• a nagy, milliárdos léptékű új döntések látványosan megfogyatkoztak;
• a korábbi állandó támogatottak részére – köztük a Sapientia EMTE vagy az Erdélyi Református Egyházkerület – 2024-ben nem születtek új, nagy összegű döntések;
• az erdélyi foci és hoki azonban továbbra is forint milliárdból gazdálkodhat;
• szintén toplistások az RMDSZ alapítványai: az Iskola Alapítvány, valamint az Eurotrans Alapítvány.

Mielőtt rátérnénk az érdekesebb részletekre, következzen néhány sarokszám. A BGA honlapján közzétett támogatási döntéseket összesítve mintegy 91 milliárd forint (nagyjából 225 millió euró) új támogatásról hozott döntést a Bethlen Gábor Alap tavaly.

Ez az összeg valamivel több, mint a 2023-as 81 milliárd forint, azonban elmarad a rekordernek számító 2020-as évtől, amikor több mint 127 milliárd forintnyi támogatásról született döntés.

A Bethlen Gábor Alap támogatásairól szóló, legutóbbi összefoglalónk:

Ami a támogatások területi eloszlását illeti, Erdélybe irányult tavaly a támogatások bő egyharmada: összesen 36 milliárd forint (nagyjából 90 millió euró) – ez jóval több mint a 2023-as 25 milliárd. 

Kárpátalja (Ukrajna), valamint Vajdaság (Szerbia) következik 11 és 10 milliárd forinttal, majd Felvidék (Szlovákia) 9,6 milliárddal. Magyarországi szervezetek számára 7,5 milliárd forintot ítéltek meg, Horvátország számára 2 milliárdot, valamint Muravidék (Szlovénia) számára 1 milliárdot. A fennmaradó összegből a magyar diaszpóra szervezetei részesültek.

Ami a fontosabb támogatási programokat illeti, a nemzetpolitikai célú támogatások közel 48 milliárd forintot tesznek ki, az oktatási-nevelési támogatás (ez a Szülőföldön Magyarul program) közel 23 milliárd forintot (57 millió euró) tett ki – ez nagyjából megegyezik a 2023-as szinttel. Ez a program arra ösztönzi a szülőket, hogy gyermekeiket magyar nyelvű oktatási intézménybe járassák – ennek érdekében gyermekenként 100 ezer forintot kapnak. Fontos még a Határtalanul! Program – erre a célra mintegy 11 milliárd forintról született döntés.

Kik nyertek nagyot Erdélyben?

Meglepően kevés milliárdos nagyságrendű új döntést találtunk a 2024-es döntések között. Hozzá kell tennünk azonban, hogy csak az új döntéseket vettük ezúttal figyelembe – a korábbi években hozott, nagy összegű döntéseket módosító bizottsági határozatokat kiszűrtük. 

Rögtön a legnagyobb döntés kedvezményezettje az RMDSZ, illetve az általa létrehozott alapítványok egyike. Az Iskola Alapítvány egy 3,6 milliárdos (nagyjából 9 millió euró) támogatást kapott 2024 áprilisában, csakhogy novemberben ezt a döntést törölték. Egyelőre nem világos számunkra hogy ezen döntések, valamint az alapítvány által nemrég megvásárolt, 9,1 millió EUR értékű kolozsvári villa összefüggnek-e – erre a későbbiekben visszatérünk.

Az Iskola Alapítvány ezt a döntést leszámítva is jól járt tavaly: 900 millió forintot kapott egy tusnádfürdői ingatlanberuházásra. További, meg nem nevezett ingatlanberuházásra kaptak 113 millió forintot, működésre 150 milliót, az irodalmi programjaikra további 184 millió forintot. Az RMDSZ által alapított másik alapítvány, a kedvezményes honosításba besegítő Eurotrans Alapítvány működésére 700 millió forintot ítélt meg a Bethlen Gábor Alap.

A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia szintén a kiemelkedő nyertesek közt van: három pályázatát támogatták összesen 4,5 milliárd forint (11 millió euró) értékben. A BGA emellett a Sepsi OSK focicsapatot is támogatta 400 millió forinttal, valamint felbukkan a döntések között összesen 500 millió forinttal egy harmadik fociprojekt – Partiumi Labdarúgó Akadémia, melyet Szatmárnémetiben terveznek felépíteni, és melyről itt írtunk. Emellett közel 1,5 milliárd forintot nyert a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány, és a Godako Ökölvívó Sportklub is kapott 90 millió forintot.

Kevés jutott az erdélyi történelmi egyházaknak

Az erdélyi történelmi egyházakat korábban kiemelten támogatta a Bethlen Gábor Alap – tavaly azonban szembeszökően kevés támogatást kaptak. Az egyetlen kiemelkedő kedvezményezett a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöki Hivatala 1,5 milliárd forint támogatással. 

Az Erdélyi Református Egyházkerület 150 millió forint támogatást kapott – ez az összeg eltörpül azokhoz a milliárdos támogatásokhoz képest, amelyeket az egyházkerület korábban kapott és amely támogatásokból látványos ingatlanberuházásokba, templomok felújításába kezdett. Kató Béla püspökről tudni lehetett, hogy Orbán Viktor egyik erdélyi bizalmasa, ő azonban 2024 decemberében visszavonult.

Szintén 150 millió forint támogatásban részesült a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, valamint 130 millió forintot ítéltek meg a Magyar Unitárius Egyház számára.

Szembeszökő, hogy az eddig kiemelten támogatott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tavaly nem szerepelt az új támogatási döntések között – igaz, a számukra korábban megítélt támogatási döntések módosításait viszont megtaláltuk. Ezek alapján  nem valószínű, hogy az egyetem pénzszűkében van.

Fontos még, hogy az Erdélyi Nemzeti Jelentőségű Programok megvalósításának támogatása című pályázat révén mintegy 600 millió forinttal támogattak egy sor erdélyi intézményt és programot, ezek jellemzően nem túlságosan nagy, általában néhány millió, esetenként tízmillió forintos összegek.

The post Foci, hoki, RMDSZ: ide gurultak a magyar kormány milliárdjai 2024-ben appeared first on Átlátszó Erdély.

Aki régóta követi az Átlátszó Erdélyt, valószínűleg találkozott már a magyar kormány támogatáspolitikájáról, a határon túli magyar közösségekbe irányuló különféle támogatásokról, valamint a Bethlen Gábor Alap által kiosztott pénzekről szóló anyagainkkal.

Talán az is feltűnt, hogy két éve nem közöltünk összefoglalókat a Bethlen Gábor Alap támogatásairól. Ennek jó oka van: bár a BGA honlapján, a bizottsági határozatok között továbbra is elérhetőek a támogatásokról szóló döntések, ezek összesítését egyre problémásabbnak láttuk.

Az történt ugyanis, hogy néhány éve a bizottsági határozatok között feltűntek a korábbi határozatok módosításai. Ezek lényegében korábbi bizottsági döntéseket bírálnak felül, gyakran az eredetileg megítélt pénzösszeget is módosítják. 

Annyit módosítgatják, hogy alig lehet követni

Az utóbbi években ezek a módosítások annyira gyakorivá váltak, hogy problémássá vált az egyes támogatási döntések követése. Amellett, hogy az egyes döntések esetében nehéz megmondani a megítélt összeget, a támogatások összesítését – tehát azt, hogy Erdélybe összesen mennyi támogatás érkezett egy adott évben – sem lehet pontosan kiszámolni a bizottsági döntések alapján.

Így más forráshoz folyamodtunk: a Bethlen Gábor Alap által évente elkészített, és az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága elé terjesztett beszámolókban közölt sarokszámokra támaszkodva dolgoztunk.

A 2023-as beszámolóból kiderül, hogy 81 milliárd forint (körülbelül 200 millió euró) összegben hagyott jóvá támogatásokat az alap felett rendelkező, négytagú Bizottság. Ebben az összegben benne vannak 

• a jogszabály alapján nyújtott normatív támogatások (ezek közül a legfontosabb a Szülőföldön magyarul program, ismertebb nevén az oktatási-nevelési támogatás);
• az általában nem túl magas keretekkel rendelkező nyílt és a meghívásos pályázatok; 
• valamint a legérdekesebb tételnek számító, egyedi döntés alapján nyújtott támogatások.

Egyedi döntések: így kapnak pénzt a csókosok

Az egyedi döntés alapján nyújtott támogatások azért tarthatnak számot kiemelt érdeklődésre, mert ezek esetében nem a Bizottság, hanem a Miniszterelnökség hozza meg a támogatási döntést. Egybehangzó értesüléseink szerint a nagyobb összegű döntéseket maga Orbán Viktor miniszterelnök hagyja jóvá (noha forrásaink más-más összegeket emlegetnek küszöbértékként). 

Akár Orbán dönt, akár nem, az biztos, hogy ezek azok a támogatások, melyekről politikai döntés születik, és melyekre a Miniszterelnökség forrást biztosít, a BGA pusztán lebonyolítója ezeknek a projekteknek. A BGA beszámolója így fogalmaz ezekről a támogatásokról: 

„Az egyedi támogatások eljárásrendjüket tekintve a pályázati rendszeren kívül biztosított, a támogatandó cél speciális körülményeit, finanszírozási szükségleteit kiemelten kezelő támogatások. (…) A támogatási kérelmek Államtitkársághoz kerülnek benyújtásra. Az Államtitkárság a szakmai javaslatával ellátott kérelmet továbbítja az Alapkezelő részére a döntéshozatal előkészítése, a támogatási ügylet lebonyolítása céljából.”

A tavaly megítélt támogatásoknak bőven több mint fele, 52 milliárd forint (127 millió euró) volt ilyen „pályázati rendszeren kívül biztosított” támogatás. Ez az összeg valamivel több, mint az utóbbi két év 30-40 milliárdja, azonban messze elmarad a 2020-as csúcstól: ebben az évben 117 milliárd forintot osztottak ki „rendszeren kívül”. Így is a tavalyi össztámogatás 63 százalékát teszi ki az egyedi döntések.

Vége a szűkös éveknek?

A 2018-as, majd 2020-as bőséget két szűk esztendő követte: a pályázati rendszerre rálátó forrásaink szerint „elzárták a pénzcsapot” – erről az Átlátszó Erdély itt írt. Úgy tudjuk, ebben az időszakban a magyar kormány ugyan támogatta a már megkezdett ingatlanfejlesztési projekteket, de új, milliárdos nagyságrendű projektek nem indultak (erről az időközben elhunyt Potápi Árpád államtitkár is beszélt 2023 márciusában). 

A mélypont 2022-ben jött el: ekkor nagyjából 40 milliárd forintnyi támogatásról született döntés. Igaz, ennek a háromnegyede, 31 milliárd egyedi döntésekre ment.

A Bethlen Gábor Alap kiadásai, az alap által összeállított éves jelentések alapján. Az összegek millió forintban, és a kurzorral a grafikán további adatok jelennek meg.

A BGA éves beszámolóiban közölt sarokszámokon jól látszik, 2023-ban a támogatások újból növekedtek. Az egyedi támogatások összege növekedett leginkább, 22 milliárd forinttal. De az össznövekedésbe belejátszik 18 milliárd forinttal az is, hogy az oktatási-nevelési támogatás összege majdnem megötszöröződött: a korábbi, diákonkénti 22 400 forintról százezer forintra emelkedett.

Az oktatási nevelési támogatást tavasszal kell megpályázni, és ősszel kapják kézhez a szülők. Célja a magyar iskolaválasztás ösztönzése és a magyar nyelvű oktatás megerősítése a külhoni területeken. Összege a 2022-es 5 milliárd forintról tavaly 23 milliárdra (56 millió euróra) nőtt, erről az emelésről is a Miniszterelnökség döntött.

Tavaly az oktatási-nevelési támogatás az össztámogatás több mint 28 százalékát tette ki. Összeadva a Miniszterelnökségen születő egyedi döntések 63 százalékos arányával az látszik, hogy a BGA által utalt támogatások

bő 90 százalékáról nem a BGA dönt. 

A határon túlra szánt támogatásoknak a tizedéről sem dönt az a szervezet, ahol elméletileg a legtöbb tudás és tapasztalat halmozódott fel a határon túli közösségek önszerveződéséről, civil szférájáról, intézményes igényeiről. A támogatások túlnyomó többsége egyedi intézményes szereplőkhöz, nagy beruházásokhoz irányul, illetve az oktatási-nevelési támogatás több mint kétszázezer egyéni igénylőjéhez. 

Az alulról jövő kezdeményezésekre, a kisebb közösségek önszerveződésére alig jut pénz. A rájuk szánt támogatások táblázataiból az látszik, hogy a határon túli civilek működésre fél-másfél millió forintot kaptak, programjaikra pedig alig 300-600 ezer közötti forintot úgy, hogy a pályázatoknak eleve csak a kétharmadát támogatták. Ezeknek az összegeknek a nagyságrendje sok-sok éve változatlan, miközben a forint értéke a felére csökkent az elmúlt tizenöt évben.

Keresünk ezer szabad erdélyi embert

Baj van. Szeptemberben muszáj volt a vésztartalékainkhoz nyúlnunk. Ezért keresünk ezer szellemileg és anyagilag független személyt, aki segíti az Átlátszó Erdélyt oknyomozó műhelyként fenntartani.

Ami az egyedi döntések területi megoszlását illeti, 

nincsenek meglepetések: Erdély a közel 25 milliárdos összeggel (61 millió euró) magasan vezet, a vajdasági (5,3 milliárd, 13 millió euró) és felvidéki (5,3 milliárd) összegek enyhén emelkedtek 2023-ban. A növekvő trend Kárpátalján hangsúlyos még, érthető módon. Ebbe a régióba összesen 8,8 milliárd forintot (21,5 millió eurót) ítéltek meg.

A Bethlen Gábor Alap kiadásai területi bontásban, az alap által összeállított éves jelentések alapján. Az összegek millió forintban, és a kurzorral a grafikán további adatok jelennek meg.

A BGA 2023-as beszámolójából kiderül még, hogy a 2022 decemberében visszavont erdélyi meghívásos pályázat miatt kiesett forrásokat pótolták. (A sok intézményt kínos helyzetbe hozó döntésről a Transtelex itt számolt be). Tavaly januárban ismét meghirdették a kiírást 280 millió forintos kerettel, melyre 139 szervezetet hívtak meg. 

Augusztusban aztán meghirdették a „rendes” pályázatot az erdélyi nemzeti jelentőségű programok támogatására 681 millió forintos keretösszeggel. Ebből összesen 638 millió forintot ítéltek meg 162 pályázatra.

Miért fontos a Bethlen Gábor Alap?

Bár a magyar kormány több minisztériumának is van határon túli támogatásokra szánt költségvetési előirányzata, ezek nem jelentős összegek. A legnagyobb, határon túli támogatásokat folyósító alap a Bethlen Gábor Alap. A határon túlra szánt pénzek túlnyomó többsége a BGA-n keresztül érkezik.

Erdélyben a külügyminisztériumi forrásokat elosztó Pro Economica Alapítvány a magyarországi támogatási rendszer másik számottevő szereplője. Ez az alapítvány mintegy 100 milliárd forintot (kb. 250 millió eurót) osztott ki az évek során Erdélyben különféle gazdaságfejlesztési programokra. 

A Pro Economica idén szeptemberben nyitotta újra támogatási programját tízmilliárd forintos kerettel. Az alapítvány évekig takaréklángon üzemelt, ugyanis a magyar kormány nem tudott megegyezni a románnal a gazdaságélénkítő pénzekről. 2020 márciusában a román külügy arra kérte a magyar kormányt, hogy kössenek egyezményt a Romániába irányuló gazdasági támogatásokról.

The post A csókosok és a diákok a határon túli támogatások legfőbb célcsoportja appeared first on Átlátszó Erdély.

Kevés és valószínűleg hiányos információk alapján, nagyrészt sötétben tapogatózunk, amikor arra teszünk kísérletet, hogy összefoglaljuk, hogyan alakulnak a magyarországi támogatások idén. Mint azt tavasszal megírtuk, 2021-ben a Bethlen Gábor Alap (BGA) által megítélt támogatások nagyjából negyedére csökkentek, és semmi nem utal arra, hogy ez a negatív trend 2022-ben megfordulna.

Az Átlátszó Erdély hagyományosan minden év elején összesíti a BGA előző évi döntéseit – ekkor lehet összesíteni és kielemezni az összes, előző évben támogatott pályázatot. Jövő januárban is tervezünk ilyen összesítést, de a közérdeklődésre való tekintettel most is összegyűjtöttük azokat az információmorzsákat, amelyeket tudni lehet.

Rengeteg a pletyka az akadozó támogatásokról

A korábbi pénzbőség után akadozó, bizonytalan vagy akár visszakért támogatásokról idén nagyon sok szóbeszédet lehetett hallani. Ezeket a pletykákat azonban szinte lehetetlen megerősíteni vagy cáfolni, ugyanis a döntéshozók és a kedvezményezettek rendszerint elzárkóznak attól, hogy a sajtónak nyilatkozzanak, és a BGA honlapján nincsen naprakész adatbázis a kifizetésekről.

A pénzhiány első nyilvánvaló jele, hogy az erdélyi médiatrösztöt működtető, a magyar kormány által eddig bőkezűen támogatott Erdélyi Médiatér Egyesület által birtokolt cégeknél jelenleg nagyarányú leépítések zajlanak: a Transtelex azt írta, az alkalmazottai 70 százalékától megválik a médiatröszt.

Az azonban nem világos, hogy az Erdélyi Médiatér Egyesületnél zajló leépítések oka a támogatások késlekedése/elmaradása, valamilyen más döntés, vagy ez esetleg a projekt „informális nagykövete”, Demeter Szilárd döntése. A támogatási rendszerre rálátással bíró forrásaink sem tudtak erről biztosat mondani.

A milliárdos nagyságrendű támogatások szinte teljesen eltűntek

A támogatásokkal kapcsolatos összkép amiatt is homályos, mert a Bethlen Gábor Alap honlapján közzétett utolsó bizottsági határozat szeptember végén kelt. Azt nem tudjuk, hogy azóta nem voltak újabb bizottsági döntések, vagy pedig azokat egyszerűen csak nem töltötték fel az oldalra. Nyitott kérdés továbbá, hogy az év végéig lesznek-e újabb döntések – ha igen, akkor ezek ismét módosíthatják az összképet.

A szeptemberig közzétett határozatok alapján kibontakozó kép azonban nem túl biztató. Szembetűnő, hogy a milliárdos nagyságrendű támogatások 2022-ben szinte teljes egészében hiányoznak, a szokásossá vált új infrastrukturális nagyberuházások nincsenek jelen.

Ez egyébként nem meglepetés, erről Orbán Viktor is beszélt a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) plenáris ülésén a Várkert Bazárban 2022. november 18-án:

„(…) bár új nagyberuházások várhatóan nem indulnak a következő egy-két évben, nem arról akar tárgyalni velük, mi hogyan nem valósulhat meg, hanem arról, mi hogyan lehetséges” – idézte az MTI a magyar miniszterelnököt.

Több politikus forrásunktól úgy tudjuk, már a tavalyi év végén megszületett a döntés, hogy új beruházások nem indulnak. „Ahol még nem volt meg az első kapavágás, ott már ne is fogjanak hozzá” – mondta egy interjúalanyunk.

Azonban ígéret hangzott el arra, hogy a már folyamatban levő beruházások befejezéséhez szükséges összegeket – beleértve az időközben megdrágult építőanyagok megvásárlásához szükséges pénzt – még beleteszik ezekbe a projektekbe. A forint gyengülése ugyanakkor minden bizonnyal mindenkit kellemetlenül érint.

Mi minősül elkezdett beruházásnak?

Nem világos az sem, pontosan mi minősül folyamatban levő beruházásnak: például a sepsiszentgyörgyi kulturális központ vagy az Iskola Alapítvány Kolozsvárra tervezett kulturális központja, ahol az építkezést folyamatban levő perek miatt nem kezdték el, elkezdett beruházásnak minősül-e? Ezekről a projektekről valószínűleg egyedileg születik majd döntés, vélekedtek forrásaink.

A pályázati rendszerre rálátással bíró interjúalanyaink egybehangzóan állítják, hogy bár a látványos beruházások egy ideig leállnak, a már folyó, kisebb összegű programok tekintetében nincsen fennakadás. A központi és a regionális pályázatok, a nemzeti jelentőségű intézmények támogatása változatlan formában zajlik. Ez azért fontos, mert számos határon túli civil szervezet fenntartása lehetetlenné válik ezek nélkül a pályázatok nélkül.

A hét végén lezajlott MÁÉRT-on Semjén Zsolt bejelentette, az oktatási-nevelési támogatást a többszörösére emeli a magyar kormány.

„Jelenleg 22 400 forint a támogatás összege, gyermekenként és tanévenként. A megemelt juttatást a kárpátaljai magyarok már mostantól, a többi nemzetrész a következő tanévtől kaphatja meg. Jelenleg összesen 225 ezren részesülnek a támogatásban” – idézte az MTI a miniszterelnök-helyettest.

Egyelőre senki nem számolt utána?

Azt nem tudni, pontosan mekkora lesz a támogatás összege, ez egy politikai nyilatkozat volt – állították a forrásaink, hozzátéve, egyelőre talán számítások sem készültek arról, hogy ez mekkora költségvetési terhet jelentene.

Egyébként az oktatási-nevelési támogatást korábban sokat kritizálták amiatt, hogy összességében nagyon nagy költségvetési kiadás, melyet azonban „helikopterből szórnak szét”: számos olyan határon túli család is igényli, amely egyébként nem szorulna rá, illetve amúgy is magyar nyelven taníttatná a gyermekét.

A program kritikusai szerint hasznosabb lenne ebből az összegből pontszerű beavatkozásokat eszközölni egyes szórványtelepülésen található iskolákban, illetve családoknál.

Vezető kép: Orbán Viktor a Várkert Bazárban megrendezett MÁÉRT-on 2022 november 18.-án. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

The post Magyarországi támogatások: a stratégiai ködöt pletykák és politikai nyilatkozatok sem oszlatják appeared first on Átlátszó Erdély.

Vónya Dénes bácsi 81 éves. Elmeséli a támadást: „Hétfőn (június 13-án) este 10 óra után beállított hozzám egy cigány egy jó nagy késsel a kezében. Valószínűleg nem volt józan. Ahogy az ágyból felkeltem, próbáltam védekezni. Fiatalabb volt nálamnál. Amint dulakodtunk, a kés eltört. A markolat maradt az én kezemben, a penge nála.

Elvágta a kezem. Fenyegetett, hogy elvágja a torkom, ha nem adok pénzt, nyakláncot, aranyat vagy hasonlót. Nem volt honnan adjak, a feleségem halála után a lányomnak adtam az ékszereket.

A cigány kezdett kutakodni, fiókokat kiszedni, mindent összetört. Folyton jött vissza, hogy vágja el a nyakamat, ezért inkább leültem az ágy sarkára, s hagytam, hogy menjen. Közben véreztem.

Ez tarthatott 10-15 percig. Amit lehetett, széthányt, nem talált semmit. A rövidnadrágom zsebében talált 45-50 lejt. A telefonomat késsel szétszúrkálta. Ejsze el is vitte, mert mi sem találtuk, és a rendőrség sem.

Aztán átugrott a kerítésen, s elfutott lefelé, a szomszédasszony látta. A kapu be volt zárva, nem a kapun jött be és ment ki.

Átmentem a szembeszomszédhoz és hívattam a lányom és a rendőrséget. 10 perc alatt itt voltak. A mentő elvitt, a kezemet összevarrták.

Másnap délután 3-4 óráig ott voltam a rendőrségen. Behoztak a cigányokból 13-14 fiatalt, végigvezettek engem előttük. Este sokkos állapotban voltam, nem tudtam úgy megfigyelni a tettest, mégis sikerült azonosítani őt. A rendőrök által levett ujjlenyomatok találtak.

A szobát azóta már valamennyire összeszedtük, a konyha még szanaszét áll. A lányom segít takarítani, mert én nem is tudok rendesen fogni ilyen kézzel. Neki sem volt sok ideje, mert szombaton volt az unokám esküvője. Elmentem én is, habár enni sem tudtam jól bekötözött kézzel.

Régebb 11-kor zártam az ajtót, mikor lefeküdtem. Most már sötétedéskor zárom, és kamerákat is szereltek az unokáim, hogy biztonságban tudjanak. Az ember mindig buta, de amit a saját kárán tanul meg, sokkal jobban megtanulja. Esetenként még hallottam ilyen dolgokat, de a saját tapasztalat sokkal erősebb.

A rendőrség túl engedékeny ezekkel. Hiába büntetik is meg őket, mert nincs ahonnan behajtaniuk a büntetést. Ezért ezeknek mindent szabad.

A polgármester azt hirdette, hogy rendezi a vízen túliak kérdését, de azóta is csak egyre többen vannak.”

Kik ezek a „vizen túli cigányok” és mi a baj velük?

Betfalva egy 700 lakosú település, Székelykeresztúr városhoz tartozik.

Egy betfalvi lakos, aki előbb névvel vállalta panaszát, majd a megjelenés pillanatában névtelenséget kért, már egy éve kér arra, hogy írjak a betfalviakra nehezedő nyomásról. Az ő elmesélése szerint a következő a helyzet:

Betfalván egy cigány család volt, a malom mellett laktak, a Bíró-birtokon.

Mikor a Bíró örökösök a földeket visszakapták, építtettek nekik 3 házat a Küküllőn túl, és oda költöztették őket.

Nem is volt ezzel baj, de a környékbeli cigányok rájöttek, hogy ez egy Kánaán. Bárkinek gondja akad a törvénnyel akárhol, bárkinek bárhol szorul a nyakán a hurok, ide költözik. Most már vagy 200-an vannak.

„Hogyan kapnak annyian buletint? Talán Emilék (Rafai Emil volt keresztúri polgármester – szerk.) bazseváltak, hogy legyen szavazópolgáruk.”

Magánterületekre is építenek, és a tanács területére is. A régi iskolakertbe is. Van egy tanácshatározat 2014-15-ből, hogy az engedély nélküli épületeket le kell bontani. De azóta sem alkalmazzák. Miért?

A környékbeliek termelni nem tudnak semmit. Mindent ellopnak. Az emberek már nem is mernek a mezőre menni. A fiatalok traktorral még ki mernek menni valahogy, de az idősek már nem, gyalog, egyedül.

A gyerekek, a tizenévesek kikapják a cuccokat az emberek táskájából az utcán. Éjszaka házaktól lopnak, a betörések rendszeresek lettek. Meghalt a szomszédasszony, egyik éjjel bementek és kiürítették a házat.

Az a gond, hogy vannak páran a faluban, akik felvásárolják a lopott cuccokat. A lopott fát is van, aki megvegye tőlük. A túlsó határ össze-vissza van vágva, mindent kivágnak. Szekerekkel mennek mindenfelé, ami mozdítható, szénát, fát, mindent visznek.

A telepen van legalább 20 fogat. A lovaik honnan vannak? Szénájuk honnan van, ha kaszálójuk nincs?

Keresztúrra csapatostul mennek koldulni.

Keresztúron felvettek egy szem helyi rendőrt, de az nem bír velük. A keresztúri állami rendőrségtől, aki ismerte őket, s tudta őket kezelni, mind nyugdíjba ment. A fiatal rendőrök nem is mernek a cigánytelepre bemenni, csak a hídig mennek.

Bármilyen eset van, a rendőr összeállítja a dossziét, hónapokig dolgozik rajta, de az ügyész elengedi őket. Ha mégis büntetést kapnak, nincs amiből behajtani.

Van Keresztúron az önkormányzatnál valaki, aki tanítja őket. Amint valaki seggberúgja őket egy lopásért, azonnal az 112-t hívják. De ők bárkit büntetlenül bánthatnak. Két éve horgászott valaki a hídnál, kővel úgy megdobálták, hogy a mentő vitte el.

Apropó mentő, ezek kitalálták, hogy „mentőtaxit csinálnak”. Úgy szállíttatták magukat Keresztúrra, hogy kihívták a mentőt, az bevitte őket a kórházba, ahonnan ők lazán kisétáltak. Csifó doktornőnek meggyűjtötték a baját.

Az eredeti betfalvi cigányok és a jövevények folyamatosan balhéznak egymással. Heti szinten 2-3 balhé, verekedés van. Ha egy kis pénzt szereznek, segélyekből, lopott tárgyak eladásából, italra költik. A mostani, Vónya bácsis eset is úgy következett be, hogy délután a bolti kocsmában (Székelyföldön gyakori, hogy nincs kocsma a faluban, az emberek a bolt mellett isznak – szerk.) összevesztek, fejszével összecsaptak, aztán este mentek az öreghez pénzért.

Az emberek féltik a szüleiket, családjaikat. A Vónya-eset után bárhova bemehetnek, nem lehet tudni, hogy mi következik.

Éhező gazdagok

Meglátogatom én is a betfalvi vízen túli cigányokat. Beszélgetésünket egy hatalmas kettősség jellemzi: egyik pillanatban azzal dicsekednek, hogy nem kell lopniuk, dugig vannak pénzzel, nem szorulnak rá a lopásra, pár percre rá arról panaszkodnak, hogy éheznek a gyerekek, csak minden második nap esznek, ezért kell lopniuk.

„Most jöttünk haza Németbő, főnök, van pénz” – mondja Béni Ferenc, akit akkor vezetnek elém, mikor a közösség vezetője iránt érdeklődöm. „A gyerekek is kint vannak Magyarba.” Körülötte húszan helyeselnek, bólogatnak, bizonygatják, hogy ők nem lopnak, mert nem szorulnak rá.

Nem telik el fél óra, a nehézségekről beszélgetünk, már másképp adják elő magukat. Igen, a gyerekek felmásznak a falubéliek kerítésére és leszedik a fákról a gyümölcsöt, de csak azért, mert éhesek. „Ha nem lenne a gyermeksegély, éhen halnánk, főnök úr!” „Mikor eszünk, mikor nem eszünk.” „A gyerekek egyik nap esznek, a másik nap nem.”

Hogy mennyi pénzük van valójában, Isten tudja. Ahogy körülnézek, szegény gyerekeket tényleg nem veti fel a túltápláltság. De krónikus éhezésnek sem látom nyomait.

A kórus kedvenc dala: „Mi nem lopunk”

A vízen túliak kikérik maguknak, hogy ők nem lopnak. És ezt ottlétem alatt több százszor kikérik maguknak.

„Hallám, nézzük meg, mit loptunk el! Jöhet a katonaság, hallám, járjuk meg a határt, mi hiányzik? Ha valami is hiányzik, rakják rám a bilincset és vigyenek el a börtönbe!” – érvel színpadiasan Béni Ferenc.

Mikor említem, hogy az emberek panaszkodnak, hogy a mezőről a szénát s minden mozdíthatót visznek el, akkor meglepetésszerűen kibukik belőle egy „veszem a bálát, főnök!”, amin a többiek is meglepődnek. Azaz hogy ő vásárolja a szénabálát, nem lopja a szénát. Mindenki értetlenül néz, Monty Python filmbéli hangulata van az egésznek.

„Mi nem lopunk” – mondja többször is határozottan Béni a többiek felé fordulva, mint egy karmester, és erre tízen-húszan erősítik meg, hogy „mi nem lopunk”. Olyan, mint egy jól betanult lecke visszaböfögése, amit a tanár szigorúan elvár.

Amint a neten keresgéltem információkat erről a közösségről, belebotlottam a Mihir-en Lőrincz Csaba és Nagyálmos Ildikó 2015-ös anyagába, melynek a címe „Kapjuk a segélyt, s lopunk”. http://mihir.ro/honfoglalo-ciganyok Akkor még lazán beszéltek erről, ki merték mondani, hogy segélyekből és lopásból élnek. Ma már nem.

De az is lehet, hogy azért nem merik kimondani, hogy lopnak, mert félnek.

Meneküljenek 3 hónapra az erdőbe a bosszú elől

A félelem az, ami most uralja a nyomortelepet. A faluban az emberekkel beszélgetve mindenki óvatosságra intett, nehogy bemenjek közéjük, mert ezek nagyon agresszívek. De amint átmegyek a hídon, azt tapasztalom, hogy ezek az emberek jobban félnek tőlem, mint én tőlük. És mindenkitől félnek, aki fehér. Még be sem mutatkoztam, hogy ki vagyok és mit akarok, máris magyarázkodással kezdik.

Hamarosan bevallják, attól tartanak, hogy a magyar közösség összefog, rájuk ront és felgyújtja a házaikat.

„A rendőr azt mondta, segítséget nem kap Bukarestből, s nem fog tudni megvédeni minket. Azt mondta, vegyük a pokrócokat, s menjünk ki az erdőbe 3 hónapra.”

Ki is mentek, állítják. Csakhogy a gyerekek nem bírták a hideg éjszakákat, lebetegedtek. Nők mutogatják, hogy né, hogy csipázik a gyermek, milyen beteg lett az erdőn. Aztán fogták magukat, s hazajöttek. „Nem lehet kint aludni három hónapig.”

Szerencsére „az emberek nem rontottak még ki a faluból, nem volt még baj”. De azért még mindig félnek. Most szépen is viselkednek.

Miután megnyugtatom őket, hogy nem úgy tűnt, a falusiakkal beszélgetve, hogy támadásra készülnének, kicsit visszatér beléjük a keménység. „Főnök, ha bérontanak a házamba, akkor tudom, hogy hova kell kopogtatnom!” – keménykedik bőszen Béni, utalva arra, hogy van, ahova forduljon, valaki tartja nekik a hátát. Kérdem, ki az illető, szeretnék beszélni vele, adja meg az elérhetőségét. Hát, nem tudja, vesz visszább a nagy mellényből, de a „bulibásnál” megvan az elérhetősége. Kiderül, hogy Béni csak azért a közösség vezetője épp most, mert a bulibás épp nincs itthon. De pár perc múltán megérkezik a bulibás is, biciklin.

A gyerekekkel nem lehet bírni, annyit isznak, mint a nagyok

Barabás János, a bulibás, egyenes tartású, tiszta szemű szép cigányember. Bölcsen és megfontoltan beszél, nem bohóckodik és színpadiaskodik annyit, mint Béni. De szomorú, és látszik, hogy gyötri valami odabent.

A probléma javát a fiataloknál látja: „Vannak ezek a kiskorúak, nem lehet bírni velük. Mit tudjak velük csinálni?”

„A gyerekek fotballoznak, és annyit isznak, mint a nagyok” – hangzik el.

„A megoldás az lenne, hogy a szülő parancsoljon a gyereknek” – mondja, majd később elmeséli, szép szóval próbálta a szülőket meggyőzni, de nem megy.

Ezek után meglepődöm, amikor egyik szomszéd beszólásából hirtelen kiderül, hogy a késes támadás tettese pont az ő fia. A bulibás is pár centit összemegy szégyenében, de férfiasan megőrzi tartását.

A gyerek 20 éves. 13 éves korától már nem vele lakik, mondja magyarázatképpen, de nem magyarázkodva. Érezteti, hogy elfogadja és helyesnek tartja fia büntetését, de hozzáteszi: „az ember csak sajnálja, mert gyereke”.

Beszélgetünk gyerekekről a bulibással, érzem, hogy ez egyszer nincs könnyű szerepben, sem magánemberként, apaként, sem pedig a közösség vezetőjeként.

Kiderül, hogy a gyereket (a késes támadót) már elvitték a hatóságok, és börtönben ül Csíkszeredában.

Beszélgetésünk közben az emberek ilyeneket mondogatnak: „Ha bolond az agya, szenvedjen a börtönben, de ennyi ember ne szenvedjen egyért.” Vagy: „Az, hogy ez a bolondbuta megcsinálta, az ő dolga, Csíkban van hely neki. Ő vétkes volt, elvitték, bezárták. Megérdemelte. De minket ne bántsanak.” Kikérik maguknak, hogy kollektív bűnösség nem létezik, és ezt kollektív módon teszik, ugyanúgy közösen, kívülről fújva a betanult mondatokat, mint a „mi nem lopunk” téma esetében.

Nem könnyű a cigányélet Betfalván

„Semmi emberek vagyunk mi itten, a vizen túli cigányok” – mondják.

„Az a legnagyobb baj, hogy munkát egyáltalán nem lehet találni. Mesterségünk nincs, ezért csak a napszám maradna, de a mezei munkát a gépek elvégzik.”

Nagy a munkanélküliség, egy héten egyszer-kétszer hívják őket csak dolgozni. Pedig a napszámból, a gyermeksegélyből és a külföldi munkából élnek, állítják.

Sokszor nincs mit egyenek, mondják. Ha nem lenne a gyermeksegély, éhen halnának. De így is kevésre futja. „Mikor eszünk, mikor nem eszünk.” „A tanácsnál az alkalmazottak azt mondták, hogy együnk zöldet a mezőről!”

A polgármesteri hivatalra több panasz is van. „A tanácsnál kinyitják nekünk az ajtót, hogy büdösek vagyunk, és menjünk ki.” „A tanács nem segít nekünk semmit.”

„Akinek meg volt csinálva a szocsiálja, azt is elvágták. Ott van ni, nyolc gyermekes anyuka, egyedül neveli a gyerekeket, s elvágták a szocsiálját.”

El akart intézni egy támogatást a két kisgyerekére, meséli a bulibás, és mutatja is az iratcsomót, de nem vették el a dossziét tőle a tanácsnál. A története komplikált, a gyerekei nincsenek a nevén, vagy valami hasonló.

„Két évig jártam, hogy csináljanak nekem buletint.” Ezt ugyancsak a bulibás meséli. Hiába járt, nem sikerült elintéznie, hogy személyit kapjon. „Mikor jöttek a választások, megígértük a volt polgármesternek, hogy rá szavazunk, úgy csináltak buletint nekünk.”

Hányan laknak itt a vízen túl, kérdem őt. „Egy esztendeje összeírtam őket, 160-an voltunk. Azóta még születhetett vagy 6-7 gyerek.”

Itt két nagy család van, a Barabás és a Farkas család. Idegenek nincsenek, reagál arra a vádra, hogy a környékről mindenki ide menekül.

Nincsenek körülmények. A gyerekeket mosni kellene, mondja a bulibás, ölében egy kétéves leánykával. „4 esztendeje ígérték, hogy utat csinálnak, vizet és áramot vezetnek, mindent megígértek.” „Csíkból ki voltak szállva, mondták, hogy kicsi János, nyugodj meg, 9 házat építünk.” „Nem lett semmi!”

„A kamerát berakták, de a villanyt nem rakták be!” – csattan fel egy adott pillanatban egy fiatal lány. Térfigyelő kamerát bezzeg tudtak szerelni, de nekik a villanyt nem húzták be. 10 lejbe kerül egy aksitöltés a faluban, onnan van áramuk, hogy világítsanak és a telefonjukat töltsék.

„Elhagyott népek vagyunk mi erősen.”

Mit mondanak a rendőrök? Nagy semmit

Amint a cigánytelepet elhagyom, beülök az autóba, bekapcsolódok a mindennapos céggyűlésbe. Közben jön egy rendőrautó, megáll a hídnál. Pár másodpercet vár, majd megfordul és elmegy. Igaza lenne a falubelieknek, hogy nem mernek átmenni? Vagy felsőbb utasítás ez, valamilyen protokoll?

A rendőrautó megáll az autóm mögött. A rendőrök hallják, hogy valakivel beszélgetek, de csak megszólítanak, hogy menjek oda hozzájuk. Kilépek gyűlésből és odamegyek.

Ki vagyok és mit csinálok itt? Mondom a nevem, hogy újságíró vagyok hol, és hogy egy anyagot készítek. Igazoljam magam, mondják. Adom a személyimet. Vigyorognak. A sajtóigazolványt is kérik. Basszus, húsz éve nem kérte senki terepen a sajtóigazolványomat. Ezek tovább vigyorognak, mint vajasalma a fán. Mi van, cigányevő képem van?

Kérdem őket, miért nem mennek át a hídon? Mi ennek a magyarázata? Tovább vigyorognak. Nem tudnak erről nyilatkozni, kérdezzem a sajtószóvivőt. OK. Ha már ilyen szerencsésen találkoztunk, megkérdem, hogy ők helybéliként milyen megoldásokat látnak ezen közösség problémáira. Hogyan lehetne ezen segíteni? Tovább vigyorognak. Megvan a véleménye erről, mondja a rendőr, de nincs felhatalmazva, hogy elmondja, forduljak a sajtószóvivőhöz.

Írok is a sajtószóvivőnek. Habár kétszer is megnyitja levelem, egy hét alatt sem válaszol. Akkor megint ráírok, hogy kapta-e meg a levelemet, és meg tudja-e becsülni, hogy mikor tudnak válaszolni rá, mert határidőm van. Pár órán belül küldi a választ, amiben gyakorlatilag semmi nincs.

Igen, én vagyok a frájer, mert az utóbbi időben volt pár értelmes beszélgetésem pár értelmes rendőrrel, s az az érzésem lett, hogy változott a rendőrség, de rá kell jönnöm, hogy a rendszer ugyanolyan.

Megkérdeztem, hogy a vízen túli cigányoknak hány rendőrségi ügyük volt az elmúlt tíz évben, s milyen cselekedetekért. Erre azt válaszolják, hogy a rendőrség nem vezet statisztikát.

Megkérdem, hogyan látják a keresztúri rendőrök, mi lehetne megoldás erre az ügyre. Elvégre a rendőr, akivel ott beszéltem, azt mondta, hogy van véleménye, s kérjem a szóvivőn keresztül. És egyébként is, ki lenne a legodavalóbb, hogy közrendi problémákról véleményt mondjon, mint a rendőrség. Erre azt válaszolják, hogy ezek az információk nem hozhatók nyilvánosságra, mivel mentesülnek a polgárok szabad hozzáférése alól.

Gondolom, a polgárok szabad hozzáférése alól mentesülő információk közé tartozik a válasz azon kérdésemre is, hogy miért nem mennek a hídon túlra. Mert arra sem válaszoltak. De hogy miért kellett egy hétig várnom erre a semmi válaszra?

Az egyetlen értelmezhető válaszuk az volt, hogy egy 21 éves fiatalt 30 napra elzártak, bűnügyi dossziét indítottak az ügyben és nyomoznak. Ennyi.

Sör és kóla

A rendőrös kalandom után megállok a boltnál, mert éhes vagyok.

Miközben vásárolok, kérdem a boltosnőt, milyenek a vízen túli cigányok. Gondolkodás nélkül válaszol: „Annyit vesződünk, lopnak szét mindent. S szemetelnek.” Majd kibontja: „Lopnak az üzletből. Minden ki van készítve, hogy ne kelljen hátat fordítsak nekik, amíg bent vannak. Tessék elgondolni, mikor csordástól jönnek bé! Hiába mondom nekik, hogy csak egy jöjjön bé, jönnek mind, hogy tudjanak lopni.”

„Most egy kicsit visszahúzódtak, mert félnek, hogy a magyarok meg akarják verni őket, de ez csak 1-2 nap.”

A hölgynek megvan a véleménye a cigánykérdésről, ami körülbelül az egész falu véleményét összefoglalja: „A tanács kellene dolgoztassa őket, de ehelyett hozzák nekik a sok csomagot. A kisnyugdíjasokra nem figyelnek, de ezeknek hozzák a sok támogatást! Makkegészségesek, miért kell támogatni őket? Azok adják el a csomagokat, a bonokat, s italra és cigire költik.”

Amíg az autóban ülve csillapítom az éhségemet, figyelem, hogy a vízen túli vendégek mivel jönnek ki a boltból. Sört és kólát vesznek. Van, aki sört is és kólát is. Elgondolkodom, én vajon sört vagy kólát vennék, ha otthon éhezne a négy gyerekem?

Nem lehet termelni, a törzsválasztók lopnak

A betfalviak, akikkel akár az úton, akár az üzletben, akár otthon náluk beszélgettem, mind megerősítik, hogy az engem megkereső betfalvi által felvázolt panaszok valósak, és még ennél több is van.

Megkeresem Szécsi Dezsőt, aki állítólag ott gazdálkodik a nyomornegyed közelében. A kapuja zárva van, habár hárman-négyen is szorgoskodnak odabent a gazdaságban. Mikor kihívatom, szabadkozik, hogy sajnos az utóbbi időben muszáj, hogy kulcsra zárják a kaput. Ezek miatt.

Már az első mondatain is, de a beszélgetés alatt végig érződik, hogy Szécsi amolyan értelmiségi földműves, olvasott, művelt ember. Elvei vannak, tudatosan csinál mindent, neki a földművelés nem megélhetés, hanem tudatos életmódválasztás eredménye. Nyugodtan, bölcsen beszél, hangjából béke és szeretet árad. Ez inkább fájdalommal, mintsem gyűlölettel keveredik, mikor a cigányok kérdésére térünk.

„Ezt nehéz viselni. Nem azt mondom, hogy nekem a napomat az tölti ki, hogy mérgelődök, mert én ezt elengedtem valamilyen szinten. Mert ha nem, akkor nem tudsz a dolgaidra figyelni, nincs lelki békéd, nincs örömöd. Együtt kell élni ezzel a problémával.”

Majd hozzáteszi: „csak éppen akkor van a baj, amikor 500 lej egy mázsa műtrágya, ezrek az üzemanyag, a növényvédőszerek, hektárokat lekeríteni a vadak elől megint ezrek, és a végeredmény az, hogy amikor a cigány kilopta magát, akkor hazahozod azt, ami marad. S ehhez vágjál jó pofát, és tedd a dolgod.”

250 hektár területe van a falunak a vízen túl, ebből ma legfeljebb 25 hektár van művelve. Ő jelenleg 17 hektárt művel ott, de ez csökkenőben van, idén felhagyott a Csere dűlőben egy 2,5 hektáros területet, amit nem tudott már megvédeni.

Régebb tizentonnákat termelt petrezselyemből, murokból, káposztából, stb. Ma már ez lehetetlen. Csak a cirok és a kukorica az, amit valamennyire meg tudnak védeni. De azt is csak valamennyire, hangsúlyozza ki.

40 ezer forint 5 kiló cirokmag. Tavasszal, mikor kikel a cirok, vagy a kukorica, a cigányok beleengedik a lovakat. Kerítést épített hosszan, de szétszedték, a cserefa oszlopokat kivágták és eltüzelték, a vaskaput sarkából letörték.

Most a kapu bálakötözővel van bekötve, mert ha felteszel egy lakatot, 2 nap múlva le van verve, meséli Szécsi. Ha fel van szerelve a villanypásztor a vadak ellen, naponta 10-szer arra kell menni, hogy lássák, hogy mozgás van, mert ha nem, ellopják. Mindent ellopnak. Tavasszal az első kisarjadt lucernától ősszel az utolsó kinnfelejtett villanypásztor-drótig mindennek lába kél.

„Ha megsapkázok kettőt-hármat, akit elkapok lopni, akkor nekem lesz bajom. Semmiféle eszköz nincs, hogy hassunk rájuk.”

Ezekre a területekre mindenki kifizeti az adót, de semmiféle védelmet, intézkedést nem kapnak cserébe. Húsz éve semmi nincs.

„Nem is igazán érdekelte ez a régi városvezetést (Rafai Emil RMDSZ-es volt polgármestert – szerk.), mert volt egy olyan szlogen, hogy „aki nem velünk, az ellenünk”. És aki nem tud tapsolni ennek a székelyföldi kommunista pártnak, az nem megvédeni való állampolgár, annak vihetik a cirkát és a kukoricáját”, mondja Szécsi.

„Ezek nagyrészének semmiféle tartózkodási engedélye nem volt, idevándoroltak, területet foglaltak. Buletint csináltak nekik ide választások előtt, ők lettek a törzsválasztók. Az én szavazatom 1, az övék 100. Érti, miről beszélünk.”

Kérdem tőle, ha már naponta látja őket, hányan vannak? 100, mondja. Csak 100? Hallottam 200-at is. 100+ van, aki veszélyt jelent, tisztázza. Mert a csecsemő nem lop még.

„A mindenkori hatóság hogy áll ehhez az egész dologhoz: ott van egy iskolakert. Ott tanultak a diákok a békebeli időben fát oltani, jószágot nevelni. Ezek, ami fa volt, mindent kivágtak, és a tanácsi területet privatizálták, pajtát építettek rá, lekerítették, taccsra tették. A tanácsi területnek a megvédése kb. ilyen szinten működik: a purdé ráépít, s mindenki vonogatja a vállát. Ha én akarnék építeni egy kukoricakast, nekem kellene építési engedély, 60 papír, tűzoltósági engedély.”

A vízen túli cigányok tevékenysége környezetvédelmileg is csőd. „A fél falut megtöltik mocsokkal, szeméttel.”

„Van ott egy holtárok, madárvédelmi terület, egy kis ökológiai sziget. Ezek onnan egész télen vágják, viszik a fát.” Jelezték a hatóságoknak, a helyi rendőr jött ki, a mai napig semmi nem változott.

„Hogy ez idáig eljutott, az annak a következménye, hogy látták, hogy bármit megtehetnek. A mi generációnk nem fogja megélni, hogy ezeknél változást lásson a nevelés hatására. Amikor barbárságban nősz fel, amíg csak ezt látod a szülődtől… Amíg a neveléstől ezek megváltoznak, addig csak a törvény az, amivel lehet hatni rájuk.”

Ez a generáció még a nagyapját sem látta dolgozni

„Ezekkel nincs mit kezdeni”, érvel hasonlóan egy másik falubéli, Szakács Domokos: „Ez a generáció még a nagyapját sem látta dolgozni. Lopnak, isznak, agresszívek, állandóan részegek.”

Az iskola jót tenne a gyerekeknek, hogy nyissanak a világ felé, mondja, de iskolába sem járnak. 2 évvel ezelőtt, amikor utoljára hallott erről, 36 iskolaköteles gyerekből csak 2 járt iskolába, az is rendszertelenül. A 16-17 éves leánykának már 2 gyereke van, férje nincs.

A gyerekeknek nincs jelenük, jövőjük. „Az egyik fele kukázik, a másik kéreget.” A tizenévesek lopnak és isznak. „Nem az a bánat, hogy van 1-2 ilyen. Hanem az, hogy 50 ilyen tizenéves purdé van, aki ezt fogja csinálni egy életen keresztül.”

„Feneketlen kút ez, bármennyi pénzt raksz bele, semmiféle javulás nincs.”

„Az uniós csomagokat eladják bagóért, hogy legyen miből inni. Ha segélyt adsz, annyi, mint a falra hányt borsó.”

„Nem tudnak semmire vigyázni. Raktunk nekik csapot, minden második nap a csap le volt törve, a víz folyt patakokban. Hiába raktunk nekik csapot, mert folyton járnak a faluban, kéregetik a vizet.”

Amikor Szakács Domokos udvarára megyek be, egy némaréce próbál kikergetni, sziszegve támad rám. „Jó házőrző, de a cigányok ellen nem tudott megvédeni” – mondja a gazda.

Április elsején betörtek hozzá a cigányok, 1000 euró értékben loptak el különféle gépeket és kaját. Flexet, pisztolyfúrókat, druzsbát, rengeteg villanykábelt, rézcsövet, rézfittinget és Haka press idomokat. A rezet különösen szeretik, mondja. De elvittek a hűtőből 4 csülköt, 2 hosszúhúst, egy hasszalonnát és 4 szál kolbászt is. „Pár hétig jól éltek.”

A rendőrök hamar azonosították őket, a lopott fejsze alapján. A tettesek azt vallották, hogy bedobták a gépeket a Küküllőbe, ijedtükben. De hiába úsztatták őket a rendőrök, mert nem találták meg a folyóban a gépeket, mondja Szakács, mert nem voltak ott. Szerinte akkor már el voltak adva a lopott tárgyak, majd a tettesek visszavásárolták őket, és aztán tényleg a Küküllőbe dobták, hogy a következő úsztatásnál megtalálhassák. És meg is találták másodikra, micsoda meglepetés. Ezt annak alapján következtette ki Szakács, hogy mikor ellopták a pisztolyfúrót, nem volt benne fúró, mikor visszakapta, akkor volt. Tehát valaki használta már időközben, és ejsze nem a cigányok, mert náluk nincs áram.

Sajnos, a folyóban töltött idő annyira megártott a gépeknek, hogy használhatatlanok és javíthatatlanok, hiába kapta vissza őket.

Az orgazdára, aki megveszi a cigányoktól a lopott árut, és továbbadja, a falubeliek még jobban haragszanak, mint a tolvajokra. Mert ő tartja működésben a rendszert. Az egyik orgazda nevét több embertől is hallom. Habár több történetük is van, ami azt bizonyítja, hogy az illető orgazda, még senki nem vállalta be, hogy nekimenjen nyilvánosan.

„Ez a gyerek volt már az egyetemen (értsd: börtönben), de ott csak még jobban kitanult”, mondja Szakács a tolvajról.

„Jött a gyerek apja, hogy vonjam vissza a feljelentést, mert adnak 2000 eurót. De ha ennyi pénzük van, akkor miért lopnak?”

Mindenütt ugyanaz, végtelenítve

Mikor a betfalvi lakos megkeresett, és előadta a panaszait, mondtam neki, hogy ebben semmi különleges nincs, szinte mindenütt ugyanezek a panaszok, ahol lepattant, a nyomor határán tengődő cigányközösség él itt a környékünkön.

Hogy lopnak. Hogy nem lehet tőlük termelni semmit. Hogy isznak, hangoskodnak és balhéznak. Hogy kéregetnek. Hogy agresszívek.

Hogy panaszkodnak, hogy nincs áramuk, de ha bekötik nekik az áramot, akkor nem fizetik, de legalább pazarolnak vele. Ha bekötik nekik a vizet, akkor nem fizetik, de folyatják el bolondul. A mentőt taxinak használják, a hívások 80 százaléka szakmailag indokolatlan (egy mentős forrásom szerint). Lopják a fát és a szénát, mindent, amit szekérrel vinni lehet, de nincs kaszálójuk, csak lovuk.

S ezt így folytathatnám minden egyes panaszra, ami itt az anyagban elhangzott. A panaszok mindenütt hasonlóak és kifogyhatatlanok. Van-e értelme még egyszer írni erről, miután ezt már mindenki tudja?

Mégis bevállaltam, hogy írok erről, mert kíváncsi voltam, hogyan látják az emberek a probléma megoldását. Ezért mindenkitől, akivel elbeszélgettem, megkérdeztem, hogyan látják a megoldást.

Megoldás van-e?

A székely ember hajlik a kemény megoldásokra. Sokan látják abban a megoldást, hogy nem kell nekik ide személyit adni, az illegális házaikat le kell romboltatni, mint ahogy arra tanácshatározat van, s menjenek Isten hírével. Igen, ez talán megoldaná a betfalviak problémáját, de a probléma áttevődne máshova, ahová ezek az emberek mennének. Mondjuk, ez a betfalviakat már nem érdekli. Nekik már annyira elegük van, hogy minden teljesen mindegy, ők már végre szabaduljanak fel, s hadd kapjon más is ebből a nagy jóból.

El lehet ítélni őket rasszizmusért vagy toleranciahiányért vagy akármiért, de valójában ők áldozatok, ez olyan, mint mikor egy bántalmazásokkal tűzdelt házasságból, vagy egy szenvedéssel bélelt munkahelyről próbál kiszabadulni az ember. Nekik már mindegy, csak fény legyen már végre az alagút végén.

Akik szeretnék a házak lerombolását, ugyanakkor azt is tudják, hogy a hatóságok nem fognak ilyen drasztikus megoldásokkal jönni, mert szavazatokról van szó.

A gyakoriságban következő, kevésbé durva, de határozott vélemény: legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ugye, mondja a székely ember, hogy ők is dolgozzanak, s akkor csökkenne ez a mélyszegénység, amiben tengődnek.

Van is egy pár ember a faluban, aki a becsületesebbjét dolgoztatja időszakosan, napszámban. Csakhogy ez nem lesz megoldás hosszú távon, állítják. Egyrészt azért nem, mert egyre kevesebben akarják dolgoztatni már őket, mert félnek tőlük, másrészt pedig azért, mert a pénzt, amit napszámba kapnak, úgyis csak elisszák, így nem az életszínvonalukat növelik, hanem csak a balhészintet a faluban.

A másik lehetséges pénzszerzési módszer a külföldi munka, amivel a vízen túliak is hencegtek, csak ennek ismét van egy részleges akadálya, vélik az ügyet jobban ismerő helybéliek. Mégpedig az, hogy a cigányok egy részének még most sincsenek rendes irataik, így sokan közülük nem tudnak munkát vállalni odakint.

Szakács Domokos szerint az egyedüli megoldás: rákényszeríteni őket iskolába járni, s akkor 20-30 év után lehet, hogy lenne valami változás. „Lehetne kötni a segélyt az iskolába járáshoz, de sajnos nem vagyunk következetesek azt betartatni.” Amit a gyerekek koldulnak a városban, nem nagy pénz, meg kellene győzni a szülőket, hogy érdemesebb lenne iskolába járatniuk a gyerekeket.

A polgármesternek, a helyi önkormányzati tanácsosnak és a rendőrségnek elküldött kérdések között is szerepelt az, hogy milyen megoldásokat látnak.

A rendőrség válaszát fentebb már mutattam, nem akarják megmondani, hogy milyen megoldást látnak. Mert törvényesen megtehetik, hogy ne mondják el. Nem tudom, túl nagy elvárás a rendőrségtől, hogy legyen meglátása ezügyben, ha konkrét terve nincs is? Annak tükrében, hogy még statisztikájuk sincs, lehet, hogy tényleg túlbecsültem őket.

A polgármester szerencsére szóba áll velem, és vázolja a hivatal elképzeléseit, terveit. Beszélgetésünk elején kérdem, hogy tud-e olyan más példákat a cigányügyek megoldására itt a környéken, amelyek működtek. “Hát az a helyzet, hogyha szétnézünk, azt látjuk, hogy nincs” – mondja a polgármester.

Kérdem a vízen túliakat is, hogy szerintük mi lenne a megoldás erre a helyzetre. Csak állnak, néznek, és nem értik, hogy mit akarok. Ez a dolgok normális rendje, süt le a legtöbbjük arcáról, miért kell ide megoldás. Egyik-másik bepróbálkozik, hogy „segítsen többet a tanács”, vagy hogy „ne akarjanak a magyarok letámadni minket”, de az értelmesebbje csak áll és néz.

Ez már az a stádium, mikor az áldozat annyira megszokta, hogy áldozat, hogy már nem is gondolkodik azon, hogy miként lehetne szabad. A szabadságot leggyakrabban szabadosságként éli meg, emiatt lesznek a konfliktusok. Tudom, hogy olvasóink közül sokan nem fognak egyetérteni velem, de ebben a történetben a legnagyobb áldozatok a cigányok. A generációk óta beléjük ivódott áldozatszerepbe beleszületnek, belenevelkednek, és legtöbbüknek nem lesz ereje ebből önerőből kimászni, sőt még az igény sem születik meg bennük eziránt.

Mostanság elég sok indiános könyvet olvastunk a gyerekeknek, s miközben beszélgetek Betfalván a cigányokkal, kicsit olyannak éreztem magam, mintha amerikai indiánokkal állnék szemben, akik nem értik, hogyan működik a mi világunk, a fehér ember világa. Ez a kapitalista, kereszténynek nevezett, tulajdonalapú és hatalomalapú világunk, amelybe ők akaratukon kívül csöppentek bele.

A betfalvi magyarok és cigányok két párhuzamos világban élnek, aminek sajnos a valóságban van egy közös találkozási pontja, és ez mindkét félnek fáj.

Betfalvi magyar szemmel nézve ez a mi világunk, mert mi már lefoglaltuk. Nekik pedig nem marad más választásuk, csak az, hogy alkalmazkodjanak hozzánk. De az valamiért nem akar működni, ezért másodrangú emberként kezeljük őket, iratokat nem akarunk adni nekik, tulajdont nem akarunk adni nekik, csak közöljük velük, hogy nem kívánatosak. Ami részünkről jogosnak tűnik, mert teljesen másak, mint mi, így ha adnánk is bármit nekik, amire azért történtek próbálkozások az idők során, úgysem az történne, amit mi szeretnénk. Legtöbben a lakást lelaknák, a vagyont elkótyavetyélnék, az iratokat elvesztenék.

A betfalvi cigányok pedig már olyan mélyen érzik magukat, hogy „úgyis minden mindegy” alapon nincs veszítenivalójuk, bármit megtehetnek, mert az egyetlen fontos szerepüket, a választási ágyútöltelék szerepét nem fogják úgysem elveszteni.

A két szál nehezen akar közös érdekben találkozni. Egy betfalvi mondta: „annyi helyen annyi okos ember megpróbált megoldást találni a cigánykérdésre, s még senkinek nem sikerült.”

Helyi megoldások azért már léteznek különféle közösségekben, de ezeket nyilván nem könnyű máshol alkalmazni, mert egyrészt helyi sajátosságokra épülnek, másrészt a helyi cigány közösség irányából kell ezeknek jönnie, vagy legalább magukénak kell érezniük ezeket.

A betfalvi esetből a következőket tanultuk, illetve ezek a legjobb megoldásötletek, amiket Betfalván hallottam:

Szécsi Dezső talált egy részmegoldást, amit érdemes megemlíteni: olyant termeszteni, ami a cigányok számára nem annyira kelendő, és amit többé-kevésbé meg lehet védeni. Ő a kukoricát és a cirkot találta ilyennek, többéves tapasztalat alapján. Sovány vigasz, de egy problémára megoldás.

Szakács Domokos egy pozitív példát említ a közvetlen közelből: a kárahegyi cigányok (Fiatfalva, ugyancsak Keresztúrhoz tartozó falu) régebb kukáztak. Most iskolába adták a gyerekeiket, és versenyeznek, hogy kinek van nagyobb háza és nagyobb autója. Ők maguktól jöttek ki a mélyszegénységből, nem segítséggel.

Tehát ha megszületne a betfalvi cigányokban is egy igény, bármilyen igény, akkor az megoldás lehetne. Csak hogyan szülessen meg? És hosszútávon megoldás-e ez, vagy csak még tovább rontja a helyzetet, mert hajtanak egy elérhetetlen, álombéli jólét után, ami egy végtelen mókuskerékbe vezeti őket?

Érdekes választ ad Szécsi Dezső, mikor a lehetséges megoldásról kérdem. „A megoldás nem nálunk van”, mondja, s felfelé pillant. Hogy az égiekre gondol-e, vagy az elöljáróinkra, majd kiderül, mikor a probléma megoldódik.

A kampányígérettel hogy állunk?

Koncz Hunor János polgármestert három kérdéssel keresem meg: hogy milyen problémák vannak, milyen megoldást lát erre a problémára, és hogyan halad azzal a kampányígéretével, hogy megoldja a betfalvi cigánykérdést.

Nem akarok nagyon nekimenni a városvezetőnek, mert a faluból mindenki mondja, hogy a régi polgármester sara ez, amit az új csak megörökölt. Ezt igazolja az a bejegyzés is, amit a város régi Facebook-oldalán találok, amiben a régi polgármester, Rafai, átadja az újnak, Koncznak a város ügyeit, többek között a betfalvi cigányok oktatásának és integrációjának a feladatát, mert nekik nem sikerült.

Pedig nagyon próbálták, még a lakossággal is konzultáltak, derül ki egy pár éves, ugyancsak a Facebookon talált, eléggé vicces bejegyzésből.

Erről a szintről vette át az ügyet az új polgármester, aki válaszát egy pontosítással kezdi: nem csak a betfalvi cigánykérdés megoldásával foglalkozott a kampányában, hanem az egész város romaproblémájával. Mert a városban három olyan zóna is van, ami főleg romák által lakott, mondja a polgármester. És ezek annyira különböznek, hogy három különböző kategóriába is sorolhatók bele.

“Az első, a kárahegyi telep, akiken nagyon meglátszik, hogy elkezdtek menni külföldre dolgozni. Látványos a különbség, hogy egyrészt milyen házakban élnek, milyen igényeik vannak. Például engem kerestek meg tavaly azzal kapcsolatban, hogy külön új kukát szeretnének, egy ilyen nagyobb hulladékgyűjtő pontot, hogy ne az útra kerüljön a szemét, hanem hogy ők ott kulturáltan, civilizáltan tudják gyűjteni. Ez is annak a velejárója, hogy láttak egy valamilyen szintű kulturális oktatást külföldön. Ki is helyeztük a kukákat.”

“Ez a legutóbbi választásokkor meg is látszott. Az előző városvezetés ezeket a telepeket egy az egyben csak szavazóbázisnak használta. Nem foglalkozott velük, nem csinált ott semmit, hanem amikor a választások jöttek, kellő időben valamit csöpögtettek nekik. 2020-ban a kárahegyieknek ez már nem volt elég, hogy kimennek, s főznek nekik egy tokányt. Mert nekik már elvárásaik vannak, igényeik. Itt vannak a három telep közül a legtanultabb, és a külföldet leginkább látott romák. Ez akkor is meglátszott, mikor a pandémia miatt nem tudtak visszamenni külföldre, elkezdtek itthon dolgozni. Főleg a fiatalok nagyon megtalálták itthon a helyüket.”

A második keresztúri cigánytelep az a Zata utcai, az valahol középen áll, “a tanulás és az értelmiségi szint magasabb”. És akkor jön a harmadik kategória, a betfalviak, ahol “tényleg az van, hogy az egy speciálisabb helyzet.”

Betfalván azt látja a legnagyobb problémának a polgármester, hogy mindenünnen ide szivárogtak a családok, annak reményében, hogy itt majd kapnak házat, mint ahogy az a legelső családokkal történt, akiket a vízen túlra költöztettek.

“A kárahegyi telepen megnyitottuk a telekkönyveket, most készülünk bevezetni a kanalizálást, hogy az higiéniai szempontból legyen rendbe téve. Ez ott náluk működik is” – mondja a polgármester. A Zata utcában szociális házakat adnak át, amelyek egy állami program keretében épültek, bevezetik az áramot és közművesítik az utcát, hogy ők is legyenek bekapcsolva a városba.

“A betfalviaknál van egy picit nagyobb probléma, mert ott tényleg az van, hogy megszámlálhatatlan az, hogy hogyan kerülnek oda az emberek. A máshonnét elszármazott, akár a csíki tűzvész miatt elköltözött romák például, akik jönnek, azok többnyire a “vízen túlra” mennek. Na, az ő esetükben merül fel az a probléma folyamatosan, hogy valamerre mindig csak terjeszkednek, egyik napról a másik napra felhúznak oda egy vityillót.”

A helyzetet nem segíti, hogy tavaly jött egy olyan törvény, hogy a hivatalok kötelesek ideiglenes tartózkodási engedélyt csinálni azoknak, akik a rendőrség által igazoltan ott élnek. Ez jó az államnak, hogy tudja követni az állampolgárait, de nem jó Betfalvának, mert elősegíti az idegenek idevándorlását és honfoglalását.

“Van egy olyan helyi határozat, miszerint az illegálisan épített házakat el lehetne dózerolni. Én azt gondolom, hogy egyelőre még nem ez volna a megoldás, sőt.”

Mindemellett a legnagyobb probléma azzal van, hogy Keresztúron statisztikailag szinte nincsenek is romák. Tavaly megpróbáltak uniós forrásokból pályázni, közösen a szentegyházi tanáccsal, viszont ott lett volna egy olyan elvárás, hogy a lakosság közel 20 százalékát kellett volna kitegyék a romák. És habár a valóságban közelít az arány, a statisztikák ezt nem támasztják alá. A cigányok java székelynek adja magát a népszámláláson. Ez az egész országban probléma, pályázáskor, hogy a statisztikában többségiként szerepelnek, nem kisebbségiként. Ezért nehéz megfogni pályázati pénzeket.

Elég a pénz a felzárkóztatáshoz?

Nem elég, mondja határozottan Koncz. Nyitás is kell irányukba. Ő ezért folyamatosan egyeztet, tavaly is tartottak Keresztúron egy, a roma kisebbséggel foglalkozó egyeztető konferenciát, továbbá úgy a betfalvi közösséggel mint a egyházak képviselőivel egyeztettek, hogy nyissanak a romák irányába. Jó lenne, ha az egyházak magasabb szinten is nyitnának.

Van egy Gagy-menti fiatal roma, tanult ember, aki azt mondja, hogy mikor a romák kiszakadnak a közösségükből, akkor minden rendben van velük, de mikor visszakerülnek a közösségbe, akkor úgy viselkednek, mint a közösség, mondja a polgármester. Az ő személyes meglátása az, hogy ezeket a közösségeket úgy lehet felzárkóztatni, hogy közöttük élsz, és úgy mutatsz példát.

Erre nagyon jó példa, amit a betfalvi óvónők csinálnak. Amikor a vízen túli gyerekek bejönnek óvodába, megmosdatják őket, és egy tiszta ruhát adnak rájuk. Van felhalmozva ruha adományokból, gyűjtésekből. A gyerek tisztán van egész nap, és tiszta ruhában megy haza. Persze, másnap, ha oviba jön, meg kell ismételni ezt a procedúrát, de ennek hatalmas pozitív hatása van. Azoknak a fiataloknak, akik jártak oviba-suliba, azoknak például csak 4 gyerekük van, míg iskolázatlan szomszédaiknak 11, mondja Koncz.

“Ha van, aki ezt önfeláldozóan csinálja, akkor ez jó, és tud működni. Ellenkező esetben nem működik. Tehát ha nincsenek elhivatott pedagógusok, emberek, akik odaálljanak melléjük, akkor én a világ pénzét is behozhatom. Oda felhúzhatunk egy rendelőt, és egyszerűen az lesz belőle, hogy lelakják, tönkretszik, nem lesz, aki foglalkozzon vele, eltűnnek belőle dolgok.”

A polgármester azt is szeretné, ha minél több szociális juttatást tudnának kiadni, mert akkor jobban munkára tudnák bírni őket, és ki tudnák őket mozdítani a közösségből. A segéllyel együtt jár havonta néhány óra közösség javára fordítandó munka. Az nem igaz, hogy valakinek is jogtalanul elvágták a szociális segélyét. Sőt, most többnek adnak, mint két évvel ezelőtt. Az tény, hogy még mindig nagyon kevesen vannak ilyen szocisok, kevesebben, mint a szomszédos faluban, Siménfalván. Pedig Keresztúr város.

Felmérik a “szennyezett zóna” igényeit

Hogy a problémák megoldódjanak, ehhez a közösség is hozzá kell, hogy tegyen. Idén július 25. és 31. között egy közvélemény-kutató cég fog végezni egy felmérést a három romatelepen, megnézik, hogy az adott terepen konkrétan kik vannak, mit akarnak, hogyan élnek, mit szeretnének, és akkor az alapján lehet változtatni. “Ez azért baromira fontos, hogy egy: lássak egy átfogó képet, ami az ő tapasztalataikra fog épülni, és kettő: hogy a városnak a stratégiáját is lehessen felépíteni.”

A másik két közösségben már körvonalazódik, hogy a fiatalokat kell segíteni, “igény van rá, látszatja is van a segítségnek, és meg is fog történni”.

“A legnagyobb probléma itt van Betfalván, hogy nem is tudják elmondani, mit akarnak, és még nem elég az a hozzáadott munka, amit például a pedagógusok hozzátesznek. Van annak látszatja, mert van látszatja, viszont nem elég.”

Jó lett volna, ha már tavaly tudtak volna erre pályázni, akár rendelőre, akár betegellátásra, akár tisztálkodási konténerekre. Megegyeztek a pedagógusokkal, hogy az oktatásba besegítenek azzal, hogy tisztálkodási lehetőséget hoznak létre.

A vízen túl azzal is nagy baj van, hogy azok a területek magánterületek, ahová a város önmagában nem ruházhat be, mondja Koncz. De azt sem teheti meg, emberileg, hogy kiszakítja onnan az embereket, s beviszi a város központjába, csak mert ott van a városnak másfél hektár területe.

Azért is nagyon fontos ez a felmérés, mert a városnak az általános rendezési tervét most készítik. “Az unió nyomására a román állam is sokkal jobban odafigyel. Most ez nagyon csúnyán hangzik, ahogy ők megfogalmazták, de úgy veszik, ezeket az ilyen kisebbségi vagy kitagadott negyedeket, hogy “zonă contaminată”. (Szennyezett zóna -szerk.) Ez azért is fontos, hogy amikor a város felállítja a rendezési tervet, akkor ha valami olyan jelenik meg, hogy megpályázható, akkor valószínűleg erre megenged majd egy ilyen kiskaput, hogy ott egy picit másképp járjál el, vagy ne kelljen minden rendelkezést betartani. Nem tudom még pontosan, hogy ez mivel jár.”

Hogy ne veressék meg a papot

“De akadályoktól függetlenül lépésről lépésre haladunk minden egyes roma telepen, hogy ott megoldást találjunk. Amit egyszer lehet vagy pályázati úton, vagy saját erők bevonásával. Vagy van egy norvég cég is Keresztúron, aki segítene. Viszont tényleg azt kell megnézni, és ebben segít a felmérés, hogy a közösség is egyrészt mit szeretne, és hogyan lehetne ezt megoldani. Nem feltétlenül csak a roma közösségre értem, hanem a közösség egészére, a teljes székelykeresztúri közösségre.”

“Ehhez nem teljesen elég az, hogy két-három ember áll hozzá pozitívan. Azt gondolom, tényleg az egész közösség úgy kellene hozzááljon.

Hogy egyrészt ne engedd meg, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek, és másfelől pedig valamilyen szintű közösségi megoldást találni arra, hogy ne attól kelljen féljen a betfalvi református pap, hogy sötétben kapával fejbe vágják. Mert az egyház területén megszólította őket, hogy hohó, mit csináltak. Mire ezek azt mondták, hogy: Maga vigyázzon, me’…”

The post Késsel támadt a 81 éves bácsira a 21 éves „purdé”, a cigánykolónia félelmében az erdőre menekült. Miért? appeared first on Átlátszó Erdély.