Pedig kéznél van a megoldás: Magyarországon uniós szinten is kiemelkedő módon sikerült rendezni a gyűjtést és a kereskedelmet. Egyenesen divattá vált a gombaszakértői képzés, így nagyon sokan élvezik azt a rekreációt és gasztronómiai élményt, amelyet a gombák szedése és fogyasztása kínál. 

Cikkünkben bemutatjuk a romániai káoszt és ennek hatásait:

• rendszerszintű erőszak a gombagyűjtés körül,
• a gyűjtők gazdasági kizsákmányolása,
• környezetkárosítás az erdőtalaj felkapálásával,
• szabályozási mulasztás miatt gyűjthető hallucinogén gombák,
• védett fajok elhanyagolása,
• szakellenőrök hiánya a piacokon,
• gyakori gombamérgezések.

Cikkünk végén az általunk megszólaltatott szakértők megoldási javaslatait is összefoglaljuk.

Petárdák durrognak, medvék, szarvasok menekülnek, 

miközben 20-30 fős csoportok fésülik át az erdőket a Gyalui-havasokban, Kolozsvár közelében. Az erdőbe merészkedni embernek sem ajánlott: tavaly ősszel arról cikkezett a sajtó, hogy baltával ütöttek fejbe kiránduló hobbigombászokat. Ez egy átlagos nap a Hideg-Szamos völgyén, gombaszezonban. Ezrek járják az erdőt vargánya után kutatva, mit sem törődve azzal, hogy mekkora természeti kárt okoznak, milyen brutális mértékben zavarják a vadállományt. 

Bármilyen felháborító is a kép, itt a helyzet ma sokkal jobb, mint pár évvel ezelőtt, amikor az erdőket nemcsak járták a gombaszedők. A gombát felvásárlók kiköltöztették a környék mélyszegénységben élő romáit a hegyoldalba a gombaszezon idejére. Kicsi gyermekek, csecsemők, terhes nők is laktak itt hónapokig sátrakban, és naphosszat járták az erdőt a kincset érő vargányákért. 

A civilek és a sajtó nyomására ezen a környéken megszűntek a sátortáborok, a gombaszedőket ma már naponta szállítják autókkal. Pár éve film is készült az erdőben élők helyzetéről, vélhetőleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy felszámolták a telepeket. 

„Amikor elkezdtem itt dolgozni, úgy tíz éve, körülbelül négyezer ember élt ideiglenes táborokban az erdőben. Iszonyat mennyiségű szemetet szórtak szét, borzasztóan nézett ki az erdő. 15 tonna hulladékot szedtünk össze utánuk, konzervdoboztól pelenkáig minden volt. Halmokban álltak a szétdobált gyógyszerek a Tárnica-tó partján, ahonnan Kolozsvár kapja az ivóvizet” – idézte fel a pár évvel ezelőtti helyzetet Horea Petrehuș vadgazda, a Valori Superioare Élőhelykutató és Vadgazdálkodási Egyesület elnöke. 

Elmondta, a sorozatos feljelentések nyomán a hatóságok meg-megmozdultak ugyan, voltak eredményesnek is tekinthető ellenőrző akciók, azonban ahhoz, hogy rendet tartsanak, az kellene, hogy az összes szerv rendszeresen ellenőrizzen és számon kérjen. 

A gombákban viszont sok pénz van, sokan keresnek nagy összegeket azzal, hogy a zavarosban halásznak, jegyezte meg Petrehuș. Romániában ugyanis nem működnek a jogszabályok, amelyek a vadon termő gombák gyűjtését és kereskedelmét szabályoznák, így az erdőket és a kiszolgáltatott sorsú embereket gátlástalanul kihasználhatják. És ezt sokan meg is teszik.

Vadon termő erőszak

Az erőszak nemcsak a Hideghavas térségében szabadult el, az ország többi részén is kétségbeejtő állapotok uralkodtak. Egy moldvai sátortáborban csoportos nemi erőszak történt tíz éve, a hat elkövető végül 40 év börtönt kapott. A profitra éhes érdekcsoportok semmitől sem riadnak vissza, arra is volt példa a sajtó szerint, hogy szablyával és feszítővassal támadtak rá a konkurenciára. 

Petrehuș pedig arról is mesélt, hogy lándzsával kergették, amikor szóvá tette, hogy tiltott módszerrel gyűjtik a gombákat. És hiába tett panaszt és vitt magával tanúkat a helyi rendőrségre, három év alatt sem történt semmi ebben az ügyben. 

Szerinte a rendszer minden szintjén megkenik az illetékeseket a kupeckedők, azokat pedig, akik ellenállnak, megpróbálják erőszakkal elhallgattatni. Szintén Petrehuș mesélte, hogy az egyik erdész ismerőse próbált fellépni a mértéktelen gyűjtéssel szemben, azonban éjjel arra riadt fel, hogy több tízen vették körül a házát és megfenyegették, hogy megölik, ha nem hagyja abba. 

Petrehuș úgy véli, az erdészek jelentős része is profitál a korrupt rendszerből: naponta 100-200 eurót is a zsebükbe dugnak a gyűjtők, így megéri félrenézni.

„Borzasztó, hogy mennyire elszabadult az erőszak. Annak is tanúja voltam, amikor Moldvában a konkurens bandák egymásra gyújtották az erdőt – mesélte Horea Petrehuș. – Megismertem egy fiatal roma férfit, aki elképesztően jó érzékkel bánt a gombakereső kutyákkal. Egyik évben egy Krassó-Szörény megyei banda szabályszerűen elrabolta, és arra kényszerítette, hogy egy hónapon keresztül a kutyáival nekik gyűjtse a szarvasgombát. Ajánlottam ennek a fiatalnak, hogy próbáljon meg részt venni erdészképzésen, segítek neki, ő pedig megörült a lehetőségnek. Később viszont megkért, hogy soha többé ne keressem őt, mert megfenyegették, hogy baja lesz, ha nem szakítja meg velem a kapcsolatot.”

Se az erdő, se a saját jövőjük nem számít

A föld alatt növő szarvasgomba óriási üzletet jelent. Tíz év alatt megtízszereződött a Romániából exportált szarvasgomba mennyisége még a hivatalos adatok szerint is, amelyeket az Országos Statisztikai Intézettől kértünk ki. A szarvasgombákat a legtöbb európai országban kizárólag kutyával szabad gyűjteni. Az állat az illat alapján jelzi, hol az érett gomba a talajban, a gyűjtő pedig kizárólag speciális eszközzel fordíthatja ki a földből a termőtestet, így a lehető legkisebb kárt teszi az élőhelyben. 

Nálunk viszont ez nem szempont, kapával esnek neki az erdő talajának, és összeszedik az éretlen gombákat is. Ezzel óriási kárt okoznak a növényzetben, magában a szarvasgomba micéliumában, a fák gyökérzetében, és még jobban kiszárítják a talajt. Petrehuș szerint a nyári és a burgundi szarvasgomba után kutatva több ezren kapálnak, főleg Moldvában. A Keleti-Kárpátok keleti lejtőinek erdeiben több száz, vagy inkább több ezer hektárt kapálnak fel évente, többször is.

A nyári szarvasgomba (Tuber aestivum) kilójáért akár 100 eurót is kifizetnek a felvásárlók, az ősszel érő, illatosabb változatáért, az őszi vagy burgundi szarvasgombáért (Tuber uncinatum) pedig 5-600 eurót is lehet kapni szezontól függően. Az ország déli részén az isztriai szarvasgombáért (Tuber magnatum) megy a harc, melynek kilójáért akár négyezer eurót is kaphatnak a szedők, mondja Horea Petrehuș.

A legutóbbi időszakban „elszabadult a pokol” a gombagyűjtés terén, véli Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület vezetője. Szerinte részben azért, mert a 2024-es új erdészeti törvény a korábbi szabályokat is eltörölte. Például nem korlátozza, hogy saját használatra ki mennyi gombát gyűjthet. Ez korábban 3 kiló volt személyenként. 

„Bukarestbe mentem autóval pár éve, és Snagov környékén láttam, hogy az út szélén vödörszámra árulják a nyári szarvasgombát. Megálltam, bementem az erdőbe, és alig hittem a szememnek: ameddig elláttam, mindenütt fel volt kapálva a talaj” – idézte fel Zsigmond. Később is sokszor járt a környéken, és azt tapasztalta, hogy a feltúrt erdőből teljesen eltűnt a szarvasgomba. 

„A kapások ezzel a saját jövőbeni megélhetésüket is tönkretették, de az azonnali haszon fontosabb volt számukra” – kesergett Zsigmond Győző. 

A tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszeresen felkapált erdőkből nagyjából öt éven belül eltűnik a szarvasgomba. Albert László gombaszakértő, a Magyar Mikológiai Társaság korábbi elnöke szerint a  dinamika a nemzetközi piacon is érzékelhető: Románia után Bulgária kezdett sokat exportálni, de szerinte itt is kimerülőben vannak az élőhelyek. Jelenleg Irán az európai szarvasgombapiac legnagyobb beszállítója, mondta.

Begombázott a hivatal: tilos, de engedélyezi a kábítószerként használt légyölő galóca szedését

A gombák összeharácsolásában rejlő haszon nemcsak az ebből élő szedők, a hobbigombászok és erdészek testi épségét és egészségét veszélyezteti. A Környezetvédelmi Ügynökségek sem tartják be a törvényeket és a saját minisztériumuk által megalkotott szabályokat: a legismertebb mérgező gombára, a légyölő galócára is adtak ki szedési engedélyt úgy, hogy azt elvileg tilos szedni. 

2020-ig három megyében évente pár tucat kilót, de 2022-ben és 2023-ban mázsaszám engedélyezték Kolozs és Fehér megyében a légyölő galóca (Amanita muscaria) begyűjtését.

Mindezt onnan tudjuk, hogy a hivatal lustaságból jóval több adatot küldött el, mint amennyit kértünk. Kíváncsiak voltunk, hogy országosan a leggyakoribb gombafajokból évente hány kilóra adtak szedési engedélyt az elmúlt tíz évben. Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség először azt válaszolta, hogy nincs ilyen összesítése, kérdezzük meg külön-külön a 41 megye környezetvédelmi hivatalát. 

Makacskodásunkra, hogy ezt mégiscsak az ő dolguk lenne összesíteni, elküldték az összes megyében kiadott összes engedély adatait egy hatalmas táblázatban, minden megyét külön fülben. Fajok, kilók, dátumok – adatok mintegy harmincezer engedélyről az elmúlt tíz évből. Ebből nemcsak azokat az adatokat összesítettük, amelyek minket eredetileg érdekeltek, hanem átbogarásztuk a gombafajok megnevezéseit is. Így bukkantunk pár mázsa légyölő galócára az évi több tízezer tonna gombára kiadott szedési engedélyekben.

A mázsás engedélyekben a légyölő galóca a hivatalos latin nevén (Amanita muscaria) szerepelt, de találtunk olyan engedélyeket is, amelyekben a már 250 éve nem használatos latin nevét tüntették fel (Agaricus muscarius). Rábukkantunk a mérges gombára a bizalomgerjesztő Ciuperca lui Dumnezeu (Isten gombája) elnevezéssel is, ami valójában egy légyölő galócából készült homeopátiás szer neve. 

Tehát az igénylők a szedni kívánt gomba helyett egy homeopátiás szer (!) nevét írták be a kérvényükbe, és kaptak is rá gyűjtési engedélyt. Leírása szerint a készítmény enyhíti a remegést, izomrángást, az ideges tikkelést, de jó koordinációs zavarokra, fejfájásra, zsibbadásra, bizsegésre és a hideg által kiváltott viszketésre vagy bőrirritációra.

„Kísérleteztek a légyölő galóca gyógyászati célú felhasználásával, Parkinson-kór és sclerosis multiplex elleni szert reméltek előállítani belőle, de nem sikerült tudományosan igazolni, hogy a gomba hatékonyan orvosolná ezeket a problémákat. Nincs bizonyított egészségügyi hatása, mégcsak tapasztalati úton szerzett információk sincsenek erről, mint egyes gyógynövények esetén” – vonta kétségbe a készítmény hatásosságát Pál-Fám Ferenc mikológus, a kaposvári egyetem oktatója. Elmondta, 

a légyölő galóca közismert kábítószer-alapanyag:

szárítva fogyasztják teában, elszívják cigiben, és porítva ennivalóba is keverik. Főleg Oroszországban és Ukrajnában gyűjtenek és dolgoznak fel nagy mennyiségeket. Pál-Fám látott olyan felvételeket, melyeken zsákszám állt a szárított galóca. Diákjai célzott kérdéseiből arra következtet, hogy a légyölő galóca hatóanyaga nálunk is ismert drog. 

A faj egyértelműen a mérgező gombák közé tartozik, szögezte le. Egyik méreganyaga, az iboténsav pszichoaktív anyag, elfogyasztva hallucinációt okoz, bizonytalanságérzetet a térben, időben. Ha pedig valaki többet eszik belőle, előjönnek a hagyományos bolondgomba-tünetek: énekel, táncol, bulizni akar tőle. 

Erre a mérgezésre nincs külön gyógymód, mondta Pál-Fám: a hatóanyagok lebomlanak, a páciensek kialusszák magukat egy idő után, a gomba hatása nem okoz maradandó egészségügyi károsodást. Legalábbis az esetek többségében. 

A felvásárlók nagyot kaszálnak

Bár a gombakereskedők jelentős összegeket keresnek, maguk a gyűjtők, akik zömében állandó  jövedelemmel nem rendelkező, mélyszegénységben élő emberek, morzsákkal kell hogy beérjék. A méregdrága szarvasgombák vagy az olasz és spanyol piacokon igen jó pénzért eladott vargányák árának csak töredéke jut el hozzájuk. De az árak között még itthon is óriási a különbség, ha valaki a lelőhelyhez közel, vagy attól ötven kilométerre adja el a gombát.

Amikor tavaly szeptemberben a gombászok Mekkájában, a Kovászna megyei Kommandón  jártunk, messze nem volt akkora a forgalom, mint az előző években. A szárazság miatt a helyi viszonyokhoz képest kevés volt a gomba. Ennek ellenére is nagyon keveset fizettek a szedőknek: a vargánya kilójáért 20 lejt adtak, a rókagombáért 10-15 lejt, vagy épp annyit sem, mert nem kellett a felvásárlóknak. Ötven kilométerre innen, Sepsiszentgyörgy piacán ugyanekkor 50 lejért kínálták a rókagomba kilóját. 

Pár éve még Kommandón sorban álltak a kamionok. Szezonban naponta 3–3,5 tonna gombát vettek át és vittek – zömében külföldre. A szedőknek akkor sem ment kimondottan jól, bár voltak időszakok, amikor a pártjukat fogták, ilyenkor jobb pénzt kaptak az egész napos fáradságos munkájukért. Volt rá eset, hogy a 60–70 lejt is kifizettek a kereskedők a vargánya kilójáért.

„Csúfot űznek az emberekből” – vetette oda keserűn egy nő, aki épp az erdőbe készült és látta, hogy kérdezősködünk a falusi bár előtt. A csalódottság általános volt a gombagyűjtők körében, ami nem is csoda, hiszen tíz kiló vargányát kellett összegyűjteniük ahhoz, hogy egy becsületes napszám kijöjjön. 

Miközben a gombának nagyon jó ára van, főleg külföldön, ahol a nekik kifizetett összeg több mint tízszeresét, sőt akár a hússzorosát is megkapják a kereskedők. De nincs más lehetőségük, annyiért adják oda a napi zsákmányt, amennyit az átvevő kupec méltóztat kifizetni. Egyéb keresetük nincs, senki nem áll már ki értük, ők sem saját magukért, hogy közösen hatékonyabban képviseljék az érdekeiket. 

Zsögön Zoltán helyi gombász szerint egész jól kereshetnének a helyiek a gombagyűjtéssel, de ahhoz szükség lenne arra, hogy méltányos és  fix áron vegyék át tőlük a napi szedést az egész szezon során, júniustól októberig. Ahogy egyébként működött ez a ‘90-es években, amikor az egyik felvásárló cég vezetője gondoskodott arról, hogy a szedőknek is legyen tisztességes keresetük, és jó szinten tartotta az árakat. A férfi azonban meghalt, és azóta a felvásárlók úgy packáznak a gyűjtőkkel, ahogy érik. 

„Nem képesek az emberek összefogni, ha pénzről van szó” – jelenti ki, amikor azt firtatom, hogy maguk a gyűjtők miért nem állapodnak meg abban, hogy egy bizonyos ár alatt nem adják a gombát. 

Zsögön Zoltán, aki egyébként a helyi gombakirály (a cím annak jár, aki egy településen a legtöbb gombafajt ismeri) úgy vélte, sokat segítene a gyűjtőkön az oktatás: ha nem csak a vargányákat és a rókagombát szedhetnék eladásra, hiszen a környéken gazdagon teremnek más, szintén értékes fajok. Képzést azonban nem szervezett senki a községben. 

Mint elmondta, ő körülbelül húsz gombafajt ismer fel biztosan. És nincs is annyira kiszolgáltatott helyzetben, mint a legtöbb helyi gyűjtő. Vannak olyan vevői, akiket értesít, amikor egy-egy fajból szép zsákmányra tesz szert, ők eljönnek távolabbról is és megveszik tőle, nyilván jobb áron, mint amennyit a kupecek adnának érte.

Hatott a petíció, kár, hogy nem létezett

Kocsis Béla több mint 25 éve polgármester Kommandón. Aziránt érdeklődöm nála, hogy nem tervez-e gombafeldolgozót, tartósító üzemet létrehozni, hogy ne vesztegessék aprópénzért ezt a drága kincset, és hogy a helyiek is méltóbb jövedelemhez jussanak. Leszögezte, nem szeretne ebben a kérdésben nyilatkozni, de annyit még hozzátett: ő támogatná, ha egy befektető feldolgozót akarna nyitni, de az önkormányzatnak nincs erre lehetősége. 

Elpanaszolta, épp azon kénytelen gondolkodni, hogy kiket küldjön el a polgármesteri hivatalból, mert a kormány kötelezi az alkalmazottak egy részének leépítésére, így embere sem lenne, aki ezzel érdemben foglalkozzon. (Akkor még úgy nézett ki, hogy az általános megszorítások részeként a helyi önkormányzatoknál is elbocsátások jönnek. A leépítések 2026 tavaszán kerültek ismét napirendre.) 

Kocsis Béla hozzátette, az önkormányzat a saját erdőire nem kötött begyűjtésre feljogosító szerződést egyetlen céggel sem. A gombák ügyében őt egyetlen dolog érdekli, kizárólag azt tartja szem előtt, hogy „a kommandóiaknak jó legyen”.

Egyes helybéliek arról számoltak be, hogy korábban petíciót írtak alá azért, hogy a község vezetése segítse őket a kupecekkel szemben. Mint elmondták, ennek volt is hatása, vélhetőleg azért, mert kilátásba helyezték, hogy a megyéhez fordulnak, ha nem segít a helyi önkormányzat. A támogatás azonban csak egyetlen szezonra szólt, a következő nyáron a kereskedők újból packáztak a gyűjtőkkel, és a polgármesteri hivatal ismét nem tett semmit ez ellen.

Kocsis Béla másképp emlékszik. Kérdésünkre kijelentette, soha nem kapott ilyen jellegű beadványt, és nem is avatkozott be az üzletmenetbe. Kifejtette: a cégeknek nincsen szerződése a helyi önkormányzattal, a szabad piac szabályai érvényesülnek, a polgármesteri hivatalnak pedig nincs joga beavatkozni az árak alakulásába.

A felvásárlók durván titkolóznak

Az erdélyi gombaátvevő pontokon nem szívesen látott vendég az újságíró. Hiába próbáltam árnyaltabb képet kapni a tevékenységükről, mindenhonnan elhajtottak. A kommandói felvásárló nagyon ingerült lett, amikor bemutatkoztam. Közölte, hogy az egyik újságíró ismerőse hazugságokat terjesztett róluk, ami szerinte azt jelenti, hogy én is erre készülök, és értésemre adta, hogy nem hajlandó velem beszélgetni. 

Madéfalván egy olasz cég tart fenn átvevőpontot nagyocska raktárral. Ki is van írva, hogy vásárolnak gombát. Amikor bementem az udvarukra, épp ki volt terítve ládákban néhány tíz kilónyi vargánya, vízsugárral mosták az árut. Az egyik munkástól megtudtam, aznap rókagombát nem vettek át, a vargányának kilójáért mindössze 15 lejt fizettek, míg a szarvasgomba kilójáért 1050 lejt kínáltak. 

Mivel tovább érdeklődtem a tevékenységükről, mondta, hogy kihívja inkább a főnököt, ő tudja a válaszokat. A főnök azonban szinte hisztériás rohamot kapott, amikor meghallotta, hogy újságíró tette be a lábát az udvarra. Jó pár éve dolgozom a sajtóban, de olyan durván még sehonnan nem dobtak ki, mint a madéfalvi gyűjtőből. „Kifelé, de rögtön” – sziszegte fogai között, villogó szemekkel a főnök, majd miután elindultam, jó hangosan odaszólt a munkásoknak, hogy talán nem ártana elengedni a kutyákat sem, ha nem szedném elég gyorsan a lábam.

Gyergyószentmiklóson hiába keresem a felvásárló céget, kiderül, hogy elment, bezárt a bolt. Az átvevő helyén azonban csak menegetett az üzlet, egy fiatal roma férfitól épp gombát vásárolt egy helybéli. 30 lejben állapodtak meg, ennyit adott a vevő a nem épp első osztályú vargányákért. 

Az eladótól megtudtam, rendszeresen gyűjt a környéken, és amikor nagyobb mennyiség összejön, telefonál a brassói vevőinek, akik 40 lejt is megadnak egy kiló gombáért. Most keveset szedett a szárazság miatt, ennyit el tud passzolni helyben is.

A szabályok homályosak, a bírságok gyanúsak

A felvásárlók ingerültsége és bizalmatlansága vélhetőleg abból (is) származik, hogy Romániában nincsenek világos jogszabályok a vadon termő gombák gyűjtésére, kereskedelmére és feldolgozására. Fekete Oszkár többek között emiatt döntött úgy körülbelül tíz éve, hogy a cége tevékenységét teljesen beszünteti Romániában, és áttelepül Magyarországra. A főként szarvasgomba feldolgozással foglalkozó Trufo Hungary vezetője elmondta, előre látta azokat a problémákat, amelyek a szabályozás hiányából fakadnak.

„Az a legrosszabb, hogy Romániában egyszerűen nem lehet tudni, hogyan kell jól csinálni ezt. Nincsenek világos szabályok a szarvasgomba gyűjtésére, kereskedelmére és feldolgozására. Az a tapasztalatom, hogy megyénként másként és másként járnak el a hatóságok” – magyarázta. Ilyen bizonytalan alapokra pedig nem akarta a vállalkozását építeni. 

„Az a benyomásom, hogy azok az ellenőrzések, nagyobb összegű bírságok, amikről a sajtóban az utóbbi hónapokban lehet olvasni, nem feltétlenül arról szólnak, hogy a hatóságok elkezdték komolyan venni a feladatukat. Sokkal inkább szólnak szerintem arról, hogy különböző érdekcsoportok igyekeznek egymást kiszorítani a lelőhelyekről, felhasználva esetenként a befolyásukat, melyeket az állami hatóságok fölött képesek gyakorolni” – tette hozzá Fekete Oszkár.

Az utóbbi hónapokban egyébként valóban jelentős összegű büntetésekről számoltak be az újságok. Tavaly nyáron például 6 Szucsáva megyei gombaátvevőt büntettek meg, mert nem volt környezetvédelmi engedélyük. A bírságok összesen 360 ezer lejt tettek ki, azaz egyenként több mint 10 ezer eurót kellene kifizessenek. 

A Bákó megyei környezetvédelmi ügynökség tavaly 390 ezer lej értékben osztott ki bírságokat, többek között azért, mert az egyik cég az engedélyében szereplő szarvasgomba-mennyiség 21-szeresét gyűjtötte, 550 kiló helyett 26 800 kilót.

Törvény van, de elásták

A rendszerváltás óta és főként civilek több jogszabályt is terveztek a gombák gyűjtésének és kereskedelmének szabályozására. Ezek közül csak egy emelkedett törvényerőre, azonban ez sem fejti ki a hatását. 

A szóban forgó, 2006-ban elfogadott törvényt Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület vezetője dolgozta ki húsz évvel ezelőtt. Ez lényegében a Magyarországon bevált módszert ültetné át, mely az oktatásra helyezi a hangsúlyt. Előírja például, hogy a piacokon csakis szakellenőr által bevizsgált gomba árusítható, illetve kötelezővé tenné az ellenőrzést a kereskedelembe kerülő mennyiségek esetén. 

Ami nyilván azt célozza, hogy hozzáértők válogassák ki a mérgező vagy romlott gombát a fogyasztásra szánt tételekből, ami jelenleg nem történik meg annak ellenére sem, hogy Romániában hatalmas mennyiségű gombát gyűjtenek fogyasztásra. Összesítettük a Környezetvédelmi Ügynökségtől kikért adatokat, és azt találtuk, hogy az elmúlt tíz évben 2016-ban engedélyezték a legtöbb gomba, több mint 26 ezer tonna szedését. 

Az elmúlt öt évben 10 és 14 ezer tonna közé esett vissza a begyűjtési engedélyekben szereplő gomba mennyisége. Mivel nyilvántartást erről nem vezetnek a hatóságok, és nincs rendszeres ellenőrzés, ezért valójában senki nem tudja, hogy mekkora a ténylegesen begyűjtött gombák mennyisége.

A Zsigmond Győző által vezetett egyesület táborokban és különféle eseményeken folytat ismeretterjesztést. A román és a magyar mikológiai társaság közreműködésével szakvizsgákat is tart, melynek végzősei dolgozhatnának gombaszakellenőrökként – elméletileg. Gyakorlatilag viszont nem, mivel a gombaszakellenőri mesterség nem szerepel a romániai szakmák jegyzékében. 

Ezért nincs mód akkreditálni a képzéseket, a végzősök kezébe nem tudnak olyan diplomát adni, amivel hivatalosan munkába állhatnának úgy, ahogy Magyarországon a piaci gombaszakellenőrök. Tehát egy önkormányzat akkor sem foglalkoztathatna hivatalosan gombaszakértőt a piacon, ha szeretné, és pénzt is áldozna erre a szolgáltatásra. 

A 2006-ban elfogadott jogszabály azért nem fejti ki a hatását a mai napig sem, mert az alkalmazási útmutatói nem készültek el. Az érintett minisztériumoknak 30 napjuk lett volna ezek kidolgozására. Ezek a kiegészítő rendelkezések kellene egyebek mellett beillesszék a szakellenőri mesterséget a szakmák jegyzékébe. 

Zsigmond Győző elmondta, az elmúlt húsz évben számtalan helyen lobbizott a törvény érdekében. A gombászegyesületek tiltakozó nyilatkozatokat adtak ki, és az összes környezetvédelmi minisztert megkeresték ez ügyben, de nem történt előrelépés. Nemcsak a szakértők nem dolgozhatnak hivatalosan, de a természetvédelmi célok sem teljesülnek. 

Azaz Romániában nincsenek védett gombák, 

és a gyűjtés engedélyezett módozatai sincsenek megszabva. Mindössze a törvény alapján összeállított „árusítható fajok listáját” használják a hatóságok a különféle engedélyek kibocsátáshoz. Azonban ebbe is belenyúltak hozzá nem értő kezek, így védelemre szoruló fajok is bekerültek a gyűjthetők közé. 

Zsigmond Győző szerint az aranyos galambgomba és a császárgalóca inkább kíméletre szorulna, ennek ellenére felkerült a gyűjthető fajok listájára. „Nem tudom, kik, mikor és miért nyúltak bele, de az eredménye az lett, hogy egy csomó hülyeség került bele” – dohogott Zsigmond Győző. 

A szóban forgó, 2006-os törvény alapján két lista jelent meg a gyűjthető gombákról: az első 2006-ban, a második 2019-ben. Az első listára egyetlen szarvasgomba faj került fel, a francia szarvasgomba (Tuber melanosporum), ami nem is nő Románia területén. 

Ebből az is következik, hogy a 2006 és 2019 között Romániában leszedett szarvasgombát tulajdonképpen mindenki illegálisan gyűjtötte, sőt a hivatal is szabálytalanul engedélyezte a gyűjtésüket, hiszen sem a nyári, sem a burgundi, sem az isztriai szarvasgomba nem szerepelt a listán. Ezek a legnagyobb mennyiségben gyűjtött és exportált fajok csak 2019-ben kerültek fel az engedéllyel gyűjthető gombák listájára.

„A gyűjtésre engedélyezett fajok listája teljesen szakmaiatlan, 

olyan elnevezések szerepelnek rajta, melyek régóta nem használatosak tudományos körökben” – fejtette ki  Cătălin Tănase, a Román Mikológiai Társaság elnöke. Hozzátette, bár ők összeállították a védelemre szoruló itthoni fajok vörös listáját, ajánlásaikat a jogalkotók mindeddig nem vették figyelembe.

A nekünk elküldött, több tízezer gyűjtési engedély között mi magunk is bukkantunk olyan fajokra, melyek nem szerepelnek a gyűjthető fajok listáján: gerebengombák, pereszkék vagy a már említett légyölő galóca. Sőt olyan engedélyekről is küldött nekünk adatot a hatóság, amelyekről nem lehet megállapítani, melyik fajra állították ki. 

Mintegy 300 tonnányi, a román népi neve szerint ízletes vargányára (hrib cenușiu) kiállított engedélybe ugyanis olyan latin nevet írtak be, amelyet hivatalosan már vagy 200 éve nem használnak. Amit akkor Boletus laricis-nek hívtak, az most Fomitopsis officinalis: magas hegyekben, vörösfenyőn élő tapló. Annyira ritka, hogy vörös listára került, kizárt, hogy itt tonnaszámra szednék. 

A szarvasgombák gyűjtésére külön törvényt dolgozott ki Mihai Goțiu újságíró, természetvédő aktivista, volt szenátor. A jogszabály főként a súlyos természeti károkkal járó kapálást szorítaná vissza, és előírja, hogy szarvasgombát csakis kutya segítségével és egy speciális, a talajban minimális kárt okozó szerszámmal lehetne gyűjteni. 

Az erdő talajának felkapálása és a természetkárosító gyűjtés jelenleg is tilos, magyarázta Goțiu, de a tiltó jogszabályok nem rettentik el eléggé a károkozókat. Szigorítani kellene a büntetéseket ahhoz, hogy a gazdasági rendőrség és az ügyészség is bekapcsolódjon. Jelenleg ugyanis a vétségek kisebb összegű kihágásoknak számítanak, amelyek miatt a bűnüldöző szervek nem igazán mozdulnak meg. 

Goțiu nagyon fontosnak tartja, hogy arányosan határozzák meg a büntetési tételeket. Azaz ne ugyanabba a kategóriába kerüljön a gyűjtő, aki pár kilóval túllépi a megengedett mennyiséget azzal a kereskedővel, aki több tonna gombát visz ki az országból illegálisan.

A volt szenátor 2020-ban benyújtott törvénytervezetét hallgatólagosan jóváhagyta a szenátus, a képviselőházban azonban a mai napig sem tűzték napirendre. Goțiu szerint ennek az az oka, hogy nincs többség a jogszabály mögött, de elvetni sem akarják, mivel ez népszerűtlen lépés lenne a politikusok részéről. 

Úgy vélte, sokkal szélesebb körben kellene megismertetni a választókkal, hogy mekkora egészségügyi kockázattal jár, illetve mekkora anyagi veszteséget okoz a világos szabályok hiánya. 

Szőnyeg alá sepertük a gombamérgezéseket

Zsigmond Győző komoly problémának tartja azt is, hogy nem létezik hivatalos nyilvántartás a gombamérgezésekről, emiatt lehetetlen képet alkotni arról, hogy milyen mértékű a jelenség. Arról, hogy a probléma létezik, időnként a sajtóban olvashatunk, amikor egy-egy tömeges mérgezésről vagy halálesetekről számolnak be az újságok. Egy-egy kórház arról számolt be, hogy egyre több a gombamérgezés, de az adatok eddig nem voltak nyilvánosak.

Úgy tűnik, évtizedek óta az első országos statisztikát nekünk sikerült kicsikarnunk az egészségügyi hatóságoktól, amelyek másfél hónap után válaszoltak az adatigényünkre. Kiderült, a gombamérgezés miatti kórházi beutalásokat nyilvántartják a megyei közegészségügyi hivatalok, de országos összesítés nem látott eddig napvilágot. 

A nekünk elküldött hivatalos összesítés szerint az elmúlt tíz évben 1901 pácienst utaltak be kórházi kezelésre gombamérgezés miatt. Közülük 46-an hunytak el.

Rendszeres piaci gombabevizsgálás Romániában egyedül Sepsiszentgyörgyön működik, ahol áthidaló megoldást alkalmaztak. Az önkormányzat tanácsadási szerződést kötött a László Kálmán Gombászegyesülettel, a szervezet szakértői pedig jelképes összegért dolgoznak a helyi piacon. A gombaszedők van kinek megmutassák, hogy mit gyűjtöttek, így a vásárlók kockázat nélkül fogyaszthatják a finom erdei gombát. 

A civilek csak a jóhiszeműekre tudnak hatni

Viszont a jogszabályok hiánya miatt nem tudnak fellépni a zugárusokkal szemben, akik félreeső helyeken kínálják eladásra a zsákmányt. Zsigmond Győző szerint az utcasarkokon, az ellenőrzést kikerülő felhozatalban többször látott már mérgező fajokat, például:

• az erős hasmenést okozó cifra korallgombát, 
• a nagyon keserű, egyeseknél gyomorpanaszokat okozó pelyhes keserűgombát, 
• vagy a hallucinogén anyagokat tartalmazó párducgalócát. 

Azonban hiába szólt, hiába írt rendszeresen a helyi lapban a problémákról, ezek a mai napig is fennállnak.

Antoniu Bumb civil aktivista úgy küzd a mérgezések ellen, hogy Facebook-oldalt működtet annak érdekében, hogy „elijessze” a gombaszedőket. Felhívja a figyelmet arra, hogy adott szezonban épp milyen ehetőekhez hasonló mérgező fajok jelennek meg. Különös hangsúlyt helyez a gyilkos galóca (Amanita phalloides) megismertetésére, mivel ez a faj okozza a halálos kimenetelű mérgezések túlnyomó többségét. 

A mérgezések számára és súlyosságára vonatkozóan kifejtette, úgy véli, nagyon komoly problémával állunk szemben. A tragikus kimenetelű esetek fő okának a tájékozatlanságot tartja: sokan felületesen ismerik a gombákat, ezért leszedik az ehetőkhöz hasonló mérgező fajokat. (Az Egészségügyi Minisztérium szerint is főként a tájékozatlanság okozza a mérgezéseket.)

A mérges gombákkal kapcsolatos, egyébként alaptalan hiedelmek is sok gondot okoznak. Bumb ezért olyan oktatóvideókat is készít, amelyekben azt mutatja meg, hogy ezek a hiedelmek a valóságban nem működnek. Kipróbálta például az ezüstkanalas eljárást, amivel azt szemléltette, hogy a hiedelmekkel ellentétben a mérges gomba levében főzött ezüst kanál nem feketedik meg. 

Szerinte a közösségi média még inkább rontott a helyzeten: a sok-sok téves információt terjesztő bejegyzések, kommentek miatt jelenleg többen kapnak gombamérgezést, mint a Facebook elterjedése előtt. 

A magyar recept: kisebb bürokrácia, nagyobb rend

A romániai engedélyezési eljárás szakszerűbbnek tűnik, de valójában csak bonyolultabb, mint a magyarországi. Annyira, hogy szinte lehetetlen legálisan gyűjteni, kereskedni és közben tisztességes jövedelemre szert tenni. Magyarországon a gyűjtéshez elég írásban megállapodni az erdőtulajdonossal. A természetvédelmi hatóság engedélye csak akkor szükséges, ha védett területen akar valaki gombát szedni.

Romániában viszont mindenképp kell a természetvédelmi hatóság engedélye, ha valaki eladásra akar gombát gyűjteni. Az engedélyt kérvényezőnek ehhez olyan tanulmányt is be kell mutatnia (és előzőleg persze kifizetnie), melyben – elvileg – ökológiai szempontokat figyelembe véve meghatározzák, hogy adott területről melyik gombafajból milyen mennyiség gyűjthető egy szezonban. Ezeket szakosodott szervezetek dolgozzák ki, és a Román Akadémia kell jóváhagyja. 

A probléma viszont az, hogy Romániában soha senki nem végzett olyan kutatásokat, melyekre alapozni lehetne. Gyakran a tanulmányok készítői sem mennek ki terepre, így megkérdőjelezhető, hogy szakszerűen számították-e ki a gyűjthető mennyiségeket. Viszont a dokumentumok kiállítása sokszor annyi időt vesz igénybe, hogy a begyűjtők csak a szezon közepén kapják kézhez az engedélyt. Vagyis a hivatalos eljárás sem a kiszámítható, sem a szakszerű gyűjtést nem segíti: sem a vállalkozókat, sem a természet regenerációját.

„Soha senkit nem láttam, hogy terepezett volna, mielőtt ezeket a tanulmányokat kiállítja. Azt viszont tudom, hogy jóváhagyják a gyűjtést olyan területeken is, ahol a kérvényezett fajok nem vagy csak nagyon kis mennyiségben nőnek. Például az ország déli megyéiben nem nagyon terem vargánya, szaktanulmányok viszont készülnek, melyek alapján kiállítják a gyűjtési engedélyeket. Amiket arra használnak, hogy lepapírozzák azokat a mennyiségeket, amelyeket más területeken, az engedélyben szereplő mennyiségek fölött szednek” – magyarázta Horea Petrehuș vadgazda. 

Szerinte a Hideghavas térségében évente átlagosan 350 tonna vargánya gyűjtésére adnak ki engedélyt, ezt a mennyiséget viszont jó termés esetén egy hét alatt összegyűjtik. Voltak olyan évek, amikor a szezon további száz napig tartott. 

Míg Romániában az engedélyezés sokszor hónapokba kerül, Magyarországon pár nap elég az eljáráshoz. Az ellenőrzést viszont – Romániával ellentétben – szigorúan veszik a magyarországi erdőkben, és büntetik is a jogosultsággal nem rendelkezőket. Azaz azokat, 

• akik nem tudják igazolni, hogy engedéllyel rendelkező cég megbízásából gyűjtenek,
• akik két kilónál többet gyűjtenek saját használatra, 
• vagy olyan erdőben gyűjtenek, ahol nem volna szabad. 

A gyűjtők saját fogyasztásra az állami erdőkben szedhetnek gombát. A nem állami erdőkben szükség van a tulajdonos jóváhagyására. Magyarországon nyilvános adatok alapján könnyen megtudhatja bárki, hogy egy adott terület állami-e vagy magánterület. Ezzel szemben Romániában sok esetben nehezen tudják megállapítani a gyűjteni akarók, hogy egy-egy erdőparcella kié. 

A saját fogyasztásra gyűjthető mennyiség felső határa Magyarországon két kiló, Romániában viszont nemrég eltörölték ezt a határt. Magyarországon egyre komolyabban ellenőrzik a gombagyűjtőket: tavaly például az Őrségben, ahol most már rengetegen gombásznak, amint Pál-Fám Ferenctől megtudtuk, keményen végigbüntették a szabályokat megszegőket.

A több ezer gombaszakértő országa

Magyarországon több szervezet is tart gombász képzéseket, melyekre egyre többen jelentkeznek. Háromszintű a rendszer: az alapfokú tanfolyam végzősei mintegy száz fajt tanulnak meg biztonsággal felismerni. A középfokún több mint 300 fajt tanítanak, és a sikeresen vizsgázók olyan oklevelet kapnak, amellyel piaci gombaszakellenőrként vagy cégeknek is dolgozhatnak. 

A munkavállaláshoz az oklevél nem elég: külön alkalmassági vizsgán tesztelik a jelentkező látását, szaglását és azt, hogy pszichésen alkalmas-e arra, hogy mások egészségéért felelősséget vállaljon. Az alkalmassági igazolvány birtokában kérheti felvételét a szakellenőrök jegyzékébe, és ezután állhat munkába. 

A következő szint a felsőfokú tanfolyam, amire mostanában szintén túljelentkezés van, pedig több mint ezer euró a kétéves program. A tandíjban benne van a mintegy tíz hétvégi terepgyakorlat szállás- és étkezési költsége. Ennek tananyagában több mint ezer faj szerepel. 

A magyarországi piacokon már a ‘90-es években folyt gombavizsgálat, emlékezett pályája elejére Pál-Fám Ferenc mikológus, a kaposvári egyetem oktatója. A tanfolyamok a 2000-es évektől kimondottan divatossá váltak, Budapest mellett több vidéki városban is szerveztek képzéseket. Úgy vélte, évente legalább 150-en iratkoznak be a szakellenőrire (középfokú), és minimum százan el is végzik. 

Jelenleg a NÉBIH szakellenőri listáján valamivel több mint 700-an szerepelnek. Vagyis a tanfolyamot végzők többsége hobbigombász: nem azért jelentkezik, hogy pénzt keressen a megszerzett tudással. Pál-Fám Ferenc szerint jelentős lépés volt, hogy kötelezték a piacokat, hogy biztosítsák a gombavizsgálatot. Ezt sok piac úgy oldotta meg, hogy elküldte tanfolyamra a piacfelügyelőit, szezonban pedig külsős szakellenőrt is alkalmaznak. 

Jelenleg a szakértők egész Magyarországot lefedik, így a saját használatra gombát gyűjtők viszonylag könnyen meg tudják vizsgáltatni, amit szedtek. Ráadásul ingyenesen, ugyanis a piacoknak kell állniuk a szolgáltatás költségét. A vizsgálat iránt a kereslet igen nagy: a mikológus elmondta, például a pécsi piac felügyelői közül ketten is rendelkeznek gombaszakellenőri képesítéssel, szezonban pedig külsős szakértőt is alkalmaznak.

A magyarországi rendszer EU-s szinten is kuriózumnak számít, a legtöbb uniós országban ugyanis nem oldották meg a piaci bevizsgálást. Külföldön az árusok maguk kötelesek gondoskodni arról, hogy a portékájukat szakellenőr vizsgálja át. Franciaországban például a gyógyszerészeket oktatják, a falvakban pedig ki van táblázva, hogy erre a kocsma, arra a polgármesteri hivatal, amarra pedig a gombavizsgáló, tudtuk meg Albert László gombaszakértőtől, a Magyar Mikológiai Társaság korábbi elnökétől. 

Tragédiasorozat indította be a gombaellenőrzést

Albert László szerint az ‘50-es években figyeltek fel tömeges gombamérgezésekre, amikor Magyarország „a vas és az acél országává” kívánt válni. Az Alföldről ezerszám költöztették a mezei munkásokat a nagy ipari központokba, Miskolcra, Dunaújvárosba. A munkások szabadidejükben szórakozásból vagy táplálékkiegészítésként eljártak gombászni. De összeszedtek és megettek olyan fajokat is, amelyek hasonlítottak azokhoz, amiket korábban a szülőfalujukban szedtek, ám mérgezőek voltak, például gyilkos galócát. 

1953 nyarán több mint 3 ezer mérgezést regisztráltak, és több mint 500 halálesetet. A szintén csapadékos 1954-es év nyarán kétezer fölött volt megbetegedések száma, és több mint 300-an haltak meg. Albert László szerint ez vélhetően igen kellemetlen volt a politikai vezetés számára, amely mindig gombával akarta etetni a népet, amikor kevés volt az élelmiszer. 

Megoldásként a magyar talajtani intézet gombaszakértői előálltak a képzések ötletével, melyet támogatott a hatalom. És már ‘54-ben elrendelték, hogy piacokon csakis szakértő által bevizsgált gombát szabad árusítani. Eleinte a piacok a saját felügyelőiket képeztették ki, majd egyre szélesebb körben vált kedveltté a gombászás mint szabadidős tevékenység, és egyre többen iratkoztak be képzésre.

Ki vizsgálja át a Romániában szedett gombát?

Magyarországon a feldolgozók kell, hogy megoldják a vadon termett gomba szakellenőri vizsgálatát, ezért vagy foglalkoztatnak diplomás szakellenőrt, vagy szerződést kötnek a bevizsgálásra. Erre egyébként nagy szükség is van. Albert László mesélte, hogy átvizsgált számos – többek között Romániából származó – gombarakományt, és sokszor talált bennük fogyasztásra nem alkalmas fajokat:

• a vargányákhoz hasonló, keserű epeízű tinórut, 
• rosszullétet és hallucinációt okozó légyölő galócát, 
• a vesét károsító, mérgező pókhálósgomba fajokat, 
• a nevéhez méltóan halálos veszélyt jelentő gyilkos galóca tojását is (ez a nagyon fiatal, még burokkal fedett példány).

Romániában viszont a gombaszakellenőri foglalkozás nem szerepel a szakmák jegyzékében, ezért hivatalosan nem is lehet ilyet alkalmazni. Így kérdéses, hogyan oldják meg a feldolgozók a hivatalos bevizsgálást. És hogy mely hatóságok ellenőrzik őket. 

Arról, hogy mi a hivatalos útja-módja annak, hogy a Romániában szedett gombák közül kiszűrjék a mérgező fajokat, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságot kérdeztem meg. A hatóság első körben azt közölte, hogy a felelősség a feldolgozóké. Ajánlotta, hogy forduljunk a Növényegészségügyi Hatósághoz, mivel a növényi származású alapanyagok minőségének ellenőrzése az ő hatáskörükbe tartozik. 

De mi a helyzet a Romániában feldolgozott gombával, ami itt kerül az üzletek polcaira konzerv vagy egyéb formában? Az élelmiszerbiztonsági hatóság közölte, mindössze a gyártás általános körülményeit, például a higiéniai feltételeket ellenőrzi, azt nem, hogy mérgező faj került-e a készítményekbe. 

Mint írták, gombákból készült ételek beltartalmában az utóbbi öt évben két alkalommal észleltek problémát, mindkét alkalommal a nehézfémek koncentrációja lépte át a megengedett határértéket. Egyik esetben, mire az analízisek eredményei megszülettek, a vizsgált termék már nem volt fellelhető a piacon. A másik esetben viszont sikerült megelőzni, hogy a vizsgált 127 kilogrammnyi szarvasgomba a piacra kerüljön, a teljes mennyiséget megsemmisítették.

A Növényegészségügyi Hatóság azt válaszolta, hogy a törvény nem írja elő, hogy az élelmiszerláncba bekerülő vadon termett gombákat ellenőrizzék. Ők kizárólag kérésre állítanak ki ún. növényegészségügyi igazolást az exportra szánt tételekhez (certificat fitosanitar de export), követve azt, amit a célország szabályzata megkövetel. A 2014-2024-es időszakban három szállítmányra állítottak ki ilyen igazolást, összesen 67,9 kiló szarvasgombát láttak el növényegészségügyi igazolással. 

Mi van a romániai gombaételekben?

Pál-Fám Ferencet a magyarországi szakhatóság, a NÉBIH korábban többször is felkérte arra, hogy ellenőrizzen külföldről érkezett gombasalátákat, savanyúságokat, különféle keverékeket. Elmondta, a lengyel és a cseh eredetű termékek többnyire rendben voltak, a Romániából érkezettekben azonban talált nagyon furcsa dolgokat. 

Például olyan fajokat, amelyek nem is szerepeltek a címkén: korallgombákat, keserűgomba darabokat, vélhetőleg termesztésből származó csiperkét és nameko tőkegombát. A feliratozás sem volt rendben, látott korábban olyan terméket boltokban, melyen a csiperkéknek 200 éve nem használatos latin elnevezése szerepelt, és a korallgombák is száz éve nem használt néven szerepeltek.

 „Az volt a benyomásom, hogy a gombaételt készítő feldolgozó cégnél volt valaki, aki bizonyos szinten értett a gombákhoz, a mérgezőket képes volt kiválogatni, de ezt szakértőnek nehezen lehetne nevezni. A latin gombaneveket kinézhette valami nagyon-nagyon régi kiadványból, vélhetőleg ezért szerepeltek Psalliota néven a már nagyon rég Agaricus-ra átkeresztelt csiperkék. Bennem az a kérdés merült fel, hogy jó-jó, ért ahogy ért a gombákhoz ez az ember, de mi lesz akkor, ha ő is kiesik a rendszerből valamiért?” – aggódott a mikológus. 

Emellett a gombákat nemcsak nemzetség szinten, de egészen fajig kellene meghatározni, magyarázta Pál-Fám, hiszen vannak olyan nemzetségek, amelyek egyaránt magukban foglalnak ehető és nem ehető fajokat. Az ehető korallgomba fajok mellett van olyan is, ami mérgezőnek számít. A cifra korallgomba például komoly hasmenést okoz, ezért nem lenne szabad, hogy bekerüljön étkezésre szánt készítményekbe. A romániai termékek címkéjén azonban gyakran csak a nemzetségnevet tüntetik fel.

Milyen és mennyi gombát gyűjtenek Romániában?

„Szükség lenne a gyűjtéssel, kereskedelemmel kapcsolatos adatok összesítésére, arra, hogy tudjuk: ki, hol, mennyi gombát szed” – fogalmazta meg a Román Mikológiai Társaságot vezető Cătălin Tănase, hogy mi lenne az egyik legelső feladat ahhoz, hogy rendet lehessen tenni ebben a kérdésben.

Megpróbáltunk utánajárni annak, hogy mekkora mennyiségeket gyűjtenek Romániában, és hogy ebből mennyi a legális szedés. A megkérdezett szakértőink szerint ugyanis az országban szedett gombák túlnyomó többsége exportra megy, nagy része (többek szerint közel 90 százaléka) a törvények megkerülésével. 

A gyűjtési engedélyeket kiállító környezetvédelmi hatóság és az erdészetek nem tartják nyilván, hogy az engedélyekben szereplő mennyiségekhez képest ténylegesen mennyi gombát gyűjtöttek be egy-egy területről. Az adóhatóság (ANAF) nem válaszolt arra, hogy milyen összegre rúg a vadon termett gombák belföldi és külföldi kereskedelme, illetve mekkora az állam bevétele az ügyletek nyomán. 

A lehetséges bevételről mindössze az Országos Statisztikai Intézettől (INS) kaptunk részadatokat: az exportált mennyiségeket és azok értékét összesítették fajonként, célországokra lebontva. A tájékoztatójukban szereplő összegek jelentősen eltérnek attól, amit a szakértők és a civil aktivisták becsültek.

A hivatalos állami adatokból az látszik, hogy 2023-ig folyamatosan csökkent a szedési engedélyekben szereplő gomba összmennyisége. A kivitel nem csökkent ennyire, sőt: a hivatalos export egyre inkább lefedi a szedésre engedélyezett gomba mennyiségét, és egyre értékesebb. Míg 2015-ben 5,15 euró volt egy kiló exportált gomba átlagértéke, 2022-ben, amikor hasonló mennyiségű romániai gombát értékesítettek külföldön, átlagosan egy kiló 8,41 eurót ért.

A kilónkénti ár 2025-ös kiugrása viszont nem ennek köszönhető. 2025-re csak januártól szeptemberig kaptunk adatokat, melyekben – természetes módon – a szokottnál nagyobb arányban vannak jelen a többnyire ősszel és télen gyűjtött szarvasgombák. Ezt jelzi a szeptemberig exportált gomba alacsony összmennyisége is. A szarvasgombák jóval drágábbak, az ősszel termő, olcsóbb kalapos gombáknak pedig csak egy része szerepel az adatsorban, a kilónkénti átlagár ezért magasabb, mint amit a teljes év kiadna.

De nézzük a részleteket. A statisztikai hivatal adatsorából vegyük a 2023-as évet, mert a hivatal szerint ez a legutolsó év, amelyre kimerítő információval rendelkezik. Ezt egyébként jó gombatermő évként jellemezték a szakértők. Eszerint Románia 75,6 millió euró értékben exportált vadon termett gombát. 

Ennek a harmadát, több mint 25 millió eurót a feldolgozatlanul kivitt szarvasgombák forgalma tette ki. Ez a fajok annyira drágák, hogy a teljes export legértékesebb tétele a legkisebb mennyiség, a 245 tonna szarvasgomba.

A legnagyobb tételt a vargányák adják: frissen szedve több mint 3100 tonnát exportáltunk több mint 22,8 millió euró értékben. (A 6,9 millió euró értékű szárított gomba zöme is vélhetőleg vargánya.) A második legnagyobb mennyiséget, 2135 tonnát a fagyasztott gombák teszik ki 13 millió euró értékben. (Ennél a tételnél nem jelezte a statisztikai intézet, hogy milyen fajokból áll.) 

Jelentős tételként szerepel még a rókagomba, 570 tonna ment külföldre több mint 4 millió euró értékben. Más fajokhoz tartozó friss gombából pedig 488 tonna, több mint 3,3 millió euró értékben. 

Tízszer annyi gombát gyűjtenek valójában?

Horea Petrehuș szerint ennél lényegesen nagyobb a vadon termő gombák piaca. Kifejtette, az elmúlt 3 évben alig volt termés, de korábban volt olyan év, hogy 30 tonnát exportáltak csak a méregdrága isztriai szarvasgombából, melynek összértéke 120 millió euró körüli. A nyári és burgundi szarvasgombákból 4 ezer tonnát vittek ki, 60 millió euró értékben. Azaz kedvező évben a szarvasgombák piacát 200 millió eurósra becsülte a hivatalos 25 millió euróhoz képest. 

Szerinte jó gombatermő években naponta kb. 1500 tonna vargányát szednek és visznek ki zömében külföldre, ami – 3 eurós kilónkénti átlagáron számítva – napi 4,5 millió eurót jelent. Száz napos szezonban ez 450 millió euró. Ha kisebb mennyiségben is, de szednek és exportálnak egyéb fajokat is: főként rókagombát, de tuskógombákat, rizikéket, pereszkéket is, úgyhogy szerinte a valós forgalom a 800-900 millió eurós nagyságrendet is elérheti. 

Horea Petrehuș az összegekre a saját terepi tapasztalatai alapján következtetett, de cégadatokból is dolgozik. Azt nézte meg, mekkora forgalmat bonyolíthat az a kb. 400 vállalat, amely a hivatalos adatok szerint gombagyűjtéssel és kereskedelemmel foglalkozik Romániában. 

Mihai Goțiu más módszerrel hasonló eredményre jutott. Olyan tanulmányokat vett alapul, amelyek szerint a nyugati-európai erdőkben a fakitermelésből származó jövedelmet meghaladja az egyéb bevételek összege. Gyógynövények, gyümölcsök, bogyók, gombák gyűjtése eléri a fakitermelés értékének 110-150 százalékát. Ezt átszámolva Romániára Goțiu arra a következtetésre jutott, hogy legalább 100, de akár 200-300 millió eurós is lehet a szarvasgombák éves forgalma. 

Zsigmond Győző elmondta, ismer személyesen olyan szarvasgombászt, aki kizárólag feketén gyűjt, jelentős mennyiségeket. Hogy ezeket miként papírozzák le utólag, illetve egyáltalán lepapírozzák-e, nem tudta megmondani.

Az állam ebből nem sokat lát, pedig az erdők fele állami

A romániai erdős területek fele, 3,1 millió hektár az állam tulajdona. Emellett közel 1,2 millió hektár magánerdőt is az állami Romsilva erdészetei kezelnek. A Romsilvától is megkérdeztük, mennyi gomba begyűjtésére kötött szerződést gyűjtőkkel, felvásárlókkal. Azt írta, 2023-ban 29,06 tonna szarvasgomba és 127,12 tonna egyéb gomba begyűjtésére kötött megállapodást. Éves jelentése szerint ezekből a gyűjtési engedélyekből 3,8 millió, illetve 275 ezer lejes bevétele származott.

Azaz ha összevetjük egymással az állam saját adatait, akkor azt kapjuk, hogy a 2023-ban a hivatalosan szedésre engedélyezett 285 tonna szarvasgombának csak a tíz százalékára, az egyéb gombáknak pedig  csak az 1,1 százalékára kötött szerződést az erdők több mint felét kezelő Romsilva.

Mihai Goțiu szerint nem kérdés, hogy sokkal több gomba kerül forgalomba, mint amennyiről a hivatalok értesülnek. „Elég átnézni a bírságokat, volt olyan eset, hogy a hatóságok egyetlen ellenőrzéskor egyetlen cégtől több gombát koboztak el, mint amennyire engedélyt adtak az illető megyében az egész szezonra” – mutatott rá az aktivista. 

Az erőtlen állam alig néz oda

Hunyad megyei lap számolt be arról, hogy a környezetvédelmi őrszolgálat megbírságolta azt a céget, amely 2024-ben engedély nélkül gyűjtött be 18 tonna szarvasgombát. Abban az évben Hunyad megyében 22,2 tonna szarvasgomba begyűjtésére adtak engedélyt. Az engedély nélküli 18 tonna piaci értéke akkor 11 millió lej körül alakult, a bírság 80 ezer lej volt.

A környezetvédelmi őrszolgálat az elmúlt tíz év ellenőrzéseire és bírságaira vonatkozó részletes adatkérésünkre egyetlen számot küldött válaszként. Mindössze annyit között, hogy 36 bírságot osztottak ki. Arra nem tért ki, hogy miért, kiket és mekkora összegekre büntettek.

„Szerintem van Romániában több mint egymillió olyan ember, aki abból jut egy kis jövedelemhez, hogy gyűjtöget, többnyire az erdőn: gombát, gyógynövényeket, erdei gyümölcsöket. Nehéz sorsú emberek, lényegében a rendszer áldozatai, akiknek segíteni kellene, hogy ne legyenek teljesen kiszolgáltatva a kupeceknek és a rendezetlen viszonyokból származó erőszaknak. Sokakkal beszélgettem, és mind azt mondták: mondja meg nekik valaki, hogy kell ezt legálisan csinálni, és úgy csinálják” – fejtegette Horea Petrehuș. 

Szerinte ezek az emberek szívesen fizetnének egy szezonra akár 3-4-500 eurót is azért, hogy biztonságban tudhassák magukat és a megélhetésüket. Úgy számolt, ha csak 200 eurót fizetnének be fejenként a gombaszedők, a szarvasgombát gyűjtők pedig ezer eurót (ennyit is simán megérne nekik és hajlandóak is lennének rá), ebből a román állami erdészeti vállalat, a Romsilva legalább 300 millió eurót keresne. Mint mondta, ehhez képes a vállalat, mely az ország erdőinek több mint felét kezeli, általában arról szokott beszámolni, hogy 2 és 3 millió euró közötti összegre tesz szert a gombákat és egyebeket gyűjtőktől.

Petrehuș szerint a 300 millió euróból megoldható lenne a gombagyűjtés felügyelete: az erdészeket kellene olyan helyzetbe hozni, hogy úrrá tudjanak lenni az állapotokon. Úgy vélte, túlságosan nagy területet, átlagosan ezer hektárt kell jelenleg felügyeljen egy-egy erdész, mindezt szerinte kicsivel több mint 3 ezer lejes nettó fizetésért. Emiatt irreális az elvárás, hogy minden téren rendet tartsanak. 

A környezetvédelmi minisztérium listája alapján Romániában körülbelül 500 erdészeti hivatal működik körülbelül 6 ezer erdésszel. A 300 millió euróból még legalább 12-15 ezer erdész tisztességes évi fizetése jönne ki, azaz meg lehetne háromszorozni az erdészek létszámát.

Cégek használják ki a magánszemélyek kiskapuját

Nemcsak civil szakértők állítják, hogy hatalmas méreteket öltött a szarvasgombák illegális gyűjtése és kereskedelme. 2024 őszén a Környezetvédelmi Ügynökség is megkongatta a vészharangot amiatt, hogy a kapálók tönkreteszik az erdőket. Laurențiu Alexandru Păștinaru, az intézmény vezetője szerint hiába szerződnek le a cégek egy-egy erdőterületre, egyáltalán nem biztos, hogy be is tudják gyűjteni a szarvasgombát, amiért fizettek. 

Mások ugyanis engedély nélkül és kapálással gátlástalanul összeszedik az érett és az éretlen gombát, hivatkozva arra a törvénypasszusra, hogy magánszemélyek saját célra gyűjthetnek gombát engedély és mennyiségi korlátozás nélkül. A hatóság vezetője azt javasolta, hogy vonják meg a magánszemélyek jogát a szarvasgombák gyűjtésére. Emlékeztetett, hogy a környezetvédelmi minisztérium korábban közvitára bocsátott egy rendeletet, amely szabályozta volna ezt a kérdést, a tervezet viszont elakadt a képviselőházban.

Nyilván nem szimpatikus az ötlet, hogy megtiltsák a magánszemélyeknek a gombaszedést, de ezzel adót is lehet csalni. Múlt ősszel például három Bihar megyei céget gyanúsítottak meg adócsalással és sikkasztással a hatóságok. Állításuk szerint a vállalatok öt év alatt 150 millió lejt könyveltek el a szedegetőknek kifizetett beszerzési tételekként. Így csökkentették papíron a saját profitjukat és a profitadót. Azt használták ki, hogy magánszemélyeknek nem kell bevallaniuk a gombák és erdei gyümölcsök árusításából származó jövedelmüket.

Sorszámmal, igazolással, de csak két hétig lehet bőven gyűjteni

A rendszer legalsó fokát képezők, a gyűjtők Magyarországon sem keresnek vagyokonat, azonban kedvező szezonban szép összegeket kaphatnak a napi munkájuk után. Albert László szerint változóak az árak, a vargányák kilójáért 1500-5500 forintos árat is megadnak a felhozataltól függően, míg más fajok kilónkénti ára 100 és 800 forint között váltakozik. Ha jól összeállnak a feltételek, egy gyűjtő egy nap akár 20 ezer forintot is megkereshet (kb. 280 lej). És ami nagyon fontos: mindezt olyan körülmények között, hogy nem kell rettegnie sem attól, hogy megbüntetik, sem attól, hogy a konkurenciával konfliktusba kerül. 

Magyarországon a begyűjtő cégek igazolással és sorszámmal látják el a szedőket, így tudják magukat igazolni a hatóságok előtt. A szedett mennyiségek után járó illetéketet pedig azok rendezik, akiknek a megbízásából dolgoznak. Az ellenőrzések emellett gyakoriak és szigorúak, nem ritka, hogy a gombászókat megállítják és ellenőrzik, hogy megfelelnek-e a kereskedelmi, illetve a saját célra gyűjtőkre vonatkozó szabályoknak. Így nem kell senkinek attól tartania, hogy meggyűlik a baja az illegálisan gyűjtőkkel. 

Albert László szerint ezzel együtt egyre kevesebb lehetőségük van a szedőknek jó pénzt keresni. Tíz éve még 4-5 hétre kihúzódott a szezon, jóval nagyobb mennyiségeket tudtak szedni, mint mostanában, amikor a szezon lényegében két hétre szűkült. A szárazság miatt Magyarországon kétszer egy hét az évben az az időszak, amikor bőségesen lehet gombát találni.

MEGOLDÁSOK DOBOZA
Mire lenne szükség ahhoz, hogy a kaotikus állapotok megszűnjenek Romániában és ne csak a feketézők és a kupecek járjanak jól?
1. Törvényileg szabályozni kell a vadon termő gombák gyűjtését és kereskedelmét – arányos és szigorú büntetési tételeket kell megállapítani.
2. Meg kell teremteni a gomabaszakkellenőr képzések feltételeit – akkreditáció, állami támogatás az oktatáshoz.
3. Kötelezni kell a gombabevizsgálást a piacokon, feldolgozóknál.
4. Jóval több erdészre és több eszközre lenne szükség, hogy kellő szigorral tudjanak fellépni. Igény esetén a rendőrség, csendőrség, környezetvédelmi őrszolgálat támogassa az erdészeket az erdők felügyeletében.

Nem nézi, nem küldi, nem emlékszik, nem válaszol, nem az ő területe

A különböző hatóságokkal folytatott levelezésünk alapján egyértelműen megállapíthatjuk: általános a fejetlenség a rendszerben. Nem létezik átfogó központi nyilvántartás a begyűjtött és forgalomba hozott gombákról. A hatóságok többnyire megpróbáltak kitérő válaszokat adni, arra hivatkozva, hogy a törvények nem teszik kötelezővé számukra az ellenőrzéseket és a nyilvántartás vezetését.

Lényegében két valamirevaló adatsorra sikerült szert tennünk: a megyei környezetvédelmi ügynökségeknél tárolt listákra az elmúlt 10 év engedélyeiről; illetve a statisztikai hivatal exportra vonatkozó adataira, szintén az elmúlt 10 évre.

Szinte mindegyik megkérdezett civil aktivista illetve szakértő azt nyilatkozta, hogy folyamatosan jelezték a kormányok és a szakminisztériumok felé, hogy gondok vannak, nagyon kellene egy alapos szabályozás. Mindegyik illetékes miniszter megígérte, hogy megoldja a kérdést, de egyikük sem lépett végül. 

A legelső, 2006-os törvény megszavazásakor Korodi Attila volt a környezetvédelmi miniszter. Érdeklődésünkre annyit mondott, hogy nagyon régi ez az ügy, alig emlékszik részletekre, ezért ajánlotta, hogy keressük inkább Tánczos Barnát a kérdéseinkkel. Tánczos, aki 2022-23-ban környezetvédelmi miniszter, 2025-ben pénzügyminiszter volt, jelenleg pedig miniszterelnök-helyettes, vélhetőleg alapos rálátással rendelkezik a témánk minden részletére, azonban nem méltatott válaszra minket. 

Megkerestük a jelenlegi környezetvédelmi minisztert, Diana Buzoianut is, akitől szintén megkérdeztük, szándékában áll-e rendet teremteni. Illetve hogy mit szól ahhoz, hogy az alárendeltségébe tartozó megyei környezetvédelmi ügynökségek olyan fajokra is adnak engedélyt, melyek nem szerepelnek a gyűjthetők listáján (pl. a kábítószer alapanyagként használt légyölő galócára). 

A minisztérium körülbelül egy hónap múlva annyit válaszolt, hogy felsorolta, mivel foglalkoznak (a megyei ügynökségek engedélyeznek, az őrszolgálat büntet), és kijelentette, hogy a 2006-os gombatörvény alkalmazási útmutatóit nem ők, hanem a mezőgazdasági minisztérium kellene kidolgozza. A törvény szövegében a végrehajtással valóban a mezőgazdasági minisztérium van megbízva, mivel 2006-ban az erdők még az agrártárcához tartoztak. De miután átkerültek a környezetvédelmi minisztériumhoz, több mint 15 éve, ez a tárca adja ki a vonatkozó rendeleteket.

A nyitóképen máshol védett császárgalócák (Amanita caesarea) láthatók. Fotó: Molnár Rudolf.

A cikk a Journalismfund Europe támogatásával, a 444.hu-val együttműködésben készült. A 444.hu azt mutatja be részletesen, hogyan épült ki és most hogyan működik Magyarországon a piaci gombavizsgálat.

The post Pusztító gombaláz: korrupció és erőszak szervezi a romániai gombapiacot, az állam hozzá se szagol appeared first on Átlátszó Erdély.

Mindenre kíváncsiak voltunk, és a növénytermesztésben amatőr kérdéseinkre is kimerítően válaszolt dr. Lukács Lehel kertészmérnök, a kolozsvári kertészeti kutatóállomás igazgatója, miközben körbevezetett. A kolozsváriak főként Palocsay-kertként ismerik a városnak ezt a dél-keleti, nagy zöld területét, mivel a kutatóállomást a híres rózsanemesítő Palocsay Rudolf kertje mellett hozták létre a múlt század ötvenes éveiben, és rábízták a vezetését. A kertészeti kutatóállomás viszont hivatalosan soha nem viselte Palocsay nevét.

A kutatóállomás a rendszerváltás után még 25 évig a Román Akadémiához tartozott, amelynek nem volt pénze karbantartani a közel kétszáz hektáros területet, épületeket, melegházakat, öntözőberendezést, növényállományt. Időközben körbenőtte a város, közvetlenül mellette kórház és kerülőút fog épülni.

Tíz éve a terület zömét átvette a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, és beillesztette az oktatásba, a kutatásba, illetve a saját farm- és bolthálózatába. Hallgassátok dr. Lukács Lehelt arról, hogy ez miért jó nekünk.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

00:30 A kertészeti kutatóállomás rövid története
02:53 A kutatóállomás az egyetem része, de a költségeit magának kell fedeznie
03:36 Kutatás a növények változó éghajlathoz való alkalmazkodásáról és a piac igényeiről
08:04 A kísérletezéstől a szabadalmakig. Miért divatosabbak a külföldi almák?
13:35 Vízgazdálkodás vízhiány esetén
16:34 Hol kóstolhatják meg a kolozsváriak a kutatóállomás termékeit?
21:15 Egzotikus gyümölcsök és késői fagyok Erdélyben
25:42 Állatok a Palocsay-kertben: a együttélés problémái
27:39 Hogyan működik egy szuperintenzív gyümölcsös?
33:24 Beruházások, támogatások és a jövő gazdái

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg az előző és következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk. Írjátok meg, hogy inkább nézitek, vagy inkább hallgatjátok őket.

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan válthatunk szántásos gazdálkodásról szántás nélkülire, és miért jó a biodiverzitás. Megszólalnak kutatók, a természetvédelem elkötelezettjei, kistermelők és nagybani piac működtetője is. De beszélgetünk olyan kistermelői üzletek vezetőivel, akik sajnos bezárták a boltot.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt itt, vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Operatőr: Fetykó Gábor Áron, Tóth Helga. Vágó: Fetykó Gábor Áron. Címlapfotó: Tóth Helga.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Kivi, füge nő a hazai alma mellett: így művel minket a Palocsay-kert Kolozsváron appeared first on Átlátszó Erdély.

Romániában és Szlovákiában a magyar kisebbség nyelvi szocializációját kettős tapasztalat jellemzi. Egyrészt anyanyelvükön egészen az egyetemig tanulhatnak, másrészt az államnyelv – különösen a gyakorlati nyelvi kompetenciák – elsajátítása komoly nehézségekbe ütközik. Interjúalanyaink elbeszéléseiből kirajzolódik, hogy mivel az államnyelv oktatása korábban nem vette figyelembe kisebbségi hátterüket, mindannyian megtapasztalták a szorongást, a sorozatos kudarcélményt. A nyelvi nehézségek strukturális hátrányokat és társadalmi elkülönülést is eredményeztek. Az államnyelv így nem erőforrásként, hanem sokak számára elsősorban akadályként jelenik meg.

Csökken a magyarok száma Romániában és Szlovákiában is

Ez önmagában nem meglepő. Mindkét ország kisebbségi közössége tisztában van vele, hogy „fogy a magyar”. Érdemes azonban összevetni a két ország legutóbbi, 2021-es népszámlálásának eredményeit, különös tekintettel a módszertani különbségekre.

A legfontosabb különbség a két ország népszámlálási módszere között az, hogy Szlovákiában 2021-ben nyílt lehetőség először arra, hogy az állampolgárok két nemzetiséget jelöljenek meg a kérdőíven. Első helyen kb. 422 ezer személy jelölte meg a magyar nemzetiséget, további 34 ezer személy pedig második nemzetiségként adta meg a magyart.

A szlovák kormány végül úgy döntött, hogy összeadva kell értelmezni a nemzetiségre vonatkozó válaszokat. Ez a döntés már akkor született meg, amikor ismertek voltak az eredmények. A népszámlálást komoly társadalmi vita előzte meg arról, hogy szükség van-e egyáltalán a kettős nemzetiség jelölésének lehetőségére. A megoldás statisztikai szempontból vitatható, de egyértelműen kisebbségbarát lépésnek könyvelhető el.

Összehasonlításként: 2011-ben kicsivel többen, 458 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek Szlovákiában. Azt csak találgatni lehet, hogy ha 2021-ben nem lett volna lehetőség a két nemzetiség bejelölésére, mennyien döntöttek volna a magyar mellett azok közül, akik végül másodikként jelölték meg.

Azt, hogy egy tágabb, multietnikus kulturális közösségkép kialakításához szükség lenne a többes identitás elismerésére, a romániai szakértők is felismerték, de Románia egyelőre nem követi a szlovákiai példát. A 2021-es népszámláláson itt csak egy etnikumot lehetett megjelölni. Ez a módszer pedig láthatatlanná teszi azokat, akik többes identitással rendelkeznek.

Anyanyelv tekintetében mindkét ország csak egy válaszlehetőséget engedélyezett a 2021-es népszámláláson. A statisztikák alapján mindkét országban többen vallják magukat magyar anyanyelvűnek, mint magyar nemzetiségűnek – ez túlnyomórészt a magyarul beszélő romák jelenlétével magyarázható Romániában és Szlovákiában is.

Mind a két országban a 2021-es volt az első népszámlálás, amely során online is ki lehetett tölteni a kérdőívet. Az adatgyűjtés azonban különféle okok miatt (pl. rendszerhiba, félig kitöltött ív stb.) nem volt teljes körű. Romániában kb. 2,5 millió, míg Szlovákiában valamivel több mint 300 ezer emberről nem tudjuk, milyen etnikumú.

A kisebbség legnagyobb „mumusa”: az államnyelv 

A magyar nyelvű oktatás elérhető az óvodától az egyetemig mind Romániában, mind Szlovákiában. Mindkét országban találhatóak vegyes tannyelvű és csak magyar nyelvű oktatási intézmények. A magyar diákok többsége mindkét országban teljesen magyar nyelvű intézményekben tanul.

A kisebbségek államnyelvtudása, vagy inkább annak hiánya mindkét országban jelentős, és nagy részben a nem megfelelő oktatási rendszer számlájára írható. A kisebbségi nyelven tanuló diákok számára generációkon keresztül anyanyelvként oktatták az állam nyelvét – mindkét országban. Így megtörténhet az, hogy egy klasszikus verset valaki kívülről fúj, de egy hétköznapi élethelyzetben, mondjuk egy üzletben, a hivatalban vagy az orvosnál már kevésbé boldogul, mert a mindennapi élethez szükséges nyelvi kompetenciákat nem sajátítja el.

Ez jól látszik a Szilágy megyei Angyalka (26 éves) és a Kovászna megyei Eszter (25 éves) példájából is, akik története sok más huszonéves fiatal története is lehetne. Mindketten magyar többségű településről származnak, de míg Szilágy megyében a magyarok aránya csak 20 százalék, addig Kovászna megyében 70 százalék.

Mindketten elmondták, hogy mivel gyerekként magyar többségű kisebb településen éltek, így szinte alig találkoztak a román nyelvvel. Még a románok is megtanultak magyarul a falvaikban. Néha hallották a szüleiket románul beszélni, de főleg az iskolában találkoztak a román nyelvvel. Mindketten végig magyar oktatási intézményben tanultak, bár az iskola előtt Esztert egy évig román nyelvű óvodába íratták, hogy az iskolában ne érje váratlanul a román oktatás.

Mindkettőjük történetében hangsúlyos szerepet kap a román nyelv okozta szorongás. Angyalka ötödik osztálytól kezdve román többségű városban tanult tovább. Benne ekkor erősödött fel a román nyelvvel kapcsolatos félelem, hogy vajon egyáltalán sikerül-e átmenő jegyet kapnia tanév végére a tantárgyból. Ráadásul az új iskolájában érződött, hogy a városi magyar gyerekek jobban beszélnek románul. „Volt olyan eset, amikor román órán valami szépet kellett mondjunk a másik osztálytársunkról. Nem tudtam, mit mondhatnék, így egy osztálytársnőm a fülembe súgta, hogy mondjam azt, hogy prost [hülye], mert az jó. Nekem meg fogalmam sem volt, mit jelent. Nem volt túl jó érzés” – meséli.

Emlékei szerint a román órák azzal teltek, hogy a tanár lediktálta az irodalmi művek elemzését, amit meg kellett tanulni, és amiből kikérdezték őket. Illetve sokat másoltak, de ezekből már semmire sem emlékszik. „A román órákon annyira jutottam, hogy nagyjából megértettem a dolgokat, de hogy eljussak oda, hogy kommunikáljak, az nem működött. Érettségire is úgy készültem, hogy mindegyik tételhez megtanultam egy átlagos sablonszöveget, hogy mindenről tudjak írni valamit.” A vizsgán épp hogy csak átmenő jegyet kapott, miközben a többi tantárgyból elmondása szerint simán teljesített.

„Szörnyű!” – mondja Eszter arra a kérdésre, hogy milyen tapasztalatai vannak a román nyelvoktatással kapcsolatban. Már óvodától kezdve folyamatosan azt hallotta, hogy fel kell készülni a román érettségire. „Első osztályban otthon szinte minden nap sírva ültem a román lecke előtt. Ekkora nyomás alatt semmit sem lehet tanulni, ha folyton azon kell járjon a fejed, hogy jaj, mi lesz érettségin. Már hatévesen ezen kell gondolkozz. Szerintem nagyon terror szintű nyomás ez” – teszi hozzá.

Az érettségin, úgy értékeli, egy székelyföldi magyar diákhoz képest nagyon jó jegyet kapott, 7-est, de a többi tantárgyból ő is sokkal jobban teljesített (Romániában az 1-es a leggyengébb, a 10-es a legjobb jegy – a szerk. megj.). „Azt hittem, konkrétan elájulok a padban, amikor írtuk az érettségit. Annyira turbulens érzelmi állapotban szerintem nem nagyon voltam még, mint akkor a vizsgák előtt.” Eszter románul szerezte meg a jogosítványt azért, hogy ezzel is a román nyelvet gyakorolja érettségi előtt.

Azt bánja, hogy hiába tanult 12 évig románul, hogy mennyi stresszel és kínlódással járt, mégsem tanult meg. Azért viszont szeretne megtanulni románul, hogy megértse a román kortárs irodalmat. „Amire nem hívják fel az iskolában a figyelmünket, hogy mennyi jó kortárs író van. Csak a kötelező olvasmányokat tolják, de arra nincs törekvés, hogy megszerettessék velünk a nyelvet, a kulturális közeget. Pedig ezzel lehetne a legjobban fejleszteni minket, mert stresszből és félelemből nem lehet fejlődni” – mondja.

A gimnázium után mindketten Kolozsvárra költöztek és magyar nyelven tanultak az egyetemen.

Magyar szigetek a román városokban

Eszternek a kollégiumban román szobatársai voltak. „Emlékszem, hogy mondták »Stinge becul!«, vagyis hogy kapcsold le az égőt. Én meg néztem, hogy he? Sosem hallottam ezt még azelőtt, aztán valahogy összeraktam.”

Bár Kolozsvár román többségű város, Eszter magyar közösségekbe járt, a románt csak olyan helyzetekben használta, ha például elment üzletbe vagy a postára. Nem érzi azt, hogy Kolozsváron fejlődött volna a román nyelvtudása, mert nem igazán került olyan élethelyzetekbe, hogy komolyabban használnia kellett volna.

Ezzel szemben Angyalka ma már sokkal magabiztosabban beszél románul, ami annak köszönhető, hogy az érettségi után néhány évig, mielőtt elkezdte volna magyarul az egyetemet, folyamatosan román közegben mozgott. Először a munkaerőpiacon próbálta ki magát. Kolozsváron beiratkozott egy román nyelvű cukrász tanfolyamra. „Volt ott egy nő, aki Zilahról származott, ahol iskolába jártam. Azt mondta, hogy az nem lehet, hogy én is onnan jövök, és nem tudok románul, mert hát ott mindenki román. Én meg néztem, hogy oké, nekem meg mindenki magyar” – utal ezzel arra, hogy mennyire párhuzamos etnikai világokban élnek az emberek akár ugyanazon a településen belül is.

A tanfolyam elvégzése után egyedül elment román nyelvű állásinterjúra, majd cukrászműhelyben is dolgozott. Ma már nem érti, honnan volt ennyi bátorsága, miközben nehezen boldogult a románnal. „Nehéz volt, mert nem tudtam úgy hozzászólni a beszélgetésekhez. De a munkához nem kellett perfekt beszélni románul, így elfogadóbbak voltak. Bár anyukám mindig mondta, amikor konfliktusaim voltak a munkahelyeimen, hogy biztos azért csinálják, mert magyar vagyok. De én nem feltétlen éreztem minden helyzetben ezt, lehet, hogy nagyobb gond volt, hogy fiatal vagyok.”  Volt viszont olyan helyzet is, hogy egy középkorú munkatársa felháborodott azon, hogyan sikerülhetett a román érettségije úgy, hogy nem beszél jól románul, miközben neki anyanyelvű románként nem volt érettségije.

Idegen nyelvként oktatni az állam nyelvét? 

Idén júniusban végzett a középiskolával az első magyar évfolyam Romániában, amely már idegen nyelvként tanulta a román nyelvet. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy már a hétköznapi kommunikációhoz szükséges ismeretek elsajátításán volt a hangsúly.

„Ez eleinte furcsa volt, főleg azoknak a szülőknek, akiknek már vannak nagyobb gyerekeik, és hozzászoktak ahhoz, hogy románból szigorúak a követelmények, hogy vannak irodalmi művek, amelyeknek az elemzését meg kell tanulni. Így nem értették, hogy mit csinálunk, mert míg a nagyobbik gyerek hazament, és a Moara cu norocot tanulta [az egyik román klasszikus realista alapmű, A szerencse malma], addig a kisebbik gyerek meg mondjuk spagettireceptet kellett írjon házi feladatként” – mondja Mihaela Costescu, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum román tanárnője.

Az átmenet nem volt zökkenőmentes, tudtuk meg tőle. Sokáig nem voltak tankönyveik, munkafüzeteik, így a tanároknak kellett minden órára elkészíteni a tananyagot. Míg korábban irodalmi művekhez kapcsolódó témákkal foglalkoztak, mint például a szerelem, a természet, a történelem, addig az új tanterv szerint megjelentek olyan hétköznapi élethez szükséges témák is, mint az egészséges életmód, a technológia szerepe az életünkben, karriertervezés, környezet stb.

Csak az érettségi tanévében tudták meg, melyek azok az irodalmi művek, amelyekből továbbra is fel kell készíteniük a diákokat. Addig tételmintát sem láttak. Így nem tudták pontosan, hogy honnan hova tartanak, miközben a szülők és a diákok számára ez nagyon fontos szempont, hogy érettségin jól teljesítsenek a diákok.

Így nem meglepő, ha több helyről is azt lehetett visszahallani, hogy egyes tanárok továbbra is a korábbi követelmények alapján készítik fel a diákokat, hisz nem lehetett tudni, hogy mi vár rájuk érettségin. A következő években remélhetőleg javulni fog a helyzet, de fontos lenne hosszabb távon felmérni az új módszertan hatékonyságát.

Viszont a tanárnő szerint ahhoz, hogy hatékonyabb legyen a nyelvoktatás, és egyik diáknak se legyen túl nehéz vagy túl unalmas, az is fontos lenne, ha a nyelvtudás szintje szerint kiscsoportokban oktathatnák a diákokat.

A legutolsó PISA képességfelméréséből kiderül, hogy Romániában a magyarul tanuló diákok jobban teljesítenek az országos átlagnál, viszont a nyolcadik osztály végi román képességvizsgán és az érettségi vizsgán átlagosan gyengébben teljesítenek, ami hátrányosan érintheti őket a későbbiekben. Ezt Kiss Tamás szociológus egyenesen strukturális diszkriminációnak nevezte.

Viszont az idei abszolváló záróvizsga eredményeiből lehet arra következtetni, hogy elindult valamiféle pozitív változás. Például a székelyföldi Hargita megyében, ahol magyar többség él, a tavalyi román érettségi eredményeihez képest idén jobban teljesítettek a diákok. Mihaela Costescu romántanárnő is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kolozsvári magyar iskolában, ahol tanít, a diákok jól teljesítettek.

A Bálványos Intézet korábbi közvélemény-kutatása szerint Erdélyben a magyaroknak nagyjából csak a negyede beszél anyanyelvi szinten románul. Korábbi kutatásokkal összehasonlítva, ahol szintén önbevallás alapján mértek, az is látszik, hogy az erdélyi magyarok román nyelvtudása egyre gyengébb. Az is jellemző, hogy a magyar intézményben tanuló fiataloknak, a nőknek és a hátrányos helyzetűeknek nagyobb gondot okoz a román nyelv használata.

„A nyelvhelyesség nem korlátoz a nyelvhasználatban”

A magyar kisebbség szlovák nyelvtudása Szlovákiában változó. Az államnyelvet csak 2022 szeptemberétől kötelező idegen nyelvként, pontosabban az idegen nyelv módszereivel oktatni a magyar tannyelvű iskolákban. Romániához hasonlóan korábban a magyar gyerekek úgy tanulták a szlovákot, ahogy anyanyelvű társaik. Ez számos esetben kudarccal végződött, ami hosszú távon gátolta az aktív nyelvhasználatot is.

A kudarcélmény, valamint Budapest közelsége hozzájárul ahhoz, hogy sok szlovákiai magyar diák választja a magyar fővárost (esetleg más magyarországi egyetemi várost) továbbtanulása helyszínéül. Ez a romániai határ menti térség diákjaira is jellemző. Vannak azonban olyanok is szép számmal, akik vállalják a nyelvi kihívást, és maradnak.

A 31 éves Janka egy csallóközi magyar többségű faluból származik, ma Pozsonyban él és dolgozik. A szlovák nyelvvel először az iskolapadban találkozott. Saját bevallása szerint a község kisiskolájában nem tanult meg szlovákul, de a tanórákról kedves emlékeket őriz. „A tanító néni nagyon kedves volt. A nyelvtan és az irodalom nem volt annyira hangsúlyos, inkább arra volt kíváncsi, hogy a diákok értik-e, amit hallanak, ismerik-e, megjegyzik-e a szlovák szavakat, kifejezéseket“ – mondja, hozzátéve, hogy a pozitív hozzáállás ellenére az általános iskolából rendkívül gyenge nyelvtudással ballagott el.

Középiskolai tanulmányait is magyar többségű városban folytatta, de a gimnáziumi szlovákórákra már nem annyira szívesen emlékszik vissza. „Traumatizáló élmény volt. Előfordult, hogy a szakos tanár megszégyenítette a gyengén teljesítő diákokat, az egész osztály előtt felolvasta a hibákat, amelyeket vétettünk, és szemrehányóan számonkérte, hogy mégis hogy nem lehet ezt vagy azt tudni“ – meséli Janka. „Volt olyan osztálytársam, akinél ez is közrejátszott abban, hogy Budapestet választotta egyetemi tanulmányai helyszínéül“ – teszi hozzá.

A magyar főváros Jankát nem vonzotta. A csehországi Brünnről és a szlovák fővárosról azonban csak pozitív véleményeket hallott, így végül pozsonyi egyetemista lett belőle. Egyetemi évei alatt főként magyar barátai voltak, de a kollégiumban végig szlovák lányokkal lakott együtt, s bár még az érettségi után sem érezte kielégítőnek a nyelvtudását, a szlovák nyelv végül begyűrűzött a mindennapjaiba.

Szerencsésnek tartja magát, mert sosem érte atrocitás amiatt, hogy nem beszéli tökéletesen a szlovákot, és amiatt sem, hogy magyar. „Volt ugyan olyan kollégám, aki rácsodálkozott a nemzetiségemre, és megkérdezte, hogy Magyarországról költöztem-e ide, de Pozsonyban a többség számára nem ismeretlenek a szlovákiai magyarok” – mondja.

Janka úgy véli, passzívan jól bírja a nyelvet, de az aktív nyelvtudásán még lenne mit csiszolni. „Bár hozzá kell tenni, hogy amióta dolgozom, jelentősen javult” – mondja. Saját bevallása szerint a kellemetlen gimnáziumi élmények nem hagytak benne mély nyomot, és sosem okozott gondot számára, hogy megszólaljon szlovákul. „A nyelvhelyesség nem korlátoz a nyelvhasználatban. Egy tanárom az egyetemen azt mondta, hogy egy kommunikációs helyzet akkor sikeres, ha az ember elmondja, amit akar, a másik pedig megérti. Ez minden nyelvre érvényes” – magyarázza Janka, akinél a tökéletes nyelvtan másodrangú kérdés.

„Néha előfordul, hogy nem azonnal jut eszembe az, amit mondani szeretnék, ez egy kicsit zavaró, főleg, ha társaságban van az ember. Fontolgattam már felnőttként, hogy javítom a szlováknyelvtudásomat, de ez végül megmaradt gondolatnak” – mondja Janka.

„Senki nem tanított meg rendesen kenyeret kérni szlovákul, ezért minden alkalommal reszketek, ha ilyenre kerül sor”

Kisgyerekes anyaként Janka hajlik rá, hogy gyermekét szlovák tannyelvű óvodába írassa. „Az óvodában praktikus tudásra tehet szert, amire később építhet” – mondja. Egyelőre csak lehetőségként kezelik a szlovák ovit, az iskoláról azonban határozott véleménye van: „Mindenkinek egyszerűbb az anyanyelvén tanulni. Úgy gondolom, a szlovák tannyelvű iskola felesleges teher egy magyar anyanyelvű gyerek számára.”

A magyar tannyelvű iskolák fontossága állandó téma a szlovákiai magyar közbeszédben. Vannak ugyanis magyar gyerekek, nem is kevesen, akiket szlovák tannyelvű iskolába íratnak a szüleik. Ennek hátterében általában éppen a szlováknyelvoktatás áll, véli Vančo Ildikó nyelvész, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának professzora.

Azt, hogy praktikus tudást már a korai gyermekkorban is szerezni lehet, Gyenge Veroni szlovákiai magyar slammer is megerősíti. „Mivel nem volt hely a magyar óvodában, szlovák oviba jártam Vágkirályfán. Az első emlékem is innen származik: magyarul beszélek a tanító nénivel, ő pedig szlovákul válaszol. Még ha nem is tudtam beszélni, folyamatosan ki voltam téve a nyelvnek. Később például a ragozással nem voltak akkora problémáim, mint másoknak. Ami viszont nehezebben ment, az az, hogy leküzdjem a félelmemet attól, hogy majd kinevetnek, megszégyenítenek, butának néznek. Minden alkalommal hevesen vert a szívem, amikor tudtam, hogy szlovákul kell majd beszélnem” – mondja.

Visszaemlékezve a szlovák órákra, Veroni azt mondja, sosem értette igazán, miért csak abból áll a konverzációs gyakorlat, hogy Jožo meg Fero beszélgetnek valamiről, ami senkit sem érdekel. „Senki nem tanított meg rendesen kenyeret kérni szlovákul, ezért minden alkalommal reszketek, ha ilyenre kerül sor. Az igazi fordulat viszont akkor jött, amikor eldöntöttem, hogy szlovákul is fogok slammelni. Az első szlovák slamem egy magyar szövegem teljes fordítása volt, tele olyan szavakkal, amikbe összevissza tört és szaltózott a nyelvem” – mondja a díjnyertes slammer, akinek a neve az utóbbi időben a szlovák közönség előtt is ismert lett, mivel többször felszólalt kormánykritikus tüntetéseken. Előfordult az is, hogy több tízezres tömeg előtt beszélt Pozsonyban.

„Mit mondjak, nem voltam éppen a komfortzónámon belül. Sokkal többet kell gyakorolnom egy szlovák szöveg elmondása előtt. Be kell »tréningelnem« a nyelvemet, hogy bírja az iramot, emlékezzen, hova kell mennie, és ne törjön meg a flow. Rettegtem, ugyanakkor nagyon bátornak is éreztem magam, és tudtam, mit akarok mondani, miért vagyok ott, és mi a jelentősége annak, amit csinálok” – mondja Veroni.

Jankával ellentétben Veroninak bőven kijutott a kritikából, de pozitív visszajelzésből sem szenved hiányt.

„Nem emlékszem az első esetre, de emlékszem több olyanra, amikor zavarta az embereket, hogy magyarul beszéltünk. Arra is, amikor kinevettek – szlovákiai magyarok és szlovákok is –, mert valamit nagyon félreragoztam. A tüntetésekkel kapcsolatban negatív visszajelzéseket csak kommentek vagy üzenetek formájában kaptam. Volt, aki azt írta: »Hallom az akcentusát«. Ez egy ukrán!” De nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptam. Szerették a szlovákomat, azt, ahogyan használom és játszom a nyelvvel. Megemlítették páran, hogy mekkora dolog, hogy a kedvenc szlovák költőjük magyar” – mondja Gyenge Veroni.

Nem jelent előnyt a munkaerőpiacon a kisebbségi nyelv

A munkaerőpiacra kikerülve többnyire elengedhetetlen az állam nyelvének megfelelő ismerete, mivel a meglévő nyelvi hierarchiában egyértelműen az áll legelöl. A nyelvek közötti hierarchia pedig a kisebbségek számára a másodrangú állampolgár érzetét kelti – mutat rá Csata Zsombor szociológus az Átlátszó Erdélynek korábban adott interjújában.

Romániában részben ebből a hierarchikus viszonyból fakadó diszkomfort érzet és bizalmatlanság miatt a kisebbségi magyarok jellemzően a magyar orvosokat keresik, magyar fodrászhoz, magyar szórakozóhelyekre és kocsmákba járnak, de elmagyarosodott munkahelyek is előfordulnak. Ez annál inkább így van, minél intimebb szolgáltatásról van szó, ahol fontos a bizalom.

Bár nem csak a nyelvtudás nehezíti az elhelyezkedést, Angyalka, aki jelenleg cukrászként dolgozik, ezt is problémaként érzékeli. Volt olyan tapasztalata, hogy ugyan hasonló munkakörökre jelentkezett, egyik helyen nehezményezték a nem tökéletes nyelvtudását, a másik helyre mégis felvették. A társadalomtudományi egyetemi végzettségével viszont egyelőre nem sikerült munkát találnia. „Nehéz úgy érvényesülni magyarként, hogy a román nyelvtudás hiánya ott van hátrányként. Közben meg felfedezhetnék, hogy az előny, ha a vevőkkel az anyanyelvükön beszélnek. De ezt annyira nem értékelik a foglalkoztatók.”

Az is előfordul, hogy akár munkáltatók, akár orvosok azt hiszik, nem érti, amit mondanak neki. „Ez nagyon megalázó tud lenni, hogy beszélsz velük, válaszolsz a kérdéseikre, s aztán megkérdik, hogy biztos értem-e, amit mondanak” – idézi fel.

Szlovákiában általánosságban elmondható, hogy ahol a magyarok többséget alkotnak, ott a mindennapi élet szinte teljes egészében magyar nyelven zajlik. Magyarul beszél az orvos, a hivatalnok, ahogy a bolti eladó vagy a buszsofőr is. A Délnyugat-Szlovákiában elterülő Csallóköz jó példa erre. A főváros közelsége miatt sokan dolgoznak Pozsonyban is, s ha nem is beszélik mindannyian tökéletesen a szlovákot, a hétköznapi kommunikáció nem okoz gondot a számukra. „Ebben a régióban adott a lehetőség arra, hogy valaki minimális szlovák nyelvtudással is teljes életet éljen” – mondja a Csallóközből származó Janka.

Más a helyzet azokban a térségekben, ahol kisebb arányban élnek magyarok. Ott a magyar közösség tagjai jellemzően jobban bírják az államnyelvet, hiszen szükségük van rá a mindennapi érintkezés során. „A Nyitra környékéről származó iskolatársaim kiválóan beszélték a szlovákot” – mondja Janka, hozzátéve, hogy az ottani fiatalok már jóval természetesebben mozognak a kétnyelvűségben.

„Teljesen nem tudsz önmagad lenni” 

Angyalka a munkakörnyezet mellett a Tinderen is gyakorolta a román nyelvet, inkább román fiúkkal randizott. A jelenlegi párja, akivel már négy éve van kapcsolatban, szintén román. Azt viszont érzékeli, hogy ez a fajta nyelvi különbség aszimmetrikussá teszi a viszonyt. „Van egy határ, amin túl nem tudod rendesen megmutatni magad. Teljesen nem tudsz önmagad lenni, mert sokkal nehezebben fejezed ki magad.” Példaként a társadalomtudományok iránti érdeklődését hozza fel, ami az identitását képezi, de nem tud róla román nyelven beszélni, mert nincs meg hozzá a szókincse.

Elmondása szerint olyan is volt, hogy valaki konkrétan alábecsülte az értelmi képességét a nyelvi nehézségek miatt, majd amikor jobban megismerték egymást, akkor elismerőleg megjegyezte, hogy meglepte, hogy „értelmesebb”, mint aminek először gondolta.

Amikor komoly kapcsolata lett, a jelenlegi párja szülei nehezményezték, hogy magyar, és nem is nagyon tudták ezt kezelni eleinte. „Volt, amikor elkezdték körbeírni a szavakat, hogy a kutya az az állat, ami ugat. Értelmileg ők is alulbecsültek. Sokkal hosszabb idő kellett, hogy közelebbi kapcsolatot kialakítsak velük.” Azt is hozzáteszi, hogy a párjával sokkal biztonságosabbnak érzi, hogy román nyelven beszéljen, de ha másokkal kell szót váltania, ahol nincs meg ez a bizalmi szint, akkor sokkal jobban aggódik, és így több hibát is ejt.

Néha a párját megkéri, hogy javítsa ki, ha hibákat ejt, de ilyenkor egyenlőtlennek érzi a viszonyuk. Ami a legérzékletesebben leírja Angyalka helyzetét, az az, hogy a párja és a családja a második nevén, Izának szólítja – ezt ők is könnyen ki tudják mondani –, miközben ezzel a névvel nem tud azonosulni, mivelhogy mások sosem szólították így. „Ez egy nagyon tudathasadásos dolog, hogy egy másik névhez kell kapcsolódjak a párkapcsolaton belül. Megbántam, hogy úgy mutatkoztam be, de nekik most már az Iza rögzült, pedig már ki tudnák ejteni a Angyalkát is.”

Párhuzamos valóságot teremt az eltérő anyanyelv?

A magyar kormány határokon átnyúló nemzetépítő stratégiája jelentős hatást ért el. Ezt az erdélyi magyarok médiafogyasztási szokásai is igazolják. Az erdélyi magyarok körében jellemző, hogy elsősorban magyarországi tévécsatornákat, YouTube‑tartalmakat, podcast‑műsorokat és közösségimédia-tartalmakat követnek, míg a romániai közélet eseményeiről kevesebb információt szereznek. Ez lehetővé teszi, hogy az erdélyi magyarokban a földrajzi határ elmosódjon, és úgy éljék a mindennapjaikat, mintha Magyarországhoz tartoznának. Így a Fidesz propagandája is könnyen eljut az erdélyi magyarokhoz.

Ezeknek ellenpéldái Eszter és Angyalka, akik bár szintén magyar közegből indultak, tudatosan igyekeznek nyitni az etnikai közegen kívülre is. Angyalka szerint már gyerekkorban kialakul, hogy főleg a magyarországi közélet felé terelődik a figyelem. A szülei is magyarországi tévécsatornákat néztek, magyarországi híreket fogyasztottak, hasonlóan Eszter családjához.

Angyalka is követte a szülei példáját: magyarországi youtubereket, közéleti podcastereket és tévéműsorokat fogyasztott sokáig. „Csak nemrég csömörlöttem meg ettől, most már kevesebbet hallgatok magyarországi tartalmakat, meg eléggé nyomasztó a magyarországi politika. Inkább arra kellene figyeljek, ami körülöttem van és közvetlenül hat rám.” Ő a román nyelvtanulás miatt kezdett el főleg román médiatartalmakat és könyveket fogyasztani.

Bár Eszter már egy ideje Budapesten él, szeretné, hogy legyenek román barátai, de egyelőre a román nyelvet csak passzívan használja, amikor román médiatartalmakat fogyaszt. „Igyekszem román híreket, podcasteket is hallgatni. A TikTokon is szándékosan lájkolok román tartalmakat, így elég sok román politikai tartalmat dob fel. Nagyon szeretném, hogy valamennyire képben legyek azzal, hogy mi történik Romániában, mert szavazati jogom van.” Eszter az elmúlt választási időszakban minden alkalommal szavazott, annak ellenére, hogy Budapesten tartózkodik.

Nem elég a jogszabály, alkalmazni is kell

A romániai közigazgatási törvény szerint ha egy kisebbségi közösség aránya eléri a húsz százalékot egy településen, akkor az anyanyelv használható a helyi hatóságokkal való írásbeli és szóbeli kommunikációban, és meg kell jelenjen közérdekű feliratokon – például utcanévtáblákon –,  valamint biztosítani kell a kétnyelvű hivatalos nyomtatványokat is. A törvény arra szintén lehetőséget ad, hogy a tanácsüléseken a magyar tanácsosok magyarul szólaljanak fel.

Ugyanez Szlovákiában is érvényes. A különbség annyi, hogy a küszöb nem húsz, hanem 15 százalék.

Önmagában nem elég az, hogy a törvény biztosítja a kisebbségi nyelv használatát, és ezzel próbálja csökkenteni az államnyelv és a kisebbségi nyelv közötti hierarchiát. A jogszabályt alkalmazni is kell.

Ennek a hiányosságára mutatott rá a Bálványos Intézet kutatása, amelyben 323 olyan erdélyi önkormányzatot vizsgáltak, ahol meghaladja a magyarok aránya a húsz százalékot. Kiderült, hogy ezek a jogok alig érvényesülnek a magyar többségű önkormányzatokban is.

Többnyire a szimbolikus szintnél, a kétnyelvű táblák és a feliratok alkalmazásánál megáll a nyelvhasználat a kutatás szerint. Csak kevés önkormányzat fordítja le a hivatalos dokumentumokat és lép túl a magyar nyelv informális nyelvként való használatán. Ráadásul a 2008-as és 2014-es felméréshez képest romlott a helyzet a közigazgatási nyelvhasználatban – hívja fel a figyelmet a Bálványos Intézet.

Hasonló felmérést 2022-ben végeztek Szlovákiában, és a vizsgált 637 (nem csak magyar többségű) település adatai alapján arra jutottak, hogy komoly hiányosságok vannak a kisebbségi nyelv hivatali használatában. Ennek ellenére összességében javulásról számolt be a kisebbségi kormánybiztos.

2022-ben például a magyarlakta települések 97 százalékában biztosították a kisebbségi nyelvhasználatot az önkormányzatok. A jelentés viszont azt is megállapította, hogy az érintett hat dél-szlovákiai járásbíróság közül egyik sem tartja be azt a kötelezettséget, amely szerint a veszélyhelyzetekre figyelmeztető feliratokat az államnyelv mellett magyarul is ki kellene helyezni.

Bukovszky László volt kisebbségi kormánybiztos a legutóbbi népszámlálás után arról beszélt, hogy a legtöbb kisebbségi település önkormányzata nem biztosítja a kétnyelvű hivatalos nyomtatványokat, noha erre a törvény kötelezi a szlovák hivatalokat. Ennek legfőbb oka az anyagiak hiánya, de a szakképzett személyzet és a szakmai segítség hiánya is gondot okoz.

Vannak azonban pozitív példák is. Szlovákiában a Dunaszerdahelyi (71 százalék) és a Komáromi (65 százalék) járásban él a legtöbb magyar – mind a két járási székhely önkormányzata kétnyelvűen küldi ki a hivatalos leveleket a lakóknak.

Korábban az Átlátszó Erdély is beszámolt arról, hogy a közigazgatásban a kisebbségi nyelvhasználat alkalmazásának sokszor pénzügyi korlátai vannak. Ugyanis annak költségei – fordítás, megfelelő személy alkalmazása – kizárólag a helyi önkormányzatot terhelik, miközben a kisebbségi nyelvhasználatot központi szabályozás írja elő.

Ezzel ellentétben a kisebbségi nyelvű közoktatást a központi és a helyi költségvetések közösen finanszírozzák.

Hol vannak a civilek?

Az erdélyi magyarok kevésbé érzik magukénak a román állami intézményeket, így kisebb a valószínűsége, hogy aktív alakítói legyenek a politikai folyamatoknak. Toró Tibor politológus szerint ez azért van, mert az RMDSZ a nyelvi egyenlősítés helyett inkább a többség és a kisebbség közötti távolságot növelte. Mivel így az erdélyi magyarok politikai kapcsolata a román állammal kizárólag az RMDSZ-en keresztül valósul meg, a számonkérés is ellehetetlenül, mert az a magyar közösség cselekvőképességének gyengülését jelentené. Ha valaki az RMDSZ-t kritizálja, akkor az sokak szerint a magyar közösség ellen szól.

A nyelvhasználati jogok alkalmazását korábban civil jogvédő szervezetek is elősegítették és felügyelték, mint például a Civil Elkötelezettség Mozgalom vagy a Musai-Muszáj civil csoport, de ezek a szervezetek időközben eltűntek, vagy már kevésbé aktívak. Bár az RMDSZ elkezdett saját jogvédelmi tevékenységet folytatni, Toró szerint ez inkább a civilek kiszorítását és a jogvédő mozgalom kontrollálását jelentette. Illetve a politikai mezőn belüli informális alkudozás irányába terelte a kérdést.

Szlovákiában a 2010-es évek első felében jelentős civil „harc” vette kezdetét a kétnyelvűségért. Titokzatos, „piros monterkás” (piros munkaruhás – a szerk. megj.) személyek bukkantak fel Dél-Szlovákia bizonyos pontjain, ahol gerillaakciók keretében helyezték ki a hiányzó magyar helységnévtáblákat és végezték egyéb módokon a régió kétnyelvűsítését. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia (KDSZ) anonim aktivista mozgalomként indult, mára már ismert a kilétük: civilek, később a Magyar Szövetségbe betagozódó Összefogás alapító tagjai alkották.

A KDSZ tevékenysége – például a vasúti utastájékoztatás és a közúti táblák kétnyelvűsítése – jelentős a szlovákiai magyar közegben. Munkásságuk inspirálta Molnár Csaba komáromi születésű rendezőt, aki Pressburg című kétnyelvű dramedy sorozatában is tiszteleg a csoport előtt.

Vannak azonban civilek a KDSZ-en túl is, akik zászlajukra tűzték a kisebbségi nyelv használatának fontosságát. Nemrég attól volt hangos a sajtó, hogy érsekújvári civilek egy csoportja több száz panaszt nyújtott be a kisebbségi kormánybiztos hivatalába, amiért a város vállalkozói semmibe veszik a kisebbségi nyelvre vonatkozó törvényt. A csoport tagjai a város utcáit járva gyűjtik össze azokat a helyeket, ahol hiányoznak a magyar feliratok.

Erdélyben a magyar etnikai monopol párt számonkérhetetlensége és a hiányos magyar civil szféra miatt indult útjára idén tavasszal az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom. Ez olyan magyar civil és szakértői hálózat, amely a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság elleni fellépést jelölte meg elsődleges célként.

Nemrég Romániában elnökválasztás volt, ahol nem sokon múlott, hogy a szélsőjobboldali nacionalista és magyarellenes George Simion nyerje a választásokat. Egyelőre elhárult ez a veszély, de a korábban lebegtetett közigazgatási reform, amely alapján a jövőben összevonnának megyéket és településeket, még okozhat gondokat a magyar kisebbség számára. Egy ilyen átszervezés megváltoztatná az etnikai arányokat, ha a magyar többségű megyéket felosztanák, és román többségű megyékkel vonnák össze. Ez pedig a magyarok politikai érdekérvényesítő képességének rovására menne.

Mindeközben Szlovákiában konkrét politikai törekvések keltenek aggodalmat a kisebbségi nyelvhasználat jövőjével kapcsolatban. A kulturális minisztérium államnyelvtörvény-módosítási javaslata ugyanis jelentős változásokat hozna a magyar nyelv használatában.

A tervezet szerint például tilos lenne az emlékműveken, síremlékeken vagy emléktáblákon első helyre tenni a magyar szöveget, még a többségében magyarlakta településeken is. Előírnák, hogy a köztéri feliratok és reklámok esetében mindenhol első helyen, nagyobb betűvel kellene szerepelnie a szlovák nyelvű szövegnek, a postán pedig gyakorlatilag megtiltanák a magyar és más nyelvek használatát.

„Nagyon sok esetben a kisebbségi nyelvek ellen irányul és új területekre terjeszti ki a szlovák nyelv kötelező használatát” – véleményezte a javaslatot Fiala-Butora János jogász, emberi jogi szakértő. A tervezet ellen a Magyar Szövetség is felszólalt, sőt a magyar kormány is kifejezte aggodalmát. Több találkozóra is sor került, Horony Ákos kisebbségi kormánybiztos hivatala véleményezte a javaslatot, de nem kaptak választ a minisztériumtól. Martina Šimkovičová kulturális miniszter végül jegelte a témát, Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke szerint azonban ez azt jelenti, hogy a törvény lekerült a napirendről, ami szerinte üdvözlendő. Időközben Robert Fico minisztériumi látogatása során kijelentette, hogy a nyelvtörvény módosítása a kormányprogram része, és így a kulturális tárca egyik fontos feladata.

A jogszabályi keretek tehát Szlovákiában és Romániában is adottak. Ám ezek gyakorlati érvényesülése továbbra is sokszor a politikai akarat, a helyi erőforrások és a civil nyomás hármasán múlik.

Ez a cikk Bilás Zsuzsanna és Bocz Henrietta, a szlovákiai Napunk és az Átlátszó Erdély közös munkája. A nyitókép forrása a medgyesi RMDSZ Facebook-oldala.

The post Nem jut eszedbe, rosszul mondod – az állam nyelve a kisebbségek mumusa. Meddig? appeared first on Átlátszó Erdély.

Miközben a sepsiszentgyörgyi Osonó diáktársulatban és a sepsiszentgyörgyi drámaoktatásban történt abúzusokat tártam föl, számos olyan erdélyi magyar színházi szakemberrel találkoztam, akik természetesnek veszik, hogy a struktúrák hierarchikusak. Valójában alig van hely, ahol nem. 

De az a meglepő, hogy sokszor még olyanok is azt gondolják, hogy az erőszak alkalmazásának valamilyen formája belefér a színházi nevelésbe és a színházi alkotásba, akik nem erősen abuzív hírnévvel rendelkező intézményekből érkeznek. Sokan gondolják, hogy ha a rendező leüvölti egy színész fejét, az elfogadható.

Előfordult, hogy felemlegették, hogy ugyan bizonyos, nagynevű román rendezővel igen nehéz volt a társulat sorsa, mert szokása, hogy néha hozzávág egy-egy díszletelemet az emberekhez, de az így elért eredmény felülírja a hozzá vezető szenvedést.

Nemcsak a színházi közeg sajátossága ez. Gondoljunk csak arra, hogy sokan még mindig azt hiszik, a sportteljesítmények elérésében is indokolt az erőszak a gyerekekkel szemben.

Nevelés vagy idomítás?

Én azonban, mint egy olyan személy, aki eleve a hierarchikus működésben sem hisz, pusztán az egyenlősítésben, azt gondolom, az erőszak nem valid eszköz, hanem hiba vagy bűn – és semmilyen előadás nem érhet annyit, hogy gyerekek sérüljenek miatta. 

Jó, nekem ezt nem kell elhinni, saját radikális erőszakmentességemet még sokszor a barátaim is gyanakodva figyelik. Lentebb még több szerzőt hozok, akik maguk is szakmai szempontok alapján alá tudják támasztani, hogy létezik egy kölcsönös dialóguson és kooperáción alapuló alkotási lehetőség. 

Én meg csak azt próbálom mondani, mi lenne, ha az erőszaknak semmilyen formáját nem fogadnánk el, sem magánéletben, sem szakmaiban? És Jean-Jacques Rousseau-tól a kortárs baloldali pedagógiai gondolkodókig senki sem kérdőjelezi meg, hogy a nevelés addig nevelés, amíg nincs benne erőszak. Különben idomítás. 

Mégis, sok drámatanár és színházi vezető ma is azt vallja: néha kell a nyomás, a megalázás, a fájdalom – különben nincs igazi áttörés a színpadon.

A modern színházpedagógia, a pszichológia és a gyermekvédelem egyhangúan állítják: az ilyen kijelentések azonban nemcsak veszélyesek, hanem alapjaiban tévesek. A kreativitás nem az abúzusból, hanem a biztonságból nő ki. A rendező nem terapeuta, nem edző, nem atyaisten. A jó előadás nem attól lesz jó, hogy a színész zokog a színpadon, hanem attól, hogy hitelesen és biztonságosan tudja átélni a szerepet.

Eszközt kapjanak az elnyomás ellen

Miközben a cikket írtam, mélyebben megismerkedtem Paulo Freirének Az elnyomottak pedagógiája című könyvével, amely egy olyan modellt szeretne megvalósítani az oktatásban, amely megszünteti a hierarchiát tanár és diák között, és dialóguson alapuló, partneri viszonyt javasol. A kritikai pedagógiában tehát nincs hierarchia, nem az történik, hogy a tudással felkent vezető alászáll és jól kiokosít mindenkit, hanem alapvetően közösen határozza meg velük a célokat, a folyamat módja demokratikusan alakul ki, illetve a tanulás vagy alkotás célja a szereplők helyzetére való rávilágítás, és hogy

Ebben a folyamatban nem passzív aktorok képződnek, hanem szabad emberek, akik felismerik az elnyomás formáit, és nem reprodukálják azokat. 

Rám hihetetlen felszabadító hatással volt a könyv. Nagyon örültem, mikor kiderült, hogy a szintén brazil Augusto Boal ebből inspirálódva megírta Az elnyomottak színházát. Ez utóbbi kötet alapgondolata, feltevése, hogy milyen jó lenne, ha a színház sem folyamatában, sem eredményében nem reprodukálná a társadalmi elnyomásformákat. Akárcsak Freirénél, az oktató vagy a rendező partner, soha nem lehet maga sem elnyomó. 

Vagy említhetjük az afroamerikai bell hooks (írói álnév szándékosan kisbetűvel – szerk. megj.) feminista, kultúrakritikus munkásságát, aki szerint a tanulásnak felszabadító, örömteli, biztonságos térben kell történnie. Erősen kritizálja azokat az autoriter oktatási modelleket, amelyek megfélemlítésre, megszégyenítésre építenek, beleértve a művészetpedagógiát is.

Számolatlanul lehetne sorolni mind a színházpedagógiai, mind a pszichológiai szakirodalmat, amelynek szerzői aláhúzzák, hogy

megtöri a tanulók önbizalmát, torzítja a magánéleti és színházi kapcsolódásaikat, és sokakat végleg elriaszt az előadóművészettől. 

A cikk megírása során több személlyel beszéltem, akik éppen az abuzív pedagógiai módszerek miatt döntöttek úgy, hogy mégsem szeretnének színésszé válni.

Ha a résztvevők félnek, akkor nem szerepben vannak

A valóban jó színházban nem félni kell – hanem alkotni. A színház lényege a közös alkotás, amely akkor működik igazán, ha a résztvevők biztonságban érzik magukat – pszichésen, testileg és érzelmileg. A bizalom, játékosság és kreatív kockázatvállalás csak biztonságos térben tud kibontakozni. Ha a résztvevők félnek, akkor nem a szerepben, hanem a túlélésben vannak. 

Egy bántalmazó rendezés vagy pedagógia nem „drámai mélységet” ad az előadásnak, hanem valós pszichés sérülést okoz a szereplőknek. A traumatikus élmények feldolgozása hosszú éveket vehet igénybe, és sok fiatal örökre elfordul a színháztól emiatt. A jó színházban a katarzist nem a valós szenvedés váltja ki, hanem annak művészi megformálása. 

Kiskorúakkal szemben különösen tilos határt átlépni. 

Ha mindez nem lenne elég meggyőző, a gyermekvédelem jogi és etikai normái világosan kimondják: minden, ami félelemből, megalázásból, kényszerből történik, abúzusnak számít, függetlenül a szándéktól. A kiskorúak nem rendelkeznek még azzal az autonómiával, hogy biztonságosan nemet tudjanak mondani, vagy felismerjék, hogy ami történik, az nincs rendben.

Másrészt a rendező hatalma nem egyenlő a teljes kontrollal – legyen szó felnőtt- vagy gyerekszínházról. A rendező nem istenség, hanem alkotótárs kellene legyen. A hatalommal való visszaélés nem „radikális módszer”, hanem rossz pedagógia. A modern pedagógiai irányzatok (mint például a drámaterápia, a respektív pedagógia vagy Paulo Freire elvei) egyértelműen az egyenrangúságra és együttműködésre építenek – és ezek bizonyítottan sikeresebbek hosszú távon.

Így tehát akkor sem jogos az erőszak, és különösen nem kiskorúakkal szemben, ha az előadás külső szemmel nézve végül valóban „jó lett”. 

A siker nem igazolja az eszközöket,

ha azok etikai és emberi értelemben vállalhatatlanok. Hány előadásra emlékeznek a nézők 10 év múlva? A megnézettek töredékére. És hány ember hordozza tovább az abúzus lenyomatát egész életében? Mindenki, aki kapott belőle. 

Másrészt bőven léteznek példák biztonságos és zseniális munkára. Számos nemzetközi rendező és pedagógus dolgozik tudatosan erőszakmentes eszközökkel, és hoz létre magas színvonalú művészetet.

Nagyon sokat agyaltam azon is, hogy

miféle védőhálót lehetne felhúzni színházak köré,

hogy minél jobban védve legyenek benne a színészek. Olyan jó gyakorlatokat szedtem össze, amelyek itt-ott már működnek, íme:

1. Először is nem ártana évi kötelező gyermekvédelmi és etikai képzés a drámatanároknak. 

Nagy-Britanniában a Council for Dance, Drama and Musical Theatre (CDMT) nevű szervezet minősítésén keresztül a drámapedagógusok számára biztosított továbbképzés rendszeres. Ez a testület évente felülvizsgálja az akkreditált iskolák és tanárok programjait, beleértve az etikai és biztonsági protokollokat is. Nálunk pedagógusok, drámatanárok, rendezők rendszeresen vesznek részt színészi vagy rendezői továbbképzéseken, de a gyermekvédelmi alapismeretek sokszor hiányoznak. Évente egy rövid, de gyakorlatias tréning segítene tisztázni: mi számít határátlépésnek. Mikor válik egy „erőteljes rendezői instrukció” bántalmazássá? Hol húzódnak a testi-lelki integritás határai egy próbafolyamatban?

2. Másrészt segítene a független bizalmi személy vagy gyermekvédelmi referens bevezetése. 

Minden iskolában vagy színházi képzésben dolgozó intézményben szükség volna egy kijelölt, független szakemberre, akihez a tanulók (vagy szülők) bizalmasan fordulhatnak. Ennek a személynek a szerepe nem ítélkezés, hanem meghallgatás, tanácsadás, és szükség esetén a továbblépés segítése lenne – mindezt gyermekbarát módon. Például szintén az Egyesült Királyságban minden iskola és oktatási intézmény köteles kinevezni egy ilyen személyt (designated safeguard person), aki a gyermekvédelmet irányítja, az ő feladata a tanárok képzésének irányítása is, illetve a felmerülő esetek nyomon követése.

3. Harmadrészt segítene egy átlátható panaszkezelési rendszer. 

A legtöbb fiatal ma sem tudja, hová fordulhat, ha zaklatás, megalázás, határátlépés történik vele. Pedig a „csendes elszenvedés” helyett egy jól felépített, intézményi szinten ismert és kommunikált panaszkezelési rendszer megakadályozhatná, hogy a visszaélések elhúzódjanak. Fontos lenne: világos eljárásrend, névtelen bejelentés lehetősége, és a megtorlás mentesség garantálása.

4. Jó lenne továbbá, ha rendszeres reflexiós alkalmakat foganatosítanának a próbák során. 

A próbafolyamat nem csupán a darab építéséről kell, hogy szóljon – hanem a résztvevők állapotáról is. A színházi nevelés során a heti vagy kétheti rendszerességgel beiktatott csoportos beszélgetések, amelyeken szó esik arról, ki hogyan érzi magát, mik voltak megterhelő helyzetek, segítenének megelőzni a csendes szenvedést. Ezek nem „lelkizős körök”, hanem a művészi folyamat részei.

5. Segítene az is, ha szülői hozzájárulásra és választási lehetőségre lenne szükség az érzékeny témáknál.

Ha egy előadás vagy gyakorlat nehéz témát érint – például halál, trauma, szexuális bántalmazás –, akkor szükséges lenne írásos szülői és tanulói beleegyezést kérni, és alternatív részvételi lehetőségeket biztosítani. A diákoknak joguk van nemet mondani bizonyos jelenetekre anélkül, hogy ezzel a próbafolyamatból kiszorulnának.

6. Segíteni kellene a csoportdemokráciát is. Közösen megalkotott játékszabályok: hogyan érünk egymáshoz, hogyan beszélünk. 

Egy egyszerű, de hatékony lépés, ha a próbafolyamat elején a csoport közösen fekteti le az együttműködés szabályait: mikor lehet testi kontaktust alkalmazni, hogyan jelezzük, ha valami kényelmetlen, mikor és hogyan lehet megállítani egy jelenetet. Ez növeli a felelősségérzetet és az autonómiát is.

8. Végül, rendkívül fontos lenne egy éves etikai audit és visszajelző rendszer megléte is.

Az oktatási és színházi intézmények számára fontos lenne egy független, anonim visszajelzési lehetőség az év végén, amelyben a tanulók értékelhetik az együttműködést, jelezhetik, ha valahol probléma adódott. Ezeket az adatokat aggregált formában az intézmények is felhasználhatnák saját működésük javítására.

Amennyiben megosztanád véleményed a nyilvánossággal színházi abúzusok témakörben, szeretettel várjuk az írásodat a szerkesztőség e-mail címére: erdely@atlatszo.ro

The post A valóban jó színházban nem félni kell – hanem alkotni appeared first on Átlátszó Erdély.

Romániában minden oktatási szinten alulreprezentáltak a férfi pedagógusok, leszámítva az egyetemi szintet, ahol a leginkább közelít a nemek megoszlása a fele-fele arányhoz – tudjuk meg az Országos Statisztikai Hivatal 2023-as adataiból. Bölcsődei és óvodai szinten a fél százalékot sem éri el a férfi pedagógusok aránya, viszont minél magasabb oktatási szintről van szó, annál magasabb a férfiak hányada is. Az elemi osztályokban már 18 százaléknyi férfi tanító dolgozik, míg általános iskolában a tanári kar egynegyede férfi, középiskolában kicsivel több mint egynegyede. 

Az is szembetűnő, hogy az elmúlt két évtizedben a férfiak aránya a tanügyben majdnem megfeleződött. Míg 2000-ben 84 ezren voltak a 295 ezerből, addig 2023-ban már alig 50 ezren a 245 ezerből. Bár a csökkenés a női pedagógusok számára is vonatkozik, a férfiak esetében sokkal jelentősebb számbeli változásról van szó. Míg a nők aránya csak 7 százalékponttal csökkent, addig a férfiaké 40 százalékponttal, vagyis a férfiak körében egyre népszerűtlenebbé válik a pedagógusi hivatás. 

Az OECD gazdasági világszervezet tagállamaiban is hasonló eredményeket mértek egy 2021-es kutatásban, annyi különbséggel, hogy a férfiak kicsivel nagyobb arányban vesznek részt az óvodai oktatásban, és arányuk a felsőoktatásban meghaladja a nőkét.

Miért választ egy férfi egy elnőiesedett szakmát, és tapasztal-e bármilyen hátrányt ekkora kisebbségben? – kérdeztünk három pedagógust. Egy pszichológus válaszolt arra, hogy milyen hatása van a gyerekekre annak, hogy többségében nőkkel találkozik a közoktatásban. Egy humánerőforrás-szakértőt is megkérdeztünk arról, hogyan alakul a csoportdinamika egy munkaközösségben, ha egyik vagy másik nem alulreprezentált.

– Nem tanulunk mi semmit az óvodában,

egész nap csak énekelünk, játszunk. Amikor megyünk kezet mosni, olyankor tanuljuk a versikét. A gitár is ott van egész nap – barátságos hangon szemlélteti Géza óvó bácsi a mindennapokat.  

Majla Géza lassan 25 éve óvodapedagógus, ebből másfél évtizede a csíkszentgyörgyi gyerkőcök nevelője és játszótársa. Büszkén jegyzi meg, hogy már óvónagyapa, hiszen volt tanítványai időnként babakocsival szólítják le az utcán. Időközben a pszichológusi diplomát is megszerezte, és az óvóbácsiskodás mellett sajátos igényű gyerekekkel foglalkozik Csíkszentmártban a Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központban. Szabadidejében a Truba-moll formációval zenésít meg verseket. 

Kilencedik osztálytól tanítóképzőbe járt, ahol már egész korán lehetősége nyílt belelátni az óvodapedagógusok és tanítók mindennapjaiba. Ekkor már az óvodapedagógus szakma felé kacsingatott. Szerinte azok, akik tanítóképzőbe jártak középiskolában, a pedagógiai egyetemen is sokkal jobban helytálltak, mert addigra már jelentős tapasztalattal rendelkeztek. 

Amikor dolgozni kezdett, úgy emlékszik, ő volt az úttörő Hargita megyében. „Abban az évben még egy kollégám kezdett óvó bácsiként, de pár év után ott is hagyta. Ahogy telt az idő, még itt-ott jelentek meg óvó bácsik a környéken, de hamar váltottak is. Pedig mindig mondtam, hogy csak az első tíz év a nehéz, amíg az ember végigmegy a létrán” – neveti el magát Géza óvó bácsi. 

Naponta többször előkerül a gitár, és gyakran dalra fakadok

– Nekem szokásom, hogy akármikor elkezdek énekelni a semmiből, amikor valamilyen nóta az eszembe jut, a gyerekek ilyenkor nagyon kacagnak. Ha végigmegyek a folyosón, lepacsizom velük. Kell az embereknek, hogy egy kis lazaságot lássanak – meséli Tihamér óvó bácsi. 

Tamás Tihamér Levente még csak hatodik éve dolgozik óvodapedagógusként. Az egyetem után pár évig egy kolozsvári belvárosi oviban ismerkedett a szakmával, majd tavalytól a Kolozs megyei Nyárszón, egy kis létszámú csoportban folytatta tovább az óvó bácsiskodást. 

Élénken mesél gyerekkoráról, úgy tűnik, remek óvodai és kisiskolás élményei vannak. Bár kissrácként akkoriban kamionsofőrként dolgozó apja foglalkozásáért rajongott, a pedagógusi szakma is korán felkeltette az érdeklődését. Úgy véli, ez a matek tanárához köthető, akit nagyon kedvelt. 

A tanításhoz 9. osztályban került közel, amikor kisiskolásoknak oktatott néptáncot és népi gyermekjátékokat. A tánc és a zene mindig közel állt hozzá, de mivel akkoriban még nem volt táncművészeti szak Kolozsváron, úgy döntött, hogy az érettségit követően óvó- és tanítóképző szakra fog beiratkozni. Bár ekkor még bizonytalan volt, mert a tanárai gyakran panaszkodtak az adminisztratív teendők miatt. Az egyik tanítónő viszont megerősítette abban, hogy érdemes belevágni, mert a nehézségek ellenére nagyon sok kalandban és szépségben lesz része. 

Ekkor még egyáltalán nem gondolta, hogy óvó bácsi lesz, a tanítói pályát inkább el tudta képzelni. „Nekem az volt az első elképzelésem, hogy legyen meg a peda diplomám, aztán bekopogtatok intézményekbe, osztálytermek ajtaján, hogy szeretnék népi gyermekjáték, illetve néptánc foglalkozásokat tartani” – idézi fel korábbi elképzeléseit Tihamér.  

Lehet a tanító bácsival játszani, de komolyan vesszük a munkát is 

A gyerekek tudják azt egy idő után, mikor már megszokjuk egymást, hogy lehet a tanító bácsival játszani, lehet vele viccelni, hülyéskedni, de amikor dolgozunk, akkor dolgozunk – avat be minket a szabályokba Attila tanító bácsi. 

Cucuiat Attila az elmúlt két évtizedben kipróbálta már magát rövid ideig óvó bácsiként, és különböző tantárgyakat is tanított helyettes tanárként általános iskolában, de tanítóként érzi magát igazán a helyén. Jelenleg a nagybányai Németh László Líceum tanítója, épp előkészítős osztályt okít. A pedagógusi szakma mellett kántorként is tevékenykedik. Máramarosban magyar tagozaton jelenleg ő az egyetlen férfi tanító. 

Úgy véli, hogy ahogy a családból hozunk magunkkal különböző viselkedési formákat, amiket ellesünk, megtanulunk otthon, ugyanúgy pedagógusként a tanárainktól, tanítóinktól is hozunk mintákat. Elmondása szerint sokszor ráismert már egy-egy mozdulatában, szófordulatában valamelyik volt tanárára. „Amikor gyakorlatoztam a volt tanító nénimnél, mondta édesanyámnak, hogy te, mintha magamat látnánk a fiúnkban – mert neki is a fia voltam – én is úgy állok ki az osztály elé, mint ő, én is úgy szólalok meg, úgy nyilvánulok meg” – meséli. 

Attila tanító bácsi gyerekként is gyakran játszott iskolásdit, ahol ő volt a tanító, aki a húgának és a játszópajtásainak tartott órákat. Tanítóképző középiskolai osztályba végül azért nem jelentkezett, mert azt gondolta magáról, hogy csúnyán ír és rajzolni sem igazán tud, így nem sok esélyét látta a dolognak. Középiskola után azonban már határozottan a tanítói pálya felé vette az irányt: elkezdett egy tanító-kántorképző főiskolát. 

Sokáig érezte úgy, hogy a pedagógusi képzésére ráfért volna még egy lapáttal a szakmaiságból, amire a kettős képzés miatt nem igazán jutott idő. Utólag mégis úgy értékeli, részben párja tanfelügyelőként szerzett tapasztalatai alapján, hogy a mostani nemzedékekhez képest jó képzést kapott.

Nem törik le a kezük, ha kicserélik a pelust, és a gyereknek sem lesz baja, ha hozzáérnek 

Gézát környezete hamar elfogadta óvó bácsiként, bár az elején azért meglepődtek. „Volt, hogy egy kicsi lányt kérdeztek otthon, hogy mit csinálunk az óvodában. S hát mondta a kislány, hogy reggel elmegyek az óvodába, tízóraizok, kimegyek az óvó bácsival pisikálni… S ezen kicsit fennakadtak, hogy vajon ott mi történik. De persze nem történik semmi.”

Erdődön, ahol eleinte Attila tanított, korábban is volt tanító bácsi, így a helyieknek nem volt meglepő a megjelenése. A tanító nénikhez szokott Nagybányán már furcsállták az emberek. 

Amikor megkapta az első osztályát, volt olyan szülő, aki félve adta a gyereket az osztályába. Úgy látja, annyira megszoktuk, hogy az óvodapedagógusok, tanítók nők, hogyha mégis férfival találkoznánk, egyből azt gondoljuk, hogy valami baj van vele. 

„Amikor még óvó bácsi voltam, akkor még érdekesebb volt a helyzet, mert óvó bácsit még annyit sem láttak az emberek, mint tanító bácsit. Tanító bácsija még volt a nagyszülőknek, szülőknek. Akkoriban elmondták nekem, hogy amikor óvópedagógusként akartak alkalmazni, a tanfelügyelőség részéről volt egy olyan megjegyzés az intézmény felé, hogy nem félnek-e attól, hogy lesz valami, ha férfit engednek a gyerekek közé? Akiket öltöztetni kell, tisztába tenni. Itt egyértelműen az volt a baj, hogy nekem hozzá kell érnem a gyerekekhez”– idézi fel Attila. 

A számok és kémiai reakciók helyett a gyerekekkel való foglalkozást választotta

Amikor Tihamér eldöntötte, hogy a reál szakos középiskolai évei után óvó- és tanítóképző egyetemi szakon folytatja tovább, a tanárai arra biztatták, hogy ha már egy murok egyetem mellett döntött, akkor legalább kezdjen el két szakot. Tudták róla, hogy jó képességű diák. Így elkezdte a menedzsmentet is, amit végül még a legelején ott hagyott. „Így csak az egyik murok egyetem maradt, mert hát a menedzsmentet sem látták a tanáraim egyébnek”– teszi hozzá. 

Az egyetemi évfolyamában a 26 fős létszámból mindössze 3 fiú volt. Úgy emlékszik vissza, hogy a tanárok örültek, hogy vannak fiúk is a csapatban, sorra kapta tőlük a megerősítést és a szakmára való bátorítást. Az egyetemi évek alatt nagyon aktív volt, több intézményben is megfordult, akár gyakorlatozóként, akár decemberben Mikulásként, vagy éppen néptáncot és angolt tanítva.

Általában kétféle reakciót kap az emberektől, amikor megtudják, hogy óvó bácsi. Az egyik az érdeklődő meglepettség, ilyenkor általában jó beszélgetései alakulnak ki a gyereknevelésről, a szakmáról. A másik reakció a teljes érdektelenség, mintha meg se ütné a fülüket, hogy bácsi. Szerinte ezekben az esetekben egyszerűen a témával szemben érdektelenek. 

Az is előfordult, hogy azt hitték, rosszul fejezi ki magát, amikor románul kellett elmondania, mivel foglalkozik. Általában visszakérdeznek, hogy milyen tantárgyakat tanít. 

Egyikük sem szenved hátrányt amiatt, hogy férfi

Bár az emberek, amíg megszokják őket, addig furcsállják, de egyikőjük sem érzi, hogy hátrányban lenne a pedagógusi szakmában azért, mert férfi. 

Géza mutat rá arra, hogy kimondottan előnyére szolgál, hogy társadalmunkra a férfi dominancia jellemző: ha egy férfi mond valamit, abban jobban megbíznak, hamarabb elfogadják az emberek. Így van ez szerinte az óvodában is. 

„Amikor másfél-két évesen először jönnek óvodába, könnyebben el tudják fogadni tőlem, ha azt mondom a gyereknek, hogy gyere, bújj ide, sírdogálj kicsit, de már nincs miért, mert anya haza ment. Azért, mert egy férfi mondja. Óvó néninél többet sírnak a gyermekek, akárcsak otthon az anyukának” – állapítja meg Géza. 

Úgy véli, hogy ez az a kor, amikor a gyerekek le kell hogy váljanak az anyukákról. Ilyenkor kellene otthon az apa is előtérbe kerüljön, aki másfajta támaszt tud nyújtani a gyereknek, jobban meg tudja húzni a határokat. 

Vannak olyan esetek is,

ahol az apa nincs eléggé jelen a gyereknevelésben.

„Sokszor az apuka külföldön dolgozik. Kéthavonta egyszer hazajön egy kicsit, miközben a gyermekeknek meg igényük lenne arra, hogy feldobálják és elkapják őket, hogy bolondozzanak velük, és hogy érezzék az apa által nyújtott biztonságot.” Szerinte pont emiatt gondolhatják a szülők azt, hogy az óvó bácsi betölthet egyfajta apaszerepet a gyerekek életében, ezért örülnek, ha az ő csoportjába kerül a gyerek. 

Hasonló tapasztalatról számol be Attila is. Nála is volt olyan anyuka, aki azért akarta a gyereket az ő osztályába járatni, mert egyedül neveli a gyereket, más férfi nincs a családban, az apa pedig nem szán elég időt rá. 

Ahogy telt az idő, és egyre jobban megismerték Attilát Nagybányán, úgy kezdtek benne egyre inkább megbízni a szülők. Az évek során olyan is történt, hogy a gyereket azért adták később iskolába, hogy az ő osztályába kerüljön. Lazábbnak tekintik a tanító néniknél, ugyanakkor kellően szigorúnak is. De főleg azért népszerű a szülők körében, mert zenés foglalkozásokat tart és hangszerekre tanítja a kicsiket. 

Tihamér számára motiváló, hogy ő is tud jó óvó bácsi lenni, ennyi óvó néni között. Ő is arról számol be, hogy volt olyan szülő, aki jelezte, hogy a még csecsemőkorú gyerekét majd hozzá, az óvó bácsihoz szeretné íratni. Nem tud róla, hogy a neme miatt bármelyik szülőnek kifogása lett volna. Igaz, kolléganőjével dolgozott váltásban, így a gyerekek egyszerre férfi és női mintákkal is találkoztak. 

Bár hajat fonni még nem tud, de copfot kötni már igen.

Korábbi munkahelyén a délutáni alvás után volt, hogy ő igazgatta a kislányok haját, vagy besegített a dadusnak az öltöztetésbe és rendrakásba. 

Nála idősebb kolléganőjével azonban nehezen találták meg a közös hangot, főleg ez az oka annak, hogy 5 év után más óvodában folytatta tovább. Utólag úgy értékeli, hogy az eltérő nézetük talán generációs különbségből is fakadhat. Nála sokkal tapasztaltabb kollégája nehezen fogadta el, hogy ő bátrabban kísérletezett és igényelte, hogy a saját szemével tapasztalja meg, hogy mi az, ami működik, s mi az, amit érdemes újragondolni. Vagy míg ő szeretett zenét hallgatni a gyerekekkel, s egy nap akár többször is előkapta a gitárját, addig volt kollégája inkább a csendet preferálta. 

– Az, hogy férfiként tanítok, az a gyerekeknek már eleve azt mutatja, hogy egy férfi is lehet kedves, egy férfi is lehet szerethető vagy gondoskodó, én is oda tudok hajolni és meg tudom ölelgetni – jelenti ki Géza óvó bácsi.

Géza szerint az óvoda elsősorban egy szocializációs hely, ahol a gyerekek megtanulnak viselkedni egymással, elrakják a játékokat, megfogják egymás kezét, hogy ne bántsák egymást. Ez pedig csak akkor működik, ha ő is példát mutat, ha látják a gyerekek tőle, hogy ha valaki sír, akkor meg kell ölelni, vigasztalni. Ha elégszer látják, akkor egy idő után már ők is ezt teszik. 

A csoportjában általában speciális nevelési igényű gyerekek is járnak, de jó példamutatással a gyerekek hamar képesek befogadni őket. Sok éves tapasztalattal is rendelkezik a speciális nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozásban. 

Az oviban Tihaméréknál a mindennapi tevékenységek része az érzelemkifejezés gyakorlása. A reggelt néha azzal kezdik, hogy ki milyen érzelmekkel érkezett az óvodába. De szerepjátékokkal is szokták ezt gyakorolni. „Volt olyan, hogy rám osztották a bárány szerepet, ők voltak a rókák, farkasok, amelyek a bárányt megeszik. De amikor azt mondtam nekik, hogy kedvességgel jöttem hozzátok az óvodába, azt hallottam, hogy nálatok nagyon jó, vagány a társaság és simogatni is szoktátok egymást, ha bántani akartok, szomorú leszek. S ilyenkor hirtelen a püfölésből átszellemülnek, s elkezdenek simogatni” – meséli.  

Attila szerint a gyerekeket az életre kell nevelni. „A fiú is tanuljon meg gombot varrni, és a lány is tanuljon meg egy szeget beverni. Főleg a mai világban, amikor nagyon sokszor maradnak egyedül az emberek” – mondja. Arra igyekszik ösztönözni a gyerekeket, hogy ne vegyenek mindent készpénznek, kérdőjelezzék meg a dolgokat bátran, de nézzenek utána az információknak, és ne keressenek kifogásokat a feladataik elvégzésére. 

A lehető legjobbnak kell lenni, hogy a szülőknek bizonyítsanak

Az előítéletekkel kapcsolatos tapasztalatokról röviden hat másik férfi óvópedagógust és tanítót is megkérdeztünk. Ők, bár nagyrészt azt állítják, hogy a környezetüket nem érintette negatívan az, hogy férfiként ezt a hivatást választották, azért esetenként kaptak negatív reakciókat a gyerekek szüleitől, ismerősöktől, vagy akár pedagógus kollégáktól is. 

Gyakori, hogy azt gondolták róluk, hogy szigorúbbak és kevésbé empatikusak, mint női kollégáik, vagy akár kevésbé képesek gondoskodni a gyerekekről. Volt olyan eset is, ahol azzal gyanúsították meg, hogy férfiként biztos anyukákkal flörtöl. 

Úgy vélik, hogy a leginkább úgy lehet ezeket az előítéleteket leküzdeni, ha bizonyítanak a szülőknek, ha a lehető legjobban végzik el a feladataikat. Ha a gyerekek jó kedvvel jönnek iskolába, oviba, ha otthon arról mesélnek, hogy milyen jó volt aznap, akkor egy idő után a szülők is megbizonyosodhatnak arról, hogy jó helyen van a gyerekük. Ezek mellett pedig az is fontos, hogy a szülőkkel is beszélgessenek a pedagógusok, egyrészt azért, hogy megismerjék a gyerekek otthoni helyzetét, másrészt azért, hogy a szülők is tudják, hogy épp mivel foglalkoznak a gyerekek. 

Mit mondanak a szakértők?

Hogy milyen hatással lehet a gyerekek fejlődésére nézve az, ha elvétve találkoznak férfi pedagógusokkal az iskolában, arról Dimény-Varga Tünde óvodai és iskolai pszichológust, gyermekpszichoterapeutát kérdeztük. 

A szakember szerint az óvodának, iskolának a társadalmat kellene arányosan leképeznie. Senkinek sem jó az, hogy az intézményekben főleg a kisebb gyermekeket oktató, nevelő pedagógusok aránya az utóbbi évtizedekben erőteljesen a nők irányába tolódott el. A gyermekeknek, – fiúknak és lányoknak egyaránt – szükségük van jó, férfi -és női mintákra. A fiúk hátrányban vannak az iskolában olyan szempontból, hogy mivel kevesebb férfi pedagógus van, kevesebb mintával találkozhatnak, míg a kislányok nagyon sok női, tanárnői mintából válogathatnak. Fontos, hogy a gyermekek azt láthassák, hogy egy férfi is lehet gondoskodó, empatikus, kifejezheti az érzelmeit, és különösen fontos, hogy azt is lássák, hogyan lehet nem agresszív módon konfliktust kezelni. 

Az is lényeges szempont, hogy a gyermekek természetesnek vegyék, hogy bármilyen szakma elérhető mindenki számára. Ha az oktatási intézmények példájánál maradunk, jó, ha azt tapasztalják, hogy a szerepek diverzifikálódhatnak: egy férfi is lehet óvó bácsi és egy nő is lehet matektanár. 

Ha a fiúk azt látják, hogy több férfi tanár is van az iskolában, még inkább úgy érezhetik, hogy az iskola megfelelő hely számukra. Továbbá a lányok is profitálnak abból, ha megfelelő férfi és női szocializációs mintákat látnak maguk körül. 

– De a nemi szerepeknél is fontosabb az, hogy a pedagógus szakmailag és emberileg egyaránt jó példa legyen a tanítványai számára – állítja az óvodapszichológus, gyermekpszichoterapeuta. 

Épp csak a tegnap kezdődött el, hogy nők ott ülhetnek a férfiak mellett, és együtt gondolkodhatnak a világ dolgairól

– Több mint száz éve robbant ki a második ipari forradalom, ahol a férfiak uralták és teremtették mindenki számára az új világot. A nők még hosszú évtizedek múlva is a családi tűzhely őrzői voltak. Ha nem a mi emberi kronométerünkkel, hanem szervezeti idővel mérjük, épp csak a tegnap kezdődött el az a folyamat, hogy a nők ott ülhetnek a férfiak mellett, és együtt gondolkodhatnak velük a világ dolgairól – figyelmeztet Molnár Judit humánerőforrás-szakértő arra, hogy időre van szükség az új társadalmi normák beépüléséhez. 

Szerinte is mindenképp az lenne az ideális, ha a munkaközösségekben egyaránt a férfiak és a nők is jelen lennének, mert sok esetben más megoldásaink, válaszaink lehetnek egy-egy felmerülő feladat kapcsán. Ez pedig serkenti a közös gondolkodást. Ha a férfiak nem engednek teret a nőknek, és fordítva, a nők a férfiaknak, akkor fennáll a rizikó, hogy aki kisebbségben marad, kevésbé meri hallatni a hangját, és a beilleszkedés érdekében felveszi a többség mintáját. Így a sokféleség nem tud a közösség előnyére válni.  

Ha nem is annyira élesen, de megfigyelhető a társadalomban, hogy a nőket nehezebben fogadják el férfias munkakörökben, mint férfiakat nőies munkakörökben – válaszolta erre vonatkozó kérdésünkre. Így a nőknek több energiát kell belefektetniük abba, hogy elfogadják őket, miközben a férfiak már a legelején elismerést kaphatnak nőies munkakörökben. 

Molnár Judit azt is hozzá teszi, hogy nem haladunk rossz irányba, hiszen a mostani generációknak már ebből a szempontból könnyebb dolguk van, mint a korábbiaknak.

The post A férfi is lehet kedves és gondoskodó appeared first on Átlátszó Erdély.

Kovács Irénkének nem kenyere a nyilvánosság. 

Miközben ő a legszorgosabb RMDSZ-es szenátor: 80 törvénykezdeményezést írt vagy írt alá az elmúlt négy évben, amelyek között voltak szociális, egészségügyi, oktatási, mezőgazdasági, közigazgatási és nyugdíjakkal kapcsolatos javaslatok. Ehhez képest a napi sajtóban csak annyival jelent meg, hogy most már városon is lehet iskolabuszokat indítani, és azok a felekezeti iskolák is kaphatnak alapfinanszírozást, amelyek még csak ideiglenes engedéllyel működnek.

Az idei kampányokban Kovács végigtalpalta Szilágy megyét, derül ki a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött fotókból. De ott is jobbára csak csoportképeken tűnik fel.

Az elmúlt évtizedet inkább tanügyszervezéssel, mint tényleges oktatással töltötte Kovács Irénke, aki szenátorként most a második mandátumára készül. 

Mozgalmas volt a tanügyi karrierje

Kovács a rendszerváltás évében, 1989-ben végezte el a BBTE biológia szakát. Egy évet tanított Konstanca megyében, vélhetően kihelyezték oda. A következő tanévet viszont már Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évek közepéig Zsibón és a közeli Tótszálláson volt tanár. 2004-től 2013-ig a zilahi Wesselényi Református Kollégiumot igazgatta, 2007-től tanít a Vasile Goldiș Egyetem zilahi kirendeltségén is.

Eközben elvégzett egy oktatásmenedzsment mesterit Nagyváradon, 2010-ben ledoktorált biológiából Kolozsváron, majd szintén a BBTE-n átképezte magát angoltanárnak. 2013-tól Szilágy megye helyettes főtanfelügyelője volt, 2017-ben a kisebbségi nyelvű oktatás államtitkárává nevezték ki a tanügyminisztériumba.

2011-2017 között elnöke volt a Wesselényi Kollégium barátságegyesületének, 2018-2019-ben pedig az RMDSZ Nőszervezetének volt az alelnöke.

Hol él Kovács Irénke?

A szenátor sem földterülettel, sem ingatlannal nem lett gazdagabb az elmúlt négy évben. Negyven ár zilahi beltelek van a tulajdonában, minden bizonnyal azon áll a 2011-ben épített, 140 négyzetméteres lakóháza. 2019-ben vásárolt egy 48 négyzetméteres lakást Kolozsváron.

Még 2011-ben örökölt Zsibón négy hektárnyi kültelket, ennek a felét birtokolja. Kovács szinte az egyetlen, aki beírta a vagyonbevallásába, hogy felveszi az APIA-tól a területalapú támogatást, ami ekkora telekre legutóbb 2300 lej volt.

Mivel jár Kovács Irénke?

Autóból azonban lett új is neki, idén beszerzett egy vadiúj gyártású Toyota Yarist, aminek kezdő ára kicsivel kevesebb, mint húszezer euró. Így most is két autója van a szenátornak, a másik egy 2011-ben gyártott Volkswagen, amit szintén idén vásárolt meg, mert a 2023-as vagyonnyilatkozatában még nem szerepelt. 

Annyi látszik, hogy az elmúlt évben eladta a két korábbi kocsiját, a 2012-es gyártású Daciát és a 2017-es Renault Capturt. Az a furcsa, hogy mindkettőt kereken 20 000 lejért adta el. Kovács szenátor volt annyira jó fej, hogy 2023-as vagyonbevallásába beleírt két remorkát, idénre azok is eltűntek. Talán hozzákötötte őket az eladott Daciához és Renault-hoz.

Mit tett félre Kovács Irénke?

Semmit, cserébe jó ritmusban törleszti a hiteleit. Még 2019-ben felvett 165 ezer lejnyi hitelt valószínűleg a kolozsvári lakás megvásárlásához, ez 2027-ben járt volna le.

2021-ben visszakapta az RMDSZ-től a 2020-ban kampányra kölcsönadott 35 ezer lejt, és felvett egy másik, 49 ezer lejes hitelt is. Ezek idénre eltűntek, helyettük a BRD-től vett fel 45 ezer lejt, amit jövőre kell törlesztenie. Az eddigi törlesztések ritmusából ítélve menni fog ez neki.

Miből él Kovács Irénke?

Kovács Irénke egyedüli jelentős bevétele a szenátori fizetése, amely tavaly összesen 137 256 lej, havonta közel 11 500 lej volt. 

Mivel az APIA-támogatás egész évre volt 2331 lej, a hiteleiből pedig évente olyan negyvenezer lejt törleszthetett, és most még két autót is vett, Kovács Irénke szenátor valószínűleg nem él nagy lábon.

További Képviselőfánk-falatok

Az Átlátszó Erdély, a Transtelex és az uh.ro közös sorozatában, a Képviselőfánkban eddig ismertetett politikusvagyonok:

A titokban végbement csoda: így lett villája Novák Leventének – az Átlátszó Erdély cikke

Ahogy Kelemen Hunor spórol, úgy nem spórol más senki – az uh.ro cikke

Sokkoló! 2024-ben nincs még bankszámlája Ladányinak! De Jaguárja már van – az uh.ro cikke

Bende Sándor öt éve ült már a parlamentben, mikor meghallotta Szent Mercédesz hívó szavát – az uh.ro cikke

Szabó Ödön lottón is nyert az elmúlt négy évben, de nem ebből van a vagyona – a Transtelex cikke

Se kocsija, se bankszámlái, de legalább nagyobb lett a háza Cseke Attilának – a Transtelex cikke

Jót tett Nagy Szabolcs képviselő vagyonának a négyéves parlamenti mandátum – a Transtelex cikke

Magyar Lóránd: a képviselő, akinek papíron az elmúlt négy évben nem volt egy vasa sem – a Transtelex cikke

Százszor megbánhatta Turos Lóránd szenátor a Szatmári Friss Újság megvásárlását – a Transtelex cikke

Seres Dénes, a szilágysági örökifjú, akit nem ereszt a parlament – az Átlátszó Erdély cikke

The post Új kocsival csapatja Kovács Irénke, a legszorgosabb szenátor appeared first on Átlátszó Erdély.

Iohannis két mandátuma alatt viszont kiderült: a politikus hallgatag komolysága végtelen cinizmust takar. Az Átlátszó Airday podcastben Kiss Anna Borbáth Endre politológussal, a Heidelbergi Egyetem oktatójával beszéli át a Iohannis-évtized történéseit. Illetve azt, hogyan hatott a romániai társadalomra, a politikával és a politikusokkal szemben támasztott elvárásainkra, hogy az ígéretes államfő magára hagyta a választóit, miközben teljesen rátelepedett a pártjára és a közpénzből fizetett luxusra.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

03:50 Mi a dolga az államfőnek Romániában?

07:00 Nagyszeben sztárpolgármestere Băsescu akarata ellenére vált országos politikussá.

17:00 Iohannis első politikai botránya: a Colectiv-tragédiával kierőszakolt kormányváltás

22:20 „Az én kormányom”: Dacian Cioloș és technokrata kormányának a kudarca

24:28 Miért aratott fölényes győzelmet a PSD 2016 végén a választási csalásért akkor már elítélt Liviu Dragneával?

28:10 Iohannis élére áll és kihasználja a PSD-ellenes #rezist tüntetéseket.

32:28 Egyre nyilvánvalóbb a titkosszolgálatok befolyása az igazságszolgáltatásra; Iohannis megpróbálja elkenni, és él a titkosszolgálatok által biztosított hatalommal.

37:30 PNL PSD: Klaus Iohannis szerepe ebben a kapcsolatban

41:21 Az ex-tanár Iohannis első reformja, a România Educată, a Képzett Románia kudarca

44:50 Iohannis külpolitikai sikerei: az USA és a NATO Romániában; schengeni csatlakozásunk

54:00 A politikus, akiben mindenki azt lát, amit szeretne

55:44 A „mély állam”

58:00 Hogyan győzte le Iohannis fölényesen Viorica Dăncilát a 2019-es elnökválasztáson?

1:05:00 A Covid-járvány és az oltásbotrányok

1:07:55 „Jo napot kivanok, peszede”: mit jelentett ez a román és a magyar politikai közösségben?

1:11:55 A PSD és a PNL nyilvános összeborulása; mire kellett Iohannisnak Nicolae Ciucă tábornok, és hogyan árt vele a PNL-nek?

1:21:52 Az orosz-ukrán háború Iohannis csendjében – az államfő teljesen elszakadt a választóitól.

1:27:00 Luxusvilla, külföldi utak, magánrepülőzés közpénzből: legalizált korrupció koronázza meg a Iohannis-évtizedet. Politikai öröksége: csalódás, bizalmatlanság, politikai apátia, a demokrácia leépítése.

The post Az üresség forradalma: Klaus Iohannis tíz éve appeared first on Átlátszó Erdély.

Nagy port kavart egy hónapja, hogy Marosvásárhelyen az Alexandru Papiu Ilarian egy nyolcadikos diákja fizikailag bántalmazta az osztályfőnökét. Most április elején egy bukaresti diák késelte meg a társát. Februárban hátszegi diáklányok verekedtek össze úgy, hogy iskolájukat rendszeresen ellenőrzi a rendőrség. Egy éve a japántanárnője nyakához nyomott kést és sebesítette meg a diákja, egy bukaresti középiskola 16 éves tanulója.

Valóban gyakrabban lépnek fel erőszakosan a diákok egymással és a tanárokkal szemben? A telefonok kamerája csak láthatóbbá teszi, vagy növeli is az iskolai erőszakot? Mit jelent az, hogy foszlik a tanári autoritás?

A szenzációhajhászáson túl mit tudunk kezdeni az agresszív diákokkal? Mit tehet a szülő, a tanár, az iskolapszichológus? Dávid-Kacsó Ágnes és Marschalkó Eszter pszichológusokkal, a BBTE adjunktusaival keressük a válaszokat.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából

05:50 Általában megnőtt az agresszió szintje, most vált látványosabbá az, ami a tanárok ellen irányul.

09:50 Toleráljuk az agressziót, más értékeket vallunk, mint amelyeket érvényesítünk.

15:30 Az agresszió tanult viselkedés, mindig jól megtanultuk, most gyakran fel is vesszük telefonnal.

17:30 Mi a tisztelet, és kinek jár?

21:00 A stresszkezelést, konfliktuskezelést is tanulni kell.

25:40 A tanárképzés üres, az oktatásunknak nincs iránya. A gyerek is érzékeli a káoszt a pedagógus fejében.

29:00 Ha a szeretet a nevelésben a struktúra nélküli szabadság, az visszaküld minket az őskorba.

33:10 A nagyon problémás diákoknak az iskola, az iskolapszichológus nem tud segíteni: specifikus, egyéni megoldások kellenek.

40:50 Hova fordulhat a szülő, ha meghaladja egy nevelési probléma?

43:35 A gyerek a család szimptómája, a szülők magukon kell, hogy dolgozzanak.

48:10 Szociális munkás az iskolában – ha volna, mit csinálna?

52:30 Bullying, stigma, identifikáció

58:30 A szülői beleegyezés néha korlátozza a segítségnyújtást.

1:01:30 A büntetés spirálja

1:04:50 A gyerekeket emberként látni: kapcsolódás, autonómiaérzés, kompetenciaérzés

1:09:30 Motiválatlan tanárok motiválják a diákokat?

1:11:00 Rendszerbukta, frusztráció – holott megvan a tudás, csak gyakorlatba kellene ültetni

1:15:00 Sajátos nevelési igény

1:18:30 A másság egyre gyakoribbá válik.

1:21:00 Alternatív pedagógiák adaptívabbak

1:26:00 Tíz százalék plusz rugalmasság már javítana az oktatási rendszerünkön.

1:28:30 Korrekciós intézetek helyett restart programok kellenének.

The post A mai diákok bármit megengedhetnek maguknak? appeared first on Átlátszó Erdély.

Szinte nincs olyan év Erdélyben, hogy valamilyen formában ne kerülnénk közel etnikai színezetű konfliktushoz a romák és a magyarok között. Mindeközben az erdélyi magyarul beszélő állampolgárok jelentős hányada, egyes mérések szerint akár tíz százaléka is roma lehet. Több térségben a kisebbségi magyar nyelvű oktatás veszélybe kerülne a roma diákok nélkül.

Ennek ellenére a roma közösségek integrációja nagyon nehézkesen halad. Erdély még mindig tele van gettókkal, ahol polgártársaink a legelemibb szolgáltatások nélkül kénytelenek élni. Miközben az RMDSZ tavalyi kongresszusán elkötelezte magát a romák társadalmi integrációja mellett, számos településen az RMDSZ-es politikusok is hozzájárulnak a rendszerszintű rasszizmus fenntartásához, vagy egyenesen hergelnek a cigány közösség ellen.

De mire lenne szükségük a romáknak? És mire számíthatnak az RMDSZ-től a választási szuperévben? Hogyan viszonyulnak romániai magyarok a romákhoz? Ezekre és hasonló kérdésekre keressük a választ Kiss Tamás szociológussal, a Nemzeti Kisebbségkutató munkatársával, és Makkai Péter református lelkésszel, az Erdélyi Református Egyházkerület cigánymissziójának vezetőjével. Makkai Péter az RMDSZ szociális ügyekért felelős államtitkára volt, amíg az RMDSZ ebben a ciklusban tagja volt a kormánykoalíciónak.

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

2:41 Testvériség és pogromok Székelyföldön: romák az erdélyi magyar intézményekben és emlékezetpolitikában

10:00 A magyar közösség magára hagyta a magyarajkú cigányságot, amely most kitörési pályára állt. Partnernek tekintjük-e?

16:15 Kettős beszéd az RMDSZ-ben: belátja, hogy érdeke a partnerség, csak romákkal lehet működtetni egyes erdélyi magyar intézményeket, az oktatásunk viszont továbbra is szegregál, egyes önkormányzatok kéjelegve vágják le a támogatásokat.

23:55 Nemzetiségi vagy vidékfejlesztési kérdés-e a szegregáció az oktatásban?

25:40 Jó gyakorlat: a helyiek tartják el a délutáni oktatást Háromszéken. Rossz gyakorlat: elsősorban a roma gyerekek hullanak ki az erdélyi magyar oktatásból.

35:00 Szülői gondoskodás + intézményi döntések = „természetes” szegregáció <–> peremre szorult iskolák megerősítése

44:50 A megyei vezetőktől függ, hogyan alkalmazzák helyben az országos felzárkóztató stratégiát. De a prefektúrákhoz helyezett irányítás üres: se erőforrásuk, se beágyazottságuk nincs a felzárkóztatáshoz.

52:15 Az iskolai mediátorok feladata, hogy elvigyék a hátrányos helyzetű gyereket iskolába, ha a család ezt nem oldja meg. Van pénz a mediátorok munkájára, csak kérni kell, és dolgoztatni a mediátorokat.

1:01:15 Szolidaritás és hergelés együttélése Csíkszeredában – a megbékélés történelmi esélye gennyes sebbé vált a közösségben, miközben az erők szétforgácsolódtak. A sepsiszentgyörgyi polgármesternek más típusú hatalma van, mint a csíkszeredainak.

1:09:50 Párt- és nemzetpolitikai érdek a romák benntartása (legalább a statisztikákban) VS kirekesztő üzenetek dominálják a helyi politikai mobilizációt

1:16:30 Nem kötelező romakvóta az RMDSZ-ben: meg tudja mutatni magát a roma közösség a választási szuperévben?

1:21:30 Ördögi kör a magyarajkú romák képviseletében: a cselekvőképesség intézményeket igényel, de az erdélyi magyar intézményekbe egyelőre nem engedjük be őket, csak a szavazófülkékbe. Kisebbségi stratégiai dilemmák itt is, ott is.

1:32:00 Provokálhatjuk-e közösségi áldozatvállalásra a tehetős romákat? Öntözni az önszerveződés csíráit.

1:37:15 A romák ki akarnak törni a mélyszegénységből, csak az elitjük nem tudja eldönteni, hogyan: asszimilálódva a helyi magyar többségbe, vagy erős roma identitással? Testvérek vagyunk az Úrban, vagy a vajdák állítsák elő a rendőrségnek az elkövetőket? Melyek a roma stratégiák?

1:43:00 Akkor tudjuk meg, hogy a romák többsége a mi intézményeinket választaná, ha ezeket megnyitjuk előttük: ha gyomorgörcs nélkül veszik fel a székelyruhát, ha bátran beülnek mellénk a templomok padjaiba.

Az Átlátszó Airday több podcastcsatornán is hallgatható. Hallgassátok, és iratkozzatok fel a csatornáinkra, hogy ne maradjatok le egyetlen adásról sem.

The post Ne féljetek, cigányok, itt vannak a magyarok? appeared first on Átlátszó Erdély.

Ezeket valójában a PISA (Programme for International Student Assessment) felmérés nélkül is tudjuk. A tesztet 15 éves diákok töltik ki. Azt pontozza, hogy a diákok mennyire tudják használni az iskolában szerzett szövegértési, matematikai és természettudományos készségeket és ismereteket iskolán kívüli problémák megoldására.

Vagyis azt méri, hogy a közoktatás mennyire tudta ellátni azt az alapfeladatát, hogy a diákok sikeresen boldoguljanak a társadalomban nem sokkal azelőtt, hogy annak teljes jogú tagjaivá válnak.

A 2022-ben 15 éves romániai diákok 33 százaléka nem tudta alkalmazni azokat az alapkészségeket, amelyekre az iskolában kellett volna, hogy szert tegyen.

Ráadásul a diákok jelentős része esik ki az oktatásból 15 éves kora előtt – annak ellenére, hogy Romániában az oktatás a középiskola vagy szakiskola végéig kötelező. A PISA jelentés szerint itthon a 15 évesek 24 százaléka nincs iskolába íratva.

Öröm az ürömben, hogy az erdélyi magyar diákok teszteredményei egy árnyalatnyival jobbak, mint a romániai átlag. De ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy arányában több alacsony státusú magyar diák tűnik el a közoktatásból 15 éves koráig, vagyis megnő a jól szituált és ezért jó képességű diákok aránya. Úgy tűnik, a román tannyelvű iskolák sikeresebben tartják bent a rendszerben a hátrányos helyzetű diákokat.

A hazai oktatási rendszer problémáiról avatott szakértőkkel beszélgettünk. Meghívottaink:

• Magyari Tivadar kolozsvári szociológus, a BBTE oktatója, aki tíz évig volt az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke;
• Papp Z. Attila oktatáskutató, a magyarországi Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, a Miskolci Egyetem oktatója;
• Váradi Izabella nagybányai magyartanár, volt iskolaigazgató, volt tanfelügyelő, aki jelenleg az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központ tanácsosa.

Az adásunkban kivesézett problémák zömére nem hoz megoldást az új tanügyi törvény. A PISA felmérés viszont arra is jó, hogy a diákok teljesítményét mérhetően köti össze a családi hátterükkel, azzal, hogy mennyire érzik jól magukat az iskolában, vagy hogy az igazgatók mekkora tanárhiányról számolnak be. Ezeket az adatokat kellene jobban megkutatni, elemezni és beépíteni átgondolt és következetes közpolitikákba.

Az Átlátszó Airday több podcastcsatornán is hallgatható. Hallgassátok, és iratkozzatok fel a csatornáinkra, hogy ne maradjatok le egyetlen adásról sem.

The post Az emberek harmada nem érti meg ezt a beszélgetést – hiába járt iskolába legalább nyolc évig appeared first on Átlátszó Erdély.