A 29 ezer fős, etnikailag vegyes városban nemcsak a fiatalság fogy, hanem a magyar kisebbség is. És a vakolat is pereg a homlokzatokról, bár azért az elmúlt években sokat fejlődött a város. 

Szórványban a magyarok is jól beszélnek románul, és a nyelvismeret nem okoz különösebb nehézséget az ismerkedés és a munkavállalás terén. Ezzel együtt is igénylik a magyar nyelvű eseményeket. Mivel a magyar identitás megőrzése kihívást jelent a közösségben, ezért a legtöbb magyar kulturális esemény ezt célozza. 

A város turisztikai vonzereje és természeti adottságai mellett a fiatalok a lehetőségek és a sokszínű kulturális kínálat hiányáról, az alacsony fizetésekről és a korlátozott szakmai perspektívákról beszélnek.

Azt viszont szeretik, hogy otthonosan mozognak a városukban, és akármerre mennek, mindig tudnak pár szót váltani valakivel. Többen közülük más városokban is tanultak, külföldön is megfordultak, mégis hazaköltöztek. 

Milyen előnye és hátránya van annak, ha egy fiatal Máramarosszigeten marad? Válaszol Geiszt Erika szoftverfejlesztő, Nagy Erika masszőr és takarító, Pauliuc Dominick diák, Gheorghei Ayda jogász és Zekany Dominic mérnök. 

Kis város, nagy döntés: Gyergyószentmiklós

Az Átlátszó Erdély videósorozatában hat kisvárosba látogatunk el. Azt járjuk körbe, hogy a helyi fiatalok mit szeretnek és mit hiányolnak a városukban. Ha lemaradtál volna, az első megállónk Gyergyószentmiklós volt.

Operatőr, vágó: Tóth Helga 

The post Fiatalként Máramarosszigeten: megélni vagy jól élni? appeared first on Átlátszó Erdély.

Hazugság- és csaláshegyre épített magának erős várat két szatmári, onnan támadták meg a gyógyulni vágyó magyar nyugdíjasok pénztárcáját. Mikor szembesítjük őket a hazugságokkal, például azzal, hogy nem volt 21 évig gyógynövény-feldolgozó manufaktúrájuk Szárhegyen, mint ahogy állították, akkor kikérik maguknak, hogy ez egy koncept, egy idea. És szerintük a románok támadják őket, mert magyarok, illetve a féltékeny konkurencia is megpróbálja kicsináltatni őket rajtunk keresztül.

A bizonyítható csalásokat és törvénytelenségeket, például mások engedélyeinek jogtalan használatát pedig nyomdahibára kenik, és állítják, hogy minden meg van már oldva, küldik is a bizonyítékot. De aztán meggondolják magukat, és dacosan kijelentik, hogy mégsem mutatják meg a bizonyítékot, ami tisztázná őket. Mert nem értik a mi illetékességünket ebben a történetben.

Példaként felhozzák, hogy egy kínai lábtörlőre is fel lehet írni, hogy „Székelyföld”, akkor az ő termékeikre miért ne lehetne felírni, hogy „Székelyföldi” vagy hogy „Hargitai”. Csakhogy egy gyógykészítmény nem egy lábtörlő. És a „Székelyföldi” márkanév le van védve.

Nézzük az ügy részleteit:

Keserű a nem székely keserű

Egy olvasónk kért, hogy foglalkozzak egy közös ismerősünk által jelzett problémával. Az illető a nyomozás egy részét is elvégezte, még mielőtt mi bekapcsolódtunk volna.

Szerinte a Székely Gyógykeserű és a Székely Mesterbalzsam, melynek a reklámjai az utóbbi időszakban mindenünnen folynak, valószínűleg egy átverés. Ezek a termékek nem székely termékek, állítja. A székelyföldi gyógynövényesek közül senki nem tudja, hogy Székelyföldön ki gyártja ezeket a termékeket. Tehát valószínűleg nem itt gyártják őket.

Nincs a terméken feltüntetve a gyártó, csak a forgalmazó. Tehát az eredetük bizonytalan, akár kínaiak is lehetnek. Valószínűleg átcsomagolt termékekről van szó, véli. Hamis a termékekre írt népegészségügyi kód, sőt, pár termékről hiányzik is. Nem lehet tudni, hogy mit tartalmaznak, van-e gyógyhatásuk.

A hamis székely eredetet más is alátámasztja. Ismerősöm felhívja telefonon a forgalmazó szatmári céget, hogy megkérdezze, mi a székely ezekben a termékekben. A cég képviselője, Mátyás Marian, azt válaszolja, hogy Gyergyószárhegyen kezdték a termelést, de elköltöztek Máramarosba. Viszont a gyógynövényeket továbbra is Székelyföldön gyűjtik be. „Mese habbal” – teszi hozzá forrásunk.

Felajánlotta Mátyás Mariannak, hogy forgalmazná a termékeit, erre a szatmári üzletember elmagyarázta, hogy minden termék után 20 lejt lehet keresni. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a termékek előállítási ára alacsony, és eladása jó biznisz, mert mindenki nagy árréssel tud kereskedni vele. A beszélgetés során olvasónk azt tapasztalta, hogy a forgalmazó nem ért sem a gyógynövényekhez, sem a forgalmazásukhoz.

Mint Columbo felesége, mindenki tud róla, de senki nem látta

Itt kerültünk mi a képbe, s kezdtünk el foglalkozni a témával. Első lépésként, a „ce-i în mână nu-i minciună” jó székely mondás szerint be kellett szereznünk egy üvegnyi Székely Gyógykeserűt, hogy kézrátételes és főleg szájbavételes módszerrel bizonyosodjunk meg létezéséről, és tartalmának valós gyógyhatásáról. Na meg főleg azért, mert a terméknek van egy címkéje is, amin rengeteg hasznos információ és árulkodó jel található.

Csakhogy nem volt olyan egyszerű beszerezni a keserű csodaszert. A keresést a Merkúrban kezdtem, majd körülnéztem Udvarhely összes általam ismert bioboltjában. Mindenütt hallottak ezekről a termékekről, mert a vásárlók folyamatosan érdeklődnek irántuk, de sehol nem kaphatók.

Az egyik üzletvezető őszintén megmondja, azért nem hoz, mert drágák, kétszer-háromszor annyiba kerülnek, mint egy másik hasonló termék. A vásárló érdeklődik, mert hallotta vagy látta a reklámban, de mikor meghallja, hogy 100 lejbe kerül egy félliteres gyógykeserű, akkor már nem vesz belőle. Nem székely pénztárcára vannak szabva ezek az árak, hanem a magyarországi vagy erdélyi nagyvárosi fizetésekre, inkább az a célközönség.

Egy biobolt tulajdonosa, aki jó ismerősöm, azt írja kérdésemre, hogy van-e náluk ezekből a termékekből: „Ettől a cégtől még infónk sincsen, mert a weblapjukon is hiányosságok vannak az infónál. De ezzel az erővel Kínában is lehet székely terméket csinálni. (Ez a gyógykeserű és a balzsam szatmári, a székely csürke kolozsvári, a cég s a termék magyar stb.) Egyszer rendeltünk tőlük, akkor még csak a mesterbalzsamnál tartottak, de a weblapjukon lévő áron számlázták nekünk is, és befellegzett a további együttműködésnek.”

Tehát már a kereskedők éberebbjei is felfigyeltek a szatmári székelységre. Kérdem a bioboltos havert, nem tudja-e véletlenül, hol találok ezekből a termékekből. Azt írja, hogy legutóbb Csíkban látott belőlük, két éve, de rákérdez a kedvemért. Pár nap múlva válaszol: „A csajok az üzletből úgy tudják, eltűnt kb. egy éve a piacról. Náluk augusztusban szoktak érdeklődni felőle, főleg a magyar turisták. Tegnap voltam Csíkban, ott is rákérdeztem a könyvtár melletti bioboltban, de ott sem volt.”

A keresés során egyértelművé válik, ezt a termékcsaládot nem arra szánták, hogy Székelyföldön értékesítsék. Hanem inkább a magyarországi piacot célozták meg vele, vagy az erdélyi nagyvárosok gyanútlanabb közönségét. Erre utal az is, hogy az utóbbi időben belendült rádiós reklámkampányukat vásárhelyi, kolozsvári és szatmári rádiókban sugározták forrásaink szerint, székelyföldi rádiókban nem hallották.

A szárhegyi hazug szál

Felhívom Mátyás Mariant a weblapjukon szereplő telefonszámon, hogy megkérdezzem, honnan tudnék egy gyomorkeserűt vásárolni itt Udvarhelyen. Legközelebb Korondon lehet kapni, mondja, de ha rendelek, házhoz szállítják futárral.

Elég sokat mászkálok Székelyföldön, szívesen elmennék a termelési helyszínükre, s vennék ott, mondom a szatmári üzletembernek. Azt sajnos nem lehet. Gyergyószárhegyen volt a manufaktúra 21 évig, mondja, de átköltöztették Máramaros megyébe. Hogy közelebb legyen Magyarországhoz, mert sok rendelésük van onnan. Ismét megjelenik Szárhegy, mint a székelyföldi kapocs.

Megkeresem a szárhegyi polgármestert, Danguly Ervint, aki régebb művelődésszervezőként, a néphagyományok ápolójaként volt ismert, tehát kellene tudnia arról, hogy valaki a faluban 21 éven keresztül gyógynövényekkel foglalkozott. A polgármester kérdésemre határozottan kijelenti, hogy nem tud arról, hogy Szárhegyen ilyen manufaktúra lett volna, és elég felháborítónak tűnik neki ez a történet. További részletekről érdeklődik, majd amikor megkapja az igényelt információkat, azt válaszolja, hogy „Á! Szóba se jöhet.” Mármint hogy szárhegyi múltja legyen a vállalkozásnak.

Cím: Erdély, Románia

A szatmáriak magyarországi, azaz magyar piacra áruló weblapján, a szekelyfoldi.eu-n hiába keresünk egy cégnevet, nem találunk. De az elérhetőség résznél sincs semmi konkrét. A címnél csak annyi szerepel, hogy Erdély, Románia. Emailcímük gmail-es.

A „Rólunk” oldalukon egy nagy reklámduma van az egészséges életmódról és természetes összetevőkről, de semmi konkrétum a cégről vagy az emberekről, akik csinálják, vagy bármiről. Megtudhatjuk ellenben, hogy „már 15 éve természetes módon segítenek mások számára elérni a kívánt létminőséget”.

A romániai eladásra kifejlesztett oldalukon, a mesterbalzsam.ro oldalon nagyon nehezen, egy aloldalon elrejtve, a normálisnál sokkal kisebb betűmérettel írva találunk egy cégnevet, az Emag Shop International SRL-t.

Ennek a cégnek a tulajdonosa Szakács Botond Dénes. Az ő nevére rákeresve rábukkanunk még két hasonló témájú cégre: a Medical Confort Satu Mare fele-fele arányban az övé és Mátyás Mariané, míg a Hillvital Webshop az teljesen Aczél Lehel Béla tulajdona, és Szakács Botond Dénes, illetve Mátyás Marian csak ügyvezetők benne.

A Hillvital Webshop neve erősen utal a magyarországi Hillvital cégére, amely szintén hasonló termékeket forgalmaz. De semmi közük ahhoz a céghez, állítják az ügyvezetők egy későbbi telefonos beszélgetés során.

A listán szerepel még két aktív cég, az egyiknek a neve ingatlanozásra utal, a másiké sajtóra vagy bárra. Ebből megtudhatjuk, hogy Szakács, aki később természetgyógyászként és fitoterapeutaként mutatkozik be, nemcsak a szakmájának élt az elmúlt évtizedekben, több mindenből megpróbált pénzt csinálni.

A keserűbalzsam-üzletet az Emag Shop International, a Medical Confort Satu Mare és a Hillvital Webshop cégeken keresztül bonyolították. Azt tudjuk egy forrásunktól, hogy az erdélyi bioboltoknak a termékeket Mátyás Marian számlázta ki a Medical Confort Satu Mare cégen keresztül, ezt egy nekünk átküldött számla is bizonyítja. A romániai weblapjukon az Emag Shop International cég szerepel, a gyomorkeserűk címkéjén a Hillvital Webshop.

Az Emag Shop International 2019-ben lett alapítva, a Medical Confort Satu Mare 2020-ban, a Hillvital Webshop 2016-ban. Sehol nem köszön vissza a cég 15 éves múltja, amire a reklámszövegükben utalnak.

Hands-on review

Egy kőrispataki csapatépítőre menet Korond felé kerülök, és betérek abba a boltba, amit az üzletvezető említett. Egy kis polcnyi terméket találok ebből a termékcsaládból, a felhozatal elég gyenge.

A tízféle „Székely” Gyógykeserűből csak három fajta van készleten, és azok is csak kicsi, 2 decis kiszerelésben, 50 lejért. A balzsam-elixír felhozatal sem teljes, de van néhány érdekes illóolajuk, mint például az eukaliptusz vagy az argán.

Végül egy kis gyomorkeserűt veszek, az „Egészséges fogyás” feliratúból, mert azt beszéltük a kollégákkal, hogy majd a csapatépítőn megkóstoljuk. A buli hevében ki is bontjuk, de nem sok örömünk van benne.

Alkoholmentes, semmi ízű és híg állagú folyadék. Gyógyhatásáról sokat nem tudok mondani, de biztos, hogy valami van, mert azóta is egyből fogyni kezdek, ha az árára gondolok.

Hamis engedéllyel

Amiért nagyon fontos volt számomra, hogy személyesen is kezembe vegyem a termékeket, az a címkéjük. A hátsó címkén nagyon hasznos információk vannak számunkra: például az összetétel, és a SNPMAPS kód. A táplálékkiegészítőket, mint például a gyógykeserűket, külön engedélyeztetni kell egy IBA nevű országos hatóságnál, ahol adnak nekik egy-egy kódot, egyféle engedélyszámot. Ezt fel kell tüntetni a termékek címkéjén.

A három gyógykeserű, amit a korondi boltban találok, a következő SNPMAPS kódokkal van ellátva: az „Egészséges fogyás” a 7883/2021, az „Egészséges máj-epe” a 7898/2021, míg az „Egészséges pajzsmirigy” a 7928/2021 számot viseli.

Az IBA nyilvántartásában rákeresek ezekre a számokra. A 2021-es táblázatukban a sorszámok 13745-től kezdődnek, és 15398-ig tartanak, nincs köztük a 7883, 7898 vagy a 7928. Tehát a Székely gyógykeserűk kódjai hamisak, nem léteznek a nyilvántartásban.

Bihari román termékeket adnak el székelyként a bihariak engedélyével?

Az IBA rendszerében a sorszámozás nem indul újra minden évben, hanem folyamatos, 2005 óta. A három lefotózott Székely gyógykeserű számait, a 7883-at, a 7898-at és a 7928-at, a 2013-as listán találom meg.

A Faunus Plant nevű bihari cég kérte ezeket az engedélyeket. Meglepő módon a Székely gyógykeserűk számozása tökéletesen talál a Faunus Plant tinktúráinak a számozásával: a 7883-as az a Siluetus nevű fogyást elősegítő termék, a 7898-as az a Hepatobiliarus nevű máj-epe, míg a 7928-as az a Tiroidianus nevű pajzsmirigy-működést segítő gyógykeserű. Ebből egyértelmű, hogy a Székely gyógykeserűk termékskálája teljesen ráépült a Faunus termékcsaládjára.

Sőt, mi több, ha összehasonlítjuk a termékek csomagolását, meglepődve láthatjuk, hogy grafikailag is nagyon hasonló a termékek címkéje: a logó más, és még pár apróság, de feltűnően nagy a hasonlóság a kettő között, ugyanaz a háttérkép, ugyanazon termékekhez ugyanazok a színek.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy a Faunus egy magyar címkével ellátott sorozatot is nyom a termékeiből, melyeket aztán a szatmári cég dupla áron értékesít „Székely” termékként.

De alaposabban megnézve a részleteket, a bihari román és a szatmári székely üvegcsék tartalma mégsem egyezik. A bihari egy alkoholos gyógykeserű (abból kellett volna vennünk a csapatépítőre), míg a szatmári alkoholmentes. Az asszony, aki a gyógynövények szakképzett rajongója, érdekességképpen összehasonlítja, hogy melyikben mi van, és közli az eredményt: a fogyás-keserű román változatában van 9 összetevő, a székely változatban 12 összetevő, s ebből 5 egyezik, a többi nem.

Már az is szabálytalan lett volna, ha a bihari cég termékeit más elnevezés alatt forgalmazta volna a szatmári cég ugyanazon SNPMAPS kóddal. De így, hogy még csak a tartalma sem egyezik a gyógykeserűknek, végképp törvénytelen ezekkel a kódokkal a szatmári termékeket forgalomba hozni.

A máramarosi román gyógykeserű négyszeres áron válik székellyé

Ha megnézzük a székely gyógykeserű termékpalettáját, látjuk, hogy vannak ezek a különféle nyavalyákra vagy belső szervekre való tematikus gyógykeserűk, melyek a bihari cég termékpalettájára simulnak rá. De ezen kívül van még egy másik gyógykeserűjük is, ami a Székely gyógykeserűk anyagyógykeserűje. Az egész szervezetre jótékony, tisztító és méregtelenítő hatással van, a címkéje szerint.

Ennek a címkéje is teljesen elüt árnyalatában és dizájnban a többitől. Ebből a gyógykeserűből nem találtam a korondi boltban, de egy olvasónk segítségével sikerült szereznem egy fotót a hátsó címkéjéről.

Ezt a gyógykeserűt a 2175/06.07 SNPMAPS kóddal forgalmazzák, ami egy Máramaros megyei cég, a Hypericum Impex gyógykeserűjének, a „Taina plantelor”-nak (magyarul Növények titka) az engedélyszáma.

Ha összehasonlítjuk a máramarosi román cég és a szatmári magyar cég termékét, a hasonlóság lenyűgöző, csak a logó és a felirat szövege változik.

Na meg az ár, nyilván: a „székely” termék négyszer drágább, mint a román. A román terméket 24-26 lejért kínálják, a „székely” pedig 100 lej körül jön ki, mind netről rendelve, mind a boltokban megvásárolva, mondta Mátyás Marian legelső beszélgetésünk alkalmával.

A bihari románok mossák kezeiket

Felhívom a bihari Faunus Plant cégadatbázisban megtalálható számát, egy hölgy veszi fel. A főnök nem elérhető most, mondja, de leírja a számom és a nevem, hogy majd visszahív picit később. Eltelik egy nap, sehol semmi. Ismét felhívom a hölgyet, a főnök ismét elérhetetlen, mondja. Majd később visszahív. Elmondom neki röviden, milyen témában nyomozunk, nem telik bele fél perc, hív is a főnök.

Matei Flaviu Alexandru nem tud semmiről, mondja, sem arról, hogy lenne egy együttműködésük egy szatmári céggel, akiknek tinktúrákat adnának, sem arról, hogy egy másik cég használná a notifikálási kódjaikat (a hatósági engedélyeik számát), vagy a tinktúráik csomagolásának a dizájnját.

Ez egyébként is törvénytelen lenne, állítja. Ha egy terméket újracsomagolnak a kliens brandje alapján, akkor arra mindig új notifikálási kódot kell kérni. Ők ezt mindig elmondják a klienseknek, és segítenek is nekik tanácsokkal, hogy minden törvényes legyen. Mert vannak olyan klienseik, akik saját, személyre szabott kiszerelésben, „private label” formában akarnak egy-egy tinktúrát megvásárolni. De általában cégenként egy-két termékről van szó, olyan cégről nem tud, aki az egész termékskálájukat átvenné.

A cégtulajdonossal abban egyezünk meg, hogy átküldöm neki a bizonyítékokat, hogy nézze meg őket, s tudja értesíteni a hatóságokat a jogtalan használatról. Fél óra múlva visszahív. Tényleg van egy együttműködésük a szatmáriakkal, mondja. De csak a teák területén. Ők, a bihariak adják a teákat a szatmári cégnek.

Leellenőrizték, a szatmáriak által a tinktúráknál használt notifikációs kódok tényleg az övéik, és nem jogos a használatuk.

Beszélt Mátyás Mariannal, aki biztosította őt, hogy ez egy egyszerű nyomdahiba volt, a grafikus véletlenül elírta a számot. Kérdem tőle, hogy tényleg elhiszi, hogy teljesen véletlenül a grafikus elír tíz számot tíz címkén, de olyan tökéletesen, hogy mindenik talál a bihari termékek számával, és még a címkék dizájnja, színhasználata is tökéletesen passzol?

Hát ő most már erre mit mondjon, kérdi beletörődött hangon. Neki most csak az a célja, hogy ez a visszaélés megszűnjön, és ezeket a termékeket visszavonják a piacról. Ha ez megtörténik, akkor az neki rendben van.

Mátyás Marian biztosította őt, hogy csak a legelső próba-széria volt ilyen, azóta vannak saját kódjaik, és azokat használják. Nem tudják, hogyan lehet ez még mindig forgalomban. Mondjam meg, melyik üzletben találtam, hogy vonassák vissza. Megmondom.

Megkérdem Matei Flaviu Alexandrutól, hogy a termékeiket ők gyártják, vagy ők is vásárolják valahonnan. Mert az is egy magyarázat lehetne a hasonló csomagolásra, ha egy közös gyártótól vennék a termékeket, és az csomagolná nekik hasonlóra. Ezt a kérdést alátámasztja az a furcsaság is, hogy egy 500-as lélekszámú kis faluban, Alsópojényen (Poienii de Jos), annyi gyógynövénnyel foglalkozó cég van, és olyan mennyiségeket termelnek, hogy nehezen elképzelhető, hogy egyetlen falu kaszálói el tudnák az összeset látni gyógynövénnyel, anélkül, hogy a gyűjtők teljesen össze ne tapodják a kaszálókat és össze ne vesszenek az állattartó gazdákkal.

A Faunus ügyvezetője elmondja, hogy ők gyártják a termékeket, és a gyógynövényeket a spontán flórából gyűjtik be. Hogy egy többgenerációs cégük van, már a nagyapja is gyógynövényekkel foglalkozott. A története szép, de mégsem érzem teljesen tisztának az ügyben. Túlságosan engedékeny a szatmáriakkal, akik állítólag a tudta nélkül visszaéltek az engedélyeivel. Haragszik is rájuk, de mégis összejátszik velük, értesíti őket, segít elsimítani nekik az ügyet, közvetít köztem és a szatmáriak között. És inkább üzletemberi stílusban, üzleti érdekekről beszélget, nem a mezőről gyógynövényeket gyűjtögető füvesember stílusát hozza, habár lehet, hogy a nagytatája még az volt.

Összecsap a hazugsághullám Mátyás Marian feje fölött

Mikor Mátyás Mariant felhívom, már tudja, hogy miért keresem. Mondja is, hogy beszélt a partnerükkel. Ezt elszúrtam, sajnos, pedig jó lett volna, ha meglepetésszerűen keresem meg, és hazudik még nekem egy kicsit a szárhegyi és a székelyföldi szálról.

Habár volt két órája, hogy felkészüljön, az üzletember így is eléggé meglepettnek mutatkozik. A legelső kérdésnél, amit többször is fel kell tennem neki, megkér, hogy mutatkozzak be, ismét és ismét, és ő is bemutatkozik: „Mátyás Marian vagyok. Kérem, mondja a kérdéseket.” De az előzőleg feltett kérdésre nem válaszol. Elegáns megoldása az „Altă întrebare!” technikának.

Mikor a fogas kérdésnél ismét rámkérdez, hogy mit is szeretnék, és elmondom neki ismét, hogy egy cikket írok a vállalkozásukról, akkor azt mondja, hogy „Az anyagot ugye akkor tudja megírni, ha mi is beleegyezünk ebbe.” Mondom neki, hogy ez sajnos nem így van, én akkor is megírom, ha nem egyeznek bele. Erre azt válaszolja, hogy „Én értem, írhat dolgokat, de nincs honnan megkapja az információkat, amit ugye csak saját szemszögből tud írni dolgokat hozzá.” Mikor tisztázom, hogy ez nem éppen így van, akkor kijelenti, hogy ő szívesen válaszol minden kérdésre.

De végül első hívásomnál csak arra a kérdésre válaszol, hogy ezeket a termékeket ők gyártják-e, vagy csak forgalmazzák őket. Azt válaszolja, hogy ők csak forgalmazzák őket, és vannak partnereik, akik gyártják ezeket, például a Faunus Plant és a Hypericum. Mikor rákérdek, hogy a Faunus mit gyárt nekik, leteszi a telefont. Beszélgetésünk harmadik percében. Visszahívom, nem veszi fel. Pedig beszélgetésünk legelején rákérdeztem, hogy van-e fél órája erre, és azt mondta, hogy van.

Felhív húsz perc múlva, és csak annyit mond: „Ki kellett menjek. Egy pillanat, két perc és hívlak vissza, jó?” Mondom, hogy jó. Eltelik egy újabb fél óra, felhívom én. Elnézést kér, „voltak dolgok, amiért nem tudtam beszélni, de most már tudok beszélni.” Fel van már készülve, és el akarja mondani a cég történetét. „A kollégák, akik elkezdték az egészet, marosvásárhelyiek. Ők természetgyógyászok, fitoterapeuták, és elkezdtek ők keresni megoldást, hogy ne csak a patikai dolgokat vegyenek az emberek, hanem más megoldást, mert nekik is ugye a szüleik, a nagyszüleik mind ezen a vonalon gyógyítottak, teákkal, gyógytermékekkel, krémekkel, stb. S akkor gondolták, hogy ezt próbálják meg minél jobban csinálni.”

A pr-duma ömlik Mátyás Marianból, nem fogok mindent idézni, helyszűke miatt. Annyira beleéli magát, hogy hiába próbálom meg félbeszakítani, hogy feltegyek neki egy-egy kérdést, csak nyomja-nyomja, megállás nélkül ömlik belőle a sok szép és nemes gondolat a gyógyításról, és az alkoholmentes keserűk nemes voltáról.

Többedik nekifutásra sikerül leállítanom, és megkérdem, kik ezek az üzlettársai, akikről beszél. A nevüket nem tudja elmondani, mondja, mert nem beszélt még velük, hogy megengedik-e. De elmondja, hogy ezek az emberek folyamatosan keresték, hogy milyen bajra milyen gyógynövény jó, és összerakták régi receptek alapján ezeket a termékeket. Aztán elkezdték gyártani ezeket. Majd olyan partnereket kerestek, akik a megfelelő technológiával rendelkeztek, és velük kidolgozták ezeket a recepteket, úgy, hogy minél jobb minőségű legyen a termék maga.

Amikor kifullad, és leáll az előadásával, ismét rákérdek, hogy kik ezek a partnereik, és melyik mit gyárt nekik. Ilyeneket válaszol, hogy „több is van”, és hogy nem tudja megmondani ezek nevét, amíg rá nem kérdez, hogy megengedik-e. Aztán ismét kinyomja a telefont, pár percig hallgatom, hogy „este angajat într-o altă convorbire, te rugăm să aştepţi”, míg végleg le nem teszi. Negyedóra múlva ismét felhív, és próbálja bizonygatni, hogy nekem nincs jelem, és én nyomtam ki őt.

Van manufaktúra, de már nincs, de lassan már semmi sem biztos

Negyedik, és egyben utolsó beszélgetésünk a leghosszabb és legvelősebb. Türelmetlenül indít, hogy gyorsan mondjam a kérdéseket, mert kell folytatnia a munkát.

Felemlegetem neki, hogy mi még beszéltünk egyet két hónappal ezelőtt, amikor azt mondta, hogy Szárhegyen volt a manufaktúra 21 évig, mielőtt átköltöztették Máramarosba. Igen, ismeri el, de az még nagyon pici volt, nagyon kezdetleges volt. Arra a kérdésre, hogy hogyan hívták a szárhegyi céget, amelyik gyártotta, azt válaszolja, hogy „a céget nem tudom, hogy hogy hívták, mert ugye emberek voltak”. Mikor kérdem, hogy kik voltak az emberek, akkor azt mondja, hogy a vásárhelyi kollégájának a szülei, nagyszülei. Mikor rákérdek, hogy hogy hívták őket, akkor azt válaszolja, hogy meg kell kérdeznie a kollégáit, hogy mondhat-e neveket.

Arra a kérdésre, hogy mikor költözött át a manufaktúra, azt válaszolja, hogy „régen, már nagyon régen”. Mikor kérdem, hogy akkor most pontosan hol van a manufaktúra, mert januárban azt említette, hogy a manufaktúrájuk Máramarosban van, akkor kiderül: most már nincs manufaktúra, minden bérgyártásban működik.

És hogy működik ez most, kérdem, ők viszik az alapanyagot, vagy a gyártó alapanyagából dolgoztatnak? Ez azért fontos kérdés, mert valamikor azt állította Mátyás Marian, hogy székelyföldi gyógynövényekből dolgoznak, ettől székely a termék. Kérdésemre nagy csend a válasz. A nagy csend után a szokásos pr-duma jön: „Hát ugye, együtt kidolgoztuk a recepteketet, mármint elvittük mi az információkat, hogy mi hogy legyen benne a régi receptek alapján. Így bármilyen bérgyártó meg tudja csinálni, a fő, hogy a legjobb minőségű legyen az alapanyag is, Erdély egész területéről.” Ahogy ezt vonakodva, bizonytalanul mondja, egyértelmű, hogy fogalma sincs, hogy milyen anyagból dolgoznak a partnereik. Arra a kérdésre, hogy akkor a gyógynövényeket ők gyűjtik-e be, és viszik-e el a cégeknek, azt válaszolja, hogy „változó”.

Akkor mi a székelyföldi ebben az egészben? – kérdem. „Hát ez, hogy onnan indult, az egész történet, az információ, a receptek, a minden-minden Székelyföldről indult. Ezért is nem az a neve, hogy Erdélyi termékek, hanem az, hogy Székelyföldi.”

Nem látja át, nem is érti, a nyomda a hibás

Mikor felhozom azt, hogy a Hypericum gyógykeserűit négyszeres áron adják tovább, akkor azt válaszolja, hogy „Nem tudom pontosan, hogy hány százalékosan, nem látok bele a számlázásba”. Pedig bioboltos források szerint ő számlázott a cégeknek a Medical Confort Satu Mare cégükön keresztül. Ezt igazolja is az a számla, amit átküldenek nekem.

Ha a Hypericumtól veszik a tinktúrákat, akkor miért a Faunus dizájnjára, termékskálájára és notifikálási kódjaira volt felépítve a rendszerük? – kérdem. „Az egy hiba volt a nyomtatásban, azt mi is néztük, nem is vettük észre. Volt valami hiba a termékeknél, és a címkéknél vannak még hibák, ugye, elhibázta a nyomda, vagy mi nem vettük észre, szóval vannak ilyen kommunikációs hibák. Ez hiba volt, és ezt már javítottuk. Romániában nem is voltak ezek a termékek, most megtaláltam ugye, hogy Korondon volt az egyik partnernél, felhívtam, hogy azokat a termékeket küldje vissza, hogy tudjam neki küldeni a valós címkés termékeket. Másoknál nincsen, nem volt ilyen probléma.” Látom, hogy az általam adott információ már eljutott a Faunustól idáig, és fel is használták már a huncutság eltussolása érdekében.

Nem hagyom, hogy elterelje a szót, visszatérek arra, hogy a címkéknek a dizájnja, a színe, a rájuk írt notifikációs kód, minden nagyon hasonlít a Faunus tinktúráira. „Hát ott az van, ugye, hogy teákat készítettek, és a grafikájukat kölcsönvettük a teákhoz, elküldték. És hogy hasonló legyen a gyógykeserű, inspirálódtunk, hogy hasonló legyen a teához.”

S a kódokat hogyan sikerült ennyire hasonlóra egyeztetni? „Nem tudom, hogy mi volt. Szerintem az volt, hogy ugye, amikor elküldték a címkéket, hogy tudjuk mi használni az anyagot, akkor valami kavarodás volt a kollégáknál, és akkor valahogy rákerült. Mert ugye, megvannak nekünk a mi kódjaink. És ezt nem értettem én is, és csodálkoztam, amikor küldted, hogy tényleg, hogy nem volt jó a kód. És valószínűleg ez volt a probléma. De mondom, ezt most már orvosoltuk, köszönjük szépen, hogy szóltál.” „Hát, mondom, hogy ez volt a címkével, én sem értem a szitut, de a fő, hogy már megoldottuk, megorvosoltuk, és csak ezeknél volt. És csodálkoztam, hogy ez kijutott a boltba. Ez egy fájós hiba, mikor találunk valami hibát, az fájós, dolgozunk, hogy ne legyen.”

Mátyás Marian megígéri, hogy azonnal elküldi az új notifikációs kódjaikat, amelyek a sajátjaik.

Ígérete elillan, mint a székely argán olaja

Utolsó kérdésként megkérdem tőle, hogy milyen a 100%-os tisztaságú székelyföldi eukaliptusz és argán illóolaj.

Amint említettem előbb, a korondi bolt polcán eukaliptusz és argán illóolajak is voltak a gyógykeserűk és balzsamok között. Ez furcsa. A „100%-os tisztaságú székelyföldi” eukaliptusz-illóolajat ugyanolyan mértékben nyerhetik a híres hargitai eukaliptuszerdők leveleinek lepárlásából, mint a neves csíki pityóka borának desztillálásából. A „100%-os tisztaságú székelyföldi” argán-illóolajat pedig nem is kérdés, hogy miből állítják elő, hisz az argánfát mindenki gyerekkorától ismeri Székelyföldön.

Kérdésemre, hogy milyen egy 100%-os tisztaságú székelyföldi eukaliptusz vagy argán illóolaj, Mátyás Marian megadja a választ: „Hát ez a brand neve. A Székelyföldi Mesterbalzsam a brand neve. Ezeket ugyanúgy partnerek csomagolják nekünk. Így van manapság, ugye, hogy mások csomagolják nekünk, mert nincs kapacitásunk rá. Ezt meg kell érteni. A kollégáink székelyföldiek, és ezért is ebben a mentalitásban nőttek fel, gyógynövények szeretetével, és ezért is ez a brand neve, hogy Székelyföldi. Minden termék ez a brand alá tartozik. Voltak olajak is, de a fő termékeink a krémek és a gyógykeserűk. És ezen a vonalon fogunk tovább menni. Volt egy próbálkozásunk, hogy mennyire érdekli az embereket a tiszta olaj, csakhogy ugye meg vannak már szokva az 5-6 lejes olajakkal, amik ugye vegyszeresek, és nem tudom miből készülnek valójában, s ezért is nem volt sok illóolaj-eladás.”

A fő termékük a balzsam, állítja. „A vásárlóink ugye az idősebbek, és nekik vannak ugye izületi panaszok, gyulladások, kopások, stb.” Rákérdek, hogy a krémeket kikkel gyártatják. „Partnereink gyártják. Nem tudok mondani neveket, de a regisztrációs szám alapján meg tudod nézni te is.”

Azzal búcsúzom Mátyás Mariantól, hogy megígéri, megkérdi a partnereket, hogy elmondhatja-e a nevüket, és visszaszól. És ismét megígéri, hogy azonnal átküldi az új, saját notifikációs kódjaikat. Ezt beszélgetésünk alatt többször is megígérte, de ígérete aztán úgy elillan, mint a székelyföldi argán olaja. Egyik ígéretét sem tartja be. Pedig ezzel tudta volna tisztázni magát és cégét.

Az agresszív fitoterapeuta

Másfél óra múlva felhív egy magyarországi számról valaki, aki Dénes Botondként mutatkozik be. Feltételezem, hogy Szakács Botond Dénes az, aki a Székelyföldi mesterbalzsam brandet forgalmazó Medical Confort cégben Mátyás Mariannal egyenlő arányú társtulajdonos, és a brand romániai internetes oldalát működtető Emag Shop International cégben 100%-os tulajdonos.

Agresszívan indít, hogy ki vagyok és mit akarok, gúnyolódik az Ufó nevemmel és keményen nekem ugrik, hogy kinek dolgozom. Pedig biztosan utánanézett előtte a munkahelyemnek, mert később elejti, hogy „ez rögtön már az atlatszo.ro-nak egy fontos dolog lett”, tehát tudja az oldalunk címét, anélkül, hogy én azt mondtam volna neki. De bizonyára úgy gondolja, hogy hatásosabb, ha keményen és számonkérőn kezdi, és úgy is folytatja a beszélgetést.

Gyanakvással tekint a megkeresésemre, mondja, mert eléggé nemtelen támadásoknak vannak kitéve, most vannak túl egy nagyon alapos fogyasztóvédelmi-hatósági vizsgálaton is. „Román oldalról azért jelentenek fel, mert magyar a termék megnevezése, egyéb székelyföldi szereplők, mint konkurenciák, próbálnak mocskolni, és az igazat megvallva, nem vagyok meggyőződve, hogy csupán a legegyszerűbb kíváncsiság hajtja önt.”

Tisztázom, hogy nem is állítottam, hogy a kíváncsiság hajt, Mariannak is és neki is úgy mutatkoztam be, hogy az Átlátszó Erdély oknyomozó újságírója vagyok, és egyértelműen jeleztem, hogy nem egy dicsérő cikket akarok írni róluk, hanem azt vizsgálom, hogy mi van a vállalkozásuk hátterében, és mi ebben a székely.

A magyarországi nyugdíjasok bekapják a szatmári székely mézesmadzagot

Dénes Botond azt állítja, hogy ő ennek a projektnek az elindítója, ezért megkérem, hogy tehessem fel neki is azokat a kérdéseket, amelyeket Mátyás Mariannak.

A szárhegyi szállal kezdem. „A párom szárhegyi, és onnan indult, igen, az alapelképzelés.” Ha jól értettem, ott volt 21 évig a manufaktúra, mondom neki. Hatalmas csend következik. „Maradjunk abban, hogy Szárhegyről indul a történet. Az elképzelés. Mivel a párom szárhegyi. OK? Onnan indul a gyógynövények ismerete, szeretete, a nagymama, a hozzáértés” – mondja olyan kioktató hangon, mintha hároméves gyerekeknek magyarázna kortárs gazdaságtant.

„Onnan indul egy koncepció. A koncepciót és a termékeket áthoztuk Magyarországra. Mert ugyebár tudtuk, hogy Romániában evvel a gondolattal, eszmeiséggel nem sok értelme van. És igazolódott, hogy innen csak támadásokat kapunk, mintsem támogatást. És ez a történet a magyar piacnak épülő termékcsaládról szól. És amint tökéletesítettük, kitágítottuk a recepteket, régi, hozzáértő, ismert, bevált recepteket, ez elkerült bérgyártásba. És a magyar piac lett megcélozva. Két-három hónapja jött egy olyan gondolat, hogy a romániai magyaroknak is kellene csinálni ezekből a termékekből. Létrehoztunk egy weboldalt, és akkor megjelent a romániai magyarok körében is. Ennyi a történet lényege.

Amióta megjelent a romániai oldalunk, azóta a románok szidnak és feljelentenek, mert magyarok vagyunk, egyes székelyföldi szereplők meg féltik a maguk kis történetét, bizniszét, teáját, fűszerét, és fene tudja mit. És én csak nagyon remélem, hogy nem egy másik ilyen szereplő megbízásából próbál valami nem túl etikus cikket kreálni. Mert ez nem volna korrekt.” Még egyszer mondom, én oknyomozó újságíró vagyok. „Ez jól hangzik. Én meg gyógynövény-természetgyógyász, fitoterapeuta és így tovább, sorolhatnám még.”

Arra a kérdésre, hogy most hol gyártatják a termékeiket, kitör: „És itt akadok le, kedves uram. Hogy nem tudom, hogy mi a relevanciája, mihez kéne önnek tudni a nevet, a családom nevét, ki kavarja ki az üstben a balzsamot. Miért, mire szeretne ráérdeklődni?” Azt szeretném megtudni, hogy ebből az egészből mi székelyföldi, mondom. „Az alapidea. Tehát elindul valahonnan. Rengeteg magyar, aki Amerikában sikerre vitte a történetét, ugyanúgy, adott esetben elindult Székelyföldről, vagy Kolozsvárról, mindegy, hogy hol vitte sikerre a történetét, de kolozsvári vagy székelyföldi. Az idea elindult Szárhegyről. És elindult a maga megvalósításának útján. Mivel az utolsó kínai kis lábtörlőre is ráteszik a székely zászlót, és ráírják, hogy Székelyföld, hát ezek után nem látom, hogy hol a probléma. Hogy miért kéne ezen megakadni.”

A fantázia-laboratórium fantáziatermékei és a világ jobbítását elrontó kérdezősködés

A beszélgetés felgyorsul. Hogy olvasóink jobban érezzék a szatmári üzletember gondolkodását és érvelését, a teljes párbeszédet leközlöm:

– Azt írják a weblapjukon a termékek leírásánál, hogy „A székelyföldi mesterbalzsam laboratórium…a legjobb anyagokból dolgozik…” Hol van ez a Székelyföldi Mesterbalzsam Laboratórium?
– Kedves uram, ez egy márka, ez egy brand, ez egy fantázianév már. Nem írjuk, hogy Székelyföldön van laboratórium. Ez egy márkanév, és ennek van laboratóriuma.
– Értem. És hol van a laboratóriuma?
– Kedves uram! Kiállt minden hatósági ellenőrzést. Épp most vagyunk túl rajta. Most. Az elmúlt két hét erről szólt. És minél több megkeresés van, azt látom, hogy annál több embert zavar a tevékenységünk. A románokat zavarja, mert ők románok, egyeseket zavar, mert nem tudom miért, mert belekötnek egy szóba, egy szókombinációba. De olyan dolgon lovagolunk, ami nem tudom, hogy kinek és miért fáj.
– De várjon csak egy kicsit, na, mert hogyha azt írja Ön, hogy Hargitai Magashegyi Balzsam, akkor én feltételezem, hogy annak valami köze van a Hargitához, a nagymamán kívül.
(Nagy csend.)
– Hány tényező, hány szereplő, hány komponens kell legyen, önnek tetsző módon, a Székelyföldhöz kapcsolható? Milyen arányban kell valaki magyar legyen, hogy magyarnak hívja magát?
– Ez picit komplexebb kérdés. Akkor gyakorlatilag tekinthetem úgy, hogy az egésznek a székely vonatkozása az ön párjának a szárhegyi nagymamája?
– Ha számba akar rágni fogalmakat! Mivel én is laktam Szárhegyen, ezért nem muszáj a nagymamára hivatkozzak. Én is ott voltam. Nem hivatkozunk nagymamára, nagypapára, dédire. Persze, hozzájárultak a történethez. De miért kellene muszáj a nagymama? Miért nem elég a párom? Miért nem vagyok elég én? Miért nem elég, hogy onnan indult el egy történet?
– Önök mondták a nagymamát, nem én találtam ki.
– De még nem értem a célját az ön munkájának, az ön megkeresésének. Nem látom, hogy hol tesz ön hozzá a világ jobbításához evvel a történettel. Nem látom. Én azt látom, hogy vannak egyesek, akik azt nézik, hogy hogy kellene belekötni és ártani egy történetnek. Ezt látom.

Nyomdai hiba, vagy szándékos csalás?

– Jó, lássa úgy. Én úgy látom, egyelőre, hogy ennek van egy átverés vonzata. És akkor teszek fel konkrétabb kérdéseket. Önök a termékeiket éveken keresztül egy bihari és egy máramarosi cégnek a kódjaival futtatták.
– Valamit félreért. Három hónapja van jelen Romániában ez a termék, és egy tévedés miatt lett egy illetéktelen vagy egy rossz notifikáció a címkére, amit egy grafikusnak köszönhetünk, úgymond.
– De nem egy rossz notifikációs kód volt, hanem minden egyes terméké. Az önök termékskálája pontosan ráívelődött a bihari cégnek a termékskálájára, és minden egyes terméknek a dizájnja is.
– Csomagolt nekünk termékeket, igen. Szóval, hol van itt az átverés? Átverés akkor volna, ha ezek nem hiteles gyógynövények lennének, és ha ezek a gyógynövények nem tudnának segíteni az embereknek. Ez volna az átverés. Egy nyomdai hiba, ez nem átverés.
– De nem nyomdai hiba az, amikor tíz terméknek a kódja pontosan passzol. Mikor tíz terméknek a kódját ellopják a románoktól, és használják. És utána azt mondja, hogy nyomdai hiba…
– Várjál, várjál, várjál…Itt már lopásról beszél, kedves uram.
– Igen, pontosan. Most kezdek lopásról beszélni. Mert beszéltem a román cégnek a tulajdonosával, és azt mondta, hogy nem adtak engedélyt önöknek, sőt, nem is tudta, hogy használják a kódjaikat. Akkor ezt minek nevezi ön?
– Ha bűncselekményre gyanakszik bárki, netán ön is, akkor haladéktalanul hatósághoz kell fordulni. Haladéktalanul. Az adott Bihar megyei cég partnerünk, gyártott és csomagolt nekünk termékeket.
– Tinktúrákat csomagolt önöknek?
– Gyártott és csomagolt nekünk termékeket.
– Tinktúrákat csomagolt önöknek?
– Szóban volt, hogy készít bizonyos tinktúrákat is. Erre átküldte az ő adatait, az ő információit, mert úgy volt, hogy amit ő készít, azt ő fogja nekünk notifikálni. Értjük?
– Értjük.
– Ebből fakadóan létrejött ez az anomália. Igen, elismerjük, és rögtön javítunk is. Mert akármelyik bérgyártó készíti a termékeket nekünk, előtte notifikálja. Bejelenti, regisztrálja, engedélyezteti. Hogy értsük meg. Hatósági ellenőrzések elé, álltunk elébe, minden rendben van. Abba tudott a hatóság belekötni, hogy magyar nyelven kommunikálunk Romániában az ügyfelekkel. Jogilag ennyi a vétkünk. Jogilag más vétkünk nem merült fel. És ez nagyon fontos.
– De most itt nálam felmerül más vétkük is, és nem kaptam még érdemleges válaszokat.
– Én udvariasságból felhívtam önt. Nem érzem szükségét annak, hogy én önnek maradéktalan válaszokat adjak a kérdéseire. Ez fontos. Nem célom. Nem tudom, ki maga.
– Mondtam. Egyed Ufó Zoltán a nevem, az Átlátszó Erdély nevű lapnak vagyok a riportere. Egy oknyomozó anyagot írok arról, hogy önök székely termékként promoválnak valamit, aminek nem tudjuk, hogy mi köze van Székelyföldhöz.

Szerencsés vagyok, hogy beszélhettem vele, de a számokat nem küldik át

– Elmeséltem önnek, hogy onnan indult egy projekt. Egy idea, egy történet. Gyergyószárhegyről indult egy történet. És ez önnek nem elég, ön csalást és lopást emleget már. És itt vagyok én egy kicsit meglepődve. Hogy felmerül önben egy kérdés, mint oknyomozó újságíró, ha nem lenne a politikában elég terület, ahol szükség van oknyomozókra. És tájékoztatom, hogy elvileg székelyföldi a termék, mert onnan indult, de ez önnek nem elég, ön akar lopást, csalást találni.
– Elmondtam önnek, hogy hol látom a lopást és csalást: felhasználták mások notifikációs számait, anélkül, hogy ők tudjanak róla.
– Ön ezt így gondolja. Örömömre szolgál tájékoztatni önt, hogy valóban történt egy szerkesztési tévedés, rossz notifikációszám került bizonyos termékekre. Ezeket a termékeket már munkatársaim visszavonták, és ha új termékekkel találkozik, akkor garantáltan helyes és jó notifikációs számokkal fog találkozni. Elég kielégítő, nem?
– Nézze, én azt tudom csinálni, hogy leírom, amit ön mond.
– Ez dicséretes. Ez már dicséretes. Csak nem kell légből kapott teóriákat is odaírni. Szerencsés, hogy tudunk beszélni, meg tudja kérdezni a felet: itt vagyok. És nagyon bízom benne, hogy nem kereskedő, vagy nem üzleti szereplő felkérésére akar adott esetben negatívan beállítani egy termékcsaládot vagy egy történetet, egy vállalkozást. Ebben reménykedem.

– Szerintem ennek a beszélgetésnek nagy haszna nincs.
– Szerintem nagy haszna volt. Tisztáztunk egy pár félreértést.
– A kollégája, Marian megígérte, hogy átküldi a jelenlegi notifikálási számokat, amiket használnak. Várom azokat a számokat.
– Nem értem, hogy miért küldené át. Biz Isten mondom. Minden hatósági megkeresésnek örömmel eleget teszünk.
– Akkor értsem úgy, hogy nem fogják elküldeni?
– Nem valószínű, nem valószínű, mert nem értjük az ön illetékességét ebben a történetben. És nem feltételezzük, lehet, hogy ez már buta paranoia, ennyi támadás után, de nem feltételezzük a jószándékot sem. Hanem ön mintha valami szenzációban reménykedik, hogy nemtudommi, tényleg nemtudommi. Nem látom, hogy mi volna abban a meglepő, hogy Székelyföldön… Persze tudjuk, hogy a székelyföldi Gábor cigányok is székelyföldiek, igaz, ha ők csinálnak egy bádogkannát, az is székelyföldi bádogkanna. Ez a valóság. Minden faragott kis kacatra ráírjuk, hogy székelyföldi, mert azt a magyar turista jobban megveszi. De a mi termékünk meg lett találva. És ez rögtön már az atlatszo.ro-nak egy fontos dolog lett. Hát olyan pitiáner dolgokról beszélünk, és komoly oknyomozó újságíró foglalkozik vele. Na ezt nem tudjuk mi megérteni.

Mikor megírom az anyagot, szerintem megérti, mondom Dénes Botondnak, és adok egy határidőt: hétfőig várom az ígért anyagokat, ha mégis szeretnék tisztázni magukat. Beszélgetőtársam kioktatással búcsúzik: „Ami lényeges, elmondtam, és bízok benne, hogy bölcsen, szakmailag korrektül, helyesen lesz megfogalmazva minden ami meg kell legyen fogalmazva. És nagyon remélem, hogy nem történik hitelrontás, és nincs egyéb mögöttes dolog a történetben.”

A határidőként adott hétfő óta eltelt másfél hét, nem küldtek semmit. Tehát feltételezem, hogy nem akarják, vagy nem tudják bebizonyítani, hogy jó útra tértek.

A gyógykészítmény nem egy műanyag lábtörlő

Dénes Botond azzal támad, hogy egy ilyen fiktív világban, mikor egy Kínában gyártott, Székelyföld feliratú lábtörlő az teljesen természetes, miért kötekedünk azzal, hogy egy ismeretlen eredetű gyógykészítményre ráírják, hogy székelyföldi vagy hargitai. Mert az idea az székelyföldi, és ezt nem tudja senki cáfolni, mert az idea az megfoghatatlan.

Csakhogy a valóság nem olyan, mint az idea. És hatalmas különbség van egy műanyag lábtörlő és egy gyógykészítmény között, más törvények is szabályozzák a velük való kereskedelmet. Valahol érthető, hogy egy gyógykészítménynél több elvárás, nagyobb szigor van, mint egy műanyag bóvlinál.

Nem ugyanaz, mikor egy lábtörlőre vagy egy kulcstartóra felírják, hogy Székelyföld, vagy mikor egy élelmiszerre vagy gyógykészítményre ráírják, hogy Székelyföldi.

A vállalkozó lábtörlős párhuzama azért sem állja meg a helyét, mert valószínűleg a „Székelyföld” feliratú kínai lábtörlő alján írja valahol, hogy „Made in China”, míg a Székelyföldi Gyógykeserű címkéjén nem írja, hogy ki gyártja, hol, és hol szedett, milyen alapanyagból. Lehet, hogy ez nem is mindenkinek fontos, de azért sokan vagyunk, akik szívesebben fogyasztunk egy hargitai kaszálón szedett kakukkfüvet, mint egy kínai intenzív ültetvényben vegyszeres műveléssel előállítottat. Ezért vezették azt be, amit nap mint nap tapasztalhatunk a boltokban, hogy az élelmiszerek csomagolásán fel van tüntetve, hogy milyen országból származik. És ez a gyógytermékeknél még szigorúbb picit.

A román rendelkezések szerint a címkének a következő információkat kellene tartalmaznia:

Ezeknek az elvárásoknak egyik Székelyföldi Gyógykeserű sem felel meg. Nincs feltüntetve rajta, hogy étrend-kiegészítő, nincsenek rajta a figyelmeztetések, hogy nem szabad meghaladni a napi előírt adagot, vagy hogy nem helyettesíti a változatos étrendet és az egészséges életmódot, vagy hogy nem szabad a gyerekek hozzáférjenek. És végül nincs feltüntetve rajta a gyártó cég neve és az elérhetőségei.

A vállalkozó szerint a románok támadják őket, mert magyarok, és a román hatóságok is abba tudnak belekötni, hogy csak magyarul kommunikálnak. Ezt a kampányfogást már elsütötte a Csíki sör, és talán mások is. Bármilyen szabálytalanságot találtak náluk, az azért volt, mert ők magyarok voltak.

Valójában semmi vagányság és semmi nemzeti hőstett nincs abban, hogy nem tartják be a hivatalos címkézési szabályokat. Sokkal valószínűbb, hogy nem nemzeti okokból teszik, hanem csak azért, hogy a vásárlóik számára ne derüljön ki az üzleti turpiság, azaz a „koncept” vagy az „idea”, és a valós gyártó.

A Hypericum nem akar megszólalni

Hogy a valós gyártó ki, nem tudhatjuk. Azt tudjuk az üzletemberek elmondásából és a megtalált bizonyítékokból, hogy a gyógykeserűket a Máramaros megyei Hypericum Impex cég szállítja nekik.

Hogy a termék maga honnan jön, és az Impex cég importálja-e, vagy saját maga gyártja, ezt nem tudjuk meg, mert a Hypericum tulajdonosával nem sikerül szóba állnom. Felhívom a hivatalos telefonszámokat, egy hölgy veszi fel, aki annyit mond, hogy a tulaj nem elérhető. Nem azt, hogy most nem elérhető, vagy később, vagy valami, hanem egyszerűen közli, hogy elérhetetlen. Elmondom neki, hogy milyen ügyben keresem, és kérem a telefonszámát. A hölgy megígéri, hogy beszél a tulajjal, majd visszahív a telefonszámával. Nem hívott vissza azóta sem.

Azt meg kell jegyeznem, hogy pár perccel azelőtt, hogy hívtam volna a Hypericumot, beszéltem a Faunus tulajdonosával, aki időközben értesítette Mátyás Mariant, akinek volt ideje időben értesíteni a Hypericum tulaját is. Ha akarta.

A Hypericum egy nagy cég. A legutóbbi, 2021-es adatok szerint 88 alkalmazottja és évi 15 millió lejes forgalma volt. Gyógynövényes termékek kereskedelméből. 37 munkapontja volt, főleg gyógynövényes boltok.

A szárhegyi recept elveszett

A Hypericum tulajától, ha szóba állt volna velem, azt is megkérdeztem volna, hogy a keserűket tényleg a „székely” szatmáriak receptjei alapján gyártják-e, vagy csak a saját, egyébként is létező termékeiket csomagolják más néven nekik. Ezt azért tartottam volna fontosnak, mert a szatmári forgalmazók szerint az egyetlen székely szál a szárhegyi recept, amely alapján bérgyártásban készíttetik a termékeiket.

A Faunus tulajdonosa, aki szóba állt velem, elmondta, hogy ők a saját teáikat csomagolják a szatmáriaknak. Ha megnézzük a Faunus és a Székelyföldi oldalán található teák leírását, láthatjuk, hogy igazat mond, az összetevők tökéletesen egyeznek minden tea esetében. Sőt, a Székelyföldi oldalán a román leírások betűre egyeznek a Faunus leírásaival, mintha copy-paste-tel másolták volna át őket.

Már csak az a kérdés, hogy a szatmáriak blöfföltek, mikor azt mondták, hogy a szárhegyi nagymama ősi receptjei alapján gyártatják le bérben a termékeiket, vagy pedig a bihari cégtulajdonosnak tetszettek meg annyira a szárhegyi receptek, hogy eldobta a nagytatája receptjeit, és áttért a szárhegyi receptekre.

Abból kiindulva, hogy a Faunus 2013-ban engedélyeztette a termékeit, és a szatmári cégek csak 2016-tól kezdtek el működni, inkább az tűnik valószínűnek, hogy a szatmáriak a koncept és az idea kedvéért inkább a nyereséghez ragaszkodtak, mint a tulaj kedvesének a szárhegyi nagymamájának az örökölt receptjeihez.

A bukaresti hatóságok is csendben csuklanak

Nemcsak a Hypericum választotta a hallgatást, hanem az étrend-kiegészítőket engedélyező, bevizsgáló és ellenőrző hatóság, az IBA is. Azzal a különbséggel, hogy az IBA-t el sem tudtam érni. Vagy lehet, hogy elértem, csak nem jeleztek vissza nekem.

Három levelet küldtem nekik, az elsőt az office@bioresurse.ro, a Facebook-oldalukon megadott emailcímre, a következő kettőt a sesizari.suplimente@bioresurse.ro címre, amelyet a weblapjukon és különféle kiadványaikban reklámoznak, hogy ezen kell jelenteni a visszaéléseket.

A legelső levelet február 3-án küldtem nekik, a legutolsót március 7-én. Ezekben a többoldalas levelekben részletesen leírtam a problémát, képekkel alátámasztva az egészet. Választ nem kaptam, pedig lassan két hónapja, hogy elküldtem nekik az első levelet.

Aztán többször, több telefonszámon, fixen is és mobilon is próbáltam hívni a titkárságukat, hogy megkérdezzem, mi lett a leveleimmel, vagy válaszokat kapjak a kérdéseimre. Nem vették fel egyszer sem a telefont.

Dénes Botond szerint ha bűncselekményre gyanakszik bárki ebben az ügyben, netán én is, „akkor haladéktalanul hatósághoz kell fordulni. Haladéktalanul.” Jó, de milyen hatósághoz lehet fordulni, ha az ezzel foglalkozó hatóság alszik?

A „Székelyföldi” brand áldozatai

A szatmári vállalkozó nem érti, hogy a székelyföldi gyógynövényesek, a konkurencia, ahogy ő nevezi őket, miért vannak felháborodva a turpisságon. Pedig egyszerű: azért, mert ha a Székelyföldi Mesterbalzsam termékcsalád rossz visszajelzéseket kap a vásárlóktól, akár gyógyhatás, akár más tekintetben, akkor az nem a szatmári vállalkozók „konceptjét” vagy „ideáját” járatja le, hanem a székelyföldi gyógynövények és természetgyógyászok hírnevét. És egyben Székelyföld hírnevét is.

Az ügyben Hargita Megye Tanácsa is illetékes lehet, hisz 2009-ben levédette a „Székelyföldi” márkanevet. Amelynek tulajdonosaként valószínűleg megállíthatná a kétes eredetű termékek ilyen név alatti forgalmazását.

Emlékezetem szerint amikor a megyei tanács levédette ezt a márkanevet, pontosan az volt a célja, hogy ellenőrizni lehessen, hogy ki használja és mire. Hogy meg lehessen védeni a helyi kis termelőket.

Mert a helyi kis termelők szenvedik kárát a visszaéléseknek. Minden szempontból. Például ha az ilyen huncutságok miatt folyamatosan szigorodnak a címkézési és engedélyezési szabályok, ennek sajnos szintén nem azok isszák meg a levét, akik másoktól „nyomdai hibával” átmásolt fiktív engedélyekkel és szabálytalan címkékkel forgalmazzák a kétes eredetű termékeiket. Hanem azok, akik becsületesen előállítják azt a terméket a növényből, de nem tudják, vagy csak hatalmas energia, idő és pénz árán tudják piacképesre varázsolni termékeiket, a csalók miatt agyonbürokratizált szabályok miatt.

Ha lejáratódik a „Székelyföldi” brand, ki látja kárát? A szatmári vállalkozó pár nap alatt kitalál egy új konceptet, egy új ideát, amivel megfeji a magyarországi nyugdíjasokat. De a székelyföldi gyógynövényes gazda mihez kezdjen?

The post Az év átverése: veszel egy ismeretlen eredetű román gyógyterméket, ráírod, hogy Székelyföldi, és négyszeres áron eladod magyar nyugdíjasoknak appeared first on Átlátszó Erdély.

Íme a máramarosszigeti Korona szálló.

Az ingatlan hivatalosan 2019 decembere óta a Manevi tulajdona. (A Manevi Zrt. magyar állami cégként indult, tavaly az állam odaadta egy örökségvédő magánalapítványnak.)

3050 négyzetméteres a terület, és rajta 2072 négyzetméteres a műemlék épület a Szabadság tér 8 szám alatt. Azonos címen, mint a szatmári Pannónia szálló, amely ugyancsak a Manevi tulajdona, és Szatmárnémetiben a Szabadság tér 8 szám alatt található. És azonos címen, mint a Manevi egy harmadik, ugyancsak erdélyi nagyvárosban lévő, nyilvánosságra még nem hozott épülete, melyről hamarosan írni fogunk.

Feltűnő az egybeesés a Manevi által elsőként megvásárolt három ingatlan címében, mégis a véletlennek kell betudnunk. Nem találtam olyan számmisztikában járatos szakembert, aki valamilyen titkos összefüggést találjon a három között.

A múlt

A telekkönyv általában feltünteti, hogy melyik évben építették az épületet, de érdekes, hogy itt nem. Sőt a műemlékek listáján is csak az szerepel, hogy a XIX. században épült.

A listáról egyből kiderül, hogy mekkora műemlékdömping van Máramarosszigeten. Ahhoz képest, hogy ma lepattant vidéki kisváros képét mutatja a település, közel száz műemléképülete van: több, mint a megyeközpont Nagybányának. Egész utcák sorakoznak műemlékként.

A listán jó pár épületnek neve sincs, csak annyi szerepel, hogy „ház”. A javánál nem tudják az építés évét sem, csak az évszázadot. Talán abban az időszakban nem volt divat felírni a házra, hogy hányban építették? Vagy csak itt Szigeten nem? Csoda hát, hogy a Korona szállóról alig lehet információkat találni?

De miért tengenek túl a műemlékek egy ekkorka városban? Máramarossziget bő száz évvel ezelőtt virágzó nagyváros volt. Jó, nem éppen Budapest vagy Kolozsvár méretű, de őket tekintette példaképnek, őket próbálta utánozni.

Marosvásárhely méretű városokkal vetekedett lakosságszámban, míg fényűzésben és pezsgésben messze meghaladta őket. A most hasonló méretű Csíkszeredánál a XIX. század második felében nyolcszor, Sepsiszentgyörgynél és Udvarhelynél kétszer nagyobb volt, és gazdaságilag messze túlszárnyalta mindeniket.

Hogy miért volt ennyi pénz és jólét Szigeten, illetve hogy utána a pezsgő városból miért és mikor lett vidéki kisváros, megérthetjük, ha megnézzük a fentebbi táblázat 1900-1950 közötti időszakát. Vagy végignézzük a város turisztikai látványosságait, melyek között ott szerepel a Holokauszt-emlékmű, vagy a Szappan-emlékmű.

A zsidóság, egész pontosan a magát magyarnak valló zsidóság többségben volt a városban, adott pillanatban a lakosság felét is kitette. Sziget egy kis zsidó sziget volt Erdély északi csücskében, ez volt a gazdasági felvirágzás fő oka. Ennek a ragyogásnak az vetett véget, hogy 1944-ben 12749 zsidót deportáltak Szigetről, gyakorlatilag a város lakosságának a felét.

Az a kevés túlélő, aki visszatért a náci lágerekből vagy különféle munkatáborokból, hamarosan emigrált, főleg Amerikába. Az itthon maradt százegynéhány tagú zsidó közösség a legutóbbi, 2011-es népszámlálásra 11 főre csökkent.

A szigeti zsidók sok mindenben remekeltek, de épületeik történetének magyar vagy román nyelvű leírása és megőrzése nem lehetett a legnagyobb erősségük. A Korona szálló múltjáról nagyon keveset sikerült megtudnom, habár több archívumot is feltúrtam.

Az építési dátum az egyik legbizonytalanabb kérdés. Egyik helyen azt írják a szálloda egykori működtetői, hogy a XIX. század végén épült. Más helyen azt írja a helytörténettel aktívan foglalkozó Zolopcsuk Pál Róbert rajztanár, hogy az épületet a XVIII. században építették, majd 1891-ben módosította eklektikusra a stílusát Mandel József főépítész. A harmadik helyen, a 2012-es újraindítás alkalmával készült videó elején azt mondják, hogy 1862-ben építették, alapították.

Sajnos egyik információt sem sikerült más helyről megerősíteni. Zolopcsuk nagyon tájékozottnak és hitelesnek tűnt első látásra, ezért megkérdeztem tőle, honnan származnak az információi, amelyek alapján egy évszázaddal korábbira datálja az épületet, mint a műemlékvédelmi hatóság. Eddig csak annyit válaszolt, hogy ha több infót szeretnék a Korona szállodáról, nem ez alatt a címszó alatt kell keresnem.

Ha kedves olvasóinknak sikerül valahonnan többet előkaparniuk az épület születéséről, nagyon hálás leszek, és frissítem az anyagot. Sajnos, én több napos keresgélés után sem sikerült biztosat megtudjak arról, hogy hányban épült.

Az a kevés információ, amit a Korona szállóról találok, főként az Arcanum adatbázisában, cáfolja azt, hogy a XIX. század legvégén épült volna, hisz a színművészeti lexikon szerint már az 1870-80-as években színházteremnek használták a Korona vendéglőjének nagytermét.

A szállodát 1929-ben említik újra a sajtóban, amikor Berlin rabbi jött látogatóba Szigetre, és a fergeteges menet a vonatállomástól a Korona szállóig húzódó sorfal között vonult fel egészen a szállóig. A tömeg követelte, hogy a rabbi jöjjön ki a szálló teraszára beszédet mondani, de ez nem történt meg, mert szegény szívbajos volt és kezelésről érkezett.

Hogy milyen lehetett a hangulata annak az 1929-es bevonulásnak, vagy egy pezsgő zsidó városnak, nem biztos, hogy könnyű elképzelni mai fejjel, erdélyi magyarként. Talán picit segít a fentebbi videófelvétel, amin a Máramarosszigetről elszármazott amerikai haszid zsidók pár napos visszatérése és új szigeti zsinagógájuk alapkőletétele látható. Mennyivel másabb világ, mint a mienk! És milyen lehetett Sziget, mikor tizenvalahányezer zsidó lakott itt, a lakosság felét ők tették ki. Érdemes belepillantani pár ponton a filmbe. Vagy ebbe a másikba, ami ugyanannak a zsinagógának az átadásáról szól.

És érdemes megnézni az előbbi filmben, hogyan beszél a polgármester arról, hogy kik is ezek az amerikai „Szatmár” haszid zsidók, és milyen közük van nekik a városhoz. Nem másért, csak hogy lássuk, hogyan fog száz-kétszáz év múlva beszélni Sepsiszentgyörgy román (vagy cigány) polgármestere arról, hogy kik is azok a magyarok.

Vissza a Koronára! Említik a Korona szállót 1943-44-ben, a háború alatt is: a város próbálja megszerezni az épületet az erdőkincstártól, mert nincs a városnak kávéháza. És habár még nem az övék, bérbeadják az egyik földszinti helyiséget egy cukorkaárus néninek, csak azért, mert ő keresztény. Értsd: nem zsidó.

Másodjára akkor említik 1944-ben, mikor a város már megvette, de még nem kapta meg az épületet. Az újságíró hosszúnyelvű, elöljárókat is megnedvesítő írásában két „megoldható lenne” dolgot emel ki, a színház és a kávéház kérdését, s mindkettőre a Korona épületében látja a megoldást.

Érdekességként megjegyezném, hogy a fentebbi írás a beregszászi (Kárpátalja, ma Ukrajnához tartozik) Kárpáti Híradó újság máramarosi oldalán jelent meg. Amikor a Tisza még nem volt határfolyó, és Máramaros inkább volt Kárpátalja, mint Erdély. És amikor még direkt vonatjárat kötötte össze Szigetet Béccsel.

A jelen

A magyar zsidókat elűzték Szigetről, a románok lazán átvették a helyüket. A Korona szálló előtti teret szatmárnémeti főteréhez hasonlóan átkeresztelték Horthy Miklósról Szabadságra. Idővel magát a Korona szállót is átkeresztelték Tisza szállóra, de tovább üzemeltették a kommunisták.

A ’89-es gengszterváltás után sem romlott le látványosan az állapota. Fel is újították, legutóbb 2012 tájékán, és megpróbálták működtetni. Az volt a tervük, hogy a szálloda egy része négycsillagosként, más része háromcsillagosként fog üzemelni.

A fentebbi videóból és az alábbi képből kiderül, hogy mit terveztek, és hogyan nézett ki a Korona szálló szűk tíz esztendeje.

Csakhogy a terveik nem jöttek be, a szállodát működtető Gazmar Impex részvénytársaság anyagilag mélyrepülésbe kezdett, csődeljárás indult ellene. 2014-ben bezárták a Koronát, melyen a telekkönyv szerint a BCR-től, azaz a Román Kereskedelmi Banktól felvett hitel miatt jelzálog volt.

Az épületet 2017-ben vette meg egy helyi ingatlanos cég, az Archer, és 2019 decemberében adta tovább a Manevinek.

Szokás szerint írtam a Manevinek, hogy milyen célból vették, mikor, mennyiért, jelenleg milyen állapotban van, mi a céljuk vele, hogyan fogják hasznosítani, hogy látják, mikor kerül sor a felújítására és átadására, kb. mennyibe fog kerülni a felújítása és megfelelő felszerelése, van-e már rá forrásuk, vagy ha nincs, honnan terveznek pénzt szerezni erre, van-e hozzá tervük, látványtervük, bármi.

A Manevi munkatársai, immár hagyományosnak mondható módon, megnyitották a levelemet többször is, ezúttal épp 14 alkalommal, de egy mukkot nem válaszoltak rá.

Szerencsére egy helybéli forrásom ott előttem felhívta egyik ismerősét, aki aktívan részt vett az épület adás-vételében, és azonnal kiderül, hogy 1,4 millió euróért vásárolta a Manevi az épületet.

Ezt az információt később megerősíti a pár hónapra rá birtokunkba került szerződés is.

Ezért a pénzért a Manevi mindenestül átvette a szállodát, parizer-szeletelőstül, pityókapucolóstul, eredeti szebeni mérlegestül, tévéstül, bútorostul.

Az épület méretét is figyelembe véve az 1,4 millió euró azért több, mint amennyiért a Manevi szokta vásárolgatni az erdélyi lepattant műemléképületeket. De az is tény, hogy az épület sokkal jobb állapotban van, mint az összerdélyi Manevis átlag.

Sőt, közülük talán még ez van a legjobb, szinte beköltözhető állapotban. Azaz csak volt, mielőtt elkezdték volna lebontani a mennyezetet a termekben.

A szigeti polgármesteri hivatal oldalán nem találok érvényes építési engedélyt a szálló épületére, de a legutóbbi frissítés a weblapon augusztusi. Írok a hivatalnak, megkérdezem, hogy van-e építési engedély, de nem válaszolnak. Négy nap után felhívom őket. Kapcsolnak az urbanisztikai részlegre, mondom, hogy beszélni szeretnék valakivel, aki az építési engedélyekről tud információkat adni, erre azt mondják, hogy a főépítész nincs most, telefonáljak ünnepek után kedden. Így jártam. Nem hiszem el, hogy nincs valaki az urbanisztikán, aki egy hét alatt elő tudjon venni egy táblázatot az építési engedélyekről.

Hogy kell-e engedély ahhoz, hogy egy műemlék épület belsejét elkezdje bontani a tulajdonos, nem teljesen tiszta számomra, még jogászok megkérdezése után sem. És talán nem is fontos, hogy van-e engedélyük hozzá, vagy sem. Csak nehogy úgy járjon a Korona, mint a szatmári Pannónia szálló, hogy mire szétverik a belsejét, kiderül, hogy nincs több pénz a felújításra, és úgy marad minden.

Újra és újra felmerül a kérdés: ha a Fidesz nem nyeri meg tavasszal a választásokat, mi lesz ezen épületek sorsa?

A képeket októberben készítettem, lehet, hogy azóta másképp néz ki a hely. Gyorsan megmutatom, milyen állapotban volt az ingatlan, mikor ott jártam.

A tető az erdélyi Manevi-birodalom átlagához képest nagyon jól áll. Kicsit rozsdás már a bádog, de egyben van. A padlást világító tetőtéri ablakokból hiányzik pár üveg, ami elindult lefelé a csatornán. Ha azokat visszateszik a helyükre, akkor az épület belseje nem fog ázni.

A nyílászárók, ajtók-ablakok nagyrészt épek, sőt aránylag újak is. Igaz, hogy ordenáré pvc-ből készültek, és olyan olcsó, falusias jelleget adnak az ingatlannak, de megbízhatóan szolgálják az épületet, míg valami elegánsabb, négy csillaghoz méltóbb nem kerül a helyükre. Egy ablakot látok csak betörve, a többiről pedig illene lemosni az orális szexre buzdító feliratokat, de ezen kívül minden rendben ezen a téren.

Az épületről a festék nagyon hámlik, látszik, hogy azt kicsit elsiették a legutóbbi felújításkor. Rányomták az odaragasztott plakátokra, mindenre. De a festék alatt a fal ép és kemény, a homlokzati díszek sem kezdtek el még potyogni.

Egy szép újrafestéssel a régi pompájába lehetne hozni az épület frontját, mondja egyik helybéli forrásom, aki egy adott pillanatban ő maga is szerette volna megvenni az épületet.

Alig tíz nappal az előbbi képek elkészülte után, október közepén, a Manevi szép csendben átíratott tíz erdélyi épületet a magyarországi Manevi Zrt.-ről erdélyi leányvállalatára, a Manevi Pro Transilvania szérélére. Habár a művelet idejére blokkolt telekkönyv a blokkolás felszabadítása után jóval, novemberben sem tartalmazta a változást, és még a magyarországi Manevi szerepelt tulajdonosként. Pedig az általunk megszerzett listán egyértelműen látszik, hogy a tízből nyolcadikként a szigeti Korona szálló szerepel mint a lista legdrágább, legértékesebb ingatlana.

A jövő

Habár a Manevi nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mit szeretne kezdeni az épülettel, ezt most ezúttal ki lehet olvasni a különféle hatóságok oldalán közzétett dokumentumokból.

A Manevi erdélyi épületei közül ez van a legelőrehaladottabb felújítási fázisban, itt már meghirdették a tervezés közbeszerzését. Mondhatnám azt is, hogy ez az egyetlen ingatlan, ahol valami konkrétumot láttunk eddig a szándékból. A szatmári Pannónia-szálló esetében a Manevi leányvállalatának ügyvezetője beszélt látványtervről és műemlékvédelmi engedélyről, de megmutatni nem akart nekünk semmit. A többi ingatlannál pedig még semmi nyoma semminek.

De itt, a szigeti Korona szállónál konkrét dokumentumok vannak. A Manevi tavaly ilyenkor közbeszerzést hirdetett a tervezésre. Aztán idén ősszel módosították a szerződést, megemelték az összeget.

Így most 119 millió forintot, azaz mai árfolyamon közel 324 ezer eurót költ a Manevi a tervezésre. Ami a következőképpen oszlik:

Három éve van a tervezőnek.

Hála a magyar közbeszerzési rendszernek, ami sokkal részletesebb betekintést biztosít, mint a román, elég sokat megtudunk arról, hogy mit szeretne a Manevi kezdeni a szállóval.

Innen egyértelművé válik, hogy egy „magas színvonalú”, 28 szobás, 4 csillagos szállodát szeretnének működtetni az épületben, bárral, sörkerttel, étteremmel, kerthelyiséggel.

Szóba jött többször is az elmúlt időszakban, hogy esetleg a szálló jelenlegi épülete nem felel meg egy négycsillagos szállodának, merthogy az épület régi, és a vízhálózat meg a liftakna hiánya, illetve a szobák és különféle helyiségek mérete és formája nem teszi lehetővé négycsillagos szálloda kialakítását. Helybéli forrásom, aki szerette volna megvenni az épületet, cáfolja ezt, szerinte lazán ki lehet alakítani egy négycsillagos szállodát ebben az épületben.

A Manevi „szállodaszakmai koncepciónak” nevezett dokumentumot is csatolt a közbeszerzéshez. Ez egy minimalista, Wordban összetákolt doksinak tűnik, amibe belehajigáltak képeket és mondatokat, de nagyon hasznos nekünk, mert ezt-azt megtudunk a cég szándékáról.

Ez az ingatlan hátulról, az udvar irányából nézve. A piros ponttal jelölt épületeket lebontanák, hogy nagyobb legyen az udvar, a kert. A kerthelyiséget szabadtéri vendéglőként hasznosítanák, illetve rendezvényeket is szerveznének itt, többek között lagzikat.

Az utcafronton ebben a helyiségben bárt alakítanának ki, középen bárszigettel. A mellette levő teremben, amit fentebb láthattunk, betontörmelékkel a közepén, abban lenne a reggeliző, a bisztró.

Az újabb szárnyba, aminek építészeti stílusa is elárulja, hogy utólag lett hozzátoldva az utcafronti évszázados épülethez, személyzeti öltözőt, tárolókat és átvevőteret szeretnének. Ezek a földszinti helyiségbe mennének, amin most egy volt játékterem egyértelmű nyomai látszanak. Az emeletre szállodai szobák jönnének, nem csak ebbe a szárnyba, hanem a főépületbe is. Imitt-amott újra kellene faricskálni a helyet, mert jelenleg túl kicsik egyes szobák.

A képen egy ilyen kisebb méretű szoba látható a 2012-14-es felújításból.

A főtérről külön bejárattal nyílik egy kereskedelmi helyiség is az épületben. Ebben bankfiók volt ezidáig, mondják a helyiek, most a Manevis időkben nekiálltak ennek is szétbombázni a mennyezetét. Ezt a helyiséget a felújítás után továbbra is bérbe adnák kereskedelmi célokra, legalábbis ez szerepel a tervben.

Egyik forrásom szerint, aki jól ismeri az épületet, a pince az egyik legszebb és legértékesebb része a szállónak. Vetekedik a legszebb magyar pinceborozókkal, már csak azért érdemes lenne megvásárolni az épületet. A Manevi tervében az alagsort épp csak hogy megemlítik. Semmiféle vendéglátói tervük nincs vele, csak a lebontandó épületek helyett gépészeti helyiségként, illetve a kerti bútorok tárolójaként használnák.

Hogy vélhetően mennyibe fog kerülni az épület felújítása, és honnan lesz rá pénze a Manevinek, nem sikerült megtudnom a Manevitől.

De az is kérdés, hogy lesz-e igény egy ilyen világvégi kisvárosban, mint amilyen ma Máramarossziget, egy négycsillagos szállodára. Lesz-e rá fizetőképes kereslet? Szigeti vendéglátós forrásaim szerint a nagy remény ugyanazokban a nyugatra emigrált zsidókban van, akikről az anyagom elején már volt szó. Zsidó zarándokok egyre gyakrabban fordulnak meg a városban, neves zsidó emlékhelyeket kutatnak, őseik vagy egykori híres rabbik sírjait keresik fel. Nekik pénzük is van, és igényeik is vannak.

Hogy sikerül-e a Manevinek nyereségesen működtetnie majd a négycsillagos szállodáját, ha egyáltalán sikerül beüzemelnie azt, meglátjuk a következő években. Ha a Manevinek sikerülni fog egyetlen műemléket is felújítania a tucatnyiból, amit itt Erdélyben vásárolt, akkor nagy valószínűséggel ez lesz az. Vagy ez lesz az első közülük.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

A cikk elkészítéséhez az archív anyagokat az Arcanum Adatbázis Kiadó Kft. szolgáltatta.

A cikk az Átlátszó és az Átlátszó Erdély közös projektje keretében, a News Spectrum támogatásával készült.

The post Koronás lett a Manevi! appeared first on Átlátszó Erdély.