Romániában minden oktatási szinten alulreprezentáltak a férfi pedagógusok, leszámítva az egyetemi szintet, ahol a leginkább közelít a nemek megoszlása a fele-fele arányhoz – tudjuk meg az Országos Statisztikai Hivatal 2023-as adataiból. Bölcsődei és óvodai szinten a fél százalékot sem éri el a férfi pedagógusok aránya, viszont minél magasabb oktatási szintről van szó, annál magasabb a férfiak hányada is. Az elemi osztályokban már 18 százaléknyi férfi tanító dolgozik, míg általános iskolában a tanári kar egynegyede férfi, középiskolában kicsivel több mint egynegyede. 

Az is szembetűnő, hogy az elmúlt két évtizedben a férfiak aránya a tanügyben majdnem megfeleződött. Míg 2000-ben 84 ezren voltak a 295 ezerből, addig 2023-ban már alig 50 ezren a 245 ezerből. Bár a csökkenés a női pedagógusok számára is vonatkozik, a férfiak esetében sokkal jelentősebb számbeli változásról van szó. Míg a nők aránya csak 7 százalékponttal csökkent, addig a férfiaké 40 százalékponttal, vagyis a férfiak körében egyre népszerűtlenebbé válik a pedagógusi hivatás. 

Az OECD gazdasági világszervezet tagállamaiban is hasonló eredményeket mértek egy 2021-es kutatásban, annyi különbséggel, hogy a férfiak kicsivel nagyobb arányban vesznek részt az óvodai oktatásban, és arányuk a felsőoktatásban meghaladja a nőkét.

Miért választ egy férfi egy elnőiesedett szakmát, és tapasztal-e bármilyen hátrányt ekkora kisebbségben? – kérdeztünk három pedagógust. Egy pszichológus válaszolt arra, hogy milyen hatása van a gyerekekre annak, hogy többségében nőkkel találkozik a közoktatásban. Egy humánerőforrás-szakértőt is megkérdeztünk arról, hogyan alakul a csoportdinamika egy munkaközösségben, ha egyik vagy másik nem alulreprezentált.

– Nem tanulunk mi semmit az óvodában,

egész nap csak énekelünk, játszunk. Amikor megyünk kezet mosni, olyankor tanuljuk a versikét. A gitár is ott van egész nap – barátságos hangon szemlélteti Géza óvó bácsi a mindennapokat.  

Majla Géza lassan 25 éve óvodapedagógus, ebből másfél évtizede a csíkszentgyörgyi gyerkőcök nevelője és játszótársa. Büszkén jegyzi meg, hogy már óvónagyapa, hiszen volt tanítványai időnként babakocsival szólítják le az utcán. Időközben a pszichológusi diplomát is megszerezte, és az óvóbácsiskodás mellett sajátos igényű gyerekekkel foglalkozik Csíkszentmártban a Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központban. Szabadidejében a Truba-moll formációval zenésít meg verseket. 

Kilencedik osztálytól tanítóképzőbe járt, ahol már egész korán lehetősége nyílt belelátni az óvodapedagógusok és tanítók mindennapjaiba. Ekkor már az óvodapedagógus szakma felé kacsingatott. Szerinte azok, akik tanítóképzőbe jártak középiskolában, a pedagógiai egyetemen is sokkal jobban helytálltak, mert addigra már jelentős tapasztalattal rendelkeztek. 

Amikor dolgozni kezdett, úgy emlékszik, ő volt az úttörő Hargita megyében. „Abban az évben még egy kollégám kezdett óvó bácsiként, de pár év után ott is hagyta. Ahogy telt az idő, még itt-ott jelentek meg óvó bácsik a környéken, de hamar váltottak is. Pedig mindig mondtam, hogy csak az első tíz év a nehéz, amíg az ember végigmegy a létrán” – neveti el magát Géza óvó bácsi. 

Naponta többször előkerül a gitár, és gyakran dalra fakadok

– Nekem szokásom, hogy akármikor elkezdek énekelni a semmiből, amikor valamilyen nóta az eszembe jut, a gyerekek ilyenkor nagyon kacagnak. Ha végigmegyek a folyosón, lepacsizom velük. Kell az embereknek, hogy egy kis lazaságot lássanak – meséli Tihamér óvó bácsi. 

Tamás Tihamér Levente még csak hatodik éve dolgozik óvodapedagógusként. Az egyetem után pár évig egy kolozsvári belvárosi oviban ismerkedett a szakmával, majd tavalytól a Kolozs megyei Nyárszón, egy kis létszámú csoportban folytatta tovább az óvó bácsiskodást. 

Élénken mesél gyerekkoráról, úgy tűnik, remek óvodai és kisiskolás élményei vannak. Bár kissrácként akkoriban kamionsofőrként dolgozó apja foglalkozásáért rajongott, a pedagógusi szakma is korán felkeltette az érdeklődését. Úgy véli, ez a matek tanárához köthető, akit nagyon kedvelt. 

A tanításhoz 9. osztályban került közel, amikor kisiskolásoknak oktatott néptáncot és népi gyermekjátékokat. A tánc és a zene mindig közel állt hozzá, de mivel akkoriban még nem volt táncművészeti szak Kolozsváron, úgy döntött, hogy az érettségit követően óvó- és tanítóképző szakra fog beiratkozni. Bár ekkor még bizonytalan volt, mert a tanárai gyakran panaszkodtak az adminisztratív teendők miatt. Az egyik tanítónő viszont megerősítette abban, hogy érdemes belevágni, mert a nehézségek ellenére nagyon sok kalandban és szépségben lesz része. 

Ekkor még egyáltalán nem gondolta, hogy óvó bácsi lesz, a tanítói pályát inkább el tudta képzelni. „Nekem az volt az első elképzelésem, hogy legyen meg a peda diplomám, aztán bekopogtatok intézményekbe, osztálytermek ajtaján, hogy szeretnék népi gyermekjáték, illetve néptánc foglalkozásokat tartani” – idézi fel korábbi elképzeléseit Tihamér.  

Lehet a tanító bácsival játszani, de komolyan vesszük a munkát is 

A gyerekek tudják azt egy idő után, mikor már megszokjuk egymást, hogy lehet a tanító bácsival játszani, lehet vele viccelni, hülyéskedni, de amikor dolgozunk, akkor dolgozunk – avat be minket a szabályokba Attila tanító bácsi. 

Cucuiat Attila az elmúlt két évtizedben kipróbálta már magát rövid ideig óvó bácsiként, és különböző tantárgyakat is tanított helyettes tanárként általános iskolában, de tanítóként érzi magát igazán a helyén. Jelenleg a nagybányai Németh László Líceum tanítója, épp előkészítős osztályt okít. A pedagógusi szakma mellett kántorként is tevékenykedik. Máramarosban magyar tagozaton jelenleg ő az egyetlen férfi tanító. 

Úgy véli, hogy ahogy a családból hozunk magunkkal különböző viselkedési formákat, amiket ellesünk, megtanulunk otthon, ugyanúgy pedagógusként a tanárainktól, tanítóinktól is hozunk mintákat. Elmondása szerint sokszor ráismert már egy-egy mozdulatában, szófordulatában valamelyik volt tanárára. „Amikor gyakorlatoztam a volt tanító nénimnél, mondta édesanyámnak, hogy te, mintha magamat látnánk a fiúnkban – mert neki is a fia voltam – én is úgy állok ki az osztály elé, mint ő, én is úgy szólalok meg, úgy nyilvánulok meg” – meséli. 

Attila tanító bácsi gyerekként is gyakran játszott iskolásdit, ahol ő volt a tanító, aki a húgának és a játszópajtásainak tartott órákat. Tanítóképző középiskolai osztályba végül azért nem jelentkezett, mert azt gondolta magáról, hogy csúnyán ír és rajzolni sem igazán tud, így nem sok esélyét látta a dolognak. Középiskola után azonban már határozottan a tanítói pálya felé vette az irányt: elkezdett egy tanító-kántorképző főiskolát. 

Sokáig érezte úgy, hogy a pedagógusi képzésére ráfért volna még egy lapáttal a szakmaiságból, amire a kettős képzés miatt nem igazán jutott idő. Utólag mégis úgy értékeli, részben párja tanfelügyelőként szerzett tapasztalatai alapján, hogy a mostani nemzedékekhez képest jó képzést kapott.

Nem törik le a kezük, ha kicserélik a pelust, és a gyereknek sem lesz baja, ha hozzáérnek 

Gézát környezete hamar elfogadta óvó bácsiként, bár az elején azért meglepődtek. „Volt, hogy egy kicsi lányt kérdeztek otthon, hogy mit csinálunk az óvodában. S hát mondta a kislány, hogy reggel elmegyek az óvodába, tízóraizok, kimegyek az óvó bácsival pisikálni… S ezen kicsit fennakadtak, hogy vajon ott mi történik. De persze nem történik semmi.”

Erdődön, ahol eleinte Attila tanított, korábban is volt tanító bácsi, így a helyieknek nem volt meglepő a megjelenése. A tanító nénikhez szokott Nagybányán már furcsállták az emberek. 

Amikor megkapta az első osztályát, volt olyan szülő, aki félve adta a gyereket az osztályába. Úgy látja, annyira megszoktuk, hogy az óvodapedagógusok, tanítók nők, hogyha mégis férfival találkoznánk, egyből azt gondoljuk, hogy valami baj van vele. 

„Amikor még óvó bácsi voltam, akkor még érdekesebb volt a helyzet, mert óvó bácsit még annyit sem láttak az emberek, mint tanító bácsit. Tanító bácsija még volt a nagyszülőknek, szülőknek. Akkoriban elmondták nekem, hogy amikor óvópedagógusként akartak alkalmazni, a tanfelügyelőség részéről volt egy olyan megjegyzés az intézmény felé, hogy nem félnek-e attól, hogy lesz valami, ha férfit engednek a gyerekek közé? Akiket öltöztetni kell, tisztába tenni. Itt egyértelműen az volt a baj, hogy nekem hozzá kell érnem a gyerekekhez”– idézi fel Attila. 

A számok és kémiai reakciók helyett a gyerekekkel való foglalkozást választotta

Amikor Tihamér eldöntötte, hogy a reál szakos középiskolai évei után óvó- és tanítóképző egyetemi szakon folytatja tovább, a tanárai arra biztatták, hogy ha már egy murok egyetem mellett döntött, akkor legalább kezdjen el két szakot. Tudták róla, hogy jó képességű diák. Így elkezdte a menedzsmentet is, amit végül még a legelején ott hagyott. „Így csak az egyik murok egyetem maradt, mert hát a menedzsmentet sem látták a tanáraim egyébnek”– teszi hozzá. 

Az egyetemi évfolyamában a 26 fős létszámból mindössze 3 fiú volt. Úgy emlékszik vissza, hogy a tanárok örültek, hogy vannak fiúk is a csapatban, sorra kapta tőlük a megerősítést és a szakmára való bátorítást. Az egyetemi évek alatt nagyon aktív volt, több intézményben is megfordult, akár gyakorlatozóként, akár decemberben Mikulásként, vagy éppen néptáncot és angolt tanítva.

Általában kétféle reakciót kap az emberektől, amikor megtudják, hogy óvó bácsi. Az egyik az érdeklődő meglepettség, ilyenkor általában jó beszélgetései alakulnak ki a gyereknevelésről, a szakmáról. A másik reakció a teljes érdektelenség, mintha meg se ütné a fülüket, hogy bácsi. Szerinte ezekben az esetekben egyszerűen a témával szemben érdektelenek. 

Az is előfordult, hogy azt hitték, rosszul fejezi ki magát, amikor románul kellett elmondania, mivel foglalkozik. Általában visszakérdeznek, hogy milyen tantárgyakat tanít. 

Egyikük sem szenved hátrányt amiatt, hogy férfi

Bár az emberek, amíg megszokják őket, addig furcsállják, de egyikőjük sem érzi, hogy hátrányban lenne a pedagógusi szakmában azért, mert férfi. 

Géza mutat rá arra, hogy kimondottan előnyére szolgál, hogy társadalmunkra a férfi dominancia jellemző: ha egy férfi mond valamit, abban jobban megbíznak, hamarabb elfogadják az emberek. Így van ez szerinte az óvodában is. 

„Amikor másfél-két évesen először jönnek óvodába, könnyebben el tudják fogadni tőlem, ha azt mondom a gyereknek, hogy gyere, bújj ide, sírdogálj kicsit, de már nincs miért, mert anya haza ment. Azért, mert egy férfi mondja. Óvó néninél többet sírnak a gyermekek, akárcsak otthon az anyukának” – állapítja meg Géza. 

Úgy véli, hogy ez az a kor, amikor a gyerekek le kell hogy váljanak az anyukákról. Ilyenkor kellene otthon az apa is előtérbe kerüljön, aki másfajta támaszt tud nyújtani a gyereknek, jobban meg tudja húzni a határokat. 

Vannak olyan esetek is,

ahol az apa nincs eléggé jelen a gyereknevelésben.

„Sokszor az apuka külföldön dolgozik. Kéthavonta egyszer hazajön egy kicsit, miközben a gyermekeknek meg igényük lenne arra, hogy feldobálják és elkapják őket, hogy bolondozzanak velük, és hogy érezzék az apa által nyújtott biztonságot.” Szerinte pont emiatt gondolhatják a szülők azt, hogy az óvó bácsi betölthet egyfajta apaszerepet a gyerekek életében, ezért örülnek, ha az ő csoportjába kerül a gyerek. 

Hasonló tapasztalatról számol be Attila is. Nála is volt olyan anyuka, aki azért akarta a gyereket az ő osztályába járatni, mert egyedül neveli a gyereket, más férfi nincs a családban, az apa pedig nem szán elég időt rá. 

Ahogy telt az idő, és egyre jobban megismerték Attilát Nagybányán, úgy kezdtek benne egyre inkább megbízni a szülők. Az évek során olyan is történt, hogy a gyereket azért adták később iskolába, hogy az ő osztályába kerüljön. Lazábbnak tekintik a tanító néniknél, ugyanakkor kellően szigorúnak is. De főleg azért népszerű a szülők körében, mert zenés foglalkozásokat tart és hangszerekre tanítja a kicsiket. 

Tihamér számára motiváló, hogy ő is tud jó óvó bácsi lenni, ennyi óvó néni között. Ő is arról számol be, hogy volt olyan szülő, aki jelezte, hogy a még csecsemőkorú gyerekét majd hozzá, az óvó bácsihoz szeretné íratni. Nem tud róla, hogy a neme miatt bármelyik szülőnek kifogása lett volna. Igaz, kolléganőjével dolgozott váltásban, így a gyerekek egyszerre férfi és női mintákkal is találkoztak. 

Bár hajat fonni még nem tud, de copfot kötni már igen.

Korábbi munkahelyén a délutáni alvás után volt, hogy ő igazgatta a kislányok haját, vagy besegített a dadusnak az öltöztetésbe és rendrakásba. 

Nála idősebb kolléganőjével azonban nehezen találták meg a közös hangot, főleg ez az oka annak, hogy 5 év után más óvodában folytatta tovább. Utólag úgy értékeli, hogy az eltérő nézetük talán generációs különbségből is fakadhat. Nála sokkal tapasztaltabb kollégája nehezen fogadta el, hogy ő bátrabban kísérletezett és igényelte, hogy a saját szemével tapasztalja meg, hogy mi az, ami működik, s mi az, amit érdemes újragondolni. Vagy míg ő szeretett zenét hallgatni a gyerekekkel, s egy nap akár többször is előkapta a gitárját, addig volt kollégája inkább a csendet preferálta. 

– Az, hogy férfiként tanítok, az a gyerekeknek már eleve azt mutatja, hogy egy férfi is lehet kedves, egy férfi is lehet szerethető vagy gondoskodó, én is oda tudok hajolni és meg tudom ölelgetni – jelenti ki Géza óvó bácsi.

Géza szerint az óvoda elsősorban egy szocializációs hely, ahol a gyerekek megtanulnak viselkedni egymással, elrakják a játékokat, megfogják egymás kezét, hogy ne bántsák egymást. Ez pedig csak akkor működik, ha ő is példát mutat, ha látják a gyerekek tőle, hogy ha valaki sír, akkor meg kell ölelni, vigasztalni. Ha elégszer látják, akkor egy idő után már ők is ezt teszik. 

A csoportjában általában speciális nevelési igényű gyerekek is járnak, de jó példamutatással a gyerekek hamar képesek befogadni őket. Sok éves tapasztalattal is rendelkezik a speciális nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozásban. 

Az oviban Tihaméréknál a mindennapi tevékenységek része az érzelemkifejezés gyakorlása. A reggelt néha azzal kezdik, hogy ki milyen érzelmekkel érkezett az óvodába. De szerepjátékokkal is szokták ezt gyakorolni. „Volt olyan, hogy rám osztották a bárány szerepet, ők voltak a rókák, farkasok, amelyek a bárányt megeszik. De amikor azt mondtam nekik, hogy kedvességgel jöttem hozzátok az óvodába, azt hallottam, hogy nálatok nagyon jó, vagány a társaság és simogatni is szoktátok egymást, ha bántani akartok, szomorú leszek. S ilyenkor hirtelen a püfölésből átszellemülnek, s elkezdenek simogatni” – meséli.  

Attila szerint a gyerekeket az életre kell nevelni. „A fiú is tanuljon meg gombot varrni, és a lány is tanuljon meg egy szeget beverni. Főleg a mai világban, amikor nagyon sokszor maradnak egyedül az emberek” – mondja. Arra igyekszik ösztönözni a gyerekeket, hogy ne vegyenek mindent készpénznek, kérdőjelezzék meg a dolgokat bátran, de nézzenek utána az információknak, és ne keressenek kifogásokat a feladataik elvégzésére. 

A lehető legjobbnak kell lenni, hogy a szülőknek bizonyítsanak

Az előítéletekkel kapcsolatos tapasztalatokról röviden hat másik férfi óvópedagógust és tanítót is megkérdeztünk. Ők, bár nagyrészt azt állítják, hogy a környezetüket nem érintette negatívan az, hogy férfiként ezt a hivatást választották, azért esetenként kaptak negatív reakciókat a gyerekek szüleitől, ismerősöktől, vagy akár pedagógus kollégáktól is. 

Gyakori, hogy azt gondolták róluk, hogy szigorúbbak és kevésbé empatikusak, mint női kollégáik, vagy akár kevésbé képesek gondoskodni a gyerekekről. Volt olyan eset is, ahol azzal gyanúsították meg, hogy férfiként biztos anyukákkal flörtöl. 

Úgy vélik, hogy a leginkább úgy lehet ezeket az előítéleteket leküzdeni, ha bizonyítanak a szülőknek, ha a lehető legjobban végzik el a feladataikat. Ha a gyerekek jó kedvvel jönnek iskolába, oviba, ha otthon arról mesélnek, hogy milyen jó volt aznap, akkor egy idő után a szülők is megbizonyosodhatnak arról, hogy jó helyen van a gyerekük. Ezek mellett pedig az is fontos, hogy a szülőkkel is beszélgessenek a pedagógusok, egyrészt azért, hogy megismerjék a gyerekek otthoni helyzetét, másrészt azért, hogy a szülők is tudják, hogy épp mivel foglalkoznak a gyerekek. 

Mit mondanak a szakértők?

Hogy milyen hatással lehet a gyerekek fejlődésére nézve az, ha elvétve találkoznak férfi pedagógusokkal az iskolában, arról Dimény-Varga Tünde óvodai és iskolai pszichológust, gyermekpszichoterapeutát kérdeztük. 

A szakember szerint az óvodának, iskolának a társadalmat kellene arányosan leképeznie. Senkinek sem jó az, hogy az intézményekben főleg a kisebb gyermekeket oktató, nevelő pedagógusok aránya az utóbbi évtizedekben erőteljesen a nők irányába tolódott el. A gyermekeknek, – fiúknak és lányoknak egyaránt – szükségük van jó, férfi -és női mintákra. A fiúk hátrányban vannak az iskolában olyan szempontból, hogy mivel kevesebb férfi pedagógus van, kevesebb mintával találkozhatnak, míg a kislányok nagyon sok női, tanárnői mintából válogathatnak. Fontos, hogy a gyermekek azt láthassák, hogy egy férfi is lehet gondoskodó, empatikus, kifejezheti az érzelmeit, és különösen fontos, hogy azt is lássák, hogyan lehet nem agresszív módon konfliktust kezelni. 

Az is lényeges szempont, hogy a gyermekek természetesnek vegyék, hogy bármilyen szakma elérhető mindenki számára. Ha az oktatási intézmények példájánál maradunk, jó, ha azt tapasztalják, hogy a szerepek diverzifikálódhatnak: egy férfi is lehet óvó bácsi és egy nő is lehet matektanár. 

Ha a fiúk azt látják, hogy több férfi tanár is van az iskolában, még inkább úgy érezhetik, hogy az iskola megfelelő hely számukra. Továbbá a lányok is profitálnak abból, ha megfelelő férfi és női szocializációs mintákat látnak maguk körül. 

– De a nemi szerepeknél is fontosabb az, hogy a pedagógus szakmailag és emberileg egyaránt jó példa legyen a tanítványai számára – állítja az óvodapszichológus, gyermekpszichoterapeuta. 

Épp csak a tegnap kezdődött el, hogy nők ott ülhetnek a férfiak mellett, és együtt gondolkodhatnak a világ dolgairól

– Több mint száz éve robbant ki a második ipari forradalom, ahol a férfiak uralták és teremtették mindenki számára az új világot. A nők még hosszú évtizedek múlva is a családi tűzhely őrzői voltak. Ha nem a mi emberi kronométerünkkel, hanem szervezeti idővel mérjük, épp csak a tegnap kezdődött el az a folyamat, hogy a nők ott ülhetnek a férfiak mellett, és együtt gondolkodhatnak velük a világ dolgairól – figyelmeztet Molnár Judit humánerőforrás-szakértő arra, hogy időre van szükség az új társadalmi normák beépüléséhez. 

Szerinte is mindenképp az lenne az ideális, ha a munkaközösségekben egyaránt a férfiak és a nők is jelen lennének, mert sok esetben más megoldásaink, válaszaink lehetnek egy-egy felmerülő feladat kapcsán. Ez pedig serkenti a közös gondolkodást. Ha a férfiak nem engednek teret a nőknek, és fordítva, a nők a férfiaknak, akkor fennáll a rizikó, hogy aki kisebbségben marad, kevésbé meri hallatni a hangját, és a beilleszkedés érdekében felveszi a többség mintáját. Így a sokféleség nem tud a közösség előnyére válni.  

Ha nem is annyira élesen, de megfigyelhető a társadalomban, hogy a nőket nehezebben fogadják el férfias munkakörökben, mint férfiakat nőies munkakörökben – válaszolta erre vonatkozó kérdésünkre. Így a nőknek több energiát kell belefektetniük abba, hogy elfogadják őket, miközben a férfiak már a legelején elismerést kaphatnak nőies munkakörökben. 

Molnár Judit azt is hozzá teszi, hogy nem haladunk rossz irányba, hiszen a mostani generációknak már ebből a szempontból könnyebb dolguk van, mint a korábbiaknak.

The post A férfi is lehet kedves és gondoskodó appeared first on Átlátszó Erdély.

Egyik iskola sem kapott plusz pénzt új oktatási és/vagy mentálhigiénés szakember alkalmazására, aki foglalkozhat a problémásnak mondott diákokkal. Ezért is találó megnevezés a büntetőszoba: önmagában keveset tesz a diákok és a tanárok mentális egészségének megőrzéséért, szakember nélkül a fegyelmezés és büntetés eszközévé válik.

Vannak helyzetek, amikor tényleg segítene a kríziskezelésben egy „nyugiszoba”. Erről beszélgettünk Csiszér Zsuzsával, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum iskolai tanácsadójával, illetve arról, hogy

• miért fontos, hogy az iskolai tanácsadó (vagy a gyermekpszichológus) a szülőkkel is együtt tudjon dolgozni;
• melyek azok az esetek, amikor nem vonják be a szülőt a beszélgetésbe;
• és hogyan érdemes foglalkozni a szülő-tanár konfliktusokkal.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

6:05 A megnyugtatás csendes környezetben a kezdőlépés; lógásra nem lehet kihasználni a nyugiszobát

14:15 Gyakoribb az idegrendszeri másság – mindenkinek jobb, ha hibázhat a gyerek

17:30 Szülők bevonása attól függ, mekkora a gyerek. Gyakran a szülőt kell először megnyugtatni és partnerré tenni, reményt, kompetenciaérzést adni neki.

25:10 Az a jó, ha legalább az iskolában látszik, ha krízishelyzetbe kerül egy család.

36:10 A tanár nyitottsága a szorongásoldás egyik kulcsa.

40:30 A szülőnek és tanárnak is érdemes kerülni az indulatokat, a címkézést, a pletykát.

46:30 A gyerekek nagyon változnak: a tanárok életfeladatává vált a kommunikáció, tanítási stílusuk folyamatos alakítása.

52:20 A tanárnak is támasza az iskolai tanácsadó.

The post Büntető- vagy nyugiszobába küldik az órát zavaró diákot? appeared first on Átlátszó Erdély.

A közoktatás sok éves elhanyagolásának és alulfinanszírozásának drámai következményei mutatkoznak meg az új világjárványban. Az új koronavírus gyors terjedése, a fokozódó kényszerhelyzet megmutatja, mennyire kilátástalan az egészségügy helyzete, mennyire magára van hagyva az oktatási rendszer, és mennyire elhanyagolt a szociális háló. Összességében azt, hogy a román állam képtelen állampolgárai védelmére.

Látványos az utcára vezényelt katonaság és a himnusz hétvégére elrendelt lejátszása. Ha az oktatásba, egészségügybe, szociális szolgáltatásokba nem fektet a mindenkori román kormány, a hadviselésbe és nacionalizmusba viszont igen, akkor nem marad más hátra, mint ezeket szerepeltetni járvány idején is.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

A hazai oktatást érintő intézkedések március 4-én gyorsultak fel, amikor kimutatták az első koronavírusos fertőzést egy temesvári iskolában. Néhány napon belül újabb megbetegedéseket jeleztek iskolásoknál, március 9-én délután az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság úgy határozott, hogy március 11-től az összes romániai tanintézmény helyszíni működését felfüggeszti, hogy megakadályozza a fertőzési gócpontok kialakulását.

A pedagógusoknak elvileg egy napjuk volt, hogy útjukra bocsássák a diákjaikat.

Volt iskola, ahová a hivatalos értesítés 10-én délután érkezett meg, és olyan is, ahol szakmai nap folyt ez idő alatt, így a tanárok később értesültek.

Bár a vírus terjedésének ritmusa utalhatott rá, a pedagógusok, iskolások, szülők március 11-én még nem tudhatták, hogy az iskolát nem pusztán rövidebb időre függesztik fel. Ahány tanfelügyelőség és iskola, ahány tanár, gyerek és család, annyi féle megoldás született a távoktatási helyzetre.

Különböző megyékben, kisebb és nagyobb településeken élő, hagyományos és alternatív pedagógiát alkalmazó tanítókat, tanárokat kérdeztünk, hogy feltérképezzük, hogyan tudtak alkalmazkodni, milyen nehézségeket jelent diáknak, pedagógusnak a digitális eszközök használata, a távoktatás és az, hogy beláthatatlan, mikor és hogyan ér véget a tanév.

A villanytól az online tanításig

Az iskolai tanítás szüneteltetésén kívül az új koronavírus elterjedése személyes változásokat is hozott a pedagógusok életében. Van, aki otthon felügyeli a saját gyerekeit, miközben igyekszik felzárkózni a távoktatásban, és van, aki idős édesanyját óvja a megbetegedéstől.

Toós Emma tanítónő második osztályos gyerekeket tanít a Maros megyei Kelementelkén. Az iskola bezárása óta online tartja a kapcsolatot kisdiákjaival, miközben édesanyjára vigyáz. Kelementelke kis lélekszámú település, ahol sok a hátrányos helyzetű gyermek. Számukra kulcsfontosságú a személyes megerősítés a tanulásban.

Jelenleg 11 gyerek jár Toós osztályába, 80 százalékuk hátrányos szociális körülmények között él. Három gyerek otthonába az áram sincsen bevezetve, sok édesanya nem ért a számítógéphez vagy az okostelefonhoz, olyan is van, aki írni-olvasni sem tud.

Március 10-én, mint sok más tanintézményben, még nem mérték fel a helyzet súlyosságát, hiszen ekkor csak rövidebb szünetről volt szó. Abban maradtak a gyerekekkel, hogy Facebook-csoportban, Messengeren folytatják a munkát. A másodikos gyerekek elszántsága pozitívum: azóta is lelkesen oldják a kiosztott feladatokat, amelyekre a tanítónő személyesen jelez vissza, és megosztják saját hírfalukon a tanítónőtől kapott kis videókat.

Lemorzsolódhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek

„Az egyik fiú, P. nagyon lelkes, de csak az iskolában tud tanulni. Gyakran kéri is, hogy maradjunk bent szünetben, hogy olvassunk, gyakoroljunk. Viszont sokat hiányzik, mert a szülei napszámba küldik” ‒ meséli a tanítónő a kisfiúról, aki most kezd megtanulni írni. Az iskolai szünethez kapcsolódó legkellemesebb élményei között meséli, hogy P. segítséget kért, hogy ő is használhassa a Messengert, felkeresse a tancit és feladatot kérjen: számára fontos gyakorlat, hogy írásban kommunikál a tanítójával.

Olyan elemi osztályok is vannak az iskolában, ahol a gyerekek családi helyzete miatt még ennél is nehezebb vagy lehetetlen az online kommunikáció, a távoktatás. Van, aki a szomszédban oldja meg a feladatot, és így is elkészül vele, végül lefényképezi és elküldi. Ilyen helyzetben nagyon szűkösek a pedagógusok lehetőségei, és a gyerekek, szülők számára már az is kihívás, hogy egyáltalán bekapcsolódjanak az oktatásba.

„Az iskolánkba járó gyerekek 60 százalékának nincsen számítógépe, de az iskola technikai felszereltsége miatt minőségi számítógép-felhasználást sem tanulnak”

‒ mutatott rá Toós Emma.

A másodikosokkal már tudnak gyakorló feladatokat oldogatni, meséket, zenés vagy matematikai témájú videókat megosztani, a gyerekek visszajelzései is pozitívak, de ugyanez első osztályban teljességgel lehetetlen. „Meg kell fogd a gyerek kezét”, szemlélteti a személyes kapcsolat fontosságát az első osztályosok esetében.

Hasonló a helyzet a hátrányos helyzetű gyerekekkel is. A tanító ilyen esetben a személyes odafigyeléssel motiválja a gyerekeket. „Akár 80 százalékuk is lemorzsolódhat az iskolából, ha hosszú távon fennmarad a jelenlegi állapot” ‒ értékeli a helyzetet Toós.

Amikor a média a szakmai útbaigazítás forrása

„Egyáltalán eligazításnak számít az, amikor a televízióban közöltek alapján kell cselekedni?” ‒ kérdez vissza érdeklődésünkre a hivatalosan kapott útbaigazításokról Borbély Lajos, szintén Maros megyei településen tanító magyartanár. A döntés hirtelensége miatt senki sem tudta, ez mivel jár: „Az utolsó tanítási napon az iskolaigazgató azt közölte, utasításként ennyit kapott: kövessük a médiát” ‒ mesélte Borbély.

Bár a magyar nyelv és irodalom tantárgy Maros megyei tanfelügyelője levélben biztosította a pedagógusokat, hogy a képességvizsgán minden a korábbi évekhez hasonló lesz, Borbély szerint aggasztó, hogy a vizsgázó évfolyamok számára még csak lehetséges forgatókönyvek sincsenek. Úgy gondolja, ezeknek az osztályoknak a legnehezebb a helyzete.

„Nem demokratikusságot és esélyegyenlőséget látok az intézkedésben, hanem azt, hogy ha mi sem tudjuk, hadd bogozzák ki a többiek” ‒ értékeli a március 10-én kézhez kapott határozatot, mely szerint az iskolák döntenek a távoktatási módszerről.

Tankönyve sincs minden diákjának, nem hogy technikai eszköze az online tanuláshoz. A magyartanár két akadályt emel ki:

• sokan nehezebb családi körülmények között élnek, „öltözetükre sem tudnak figyelni”, nincsen számítógépük, telefonjuk, internethozzáférésük;
• sokan vakációként fogják fel az iskolai szünetet, és szüleik is így élik meg.

Számos vidéki iskolában utópia a távoktatás

„Falun, kisebb iskolákban – mint nálunk – szerintem fölöttébb utópisztikus elgondolás a távoktatás. Addig, ameddig az iskolások 20-25 százalékát nem lehet egyáltalán elérni, további 10-15 százalékát nem lehet kimozdítani, „aktiválni”, a maradék 60-70% közül kérdéses, hogy hányan végzik el a feladatokat (egyesek jelzik lefényképezve, hogy megvan a munka)” ‒ vázolja a helyzetet Borbély.

[wp_ad_camp_1]

A közös iskolaújság-szerkesztés a lelkesebb tanulókkal megalapozta az online munkát, azonban ezzel is csupán a gyerekek 20 százalékát éri el. „De mi van azokkal, akikkel ilyen formában nem tudok találkozni? Úgy próbáltam beosztani a hátralévő tankönyvi oldalakat, hogy hasznos feladatok jussanak mindenkinek, hogy ne essenek ki a rutinból: olvassanak, írjanak időnként, főleg kisebb osztályokban. A nyolcadik osztállyal szerencse, hogy már ismétlésnél tartunk. Több gyakorlatot, feladatlapot kaptak” ‒ meséli, hogyan hidalja át a helyzetet.

Az online tanulással inkább csak kísérleteznek, igyekeznek megtalálni a leghatékonyabb formákat, mutat rá Borbély: „több esetben is a diák rendelkezik digitális kompetenciákkal, nem pedig a tanár.”

Az átlagnál jóval több energiát vesz igénybe

„Az egyik és legfőbb akadály a távoktatásban az, hogy nem mindenki elérhető online felületen, mert nincsenek meg hozzá sem az anyagi körülmények, sem minden esetben a támogató szülők” ‒ értékeli a helyzetet Tókos Andrea, aki Kolozsvárhoz közeli Mérán tanít. Saját módszerében talán az a legnagyobb kihívás, hogy online bármikor elérhető legyen a gyerekek számára, hogy ők a maguk ritmusában, idejében dolgozhassanak.

„Egyeseknek elég, ha csak kiküldöm a feladatlapot, rövid instrukciókkal ellátva, következő alkalomra küldik is vissza a megoldásokat. Van, akinél a videochat működik, másoknál az online tudományos kvízek, van, aki PPT formájában szereti megkapni az anyagot. Mindezektől eltekintve teljesen elérhetővé kellett tegyük magunkat online, hiszen bátran felteszik a kérdéseiket délután 17:35-kor, ha éppen akkor oldják a feladatot és kérdésük van.”

„Egyes diákok jobban dolgoznak otthonról, mint az iskolában. Ez fakadhat a diák saját személyéből, a tanár személyiségéből vagy a tantárgy iránti elkötelezettségből, és nem mellékesen a szülők hozzáállásából is” ‒ mutat rá Tókos a tanulást befolyásoló számos tényezőre.

Az oktatás reformja szociális kérdés is

Pap Zsolt Hargita megyében tanít, a csíkbánfalvi Márton Ferenc Általános Iskolában. Az igazgató rendszeresen közvetíti a fontos információkat, az online tanításra vonatkozó tippeket, módszereket. Átállási idő hiányában március 10-én főként a végzős évfolyamok önálló munkáját igyekeztek megszervezni, hosszabb távú online munka előkészítéséről nem volt akkor még szó.

Az elvárások azóta tisztábbak, viszont „egészen változó, hogy a tanulókkal ki milyen csatornákon kommunikál. A közösségi médiától kezdve tanulást segítő szoftverekig sok mindennel kísérletezik mindenki” ‒ tudtuk meg Pap Zsolttól. „A módszertani ajánlások főként egyirányú leckeleadást tesznek lehetővé, de nem várható el a 22, eltérő szociális helyzetben lévő tanuló mindegyikétől, hogy a tanár által elkészített videót végignézve hasonló módszerrel, aktívan kapcsolódjon be az órába.”

A magyartanár szerint a helyzet pozitív hozadéka lehet, ha egy 5-8. osztályos tanuló ez idő alatt megtanulja beosztani az idejét, megszervezni a kapott feladatainak az elvégzését. „Én alapvetően pozitívan látom ezt a tanulási szituációt, mert bár biztosan fogunk veszíteni miatta, hogyha csak az egyes tantárgyak tartalmait nézzük, jó értelemben kicsit magukra hagyja a tanulókat, ami önállóságra, problémamegoldásra sarkallja őket. Emellett egy sor olyan problémát, kérdést hoz a felszínre ez a helyzet, amelyekkel eddig keveset foglalkoztunk” ‒ fogalmaz Pap.

Szerinte a helyzet azzal a fontos tanulsággal is jár, hogy az oktatás reformja nem kizárólag oktatási, hanem szociális kérdés is: „A mostani távoktatás sem ugyanakkora áldozattal jár egy nagyvárosi, mint egy vidéki iskola esetében” ‒ mutat rá.

„Ha egyik nap még arra kérjük a gyerekeket, hogy ne hozzanak magukkal mobiltelefont az iskolába, akkor nehéz elvárni két nap múlva, hogy valamilyen online tanulós platformot magabiztosan használjanak.

Ahhoz pedig, hogy mind a tanulók, mind a tanárok érezzék például egy mobiltelefon funkcióját az iskolában, és bizonyos határokat betartva termékenyen használják, hosszú időre van még szükség” ‒ hívja fel a figyelmet a vidéki környezet sajátos strukturális kihívásaira, a nyitottság és az alkalmazkodókészség szükségességére Pap.

A szükségállapot valójában csak kiemeli a szociális, gazdasági egyenlőtlenségeket Romániában. A falvakban, ahol országos szinten magasabb a szegénységben élő és veszélyeztetett kiskorúak száma, a gyerekek családi helyzetük miatt és technikai felszereltség hiányában általában is magasabb arányban maradnak ki az iskolából. Szükségállapot idején egyszerűen nem élhetnek a jogukkal az oktatáshoz.

Sok gyerek vidékre utazott, vagy egyedül van otthon egész nap

A gyors és kreatív alkalmazkodás az iskolai tanítás felfüggesztéséhez a városi iskolákban is komoly kihívást jelent. Itt sem mindenki egyformán felkészült, rugalmas, vagy kap támogatást otthon a tanuláshoz. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban a március 12-i nevelőtanácson kaptak eligazítást a pedagógusok. Az iskola felfüggesztése után létrehoztak egy virtuális ötlettárat módszerekkel, eszközökkel, tananyag-feldolgozással ‒ itt osztják meg a felmerülő kétségeiket, sikerélményeiket is.

Majos Andrea tanárnő főként a Google Classroom lehetőségeivel él. Családjával vidékre költözött a szükségállapot idejére. A technikai feltételek így is adottak, viszont családi körülmények között nehezebb koncentrálni. Arról számol be, hogy míg a nagyobbakkal gördülékenyebb a munka, a kisebbekkel inkább hiányzik a személyes, élményeken alapuló együttműködés:

„Szerencsésebb a helyzetem, mert leginkább líceumi osztályokban tanítok, ők nem igazán szorulnak szülői segítségre, ami a tanulási folyamatot és a technikai háttér kezelését illeti.

Azonban van három 5. osztályom is, bevallom, velük még gondban vagyok, mert a tanórákon annyira élményjellegű, kísérletező, játékos módszereket használtam, hogy már egy hete gondolkodom, hogyan legyen tovább, és még nem sikerült kitalálnom.”

A forgatókönyvek nem utalnak a tananyag csökkentésére

„A hét közepe táján a vezetőség megfontoltabb, lassabb, emberibb tempót tanácsolt a pedagógusoknak” ‒ meséli Majos, mivel a tanárok kezdeti lelkesedése az online tér iránt feladatokkal öntötte el a diákokat.

„Mind úgy véltük, hogy ugyanolyan ütemben dolgozhatunk, mint az iskolában, ezért torlódások keletkeztek a feladatokban. Senki nem számolt azzal, hogy esetleg a diákoknak is osztozniuk kell a laptopon, számítógépeken testvérekkel, szülőkkel, illetve hogy a járványhelyzetből fakadó bizonytalanság miatt így is nagy a nyomás, diákon, szülőn, pedagóguson.”

„Ma néhány forgatókönyvét olvastam az esetleges változtatásoknak, de egyik sem szólt a tananyag csökkentéséről, csak eltolásról, fagyasztásról, évismétlésről” ‒ utal a pedagógus a tanév végéről nemrég közölt elképzelésekre. Úgy véli, egy ideális világ tanügyi rendszerében a kompetenciák kerülnének előtérbe.

Egy iskolában sem lehet két azonos stratégia

Az online tanítási-tanulási folyamatot minden tanár maga próbálja kialakítani saját tantárgyához, osztályaihoz mérten. „Napi 50-70 Facebook-üzenetről beszélünk” ‒ mutat rá az online kommunikáció kihívására Márton-Simon Anna, aki szintén a Mikes Kelemenben tanít. Sok és nagy létszámú osztályban szinte lehetetlen minden gyerekkel tartani a kapcsolatot. A Google Classroomban ugyanakkor az írott utasítások, az azonnali visszacsatolás hiánya jelentősen megnehezíti a gyerekek szövegértését, így a felület kezelése és a feladat megértése is akadály lehet.

Itt is vannak tanulók, akik vakációként fogják fel az iskola szünetelését, másokat viszont láthatóan megvisel a karantén. Van, akinek mindkét szülője dolgozik (kórházban vagy élelmiszeriparban), a gyerek pedig egész nap egyedül marad.

„Többen, akik amúgy is hajlamosak a szorongásra, a folyamatos szociális médiás jelenlét miatt még visszahúzódóbbak vagy feszültebbek. Az új felületen is többen nagyon nehezen boldogulnak (rendszeresen kapok ijedt, ideges üzeneteket gyerekektől vagy szülőktől, akik nem tudják jól kezelni a felületet).”

[wp_ad_camp_2]

A szülői együttműködéssel Márton-Simon elégedett, de ez azt feltételezi, hogy a pedagógus a szülőnek is segít kezelni a számítógépet, miközben a kommunikáció a tanulókkal áttételessé válik. „A szülők teljesen bevonódnak ebbe a munkába, főleg az 5-6. osztályos gyerekek esetében (a hetedikesek már önállóak). Sajnos az történik, hogy nem csak a saját tárgyam kell tanítanom gyerekeknek, de számítógépkezelést is a felnőtteknek” ‒ mutat rá a plusz feladatokra.

Mint írja, a közös szervezés, intézményi stratégia is alakulni kezdett, most azonban a majdani visszaállás tűnik elképzelhetetlennek. „A helyzet nem ideális, de igenis vannak pozitív tanulságai” ‒ véli Márton-Simon. Ilyen az, hogy a gyerekek önálló munkát és belső motivációt visznek a tanulásba, amit egyéni szinten lehet mindenkinél követni, a tanárok számára pedig az online tér kihasználása módszertani kihívás, kísérletezés, lehetőség.

A tananyag helyett a gyerekekre kellene figyelni

„Nagyjából mindenki magának vágja az ösvényeket a ránk szakadt digitális dzsungelben, ami a jelen helyzetben már azért is nagy luxus, mert rengeteg energiát pazarolunk arra, hogy egyénileg fedezzük fel azokat az utakat, amelyeket egy másik kolléga – netán másik iskola – sikeresen megoldott” ‒ értékeli a helyzetet a kézdivásárhelyi Ferencz Éva arról, hogy bár a kollégákkal online tartják a kapcsolatot, nem készült iskolai szintű, közös stratégia.

Nagyjából tíz nap viszont elég volt az online-tanmenet kialakítására: „Leginkább a zoom.us, a G Suite és a Microsoft Teams szolgáltatásait vesszük igénybe. Elsőbbséget élveznek a vizsgatantárgyak, amennyire lehetséges, hagyományos értelemben vett órát tartunk, leckét adunk le ezekből a tantárgyakból.”

Ő az idegennyelv oktatásban már korábban is intenzíven használta a digitális eszközöket, ez megkönnyítette az átállást, viszont az online oktatás és a vírushelyzet soktényezős, bizonytalan állapotot hozott létre:

„Nem tudom, hogy ebben a helyzetben mire van nagyobb szükség: a tanterv szerinti leckékre, vagy arra, hogy a gyerekek érezzék, nincsenek egyedül, találkozhatnak az online térben a barátaikkal, kimondhatják a félelmeiket, feltehetik a kérdéseiket.

Amelyekre aztán megpróbálok a magam legjobb tudása, felkészültsége szerint válaszolni, annak ellenére, hogy tudom, érzem, nekem is szükségem lenne valakire, aki eligazít, aki megmondja, hogy mikor, hogyan fog véget érni ez a tanév, hogy mi lesz a vizsgákkal, az osztályozással, és egyáltalán: mi lesz velünk” ‒ ad hangot kétségeinek Ferencz Éva.

Social distancing helyett social solidarity

„Azok a közösségek lesznek a nyertesei a helyzetnek – ha egyáltalán lehet nyereségről beszélni –, akik gyorsan összezárnak, stratégiát dolgoznak ki, és megpróbálják egységes álláspontról kezelni a helyzetet. Az unos untalan szembefutó social distancing mantrázása helyett igyekeznek a social solidarity-t választani” ‒ fogalmaz a folytatásról a kézdivásárhelyi pedagógus. Ferencz mémet is készített, amely az oktatási rendszer reformjának lehetséges kezdeteként tételezi a kényszerhelyzetet.

Arra is rámutat, hogy sok külföldön dolgozó szülő marad itthon munka nélkül, és akik itthon dolgoznak, azoknak sem sokkal jobb a helyzetük: „Minimálbérért, idegen érdekeltségű cégnél/gyárban töltik az idejüket, és valószínűleg rettegnek attól, hogy ha tovább romlik a helyzet, akkor a bérmunka-rendszerben működő gyárak is kénytelenek lesznek bezárni. Csak remélni merem, hogy ezeknek a családoknak van még egy falusi gazdaság, ahová visszahúzódhatnak, és ha nehezebben is, de képesek lesznek magukat fenntartani.”

Az alternatív pedagógia eszköztára segíti a távoktatást

Több pedagógus is arról számolt be, hogy a jobban szituált közösségekben működő iskolák rugalmasabban és hatékonyabban tudtak átállni a távoktatásra. A városi iskolákon belül is további előnyt jelent, ha

• korábban szorosabban bevonták a szülőket,
• a tanulásban az egyéni kompetenciákra került a hangsúly,
• és a gyerekek nagyobb szabadságot kaptak feladataik megszervezésében.

A sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskolában, Waldorf-osztályban tanító Incze Beáta mesélte, hogy a gyerekek nem örültek a kényszerszünetnek, mert szeretnek iskolába járni és együtt tanulni.

„Viszontlátásra, holnap találkozunk!” helyett most „Viszontlátásra, valamikor találkozunk!” volt az elköszönés, emlékszik vissza a március 10-i bizonytalan búcsúra a pedagógus. A gyerekek hazavitték a füzeteiket, kipakolták a polcaikat, mintha egy hosszabb vakációra mennének. A Waldorf-pedagógiához lényegileg tartozik hozzá az együttlét, a közös tanulás, ezt nehéz távoktatással pótolni, mutat rá:

„Az érzések, a figyelem változatos egymásra hatásának megélése gyermek és gyermek, valamint a gyermek és a tanár között – ez az igazi tanulás.”

Ebben a folyamatban most is nagy segítséget jelentenek a szülők, akikkel – a pedagógus elmondása szerint – sikerül együttműködni a feladatok megszervezésében: „A bevált dolgokat folytatni fogjuk. Például nem jelentkezem be mindennap online, videochattel, de követem, hogy napirenden vannak-e a tennivalókkal, amit mindenki a saját családi ritmusához tud igazítani, képességeihez mérten halad többet vagy kevesebbet” – meséli Incze Beáta.

Az alternatív pedagógia eszköztára segíti a távoktatás megszervezését is, hiszen olyan kompetenciákat fejleszt, amelyekre most különösen nagy szükség van. „Véleményem szerint egészen másra lenne szükség, mint ragaszkodni a tantervi tanításhoz. A kompetenciák fejlesztése mellett az otthontanulás jó alkalom a tanulni tanulásra, az önállóság fejlesztésére, a lényegkiemelésre, az információk használhatóságának megtanulására. Igazából itt érzem az alternatív pedagógia előnyét, hogy más tanterv szerint működnek ezek az osztályok” – mutat rá a Waldorf-pedagógus.

Akikre nem most zuhant rá a digitális oktatás

A kolozsvári Talentum Református Iskola tanára, Harbula Hajnalka szerint is a korábbi iskolai tanulás-gyakorlatuk és a gyerekek otthoni technikai felszereltségének ismerete jó alapot szolgáltatott az online oktatáshoz.

„Az elemisták esetében azért volt egyszerű a döntés és az átállás is, mert a diákok heti terv alapján dolgoznak. Ezt hétfőn megkapják, és a hét folyamán az ott kijelölt feladatokra koncentrálnak. Mivel az első héten már folyamatban volt a munka, egyszerűen egyénileg dolgoztak tovább, és értékelésre visszaküldték a tanítónak a feladatokat” – fejtette ki.

[wp_ad_camp_3]

A gimnazisták esetében a Schoology nevű online oktatási felületetet használták korábban, így ehhez javasoltak munkamenetet iskolai szinten: „Lévén, hogy a Schoology-t ismerték úgy a tanárok, mint a diákok, de valamennyire a szülők is, mert mielőtt bevezettük volna, közös szülői értekezleten ismertettük az online oktatásnak ezt a felületét, illetőleg a működését, az első napok nem annyira alkalmazkodást, mint inkább az összehangolás kikísérletezését jelentette.”

„A legbulisabb dolog az életben az lesz, ha járhatunk iskolába”

Harbula Hajnalka elmondta, hogy a nagyobbak szüleire főként a technikai felszereltség biztosításához van szükség. Diákjaik digitális kompetenciái a tantervi előírásokat jócskán meghaladják, azonban stratégia hiányában „a jelenlegi, az iskolai oktatáshoz leginkább hasonlító keretek megtartása tűnik a leghatékonyabbnak” – fogalmaz.

A gyerekek egyéni helyzetét, hogy kinek okoz nehézséget az online tanulás, már korábban feltérképezték az iskolában, így a néhány tanulónak, akinek szüksége volt rá, hatékonyan tudtak segíteni. A gyerekeknek legfőképpen a társas együttlét, az iskolai szocializáció hiányzik:

„Lassan eljutunk oda, hogy mindenki nagyon fogja szeretni az iskolát. És a legbulisabb dolog az életben az lesz, ha járhatunk iskolába.”

Az, hogy egyes tanulókat nem motivál folyamatosan az önálló munka, a tanárnak is kihívás. „Arról sokat tudunk, hogyan motiválunk frontálisan, ebben már minden pedagógusnak kialakult gyakorlata van, de hogyan motiválunk online tanítás esetén? Itt – én legalábbis – nagyon frusztráló helyzetekbe tudok kerülni” – vallja be Harbula.

„Nagy kérdés az, hogy elszigetelten, szegénységben élő közösségekben mit lehet most tenni. Vannak közösségek, nagy számú iskolai populációval, ahol – és ezt most emeljük ki az online oktatással kapcsolatos, mostanában gyakran hangoztatott frázisok közül – igen, van ahol még a villany sincs bevezetve a házba. Azokkal a gyerekekkel ki foglalkozik?” – mutat rá a nagyvárosi elitiskola oktatója a hazai oktatási rendszer mélységes egyenlőtlenségeire. Amelyeket még válság idején sem biztos, hogy a maguk összetettségében látunk.

Nyitókép: Szén András @ Vizualitas Studio

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post A koronavírus akutizálta az oktatási rendszer krónikus betegségeit appeared first on Átlátszó Erdély.