Programözönnel árasztották el az újságíróözönt, hogy az ne tévedjen el az információözönben – a bőség zavarában töltöttük a múlt hetet Hamburgban azon a világkonferencián, amelyet kétévente szervez a Global Investigative Journalism Network. Mégsem tévedtünk el, mert ebben a labirintusban nem lehetett rossz, azaz unalmas útra tévedni. Az Átlátszó Erdély 2016 januárja óta tagja a GIJN-nek, a beszámoló a 2017-es johannesburgi konferenciáról itt olvasható.

[irp posts=”2582″ name=”A világ legkellemetlenebb újságírói egy helyen: megkezdődött az oknyomozók legnagyobb konferenciája”]

Maga a szervezet is megilletődött saját konferenciája méretétől:

130 ország 1700 újságírónak az öt nap alatt több mint 250 előadást, beszélgetést, workshopot, találkozót kínált a 11. világkonferencián. Ez brutális növekedés a 2001-es elsőhöz képest, amelyen pár tucat újságíró vett részt, de bő 30 százalékos bővülés a legutolsó konferencia mintegy 1200 fős közönségéhez képest is.

Olyan korban élünk, amelyben újból terjed a propaganda, eláraszt a félrevezetést szolgáló féligazság, trollok seregei állnak hadrendbe, de az ilyen eszközökkel előszeretettel élő autokratikus vezetők számára rossz hír, hogy az oknyomozók nem tűnnek el, és nem szorulnak vissza, sőt: nézzetek csak magatokra – lelkesítette a konferencia megnyitóján David Kaplan, a GIJN igazgatója a hamburgi Hafencity Universität auditoriumában tolongó újságírók százait.

A brutalizmus jegyében épült, a látványos betonfelületekben bővelkedő audiotorium (amely bizonyára nemcsak a stílszerűség, hanem szponzorizáció miatt is a Holcim nevet viseli) több száz széke mellett a padlót, sőt a mozgatható fal helyét is kíváncsi újságírók lepték el úgy, hogy két másik teremben kivetítőn is lehetett követni a megnyitót.

A hatalmas érdeklődést és a szétburjánzó kínálatot ügyes applikáció fogta össze: a Whova vált a leghűségesebb társunkká mint programfüzet, naptár, üzenőfal, állásbörze, résztvevői adatbázis és üzenetküldő. És persze rengeteg önkéntes segített, hogy ne tévedjünk el a két nagy helyszín, a Hafencity Universität és a Der Spiegel székházában, illetve a kettő között.

Nap végén pedig azért böngésztük legalább egy órán át az applikációt, hogy összeállítsuk a másnapi programunkat. Amikor ugyanis 7-8 előadás és workshop zajlik egyszerre mindegyik idősávban, akkor a helyszínen dönteni már késő még úgy is, hogy a 30-45 fős, technikaibb képzések helyei már jóval a konferencia előtt beteltek.

Bár azzal a szándékkal mentünk a konferenciára, hogy személyesen hallgassuk meg az elmúlt évek legnagyobb tényfeltáró sztorijait szállító riportereket és szerkesztőket, végül minket is

beszippantottak az azonnali tudást és eszközöket biztosító vagy legalább ígérő másfél órák.

Rögtön a nulladik nap felpörgetett Paul Myers, a BBC oknyomozó csapatának egyik vezetője és ezeknek a konferenciáknak a szupersztárja: bárkit megtalál az interneten, bármilyen gondosan is törölgette az illető saját digitális nyomait.

Myers háromórás mesterkurzusának a második felén is tömve volt a már említett auditorium, alig győztük jegyzetelni, mit mivel és hogyan keressünk. Az internetes keresés guruja rengeteg hasznos linket megoszt a researchclinic.net honlapon, de szóban még több egyszerű trükköt árul el, amire nem mindenki jön rá magától.

Például hogy a Facebookot érdemes US English-re átállítva böngészni, mert így sokkal több mindenre lehet szűrni, de még így is lekörözi orosz párja, a Vkontakte, amely a katonákat még az egységük szerint is számontartja, sőt meg is mutatja, ha az illető katonajúzer ilyen óvatlan. De ha sokat bányásszuk a Facebookot, akkor érdemes kamuprofilról tenni – ehhez pedig etikusabb olyan emberek fotóját felhasználni, akik soha nem léteztek, arcképüket mesterséges intelligencia hozta létre.

Vagy hogy a LinkedIn keresőjébe még a kulcsszó előtt érdemes egy Entert ütni, mert így egyből felkínálja a szűrőket, amelyekkel hatékonyan tudjuk szűkíteni a keresést. Képkeresésre pedig bátran vessük be az orosz Yandexet, mert kevesebb skrupulussal mutatja a találatokat, mint a Google.

A Google hatékonyabb barátunk lesz, ha megértjük, hogy nem a legális internet tartalomjegyzéke, hanem a tárgymutatója. Vagyis ha valamit nagyon keresünk, ne a témára, hanem olyan kulcsszavakra keressünk rá, amelyek egészen biztosan szerepelnek az általunk kutatni kívánt témát taglaló oldalon. Például ha meggyilkolt hírességeket keresünk, ne a meggyilkolt hírességekre keressünk, hanem ezek legyenek a keresőszavaink: „John Lennon”, „John F. Kennedy”, „Iulius Caesar”. Az idézőjelek is fontosak, de ezt a kezdő guglizó is tudja. A *-ot viszont most tanultuk meg: ha két keresőszó közé *-ot teszünk, olyan találati oldalakat kapunk, amelyeken a két szó több szónyi távolságra van egymástól.

Ilyen tippeket, adatbázisokat, speciális keresésekre bevethető oldalakat sorolt és mutatott Paul Myers három órán át, köztük rengeteg eszközt arra, hogyan vájkáljunk célirányosabban a közösségi felületeken: hogyan guglizzunk a kereshetetlen Instagramon, vagy hogyan találjunk kamu diplomásokat a LinkedInen.

Ezek után nem volt kérdés, hogy beülünk a holland Paul Myers, azaz a Bellingcatnek is dolgozó Henk van Ess előadására, aki még több poénnal még speciálisabb szűrési trükköket mutatott a közösségi oldalak hatékonyabb kereséséhez. Például hogyan találjuk meg Fethullah Gülen berlini támogatóit a Facebookon. Ezeknek a trükköknek egy részét az OSINT (Open Source Intelligence) nemrég begyömöszölte egy csomag Chrome-kiegészítőbe, így nem is kell feltétlenül háromsoros URL-ek mágikus képleteit megtanulni. Azért persze nem árt, mert változhatnak. Van Ess december 4-én tart nyílt kurzust Amsterdamban, ha valaki a poénjaira is kíváncsi.

Ahol a MoJo új értelmet nyer

Ivo Burumtól azt lestük el, milyen olcsó és jó minőségű kiegészítőket (főleg mikrofont és állványt) vegyünk, hogy a telefonunkat szinte mindenre jó kameraként használhassuk, és megmutatta az ingyenes KineMaster appot is, amely komplett vágóstúdióvá alakítja a telefonunk képernyőjét. És erre csak egy órája volt – képzeljük el, mit taníthatott nemrég három napon át az ITV News riportereinek.

Ennél jóval technikaibbak voltak a szűkebb körben, napokon át párhuzamosan zajló workshopok arról, hogyan használják az újságírók a mesterséges intelligenciát vagy épp a big data különböző formáit, de ezekhez még nem vagyunk elég geekek. Az igazán menő újságíróprogramozók pedig még ennél is elitebb találkozót szerveztek maguknak.

Újságírósabb dolgokat is bőven tanultunk,

például az amerikai Cheryl W. Thompsontól azt, hogyan készítsünk elő egy-egy nagyobb kutatást, milyen típusú forrásokat keressünk meg először (természetesen a könyebben szóra bírható, maguktól is sok mindent eláruló érintetteket, akik gyakran egy-egy ügy kárvallottjai, akiknek nincs veszíteni valójuk).

Mark Lee Huntertől és csapatától azt, hogy minden sztori általános szerkezetének átgondolása hogyan nyit meg fontos szálakat abban a sztoriban is, amin épp dolgozunk. Hogyan tároljuk egy akár több hónapos vagy éves kutatás anyagait úgy, hogy bármit bármikor megtaláljunk, és hogyan alakítsuk végül a cikket úgy, hogy az információhalmazban az olvasó ne vesződjön el. Illetve ami kis szerkesztőségeknél életbe vágó: hogyan strukturáljuk azokat a feltételeket, amelyek alapján eldöntjük, utánamenjünk-e egy sztorinak, vagy inkább másra szánjuk az időnket és szűkös erőforrásainkat.

Az első napok gyorstalpalói után a nagyokat hallgattuk meg:

• a Moszkvában letartóztatott, majd pár nap után szabadon engedett Ivan Golunovot és szerkesztőjét arról, milyen az, amikor kiadványuk, a Meduza „terrorizmus üzemmódra” kapcsol, hogyan teremtették meg a legszélesebb körű, mindeddig páratlan összefogást az orosz újságírásban, amelybe még kormánypárti kiadványok is bekapcsolódtak, és amelynek köszönhetően az orosz ügyészség ejtette a drogkereskedelem vádját Golunov ellen, és szabadon engedte;
• hogyan nyomozott ki a hatósági tagadás ellenére több száz illegális tömegsírt és tette őket nyilvánosan elérhető térképre három mexikói újságírónő;
• hogyan bizonyította a Reuters két riportere, hogy a Fülöp-szigeteki Roberto Duterte drogozókat likvidáló rendőrei nem azért viszik kórházba az áldozataikat, mert még életben vannak, miután lelőtték őket, hanem hogy így tüntessék el az illegális kivégzések kriminilisztikailag vizsgálható nyomait;
• hogyan járt utána a német Correctiv 30 ország 60 újságírójával annak, amiről azt gondolnánk, csak a harmadik világban fordul elő: évi 50 milliárd euróval rabolják ki európai uniós országok államkincstárát a közös áfarendszer bevezetése, 1993 óta. Nem is kell ténylegesen, néha elég csak papíron üzletelni ahhoz, hogy a sok közbeékeléssel elhomályosított ügyletek után ne fizessék be az áfát, de azért másik országban visszaigényeljék;
• hogyan jön bele pár hónap alatt bármelyik újságíró, hogyan érdemes a bankokat vizsgálni, amelyeknek valamilyen szintű közreműködése nélkül nem lehetett volna az orosz vagy az azeri pénzmosodát működtetni, vagy a Gupta-család illegálisan gyarapított vagyonát kilopni Dél-Afrikából;
• milyen biztonsági intézkedéseket tegyünk, ha szervezett bűnözői csoportok után nyomozunk, érdemes tudni róluk, hogy a drogkereskedő hálózatok általában a hagyományos maffiáktól külön működnek;
• és mit tegyünk, ha megölik a kollégánkat: természetesen egyből rendőri védelmet kérni, és azonnal költözni. Ez volt a legsokkolóbb panel, mert testközelbe hozta a már Európában is dívó újságírógyilkosságokat.

Nagyon szimpatikusak a kicsik, akik nagyok lettek:

egyre elterjedtebbek az állampolgári nyomozások. Ezek közül a Bellingcat csapata a leghíresebb és legprofibb, volt és jelenlegi tagjaitól nyáron és most is sokat tanultunk emberek, helyszínek, történések beazonosításáról. És épp a konferencia alatt hozták nyilvánosságra közös nyomozásukat többek között a Der Spiegellel arról, hogy az augusztus végén Berlinben lelőtt grúz állampolgár gyilkosa mégsem az a 13 éve bebörtönzött szentpétervári rendőr, akit a New York Times valószínűsített.

Rendesen leesett az állunk az internet és a kifejezés szabadságáért küzdő Xnet hálózattól, amely egy spanyolországi színházi rendező, Simona Levi kezdeményezéséből jött létre. Konkrétan neki és még pár embernek elege lett, hogy a tíz évvel ezelőtti válságkor bedőlő egyik spanyol nagybankot az állam közpénzből megmentené, de a kisbefektetők pénzét hagyja elúszni. Sok évig adatokat gyűjtöttek, pereskedtek, sorozatosan cserélték az ügyvédeket, mert sokukról kiderült, inkább képviselték a bank és a korrupt politikusok érdekeit, mint a kisebb megtakarításaikat elveszítő polgárokét, de végül nyertek úgy, hogy a több tucat vádlott között egy majdnem miniszterelnökké választott politikus is a rácsok mögé került, az állam pedig kártalanította a kisbefektetőket.

Az indiai Vishnu Prasad egy helyi, de jelentős számú kisebbség, a gondi közösség számára szolgáltat híreket úgy, hogy a gondi nyelvet beszélők zöme olyan helyen él, ahol alig van térerő, így internet helyett Bluetooth kapcsolaton ugrálnak a sztorik telefonról telefonra. Szervezete, a CGNet Swara rendszeresen képez is érdeklődő gondikat arra, hogyan gyűjtsenek híreket, adatokat saját közösségeikben, és hogyan továbbítsák a szervezethez szerkesztésre nagyon hiányos technikai feltételek mellett.

A ruandai Ejo Youth Echo ifjúsági szervezet pedig az ország menekülttáboraiban élő, más etnikumú fiataloknak tanít alap riporteri készségeket, akik gyakran így olyan problémákat is szóvá tudnak tenni, amelyeket az érintettek saját családjukban sem mernek: például hogy egyes nők és gyerekek éheztek, amikor a táborukat ellátó segélyszervezet ételadomány helyett elkezdett pénzt adni a menekülteknek, mert a férfiak egy része nem ételt vett belőle, hanem elitta, de a család ezt nem merte számonkérni.

Hamburgról viszont nem tudunk beszámolni:

a zsúfolt program miatt a tömegturistánál is kevesebbet láttunk belőle. Az itt működő Die Zeit hatalmas épületét épp csak megpillantottuk a belvárosban, a szintén hamburgi központban szerkesztett Der Spiegel Elba-parti épületébe be is mentünk az egyik előadás erejéig. Az impozáns átriumra látó belső liftekkel akkora riporteri, szerkesztői és fact-checker csapat közlekedik naponta, hogy azt bármelyik kiadvány irigyelheti az Oderától keletre.

A 21. században kiépült Hafencity (Kikötőváros), ahol a konferencia zajlott, elsőre meglepően esztétikus és szívfacsaró volt egyszerre. Romániából érkezve mindig meglepő, ha ultramodern épületekről, terekről messzire látszik, hogy szépek, és ésszel gondolták ki őket, de az egész környék sterilitása szívfacsaró. A szomszédos Speicherstadt (Raktárváros) viszont azonnal rajongóvá tett. Az ipari épületek, méretek és csúcsívek Velencéje ipari-kikötői tevékenység nélkül egy hatalmas felnőtt játszótérnek vagy olyan kültéri stúdiónak tűnt, amely alig várja a csavarosabbnál csavarosabb forgatókönyveket.

Mivel sok forgatókönyvet, sztoriötletet már nálunk is az olvasók szállítanak, és a konferenciát szervező GIJN hálózat is már Citizen Investigations című útmutatót adott ki, elkezdtünk komolyan gondolkodni arról, milyen formában osszuk meg az erdélyi olvasókkal és kollégákkal azt a tudást és lelkesedést, amelyet most Hamburgban szereztünk.

The post A beton is megpezsdült ott, ahol a világ tényfeltárói találkoztak appeared first on Átlátszó Erdély.