Minden valószínűség szerint a Csíkszeredában bejegyzett ING Service SRL tulajdonosai, Buzogány Károly és Buzogány Csaba szálltak ki március 3-án Szíjj László társaságában abból a luxusrepülőből, amelyet a magyar kormány politikusai, valamint a NER-hez közel álló vállalkozók használnak.

Az OE-LEM lajstromjelzésű, Bombardier BD-700 Global 6000/6500 típusú repülőgép útjai és utasai azért tarthatanak számot közérdeklődésre, mert ezt az újonnan 17 milliárd forintba (45 millió euró) kerülő repülőgépet Orbán Viktor és szűk köre, valamint a NER üzleti elitje – többek között Mészáros Lőrinc és Szíjj László használják.

A NER privát nyaralójárata

Az Ausztriában bejegyzett repülőgépet az International Jet Management GmbH üzemelteti, tulajdonosa nem nyilvános. Budapesti kollégáink kiderítették, a Bombardier gyakran repül oda, ahol épp valamelyik, szintén NER-közeli tulajdonban levő luxusyacht, a Lady Mrd, az Artemy, valamint a Seagull MRD horgonyoz a Földközi-tengeren.

Az Átlátszó nemrég indított Twitter-csatornát NERTravel néven a Fidesz-közeli elit luxusjárműveinek a követésére – ezt itt lehet elérni.

Az OE-LEM március 3-án reggel 8 óra körül szállt fel Budapestről, 9 óra 20 perckor Firenzében landolt. Délután 2 óra 40 perckor szállt fel Firenzéből, hogy valamivel 4 előtt landoljon ismét Budapesten.

Jó hangulatban szálltak ki a repülőből

Az Átlátszó egyik olvasója küldte el nekünk azokat a fotókat, melyeken jól látszik, hogy Szíjj László mögött két fiatalabb férfi szállt ki a repülőgépből. Mindhárman kék papírtasakot vittek a kezükben, a fotók alapján meglehetősen jó volt a hangulat.

A három férfi aztán külön utazott tovább: Szíjj László egy fekete luxusautóban (Mercedes, talán Maybach), a két fiatalabb egy Hargita megyei rendszámú, szürke Toyota RAV4-essel távozott a parkolóból. Az autó rendszáma alapján a Csíkszeredában bejegyzett ING Service SRL-hez köthető.

A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia kivitelezője közbeszerzéseken is szépen hasít

Az ING Service egy építkezésekkel foglalkozó cég, többek között a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát építette Csíkszeredában. A Bethlen Gábor Alap által támogatott ingatlanberuházás értéke 1,4 milliárd forint (4,5 millió euró) volt. A kivitelezésre az ING Service SRL-vel megkötött szerződés értéke 8 millió lej (1,7 millió euró) volt áfával.

A stadionépítés mellett a cég sorozatban nyeri az útépítésre és karbantartásra kiírt közbeszerzéseket Hargita megyében és a szomszédos megyékben.

Üzleti eredményei ennek megfelelően szépen alakulnak: a mintegy 160 alkalmazottal rendelkező cég a 2020-as évet 23 millió euró üzleti forgalommal és 3,5 millió euró adózás utáni nyereséggel zárta.

E-mailben, Facebookon és telefonon is megpróbáltuk elérni Buzogány Károlyt és testvérét, azonban egyelőre nem válaszoltak kérdéseinkre. Amint megérkeznek a válaszaik, anyagunkat frissítjük.

Címlapfotó: két csíkszeredai építkezési vállalkozó, Buzogány Károly és Buzogány Csaba távoznak a budapesti repülőtérről március 3-án Szíjj László üzletember társaságában.

The post Székelyföldi vállalkozók repülhettek a NER luxusrepülőjén appeared first on Átlátszó Erdély.

The post Műemlék-mentés vagy ingatlanpanama? Indul az Átlátszó Erdély-podcast appeared first on Átlátszó Erdély.

A Manevi Zrt. magyar állami cégként 2017-ben vette első erdélyi épületét, a szatmárnémeti Pannónia szállót. 2019-ben vett még mellé négyet, 2021-ben pedig elszaladt vele a ló, a cég minimum 8 ingatlant vásárolt. De lehet, hogy többet is, az elmúlt hónapokban hétről hétre derült fény újabb Manevi-ingatlanokra.

2020-ban a céget állami tulajdonból „kiprivatizálták” egy magánalapítványba, a közpénzből megvásárolt ingatlanokkal együtt.
Az Országgyűlés létrehozta a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt, és megajándékozta azt a Manevi Zrt.-vel, amelyik az erdélyi ingatlanokon kívül egy horvátországi (eszéki) ingatlannal jött csomagban, illetve a Comitatus Energia Zrt.-vel, amelyik egy szlovéniai (lendvai) wellness-szállót hozott magával.

2021-ben különféle leányvállalatokat hoztak létre a Manevinek, itt Erdélyben a Manevi Pro Transilvaniát. Az épületeket az anya-Manevi átíratta ezekre a cégekre. Így kapott az erdélyi Manevi 10 ingatlant 28 és fél millió lej értékben. A vásárlások itt nem értek véget, az erdélyi leányvállalat több ingatlant is vásárolt ezután.

A Manevi hosszú ideig a műemlékvédelem álcája mögött lapult. Úgy tűnt, fő célja megmenteni a tudatosan vagy véletlenül rohadni hagyott magyar épített örökséget. Az őt birtokló Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt

„a közép-európai régió egyes műemléki vagy műemléki védelemben nem részesülő, de kulturális, történelmi, művészeti, építészeti értékkel rendelkező és magyar vonatkozású történelmi, kulturális öröksége, művészeti gyökere, múltja, hagyománya szempontjából jelentőséggel bíró épületek, építmények fennmaradásának, megőrzésének, fenntartásának megvalósítására irányuló tevékenység előmozdítása érdekében”

hozták létre.

Egy ideig ez működött is, a Manevi összes ismert erdélyi szerzeménye évszázados múltú, műemlékként nyilvántartott, főként magyar kötődésű, történelmi jelentőségű épület volt.

Ám az örökség-megőrző álarc Tusnádfürdőn és Gyilkostón lehull. A Manevi két új tusnádi és egyik új gyilkostói ingatlanja egyáltalán nem műemlék, és ejsze nem is lesz az a mi életünk alatt. De még csak épített örökségnek sem nevezhető egyik-másik.

Hogy mi a céljuk a maneviseknek, műemléket akarnak-e menteni, szállodaláncot akarnak-e létrehozni, épületeket akarnak-e harácsolni, vagy csak a magyar közpénzt mentik ki maguknak magánalapítványba minél nagyobb mennyiségben a választások előtt, kiderül hamarosan.

Hogy a Manevinek hol milyen ingatlanjai vannak, azt folyamatosan megpróbálja eltitkolni. Tudomásom szerint eddig egyetlen sajtóorgánumnak sem adta ki az ingatlanok listáját. Nekem sem, pedig kértem. Jelenleg minimum 14 ingatlanjuk van Erdélyben. Ennyiről tudunk mi egyelőre. Vegyük sorra őket röviden, megvásárlásuk sorrendjében:

1. Pannónia-szálló (Dacia-szálló), Szatmárnémeti

Megvásárlás időpontja: 2017-ben vette meg a Manevi, az őt birtokló Dacia SRL-vel együtt.

Az ingatlan állapota: rossz.

Beépített felülete (suprafaţa construită la sol): 2238 négyzetméter.
Szintek száma: alagsor + földszint + 2 emelet + padlástér.

Vételár: A vételárat titkolják, de a magyarországi Átlátszó a cégbeszámolóból azt olvasta ki, hogy 1,2 milliárd forintot, azaz 16,5 millió lejt, vagy 3,3 millió eurót ér az ingatlan.

Története: 1901-1902-ben építették Bálint Zoltán és Jámbor Ferenc tervei alapján. A magyar jellegű szecessziós épület makettje az 1903-as bécsi építészeti világkiállításon második díjat nyert. A Pannónia szálló egy évszázadon keresztül a szatmárnémeti városközpont ékköve volt.

Amint a románok megkaparintották Erdélyt, az első világháború után, átnevezték a szállót Daciára, a kontinuitás bizonyítékaként. Aztán a kicsi magyar világban a magyarok visszanevezték Pannóniára, utána ismét Dacia lett a neve, és Daciaként is indult pusztulásnak.

A demokráciában kiprivatizálták, és elindult a versengés a birtoklásáért. Szabó István RMDSZ-es tanácselnök megszerezte a részvények többségét, és egy „megszokott kereskedelmi ügylet” keretében, ahogy ő nevezte, tálcán kínálta fel a tulajdonjogot Vasile Ţânţaş avasfelsőfalusi pünkösdista lelkipásztornak. Aki abban az időben a megye leggazdagabb emberének számított.

[irp posts=”34509″ name=”Így rohasztják Erdély egyik legszebb magyar épületét”]

Ţânţaş nekiállt az épületet felújítani, leverte a falakról a vakolatot, átbetonozta a pincét, de aztán elfogyott a pénze, és úgy hagyta az egészet. A magára hagyott épületbe befolyó esővíz keményen megrongálta a falakat, kezdett potyogni a szecessziós díszítése az épületnek. Ţânţaşt börtönbe küldték a műemlék épület megrongálásáért. Szabadulása után szinte-szinte eladta az épületet a chicagói pünkösdistáknak, de aztán mégiscsak a Manevinek adta el.

A Manevi hosszú ideig nem ment be az épületbe, arra hivatkozva, hogy Ţânţaş elveszítette a bejárati lakat kulcsát. Aztán bement. És négy év után takarított is. A víz befolyását sikerült megállítani, de az épület állapota tovább romlott. Egyre inkább potyogtak a szecessziós díszek, az épületet felállványoztatták és hálóval vonatták be a hatóságok.

Jelen és jövő: A Dacia SRL adminisztrátora, Dr. Baka Levente csak annyit árult el a céljaikról, a sok „fiatalok itthon maradása” politikai mellébeszélés mellett, hogy szeretnék visszaállítani régi formájába és funkciójába, és négycsillagos szállóként működtetni. Jelenleg az építési engedélyezési fázisban vannak, és 2022 elején szeretnének nekifogni a felújításnak. Hiába érveltem bármivel, többet nem akart elárulni, csak annyit ejtett még el, hogy 2 és fél évre saccolják a munkálatok időtartamát, és van már műemlékvédelmi engedélyük.

Adatigényléssel sikerült kiszednünk a hatóságoktól még pár részletet. Például azt, hogy a felújítás becsült értéke 14 235 275 lej, azaz közel 3 millió euró volt tavaly tavasszal, az építőanyag-árak égbe szökkenése előtt. A terveket a felújításra a kolozsvári székhelyű Arh service Guttmann & Comp cég készítette, a műemlékvédő Guttmann Szabolcs cége. Az építési engedélyt úgy váltották ki 2021 márciusában, hogy a 2008-as engedély során elmaradt munkálatokat fogják befejezni. A műemlékvédelmis engedélyük szavazásánál voltak fenntartások, kikötések, ezekről talán majd egy másik anyagban fogok beszámolni.

2-3. Art’e Hotel, Tusnádfürdő

Itt papíron két ingatlanról van szó, de a valóságban összefüggnek: az egyik egy szálló, a másik az úton túl egy betonalap, aminek alagsorában van a szálló hőközpontja.

Megvásárlás időpontja: 2019 júliusa.

Az ingatlan állapota: kiváló, újszerű.

Beépített felület: 587 négyzetméter a szálló, 122 négyzetméter a hőközpontként szolgáló új alap.
Kiterített összfelülete: 1978 négyzetméter a szálló, 122 négyzetméter az alap.

Vételár: 840 ezer euró, azaz közel 4 millió lej a két ingatlan egy csomagban.

Története: A telekkönyv szerint 2019-ben épült, de az ortofotók alapján régen is volt ott egy épület. Nagy valószínűséggel 55-ös villának hívták az épületet, az ortofotók alapján valamikor 2005 és 2010, dokumentumok alapján 2012-ben kapta az aktuális alakját, 2019-ben újították fel. A Manevi 2019-ben vásárolta meg, és 2020 októberében bérbe adta 15 évre egy Aquanor Min nevű cégnek, amelyik berendezte oda a boutique hotelt.

[irp posts=”35662″ name=”Félkész betongiccset vettek Tusnádfürdőn a magyar műemlékmentők”]

Érdekesség: a szálló egyike azoknak az ingatlanoknak, amelyek megkérdőjelezik a Manevi műemlékmentő jellegét. Mert az épített örökség megőrzésében mekkora fontossággal bír az, hogy közpénzből megvesznek egy vadiúj szállót, és bérbe adják valakinek? Mikor ezt a pénzt fektethették volna valamelyik lerohadt műemlékük mihamarabbi felújításába is?

4. Korona szálló (Tisza-szálló), Máramarossziget

Megvásárlás időpontja: 2019 decembere.

Az ingatlan állapota: közepes, a többi ingatlanhoz képest könnyen felújítható.

Beépített felület: 2072 négyzetméter.

Vételár: a titkos szerződés alapján 1,41 millió euró, azaz 6 736 557 lej.

[irp posts=”35382″ name=”Koronás lett a Manevi!”]

Története: Építéséről nehéz biztosat mondani, a megbízhatóbb információkból kikövetkeztetve valahol az 1860-1870-es években építhették a máramarosi zsidók.

A többségében zsidók lakta város nagy épületdömpingjében nem tartozott a legkiemelkedőbb épületek közé, de hosszú időn keresztül a város legjobb szállodája volt, és közművelődési célokra is szolgált, például színházként.

A kommunizmusban Tisza szálló néven futott, soha nem hagyták nagyon lerohadni. Legutóbb 2012-ben volt egy nagyobb általános felújítása, de az akkori nekifutás pár év alatt anyagilag kifulladt, a szálló hét éve bezárva áll.

Jelen és jövő: a Manevi szeretné felújítani és egy 4 csillagos szállóvá alakítani az épületet. Közbeszerzést hirdetett meg az épület tervezésére, amit később módosított, így most 119 millió forintot költ a tervezésre, amire három éve van a tervezőnek.

Az eddigi koncepció alapján azt tervezik, hogy lebontják az udvarról a piros ponttal jelölt épületeket, és a megnövekedett kerthelyiséget szabadtéri vendéglőként hasznosítanák, illetve rendezvényeket is szerveznének itt, többek között lagzikat. Az emeletre végig szállodai szobákat szeretnének, a jelenlegi szobáknál nagyobbakat, a földszintre bárt, bisztrót, reggelizőt.

5. Albina bank épülete, Nagykároly

Megvásárlás időpontja: 2019 decembere.

Az ingatlan állapota: közepes.

Mérete: Beépített felülete 624 négyzetméter, kiterített összterülete 1872 négyzetméter. Az épület kétszintes, 65 helyiség van benne, két 50 négyzetméteres belső udvar, illetve pince.

Vételár: szerződés alapján 730 ezer euró, azaz kb. 3,5 millió lej.
Becsült piaci ára: 500 ezer euró, kb. 2,5 millió lej. (Itt azért tüntettem fel a becsült piaci árat is, mert nagyon különbözött a vételártól.)

Története: 1910-11-ben építették Magyar Vilmos műépítész tervei alapján, Illés József városi mérnök ellenőrzésével, az Albina bank helyi székházának. Az Albina a legnagyobb erdélyi román bank volt az osztrák-magyar időkben.

Érdekesség: az épület alaprajza egy nagy A betű.

1968 és 2014 között a város polgármesteri hivatala működött itt. Az épületet a 2000-es években visszaszolgáltatták. Az önkormányzat szerette volna megvásárolni, de a tulajdonosok túl magas árat kértek érte. 2014 óta, amikor a polgármesteri hivatal átköltözött, az épület üresen áll.

Jelen, jövő: sem ottjártamkor, sem a dokumentumokban semmi nyomát nem találtam bármiféle felújításnak vagy épülethasznosításnak. A Manevi nem válaszolt érdeklődő levelemre. Ha van is valamilyen tervük, titokban tartják.

6. Teleki-ház (vagy Teleky-ház?), Nagybánya

Megvásárlás időpontja: 2021 áprilisa.

Az ingatlan állapota: elégtelen, beruházást igényel (így fogalmaz a felmérést végző szakcég).

Mérete: Beépített felülete 577 négyzetméter, kiterített összfelülete 1731 négyzetméter.

Vételár: 1,015 millió euró.

Története: A műemlékek listája szerint a XV.-XVIII. században épült, Nagybánya történelmi központjának legrégibb műemléképülete. A welcometoromania.eu szerint az impozáns épületet a hosszúfalusi Teleki család építette. id. Teleki Imre megvásárolhatta a telket a rajta álló házzal együtt, és saját igényei szerint kialakította a jelenleg is látható palotaszerű épületet.

Az államosítás után nem lakóházként szolgált, inkább művelődési funkciói voltak. Itt volt a bábszínház, a népi művészeti iskola, a földszinten pedig üzletek.

Jelen, jövő: Jelenleg az épület kívülről ugyanolyan lepattant, mint amilyen volt a megvásárláskor, a homlokzatot egy hatalmas molinó fedi. Ottjártamkor az udvaron egy elhagyatott betonkeverőt láttam, és az egyik falnál egy állvány volt felállítva, habár a falon még semmi nyoma nem volt a felújítás megkezdésének, és úgy tűnt, az állvány is régóta ott van, téglatörmelék fedi.

A Manevi nem válaszolt kérdésünkre, hogy mi a célja az épülettel.

Érdekesség: Nagybányán van még egy Teleki-ház. Az közösségi házként szolgál, és sokkal ismertebb, míg erről a főtéri Teleki-házról alig-alig lehet információt vagy leírást találni.

7. Névtelen műemlék ház, Nagybánya

Megvásárlás időpontja: 2021 áprilisa.

Az ingatlan állapota: jó.

Beépített felülete: 277 négyzetméter. Kiterített összfelülete: 502 négyzetméter.

Vételár: 468 ezer euró.

Története: A műemlékvédelem nyilvántartása szerint a XVI-XVIII században épült. Más információt nem találni róla.

Jelen, jövő: Jelenleg a Transilvania Bank bérli, 2024-ig van érvényes bérleti szerződése.

8. Névtelen ház, Nagybánya

Megvásárlás időpontja: 2021 áprilisa.

Az épület állapota: jó (a felértékelő cég szerint).

Beépített felülete: 141 négyzetméter. Kiterített összfelülete: 141 négyzetméter. Telek területe: 180 négyzetméter.

Vételár: 117 ezer euró.

Története: Történetéről semmit nem sikerült megtudni, valószínűleg nem is történelmi jelentőségű épület, csak azért értékes, mert egy tömbben van a két előző műemléképülettel.

Érdekesség: a Manevi első 8 megvásárolt ingatlana közül 4 ugyanazon cím, a Szabadság tér 8. szám alatt fekszik, csak más-más városban: a szatmári Pannónia szálló, a máramarosszigeti Korona szálló, és a két nagybányai névtelen ingatlan.

9. Wesselényi-kastély, Zsibó

Megvásárlás időpontja: 2021 áprilisa.

Az épület állapota: gyenge.

Beépített felülete: 2236 négyzetméter. Kiterített összfelülete: 3400 négyzetméter. Telek területe: 1,3 hektár.

Vételár: 834 ezer euró.

Története: Erdély egyik legszebb barokk kastélyának tartott épületet 1778-ban kezdték el építeni. A munkálatok több mint harminc évig tartottak. Az épületen barokk és klasszicista építészeti elemek keverednek, nagy árkádos loggiája és a középkori hagyományoknak megfelelő négy sarokbástyája különösen látványos.

A kastély legismertebb lakója ifj. Wesselényi Miklós volt, liberális magyar politikus. Az első erdélyi nemes volt, aki felszabadította jobbágyait az 1830-as években, és modern mezőgazdaságot tanított nekik. Támogatta az első erdélyi óvoda létrehozását.

Sok fontos ember fordult meg itt. Történelmi esemény színhelye is, a kastély udvarán tette le 1849-ben a fegyvert Kazinczy Lajos 8 ezer honvédjével együtt, a világosi fegyverletétel után tizenkét nappal.

A kommunista időkben a kastély iskolaként, majd pionírházként szolgál. A kastély parkja botanikus kertként működik, de az nem része a Manevi által megvásárolt birtoknak, mely csak a kastélyt és az épület előtti udvart foglalja magába.

Az épületet 2021-ben vette meg a Manevi, egy kis botránytól övezte. A Szilágy megyei tanács utolsó pillanatban, vagy utolsó utáni pillanatban jelezte, hogy mégis igényt tart elővásárlási jogára, de akkor már a kastély el volt adva. Az ügy azóta a bíróságon van.

Jelen, jövő: az épület elhagyottan áll, semmi mozgás nem látszik azon kívül, hogy kiraktak pár „Magánterület. Belépni tilos!” táblát. Értesüléseink szerint a Manevi még nem kért semmiféle engedélyt a felújításra, és nem is avatkozhat be az épületen, amíg annak tulajdonjoga per tárgya. Az épület felhasználásával kapcsolatos kérdésemre nem válaszoltak, és a helyi elöljárók sem tudják még, hogy miként lesz hasznosítva az épület, miután felújítják. Az egykori alpolgármester, jelenlegi városmenedzser Sárközi Pál szerint egy hat-hét évvel ezelőtti potenciális vevő felbecsültette a kastély felújításának költségeit: a 800 ezer eurós vételár mellé akkor 4,5 millió euróra lett volna szükség a rendbetételére.

10. Onix szálló, Tusnádfürdő

Megvásárlás időpontja: 2021 májusa.

Az épület állapota: tíz évvel ezelőtt részben felújított, megtoldott, félkész.

Mérete: Papíron úgy szerepel, mint egy 632 négyzetméteres beépített területű, 1264 négyzetméter kiterített összterületű épület. A valóságban a még illegális hozzáépítésekkel együtt körülbelül 1500 négyzetméter a beépített területe, és legalább 4500-5000 négyzetméter a kiterített területe.

Vételár: 1,83 millió lejért vásárolják meg egy árverésen, azaz az akkori árfolyamon kb. 370 ezer euróért.

Története: A régebbi Pauli villából 8-9-es villává, majd Onix hotellé nevezett épületet a 2000-es években megkaparintja a Kontakt Turism nevű cég, amelyik leginkább egy Vasile Stan nevű szakszervezeti vezér nevéhez köthető. Társai Radu Mironovici, aki régen a Zsil-völgyi bányavállalatnál volt vezérigazgató, aztán államtitkár és vezérigazgató az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban, Grigore Alecsa, aki a turisztikai minisztériumban főellenőr, majd vezérigazgató, Valeria Rodica Nedelcu, aki a brassói útügy műszaki igazgatója, és Ulariu Dan Gabriel, az Alcom-botrány főhőse.

[irp posts=”35662″ name=”Félkész betongiccset vettek Tusnádfürdőn a magyar műemlékmentők”]

Ez a cég csokorba gyűjtött két fontos szállodát és vendéglőt, és a központi Csukás-tavat, majd elkezdte felújítani és 2 csillagosról 4 csillagosra alakítani az Onix szállót. Weblapjuk szerint 2009. március 1-jén adták volna át az új, 155 férőhelyes szállót, 150 személyes konferenciateremmel, 160 személyes vendéglővel, kezelőközponttal, spa és wellness részleggel. Megmagasították a régi épületet, hozzáépítettek egy rakás betont, aztán elfogyott a pénz és az egészet úgy hagyták, csődbe vitték a céget. Bő tíz évet rohadt az egész, mire jött a Manevi és megvette egy liciten.

A Manevi nem közvetlenül vásárolta, hanem a szatmári Tarr Const céggel vétette meg. Érdekes részlet, hogy a szatmári céget a vásárlásnál Oláh Zsanett, a Manevi magyarországi anyavállalatának vezérigazgatója képviselte.

A Tarr Const a legnagyobb Szatmár megyei építőcég, Tarr Csongor tulajdona. Ő az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb szatmári magyar vállalkozó. Tarr nevére rákeresve csupa botrányokról olvashat az ember: hol egy rendőrfőnököt ken meg, hogy elsimítsa egy adócsalásos ügyét, hol egy PSD-s góré újságjának juttat vissza pénzeket, hol a helyi környezetvédelem vezetőjét nyugdíjazzák azért, hogy ő kavicsot tudjon kitermelni védett területről.

Jelen, jövő: az ingatlan elhagyottan áll, semmi nyoma annak, hogy új gazdája van. A Manevi nem akarta elárulni, mit szándékszik csinálni a félkész szállóval.

11. Napsugár komplexum, Gyilkostó

Megvásárlás időpontja: 2021 júniusa.

Az épület állapota: gyenge, helyenként omladozó.

Mérete: A nagy épület beépített felülete 925 négyzetméter, kiterített összfelülete 2860 négyzetméter. A másik három melléképület területe 94, 82, illetve 118 négyzetméter. Telek területe: közel 1 hektár.

Vételár: még nem ismert.

Története: a telekkönyv szerint a nagy épület 1988-ban épült, a kis épületek 1975-ben. Az építési stílusa alapján ellenben szinte biztos, hogy az épület egy része sokkal régebbi, akár száz évesnél is több. Az 1940-es években megjelent újsághirdetések, és egy állítólag 1910-ből való képeslap igazolják ezt.

A szomszéd panzió üzemeltetője szerint a rendszerváltás óta a Napsugár kihasználatlanul áll, állaga folyamatosan romlik. Újságcikkekből kibogozva az derül ki, hogy a villa része a Gyilkostó RT-nek, melynek tömegprivatizációkor 155 ezer részvényét osztották ki a lakosságnak. Ez a cég botrányokba keveredett, nem tudta működtetni rendesen az ingatlanjait, nem akart befektetni, mert az üdülő helyzete tisztázatlan, hiányzik a csatornázás és az ivóvízhálózat, stb. Végül az ingatlan az időjárásnak esett áldozatul.

Jelen, jövő: A szomszéd állítása szerint a nyáron megjelent itt az új tulajdonos, és bemutatkozott: egy csíki származású, Magyarországon élő ember. Csak annyit mondott, hogy megvették az épületet, de szándékairól nem beszélt. A szomszédok azóta sem láttak senkit az új tulajdonos részéről.

Míg a Manevi elkezdte a másik gyilkostói ingatlanjának, a Turista szállónak a felújítását, itt még semmit nem mozdított, még az épület beázását sem állította meg. Január eleji látogatásunk alkalmával csak leszakadt teraszokat, folyamatosan ázó, szétszakadt falakat, az épületből több helyen kinövő növényzetet láttunk. Az udvaron és a kisebb épületekben valaki állatokat tart, pónilovakat, tyúkokat, de embert nem találtunk az állatok mellett. Kérdéseinkre a Manevi nem válaszolt.

12. Turist Hotel, Gyilkostó

Megvásárlás időpontja: 2021 júliusa.

Az épület állapota: jó, felújítás alatt áll.

Mérete: beépített felülete 1080 négyzetméter, alagsor + földszint + 2 emelet.

Vételár: még nem ismert.

Története: a telekkönyv szerint 2000-ben koncesszionálta az épület alatti területet a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal a Bucur családnak 49 évre. Eleinte Bucur villának hívták az épületet, később Turista hotel néven futott a 3 csillagos szálloda.

Jelen, jövő: jelenleg az épületet felújítják. A belső munkálatokon kívül a tetőt is lecserélik, „mert a magyaroknak nem tetszik a piros”, mondják a munkások. A nagy teraszt is beépítik, rendezvények szervezésére alkalmassá teszik. Az 54 kis házikót, ami a szálló mellett kempingszerűen működött, tűzre aprítják, helyette parkolót hoznak létre.

13. Remény szálló, Borszék

Megvásárlás időpontja: 2021 júliusa.

Az épület állapota: minősíthetetlenül gyenge, félig összeomlott.

[irp posts=”34982″ name=”Meghalt a Remény Borszéken, a „magyarok” megvették a tetemét”]

Mérete: beépített felülete 1650 négyzetméter, kiterített összfelülete 4370 négyzetméter.

Vételár: 400 ezer euró, amiből 297 ezer az épület és 103 ezer a telek.

Története: A Remény szálló 1889-1890-ben épült, és egy bő évszázadon keresztül egyik legmeghatározóbb épülete volt Borszékfürdő városképének. A település legelegánsabb épülete és szállodája volt, 28 szobával, nagy étteremmel. Itt tartották a rangos összejöveteleket. Kaszinóként is szolgált, majd a kommunizmus alatt mozi üzemelt benne, kantin és irodák.

A rendszerváltás óta senki nem mozdított itt semmit, csak a tulajdonos változott, papíron. Az elmúlt évtizedekben egy ideig a Rephar cég tulajdona volt, aztán átkerült a Copper Beech Invest céghez, majd tőle a Copper Beech Hotels & Resorts-hoz, aki most eladta a Manevinek. Ennek a Copper Beech céghálózatnak a tulajdonosa, aki hagyta lerohadni a Remény szállót, az európai parlamenti képviselő Dinesh Dhamija. Az indiai származású londoni üzletember az egyik leggazdagabb ázsiai származású üzletember az Egyesült Királyságban.

Jövő: a polgármester szerint a cég nem fogott még hozzá a javításhoz, csak kitakarítottak, hogy a statikusok be tudjanak menni körülnézni. Valószínűleg az ingatlan több pontján az alapoktól kell újraépítenie az épületet a Manevinek.

14. Park szálló, Nagyvárad

Megvásárlás időpontja: 2021 júliusában vették meg az épület 860/1581-ed részét, augusztusban pedig egy 105/1466-od részt és egy 106/1466-od részt.Az épület állapota: helyenként bomladozó, frontja molinóval letakart.

Mérete: Az 1581 négyzetméteres beépített felületű emeletes épületnek pontosan 1594351/2317746-od része az övék. Ha valaki nem boldogulna könnyen ezekkel a telekkönyvi törtekkel: ez az épület közel 69%-át jelenti.

Vételár: még nem ismerjük.

Története: 1785-ben került a telek Teleki Sámuel főispán tulajdonába, aki ide emeletes barokk palotát épített. A tulajdonjog később a Rhédey és a Bethlen családra szállt át. Az épület egy része 1903-ban, másik része 1909-ben került a Weiszlovits család birtokába, akik átépítették, és 1915-ben szállodát nyitottak benne. Hogy csak az épület homlokzatát változtatták-e meg, vagy lerombolták a javát és a pincére új épületet építettek, nem lehet tudni, minden forrás másképp látja.

A szálló neve bejárta a világot, amikor 1927-ben egy Váradon szervezett diákkonferencián regáti román diákok garázdálkodtak a városban, és többek között félholtra verték a Park szálló tulajdonosát, Weiszlovits Emilt. Egyes források szerint azért, mert nem adott ingyen szállást a román diákoknak, más források szerint azért, mert nagyszájú magyar zsidó volt, és régen szálka volt egyes helybéliek szemében, ismét más források szerint azért, mert a nála megszálló román diáklányokhoz nem engedte bemenni a fiúkat.

Érdekesség: 1922-es újságcikkek arra hivatkoznak, hogy a szálló épületét Bocskay István egykori erdélyi fejedelem építtette palotának, és Weiszlovits nagyon ragaszkodott Bocskay végrendeletéhez, amelyben ez állt: „És ezen palotában különösen vigyáztassék arra, hogy idegen férfi, idegen asszonnyal össze ne jöjjön …”
Így az ide érkező Ghica román herceget és menyasszonyát Weiszlovits két külön épületbe szállásolta el, és csak a közös társalgóban hagyta találkozni őket, nem hagyta a herceget felmenni a menyasszonyához. Erre ez dühbe gurult, pofonokat ígért, a rendőrprefektus elé vitette az egész személyzetet tulajdonossal együtt, majd ki kellett költöznie a szállodából, és borravalót sem adott. Ezt írták az újságok, hogy mennyi igaz belőle, nem tudom.

Tavasszal választások lesznek Magyarországon

Könnyen elképzelhető, hogy a Manevinek ezen kívül még vannak épületei Erdélyben, amelyekről nem tudunk. A cég titokban próbálja tartani ezeket az épületeket, és a helyi RMDSZ-es hatóságok sokszor segítik őket ebben. Az RMDSZ, és mellette minden magyar párt, most próbál jóban lenni a Fideszszel. És mivelhogy ez egy Fidesz-biznisz, legtöbbször élvezi a helyi elöljárók támogatását, sokszor még a közbenjárását is.

A Manevi ingatlanjaiba eddig lazán belenyomtak minimum 50-60 millió lejt, azaz több mint 10 millió eurót. Még egy ennyi kellene minimum ahhoz, hogy fel is újítsák ezeket az épületeket. De lesz-e ennyi, és honnan?

2021-ben a magyar kormány által a BGA-n keresztül az erdélyi magyarságnak szánt támogatások összege az előző évekhez képest látványosan visszaesett, állítja Sipi kollégám, aki erről ír a napokban. Ehhez képest a magánalapítványukra történő ingatlanvásárlások száma látványosan megnőtt.

Egyelőre úgy tűnik, a műemlékek felújításával nem sokat haladtak, legtöbb ingatlanjuk állaga folyamatosan romlik. De ők a pénzt és az időt nem a már megvásárolt épületek állagmegőrzésébe, hanem az újabb és újabb ingatlanok vásárlásába fektetik. Miért, ez az egyik nagy kérdés, amit az olvasóink feltesznek ebben a témában.

És van egy másik nagy kérdés is: mi lesz, ha a Fidesz nem nyer a tavaszi választásokon? Honnan lesz pénze a cégnek felújítani ennyi lepattant ingatlant? Vagy már mentettek ki maguknak pénzt a felújításokra?

A cikk az Átlátszó és az Átlátszó Erdély közös projektje keretében, a News Spectrum támogatásával készült.

Ha olvasóinknak bármilyen információjuk van a Manevi által megvásárolt ingatlanokról, és megosztanák velünk, megköszönjük, ha átküldik az ufo@atlatszo.ro emailcímre.

The post Épületenként vásárolják vissza Erdélyt, vagy közpénzt tesznek félre saját zsebbe? appeared first on Átlátszó Erdély.

„Nem tudunk szó nélkül eltekinteni Kövér Lászlónak a politikai értelemben felelőtlen erdélyi portyájától” – jelentette ki 2012 júliusában Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miután a Fidesz politikusa az önkormányzati választások idején a Magyar Polgári Pártnak kampányolt.

Nyolc évvel később, 2020 novemberében, a parlamenti választási kampányban az RMDSZ által közzétett Facebook-videókat végignézve nem könnyű eldönteni, hogy a Fidesz vagy az RMDSZ politikusai kampányolnak.

Ahogy közeledett a választások napja, egyre gyakrabban jöttek szembe Facebookon a magyar kormány tagjai, a magyar kormány segítségével létrejött beruházások, a Bukarestben megoldandó kérdésekpedig fokozatosan háttérbe szorultak.

Hogyan melegedett fel az RMDSZ és Fidesz közötti, kezdetben hidegháborús hangulat annyira, hogy ma már senki nem kapja fel a fejét, ha a választások napján Szijjártó Péter magyar külügyminiszter telefonos üzenetben buzdítja az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak az RMDSZ-re?

Hogyan lett mára teljesen természetes, hogy az RMDSZ egyik alapítványa segíti az erdélyi magyarok regisztrációját a magyarországi országgyűlési választásokra, a vezető RMDSZ-politikusok pedig nyilvánosan is a Fidesz mellett teszik le a garast a kampányban?

Mit jelent az, hogy az RMDSZ holdudvarába tartozó alapítványokhoz az utóbbi években nagyságrendileg ugyanannyi magyarországi közpénz érkezett, mint amennyi a magyar kisebbségnek járó bukaresti támogatás?

Ez a cikk a magyarországi kormánypártok és az RMDSZ közötti kapcsolatok alakulását tekinti át 2010-től, a második Orbán-kormány beiktatásától 2020 decemberéig, amikor az RMDSZ részvételével megalakult a Câțu-kormány.

Pontosan miről beszélünk?

Amikor a magyarországi kormánypártok és az RMDSZ közötti kapcsolatok (a továbbiakban egyszerűsítve: Fidesz-RMDSZ viszony) alakulásáról beszélek, akkor elsősorban Orbán Viktornak és a magyar kormány nemzetpolitika területén tevékenykedő magasrangú tisztségviselőinek, illetve az RMDSZ vezető politikusainak kapcsolataira, döntéseire és nyilvános kommunikációjára gondolok.

Tisztában vagyok vele, hogy az anyag így távolról sem teljes képet mutat. Ugyanis a magyarországi nemzetpolitikának az egyik fő jellemzője az, hogy a vezető politikusok mellett számos politikai és üzleti szereplő nyilatkozik, többé-kevésbé önállóan keres és épít ki partnerségeket, kezdeményez projekteket a különféle pártok színeiben politizáló erdélyi magyar politikusokkal, civil szervezetekkel, üzletemberekkel és egyházakkal.

A Fidesz vezető politikusai és egyes erdélyi magyar közéleti szereplők kapcsolatai akár a ’80-as évekig is visszanyúlnak. A több évtizedes pályafutások, bonyolult és sokszor terhelt viszonyok, viták részletes bemutatása messze túlmutat ennek az anyagnak a keretein, így ezekre csak akkor utalok vázlatosan, ha a téma szempontjából relevanciával bírnak.

A geopolitikai és a magyarországi, illetve romániai politikai kontextus ismertetéséről helyszűke miatt lemondok. A magyarországi és romániai politikai események, illetve az erdélyi magyar politikai színtér történéseit csak annyiban említem, amennyiben azok relevánsak a Fidesz-RMDSZ viszony alakulásának szempontjából.

Szintén további munkát igényel annak részletes feltárása, hogy a magyar nemzetpolitika hangsúlyos megjelenése, a látványosan megnövekedett támogatások, a Fidesznek és az RMDSZ-nek az évek során egyre szorosabbá váló viszonya hogyan befolyásolta a kisebbségi akkomodáció romániai modelljét és az RMDSZ bukaresti alkupozícióját. Erről régóta vita folyik, az elhangzott érveket, következtetéseket áttekinteni szintén nem fogom.

Az RMDSZ részvétele a Câțu-kormányban várhatóan szintén hatással lesz a Fidesz-RMDSZ viszonyra. Azonban mivel ez egy egészen friss fejlemény, erről szintén nem bocsátkozom jóslatokba.

[irp posts=”25483″ name=”NERdély 1.: így hódította meg az erdélyi magyarságot a Fidesz”]

Nagyban meghatározza az RMDSZ politikai mozgásterét a nemzetpolitika egyéni szintű hatása is. A könnyített honosítás és egyéb intézkedések révén zajlik, vagy talán már végbe is ment a virtuális nemzet intézményesülése. Ezt azonban szintén nem fogom alaposabban megvizsgálni.

Bárdi Nándor, Salat Levente, Toró Tibor, Székely István Gergő de főleg Kiss Tamás nemzetpolitikáról szóló írásai, előadásai határozzák meg azt a keretet, amelyben az eseményeket értelmezem.

A sajtószemlét háttérbeszélgetésekkel egészítettem ki

Anyagom gerincét a fenti periódus sajtószemléje alkotja az Udvardy Frigyes-féle kronológia, illetve az MTI archívuma alapján. Ennek előnye, hogy a korabeli sajtóbeszámolók az események, nyilatkozatok pontos tükrét nyújtják.

Az alább megtekinthető idővonal az utóbbi tíz év eseményeinek egészen részletes kronológiáját nyújtja – ezt érdemes a cikkel párhuzamosan megnyitni, és azon is végigkövetni az eseményeket.

Hátrányuk, hogy a vezető politikusokra, a sajtó számára könnyen elérhető, reflektorfényben zajló eseményekre koncentrálnak, és kevés az információ arról, hogy mi zajlott a színfalak mögött.

Például a megjelent nyilatkozatok alapján csak találgatni lehet, hogy milyen volt a hangulat, amikor Kelemen Hunor és Orbán Viktor először találkozott négyszemközt 2011 júliusában Tusnádfürdőn. Arról is csak szóbeszédek maradtak fenn, hogy miképp zajlott a közvetítés a „hidegháború”, majd a „hideg béke” időszakában.

Felemás eredménnyel járt, amikor aktív, illetve visszavonult RMDSZ-politikusokkal, a politikai viszonyokra és a támogatási rendszerre rálátással bíró hivatalnokokkal, újságírókkal és társadalomtudósokkal is próbáltam beszélgetni.

„Teljes hírzárlat van. A rendszeren belül dolgozókkal is csak a kiszabott feladat elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges információkat osztják meg” – magyarázta egy forrásom, aki korábban egy RMDSZ-közeli alapítvány alkalmazottja volt.

A teljes képre, a zárt körű tárgyalásokon elhangzottakra és egyes történések hátterére nagyon kevés embernek lehet rálátása. Interjút kértem RMDSZ-es vezető politikusoktól is, többek között Kelemen Hunortól és kabinetfőnökétől, Nagy Zoltántól. Megkereséseimre nem érkezett válasz. Ennek ellenére mintegy tucatnyi interjút sikerült készítenem – interjúalanyaim többsége azt kérte, maradhasson névtelen.

[irp posts=”2991″ name=”NERdély 2.: hogyan alakította át az erdélyi politikát a Fidesz?”]

„Rúgjuk-e szét az RMDSZ-t?”

„Értsétek meg, az RMDSZ nélkül nem tudok a Kárpát-medencében nemzetpolitikát csinálni” – mondogatta zártkörű beszélgetéseken Orbán Viktor a kilencvenes években. A Fidesz elnöke azonban nem feltétlenül arra a szoros együttműködésre gondolt, ami az utóbbi években a magyar kormány és az RMDSZ között kialakult.

„1998-ban, amikor Orbán Viktor először jött Tusványosra miniszterelnökként, egy zártkörű egyeztetésen megkérdezte, rúgjuk-e szét az RMDSZ-t. Kezdjünk-e invesztálni egy alternatív RMDSZ-be vagy nem? Mi akkor azt mondtuk, erre nincsen szükség, hanem ehelyett az RMDSZ-en belüli ellenzéket kell megerősíteni” – emlékezett vissza egy olyan politikus, aki az egykori Reform Tömörülés, vagyis az RMDSZ belső ellenzékének tagja volt.

És bár az első Orbán-kormány idején sikerült normalizálni a kapcsolatokat a Markó Béla által vezetett RMDSZ-szel, a feszültségek, súrlódások, üzengetések mindennaposak voltak. A forrófejű, folyton előreszaladó Orbán Viktor és a kimért, mindent aprólékosan mérlegelő, mindenkivel konzultáló Markó Béla kapcsolatát jól példázza a Sapientia magánegyetem alapításával kapcsolatos vita.

Markóval miért nem konzultált senki?

„1999-ben Orbán Viktor – miközben Tusványosra tartott – Marosvásárhelyen, a repülőtéren találkozott Markó Bélával. A mintegy tíz perces beszélgetés során Markó elmondta, hogy sikerült módosítani az oktatási törvényt, és ugyan a román állam által finanszírozott magyar egyetemre nincsen lehetőség, de egy magánegyetem megalapításának nincsen akadálya.

Tusványoson egy vacsora során szóba került egy magyarországi finanszírozással működő magánegyetem. Orbán Viktor hazament, majd augusztusban kijött a kormányhatározat az egyetem létrehozásáról, évi 2 milliárd forintos kerettel. A hír hallatán Markó felveszett, hogy vele miért nem konzultált senki. Erre a Fidesz pislogott, és nem értette, hogy akkor most mi van” – emlékezett vissza egy forrásunk.

A név nélkül nyilatkozó politikus forrásunk által elmondottakat megerősítette és árnyalta is az Átlátszó Erdély kérdéseire válaszolva Markó Béla. Az akkori RMDSZ-elnök szerint egy kötetlen beszélgetésen már 1998-ban felvetette Orbán egy posztgraduális, szűk keresztmetszetű, elit felsőoktatási intézmény ötletét, melyet ő is jónak tartott. Abban maradtak, hogy majd még gondolkoznak róla.

1999-ben valóban találkoztak Orbán Viktorral a marosvásárhelyi repülőtéren, együtt mentek be a városba, ahol a magyar miniszterelnöknek Radu Vasile miniszterelnökkel volt tárgyalása. „Igen, a repülőtérről befelé menet már konkrétan szóba került, hogy a magyar kormány segíteni fog egy alapítványi egyetem létrehozásában (ez már természetesen különbözött az eredeti, posztgraduális elképzeléstől, szélesebb spektrumban gondolkoztunk)” – így Markó.

Az RMDSZ-elnök szerint két ponton volt éles nézetkülönbségük: a magyar kormány elképzelése szerint csak Kolozsváron és Csíkszeredában lett volna kar, Marosvásárhelyen nem. A másik vita arról szólt, hogy a Sapientia komplementáris legyen, vagyis csakis olyan szakokat indítsanak, amilyenek nincsenek az állami felsőoktatásban magyarul. „Ez számomra nagyon fontos elv volt, az elején így is történt, később már nem” – fűzte hozzá Markó Béla.

Keveset tudunk arról, hogy az idők során pontosan miért romlott meg Markó Béla viszonya Orbán Viktorral. Egy gyakran emlegetett sztori szerint a végső törést az okozta, hogy Markó a 2002-es országgyűlési választások első fordulója után, amikor még nem volt világos, ki a nyertes, sietett gratulálni a szocialista miniszterelnök-jelölt Medgyessy Péternek.

Mivel Orbán Viktor akkoriban az RMDSZ-t a saját táborában tudta, ezt árulásként értelmezte.

„Amikor kimegyek a frontvonal elé, és az ellenség lő rám, arra fel vagyok készülve. De amikor saját táboromból lőnek hátba, az ellen nem tudok védekezni” – mondta egyszer Orbán Tusványoson.

Egy másik forrásunk arra emlékszik, hogy egyszer Orbán kijelentette: soha senki nem sértette meg annyira, mint Markó Béla. Azonban a politikus akkor nem részletezte, pontosan mi volt ez a sértés.

„Választások után illik gratulálni a győztesnek, de valami olyasmit mondtam, hogy gratulálok a magyar országgyűlésbe bejutott pártoknak, és kiemelten a legtöbb szavazatot szerzett MSZP-nek. Személyekről nem volt szó, azt viszont hozzátettem, hogy várjuk meg a második fordulót” – emlékezett vissza Markó Béla, aki szerint a konfliktusos viszonynak az volt az oka, hogy a Fidesz sokszor és sokféleképpen próbált beleszólni az RMDSZ életébe, el egészen személyi kérdésekig. „Hamar ki is derült, hogy ez nem megy, de attól kezdve már hullámzott a kapcsolatunk, bár viszonylag gyakran találkoztunk a Fidesz vezetőivel, én magam is Orbán Viktorral” – mondta.

Miért kéne ugyanúgy viszonyulni azokhoz, akik szeretnek, és akik nem szeretnek?

Markó egy 2010-es interjúban így beszélt kapcsolatáról a Fidesszel:

„Rám nagyon sok magyarországi politikus azért haragszik, mert mindenkit zavart, hogy az RMDSZ önálló politikát folytat. Én senkinek nem engedtem, hogy diktáljon, se Budapestről, se Bukarestből, miközben szinte mindenki megpróbálta. Bukarestben hamarabb rájöttek, hogy ez nem megy, Magyarországról folyamatos volt a sértődöttség, hogy nem tudtak ránk telefonálni (…).”

Az RMDSZ akkori elnöke az egyenlő távolság – vagy másképp fogalmazva: az egyenlő közelség – elveként fogalmazta meg azt az elgondolást, miszerint az RMDSZ-nek úgy Budapesten, mint Bukarestben kapcsolatot kell fenntartania úgy a jobb, mint a baloldali pártokkal. Ez azonban nem jelent alárendeltséget, az RMDSZ minden döntést önállóan, a saját érdekeinek megfelelően hoz meg.

„Az egyenlő közelség hülyeség. Miért kéne ugyanúgy viszonyulni azokhoz, akik szeretnek, és akik nem szeretnek téged?” – jegyezte meg erről a doktrínáról egy RMDSZ-politikus forrásunk, aki hozzátette azt is, hogy a Fidesz 2002-es bukása után felvidéki, vajdasági politikusok soha nem mentek úgy Gyurcsányhoz, hogy ne tették volna tiszteletüket a Lendvay utcában. Forrásunk szerint Markó soha nem tette meg ezt a gesztust Orbánnak.

„Nem emlékszem olyan elvre, hogy amikor Magyarországra mentünk, udvariasan mindenkit meg kellett volna látogatnunk. Akivel dolgunk volt, azzal tárgyaltunk, és természetesen a kormánnyal volt többször dolgunk. De egyébként végig tartottuk a kapcsolatot az ellenzékkel is, ezt nemcsak természetesnek, hanem hasznosnak is véltem és vélném ma is” – fejtette ki megkeresésünkre Markó Béla.

Bármi is történt, ha kezdetben csak Verestóy Attila szenátor volt indexen a Fidesznél, erre a tiltólistára 2002 után Markó Béla is felkerült. Így már a szocialista kormányzás idején világossá vált, hogy míg Markó Béla az RMDSZ elnöke, addig az RMDSZ és a Fidesz viszonyát nem lehet rendezni.

Mit gondol Markó? Kérdezd meg Kelemen Hunortól!

A Markó Béla által kiszemelt és a 2000-es évek második felében gondosan felépített utódnak, Kelemen Hunornak nem volt könnyű dolga. A Fideszben sokáig csak Markó Béla gyenge utánzatát látták benne.

A fizikai hasonlóság mellett ez annyiban is megalapozott volt, hogy Kelemen ebben az időben nagyon vigyázott arra, hogy mindig pontosan ugyanazt mondja, amit az RMDSZ-elnök. „Ha tudni akartad, miről mit gondol Markó, Kelemen Hunorral kellett beszélgetned” – fogalmazott ironikusan egy RMDSZ-politikus.

Egy másik interjúalanyunk szerint Orbán „gúnyosan, lenézően beszélt (Kelemen Hunorról), ha szóba került. Németh Zsolt kellett figyelmeztesse, hogy hamarosan ő lehet a főnök Erdélyben”. Kelemen csak megválasztása után lett érdekes a Fidesz, illetve Orbán Viktor számára, azelőtt nem rendelkezett kapcsolatokkal Orbán felé, és ők sem keresték különösebben a kapcsolatot vele.

A nagy váltásra 2011 februárjában a nagyváradi tisztújító kongresszuson került sor. Ekkor három jelölt indult az RMDSZ elnöki pozíciójáért: a fő esélyesnek tartott Kelemen Hunor mellett a szabadelvű Eckstein-Kovács Péter, valamint Semjén Zsolt pártfogoltja, Olosz Gergely.

Olosz, a totális tévedés

„Olosz totális tévedés volt. Mondtuk Orbán Viktornak és Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettesnek is, hogy ne invesztáljanak Geribe, mert korrupt, alkalmatlan, és esélye sincs” – mesélte egy forrásunk. Semjén, aki gyermekkora óta jól ismeri a tanulmányait a pannonhalmi bencés gimnáziumban végző Olosz Gergelyt, az erdélyi politikusok figyelmeztetését azzal hárította, hogy védencét a székelyföldi RMDSZ-politikusok, Tamás Sándor és Antal Árpád mocskolják, de valójában fordítva van, Tamás és Antal a korrupt.

Ez az epizód rávilágít Orbán Viktor egyik gyenge pontjára: fontos döntéseket úgy hoz meg, hogy nem mélyül el az adott kérdésben, és hajlamos vakon hallgatni a hozzá közelállók tanácsára.

[irp posts=”25485″ name=”Olosz Gergely, az erdélyi magyar közélet legnagyobb kalandora”]

Az pedig a sors különös fintora, hogy a befolyással való üzérkedésért jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergely jelenleg Magyarországon bujkál. Védelmezője, Semjén Zsolt pedig gyakori vendége Tamás Sándornak és Antal Árpádnak.

Nyersen bunkó beszéd a nagyváradi kongresszuson

De vissza a nagyváradi kongresszusra: a Fidesz üzenetét hozó Pelczné Gáll Ildikó alig burkoltan megfenyegette az elnökválasztásra készülő RMDSZ-küldötteket. A magyarországi kormánypárt alelnöke szerint a politikai szervezetek is elfáradnak, amiként az emberi test: lomhává, betegessé válnak. „Önök ma eljutottak erre a szintre – jelentette ki. – Ha ma a változásra szavaznak, mi segítő kezet nyújtunk a jövőben.”

Arra nem számítottunk, hogy ez a beszéd ennyire nyersen bunkó lesz – fogalmazott egyik beszélgetőtársunk –, azonban korábban Orbán környezetéből már érkeztek olyan jelzések, hogy a Fidesz kész békét kötni az RMDSZ-szel, amennyiben a szervezet egy olyan elnököt választ, akivel Orbán Viktor szót ért.

Az RMDSZ élére megválasztott Kelemen Hunor egyik fő feladata az első pillanattól kezdve világos volt: rendeznie kell a viszonyt Orbán Viktorral.

A magyar kormány is világosan megfogalmazta, mit vár el: „az RMDSZ-nek változtatnia kell az egyenlő távolságtartás elvén” – jelentette ki a nagyváradi kongresszus után a Hargita Népének adott interjújában Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette, „az új kezdet mindenkinek adott”.

Egyre sűrűbben járnak Magyarországra az RMDSZ politikusai

Keveset tudunk arról, hogy a zárt ajtók mögött mi zajlott, azt azonban tudjuk, hogy 2011-től az RMDSZ-politikusok magyarországi útjainak a száma folyamatosan emelkedett. Az Átlátszó Erdély információkat perelt ki az RMDSZ-től politikusainak külföldi útjairól, bár az RMDSZ nevekkel és részletekkel nem szolgált. Az adatokból kitűnik, hogy 2009-ben – tehát az MSZP (Bajnai)-kormány utolsó évében – összesen 11 külföldi útjuk volt az RMDSZ tisztségviselőinek, ebből tízszer Magyarországra utaztak.

2010-ben, tehát abban az évben, amikor a Fidesz kormányra került, az utak száma 38-ra nőtt, és túlnyomó többségben szintén Magyarországra vezetett. 2011-ben, Kelemen Hunor elnöki mandátumának első évében 49 utat számoltak el. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden héten Magyarországon járt az RMDSZ valamelyik tisztségviselője.

Az évek során a külföldi utak száma folyamatosan növekedett. 2017 az utolsó év, amelyből vannak ilyen adataink, ekkor 130-szor utaztak az RMDSZ politikusai külföldre. A célország az esetek túlnyomó többségében Magyarország, ahol általában 2-3 napot, de nem ritkán akár egy hetet is tartózkodtak. Bár az adatokból az sem derül ki, hogy kivel találkoztak, de feltételezhetjük, hogy nem a magyarországi ellenzéki pártokat látogatták.

A békülékenyebb sajtónyilatkozatok és egyre gyakoribb találkozók ellenére 2011-ben még háborúban állt az RMDSZ és a Fidesz. 2011 áprilisában egy SZKT-ülésről kivonultak a magyarországi diplomaták, miután Lakatos Péter parlamenti képviselő gúnyosan bírálta az Orbán-kormányt.

Az RMDSZ kivéreztetése

Ennél az incidensnél jóval komolyabb érvágást jelentett az RMDSZ számára, hogy 2011 májusában a magyar kormány elvette az oktatási-nevelési támogatás lebonyolítását az RMDSZ alapította Iskola Alapítványtól.

Nem annyira a program lebonyolításával járó erőforrások, sokkal inkább az erdélyi magyar családokra vonatkozó, naprakész adatok elvesztése volt fájdalmas, magyarázták forrásaink. Ezek az adatok politikai marketing szempontjából, választási kampányok idején kincsesbányát jelentettek az RMDSZ számára. Ne felejtsük, a GDPR előtti időkben járunk.

Ezzel egy időben a szintén RMDSZ-közeli Progress Alapítvánnyal is közölték, hogy már nem jogosult ellátni a magyarigazolvány ügyintézésével kapcsolatos feladatokat. A státusirodák felszámolása azért érintette érzékenyen az RMDSZ-t, mert ezek nagyrészt az RMDSZ területi szervezeteivel egy irodában működtek, így a területi szervezetek működési költségeit, valamint az alkalmazottak egy részét el lehetett számolni a magyar kormány felé.

2011 júliusában, a marosfői EU-táborban Kelemen Hunor így fogalmazott: „Szükség van Budapest tanácsára, egy valamire viszont nincs szükség: a magyar fővárosból diktálják, mi jó az erdélyi magyarságnak”.

Gondosan megszervezett randevú Tusványoson

Jelen tudásunk szerint a marosfői tábor után néhány héttel, július 23-án találkozott először négyszemközt Kelemen Hunor és Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Nagyon keveset tudunk erről a találkozóról, egy részlet kivételével. A találkozó szervezői semmit nem bíztak a véletlenre: hogy kettejüket senki ne zavarja, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen jelen levő politikusoknak – köztük Tőkés Lászlónak, Sógor Csabának és Eckstein-Kovács Péternek – más programot szerveztek az üdülőváros másik felében.

A megbeszélés ténye sem volt nyilvános, a találkozóról szóló értesülés az Evenimentul Zilei román napilapban jelent meg először. „Úgy érzem, hogy a magyar kormánnyal való kapcsolat kimozdult a holtpontról (…) a következő időszakban tovább tudunk javítani a kapcsolaton, mivel mindkét fél részéről a nyitottság és az együttműködési szándék fogalmazódott meg (…)” – nyilatkozta Kelemen.

Ezzel párhuzamosan az RMDSZ ellenzéke szervezkedett. 2011. szeptember 15-én sikerült bejegyezni Bukarestben az Erdélyi Magyar Néppártot. „Ebben a párt bejegyzését megelőző időszakban egyáltalán semmilyen támogatást nem kaptunk a Fidesztől. Orbán úgy volt vele, hogy ha ezt akarják, csinálják. Nézzük meg, mit tudnak, támogassuk őket, de ne nagyon” – mondta az Átlátszó Erdélynek egy ellenzéki politikus, aki részt vett az aláírásgyűjtés, majd a párt bejegyzésének a folyamatában.

Igaz, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok alaptevékenységük, a könnyített honosításban való segédkezés mellett az EMNP területi szervezeteiként működtek. Akárcsak a Progress Alapítvány státusirodái, itt is ugyanazt az irodát és részben ugyanazt a csapatot foglalkoztatta a Demokrácia Központ, az EMNT és az EMNP. Ezt a gyakorlatot itt dokumentáltam.

Arra is fény derült, hogy a 2012-es júniusi önkormányzati választások, majd a 2012 decemberében tartott parlamenti választások idején miként támogatták magyar állami vállalatok összesen nagyjából 1 millió euróval azokat a frissen bejegyzett civil szervezeteket, amelyek az EMNP politikusaihoz köthetőek.

Hagyjuk őket futni, nézzük meg, mi lesz belőle

„Miközben az világos volt, hogy az RMDSZ le van vágva a támogatásokról, az nem volt világos, hogy az EMNP-t hogyan és mennyivel fogja támogatni a magyar kormány” – magyarázta Toró Tibor politológus.

Egy másik, EMNP-ben politizáló forrásunk szerint a pénzt későn utalták, és bár Kubatov Gábor pártigazgató tartott nekik képzést, Orbán Viktortól politikai támogatást egyáltalán nem kaptak, a miniszterelnök nem kampányolt nekik. Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára viszont részt vett a kampányban, ahogy az MPP kampányában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

„2012-ben kísérlet zajlott: meg lehet-e roppantani az RMDSZ politikai monopóliumát? Maga Orbán Viktor sem lehetett biztos benne, hogy ez működni fog, ezért nem is állt bele teljesen. Sokkal inkább olyan volt ez, hogy próbáljuk ki, hagyjuk őket futni, nézzük meg, mi lesz belőle” – értékelt Toró Tibor.

Bár a választások előtt az EMNP saját szavazatarányát 30-40 százalékra becsülte, az erőviszonyokat a 2012 júniusi önkormányzati választások eredményei segítettek tisztázni: az EMNP 44 ezer (0,45%), az MPP pedig 36 ezer (0,37%) szavazatot kapott. Világossá vált, hogy egyik párt sem tudja veszélyeztetni az RMDSZ-t, amelynek listáira 490 ezren szavaztak.

2012 júliusában Orbán Viktor úgy az RMDSZ, mint az EMNP és az MPP elnökével konzultált. „(Orbán Viktor) nem kívánja Budapestről megmondani, hogy mi legyen Erdélyben. Nem adott tanácsot az őszi parlamenti választásokkal kapcsolatban” – nyilatkozta erről akkor az RMDSZ-elnök.

Orbán nem kíván konfliktusba keveredni az RMDSZ szavazóival

Ebben az évben Tusványoson ha lehet egy fokkal józanabb kijelentést tett Orbán Viktor: Tőkés Lászlóval és az EMNP-vel „stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik az RMDSZ-re szavaztak”.

A 2012 decemberében megtartott parlamenti választásokon az önkormányzati választásokhoz hasonló eredmény született: az RMDSZ képviselőjelöltjei 380 ezer szavazatot (5,13%), szenátorjelöltjei pedig 388 ezer szavazatot kaptak (5,23%). Az EMNP képviselőjelöltjeire 48 ezren (0,64%), szenátorjelöltjeire 58 ezren (0,79%) voksoltak.

„2007-ben, az EP-választásokon azt láttuk, hogy míg az RMDSZ jelöltjei 283 ezer szavazatot kaptak, addig a függetlenként induló Tőkés Lászlóra 176 ezer szavazatot adtak le, ami a szavazatok közel 40 százaléka. Világos volt, hogy létezik egy erős elégedetlenség az RMDSZ-szel szemben, a kérdés így az volt, hogy a Tőkésre leadott szavazatokat át lehet-e vinni az RMDSZ ellen induló pártokra. A későbbi választások tanulsága az, hogy ez nem működik” – értékelt egy politikus forrásunk.

Valahogy „újragombolni a mellényt”

„Hazardírozás, hogy néhány tizeddel alatta vagy felette van az RMDSZ az ötszázalékos küszöbnek, ilyen kockázatot nem szabad többet vállalni” – nyilatkozta a parlamenti választások után a közmédiának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A politikus arról is beszélt, hogy az erdélyi magyar politikai pártok túl kell lépjenek a személyes konfliktusokon a jövőben, a parlamenti képviselet érdekében összefogásra van szükség.

„Vannak személyes konfliktusok, de ezek nem személyes kérdések, hanem az elmúlt évtizedekben a különböző politikai felfogásbeli különbségekből adódó vélt és valós sérelmek halmaza” – így Semjén, aki szerint ezeken a konfliktusokon túl kell lépni, mindenkinek önvizsgálatot kell tartania, és valahogy „újra kell gombolni a mellényt”.

2013 során számos találkozóra került sor. Óvatosan optimista nyilatkozatok is születtek, ennek ellenére Kelemen Hunor így fogalmazott egy, az Erdélyi Riportnak adott interjúban 2013 decemberében:

„Kiegyezésről nem beszélhetünk. Arról lehet beszélni, hogy a viszonyunk javult, változott. És ennek nagymértékben az az oka, hogy ők látják, tudják, érzik, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen Erdélyben. (…) Az elmúlt három és fél esztendőben a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást. Nem kértünk és nem kaptunk. Ez akkor sem változott, amikor a viszonyunk Orbánnal javult, és 2013-ban gyakran találkoztunk.”

A Fidesz-RMDSZ viszony alakulása szempontjából mérföldkőnek számít egy 2014 elején született interjú, melyben Semjén Zsolt úgy fogalmazott: el kell kerülni azt a helyzetet, hogy az RMDSZ 85-92 százalékos támogatása miatt az erdélyi magyarok ne tudjanak a magyarországi választáson leszavazni a Fideszre.

Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke ezt az interjút így gondolta tovább: „ha megfordítom ezt a mondatot, akkor világossá válik az RMDSZ legfontosabb érdeke ebben a viszonyban: a Fidesznek az erdélyi szavazótábora 95-96 százaléka az itteni magyaroknak. Nekünk az az érdekünk, hogy valaki egyszerre tudjon RMDSZ-es és fideszes lenni, és a rossz viszony ne legyen akadálya annak, hogy ez a különböző választásokon is megnyilvánuljon.”

Az EP-választási kampány hozta el az áttörést

A 2014-es országgyűlési választásokra való regisztráció lebonyolításába már az RMDSZ is besegített. A kampány során az RMDSZ második vonalbeli politikusai – közöttük Tamás Sándor és Borboly Csaba, az RMDSZ háromszéki és csíki területi szervezeteinek elnöke – nyilvánosan is a Fidesz mellett foglaltak állást.

„Fontosnak tartjuk, hogy mindenki éljen szavazati jogával, mert ez mindannyiunk állampolgári kötelezettsége. Én személy szerint ennek a kormánynak szavazok bizalmat, mert kézzelfoghatók az eredményeik. Elvárásom a jelenlegi kormánnyal szemben, hogy továbbra is hangsúlyos határon túli politikát folytasson” – jelentette ki Borboly Csaba.

Április 6-án az újabb kétharmados győzelmet arató Fidesz-KDNP eredményváróján 30-35 romániai magyar politikus gratulált a győzteseknek. Köztük olyan RMDSZ-politikusok, mint Kelemen Hunor, Antal Árpád, Tamás Sándor és Székely István. Fontos azonban megjegyezni, hogy korábban is jelen voltak RMDSZ-es politikusok a Fidesz eredményváróján, talán csak Kelemen Hunor jelenléte az újdonság.

2014 májusában megtörtént az áttörés: az EP-választási kampány idején Orbán Viktor és Kelemen Hunor együtt kampányolt. Az európai parlamenti választásokon „az RMDSZ és a Fidesz-KDNP egymást kölcsönösen támogatják (…). A Fidesz, a KDNP és az RMDSZ azért dolgozik, hogy erős Európai Néppárti frakció legyen a következő öt évben is. Ez csak akkor sikerülhet, ha mind a Fidesz, mind az RMDSZ jó eredményeket ér el, ehhez pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni” – nyilatkozott Orbán Viktor a szatmárnémeti Római Katolikus Püspöki palota parkjában.

A hét éve EP-képviselő Tőkés László ekkor már nem erdélyi, hanem a Fidesz-listán kapott befutó helyet.

Elnökválasztás TV macival és időjárásjelentéssel

Ha két évvel korábban Orbán Viktor még egyfajta kísérletnek fogta fel azt, hogy választásokon az EMNP jelöltjei is elindulnak az RMDSZ ellenében, a 2014-es államfőválasztásra ez az álláspontja gyökeresen megváltozni látszott – annak ellenére, hogy a parlamenti választásokkal ellentétben ennek a választásnak különösebb tétje nem volt.

Egy találkozón a miniszterelnök egy különös, TV maciról, híradóról és időjárásjelentésről szóló példázattal válaszolt az EMNP-nek arra a felvetésére, hogy Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke is indulna a választásokon – tudtuk meg egy EMNP-politikustól.

„Fiúk, ha engem kérdeztek, ez olyan, mint a TV maci és az időjárás-jelentés. Egyik sem érdekes, mindenki a híradót akarja nézni, de ha nem akarod lekésni a híradó elejét, akkor meg kell nézd a TV macit. Az időjárás-jelentés lehet, hogy kicsivel több embert érdekel, mint az esti mese” – idézte forrásunk Orbán Viktort. „Ebből azt kellett volna kiolvassuk, hogy fiúk, ne induljatok. Mi azt olvastuk ki, hogy Orbánnak mindegy, indulunk-e vagy sem” – mesélte forrásunk.

Ez a döntés azonban hiba volt: Orbán Viktor az RMDSZ-elnöknek kívánt sok sikert, ebből is látszott, a Fidesznek nincsen ínyére, hogy Szilágyi Zsolt versenybe szállt Kelemen Hunor ellen. A kampányban még az EMNP-vel hagyományosan baráti kapcsolatokat ápoló Németh Zsolt sem vett részt.

Az elnökválasztások egyébként lényegében nem módosították az erőviszonyokat: Kelemen Hunor 329 ezer vokssal 3,47 százalékon végzett, Szilágyi Zsolt 53 ezer szavazattal 0,56 százalékos eredményt ért el.

Senkit nem vágnak le teljesen

Bár minden jel szerint Orbán Viktor számára az EMNP ezután már nem érdekes, a mai napig nincsen jele annak, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által bonyolított honosításra évente megítélt 250 millió forintos (nagyjából 700 ezer EUR) támogatás vagy az EMNP holdudvara által különféle projektekre becsatornázható pénz látványosan csökkenne.

„Senkit nem vágnak le teljesen: az utolsó pillanatban mindenki kap egy kis gesztust, valamennyi pénzt, ezzel benntartják a rendszerben” – magyarázta a rendszer működését egy politológus interjúalanyunk. Szerinte emögött az a számítás, hogy olcsóbb egy-egy sikertelen politikai projektet lélegeztetőgépen tartani – és ha úgy adódik, valamilyen feladattal megbízni –, mint teljesen megszüntetni.

Időközben Bukarestben is zajlik az élet: 2014. december 13-án az SZKT úgy döntött, hogy az RMDSZ lépjen ki a 3. Ponta kormányból. Ez a mindössze nyolc hónapnyi kormányzás volt az RMDSZ utolsó kormányzati szerepvállalása az általunk vizsgált időszakban.

Kis elméleti gyorstalpaló

Rövid elméleti kitérőt kell tennünk ahhoz, hogy megértsük, hogyan változott meg az RMDSZ helyzete, miután tartósan ellenzékbe kényszerült, és ezzel párhuzamosan számottevően megnőttek az Erdélybe érkező magyarországi támogatások.

[irp posts=”25483″ name=”NERdély 1.: így hódította meg az erdélyi magyarságot a Fidesz”]

Az első ilyen fogalom az erdélyi magyar etnikai párhuzamosság (vagy pillarizáció): ez azt jelenti, hogy a közösség egy sor saját, a többségi társadalmi intézményekkel párhuzamos intézményt működtet, mely lehetővé teszi a közösség tagjai számára, hogy a mindennapi életüket úgy éljék, hogy csak ritkán lépnek interakcióba a többségi intézményekkel.

Az erdélyi magyar közösség által működtetett intézményrendszer egyfajta aszimmetrikus pillarizációnak is tekinthető. Azért nem szimmetrikus, mert az erdélyi magyar intézményrendszer beágyazódik a tágabb román társadalomba, amely azonban nem egy másik pillér, hanem a fősodor.

Az erdélyi magyar intézményrendszer egyik kulcsfontosságú működtetője az RMDSZ.

Kiss Tamás több helyen is kifejtett elmélete segít annak a megértésében, hogyan vált az RMDSZ kiszolgáltatottá a Fidesz irányába, miután 2015-től ellenzékbe került.

Ehhez egy újabb fogalmat, az aszimmetrikus kisebbségi akkomodáció fogalmát szükséges bevezetni. Ez azt jelenti, hogy Romániában nem létezik törvényes garancia az etnikai hatalommegosztásra, a többség és a kisebbségek – jelen esetben a magyar közösség – közötti erőforrás-elosztásra. Ezt minden esetben újra kell tárgyalni a hatalom többségi birtokosaival.

Kiss szerint az RMDSZ legitimitását a közösségen belül a forrás-allokációs képessége határozza meg. Vagyis az, hogy mennyi erőforrást tud a saját partonáltjai – az erdélyi magyar intézményrendszer, a magyarlakta területek – számára kialkudni.

Amikor a magyar nemzetpolitika túllicitálja a román államot

A 2010-es évek első feléig a Magyarországról érkező támogatások viszonylag kis összegűek voltak, így az RMDSZ elsősorban a nagyságrendekkel nagyobb bukaresti források megszerzésében volt érdekelt. Sikeresen monopolizálta is ezeket a forrásokat, vagyis Bukarestből a pénz minden esetben az RMDSZ révén érkezett. Csakhogy 2015 után az RMDSZ már nem kormányzati tényező, a korrupcióellenes harc pedig az RMDSZ egyedi érdekkijárásra, alkudozásra összpontosító bukaresti stratégiáját ellehetetlenítette.

Ezzel párhuzamosan a magyarországi támogatások 2016 után exponenciálisan megnövekedtek. Már nem kiegészítő jellegűek, hanem intézményes folyamatokat generálnak és változtatnak meg. Vagyis a magyar nemzetpolitika „felüllicitálja” a román államot. Kiss értelmezésében az RMDSZ és a Fidesz közeledését ebben a kontextusban kell szemlélni.

[irp posts=”2991″ name=”NERdély 2.: hogyan alakította át az erdélyi politikát a Fidesz?”]

Ehhez az elgondoláshoz annyit kell hozzátenni, hogy ismereteim szerint nem létezik kimutatás arról, hogy a román állam pontosan mennyi forrást biztosít a magyarlakta területeknek, és ebből mennyi pénz köszönhető az RMDSZ kormányzati szerepvállalásainak. Egy ilyen összesítés hiányában nehéz megmondani, hogy a román vagy a magyar állam által biztosított források nagyobbak.

Az RMDSZ monopolhelyzetének vége

Az azonban bizonyos, hogy a bukaresti jelenlét gyengülésével és a magyarországi nemzetpolitika térnyerésével alapvetően megváltozott az RMDSZ pozíciója: lojalitási versenybe kényszerült. Mit jelent ez?

Míg a bukaresti kormánnyal való alkufolyamatokban az RMDSZ – és annak vezetősége – minden esetben monopolhelyzetet élvezett (a román pártok szinte soha nem próbálták az RMDSZ-t megkerülve közvetlenül megszólítani a magyar közösséget), a magyarországi nemzetpolitika alapvetően másképp működik.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a kontroll úgy valósul meg, hogy a hatáskörök, funkciók közt átfedések vannak, és ez a nemzetpolitika terén is jellemző. A miniszterelnök mellett mintegy féltucatnyi vezető politikus, valamint 15-20 nemzetpolitikai intézmény alakítja ezt a mezőt, ahol a szereplők látszólag önállóan és egymással is versenyezve építenek ki határon túli hálózatokat.

A versenyben nem annyira a mérhető teljesítmény, hanem egy sokkal szubjektívebb kritérium: a lojalitás a mérvadó. Ennek az az eredménye, hogy a szereplők nemcsak lesik Orbán Viktor óhaját, hanem adott esetben „továbbgondolják” a szándékát, és megpróbálják azt is teljesíteni, amit a miniszterelnök valójában nem is kért.

Ebben a mezőben az RMDSZ korábbi monopolhelyzete eltűnt. Számos beszámolónk van arról, hogy a szocialista kormányok idején Markó Bélának hozzáférése volt a támogatási döntések listáihoz, és azokat kedve szerint módosíthatta. Ma az RMDSZ csúcsvezetése csak egyike a magyar kormány kegyeiért versengő – és lojalitását bizonyítani próbáló – szereplőknek.

„Mindenről tudni, kevés dolgot meghatározni”

Forrásaink szerint Kelemen Hunor ugyan javasolhat támogatásra projekteket, de nincsen beleszólása abba, hogy végül kinek és mennyi pénzt ítélnek meg. Az RMDSZ politikusai gyakran közvetlenül, az RMDSZ vezetőségétől függetlenül is kapcsolódnak a magyar kormány valamelyik szereplője által felépített patronázshálózathoz. Ez tovább szűkíti az RMDSZ vezető politikusainak a mozgásterét.

Bár Kelemen Hunornak sikerült konszolidálnia saját helyzetét, azonban az általa vezetett RMDSZ már nem hasonlít arra a szigorúan centralizált szervezetre, ami Markó Béla idején volt. Markó ragaszkodott hozzá, hogy a legapróbb részletekről is egymaga döntsön, ezekről pedig számos anekdota kering.

Az egyik szóbeszéd szerint az RMDSZ sajtóközleményeit át kellett küldeni neki, ő azokat kinyomtatta, és korrektúrázta. A másik ilyen történet az, hogy állítólag ő döntött arról, hogy egy kongresszuson a büfében legyen-e ketchup és mustár. Az elnöki döntés az volt, hogy inkább ne legyen, ugyanis félő, hogy a küldöttek összepecsételik az öltönyeiket.

Kelemen „elengedte a széleket”, egy sokkal kevésbé centralizált RMDSZ-t épített. „Mindenről akarok tudni, kevés dolgot akarok meghatározni” – mondogatja gyakran. Markó idején elképzelhetetlen volt, hogy egy területi szervezet beszálljon a honosításba, vagy hogy egy helyi RMDSZ-politikus autonómia vagy magyar-román együttélés kapcsán olyan véleményt fogalmazzon meg, amit az RMDSZ országos vezetése nem tud vállalni. Ez azonban mára természetessé vált – állítják a beszélgetőtársaink.

[irp posts=”26556″ name=”Rekordösszegű médiatámogatások Erdélyben: burjánzó cégháló, nem szűnő homály”]

Sosem látott összegű médiatámogatásokkal tartják sakkban az RMDSZ-t

Az RMDSZ pozícióinak gyengüléséhez a magyar kormány sosem látott összegű médiaberuházásai is hozzájárultak. Ha összesítésünk teljes, akkor a Demeter Szilárdhoz kapcsolható Erdélyi Médiatér Egyesület 2017 decembere óta 5,25 milliárd forint (mintegy 15 millió EUR) támogatást kapott, és felvásárolta vagy együttműködési megállapodásokat kötött az erdélyi magyar médiaorgánumok túlnyomó többségével.

Bár két éve sokan attól féltek, hogy a magyarországi pénzzel együtt Erdélyben is megjelenik a szigorúan központosított kormánypárti propaganda, ennek nyomát egyelőre nem látni. Forrásaink szerint nem is az a lényeges, hogy mit írnak meg, sokkal inkább az, amit nem: a médiatröszthöz tartozó kiadványokban semmilyen, a magyar kormánnyal szemben kritikus hang nem jelenhet meg.

Bár korábban voltak példák az RMDSZ-t bíráló anyagokra, az utóbbi évek választási kampányai során ezek is eltűntek. „Egy funkciója van ennek a konglomerátumnak: sakkban tartja az RMDSZ-t” – mondta egy forrásunk, aki szerint az RMDSZ bajban lenne, ha egy választási kampány során ez a médiatröszt hirtelen kritikus hangra váltana. Egy másik, ellenzéki politikus forrásunk így magyarázta a felvásárlás mögött álló fideszes logikát: „megvesszük inkább mi, hogy ne vegye meg más”.

Megnyílnak a pénzcsapok az RMDSZ felé

De vissza az idővonalhoz: ha 2013 decemberében Kelemen Hunor még azt nyilatkozta, hogy a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást, ez 2015-től megváltozott.

2015 februárjában írta alá az RMDSZ egyik alapítványa, az Eurotrans Alapítvány a Miniszterelnökséggel és a Külgazdasági és Külügyminisztériummal azt a megállapodást, amellyel részt tudott venni az egyszerűsített honosításhoz szükséges iratok előkészítésében. Erre évente 250 millió forintot kapott. (2015. december 31-i árfolyamon ez 790 ezer euró. Az anyagban az adott év utolsó napjának az Európai Központi Bank által megadott árfolyamát használom a forintban megadott összegek átszámításához euróra.)

Az Eurotrans Alapítvány ebből a pénzből egy sor irodát működtet (ezek címei itt elérhetőek). Ha ezeket a címeket összevetjük az RMDSZ területi szervezeteinek a címeivel, kiderül, hogy jelentősek az átfedések. Felmerül annak a gyanúja, hogy az RMDSZ területi szervezeteinek a fenntartási költségeit – legalábbis részben – ebből a magyarországi támogatásból fedezik.

Nagy Zoltán kuratóriumi elnököt ezzel kapcsolatban megkerestük, de nem reagált arra a kérdésünkre, hogyan választják szét az Eurotrans Alapítvány és az RMDSZ területi szervezeteinél zajló tevékenységet.

A Fidesz-RMDSZ kapcsolatok újabb állomása 2016 júliusa: gesztusértékű, hogy a Kárpát-medencei magyar szervetek vezetőivel elköltött tusnádfürdői vacsorájára Orbán Viktor csak Kelemen Hunort hívta meg. A Fidesz régi szövetségese, Tőkés László csak a másnapi munkareggelin találkozhatott Orbán Viktorral.

Ennek a magyarázata, hogy Orbán és Tőkés közötti viszony időközben megromlott. Tőkés László 2015 májusában egy könyvbemutatón „követhetetlennek” és „átláthatatlannak” nevezte a magyar kormány nemzetpolitikáját, 2015 decemberében pedig egy MÁÉRT-en nem volt hajlandó felszólalni és aláírni a zárónyilatkozatot.

Gyomlálják a kritikus hangokat

2016 végén az RMDSZ egy másik alapítványa, a szervezet médiaorgánumait kiadó Progress Alapítvány megszüntette az akkor már csak online megjelenő, csekély olvasottságú Erdélyi Riportot. Kiadóként nem tartott igényt továbbá egy sor baloldali kötődésű publicista munkájára az erdélyi magyar sajtó egyik legnézettebb portáljánál, a maszol.ro-nál.

[irp posts=”1757″ name=”„Fenyegetés az, amikor az ember fél, a kollégái félnek.” Így cenzúráz a Progress”]

Bár a kiadó indoklása szerint pusztán költséghatékonysági megfontolásokból döntöttek így, és nincsen közvetlen bizonyíték arra, hogy a magyar kormány kérte volna az RMDSZ-től a kritikus hangok elhallgattatását, ezzel kapcsolatban így fogalmazott egy RMDSZ-politikus forrásunk:

„A Fidesz rendkívül centralizált párt. Ha a kormányhoz közelálló médiában megjelenik egy kritikus hang, akkor annak üzenetértéke van. Ők úgy gondolják, hogy az RMDSZ is hasonlóképpen működik. Amikor megjelenik egy kritika a maszol.ro-n, a Transindexen vagy akár az Erdély TV-ben, akkor felhívják Kelemen Hunort, és megkérdik, mi a baj. Ő pedig visszakérdez: miért, mi baj lenne?

Képzeljük el, hogy a magyarországi kormánymédiában olyan anyagok jelennek meg, mint amilyenek sorozatosan megjelennek az erdélyi magyar médiában. A Fidesz annyit tud, hogy ezek a médiaorgánumok az RMDSZ pénzéből működnek, így feltételezi, hogy ezek az anyagok valamilyen módon az RMDSZ álláspontját közvetítik, azokkal az RMDSZ üzenni próbál.”

[irp posts=”2054″ name=”L´Alchimiste, Iskola Alapítvány és Transindex: egy hirtelen lakbéremelés rövid története”]

Az RMDSZ holdudvarába tartozó médiaorgánumok „áramvonalasítása” nem állt meg itt. 2017 májusában a Transindexnek költöznie kellett az Iskola Alapítvány egyik ingatlanának tetőterében berendezett szerkesztőségből, miután a L’Alchimiste botrányról közölt cikket. Később, 2019 áprilisában magyarázat nélkül mondtak fel az ETV Fidesz-szel szemben kritikus műsorvezetőjének, Gáspárik Attilának.

A gazdaságfejlesztési programmal is az RMDSZ kampányolhat

2017 márciusában jelent meg nyilatkozatok szintjén, hogy Erdélyben is elindul a gazdaságélénkítő program, amely Vajdaságban és Kárpátalján már működött. Miután Budapesten egyeztetett Orbán Viktorral, Kelemen Hunor így nyilatkozott az Erdély TV-nek:

„Azokról a programokról is beszéltünk, amelyeket a magyar kormány támogat Erdélyben, és amelyeket el fog indítani 2017-ben és 2018-ban, beleértve azt a gazdaságélénkítő programot is, amelyet már a Vajdaságban és Kárpátalján kipróbáltak, és kiválóan működik. Erdélyben is be fog indulni 2017 folyamán, előbb egy kisebb területen, aztán 2018-tól Székelyföldtől a Partiumig.”

A programért a Külgazdasági és Külügyminisztérium felel. A Mezőség Maros megyei részét felölelő első, 1 milliárd forintos (3,2 millió EUR) keretösszegű mintaprogram már 2017-ben elindult.

[irp posts=”27374″ name=”Megtudjuk, kik fejlesztik Székelyföldet 24 milliárd forintból – ígéri a Pro Economica Alapítvány”]

A gazdaságfejlesztő program újabb barátságtalan gesztus volt az EMNP felé. Úgy tudjuk, a program alapjául szolgáló stratégia valójában az ellenzék Mikó Imre Terve, amely az EMNT által felkért erdélyi közgazdászok és a VÁTI szakértői által kidolgozott gazdaságfejlesztési stratégiára épül, mellyel ők éveken keresztül házaltak a magyar kormánynál.

„Kértük, hogy vegyenek be a támogatásokat elosztó Pro Economica Alapítvány kuratóriumába, foglalkoztassák az elbírálásnál az mi szakértőinket is, vehessünk részt a népszerűsítésben” – így egy EMNP-ben politizáló forrásunk. Egyik kérésüket sem teljesítették.

Az RMDSZ viszont felhasználhatja ezeket a fejlesztési projekteket kampányok idején a promóciós anyagaiban. Az alapítvány igazgatótanácsában pedig ott ül Balázs Attila, az RMDSZ gazdasági igazgatója, valamint Novák Levente, a területi szervezetekért felelős alelnök.

Kelemen Hunor buzdít, hogy szavazzunk a Fideszre

Miközben az Eurotrans Alapítvány az EMNT-vel együtt segítséget nyújtott a magyarországi országgyűlési választásokat megelőző regisztrációban, 2017 szeptemberében újabb premierre került sor: az RMDSZ elnöke nyilvánosan a Fidesz mellett állt ki.

„Az az érdekünk, hogy továbbra is olyan kormány irányítsa Magyarországot, amely bebizonyította, nemzetpolitikai víziójában és a mindennapi gyakorlatban egyaránt fontos helyet foglalnak el az erdélyi magyarok” – mondta Kelemen Hunor.

A végleges szakítás a Markó-féle egyenlő távolság doktrínával 2018 februárjában történt. Molnár Gyula MSZP-elnök és Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy kolozsvári közéleti fórum után vacsorázni hívták meg Kelemen Hunort.

„Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak” – idézte fel az RMDSZ elnöke a vacsorán elhangzottakat.

[irp posts=”2521″ name=”Törvénytelenül bonyolítja a választási regisztrációt az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány”]

Az Eurotrans Alapítvány közben gőzerővel segíti az erdélyi magyarok választási regisztrációját: 2018 február elejére 35 ezer magyar állampolgár választási névjegyzékbe való felvételét eszközlik. Mi több, az alapítvány szerepet vállalt a levélszavazatok összegyűjtésében és a magyar külképviseletekre történő eljuttatásában is (ugyanezt tették a Demokrácia Központok is).

Miközben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint nem csak joga, hanem kötelessége is részt venni az országgyűlési választáson az erdélyi magyarságnak, a gazdaságfejlesztési programot bonyolító Pro Economica Alapítvány 1,5 milliárd forint értékben írt alá 521 személlyel támogatási szerződést eszköz- vagy tenyészállat-beszerzésre, illetve mezőgazdasági területek telekkönyvezésére.

Kétszer annyi levélszavazat a Fidesz-KDNP számára

A 2018 április 8-i országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP újabb kétharmados többséget szerzett. A kormánypárt a levélszavazatok 96 százalékát, összesen 225 ezer szavazatot kapott határon túlról (országonkénti bontásról nem tudunk). Ez közel duplája volt a 2014-es szavazatszámnak, azonban míg 2014-ben a 122 ezer szavazat egy-két mandátumot eredényezett, ezúttal nem voltak elegendőek egy mandátumra.

A 2018 októberében megrendezett, a család alkotmányos meghatározásáról szóló népszavazás árnyalja azt a képet, miszerint az RMDSZ – miközben közeli együttműködésre váltott a magyar kormánnyal – mindenben követni kezdte a magyar kormány retorikáját. Bár az RMDSZ számos vezető politikusa támogatta azt, hogy bekerüljön az alkotmányba az, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, és ez egybe is csengett a Fidesz-KDNP melegellenes retorikájával, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke így nyilatkozott a népszavazás előtt egy maszol.ro-nak adott interjúban:

„Nem értek egyet azzal, hogy házasságot kizárólag csak nő és férfi köthet. Romániában ugyan nem engedélyezett a melegházasság, de meggyőződésem, hogy ennek ellenkezője sem ördögtől való dolog: az Unió 15 tagállamában házasodhatnak az azonos nemű személyek. Nem értek egyet a szenátor kollegák azon véleményével sem, hogy a jelenlegi alkotmányos rendelkezésnél jobb tartalommal bír a most beterjesztett tervezet. Mert nem jobb: jogilag sem, szellemiségében sem. Egyrészt fenntartja a család korlátozó jellegű, rossz meghatározását, másrészt, hosszú távon kirekesztő egy olyan számottevő közösséggel szemben, olyan állampolgárokkal szemben, akiket ugyanolyan jogok illetnének meg, mint a heteroszexuálisokat.”

2018 novemberében Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette Kolozsváron, hogy Székelyföldre is kiterjeszti Magyarország azt a gazdaságfejlesztési programot, mely Maros megye mezőségi részén nyújtott támogatásokat gazdálkodóknak és kisvállalatoknak. Gazdaságfejlesztési programokra 50 milliárd forintot különítettek el a 2019-es költségvetésben, a székelyföldi gazdaságfejlesztési program 25 milliárd forintból gazdálkodhat.

Az RMDSZ 2019 februárjában tartott tisztújító kongresszusán Semjén Zsolt így fogalmazott: teljes a bizalmi együttműködés Orbán Viktor és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök között, ezt az erdélyi magyar választók kényszerítették ki. Kijelentette: „Semmi nem fogadható el, ami gyengíti az RMDSZ-t”, mert ha a szövetség meggyengülne, véget érne az erős magyar érdekképviselet az erdélyi önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben.

2019 márciusában újból felmerül a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (EPP). Kelemen Hunor azonban a román közszolgálati televíziónak elmondta, az RMDSZ két EP-képviselője a kizárás ellen fog szavazni.

Az időközben elkezdődött EP-választási kampányban Orbán Viktor – az RMDSZ meghívására – kétnapos erdélyi körutat tett. Felavatott két, magyarországi támogatásokból felépült létesítményt, a kerelőszentpáli takarmánykeverő üzemet, valamint a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát. Elmondta, hogy azoknak a magyaroknak, akik az összmagyar brüsszeli képviseletet szeretnék erősíteni, Romániában az RMDSZ-re kell szavazniuk.

„Téved, aki azt gondolja, hogy a támogatásoknak meg kell fizetni az árát”

Sajtótájékoztatón rákérdeztek az RMDSZ-közeli alapítványokhoz érkezett magyarországi kormánytámogatásokra. Kelemen kijelentette, az RMDSZ nem kapott és nem kap magyarországi támogatásokat, és téved, aki azt gondolja, hogy a támogatásoknak meg kellett fizetni valamilyen módon az árát.

A korai évek óvatosan egyensúlyozó megfogalmazásainak vége. 2019 szemptemberében Kelemen egy sepsiszentgyörgyi román-magyar ifjúsági találkozón elmondta, nem bírálni kell Orbán Viktort, hanem lemásolni. „A románok is megtehetnék a határokon túl élő román közösségekért, amit a magyar kormány tesz a határokon túl élő magyarokért. Mi a saját bőrünkön érezzük, milyen, amikor a magyar kormány kiáll mellettünk” – fogalmazott az RMDSZ-elnök.

A választási verseny „nemzetárulás”

A koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszáról szeptemberre halasztották az önkormányzati választásokat. Az RMDSZ kampánya számára ismét nagyrészt a Fidesz szállította a muníciót. A már megszokott gazdaságfejlesztési támogatások újabb ütemének bejelentése, valamint a különféle, magyar állami pénzből megvalósult projektek felavatása mellett egy sor Facebook-videóban üzentek a magyarországi politikusok.

Az RMDSZ ellen induló jelöltekről Semjén Zsolt azt mondta, hogy „esélytelenek”. Potápi Árpád ennél is tovább ment: „a magyar közösség érdekei elleni cselekedetnek” minősítette az esélytelen magyar jelöltek indítását olyan településeken, ahol nincs elsöprő többségben a magyarság. Mi több, a 80 százalék fölötti magyar többséggel rendelkező településeken sem „jó megoldás a magyar-magyar verseny, mert egymásnak ugrasztja az embereket.”

Az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére a választások után, 2020. október 12-én az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt még tovább vitte ezt a kijelentését Potápi Árpád: Biharban és Szatmárban az RMDSZ jelöltjére egy másik magyar jelöltet „ráindítani”, az nemzetárulás.

A bukaresti kormányalakítási tárgyalásokról egyenesen Orbán Viktor hivatalába

Az RMDSZ-Fidesz viszony alakulásáról szóló idővonalunkat talán nem is lehet sokatmondóbb eseménnyel zárni, mint azzal, hogy 2020. december 19-én az RMDSZ elnöke közvetlenül a bukaresti kormányalakítási tárgyalásokról – az koalíció összetételéről szóló megegyezés után, de a működéssel kapcsolatos részletek tisztázása előtt – utazott el Budapestre, hogy Orbán Viktorral egyeztessen. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár nem közölte, hogy mi volt az a sürgős egyeztetnivaló, ami az RMDSZ-elnök budapesti útját indokolta.

[irp posts=”25634″ name=”Tavaly is elárasztották Erdélyt a magyarországi közpénzek. Mutatjuk a legnagyobb nyerteseket”]

„A szocialista kormányok is nyilván maguk fele húztak, de mindig volt egy többé-kevésbé átlátható kuratórium, volt a támogatáspolitikának egy kerete, formája. A Fidesz szép lassan leépítette a formákat, mindent informális kapcsolatok mentén, megegyezésekkel döntenek el” – értékelte a jelenlegi támogatáspolitikát egy, az RMDSZ ellenzékében politizáló forrásunk.

Míg a második Fidesz-kormány kezdeti éveiben, a 2011-2013-as időszakban még erdélyi politikusok – az RMDSZ részéről Székely István, az EMNT részéről pedig Gergely Balázs – gyűjtötték össze és egyeztették a projekteket, mára már minden döntés Budapesten születik.

Hogyan működik jelenleg a támogatási rendszer?

Bár beszélgetőpartnereink a támogatási rendszer konkrét működésére vonatkozó több kérdésünkre sem tudtak pontos választ adni, egybehangzóan állítják, hogy a Bethlen Gábor Alap mára már nem más, mint egy kifizetőhely. A politikai döntések, a különféle struktúrákban személyesen kialkudott döntések számára biztosítja az intézményes keretet, a döntések leszerződését, valamint a pályázatok lebonyolításával és elszámolásával járó papírmunkát.

Abban is egyetértettek, hogy a nagy, milliárdos nagyságrendű projektekről Orbán Viktor személyesen dönt, a BGA már csak a kormányhatározatot hajtja végre. A miniszterelnök elé pedig Erdélyből jelenleg két ember: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Kelemen Hunor terjeszthet be kiemelt, nagy költségvetésű projekteket.

„Kató és Kelemen közül pedig az előbbi van olyan viszonyban Orbán Viktorral, hogy akkor találkozik a miniszterelnökkel, amikor akarja” – így egy társadalomtudós forrásunk.

„Kell legyen valaki, aki beviszi”

Úgy tudjuk, a kisebb, 500 millió és 1 milliárd forint közötti projektekről Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes dönt. „Azonban kell legyen valaki, aki beviszi, és ezeket általában visszacsekkolják Kelemen Hunornál” – tudtuk meg. Az ennél is kisebb projektekről a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád is dönthet.

A kis projekteket a Nemzetpolitikai Államtitkárság Erdélyi Osztályának főosztályvezető helyettese, Brendus Réka gyűjti össze, valószínűleg ő is dönti el, hogy kit támogatnak és kit nem. „Ebbe a körbe szinte bárki bekerülhet, hacsak nem haragszanak rá valamiért” – értékelt egy forrásunk.

[irp posts=”2225″ name=”Új egyházi óvodák Erdélyben. Kiknek?”]

Ha a magyar kormány kezdeményez egy projektet, akkor a rendelkezésre álló pénzkeret függvényében keres határon túli partnereket. Ennek jó példája az óvodaépítési program, melynek első ütemére 2016 december végén ítélt meg Orbán Viktor összesen 8,9 milliárd forint (28,8 millió EUR) támogatást.

Erről azt mesélte egy, a BGA ügyeire rálátással bíró forrásunk, hogy mindenkit meglepetésként ért ez a kirívóan magas összegről szóló döntés az év egyik utolsó munkanapján.

Mivel a pénzt el kellett költeni az év végéig, lázasan telefonálgatni kezdtek a határon túli partnereknek, adjanak be pályázatot, amely alapján meg lehet kötni a szerződést, és utalni lehet a támogatást. Ezt azonban nem előzte meg igényfelmérés, így a helyszínek kiválasztása esetleges volt – erről a programról itt írtunk.

Az egyházak után az RMDSZ is beruházhat

Mára az RMDSZ holdudvarához tartozó alapítványokhoz évente nagyságrendileg ugyanannyi, ha nem több magyarországi támogatás áramlik, mint amennyi az erdélyi magyarság számára kiutalt bukaresti kormánytámogatás, amelyet az RMDSZ kezel.

A már említett Eurotrans Alapítványnál is fontosabbá vált az utóbbi években az Iskola Alapítvány. Ezt az RMDSZ alapította 2004-ben az oktatási-nevelési támogatás bonyolítására. Később Kolozsváron indított bérlakás-programot egyetemi oktatók számára, mely jelenleg is működik, illetve egy vitatott kölcsönnel beszállt a kuratóriumi elnök feleségének a vendéglőjébe Kolozsvár főterén.

2017 után ez az alapítvány számottevő magyarországi támogatásokat kapott.

Az első, 300 millió forintos (970 ezer EUR) támogatásról szóló döntés a 2016 december végi nagy pénzosztás idején született meg (a pénzt azonban visszautalták, mivel a megvásárolni tervezett ingatlan tulajdonviszonyai nem voltak rendezettek). Talán véletlen, de érdekes részlet, hogy a döntés után egy héttel, 2017 januárjának első napjaiban vált nyilvánossá, hogy a Progress Alapítvány anyagi megfontolások miatt megszünteti az Erdélyi Riportot, illetve nem tart igényt egy sor, a magyar kormánnyal szemben kritikus publicista munkájára a maszol.ro portálnál.

Összesítésünk szerint az Iskola Alapítvány a 2016-ben megítélt 300 millió forintos, később visszautalt támogatást leszámítva a 2017-2020 periódusban, négy év alatt mintegy 7,1 milliárd forint (21 millió euró) összeget nyert a Bethlen Gábor Alapnál, ezzel a legnagyobb erdélyi kedvezményezettek közé került be (az első helyeken az Erdélyi Református Egyházkerület valamint a Sapientia Alapítvány áll).

Ennek a pénznek egy része olyan kulturális és oktatási programokat finanszíroz, mint az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában centenáriumi programsorozat, valamint a 33 iskolában működő délutáni oktatási program. A pénz túlnyomó többsége azonban ingatlanberuházásokra megy.

Nagy Zoltán, aki elintézi a dolgokat

Az alapítvány 2018-ban megvásárolt és lebontott egy ingatlant – az egykori Minerva-nyomdát – Kolozsvár központjában, hogy a helyére kulturális központot építsen. Ugyanebben az évben megvásárolta a nagyváradi Sonnenfeld-palotát szintén azzal a céllal, hogy az épület felújítása után kulturális központot működtessen benne.

Az alapítvány tavalyi szerzeménye egy szecessziós ház Csíkszereda központjában, továbbá egy századfordulón épült tusnádfürdői villa. Mindkét épület felújításra szorul.

[irp posts=”25509″ name=”Újra áramlik a magyar közpénz az RMDSZ felé: ingatlanokat vásárol az Iskola Alapítvány”]

Úgy az Eurotrans Alapítvány, mint az Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke Nagy Zoltán Levente (becenevén: Bigzé), Kelemen Hunor csapatának egyik legrégebbi tagja. Nagy Zoltán jelenlegi funkciója szerint az RMDSZ-elnök kabinetigazgatója, pontosabban: a jobbkeze.

Lojális, pragmatikus, konfliktusokban pedig „megfelelően durva”: ismerői így jellemzik a kabinetigazgatót. Az egykori biológus-denevérész (egy ősidőkbeli interjú itt) a 2000-es évek elejétől dolgozik az Iskola Alapítványnál, és rövid kormányzati kitérő után találta meg azt a szerepet, ami a leginkább illik hozzá: a reflektorfényt elkerülve, hatékonyan elintézi azokat a dolgokat, amelyekre Kelemen Hunornak már nincsen ideje és energiája.

Nagy Zoltán kezében fut össze minden, ami az RMDSZ és a magyar kormány projektjeinek a menedzselésével, a politikai alkuk adminisztratív részleteivel kapcsolatos. Ő a sofőrje az RMDSZ-elnöknek, amikor Budapestre utazik, és ugyancsak ő az, aki a magyarországi államapparátussal tartja a kapcsolatot.

„Annyiszor megy, ahányszor kell, annyiszor beszél, ahányszor kell”

„Az Orbán-Kelemen találkozókon ott ül Nagy János (Orbán személyi titkára – szerk. megj.) a füzetével, felírja, amiben megegyeztek. Nagy János a miniszterelnök utasítását továbbítja a jogi osztálynak, ezekből lesznek a kormányhatározatok. Ezzel párhuzamosan Kelemen Hunor is elmondja a kabinetfőnökének, miben egyeztek meg, és akkor Nagy Zoltán is megindul. Annyiszor megy, ahányszor kell, annyiszor beszél, ahányszor kell, Nagy János is leszól, ha kell” – részletezte egy RMDSZ-politikus.

„A magyarországi támogatások csak annyiban érdeklik Kelemen Hunort, hogy a projekteket beviszi Orbán Viktorhoz. Amint megvan a döntés, minden Nagy Zoltánra van bízva: egy-egy program részletei, az, hogy egy-egy beruházás hogyan halad, az RMDSZ-elnököt nem érdekli, mindent a kabinetigazgató és az általa összerakott csapat old meg. Politikai munícióval szolgál, megoldja a problémákat, és az elszámolások is rendben vannak” – így a forrásunk.

Senkinek nincsen rálátása az Iskola Alapítvány dolgaira

Az Iskola Alapítvány ugyanakkor az RMDSZ-szel teljesen párhuzamos struktúra. Bár éves költségvetése mára vetekszik az RMDSZ költségvetésével, az itt folyó dolgokra senkinek – sem az alapítvány kuratóriumának, de akár az RMDSZ gazdasági igazgatójának sincsen rálátása. „Emberileg megviseli az, hogy ekkora pénzösszeg felett rendelkezik” – értékelte egy olyan forrásunk, aki régebb óta ismeri Nagy Zoltánt.

Egykori munkatársai szerint Nagy Zoltán nem bonyolítja túl a dolgokat: kiosztja a munkát, aztán számonkéri, hogy megvan-e vagy sem, egyéb részletek nem érdeklik. „Pártkatona: elvégzi a feladatát, hogy milyen áron, az nem fontos. Megold problémákat, semmit nem filozofál túl” – így a jellemzés.

Nagy Zoltán sikerének fontos összetevője, hogy feleségével, Nagy Debreczeni Hajnalkával együtt nélkülözhetetlenekké tudott válni az RMDSZ-elnök és családja számára. A kabinetigazgató sofőrködik, felesége – amellett hogy a maszol.ro kiadójaként kontroll alatt tartja a portál szerkesztőségét – egy forrásunk szerint bevásárol a Kelemen-családnak, és ha kell, a gyermekekre is vigyáz.

Túszul ejtették Kelemen Hunort, mondogatják többen, azt értve ezen, hogy az RMDSZ-elnökhöz csakis a kabinetigazgatón keresztül lehet elérni.

Végül mi a nagy projekt?

Van-e a magyar kormánynak valamilyen elképzelése arról, mit szeretne a határon túli közösségekben – és így Erdélyben – elérni?

A cél a Kárpát-medence magyarlakta területeinek intézményes és egyéni integrációja, a párhuzamos társadalom építése, a kisebbségi és a többségi társadalom közötti határ fenntartása. Ezen kívül azonban nem úgy tűnik, hogy lenne írott stratégia – magyarázta Toró Tibor.

A politológus hozzátette, a Fidesz keretet és pénzt ad, ezen belül ki-ki azt csinálhat, úgy lobbizhat, ahogy akar. A különféle érdekcsoportok egymással versengenek, és ez az erdélyi magyar társadalom alaptermészetének megfelel, ezért is szeretik Orbán Viktort.

Bár nincsen megszabva, hogy mi az, ami támogatható, az mindenki számára világos, hogy mi számít tabunak: nincsenek román-magyar közös programok, vegyes intézmények vagy akár szexuális kisebbségeknek szóló rendezvények. Azonban ezeket a kereteket kevesen érzik korlátnak, mivel a konzervatív erdélyi magyar társadalom amúgy is nagyrészt elutasító ezekkel szemben.

Az idővonal szerkesztője Szabó Tünde, a grafikák Szén András munkái.

Ez az anyag az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) alap támogatásával készült.

The post Milliárdokkal olajozott érdekházasság: így hódította meg az RMDSZ-t a Fidesz appeared first on Átlátszó Erdély.

Hogyan viszonyulnak az erdélyi magyar politikai elitek a második és harmadik Orbán-kormányhoz? Hosszú távon milyen hatása lehet a civil szférára a több milliárd forintos, ötletszerűen megítélt támogatásoknak? Lehet-e fizikailag Romániában, fejben azonban Magyarországon élni? Többek között ezeket a kérdéseket járjuk körül az Átlátszó Erdély által szervezett kerekasztal-beszélgetés második részében.

Informális beszélgetések során ma már rendszeresen felmerül az, hogy a magyar kormánynak egyre növekszik a hatalma az erdélyi magyar közösség, és kiváltképp az erdélyi magyar elitek fölött, tudomásunk szerint azonban ezt a kérdést eddig senki nem járta még alaposabban körül.

A NERdély projektünkkel arra vállalkozunk, hogy az Fidesz erdélyi terjeszkedéséről, és ennek a terjeszkedésnek a következményeiről írjunk, elemzőket, politológusokat, társadalomtudósokat megszólaltatva. A projektünk első része egy kerekasztal-beszélgetés, melyen Bakk Miklós, Kiss Tamás, Toró Tibor, Salat Levente és Székely István Gergő elemez.

A beszélgetés szerkesztett átiratának első részét tegnap publikáltuk:

NERdély 1.: így hódította meg az erdélyi magyarságot a Fidesz

Az erdélyi magyar politikai elitek viszonya a második és harmadik Orbán-kormányhoz: hogyan alakította át a politikai erőviszonyokat a NER? Beszéljünk a mostanában elfojtott, de nyilvánvalóan létező feszültségekre úgy az RMDSZ-en belül, mint az RMDSZ és az EMNT/EMNP viszonylatában, illetve a Fidesz által felhalmozott politikai/kommunikációs know-how exportjáról.

Toró Tibor: A Fidesz, majd 2010-től az Orbán-kormány három stratégiát alkalmazott az erdélyi magyar politikai elittel kialakított kapcsolatában. Az első főleg a 2010-es évek elejére volt jellemző, és talán még visszanyúlik az ellenzéki éveire is. Ekkor valamiféle pluralizmust próbáltak létrehozni azzal, hogy az RMDSZ ellenzékét megpróbálták intézményesíteni és támogatni.

Fontos aláhúzni, hogy szerintem ez nem volt egységes Fidesz-politika, nem volt tiszta, hogy ennek a kérdésnek Fideszen belül ki a gazdája. Különböző Fideszes politikusok különböző pártokat és csoportosulásokat támogattak, de voltak olyanok is, akik továbbra is az RMDSZ-szel való partnerség megtartása mellett érveltek.

A második megközelítés a 2012-es választások következményeként a 2014-2016-os periódusban vált látványossá, amikor azt mondták, oké, ha az ellenzéket nem sikerül megerősíteni, akkor alakítsuk ki újra az egységes magyar képviseletet. Az RMDSZ szempontjából ez az egység egy kontrollált versenyként jelenne meg. A kisebb pártok, amikor lehet, például helyhatósági választásokon egyfajta szelepmechanizmusként működnek:

aki haragszik az RMDSZ-re, az szavazhat rájuk.

Azonban parlamenti választásokon egységesen indulnának. Ebbe az MPP úgy tűnik, belement, hiszen 2016-ban feltette jelöltjeit az RMDSZ-listára, azonban érdekes módon az EMNP elutasította, ami konfliktushelyzetet eredményezett úgy a Fidesszel, mint az RMDSZ-szel.

Ennek a játszmának több stádiuma van. Első körben az EP-választásokon Tőkés Lászlót felvették a Fidesz-listára. Ezzel meggátolták annak lehetőségét, hogy újra külön induljon. Második körben nyomást gyakoroltak az EMNP-re, hogy ne indítsanak elnökjelöltet a 2014-es elnökválasztáson. Szilágyi Zsolt mégis elindult.

Harmadrészt nyomást gyakoroltak az EMNP-re, hogy 2012 után ne induljanak külön a 2016-os parlamenti választásokon. Az EMNP végül nem indult el, és ez a Fidesz és a magyarországi közszolgálati média RMDSZ melletti nyílt kiállásának is köszönhető.

Egyesek azt vizionálták, hogy a Fidesszel való szembemenés miatt akár letekerhetik az EMNT magyarországi támogatásait, ami végzetesnek bizonyulna a szervezet számára. Ez azonban eddig nem valósult meg.

A harmadik stratégiát én szétdarabolásnak nevezném, ami nem más, mint amit az előzőekben lojalitási versenynek neveztetek. Itt gyakorlatilag már nemcsak a pártok versenyeznek egymással, hanem a pártokon belüli szereplők között is versengés alakul ki. Ez egyelőre az RMDSZ-en belül érdekes szerintem, mert az, hogy ki mennyire van rákapcsolódva a magyarországi hálózatokra, vagy hogy mennyi erőforrást tud lehívni, fogja meghatározni a párton belüli hierarchiákat is.

Például ebből a szempontból fontos elem lesz, hogy ki fogja működtetni a székelyföldi gazdaságfejlesztési programot, kinek a kezében lesz a falugondnok-hálózat, ki kap támogatást úgynevezett „jogvédelmi” tevékenységekre, stb. Egyáltalán nem mindegy, hogy hány szereplős ez a verseny, melyik programnak ki lesz a gazdája, kihez fognak kerülni ezek az erőforrások.

Sokan azt mondják, hogy vannak olyanok az RMDSZ-en belül, akik elvi szinten nem támogatják ezt a típusú politikát. Nem így képzelték el a magyarországi kapcsolatokat, vagy Markó Bélához hasonlóan az egyenlő távolságtartás hívei a magyarországi pártokkal szemben. Úgy gondolom, ilyen személyek egyre kevesebben lesznek, ha másért nem, akkor azért, mert kénytelenek instrumentalista módon rákapcsolódni az új típusú hatalmi hálózatokra, és beszállnak ebbe a versenybe.

Ami a know-how exportot illeti, hogy válaszoljak a kérdés ezen aspektusára is, szerintem fontos, hogy a budapesti politika úgy jelenik meg, mint követendő példa, egy jó recept. Ezzel szerintem az a probléma, hogy nem is nézünk másféle receptek után. Nem próbálunk körülnézni, hogy milyen típusú stratégiákat lehet esetleg követni. Jól látszik, hogy a pártok kommunikációjában is megjelennek Magyarországról átvett panelek, és ez szerintem nem feltétlenül szerencsés.

Bakk Miklós: A kontrollált versenyhez fűzném hozzá, hogy az az érzésem, gyakran esünk abba az elemzői vagy teoretizáló hibába, hogy különböző fejleményeket egy jól elgondolt, de rejtett – rejtegetett – törekvés eredményeként írjuk le. Ezzel szemben viszont úgy gondolom, hogy

a politikában sokkal gyakrabban érvényesül a nem szándékolt következmények logikája.

Amikor a Fidesz elkezdte támogatni az RMDSZ-szel szemben álló kis pártkezdeményezéseket, az MPP-t, majd az EMNP-t, akkor ezt az egészet fel lehetett úgy is fogni – most talán én is abba a hibába esek, amelyet az előbb leírtam! –, hogy itt tulajdonképpen belépett a román állammal szemben egy olyan nemzetépítési versenybe, amelyben a román nemzetállam az RMDSZ-t preferálta.

Tehát azt is lehetett volna gondolni, hogy míg az EMNP és az MPP különálló és az RMDSZ-szel szembenálló képződmény volt, e pártok harca, azaz az EMNP-éjé és az MPP-éjé az RMDSZ-szel szemben, tulajdonképpen a román és a magyar nemzetállam proxiháborúja volt az erdélyi magyar társadalmon belül. Aztán a Fidesz rájött arra, hogy ebben a háborúban nem kerülhet nyerésre, és akkor következett be, ugyebár, az átnyergelés az RMDSZ-re.

És úgy látom, kialakult menet közben egyfajta racionalitás. Jelen pillanatban, addig, amíg a román államtól és a magyar államtól kapott támogatások nagyjából egy komparatív tömeget alkotnak az RMDSZ számára, tulajdonképpen az RMDSZ egyfajta „kettős ügynöknek” tekinthető: mind a román nemzetállam „ügynökének” a romániai magyar társadalom felé, mind a magyar állam „ügynökének”, ágensének a román nemzetállam felé a szükséges közvetítések és kiegyensúlyozások tekintetében.

Aminek a haszna tulajdonképpen az, hogy van egyfajta stabilizáló kontrollja a két nemzetállam versenyének a verseny témája fölött. Ez relatív stabilitás, relatív egyensúly, hogy meddig áll fenn, azt én nem tudnám megjósolni. Az egyensúlyt történelmi szempontból nagyon nyitott helyzetnek látom.

Kiss Tamás: Mindenképpen az egyik lehetséges értelmezési keret, hogy a román és a magyar nemzetépítések között egyfajta verseny zajlik, és a bukaresti és budapesti központok különböző csoportokat preferálnak. A „kettős ügynök” szerep, ha jól értem, azt jelenti, hogy az RMDSZ valamiféle közvetítő szerepet játszik, ami csak akkor működik, ha mind román, mind magyar oldalról megerősítést kap.

Viszont a Fidesz térnyerése kapcsán én még visszatérnék a lojalitási verseny kérdésére. Azt gondolom, hogy itt az Orbán-rezsim által sokkal szélesebb körben és több szinten alkalmazott hatalmi technikáról van szó. A különböző szereplők versenyeztetése, a felelősök és hatáskörök lebegtetése úgy tűnik, meglehetősen általános.

De korlátozzuk magunkat a nemzetpolitikára. Amikor úgy tűnik, hogy nincs egységes Fidesz-stratégia, hogy nincs a nemzetpolitikának gazdája, az azért van, mert nem csak az itteni, hanem az ottani szereplők is meg vannak versenyeztetve. Nemzetpolitikai témában leginkább Semjén Zsolt, Németh Zsolt, Kövér László és Lázár János.

A diffúz hatalmi struktúrák szerepét Hannah Arendt is érintette a Totalitarizmus gyökereiben. Ezzel nem akarom az Orbán-rezsimet ebbe a körbe utalni, de maga a leírás meglehetősen plasztikus. Amellett, hogy a szereplők versengenek, a diffúz hatalmi struktúrák folyamatos bizonytalanságot tartanak fenn, ahol

sem a politikai szereplők, sem egyéb érintettek nem tudják, hogy éppen kinél van a marsallbot.

Ha pedig ez így van, akkor az RMDSZ vezetősége teljesen más helyzetben találja magát, mint amihez a románokkal való viszonyban hozzászokott. A kontroll-kooptáció lényege ugyanis, hogy az amúgy minden szempontból fölényben lévő többségi fél azt legalább elismeri, hogy az RMDSZ-központ az egyetlen legitim tárgyaló, és nem kezd el párhuzamosan más magyar szereplőkkel is alkudozni.

Tibi korábban azt mondta, hogy 2011 után a rendszer a románok irányába is decentralizálódott. Szerintem ez nem így van. Inkább azt mondanám, hogy Băsescu esetében volt egy kilengés. Két értelemben is. Egyrészt a volt elnök megpróbált a magyar választókkal direktben kommunikálni. Másrészt megjelentek a követei (például Elena Udrea) a székely lófőknél, akikkel úgy kezdett üzletelni, hogy az RMDSZ-központot kihagyta. De nem látom, hogy ebből rendszer épült volna. Viszont ami a bukaresti relációk esetében kilengés, az a budapesti relációk vonatkozásában főszabály.

Ugyanis a Fidesz (a NER, Orbán) az RMDSZ-t megversenyezteti az EMNP-vel, és az RMDSZ-en belüli érdekcsoportokat megversenyezteti egymással. És ebben a struktúrában az RMDSZ-központnak nincs semmiféle tárgyalási monopóliuma. Így teljesen más hatalmi struktúrába kerül.

Persze kérdés, hogy ez miért van így. Az egyik lehetséges olvasat, hogy Orbán a Bibó Szakkollégiumban Hannah Arendtet bújta.

A másik olvasat, hogy nincs semmilyen központi nemzetpolitikai tervezés, hanem pőre klienteláris logika van. Egyszerűen, aki az informális hatalmi hálóban személyesen jobban pozicionált, annak jutnak a források. Nincs mögötte semmi több. Így az egyes szereplők érdekérvényesítő képessége teljesen esetlegesen épül fel.

De az eredményt tekintve mindez tulajdonképpen lényegtelen. A lényeg, hogy a hálózatok és az alkuk struktúrája teljesen más, mint román viszonylatban. Itt igazából az 1990-es évek elejére tértünk vissza, amikor Domokos Géza idejében a magyar vezetők (egykori pártkáderek) személyes nexusainak volt döntő szerepe az ügyek „elintézésben”. Bizonyos értelemben ehhez hasonlít, ami most a Fidesz és az erdélyi magyar elitek között van.

Székely István Gergő: Az is benne van, hogy ez a rendszer sokkal kifinomultabb annál, mintsem csak úgy ki lehetne esni a kegyekből. Igazából a Fidesz szempontjából nagyon olcsó fenntartani, hogy legyen néhány olyan elit csoport, akik melegítenek a pálya szélén. Ezek az elitcsoportok – konkrétan az EMNP-re és MPP-re gondolok – nincs hová forduljanak. Igazából nekik vagy a Fidesz van, vagy semmi, ezért könnyű őket készenlétben tartani. Ebből a szempontból sokszor felmerült korábban a lélegeztetőgép metaforája.

Kiss Tamás: Amúgy meg Erdélyben nagyon szűk a káderállomány. Nem csak a Fidesznek számukra, hanem nekik a Fidesz számára sincs túl sok alternatívájuk.

Székely István Gergő: Ennek iskolapéldája a Vajdaságban Ágoston András (a VMDP korábbi elnöke), aki egy adott ponton, miután Orbán a VMSZ-t tette meg a Fidesz stratégiai partnerének, azt mondta, hogy Magyarország miniszterelnökének nem mondhatunk ellent, nem indulunk a választásokon, és szavazzatok úgy, ahogy a nemzet miniszterelnöke mondja, vagyis a VMSZ-re.

Erdélyben ilyen még éppen nem volt, de nem tudom, hogy a jövőben nem lesz-e ilyen. Az erdélyi magyar választási kínálatnak a kialakításában szerintem Budapestnek egyre fontosabb lesz a szava.

Mi a látszólag könnyen megítélt, nagy összegű támogatások, és ezek rövid és hosszútávú hatása az erdélyi magyar civil szférára, sajtóra valamint egyházakra? Hogyan lehet ésszerűen/fenntarthatóan építkezni egy olyan környezetben, ahol több milliárd forintos közpolitikai döntéseket ilyen-olyan lobbitevékenységek hatására, ötletszerűen, hatástanulmányok és szakértői elemzések nélkül hoznak?

Salat Levente: Én a magam részéről a magyar támogatáspolitikának a korábbi, 2010 előtti formáit is lélegeztetőgépnek tartottam, abban az értelemben, hogy azok, miközben a szülőföldön való boldogulást voltak hivatottak elősegíteni, módszeresen elmulasztották a fennen hangoztatott cél egy nélkülözhetetlen elemének, a többség-kisebbség közötti viszony javításának az elősegítését. A támogatások különböző formái tulajdonképpen a lojalitás-struktúrák kialakításának és fenntartásának a korai változatai voltak már akkor is, most pedig ennek a magasiskoláját látjuk.

Képletesen szólva, az egész magyar nemzetpolitikát úgy is fel lehet fogni, mint egy önmagát beteljesítő jóslatot a fogalomnak abban az értelmében, amelyet a kultúrák-közi pszichológia irodalmában használnak a sztereotípiás gondolkodásmód egyik jellemző mechanizmusának a leírására. Erre az jellemző, hogy létezik egy markáns elvárás arra nézve, hogy egy bizonyos embercsoport tagjainak hogyan kell viselkedniük, és egy idő után az elvárás elkezd valóságként visszaköszönni.

A jelenlegi magyar nemzetpolitikában nagyon nyilvánvalóan megfogalmazódik egy igen határozott elképzelés arra vonatkozóan, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak mi jó, és hogy milyen kérdésekhez miként kellene viszonyulnunk annak érdekében, hogy jó magyarokként ítéltessünk meg. Ezen én mindig felháborodok, mert legalább három évtizede tapasztalom folyamatosan, hogy Budapesten egyszerűen nem értik Erdélyt, még azok a kiváló történészek és kutatók sem, akik egyébként sokat tudnak ennek a vidéknek a történelméről és jelenéről. Ezenkívül Ablonczy Balázs vagy Pál Judit írásait olvasva szerezhetünk tudomást arról, hogy

valahányszor Budapest saját logikája szerint avatkozott be az erdélyi viszonyokba, abból mindig baj lett utóbb,

leginkább azok kárára, akik itt éltek, és itt képzelték el gyerekeik jövőjét is. Nem alaptalan tehát azt feltételezni, hogy az a markáns beavatkozás az erdélyi magyarság jövőjébe, aminek ez idő szerint vagyunk tanúi, maga is elhibázott. Ennek ellenére és ezzel együtt az erdélyi magyarság egy ideje minden kétséget kizáróan úgy viselkedik, választott vezetőinek példáján is felbuzdulva, ahogy az elvárások vele szemben megfogalmazódtak.

Én folyamatosan annak a tapasztalatnak a súlya alatt élek, hogy egészében véve ilyen típusú megfeleléskényszereket produkál a magyar nemzetpolitika.

A NER-t én egy magas színvonalon üzemeltetett lélegeztetőgép-hálózatnak gondolom, amely révén nagyon hatékonyan lehet elérni, hogy az erdélyi magyarok tudják, hogy bizonyos dolgokról hogyan kell gondolkodni, hogyan kell helyezkedni, viselkedni ahhoz, hogy ne álljon le az „oxigén”.

Kiss Tamás: Levente, Te még jóval korábban használtad az erdélyi magyar civil szféra infantilizációja kifejezést. Ez azért volt akkor lényeges megállapítás, mert a magyar támogatáspolitikának is van története. Nem a mostani az első olyan periódus, amikor a Magyarországról érkező pénzek szerepe relatíve nagy. Például az első Orbán-kormány alatt a kilencvenes évek végén is egy ilyen korszakot éltünk meg. Az RMDSZ ekkor Bukarest felé orientálódott, és az erőforrás-allokációs képessége jóval a mostani fölött volt.

Azonban a Magyarország és Románia közti különbségek ekkor voltak a legnagyobbak. A román gazdaság a padlón volt. Ebben a helyzetben óriási dolog volt például a társadalomkutatók számára, hogy létre lehetett hozni a Jakabffy Elemér Alapítványt, vagy lehetett működtetni a Kriza János Néprajzi Társaságot. Ezek akkor a román kollégákéhoz képest többletlehetőségeket jelentettek.

Salat Levente azonban ekkor fogalmazta meg az infantilizációs elméletet, amit sajnos az idő vissza is igazolt. A lényeg, hogy a magyarországi támogatások nem teljesítmény-elvre épültek, hanem klienteláris struktúrákra. A pénzek reális tartalmi elszámolás nélkül lehívhatók voltak. Levente akkor mondta, hogy ennek nagyon nagy ára lesz, mert

az ebben a mezőnyben szocializálódott szervezetek egy más viszonyrendszerben életképtelenek lesznek.

Sajnos ez is lett, amikor az uniós források megnyíltak. A magyar szervezetek általában képtelenek voltak egy uniós pályázatot megírni vagy lemenedzselni. Most tegyük félre, hogy mekkora anomália, hogy az uniós pályázatok futtatására külön projektokrata réteg alakult, illetve, hogy az uniós pályázati rendszer maga is egy teljes képtelenség.

A lényeg, hogy a magyar szervezetek, de hasonlóan például a székely önkormányzatok komoly versenyhátrányba kerültek. A magyar támogatáspolitikához hozzászokott társaság semmilyen formában nem volt versenyképes.

Félő, hogy a mostani korszak is ebbe az irányba hat. A Magyarország és Románia közötti különbség ugyan nem olyan nagy, viszont a magyar támogatások összege ugrásszerűen megnőtt, emiatt megint olyan helyzetben vagyunk, amikor sok magyar intézményes szereplő számára a magyarországi támogatások perspektivikus dolognak tűnnek.

Viszont ezek a támogatások továbbra sem kompetitívek, kevéssé vannak tartalmi elszámoláshoz kötve. Így amellett, hogy a társadalmi hasznosulásuk kétséges, a klienteláris hálózatokat éltetik. A klienteláris alapú szerveződések természete pedig, hogy az eredeti inkubátor szerű közegen kívül, ahol létrejöttek, használhatatlanok. Nem lehet őket konvertálni.

Bakk Mikós: A hatástanulmányok és a szakértői elemzések kérdéséhez szólnék hozzá. Igen, jó lenne, ha lennének ilyen hatástanulmányok. De ezek a hatástanulmányok, elemzések is politikai eszközök általában, tehát úgy kell őket felfogni, mint bírósági tárgyaláson a vádiratot és az ügyvéd védőbeszédét. Mégis fontos, hogy a nyilvánosság számára legyenek ilyen elemzések, mert ezek racionalizálják a kérdést, és jelenítik meg olyan formában, hogy lehessen róluk tágabb körben érvelve beszélni, egyáltalán.

Miért nincsenek ilyen tanulmányok?

Úgy látom, nálunk a fő probléma az, hogy a civil és szakmai társadalmunk nem tud olyan legitim minősítő fórumokat hosszútávra létrehozni, amelyek el tudnák látni ezeket a funkciókat. Bizonyos értelemben még rosszabbul állunk, mint például a felvidékiek – náluk a kulturális téren, ahogy én látom, a CSEMADOK legitimebb, mint az EMKE nálunk.

Továbbá a felvidéki Kerekasztal – a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala – szintén sikeresebb tudott lenni, mint Erdélyben a hasonló elképzelések, amelyek jóformán még elindulni sem tudtak. Azt látom például – hogy egy egész konkrét kérdésre is utaljak –, hogy fél éve dolgozunk, eddig sikertelenül, a Székely Kongresszus meghosszabbításaként létrehozni valamiféle civil konzorciumot, amely olyan szakértői adatbázist működtetne, ahol a tudomány eredményei és a közpolitikai elemzések összekapcsolódnának.

Ugyanis a közpolitikának, pontosabban a szakmai tudományos eredmények politikai alkalmazásának egyik legfontosabb feltétele egyfajta nyelvi lefordítás: a tudomány nyelvéről a regnáló politikai célok nyelvére, az uralkodó politikai narratívák nyelvére való lefordítás. A közpolitikai elemzéseknek tehát tulajdonképpen ezt kell elvégezniük. De az ilyen típusú fórumokat, műhelyeket valahogy nem tudjuk előállítani, ha nem is mindenki, de legalább egy tágabb kör számára, hogy e körben legitim módon működjenek. Óriási problémának érzem ezt.

Toró Tibor: Úgy gondolom, hogy amennyiben képesek lennénk bizonyos esetekben előállítani – akár utólagosan – elemzéseket, közpolitikai szakértői anyagokat, megtörténhet, hogy lehetne ezeket a folyamatokat picit kontrollálni.

Nem hiszem, hogy ne olvasnák el, ha teszem azt leírnánk, hogy a kétszáz óvodából x számú befektetés olyan településre került, ahol pár éven belül nem lesznek magyarok, akkor ne módosulna a döntéshozatal. Valamilyen formában bele kellene folyni, mert ha nem is tudjuk a budapesti döntéseket befolyásolni, akkor legalább azt kellene megnézni, hogy a kivitelezést miként tudnánk befolyásolni.

Jelenleg sajnos az van, hogy ameddig eljutnánk oda, hogy hatástanulmányokról beszélgessünk, addigra már alá van írva a finanszírozási szerződés, és az is le van szögezve, hogy hová kell menjen a pénz. Úgy gondolom, hogy valamilyen formában szembesíteni kell ezekkel a problémákkal mind a döntéshozókat, mind pedig a végrehajtókat. A folyamatokra csak úgy gyakorolhatunk befolyást, ha leírjuk ezeket.

A Budapest központú médiatér kiterjesztése az erdélyi magyar közösségre: milyen hatása van annak, hogy jobban képben vagyunk a magyarországi politikával, mint a bukaresti történésekkel? Milyen hatása van a magyar közszolgálati médiában folyó menekült- és Soros-ellenes propagandának azokra a médiafogyasztókra (például a vidéken élő nyugdíjasokra), akik semmilyen más médiaorgánumot nem követnek?

Kiss Tamás: Nem csak a vidéken élő nyugdíjasokról van szó. Az erdélyi magyarok között például a menekültekkel kapcsolatban nagyon egységes álláspont alakult ki. Végeztünk olyan kérdőíves kutatást, ahol volt erdélyi magyar és teljes romániai mintánk is. Mi több, az eredményeket magyarországi mérésekkel is össze tudtuk vetni. Azt láttuk, hogy idegenellenességben az erdélyi magyarok mindenkinél „jobban teljesítettek”. De hasonló a helyzet például a romákkal szembeni előítéletek vonatkozásában is.

Azt hiszem, hogy magának az idegenellenességnek – és hát beszéljünk nyíltan, magának a rasszista diskurzusnak – kétfajta képlete van. Az egyik a teljesen reflektálatlan, kis iróniával „ártatlan” rasszizmus. Ez meglehetősen elterjedt Romániában, hisz itt még ma is hiányzik az a fajta polkorrekt kultúra, ami Magyarországon a kilencvenes években felfutott. Ez azt jelenti, hogy a román nyilvánosságban gyakran hiányzik a kérdéssel kapcsolatos reflektáltság.

Toró Tibor: A román sajtó például nyíltan kimondja valakinek az etnikumát.

Kiss Tamás: Igen, így van. Vagy azt hiszem, hogy egy átlagos vidéki polgármester esetében az, hogy miként viszonyul a cigányokhoz vagy a menekültekhez, nem képezi különösebben reflexió tárgyát. Mondhatni kulturálisan adott.

Magyarországon viszont ezt a reflektálatlanságot (nem magát a rasszizmust) a kilencvenes évek polkorrekt kultúrája kiölte. Ez a polkorrekt kultúra (vagy kísérlet) azonban 2006-ban nagyon látványosan összeomlott, amit a politikailag instrumentalizált rasszizmus korszaka követett.

Ez már nem az „ártatlanság” korszaka, amikor például a romák és nem romák közötti hierarchikus viszony mindenki számára mintegy magától értetődő („hisz azok csak cigányok”). Itt a rasszista beszédmód egyrészt a polkorrekt kultúra elleni lázadás, másrészt a szavazatmaximalizálás eszköze. Vagy mind a kettő egyszerre. Mármost az erdélyi magyaroknál ezt a kettőt kapcsolta össze az orbáni propaganda.

Az erdélyi magyarok úgy kapták nyakukba a politikailag instrumentalizált rasszizmust, hogy azt a politikai korrektség semmifajta kultúrája nem előzte meg. Az eredmény néha egészen komikus, alapvetően azonban eléggé elszomorító.

Ami az egységes médiateret illeti, a folyamat régebbi. A televíziózási szokások radikális átalakulása 2000 után kezdődött. Mára egyértelműen a magyar nyelvű csatornák dominálnak. Viszonylag új jelenség, hogy az írott sajtó is egyre inkább magyarországi (és a NER-hez köthető) kezekben koncentrálódik. A helyi kereskedelmi rádiók ezzel szemben a helyi RMDSZ-szervezetekhez kötődő vállalkozói csoportok kezében összpontosulnak. Az egységes médiatér leginkább a tévénézési szokásokon keresztül valósul meg.

Toró Tibor: Érdekes hozadéka a médiatér átalakulásnak és centralizálódásának, hogy gyakorlatilag sok esetben, ha az erdélyi magyar elit tagjai üzenni szeretnének a saját közösségük felé valamit, akkor ezt Budapesten keresztül kell megtenniük, és az M1-be, a Duna TV-be, a Kossuth Rádióba kell valamilyen formában bekerüljenek. Ezek azok a médiatermékek, amelyek segítségével globálisan juthatnak el az erdélyi magyarokhoz, és láttuk a 2016-os választásokkor, hogy nagyon érezhető hatásuk volt.

A gond viszont az, hogy ezeknek a termékeknek a szerkesztési logikája teljesen más, mint a helyi médiumoknak. Teljesen más napirend alapján működnek, az üzenetek teljesen más típusú szűrését eredményezik.

A politikusoknak olyan témákat kell felvetniük, amely illeszkedik a közszolgálati média szerkesztési logikájába. Például mindenki futott egy kört Gyurcsány Ferenc kapcsán, és ezek a megszólalások teret is kaptak, azonban mondjuk egy civil jogvédelmi siker már nem biztos, hogy érdekli őket. A lényeg az, hogy ebben a formában a közös médiatér a napirend központi politikai kontrollját is magával hozza.

Működni fog-e hosszú távon a jelenlegi, „fizikailag Romániában, fejben Magyarországon élünk” állapot?

Salat Levente: Hogy hosszú távon működhet-e, illetve ha igen, hova vezethet, az megint olyan kérdés, amellyel kapcsolatban csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Én személy szerint azt gondolom erről, hogy egyre inkább indokolt azt feltételezni, hogy az erdélyi magyar közösség olyan helyzetben van, amelynek jellemzésére alkalmazni lehet – egy kisebb fogalmi erőszaktétel árán – a kognitív disszonancia fogalmát.

Ezt a kifejezést a pszichológusok használják azoknak az eseteknek a leírására, amikor egy személy, rendszerint egy nagyon invazív, huzamosan tartó információs leterheltség következtében tudatmódosulást szenved, és olyan képzetekre tesz szert, amelyek nem adekvátak azokhoz a körülményekhez, amelyekben az illető személy él.

Noha a fogalmat nem közösségek jellemzésére találták ki, én azt gondolom, hogy a Budapest-centrikus médiatér kiterjesztése az erdélyi magyarok egy igen jelentős hányadára, vagy a magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyarok beemelése a magyar politikai mezőbe például a jelenleg zajló választási kampány során egy ilyen invazív információs beavatkozás, amely azt az illúziót keltheti az érintettekben, hogy problémáik kulcsa máshol van, mint ahol azt keresni kellene valójában.

Noha nagyon nehéz dolog ezt kimondani éppen ezekben a hónapokban – lassan években –, amikor azt kell tapasztalnunk, hogy az erdélyi magyar közösség minden vállalható, szalonképes és kellő befolyással rendelkező politikai partnerét elveszítette, de látni kell, hogy bűnös illúzió azt elhitetni az itt élőkkel, hogy az erdélyi magyarság helyzetét konszolidálni lehetne a román közvélemény, a politikai elit, az államapparátus akarata ellenében vagy akár attól függetlenül.

Kiss Tamás: Abban egyetértünk, hogy a Románián belüli politikai jövőkép hiánya óriási probléma. Lehet, hogy ez a legnagyobb probléma. Én is úgy érzem, hogy a magyar politikai osztálynak ötlete sincs, hogy milyen irányba induljon el. Ugyanakkor a közösség szintjén a kép sokkal árnyaltabb és ezen a szinten óvnék például a kognitív disszonancia használatától.

Bakk Miklós: Annak idején, amikor jómagam, de még sokan mások is, benne voltunk az autonómia-tervezetek megfogalmazásának a versenyében, sokan azzal bíráltak bennünket, hogy – bibói kifejezéssel – túlfeszült lényeglátók vagyunk, állandóan jövőképet termelünk, olyan messzeségekbe tekintünk, amelyeknek a közvetlen holnapjáról, a most megtehető lépésekről nem sokat tudunk mondani. Most meg az a baj, hogy nincs, aki jövőképet termeljen.

Nem tudom, hol van a dolog optimális szintje, ki mondja meg, hogy mi a reális, milyen mércével, módszerrel döntöd el, hogy reális. A politikus azt látja reálisnak, amit egy-két év alatt el tud érni, egy kutató viszont azt, amiről történelmi ismeretei, habitusa alapján úgy gondolja, hogy hosszú távon hasznos lehet. Egyik sem igazán járható út. Itt ismét a hamis realizmus és a túlfeszült lényeglátás bibói ellentmondása van a kérdésben.

Kiss Tamás: Én ezt nem teljesen így látom. Ti ugye 1993-1995 tájékán foglalkoztatok komolyan az autonómia koncepciókkal. Ebben az értelemben tényleg termeltetek egyfajta jövőképet. Viszont nem gondolom, hogy itt a túlfeszült lényeglátás és a hamis realizmus konfliktusáról lett volna szó. Egyszerűen az volt, hogy

létezett egy másfajta jövőkép is, ami az RMDSZ akkori vezetőit mozgatta, amit azonban nem tettek explicitté.

Vagy legalábbis nem úgy tettek explicitté, hogy nyilvános vitákat folytattak volna veletek. Ez a jövőkép pedig a már említett kontroll-kooptációs modell volt. Egyfajta de facto etnikai hatalommegosztás, aminek lényege a kormányzati részvétel és a többséggel folytatott alku, nem pedig a különböző autonómia-statútumok elfogadtatása.

Ez a fajta politikai integráció akkor az Európai Unió és különböző nemzetközi szereplők részéről mint egyfajta modell fogalmazódott meg. Valójában ezt a modellt tette magáévá az RMDSZ vezetése, anélkül azonban, hogy ezt a választóik fele nyíltan kommunikálták, vagy veletek megvitatták volna. Így valójában az autonómia-koncepciók légüres térben maradtak, a reális politikai folyamatok elmentek mellettük.

Szerintem a reális politikai jövőkép azt kellene jelentse, hogy ha nem is a legapróbb lépéseiben, alapvonalaiban mégiscsak vezetnie kellene a politikai folyamatokat. Szerintem a kilencvenes években az RMDSZ-vezetőknek volt jövőképük. Ha megnézzük a neptuni dokumentumokat, onnan azért az jön le, hogy Borbély, Frunda és Tokay rendelkezett jövőképpel. Ezek az emberek valahonnan valahova akartak eljutni (még hogyha ez az irány nem is tetszett mindenkinek, vagy ha így utólag nem tűnik is valami nagy ötletnek).

Ma viszont nincs semmi ilyesmi. A DNA olyan szintű bizonytalanságot teremtett, hogy a kontroll-kooptációs modell légüres térbe került. Egyszerűen nem működik, mivel senki nem védi be azokat a szereplőket, akik az erőforrás-alkukat vagy egyéb partikuláris megállapodásokat megkötik. Azt mondhatjuk, hogy a kontroll-kooptációs modell annak idején ahhoz a realitáshoz igazodott, hogy Románia egy úgynevezett patronázs-demokrácia. Egy ilyen rendszerben inkluzíve a kisebbségi jogi keret alkalmazása is informális politikai alkuk folyománya.

Szerintem a PSD-hez való jelenlegi viszony csak részben vezethető le onnan, hogy az RMDSZ érdekelt az igazságügyi reformban, amin keresztül megakadályozhatók a DNA túlkapásai. Én személy szerint ezt egy jogos politikai célkitűzésnek tartom. Azonban sajnos az is benne van a pakliban, hogy az RMDSZ-nek nem igazán van más alternatív forgatókönyve, mint a kontroll-kooptációs modell helyreállítása, ahol újraindulhat a Dragneával vagy más politikai vezetőkkel folytatott, jegyzőkönyvek nélküli informális alkudozás. Ez pedig kevés ahhoz, hogy politikai jövőképnek nevezhessük.

Változott-e a magyarországi, határon túli magyarsággal kapcsolatos percepció a szavazati jog, valamint az utóbbi évek kiugró összegű támogatásainak tematizálásával?

Kiss Tamás: Megfordítanám. Inkább az van, hogy az állampolgárság és a szavazati jog (ami hivatalosan a magyar politikai közösség részévé emelte az erdélyi magyarokat) nem írta át a hétköznapi azonosulási sémákat. Megmaradt egyfajta kettősség. Adott kontextusban az erdélyi magyar az nemzettárs. Ki lehet állítani egy ünnepségen, vagy utalni lehet rá mint sokat szenvedett magyarra. Más kontextusban azonban idegen, például ha munkaerőpiaci konkurenciát jelent, vagy félő, hogy hozzáfér a jóléti ellátórendszerhez.

Ez a kettősség szerintem folyamatosan jelen van, és ezen alapvetően nem változtatott Orbán nyolc éves regnálása. Gyurcsány annyit tett, hogy ezt ismét instrumentalizálta politikailag, ahogy ezt már megtette 2001-ben és 2004-ben. A paradox az egészben, hogy mindenki az idegenellenességet próbálja instrumentalizálni, ki-ki a saját nemzetképének megfelelően. A Fidesz a szíriai menekültekkel, Gyurcsány a határon túli magyarokkal szembeni elutasításra és irigységre épít. Ahogy korábban a Jobbik a magyarországi romákra fókuszált. Ezeknek az érzelmeknek szerintem elég hasonló az eredetvidéke.

Székely István Gergő: Szerintem történt némi elmozdulás. Fontos, hogy abból, amit baloldali politikai pártok blokkjaként tartunk számon Magyarországon, azokból most már egyedül a DK az, amelyik ezt a dolgot tényleg nyíltan fel meri vállalni. Igazából szerintem ennek az instrumentalizációnak valószínűleg az volt az egyik fő oka, hogy Gyurcsány számára világos volt, ez egy olyan téma, amivel a baloldalon ki tud tűnni a többiek közül.

Hogyan látja most az erdélyi magyar közösséget a romániai politikai elit? Ez mennyiben változott a 2010 előtti időszakhoz képest? Hogyan alakult az RMDSZ bukaresti mozgástere a Fidesszel való kiegyezés után? Volt-e egyáltalán ennek a közeledésnek valamilyen kimutatható hatása az RMDSZ bukaresti politizálására?

Bakk Miklós: Én úgy látom, hogy a szemléleti alapállás, ahogy a román politikai elit, általában a román elit az erdélyi magyarságra tekint, alapvetően nem változott. Ennek az elitnek a fő problémája, a meghatározó szemléleti kerete egyben a román nemzetépítés alapvető történelmi kérdése is.

A román nemzetépítésnek két történeti modellje alakult ki. Az erdélyi modell, amely a XVIII. századtól kezdődően a kultúrára, a civil társadalomra, az „öntudatot ébresztő” román elitre alapozott, és az ó-romániai, amely viszont az állam bürokratikus eszközeire épített. Nagy-Románia megteremtésével igazából a bürokratikus nacionalizmus győzött, ez örökítette át mind a mai napig alapvető szemléletét, amelynek a fő kérdése az, hogyan tudnánk mi, románok az erdélyi magyarokból jó román állampolgárokat csinálni.

Korábban a román bürokratikus nacionalizmus abban a belpolitikai problémalátó közegben mozgott, hogy itt vannak ezek a magyarok, ezek az irredenták, akik ezt nem akarják, azt nem akarják, és időnként odaátról, Magyarországról kapnak támogatást. Most úgy tűnik, hogy ez a dolog kezd egy geopolitikai fenyegetettség-érzésbe átcsapni, melynek lényege, hogy Románia nem találja a geopolitikai helyét, nagy veszélyeknek van kitéve, és

ebben a veszély-összességben a magyar tényező komoly faktor.

Salat Levente: Én ehhez a kérdéshez még azt tenném hozzá, hogy a román politikai elitnek az erdélyi magyarságról kialakított megítélését nem elhanyagolható mértékben befolyásolta és befolyásolja jelenleg is az, hogy miket tud, illetve miket gondol ez az elit az RMDSZ szerepéről, politikai teljesítményéről. Ebből a perspektívából ítélve, kétségkívül voltak jó időszakai ennek a megítélésnek, leginkább az RMDSZ korai kormányzati szerepvállalásaihoz köthetően.

Ami még azt a fura körülményt is elfogadhatóvá szelídítette a román politikai elit mérvadó része számára, hogy az RMDSZ-t amolyan kétarcú politikai realitásként fogták fel, amelyik autonómiázik időnként a választók megszólítása céljával, de ezt a kérdést nem hozza soha szóba a politikai tárgyalások során, és azért egy viszonylag olcsó és kiszámítható politikai partner.

Az RMDSZ és ezzel párhuzamosan az erdélyi magyarság megítélése akkor kezdett el romlani fokozatosan, amikor az erdélyi magyarság képviseletét biztosító szervezet a politikai következetességet nélkülözve vállalt kormányzati szerepet a legkülönfélébb összetételű kormánykoalíciókban anélkül, hogy ennek az okait és indokait meggyőző módon el tudta volna magyarázni a román közvéleménynek, a koalíciós helyzetekben pedig egyre gyakrabban kényszerült arra, hogy céljai elérése érdekében a politikai zsarolás eszközeihez folyamodjék.

Az RMDSZ megítélésében fordulatot jelentett továbbá, hogy a szervezet 2014 őszén nyilvánosságra hozta a saját székelyföldi autonómia-tervezetét. Ez volt az a pillanat véleményem szerint, amikor az RMDSZ fokozatos elszigetelődésének a folyamata elkezdődött, és viszonylag gyorsan visszafordíthatatlanná vált, értelemszerűen nem függetlenül attól, hogy az RMDSZ egyre gyakrabban bukkan fel azóta a román nyilvánosságban a Fidesz-érdekek feltétlen kiszolgálójaként.

A politikai marginalizációból megítélésem szerint az sem jelent kiutat, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak több ízben is szüksége volt már az RMDSZ szavazataira a politikai stabilitás bebiztosításához. Ezekben a politikai játszmákban az RMDSZ rendkívül színvonaltalan kommunikációs teljesítménnyel lavírozta magát abba a pozícióba, hogy olyan politikai elemzők-kommentátorok, akik korábban nagy empátiával és adott esetekben akár elismeréssel írtak a szervezet teljesítményéről, most az RMDSZ-t a román demokrácia kerékkötőjének, egyenesen sírásójának látják. Érdekes egyébként, hogy ezekben a kontextusokban az a gondolat is felbukkan időnként, hogy az erdélyi magyarságról alkotott képet immár függetleníteni kellene az RMDSZ megítélésétől.

Nem itt van a helye annak, hogy elmélyedjünk az „ügyészállam vs. maffiaállam” dilemma részleteiben, de vitathatatlan, hogy az RMDSZ, amennyiben valóban jó oldalra helyezkedett ebben a vitában, nagy esélyt hagyott ki azzal, hogy nem sikerült a román közvélemény számára érthetővé tennie azt, amit a vezető kormánypárt nem tudott elég világosan elmagyarázni.

Bakk Miklós: Hát itt ugye az a probléma, most kicsit kiemelkedve az RMDSZ kérdéséből, hogy van egy olyan jogi kérdés, amely nem feltétlenül ellenségesít, nem antagonizál. A politikának viszont arra van szüksége, hogy mindent antagonizáljon. Én megpróbáltam megkérdezni néhány jogászt, és hát a szakmai válasz az volt, hogy ez a jogi módosító csomag olyan, hogy vannak benne jó dolgok, és vannak benne rossz dolgok.

Az nem egy kommunikálható dolog, hogy hát ebben vannak jó dolgok is, és vannak rossz dolgok is. Ha megmondod, hogy mi benne a jó dolog, akkor az azt jelenti, hogy csomó minden egyébről hallgatsz, tehát valamiféleképpen antagonizálod a problémát. Itt szerintem az nem megoldás a politika számára, hogy akkor ezekben a jogi részletvitákban elmerüljünk.

Kiss Tamás: Ahogy már mondtam, én nagyobbnak látom a bajt. Nemcsak a profi kommunikációs stratégia hiányzik, hanem a cselekvési stratégia, illetve a nyelvezet, amin keresztül az egész helyzet, mármint

az „ügyészállam vs. maffiaállam” kérdése megérthető volna.

Egyrészt nekem rettenetesen ellenszenves a professzionális városi középosztály antikorrupciós populizmusa. A DNA-val szembeni rajongást óriási problémának látom, és szerintem a román demokrácia legfontosabb kérdése, hogy a korrupcióellenes ügyészség ámokfutása valahogy véget érjen. A középosztály technokrata ideáljaitól és politikaellenes demokrácia-felfogásától is idegenkedem.

Másrészt azonban azt is problémának érzem, ha ezzel szemben egyedüli jövőképként a kontroll-kooptáció és a patronázs-demokrácia visszaállítása fogalmazódik meg. Ennél jóval több politikai innovációra lenne szükség ahhoz, hogy a román közvélemény az RMDSZ-t ne sorolja be a „retrográd” oldalra.

Kommunikációs szempontból pedig úgy érzem, hogy az RMDSZ egy lefele tartó spirálban van, amit a Horváth Anna elleni ítélet csak erősíteni fog.

Az Eckstein vs. más RMDSZ-es vezetők közötti értelmetlen vitában kiütközik például az adekvát fogalmi rendszer hiánya. Lehet valami abban, amit Eckstein mond, hogy az ügyészség működésében nincs közvetlen vagy szándékolt magyarellenesség. A korrupcióellenes harc (járulékos) következménye azonban mégis az, hogy tönkretette azt az integrációs modellt, ami a magyar elitek és a többség közötti alkufolyamatot az elmúlt 25 évben szabályozta. Jelenleg pedig nincs helyette semmilyen más integrációs modell. Ez pedig egy olyan probléma, ami miatt a korrupcióellenes harcnak mégiscsak van specifikus etnikai hatása (még ha nem is szándékolt).

Viszont az sem védhető és kommunikálható álláspont, hogy „a patronázs-demokráciát és a kontroll-kooptációt akarom vissza”. Hasonlóképpen a „szekusállamot”, mély államot sem tartom hatékony kommunikációs panelnek (anélkül, hogy az igazságértékébe belemennék). A magyar közösség irányába való mozgósító képessége kérdéses, román irányba vagy a nemzetközi színtéren pedig ebben a formában egyszerűen nem kommunikálható.

Toró Tibor: Nagyon fontos probléma ennek kapcsán, hogy olyan intézménnyel harcol, és az abba vetett hitet gyengíti ez a diskurzus, amelyet használni kellene alternatív stratégiaként. Jól látszik, hogy bizonyos kérdések (nyelvhasználati jogok végrehajtása, oktatási törvény bizonyos passzusainak végrehajtása) eseti alkuk segítségével nem megoldható, és az alternatív megoldási lehetőség az lenne, hogy megpróbáljuk igazságszolgáltatás útján érvényesíteni a jogok gyakorlatba ültetését.

Nem azt mondom ezzel, hogy bízni kell a román jogállamban, azonban differenciálni kell a különböző perek, esetek és célok között. A román jogállam nem egy egységes valami. Egyelőre úgy tűnik, hogy jobban működik mondjuk nyelvhasználati kérdésekben, mint korrupciós kérdésekben.

Nem tudom… ami biztos, hogy jogesetek kellenek, ami alapján fel tudjuk tárni a szisztematikus problémákat. A jelenleg folytatott kommunikációnak az a hátulütője, hogy megtörténhet, hogy az elkövetkezőkben meg sem próbáljuk az igazságszolgáltatást használni, mert hogy minek, úgyis tudjuk, hogy milyen döntés fog születni. Nem lesznek jogvédelmi perek, nem lesz min keresztül elmagyarázzuk a nemzetközi közösségnek a jogsértéseket.

Úgy gondolom, hogy annak a kijelentésnek, hogy a bíróságok etnikailag szelektív döntéseket hoznak, vagy hogy politikai kontroll alatt állnak, lehet létjogosultsága, azonban bizonyítani kell, és a korrupciós perek nem a legmegfelelőbbek erre. Főleg ha a politikai érdekképviselet politikai mobilizációs célokra is használja ezeket az üzeneteket.

A beszélgetést moderálta, és az átiratot szerkesztette: Sipos Zoltán

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post NERdély 2.: hogyan alakította át az erdélyi politikát a Fidesz? appeared first on Átlátszó Erdély.

Mit jelent az a gyakran hangoztatott kijelentés, miszerint az erdélyi magyar közösség a magyar kormány befolyása alá került? És milyen hatása van a könnyített honosításnak az autonómia-követelésekre? Ezeket a kérdéseket járjuk körül az Átlátszó Erdély által szervezett kerekasztal-beszélgetés első részében.

Informális beszélgetések során ma már rendszeresen felmerül az, hogy a magyar kormánynak egyre növekszik a hatalma az erdélyi magyar közösség, és kiváltképp az erdélyi magyar elitek fölött, tudomásunk szerint azonban ezt a kérdést eddig senki nem járta még alaposabban körül.
A NERdély projektünkkel arra vállalkozunk, hogy az Fidesz erdélyi terjeszkedéséről, és ennek a terjeszkedésnek a következményeiről írjunk, elemzőket, politológusokat, társadalomtudósokat megszólaltatva. A projektünk első része egy kerekasztal-beszélgetés, melyen Bakk Miklós, Kiss Tamás, Salat Levente, Székely István Gergő és Toró Tibor elemez. A beszélgetés szerkesztett átiratának első része alább olvasható.
Pontosan mire gondolunk akkor, amikor azt mondjuk, hogy az erdélyi magyar közösség a magyar kormány befolyása alá került? Miben különbözik a második és harmadik Orbán-kormány határon túli építkezése a 2010 előtti időktől?
Kiss Tamás: A kérdést három szinten érdemes megvizsgálni. Egyrészt ott van az úgynevezett virtuális nemzetegyesítés. Vagyis az első Orbán-kormány egy sor intézményt hozott létre, amelyek az erdélyi magyarokat a magyar(országi) politikai közösség részévé teszik. Másrészt, meg kell vizsgálni, hogy a Fidesznek és a magyar kormánynak milyen közvetlen befolyása van az erdélyi magyar politikára. A harmadik szint pedig a támogatáspolitika.
Persze ezek a szintek összefüggenek, én most csak azért választom őket szét, hogy jobban rendszerezzem, amit mondani akarok. Első körben az utolsó kettőről, vagyis a közvetlen politikai befolyásról és a támogatáspolitikáról beszélnék. Majd a következő körben térhetünk rá arra, hogy az állampolgárság és a szavazati jog milyen újdonságot hozott.
A kérdés tehát az, hogy a Fidesz mostani befolyása mennyiben különbözik a korábbi korszakoktól, az első Orbán-kormányétól és a baloldali kormányokétól. Azzal kezdeném, hogy ez nem vizsgálható önmagában, hanem csupán a bukaresti hatalmi centrumban történő mozgásokat figyelembe véve.

Innen nézve elmondható, hogy a rendszerváltást követő 25 évben a magyar nemzetpolitika szerepe marginális volt. Mit jelent ez? Azt, hogy Markó Béla, Borbély László vagy Frunda György számára Budapest soha nem volt kiemelt igazodási pont. Az általuk dominált RMDSZ a romániai politikai mezőn belüli folyamatokban volt érdekelt. Ehhez képest az, hogy Budapesten mi történik, sokkal kevésbé volt fontos.

A kilencvenes években ki is alakult egy integrációs modell, amit mi és mások (csúnya idegen szóval) kontroll-kooptációnak neveztünk. Vagyis a romániai magyar politikai elit betagolódott a román politikai mezőbe, és, ami a legfontosabb, részt vett a végrehajtó hatalomban, anélkül azonban, hogy a magyar közösség számára elérte volna az önrendelkezés bármilyen formáját, vagy, hogy az etnikai hatalommegosztást (a magyarok hatalomban való részvételét) a törvény garantálta volna.
Ebben a rendszerben minden (vagy nagyon sok minden) az aktuálpolitikai folyamatok függvénye. Ez befolyásolja, hogy az RMDSZ-nek éppen milyen az alkupozíciója. És ettől függenek az eredmények is. A középpontban a többségi és kisebbségi politikusok közötti folyamatos alku áll, ami azonban a magyar közösség szempontjából nagyon aszimmetrikus.
Miközben az RMDSZ rendelkezik valamiféle monopóliummal a neki juttatott erőforrások elosztása felett, folyamatosan ott lebeg a veszély, hogy ha az RMDSZ nincs kormányon, az alkupozíciói gyengülnek, az elért eredmények semmissé válnak.
A magyar nemzetpolitikában volt egy tartós törés. A baloldal alapvetően támogatta ezt a modellt, míg a jobboldali kormányok (kezdve Antall Józseftől) ellenezték. Ők folyamatosan azokat a szereplőket próbálták helyzetbe hozni, akik a többséggel való politikai kooperáció feltételeként az önrendelkezés elismerését szabták (volna).
A kérdés, hogy milyen eszközeik voltak (mármint a jobboldali kormányoknak), ha meg akarták „puccsolni” a kontroll-kooptációt elfogadó RMDSZ-vezetőket, illetve, ha az RMDSZ-t egy radikálisabb szcenárió irányába akarták eltolni.
Egyrészt, RMDSZ-en belüli csoportokat támogattak a központtal szemben. Másrészt, az RMDSZ-en kívüli alakulatokat hoztak létre. Ez utóbbi lényege az lett volna, hogy versenybe és valamiféle radikalizálódási spirálba kényszerítsék az RMDSZ-t.
Most miben sajátos ehhez képest a harmadik Orbán-kormány, vagyis a 2014 utáni periódus? Szerintem elsősorban abban, hogy Románián belül került válságba a korábban működő kontroll-kooptációs modell. Az én tételem, hogy

a Fidesz térnyerése alapvetően egy következmény.

Mégpedig a kilencvenes években kialakult politikai integrációs modell válságának a következménye. Az erdélyi politikai elit egész egyszerűen elveszítette a bukaresti azonosulási pontokat. Ennek következtében értékelődött fel Budapest.
A román politikai diskurzust immár 2004 óta uralja az anti-korrupciós populizmus. 2014-et követően pedig a korrupcióellenes harc (mintegy nem szándékolt) következményeként már nem működik az a fajta integrációs modell, ami a többségi és kisebbségi szereplők közötti partikuláris alkukra alapozott.
Amit korábban a kormányzati részvétellel el lehetett érni, az sokszor az erőforrás-allokációra korlátozódott, és nagyon erősen kötődött a politikai partikularizmus különböző formáihoz.

Itt most nem a korrupcióra, hanem például az irányított beruházásokra, vagy akár a javak visszaszolgáltatására gondolok. Most, hogy a DNA uralja a közéletet, egyszerűen nincs aki bevédje az ilyen típusú alkukban részt vevő szereplőket, például egy Hargita megyei út, kórház, egy egyháznak visszaadandó épület kapcsán. Ezzel pedig az RMDSZ magyar közösség fele történő erőforrás-allokációs képessége összeomlik.

Márpedig a korábbi integrációs modell alapvetően ezen alapult. A magyar nemzetpolitikának azért volt marginális a szerepe, mert a Bukaresten keresztül megmozdítható források mellett eltörpült az, amit Budapest Erdélybe juttatott. Csak így érthető meg a Fidesz térnyerése. Az RMDSZ erőforrás-allokációs képessége és Bukarest vonzása lecsökkent. És itt jön be a támogatáspolitika. A magyarországi támogatások ugyanis ebben a kontextusban nőttek meg: nagyságrendekkel.
Budapest egyszerűen képessé vált arra, hogy anyagilag felüllicitálja Bukarestet. Ma a Magyarországon keresztül elérhető erőforrások már nem marginálisak, hanem lehet, hogy fontosabbak, mint a Románián keresztül elérhetők. Ennek következtében az erdélyi magyar elitek klienteláris hálózatai átalakulnak, és egy Bukarest-centrikus patronázs-hálózatból egyre inkább egy Budapest-centrikus patronázs-hálózatba megyünk át, ami egy radikálisan új politikai kontextust hoz létre.
Nagyon fontos azonban, hogy a Fidesz és a magyar nemzetpolitika térnyerése ebben a modellben nem ok, hanem a kontroll-kooptációs modell válságának a következménye.

Székely István Gergő: Igazából csak azzal szeretném kiegészíteni, hogy mikor megy ez végbe. Kelemen Hunort a 2011-es kongresszuson választják meg, akkor a Fidesz még a régi stratégiát követi, ekkor még Pelczné Gáll Ildikó az RMDSZ kongresszusán egészen nyíltan célozgat arra, hogy kire kéne szavazni, aztán persze nem az az eredmény születik a kongresszuson.
A stratégiaváltás 2013 táján történik meg, amikor az RMDSZ előtt megnyitják azokat a honosítással kapcsolatos forrásokat, melyeket eredetileg az EMNT kezébe tettek le. Szerintem a váltás szempontjából kulcsfontosságú az, hogy világossá vált, hogy az EMNT-EMNP-be beleöntött magyarországi pénzek nem hozzák meg a várt eredményt. A honosítás két szempontból is nagyon fontos. Egyrészt azért, mert ezentúl kommunikációjában

az RMDSZ már nem tud a Fidesszel szembehelyezkedni.

Markó Béla azt még bevállalja nyilatkozatokban, hogy nem ért egyet a magyar állampolgársággal, de igazából a gyakorlatban ezzel már nem tudnak szembemenni, nem is igazán lehetne, kvázi politikai öngyilkosság lenne. Ettől kezdve tehát – és ez a második dolog –, az válik az RMDSZ fő céljává a honosítással kapcsolatosan, hogy rácsatlakozzanak azokra a forrásokra, melyek ebben a folyamatban elérhetők, és amelyek egyre inkább fontossá válnak a román oldalon kieső források pótlásaként is.
Elhangzott, hogy az erdélyi magyar elit klienterális hálózata megváltozik. Ugyanez igaz a Fideszre is, a Fidesznek is megváltozik az erdélyi kliensrendszere: a Fidesz ugyanis a honosítási források hozzáférhetősége szempontjából nyit, és nem csak az EMNT meg az MPP, illetve az RMDSZ-nek bizonyos, még a Reform Tömörüléshez köthető területi vezetői felé. Vannak források, és viszonylag nyílt, lojalitás alapú konkurrenciaharc kezdődik, amiben a Fidesz szempontjából nyilván nem mellékes, ki mit ad cserébe.
Toró Tibor: Van egy nagyon fontos előzmény, szerintem amiről eddig nem beszéltetek. 2008 után a decentralizációs törvény nagyobb mozgásteret és hatalmat adott a megyei tanácselnököknek és polgármestereknek, ami azt eredményezte, hogy

több erős ember az RMDSZ-en belül visszavonult a helyi közigazgatásba.

2011 után az RMDSZ-ben is történik egy decentralizáció, aminek az eredményeként egyes polgármesterek már a pártot megkerülve is próbálják kihasználni a román kapcsolataikat. Ez – a forrásokért folyó egyezkedés – azelőtt centralizáltan zajlott. Ugyanakkor a nem RMDSZ-es polgármesterek már eleve decentralizáltan végezték ezt a munkát. Úgy gondolom, hogy ők azok, akik könnyebben át tudnak kapcsolódni az új rendszerre.
A másik fontos előzmény, hogy a Fideszen belül is van egy generációváltás. Az újonnan bekerülők számára már nem evidens, hogy az EMNP-vel, MPP-vel kell jó kapcsolatban lenni. Azok, akik így gondolták, régebbi motorosok és háttérbe is szorulnak a párton belül. Az újonnan bejövők más típusú kapcsolatokat keresnek. Náluk a politikai és a gazdasági kapcsolatok összefonódnak.
Ez a típusú váltás jól látszik a határ mentén, ahol a Fideszes politikusok már eleve az RMDSZ-esekkel keresték a kapcsolatokat, velük voltak jó politikai és gazdasági kapcsolatban és őket támogatták nyíltan vagy burkoltan a 2012-es helyhatósági választásokon. Ami történik, az sok szempontból azt jelenti, hogy a Fideszes másod- és harmadvonalas vezetők számára a politikai és gazdasági érdek ugyanaz lett.
Salat Levente: Én hiányolom az eddig elhangzottakból egyfelől a felelősség kérdésének a felvetését, másrészt úgy látom, hogy a Tamás által megfogalmazott magyarázat elsiklik valami fölött, amit én különösen hangsúlyosnak gondolok. Nevezetesen azt, hogy a magyar kisebbségpolitika romániai kudarca lassan előkészítette a terepet annak a gyorsan terjedő meggyőződésnek, hogy a romániai magyaroknak nincs keresnivalójuk Bukarestben. Azok a kérdések, melyek megoldását hosszú ideig joggal várták Bukaresttől, fokozatosan át lettek hangolva, átkerültek egy magyar állami relációrendszerbe.

Ennek első jeleit én 2000-ben éltem meg nagyon intenzíven, amikor több éves, embert próbáló küzdelem után az RMDSZ csúcsvezetése levonta azt a következtetést, hogy a Bolyai Egyetem visszaállítására irányuló törekvésnek befellegzett, és el kell könyvelni, hogy erre már nincs reális esély. Akkor álltak át a magánegyetemi megoldásra az RMDSZ politikusai, és ezzel felkínálták az első nagy területet, ahol komolyabb magyar kormányzati beavatkozásra kerülhetett sor, amiről én azt gondolom azóta is, hogy kijelölt egy irányt, amit aztán lehetett követni a későbbiekben.

A soron következő években tovább láttam gyűlni azt a tapasztalatot, amelynek egyik fontos konzekvenciája Markó Béla lemondásában fogalmazódott meg legvilágosabban, abban a formában, hogy Erdélyben magyar kisebbségpolitikát művelni a Fidesszel szemben nem lehet.
2011-gyel kezdődően kezdett egyre markánsabban jellemző lenni az erdélyi magyar politikai elitre, hogy az erdélyi magyarság problémáinak a kezelését nem Bukaresttől, hanem Budapesttől várja el egyre több területen, nem egy esetben azért, mert kényelmesebb, mint a román állami hatóságoktól igényelni azt, ami alanyi jogon járna egyébként a román állampolgároknak.
Én ezt a fokozatos reorientációt egy hibás döntésnek gondolom, mert nem hiszem, hogy abban a világban, amelyben élünk, egy állami apparátussal szemben egy másik állam bármilyen volumenű támogatását élvezve ki lehetne elégíteni egy 1,2-1,3 milliós kisebbség szükségleteit, vagy érvényesíteni lehetne akaratát. Ebben a támogatási rendszerben nehezen lehet elkerülni továbbá, hogy rövid távon megjelenjen egy törésvonal a magyar nemzetpolitika megítélése szerinti „jó erdélyi magyarok” és a tévelygőknek tekintett, rosszabb esetben nemzetárulónak kikiáltott romániai magyarok között.
Függetlenül attól, hogy én erről mit gondolok, ez a reorientáció bekövetkezett, és az egyik fontos eleme annak a folyamatnak, melyet Tamás leírt. Az általa elmondottakhoz még azt tenném hozzá, hogy ahhoz, hogy a dolgok így alakultak, az is jelentős mértékben hozzájárult, hogy

a romániai magyar politikai elit 2010-ig súlyosan alulteljesített:

nem tudta teljesíteni azt a legfontosabb feladatát, amire történelmi esélyt kapott 1989-ben, azt nevezetesen, hogy az erdélyi magyar közösségi egzisztenciát konszolidálja, szilárdabb jogi és politikai alapokra helyezze a romániai rendszerváltás sajátos körülményei között. Az pedig, ami 2010 után következik, félő, hogy ennek a maradék esélyeit is fölszámolja.

Bakk Miklós: Bárhogyan nézzük is: van e kérdésnek egy történeti dimenziója is… Mert mi volt a magyar nemzetpolitika és nemzetépítés eddigi pályaíve? Két világháború között Trianon reviziója, aztán a kommunizmus korszaka, amely a nemzeti kérdést a szőnyeg alá söpörte – természetesen diszkurzív értelemben, mert tulajdonképpen ezzel is egy nemzetépítés történt, ami a Kádár-korszakban bomlott ki –, és ezt követően a kisállami magyar nemzetépítés. Aminek az lett az eredménye, hogy amikor jött a rendszerváltás, és az első Antall-kormány, akkor gyakorlatilag két nemzetkoncepció versenye alakult ki, és ez rátelepedett a két politikai táborra. De mindezt már ismerjük, sokan leírták.

Az Orbán-kormánynál az én meglátásom szerint ez úgy alakult át, hogy miközben diszkurzív szinten fennmaradt a jobboldali nemzetkoncepció kontinuitása, a valóságban mégis az történik, hogy az Orbán-kormánnyal megy végbe az első alapvető és mélyreható jobboldali akkomodáció Trianonnal. Trianon elfogadásának a paradoxona az, hogy miközben a diszkurzivitás szintjén ennek talán az ellenkezője látszik, az Orbán-kormány politikája mégis az, hogy ebből a helyzetből − a magyar kisállamiságból − megpróbálja kihozni Magyarország számára a maximumot, azokkal a történelmi adottságokkal természetesen, amelyek a térségben léteznek.

Milyen hatása van a könnyített honosításnak, majd a szavazati jog megadásának (tehát a határon túli magyarság magyarországi politikai térbe való bevonásának) a hosszútávú erdélyi magyar projektekre, például az autonómiára?
Salat Levente: A kettős állampolgársággal úgy egészében és önmagában nem volna baj, Európa-szerte annyiféle változata van ugyanis a kettős vagy többes állampolgárságnak, hogy a könnyített honosítás lehetővé tétele Magyarország vonatkozásában sem kellene, hogy problémát jelentsen, még akkor sem, ha beleszámítjuk, hogy Magyarország helyzete a határon túli magyar közösségek miatt meglehetősen sajátos az Európai Unióban, és a földrajzi értelemben vett Európában is csak az orosz és az albán nemzetekéhez fogható.

A problémát én abban látom, hogy a könnyített honosítás gyakorlatával párhuzamosan létezik Magyarországon egy nagyon hangsúlyos, az ország szuverenitásának a megőrzésére, illetve visszaszerzésére irányuló diskurzus. Szerintem ezt a kettőt egyszerre nem lehet akarni.

Nagyon röviden, a szuverenitás fogalma abban a formában, ahogy azt ma használjuk, és ahogyan az az 1648-as vesztfáliai béke óta fontos szerepet játszik a világpolitikában, a 16. század utolsó harmadában jelent meg Jean Bodin, neves francia politikai gondolkodó 1576-ban közreadott, az állam kérdésének szentelt értekezésében. A közkézen forgó értelmezések mellett ez a mű úgy is felfogható, mint a lokalitások forradalmának értelmet adó elmélet, a korábban bő 1500 éven keresztül uralkodó univerzalizmussal szemben, mely – érdekes módon – a római állampolgárságból indult ki.
A római állampolgárság igen látványos politikai innováció volt a maga idejében, amely a görög városállamokra jellemző állampolgárság intézményétől eltérően gyökeresen más célokat követett. Míg az utóbbi a lokalitás logikáját érvényesítve a hely jellemző életformájának a fenntartására irányuló kötelezettségre összpontosított, és szigorúan a helyben születettekre (azon belül a férfiakra) korlátozódott, a római állampolgárság intézménye a jogokra helyezte a hangsúlyt, és kiterjeszthető volt – bizonyos megszorításokkal – a meghódított területek népességére.
A politikai értelemben vett asszimilációnak ez a leleménye vezetett el az univerzalizmus eszméjéhez – „Civitatem omnibus datam”, áll a 212-ben Caracalla császár által kiadott Constitutio Antionianá-ban –, amely a 380-ban államvallássá előlépett keresztény vallásban, illetve az egyetemes egyház intézményrendszerében vált később a lokális identitásokat felülíró, a nyugati kultúrkört bő 1000 esztendeig meghatározó eszmerendszerré.

Ezzel az univerzalizmussal szemben az első markáns szembehelyezkedés a lutheri reform volt 1517-ben, amellyel kezdetét vette a lokalitások fokozatos felértékelődése. A Luther által valósággá tett alternatíva nagyon rövid távon létrehozta azt a problémát, hogy egy-egy herceg, fejedelem által ellenőrzött területen együtt éltek katolikusok és protestánsok is, és az a mód, ahogyan a kisebbségben levő közösséghez viszonyult egy-egy fejedelem, ürügyet szolgáltathatott más fejedelmeknek a beavatkozásra.

A bodini szuverenitás elmélet erre a problémára ad választ abban a formában, hogy három politikai entitás – a terület, a politikai szubjektum (alattvaló) és a szuverén – között kölcsönösen kizáró viszonyt tételez. Sok egyéb fontos konzekvenciája mellett ez az elmélet épp annak a problémának a megjelenését próbálta kizárni tehát, ami a kettős állampolgárság testesít meg: nevezetesen, hogy ugyanaz a személy két főhatalom jogalanyaként jelenhessék meg.
Ezek alapján gondolom én úgy, hogy feloldhatatlan ellentmondás van a magyar kormány két szimultán törekvése, egyfelől az állampolgárság letelepedéshez nem kötött kiterjesztése, másfelől a szuverenitás feladhatatlanságát hangsúlyozó diskurzusa között. Egy ilyen ellentmondás feloldására csak két alternatíva létezik véleményem szerint.
Vagy elkövetkezik egy új univerzalizmusnak a korszaka, amely felülír mindenféle szuverenitási törekvést, vagy a lokalitások politikai relevanciája fog egyre markánsabban érvényesülni. Az első azt jelentené, hogy az állampolgárság határon túli kiterjesztésével a magyar állam felzárkózott a politikai innováció élvonalához, ám erre kevés az esély, hiszen az univerzalizmusnak olyan szerény és regionális változatai is, mint a globalizáció vagy az EU, éppen most élik meg a legmélyebb válságukat.
A második, valószínűbb változatból pedig egy idő után az fog következni, hogy a szuverenitás-eszme és a kiterjesztett állampolgárság intézménye újólag szinkronba kerül abban a formában, hogy

a Trianon által szétszakított magyar nemzet újraegyesül Magyarország jelenlegi határain belül.

Mert azt ugye nehéz feltételezni, hogy miközben Magyarországon korlátozások nélkül dívik a szuverenitás, és a magyar emberek döntik el, hogy kivel kívánnak együtt élni, a szomszédos, magyarok által is lakott államokban egy gyökeresen más, az állam semlegességét fenntartó logika fog érvényesülni.
Rátérve a kérdésnek arra a vonatkozására, hogy mit fog eredményezni a határon túli magyarok beemelése – a kiterjesztett állampolgárság révén – a magyarországi politikai térbe, én úgy látom, hogy ennek a folyamatnak a legsúlyosabb konzekvenciája az, hogy levette a napirendről azt a kérdést, hogy lehet-e a határon túli magyar közösségeket (kvázi)önálló politikai közösségeknek tekinteni.
Ez a dolog azért furcsa és különösen drámai, mert miközben a magyar kisebbségpolitika legfontosabb célkitűzése elérni azt, hogy a határon túli magyar kisebbségeket önmagukat megszervező, maguknak vezetőket választó, intézményrendszerüket fenntartó politikai közösségekként fogadtassa el az utódállamok hatóságaival, a magyar állam a maga részéről ezt a törekvést önhatalmúlag lenullázza.
Látni kell ugyanakkor, hogy az a nemzetpolitika, amely a több centrummal rendelkező szerződéses nemzet-fogalmat az egységes, Budapestről vezérelt nemzet képzetével helyettesíti, és a határon túli közösségeket a önálló, potenciális politikai közösség státuszából a diaszpóra állapotába fokozza le azzal, hogy az egyének szintjén teremt velük jogi kapcsolatot,

egyszerre két végzetes csapást is mér a határon túli közösségek autonómia-törekvéseire:

az autonómiát egyfelől a saját logikája, az egységes magyar nemzet fogalma szerint tekinti irrelevánsnak, másfelől felszámolja minden maradék esélyét annak, hogy például a román állam komolyan tudjon venni egy tetszőleges politikai szereplőt, amely kettős, magyar állampolgársággal is rendelkező román állampolgárok nevében áll elő az autonómia igényével.
Kiss Tamás: Ha itt most elsősorban az autonómiára fókuszálunk, akkor nekem teljesen más a véleményem. Viszont, ha az autonómia – az ebben a formájában merőben elméleti – kérdését az erdélyi társadalom- és identitás-építés – szerintem jóval gyakorlatibb – aspektusairól leválasztjuk, már jóval közelebb érzem magamhoz Levente álláspontját.
Vegyük előbb röviden az autonómiát. A kérdés, hogy mennyire érvényes a terület, a szubjektum és a szuverén hármasságán alapuló hagyományos vesztfáliai szuverenitás-koncepció. Rainer Bauböck-nek van egy olyan feltevése, hogy a többségi nemzet általában ragaszkodik annyira ehhez a területileg kötött szuverenitás-koncepcióhoz, hogy ne fogadja el egyszerre a kettős állampolgárságot és az autonómiát is. Merthogy – mondja Bauböck – ha ezt tenné, az állam szuverenitása a saját kisebbségi szubjektumai fölött annyira áttételessé válna, hogy szinte már nem is létezne.

Csakhogy, az, hogy a többség milyen szuverenitás-koncepcióhoz ragaszkodik, alapvetően egy empirikus kérdés. Szlovákiában például a többség vehemensen elutasítja mind az autonómia, mind a kettős állampolgárság gondolatát. Ezzel szemben például Észak-Írországban senkiben fel sem vetődik, hogy a kettő párhuzamos jelenléte bármilyen problémát okozna.

A kérdés tehát, hogy Romániában hogyan alakulnak a többség szuverenitással kapcsolatos elképzelései. A kutatások azt mutatják, hogy a többes állampolgárságot a románok többsége elfogadja, és igaz ez akkor is, ha kimondottan az erdélyi magyarok magyar állampolgárságára kérdezünk rá. Az arányok ráadásul folyamatosan növekednek időben. Az elfogadók aránya ma már kétharmad fölötti.
Az autonómia vonatkozásában azonban 15-20 éves időtávlatban sem látszik semmilyen elmozdulás, azt a románok nagy többsége elutasítja. A kettős állampolgárságot követően pedig sem elutasítottabb, sem elfogadhatóbb nem lett az autonómia a többség számára.
Az autonómia kapcsán azonban van egy másik problémám. Szerintem ne tegyünk úgy, mintha az egy tényleges politikai célkitűzés lenne. Mert szerintem nem az egészen addig, ameddig az erdélyi magyar politikai osztálynak nincs erre vonatkozóan egy reális cselekvési terve.

De az autonómiának nem is ez a funkciója. Nem a többséggel akarják elfogadtatni, hanem egymással szemben pozícionálódnak rajta keresztül a magyar politikusok, miközben senki nem gondol arra, hogy a románokkal erről reálisan tárgyaljon. Ennek következtében én ezt a kérdést nem vagyok hajlandó komolyan venni.

Sokkal érdekesebb viszont a különböző identitás-projektek szintje. Mert itt van valamilyen realitása annak, hogy kétfajta identitás-projekt versenyez egymással. Az egyik az erdélyi magyar identitás-projekt, ami egy regionálisan is meghatározott kisebbségi identitás. Kulcsszavai: szubszidiaritás, decentralizáció és kisebbségi kompetenciák. Az előbbiek lényege, hogy – ha nincs is közjogi értelemben vett autonómia – a saját intézményeinket mégiscsak igyekszünk magunk irányítani. Ez utóbbiba pedig beletartozik az is, hogy – a többséggel szembeni aszimmetrikus viszony okán – az erdélyi ember folyamatosan szembesülni kénytelen azzal, hogy az ő igaza nem az egyetlen lehetséges igazság.
A másik oldalon pedig tényleg egyfajta diaszpóra-identitást találunk, aminek a központja az anyaország, illetve Budapest. Kulcsszavai: a szétfejlődés felszámolása, a centralizáció, az egységesítés, és hát mindez egyre inkább összekapcsolódik a vezérdemokrácia kérdésével is. Ez a kettő szerintem is üti egymást. A vezérdemokráciával, az újfajta magyarországi centralizmussal szerintem a kisebbségépítési projektben semmit nem lehet kezdeni.

Tegyük hozzá, hogy vannak bennem kétségek. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint hogy valamiféle transzilvanista mítoszt építgessek magamban. Kérdés, hogy ez az egész erdélyi magyar társadalom-projekt, a kisebbségi kompetenciák és a szubszidiaritás mennyire valóságosak. Sajnos lehet, hogy csak így próbáljuk mitizálni saját magunkat.

Nézzük meg például azoknak az intézményeknek az állapotát, amelyeket mi teremtettünk meg, és amiket mi működtetünk. Patronázs-alapon működnek, nagyon távol állnak a teljesítmény-, vagy értékalapú kiválasztódástól. És most azokról az intézményekről beszélek, amiket nem a NER, hanem mi magunk hoztunk létre. Nem csak a politikáról, hanem például a kulturális és tudományos intézményeinkről. Elképzelhető, hogy a NER-nek a térfoglalása azért volt ennyire egyszerű, mert hiába beszélünk szubszidiaritásról, belső demokráciáról, erdélyi értékekről,

valójában olyan klienteláris rendszereket építünk, amelyek a NER-rel nagyon is kompatibilisek.

Toró Tibor: A kettős állampolgárság autonómiára és a hosszútávú erdélyi magyar projektekre gyakorolt hatásával kapcsolatban két fontos kérdést szeretnék még felvetni. A magyar külpolitikát elemző klasszikus elméletek azt mondták, hogy ennek három pillére van: az euroatlanti integráció, a szomszédos államokkal való kapcsolat, valamint a nemzetpolitika. A kormányokat az különbözteti meg, hogy tevékenységükben a három milyen arányban jelenik meg.
Úgy gondolom, hogy a 2010 utáni periódusban ez radikálisan megváltozott és a (realista értelemben vett) magyar nemzeti érdek maga alá gyűrte a többi dimenziót. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a határon túli magyar közösség jogai, projektjei és az autonómia jelentősen háttérbe szorult a jelenlegi kormány prioritási listáján, másrészt pedig megtörténhet, hogy a kettő egymással akár szembe is kerülhet.
Jól látszik például a magyar-szlovák kapcsolatok esetében, ahol a magyar kisebbség jogai lekerültek a napirendről, és olyan kérdések szorították ki, mint például a V4-ek együttműködése, vagy a bevándorlási kvótán alapuló közös platform kialakítása. Én simán el tudom képzelni azt, hogy ha a helyzet úgy kívánja Romániával kapcsolatban is lekerülnek ezek a kérdések a közös napirendről. A másik fontos váltás, hogy az elmúlt években

sokkal nyíltabban beszélnek a határon túli magyarok Magyarországra való betelepítéséről,

míg ezelőtt tíz évvel ez a kérdés tabutémának számított, csak kocsmaasztaloknál beszélgettünk arról, hogy kik azok a magyar politikusok, akik ebben gondolkoznak, de nem mondják ki nyíltan.
Ezzel szemben most már a legmagasabb szintekről is olvashatunk olyan kijelentéseket, hogy Magyarországot határon túli magyarokkal kell feltölteni, továbbá több olyan közpolitikai program is születik, amely ebben a kontextusban is értelmezhető. Szerintem az egy nagyon fontos váltás, főleg azért, mert a határon túli magyarok – elsősorban talán nem elsősorban az erdélyiek, de még ők is – potenciálisan demográfiai szempontból is erőforrássá válnak.
Bakk Miklós: Az egész kettős állampolgárság program, amely ebben a térségben – most már nem csak Magyarország tekintetében – megfigyelhető, sokkal inkább aszerint értelmezendő, hogy van egy európai – mondhatni uniós – mozgástér, és ebben a civilizációs térségben emberek jönnek-mennek.
Az állampolgárság immár nem a lojalitás egyetlen és legfontosabb fókusza egy állam irányában, hanem az említett európai mozgástér tágulásának az iránya is. Az a fajta virtuális előkészítése e mozgástérnek, amely megmutatja, hogy az esetleg vándorló személyek és tömegek mobilitási képzelőereje milyen irányba terelheti őket. Az identitás tekintetében pedig az állampolgárság csupán az egyik modern identitásalakító eszköz mások mellett. Én úgy látom, hogy ilyen értelemben a kettős magyar állampolgárságnak is ilyen funkciója van.
Székely István Gergő: Továbbmennék egy picit – bár lehet, ez már nagyon spekulatív –, de belelátom azt is, hogy az, hogy meglett az állampolgárság, és meglett a szavazati jog, akár azt is jelentheti, hogy az erdélyi magyar politikai elit – legalábbis egy része – érezheti úgy, hogy mégis letett valamit az asztalra.

Hát oké, nem lett autonómia, de van kettős állampolgárság, amihez ugye mi is hozzájárultunk, ha nem másképp, akkor úgy, hogy űrlapokat segítettünk kitölteni. Belelátom azt, hogy a nagy koncepciótlanság és jövőképhiány közepette ebből el lehet éldegélni még egy tíz évig.

Viszont az, hogy a magyarországi centralizáció beszippantja a különálló politikai közösség mítoszát dédelgető erdélyi magyar politikai közösséget, azt is jelenti, hogy innentől kezdve sokkal nehezebb bármilyen fajta politikai iniciatívának a felvállalása, amire egyébként Budapesten lehet, hogy nem bólintanak rá. Tehát én belelátom egy olyan gondolkodásmód kialakulását is, hogy nem kell sok mindent csinálni, hiszen valami történt azért az elmúlt évtizedekben,

az iniciatíva legyen csak Budapesten, és mi itt megvagyunk,

még valami pénzt is kapunk, és köszönjük szépen. Amúgy meg ha autonómiáról beszélünk, van egy olyan fogalom is, hogy a politikai pártok autonómiája. Eredetileg a fogalmat a nyolcvanas években javasolta egy Panebianco nevű olasz politológus, a nyugat-európai kommunista pártok helyzetének leírására.
Az a lényeg, hogy ezek a pártok nem önálló szereplők voltak, hanem mindenki tudta, hogy Moszkvából pénzelték és irányították őket, és ennek az lett a következménye, hogy belpolitikai mozgásterük nem igazán volt, mert ugye a többi párt nagyon jól tudta, hogy honnan fúj a szél. Hacsak nem volt nagyon nagy kényszer, nem álltak velük szóba.
Én ezt a gondolatot korábban az MPP és EMNP kapcsán vetettem fel, hogy itt van egy nagy probléma azzal, hogy ezeknek az alternatív magyar pártoknak nem igazán van politikai autonómiájuk. Ennek ékes példája volt az, amikor az EMNP nem indult el a 2016-os parlamenti választásokon. Most az van, hogy ez a dolog most már lassan az RMDSZ kapcsán is tételeződik, legalábbis számításba kell venni.
A beszélgetést moderálta, és az átiratot szerkesztette: Sipos Zoltán
A szöveg második részét holnap publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post NERdély 1.: így hódította meg az erdélyi magyarságot a Fidesz appeared first on Átlátszó Erdély.