Romániában és Szlovákiában a magyar kisebbség nyelvi szocializációját kettős tapasztalat jellemzi. Egyrészt anyanyelvükön egészen az egyetemig tanulhatnak, másrészt az államnyelv – különösen a gyakorlati nyelvi kompetenciák – elsajátítása komoly nehézségekbe ütközik. Interjúalanyaink elbeszéléseiből kirajzolódik, hogy mivel az államnyelv oktatása korábban nem vette figyelembe kisebbségi hátterüket, mindannyian megtapasztalták a szorongást, a sorozatos kudarcélményt. A nyelvi nehézségek strukturális hátrányokat és társadalmi elkülönülést is eredményeztek. Az államnyelv így nem erőforrásként, hanem sokak számára elsősorban akadályként jelenik meg.

Csökken a magyarok száma Romániában és Szlovákiában is

Ez önmagában nem meglepő. Mindkét ország kisebbségi közössége tisztában van vele, hogy „fogy a magyar”. Érdemes azonban összevetni a két ország legutóbbi, 2021-es népszámlálásának eredményeit, különös tekintettel a módszertani különbségekre.

A legfontosabb különbség a két ország népszámlálási módszere között az, hogy Szlovákiában 2021-ben nyílt lehetőség először arra, hogy az állampolgárok két nemzetiséget jelöljenek meg a kérdőíven. Első helyen kb. 422 ezer személy jelölte meg a magyar nemzetiséget, további 34 ezer személy pedig második nemzetiségként adta meg a magyart.

A szlovák kormány végül úgy döntött, hogy összeadva kell értelmezni a nemzetiségre vonatkozó válaszokat. Ez a döntés már akkor született meg, amikor ismertek voltak az eredmények. A népszámlálást komoly társadalmi vita előzte meg arról, hogy szükség van-e egyáltalán a kettős nemzetiség jelölésének lehetőségére. A megoldás statisztikai szempontból vitatható, de egyértelműen kisebbségbarát lépésnek könyvelhető el.

Összehasonlításként: 2011-ben kicsivel többen, 458 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek Szlovákiában. Azt csak találgatni lehet, hogy ha 2021-ben nem lett volna lehetőség a két nemzetiség bejelölésére, mennyien döntöttek volna a magyar mellett azok közül, akik végül másodikként jelölték meg.

Azt, hogy egy tágabb, multietnikus kulturális közösségkép kialakításához szükség lenne a többes identitás elismerésére, a romániai szakértők is felismerték, de Románia egyelőre nem követi a szlovákiai példát. A 2021-es népszámláláson itt csak egy etnikumot lehetett megjelölni. Ez a módszer pedig láthatatlanná teszi azokat, akik többes identitással rendelkeznek.

Anyanyelv tekintetében mindkét ország csak egy válaszlehetőséget engedélyezett a 2021-es népszámláláson. A statisztikák alapján mindkét országban többen vallják magukat magyar anyanyelvűnek, mint magyar nemzetiségűnek – ez túlnyomórészt a magyarul beszélő romák jelenlétével magyarázható Romániában és Szlovákiában is.

Mind a két országban a 2021-es volt az első népszámlálás, amely során online is ki lehetett tölteni a kérdőívet. Az adatgyűjtés azonban különféle okok miatt (pl. rendszerhiba, félig kitöltött ív stb.) nem volt teljes körű. Romániában kb. 2,5 millió, míg Szlovákiában valamivel több mint 300 ezer emberről nem tudjuk, milyen etnikumú.

A kisebbség legnagyobb „mumusa”: az államnyelv 

A magyar nyelvű oktatás elérhető az óvodától az egyetemig mind Romániában, mind Szlovákiában. Mindkét országban találhatóak vegyes tannyelvű és csak magyar nyelvű oktatási intézmények. A magyar diákok többsége mindkét országban teljesen magyar nyelvű intézményekben tanul.

A kisebbségek államnyelvtudása, vagy inkább annak hiánya mindkét országban jelentős, és nagy részben a nem megfelelő oktatási rendszer számlájára írható. A kisebbségi nyelven tanuló diákok számára generációkon keresztül anyanyelvként oktatták az állam nyelvét – mindkét országban. Így megtörténhet az, hogy egy klasszikus verset valaki kívülről fúj, de egy hétköznapi élethelyzetben, mondjuk egy üzletben, a hivatalban vagy az orvosnál már kevésbé boldogul, mert a mindennapi élethez szükséges nyelvi kompetenciákat nem sajátítja el.

Ez jól látszik a Szilágy megyei Angyalka (26 éves) és a Kovászna megyei Eszter (25 éves) példájából is, akik története sok más huszonéves fiatal története is lehetne. Mindketten magyar többségű településről származnak, de míg Szilágy megyében a magyarok aránya csak 20 százalék, addig Kovászna megyében 70 százalék.

Mindketten elmondták, hogy mivel gyerekként magyar többségű kisebb településen éltek, így szinte alig találkoztak a román nyelvvel. Még a románok is megtanultak magyarul a falvaikban. Néha hallották a szüleiket románul beszélni, de főleg az iskolában találkoztak a román nyelvvel. Mindketten végig magyar oktatási intézményben tanultak, bár az iskola előtt Esztert egy évig román nyelvű óvodába íratták, hogy az iskolában ne érje váratlanul a román oktatás.

Mindkettőjük történetében hangsúlyos szerepet kap a román nyelv okozta szorongás. Angyalka ötödik osztálytól kezdve román többségű városban tanult tovább. Benne ekkor erősödött fel a román nyelvvel kapcsolatos félelem, hogy vajon egyáltalán sikerül-e átmenő jegyet kapnia tanév végére a tantárgyból. Ráadásul az új iskolájában érződött, hogy a városi magyar gyerekek jobban beszélnek románul. „Volt olyan eset, amikor román órán valami szépet kellett mondjunk a másik osztálytársunkról. Nem tudtam, mit mondhatnék, így egy osztálytársnőm a fülembe súgta, hogy mondjam azt, hogy prost [hülye], mert az jó. Nekem meg fogalmam sem volt, mit jelent. Nem volt túl jó érzés” – meséli.

Emlékei szerint a román órák azzal teltek, hogy a tanár lediktálta az irodalmi művek elemzését, amit meg kellett tanulni, és amiből kikérdezték őket. Illetve sokat másoltak, de ezekből már semmire sem emlékszik. „A román órákon annyira jutottam, hogy nagyjából megértettem a dolgokat, de hogy eljussak oda, hogy kommunikáljak, az nem működött. Érettségire is úgy készültem, hogy mindegyik tételhez megtanultam egy átlagos sablonszöveget, hogy mindenről tudjak írni valamit.” A vizsgán épp hogy csak átmenő jegyet kapott, miközben a többi tantárgyból elmondása szerint simán teljesített.

„Szörnyű!” – mondja Eszter arra a kérdésre, hogy milyen tapasztalatai vannak a román nyelvoktatással kapcsolatban. Már óvodától kezdve folyamatosan azt hallotta, hogy fel kell készülni a román érettségire. „Első osztályban otthon szinte minden nap sírva ültem a román lecke előtt. Ekkora nyomás alatt semmit sem lehet tanulni, ha folyton azon kell járjon a fejed, hogy jaj, mi lesz érettségin. Már hatévesen ezen kell gondolkozz. Szerintem nagyon terror szintű nyomás ez” – teszi hozzá.

Az érettségin, úgy értékeli, egy székelyföldi magyar diákhoz képest nagyon jó jegyet kapott, 7-est, de a többi tantárgyból ő is sokkal jobban teljesített (Romániában az 1-es a leggyengébb, a 10-es a legjobb jegy – a szerk. megj.). „Azt hittem, konkrétan elájulok a padban, amikor írtuk az érettségit. Annyira turbulens érzelmi állapotban szerintem nem nagyon voltam még, mint akkor a vizsgák előtt.” Eszter románul szerezte meg a jogosítványt azért, hogy ezzel is a román nyelvet gyakorolja érettségi előtt.

Azt bánja, hogy hiába tanult 12 évig románul, hogy mennyi stresszel és kínlódással járt, mégsem tanult meg. Azért viszont szeretne megtanulni románul, hogy megértse a román kortárs irodalmat. „Amire nem hívják fel az iskolában a figyelmünket, hogy mennyi jó kortárs író van. Csak a kötelező olvasmányokat tolják, de arra nincs törekvés, hogy megszerettessék velünk a nyelvet, a kulturális közeget. Pedig ezzel lehetne a legjobban fejleszteni minket, mert stresszből és félelemből nem lehet fejlődni” – mondja.

A gimnázium után mindketten Kolozsvárra költöztek és magyar nyelven tanultak az egyetemen.

Magyar szigetek a román városokban

Eszternek a kollégiumban román szobatársai voltak. „Emlékszem, hogy mondták »Stinge becul!«, vagyis hogy kapcsold le az égőt. Én meg néztem, hogy he? Sosem hallottam ezt még azelőtt, aztán valahogy összeraktam.”

Bár Kolozsvár román többségű város, Eszter magyar közösségekbe járt, a románt csak olyan helyzetekben használta, ha például elment üzletbe vagy a postára. Nem érzi azt, hogy Kolozsváron fejlődött volna a román nyelvtudása, mert nem igazán került olyan élethelyzetekbe, hogy komolyabban használnia kellett volna.

Ezzel szemben Angyalka ma már sokkal magabiztosabban beszél románul, ami annak köszönhető, hogy az érettségi után néhány évig, mielőtt elkezdte volna magyarul az egyetemet, folyamatosan román közegben mozgott. Először a munkaerőpiacon próbálta ki magát. Kolozsváron beiratkozott egy román nyelvű cukrász tanfolyamra. „Volt ott egy nő, aki Zilahról származott, ahol iskolába jártam. Azt mondta, hogy az nem lehet, hogy én is onnan jövök, és nem tudok románul, mert hát ott mindenki román. Én meg néztem, hogy oké, nekem meg mindenki magyar” – utal ezzel arra, hogy mennyire párhuzamos etnikai világokban élnek az emberek akár ugyanazon a településen belül is.

A tanfolyam elvégzése után egyedül elment román nyelvű állásinterjúra, majd cukrászműhelyben is dolgozott. Ma már nem érti, honnan volt ennyi bátorsága, miközben nehezen boldogult a románnal. „Nehéz volt, mert nem tudtam úgy hozzászólni a beszélgetésekhez. De a munkához nem kellett perfekt beszélni románul, így elfogadóbbak voltak. Bár anyukám mindig mondta, amikor konfliktusaim voltak a munkahelyeimen, hogy biztos azért csinálják, mert magyar vagyok. De én nem feltétlen éreztem minden helyzetben ezt, lehet, hogy nagyobb gond volt, hogy fiatal vagyok.”  Volt viszont olyan helyzet is, hogy egy középkorú munkatársa felháborodott azon, hogyan sikerülhetett a román érettségije úgy, hogy nem beszél jól románul, miközben neki anyanyelvű románként nem volt érettségije.

Idegen nyelvként oktatni az állam nyelvét? 

Idén júniusban végzett a középiskolával az első magyar évfolyam Romániában, amely már idegen nyelvként tanulta a román nyelvet. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy már a hétköznapi kommunikációhoz szükséges ismeretek elsajátításán volt a hangsúly.

„Ez eleinte furcsa volt, főleg azoknak a szülőknek, akiknek már vannak nagyobb gyerekeik, és hozzászoktak ahhoz, hogy románból szigorúak a követelmények, hogy vannak irodalmi művek, amelyeknek az elemzését meg kell tanulni. Így nem értették, hogy mit csinálunk, mert míg a nagyobbik gyerek hazament, és a Moara cu norocot tanulta [az egyik román klasszikus realista alapmű, A szerencse malma], addig a kisebbik gyerek meg mondjuk spagettireceptet kellett írjon házi feladatként” – mondja Mihaela Costescu, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum román tanárnője.

Az átmenet nem volt zökkenőmentes, tudtuk meg tőle. Sokáig nem voltak tankönyveik, munkafüzeteik, így a tanároknak kellett minden órára elkészíteni a tananyagot. Míg korábban irodalmi művekhez kapcsolódó témákkal foglalkoztak, mint például a szerelem, a természet, a történelem, addig az új tanterv szerint megjelentek olyan hétköznapi élethez szükséges témák is, mint az egészséges életmód, a technológia szerepe az életünkben, karriertervezés, környezet stb.

Csak az érettségi tanévében tudták meg, melyek azok az irodalmi művek, amelyekből továbbra is fel kell készíteniük a diákokat. Addig tételmintát sem láttak. Így nem tudták pontosan, hogy honnan hova tartanak, miközben a szülők és a diákok számára ez nagyon fontos szempont, hogy érettségin jól teljesítsenek a diákok.

Így nem meglepő, ha több helyről is azt lehetett visszahallani, hogy egyes tanárok továbbra is a korábbi követelmények alapján készítik fel a diákokat, hisz nem lehetett tudni, hogy mi vár rájuk érettségin. A következő években remélhetőleg javulni fog a helyzet, de fontos lenne hosszabb távon felmérni az új módszertan hatékonyságát.

Viszont a tanárnő szerint ahhoz, hogy hatékonyabb legyen a nyelvoktatás, és egyik diáknak se legyen túl nehéz vagy túl unalmas, az is fontos lenne, ha a nyelvtudás szintje szerint kiscsoportokban oktathatnák a diákokat.

A legutolsó PISA képességfelméréséből kiderül, hogy Romániában a magyarul tanuló diákok jobban teljesítenek az országos átlagnál, viszont a nyolcadik osztály végi román képességvizsgán és az érettségi vizsgán átlagosan gyengébben teljesítenek, ami hátrányosan érintheti őket a későbbiekben. Ezt Kiss Tamás szociológus egyenesen strukturális diszkriminációnak nevezte.

Viszont az idei abszolváló záróvizsga eredményeiből lehet arra következtetni, hogy elindult valamiféle pozitív változás. Például a székelyföldi Hargita megyében, ahol magyar többség él, a tavalyi román érettségi eredményeihez képest idén jobban teljesítettek a diákok. Mihaela Costescu romántanárnő is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kolozsvári magyar iskolában, ahol tanít, a diákok jól teljesítettek.

A Bálványos Intézet korábbi közvélemény-kutatása szerint Erdélyben a magyaroknak nagyjából csak a negyede beszél anyanyelvi szinten románul. Korábbi kutatásokkal összehasonlítva, ahol szintén önbevallás alapján mértek, az is látszik, hogy az erdélyi magyarok román nyelvtudása egyre gyengébb. Az is jellemző, hogy a magyar intézményben tanuló fiataloknak, a nőknek és a hátrányos helyzetűeknek nagyobb gondot okoz a román nyelv használata.

„A nyelvhelyesség nem korlátoz a nyelvhasználatban”

A magyar kisebbség szlovák nyelvtudása Szlovákiában változó. Az államnyelvet csak 2022 szeptemberétől kötelező idegen nyelvként, pontosabban az idegen nyelv módszereivel oktatni a magyar tannyelvű iskolákban. Romániához hasonlóan korábban a magyar gyerekek úgy tanulták a szlovákot, ahogy anyanyelvű társaik. Ez számos esetben kudarccal végződött, ami hosszú távon gátolta az aktív nyelvhasználatot is.

A kudarcélmény, valamint Budapest közelsége hozzájárul ahhoz, hogy sok szlovákiai magyar diák választja a magyar fővárost (esetleg más magyarországi egyetemi várost) továbbtanulása helyszínéül. Ez a romániai határ menti térség diákjaira is jellemző. Vannak azonban olyanok is szép számmal, akik vállalják a nyelvi kihívást, és maradnak.

A 31 éves Janka egy csallóközi magyar többségű faluból származik, ma Pozsonyban él és dolgozik. A szlovák nyelvvel először az iskolapadban találkozott. Saját bevallása szerint a község kisiskolájában nem tanult meg szlovákul, de a tanórákról kedves emlékeket őriz. „A tanító néni nagyon kedves volt. A nyelvtan és az irodalom nem volt annyira hangsúlyos, inkább arra volt kíváncsi, hogy a diákok értik-e, amit hallanak, ismerik-e, megjegyzik-e a szlovák szavakat, kifejezéseket“ – mondja, hozzátéve, hogy a pozitív hozzáállás ellenére az általános iskolából rendkívül gyenge nyelvtudással ballagott el.

Középiskolai tanulmányait is magyar többségű városban folytatta, de a gimnáziumi szlovákórákra már nem annyira szívesen emlékszik vissza. „Traumatizáló élmény volt. Előfordult, hogy a szakos tanár megszégyenítette a gyengén teljesítő diákokat, az egész osztály előtt felolvasta a hibákat, amelyeket vétettünk, és szemrehányóan számonkérte, hogy mégis hogy nem lehet ezt vagy azt tudni“ – meséli Janka. „Volt olyan osztálytársam, akinél ez is közrejátszott abban, hogy Budapestet választotta egyetemi tanulmányai helyszínéül“ – teszi hozzá.

A magyar főváros Jankát nem vonzotta. A csehországi Brünnről és a szlovák fővárosról azonban csak pozitív véleményeket hallott, így végül pozsonyi egyetemista lett belőle. Egyetemi évei alatt főként magyar barátai voltak, de a kollégiumban végig szlovák lányokkal lakott együtt, s bár még az érettségi után sem érezte kielégítőnek a nyelvtudását, a szlovák nyelv végül begyűrűzött a mindennapjaiba.

Szerencsésnek tartja magát, mert sosem érte atrocitás amiatt, hogy nem beszéli tökéletesen a szlovákot, és amiatt sem, hogy magyar. „Volt ugyan olyan kollégám, aki rácsodálkozott a nemzetiségemre, és megkérdezte, hogy Magyarországról költöztem-e ide, de Pozsonyban a többség számára nem ismeretlenek a szlovákiai magyarok” – mondja.

Janka úgy véli, passzívan jól bírja a nyelvet, de az aktív nyelvtudásán még lenne mit csiszolni. „Bár hozzá kell tenni, hogy amióta dolgozom, jelentősen javult” – mondja. Saját bevallása szerint a kellemetlen gimnáziumi élmények nem hagytak benne mély nyomot, és sosem okozott gondot számára, hogy megszólaljon szlovákul. „A nyelvhelyesség nem korlátoz a nyelvhasználatban. Egy tanárom az egyetemen azt mondta, hogy egy kommunikációs helyzet akkor sikeres, ha az ember elmondja, amit akar, a másik pedig megérti. Ez minden nyelvre érvényes” – magyarázza Janka, akinél a tökéletes nyelvtan másodrangú kérdés.

„Néha előfordul, hogy nem azonnal jut eszembe az, amit mondani szeretnék, ez egy kicsit zavaró, főleg, ha társaságban van az ember. Fontolgattam már felnőttként, hogy javítom a szlováknyelvtudásomat, de ez végül megmaradt gondolatnak” – mondja Janka.

„Senki nem tanított meg rendesen kenyeret kérni szlovákul, ezért minden alkalommal reszketek, ha ilyenre kerül sor”

Kisgyerekes anyaként Janka hajlik rá, hogy gyermekét szlovák tannyelvű óvodába írassa. „Az óvodában praktikus tudásra tehet szert, amire később építhet” – mondja. Egyelőre csak lehetőségként kezelik a szlovák ovit, az iskoláról azonban határozott véleménye van: „Mindenkinek egyszerűbb az anyanyelvén tanulni. Úgy gondolom, a szlovák tannyelvű iskola felesleges teher egy magyar anyanyelvű gyerek számára.”

A magyar tannyelvű iskolák fontossága állandó téma a szlovákiai magyar közbeszédben. Vannak ugyanis magyar gyerekek, nem is kevesen, akiket szlovák tannyelvű iskolába íratnak a szüleik. Ennek hátterében általában éppen a szlováknyelvoktatás áll, véli Vančo Ildikó nyelvész, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának professzora.

Azt, hogy praktikus tudást már a korai gyermekkorban is szerezni lehet, Gyenge Veroni szlovákiai magyar slammer is megerősíti. „Mivel nem volt hely a magyar óvodában, szlovák oviba jártam Vágkirályfán. Az első emlékem is innen származik: magyarul beszélek a tanító nénivel, ő pedig szlovákul válaszol. Még ha nem is tudtam beszélni, folyamatosan ki voltam téve a nyelvnek. Később például a ragozással nem voltak akkora problémáim, mint másoknak. Ami viszont nehezebben ment, az az, hogy leküzdjem a félelmemet attól, hogy majd kinevetnek, megszégyenítenek, butának néznek. Minden alkalommal hevesen vert a szívem, amikor tudtam, hogy szlovákul kell majd beszélnem” – mondja.

Visszaemlékezve a szlovák órákra, Veroni azt mondja, sosem értette igazán, miért csak abból áll a konverzációs gyakorlat, hogy Jožo meg Fero beszélgetnek valamiről, ami senkit sem érdekel. „Senki nem tanított meg rendesen kenyeret kérni szlovákul, ezért minden alkalommal reszketek, ha ilyenre kerül sor. Az igazi fordulat viszont akkor jött, amikor eldöntöttem, hogy szlovákul is fogok slammelni. Az első szlovák slamem egy magyar szövegem teljes fordítása volt, tele olyan szavakkal, amikbe összevissza tört és szaltózott a nyelvem” – mondja a díjnyertes slammer, akinek a neve az utóbbi időben a szlovák közönség előtt is ismert lett, mivel többször felszólalt kormánykritikus tüntetéseken. Előfordult az is, hogy több tízezres tömeg előtt beszélt Pozsonyban.

„Mit mondjak, nem voltam éppen a komfortzónámon belül. Sokkal többet kell gyakorolnom egy szlovák szöveg elmondása előtt. Be kell »tréningelnem« a nyelvemet, hogy bírja az iramot, emlékezzen, hova kell mennie, és ne törjön meg a flow. Rettegtem, ugyanakkor nagyon bátornak is éreztem magam, és tudtam, mit akarok mondani, miért vagyok ott, és mi a jelentősége annak, amit csinálok” – mondja Veroni.

Jankával ellentétben Veroninak bőven kijutott a kritikából, de pozitív visszajelzésből sem szenved hiányt.

„Nem emlékszem az első esetre, de emlékszem több olyanra, amikor zavarta az embereket, hogy magyarul beszéltünk. Arra is, amikor kinevettek – szlovákiai magyarok és szlovákok is –, mert valamit nagyon félreragoztam. A tüntetésekkel kapcsolatban negatív visszajelzéseket csak kommentek vagy üzenetek formájában kaptam. Volt, aki azt írta: »Hallom az akcentusát«. Ez egy ukrán!” De nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptam. Szerették a szlovákomat, azt, ahogyan használom és játszom a nyelvvel. Megemlítették páran, hogy mekkora dolog, hogy a kedvenc szlovák költőjük magyar” – mondja Gyenge Veroni.

Nem jelent előnyt a munkaerőpiacon a kisebbségi nyelv

A munkaerőpiacra kikerülve többnyire elengedhetetlen az állam nyelvének megfelelő ismerete, mivel a meglévő nyelvi hierarchiában egyértelműen az áll legelöl. A nyelvek közötti hierarchia pedig a kisebbségek számára a másodrangú állampolgár érzetét kelti – mutat rá Csata Zsombor szociológus az Átlátszó Erdélynek korábban adott interjújában.

Romániában részben ebből a hierarchikus viszonyból fakadó diszkomfort érzet és bizalmatlanság miatt a kisebbségi magyarok jellemzően a magyar orvosokat keresik, magyar fodrászhoz, magyar szórakozóhelyekre és kocsmákba járnak, de elmagyarosodott munkahelyek is előfordulnak. Ez annál inkább így van, minél intimebb szolgáltatásról van szó, ahol fontos a bizalom.

Bár nem csak a nyelvtudás nehezíti az elhelyezkedést, Angyalka, aki jelenleg cukrászként dolgozik, ezt is problémaként érzékeli. Volt olyan tapasztalata, hogy ugyan hasonló munkakörökre jelentkezett, egyik helyen nehezményezték a nem tökéletes nyelvtudását, a másik helyre mégis felvették. A társadalomtudományi egyetemi végzettségével viszont egyelőre nem sikerült munkát találnia. „Nehéz úgy érvényesülni magyarként, hogy a román nyelvtudás hiánya ott van hátrányként. Közben meg felfedezhetnék, hogy az előny, ha a vevőkkel az anyanyelvükön beszélnek. De ezt annyira nem értékelik a foglalkoztatók.”

Az is előfordul, hogy akár munkáltatók, akár orvosok azt hiszik, nem érti, amit mondanak neki. „Ez nagyon megalázó tud lenni, hogy beszélsz velük, válaszolsz a kérdéseikre, s aztán megkérdik, hogy biztos értem-e, amit mondanak” – idézi fel.

Szlovákiában általánosságban elmondható, hogy ahol a magyarok többséget alkotnak, ott a mindennapi élet szinte teljes egészében magyar nyelven zajlik. Magyarul beszél az orvos, a hivatalnok, ahogy a bolti eladó vagy a buszsofőr is. A Délnyugat-Szlovákiában elterülő Csallóköz jó példa erre. A főváros közelsége miatt sokan dolgoznak Pozsonyban is, s ha nem is beszélik mindannyian tökéletesen a szlovákot, a hétköznapi kommunikáció nem okoz gondot a számukra. „Ebben a régióban adott a lehetőség arra, hogy valaki minimális szlovák nyelvtudással is teljes életet éljen” – mondja a Csallóközből származó Janka.

Más a helyzet azokban a térségekben, ahol kisebb arányban élnek magyarok. Ott a magyar közösség tagjai jellemzően jobban bírják az államnyelvet, hiszen szükségük van rá a mindennapi érintkezés során. „A Nyitra környékéről származó iskolatársaim kiválóan beszélték a szlovákot” – mondja Janka, hozzátéve, hogy az ottani fiatalok már jóval természetesebben mozognak a kétnyelvűségben.

„Teljesen nem tudsz önmagad lenni” 

Angyalka a munkakörnyezet mellett a Tinderen is gyakorolta a román nyelvet, inkább román fiúkkal randizott. A jelenlegi párja, akivel már négy éve van kapcsolatban, szintén román. Azt viszont érzékeli, hogy ez a fajta nyelvi különbség aszimmetrikussá teszi a viszonyt. „Van egy határ, amin túl nem tudod rendesen megmutatni magad. Teljesen nem tudsz önmagad lenni, mert sokkal nehezebben fejezed ki magad.” Példaként a társadalomtudományok iránti érdeklődését hozza fel, ami az identitását képezi, de nem tud róla román nyelven beszélni, mert nincs meg hozzá a szókincse.

Elmondása szerint olyan is volt, hogy valaki konkrétan alábecsülte az értelmi képességét a nyelvi nehézségek miatt, majd amikor jobban megismerték egymást, akkor elismerőleg megjegyezte, hogy meglepte, hogy „értelmesebb”, mint aminek először gondolta.

Amikor komoly kapcsolata lett, a jelenlegi párja szülei nehezményezték, hogy magyar, és nem is nagyon tudták ezt kezelni eleinte. „Volt, amikor elkezdték körbeírni a szavakat, hogy a kutya az az állat, ami ugat. Értelmileg ők is alulbecsültek. Sokkal hosszabb idő kellett, hogy közelebbi kapcsolatot kialakítsak velük.” Azt is hozzáteszi, hogy a párjával sokkal biztonságosabbnak érzi, hogy román nyelven beszéljen, de ha másokkal kell szót váltania, ahol nincs meg ez a bizalmi szint, akkor sokkal jobban aggódik, és így több hibát is ejt.

Néha a párját megkéri, hogy javítsa ki, ha hibákat ejt, de ilyenkor egyenlőtlennek érzi a viszonyuk. Ami a legérzékletesebben leírja Angyalka helyzetét, az az, hogy a párja és a családja a második nevén, Izának szólítja – ezt ők is könnyen ki tudják mondani –, miközben ezzel a névvel nem tud azonosulni, mivelhogy mások sosem szólították így. „Ez egy nagyon tudathasadásos dolog, hogy egy másik névhez kell kapcsolódjak a párkapcsolaton belül. Megbántam, hogy úgy mutatkoztam be, de nekik most már az Iza rögzült, pedig már ki tudnák ejteni a Angyalkát is.”

Párhuzamos valóságot teremt az eltérő anyanyelv?

A magyar kormány határokon átnyúló nemzetépítő stratégiája jelentős hatást ért el. Ezt az erdélyi magyarok médiafogyasztási szokásai is igazolják. Az erdélyi magyarok körében jellemző, hogy elsősorban magyarországi tévécsatornákat, YouTube‑tartalmakat, podcast‑műsorokat és közösségimédia-tartalmakat követnek, míg a romániai közélet eseményeiről kevesebb információt szereznek. Ez lehetővé teszi, hogy az erdélyi magyarokban a földrajzi határ elmosódjon, és úgy éljék a mindennapjaikat, mintha Magyarországhoz tartoznának. Így a Fidesz propagandája is könnyen eljut az erdélyi magyarokhoz.

Ezeknek ellenpéldái Eszter és Angyalka, akik bár szintén magyar közegből indultak, tudatosan igyekeznek nyitni az etnikai közegen kívülre is. Angyalka szerint már gyerekkorban kialakul, hogy főleg a magyarországi közélet felé terelődik a figyelem. A szülei is magyarországi tévécsatornákat néztek, magyarországi híreket fogyasztottak, hasonlóan Eszter családjához.

Angyalka is követte a szülei példáját: magyarországi youtubereket, közéleti podcastereket és tévéműsorokat fogyasztott sokáig. „Csak nemrég csömörlöttem meg ettől, most már kevesebbet hallgatok magyarországi tartalmakat, meg eléggé nyomasztó a magyarországi politika. Inkább arra kellene figyeljek, ami körülöttem van és közvetlenül hat rám.” Ő a román nyelvtanulás miatt kezdett el főleg román médiatartalmakat és könyveket fogyasztani.

Bár Eszter már egy ideje Budapesten él, szeretné, hogy legyenek román barátai, de egyelőre a román nyelvet csak passzívan használja, amikor román médiatartalmakat fogyaszt. „Igyekszem román híreket, podcasteket is hallgatni. A TikTokon is szándékosan lájkolok román tartalmakat, így elég sok román politikai tartalmat dob fel. Nagyon szeretném, hogy valamennyire képben legyek azzal, hogy mi történik Romániában, mert szavazati jogom van.” Eszter az elmúlt választási időszakban minden alkalommal szavazott, annak ellenére, hogy Budapesten tartózkodik.

Nem elég a jogszabály, alkalmazni is kell

A romániai közigazgatási törvény szerint ha egy kisebbségi közösség aránya eléri a húsz százalékot egy településen, akkor az anyanyelv használható a helyi hatóságokkal való írásbeli és szóbeli kommunikációban, és meg kell jelenjen közérdekű feliratokon – például utcanévtáblákon –,  valamint biztosítani kell a kétnyelvű hivatalos nyomtatványokat is. A törvény arra szintén lehetőséget ad, hogy a tanácsüléseken a magyar tanácsosok magyarul szólaljanak fel.

Ugyanez Szlovákiában is érvényes. A különbség annyi, hogy a küszöb nem húsz, hanem 15 százalék.

Önmagában nem elég az, hogy a törvény biztosítja a kisebbségi nyelv használatát, és ezzel próbálja csökkenteni az államnyelv és a kisebbségi nyelv közötti hierarchiát. A jogszabályt alkalmazni is kell.

Ennek a hiányosságára mutatott rá a Bálványos Intézet kutatása, amelyben 323 olyan erdélyi önkormányzatot vizsgáltak, ahol meghaladja a magyarok aránya a húsz százalékot. Kiderült, hogy ezek a jogok alig érvényesülnek a magyar többségű önkormányzatokban is.

Többnyire a szimbolikus szintnél, a kétnyelvű táblák és a feliratok alkalmazásánál megáll a nyelvhasználat a kutatás szerint. Csak kevés önkormányzat fordítja le a hivatalos dokumentumokat és lép túl a magyar nyelv informális nyelvként való használatán. Ráadásul a 2008-as és 2014-es felméréshez képest romlott a helyzet a közigazgatási nyelvhasználatban – hívja fel a figyelmet a Bálványos Intézet.

Hasonló felmérést 2022-ben végeztek Szlovákiában, és a vizsgált 637 (nem csak magyar többségű) település adatai alapján arra jutottak, hogy komoly hiányosságok vannak a kisebbségi nyelv hivatali használatában. Ennek ellenére összességében javulásról számolt be a kisebbségi kormánybiztos.

2022-ben például a magyarlakta települések 97 százalékában biztosították a kisebbségi nyelvhasználatot az önkormányzatok. A jelentés viszont azt is megállapította, hogy az érintett hat dél-szlovákiai járásbíróság közül egyik sem tartja be azt a kötelezettséget, amely szerint a veszélyhelyzetekre figyelmeztető feliratokat az államnyelv mellett magyarul is ki kellene helyezni.

Bukovszky László volt kisebbségi kormánybiztos a legutóbbi népszámlálás után arról beszélt, hogy a legtöbb kisebbségi település önkormányzata nem biztosítja a kétnyelvű hivatalos nyomtatványokat, noha erre a törvény kötelezi a szlovák hivatalokat. Ennek legfőbb oka az anyagiak hiánya, de a szakképzett személyzet és a szakmai segítség hiánya is gondot okoz.

Vannak azonban pozitív példák is. Szlovákiában a Dunaszerdahelyi (71 százalék) és a Komáromi (65 százalék) járásban él a legtöbb magyar – mind a két járási székhely önkormányzata kétnyelvűen küldi ki a hivatalos leveleket a lakóknak.

Korábban az Átlátszó Erdély is beszámolt arról, hogy a közigazgatásban a kisebbségi nyelvhasználat alkalmazásának sokszor pénzügyi korlátai vannak. Ugyanis annak költségei – fordítás, megfelelő személy alkalmazása – kizárólag a helyi önkormányzatot terhelik, miközben a kisebbségi nyelvhasználatot központi szabályozás írja elő.

Ezzel ellentétben a kisebbségi nyelvű közoktatást a központi és a helyi költségvetések közösen finanszírozzák.

Hol vannak a civilek?

Az erdélyi magyarok kevésbé érzik magukénak a román állami intézményeket, így kisebb a valószínűsége, hogy aktív alakítói legyenek a politikai folyamatoknak. Toró Tibor politológus szerint ez azért van, mert az RMDSZ a nyelvi egyenlősítés helyett inkább a többség és a kisebbség közötti távolságot növelte. Mivel így az erdélyi magyarok politikai kapcsolata a román állammal kizárólag az RMDSZ-en keresztül valósul meg, a számonkérés is ellehetetlenül, mert az a magyar közösség cselekvőképességének gyengülését jelentené. Ha valaki az RMDSZ-t kritizálja, akkor az sokak szerint a magyar közösség ellen szól.

A nyelvhasználati jogok alkalmazását korábban civil jogvédő szervezetek is elősegítették és felügyelték, mint például a Civil Elkötelezettség Mozgalom vagy a Musai-Muszáj civil csoport, de ezek a szervezetek időközben eltűntek, vagy már kevésbé aktívak. Bár az RMDSZ elkezdett saját jogvédelmi tevékenységet folytatni, Toró szerint ez inkább a civilek kiszorítását és a jogvédő mozgalom kontrollálását jelentette. Illetve a politikai mezőn belüli informális alkudozás irányába terelte a kérdést.

Szlovákiában a 2010-es évek első felében jelentős civil „harc” vette kezdetét a kétnyelvűségért. Titokzatos, „piros monterkás” (piros munkaruhás – a szerk. megj.) személyek bukkantak fel Dél-Szlovákia bizonyos pontjain, ahol gerillaakciók keretében helyezték ki a hiányzó magyar helységnévtáblákat és végezték egyéb módokon a régió kétnyelvűsítését. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia (KDSZ) anonim aktivista mozgalomként indult, mára már ismert a kilétük: civilek, később a Magyar Szövetségbe betagozódó Összefogás alapító tagjai alkották.

A KDSZ tevékenysége – például a vasúti utastájékoztatás és a közúti táblák kétnyelvűsítése – jelentős a szlovákiai magyar közegben. Munkásságuk inspirálta Molnár Csaba komáromi születésű rendezőt, aki Pressburg című kétnyelvű dramedy sorozatában is tiszteleg a csoport előtt.

Vannak azonban civilek a KDSZ-en túl is, akik zászlajukra tűzték a kisebbségi nyelv használatának fontosságát. Nemrég attól volt hangos a sajtó, hogy érsekújvári civilek egy csoportja több száz panaszt nyújtott be a kisebbségi kormánybiztos hivatalába, amiért a város vállalkozói semmibe veszik a kisebbségi nyelvre vonatkozó törvényt. A csoport tagjai a város utcáit járva gyűjtik össze azokat a helyeket, ahol hiányoznak a magyar feliratok.

Erdélyben a magyar etnikai monopol párt számonkérhetetlensége és a hiányos magyar civil szféra miatt indult útjára idén tavasszal az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom. Ez olyan magyar civil és szakértői hálózat, amely a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság elleni fellépést jelölte meg elsődleges célként.

Nemrég Romániában elnökválasztás volt, ahol nem sokon múlott, hogy a szélsőjobboldali nacionalista és magyarellenes George Simion nyerje a választásokat. Egyelőre elhárult ez a veszély, de a korábban lebegtetett közigazgatási reform, amely alapján a jövőben összevonnának megyéket és településeket, még okozhat gondokat a magyar kisebbség számára. Egy ilyen átszervezés megváltoztatná az etnikai arányokat, ha a magyar többségű megyéket felosztanák, és román többségű megyékkel vonnák össze. Ez pedig a magyarok politikai érdekérvényesítő képességének rovására menne.

Mindeközben Szlovákiában konkrét politikai törekvések keltenek aggodalmat a kisebbségi nyelvhasználat jövőjével kapcsolatban. A kulturális minisztérium államnyelvtörvény-módosítási javaslata ugyanis jelentős változásokat hozna a magyar nyelv használatában.

A tervezet szerint például tilos lenne az emlékműveken, síremlékeken vagy emléktáblákon első helyre tenni a magyar szöveget, még a többségében magyarlakta településeken is. Előírnák, hogy a köztéri feliratok és reklámok esetében mindenhol első helyen, nagyobb betűvel kellene szerepelnie a szlovák nyelvű szövegnek, a postán pedig gyakorlatilag megtiltanák a magyar és más nyelvek használatát.

„Nagyon sok esetben a kisebbségi nyelvek ellen irányul és új területekre terjeszti ki a szlovák nyelv kötelező használatát” – véleményezte a javaslatot Fiala-Butora János jogász, emberi jogi szakértő. A tervezet ellen a Magyar Szövetség is felszólalt, sőt a magyar kormány is kifejezte aggodalmát. Több találkozóra is sor került, Horony Ákos kisebbségi kormánybiztos hivatala véleményezte a javaslatot, de nem kaptak választ a minisztériumtól. Martina Šimkovičová kulturális miniszter végül jegelte a témát, Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke szerint azonban ez azt jelenti, hogy a törvény lekerült a napirendről, ami szerinte üdvözlendő. Időközben Robert Fico minisztériumi látogatása során kijelentette, hogy a nyelvtörvény módosítása a kormányprogram része, és így a kulturális tárca egyik fontos feladata.

A jogszabályi keretek tehát Szlovákiában és Romániában is adottak. Ám ezek gyakorlati érvényesülése továbbra is sokszor a politikai akarat, a helyi erőforrások és a civil nyomás hármasán múlik.

Ez a cikk Bilás Zsuzsanna és Bocz Henrietta, a szlovákiai Napunk és az Átlátszó Erdély közös munkája. A nyitókép forrása a medgyesi RMDSZ Facebook-oldala.

The post Nem jut eszedbe, rosszul mondod – az állam nyelve a kisebbségek mumusa. Meddig? appeared first on Átlátszó Erdély.

A koronavírus világjárvány miatt 2021 helyett 2022-ben lekérdezett népességi adatok ideiglenes összesítése szerint 2021. december elsején 19 053 815-en éltünk Romániában. A szakemberek szerint ez a szám jóval nagyobb, mint az ország reális lakossága. 

A 2011-es népszámlálással ellentétben most nem számíthatunk nagyobb változásra, miután az Országos Statisztikai Intézet (INS) véglegesíti az adatokat. Akkor a demográfusok az ideiglenes lakosságszámot, a 19,05 milliót tartották reálisnak, és a véglegesített 20,1 milliót túlzónak. 

Most viszont már nem lehet ugyanazzal az eszközzel tovább növelni a népesség számát, ugyanis ezt az eszközt az INS már az ideiglenes összesítésnél bevetette: egymillió személy adatait emelte át statisztikai és közigazgatási adatbázisokból.

Az adatbevitel három módon történt: otthoni önkitöltéssel, önkitöltéssel az állandó munkapontokhoz rendelt számlálóbiztosok segítségével, majd a számlálóbiztosok személyesen keresték fel a lakókat. Az INS pedig a népességi adatok egy részét adatbázisokból emelte át (imputálás). 

Online önkitöltéssel a lakosok 2022. március 14. és május 27. között regisztrálhatták magukat. Utána indultak meg a számlálóbiztosok, és július 31-ig személyesen keresték fel a lakosokat, de sok helyen nyitva maradtak az önkitöltési munkapontok is.

Az adatok pontossága sok szempontból megkérdőjelezhető:

• Ha a hazai népességhez hozzáadjuk a többi uniós országban állandó lakosként regisztrált román állampolgárok számát, vagy a Világbank és az ENSZ globális statisztikái szerint külföldön élő román állampolgárok számát, akkor irreálisan nagyra, akár 24 millióra kellene tenni az összes román állampolgár számát.
• A hazai adatgyűjtésre nem volt elég idő és számlálóbiztos.
• A kérdőívet hiányosan is le lehetett zárni.
• A kérdőívben nem volt olyan válaszlehetőség, hogy valaki nem akarja bevallani, milyen valláshoz vagy nemzetiséghez tartozik.
• Ha valaki hiányosan töltötte ki az online kérdőívet, nem feltétlenül keresték fel számlálóbiztosok, hogy újra lekérdezzék az adatait.
• Az online kérdőívet a tartósan külföldön élő román állampolgárok is ki tudták tölteni.
• A számlálóbiztosok sok embert nem kerestek fel a lakhelyén, illetve az informális telepeken élőket valószínűleg nem mérték fel teljesen.
• Az INS homályosan kommunikál arról, hogy amit nem tud, azt miért nem tudja.

Ami biztos, hogy emiatt 2,5 millió romániai lakosnak nem ismerjük a kulturális jellemzőit: nemzetiségi, nyelvi és vallási hovatartozását. Így a nyelvi és vallási közösségekre vonatkozó adatokat akár ki is dobhatjuk a szemétre, értékelte az előzetes adatokat Mircea Kivu bukaresti szociológus. Az is baj, írta a szakértő, hogy a statisztikai hivatal akkor még nem közölte, miért nem tudjuk minden hetedik lakosról, milyen nemzetiségű, mi az anyanyelve vagy a vallása.

Az előzetes adatokat és hiányosságaikat erdélyi magyar szociológusok is elemezték a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kolozsvári kerekasztal beszélgetésén. A nyilvános beszélgetés után igyekeztünk tőlük is további részleteket megtudni, valamint uniós joggal foglalkozó jogászt és közigazgatási szakértőt kérdeztünk arról, végtére is mire jó nekünk a népszámlálás.

Azon túl is, hogy a népszámlálás végleges adatai alapján állapítják majd meg, melyik településen melyik nemzetiség éri el a húsz százalékos arányt, amelynél már a hivataloknak kötelességük az adott kisebbség anyanyelvén is kommunikálni. 

A kerekasztal beszélgetés felvétele:

A jó kormányzáshoz ugyanis jó tudni, hányan vagyunk, milyen idősek, mennyire képzettek, mennyire zsúfolt lakásokban lakunk, mekkora a jövedelmünk. Például minden polgármestert kellene, hogy érdekeljen, mennyi és milyen épület után mekkora ingatlanadóra, mennyi fizetés után mekkora jövedelemadóra számíthat a következő években. 

Illetve működik Romániában egy Stratégiai és Előrejelző Országos Bizottság, amely félévente készít előrejelzéseket megyei bontásban is. Azt, hogy melyik megyében mekkora népességre, átlagbérre, munkanélküliségre, iskoláskorú népességre számíthatnak a döntéshozók most vagy éppen 2025-ben, azt ez az előrejelző bizottság a statisztikai intézet adataira alapozva mondja meg. Vagyis minden helyi vagy országos intézkedéshez, fejlesztéshez létfontosságú, hogy ezek az adatok megbízhatóak legyenek.

Nem vagyunk annyian

A hazai előzetes adatok túlzását a szociológusok a többi uniós ország előzetes népszámlálási adataiból, illetve globális statisztikákból látták. Mi magunk is hallottunk olyanokról, akik huzamosan külföldön élnek, de regisztráltak a romániai népszámláláson, hiszen érvényesek a hazai papírjaik. Vagy épp amiatt aggódtak, hogy megbüntetik őket, ha elmulasztják megszámolni magukat, ahogy ezt a népszámlálási törvény kilátásba helyezte.

Utólag viszont lehetetlen kiszűrni azokat, akiket több ország népszámlálásán is állandó lakosként regisztráltak, mondta el kérdésünkre Horváth István szociológus, a BBTE oktatója. A népszámlálás ideje alatt még Horváth István vezette a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet, így tagja volt az Országos Népszámlálási Bizottságnak is.

Itthon kevesen jelentik be hivatalosan, hogy külföldre költöztek, mert ez senkinek nem érdeke: aki román állampolgár marad, és meg akarja újítani a személyijét, az benne marad a hazai nyilvántartásban, magyarázta Horváth. 

Ehhez képest Veres Valér szociológus három millióra becsülte a nyugaton élő román állampolgárok számát az Eurostat adatai alapján. „De ez csak az Európai Unió országai, és nem számoltam a Nagy-Britanniába vagy Észak-Amerikába kiköltözött népességgel”, pontosította Veres a kerekasztal beszélgetésen. Ő 18,2 millióra teszi Románia lakosainak valós számát.

Ugyancsak 2022 végén az Erdélystat 3,99 millióra becsülte a 2020-ban külföldön élő romániaiak számát. Az Erdélystatnak ez a kerekasztalon is említett tanulmánya az ENSZ, az uniós Eurostat és az OECD kimutatásain alapul. Ezek a kimutatások nem saját adatokkal, hanem az egyes országok statisztikai hivatalai által beküldött adatok összevetésével készülnek, figyelmeztet a tanulmány. Legerősebb következtetése az, hogy az aktív korú romániaiak negyede él külföldön.

Ezek a becslések nagyjából egybecsengenek, mondta el a kerekasztalon Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, tehát olyan nagyot nem tévedhetnek. Ő a Világbank migrációs becslését említette, amely 2017-ben 3,7 millióra tette a Romániából kivándoroltak számát.

Ha a hazai 19 milliós népességhez adjuk hozzá a legalább négy millió kivándoroltat, akkor az így kapott 23 milliós szám egészen biztosan nem reális. A népesség természetes fogyása miatt nem lehetünk annyian, mint a 33 éve elért demográfiai csúcson. A természetes fogyás ugyanis meghaladja az elvándorlás miatti fogyást, és egyre erősebb, nyilatkozta Vasile Ghețău demográfus a Szabad Európa portálnak:

A kolozsvári kerekasztal szociológusai egyetértettek abban, hogy a 2011-es népszámlálás előzetes összesítése, a durván 19 milliós népességszám reális volt 12 éve, a véglegesített 20,1 millió pedig már akkor túlzás volt.

Egy évvel korábban látszott, hogy nem lesz elég számlálóbiztos

A népszámlálást két évvel korábban kezdték szervezni. A Covid-19 járvány hazai kitörésével egyidőben, 2020. március közepén alakult meg az egész akció legfőbb irányító testülete, a Központi Népszámlálási Bizottság. Ennek a bizottságnak már a vezetése is sokatmondó: elnöke a belügyminiszter, a három alelnöke közül pedig csak egyiknek van köze a demográfiához: az Országos Statisztikai Intézet vezetőjének. A másik két alelnök belügyis-titkosszolgálatos: a prefektúrákkal kapcsolatot tartó belügyi államtitkár, illetve a Speciális Távközlési Hatóság (STS) elnöke. 

A legnagyobb újítás az egészben az online önkitöltés bevezetése volt. Ehhez az Országos Statisztikai Intézet (INS) a Világbank által fejlesztett Survey Solution platformot használta. Ez nem volt kötelező: míg Románia teljes mértékben átvette, addig Magyarország egyáltalán nem akart élni a lehetőséggel, mondta el Horváth István. Az INS azért is ragaszkodott a Világbank platformjához, mert ez benne volt egy uniós pályázatban, amelynek az INS volt a kedvezményezettje, derült ki a Központi Népszámlálási Bizottság üléseinek jegyzőkönyveiből.

Már a népszámlálás 2021. márciusi próbája azt mutatta, hogy nem lesz elég számlálóbiztos. A próbába bevett háztartásoknak nagyon alacsony hányadát, csak 4 százalékát tudták felmérni önkitöltéssel, állapították meg rá két hétre. Azaz jóval több háztartást kell majd számlálóbiztosokkal felmérni. A próbát értékelő jegyzőkönyvből az sajnos nem derül ki, hogy hány embert szerettek volna a biztosokkal megszámolni, csak az, hogy végül 68,8 ezer személyt sikerült. A számlálóbiztosok ugyanazt a felületet használták, mint az önkitöltők.

A próba ilyen kevés online önkitöltővel nem releváns, túl sokáig tart a kérdőív kitöltése, és kevesebb lesz a számlálóbiztos, mint 2011-ben, szólalt fel Laczikó Enikő Katalin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) vezetője a népszámlálási bizottság említett ülésén (.pdf, 4-5. oldal). Soknak találta a 157 kérdést ahhoz képest, hogy Németországban 46, Nagy-Britanniában 65, Szlovákiában 26 kérdést szántak a lakosságnak. 

Élesben majd sokkal jobban reklámozzák a népszámlálást, és sokkal több idő, két-két hónap áll majd az önkitöltők, illetve a számlálóbiztosok rendelkezésére, vetette el a kifogásokat Tudorel Andrei, az INS elnöke. Szerinte a hazai kérdések megfelelnek az európai szabályozásnak, és Nagy-Britanniában is hasonló számú kérdés szerepel a kérdőívben.

A bizottság elnökét sehogy sem lehetett meggyőzni a kérdőív módosításáról, idézte fel Horváth István, aki szintén részt vett az ülésen. Az online platformot felhasználóbarátabbá kellett volna tenni, mondta, de a hibákat hiába jelezték a kormánynak, az a Világbankra mutogatott tovább.

Az online lekérdezésre használt platform jelentős hibák nélkül működik, áll az akkori jegyzőkönyvben. Alig egy évvel később a valóság durván rácáfolt erre az értékelésre.

A kérdőívek hossza és a túl kevés számlálóbiztos kérdése negyedévvel később ismét terítékre került. Nem lehet kevesebb a kérdés, mert az INS körbekérdezte a népszámlálás adatait hasznosítani kívánó minisztériumokat, és egyik sem volt hajlandó lemondani egyes információkról, válaszolta Tudorel Andrei a központi bizottság 2021. júliusi ülésén. 

Ezúttal Horváth István vetette fel (.pdf, 7. oldal), hogy ha az INS 30-40 százalékos önkitöltésre számít, akkor a lakosság 60-70 százalékát számlálóbiztosokkal kell felmérni, ennyi biztos megfizetésére pedig nincs elég pénz a népszámlálásra előirányzott büdzsében (.pdf, 2. oldal). Az INS elnöke teljesen másképp látta: szerinte a pesszimista forgatókönyvre, 15 százalékos önkitöltésre számolták ki a biztosokra szánt pénzt, és a lakosságnak legalább 25-30 százaléka fogja saját maga kitölteni a kérdőívet, számlálóbiztos nélkül.

A bizottság júliusi ülése a jóslások fényében már-már komikusan zárult. Ahhoz képest, hogy a népszámlálásban mekkora önkéntes munkára számítottak a lakosság részéről, két minisztérium képviselője el se ment erre az ülésre (.pdf, 8. oldal). Holott ekkor a bizottság már több mint egy éve működött.

2011-ben a számlálóbiztosok öt lépcsőházat kaptak, ahonnan minden lakó adatait fel kellett vegyék. 2022-ben sokkal nagyobb zónákra osztották be a biztosokat az online önkitöltés miatt. A lakások sokkal nagyobb távolságra voltak szétszórva egymástól. A kontaktoláshoz legalább másfél próbálkozásra van szüksége egy számlálóbiztosnak, ami azt jelenti, hogy a lekérdezéshez körülbelül kétszer kell elmenjen minden helyszínre, tudtuk meg Horváth Istvántól. 

Tényleg nem volt elég számlálóbiztos

A legnagyobb baj mégis a legtöbb lakossal rendelkező Bukarestben jelentkezett. Országosan 20 ezer számlálóbiztost terveztek alkalmazni, akiknek a képzését be kellett fejezni a népszámlálás kezdete, 2022 márciusa előtt. 

Viszont a Bukarestbe szánt 1650 biztos helyett csak 659 dolgozott ténylegesen, tudta meg a Szabad Európa portál  tavaly júniusban az INS szóvivőjétől. Egy részük rögtön a képzés után felmondott, egyesek a tanulmányaik miatt szakították meg a számlálást, mások azért, mert nem boldogultak a túl nehézkes online platformmal.

Végül a lakosság 46,8 százaléka töltötte ki érvényesen az online kérdőívet saját maga vagy biztos segítségével az önkitöltési munkapontokon. A digitális kompetenciák felmérésekor inkább erre az arányra lehetett számítani, utalt Horváth az előzetes kutatásokra, majd hozzátette: Bulgáriában „54 százalékban használták az online önkitöltést, ezért a románok azt mondták, hogy nekik hatvan százalék is menni fog”.

Hibás volt vagy épp lefagyott a kérdőív

A legnagyobb probléma az online kérdőívvel az volt, hogy le lehetett zárni anélkül, hogy a kitöltő minden kérdésre válaszolt volna. Ez ellentmond a népszámlálási törvénynek (III. Fejezet, 22. Cikkely, 7/c), amely szerint kivétel nélkül válaszolni kellett mindegyik kérdésre. 

Az önkitöltős szakaszban 2,1 millió hiányosan, vagy duplán, vagy lakatlan lakásokkal kitöltött kérdőív keletkezett, közölte a statisztikai intézet május végén. Később a számlálóbiztosok által kitöltött kérdőívek közül mintegy félmillió bizonyult hiányosnak, közölte az intézet Mircea Kivu szociológussal, aki nyilvánosan háborgott az ismeretlen nemzetiségű és vallású polgártársaink magas hányada miatt.

A hiányos kitöltés egyik oka az lehetett, hogy a kérdőív túl hosszú volt, a felhasználók egy része ráunhatott, és a felület megengedte, hogy hiányosan is lezárják, vélekedett a kolozsvári kerekasztalon Kiss Tamás. Emiatt nem lehet majd reálisan felmérni a nemzeti közömbösség arányát, magyarázta a szociológus. Azok, akik nem akarták közölni a nemzetiségüket, azért is mosódtak össze azokkal, akiknél lefagyott a platform vagy nem volt türelmük kitölteni a kérdőívet, mert a nemzetiség kérdésénél nem volt meg a Nem válaszolok lehetősége.

Másrészt az önkitöltők azzal szembesültek, hogy sokszor lefagyott az oldal, illetve hibákat adott. Például az egyik felhasználó észrevette, hogy az egyik orvosi egyetem szakirányai közül csak az építészetet lehetett kiválasztani. A családosok fennakadtak azon, hogy gyermekeik regisztrálásához azok e-mail címét is meg kellett adniuk, akkor is, ha csak hat évesek vagy még kisebbek voltak. 

Négy napig várták, hogy feltámadjon a platform

A biztosokat az általuk beküldött kérdőívek száma alapján fizették ki. Tudunk olyan biztosról, aki a népszámlálás legelején, március 16-án üzenetben küldte szét a saját azonosító kódját az ismerőseinek, hogy vezessék be a kérdőívbe. Így azok után a kérdőívek után is kaphat pénzt, amelyeket nem az ő segítségével töltöttek ki. Mindenesetre fél évvel később még egyetlen biztost sem fizettek ki.

Egy másik számlálóbiztos névtelenséget kérve osztotta meg velünk a személyes tapasztalatait. Ő Kolozsváron dolgozott az egyik önkitöltős munkaponton. „Az állandó munkapontokhoz az első hónapban szinte senki sem jött el, mivel kevés volt a reklám, az emberek nem is tudtak erről a lehetőségről. Az első hónapban főleg az ismerőseim kérdőívét töltöttem ki, sokszor munkaidő után, amikor ők is ráértek”, mesélte a biztos.

Nem volt minden munkapontnál ivóvíz, és olyan termekben is kellett dolgozniuk, ahol nyáron is hideg volt. Emiatt sok konfliktusuk volt a városvezetéssel, vázolta a számlálóbiztos.

A legnagyobb nehézséget mégis az online platform lefagyása okozta. Az applikáció napokig nem működött, amiről sem a biztosokat, sem a lakókat nem értesítették. „Volt olyan hét, amikor az emberek négy napon keresztül kerestek fel minket, és egyiken sem tudtuk regisztrálni őket. Máskor órákig kellett várjanak, ha lefagyott a rendszer. Ha akadozva töltődött be az oldal, akkor egyes adatok törlődtek, azokat újra be kellett vezetni. Ilyenkor próbáltam megnyugtató és türelmes lenni az emberekkel. De úgy gondolom, hogy az átlátható kommunikáció sokat javíthatott volna a helyzeten: ha értesítik a lakosságot, hogy épp nem működik a platform”, mesélte a számlálóbiztos.

Azt is elmondta, hogy a biztosok is nagyon nehezen találták meg az oldalon az egyetemi karok szakirányát és a munkahelyi beosztások elnevezéseit. Viszont kaptak egy listát az összes válaszlehetőség kódjával, és azt használták.

A számlálóbiztos olyan bérlőket is regisztrált, akik bérleti szerződés nélkül laktak a tényleges lakásukban. Ilyenkor gyors megoldásként a személyi igazolványukon szereplő állandó, de nem tényleges lakhelyüket vezették be a rendszerbe. 

Sok esetben kellett segítsen olyanoknak, akiknek nem sikerült az online önkitöltés. Olyanokról is tudunk, akik azért nem töltötték ki az online kérdőívet, hogy ne hibázzanak. Várták a kérdezőbiztosokat, de azok nem szálltak ki hozzájuk.

A kolozsvári számlálóbiztos nem találkozott olyan esettel, hogy valaki vegyes etnikumot akart volna bediktálni vagy vacillált, hogy melyiket válasza. Olyanokkal sem, akik a roma nemzetiség helyett a cigányt szerették volna bediktálni. Viszont úgy gondolta, hogy beszélt olyan romákkal, akik román etnikumúnak és anyanyelvűnek íratták be magukat.

A roma kisebbség sokkal nagyobb, mint a népszámlálási adatokban

Kiss Tamás elmondta, hogy a romák körülbelül harmada vallotta magát románnak a népszámláláson. Úgy vélte, „a romák aránya a népszámlálási adatok szerint csak 3,4%, de valójában tudjuk, hogy 8-9%-os ez az arány.”

A kataszteri nyilvántartásban nem szereplő informális telepeket és a kollektív szálláshelyeket a polgármesteri hivatalok kellett, hogy felleltározzák, és számlálóbiztosokat kellett küldeniük oda. Cătălin Manea, a Pro-Europa Roma Párt elnöke a TVR -nek adott interjújában arról beszélt, hogy tíz roma telepről is tud, ahova biztosan nem mentek el számlálóbiztosok.

„A számlálóbiztosok a roma lakóövezetekben nem végeztek alapos munkát. Többszöri látogatás és alapos adatfelvétel kell ahhoz, hogy a telepeken lakókat számba tudják venni”, mondta el Horváth István is.

Többen vagyunk, mint ahogy az INS gondolta?

Az Országos Statisztikai Intézet még a népszámlálás előtt közzétett egy listát a legális lakónépesség becsült számával. Bár feltúrtuk a népszámlálás honlapját, nem találtunk leírást arról, hogy ez a lista pontosan mi alapján készült. Az előzetes adatok tavaly decemberi közlésekor jegyezte meg az INS, hogy a népszámlálás 30 ezerrel több embert talált, mint a becsült célszám.

A valamivel több mint 19,02 millió fős listán azok szerepelnek, akik feltételezhetően Románia lakosságához tartoztak 2021. december elsején. Ők a legális lakónépesség, akiknek van romániai személyi számuk (CNP), és az utóbbi néhány évben adóztak vagy egészségügyi biztosítást fizettek itthon, magyarázta Horváth István. Ha például valaki külföldön él, nem mondott le a román állampolgárságáról, és utoljára 2007-ben adózott itthon, felvették erre a listára. Annyi is elég, ha a külföldön dolgozó román állampolgár fél évente hazalátogat, és amúgy is küld pénzt a rokonainak, írta körül Horváth.

Ezeket az adatokat az adóügyi, munkaügyi, egészségügyi, oktatási vagy más közigazgatási adatbázisokból rakták össze, magyarázta Veres Valér. A hazai népszámlálásra eleve azok regisztrálhattak, akik rajta voltak ezen a listán.

Ezekből az adatokból a népszámlálás kellene átszűrje, hogy valójában mekkora a reális lakónépesség Romániában: akik több mint 12 hónapja állandó jelleggel az országban élnek, magyarázta Horváth. A népszámlálási törvény szerint ide tartoznak azok a román állampolgárok is, akik kevesebb mint egy éve költöztek külföldre, és a külföldön dolgozó diplomáciai, katonai és tengerészeti személyzet is. Azokat is ide kellett számolni, akik 2021. decembere óta hunytak el, hisz a népszámlálás referenciadátuma 2021. december 1.

A statisztikai intézet homályosan kommunikál

A statisztikai intézet úgy tervezte, hogy a hiányosan beküldött kérdőíveket nem érvényesíti, hanem azoktól a személyektől újra bekéri az adataikat a számlálóbiztosok segítségével. Csakhogy ez nem mindig történt meg.

A 19,05 milliós népesség 4,8 százalékát egyáltalán nem érték el, derül ki az INS december végi közleményéből. Ez visszaszámolva 914 ezer olyan személyt jelent, aki nem töltötte ki a kérdőívet, és nem is keresték fel számlálóbiztosok. A következő bekezdésben jelzi az intézet, hogy körülbelül egymillió ember bizonyos adatait adminisztratív és statisztikai adatbázisokból emelte át. Azt nem jelzi egyértelműen a közlemény szövege, hogy ez a két csoport ugyanaz-e.

Ahogy azt sem jelzi, hogy eközött a kb. egymillió között volt-e olyan, aki elkezdte, de hiányosan töltötte ki a kérdőívet. Azt sem jelezte sem májusban, sem december végén, hogy a 2,1 millió önkitöltött, de nem érvényesített kérdőívből hány embert emelt át mégis a tényleges népesség számába, hány nem közölte a vallását, nemzetiségét, anyanyelvét, hány volt a duplán elmentett kérdőív. Ugyanígy nem közölt részleteket a számlálóbiztosok által hiányosan beküldött, mintegy félmillió kérdőívről.

„Az korrektnek tűnt, hogy milyen adatbázisokat használnak fel az imputáláshoz, de alapvetően mi nem voltunk beavatva abba, hogy ezeket hogyan kombinálják, ha ellentmondó adatok vannak bennük, melyik a prioritás” ‒ mondta el Horváth István. „A népszámlálási bizottság nem is kérdezett rá, hogyan egészítik ki a hiányos lekérdezéseket, mivel még úgy volt, hogy azokat nem fogadják el, hanem újra lekérdezik számlálóbiztosokkal” ‒ tette hozzá.

Horváth elmondta, a végleges adatoknál fogjuk majd látni, hogy hány kérdőívet érvényesítettek. Ki lehet majd következtetni a részletesen leírt háztartások számából is. Azaz ha egy kérdőívben szerepel, hogy a lakásnak jól szigetelő ablakai vannak-e, akkor azt a kérdőívet olyasvalaki töltötte ki, aki ott él, vagy számlálóbiztosként járt a lakásban.

A teljes mértékben adatbázisokból átemelt lakosságnál biztosan hiányzik a nemzetiség, anyanyelv és vallás, mert ezeket a román állam közigazgatása 2006 óta nem tartja nyilván. 

Egyébként egyes uniós országok a teljes népszámlálást imputálással oldják meg, tudtuk meg a kerekasztal beszélgetésen. Például Olaszország teljes mértékben a különböző nyilvántartásainak az összefésülésével határozza meg lakosságának 2021. decemberi számát.

A referenciaidőpont és a népszámlálás közötti hosszú idő, a lakosság nem megfelelő tájékoztatása arról, pontosan kiket kell megszámolni, az INS elavult imidzse keltette bizalmatlanság, a megcáfolatlanul hagyott híresztelések és az ideiglenesen migráló munkaerő bizonytalan élethelyzete miatt Mircea Kivu szociológus annyira bizonytalannak tartja a hazai adatok egy kisebb, de jelentős részét, hogy a Libertateának adott interjújában is megismételte év eleji javaslatát. Szerinte az adatok pontosítása érdekében nem tíz, hanem öt év múlva kellene Romániában újabb népszámlálást rendezni.

De mire jó a népszámlálás, ha nem pontos?

A népszámlálási adatok nem váltják ki az Európai Parlamentben az egyes tagországoknak járó helyek automatikus újraosztását ‒ nyilatkozta megkeresésünkre dr. Fábián Gyula jogász, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem, illetve a Sapientia jogi karának oktatója. 

Az EP-helyek számát a Lisszaboni Szerződés szabályozza, egy ekkora horderejű alapszerződést pedig az EU nem fog felülvizsgálni a belátható jövőben. Románia Horvátország csatlakozásakor veszített egy helyet, amit Nagy-Britannia távozásával visszakapott, így továbbra is 33 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, részletezte Fábián Gyula. 

A tagállamok népessége ott számít igazán, ahol a fontos döntéseket hozzák: a legalább negyedévente összeülő Európai Tanácsban. A tagállamok kormányfőiből, államfőiből álló Tanácsban szavazáskor 2014 novemberétől a minősített többséghez három feltételnek kell egyszerre érvényesülnie, magyarázta a jogász: 

• a tagállamoknak legalább 55 százalékának, 
• és legalább 15 tagországnak a vezetője szavazhat meg valamit, 
• de csak úgy, ha országaikban él az Unió népességének legalább 65 százaléka.

A jelenlegi arányok szerint a román kormányfő, államelnök vagy ágazatonként valamelyik miniszter az Európai Tanácsban az uniós népesség 3,87 százalékát képviseli, mondta el dr. Fábián Gyula.

A statisztikai adatok, így a népszámlálás is kiemelten fontos, hogy tudjuk, mink van ebben az országban, és ez alapján fejlesszük az egész országot, nyilatkozta megkeresésünkre dr. Balogh Márton, a kolozsvári BBTE Közigazgatás és Közmenedzsment Intézetének docense. Közpolitikák biztosan nem, és tudomása szerint törvény sem írja elő, hogy kötelező a népszámlálás adatait használni egy-egy fejlesztés vagy stratégia megalapozásához.

Mivel Romániában ritkán előrelátható, hogy mikor milyen fejlesztési pénzek érkeznek egy településre, ezért a stratégiákba sokmindent beleírnak. Inkább kívánságlistákra emlékeztetnek, mintsem operacionális dokumentumokra, illusztrálta Balogh Márton. 

Viszont uniós finanszírozási programok tervezésekor a megalapozó tanulmányokhoz muszáj statisztikai adatokat használni. Például a megyei munkanélküli statiszikákból derül ki, hogy érdemes-e egy adott megyében munkahelyteremtési programot futtatni, magyarázta az oktató.

Diákjainak is azt tanítja, mondta, hogy minden döntés, terv, projekt megalapozásához, a problémák megértéséhez és megoldásához pontos és hiteles adatokra van szükség. Arra biztatja őket, hogy majdani hivatalnokokként az adataikat megbízható forrásokból vegyék. Például egy település fejlettségének felmérésekor ne csak a polgármester panaszaira figyeljenek, hanem arra is, mi áll a település évente frissített adatlapján, kérjenek ki adatokat a statisztikai hivataltól, és figyeljenek az eltérésekre, ha találnak ilyet például a mezőgazdasági hivatal és a kifizetési ügynökség adatai között.

Balogh úgy véli, a hazai közigazgatás is el kellene hogy jusson oda, hogy a döntések adatok alapján szülessenek és ne személyek szubjektív meglátásai alapján.

És hányan vagyunk mi, magyarok?

A 2022 december végén közzétett statisztikákból kiderült, hogy a lakosság 14 százalékának nem ismerjük a kulturális jellemzőit. A 19,05 milliós lakosságból 

• csak 16,56 milliónak ismerjük az etnikumát, 
• 16,55 milliónak az anyanyelvét 
• és 16,55 milliónak a vallását.

Azt nem tudjuk, hogy ezek között pontosan mekkora az átfedés.

Hogy hány magyar nemzetiségű ember bújik meg a közel 2,5 millió ismeretlen etnikumú között, arról eltérnek a szakértői vélemények: 4-6 százalék között ingadoznak. De a legkisebb aránnyal is számolva legalább 111 ezer magyar lehet közöttük, akik ha az országban élnek, akkor fel fognak bukkanni a magyar intézményekben, például a gyerekek az óvodákban, iskolákban, mondta Veres Valér a kerekasztal beszélgetésen.

A mintegy 16 568 900 millió lakosból, akik bevallották a nemzetiségüket, 1 002 151 személyt regisztráltak magyarként. A szociológusok elmondták, nem az összlakosság, hanem csak az etnikumát bevalló népességhez viszonyítva számolják majd ki, hogy mely településeken éri el a magyar kisebbség legalább a 20%-os arányt. Azaz ahol kötelező a hivatalokban is használni a kisebbségek nyelvét.

Településenkénti statisztikai adatok három-öt hónap múlva várhatók, jósolta Horváth István annak alapján, milyen gyorsan váltak véglegessé a 2011-es népszámlálás adatai.

Vegyük észre, hogy nemcsak a székelyek beszélnek magyarul

Romániában a magyarok aránya az 1992-es 7,1 százalékról a tavalyi adatok szerint 6 százalékra csökkent. Szám szerint 1,6 millióról 1 millióra. A félelmet, ami az erdélyi magyar közösség fogyása körül burjánzik, paradigmaváltással lehetne oldani, ajánlják a szociológusok. Kiss Tamás szerint a magyar közösség identitáspolitikáján kellene változtatni: új formában, multietnikus nyelvi-kulturális közösségként elképzelni az erdélyi magyarokat. 

„Az etnikumról fokozottan áthelyezném a hangsúlyt az anyanyelvre. Minden népszámlálással növekszik azoknak a száma, akik nem magyar nemzetiségűként, de magyar anyanyelvűként határozzák meg magukat”, mondta el Kiss Tamás. A legutóbbi népszámlálás kereszttáblái alapján 32 ezer roma etnikumú, de magyar anyanyelvű, illetve 24,6 ezer román etnikumú, de magyar anyanyelvű állampolgárt regisztráltak. 36 ezerrel több személy mondta, hogy magyar az anyanyelve, mint ahányat magyar nemzetiségűként regisztráltak.

A nem egy etnikumú, hanem multietnikus nyelvi-kulturális közösségbe beleférnének a vegyes családokban élők, a romák, illetve hosszú távon akár a bevándorló munkavállalók gyermekei is, érvelt Kiss az elképzelés mellett. 

„Például, ha lesz ezer migráns hátterű munkavállaló Sepsiszentgyörgyön, akkor az a kérdés, hogy ezeknek a gyerekei mind román iskolába fognak járni, vagy lesz valamilyen stratégiája a magyar eliteknek arra, hogy a magyar oktatást válasszák. Ha nem is közpolitikai elképzelések szintjén, de legalább legyen valami fantáziája a magyar elitnek, hogy ezzel a kérdéssel valamit kezdjen”, mondta Kiss.

A vegyes házasságokból nem egyenlő arányban kerülnek ki román és magyar nemzetiséget valló gyerekek, hanem átlagosan a negyedük fogja magát magyarnak tartani, a háromnegyedük románnak, illusztrálta Veres Valér egyúttal azt is, miért gyors az asszimiláció a szórvány vidékeken, ahol nagyon gyakoriak a vegyes házasságok.

„A magyarul beszélő romák a kisebbségi intézményeinkhez kapcsolódnak úgy, hogy közben nincs egyenlő társadalmi részvételük. Az RMDSZ-re szavaznak úgy, hogy az RMDSZ-es tisztségviselők között nincsenek romák. Magyar iskolákba járnak, de ez gyakran szegregált iskolákat jelent jóval alacsonyabb oktatási színvonallal. Közben nem szólhatnak bele az oktatási folyamatokba, például a magyar nyelv és irodalom tankönyvben sem jelennek meg roma költők és írók”, magyarázta Kiss a magyar anyanyelvű romák dupla marginalizációját. Szerinte mindenkinek az érdekében állna, hogy olyan magyar intézményeket működtessünk, amelyekben otthon érzik és meg tudják jeleníteni magukat a magyarul beszélő romák.

Mit képzel az RMDSZ az erdélyi magyarokról?

Azt Kiss Tamás is kétli, hogy az RMDSZ rendszerszerű családpolitikát tud építeni úgy, hogy nagyon kisebbségi koalíciós partnerként a szükséges politikai struktúrát nem birtokolja. Viszont az a pár ötlet, amit az RMDSZ családpolitikaként népszerűsít, nem az erdélyi magyarság többségének szól. 

Például a családi hitelopciókkal az RMDSZ a folyamatosan gyarapodó, középosztálybeli családokra fókuszál. „Ez abszolút kompatibilis a román középosztály önképével és a román politikai osztályon belül meglévő neoliberális konszenzussal is, csak kevésbé kompatibilis a magyar közösség társadalmi szerkezetével”, magyarázta Kiss.

Ugyanis az erdélyi magyar népességben nem a középosztálybeliek dominálnak, hanem a prekariátusra emlékeztető réteg van többségben. Dolgoznak, de nem feltétlenül formális alkalmazásban, hanem külföldi szezonmunkából és mezőgazdálkodásból élnek meg. A romániai szociálpolitikákban ezek az emberek elesnek az anyagi juttatásoktól, és a magyarok valószínűleg még nagyobb arányban esnek ki ezekből a közpolitikai elképzelésekből, mint a románok, vélte Kiss Tamás.

Ezt Veres Valér is megerősítette: „Aki nem alkalmazottként dolgozik valahol, az ezeket nem tudja igénybe venni. Ez a politika az alsó osztályok szaporodását nem akarja támogatni. Nem szoktunk ilyeneket mondani, de ez az igazság, és látni kell, mert hosszú távon lesznek következményei.”

A nyitókép forrása: Freepic.com. Grafika: Rawpic

The post A népszámlálás addig jó, míg nem nézünk a számok mögé. Jóvanazúgyis? appeared first on Átlátszó Erdély.

1990 márciusában Románia közepén véres etnikai konfliktus tört ki a marosvásárhelyi románok és magyarok között, amelyhez romák is csatlakoztak a magyarok oldalán. Öt ember meghalt, közel háromszázan megsebesültek, alig három hónappal az 1989 decemberi forradalom után. A több napig tartó összecsapásokat kirobbantó szikra egy kétnyelvű felirat volt: egy lakótelepi gyógyszertár magyarul is kiírta, hogy Gyógyszertár. 

Az akkor enyhén magyar többségű város a lakossága tizedét veszítette el. A megroppant viszonyok miatt tíz év alatt 15 ezer fővel csökkent a város lakossága, és megfordultak az etnikai arányok.

A nyelvhasználat terei

Ebben a tíz évben építette ki az akkor 1,4 milliós magyar kisebbség a magyar nyelvű oktatás intézményeit és tankönyveit az óvodától egyetemig, a kulturális, művelődési, szociális intézményeit, sajtóját és civil szervezeteit. Vagyis azokat a struktúrákat, amelyekről a közösség úgy vélte, kultúrájának és identitásának megőrzése, illetve újratermelése közvetlenül függ. 

Ezekkel az iskolákkal, kiadványokkal, tévé- vagy színházi műsorokkal viszont a román anyanyelvű polgárok zöme élete során szinte soha nem találkozik. A napi sajtóból is legfeljebb annyi jutott el a román közösséghez, hogy ezek a magyarok már megint követelnek valamit.

A marosvásárhelyi fekete március után alig tizenegy évvel Románia parlamentje kötelezővé tette a kisebbségi nyelvek használatát azon településeken és megyékben, ahol az adott kisebbség aránya eléri az összlakosság húsz százalékát. Itt lehetővé vált, hogy a kisebbségiek ne csak a magánéletükben vagy saját közösségeikben éljék meg az önazonosságukat, hanem akkor is, ha az államot képviselő hivatalokkal kerülnek kapcsolatba. Ugyanazokkal a hivatalokkal, amelyek a román közösség ügyeit is intézik.

A helyi közigazgatás 2001-es törvénye hat megye és több száz település közintézményeit kötelezte arra, hogy a román államnyelv mellett magyarul is kommunikáljanak a polgárokkal. Legalább száz település kellene roma nyelven is kommunikáljon a lakosaival. A német, ukrán, bolgár, szlovák, tatár nyelvet egyenként tucatnyi település kellene láthatóvá és használhatóvá tegye. 

A törvény végrehajtási szabályzata 523 olyan önkormányzatot nevesít, ahol biztosítani kell valamelyik nemzetiség nyelvi jogait a közigazgatásban. Ez a romániai közigazgatási egységek közel hatoda. Ezekhez az önkormányzatokhoz gyakran több falu tartozik. A román mellett túlnyomó többségükben magyarul kell kiírni a település nevét, feliratozni a közintézményeket, magyarul is tájékoztatni a lakosokat, hogy miről vitázik és dönt a helyi tanács, vagy magyarul is válaszolni az állampolgárnak, ha az magyar nyelven fordult valamelyik intézményhez.

Ezeknek a településeknek a zöme az ország közepén található, Székelyföldön, ahol a magyar nemzetiségű lakosok abszolút többséget alkotnak. Itt a települési önkormányzatok döntő többségét az RMDSZ irányítja. Mindenki természetesnek veszi, hogy a helyi ügyintézés szóban magyarul zajlik, miközben csak a román nyelvű dokumentumoknak, űrlapoknak van jogi érvénye. 

A székelyföldiek a mindennapi vásárlásaikat is magyarul intézik a boltokban. Erre a vidékre az elmúlt tíz évben telepedtek be az országos és nemzetközi üzletláncok, amelyeket a helyi vásárlóközönség kényszerített rá, hogy kétnyelvűsítsék a polcok feliratait, a reklámújságok szövegeit. Mivel ezek országos szinten egységesek, a központi marketingosztályok és a helyi üzletvezetők hozzá kellett szokjanak az extra utánajáráshoz, amit a reklámaik kétnyelvűsítése igényel. Székelyföldön viszont csak így éri meg kereskedni, tudtuk meg a regionális kereskedelemre rálátó forrásunktól.

Rugalmas és rugalmatlan százalékok

Az erdélyi magyarok fele viszont, mintegy 600 ezer ember nem a tömbvidéken él, hanem Erdély közepén és nyugati szélén. Arányuk és politikai erejük ezeken a településeken roppant változatos: néhány településen abszolút többséget alkotnak, nagyon sokban tényleges kisebbséget, de 20 százalék fölött. 

Kirívó Kolozsvár esete: itt él a második legnagyobb erdélyi magyar közösség, közel ötvenezer fő, de aránya 2002 óta nem éri el a húsz százalékot. Ezért több éves pereskedés után, 2017-ben helyeztek ki először olyan helységnévtáblákat a város kijáratainál, amelyeken magyarul is írja, hogy Kolozsvár. Sőt a német Klausenburg nevet is feltünteti a szászoknak a város középkori és koraújkori életében játszott szerepe miatt, a latin nyelvű rész pedig a római Napoca alapításáról emlékezik meg.

Kolozsvár esete élesen megvilágítja, hogy az erdélyi magyarok számára miért bír politikai téttel a népszámlálás és a 2019-ben hozott, új közigazgatási törvény. A régi, 2001-es törvény végrehajtási normái az akkori legfrissebb, azaz az 1992-es népszámláláskor megállapított etnikai arányok alapján nevesítette azt az 523 közigazgatási egységet, ahol kötelező valamely kisebbség nyelvét is használni a közigazgatásban.

Ez a lista az Akadémia által jóváhagyott településnevekkel azóta sem változott. Hiába tartottak azóta két népszámlálást, a listát egyik kormány sem módosította. Kolozsvár többnyelvű helységnévtábláiért a 2010-es évek közepén zajló perben is az 1992-es népszámlálás eredményét kellett figyelembe venni. Így tudtak nyerni a pert indító civilek.

A 2019 nyarán életbe lépett közigazgatási törvénykönyv szerint a húsz százalékos etnikai küszöb megállapításakor mindig a legfrissebb népszámlálás eredményeit kell figyelembe venni. Az önkormányzatok a húsz százaléknál alacsonyabb arányú kisebbségeikkel is kommunikálhatnak azok anyanyelvén, ha a helyi tanács ezt megszavazza. 

Románia idén tart népszámlálást, de egyrészt a két éve érvényes közigazgatási törvénykönyvhöz még nem bocsátották ki a végrehajtási normákat, másrészt biztosan nem kezdik frissíteni a településnevek említett listáját, mielőtt publikálnák az idei népszámlálás végleges eredményeit. Az pedig csak 2023-ban várható. Azaz a nyelvi jogok érvényesítése még egy ideig harminc éves adatok alapján történik.

Plusz feladat, plusz költség forrás nélkül

A 2000-es években rögzültek azok a források, amelyek finanszírozzák a kisebbségi oktatást és kultúrát. A kisebbségi oktatás plusz tantárgyakkal (anyanyelv, az illető közösség története), saját tankönyvekkel, segédanyagokkal és sok fordítással jár, ezért a kvótaalapú központi finanszírozásból az oktatási intézmények nagyobb összeget kapnak a kisebbségi tannyelvű osztályokba járó tanulók után, mint a román tannyelvű osztályok tagjai után. 

Mivel a nemzetiségi közösségek lényegesen kisebbek a román többségnél, az őket kiszolgáló kulturális intézményeket még annyira sem tudják piaci alapon fenntartani, mint a román többség. Viszont nagyjából ugyanannyiba kerül létrehozni egy színházi előadást, folyóiratot vagy könyvet románul, mint például németül. A Romániában hivatalosan elismert, parlamenti képviselettel is rendelkező kisebbségi közösségeknek a kormánynak alárendelt Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala osztja ki az identitásmegőrző tevékenységekre szánt állami alapokat. 

Idén a 19 nemzeti kisebbségi szervezet összesen 200,4 millió lejt kap erre a célra. (Hogy az egyes kisebbségi szervezetek a rájuk eső finanszírozást milyen mértékben költik a saját fenntartásukra, és mennyit szánnak kulturális programokra és kiadványokra, azt nagymértékben ők döntik el.) Az összeg bő ötödét kapja az RMDSZ, 43,4 millió lejt, de ez még így is töredéke annak, amit a magyar kormány oszt szét főként pályázati úton erdélyi magyar kulturális és egyházi intézményeknek.

Azok a települések viszont nem kapnak plusz forrásokat nyelvhasználati költségekre, amelyek közigazgatásában 2001-től kötelező használni annak a kisebbségnek a nyelvét is, amely a lakosságnak legalább a húsz százalékát teszi ki. Bár a kisebbségi nyelvhasználatot központi szabályozás írja elő, ennek költségeit kizárólag a helyi önkormányzatok viselik ‒ ellentétben például a közoktatással, amelyet a központi és a helyi költségvetések közösen finanszíroznak.

A helyzet megváltoztatása eddig nem is került a politika napirendjére annak ellenére, hogy az önkormányzati hivatalok saját működését és több szolgáltatását gyakran az országos költségvetés finanszírozza részben vagy egészben.

Se pénz, se megbecsültség, se szankció

Hogy a kisebbségi nyelvhasználat sokadrangú kérdés a helyi közigazgatásban, és drága is, az jól látszik az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának saját elemzéséből. 2021-ben 60 olyan önkormányzatnak küldtek nyelvhasználati kérdéseket, ahol a magyar nyelvet is kellene használni, és 37 olyan településnek, ahol a roma nyelvet. A részben magyar nyelvű településeknek kicsivel több mint a fele, a roma lakosokkal bíró települések közül csak 15-nek az önkormányzata volt egyáltalán hajlandó válaszolni.

A részben magyar nyelvű települések a feliratozást mind megoldották, de például a tanácsi határozatokat nem fordítják le, mert nincs fordítójuk, vagy nincs pénzük külsős fordítót megfizetni. A roma lakosokkal még szóban sem kommunikálnak az anyanyelvükön az érintett önkormányzatok, írásos kommunikációra a lakosoknak nincs igényük, az önkormányzatoknak nincs erőforrásuk. Több önkormányzat is azt válaszolta, hogy a romák sem beszélik a roma nyelvet. Csak négy település tüntette fel a nevét roma nyelven is, és hatnak van olyan alkalmazottja, aki ismeri a roma nyelvet.

A költségek mellett az sem ösztönzi a kisebbségi nyelvhasználatot, hogy a nyelvi jogok érvényesítését a közigazgatásban senki nem ellenőrzi rendszeresen. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nem hatóság, nem tudja büntetni az anyanyelvhasználati rendelkezések megszegését, válaszolta a Hivatal megkeresésünkre. 

Tájékoztató és tudatosító kampányokat folytat a lakosság körében, mert a Hivatal szerint az anyanyelvi kommunikáció a közigazgatásban elősegíti, hogy a kisebbségi közösségek tagjai is aktívan részt vegyenek a politikai döntéshozatalban, erősíti a biztonságérzetüket, és mutatja a nyelvük társadalmi megbecsültségét. 

Ahol ugyanis az állam elzárkózik a kisebbségi nyelvektől olyan területeken, ahol az a többség számára is látható volna, azaz csak szlogenként és nem értékként kezeli a kulturális sokféleséget, ott a piac sem tudja fenntartani a kisebbségi nyelv értékét, derült ki Csata Zsombor nyelvgazdasági kutatásaiból. Ott a kisebbségi közösség enklavizálódik, és rosszabbul fizetik a kisebbségi nyelven is végezhető munkákat.

A megyék és települések közigazgatását felügyelő prefektusi hivataloknak kellene nyomon követniük, hogy a kormányzati és önkormányzati intézmények mennyire tartják be a kisebbségi nyelvhasználatot előíró törvénycikkelyeket. De a prefektúrák nem követték nyomon, és magánszemélyek, illetve civil szervezetek közül is nagyon kevesen tettek feljelentést a nyelvhasználati kötelezettség elmulasztása miatt, hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet az Átlátszó Erdély folytatott azokkal a szociológusokkal, akik ezt többször felmérték. 

Horváth István, Csata Zsombor és Székely István Gergő, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatói legutóbb azt mérték fel, hogy mennyibe kerül a kisebbségi nyelvhasználat az önkormányzatoknak. A kutatást az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala rendelte, az eredményeket összesítő műhelytanulmány 2021-ben jelent meg. 

Tényleg a pénz számít

Több korábbi mérésük is azt mutatta, hogy azokon a településeken magától értetődő a magyar nyelv használata a közigazgatásban, ahol a magyarok aránya meghaladja a hatvan százalékot, és a polgármesteri hivatal számára presztízskérdés a többnyelvűség, mondta Horváth István. Az írásbeli használat pedig még itt is elmarad a szóbelitől. 

Írásbeli tájékoztatásra a települések harmada használja a kisebbségek nyelvét ott, ahol ez kötelező volna, míg a települések bejáratait, közintézményeit több mint 90 százalékuk feliratozta a nyelvhasználati követelmények szerint, mondta a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet vezető Horváth István. A kutató szerint ez azért alakult így, mert a feliratok jól láthatóak, nagy a szimbólumértékük, a magyar közösség számonkéri, ha hiányoznak, és a törvény konkrét szankciót is fűzött hozzájuk.

De hogy szakszerűen tudnak-e tolmácsolni a nyelvileg vegyes helyi tanácsok ülésein, az egyértelműen az önkormányzat méretétől és anyagi lehetőségeitől függ. Míg Sepsiszentgyörgyön évek óta használnak tolmácsgépet, a vidéki önkormányzatok 99 százalékánál ez elképzelhetetlen, mondta Székely István Gergő.

A kutatók a kétnyelvű helységnévtáblákkal járó plusz költséget tudták leginkább kvantifikálni: átlagosan 70 százalékkal kerülnek többe, mint az egynyelvűek. Tanulmányukból kiderül, a polgármesterek rendszeresen alulbecsülték, 40-60 százalékosra tették ezt az extra kiadást. A közintézmények feliratozása kétszer, a közúti irányjelző táblák pedig háromszor annyiba kerülnek, ha kétnyelvűek. 

A különböző fejlesztési projektek előírják, hogy a beruházásokról legalább két kültéri táblán kell tájékoztatni a lakosokat, de a költségvetésükben nem szerepel plusz két tábla a kisebbség nyelvén. Ha a település vezetői a kisebbségi lakosokat anyanyelvükön is tájékoztatni szeretnék, akkor ez beruházásonként 1400 lejjel terheli a helyi költségvetést.

A nyelvhasználat nem standardizált költségeit a szociológusok úgy igyekeztek minél alaposabban feltérképezni, hogy kiválasztottak földrajzilag és etnikai arányaiban változatos nyolc települést, és addig telefonálgattak a polgármesteri hivatalokba, amíg a polgármester vagy az általa kijelölt személy le nem ült velük hosszabban beszélgetni. Ekkor már az új közigazgatási törvénykönyv volt érvényben, de mivel a kormány még nem dolgozta ki a végrehajtási normáit, azok nélkül pedig az új törvény nem bővíti a kisebbségi nyelvek terét, a fordítás és tájékoztatás költségeit a polgármesteri hivatalok korábbi gyakorlatai alapján becsülték meg.

A tanácsi határozatokat leginkább ott nem fordították le a kisebbség nyelvére, ahol az illető közösség helyben is kisebbséget alkot. Ezek az önkormányzatok arra hivatkoztak, hogy a kisebbség nem igényli a fordítást, vagy a hivatalnokoknak nincs idejük fordítani. 

A kutatók megállapították, hogy egy kis település helyi tanácsa évente átlag 30, egy nagy, százezres város tanácsa évente 430 határozatot hoz. Ha egy határozat átlagban másfél oldal, amit félóra alatt fordít le egy gyakorlott hivatalnok, akinek 40 lej a bruttó órabére, akkor a városnak évi 8600 lejébe kerül a határozatok lefordítása. Ha külsős fordítóra bízza, évi 25 800 lejt fizet a fordításért. Ráadásul az ilyen külsős szerződéseket kötő polgármesterek közül többen panaszkodtak a szociológusoknak a fordítások gyenge minőségére.

A Maros megyei katasztrófavédelem gépi fordítást használt május 30-án, és a szándékával ellentétes értelmű riasztást küldött szét.

Bár a lakosok döntésekbe bevonása miatt megérné, a dokumentumok hossza és a munka nagysága miatt az önkormányzatok végképp nem fordítják le a tanácsok határozattervezeteit, a tanácsi bizottságok határozattervezeteit és határozatait, illetve a tanácsi határozatok dokumentációját, csatolmányait. Sokszor ezek tartalmazzák a határozat lényegét, de jóval hosszabbak is, mint maguk a határozatok, és szabályozatlan, hogy ezeket le kell-e fordítani. Lefordításuk például Szászrégenben meghaladná az évi százezer lejt, állapítja meg a műhelytanulmány. Kisvárosok ekkora mértékű költségeket nem fognak vállalni külön források és szankciók nélkül, inkább vállalják a törvényszegés kockázatát, vonják le következtetésüket a kutatók.

Ami a helyi lakosok kérvényeit illeti, még a nagyobb és gazdagabb településeken is inkább az a gyakorlat érvényesül, hogy a polgárok románul nyújtják be a kérvényüket gyakran úgy, hogy a hivatal dolgozója szóban segít neki megfogalmazni. Ott is, ahol a magyarság domináns többséget alkot, a magyar nyelvű kérvények a tizedét sem teszik ki az összesen benyújtott kérvényeknek. 

A hivatalnokok így mentesülnek a munka egy részétől. A román nyelvű kérvényekre elég, ha románul válaszolnak, a magyar nyelvűekre pedig mindenképp kétnyelvű választ kell adni. Ezeket a válaszokat a hivatalnokok írják meg anélkül, hogy a fordítás megjelenne a munkaköri leírásukban. Az erre és a szóbeli magyarázatokra szánt munkaidő például a kisebbségi nyelvhasználatnak egy nehezen kvantifikálható, rejtett költsége. A leggyakoribb fordítási munkák nem szerepelnek a feladatot elvégző hivatalnok munkaköri leírásában, áll a tanulmányban.

A vizsgált önkormányzatok fele számolt be olyan előreláthatatlan költségekről, amelyek amiatt keletkeztek, hogy beperelték a hivatalt a nem előírásszerű kétnyelvűsítés miatt. Ilyen általában a Székelyföldön fordul elő, ahol néhány román lakos nehezményezi, ha a Polgármesteri hivatal helyett a Községháza felirat szerepel, ha közintézményeken a román felirat van a magyar alatt, és nem fordítva, vagy ha az önkormányzati kiadványt nem jelentették meg románul is. Az ügyvédi költségek mellett ezek a perek pénzt emésztenek fel a dokumentáció fordításával is. Volt olyan önkormányzat is, ahol a pereskedés költségei meghaladták a hivatali kétnyelvűség költségeit.

A valódi, szimmetrikus kétnyelvűsítés jelentős többletköltséggel jár. Ennek a településvezetők tudatában vannak, de legtöbb helyen nem műveletesítik és nem vezetik az ezzel járó költségeket. Emiatt nagyon hasznosnak tartották a kutatók erőfeszítéseit, hogy kvantifikálják a kétnyelvűsítés költségeit, és együttműködtek a folyamatban, áll a tanulmányban. 

A szociológusok úgy vélik, minél több pénzt tudnak az önkormányzatok arra szánni, hogy megkönnyítsék az ügyintézést a kisebbségi nyelveken, annál bátrabban fognak élni a polgárok is a nyelvi jogaikkal. Jelenleg ugyanis inkább nem érvényesítjük a nyelvi jogainkat a közigazgatásban, ha az hosszabb ügyintézést jelent, vagy veszélyezteti az ügyünk sikerét, ha az anyanyelvünkön szeretnénk elintézni.

A kutatók a költségek nagysága miatt igazságtalannak tartják, hogy ezek kizárólag a helyi önkormányzatokat terheljék. De úgy vélik, a központi finanszírozás érdekében a polgármestereknek kell nyomást gyakorolniuk, mert őket kötelezi a törvény a kétnyelvűsítésre. 

„Nyersebb, brutálisabb, »véresebb« viták voltak azok”

Hogy ez az egyoldalú teherviselés méltánytalan lenne, meg se fordult azoknak a politikusoknak a fejében, akik kiharcolták a kisebbségi nyelv megjelenítését a helyi közigazgatásban. „Nem a pénzügyi problémák voltak előtérben. Nyersebb, brutálisabb, »véresebb« viták voltak azok” ‒ válaszolta Markó Béla, az RMDSZ volt szövetségi elnöke az Átlátszó Erdélynek a régi közigazgatási törvénnyel kapcsolatos megkeresésére.

A 2001-es közigazgatási törvényt az RMDSZ a Szociáldemokrata Párt parlamenti partnereként fogadtatta el, de a húsz százalékos etnikai arányt mint a kötelező kétnyelvűsítés küszöbét 1997-ben, egy soha nem alkalmazott sürgősségi kormányrendelettel és az azt megelőző vitákkal vitte be az RMDSZ a román politikai köztudatba, mesélte Markó Béla. Az RMDSZ 1996-ban lett először tagja romániai koalíciós kormánynak.

„A legnagyobb viták 1997-ben valóban a százalékos küszöb körül voltak. Ez egy sokszínű koalíció volt, sok pártból tevődött össze, hol egyik, hol másik nem értett egyet a százalékkal, és egy adott pillanatban úgy nézett ki, hogy elakadunk 50 százaléknál. Ami azt jelentette volna, hogy ahol többségben vagyunk, ott használhattuk volna a kétnyelvűséget. Aztán nagy nehezen leereszkedtünk 30 százalékra, és ott heteken át folyt ekörül a vita.

Úgy sikerült a 20 százalék, hogy külön-külön meggyőztem a Parasztpártot, a koalíció legnagyobb pártját, és külön Petre Romant, aki az akkor még baloldali Demokrata Párt elnöke volt, és magát a miniszterelnököt, Victor Ciorbeát, hogy segítsen. Így nagy nehezen elfogadták a 20 százalékot. Az RMDSZ-ben meg elégedetlenség is volt, mert volt, aki a tíz százalékot szerette volna. Persze hogy minél alacsonyabb küszöbre lett volna szükség, de azt kell mondanom, hogy ahhoz képest, honnan indultunk, a húsz százalék nagyon nagy eredmény volt” ‒ emlékezett vissza a volt szövetségi elnök. Markó arra is emlékeztetett, hogy a fekete márciusként elhíresült, marosvásárhelyi véres etnikai konfliktus egy gyógyszertár kétnyelvű feliratozása miatt robbant ki 1990-ben.

Az 1997-es kormányrendelet alkalmazását leginkább a koalíciós kormány parasztpárti belügyminisztere, Gavril Dejeu ellenezte, később az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte, vázolta Markó Béla. A 2001-es közigazgatási törvény tervezetét pedig már az Adrian Năstase vezette PSD-vel tárgyalták végig a parlamenti koalíció heti ülésein, és bele tudták venni az 1997-ben kidolgozott nyelvhasználati rendelkezéseket.

„Számos részletkérdést aztán a parlamenti szakbizottság tisztázott, voltak módosító javaslatok még a plenáris ülésen is, de alapjában véve a törvény iránya, a fontos elemei már kialakultak akkor, amikor Adrian Năstase kormánya elfogadta ezt a törvénytervezetet” ‒ emlékezett vissza Markó.

A végrehajtási normáknál „ahogy emlékszem, a legtöbbet a helységnevek listáján kellett dolgozni. Hogy melyek azok a települések, amelyeknek a nevét két nyelven kell feltüntetni, és hogy nagyon oda kellett figyelni, hogy a helységnevek azok legyenek, amelyek valóban a magyar településnevek” ‒ vázolta Markó az akkori viták tétjeit.

„De ez arról is szólt, hogy nélkülünk nem lett volna kormánytöbbsége a Szociáldemokrata Pártnak, tehát nem kockáztathatták azt, hogy mi esetleg felmondjuk a velük való együttműködést. Találtak volna más partnert, az ultranacionalista, xenofób Nagy-Románia Pártot, de azt nem engedhették volna meg maguknak, hogy velük szövetkezzenek. Különösen egy olyan időszakban, amikor még előtte voltunk a NATO-felvételnek, és az európai uniós belépésről is tárgyalt már Románia. Ha a Szociáldemokrata Párt kormányozni akart, akkor azért figyelembe kellett vegye a mi akaratunkat is” ‒ magyarázta a volt szövetségi elnök, miért volt akkor jó alkupozícióban az RMDSZ. A Nyugat elvárása is számított, de nem külföldről mondták meg a hazai pártoknak, hogyan kell rendezni a magyar nyelvhasználati kérdést, ezt az RMDSZ tárgyalta ki az akkori román kormánypárttal, mondta Markó.

Nem tisztáz, inkább összezavar az új szabályozás

Míg a kisebbségi jogok húsz évvel ezelőtti kodifikációjában a nyelvhasználat szimbolikus oldala kapott hangsúlyt, az új közigazgatási törvénykönyv elfogadásakor az RMDSZ a nyelvhasználat gyakorlatát akarta bővíteni. De a szabályozás jelenlegi állapota, a végrehajtási normák hiánya épp a gyakorlati előrelépést akadályozza, derült ki a nyelvhasználat költségeit kutatókkal folytatott beszélgetésből. 

A közigazgatási kódex szerint ugyan a legfrissebb népszámlálás adatai alapján el kell dönteni, hol kötelező a kisebbségi nyelvet használni, de nem írja elő annak a listának a frissítését, amely a 2001-ben a húsz százalékos nyelvhasználati küszöböt átlépő 523 közigazgatási egység nevét tartalmazza. Így nem kerülnek le települések a listáról, de nem is kerülhetnek fel rá azok, amelyek kiváln ának az eddigi közigazgatási egységükből. 

Az is gond, hogy maguk a települések nem dönthetnek a saját kisebbségi nevükről, magyarázta Horváth István. Hiába vált ki Csíkszentimre, vagy szavazta meg Aranyosgyéres, hogy kiírja magyarul is a nevét a város bejáratainál, a nevük nincs fenn a 2001-es listán, azaz nincs a román közigazgatás számára érvényes magyar nevük. A településlista frissítésének módjáról nincs határozat, így hiába mondja ki az új törvénykönyv, hogy azok az önkormányzatok is megszavazhatják a kisebbségi nyelvhasználatot, ahol a kisebbség nem éri el az összlakosság húsz százalékát, mert nem lehet tudni, hogy ezeknek a településeknek a neve hogyan kerülhet fel a listára.

Korszerűsíteni kellene a hivatalos tájékoztatás meghatározását is, emelte ki Csata Zsombor. Hiába kétnyelvű egy önkormányzat honlapja, ha a lakosságot alapvetően a közösségi médiával éri el. Az itt folytatott kommunikáció kétnyelvűsítésével nem foglalkozik a jogszabály.

Az új törvénykönyv bevezeti a kétnyelvű űrlapokat a kisebbségiek számára ott, ahol számarányuk meghaladja a húsz százalékot. Ezzel rögtön egyszerűbbé és olcsóbbá válna az anyanyelvi ügyintézés. Arról azonban nem rendelkezik a jogszabály, hogy ezeket az űrlapokat csak természetes személyként vehetik igénybe az emberek, vagy cégek, jogi személyek képviselőiként is.

Ezeket a kétnyelvű űrlapokat majd egy kormányhatározat sorolja fel, áll a jelenlegi törvényben. A kormány azonban még nem döntötte el, mely űrlapokat lehetne kétnyelvű formában használni a hivatalokban. A listát az Etnikumközi Kapcsolatokért Hivatala javasolja együttműködve a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel, írja a törvényben. A Kisebbségkutató már összeszedte az űrlapokat, lefordította a szövegüket magyarra, és megszerkesztette kétnyelvűre, mondta Horváth István, az Intézet elnöke. Van köztük olyan, mondta Horváth, amely idén márciusban lejárt, vehetik le a listáról.

A Kisebbségkutató Intézet román-magyar glosszáriumba gyűjtötte össze az űrlapok jogi értékű kifejezéseit, hogy ezzel is segítse a későbbi fordításokat. Az intézet magyar anyanyelvápolókkal egyeztetett, és figyelt arra, hogy egyetlen ember készítse a fordításokat, hogy az űrlapok nyelvezete egységes legyen, mondta Horváth, mert ez egy nyelvtervezési folyamat is. Más nyelvekre is le tudják fordíttatni az űrlapokat, ha megbízást és pénzt kapnak rá az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától. Egyelőre a szerb kisebbség mutatott némi érdeklődést a kétnyelvű űrlapok iránt, mondta Horváth.

Igazán előremutató az volna, fűzte hozzá Székely István Gergő, ha a hivatalok okos űrlapokat használnának, amelyeket online lehetne kitölteni úgy, hogy a kitöltő választja ki, milyen nyelven szeretné. A hivatalnok, aki majd megkapja az adatokat, nem is kellene lássa, hogy a polgár milyen nyelven töltötte ki az űrlapot, elég, ha a rendszer tudja, és a választ ugyanolyan nyelven generálná ki a kérvényező polgárnak. Ez nem is akkora sci-fi, mert az Európai Helyreállítási Alapból digitalizálásra is le lehet hívni pénzeket, mondta a kutató.

A kiterjesztett és jobban finanszírozott kisebbségi nyelvhasználat valószínűleg nem befolyásolná a román nyelv elsajátítását, válaszolták a kutatók az Átlátszó Erdély kérdésére. A hivatali nyelvi kitettség ugyanis nagyon alacsony. 

Arról nem tudnak, hogy tanulmányukat döntéshozók elé vitte volna az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, jelenleg a Hivatal is törvény végrehajtási normáira vár, hogy lássa, merre léphet. De látnak rá szándékot, hogy a Hivatal felvesse a kisebbségi nyelvhasználat központi finanszírozásának kérdését, ezért is rendelte meg a tanulmányukat.

Horváth István tudomása szerint a Hivatal vezetése gondolkodik azon, hogy nyelvhasználati alapot különítsen el a kisebbségi nyelveken is kommunikáló önkormányzatok számára, ahova évente lehetne pályázni a nyelvhasználati költségekre, de ez egyelőre csak távlati terv. 

Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalok az első, általánosabb kérdéseket tartalmazó megkeresésünkre még válaszolt, de utána a konkrét kérdéseket azzal hárította el, hogy erőforrásait a népszámlálási kampányra kell összpontosítania. Megkerestük Cseke Attila szenátort is, aki a 2019-ben elfogadott közigazgatási törvénykönyvet kidolgozó különbizottság RMDSZ-es tagja volt, illetve Hegedüs Csillát, a Szövetség szóvivőjét, de egyikük sem válaszolt a kérdéseinkre. Arra lettünk volna kíváncsiak, hogy a kidolgozás és elfogadás szakaszában felmerült-e a finanszírozás kérdése, és ha igen, milyen válaszokat váltott ki a döntéshozókból.

Nem törvény a közigazgatási törvénykönyv

Több mint 25 évvel a kommunista rendszer bukása után Románia felismerte, hogy új közigazgatási törvénykönyvre van szükség, hogy a helyi választottak a helyi közösségek igényeihez igazodó, azonnali döntéseket hozhassanak. Az etnikai kisebbségek helyi szintű érdekeinek érvényesítéséhez is kívánatos volt egy rugalmas és hatékony közigazgatási törvénykönyv.

2017-ben az akkor kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) nyújtotta be a közigazgatási törvénykönyv javaslatát a parlamentbe (PL-X 369/2018. június 12.). A törvényjavaslatot 2018 júniusában a szenátus, egy hónappal később pedig a képviselőház is megszavazta. Az akkori ellenzéki pártok, nevezetesen a PNL, az USR és a PMP, valamint hat független képviselő azonban alkotmányossági panaszt nyújtott be. A maga során Klaus Iohannis államelnök is az Alkotmánybírósághoz fordult, amely novemberben a jogalkotás formai követelményeinek megsértése miatt alkotmányellenesnek nyilvánította a törvényt.

A parlament fél év múlva szavazott újra róla, és 2019 tavaszán elutasította. A PSD Viorica Dăncilă vezette, akkori kormánya azonban úgy döntött, hogy sürgősségi rendelettel (OUG 57/2019) fogadja el a közigazgatási törvénykönyvet. Azzal indokolta a sürgősséget, hogy Romániának eleget kell tennie „az Európai Unió intézményeivel való kapcsolatában vállalt kötelezettségeknek”, és hogy számos „működési zavar van a helyi közigazgatás szintjén”, amely akadályozza többek között európai alapok felhasználását. A kormány politikai okra is hivatkozott: hogy a közigazgatási törvénykönyv elfogadásában „már nem számíthat más pártok vagy az államfő jóhiszeműségére”.

Nem sokkal később törvényjavaslattal módosították volna a 2019-es sürgősségi kormányrendeletet, a javaslatot azonban 2020 májusában elutasította a parlament. Ezután külön törvényekkel fogadták el a kormányrendelet különböző paragrafusait, hogy megszervezhessék a helyi választásokat, és addig is kiterjeszthessék az önkormányzati hatóságok mandátumát.

Vagyis a közigazgatás aktuális szabályozása azt mutatja, mintha Románia vészhelyzeti szinten működne. A közigazgatási törvénykönyvet sürgősségi kormányrendelet helyezte hatályba, a parlament még nem rögzítette törvényként, és a kormány nem dolgozta ki a végrehajtási normáit sem, amelyek alapján rendezni lehetne a kisebbségi nyelvhasználat egyes, függőben lévő kérdéseit. Eközben honatyák különböző csoportjai már módosítanák, eltörölnék vagy kiegészítenék a közigazgatási kódex egyes cikkelyeit.

A magyarok többet kérnek, a romák beérik azzal, amit kapnak

Az RMDSZ-nek a helyzettel viszonylag elégedetlen harminc honatyája 2020 áprilisában próbálta újraindítani a jogalkotási folyamatot. Új törvénytervezetként nyújtották be a közigazgatási törvénykönyvet (PL-x no. 190/2020). Az RMDSZ tervezete többek között

• kiterjesztette volna az anyanyelvhasználatot többek között a megyei rendőrségre;
• biztosítani akarta, hogy a kisebbségek szerzett jogai érvényben maradjanak azokon a településeken, ahol az etnikai kisebbségek aránya a 2022-es népszámláláskor a 20%-os küszöbérték alá csökken; 
• szankcionálta volna, ha a közintézmények nem biztosítják az anyanyelv használatát ott, ahol a küszöb miatt kötelező;
• a megyei és helyi önkormányzatokra bízta volna, hogy döntsenek a nemzeti, történelmi, gazdasági és kulturális identitást kifejező jelképek használatáról. A tervezet további részletei itt találhatók.

Csakhogy miután a tervezetet a szenátus hallgatólagosan elfogadta, Klaus Iohannis államfő április 29-én váratlanul és hevesen azzal vádolta meg a kormányzó PSD-t, hogy „Erdélyt a magyaroknak akarja adni”, és hogy „hihetetlen, milyen alkuk folynak a parlamentben” (részletek itt).

Az RMDSZ részéről Kelemen Hunor elnök válaszolt a szerinte „durva félretájékoztatásra és a magyarok elleni uszításra”, de az ügyek nem haladtak, a törvénytervezetet pedig a képviselőház 2020 májusában végleg elutasította.

Az RMDSZ akkor úgy értékelte, hogy törvénytervezete megfelelő a romániai etnikai kisebbségek jogainak védelmére és tiszteletben tartására, de most – az Átlátszó Erdély / BIRN Románia kérdésére – elutasította, hogy kommentálja az akkori eseményeket.

A roma etnikum parlamenti képviselője, Vasile Daniel pedig azt mondta, hogy az általa képviselt kisebbség, a többi etnikai kisebbséghez hasonlóan, „az RMDSZ és az akkori politikai többség megszabta általános politikai irányvonalakat követte (…) az általános elvekről a parlamenti frakciók vezetői egyeztek meg a frakcióvezetők bizottságában”.

A roma képviselő utalt arra, hogy az általa képviselt párt megelégszik „a [korábbi – szerk. megj.] jogszabályokkal és a hatályos közigazgatási törvénykönyvvel, azaz a hatályos jogszabályokkal szerzett jogok megőrzésével”.

Vasile Daniel szerint azonban „a Nemzeti Kisebbségek Parlamenti Képviselőcsoportjának (GPMN) és az RMDSZ-nek az az elképzelése, hogy a közpolitikákat, beleértve a kisebbségi nyelvek használatát a helyi közigazgatásban, az állami költségvetésből támogassák”.

Jelenleg úgy tűnik, a Roma Párt elégedett azzal, hogy az állami költségvetés néhány kisebbségi programot finanszíroz: az iskolai mediátorok és az egészségügyi mediátorok munkáját, valamint a roma nyelv oktatását, a roma nyelvtanárok fizetését. Azzal együtt, hogy ugyan Románia több mint száz településén haladja meg a romák aránya az összlakosság húsz százalékát, az anyanyelv használata ezekben az önkormányzatokban inkább kivétel. 

Megszámláltatunk

Még zajlik a tavalyról elhalasztott népszámlálás első szakasza, az önszámlálás. Az RMDSZ hónapok óta intenzíven kampányol azért, hogy az erdélyi magyarok már ebben az első szakaszban regisztrálják magukat, és persze magyarként. Mert ki tudja, hogy a számlálóbiztosok hogyan rögzítik a nemzetiséget, rögzítik-e egyáltalán a nemzetiséget, vagy eljutnak-e egyáltalán hozzánk, mert csak ötödannyian számlálnak, mint ezelőtt tizenegy évvel.

Ezen múlik, hogy Erdély interetnikus régióinak egyes nagyvárosaiban és községeiben eléri-e a magyarok aránya a 20 százalékot. Azaz akár több tízezres közösségek képesek lesznek-e használni az anyanyelvüket a közigazgatásban. Azok közül is sokunknak megfordult ez a fejében, akik még a kampány előtt kitöltötték a népszámlálási kérdőívet, akiktől messze áll a nacionalizmus, vagy kifejezetten csak az érte járó szabadnapért töltötték ki.

A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a húsz százalékos küszöb nem garantálja, csak lehetővé teszi, hogy magyarul is intézhessük ügyeinket a polgármesteri hivatalokban. Akkor fogunk élni is ezzel a jogunkkal, ha a gyakorlati küszöbök is alacsonyak: nem kerül több időnkbe, több erőfeszítésünkbe, több pénzünkbe, vagy az ügyünk sikerébe.

Persze kisebb erőfeszítés várni a népszámlálás eredményeire, mint extra forrásokkal faragni a költségekből és a küszöbökből. 

A cikk elkészültét a NewsSpectrum Fellowship támogatta a többségi és kisebbségi nyelvű sajtókiadványok együttműködését erősítő programjában.

The post Túl drága az anyanyelv? appeared first on Átlátszó Erdély.

A román többség attitűdjét az erdélyi magyarokkal szemben már két éve programszerűen vizsgálja a kolozsvári Bálványos Intézet és a Székelyföldi Közpolitikai Intézet. A program második kiadványát, a Magyarellenesség Romániában című kötetet február végén mutatták be Kolozsváron. Előzménye és ötletadója a regionális identitást vizsgáló Regionális Barométer volt, a program első kiadványa. 

A magyarellenességet nem a sérelemdiskurzus erősítéséért vizsgálták, hangsúlyozták a szerzők a könyvbemutatón. Nem a gyűlöletbeszéd és társadalmi kizárás egyes példáit akarták a nyilvánosság elé tárni, hanem arra keresték a választ, mi a strukturális magyarellenesség: hogyan befolyásolják a magyarokkal szembeni többségi attitűdöt a romániai közbeszéd, a nyilvánosság, a politika és az oktatás egyes dimenziói.

A magyarellenességet felmérő szerzők ‒ Kiss Tamás szociológus, A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, a Transylvania Inquiry közvéleménykutató cég társtulajdonosa, Toró Tibor politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, a Bálványos Intézet igazgatója és Jakab Zalán Tamás politológus, a Transylvania Inquiry elemzője ‒ azt is remélik, hogy eredményeiket közpolitikailag is hasznosítani fogják a döntéshozók.

A kutatók azt nézték meg, 

• mit mondanak a románok a magyarokról a közösségi média vezető politikai oldalain, 
• milyen képet kapnak a román diákok a magyarokról a tankönyvekből, 
• és milyen mérhető álláspontokat alakítanak ki magukban általában a kisebbségekről, illetve konkrétan a magyarokról.

Cikkünk a kötet kutatási eredményeit foglalja össze. Ezeket Kiss Tamással készített interjúnk során tárgyaltuk, amelyet a könyvbemutatón elhangzottakkal egészítettünk ki.

A közéleti Facebook-posztok kétharmada negatív hangvételű

Arra, hogy mit mondanak nyilvánosan a románok a magyarokról, a kutatók az 50 legnépszerűbb román politikai oldal és az 50 legnépszerűbb médiaoldal Facebook-bejegyzéseiben, illetve a hozzászólásokban kerestek rá. Például az AUR és társelnöke, George Simion oldalain, amelyek posztonként átlagosan 7600 interakciót hoztak, illetve az Adevărul és a Digi24 országos hírportálok Facebook-posztjaiban.

A román médiában egy-egy konkrét eseményben csúcsosodik a magyar téma. 2019–2020 között a legtöbb posztot és kommentet hozta

• a gyermeknevelési pótlék növelésére vonatkozó ellenzéki törvényjavaslat,
• az úzvölgyi események,
• a 2019 októberi kormányváltás,
• Srí Lanka-i pékek Gyergyóditróban,
• az autonómiajavaslat utáni Iohannis-botrány
• és a 2020-as önkormányzati és parlamenti választások.

A román politikai oldalak 68%-a negatív hangnemben beszélt a magyarokról, 22%-a semleges és mindössze 10%-a volt pozitív. 

A médiaposztok és -interakciók 58%-a volt negatív, 32%-a semleges és ugyancsak 10%-a pozitív viszonyulású.

A negatív attitűdöt közvetítő bejegyzéseknél az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) vezet 94%-os aránnyal. Magyar témában az USR-PLUS párt- és politikusi oldalain jelent meg a legtöbb bejegyzés, utánuk a PNL oldalai következnek. 

A politikai oldalak mellett leggyakrabban a történelmi lapok (pl. Historia) írnak a magyarokról, tudományos és semleges szempontból. A közéleti napilapok oldalairól pedig nem maradhatnak el a medvés hírek.

A nacionalista kommentek a legnépszerűbbek

Szinte az összes sikeres komment a román nacionalista diskurzust követi, elítéli úgy a magyarokat, mint az RMDSZ-t, és gyakran ellenzi a kisebbségek már meglévő jogait, például a nyelv- és szimbólumhasználatot, áll a kötetben. A kommentelők egy része az RMDSZ betiltását szorgalmazza, és korántsem csak a szélsőjobboldali posztok alatt.

Például a Digi24-nek az Úzvölgyéről szóló cikke alatti egyik legnépszerűbb hozzászólás: „Hargita és Bákó megye Románia területének részei. Romániában az egyetlen hivatalos nyelv a román. A magyar etnikum egy kisebbség Romániában. A többség etnikuma a román. A Román Alkotmány első cikkelyének első bekezdése kimondja, hogy “Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.” Romániában nem létezik Székelyföld. Nincs elismerve.”  (A fordítás a kötetből származik.)

A kisebbségnek semmiféle kontrollja nincs afelett, hogyan jelenik meg a román médiafelületeken – állapítják meg a kötet szerzői.

A PSD mellett az RMDSZ-re égett a korrupt és retrográd címke

Iohannis elhíresült, 2020. április 29-i beszéde („Jó napot kívánok, PSD!” [tört magyarsággal]) halmozza a megbélyegző toposzokat: az RMDSZ és az egész magyar közösség korrupt; az ország érdekeit elásni akaró PSD-vel együtt Románia modernizációját gátolja; el akarták sunyiban csatolni Erdélyt. Gyakorlatilag Iohannis a szélsőjobb klasszikus magyar irredentizmus-retorikáját is belevitte a beszédébe – magyarázta Kiss Tamás.

A korrupt, retrográd címke még a ‘90-es évek polémiájából maradt fenn, a kommunisták vs. nyugatpártiak vitájából. Miután a szociáldemokraták is felzárkóztak a modernizációs elképzeléshez, a civil szféra, illetve a jobboldal kitalálta, hogy a kommunista vs. nyugatost helyettesíti a korruptak vs. nem korruptak dichotómiával. 

Korábban az RMDSZ a progresszív oldalon volt, de a korrupciós vitában a retrográd oldalra sorolódott a többség szemében, mert a magyar elit eseti alkukon keresztül tagolódott be a román politikai szférába, de ezeknek az alkuknak a további lehetőségét kiütötte a korrupcióellenes harc, magyarázta a szociológus. Ezután kezdték korrupciós ügynek nevezni a széles nyilvánosságban például az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási pereit – illusztrálta Kiss.

Gyakorlatilag a legújabb választásokig ez volt nemcsak az RMDSZ, de az egész magyar közösség egyetlen megjelenése a román mainstream médiában: korruptak, akik a toxikus koalíciót támogatják.

Magyarellenes kampány a magyar közösség xenofóbiája nyomán

2020 januárjában Sri Lankából érkezett két vendégmunkás a gyergyóditrói pékséghez. A helyiek idegengyűlölettől fűtve azonnal létrehozták a “Migránsmentes Ditrót akarunk” nevű, zárt Facebook csoportot. Ezt követte Biró Károly segédlelkész uszítása a bevándorlók ellen, majd a ditrói falugyűlés. 

Az akkori migránsozás okait Kiss Tamás és Toró Tibor részletes véleménycikkben fejtette ki az Átlátszó Erdélyen. Ezeket Kiss a könyvbemutatón így foglalta össze:

„Romániának egyáltalán nincsenek kialakult, jó modelljei a bevándorló munkaerő kezelésére. Ditrónak a problémáját megfejelte a magyaroroszágról érkező, idegenellenes kampány. Attól függetlenül is ez egy romániai strukturális probléma, ami épp egy magyar településen tűnt fel.”

A tágabb román nyilvánosság, vezető román politikusok az egész magyar közösséget szélsőséges rasszizmussal bélyegezték meg, állítja a kötet, és ehhez Traian Băsescu 2020. február 3-i nyilatkozatát idézi. Ebben a volt államfő azt állítja, hogy az RMDSZ által radikalizált magyarok a Székelyföldön élő románokkal is hasonló módon bánnak, és valójában „ők maguk diszkriminálják a többséget, miközben diszkriminációt kiáltanak”. Băsescu nyilatkozatát pedig vezető román hírtelevíziók is átvették.

Magyarok a román tankönyvekben

A kutatók megnézték, a román diákok tankönyvei milyen képet sugároznak a magyarokról, mivel a tankönyvek az ismeretek mellett újratermelik a domináns nemzeti kánont. A román nyelv- és irodalom, a történelem és az állampolgári nevelés tankönyvekben kerestek rá a magyarokról szóló részekre, és azt nézték, milyen jelzőket használnak a magyarokra, és hogyan ábrázolják őket a többséghez viszonyítva.

A kutatók 96 digitális tankönyvet vizsgáltak, ezekben 241 szöveghely említette a magyarokat. A tankönyvek a magyarokra leginkább a szomszédos ország lakosaiként hivatkoznak, mintsem hazai nemzeti kisebbségként. A tankönyvek szerint a magyar kisebbség helyzete napjainkra rendeződött Romániában.

A polgári nevelés tankönyvek többnyire semleges információkat közölnek (például demográfiai adatokat), de a román nyelv és irodalom, illetve történelemkönyvekben a negatív szövegrészek dominálnak.

Egyetlen erdélyi magyar író, egyetlen tankönyvben

A magyar diákok a román nyelv és irodalom tanulásával sok mindent megtudnak a többség kultúrájáról. Nincs olyan kisebbségi magyar, aki ne ismerné a román kánon Mihai Eminescuját vagy Marin Predáját. Interkulturális tananyaggal ez fordítva is megtörténhetne. Közös tudás, azaz interkulturális viszony lenne, ha mindkét közösség ismerné a másik kultúra fontos verseit.

A 2011/1-es oktatási törvény 46(10)-es cikke előírja, hogy a többségi történelemkönyveknek is tükrözniük kell a nemzeti kisebbségek történetét és hagyományait, de az előírás csak a történelem tankönyvekre vonatkozik. Ennek fényében a Magyarellenesség Romániában kötet szerzői olyan tantervreformot javasolnak, amelynek célja a „kétoldali akkulturáció” lenne. Azaz ne csak a kisebbség építse be a többség kultúrájának elemeit a saját világképébe, hanem fordítva is. A többség világképe is változzon a kisebbségi szempontok fényében, ez az interkulturális oktatás lényege.

A román diákok már első osztálytól olvasnak világirodalmat, de csekély számú magyar szerzőt ismerhetnek meg. Csupán egy kisebbségi író, Fodor Sándor Csipikéje került be az egyik 4. osztályos tankönyvbe. Mivel a tanítók három különböző negyedikes tankönyv közül választhatnak, a legtöbb román diák soha nem fog találkozni az erdélyi magyar irodalom példájával. 

Történelemleckék az elnyomó magyarokról

A kutatásba bekerült 29 történelem tankönyv tartalmazta a vizsgált szöveghelyek 78 százalékát. Ezek a szöveghelyek elenyésző részét teszik ki a tankönyvek teljes szövegének, osztálytól függően 0,1-1,4 százalékát. 

A magyarokat említő szöveghelyek kis többségét, 53 százalékát tekintették a kutatók semlegesnek. Harmaduk negatív kontextusban említette a magyarokat, és mindössze 14 százalékuk hangvétele volt kifejezetten pozitív. 

A negatív hangvételű szöveghelyek a magyarokat elsősorban úgy ábrázolják, mint a román nép történelmi elnyomói és ellenségei. Ez főleg a Magyar Királyság időszakának bemutatására jellemző, amikor hosszabb időn keresztül a magyarok uralták Erdélyt. A magyarok kizárólag elnyomóként szerepeltek Erdélyben, amely mindig is román föld volt, és uralmuk a románok diszkriminációjával járt ‒ állapítják meg a kutatók az elnyomónarratíva elemeit. 

Ezt a narratívát erősíti a következetes szóhasználat: „gyarmatosító”, „telepes”, „vándornép” vagy „idegen lakosság” címkék gyakoriak a magyar nemzet neve mellett. Csak az apróbetűs részek mutatják be az etnikai és vallási sokszínűséget mint az ország területi-társadalmi örökségét.

Trianon után pozitív példaként írják le a kisebbségek politikai önszerveződését és a román állam által nyújtott kisebbségi jogokat, de a jelenkor tárgyalásából kimaradnak az etnikai konfliktusok, vagy épp csak megemlítik az olyan releváns kérdéseket, mint a marosvásárhelyi fekete március, állapítják meg a kutatók.

Az állampolgári nevelés tankönyvek kerülik a magyarokat, de szolidaritásra ösztönöznek

Az állami berendezkedés fejezetében nem derül ki, hogy élnek mások is az országban. Gyakorlatilag a román gyerekek evidenciaként tanulják, hogy nem létezik az országban pluralizmus – magyarázta a könyvbemutatón Toró Tibor.

Például az alábbi ábra a román népviseleteket mutatja be tájegységek szerint. Ezzel nem az a baj, hogy a román népviselet sokszínűségéről beszél, hanem hogy az egész országot uniformizálja, kizárólag román népviseletekkel fedi le.

Egy másik térkép a történelemkönyvből hamisan ábrázolja a Romániában élő magyar és szász kisebbségeket, csökkenti a demográfiai súlyukat. A kép alapján úgy tűnik, mintha majdnem annyi szász élne az országban, mint magyar.

„A román oktatás világosan azt mutatja, hogy Románia nemzetállam. Mindeközben a magyaroknak párhuzamosan iskoláik vannak, épített örökségekre vigyáznak, politikailag mobilizáltak. Az egyszerű ember szempontjából ez ténylegesen egy anomália” – hangsúlyozta a könyvbemutatón Toró Tibor.

A polgári nevelés tankönyvek pozitív példát is szolgáltatnak. Az egyik az interkulturális társadalmat fához hasonlítja: „A leveleken olyan fogalmak kerülnek bevezetésre, mint az elfogadás, a reciprocitás, a tolerancia, a bátorítás, a megerősítés vagy a szolidaritás. Hiszen olyan gyakorlati feladatokat fogalmaz meg, amelyek segítségével a diákok minden hónapban más-más romániai kisebbséget ismerhetnek meg” – írják a kötet szerzői.

A románokat és a magyarokat is megkérdezték, hogy mit gondolnak a magyar kisebbségről

A kötet első fejezetét hagytuk utoljára, a közvéleménykutatást arról, hogy magyarellenes-e a román társadalom, és hogy a magyarok interiorizálják-e a többség róluk szóló vélekedéseit.

1469 személy vett részt a telefonos felmérésben, és 1149 töltötte ki az online kérdőívet. Az alanyok egyik fele általánosított kérdéseket kapott a Romániában élő kisebbségekről, a másik felének ugyanezt a kérdéssort a magyarokra konkretizálva tették fel.

A közvéleménykutatás azt mutatja, hogy a román többség nem tartja magát kisebbségellenesnek, de attól még létezik az országban magyarellenesség, valamint romaellenesség is. Magyarellenességről beszélünk, ha a magyarokkal szembeni diszkrimináció aránya nagyobb, mint általában a kisebbségekkel szemben.

A kutatók arra kérdeztek rá, hogyan élnek együtt a mindennapokban a román és a magyar etnikumúak, és a többség egyetért-e a magyarok identitásának megtartásával és kultúrájának átörökítésével.

A románok többsége nem kirekesztő, de

A válaszadók nagy része elfogadna magyart szomszédként (92%) vagy családtagként (87%). Háromnegyedük pedig nem fogadja el, hogy a munkaadók előnyben részesítsék a románokat a magyarokkal szemben azért, mert a románokban jobban megbíznának. Még az olyan állásoknál sem, mint a bírói vagy rendőri.

Az ilyen jellegű gazdasági diszkriminációt leginkább az alacsony képzettségű, az inaktív és a szegényebb lakosság támogatja, legkevésbé a felsőfokú végzettségűek, a diákok és az USR-PLUS-szavazók.

A vizsgálatból az is kiderül, hogy 2012 óta jelentősen, 56-ról 75 százalékra nőtt azok aránya, akik nem kérdőjelezik meg, hogy magyarokat is lehessen polgármesternek vagy parlamenti képviselőnek választani.

A többségi preferenciákat nem befolyásolja negatívan, ha kisebbségi indul államelnöki tisztségért: Romániának jelenleg is német származású államelnöke van. Viszont egy magyar etnikumú elnökjelölt már kevésbé népszerű: a megkérdezettek 57%-a szavazna más etnikumú elnökjelöltre, de magyar jelöltet csak 40% támogatna.

A rendszerváltás óta a román középosztály nyugatosodásra törekszik. Ez feltételez egy antidiszkriminációs, antirasszista attitűdöt ‒ magyarázta Kiss Tamás a tolerancia növekvő szintjét. Úgy véli, a diszkriminációellenes attitűdre rá lehetne erősíteni magyar szempontból is: 

„Szerintem attól, hogy a magyarok hogyan tudják az identitásukat újratermelni, nem fog a román középosztály hasra esni, ahogyan a magyar intézményes és területi tulajdonjog-követelésektől sem. De ha fel tudjuk mutatni azt, hogy az egyenlő hozzáférés nem valósul meg, hogy egyéni szinten nem is, de strukturális szinten diszkrimináció történik, akkor egyértelmű lesz, hogy sem a román középosztály, sem a politikusok egy része nem szeretne a diszkrimináló szerepében tetszelegni.”

Oktatás jöhet, autonómia nem

„A megkérdezettek kicsivel több mint fele támogatja az anyanyelvi oktatást, körülbelül negyede a hivatalos nyelvhasználatot és a különálló iskolák létrehozásának jogát, míg az autonómia támogatottsága 11%” – olvashatjuk a kötetben.

A többségnek a kisebbségi jogokkal szembeni attitűdjéről 1995 óta készültek felmérések, de azóta sem tapasztalható trendszerű javulás. Megfigyelhető, hogy nagyrészt azok gondolják, hogy a magyar kisebbség „túl sok joggal rendelkezik”, akiknek nincsen közvetlen kapcsolatuk magyar közösségekkel. Például az olténiaiak 33%-a, illetve a bukarestiek 30%-a, hisz ők kizárólag az iskolából és a román média felületeiről kapnak hivatalos információkat a magyar kisebbségről.

A románok túlnyomó többsége, 83 százaléka tolerálja más nyelvek használatát, de a magyar nyelvhasználattal kevésbé toleráns (69%). Konkrét helyzetnél a mérleg át is fordul: a románoknak csak 26%-át nem érinti érzékenyen, ha a jelenlétében magyarul beszélnek, és 54% gondolja udvariatlanságnak, ha a kisebbségiek nem váltanak át románra.

A többségi válaszadók több mint negyede (26%) támogatná, hogy a román gyerekek is tanuljanak magyarul az iskolában azokon a településeken, ahol a magyarok jelentős arányban élnek. De a romániai oktatásból ez a típusú elképzelés teljes mértékben hiányzik, mondta Kiss Tamás.

„Markó Béla nyilatkozta valamikor tíz évvel ezelőtt, hogy a székelyföldi román gyerekek is kellene tanuljanak magyarul. Ez akkor földtől elrugaszkodott képtelenségnek tűnt, holott ez kellene legyen az egyik központi követelés. Nem az, hogy még kevesebbet tanuljanak románul a magyar gyerekek” – véli Kiss Tamás.

„A duális nyelvi képzés igényét a vegyes házasságban élő, értelmiségi szülők vetették fel. Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában lehetne erre igény, akár a románok részéről is. Az Egyesült Államokban spanyol–angol viszonylatban jól működik, ahol vigyáznak arra, hogy a kisebbségi és többségi tanulók tanuljanak mindkét nyelven egyszerre. Ez a típusú elképzelés teljes mértékben hiányzik itt. Kelet-Európában csak az ex-jugoszláv térségben jelent meg, Szlovéniában modellként, a Vajdaságban pedig alternatívaként” – magyarázta a szociológus.

Milyen a „jó magyar” a románok szerint?

Bár a román válaszadók ellenzik a magyarokkal szembeni egyéni kizárást és diszkriminációt, nem támogatják a kulturális reprodukciót lehetővé tevő intézményeket, illetve a nyelvi pluralizmust. Ez a monokulturális integráció lényege: nem akarja felszámolni a kulturális különbségeket, de a privát szférába kívánja szorítani azokat. Ideális esetben nem helyezi a többségi kultúrát és életvitelt a kisebbségi fölé.

Az a jó magyar, aki az identitásépítés kérdésében a követeléseit alább hagyja. Azaz megmarad egyénileg magyarnak. Énekelhet a zuhany alatt, amit csak szeretne, viszont az ajtón már román állampolgárként kell kilépjen – illusztrálta a románok elvárását Toró Tibor, utalva Mihai Tudose volt kormányfő egyik RMDSZ-nek címzett posztjára: „Să cânte sub duș ce vor, dar afară e România.”

Ez a toposz jelen van majdnem minden párt diskurzusában az USR-től az AUR-ig. Lehet valaki jó magyar az AUR diskurzusában is, a lényeg, hogy vállalja a mainstream román társadalom integrációs logikáját – tette hozzá a politológus.

Milyen kisebbségpolitika mellett alakult Romániában a magyarság képe?

„A kutatás kiindulópontja a Ceaușescu-rezsim volt, amelyre az erdélyi magyar köztudat az asszimiláció bugyraként emlékezik – válaszolta Kiss. – De szerintem a Ceaușescu-rezsim inkább a disszimiláció időszaka volt, vagyis a kizárás logikáján alapult. Akkor nem volt semmiféle állami támogatottsága a kisebbségi intézményrendszernek. A magyarok egyházi- és magánvagyonokból próbálták fenntartani a kisebbségi intézményeket. Viszont ezzel párhuzamosan kiépült egy államilag finanszírozott és ellenőrzött oktatási hálózat. 

Az 1950-es évek elején még a csángóföldön is voltak a Magyar Népi Szövetségnek iskolái. Gyakorlatilag szovjet mintára a territoriális nyelvi jogi autonómiának volt egyfajta rendszere. Ennek a fajta, közszféra fölötti hegemonisztikus kontrollnak szerintem továbbra is van jelentősége Romániában.

A ‘90-es években az RMDSZ programja még az akkomodációra alapozott. Azóta ez egy aszimmetrikus akkomodációba váltott. Vannak kisebbségi intézmények, de a közintézmények és a közszféra pluralizálódása nem ment végbe. Utóbbiról a magyar elit és habituális értelemben a magyar közösség is lemondott. 

A magyar elit számára ez kényelmes állapot, mert közvetíthet a többségi intézményrendszer és a magyarok között. A többségieknek is jó a kialakult helyzet, mert nem kell a komfortos nemzeti kánonjaikat átalakítaniuk. Ilyen szempontból is interiorizálódott a hierarchia kisebbség és többség között” – magyarázta a szociológus.

Párhuzamosodás: a magyar világ a románok számára egyáltalán nem létezik

„A romániai magyarok intézményrendszere már nehezen lehetne ennél magyarabb, mint amennyire jelenleg az. A magyarok politikai szférája, érdekképviselete, oktatási rendszere nehezen lehetne már magyarabb ennél, és nehezen lehetne még párhuzamosabb a többségivel, mint amilyen jelenleg” – fogalmazott Kiss Tamás a könyvbemutatón.

A magyarok indentitásának reprodukcióját megengedi ez a rezsim, de kontrollt is gyakorol fölötte, mivel a közszférát egyáltalán nem alakítja át ehhez mérten. Olyan, mintha „két párhuzamos világ működne Romániában” – magyarázta a szociológus.

Csakhogy ezek annyira párhuzamosak, hogy a magyar világ a románok számára egyáltalán nem létezik. A magyarok ülnek a saját „intézményes gettójukban”, de úgy, hogy a többség ezzel soha nem kell találkozzon – mondta Kiss.

Ha a magyar ember kilép ebből az intézményrendszerből, akkor már tökéletes román nyelvtudást várnak el tőle. Ezt várja el saját magától is, tehát interiorizálja, pedig ebből az intézményrendszerből biztosan nem jöhet ki tökéletes nyelvtudással – illusztrálta Kiss, hol ütközik a kisebbségi jogérvényesítés a Romániában uralkodó nyelvi ideológiával.

A kolozsvári Apáczai líceum abszolút magyar közeg, szinte ugyanolyan nyelvi környezet, mint egy gyimesfelsőloki iskola: mindkettőben meg lehet tanulni románul, de nem úgy, mint egy anyanyelvi beszélő ‒ magyarázta Kiss. A kisebbség-többség sok helyen találkozhat, de az a kérdés, hogyan lehet olyan felületeket csinálni, hogy azok szimmetrikusak legyenek. A duális nyelvi képzés eljutott egy beadvány szintjéig, de az intézményes tervezéstől még távol áll, az országban nincs példa szimmetrikus oktatásra, mondta Kiss.

A román érettségi a nyelvi frusztrációt generálja

A politikai elit jelentős része ahelyett, hogy tematizálná az érettségi procedúrában rejlő diszkriminációt – hogy a magyar intézményes környezetben tanuló és magyar anyanyelvű diákokat román anyanyelvűeknek kidolgozott eszközökkel vizsgáztatják –, a magyar oktatás alacsonyabb színvonalának a gondolatát teszi magáévá ‒ kifogásolta Kiss Tamás.

Kelet-Európában különböző oktatási modellek érvényesülnek. A Balti államok vagy a posztmajdani Ukrajna nyelvi eltolódást akar elérni a kisebbségi nyelvhasználatban. Ez a linguistic shift valamilyen tranzittal átvezeti a diákokat a kisebbségi nyelvhasználattól a többségihez, magyarázta a szociológus. 

A másik modell a többségi nyelv érettségijéből a kisebbségiek egyenlő hozzáférését hiányolja. Ezért fokozatosan kiveszi a programból a többségi nyelvi érettségit, de továbbra is tanítja a többségi nyelvet. Például Macedóniában és Szerbiában a kisebbségiek már nem érettségiznek a többségi nyelvből. A szociológus úgy látja, hogy Románia is egyre inkább egy speciális román érettségi irányába tart, bár nagyon távol vagyunk tőle, és a magyar elit sem akarja, hogy ne legyen egyáltalán román érettségi. A törvényi keretek már megvannak, például a kisérettségi a 8. osztály végén már új módszertannal működik – egészítette ki a szociológus.

A nyelvtudás csökken, a nyelvi frusztráció nő

A magyarok szubjektív román nyelvtudása csökkenést mutat a 2002-es vizsgálatokhoz képest. Akkor 35% vallotta magáról, hogy tökéletesen beszél románul, 2020-ban már csak 22% gondolta így. 

Ezzel együtt erősödött a nyelvi frusztráció, a magyarok 20%-a szorong, ha románul kell beszélnie, illetve 38% azt szeretné, ha nem lenne akcentusa, és nem tűnne fel román környezetben, hogy valójában magyar.

A magyarok nem diszkrimináció-tudatosak, azaz nem értelmezik saját helyzetüket a diszkriminációs problémaként, nagymértékben interiorizálják és a nyelvtudás szempontjából felnagyítják a román többség elvárását.

Nagyváradon vagy Marosvásárhelyen például a tanácsosok egymást bosszantják, hogy ki nem tud elég jól románul. Az ülések román nyelven zajlanak úgy, hogy a magyarok többségben vannak a vásárhelyi tanácsban. A tanácsülésen a magyar nyelvhasználat fel sem tevődik, ezt jelenti az interiorizáció a gyakorlatban ‒ magyarázta Kiss.

Cserébe nem engedünk be a kisebbségi tereinkbe románokat, mert az megváltoztatná a nyelvhasználati normáinkat. Ha például beengedünk románt a családba, az megváltoztatja a család nyelvhasználati habitusát ‒ illusztrálta a nyelvi asszimmetriát a szociológus.

Ha a kisebbségi beengedi a többségi románt a kisebbségi intézménybe, az automatikusan nyelvváltást jelent. Ahhoz, hogy frusztráció nélkül be tudja engedni, egyenlő viszony, nyelvi szimmetria kellene: hogy ne legyen alapértelmezett a beengedett románnak, hogy a tíz magyarnak attól, hogy ő ott van, románul kell tovább kommunikálni ‒ magyarázta Kiss. Ebből a szempontból szerinte jogos a kifogás, hogy a kisebbségi nem tud úgy nyitni, hogy közben ezt a fajta asszimmetriát nem építi le.

Mit gondolnak a magyarok a román-magyar együttélésről?

A magyarok sokkal konfliktusosabbnak értékelték a két etnikum közötti interakciókat, mint a románok, de a diszkrimináció hipotézise nem igazolódott be. A magyarok többsége, 57 százaléka nemmel válaszolt arra, hogy magyar etnikuma miatt tiszteletlenebbül bántak-e vele, rosszabb kiszolgálást kapott volna (80%), vagy igazságtalanul büntette volna meg a rendőr (92%). 

Konfliktusosabbnak érzik a magyar-román viszonyt a fiatalok, a szerényebb anyagi körülmények között élők és a tömbvidéken élők, ahol nincs román nyelvű kitettség. Ők általában rosszabbul is beszélnek románul. Kevésbé tartják konfliktusosnak a magyar-román viszonyt a szórványban élők, és akik jól beszélnek románul.

A kisebbségi diskurzusok az úgynevezett „institutional ownership” logikáján alapulnak, tehát azon, hogy ki birtokolja a területi és intézményes tulajdont – magyarázta Kiss Tamás. 

„Ezt azzal tudnám szemléltetni, amikor az egyik interjúm során egy falusi értelmiségitől megkérdeztem, mi lenne az ő jövőképe itthon. Erre a válasza az volt, hogy »kakastollasok sétáljanak a házam előtt!«

Tehát nem az egyenlőséget akarta, hanem a magyar tulajdonjogot egy terület fölött, szimbólumokkal megtűzdelve. Nyilván nem abban az értelemben kakastoll, hogy revíziót akarna, mert egy épeszű ember sem akar revíziót, de ebben a fajta tulajdonjogban gondolkodnak az emberek. Nagy szemléletváltás kellene, hogy ne ebben gondolkodjunk, hanem az egyenlőségben és a kisebbségi közösség emancipációjában” – mutatott alternatívát Kiss Tamás arra, hogyan gondolkodhatnánk magunkról.

Címlapkép: Román nacionalisták az úzvölgyi katonatemető bejáratánál. Fotó: Egyed Ufó Zoltán

The post Miért magyarellenes a romániai többség még akkor is, ha nem? appeared first on Átlátszó Erdély.

Történetünk Marosvásárhelyen zajlik, vásárhelyiesen mondva Vássárhelyen, a magyar-román front legforróbb harcterén, Soós Zoltán megválasztásának napján. Aki esetleg nincs témában, annak elmesélem, mi történt Vásárhelyen szeptember 27-én. Dorin Florea polgármester 20 éves regnálása után sikerült ismét magyar polgármestert, Soós Zoltánt választani a nagyjából fele-fele arányban román-magyar város élére.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

De ezt a végkimenetelt a történetünk kezdetének pillanatában senki nem merte volna borítékolni. Nagy volt a harc, nagy volt a félelem, előrelátható volt, hogy

a román vetélytárs, szokás szerint, választási csalásra készül.

Ebben a közegben zajlott alábbi történetünk. Egy nagyon idős néni kijött a kövesdombi 65-ös szavazókörzet egyik fülkéjéből, és szeretett volna új szavazólapot kérni, mert a négy közül egyet elrontott. Csak magyarul tudott, ezért a magyar urnabiztoshoz irányították. Odament hozzá, kinyitotta a szavazólapját, megmutatta a környéken lévő urnabiztosoknak, hogy hova rakta a pecsétet, és hogy nem oda szerette volna. Hivatkozott arra, hogy rosszul lát.

A fiatal hölgy, akihez fordult, próbált segíteni rajta. Úgy emlékezett, hogy ilyen esetben érvényteleníteni lehet a szavazólapot, és újat lehet neki adni. A bizottság elnöknője ellenben hallani sem akart erről. Letiția Vanga bedobatta a nénivel a hibásan lepecsételt szavazólapot az urnába, majd utasította az urnabiztos lányt, hogy rakja ki minél hamarabb a nénit. Hangot adott annak, hogy nem elégedett a lány munkájával, majd egy bizalmasával együtt

áthívta egy szomszédos terembe, és ott leordította a fejét.

A lány felhívta az RMDSZ ügyvédjét, de az elnöknő annak is üvöltött. Soós kampánycsapata több embert a helyszínre küldött, többek között egy akkreditált választási megfigyelőt, Hermann Mark Christiant, és egy tanácsosjelöltet, Berecki Sándort. Ami ezután történt, az a videófelvételen sokkal beszédesebb, mint ahogy azt el lehet mesélni:

Az elnöknő, akinek a férje az önkormányzat hatáskörében levő helyi rendőrség alkalmazottja, és ezért Soós riválisának, Claudiu Maiornak az érdekköréhez sorolják, allergiásnak bizonyult a magyar nyelvre. Először akkor csattant fel, amikor az urnabiztos lány magyarul kezdte el mesélni a megfigyelőnek a történetet. Kérte, hogy románul beszélgessenek egymás között.

Kicsit később egy négytagú család jött választani, és a nagymama nem tudott egyedül kijönni a szavazófülkéből. Az unokája engedélyt akart kérni az elnöknőtől, hogy bemenjen, és segítsen kihozni a nagymamát. Nem tudta ezt elmondani románul, tolmácsolást kért, erre az elnöknő ingerülten reagált, hogy szerezzen tolmácsot magának, és hogy

ő nem tud magyarul, az unoka beszéljen itt románul.

Amint az elnöknő tudomására jutott, hogy az urnabiztos lány panaszt tesz a választási megfigyelő segítségével, ingerültté vált, és folyamatosan zaklatta az urnabiztost.

A folyamat egyébként sem ment túl könnyen. Alighogy leültek megírni a panaszt, jött a csendőr, hogy szeretné, ha a megfigyelő elmesélné neki, mi zajlik itt, mert neki jelentést kell tennie. A megfigyelő elment beszélni a csendőrrel, aki nagyon rendes és csendes fiatalembernek bizonyult.

[wp_ad_camp_1]

A beszélgetés hosszúra nyúlt, addig a tanácsosjelölt visszaküldte az urnabiztos lányt a terembe, hogy dolgozzon, ne legyen a hiányzásból botrány. Amint visszajött a megfigyelő, máris botrány lett, mert az elnöknő nem akarta a teremből kiengedni az urnabiztost. A lány csak akkor mehetett ki, amikor a megfigyelő ezt követelte tőle.

Az elnöknő többször kirohant a teremből, azzal fenyegette a panaszt fogalmazó megfigyelőt, hogy kidobatja a csendőrrel. Majd a lányt próbálta szigorúan beparancsolni, sikertelenül. A csendőrre is hiába parancsolt rá, hogy vigye be a lányt a terembe, mert az kifejtette, hogy erővel nem tud senkit bevinni a szavazóhelyiségbe.

Az elnöknő tehetetlen dühe egyre csak fokozódott,

amikor látta, hogy nem tudja leállítani a panasztételt. Az urnabiztos lány végig hatalmas érzelmi nyomásnak volt kitéve, de próbálta megállni a helyét. Az elnöknő perlekedése még a vitakészségéről híres Hermannt is többször kihozta a sodrából. Fel-felcsaptak az indulatok, szópárbajok sora tette mindenki számára egyre elviselhetetlenebbé a hangulatot.

Egy adott pillanatban egy urnabiztos hölgy jött ki a teremből, hogy jöjjön be a lány, mert az elnöknő nem engedi, hogy ő végezze el helyette a munkáját. A csendőr kérésére engedtek a nyomásnak, és a lány visszament a terembe, hogy kiszolgáljon egy szavazót, azzal a gondolattal, hogy utána úgyis kijön folytatni a panaszírást, mert nem tudják erővel bent tartani.

De nem így történt. Az elnöknő nem engedte ki, és a csendőrt utasította, hogy ne engedje bemenni a megfigyelőt. A megfigyelő a megyei választási irodához fordult segítségért. A megyei választási bizottság egyik tagja, Domokos Zoltán tíz percen keresztül győzködte telefonon az elnöknőt arról, hogy köteles kiengedni a lányt, hiába. Végül személyesen jött a helyszínre rendet tenni. Amint megérkezett,

azonnal leszerelte a dühtől füstölgő elnökasszonyt.

Pár mondat után az urnabiztos lány ismét szabad volt, befejezte a feljelentést, és iktatta azt az elnöknőnél. Azaz iktatta volna, mert ez sem ment teljesen simán. Az elnöknő felháborodottan reagált, és csak a megyei bizottsági tag és a megfigyelő kioktató szavai után volt hajlandó szótlanul átvenni és iktatni a panaszt.

A búcsúzkodás sem volt megható: az elnöknő karon ragadta a megfigyelőt, és tolta volna ki, mire az felháborodott, és kikérte magának, hogy ne nyúljon hozzá.

[wp_ad_camp_2]

A cirkusz végén Domokos Zoltán elmondta, hogy valószínűleg nem sok haszna lesz ennek a feljelentésnek, de meg kellett tenni. Ennél sokkal nagyobb szabálytalanságokat is jelentenek, mindhiába.

Négy évvel ezelőtt ő személyesen fogott el két személyt a polgármesteri hivatalban, akik pecsételővel felszerelkezve tucatszám érvénytelenítették a szavazatokat, de az ügyészség lezárta az ügyet anélkül, hogy őt kihallgatták volna. Nem sok esélyt lát, hogy ezzel a feljelentéssel valaki érdemben foglalkozzon a választások után (utánarédeklődtünk: azóta semmi hír a panaszról, valószínűleg nem foglalkoznak vele érdemben – szerk. megj.)

Hermann, a megfigyelő este visszatért ebbe a szavazókörzetbe a szavazatszámlálásra, támogatni az urnabiztos lányt. Elmesélte, a számláláskor minimum hat szavazatot akartak ellopni a bizottság tagjai a magyar jelölt Soóstól. A szavazólapon ugyanis a Soós Zoltán és Claudiu Maior neve épp ellentétes oldalon szerepelt, és sokszor átütött a pecsét. Így viszonylag könnyű volt úgy „tévedni”, hogy a Soósra adott szavazat Maior szavazatai közé kerüljön.

***

Az urnabiztos lánnyal azóta többször beszéltünk. Fokozatosan erősödő tiltakozása ellenére az anyag közlése mellett döntöttünk. Úgy gondoljuk, közérdek, hogy lássuk a közfeladatot ellátó személyek viszonyát a hatalomhoz és a hatalomgyakorláshoz. Másrészt a nyilvánosságnál jobb eszközt nem ismerünk a hatalommal való visszaélés mint jelenség visszaszorítására.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Választási botrány Vásárhelyen: nézd meg a magyarallergiás elnöknő kirohanását (VIDEÓ) appeared first on Átlátszó Erdély.