azt mondta, a pánikot akarták elkerülni, azért kérték meg az iskolaigazgatókat, hogy ne beszéljenek a rászorulók bentlakásba költöztetéséről.

Lakásmizéria a Misericordia városában

A lakók költözését a városháza Szociális Osztálya menedzselte, ismertette az alpolgármesternő. A szociális munkások keresték meg a leginkább megfizethető lakásokat, tárgyaltak a főbérlőkkel, és összekötötték őket a bérelni kívánó családokkal. 

A városháza felajánlotta a tulajdonában lévő más lakásokat, de azok nagyon lelakott, bepenészedett állapotban voltak. Volt olyan személy, aki jobb híján ezt is elfogadta, és vállalta, hogy lakhatóvá teszi.

Más család egy rég használt kertes házat fogadott el, ahova egész télen folyt be a hó és az esővíz, mondta el Elvira. Az övé mellett három másik sokgyermekes család Szécsenybe költözött, a Gyulafehérvári Caritas lakásaiba, Szeredától több kilométerre.

Azoknak, akik január 15-ig nem találtak otthonra, a városháza ideiglenes lakhelyet biztosított ingyen a régi Postabank épületében. 2022 elejétől ott működött a településrendezési osztály ügyfélközpontja, idén pedig az önállósuló szociális osztály kezeli. 

Egy részében szállodai szobák vannak, ide költözött be 13 olyan felnőtt néhány gyerekkel, aki nem tudta megengedni magának a szociális lakbérnél drágább lakást. Bútoraikat, elektronikai eszközeiket a régi szociális központban hagyták, mert a Postabankban nem volt hely, máshova pedig nem tudták elszállítani. A volt banképületben csak február végéig maradhatnak, riogatták őket a szociális munkások, mondta el több forrásom.

Családjával a volt bank ötödik emeletére kellett felköltözzön Bori is, a kilenc éves, mozgáskorlátozott gyerek. Bori szellemi fogyatékkal él, pelenkázni kell, és epilepsziával diagnosztizálták. Pánikrohamai voltak éjszakánként: sírt, toporzékolt, kiabált, dörömbölt, idézte fel az egyik lakó. Az épületben nincs lift.

A Postabankban nincs konyha, nem lehet mosni, és az ott tartózkodók arról számoltak be, hogy nincs meleg víz fürdéshez. A gyerekeknek rezsón melegítették a fürdővizet. Aki tehette ismerősöknél zuhanyzott és mosott. Amikor szóltak, lekezelő válaszokat kaptak, idézi fel az egyik forrásom. „El kell költözni, meg volt mondva” – idézte a karbantartót, akit oda küldtek, mert a csap sem működött rendesen.

Sógor Enikő egyetértett azzal, hogy a Postabankban nem jók a körülmények, és hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás. A meleg víz azért kevés, mondta, mert a lakóknak nyolcvan literes kazán kapacitásán kell osztozniuk. A napi egy adag meleg ebédet ide is kiszállítják a szociális konyháról.

A 2024 áprilisáig tartó lakáshajsza után négy család végül a Keresztény Segítség Alapítvány közreműködésével kap otthont. De egy 55 és egy 75 éves nő lakhatása még mindig bizonytalan. Ők a Postabankban kell maradjanak, ahogyan a március végén odaköltöztetett hajléktalanok is.

A polgármestert fenyegették a zsögödiek

A hajléktalanszállót előbb Zsögödbe költöztették, amelyre az ottani lakosság fenyegetéssel válaszolt a polgármesternek, mondta el több forrásom. Erre a városháza március közepétől elkezdte visszaköltöztetni a hajléktalanokat a városba: az egyetlen lehetséges helyre, a Postabankba.

A fenyegetés olyan „sürgős helyzetkezelést” igényelt, hogy például egy idős hölgytől és a felnőtt fiától, akik egy kétágyas szobán osztoztak a Postabankban, azt kérdezte egy szociális munkás, hogy elférnek-e egy ágyban, hogy a szobájukba még egy hajléktalant el tudjanak szállásolni éjszakára – számolt be egyik forrásom.

Az ideiglenes hajléktalanszállónak berendezett régi zsögödi panzió sem volt optimális. Rég használták utoljára, a tél közepén nagyon hideg volt, és sokszor nem volt meleg víz sem, mondták el a volt szociális központ lakói, akik még tartják a kapcsolatot a hajléktalanokkal. Márciusban 18 állandó lakó élt azon az ideiglenes hajléktalanszállón, írta meg a városháza.

A helyszínen a kapus nem engedett be az épületbe, és a hajléktalanokkal sem beszélhettem: azt mondta, csak akkor szabad, ha van engedélyem a városházától. Annyit láttam, hogy a hajléktalanok kabátban, a kapus pulóverben üldögélt az előtérben, és ki-kijártak cigarettázni. Egy kedves arcú, idősödő férfi elmesélte volna az életét, ha hagyják. Annyit azért elmondott, hogy nem szereti Zsögödben, mert alkoholista apjára és a viszontagságos gyerekkorára emlékezteti a hely: a sok erdőjárásra, gomba- és málnagyűjtésre, amiből próbáltak megélni.

Mint megtudtam, április közepéig minden hajléktalan személyt átköltöztettek a Postabankba. 

A költözés végén már rendőrt hívtak

Az utolsó két családot – egy egyedülálló anyát és egy egyedülálló apát a gyerekeikkel – viszont rendőrségi felügyelettel költöztették ki a szociális központból néhány héttel a január 15-i határidő után, mivel nem voltak hajlandók elhagyni az épületet. Egyikük elmondta, még ma sem érti, hogy ha közel húsz évig ott lakott, akkor miért kellett egyik napról a másikra elköltözzön.

„Nagyon rászenvedtem. Úgy ki voltam készülve három napig, azt gondoltam, kórházba kerülök” – panaszkodott egyikük. Szerencsére végül élhető otthonra találtak a szociális munkások segítségével. Többen mondták, hogy ekkor már nem fűtötték a szociális központot. „Ameddig lakos tartózkodott az épületben, végig volt fűtés, hideg-melegvíz szolgáltatás és villany” – írta márciusi válaszában Sógor Enikő.

Az alpolgármester szóban úgy magyarázta, hogy „harminc családban harmincféle ember van. Ez egy kényelmetlen történet, de az ő érdekükben történik. És ezt nehéz megértetni egy-egy emberrel, hogy minden tulajdonképpen az ő életük védelmében történik. Az ő életük jobbítása érdekében ruházunk be, és dolgozik egy egész apparátus, hogy felújítsuk az épületet. Csakhogy van egy kényelmetlen szakasz, amíg ők kell magukról egy kicsit jobban gondoskodjanak, vagy elfogadjanak egy ideiglenes ajánlatot.”

A volt lakók is panaszkodtak nekem azokra a szomszédaikra, akik nem takarították a lakásukat, vagy éjszaka kint ittak és ordítottak az udvaron.

Az albérlet illuzórikus elvárás

A folyamatos haladás a társadalmi ranglétrán az ellátórendszer mítosza. A valóságban nem működik az elképzelés, hogy egy rászoruló minimális segítséggel mindig feljebb lép az éjjeli menedékhelyről szociális lakásba, onnan a bérlakások piacára, hogy végül saját ingatlant vásároljon. Az illuzórikus lakáspolitikai elvárásokról Kiszely Tibor szociológus, antropológus és szociálpolitológust kérdeztük.

„Lehetne azon dolgozni, hogy lépjenek tovább az emberek, ha lenne hova továbblépni. De nincs hova továbblépni, és ez nem is az emberek felelőssége, és még nem is a szociális munkásoké. Ez a helyi és központi döntéshozóknak a munkája, hogy olyan lakáspolitikát csináljanak, ahonnan van továbblépési lehetőség. Mindenki mondhatja, hogy miért nem költöznek ide-oda-amoda, de hát nincs hova költözni. Szociális lakásból kevés van, piaci albérletet nem lehet megfizetni” – magyarázta Kiszely Tibor, a budapesti Utcáról Lakásba Egyesület munkatársa. 

Kiszely évekig szociális munkát végzett az egyesület Kunyhóból Lakásba! programjában. A program lényege, hogy önkéntes munkával és civil támogatásokból önkormányzati tulajdonú szociális lakásokat újítanak fel a leendő lakók közreműködésével. Később szociális szolgáltatásokat nyújtanak a beköltöző embereknek. Ilyen típusú lakásból körülbelül negyvenet működtetnek Budapest különböző kerületeiben.

Az egyesület lakásügynökséget is működtet, ahol olyan főbérlőkkel veszik fel a kapcsolatot, akik hajlandók szociális alapon, a piaci ár 60-70 százalékán kiadni a bérlakásokat. Cserébe nem kell albérlőt keresniük, és akkor is számíthatnak a lakbérre, ha a bérlőnek anyagi gondjai támadnak. 

Ha az önkormányzat működtet lakásügynökséget, akkor ő vállalja magára a kockázatkezelést a magántulajdonú lakások felett. Ha egy ilyen lakásügynökség 200-300 lakást is kezel egy településen, azzal lejjebb tudja nyomni a piaci árakat is, magyarázta Kiszely.

Stabilitás vs mobilitásra ösztönzés

A csíkszeredai szociális központból kiköltöztetett emberek ijedten mesélték, hogy az alpolgármester kijelentette, többé nem lesz olyan, hogy egy család húsz évig lakhat szociális lakásban: „Azt mondta az alpolgármesternő, hogy ők segítettek eleget rajtunk. Mindenki megkapta a támogatást, mindenkinek elengedték a kezét, és mindenki oldja meg a baját. Többet nem lesz olyan, hogy húsz évet ülünk ott, hanem hat hónapot, és utána kifelé” – mesélte az egyik forrásom.

Kiszely Tibor másképp vélekedik a kérdésről:

„Amíg nincs hová kilépni, addig szerintem az a dolga az önkormányzatnak, hogy stabil, biztonságos és emberhez méltó lakhatást nyújtson. Ha azt ugyanott csinálja, ugyanabban a lakásban, ugyanannál a családnál 20-30 évig, akkor ott csinálja”.

A katasztrófahelyzet esélyt adott egyes családoknak a továbblépésre, vélekedett Sógor Enikő: „Megfogalmaztam nekik egy ilyen mondatot, hogy lehet, hogy nem tudják elképzelni, hogy tudnának egy ennél magasabb szintű életre is berendezkedni, és hogy ez a krízishelyzet esély arra, hogy meggyőződjenek, hogy igenis képesek tulajdonképpen fenntartani egy rendes bérleményt is. Tényleg van pár család, akik meg tudják engedni maguknak azt, hogy hosszú távon fenntartsanak egy bérlakást. Öt-hat család biztos van ebből a 26-ból, plusz az a négy, aki már elköltözött.”

Lenézően beszéltek a szociális lakókkal

Nóra méltatlannak érezte, a városvezetés hozzáállását, és nehezményezte a vele szembeni beszédmódot, akárcsak a volt lakók többsége. Egy alkalommal Nóra a városháza alkamazottján kérte számon, hogy a háromezer lejes gyorssegélyből nem tudja megoldani a hosszú távú lakhatását, mire az ingerülten és lekezelően válaszolt:

„Nekem 2100 lejes fizetésem van, ami után kaptunk háromezer lejt. Bementem a tanácshoz, hogy mi ez az egész, ezt mégis hogy osztották el. Erre még a titkárnőnek állt fennebb, és azt mondta nekem, hogy »kell menni dolgozni, mit követelőzik?« Hát mondom, eddig is azt tettem. És ott lett egy nagy cirkusz, aztán kijöttem, s ezzel együtt annyi.”

Az ideiglenes szállás lakói zaklatásként élték meg, ahogyan a szociális munkások költözésre sarkallták őket: „Én nagyon haragszom. Tudom, hogy hülye nem vagyok, és tudom, hogy milyen ocsmány módon bántak el az emberekkel. Minden áldott nap jöttek, kérdezték, hogy mikor megyek el, tehát rendesen már zaklatás, amit műveltek. A szociális munkások például hívogatnak, hogy sikerült-e elmenni. Mondom nekik, melyik felét nem lehet megérteni, hogy egyik percről a másikra nem tudok. Nagyon begyulladt a vállam, most nem tudok dolgozni. Ha én elmegyek albérletbe, a gazdát (a tulajdonost – szerk. megj.) hol fogja érdekelni, hogy én megbetegedtem, és nem tudom az albérletet kifizetni?” – mesélte egy aggódó forrásom.

Habár a szociális osztály alkalmazottai folyamatosan azon dolgoztak, hogy elég olcsó albérletet találjanak az embereknek, a költözéssel járó stresszt kezelése már nem fért bele a munkájukba.

A költözés is trauma

A volt lakók stresszről és félelemről számoltak be. A legtöbben azt mondták, nem tudtak enni a költözés alatt, és lebetegedtek. „Úgy néztem ki utoljára, esküszöm, mint egy élő halott. Én szó szerint december 22-e óta nem ettem egészen január nem tudom hányadikáig. Szó szerint az étel nem ment le a torkomon” – mesélte Kamilla. 

A költözés mindig stresszes folyamat. „Minden lakásvesztés egy trauma, sőt még a lakásba kerülés is egy trauma sokaknak” – magyarázta Kiszely Tibor. Azokat az ügyfeleit említette, akik az erdő melletti kunyhókból költöztek szociális lakásba: „nekik mentális teher, hogy a lakást ne veszítsék el, hogy számlákat kell fizetni”. 

Ugyanezt a mentális tehert élték át a szociális központból kiköltöztetett családok is. Kérhettek volna pszichológiai tanácsadást, de senki sem igényelte, pedig tájékoztatták róla őket, tudtuk meg Sógor Enikőtől. „Az ankétok során és a kiköltöztetés lebonyolítása során a kollegáink támogatóan álltak a családok mellé” – áll az írásos válaszában.

Kiszely Tibor szerint az a méltányos, ha a pszichológus a szociális munkással együtt minden lakást végigkopogtat, és személyesen megkérdezi az emberektől, hogy szeretnének-e segítséget.

Elvira volt az egyetlen, aki a városházán nem tapasztalt megalázást azok közül, akikkel beszéltem: „Nem szomorkodok, én ezt a költözéskor is mondtam a tanácson a hölgynek is, mert aztán nagyon jól összebarátkoztunk. Erre azt mondta, Elvira, maga a legmegértőbb az egész közt, azt mondta, magával jól lehet egyezkedni. Hát mondom, én mit tudjak csinálni, ha más megoldás nincs. Mondom, akkor azt fogadom el, ami van. Én bízok Istenben, s én a reményt nem adom fel, nem szomorkodok.”

Messze van, de lehet főzni és mosni

Elvira, férje, gyerekei és unokáik Szécsenybe költöztek a Gyulafehérvári Caritas lakásainak egyikébe. A Caritas egy régi istálló épületét újította fel három lakássá, amelybe négy család költözött át a szociális központból. Egy évre kötöttek velük szerződést.

Elvira takarítónőként és nevelőszülőként dolgozik, férje az Eco Csík alkalmazottja. Próbáltak ők is albérletet keresni, de a sokgyerekes családoknak nem szívesen adnak ki lakást: „Mi próbálkoztunk, hogy vegyünk ki albérletet, de olyan árakat kértek, hogy nincs nekünk arra lehetőségünk. A másik, hogy az ilyen nagycsaládosokkal nem nagyon lehet kapni. Beszéltem olyannak, aki háromszobás lakást adott volna ki, de mikor mondtam, hogy mennyi gyerek van, hány felnőtt van, akkor fél óra múlva visszahívott, hogy, már ki van adva.”

Nagyon örültek, hogy az elsők között kaptak lakást a Caritas-nál. A lakbér ugyan magasabb, mint amit a volt szociális központban fizettek, de így is a piaci ár alatt van. Elviráék itt, Szécsenyben 5400 lejt fizettek garanciával együtt három hónapra egy olyan lakásért, amelyben van két nagy szoba, konyha, kamra és egy fürdőszoba.

„Ha minket is oda betettek volna a Postabankhoz, most vakarózhatnánk, hogy hova merre menjünk, és ott főzni se lehet, mosni se lehet. Én annyit mondtam a tanácsnál, hogy nekem valahogy olyan lakást adjanak, ahol megvannak a kondíciók: főzni, s mosni tudjak”, nyilatkozta elégedetten Elvira. 

A többi lakó is ennyit kért: megfizethető lakást, amelyben főzni és mosni lehet. Ehhez képest, szörnyűlködte Elvira, az egyik család olyan kertes házba költözött Taplocán, ahol jön fel a talajvíz a lakásban: „Személyesen nem láttam, csak úgy panaszkodtak. Jön fel a talajvíz a lakásba. Már harmadszor vettek tüzifát, de meleg nincs a lakásban”.

A Szécsenybe költözött családok nehézsége a közlekedés. Iskolaidőben reggel 6-kor kell elindulniuk a gyerekekkel, hogy elkísérjék őket az iskolabusz megállójához.

Az utóbbi két évre már nem volt szerződésük

Szécsenyben a férfiak mesélték el, miért szeretnének olyan lakást, ahová legalább öt évre tudnak szerződést kötni: hogy legyen lakcímkártyájuk és rendes személyi igazolványuk. Mivel nincs állandó lakhelyük, évente csak ideiglenes személyigazolványt, állampolgári igazolást kapnak, ami nagyon megnehezíti a munkahelykeresést:

„Ha az ember akar menni egy normális munkahelyre, megmutatja a papírt, azt kérdezik, mi ez. Csak egy fénykép van rajta, se lakcím, se semmi. Sok helyen nem is ismerik”, mondta Elvira szomszédja. A férje folytatta: „Az ember egy banki kölcsönt nem tud felvenni. Aki el akar menni külföldre, azzal nem tud kimenni, útlevelet kell csináltasson.”

Elvira férje azt is elmondta, az utóbbi két évben nem újították meg a szerződésüket. A költözéskor már nem volt érvényes szerződésük a szociális lakásra, ahol addig éltek. Még mindig fizetik az ottani közköltséget is, mert az utolsó villanyszámlájuk júliusi volt.

Suta remény

A most Szécsenyben lakók abban reménykednek, hogy a városháza új szociális lakásokat alakít ki majd a Suta sétányon, és így visszaköltözhetnek a városba.

A város lakásvásárlási szándéka nemcsak szóbeszéd. Az önkormányzat március 14-én megszavazta, hogy a város megvegye a Suta sétány 11-es szám alatti volt munkásszállót 292,6 ezer euróért. Itt egyszobás lakások voltak emeletenként egy-egy mosdóval. Ezeket több szobával, fürdővel és konyhával rendelkező lakásokká szeretné átépíteni a városháza úgy, hogy megfeleljenek a minimális lakófelületet meghatározó törvényeknek. 

Hogy erre milyen pályázati forrásokat tud a hivatal lehívni, attól függ majd, hogy milyen munkálatokat igényel az átépítés, válaszolta Sógor Enikő a felújítás anyagi hátterét firtató kérdésemre. Az építkezéshez pedig csak azután tudnak hozzákezdeni, hogy megvannak a tervek, az anyagi források és az engedélyek.

A nők veszélyeztetettebbek, de ők intézkednek

Az egyik szécsenyi családnál egy férfi nyitott ajtót, és egyből azt mondta, hogy a költözésről inkább a feleségét kérdezzem, mert az ügyeket a nők intézték. Kiderült, hogy minden gyűlésre kizárólag a nők jártak (ahol nem férfi volt az egyedüli felnőtt), és ők tartották a kapcsolatot a városházával. 

Kiszely Tibor szerint ez egyáltalán nem meglepő: „Mindig a nők a családösszetartó erő, illetve azt mondanám, hogy szociálisabbak. Könnyebben kommunikálnak, többet kommunikálnak, és jobban érdeklik őket a közösségi dolgok. Ha megnézed a segítő szakmákat, a tanárok, ápolók, szociális munkások nagy része nő, mert az van, hogy a családi reprodukció is és a társadalmi reprodukció is a nők dolga. A nő termeli újra a társadalmat otthon is, társadalmi szinten is. Tehát a nők többet foglalkoznak az ilyen ügyekkel.”

Sógor Enikő is megerősítette, hogy a nőkkel tartották a kapcsolatot: „Mondták a hölgyek, mert ők jöttek el a fórumra, hogy csak a férjük dolgozik, és abból nem tudnak fenntartani egy rendes garzont vagy kétszobás lakást. Azt válaszoltam nekik, ha már a gyerekek akkorák, hogy járnak iskolába, akkor menjenek az anyukák is dolgozni. Én is mindig dolgoztam.

Mondták, hogy igen, de nem kapnak munkát, merthogy a bőrszínük. Én ezután vállaltam, hogy ha azért utasítják el őket egy munkahelyen, mert cigányok, akkor keressenek meg, mert én megyek és képviselem őket.” Még egyetlen nő sem kérte a segítségét, mondta az alpolgármester.

Kiszely szerint statisztikai tény, „hogy kisgyermekes anyukák, főleg ha alacsony végzettségűek, főleg ha romák, nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni. Kvázi takarítói munkát tudnak csak elvállalni. De ha a gyerek beteg, és nem rugalmas a munka, akkor hamar otthagyják, mert a gyerekek fontosabbak”.

Valóban sok nő dolgozott már takarítói állásban azok közül, akikkel beszéltem. Számomra mégis Viola története volt a legsokkolóbb. Egy hónapig dolgozott egy szerencsejáték teremnél sajnos szerződés nélkül, megegyezéses alapon. Végül nem fizették ki, és a munkáltató utólag közölte, hogy a gyakornoki időszakot nem fizetik. Tovább nem is alkalmazták, hirtelen maradt jövedelem nélkül a kihasználásnak bizonyult munka után.

Az önkormányzatnak nincs ideje és embere figyelni az emberekre

Ahhoz, hogy valaki dolgozzon, alapvető, hogy legyen amit ennie, és legyen ahol laknia. A munkakeresésben, tanulásban, készségek fejlesztésében segítenek a szociális szolgáltatások. Ezekre sajnos nincs kapacitása az önkormányzatoknak sem Romániában, sem Magyarországon, tudtuk meg Sógor Enikőtől és Kiszely Tibortól.

„Én amikor idejöttem, elmondtam, hogy úgy szeretnék itt dolgozni szociális ügyekkel, hogy ne csak a papírokat töltsük ki, ne csak a szociális segélyt juttassuk el az emberekhez, hanem tényleg segítsünk nekik, hogy eljussanak oda pszichésen, szociális készségekben, hogy ki tudjanak lépni ebből a helyzetből” – idézte fel Sógor Enikő. Nem így alakult:

„De sajnos három és fél év után el tudom mondani, hogy akárhogy bucskázunk a fejünkön keresztül, nem tudtunk eljutni odáig, hogy effektív több energiánk legyen a valódi szociális munkára: egyszerűen kevesen vagyunk. Nemhogy még fel tudtunk volna venni embert, hanem el is kellett engedjünk, mert egyrészt befagyasztották az üres állásainkat, másrészt a sok krízishelyzet, amelybe kerültünk, nem segítette ezt a folyamatot (a szociális szolgáltatások bővítését – szerk.megj.), hanem hátráltatta.”

Ezt igazolta vissza Kamilla is. Úgy emlékszik, a szociális munkások „három-négy hónapban egyszer kijöttek, és megkérdezték, hogy hogy vagyunk. Mondtam, jól. Mondták, jól van. Rendben. Viszontlátásra”.

A városházától megtudtuk: a szociális központban lakókkal 2024 februárjáig három szociális munkás dolgozott, hozzájuk tartozott az összes ott lakó esetmenedzsmentje.

Társadalmi szinten is megtérül az odafigyelés

A szociális szolgáltatásokat a család igényeire és szükségleteire kellene szabni, magyarázta Kiszely: „Az időseknél az egészségügyi dolgok, illetve az önellátás a nehézkes, meg esetleg a higiénia. Magyarországon az alapszolgáltatásba tartozik a házi segítségnyújtás: egyszerűbb bevásárlás, csekkbefizetés, takarítás, illetve társaságot nyújtani nekik, mert az idősek körében az elmagányosodás nagy probléma”.

A fiataloknak és a családosoknak olyan szociális szolgáltatásokat javasol Kiszely, mint a kapcsolattartás a munkaadókkal, segítő szervezetekkel, a gyerekek tanulását elősegítő programokkal. Az Utcáról Lakásba Egyesület ügyfeleit igény szerint elkísérik az orvoshoz, segítik az ügyintézésben, szerelőt hívnak, átnézik velük a háztartás kiadásait, vagy beszélgetnek velük a költségekről és a pénzgazdálkodásról.

Szociális szolgáltatásokkal az előítéletek terhét is le lehetne venni a rászorulókról. „Egy sérülékeny csoportot vagy egy rászoruló embert nem elég csak lakáshoz juttatni. Ott szolgáltatásokat kell nyújtani, mert különben vagy nem tudja fizetni, vagy lelakja a lakást. Sosem értettem az önkormányzatok részéről, hogy csodálkoznak, ha lelakják a lakást, meg nem fizetnek rendesen, hangoskodnak, a szomszédokkal összevesznek.

Rájuk nyomjuk ezt a középosztálybeli értékrendszert, és akkor csodálkozunk, hogy nem ugorják meg” – magyarázta Kiszely.

Ez nagyon sok pénzbe kerül, ismeri el Kiszely is, de szerinte ez hosszútávon megtérül, „mert akkor nem terhelődik annyira az ellátórendszer többi ága. Kevesebb gyereket emelnek ki a családból, és a gyermekotthonokban kevesebb gyerek lesz. Kevesebb súlyos esetet kell ellátni az egészségügyben, ha hamarabb észrevesszük az egészségügyi problémákat. Kevesebb ember szorul szociális segélyre, ha segítünk nekik a munkavállalásban. Társadalmi szinten ez megtérülne, csak ezt senki nem látja be, mert az olyan messze van”.

Nyitókép: Bilibók Karola

The post Követtük a repedéseket: eltussolás és szakemberhiány tetézte a csíki szociális központ evakuálását appeared first on Átlátszó Erdély.

Elindult végre régi tervünk, az Átlátszó AirDay, a saját készítésű podcastunk. Az első adásban azzal a témával foglalkozunk, amely a múlt év végén az Átlátszó Erdélynek köszönhetően komoly vihart kavart: a Márton Áron Főgimnázium számos volt diákja számolt be arról, hogy a gimnázium volt tanára, Orbán Zsolt húsz éven át szexuálisan kihasználta őket. 

Arról is írtunk még decemberben, hogy nyomoz a rendőrség az ügyben, és hogy hogyan reagált az első sokkból felocsúdva az önkormányzat, a tanfelügyelőség, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség. Az akkori igazgatónő interjút ígért, majd eltűnt, később jött a hír, hogy lemondott a pozíciójáról. Így számos kérdés maradt bennünk.

Kíváncsiak voltunk például arra, mi történik azokkal a tanárokkal, akiket felelősség terhel azért, hogy húsz éven keresztül senki nem tett semmit. Meghívtuk a beszélgetésbe Zsombori Gabriellát, az új igazgatót, illetve Sógor Enikőt, a város alpolgármesterét, aki maga is pszichológus végzettségű. Az adásban szó esik arról, 

• milyen védelmi és prevenciós rendszert tervez a városháza minden szeredai iskolai számára, vagy akár a város határain is túl; 
• hogy a Márton Áron bizonyos osztályaiban további resztoratív köröket tartottak (annak a Szabó László „Alexnek” az osztályában, aki saját maga is nyilatkozta, hogy többször közeledett diáklányokhoz);
• hogy az iskolapszichológus 2012-ben már jelentett Orbán Zsoltról valamit az akkori igazgatónak, Varga Lászlónak. 

Kiderül továbbá, hogy még nem került semmi abba a ládába, amit az iskola azért helyezett ki a folyosóra, hogy a diákok és a felnőttek akár névtelenül is tudják jelezni a problémákat  (és a jó dolgokat is).

Mindenképp hallgassátok végig a podcastot, mert az utolsó húsz percben az igazgatónő nem állta meg, hogy ne vágja a fejünkhöz, hogy az abúzusokat feltáró cikkeink megírásakor nem vettük figyelembe, mit okozunk a mostani diákoknak. A diákok szerinte az érzelmi abúzus mindenféle formáját megtapasztalják, mert az „erdélyi magyar közösség” zaklatja őket. Vagyis minket tett felelőssé azért, hogy annak a tágabb közegnek, amely húsz éven át hallgatott a csíkszeredai és más iskolai abúzusokról, néhány tagja most sem tud viselkedni.

Arra, hogy az iskolai döntéshozók hatékonyabban azonosítják majd be a felelősöket, az ad reményt, hogy a Márton Áron jogi és válságkezelési képzést kap. A városháza közbenjárására krízishelyzetet feloldó foglalkozásokat fognak tartani a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szakemberei valószínűleg mind diákok, mind pedagógusok számára. Az iskola pedig szeretné meghonosítani a jogi ismereteket opcionális tantárgyként.

Az igazgató azt ígéri, hamarosan egyértelműbben el fognak határolódni Orbán Zsolttól, és hitelt fognak adni a túlélők szavainak. Azt azonban még nem tudja, mit tenne, ha Orbán Zsolt meggondolná magát, és visszamenne tanítani. 

Az Átlátszó AirDay több podcastcsatornán is hallgatható. Hallgassátok, és iratkozzatok fel a csatornáinkra, hogy ne maradjatok le egyetlen adásról sem.

Az anyagok, amelyekről szó volt a beszélgetésen:

Szexuálisan és érzelmileg is számos diákját kihasználta a csíkszeredai sztártanár

Lányok a nyílt titkok csapdájában: a hallgatás az egész közösséget behálózta

Ez történt, mióta felfedtük a Márton Áron Főgimnáziumban történt szexuális visszaéléseket

The post Nehezen ocsúdik a Márton Áron Gimnázium az Orbán Zsolt-botrányból appeared first on Átlátszó Erdély.

Egy hónapja kétrészes cikksorozatban közöltük, hogyan emlékezik vissza a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium kilenc volt diákja az őket ért érzelmi és szexuális abúzusokra, amelyek elkövetőjeként az iskola akkori történelemtanárát, Orbán Zsoltot jelölték meg.

Cikkeink jelentős, az Átlátszó Erdély kilencéves történetében nem tapasztalt következményekkel jártak. Azzal együtt, hogy a legutóbbi visszaélések túlélője, akit elértünk, két éve érettségizett, a tanár idén augusztusban otthagyta az iskolát, a visszaélések közel húsz éve alatt a Márton Áront vezető igazgatót, Varga Lászlót pedig idén tavasszal váltották le.

A legmeglepőbb, mert eddig soha nem tapasztalt következmény az volt, hogy a nyomozó hatóság egyből lépett. Cikkeink publikálása után két munkanappal, november 28-án a Hargita megyei rendőrfelügyelőség közleményben tudatta, hogy bűnügyi eljárást indított.

Később engem, a cikkek szerzőjét is behívtak kihallgatásra. A nyomozóktól annyit sikerült kideríteni, hogy jelenleg kiskorúval szemben folyamatosan elkövetett szexuális abúzus gyanújával vizsgálódnak. Amennyiben találnak olyan sértetteket, akik egyéb bűncselekményekről számolnak be nekik, úgy kiterjesztik a nyomozást. Az ügyben vizsgálódó egyik rendőr tud magyarul, így fordítás nélkül el tudta olvasni a cikkeket.

Jelenleg úgy tudjuk, a cikkünkben nyilatkozó nők közül legalább négyen fognak vallomást tenni, legalábbis eleddig ennyien adtak nekünk engedélyt arra, hogy felfedjük az identitásukat a hatóságok előtt, természetesen az is megtörténhet, hogy a rendőrség további túlélőkkel veszi fel a kapcsolatot.

Az eltussolás mikromechanizmusai

A közösségi eltussolással mint azonnali reakcióval mi is gyorsan szembesültünk. Miközben arról kaptunk folyamatos visszajelzéseket, hogy az iskola és Csíkszereda felbolydult, a helyiek a bolti kasszasorban is a húsz éven át eltussolt visszaélésekről beszélnek, a többezer fős Civil Csíkszereda Facebook-csoportból többször is törölték cikkeink megosztását. Néhány tag többszöri próbálkozására maradtak végül ott a cikkek, de olyan formában, hogy ne lehessen hozzászólni.

Reméljük, hogy ezt a hallgatási görcsöt feloldja Korodi Attila polgármester egy héttel későbbi nyilatkozata, amelyben főleg azt nyomatékosította, hogy nyilvánosan is beszélni kell ezekről az ügyekről. Eleve úgy lehet megelőzni őket, ha az iskolákban olyan fórumokat és csatornákat hoznak létre és működtetnek, ahol a diákok biztonságosan jelezhetik, ha bármilyen visszaélést kísérelnek meg velük szemben.

Az iskolaigazgató eltűnt a lemondás csendjében

Nem sokkal a cikkeink megjelenése után szerettünk volna interjút készíteni Markó Ilonával, a Márton Áron Főgimnázium igazgatójával, hogy megtudjuk, hogyan kívánják kezelni a gimnáziumban kialakult hangulatot, hogyan kívánják ellenőrizni a cikkeink valóságtartalmát, ahogyan azt Markó egy Székelyhonnak adott nyilatkozatban belengette, illetve számos egyéb kérdésünk lett volna.

Kértük, hogy telefonon beszélhessünk, hogy egészen biztosan elkerülhessük azt a helyzetet, amivel gyakran szembesülünk: ha írásban kérik a kérdéseket, és írott válaszokat küldenek,  akkor vagy nem a konkrét kérdéseinkre válaszolnak, vagy hiányosan válaszolnak, és nincs lehetőségünk visszakérdezni, tisztázni, konkretizálni a válaszokat.

Markó Ilona azonban ragaszkodott ahhoz, hogy írásban válaszoljon, és ráerősített korábbi rossz tapasztalatainkra. A feltett kérdéssorra egyetlen egybefüggő szövegben válaszolt, amiből néhány dolog ugyan kiderült, de több kérdésünkre nem kaptunk választ. Amikor ezt jeleztük neki, abban egyeztünk meg, hogy küldünk továbbiakat is, Markó azokra is írásban válaszol, és amennyiben további tisztázást szeretnék, felhívhatom telefonon. Nem küldött válaszokat, de megegyeztünk, hogy fel fog hívni néhány nap múlva. Nem tette meg, és azóta nem is válaszolt az üzeneteimre. Néhány nap múlva kiderült, hogy lemondott az igazgatói pozícióról személyes okokra hivatkozva.

Konkrét lépések az iskolában

Azt jelenleg nem tudni, ki lesz az új igazgató, az iskolában azért néhány dolog történt már, ami előrelépést jelenthet az eddigiekhez képest. Markó Ilona korábbi válaszából kiderül, hogyan értették azt, hogy ellenőrzik a cikkek valóságtartalmát: „nevezetesen arra kértük azokat a kollégákat, akiknek a neve említésre kerül, hogy mondják el, mit tudnak az ügyről. Ők ezt megtették. Ráadásul az egyik kolléga kérésemre kilépett a vezetőtanácsból, azért, hogy ne legyen még egy támadási felület, senki ne tudja megkérdőjelezni a döntések, határozatok hitelességét.”

A kérdéses kolléga, akit a  vezetőtanácsból eltávolítottak, Szabó László „Alex” filozófiatanár, akivel kapcsolatban több volt diák is jelezte, hogy zaklatta őket kéretlen érintések, különféle utalások formájában. Saját maga is bevallotta, hogy voltak határátlépései diákok felé, de szerinte kizárólag olyanokkal szemben, akik maguk is jelét adták, hogy ezt akarnák, illetve kizárólag olyanokkal, akik már nagykorúak voltak.

Arról nem tudni, hogy az iskolában vagy a tanfelügyelőségen indult–e fegyelmi eljárás vele szemben, semmi jel nem utal erre. Azt sem tudni, hogy az iskolai tanácsadó, Szász Amália Kinga szerepét vizsgálja-e bárki is. Több forrásunk is megerősítette ugyanis, hogy Szász tudott arról az évek során, hogy Orbán Zsolt visszaélt lányokkal, mégsem lépett az ügyben. Információnk szerint mind Szabó, mind Szász továbbra is az iskola alkalmazottja.

Az iskola épületében kifüggesztettek egy postaládát, amelybe a diákok névtelenül tehetnek panaszt, ha valamiféle sérelem éri őket. Ezeket a panaszokat az újonnan életre hívott etikai bizottság fogja kivizsgálni. Az etikai bizottságot az iskola öt tanára, valamint egy városi önkormányzati képviselő és egy iskolapszichológus alkotja, de nem a fent említett Szász.

Eltűnése előtt Markó Ilona közölte még velünk, hogy az iskolában szexuális nevelés indul. Ezt nem a tantestület kezdeményezte, hanem a diáktanács. „Egy vagy több külsős szakember bevonását tervezzük, akik felvilágosító foglalkozásokat tartanak diákoknak, szexuális jellegűeket is, különös tekintettel a tanár-diák közötti kapcsolatokra, tisztázva, hogy hol húzódik az az egészséges határ, amelyet egyik félnek sem szabad átlépnie. Az ilyen jellegű tevékenységeknek tényfeltáró és megelőző szerepe,van, ezért a képzéseket pedagógusok számára is igényelni fogjuk” – válaszolta írásban a még hivatalban lévő igazgatónő.

A szakmai szervezetek hetekkel később reagáltak

Az ügyben röviden és csak újságírói megkeresésre, két héttel később szólalt meg a Hargita megyei tanfelügyelőség. Három dolgot közölt Demeter Levente főtanfelügyelő:

1. Vizsgálatot kért az iskolától, de mivel az ügyészség nagyon hamar bűnügyi vizsgálatot indított, ettől kezdve „sem a tanfelügyelőségnek, sem az iskolának nincs hatásköre az ügyben”.
2. Több intézménnyel is egyeztetett a hatékonyabb megelőzésről, de a Székelyhon cikkéből nem derül ki, melyekkel.
3. Eddig is léteztek olyan fórumok, ahol hasonló helyzetben lévő diákok, tanárok megoszthatták a problémájukat, kérdéseiket. Sajnos az derül ki a cikkből, hogy melyek ezek, és miért nem működtek, miért az eltussolás volt az iskola eszköze húsz éven át.

Közel három héttel később szólalt meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Közleményében elítélte az „iskolai abúzus, erőszak, zaklatás vagy bántalmazás” minden formáját, és alapos kivizsgálást kért. Támogatják a pedagógusokat képzéseken keresztül, hogy a visszaélések nyomán kialakult helyzetet feldolgozzák, és megtanulják kezelni.

Az RMPSZ finanszírozza azt a resztoratív támogatói kört, amelynek első beszélgetése december második hétvégéjén zajlott. A közlemény arról nem szólt, hogy a szervezet visszavonja-e a tudományos munkát elismerő Apáczai-díjat, amellyel 2012-ben tüntette ki Orbán Zsoltot.

Volt diákok kérték számon az iskola és a város vezetését

Az iskola mindezidáig egyetlen rövid közleményt adott ki, ugyanazt, amiben azt is írták, megvizsgálják a cikkek valóságtartamát. A gimnázium néhány volt diákja azonban ezt kevésnek gondolta, és petíciót indított, amit azóta közel 1500-an írtak alá.

Ebben külső szakértői vizsgálatot kértek, illetve hogy a túlélőknek adjanak hitelt, és az iskola nyilatkozzon arról, hogy ott jelenleg nem dolgozik olyan kolléga, akivel szemben felmerül a szexuális zaklatás gyanúja. Az iskola erre nem válaszolt, ellenben az igazgatónő egy hétre rá lemondott.

Ugyanebben a petícióban kérték a volt Márton Áronos diákok a városvezetést is, hogy hozzon létre, bővítsen és működtessen olyan csatornákat, amelyek révén az oktatási intézmények bürokráciáját kikerülve lehet bejelentéseket tenni.

A városháza az iskolával ellentétben válaszolt a megadott határidőre. Szolidaritást vállalt azt áldozatokkal, és elismerte a jogukat ahhoz, hogy minden eszközzel hangot adjanak sérelmeiknek. Széleskörű konzultációval kívánják a MÁG-ban keletkezett krízishelyzetet kezelni, hosszú távon pedig felvenni a harcot az iskolai erőszak minden formájával szemben.

A jóvátétel esélye és határai

Resztoratív támogató kör(ök) létrehozására érkezett a városháza meghívására Negrea Vidia klinikai szakpszichológus. Az International Institute for Restorative Practices trénere a budapesti áldozatsegítésben dolgozik, és több egyetemen oktat. Felvettük a kapcsolatot a szakemberrel, hogy megtudjuk, miben állnak a resztoratív folyamatok, mit takar a napi sajtóba már bekerült, de tartalmat alig kapott kifejezés, és konkrétan mi zajlott eddig a Márton Áronban a jóvátétel jegyében.

A resztoratív szemlélet az egyének közötti kapcsolatok létrejöttét, erősödését és helyrehozatalát célozza konfliktusok után. Az igazságszolgáltatásban a ‘80-as évek óta alkalmazzák, és az utóbbi két évtizedben rájöttek, a módszer az oktatásban is használható, tudtuk meg Negrea Vidiától. A módszer az egyén három pszichológiai szükségletére épít:

• hogy meghallgassák, elismerjék és figyelembe vegyék az egyén saját történetét;
• hogy az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen a közösséghez tartozás;
• és az egyén igénye arra, hogy hozzájáruljon a változáshoz.

A jóvátétel ideális esetben azt jelenti, hogy mindenkinek a története hangot kap, és mindenkinek a tenni tudása teret kap, de nyilvánvaló, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem készek arra, hogy felelősséget vállaljanak, vagy egyáltalán merjenek megnyilvánulni. Ezért nem lehet kötelezővé tenni senkinek a részvételét azokon a támogató beszélgetéseken, amelyek közül az első már le is zajlott a Márton Áron tanárainak egy részével, magyarázta a szakember.

A változni kívánó szervezet vezetőinek viszont kvázi kötelező ott lenniük ahhoz, hogy motiválják a beosztottakat a változást elindító értékek felvállalására. Negrea Vidia elmondta, Sógor Enikő alpolgármester hívta meg a városba, de csak úgy vállalta a felkérést, ha mind a városháza, mind más intézmények részéről felelős személyek részt vesznek a beszélgetéseken.

Erről beszélgettek a Márton Áron tanáraival

A december eleji, három órás beszélgetés két részben zajlott. A nagy körben ismertették a kereteket, majd 3-4 fős kisebb csoportokban vették elő a tipikus resztoratív kérdéseket: ami történt, hogyan érintett, mit gondoltál akkor, most mit gondolsz, mi számodra a legnehezebb, és mit tudunk tenni itt és most, hogyan tudjuk a közösségünket támogatni a továbblépésben és fejlődésben.

„Mivel a biztonságos beszélgetés a történtekről igényli a nagyon fókuszált és érzelmileg terhelt légkört, ezért nemcsak én voltam jelen, hanem azok a képzett kollégák, facilitátorok a Sapientiáról vagy a Pedagógusok Házából vagy a pszichológusok hálózatából, akikkel korábban több képzésben volt már szerencsénk gyakorolni vagy megtapasztalni ezt a szemléletet” – mondta Negrea Vidia.

Itt nem az a lényeg, hogy felderítsék, ki hol hibázott, hanem hogy meghallgassák egymás érintettségét, érzelmeit, hogy ezzel az első körrel az emberek megtapasztalják azt, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel, aggályaikkal, és hogy képesek elindítani változásokat, magyarázta a szakember. „Zárásként a nagy körben megosztotta minden kis csoport a megéléseit, illetve listázták azokat a szükségleteket és tennivalókat, amiket majd ők külső segítséggel vagy anélkül tovább tudnak vinni” – mondta el a szakember.

„Mivel a tanároknak óriási felelősségük lesz abban, hogy hogyan fognak erről kommunikálni diákok előtt vagy szülők előtt, fontos volt, hogy őket erősítsük meg abban, hogy a megéléseiket tudják megosztani, és kezdjenek közös platformot kialakítani. Közösségmegerősítés volt itt a cél azért, hogy tudják támogatni a diákokat” – válaszolta Negrea a kérdésünkre, hogy miért csak tanárokat vontak be az első körbe.

Hogyan jelezzük, hogy nincs rendben a bántalmazás?

Kérdésünkre, hogy a resztoratív módszer hogyan tud segíteni, ha a gyanú szerint a tantestület része egy aktív elkövető is, a szakember elmondta, a beszélgetésen felmerült az a kommunikációs képesség, hogyan jelezzük, „amikor észreveszünk valamit, ami nem tiszta, vagy nem esik jól, vagy nem érthető”.

Ahhoz, hogy ne kizárják, hanem segítsék az elkövetőket, érintetteket felelősséget vállalni, a velük jó kapcsolatban lévő személyek kell felvállalják előttük a rossz érzéseiket, amelyeket a visszaélések vagy azok gyanúja keltett bennük. „Amikor egy jó kapcsolatban lévő személy szembesít egy tettnek a negatív következményeivel, és az vállalja a felelősséget, hogy elmondja, hogy mi az, ami nincs rendben, ami káros vagy sérelmet okoz, az teljesen másképp csapódik le, másképp talál nyitottságra, mint hogyha egy idegen [teszi meg], vagy személytelen visszajelzés érkezik az illetőtől” – magyarázta a szakember.

„A felelősségvállaláshoz és változtatáshoz kell a jó kapcsolat, hogyha azt akarjuk, hogy ebből tanulási folyamat legyen. Azért is fontos, mert ahogy önök is tudják, és én is tudom, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is sok olyan iskola és munkahely van, ahol ezek tabutémák, nem beszélnek róla. Úgyhogy akár hálásak is lehetünk, hogy ez kiderült, mert ez olyan hosszú munkát, tudatosítási vagy pszichoedukációval járó munkát igényel, amiben rengeteg tennivaló van. Tehát ha az elkövető jelen van és tud felelősséget vállalni, akkor annak akár gyógyító hatása lehet” – mondta Negrea Vidia.

Rögtön adódott a kérdés, hogy milyen gesztust tehet a bántalmazó, hogy azt a sértett jóvátételként tudja elfogadni. „Ez a resztoratív szemlélet egyik lényeges pontja: kívülállóként nem tudhatom, hogy a másiknak mi jelent jóvátételt. Nils Christie norvég kriminológus, akit az európai resztoratív szemlélet egyik atyjaként tartunk számon, azt mondja, hogy vissza kell adni a konfliktust a tulajdonosainak, mert ők a szakértői a saját konfliktusaiknak, és ők tudják leginkább, hogy mire van nekik szükségük ahhoz, hogy a sérelem feloldódjon. Ezért lényeges az, hogy minél több embernek, minél több sértettnek legyen lehetősége elmondani, hogyan élte meg, mi a nehézsége, és ezeket meghallgatva születhet meg a jóvátétel” – válaszolta a szakember.

Felvetésünkre, hogy akkor az iskola be kellene vonja a folyamatba azokat a volt diákjait, akik a feltárt ügy sértettjei, és 10-15 éve végeztek ott, Negrea Vidia azt mondta, csak akkor, ha a volt diákok bíznak az intézményben. „A segítségnyújtás bárki részéről jöhet, aki képes arra, hogy biztonságos környezetet biztosítson, hogy [a sértettek] ne éljék meg büntetésként, ne éljék meg kötelezőként, vádaskodásként. […] Arról nem beszélve, hogy ezek traumatikus események, és ha például az iskola nem rendelkezik annyi erőforrással, hiszen érintett ő maga is, akkor nagyon fontos, hogy legyenek külső támogatók. Itt gondolok az iskolapszichológusokra vagy az említett facilitátorokra” – válaszolta Negrea.

A resztoratív módszer szakértője hangsúlyozta, a jóvátételi folyamattal nem kell megvárni a hivatalos büntetőjogi eljárás végét vagy egy esetleges bírósági ítéletet ahhoz, hogy a gyógyulás elinduljon, mert a cél a biztonságérzet és a kapcsolat helyreállítása.

Ha bárki kiskorúakkal szemben elkövetett bármilyen (érzelmi, fizikai, szexuális) visszaélésről szerez tudomást, azt jelentse be a 119-es, ingyenesen hívható, országosan egységes sürgősségi számon.

A nyitókép Szucher Ágnes illusztrációja.

The post Ez történt, mióta felfedtük a Márton Áron Főgimnáziumban történt szexuális visszaéléseket appeared first on Átlátszó Erdély.

Cikkünkben végigvesszük, hogyan segített a sportcsarnokba menekített romákon a városvezetés erőfeszítése, a lakosság adományai és a tetemes kormánytámogatás, és hogyan akadályozták a város egyes hangadói, hogy a tűzkárosultak emberhez méltó lakásokba költözhessenek. Az integrálásukért tett látványos erőfeszítések és ígéretek mind elbuktak Csíkszereda egyes lakóinak ellenállásán. Akik inkább fizetnek azért, hogy eltűnjenek a romák, mint hogy segítsék őket beilleszkedni.

Kiderítettük, a romák helyzetén jelenleg közpénz nem, csak magánadományok javítanak. Megtudtuk, miért szakította meg az arénabeli együttműködését a Caritas és a városháza, mivel járultak hozzá a romák a mostani lakásukhoz, és hogy még a törvény is akadályozhatja Szereda nagyobbik telepének felszámolását a sokkal zűrösebb Tavasz utcában.

A városháza és a civil szervezetek a hátuk közepére se kívánják a sajtót. Azt állítják, így is nagy a helyiek ellenszenve, a cikk csak még több uszítást fog eredményezni. Úgy döntöttünk, mégis közöljük a romák otthonkeresésének történetét úgy, ahogy a főbb szereplők révén megismertük. 

A történet sok szereplős, nem tudtunk mindenkivel beszélni, és azoktól se került bele minden a cikkbe, akiket elértünk. És persze maga a fő történet ‒ a város és a romák integrációs törekvései ‒ sem ért véget a lendület kifulladásával: következik a kínkeserves aprómunka.

2021. január 7-én égett le a csíkszeredai Somlyó utca 33 szám alatti romatelep egy része: húsz faépület tíz ár területen. A katasztrófát egy szigetelés nélkül hagyott kályhacső okozta. A tűzeset éjszakáján a város polgármesteri hivatala a telep teljes lakosságát, 258 személyt (hatvankét családot) az Erőss Zsolt Arénába szállította át.

Az emberek megkapták az alapvető elsősegélyt, élelmet és szálláshelyet, a város lakossága rengeteg adománnyal segített. A tűzben huszonnyolc család lakása veszett oda. Összesen 119 személy (köztük 66 gyermek) háza égett le teljesen vagy részlegesen. 26 család még abban a hónapban visszaköltözött a somlyói telepre. Az utolsó családok 2022. november 14-én költöztek ki az arénából.

Költözés bírsággal és szétfoszló ígéretekkel

Közel két évvel később, november elején látogattam meg az aréna és a Somlyó utcai telep lakóit. A sportcsarnok mellett üres lovasszekér fogadott, amit nagyon gyorsan megpakoltak ruhákkal, ágyneművel. Az utolsó hullámban elköltöző egyik család szállította ki a dolgait Somlyóra. Nem azért, mert készen állt volna a lakása, hanem mert így állapodott meg a szociális munkásokkal: hogy hamarabb menjen majd a beköltözés, az ingóságaikat a telepen kell raktározniuk.

Csakhogy a városban nem szabad szekérrel közlekedni, és folyton megbüntetik őket a rendőrök, mesélték az arénás romák. Az egyik férfi az arénától megfenyegette őket, hogy ha nem pakolnak gyorsan, akkor a ruháikat kidobja a szemétbe, tették hozzá. Másnap megtudtam, hogy azt a szállítmányt is megbüntették, amelyiket láttam elindulni.

A sportcsarnoknál elég nagy forgatagba érkeztem. Zavartam azokat, akik csomagoltak, de más romák jópofán fogadtak a bejárat előtt. Ahogy be akartam volna menni velük, szociális munkások ugrottak szembe velem az ajtónál. A városháza engedélye nélkül nem léphetek be, mondták, és nem adnak interjút senkinek, mert legutóbbi interjú után is valótlanságokat írtak a Transtelexen.

A felháborodásuk okát firtató kérdésemre a szociális munkások csak annyit mondtak, hogy se a részükről, se a roma közösség részéről nem azok az információk hangzottak el, amelyet leírtak. Erre nyomatékosan helyeselt az egyik roma nő is.

Sógor Enikő, Csíkszereda szociális ügyekért felelős alpolgármestere később azzal magyarázta, hogy a kiköltözés nem volt ultimátumhoz kötve, szó sem volt soha arról, hogy bárkit kitegyenek az utcára. Mégis minden hétvégére kitűzték a költözés időpontját már legalább két hónapja, mert ezzel akarták motiválni a romákat arra, hogy haladjanak a teherautó utánfutók lakhatóvá tételével.

Viszont egy határidő leszögezése csak akkor működik, ha az egyezséget mindkét fél ugyanúgy betartja. Csakhogy a városháza és a romák között a tűzeset óta sokszor megtörtént, hogy ellenőrizetlen információkból hamis ígéretek születtek.

Ráduly Gábor és felesége, Júliána a helyszínen mesélte, hogy Júliána már hét hónapja munkát vállalt az Eco-Csíknál azért, hogy szociális lakást tudjanak kérvényezni. A városvezetés ígért is nekik egyet a Petőfi Sándor utca tetején, de kiderült, hogy az egy pincehelyiség, amibe a villany ugyan be van vezetve, de a falak mállanak, víz nincs, így nem lakható.

Sógor Enikő az esetről úgy nyilatkozott, hogy a Ráduly családnak nagyon szerettek volna segíteni kiköltözni az arénából. Meggyőzték őket, hogy legalább az egyikük dolgozzon, és az is siker, hogy a család meg tudott állapodni abban, hogy a nő vállaljon munkát. Az alpolgármestert felhívták a Vagyongazdálkodási Igazgatóságról, hogy találtak egy üres lakást a Ráduly családnak, a hírt tovább is adták az arénában dolgozó szociális munkásoknak, akik azonnal szaladtak Gáborhoz újságolva, hogy megvan a lakás. Az alpolgármester és munkatársai csak ezután nézték meg a helyet, mire kiderült, hogy egy pincehelyiségről van szó, amelyet nem lehet lakhatóvá tenni. A polgármester és az alpolgármester sajnálta, de elismerték, hogy megtörtént.

Ehhez hasonló félreértéseken csúszott el nagyon sok energia, jóindulat és pénz ebben a történetben.

Gáborékkal a gyerekeikről is beszélgettünk, akikre nagyon büszkék. „A zongorázásra és gitározásra szinte maguktól éreztek rá a fiatalok” ‒ mondták, és mosolyogva kihúzták magukat. Majd felkiáltottak, hogy már dél van, mennek ki ők is dolgozni Somlyóra.

Belakni az utánfutókat

Csíksomlyón örvendő gyerekek fogadtak, akikkel megismerkedtem már a Csíki Csobbanóban tartott úszóedzésük után. Hátravittek az utánfutókhoz, ahol a szüleik dolgoztak. 

A gyerekek csacsogva mesélték, hogy milyen jó volt nyáron a Máltai tábora (Mikóújfaluban) és a Superar tábora, amikor benéztünk Czinéékhez. A házaspár épp a falakat tapétázta, elpirultak, amikor megdicsértem a választásukat. Megkérdeztem tőlük, hogy ha egész nap kint dolgoznak, akkor hogyan kapják meg a napi meleg ebédjüket. Erre felkacagtak, hogy jó volna, ha megkapnák az arénában akár este is, de mire hazaérnek, már hűlt helye van csak. Pár nap múlva a fülembe jutott, hogy a következő napokban a szociális munkások kivitték Somlyóra a meleg ebédet azoknak, akik kint dolgoztak.

Egy másik látogatásomkor Lajosék büszkén mutatták, hogy a belső munkálatok nemsokára készen vannak, és a falakról már csak a szegőléc hiányzik. Ketten készítettek el mindent a feleségével, amit bent látok: szalagparkettát, a csempézést, a tapétázást, a kagylók felszerelését. A fürdőszobában már csak a tusolót és a vécékagylót kellett beszerelni. „A fürdőszobai csempéknek egyik reggel nekifogtam, s másnap reggel hétig raktam” ‒ újságolta Lajos.

Legalább két-három év kell ahhoz, hogy külföldi munkával annyi pénzt összegyűjtsenek, hogy tovább tudjanak lépni, például albérletbe költözzenek ‒ vázolták a kilátásaikat Lajosék.

A telep legszegényebb emberének, ahogy a társai nevezték, az utánfutóját öt férfi javította. Ez volt mind közül a legrosszabb minőségű, korábban lovakat szállítottak benne. Kint gödröt ástak a víz és a csatornázás bekötéséhez, bent a gipszkartont rakták fel. Napi bérért dolgoztak egymásnak is. A mester olyan kétszázötven lejt kap napjára, és megsaccolták, hogy egy utánfutó berendezése két-három ezer euróba kerül.

Kicsit kihúzták magukat, mikor mondták, hogy ők biza „ellopták” a mesterséget. Kértem, hogy magyarázzák meg, ez mit jelent. Előbb bocsánatot kértek, hogy le fognak tegezi, majd felharsantak: „Például ezt a gipszkartont felrakod te, látom, hogy hogyan raktad fel, s én is úgy csinálom! Így követjük a mesterembereket.”

Sokan örültek, hogy kiköltözhettek az arénából, végre lett saját lakásuk, nem mellesleg a rokonaik közelében. Itt vannak a „nyámjaik”, azaz a rokonok, komák, barátok, és ő is ott született, mondta az egyik nő.

De hiába volt jó hangulat kint, mára olyan híreket kaptunk a Somlyó 33-ból, hogy három konténer is beázott. Dezsőéknél, akik legelsőként költöztek utánfutóba, múlt héten berepedt a tető, és csepegő vízben állt az ágyuk. Kátránypapírt kaptak a befoltozáshoz, megcsinálták, ahogy tudták, de a szél hamar lerántotta a foltozást is.

Carmenéknél a vitrines szekrény háta és a szalagparketta megszívta magát vízzel úgy, hogy nem tudják, honnan jön a szivárgás.

Vissza a gettóba

A város sem így tervezte, a romák sem gondolták volna, hogy közel két évig az Erőss Zsolt Arénában élnek majd. Azt pedig a végsőkig ellenezte mindenki, hogy ezek az emberek visszakerüljenek a somlyói gettóba. Az egyik álláspont a társadalmi inklúzió reményében tartott ki, a másik számára viszont a romatelep felszámolása annyit jelentett volna, hogy a romák eltűnnek Csíksomlyóról.

Kevésbé gettókörülmények között, de a következő néhány évben a Somlyó 33 nevű telepen fognak élni az „arénások” (az utóbbi másfél évet az Erős Zsolt Arénában töltő családok ragadványneve) is, döntötte el a városvezetés 2022 tavaszán.

A helyzet kaotikusságát az idézőjelek is érzékeltetik. A tizennégy „arénás” család „konténerekben”, valójában teherautók utánfutókban alakította ki ideiglenes otthonát. Ezeket egy helyi vállalkozó szerezte be, tőle a Máltai Szeretetszolgálat vásárolta meg civil adományokból.

Az önkormányzat informális lakóövezetté nyilvánította a két csíkszeredai romatelepet, tizenöt éven belüli felszámolásukhoz pedig idén augusztusban intézkedési terveket rendelt. Többek között a telepek kataszteri felmérését, közművesítését rendelte el, közösségi terek és mosdók létesítését. Olyan szociális szolgáltatásokat fog megrendelni, hogy a lakosok egészségesebbek és képzettebbek legyenek, egyre többen szerezzenek munkát, és fokozatosan el tudjanak költözni a telepekről.

Csíksomlyón a Máltai Szeretetszolgálat 2021 májusa óta mentorálja az ott élő romákat. A Tavasz utcában még nem tudni, kik és mikor tudják elkezdeni a beavatkozást.

Az arénából idén november 14-én költöztek ki az utolsó családok is úgy, hogy akik nem tudtak időben vagy eleget befektetni az utánfutók kipofozásába, azoknál még nincs folyóvíz. Egy teherautó utánfutóban egy vagy két család lakik, körülbelül hat-tíz fő. Eddig nyolc utánfutó van teljesen berendezve, ezekre meg is kötötték a szerződéseket a családokkal. Jövő június 1-ig ingyen lakhatnak az utánfutók berendezéséért cserébe, utána bérleti díjat kell fizessenek. A lakbért minden esetben a családok jövedelméhez képest állapítják meg, mondta el Székely Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat csíksomlyói koordinátora.

Felbuzdulás és előrelátható csapdák a tűz után

Az első hetekben az eset akkora társadalmi megmozdulást idézett elő – a civilek anyagi és szellemi felajánlásaitól a román kormány támogatásáig –, hogy a városházának esélye nyílt jobb lakhatási körülményeket biztosítani a mélyszegénységben élőknek, felzárkóztató programokat indítani és felszámolni a romatelepet.

Csakhogy a rengeteg felajánlás – használati tárgyak, pénz és ráfordított idő – mellett a társadalmi inklúzió irányába tett lépések nem vezettek eredményre. A romatelep felszámolása a legtöbb ember számára azt jelentette volna, hogy a romák eltűnnek Csíksomlyóról.

Vagyis Csíkszereda belesétált néhány csapdába, amelyről már közvetlenül a tűzeset után tudni lehetett:

• a tűzkárosultak ideiglenes elhelyezése akár több tíz évig tarthat;
• a romák anyagi támogatása és a konténerlakások elhelyezése lakossági ellenállást szíthat;
• ezt az önkormányzat azzal tudja kezelni, ha előre közli a stratégiáját a többségi lakossággal is;
• érdemes elkerülni, hogy „gyámsági” viszony alakuljon ki a romák (vagy mélyszegénységben élők) és a városvezetés (és a támogató lakosság) között azért, hogy a tűzkárosultak pontosan tudják, mihez van joguk és mit várhatnak el az önkormányzattól;
• ennek a jó és egyértelmű kommunikáció az egyik feltétele, 
• és hogy a közösséget olyan ember képviselje, aki vállalja a megbízható közvetítő szerepét a két fél között.

A Somlyó 33-ban élő romák körülményeit és elvárásait 2021. január 25-27. között mérte fel az önkormányzat kérésére Sólyom Andrea és Kiss Tamás szociológus a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek segítségével. A kutatás gyorsjelentését a városháza küldte el az adatigényünkre adott válasz részeként (168-191. oldal). Szinte minden megkérdezett elvárta a városházától, hogy lakást és munkahelyet biztosítson vagy segítsen találni, és a közösség háromnegyede várta el, hogy ételt és anyagi támogatást is kapjon a városvezetéstől. A kutatók jelezték, hogy „ezeknek az elvárásoknak a tisztázása hozzájárulhat a potenciális konfliktusok elkerüléséhez”.

A romák zöme pedig azt jelezte, hogy a helyzete javítása érdekében dolgozni szeretne, és kivétel nélkül támogatja gyermekei oktatását. Túlnyomó többségük azt hitte, a szeredaiak minden gond nélkül befogadják őket, munkatársként mindenképp. Akár családtagként is, vélte a megkérdezettek fele. És csak egy-két ember gondolta úgy, hogy barátként vagy szomszédként nem.

Élet az arénában, 3,5 millió lejért

A sürgősségi helyzetben Csíkszereda önkormányzata az Erőss Zsolt sportcsarnokban rendezett be szálláshelyet a károsult családoknak a Városi Sportklub engedélyével. Az egyik szint előcsarnokában rendezkedtek be, előbb az adományként gyorsan összehordott matracokból, később paravánokkal elválasztva, ágyakkal és szekrényekkel (lásd a Transindex helyszíni riportját).

A krízisintervenció első három hónapjában az arénában naponta huszonöt-harminc szakképzett önkéntes dolgozott. András Lóránd szociális munkás, Hargita Megye Tanácsának mélyszegénységgel foglalkozó munkacsoportjának koordinátora sokat segített az önkéntesek toborzásában, mert korábban több szociális szervezetnél is dolgozott. Legtöbben a Gyulafehérvári Caritas-tól és a Máltai Szeretetszolgálattól érkeztek, de jöttek az unitárius Gondviselés Segélyszervezettől, valamint a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központból pszichológusok és szociális munkások, a Xántus János Általános Iskola pedagógusai. Rajtuk kívül a helyszínen dolgoztak a város és a megye szociális igazgatóságainak munkatársai is, összesen körülbelül tizenöten.

A krízisintervenció a feszültségek csökkentéséről és az alapvető szükségletek kielégítéséről szólt. „Volt egy csomó ijedt, elbizonytalanodott, tanulatlan ember, akit meg kellett nyugtatni, biztatni. Plusz minden nap kiosztani a reggelit, vacsorát, ebédet és a segélyeket. Tehát irtózatos munka folyt ott” ‒ mondta Sógor Enikő.

Az emberek főként azért voltak nyugtalanok és idegesek az első időszakban, mert nem tudták, mi lesz velük, hol fognak lakni. Illetve amiatt is, hogy elterjedt, a gyermekvédelem elveszi tőlük a gyerekeket, tudtuk meg András Lórándtól. A gyermekvédelem több tucat munkatársát rendelte ki az arénához az első hetekben, ezt a tévhitet is ők oszlatták el sok beszélgetéssel.

A hatékonyabb munka érdekében legfeljebb tíz fős csoportokra osztották a bentlakókat, mesélte András. Mindegyik csoporttal külön pszichológus, szociális munkás és két önkéntes foglalkozott, hogy a családok őszintén el tudják mondani, mit szeretnének, mitől félnek, és a szakemberek fel tudják mérni, milyen segítséget tudnak nyújtani szociális, egészségügyi és oktatási téren.

Az első három hónapban az önkéntesek és a szociális szervezetek alkalmazottainak napi étkezését a városháza biztosította úgy, hogy ugyanazt a napi adagot kapták, mint amit a tűzkárosultak. A városháza idén augusztusig 811 ezer lejt költött a napi meleg ételre, derül ki az adatigényünkre küldött válaszból (159. oldal). 

Az erre szánt közpénzt a Caritas kiegészítette saját forrásaival, amikor az első fél évben ők vitték be a szociális konyhájukról a napi három étkezéshez szükséges ételt, tudtuk meg Péter Györgytől, a Caritas Szociomedikális Ágazatának igazgatójától. 2021 júliusától az étkeztetési közbeszerzést a Cornet vendéglő nyerte el, idén augusztustól újra a Caritas szociális konyhájával szerződött a városháza az arénából való kiköltözésig.

A Caritas maga tavaly több mint félmillió lej adományt gyűjtött a tűzkárosultaknak. Ebből 140 ezer lej értékű volt az élelmiszeradomány, és 290 ezer lej értékben főztek, küldte el nekünk a szervezet a tavalyi kimutatását. Jól látszik, hogy a legtöbbet a Heineken adakozta, a második legnagyobb összeg pedig a Caritas honlapján, illetve az egyházmegyében gyűjtött pénzadományokból állt össze.

A nem Szeredában élőket a városháza a tulajdonában lévő, régi Postabank épületében szállásolta el, amelynek egyik szárnyában szállodai szobák voltak kialakítva. Erre 2021-ben több mint 70 ezer lejt költött a város. A szociális szférában dolgozó egyik forrásunk úgy nyilatkozott a helyről, hogy nem volt mindig tiszta, de a célnak megfelelt. Viszont ezt a szálláshelyet az első három hónap elteltével a városháza már nem tudta biztosítani az önkénteseknek, így ha akartak jönni, a szállásukat más forrásból kellett fizetniük.

Az aréna rezsiköltsége a tűzkárosultak beköltözésétől idén augusztusig 1,15 millió lej volt, az őrzése közel félmillió, a közösségi, oktatási és szociális programok több mint 800 ezer lejbe kerültek a városháza összesítése szerint. A rászorulókkal dolgozók fizetésére 150 ezer lej ment a városi büdzséből ebben az időszakban.

Adatigényünkre küldött válasza szerint a város idén augusztusig 4,4 millió lejt költött a tűzkárosultak arénabeli ellátására. Ebbe beleszámolták a két romatelepre tervezett szaniter konténerek 900 ezer lejes értékét is azzal a megjegyzéssel, hogy a beszerzésük folyamatban van.

Zűrök az arénában

A szociális munkások és a romák együtt készítették el az aréna rendszabályzatát. Megegyeztek, hogy bent tilos a cigarettázás és az alkoholfogyasztás, kötelező a higiénia, rendben kell tartani a környezetet, tiszteletben kell tartani a csendórát. A gyerekeket iskolába kell küldeni és támogatni a délutáni foglalkozásokon, sőt a felnőttek is részt kell vegyenek a nekik szánt programokon. Az volt a megállapodás, hogy aki nem tartja be a szabályokat többszöri figyelmeztetés után sem, az el kell, hogy hagyja az arénát.

„Ilyen eset csak egyetlen egy volt a másfél év alatt. Egy férfi nagyon sokszor tartózkodott ittas állapotban az arénában, ezért őt a szabályzat miatt el is küldtük” ‒ idézte fel Sógor Enikő. „Csak azért voltam hajlandó erre, mert egyedülálló volt, és volt ahova menjen, de olyat sosem tettem volna, hogy elküldjek gyerekes családokat” ‒ tette hozzá.

Az arénások hetente kiértékelőt tartottak  a rendszabályzat alapján, és mindenki pontozta saját magát a közösség előtt. Nemcsak a házirend betartása ért pontot, hanem a munkavállalás is. A pontok alapján ranglistát készítettek a családokról, és olyan sorrendben kapták meg később a berendezésre váró utánfutókat, ahogyan ezen a listán szerepeltek. A szabálykövetők hamarabb nekifoghattak az utánfutók felújításának.

Panaszt hallottunk arra, hogy olyanok is bejártak, akik nem is laktak ott. A tömeges együttélés nehézségeit szóvá tette az egyik, névtelenséget kérő roma nő is, amikor már az új lakóhelyét mutatta. Elmondta, nagyon várta, hogy kiköltözzenek, mert nehéz volt odabent megegyezni és sok szemétkedés volt. 

Káosz alakult ki egyik este, amikor egy testvérpár dulakodni kezdett. Egyikük azt állította, hogy a másik nem gondozta kellő figyelemmel a haldokló apjukat. Ordibálásukra az őr kihívta a csendőrséget, de így is odáig fajult a dolog, hogy előkerült a bicska, és az egyik testvér megvágta saját magát ‒ mondta el egy másik forrásunk.

Az aréna mosdói sem működtek mindig. A földszinti mosdók vécéi, amelyeket a személyzetnek és az önkénteseknek tartottak fenn, két hét után felteltek. Kihívták a szerelőket, mire kiderült, hogy a földszinti mosdók sosem voltak összekötve a város csatornahálózatával. Ezt csak a tél elmúltával tudták megoldani.

Egyes gyerekcsínyek nagyobb károkat is okoztak. Például a gyerekek lenyomtak egy nadrágot az egyik emeleti vécécsészén, mire a csővezeték elrepedt és az emeleti fal teljesen átázott. Ezeket a helyi közműcég, a HARVíz Rt. javította meg. A javítási munkálatok idén október 22-ig közel 15 ezer lejbe kerültek.

A fűtéssel egyszer volt gond, de nagy port kavart. 2022. május elején elromlott a kazán, ezért egy hétig nem volt melegvíz az arénában. Azért tartott ilyen hosszan, mert Brassóból kellett megrendelni a speciális alkatrészt, magyarázta az alpolgármester. 

Betegségek is könnyen terjedtek az arénában. Előbb a Covid ütötte fel a fejét, majd himlővel, rühvel szembesültek. A legnagyobb baj később a poloska volt: időnként fertőtlenítették a teret, olyankor reggel mindenkit kiküldtek az arénából és csak este engedték be őket. De a poloska teljes kiirtásához olyan erős anyaggal kell fertőtleníteni, amely veszélyes lehet az emberekre. Ehhez a végleges költözés után fogtak neki.

Ezeken kívül nem esett nagy kár az arénában, a falak alsó egy méterén majd ki kell cserélni a gipszkartont és ki kell meszelni az épületet, tudtuk meg Biró Albin városi tanácsostól.

Pozitív elmozdulások

Az arénában töltött idő alatt számos pozitív irányú változás is történt az emberek személyes és szociális viszonyaiban. Nőtt a higiénia iránti igényük, csökkent a családon belüli agresszió mértéke, igyekeztek tudatosan kontrollálni az érzelmeiket és indulataikat. A szülők kezdtek figyelni a gyerekek érzelmi szükségleteire, megjelent a közösségi együttműködés igénye, valamint a tanulás és az új munkák megtanulásának igénye.

Az arénabeli életről az egyik bentlakó, Moldován Mária is beszámolt a Caritas honlapján, aki szeretne újságíró lenni.

Minden gyerek ellenőrzötten járt iskolába, és a felnőttek is újrakezdhettek tanulni: 47 személyt írattak be a Második esély programba. Megkeresték az iskolák archívumaiban, hogy ki hány osztályt fejezett be, és a megfelelő osztályba iratták be őket.

Esti tagozatra tizenegyen iratkoztak, őket mikrobusszal vitték át az órákra a szentegyházi szakközépiskolába. „A tizenegyből három most is végzi. Az egyharmad jó arány, hátha ezután egyre többen lesznek” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Az általános iskolai tanulmányokat a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában tudták folytatni. Felnőtteknek szóló elemi oktatásra nem volt lehetőség, de a Xántus János Általános Iskola három tanára elvállalta a feladatot az arénában. A huszonegy beiratkozóból nyolcan végeztek, akik biztosan megtanultak írni és számolni, mesélte Sógor Enikő, aki boldognak és büszkének látta őket a nekik szervezett évzárón.

A tűzeset előtt két embernek volt helyben állandó munkahelye, az arénás időszakban tizenöten kezdtek dolgozni a városban: a köztisztasági vállalatnál, építkezésen és az útügy alkalmazásában. Az útügynél méltányos fizetést kapnak, a kezdeti háromból ketten most is ott dolgoznak.

Az EcoCsíknál már sokkal kisebb a fizetés és a társadalmi megbecsültség. Nem szeretik, ahogyan az ott dolgozó többségiek beszélnek velük, mondták el a romák az arénában. Sógor Enikő elismerte, az egy nagyon terhelt közeg, amelyben próbálnak mediálni, hogy az ott dolgozók ne bántsák a romákat.

A legtöbben külföldi munkát vállaltak, az számított a legjövedelmezőbbnek is. Idén tizenhárman mentek külföldre szezonmunkákra. Tavaly nyáron az is külföldre ment dolgozni, akit korábban a Caritas alkalmazott, hogy közvetítsen a közösség és az önkormányzat vagy a szociális munkások között. Három hónap alatt kiderült, hogy az illető nem volt alkalmas a közvetítői feladatokra.

Ezután a kapcsolattartást másképp oldották meg. Sógor Enikő hetente tárgyalt egy kilenc fős roma „bizottsággal”, akik között voltak az arénában lakók és a Somlyó 33 lakói is, hogy kétfelé vigyék a híreket, és mindig kellett köztük legyen legalább egy nő is.

„Az, hogy gyűlölöd bármelyik felet, nem működik. Érzékenyíteni kell – nem szeretem ezt a szót, de azt jelenti, hogy megismertetni mindkét felet a másikkal, a kultúráját, a motivációit, hogy mitől működik rosszul. Ez nem is roma kérdés, ami itt van, kiderült, hogy egyikük sem tud cigányul, nincs cigány identitásuk. Ők egy megrekedt társadalmi réteg, amelyik egyik napról a másikra él” – mondta az alpolgármester, amikor említette azokat a gyermekelőadásokat, amelyeken roma és magyar gyerekek egyaránt részt vettek.

Magánúton nehéz kitörni

Az Erőss Zsolt Arénából 2021 tavaszáig azok, akiknek épen maradt a háza, visszaköltöztek Csíksomlyóra. Pár család a környező falvakba és városokba költözött át rokonokhoz, néhány személy a Csíkszereda peremén fekvő másik romatelepre, a Tavasz utcába. A 2022-es tavaszi kiköltözések után az arénában hetvenkét személy maradt.

Az arénában élők közül három család együtt akart házat vásárolni a Csíkszeredához tartozó Zsögödfürdőn, de az ajánlat átverésnek bizonyult: többet kértek az eredetileg megbeszélt árnál. Néhányan megpróbáltak lakást bérelni a városban, de akár személyesen mentek, akár a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai keresték meg a tulajdonosokat, az ingatlant romáknak nem adták ki.

A város közvetítésével csak pár személy tudott úgy kiköltözni az arénából, hogy ne az egyik gettóba kerüljön vissza. A hajléktalanszállón kapott egy szobát egy sokgyermekes család, illetve egy egyedülálló férfi. A szociális munkások nagyon jó visszajelzéseket adtak a családról, viszont a szomszédok panaszkodtak arra, hogy a gyerekek hangosak és neveletlenek, mondta el Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere.

Rajtuk kívül tizenketten nyújtottak be kérvényt szociális lakásra, de a városnak nincs kiadható ingatlanja. A kérvények megírásában Csata Orsolya segített a romáknak 2022 nyarán, amit a városháza nem nézett jó szemmel, mert tudták, hogy nincs szabad lakásuk, sőt az addigi várólista is hatalmas.

Szintén a városháza közvetítésével került be a kolozsvári Kozmutza Flóra hallássérülteket oktató iskola kollégiumába egy olyan család három gyermeke, amelynek többi tagja egy Csíkszereda környéki faluba költözött.

A kiköltözést segítendő olyan egyházi alapítványokat is megkerestek személyesen vagy közvetítő révén, amelyekről tudták, hogy rendelkeznek lakóépületekkel. Az egyiktől bontásra ítélt épületből lehetett volna építőanyagot elhozni, de az odaküldött emberek inkább ellopták a fémhulladékot, így az a szervezet megtagadta az együttműködést, a másik nem válaszolt a hivatalnak, tudtuk meg az alpolgármestertől.

Nem működött a kezdeti munkamegosztás és siettetés

A romák emancipálásának munkáját két nagy civil szervezet vitte a hátán, a Gyulafehérvári Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat együtt a város és megye szociális munkásaival. Az arénában nagyon-nagyon sok ember fordult meg az első hónapokban, amelyből jól látszik a segíteni akarás mértéke, de az is érthető, hogy akkora kavalkádban a munkavégzés nem volt túl hatékony.

A városháza kezdetben, 2021 februárjában a Caritas-szal kötött szociális szolgáltatói szerződést három hónapra közel 135 ezer lej értékben, mivel csak a Caritas-nak volt munkapontja Szeredában. A Caritas 48 ezer lejt utalt át a Máltai Szeretetszolgálathoz, ugyanis az első időszakban felváltva egy-egy hetet dolgozott a két civil szervezet. 

A közpénzből mindkét szervezet az alkalmazottait és a járulékos költségeket fizette. De egyik civil szervezetnek sem volt a városban romaintegrációs projektben jártas szakembere, addig csak időseket és fogyatékkal élőket mentoráltak. 

„Úgy kell elképzelni, hogy egyik héten a Máltaitól jött egy kolozsvári csapat, a következő héten egy sepsiszentgyörgyi a Caritas-tól, utána a Máltainak a sepsiszentgyörgyi csapata, majd a székelyudvarhelyi Caritas-osok” ‒ magyarázta Ludescher László, a Caritas Szociális Gondozás ágazatának igazgatója. A szervezet munkatársai nyolc településről is ingáztak Csíkszeredába.

Nem működött ez a munkamegosztás, ezért 2021 márciusában, miután a romák fele visszaköltözött a somlyói telepre, a Máltai Szeretetszolgálat kiment velük Csíksomlyóra dolgozni, a Caritas pedig az arénásokkal maradt. A kiköltözött romáknak nem küldtek tovább anyagi juttatásokat, ők visszaálltak az addigi szociális segélyre.

Az első szolgáltatói szerződés lejártával, május közepétől augusztusig mindkét szervezet maga finanszírozta a csíki roma programját. Sógor Enikő kiskapukat keresett, hogy az önkormányzat támogathassa a munkájukat. Ezt a város kulturális alapjában találta meg, ide pályázott mindkét szervezet tavaly augusztus és december között, tudtuk meg az alpolgármestertől.

Így ment össze a tej a Caritas-szal

Sógor Enikő elmesélte, hogy már a beiktatása után, 2020 novemberében tárgyalt Ludescher Lászlóval és Péter Györggyel a csíki romakérdésről. Akkor gyerekprogramokkal és oktatással tervezték elkezdeni a munkát a telepeken. De jöttek az ünnepek, majd január elején a tűzeset, amely azonnal elindított minden szintű beavatkozást.

Tavaly augusztustól a Caritas nyolc alkalmazottal és egy koordinátorral kezdte újraszervezni a tevékenységét az arénában. Hiszen sikerült szociális szolgáltatói szerződést kössenek 2021. augusztustól 2022. márciusig. A bizalmas szerződésből Ludescher annyit közölt, hogy a két szolgáltatói és egy pályázati szerződéssel a Caritas összesen 545 ezer lej közpénzt kapott.

Sógor Enikő nehezményezte, hogy a Caritas csak akkor kezdett új munkaerőt keresni, amikor már biztos volt, hogy a város tud szociális szolgáltatásokra szerződni vele.

Ehhez képest Ludescher László úgy nyilatkozott, hogy eleve nagyon nehéz alkalmazottakat találni roma felzárkóztatásra: „A Csíki medencében akkora mértékű a diszkrimináció a roma közösség felé és akkorák az előítéletek, hogy a segítő szakmában dolgozók egy része sem hajlandó romákkal dolgozni. Alig voltak jelentkezők, mi is kompromisszumokat kellett kössünk.”

Egyetlen új alkalmazott sem volt jártas a roma felzárkóztatásban, de a krízishelyzetben azonnal várták volna tőlük az eredményeket. „A csapat nem tudta hozni azokat az eredményeket, amelyeket az önkormányzat elvárt volna” ‒ jelentette ki Ludescher László.

Szerinte „csodavárás” volt a városháza részéről az, hogy a romák érdeklődően részt vegyenek minden nekik szervezett programon olyan körülmények között, hogy teljesen bizonytalan volt a lakhatási kilátásuk. Az aréna közege egyre irritáltabbá vált, egyrészt mivel sok ember kellett osztozzon egyetlen közös téren, másrészt a számtalan határidőtolódás és ígéret miatt becsapottnak érezte magát a roma közösség.

„Nem mintha ők régen Somlyón olyan jó körülmények között éltek volna, de mégiscsak megvolt mindenkinek az intim tere. Nagyon nehéz volt úgy foglalkozni oktatási, egészségügyi, munkavállalási témákkal, hogy közben állandóan az volt a kérdés, meddig maradunk bent az arénában. A határidő minden egyes elnapolása után belső felháborodás, lázadás és reménytelenség vett erőt a romákon. Igazából már nem hittek abban, hogy elköltözhetnek olyan normális szociális lakásba, amiről az elején szó volt. Ennek a kezelése rengeteg energiánkat elvette” ‒ magyarázta Ludescher.

A Caritas mindvégig abban bízott, hogy a roma közösséggel átköltözhetnek a tervezett krízisközpontba, és biztonságos környezetben rendezkedhetnek be. Ezt a munkát viszont sehol sem lehet siettetni, tette hozzá az igazgató: „Kell tudni, hogy roma közösségekkel csak évek alatt lehet előrehaladni, sokkal lassabban, mint más közösségekkel. Hosszas, amíg a bizalmukba férkőzöl, amíg komolyan veszik azokat az ajánlatokat, amiket adsz nekik.”

Az arénában végzett felzárkóztató tevékenységekről itt mesélnek a Caritas munkatársai.

A szocmunkások és a városháza is elégedetlen volt

Elszámolási gondokból feszültségek alakultak ki a városvezetés és a Caritas munkatársai között. Például, amikor a Covid terjedése miatt nem mehettek be az arénába: „Magyarul mi ledolgoztunk egy hetet és a következő hét hétfőjén kaptuk meg, hogy előző héten nem dolgozhattunk volna az arénában. Ez azt jelentette, hogy a ledolgozott hétnek a költségeit nem számolhattuk el” ‒ mondta Ludescher László.

A városháza közben azt kifogásolta, hogy a Caritas nem papírozta le elég jól a foglalkozásokat. „Nem voltunk megelégedve azzal, ahogyan dolgoztak, mert állandó konfliktusok voltak. Főleg az elszámolásnál volt gond, mert nem értették meg, hogy mi hogyan tudjuk elszámolni. Le kellett volna írni pontosan, hogy milyen nap, melyik órában, hány emberrel, mit csináltak. És ez nem történt meg, tehát volt olyan, hogy nem tudtuk elszámolni a költségeiket. Millió egyszer elmagyaráztuk” ‒ mondta Sógor Enikő.

„Bizonyos tevékenységeknél a polgármesteri hivatal törvényi akadályokra hivatkozott, mi meg úgy éreztük, hogy nem is mernek rizikót vállalni ilyen szempontból” ‒ mondta Ludescher. Arra például, hogy a gyerekeket reggelente előkészítették és elkísérték iskolába, a városháza azt mondta, hogy nem lehet elszámolni. „Messziről nézve ez frusztráló volt. Sokszor úgy éreztem, nem úgy kezelnek, mint aki ott segítség akar lenni, hanem mint aki kerékkötő. Ezt volt, amikor sikerült átbeszélni, volt, amikor nem” ‒ véli Ludescher.

Ráadásul mindkét fél haragudott, ha önkéntesek tűntek fel az arénában, sokszor előzetes egyeztetés nélkül, és a roma gyerekeket elcsábították a Caritas-os oktatási tevékenységekről. Itt Sógor Enikő a Csata Orsolya által szervezett reggeli futóedzésekkel példálózott.

A többségi közösség érzékenyítésére is rákérdeztünk Ludeschernél. „Nem volt olyanra energiánk”, válaszolta, de hozzátette, hogy Székelyudvarhelyen van kidolgozott stratégiájuk erre és komoly kampányokat szerveztek már azért, hogy a közösségek közötti szakadékot szűkítsék.

Borult a segítő bili

Összességében a Caritas és a csíki városvezetés közötti arénás együttműködés 2021 végére kifulladt. Öt vállalkozó épp akkor indított pert krízisközpont kialakítása ellen a város ipari zónájában, így a megoldások egyre kilátástalanabbá váltak, és a városvezetés lemondott az együttműködésről a Caritas-szal. 

„Az állandó bizonytalanság, ami a romákkal volt, hogy ígértünk valamit, s nem tartottuk be, na ugyanúgy volt a Caritas-szal is. Mindenki azt várta, hogy a krízisközpontba kiköltöznek. Ott van terem, iroda, végre elindul a munka, de ez mind haladt, s maradt. Mindig jött a Caritas-tól a nyomás, hogy mikor lesz már meg, onnan is csak azt látták, hogy mi nem akarjuk és totál tökéletlenek vagyunk. Így nagyon megromlott a kapcsolat” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Ludescher elmondása szerint a Caritas-osok azt nehezményezték, hogy a városháza egy formális telefonhívásban közölte ezt velük. Majd ők kérték arra a városvezetést, hogy tartsanak legalább egy kiértékelő beszélgetést az elköszönés előtt.

A Caritas szociális szolgáltatói szerződése 2022. március végéig tartott, de ők úgy döntöttek, hogy a projektek lezárásának érdekében ottmaradnak még áprilisban is. Távozásuk bejelentésekor a romák felháborodtak, és petíciót akartak írni a városházának, tudtuk meg, de aztán a Caritas-osok sokat beszélgettek velük, hogyan folytassák az életüket nélkülük az arénában.

A Caritas kizárólag a bevált kórusprogramját vitte tovább önerőből. A Superar-kórus szociomuzikális foglalkozását Kostandi-Ferencz Kinga vezeti a csíkszeredai Szent Ágoston központban. Ukulelén tanítják játszani a gyerekeket és már számos fellépést szerveztek a kórusnak, „ennél jobb munka nem létezik”, mesélte a kórusvezető.

Elana Andrews, a Superar koordinátora felidézte, hogy kezdetben hetekig tartott, hogy a százas nagyságrendű gyereksereget rávegyék, maradjanak egy pillanatra csendben, amíg a kórusvezető megadja az alaphangot. Még a plafonon is gyerekek lógtak és ki-be szökdöstek az ablakon. Mára huszonöten járnak, de ők nagyon pontosan és lelkesen.

Végül pedig a jelenlegi helyzetről is kikértük Ludescher véleményét. „Azt kell tudni, hogy Somlyón önmagában nem számolták fel a gettót. A problémát nem oldotta meg, hogy végül nagyon sokan visszakerültek oda. Az elején azt hittük, hogy ez sikersztorivá válik, de nem” ‒ mondta el Ludescher, hogy mit gondol a jelenlegi megoldásról.

Kérdésünkre, hogy a városháza kereste-e a Caritast, hogy működjön együtt a másik romatelep, a Tavasz utcai felszámolásában, az igazgató azt válaszolta, hogy az áprilisi tárgyaláson úgy váltak el, hogy még bármiről lehet szó. Akkor a Tavasz utcát is említették, de még nem kereste meg őket a városháza. Ha megtenné, akkor ők is megint alkalmazottakat kell keressenek, „mert nincs helyben öt-tíz ember, aki csak arra vár, hogy kezdjék el a Tavasz utcai projektet” ‒ jegyezte meg Ludescher.

A városháza nem tudta pótolni a civil segítőket

Miután a Caritas „kiköltözött” az arénából, a városháza nem tudta pótolni terepmunkában járatlan személyzettel. Sógor Enikő elmondta, hogy 2022-ben fel szeretett volna venni a városi Szociális Igazgatósághoz hét új embert: szociális munkásokat és pszichológusokat. De ő is csak a tervei nyomán tudta meg, hogy idén a közalkalmazotti keret le van zárva, egyáltalán nem tud új embereket felvenni.

(A városháza idén februárban 12 helyi rendőri állást hirdetett meg. Az ehhez szükséges álláskeretet természetesen jóval korábban hagyták jóvá.)

A romák végleges kiköltöztetését az arénából, azaz a márciustól novemberig terjedő időszakot három emberrel vezényelték le: ketten a megyei szociális igazgatóság alkalmazottai, egy pedig a városé. Egyiküket, Bodor Emesét angyalként emlegetik a romák és a városvezetés is. 

Ebben a kritikus időszakban dőlt el, hogy az is kénytelen visszamenni a csíksomlyói telepre, aki azért maradt sokáig az arénában, mert azt remélte, a csíkiak összefogásával ki tud törni a gettóból. Annak története következik, hogyan tört meg ez a remény. A romák kiköltöztetése az arénából ugyanis már a tűz másnapján napirendre került.

Háromszázheten írták alá: kertvárosba ne jöjjenek a romák

A városvezetés költséghatékonyabban szerette volna elhelyezni a romákat. Az Erőss Zsolt Arénát eredetileg vészhelyzeti szállásnak szánták, mert kéznél volt a tűzeset éjszakáján. Másnap a városháza katasztrófa-bizottságot hívott össze. A városi, megyei tanács, prefektúra, katonaság, közegészségügyi, közoktatási és a civil szervezetek együtt keresték, hova költöztessék át a tűzkárosultakat.

„Nyilván ez volt a közös szál, amin elindultunk, hogy mindenki megnézi, van-e olyan ingatlanja a város szélén vagy a városon kívül, ahová esetleg be lehetne költöztetni őket. Igazából konkrét, írott ajánlat sehonnan sem jött: sem a katonaságtól, sem a prefektúrától, sem a közegészségügytől” ‒ idézte fel Sógor Enikő.

A prefektúra ugyan felajánlott egy marosfői ingatlant, de mire felmérték volna, a parlamentbe frissen megválasztott Dan Tanasă beszólt a csíki városvezetésnek, hogy „a román vidéket meg akarják nyomorítani” a romákkal, tudtuk meg Sógor Enikőtől.

Az első használhatónak tűnő ötlet a zsögödfürdői Caritas-ház volt, amelyre azonnal rábólintott mindenki, tudtuk meg Péter Györgytől. Az udvarra helyezték volna a lakókonténereket, a lakók használhatták volna az épület illemhelységeit, de maga az épület az oktatási és felzárkóztató programoknak adott volna helyet.

A városvezetés ekkor negyvennégy lakókonténert kért a kormánytól, de még nem volt világos, hogy a kormány kiutalja-e ezeket. De már január 12-én másik felajánlás is érkezett: az Oltmenti Vízügyi Hatóság összegyűjtötte a tulajdonában lévő lakókocsikat, amelyeket tüzetesebb ellenőrzés nélkül ki is szállított a zsögödfürdői területre. A városháza örült a gyors megoldásnak, de se a terület, se a lakókocsik, se a közhangulat nem állt mellettük.

A zsögödi lakosság ugyanis rögtön tiltakozni kezdett. Január 15-én petíciót indítottak, amelyet a Zsögöd a világ közepe nevű Facebook-csoportban népszerűsítettek. A petíciót már első nap aláírták százharmincöten, majd összesen háromszázheten. Erre a városvezetés még aznap közzétett egy űrlapot, amelyen javaslatokat várt a tűzkárosultak elhelyezésére. Az űrlapot január 17-ig tölthették ki a lakosok, mivel aznapra hívták össze a városházán a zsögödi tiltakozókat. A gyűlésen arra jutottak, hogy a romákat nem költöztetik át Zsögödfürdőre, és ennek bizonyítékaként el is szállították a lakókocsikat a helyszínről.

Gondolhatnánk, hogy itt a lakossági ellenállás győzött, de a városháza által kiküldött szakértők vizsgálata után kiderült, hogy a zsögödi villanyhálózat nem bírta volna kiszolgálni a negyvennégy konténert, amelyeket árammal kellett volna fűteni. Az Electrica nem vállalta a hálózatbővítést, valamint kanalizálásra is szükség lett volna, mert ott csak pöcegödör van, mondta el Péter György.

A vízügy lakókocsijai nem voltak szigetelve, és túl kicsik voltak, így télen egyáltalán nem, de huzamosabb ideig sem lehetett volna lakni bennük ‒ magyarázta Sógor Enikő alpolgármester: „Nem csak azért hiúsultak meg az előző próbálkozások, mert tiltakozott a lakosság. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy rasszisták vagyunk. Például itt kiderült, hogy a víz- és a villanyhálózat sem bírja meg annyi ember kiköltözését.”

Viszont a zsögödiek petíciójának csak egy mondata kifogásolja az infrastruktúra gyengeségét. A többi arról szól, hogy Zsögödfürdő turizmusa túl jó, kertvárosi hangulata és ingatlanai túl értékesek, kivilágítása pedig túl gyenge ahhoz, hogy ott mélyszegénységben élő közösséget integráljanak: „Zsögödfürdő népszerű turisztikai célpont, és rendelkezik gyógykezelő bázissal is, ami miatt nem alkalmas integrációs programok lebonyolítására”, illetve „Egy ilyen központ létrehozásával Zsögödfürdő elveszíti nyugodt kertvárosi jellegét, így az illetékes hatóságok anyagi kárt okoznak az ott lakóknak.”.

A romakérdésnek Zsögödfürdőn eléggé terhelt a háttere. 2004-ben több mint száz embert, 12 roma családot lakoltattak ki a Zsögödi Nagy Imre utca egy teljesen romos épületéből, amelyet még az 1970-es évektől bérelt egy roma család az önkormányzattól. Ezeket a családokat a Tavasz utcai szennyvíztelep mögé költöztették fémkabinokba. 

Az ideiglenesnek szánt elhelyezésből beláthatalan ideig tartó nyomornegyed lett, ahol jelenleg körülbelül már négyszázan laknak. Ezen a telepen nincs közművesítés, és a szomszédos szennyvíztisztító üzem miatt folyamatos a lég- és vízszennyezés. Ugyancsak a Tavasz utcában bérelt ki két szűk lakást az az öt roma család, akiket 2013-ban a zsögödi közbirtokosság bírósági úton lakoltatott ki a telkéről. 

Nincs telek: így bukta el Csíkszereda a kormány és a civilek lakásajánlatát

Csíkszeredában jelenleg csak harmincegy szociális lakás van, és mindegyikben laknak. Az igény viszont hatalmas, még a tűzesetet leszámítva is sokan vannak várólistán.

Az RMDSZ kérésére a kormány 2021 januárjában felajánlott a városnak hatvan darab lakókonténert a tűzkárosultak ideiglenes elszállásolására. „Az ideiglenes időszak másfél vagy két évről szólt, amely után vissza kellett volna küldeni a konténereket. Tehát az egy gyorsabb lefolyású megoldás lett volna” ‒ mondta Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.

Szigorú feltételként írták elő, hogy a konténereket csak betonozott, közművesített területre helyezhetik ki, amely a város tulajdonában áll. A város nem rendelkezett ilyen területtel, és hiába várta az ajánlatokat a lakosságtól is. Január végén kénytelen volt megüzenni a kormánynak, hogy nem tudja fogadni a konténereket. A kormány még egy ideig fenntartott negyven konténert a célra, de idén márciusban jelezte, hogy az ukrajnai menekültek ellátására használta fel őket.

Rá pár hónapra, 2021 áprilisában a Homes of Hope keresztény civil szervezet felajánlotta, hogy önerőből felépít öt szociális lakást, ha a városháza ad erre területet. Egy ház lakófelületét ötvennégy négyzetméterre tervezték, értékét pedig akkor 8500 euróra becsülték. Ez jelentős segítség lehetett volna a szociális lakások és megoldások hiányával küszködő városvezetésnek.

A városháza tavaly nyáron írta ki a közbeszerzést telekvásárlásra a Rét, a Hargita vagy a Hajnal utcákban, amelyek a város kvázi körgyűrűjén találhatók. Az utóbbi másfél évben egyetlen ajánlatot kaptak: több tulajdonos illesztette össze az eladható földterületét. De az urbanisztikai felmérésekből kiderült, hogy ennek csak a fele volt beltelek, a másik része mező, amelyre nem szabad építeni.

„Sajnos a közigazgatásban nem viselkedhetsz úgy, mint egy magánember. Gondoltam, hogy jó is lett volna egy olyan terület, amelynek a felén földet lehet művelni, de ezt a közbeszerzést nem engedte meg semmilyen törvény” ‒ mondta el Sógor Enikő. A tulajdonosok pedig nem akarták csak a beltelket eladni, mert úgy a megmaradt rész teljesen elértéktelenedett volna. 

A város továbbra is keres a magánszemélyek és ingatlanügynökségek ajánlatai között: „Most már van egy olyan lehetősége is az önkormányzatnak, hogy ha talál megfelelő telket, akkor azt megpróbálja kisajátítani” ‒ tette hozzá Sógor Enikő. Idősek otthonának építésére is keresnek telket, de még erre sem kaptak ajánlatot.

Újabb szociális lakások építéséért már tavaly tavasszal felvették a kapcsolatot az Országos Lakásügynökséggel (ANL) ‒ mondta el Korodi Attila. A Tudor negyedben akarnak négy tömbházat építeni, vázolta a polgármester. Az ANL-tömbházakban viszont nem lesznek szociális lakások, cáfolta a polgármestert Sógor Enikő alpolgármester. Ezek fiatal pályakezdőknek épülnek majd, etnikumtól függetlenül lehet majd pályázni rájuk.

A krízisközpont krízise

Tavaly év elején a költségvetés késése miatt sem tudott a város ingatlant vásárolni. Mivel az országos büdzsé jelentősen csúszott, így a város 241 millió lejes költségvetése is csak április 20-ra készült el. 

A kormány még március 25-én 4,4 millió lejt utalt ki a tartalékalapjából. A határozat szövege ugyan nem szögezte le az összeg célját (ahogy az októberi és novemberi 5-5 millió lejes költségvetéskiegészítésnek sem), de az utalást bejelentő RMDSZ-közlemény egyértelműen hosszútávú megoldásokat is ígért a pénzből: szociális lakások és iskola építését, konténerek kihelyezését és lakhatóvá tételét. 

A szeredai önkormányzat egyiket sem tudta megcsinálni ebből az összegből. A fél évvel későbbi ötmillió lejhez már általánosabb ígéretet fűzött az RMDSZ: a csíksomlyói tűzvész utáni költségekre is fordíthatta a város. Csíkszereda végül is vett ingatlant a kormánypénzből. De a krízisközpont terve egy év alatt elpárolgott arról a telekről: a környékbeli vállalkozók erősebbnek bizonyultak, mint a segíteni akarás. 

A városháza olyan területet szeretett volna vásárolni, ahová kihelyezhetik a kormány által ígért, és végül soha meg nem érkező lakókonténereket. Urbanisztikai felmérések nyomán a Hajnal utca 34-es számon találtak rá az alkalmas területre, amely ugyan belterület, de ipari zóna. A betonozott udvar és a hozzá tartozó épület az ingatlanközvetítő BRICO PRAKTIK SRL tulajdonában állt 2018 óta. Az udvarhelyi vállalkozás hajlandó volt felmondani a bérlőinek és tehermentesen eladni az ingatlant a városnak.

Korodi Attila azt nyilatkozta, hogy a környéken rengeteg eladó ingatlan volt, de egyik sem felelt meg a követelményeknek. Kaptak ugyan egy tippet az Eco-Csíktól egy felszámolás alatt álló felületről, de nem volt tiszta a jogi háttere, így nem is próbálkoztak vele, mondta el a polgármester.

A város tavaly nyári felmérése megfelelőnek találta a Hajnal utca 34 szám alatti ingatlant krízisközpont kialakításához. Az elképzelés szerint a betonozott területre helyezték volna a kormány által felajánlott konténereket, az épületben pedig foglalkoztatóközpontot hoztak volna létre. Az arénás romáknak és a Caritas munkatársainak is nagyon tetszett az ötlet. Csakhogy nem kérdezték meg a közelben működő vállalkozásokat, így végül ez a terv is dugába dőlt.

133 vállalkozó tiltakozott, heten pereltek is

A környék vállalkozói ugyanis megtudták, hogy a tűzkárosult romákat az ipari zónába akarják költöztetni. Július 19-én panaszlevelet küldtek a városnak százharminchárom aláírással, amelyben nehezményezték, hogy a Hajnal utcában krízisközpontot hozzanak létre „a tűzkárosult romák ideiglenes/állandó elszállásolásának céljából”. Burkoltan jelezték, attól is tartanak, hogy a roma közösség állandó jelleggel fog majd ott lakni.

A vállalkozók tiltakozó érvei között egyetlen objektív szempont volt: hogy az ipari zónában nem lehet lakókörnyezetet kialakítani. Megemlítették, hogy például a nagyüzemi szállítás, a por és a zaj miatt nem lehet ott lakni, de azt nem, hogy nincs a közelben óvoda, iskola, üzlet és tömegközlekedés. 

Ellenben kitértek arra, hogy „ilyen központ létrehozása, amely kétszáz roma polgárt látna el, akik többségének nincs állandó munkahelye, szabálysértési és bűncselekmény jellegű problémákat generálna a környéken, ahol sok a különböző tevékenységű jogi személy”. Ismert precedensként említették a közeli Tavasz utcai romatelepen élő közösséget anélkül, hogy pontosították volna, mit követtek el az ott lakók. „Levágják a lakatot, kiszívják az üzemanyagot, a szerszámokat elviszik. Többször volt precedens, hogy jött a másik és 100 lejért elárulta a többieket” ‒ vázolta később az egyik vállalkozó.

Kifogásolták, hogy a krízisközpont odatelepítésével a környék ingatlanjai veszítenének az értékükből. És felrótták, hogy a beruházás tervezése előtt a városvezetés hivatalosan nem konzultált velük.

A városvezetés nem reagált a vállalkozók panaszlevelére, hanem tartotta magát ahhoz, hogy minél hamarabb kiköltöztessék a romákat az arénából. Így 2021. november 26-án a városi tanács jóváhagyta a Hajnal utca 34 szám alatti ingatlan megvásárlását.

Az összesen 7478 négyzetméteren lévő terület és a többemeletes épület árát a szeredai városháza nettó 450 ezer euróra alkudta le a tulajdonos által kért nettó 638 ezer euróról. A közvéleményben felmerült, hogy nem fizetett-e túl sokat a város. Ellenőriztük: Csíkszereda ipari zónájában száz négyzetméter területnek átlagosan 2,5-3 ezer euró között mozog az ára. A 450 ezer euró + TVA ennek a piaci ársávnak az alsó negyedében helyezkedik el.

Ne költözzenek az ipari zónába se

A vállalkozók nem törődtek bele abba, hogy a városháza ignorálja őket. 2021. december 22-én hat vállalkozás (a HAJDU TRANS SRL, a SAVNELSON GSA SRL, az ING SERVICE SRL, a FERGUSON SRL, a RITAB TECHNICS & SUPORT SRL, az ELECTROMATIC SYSTEMS SRL) és Szőcs Dénes magánszemély beperelte a csíkszeredai önkormányzatot. Azt akarták elérni, hogy a bíróság érvénytelenítse az ingatlan megvásárlását jóváhagyó tanácsi határozatot.

A felperesek azzal érveltek, hogy ipari zónában nem lehet lakókörnyezetet létrehozni. A bíróság a per végéig felfüggesztette a városháza minden olyan határozatát, amely krízisközpont létrehozását célozta volna a Hajnal utcában. Korodi Attila szerint ha ragaszkodtak volna a krízisközponthoz, az ingatlan legalább három-négy évig használatlanul állt volna. „Az önkormányzat azt mondta, hogy ez nem út, mert rengeteg kritériumnak meg kell feleljünk. Ezért figyelembe véve a bíró felfüggesztési indoklását augusztusban úgy döntöttünk, hogy célirányt váltunk” ‒ mondta a polgármester.

Sógor Enikő szerint ők eredetileg is figyelembe vették, hogy ez ipari zóna, és azzal érveltek, hogy vészhelyzet esetén meg kellene engedni az ideiglenes lakhatást ipari zónában is. És arra sem várhattak, hogy az övezeti rendezési terv (PUZ) módosításával lakóövezetté nyilvánítsák, mert az is egy-két év.

Az október 12-i tárgyaláson a város elállt a szándékától, így a bíróság a pert lezártnak tekintette. A Hajnal utca 34 számon a mostani tervek szerint az Eco-Csíknak lesz hulladékgyűjtő lerakata.

Mivel így a krízisközpont terve is dugába dőlt, szeptemberben 13 jogvédő szervezet felszólította az ombudsmant, ellenőrizze, hogy az önkormányzat döntései mennyiben szolgálják a tűzkárosultak javát, és nem sértik-e az egyenlő bánásmód elvét. Az ombudsman kérdéseire nagyjából azokkal az adatokkal tervezte a városháza, hogy válaszol, amelyeket nekünk is elküldtek, tudtuk meg Sógor Enikőtől. 

A Székelyhonnak november végén azt nyilatkozta, terepszemle hiányában ezek a panaszok csak fölösleges elvárásokat és bizalmatlanságot keltenek az emberekben, akiken a városvezetés segíteni szeretne. A panaszokat a jogvédők azután fogalmazták meg, hogy eldőlt: akik nem tudtak önerőből máshova költözni, azok kénytelenek lesznek visszamenni a somlyói telepre kétes minőségű konténerekbe.

Előkerülnek az utánfutók

A per elindítása után a városvezetés felszólította a vállalkozókat, hogy ha elutasítják a Hajnal utcai krízisközpontot, akkor ajánljanak fel ők területet. „Ez több hivatalos helyen is elhangzott” ‒ mondta egy Fürdő utcai forrásunk. A kezdeti felhívásuk folyamatosan élt, mondta erről Sógor Enikő, de egyetlen ajánlat sem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket a kormány szabott a konténerek kihelyezéséhez.

Kapva az alkalmon, a Ferguson szállítási cég tulajdonosa, Simon Szilárd egy ötven áras területet ajánlott fel az ipari zónától nem messze, a Tavasz utcában. A telekről kiderült, hogy egyenetlen talajú mező, ahol régen sínek futottak. Mivel nem beltelek, közművesíteni se lehetett volna, a polgármester nem fogadta el az ajánlatot.

Simon maga azt állítja, Biró Albin városi tanácsossal beszélt erről, majd egy lakásötlettel is előrukkolt. „Simon Szilárd mutatott nekem egy átalakított konténert, ami luxus minőségben volt berendezve, még jacuzzi is volt benne. Elmeséltem Csata Orsolyának, aztán Orsi saját ambícióból megkereste Szilárdot, és megbeszélte vele, hogy adna telket, és adja a konténereket” ‒ idézte fel Biró Albin.

Így jutott el az ötlet Csata Orsolya újságíróhoz, aki a tűzeset óta vette pártfogásába a roma gyerekeket, folyamatosan gyűjti a kisebb-nagyobb adományokat számukra. Futóedzésekre és versenyekre vitte a mellé szegődő húsz fős csoportot, majd úszóleckékre a Csíki Csobbanóban Túrós Endre edzőhöz. Online angolórára járatja őket, a Vámszer Géza Művészeti Népiskola tanárai pedig a zeneoktatásukat vállalták el. Bíró Albinnal is egy adományozás keretében ismerkedtek meg.

A romák állásszerzését megkönnyítendő támogatókat keresett ahhoz, hogy megtanuljanak vezetni. Húszan jelentkeztek jogosítványért, két nő és 18 férfi, de a MOL alapítványa csak öt személy oktatását tudta finanszírozni. „Gyönyörű volt látni, ahogyan az a húsz ember megvitatta, ki legyen maguk közül az az öt, aki elkezdi a sofőriskolát. Nagy volt a tét, olyanok kellettek, akikben megbízott a közösség, hogy sikeresen teljesítik a feladatot. Jól választottak” ‒ idézte fel Csata Orsolya. Az ötből négynek sikerült a vizsgája. Később Biró Albin Keresztény Segítség Alapítványától kapott pénzt arra, hogy tizenöt másik személy is be tudjon iratkozni a sofőriskolába.

A Tavasz utcai területvásárlás kapcsán Csata arról számolt be, hogy találkozásuk után Simon még a nevére is akarta íratni a telket, csak haladjon már a dolog. „Mondtam, hogy az én nevemre ne irasson semmi telket, hanem a Biró Albin egyesületére írassa rá, s akkor nézzük meg, hogy tovább mi van. Azzal én elmentem az Ultrabalaton versenyre” ‒ mesélte Csata, hogy miről tárgyalt Simon Szilárddal idén áprilisban.

Zsákutcák a Tavasz utcában

Simon Szilárd második telekajánlata jóval könnyebben közművesíthető. Az ő telkétől két háznyira, a roma utcasoron egy Csíkszeredában élő olasz állampolgár birtokolt huszonkilenc ár bekerített területet. A városháza terepszemléje után, közös megegyezéssel ezt meg is vásárolta a Biró Albin igazgatta Keresztény Segítség Alapítvány 13,5 ezer euróért. 

„Átmeneti helyzetet kellett volna megoldani, és erre volt ő nyitott. Az alapítvány most is fenntartja a szándékát, hogy olyan programot indítson a Tavasz utcai telepen, mint a Máltai Csíksomlyón, amelyen keresztül az emberek segíthetővé válnak” ‒ mondta Korodi Attila polgármester.

Simon a városházának szóban megígérte, hogy hoz a telekre tizenegy használt, de hőszigetelt utánfutót. Darabját akkor 4-5 ezer euróra becsülték, de ősszel már 5-7 ezer euróért lehetett beszerezni. Három utánfutót már azon a héten a telekre szállítottak, mire az arénások között kitört a pánik, hogy milyen pléh konténerekbe akarják őket költöztetni, tudtuk meg Csata Orsolyától.

„Pont a verseny napján kezdtek hivogatni az emberek, hogy nézzem meg, milyenek a konténerek, és hova akarják őket költöztetni. Nekem ennyi közöm volt a konténerekhez” ‒ idézte fel Csata Orsolya. A helyzetet súlyosbította, hogy a Caritas is ebben az időszakban távozott az arénából.

A városvezetés is átverve érezte magát: „Csomó buktató volt itt is, mert Simon Szilárd azt mondta, hogy ezek termoizolált hűtőkocsik, erre pont az első kettőről derült ki, hogy nem is hőszigeteltek” ‒ mondta el Sógor Enikő. 

Az összeset az internetről rendelte, mindegyiknél azt tüntették fel, hogy hőszigetelt, mondta a vállalkozó. Hat utánfutó már akkor Csíkszeredában volt, az ő tulajdonában, a többi ötöt pedig később hozatta Bukarestből, Marosvásárhelyről és Hollandiából. 

„Lehet, hogy volt, amelyik nem volt annyira (termoizolált – szerk.), hanem más jellege volt. Van, amibe ‒ teszem föl ‒ halat hordanak, az plusz negyven fokban csinál mínusz harminc fokot. Kívülről mindegyik egyformán nézett ki, de van, amelyik nem olyan” ‒ magyarázta Simon Szilárd. 

A HARVíz Rt. bevezette volna a vizet és csatornázást a város költségén a Tavasz utcának ebben a nyúlványába, de a kis utca nem közterület. Habár mindenki beleegyezett, ketten nem tudták engedélyezni, hogy a közműcég a területükön fektesse le a csöveket. Ugyanis adósság miatt zárolták a telküket, így nincs aláírási joguk, derítette ki a városháza.

Névtelenséget kérő forrásainktól megtudtuk, miért igyekeztek ennyire a vállalkozók szállást szerezni az arénás romáknak. Hogy gyermekeik jó körülmények között sportolhassanak, a sportcsarnok három évvel ezelőtti felújítását többen is előfinanszírozták a munkálatokkal, amelyeket a város később fizetett ki. 

„Mint csíki vállalkozó bevállaltam, hogy a későbbiekben fogom megkapni a pénzemet, de beköltöztették oda (a romákat – szerk.), onnan csak ki kellett valahogy kerüljenek. Nem? […] Addig bejárt abba a sportcsarnokba 50 ezer ember évente. Nem nézett ki közel se, a 3 százalékára sem volt úgy lelakva, mint itt egy év alatt” ‒ magyarázta egyik forrásunk.

Lakossági fórummá szelídítették a betiltott tüntetést

Az eseményekkel párhuzamosan a közeli Fürdő és Tavasz utcai lakosság is felfigyelt az utánfutókra. A Fürdő utcai nem roma lakosok 2021. decemberi beadványukban csendháborítás, szemetelés, rongálás, kéregetés, lopás miatt és ezek megelőzésére rendőröket és térfigyelő kamerákat kértek a polgármesteri hivataltól.

Arra kérték Korodit, javítsa a környék közlekedését, távolítsa el a Tavasz utcai telepről a szeredai papírokkal nem rendelkező romákat, és utcafórumon hallgassa meg a helyieket. A hivatal januári válaszában megígérte a kamerákat, és hogy több rendőr- és csendőrjárőrt kér a környékre. Igyekeznek városi tulajdonba venni a vasúttársasághoz és a szállítási minisztériumhoz tartozó területeket a forgalom rendezése érdekében, de ez sok időt igényel.

A helyi fórum kérdésére nem reagáltak, mire a helybéliek május elejére tüntetést hirdettek a városháza elé. Engedélyt kértek rá a hivataltól, amit a polgármester elutasított arra hivatkozva, hogy a tüntetés sértené a gyülekezési törvény mindenféle kirekesztést tiltó cikkelyét. Szóban is azt mondták a szervezőknek, hogy a felhívás diszkriminatív és rasszista kicsengése miatt nem engedélyezték a tüntetést.

„Oda akartuk hívni a PRO TV-t és a TVR-t, hogy nézzék meg, milyen körülmények között laknak a romák, nemhogy víz nincs, hanem még folyamatos szennyezésnek is ki vannak téve a közeli szennyvíztelep miatt” ‒ mesélte egy Fürdő utcai forrás. A helyi sajtóval nem akartak tárgyalni, tette hozzá.

Erre a Fürdő utcaiak szívatni kezdték Korodit, hogy összepótolnak és a csobotfalvi háza mellé telepítenek két roma családot egy konténerbe. „Akkor mondja, hogy ők is emberek, ha egy év alatt már hetvenen lesznek ott” ‒ mesélte egy Fürdő utcai lakos.

Másnapra a polgármester lakossági fórumot hívott össze a Fürdő, Tavasz, Hajnal és Baromtér utcák lakóit, beleértve a romákat is. Itt a tüntetők nyertek, a városháza eldöntötte, hogy elszállítják az utánfutókat a Tavasz utcából. 

Sógor Enikő így idézte vissza az ügyet: „Először jó ötletnek gondoltuk azt, hogy nem hozunk létre egy harmadik telepet, hanem marad a somlyói, ahol már dolgozik a Máltai Szeretetszolgálat, és a Tavasz utcai, ahová így szintén könnyebben el tudjuk juttatni a segítséget. Igazából engem az fordított meg, hogy maguk az arénás romák nem akartak a Tavasz utcába menni, és nem a konténerek miatt, hanem mert a közösségek szembenálltak egymással.”

Ezt viszont már közvetlenül a tűzeset után lehetett tudni. A 2021 januári felmérésben az 57 somlyói háztartás közül 48 ellenezte, hogy a Tavasz utcába költözzenek át.

Az arénában egy roma nő azt mondta nekünk, féltek volna a Tavasz utcába menni, mert ott a mindennapos ivás mellett összetűzések lettek volna: verekedés, késelés, kaszázás. Ezt a polgármesternek is így mondták el, hogy nem akarják, hogy minden héten verekedjenek a férfiak. De ugyanezt mondták nekünk a Tavasz utcában is: hogy az arénásokkal csak a baj lett volna, verekedés, sőt még a gyilkolás is elhangzott a beszélgetés hevében.

Egyik Fürdő utcai forrásunk azt állította, Simon Szilárd azzal győzködte őket, ne aggódjanak, ha még több roma költözik a Tavasz utcába, mert ő akkora falat húz oda, hogy a romák csak a Brassói úthoz tudnak majd kimenni, a többségiek által lakott utcákba nem. 

„Falat?! Ilyet nem mondtam, hogy falat húzzanak. De nyilván az embereknek fáj, hogy az utcán kijárnak (a romák – szerk.). Ott, ahol most élnek, van nekik nyolc kijáratuk” ‒ válaszolta a vállalkozó. Mindenki telkén átjárnak, és nyolc irányba tudnak elfutni, ha a rendőr keresi őket, vázolta, hogy miért kellene bekeríteni a telepet. Öt éve a város is azt tervezte, hogy telekkönyvezi, bekeríti és közművesíti a telepet, ha tud rá uniós forrást szerezni.

Mérgező, ezért illegális a szennyvíztelep mellett lakni

2004-ben a város a szennyvíztelep kerítése mellé telepítette a Zsögödről kilakoltatott romákat. A jogszabályok szerint a nyitott ülepítőmedencével rendelkező szennyvíztisztító állomás 300 méteres sugarú körzetében nem szabad lakhatási engedélyt kiállítani.

A rendszerváltás előtt disznópajták voltak azon a környéken, és az évek során azokat vásárolták fel a Tavasz utcába később beköltöző romák. Sokuk birtokolja a területet, amelyen lakik, de nincs lakhatási engedélye rá, mert azt tilos kiállítani ilyen közel a szennyvíztelephez. 

A helyszínen kiderült, hogy a Keresztény Segítség Alapítvány által megvásárolt terület zöme is beleesik a tiltott zónába, de évek óta ott él egy magyar család is két gyermekkel. Lakóautójuk, fészerük és tyúkóljuk van a területen. Ők tartották rendben a telket, a férj kerítette be. Azt ígérte az olasz tulajdonos, hogy nekik adja el, amikor összegyűjtik rá a pénzt. Most becsapva érzik magukat, hogy eladták a helyet a fejük fölül. Szerencsére Biró Albinnal is megegyeztek, hogy a rendbentartás fejében teljes mértékben használhatják az udvart.

Kérdésemre, hogy mekkora kellemetlenséget okoz nekik a szennyvíztisztító állomás közelsége, kivezettek a hátsó kapun, és megmutatták, hogy négy méter mély gödör tátong a kapujuktól körülbelül ötven méterre, amiből felbugyog a szennyvíz.

„Gondold el, hogy éveken keresztül szívjuk ezt a büdösséget, hát mennyire fertőző. Abba a gödörbe estek már bele lovak, de még gyerekek is. Szerencsére voltak felnőttek a közelben, hogy kihúzzák őket” ‒ mesélte a férj. 

Kiderült, hogy az eldugult csőrendszer miatt a mezőn is megáll a szennyvíz. A közelben lakó család előbb Borboly Csaba megyei tanácselnöktől kért segítséget, majd Korodi Attila polgármesterhez fordult. A városháza kiküldött egy szerelő csapatot, hogy új csövet fektessen le, de a hálózat dugulását ez nem oldotta meg. 

A gödröt lecsapolták, de az rövid időn belül újra feltelt szennyvízzel, mesélte a Tavasz utcai forrásunk. Megkeresésünkre Korodi azt mondta, a HARVíz uniós pályázatból felújítja a szennyvíztelep teljes infrastruktúráját, a gödröt annak részeként kezelik majd.

Megszüntetnék a gettót, de nem tudják, kivel és honnan kezdjék

A városháza a Tavasz utcai gettót is fel akarja számolni tizenöt éven belül, de Korodi még nem tudja, melyik nagy szociális szervezet segíti majd az ott élőket, hogy el tudjanak költözni. A Máltai Szeretetszolgálatnak nincs erre is kapacitása, de meg fogják keresni a Caritas-t, ígérte a polgármester.

Ahogy a somlyói telepre, úgy a Tavasz utcába is megrendeltek négy-négy darab, 12×3 métres konténert, amelyben fürdőszobákat és foglalkoztató helyiségeket fognak kialakítani, mondta Sógor Enikő alpolgármester. Ezeknek az árát, összesen 1,1 millió lejt a kormánytámogatásból fizetik ki.

Mindkét telepre visznek a konténerekből. A szaniter konténerekből telepenként egyet-egyet alakítanak ki női és férfi mosdónak, illetve mosókonyhának. Ezeket rotációban takarítják majd a közösség tagjai, mondta Székely Róbert, a Máltai csíkszeredai koordinátora. 

A másik két konténert egybenyitják oktatási központnak. Az alpolgármester azt tervezi, az egyik sarokban tanulórészt alakítanak ki a gyerekeknek asztalokkal, polcokkal, dobozokkal, hogy ne kallódjanak el a tanszereik és legyen egy csendes helyük figyelni.

Azt viszont nem tudják, hogy a Tavasz utcában ezt mikor tudják megcsinálni. A Keresztény Segítség Alapítvány telkére ugyanis nem lehet elhelyezni a konténereket, mert ideiglenes építkezési engedélyt kellene kérni rájuk, amit nem kaphatnak meg a szennyvíztelep közelsége miatt. A városvezetés arra is gondolt, hogy megvásárolná az ortodox egyháztól a szomszédos szabad területet, amelyen a romák lovai szoktak legelni. De annak is nagy része túl közel esik a szennyvíztelephez.

Lakossági fórum jöhet Csíksomlyóra, de romák nem

Ezután véglegesen eldőlt, hogy az arénában maradt romák a somlyói telepre költöznek vissza azokba a teherautó utánfutókba, amelyeket Simon Szilárd szerzett be. Így a következő lakossági fórumon már a csíksomlyóiakat kellett győzködni, de erre a beszélgetésre már nem engedték be sajtót.

A találkozó részleteit az alpolgármester osztotta meg velünk. A helyi lakosok azt panaszolták, hogy mindig büdös füst van, mert a telepen szeméttel fűtenek, az utcán emberi ürülék van, mert még fabudi sincs a telepen, és nagyon szemetes minden. „Ezeken lehet javítani: segítünk, hogy legyen tüzifájuk, mellékhelyiségük, tisztaság” ‒ igyekezett már ott nyugtatni a kedélyeket az alpolgármester.

Sógor Enikő felidézte, hogy a polgármesterrel együtt körülbelül két órán keresztül magyarázták, milyen terveik vannak a somlyói romákkal, és hogyan fognak együtt dolgozni a Máltai Szeretetszolgálattal. A beszélgetés viszonylag higgadtan zajlott, mire a fórum végén felállt egy férfi, feltartotta a mutatóujját, és kijelentette: „most megszavaztatok mindenkit, hogy nem akarjuk, hogy a konténerek oda kikerüljenek, nem akarjuk, hogy ez az informális telep be legyen azonosítva!”

Mint később megtudtuk, volt olyan szállítmányozási vállalkozó, akit ez a férfi indulatosan lehordott, hogy miért vontatta oda az utánfutókat. 

Civil adományok után fut a város, hogy kifizessék a vállalkozót

A tereprendezést a városháza állta: az Eco-Csík 34 kamionnyi szemetet szállított el a helyről, ahová később beállították az utánfutókat. Valószínűleg régen ott volt a falu szeméttelepe, magyarázta Sógor Enikő. Az így keletkezett gödröt 42 kamionnyi földdel és építkezési törmelékkel töltötték fel. A városvezetés nem árulta el, mennyibe került ez a munka, csak jelezte, hogy nagyon sokba.

A Somlyó 33-on végigvezető lekövezett utca a város tulajdonában van, így el tudták vinni az ivóvíz- és csatornahálózatot a telep végéig, ahol az utánfutók állnak. A hálózatra az utánfutókat darabonként 700 lejért kötötte rá egy vízszerelő.

A városháza az elején nem tudta, miből fogják kifizetni, felújítani és szigetelni az utánfutókat. Később szóban egyeztek meg Simon Szilárddal, hogy ő kifizeti az utánfutókat és a Csíkszeredába szállításukat, majd a Máltai Szeretetszolgálat visszafizeti neki az összeget, tudtuk meg az alpolgármestertől.

„Láttam, hogy az önkormányzat maximum jövő nyárra tudott volna összeget elkülöníteni a konténerek megvásárlására. Ezért megkérdeztem Korodit, elmehetek-e vállalkozókhoz pénzt gyűjteni, főleg azokhoz, akik miatt meghiúsult a krízisközpont. Civil szférában dolgoztam, tudom, hogyan kell adományt gyűjteni. Harminchárom vállalkozót kerestem meg, tizenhat embertől kaptam pénzt, 2 és 75 ezer lej közötti összegeket. Sokan a barátaim voltak, nem mind szeredaiak, és többen mondták, hogy inkább nekem akarnak segíteni, nem a romákon” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Kisebb összegeket adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálat, a bukaresti Roma Education Fund és Csíkszereda testvérvárosának, Riehennek a ProCsík egyesülete.

December elején Sógor Enikő úgy nyilatkozott, hogy a várt 140 ezer euró nem jön össze, jó ha 80-100 ezer euró kigyűl év végére, amiből ki tudják egyenlíteni a Máltainál felgyűlt hiányt. Ugyanis nagy összegű hiány gyűlt fel, mióta a utánfutók felújításán dolgoznak, tudtuk meg Székely Róberttől. Ő december elején még úgy nyilatkozott, hét utánfutót fizettek ki Simon Szilárdnak, ezt Sógor Enikő is megerősítette. A vállalkozó azt állítja, az összes utánfutó árát megkapta a Máltaitól.

Raktérből lakás

A Máltai Szeretetszolgálathoz érkező támogatásokból vették meg a szigetelőanyagot, a fáskályhákat, valamint a gázkazánokat a fürdőszobákba. Az utánfutók leszigetelése a lakók feladata volt, ahogy a csapok, vécék, kagylók, padló és csempe beszerzése és felszerelése. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy nagyon odafigyeltek a kályhacsövek szigetelésére, ezért azt szakemberekkel végeztették el.

Az egyik utánfutót az Eco Tiny House cég szigetelte le kívül, belül gipszkartont és padlót szerelt be, mondta el Sógor Enikő. De több családnak helyi lakosok is segítenek, hogy meg tudják vásárolni a berendezést, mondta el Csata Orsolya.

A bútorokat a Gyulafehérvári Cartitas és a Benignitas Alapítvány használtbútor kereskedéseknél szerezte be. A roma családok a városi és megyei szociális munkásokkal választottak a bútorok közül. Ezek egy része adomány, egy részét a családok fizették ki.

Villany akkor is kell, ha nem lehet legálisan bekötni

Miután 2021 tavaszán több mint százan visszaköltöztek a somlyói telepre, rövidzárlat miatt leégett egy ház teteje. Sógor Enikő ekkor döntötte el, hogy a telepen legalább a villanyhálózatot rendbe kell tenni. Kiderült, hogy az önkormányzat nem tud beruházni ott, mert egyrészt nem az ő tulajdonában van a terület, másrészt a lakóknak sincs tulajdonjogi papírjuk, mert illegálisan építették a viskókat, házakat. 

Sógor Enikő magánszemélyként és egy évig keresett olyan villanyszerelőt, aki elvállalta a telep teljes újrahuzalozását. Végül minimális munkabérért egy fiatal németországi zenész vállalta, aki Sógorékhoz költözött albérletbe. A szükséges szerszámokat egy helyi cégtől kapta 25 ezer lej értékben, és az alkatrészeket is onnan szerezték a Máltainál összegyűlt támogatásokból.

A fiú idén nyáron nyolc héten át dolgozott a telepen. Barátnője főleg a fordításban segített, amíg harminchat házban teljesen kicserélte a villanyhálózatot. A városháza megegyezett a roma családokkal, hogy ingyen kapják a vezetékeket, házanként két csillárt villanykapcsolóval és két konnektort. Aki többet igényelt, az maga fizette. A romák a szerelő házanként 230 lejes munkadíját kellett, hogy kifizessék. Ezt részletekben törlesztik.

A házak áramfogyasztását jelenleg egyetlen villanyórán mérik, de ezen szeretnének változtatni, mondta el Sógor Enikő: „Az első háznál Czine Vili bácsinak van szerződése az Electricával, tőle jön a kábel a többi házhoz, és ő fizeti az összes fogyasztást. Most azt szeretnénk, hogy legyenek egyéni fogyasztók, csak az is nagyon lassú folyamat az Electricával.”

Mikor pár hét múlva a német fiú visszament, hogy az utánfutókba is beszerelje a villanyt, két háznál is kellett már javítania. Az egyiknél a lakók rosszindulatból belefúrtak a konnektorba, a másik ház teteje a szeptemberi nagy esőzések miatt beszakadt. A falak átáztak, javításukkor a kábeleket kitépték a falból. 

Az utánfutókba költöző családokat a szociális munkások nem tájékoztatták időben, hogy nekik kell fizetniük a villany beszerelését, ezért felháborodtak és becsapva érezték magukat. Ebben a helyzetben is az alpolgármester mediált.

Az utánfutókba költözők előre fizetik az áramot, amit majd felhasználnak. A Máltai Szeretetszolgálat szerződött az Electricával, közös órán mérik a fogyasztást, amit a Máltai fog kifizetni minden hónapban. Az utánfutókba viszont PrePay villanyórát kötöttek: a családok minden hónapban előre kifizetik az áramot, amennyit szeretnének felhasználni, és az óra ezt számolja visszafelé. Romániában ez még nincs bejáratva, de Magyarországon sikerrel alkalmazzák, tudtuk meg a Máltai Szeretetszolgálattól.

Egyesek ráfáztak a hőszigetelésre, másoknál még nincs víz

A romák az összes utánfutót leszigetelték, néhány mégis beázott. Székely Róbert elmesélte, hogy kétféle a szigetelőanyagot kaptak adományként, egyikkel a padozatot lehet szigetelni az épület alatt, másikkal a falakat és a tetőt. „Mi ezeket egyenként nem néztük meg, csak kiosztottuk a családoknak, ahogy kiszállítottuk, ők pedig elosztották maguk között” ‒ mondta a koordinátor. 

A romák közül páran Simon Szilárdot hibáztatták, hogy rossz minőségű utánfutókat adott el a Máltai Szeretetszolgálatnak. Simon viszont azt állítja, valószínűleg óvatlanul dolgoztak a romák az utánfutók tetején, és átfúrták. Végül nejlonnal, lécekkel, kátránnyal foltozták be, mondta el Székely Róbert.

„Menet közben derült ki, hogy ott valami repedés van, és beázik. Van, amelyiknek személyesen én vettem egy nagy darab nejlont, lécet, szeget, hogy ameddig gyűjtünk pénzt a javításra, legyen amivel leborítani, hogy ne ázzon. Mivel nem a városé  a terület, nem tudunk oda beruházni, ezért kell a Máltához forduljunk vagy a civil szervezetekhez és az emberekhez, hogy segítsenek” ‒ mondta Sógor Enikő a beázásokról.

Sok utánfutó bejáratától hiányoznak a lépcsők. A novemberi sárban már megtörtént, hogy az egyik terhes nő elcsúszott és kiesett. Sógor Enikő elmondta, hogy a lépcsőket rég megrendelték, de méretre kell szabni őket, és mindegyiket más dőlésszögben kell elhelyezni az egyenetlen talajon.

Novemberi ottjártamkor az első utánfutóba úgy költözött be két család, hogy még nem volt kész a fürdőszobájuk, mert arra már nem jutott pénzük. Sokaknak a gettó körülmények változatlanok, a vizet a telep egyetlen kinti csapjáról hozzák, és a kert végébe járnak elvégezni a dolgukat, mert még fabudi sincs. 

Jelenleg négy utánfutóban nincs még fürdőszoba, ezért ezekbe nem lehetett bekötni a vizet. Székely Róbert elmondta, a családok múlt héten is biztosították róla, hogy haladni szeretnének a munkával. Neki egyáltalán nem a pénzhiányra, hanem időhiányra hivatkoztak: mivel utolsókként kapták meg az utánfutókat, nem tudták a költözés előtt befejezni a fürdőszobákat. A szükséges anyagok a rendelkezésükre állnak, mondta Székely.

Részei vagyunk a mindennapjaiknak

A Máltai Szeretetszolgálat már 2021. májusában kiköltözött a Somlyó 33 mellé, hogy a telep lakóival foglalkozzon. A város oktatási alapjából nyert pályázati pénzen két fűthető konténert vett, és alkalmazott két szakembert. „Voltak előítéletek, de nem voltak elvárások” ‒ mondta Székely Róbert arról, hogyan fogadták a telepen a Máltai érkezését. Könnyebb egy olyan közösséggel elkezdeni a munkát, akikkel még senki sem foglalkozott, véli a szakember, aki a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállót is vezeti.

Jelenleg Szász Zsuzsa gyógypedagógus és Fehér Várhelyi Zoltán szociális munkás foglalkozik 150 gyerekkel reggel tíztől délután ötig. A tipegőktől a tizennégy éves kamaszokig mindenki részt vesz a programjaikon. A középiskolások úgy döntöttek, hogy ők otthon szeretnének tanulni. Tartanak korai fejlesztő programokat, ifi klubbot, női klubbot, tornaórát és egyéni felzárkóztatást is.

A Máltai még 2021 őszén vásárolt egy régi házat a Somlyó utcai telep mellett, hogy foglalkoztató központot alakítson ki benne, és oda jegyezze be a csíkszeredai székhelyét. A ház nemcsak a romáknak lesz, hanem például zarándokszobát is kialakítanak benne ‒ mondta el Székely Róbert. Az adásvétel után derült ki, hogy nagyon sokat kell befektessenek: teljesen le kellett bontsák a tetőszerkezetet és a falakat. A renoválással jól haladnak, a munkások igyekeznek még idén visszafödni az épületet. 

Habár a szervezet hosszú távon akar a helyszínen dolgozni a csíksomlyói romákkal, tavaly év végétől idén novemberig nem tudott szerződést kötni a városházával. „A támogató hozzáállás megvan a polgármesteri hivatal részéről, de a bürokrácia is. Idén január óta a Máltai, mondjuk úgy, hogy önerőből van jelen Csíksomlyón” ‒ nyilatkozta Székely Róbert.

A szociális igazgatóság végül idén októberben adta meg a működési engedélyt a Máltai nappali központjára, és novemberben kötött egy éves szociális szolgáltatói szerződést a szeretetszolgálattal. Ebből a somlyói alkalmazottaik számát is szeretnék legalább megduplázni, mert két emberrel nem tudják teljesíteni az elvárásokat.

A Máltai hosszú távon az oktatásra, a foglalkoztatásra és a higiéniára épít. „Nagyon sarkítva ez arról szól, hogy benne vagyunk a közösség körforgásában, jelen vagyunk az életükben, alapvetően a mindennapi rutinjuk részévé válnak a kollégák” ‒ mondta Székely Róbert.

Segíteni fogják az embereket abban, hogy lakásokba költözhessenek, ehhez munkahelyre és biztos jövedelemre van szükségük. A sepsiszentgyörgyi programjaikhoz hasonlóan a szakképzések felé irányítják majd a felnőtteket. „Azt a rést kell legelőször kitölteni, hogy írni, olvasni tudjanak az emberek. Aztán jönnek a továbbképzések, ami a munkaügyön, külső cégeken és pályázatokon keresztül történik” ‒ magyarázta Székely Róbert.

A kérdésre, hogy mivel tudják motiválni a telep lakóit, Székely az utánfutókra mutatott: „ Muszáj lesz, mert a lakásokat berendezték, de annak lesz villany-, víz- és bérköltsége. Azokat ki kell fizetni, a pénzt elő kell teremteni. Meg kell tanulják, hogy a pénzüket osszák be, plédául tudja előre, hogy a kifizetett villanyból egy órát tévézik és betesz egy mosást. Úgy gondolom, hogy ez hosszú munka eredménye lesz, de azt akarjuk, hogy megtanulják, hogy itthon kell megteremteni ezt a pénzalapot, nem a félévenkénti külföldi munkával.”

„Szegregációban élők kapják meg ugyanazokat a lehetőségeket, ugyanazt az információt, de ugyanúgy tudjanak a kötelezettségeikről is. Sok veszekedés árán, de ezek fognak tudni működni”  ‒ magyarázta a szakember.

A házakban és viskókban élő családok közül is sokan szeretnék, ha bevezetnék hozzájuk a vizet és a csatornázást. A városháza közművesítette a telep utcáját, de a házakat akkor tudják rákötni a hálózatra, ha van fürdőszobájuk, saját nevükön kérvényezik a bekötést a HARvíztől, és ki is tudják fizetni. Sógor Enikő elmondta, a szociális munkások már segítettek néhány családnak benyújtani a kérvényt, és várják a HARVíz jóváhagyását.

Legnehezebb az lesz, ami eddig nem sikerült: lakást bérelni a városban. A Máltai terve szerint ők vennék ki a lakásokat a főbérlőktől, majd ők adják ki a roma családoknak, akiknek a beilleszkedését a beköltözéstől egy évig utánkövetik és segítik a szociális munkások.

Címlapkép: Bilibók Karola

The post Tűzkárosult romák Csíkszeredában: a gettóba visszavezető út jó szándékkal van kikövezve appeared first on Átlátszó Erdély.