Azok a fiatalok, akik azért mentek külföldre, hogy vállalkozásra vagy ingatlanra gyűjtsenek, már nem látják okát, hogy hazatérjenek. Akik pedig itthon vannak, a túlélésért küzdenek. Most derült ki, hogy eddig minden a turizmusról szólt, még a helyi lakosokat is háttérbe szorítva – mondják azok, akikkel beszélgettünk.

Bár Szováta is nagyon megérzi a parajdi sóbánya bezárását, ott eddig is próbáltak mást kínálni arra az időszakra, amikor nincs szezon a Medve-tónál. A turizmus viszont nem a bánya bezárásával kezdett bezuhanni: a pandémiát sem heverte ki minden vendéglátó, aki akkor bezárt. A helyieknek sem igazán van hova beülni, az igény is visszaesett a társasági életre. 

De hogyan érzi magát az a fiatal, aki Parajdra és Szovátára tervezte az életét? 

Mit lehet dolgozni, és hol lehet szórakozni? Milyen fiatal családként gyerekeket nevelni a környéken? Válaszol László Szilárd turisztikai vállalkozó, Simófi Beáta pedagógus és anya, Márton Gellért gépészmérnök, Nyulas Zsolt informatikus és apa, Sófalvi Róbert vegyész. 

A sorozat korábbi részei

Az Átlátszó Erdély videósorozatában hat kisvárosba látogatunk el. Azt járjuk körbe, hogy a helyi fiatalok mit szeretnek, és mit hiányolnak a lakóhelyükön. Ha lemaradtál volna, nézd meg a gyergyószentmiklósi, máramarosszigeti, baróti és nagykárolyi fiatalokról szóló riportjainkat: 

The post Fiatalként Parajdon és Szovátán: a jövő is belefulladt a bányába? appeared first on Átlátszó Erdély.

Parajdon, a sóbánya előtt kisebb tömeg, rendőr irányítja a forgalmat. Nemrég mondott le Sebestyén József, a bánya fejlesztési igazgatója – mondják a helyszínen lévő kollégák és a csendben tiltakozó, beszélgető emberek, amikor csütörtök délután 13 óra után kevéssel a pataktól a központba érkezünk. 

– Parajd, a környék, az ország és nem túlozunk, ha azt mondjuk, Európa egyik legfontosabb kulturális, ipari és turisztikai jelentőségű bányájának lett itt, ma vége – állítja kérdésünkre az egyik tüntető. Azért jöttek ki, hogy tiltakozzanak és szolidaritásukat fejezzék ki, igazából a bányával és Parajd veszteségével, valamint a bányavállalattól felelősségvállalást követeljenek jelenlétükkel.

A bányavállalat kapuján SÓBÁNYA ≠ SZAUNA feliratok, autókkal távozik a vezetőség.

Egy napig betonoztak, hiába

Kicsit távolabb, a  jegypénztár előtti padon találkoztunk az utolsó bányászok egyikével, akik kijöttek csütörtök délelőtt a sóbányából. A fiatalember elmondta, szerda délelőtt 10 órától betonoznak a bányában, hogy a Telegdynek nevezett részt megmentsék. A bánya főbejáratát és a Telegdy bejáratát próbálták elbetonozni a víz elől, azonban nem sikerült.

A teljes nap történéseit összefoglaló riportunk a polgármesterrel készült interjúval, valamint a lakossági fórummal itt található.

Csütörtök 10 óra körül a nyomás „szembenyomta velünk a betont. Amikor láttuk, hogy emberélet van veszélyben, kijöttünk” – mondja tőmondatokban a teljesen letaglózott férfi. A Telegdy-tárna egy kisebb felületű terem volt a bányában, ezt reménykedtek megmenteni Parajd turizmusának, a helyiek megélhetésének. 

A bányavállalat egyáltalán nem kommunikált velük, 

tudjuk meg a padon ülőktől, azt mondták, le kell nyugodnia a helyzetnek, hogy kitalálják, mi lesz a következő lépés. Így nem tudni, hogy mi lesz a bányászok sorsa. Az általunk megkérdezett férfi, bár már csak 5 éve lenne a nyugdíjig, nem akar már a bányaiparban elhelyezkedni. Legközelebb Désen, 200 kilométerre lenne lehetősége erre. 

Sebestyén József fejlesztési igazgatót helyszíni beszélgetéseink során többen kárhoztatták, mémeket is mutattak a helybéliek, amelyeket a bánya megmentésével kapcsolatos csoportokban küldözgetnek egymásnak. A helyi vezetőséget tartják a felelősöknek többen, a lincselésig is elmennének szóban, egymás közt.  

Sebestyén József a felelősöket akár indulatosan is számonkérő helyiek előtt jelentette be, hogy lemond beruházási igazgatói posztjáról.

Ám eddig nem mertek nyíltan szembeállni a vezetőséggel az érintettek, 

megtorlástól tartva – állítják. A kis csoportokba verődött helyiek körében gyakran hangzanak el a “Bukarest” , “UDMR”, “felelősség” szavak, nem pozitív kontextusban.

A patak most is zubog be a bányába, újabb rést hasított magának. A helyiek sorra járulnak a dombtetőre, hogy saját szemükkel lássák a tragédiát. Többen úgy gondolják, a tárnák még ma, talán holnap megtelnek vízzel – ezt majd onnan lehet tudni, hogy a víz már nem zubog le a lyukon, hanem kis tavat képez majd. 

View this post on Instagram

A post shared by Átlátszó Erdély (@atlatszo_erdely)

Katt a fenti videóra, hogy elinduljon!

Senki nem hiszi hogy a bányát meg lehet menteni, a víz kiszivattyúzásáról szóló felvetést kétkedve, nevetve, legyintve fogadják. Ahogy azt is, hogy esetleg a jövőben egy új bányát lehetne nyitni a környéken.

A helyszínen nem láttunk katasztrófavédelmiseket, hatóságokat. Két csendőr áll a patakparton, Parajdon, a bánya bejáratánál néhány rendőr- és csendőrségi jármű áll. A rendőrök csoportba verődve beszélgetnek. Több alkalommal elhangzik beszélgetéseink során, hogy 

félnek a parajdiak, sőt a sófalviak egy része is, hogy besüllyed alattuk a bánya. 

Három felsősófalvi roma férfi érkezik az autónkhoz, mialatt az önkéntesek által épített gátnál drónozunk. Érdeklődnek, igaz-e, hogy Korondig ér a bánya, és el fog süllyedni az egész vidék. Mi lesz a vízzel, hol fog kijönni, ha megtelik a bánya? Már süllyednek a tömbházak is Parajdon, arról sopánkodnak egymás közt a szomszéd faluban. 

Több panziótulajdonos arról számol be a tragédia helyszínén, hogy májusra már minden vendég lemondta a foglalását, sőt már sokan júliusra is. Van olyan, aki azt mondja, 40 alkalmazottjából jövő hétre 12 fog maradni. De nem annyira az anyagi helyzetüket siratják, inkább a közös örökség elvesztését. 

– Ha apám ezt meglátná, visszafeküdne a sírba 

– sóhajt egy nyugdíjas asszony, aki azért jött ki a dombtetőre, hogy elbúcsúzzon gyermekkora helyszínétől. Az édesapja levitte gyermekkorában a Só-szorosnál található hátsó bejáraton, „egy gyenge lifttel, féltünk úgy, hogy a gatyánk reszketett”, s a főbejáraton jöttek ki, meséli. 

Miközben az emberek a bánya előtt várakoznak, miközben otthon a tévéből, internetről és egymástól telefonon tájékozódnak, rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennük. A kommunikáció, a hatóságok jelenlétének hiánya a helyszínen a lakosokban számos konspirációt szül. 

• Hogy szándékosan nem akarják megmenteni a bányát, hogy elsüllyed a vidék, nem csak gazdasági szempontból. 
• Nem értik, hogy húsz év alatt miért nem lehetett megmenteni a bányát, felhozzák a 2007-ben készült tanulmányt, mely konkrét javaslatokat tartalmaz a Korond-patak jelentette veszélyek elhárítására. 
• Tavaly, amikor száraz volt a patak, hogy „három tehén kiitta volna”, akkor miért nem betonozták le a patak medrét? 
• Amikor az önkéntesek homokzsákokból gátat építettek Felsősófalva és Parajd közé néhány hete, hogy a patak medrét szárazzá tegyék, miért nem betonozták le a medret? 
• A védőfóliát miért csak gyenge cövekekkel rögzítették, miért nem nyomtatták meg homokzsákokkal is, hogy ne tudja elvinni olyan könnyen a víz?

A Korond-patak mit sem törődve a kérdésekkel, még zubog a mélybe. Talán csütörtök éjjelre, vagy péntek reggelre – mondják – ismét a felszínre tör.

The post Öt év múlva Parajd szellemfalu lesz appeared first on Átlátszó Erdély.