Szék híres a sós talajáról, a középkorban végig bányászták itt a sót. Az újkorban bezárt vagy beomlott bányák helyén kisebb tavak keletkeztek, de nem ezek vonzzák most a turistákat. Kolozsvár felől a nagy kiterjedésű nádas, Szamosújvár felől a nagy és édesvizű Csukás-tó jelenti az attrakciót a turistáknak és a biológusoknak.

Mindkettő védett terület, és ugyan Szék is keresi bennük a kitörési pontot, nem igazán találja. A nádast valójában telibe kakálja, és ezt a hatóságok nagyjából lesz@rják. Hogy érthetőbb legyen, miért matatunk a széki kakiban, ismerjük meg röviden a falut.

Szék éves ünnepe gyásznap: augusztus 24-én tartják a Bertalan-napot annak emlékére, hogy 1717-ben a tatárok teljesen feldúlták a falut, lakosainak zömét megölték. Bertalan-napon a pusztításra és az újrakezdésre is emlékeznek. A sóbányákkal tudták újrakezdeni, de Szék jövedelmét és városi rangját biztosító sóbányászatnak leáldozott az 1800-as évek elején. Száz évvel később vendégmunkásként alapozták meg a jövőjüket a fiatalok, miközben a falut éppen felfedezték a népzenekutatók. A lányok cselédként szolgáltak a gazdagabb kolozsvári családoknál, a fiúk a hóstáti gazdákhoz szegődtek el.

Szék ma is gazdag falu: tucatjával építették az emeletes házakat az elmúlt évtizedekben. 1990-től sokan magyarországi építkezésekre vagy háztartásokba jártak dolgozni, és Magyarországon értékesítették a széki asszonyok kézimunkáit. A 21. században Kolozsvár is sikerrel versenyzik a széki munkaerőért, és a falu lakossága tíz évente tíz százalékkal csökken.

Míg Szék közismerten büszke a hagyományaira, és a turizmust is inkább ezekre építi,

a környéken két furcsaság miatt is nevezetessé vált. 

Egyrészt 32 éve választja meg Sallai Jánost polgármesterré. Sallai úgy szerez még mindig kényelmes többséget a faluban, hogy másfél évtizede köztudott, 1989 előtt a Securitate besúgója volt.

1984-ben szervezték be, hogy jelentsen a Szék községbeli „nacionalista magyarokról” és népzenéért és néptáncért odalátogató magyarországi turistákról. A feladatra több jelölt közül Sallai János bizonyult a legrátermettebbnek, összegzi a tartótisztje a szekus dossziéban. A fiatal Sallai pontos információkkal látta el a kommunista titkosrendőrséget, ’89 májusában szolgálataiért 300 lej fizetséget is kapott. A kifizetésről az általa aláírt nyugta is tanúskodik a dossziéjában.

Ezt is szóba hoztuk, amikor másodjára beszélgettünk Sallai Jánossal. Ugyanolyan válaszokat adott, mint amikor a fejlesztések vitatható oldalaira kérdeztünk rá: először tagadta a hivatalos dokumentumokban rögzített tényeket, majd olyan változatokkal állt elő, amelyek egymásnak – legalábbis részben – ellentmondanak. Konkrétan: 

• nem volt besúgó, nem kapott érte fizetséget, a dossziéja kreálmány, amivel az RMDSZ le akarta mondatni a polgármesteri tisztségről;
• valamit aláírt, „hogy védem a hazámat meg ilyesmi”, hogy a középiskola és a katonaság után haza költözhessen, és otthon, Széken kapjon munkát – de nem jelentett senkiről;
• nem akar ő már erről mondani semmit.

Azért mondja ki jogerős bírósági ítélet is, hogy besúgó volt, mert nem vállalta a CNSAS indította perben a fellebbezéssel járó ügyintézést és költségeket, mondta nekünk Sallai. Sőt: bánja is, hogy nem fellebbezett. Ehhez képest az ítélet szövegéből kiderül, hogy az öt évig tartó per során végigjárta az összes bírósági fokozatot, és kétszer még alkotmányossági kifogást is emelt, de mindenhol veszített.

Bár Sallai kihangsúlyozta, hogy a választóinak is mindig az igazat mondja, mi nem tehetünk mást, mint hogy közreadjuk a válaszait, de figyelmeztetjük az olvasókat a mintázatra, amellyel a polgármester keveri a tényeket a szemenszedett hazugságokkal.

Sallai János 2008-ig az RMDSZ színeiben nyerte sorra a választásokat. Akkor derült ki a besúgói múltja, azóta függetlenként töretlen a községvezetői karrierje. Az RMDSZ egyszer próbált riválist indítani vele szemben, aki elbukott, de az RMDSZ tanácsosai mindig többségben vannak az önkormányzatban. 

Jó a kapcsolat Sallai és a helyi RMDSZ között: „Nem volt mindig ilyen, de miután vesztett vele szemben az RMDSZ, ez lett a modus vivendi, a morális megközelítést felülírta a realpolitik” ‒ nyilatkozta Csoma Botond megyei RMDSZ-elnök az Átlátszó Erdélynek négy éve, amikor mi is foglalkoztunk Sallai múltjával.

A megyei RMDSZ-esek jönnek kampányolni és Bertalan-napot ünnepelni, a község pedig szállítja a szavazatokat a Szövetségnek az országos és európai választásokon.

A másik 21. századi furcsaság, 

hogy a falu vezetésében ugyan nem volt politikai törés az elmúlt 30 évben, és a faluban sok az építkezési vállalkozás, a polgármesteri hivatal mégsem vágott bele hosszú távú fejlesztésekbe uniós alapokból. Ellentétben például az uniós pénzekből mintafaluvá fejlesztett, szintén Kolozs megyei Kalotaszentkirállyal.

Azt, hogy Szék jómódú és takaros település képét mutatja, a falu polgármestere helyi és néhány országos forrásból oldja meg, amelynek megszerzéséhez gyakran RMDSZ-es lobbi szükséges. A Szövetség most is ezzel kampányol: csak akkor jut pénz a magyar településekre, ha az RMDSZ bekerül a kormányba. 

„A közös kampány egy dolog, a pénzszerzés egy másik” ‒ jegyezte meg Sallai, amikor felkerestük azok miatt a helyi fejlesztések miatt, amelyek súrolják vagy át is lépték a törvénytelenség határát.

A polgármester ugyanis egyes falufejlesztési ötleteibe szakmai felmérés és engedélyek nélkül vágott bele, más részüknél egyenesen nyomozás indult. 

Ebben a cikkben azokat nézzük meg, amelyeknél a polgármester nem fárasztotta magát tervezéssel és mindenféle engedélyekkel; a következőben azt, miért indultak nyomozások egyértelműen szükséges beruházásoknál.

Engedélyek és korlátok nélkül

A kétezres évek folyamán Szék szomszédságában közel négyezer hektárnyi élőhelyet vettek fel a Natura 2000-es természetvédelmi területek listájára. Ezen belül a falut délről határoló széki nádast természetvédelmi rezervátummá nyilvánították.

A rezervátum sok mocskot és törvénytelenséget nyelt le a székiektől és a polgármesteri hivataltól. A nádas melletti széki sós fürdő két medencéje a védett területen helyezkedik el. A medencéket nem felügyeli senki, csak saját felelősségre lehet ott fürdeni. De legalább ingyenes.

Vízügyi, környezetvédelmi és építkezési engedély nélkül épült. Nemcsak a strand vize folyik bele a nádasba, hanem az is, ha valami szivárog a mellé ácsolt fabudikból.

Sallai János polgármester úgy emlékszik, 2011 körül kezdte kiásatni a kisebbik medencét abban a reményben, hogy gyógyfürdőt vagy egész gyógyközpontot lehet majd odaépíteni. Állítása szerint azt sem tudta, hogy a rezervátum területén ásták ki a medencéket. A fürdő területét évekkel a strandépítés után vette önkormányzati tulajdonba, telekkönyvezés nélkül pedig a hivatal nem is engedélyezhette a saját építkezését.

Ha a Google-térképet rávetítjük a védett terület hivatalos térképére, akkor egyértelmű, hogy a fürdő a rezervátum területén fekszik, annak a déli csücskében.

Ötven éve védett terület

A széki nádas két hektárját 1974 legvégén nyilvánította természetvédelmi területté egy Kolozs megyei rendelet. 2001-ben, amikor Sallai János már kilenc éve polgármester volt, a helyi tanács az egész nádast védetté nyilvánította. A védett nádast egy 2004-es kormányhatározat 505 hektárra bővítette, derül ki a Füzes medencéjének madárvédelmi leírásából, amelyre a Natura 2000-es adatbázisban bukkantunk.

Ekkor alakították ki az egy kilométer hosszú tanösvényt és a pavilonokat a nádasban, vele szemben pedig, az út túloldalán azt a faházat, ahol elvileg meg lehetne tudni, miért természetvédelmi terület a nádas, de évek óta zárva van.

A Szék környéki élőhelyeket az uniós csatlakozásunkkor nyilvánították Natura 2000-es védett területté. Ezen a már közel négyezer hektáron, amelynek része a nádas, tizenegy különböző ‒ erdős, réti és vizes ‒ élőhely található. 

A védett területet kijelölő szakemberek tanácsára csatornákat ástak a nádas peremén, hogy árvízkor, olvadáskor a faluból ide vezessék a vizet, idézte fel a polgármester, aki szerint „amikor régen nagy eső volt, akkor a fő utcában a házak vízben álltak”. A beavatkozás sikeres volt, de helyi forrásaink szerint a polgármester túloz az árvízveszéllyel. Emlékeik szerint a 2010-es árvízben alig egy tucat ház sérült meg, nem pedig 200, ahogy azt Sallai állítja.

A falu szennyezi leginkább a nádast

Sallai János polgármester évtizedek óta szemet hunyt afelett, hogy a falusiak egy része egyenesen a patakba engedi a szennyvizét. Abba a patakba, amely közvetlenül a nádasba folyik. Erről a saját szemünkkel győződtünk meg, amikor végigjártuk a faluban a patakot. A parton épült házak alól több tucatnyi cső vége bukkant ki a mederben. 

Emiatt az egész falu központja bűzlött, mesélte maga a polgármester. A patak medrét szerinte csak a nagy esők mossák át, az év többi részében mocsaras, zöld víz áll benne. Hogy ne a bűz és az árvíz váltogassa egymást, azt a polgármester drága, illegális és környezetromboló módon gondolta megoldani: engedélyek nélkül kibetonozta a patak medrét. A központban le is fedte, hogy biztosan ne jöjjön ki a szag vagy a víz. Ott tartják keddenként a piacot.

A betonplacc új arculatot is adott a falu központjának, próbált meggyőzni az ötlet zsenialitásáról a polgármester és az alpolgármester, miközben autóval körbevittek a faluban. A patakmedert régóta megerősítették beton támfalakkal itt-ott, ezeket kijavították és kibővítették, és mélyítették a patak medrét, magyarázta Sallai. Szerinte a falusiak nagyon hálásak a munkálatokért, és várják, hogy a patak minden szakaszát lebetonozzák.

A betonmeder viszont gyorsítja a vízfolyást, az alsóbb szakaszokon fokozza az árvízveszélyt, kipusztítja az élőlényeket, és nyáron fokozza a hőséget a parton, írják a jó és rossz vízgazdálkodási gyakorlatokat gyűjtő környezetvédők a Patakrevitalizáció oldalon. A széki patak menti fákat is kivágták a betonozás során, erősítették meg helyi forrásaink.

Nemcsak a természetesebb partszakaszokon bukkantak elő a szennyvizet odaeresztő csövek, hanem az újonnan betonozott részeken is. Látszott, hogy a betonlapokban megcsinálták a csövek helyét. Vagyis a polgármester nemcsak elnézte, hanem ezzel ösztönözte is az ott lakókat, hogy lefolyóként használják a patakot.

A polgármester kötelessége, hogy akár büntetésekkel is, de rávegye a lakosokat, hogy emésztőgödröket építsenek, és abba gyűjtsék a szennyvizet, ne a nádasba folyó patakba. Ezt maga az Apele Române vízgazdálkodási hatóságnak a Szamos-Tisza régióját felügyelő igazgatója szögezte le az egyik válaszában, amelyet az Átlátszó Erdélynek küldött.

Helyi forrásaink szerint a félrenézésért cserébe a polgármester szavazatokat szerzett magának az önkormányzati választásokon. Sallai szerint ez alaptalan vád, amelyből az ellenzék hangját hallja ki, de azt elismerte, hogy nem büntette a falu lakóit azért, mert a pisi-kakit a patakba engedték. Hogy miért nem? Sallai János erre is kétféle választ adott:

„Felszólítjuk, megszólítjuk, ahol erősen látszik, vagy jelentik, de én úgy érzem, nem azért van itt polgármester, hogy járjon házról házra, büntetgesse a lakosságot ezért vagy azért, mert ez elfajul, és akkor mindenkit kéne büntetni.”

A polgármester nem mindig ilyen jámbor a székiekkel. Ha szennyezésért nem is, de kerítésjavításért igenis bírságolt a hivatal, ráadásul jogtalanul, tudtuk meg közvetlenül a megbírságolt lakostól. A munkáját engedély nélküli kerítésépítésként jegyzőkönyvezte és bírságolta a hivatal, amely aztán vissza kellett fizesse a bírság összegét. Az illető ugyanis beperelte a hivatalt a jogtalan büntetés miatt, és nyert.

Másrészt Sallai abban is ellentmondott saját magának, hogy csatornahálózat nélkül nem mondhatja a lakóknak, hogy ne a patakba eresszék a szennyvizet. Széken az emeletes házak és az építkezési vállalkozások magas száma is mutatja, hogy tudnának emésztőgödröket építeni. Az önkormányzatnak pedig van szippantós autója, amivel „pár lejért” kitisztítják az emésztőgödröt, és elviszik a tartalmát a termőföldekre, mondta maga Sallai. 

Vagyis van alternatíva a csatornahálózat vs patak hamis dilemmára. Bár a szippantást se veszik igénybe mindenhol: maga a polgármester mondta el azt is, hogy több háztartás emésztőgödréből az ürülék belefolyik a patakba. Egyébként készül a csatornázás, de maradjunk még kicsit a pataknál.

Engedély nélkül olcsóbb?

Romániában minden folyóvíz medre és partmenti biztonsági sávja az Apele Române vízgazdálkodási hivatal közvetlen felügyelete alá tartozik. Bármilyen beavatkozást ennek az árvízvédelmi szakhatóságnak kell jóváhagynia. Azokról a munkálatokról kiváltképp tudnia kell, amelyeket egyenesen az árvizek ellen terveznek. 

Ehhez képest a hivatal Szamos-Tisza igazgatósága nemhogy nem engedélyezte, de nem is tudott arról, hogy Széken kibetonozták a patakot, válaszolta kérdésünkre a hivatal, és ellenőrzést ígért. Azt is elárulta, hogy két vízgazdálkodási engedélyt is kiállított széki munkálatokra: a községi utak modernizálására és bicikliút építésére. 

Azaz a polgármester nagyon jól tudta, hogy vízfolyást érintő munkálatokhoz vízgazdálkodási engedélyt kell igényelnie. De Sallai szerint ez olyan drága és hosszú folyamat, hogy nem is érdemes nekifogni. A patakpart nincs telekkönyvezve, így nem is adták volna meg az engedélyt a beruházásra, magyarázkodott a polgármester, aki szerint azért törvényes mégis a beruházás, mert a helyi tanács is megszavazta.

Annyi biztos, hogy a patakpart és a község területének zöme nincs digitálisan telekkönyvezve, holott jópár falu a környéken ezt már meg tudta oldani a telekkönyvek nyilvános térképe szerint. A telekkönyvezés az építkezési engedélyhez szükséges, amelyet ezek szerint a hivatal nem állított ki a saját építkezéséhez. A hidrológiai engedélyt és szaktanulmányt végül enélkül is igényelte a hivatal, mert a szakhatóság utólag kötelezte rá.

A közbeszerzési portálról tudjuk, eddig mi mennyibe került. A patak kibetonozására Szék másfél millió lejt költött 2020 és 2022 között. A munkálatokat a helybéli Filep Sándor két vállalkozásának fizette ki. (Jegyezzük meg a nevét, a következő cikkben jelentősebb szerepben bukkan fel.) Mivel szakengedély nélkül csinálták, a vízgazdálkodási hatóság idén augusztusban 40 ezer lejre bírságolta a polgármesteri hivatalt, és kötelezte, hogy utólag váltsa ki a hidrológiai engedélyt. (Felszólította a hivatalt, hogy az engedélyezésig hagyja abba az épp zajló betonozást, de ennek a hivatal még legalább két hétig nem tett eleget: akkor is épp betonoztak, amikor az ellenőrzés után ott jártunk.)

Ha sürgősen kifizetik, akkor csak 20 ezer lej a büntetés összege, préselte ki magából az információt Sallai. Szeptember elején megrendelték a vízgazdálkodási szakvéleményt 12 600 lejért egy erre szakosodott cégtől, illetve a hidrológiai tanulmányt az Apele Românétől 2552 lejért. 

Bár a polgármester szerint a betonozás volt a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás (és nem értette, hogy miért neveztem környezetrombolónak, hisz a falu központjába több díszfát is ültettek közben), az egyértelműen látszik, hogy engedéllyel olcsóbb lett volna, mint anélkül. Ráadásul amíg hiányzik a szakhatóság engedélye, addig bármilyen árvízkárért a polgármesteri hivatal viseli a közvetlen felelősséget, áll az Apele Române válaszában, amelyet az Átlátszó Erdélynek küldött.

Ami tiszta vizet önt a nádasba, de drága: a megkésett csatornázás

A széki csatornázást és szennyvíztisztító állomást évekkel ezelőtt kezdte tervezni a Compania de Apă Someș közműcég nagy uniós pályázatából. A pályázat több tucat Kolozs és Szilágy megyei településre terjed ki, ahol az ivóvízhálózatot bővítik, és több faluban ebből építik ki a szennyvízhálózatot. A széki csatornázás három másik mezőségi falu vízhálózatával és részben csatornázásával szerepel ugyanabban a kivitelezési szerződésben. 

A munkálatok értéke közel 65 millió lej. A széki önkormányzat önrésze 150 ezer lej volt a projektben, de ezt még nem kellett befizessék, tudtuk meg Sallai Jánostól.

A beruházás jóváhagyását elvileg közviták előzték meg 2016 szeptemberében. A közműcég 2016 októberében tette közzé a környezeti hatástanulmányt, és 2016 decemberében kapta meg a környezetvédelmi engedélyt. A Környezetvédelmi Ügynökség szerint a  hatástanulmányt az önkormányzatok szervezte közvitákon ismertették, ahol egyetlen lakos sem mondott véleményt.

„Ó Istenem, milyen közvitát?! Mondom, elkezdtem még 2006-ban, hogy szeretném, és azóta folyik”, reagált nevetve Sallai, egyértelművé téve, hogy tulajdonképpen nem egyeztettek a lakókkal. (A 2000-es évek eleji napi sajtóban láttuk, hogy már akkor szerette volna bevezetni a vizet, csatornázást és gázt előcsatlakozási alapokból.)

A széki szennyvíztisztító tervét 2019 októberére készítették el a közműcég megrendelésére, az engedélyt 2020 szeptemberében bocsátotta ki a megyei tanács. A kivitelezési szerződést 2021-ben írták alá egy bukaresti és egy kolozsvári céggel. A munkálatokat 2023 tavaszára kellett volna befejezni, de csak 2024-re sikerült, és az egész rendszer messze áll a működéstől. Ennek a lassú bürokrácián túl legalább három helyi oka van:

• az ülepítő tervezésekor elfelejtkeztek a talajvízről;
• kihagytak a rendszerből pár tucatnyi házat;
• a lakosság ellenáll, és ezt Sallai nem fogja leépíteni.

A víz, a gravitáció és az ellenállás

A Compania de Apă Someș közműcéggel, a munkálatok megrendelőjével még év elején kezdtünk intenzív levelezésbe. Így derült ki, hogy a munkával is megcsúsztak, mert úgy tervezték meg a szennyvízülepítőt, mintha soha nem jártak volna a helyszínen.

A szennyvíztisztító állomást logikusan a falunál alacsonyabb helyre tervezték, a Kolozsvárra vezető országút mellé, a nádasba bevezető pallóval szemben. Csakhogy a kivitelezők az alap kiásásakor szembesültek azzal, hogy egyrészt odagyűlt a víz, és nem tudtak betonozni, másrészt a négy méter mélyen talált vizes-agyagos réteg nem fogja stabilan tartani az ülepítő medencéket. Megoldásként 12 méter mélységig betonoztak az ülepítő teljes felülete alá.

Az új ülepítő mellett van a hagyományos sóskút, amelyet ugyan rég nem használnak, de idén is látszott benne a víz a felszín közelében. A telephelyet csak a megyei út választja el a széki nádastól, ahol talajszinten rendszeresen meggyűl a víz, ettől is egyedi ez az élőhely. Azaz egyszerű terepszemle megkönnyíthette volna a tervezést a talajvízzel. 

Az ülepítőhöz vezető egyik csatornavezetéket is a tervekhez képest utólag, Sallai János javaslatára helyezték át a megyei út mellől egy utcával lejjebb, hogy az úttól lejjebb épült házaktól ne kelljen felpumpálni a szennyvizet a vezetékbe, hanem a kerteken át, szabadesésben folyjon, magyarázta a polgármester.

Ő mondta el azt is, hogy emiatt néhány helyen magánterületen ásták be a vezetéket. (Közművezetéket azért kell közterületen lefektetni, hogy meghibásodás esetén a karbantartók háborítatlanul hozzá tudjanak férni.) A házaktól akár száz méter is lehet az egyéni csatlakozás a csatornához. 

A polgármester azt ígérte, támogatást keres az érintett lakóknak, hogy megterveztessék a csatlakozásukat a csatornarendszerhez, az ugyanis nem lesz olcsó. Erre a szakaszra az önkormányzat fel kell szereljen két, az eredeti tervben nem szereplő nagynyomású pumpát is, hogy a szennyvizet el tudják vinni a tisztítóállomásig, magyarázta Sallai. Azt is említette, hogy pénzhiány miatt a falu más részén sem vitték el mindenhova a csatornarendszert.

Hogy mindez mikorra készül el, azt Sallai nem tudta megmondani. Szerinte a falu 40 százaléka egyébként sem akar majd rácsatlakozni a csatornahálózatra. A polgármester ebben az esetben sem gondolja úgy, hogy köteleznie kellene a lakosokat. Holott a közműtörvény (31. cikk, 14-es bekezdés) szerint mindenkinek kötelező csatlakoznia a csatornarendszerre ott, ahol ezt kiépítették, és tilos tisztítatlan szennyvizet engedni a földekre, felszíni vagy talajvízbe.

Aszfalttangó

A csatornázás előtt a falu összes utcája le volt aszfaltozva, mesélte jogos büszkeséggel Sallai János. A közműcégtől azt az információt kaptuk, hogy minden kivitelezési szerződés szerint a munkálatok során feltört útburkolat eredeti állapotát vissza kell állítani. Ehhez képest a községi utaknak csak egy töredékét aszfaltozták vissza a nyári választásokra, azóta pedig semmit, nehezményezték a széki forrásaink.

Sallai János erre a kérdésre is többféle választ adott. A projektben több mint ötezer négyzetméter aszfalt szerepelt, de csak 2500-at terítettek le, „és azt mondták, tovább nincs pénz”, panaszkodott, és többször dohogott az interjú alatt, hogy „tolvaj világot élünk”.

Azzal a magyarázattal is előállt, hogy az eredeti aszfalt olyan vékony volt, hogy amikor széltében a harmadát feltörték a kanáliscsövek lefektetéséhez, berepedt az egész. Az aszfaltozásra az utcák teljes szélességében pedig nem jutott pénz. Végül 850 méternyi útszakaszt tett rendbe a kivitelező, mondta a polgármester, akivel ő egyezett meg, hogy hol aszfaltozzon. 

A többi utcát most lekövezték, és majd leaszfaltozzák az Anghel Saligny programban nyert tízmillió lejből, reménykedik Sallai. Elmondta, abból a finanszírozásból eddig egy bani sem érkezett a kasszába. Hiába szerződtette már a kivitelezőt az utcák újraaszfaltozására, nem lehet tudni, a kormány mikor utalja rá az elnyert pénzt, mondta a polgármester.

Ehhez képest a munkálatokat megrendelő közműcégtől azt tudtuk meg, hogy a széki polgármesteri hivatallal már 2022 júniusában megegyeztek, és jegyzőkönyvbe is vették, hogy 2500 négyzetméter utat fognak leaszfaltozni, és 49 540 négyzetmétert lekövezni. Vagyis nem menet közben fogyott el a pénz az aszfaltra, hanem eleve ennyit terveztek aszfalttal újraburkolni. A Compania de Apă Someș a bő 300 négyzetméternyi járdafelújítással együtt ezekre TVA nélkül 3,39 millió lejt fizetett ki.

Hogy kerül a szennyvíz a nádasba?

Tisztán, ha beindul majd a szennyvíztisztító állomás – legalábbis a környezetvédelmi engedélye szerint (.pdf, 28-29. o.). Abban ugyanis az áll, hogy az utolsó membrán, amin áteresztik a szennyvizet, még egyes fertőző mikroorganizmusokat is ki fog szűrni. 

A szennyvizet kör alakú medencékben szűrik és centrifugálják a falu szélén álló, négyszögű épületben. A homogenizáló medencéket, a szivattyúkat és az iszaptartályt a föld alá építették. A részben kiszárított kakaiszapot a közműcég szállítja majd a kolozsvári telephelyére, tájékoztatott a cég.

A csövet a megtisztított vízzel a Natura 2000-es terület mellett vezetik végig másfél kilométer hosszan Kolozsvár irányába. A beásott cső nyomán sétáltunk végig tavasszal Szabó Anna ökológussal, és megtaláltuk a helyet, ahol a megtisztított szennyvíz bele fog folyni a nádasba, már a védett területen kívül. 

A tavasszal itt látott ér visszafolyik a nádas védett részéhez, amely a másik végén közvetlenül kommunikál a cegei és a vasasszentegyedi tavakkal. Ezek szintén részei a kiterjedt madárvédelmi területnek. A tisztított szennyvíz a gyakorlatban nem patyolattiszta, magyarázta Szabó Anna, maradnak benne szerves anyagok. Probléma akkor van, ha a szennyvíztisztító nem működik rendesen. Kolozsváron is időnként „megtisztított”, sárga lé folyik bele a Szamosba a közműcég területén.

Figyelembe véve Szék domborzatát és a védett területeket, Szabó Anna is úgy látta, hogy gazdaságosan fektették le a tisztított szennyvíz csövét. A nádas maga is hatékony víztisztító rendszer, lebontja a szennyvíz szerves anyagainak egy részét, magyarázta az ökológus.

Szerves anyagból több is kerül ott a nádasba, ráadásul a védett részbe, és már vagy nyolc éve. A falu előtti nagy kanyarban építette ki a polgármesteri hivatal a sós fürdőt,

a nádashoz közel, a falutól és a luxustól távol.

A polgármester már 2000-ben tervezte, hogy újranyitják „a híres széki sósfürdőt”, írta akkor a kolozsvári Szabadság napilap. A cikkre az adatbank.ro történeti kronológiájában bukkantunk. A polgármester nekünk azt mondta, 2011 előtt csak egy forrás volt ott, és a tehenek jártak végig a mocsaras területen.

Az akkor kiásott gödör mellett 2016-ban ástak ki és padoltak körbe egy nagyobbat, 12 x 27 métereset. A mélységét Sallai olyan 1,8 méterre becsülte. Csővel kötötték össze őket, amit évente takarítanak, mert eldugul az iszaptól. A területen pavilont, öltözőt és két fabudit is építettek. Összesen 11 ezer lejt költöttek a fürdő kialakítására a község költségvetéséből, tudtuk meg a polgármestertől.

A strand ingyenes és fapados: nincs zuhany és édesvíz a területén, a fürdőzők az autójuk tetején palackokban melegített vízzel mossák le magukról az iszapos-sós réteget, mesélte egy helybéli. Az emberek mégis szeretik, mert a sós vizet és a fekete iszappakolást gyógyhatásúnak tartják. 

A fürdőnek nincs hivatalos működtetője, így aztán senki sem ellenőrzi a víz minőségét vagy gyógyhatását. A látogatókat mindössze egy tábla figyelmezteti, hogy a fürdőt saját felelősségre használják.

Tavaly nyár óta már ételt is árulnak a strand mellett egy büfékocsiban. A bódéból hangos zene szól, természetesen nem széki népzene. A helyet a Gya Viva cég bérli az önkormányzattól. Egyik társtulajdonosa büszkén mesélte tavaly ősszel, hogy elsőként ismerték fel a turisztikai potenciált a helyben, és a polgármesteri hivatal kérdés nélkül adta ki nekik az engedélyt ételek és italok forgalmazására.

„A szegények és betegek fürdője”, válaszolta a polgármester a kérdésre, hogy miért ingyenes a fürdő. Majd hosszasan taglalta, hogy mi minden nincs vagy kellene ahhoz, hogy legálisan működjön. Nincs elég víz gyógyközpont kialakításához, és nincs elég fürdőző ahhoz, hogy legalább egy karbantartót tudjanak fizetni. Drága bevezetni az édesvizet, a vízhálózatra és a kanalizálásra csak nehezen adnának engedélyt. Emésztőgödröt sem érdemes ásni oda, mert az is feltelne vízzel, ahogy a medencék, magyarázta a polgármester.

„A szegények és betegek fürdőjéhez” autóval járnak ki, mert bő három kilométerre van a falu közepétől. (A központtól csak pár száz méterre vannak azok a sós tavak, amelyek a középkori sóbányák helyén jöttek létre több száz évvel ezelőtt.) Parkolni a stranddal szemben lehet egy ledózerolt domboldal helyén. Ez már nem tartozik a védett területhez, de a parkoló kialakítására sem kért senki engedélyt, tudtuk meg a megyei útügytől.

A parkoló területe a közbirtokosságé, mondta el Sallai, a domboldalt szerinte a helyiek hordták el építőanyagnak. Az önkormányzat csak kiegyenesítette a domboldalt, és lekövezte a parkolót. Azóta a helyiek egy másik dombról hordják el a földet a polgármester engedélyével, mutatott a helyre maga Sallai, amikor autójával körbehordozott. 

A strand illegális, de a polgármestert nem izgatja

A védett területen történő építkezéshez környezetvédelmi hatástanulmányt és engedélyt kell kérni a Környezetvédelmi Ügynökségtől (APM) is. A széki sós fürdőről a Kolozs Megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek (APM Cluj) semmilyen információja nincs, válaszolta kérdésünkre a hivatal. 

Amikor Sallait kérdeztem az engedélyek megszerzéséről, csak legyintett egyet, és vigyorogva mondta: „nem voltak engedélyek”. Három, egymásnak ellentmondó választ is adott arra, hogy miért nem kért engedélyt, és mind a három állítás hamis: 

• szerinte a fürdőt hamarabb építették, minthogy a területe védett státuszt kapott volna;
• azt is állította, hogy az a terület nem védett;
• úgy tudja, a sós fürdőnek csak egy része van a rezervátum területén.

Sallai nem tagadta, hogy nem járt utána az engedélynek, és nem is érdekelte, hogy milyen élővilágot tesz tönkre ezzel: „Benne van [a rezervátumban]? Bontsuk el? Töltsük fel? Ki kell hívni a hatóságokat”, zárta le hevesen a témát, miután többször visszatértem rá.

A helyiek között régen szokás volt, hogy kisebb gödröket ástak, hogy a bennük felgyűlő sós vízben kinyújtóztathassák magukat munka után, mesélte Szabó Anna. Szerinte ez még nem ártott sokat a rétnek, mert nagyon kis helyen történt. 

A fürdő már sokkal környezetrombolóbb

A medencéket egy kis forrás és a sós talajvíz tölti fel. A védett területnek ez a szeglete éppen a sóban gazdag altalaj, az évszakonként változó szikes rét miatt különleges. Tavasszal a talajvíz feltölti a rétet, ilyenkor a rét leginkább lápos, mocsaras élőhely. Csakhogy a medencék elvonják a talajvizet a réttől, ezzel szép lassan halálra ítélik a szikes élővilágát. Az idei tél annyira száraz volt, hogy április elején csak helyenként láttunk vízzel feltelt részeket.

A szikes réten a növények szintenként különülnek el (mint a fenti kép alsó részén). A rövid füves padkarendszerek az ősi szikesek legfontosabb jelzői. A padkák szegélyezik a vöröses szikfoltokat és a kopár vakszikeket (szakkönyvben 31. o.). A helyszínen Szabó Anna sok olyan helyre mutatott, ahonnan ezek a jellegzetességek már eltűntek.

A két fabudiból az emberi ürülék beszivárog a talajba, amely kiváló táplálék egyes fajok számára, mint a nád vagy a csalán. Más fajokra viszont veszélyt jelent, és kipusztítja őket, ilyenek például a sóvirág, a sziksófű, a budavirág, a sziki mészpázsit, a sziki őszirózsa vagy a sziki útifű, írta le a szikes élővilágát Szabó Anna.

A napolaj és más krémek hasonló reakciót váltanak ki a vízi világban. A sós vízben élő rákocskákat nem zavarhatják nagyon a fürdőzők, de a napolaj valószínűleg nekik sem tetszik, mondta az ökológus.

A fürdőtől a nádas fele tartva juhnyomokat láttunk, és a környező dombokon két nyájat is észrevettünk. A juhok nem szeretnek a mocsárban enni, de nyáron a szikes már alkalmas a legeltetésükre. A Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége (ANANP) biztosított arról, hogy a Natura 2000-es területen nincs túllegeltetés. Az állattartás helyben fontos gazdasági tényező, sok ember megélhetését biztosítja, írta a hatóság.

Ki vigyáz a védett fajokra?

A Natura 2000-es területeket kezdetben természetvédő egyesületek felügyelték. A fürdő kiépítésének idején az Ecotransilvania és az Ecochoice egyesületek voltak a védett terület gondnokai. Első megkeresésre, még tavaly novemberben Eliana Sevianu zoológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára írta, hogy a széki természetvédelmi terület már nem tartozik a hatáskörükbe, és kérdezzem az ANANP-ot.

A gondnokságot ugyanis 2018-ban országszerte átvette az állami Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége (ANANP). A Kolozs megyei szolgálat csak 2021-től működik, derült ki az ügynökséggel folytatott levelezésből. Vagyis három évig képtelen volt ténylegesen a gondnokságába venni a papíron rábízott területeket. 

2022-ben a Szék körüli élőhelyeket fokozottan védett természeti területté (arie specială de conservare) nyilvánították. De a terület gondnoka még ekkor sem avatkozott be, hogy leállítsa vagy törvényesítse a fürdőzést. Ennek az ügynökségnek sincs tudomása a strandról, és azzal érvelt, hogy a strandot azelőtt építették ki, hogy a ANANP átvette volna a terület felügyeletét. 

De arról is tájékoztatott, hogy amennyiben a védett területen problémát észlelnek, az ANANP-nak és a Környezetvédelmi Őrségnek van joga eljárni. Jelzésemre a Környezetvédelmi Őrségtől február óta csak egy automatikus email érkezett.

Úgy tűnik, jelenleg nincs elég embere a környezetvédelmi hivataloknak a kihágások ellenőrzésére. Valószínűleg nem is lesz, mert a Környezetvédelmi Minisztérium nagy összevonásokra készül. Július 2-án közvitára bocsátotta, hogy:

• vonják össze a Környezetvédelmi Ügynökséget (APM) és a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségét (ANANP) Nemzeti Környezetvédelmi és Védett Területek Ügynöksége (ANMAP) néven;
• egyesítsék a Környezetvédelmi Őrséget, az Erdészeti Őrséget és a Vízügyi Igazgatóságot.

Az így létrejövő új hivatalok lerövidítenék a határidőket és meggyorsítanák az engedélyezéseket, nyilatkozta Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter. A miniszter nem pontosította, hogy a védett területek bővítésére vagy a nagy beruházások, építkezések engedélyezésére gondolt-e, amikor az eljárás egyszerűsítéséről beszélt.

Nyitókép: Sallai János polgármester az idei Bertalan-napon. A kép forrása a polgármesteri hivatal működtette Sic Info Facebook-oldal.

The post Valami bűzlik a büszke Széken, de a polgármester mindig elkeni appeared first on Átlátszó Erdély.

Csütörtökön, április 13-án válaszolt levelemre a Környezetőrség:

Szívből örülök, hogy Balla Izabella hazakerült Bukarestből, jobb vele a kommunikáció, mint hiányában volt. Levelében azt írja, hogy az Őrség szakemberei megállapították, hogy a kitermelés környezetvédelmi engedély hiányában folyt, ugyanis az lejárt. A cég kért új engedélyt, de azt még nem állították ki. A vállalatot megbírságolták, és arra kötelezik, készíttessen tervet a földcsuszamlásos károk helyreállítására. A kitermelést leállíttatták, míg nincsenek engedélyek.

A kitermelést szemmel tartó forrásunk megerősítette, hogy múlt csütörtök óta egyetlen autó földet nem hoztak el a bányából, és most csütörtökön a munkagépeket is elvitték onnan.

Egy forrásunk múlt héten jelezte, hogy a Hargita Népében megjelent egy hirdetés a cég új környezetvédelmi engedélyének kéréséről. Át is küldte a hirdetést.

Küldtem egy kérést a környezetvédelmi ügynökségnek, hogy küldjék át tanulmányozásra a dossziét. És az engedélyezés ütemtervét is: mikor kérte a cég az engedély kibocsátását, melyik nap és hol lesz a közmeghallgatás a témában, meddig lehet benyújtani az észrevételeket, és mikorra kaphat engedélyt a kitermelés.

A témára, úgy érzem, hamarosan visszatérünk.

Köszönöm forrásaink segítségét a ribizlibánya ügyeinek követésében!

The post Leállította és megbüntette a környezetőrség a ribizlibányát appeared first on Átlátszó Erdély.

A jelek szerint sem a Jóisten, sem a fizika törvényei nem pártolják Ribizlimant, aki körül lassan minden leomlik.

Aki nem ismeri a keresztény zöldítő hőst, Ribizlimant és halastó-ribizliültetvénynek álcázott kavicsbányáját, a ribizlibányát, megismerheti az előzményeket az alábbi anyagból:

Az elmúlt hetekben több jelzést is kaptam olvasóinktól, hogy a ribizlibányában újra keményen nekiestek a termelésnek, és földcsuszamlások következtek be. Ellenben egy forrásom, aki rendszeresen figyeli a bányát, csak a bánya keleti felső felén észlelt szín- és alakváltozásokat, azon a részen, ahol a ribizlivel beültetett terasz van (alábbi képünkön pirossal körberajzolt részek).

Március 25-én a terepen leellenőriztük, és amint az a fenti képen is látható, azt tapasztaltuk, hogy keményen megy a munka. Egyszerre három teherautóval hordják az anyagot a bánya keleti külső feléből (a képen a bánya jobb felső sarka) a bánya nyugati belső felébe (a képen a bal alsó sarok), és a Viaduct különböző tárolóhelyeire. (A környéken minden lehetséges földterületet felhasználnak a ballaszt tárolására.)

A legutóbbi leállításkor a hatóságok ámítására ribizlivel beültetett terasz, ahogy forrásunk is megfigyelte, félig leszakadt. Nem is csoda, utólag odahordott földből volt, nem is lehetett olyan tartása. A leszakadás után a terasz oldalát markolóval megegyengették, látszanak a nyomok a kép nagyításakor.

Ha a teraszokat fentről lefele haladva, a terv szerint valósították volna meg, nem összevissza ástak volna, akkor a teraszok masszívabbak lettek volna, nem odahordott anyagból kellett volna őket megtákolni.

A március 27-én készült képen (fent) látszik, amint aláássák az előző években megsüllyedt suvadást, ami talán picit ereszkedett az elmúlt egy-két év alatt, de azért aránylag stabilan áll.

Március 29-én jelezte forrásom, hogy kb. 2 métert ereszkedett a suvadás, 30-án pedig azt, hogy teljesen elindult az oldal.

A kitermelés ettől nem állt meg, gőzerővel folytatódott.

Írtam a Környezetvédelmi Őrségnek, és a kitermelő Viaductnak, hogy szeretnék írni egy anyagot erről, és ha szeretnének valamit mondani a helyzetről, akkor négy-öt napon belül várom a válaszukat.

Az Őrség még aznap kiküldte az embereit, de nem akart semmit mondani nekem a témában, a 2002/27-es kormányrendeletben megszabott határidőn belül akarnak csak választ adni. Ami 30 nap, és én egy ilyen anyaggal nem várhatok annyit. Majd ha válaszolnak, frissítem ezt az anyagot, vagy írok egy újat.

A Viaduct a megadott határidőhöz képest halasztást kért, de végül szép nagy levelet írt, és követelte, hogy azt hiánytalanul és módosítás nélkül, szövegként hozzuk le. A levelet Luka Csaba, a Viaduct ügyvezetője írja alá. Ha nem tudnám, hogy a levelet Ribizliman írta, még azt mondanám, hogy jó felvágós és követelőző lett ez a Luka.

A levélből kiemelnék pár részt: „A ribizli bányának csúfolt projektünk észak keleti részén mindig is csúszott a főld”, „több száz évvel ezelőtt is mozgott”, „ez ellen semmit nem tehetünk hiszen nagy a szintkülönbség és nagyon meredek volt eleve”. Tehát tudott volt számukra, hogy földcsuszamlásos a hely, és meredek is. Gondolom, a geo tanulmányból is tiszta volt, hogy milyen földrétegek vannak, és hogy csúszni fog a föld. Ennek alapján nem igaz, hogy nem tehettek semmit, mert tehettek volna valamit: nem nyúlnak hozzá.

Levelem azon részére, hogy beomlott a hatóságok ámítására ribizlivel betelepített teraszuk, azt válaszolják, hogy „Szó nincs hatóságok ámításáról” és hogy „az nem beomlott és nem fele, hanem csak az alsó részének mi szedtük le a szélét, ugyanis a következő terasz alja onnan kell kezdődjön ahol most van”. Tehát egy nem tervszerű, véletlenszerű helyre csináltak egy ribizlivel beültetett teraszt, miután a bukaresti környezetőrség leállíttatta a munkálatokat a tucatnyi rendellenesség miatt, és be kellett bizonyítaniuk, hogy minden rendben halad. De szó sincs a hatóságok ámításáról, higgyük el nekik. Ők csak azt szeretnék, hogy szép munkát végezzenek, „hogy vissza legyen zöldítve, termő, használható terület maradjon.”

Épp a fentebbi képhez próbálok egy jó szöget találni hétfő délután a Viaduct felé vezető úton, amikor megáll mellettem Péter Attila cégtulajdonos autója. Szóltak neki az emberei, hogy ott fotózok, és kijött beszélni velem.

Ő is nyomja a PR-dumát, hogy a végső cél a ribizlis, és mindent a ribizli érdekében, de azért mégis hatalmas felüdülés vele beszélni Ribizliman után. Csak időnként érzem azt, hogy hülyének néz engem is és az olvasóinkat is, nem folyamatosan, mint a keresztény motorossal.

Beszélgetésünk minden részletére nem emlékszem, mert kikéri magának, hogy ne vegyem fel a beszélgetést, és abba sem megy bele, hogy lefotózzam őt. De pár fontos gondolatra emlékszem abból, amit mond.

Kellene hagyni őket dolgozni, ez a legtöbbször visszatérő gondolat beszélgetésünk alatt. Ha nem lett volna évekig leállítva a munka, akkor eddig már készen lenne a ribizlis és már szüretelnének. De ez a sok ellenőrzés és leállítás csak oda vezet, hogy később lesz meg a beruházás és több ideig lesz ronda a hely. A környezetőrségtől a gazdasági rendőrségig mindenki járt már erre, és nagyon sok gondot okoztak a cikkek és a feljelentések. Ennek csak örülök, mondom neki, legalább legközelebb mindenki jobban meggondolja, hogy nekiesik-e huncutul széttúrni egy ilyen jelentőségű természeti látványosságot.

Azért estek most ismét ennyire neki a munkának, tisztázza Péter, és dolgoznak gőzerővel, mert májusban jár le az építési engedélyük, és csak addig tudnak termelni. Ki tudja, mennyi időbe telik ismét kikérni az építési engedélyt, mikor fogják tudni folytatni a munkát. Tavaly tavasszal meghosszabbították az építési engedélyüket, de nem értesítették őket, így csak ősszel kapták kézhez az engedélyüket, késve. Pedig milyen jó lett volna a száraz nyár alatt végig dolgozni, sokat tudtak volna haladni.

A földcsuszamlás két okból, a víz és a földrengések miatt lett, mondja. És főleg amiatt, hogy hozzányúltak a hegyhez, egészítem ki. Nem ellenkezik. Ezért kellemesebb vele beszélni, mint Ribizlimannel, mert tudja, hogy mikor hallgasson, és nem jön Istennel, vagy a gonosz irigy erőkkel, melyek kisugárzásukkal begyűrűztek a ribizlibányába és elindították a talajt.

Most már balesetveszély is van, jobban oda kell figyeljenek, lassabban fognak haladni, mondja. Utasította az embereit, hogy vigyázzanak, nehogy emberi sérülést vagy nagy anyagi károkat okozzon a lecsúszó föld.

Fentről a földet azért viszik le a lenti teraszokra, világít rá a furcsaságra, mert egyúttal a hegyről lecsúszó termőföldet az alsó teraszokra hordják, hogy ott táptalaj legyen a ribizlinek. Habár azon is gondolkodnak, mondja, hogy idővel a ribizlis helyére napelemparkot telepítsenek. Tény, hogy a teljesen déli kitettségű száraz domboldal jobban megfelel napelem-parknak, mint ribizlisnek, ezzel én is egyetértek. Csak az még rondább lesz a Rez gyönyörű oldalában, mint ez a tájseb.

Hogy a teraszok kopár oldala ne látsszon olyan nagyon, és távolról nézve ne legyen az egésznek annyira tájseb hangulata, gondolkodtak azon is, hogy zöld hálóval vonják be azokat, mondja Péter Attila. Mondom neki, hogy a műanyag a nap hatására szétmállik. Nem gond, évente lehet cserélni azt, nem nagy tétel, mondja a vállalkozó. Ennél a pontnál már érvelni sem tudok többet, egyértelmű, hogy teljesen másképp látjuk a zöld fogalmát. És annak a szükségességét is, hogy egy gyönyörű természetes domboldalból valaki példaértékű keresztény zöld ligetet alakítson ki több évnyi önzetlen és önfeláldozó kotrómunkával.

Péter Attila mosolyogva mondja, tudja, hogy én küldtem ki rájuk a környezetőrséget. Nem is tagadtam volna, de imádom ezt, hogy a környezetőrség velük lazán szóba áll, és elmond nekik mindent, nekem pedig törvényes határidőkre hivatkozik, és küld majd egy semmitmondó választ. Tipikus balkáni helyzet, hogy a környezetromboló és a hivatásos környezetőr beszélgetnek, barátkoznak, de engem, aki a problémát jeleztem, ellenségként kezelnek. Ha kérem, hogy beszélhessek a felügyelővel, aki kimegy a terepre, vagy akár mehessek vele, akkor leráznak, és írásban küldenek egy információmentes nagy semmit, amire várnom is kell hetekig.

Mondja a cégvezető, akivel egyébként kellemes, baráti hangulatú bő félórás beszélgetést folytattunk az utcán, hogy máskor, ha valami gondom van, menjek be hozzájuk az irodába, s beszéljük meg. Mondom neki, sokkal jobb, ha nem csinálnak olyan dolgokat, amiket meg kellene megbeszélnünk. Minket és olvasóinkat a tettek érdekelnek, nem a beszéd. És bármennyire is haverok vagyunk, annyiszor fogunk írni a ribizlibányáról, ahányszor ők ezt tetteikkel kikövetelik.

Elismerem Péter Attilának, hogy a bánya mostani állapota sokkal jobban hasonlít az engedélyezett tervekhez, mint amikor legutóbb nagyot írtam róluk. Vagy legalábbis hasonlított, a földcsuszamlás előtt. Ezért nem is írtam róluk az utóbbi időszakban. Ez a tervekhez való közeledés és javulás persze nem jelenti azt, hogy elfeledjük, hogy a hatóságokat és a városlakókat átverve a ribizlis csellel, egy nagy tájsebet nyitottak a város egyik legkedveltebb kirándulóhelye, a Rez oldalába. De azért minden javulást értékelünk. Ezt a földcsuszamlást, amit egyértelműen ők okoztak, most nehezen tudjuk pozitívan értékelni.

Hogy hány köbméter anyag folyt át a szomszéd telekről a bányába a földcsuszamlással, nem könnyű felmérni. Hogy mekkora az okozott természeti kár, azt sem. Hogy mekkora a cégnek a haszna ebből, azt sem. Pár ismerősöm szerint jó biznisz a cégnek, hogy párezer köbméter földet kapott ajándékba. A cégvezető szerint a terület, amiről átfolyt a föld, ugyancsak a Kadicsfalvi Halastó cégé. De azt nem tudták volna kitermelni ezzel az engedéllyel, míg most ki tudják. Nehéz kívülről felmérni, hogy mennyit nyertek ezzel a földcsuszamlással, s mennyit vesztettek az ellenőrzések, a balesetveszély és a kiszámíthatatlanság miatt, illetve az esetleges büntetésekkel.

Meg az is nagy kérdés, hogy ha majd kész lesz a gyönyörű oázis, kereszténységünk zöld bölcsője, hogyan fog illeszkedni hozzá a földcsuszamlás krátere. És hogyan fogják tudni azt is bezöldíteni, ha nincs engedélyük arra a telekre. De ezt majd a megfelelő időben meglátjuk. Addig is bízzunk Péter Attilában, aki szentül megígérte, hogy be fogják zöldíteni és ribizlivel telepíteni a helyet, és majd meghív ribizliszüretre.

The post Földcsuszamlás a ribizlibányában: sötét erők törnek Ribizliman zöld álmára appeared first on Átlátszó Erdély.

Idén áprilisban írtunk legutóbb a ribizlibányáról, akkor eszeveszett ütemben termelték az anyagot, az engedély lejárta előtti időt maximálisan kihasználva.

Időközben az engedély lejárt, a teraszosítás csak részben történt meg, a telepítés nem történt meg, a munkálatokat abbahagyták.

Augusztusban arra sétáltunk a gyerekekkel, azt tapasztaltuk, hogy a tavaly őszi hatóság-ámító telepítésen kívül egyetlen szál ribizlit sem ültettek. Tavaly ősszel is csak szemkiszúrásból ültettek pár tíz tövet, miután Tánczos Barna miniszter kiküldte a bukaresti környezetőrséget, amely talált egy halom rendellenességet és leállította a munkálatokat. Az újraengedélyezéshez kellett teljesíteni egy jó adag követelményt, és meggyőzni a hatóságokat a jóhiszeműségről.

Ekkor ültették azt a pár tíz ribizlitövet az egyik felső teraszra, és kiküldték a képet a helyi sajtónak. A ribizlitövekkel aztán szemmel láthatóan nem sokat törődtek azóta, nem kapálták, nem öntözték őket, mert egy erősen gazos, félig kiszáradt ültetvény képe tárult elénk azon a teraszon idén nyáron.

Az ültetvény, ha lehet annak nevezni ezt a ribizlikínzó telepítést, idén már termést is hozott, amit senki nem szedett le, a gyümölcs odaszáradt a bokrokra, vagy helyenként bokrostól száradt ki.

Még a nyáron elkezdtem érdeklődni, hogy melyik hatóságnak lehet jelezni, hogy lejárt a határidő, és úgy maradt a hely befejezetlenül, elhagyottan. Írásban megkérdeztem mindkét környezetvédelmi hatóságot, az ügynökséget és az őrséget is, hogy kihez lehet fordulni ezzel a kérdéssel.

Az ügynökség azt írta, hogy az őrség hatáskörébe tartozik ez, és át is küldték nekik levelem. Az őrség nem tökölt sokat, hanem ezt panasznak vette és ki is szállt a helyszínre.

Válaszában az őrség azt állítja, hogy a kitermelő nem haladta meg az engedélyezett mennyiséget, és betartja az engedély szerinti teraszos kitermelést. Ezt egy topós méréssel bizonyította.

A cégtulajdonos azt nyilatkozta nekik, hogy azért nem tudta befejezni a ribizliültetvény telepítését, mert az engedélye le van járva.

Az engedély hosszabbításáért kérést tett le az udvarhelyi polgármesteri hivatalhoz, további részletekért hozzájuk kell fordulni.

Meghosszabbították az engedélyt 2023 májusáig

Megkérdeztem a polgármesteri hivatalt is. Ők augusztus közepén visszaigazolták, hogy a cég már az engedély lejárta előtt kérte annak meghosszabbítását. Az urbanisztikai iroda a kérés mellé a törvényes előírások szerint kiegészítő dokumentumokat kért a cégtől, amelyek a hátralévő munkálatokra vonatkoznak, írta akkor Zörgő Noémi, a hivatal sajtószóvivője.

Mivel a sok munka halmozódása és a fontosabb projektek határidejének szorítása miatt ezt az anyagot nem sikerült összeraknom azóta, most rákérdeztem a városháza sajtósára, hogy augusztus óta változott-e valami. Válasza: „mivel a törvény nem ad arra lehetőséget, hogy a hosszabbítási kérést a város visszautasítsa, az engedély 2023 májusáig meghosszabbodott”.

Minden rendben van

A ribizlibánya jelenleg elhagyatott képet mutat. Már az országútról is látszanak a függőleges barázdák, melyeket az erózió vájt a Rez megbontott oldalába.

A bánya fölött újabb darabok szakadtak le idén a kaszálóból és indultak el lefelé.

A környezetvédelmi őrség válasza szerint a felmérésből kiderül, hogy „az engedély szerinti teraszosítás be van tartva”. Ha jól megnézzük a fentebbi képet, tudván, hogy tavaly ősszel a bukaresti őrség többek között azért büntetett, mert nem volt betartva az engedélyben előírt, fentről lefelé haladó lépcsőzetes kitermelés, látjuk ugye a szakszerű, fentről lefelé történő teraszosítást? Vagy egy véletlenszerűen feltúrt mezőt látunk, földcsuszamlással és erózióval? Na, de minden rendben van, állítja a környezetőrség.

Itt majd egy gyönyörű zöld sziget lesz, ami majd példát mutat minden bányának, hogy hogyan kell tájseb helyett egy zöld ligetet hagyni, ígérte Szász Gáspár Attila könnyező keresztény motoros 2021 nyarán.

Lejárt az építési engedélye, mielőtt betelepíthette volna az ültetvényt, írta a környezetvédelmi őrség. De szerencsére most a zöld sikertörténet kibontakozhat, mert meghosszabbították az engedélyt jövő év májusáig.

A paródia folytatódik

Most már holtbiztos, hogy az összes hatóság, a helyiektől kezdve, a megyeieken keresztül egészen fel a minisztériumig tisztában van azzal, hogy ez egy kamu ribizliültetvény. Az intézményvezetők, akikkel az utóbbi években beszélgettem, jelezték, tisztán látják, hogy a cél az volt, hogy egy ribizliültetvénnyel álcázzák a Rez oldalában zajló kitermelést. Tehát már szó sem lehet arról, hogy a hatóságok nem látják az átverést. Mégsem képesek lépni, inkább magyarázkodnak, különféle törvényességi okokra hivatkozva.

Eddig csak a Helyi Rendőrség tett valamit a bohózat megállításáért, de sajnos a városháza jogi félelmek miatt visszakozott abból az ügyből. És Tánczos Barna miniszter küldte ki a bukaresti környezetőrséget, amely talált egy halom hibát (amit a helyi őrség éveken keresztül nem akart észrevenni), melyekre hivatkozva ideiglenesen leállították a munkálatokat. De amint ők elmentek, a helyi környezetvédelmi hatóságok hirtelen újra visszaestek a vakságba.

A komédia folytatódik, a témát továbbra is követjük. Addig is, több szem többet lát alapon minden olvasónktól érkező érdekes helyszíni információért vagy fotóért hálásak vagyunk. Köszönjük forrásainknak, akik eddig is rendszeresen jeleztek minden mozgást a ribizlibánya körül.

The post A ribizli elszáradt, a bányászat folytatását engedélyezték a ribizlibányában appeared first on Átlátszó Erdély.

Az elmúlt hónapokban sok olvasónk jelezte, hogy eszeveszett ütemben folyik a kitermelés a ribizlibányában, mintha el akarnák hordani az egész hegyet, mielőtt ismét leállítják őket. Folyamatosan küldték a felvételeket, hogy hogyan nőnek a hegyek a Viaduct udvarán és környékén.

Belső információk alapján napi 450-500 köbméter földet termeltek ki, egyszerre három teherautóval hordva be az anyagot.

Ugyanakkor olyan panaszokat is kaptunk, hogy járhatatlanná tették azt a mezei utat, amin a teherautók közlekednek, vagy hogy az út szélesítése után nagyon megzavarosodott és ihatatlanná vált annak az út melletti forrásnak a vize, amit több helybéli fogyaszt. Illetve egy adott pillanatban olyan panasz is jött, hogy a ribizlibányából anyagot szállító teherautók megtöltötték sárral Kadicsfalva aszfaltozott útjait.

Két nagy kérdés merült fel: az őszi leállítás után hogyan kaptak ismét kitermelési engedélyt, és mi ennek a megfeszített ütemnek az oka?

Kérésemre a környezetvédelmi ügynökség tájékoztatott arról, hogy február 23-án a környezetvédelmi őrség rendben találta az ősszel megállapított hiányosságok pótlását, így nem függesztette fel a környezetvédelmi engedélyt, tehát ismét zöld utat kapott a kitermelés.

Az ügynökség alapos tájékoztatásából az is kiderül, hogy a cégnek idén lejárnak az engedélyei. Ami talán részben magyarázatot ad arra, hogy miért sietnek minél hamarabb kitermelni és saját udvarukon tudni az anyagot.

A hónap elején azt az információt kaptam egy olvasónktól, hogy hamarosan befejezik a kitermelést a ribizlibányában, és elkezdik a ribizli telepítését.

Kértem a Viaductot, hogy erősítsék meg vagy cáfolják ezt az információt, és írjanak pár sort arról, hogy milyen stádiumban vannak a munkálatok. Köszönöm nekik, hogy ezúttal levélben válaszoltak, és nem uszították rám a keresztény motorosok gyöngyszemét.

A levelükből az derül ki, hogy a 18 hónapos leállásból adódó késedelem az oka ennek a megfeszített munkaritmusnak. És hogy a telepítési munkálatokat már elkezdték, ahol tudták. Meg hogy betartják a jogi előírásokat.

A képeken is látszik, hogy ezúttal tényleg rendszerezettebben, lépcsőzetesen termelik ki az anyagot.

Illetve az is látszik a képeken, hogy minden szabad négyzetmétert megtöltenek a kitermelt anyaggal.

Sajnos időközben a Rez egy újabb csapást is kapott, erdőtűz formájában. Valószínűleg piknikezni szándékozó társaság gyújthatta fel véletlenül a növényzetet. Szerencsére ez a szerencsétlen eset nem késleltette a ribizlibánya zöld ligetté való alakítását, a kitermelési munkálatok a tűz ideje alatt is folytatódtak.

The post Mi ez a hatalmas hajsza a ribizlibányában? appeared first on Átlátszó Erdély.

Tavaly nyáron, azaz 2021 júliusában Pethőéket (Udvarhelyen híres, sőt hírhedt nagyvállalkozó család) megbüntette a Környezetőrség, mert a Hargitán a Szökő tőzegláp szélén hosszú sáncot ástak, amin vizet vezettek a Pethő panziót ellátó kúthoz. Az 50 ezer lejes büntetésen kívül az Őrség még arra kötelezte őket, hogy állítsák vissza a terepet az eredeti állapotába.

Terepszemlémre elkísér Pethő Jóska bácsi, aminek nagyon örvendek. Egyrészt azért, mert jobb a helyismerete, másrészt azért, mert így igazán megvan a lehetősége, hogy megvédje magukat egy kellemes, baráti hangulatú kirándulás keretében.

A Pethő panziótól megyünk neki a hegynek, a Madarasi Hargita csúcsa felé. Amint egy kicsit mászunk, az ösvény bal oldalán egy furcsa alakzatra bukkanunk. Ez a panzió víztározója, egy 20 ezer literes tartály, aminek az utolsó 11 ezer literjét csak tűzvédelemre lehet felhasználni. Így kérték a tűzoltók. A tartály közepén vezetik ki a mindennapi használatra szánt vizet, míg a tűzvédelmi vizet a tartály alján.

A karókat azért rakták a víztározó köré, hogy a motorosok, hószánosok nehogy beessenek. A karók még a nagy hóban is kilógnak.

Kicsit feljebb találkozunk a Szökő tőzeglápot jelző táblával. A tőzeglápok a nagyon érdekes élőviláguk miatt többnyire védettek. Sok ritka, endemikus fajt bújtatnak, melyek közül több is rég letűnt korokból maradt fenn.

A tőzegláp létrejöttéhez több tényező szükséges: sok víz, sok hideg, és mocsok minőségű, savtúltengéses székely talaj. Tehát minden, amit az ember nem kíván magának otthon. Ilyen körülmények között az elhalt növényzet nem tud rendesen lebomlani, tőzeg lesz belőle.

Ami ezen a tőzegen megél, az a világ legigénytelenebb növényeinek a gyűjteménye. Beérik a szinte semmivel, vagy képesek a lentről jövő koplalást fentről jövő táplálékkal pótolni, mint például a húsevő növények. Bocs, ha nem túl szakszerű a leírásom, de a tábláról nehéz volt leolvasni a hivatalos verziót.

A lápot jelző táblához közel helyezkedik el a vízgyűjtő pont, a kút. Itt egy 6000 literes tartály van, alul kirakva kővel, fent két gyűrűvel. Ez a kút látja el az előbbi nagy tartályt vízzel. Jóska bácsi szerint Hodgyai Géza bácsi, a Hargita remetéje 2006-ban mutatta meg nekik, hogy hova ássák ezt a kutat, hogy vizük legyen.

A titokzatos sánc

A fentebbi kép jobb alsó sarkába érkezik az a sánc, ami a vita tárgya. A sáncban idecsordogáló patakocska nem tűnik el teljesen a kútban, sőt, csak kis része táplálja kutat, a víz java szabadon továbbfolyik a völgybe. A kép alján látható fával akár el is lehet zárni a víz útját a kútba, ottjártamkor épp el volt zárva, semmi víz nem folyt a kútba.

A közel 350 méter hosszú, fél méter széles, 0,6-1,2 méter mély sánc nyílegyenesen hozza a vizet egy kis patakocskából a kúthoz.

A sánc másik végén látszik, hogy régen a patakocska meredeken lefutott a völgybe, tisztán látszik a medre. Az is látszik, hogy útját egy kis gáttal elállták, és jobbra irányították, bele a vitatott sáncba, ami közel szintvonalon, kis eséssel elviszi a panzió kútjához.

Jóska bácsi szerint a patak már tizenöt évvel ezelőtt, mikor ők elkezdték építeni a panziót, erre folyt. Nem ők ásták/ásatták a sáncot. Mondom neki, ne haragudjon, hogy nem hiszek neki, de szerintem egy hegyi patak természetes medre nem ilyen. Szerinte azért ilyen, mert pucolták. Az, hogy karbantartották, az biztos, mondja.

A sánc belső oldalán hosszan egy földhányás vonul végig, kövekkel a tetején. Habár már kezdte benőni a növényzet, még mindig nagyon eltér a környezetétől, egyértelműen jelezve, hogy a sáncból az elmúlt évtizedben valamikor nagy mennyiségű föld volt ide kipakolva.

Ennek a sánc-földhányás kontrasztnak köszönhetően a szatelitképen is szépen látszik a sánc vonala. A fenti felvételen a ferdén balra elkanyarodó vonal a csúcsra vezető út, tőle jobbra az az egyenes észak-dél irányú vonal a mi sáncunk. Bal oldalán a fekete vonal a sánc, jobb oldalán a világos csík a földhányás.

Ezen a képen pedig az is látszik, hogy térben hova képzeljük a sáncot. A menedékházaktól a csúcsra indulva, valahol az út egyharmadánál található a sánc, aki nem hiszi, megkeresheti magának Google Mapsen.

Pethőék igaza

Jóska bácsi állítja, hogy 2005-2006-ban, mikor a panziót építették, nekik volt engedélyük a víz kivételére is. Egyrészt a rákosi, madarasi és szentegyházi területtulajdonosoktól volt közjegyző által hitelesített engedélye a kútásásra és vízvezetésre. Másrészt volt a vízügytől is engedélye vizek befogására a Vargyas vízgyűjtő területéről.

A vízügyi engedélyt át is küldi Jóska bácsi, tényleg volt nekik engedélyük. Az engedélyben az is szerepel, hogy vízórával mérik a fogyasztást az épület alagsorában.

A vízórát is megmutatja Jóska bácsi, hogy tényleg mérik és fizetik a vizet, minden rendben van hivatalosan.

Nem értik, hogy miért most lett ez téma. Ők bő tizenöt évvel ezelőtt vezették a vizet. „Bármit tennél, öt év alatt elévül” – ecseteli a jogi részleteket Jóska bácsi. És azt sem érti, hogy miért őket támadják. „Sokat tettem ezért a hegységért” – mondja, különösen a villany sikeres hegyre vezetésének történetét emeli ki.

Érvként hozza fel panziójuk rendezettségét is: példás rend uralkodik mindenütt. Az épületnek és környékének ápoltsága, az a szorgalom, amivel Attila fia gondozza az egészet, a hegy szemétmentesítésétől kezdve a panzió melletti fű műtrágyázásáig és ápolásáig, példaértékű.

Pethőék nem hagyták magukat, pereltek, és meg is nyerték. Pontosan akkor kapták meg a döntést, amikor kint voltunk a Hargitán.

A bíróságon Pethőék azzal védekeztek, hogy a megbírságolásuk jegyzőkönyve nem tüntette fel a tett elkövetésének időpontját. Azt is felhozzák, hogy a sánc két évtizedes, ezért elévült az ügy.

A bíró eltörli a büntetést, és a cég (Intertourism) minden ebből eredő kötelezettségét. Arra hivatkozik, hogy a jegyzőkönyvben nem szerepel, mikor ásták az engedély nélküli sáncot, és enélkül a dátum nélkül a jegyzőkönyvet semmisnek nyilvánítja. Így az Őrség nemcsak hogy elvesztette a pert, de még fizetett 5020 lejt is az ügyvédi költségekre.

A szürke víz ötven árnyalata

Miért fontos az, hogy mikor ásták a sáncot? Székely falusi logikával a dolgok egyszerűek: ástak egy sáncot védett területen, amivel elvezettek egy patakocskát, ami a védett tőzeglápot táplálta. Ez törvénytelenül történt, mindegy, hogy mikor.

De valamiért a hatóságoknak és Pethőéknek is fontos, hogy ez mikor történt. Jó. Akkor nézzük meg, mikor történhetett.

A Google szatelitképeit és a kataszteri hatóságok ortofotóit összevetve, a következőket állapíthatjuk meg:

A 2015 előtti felvételeken nem látható az állítólag két évtizedes sánc.

A 2017 utáni felvételeken látványos a sánc. Tehát a sánc a jelenlegi formájában valamikor 5-6 évvel ezelőtt jelent meg.

A másik érdekes részlet, ami árnyalja a történetet, hogy Pethőék vízügyi engedélye a Vargyas vízgyűjtőjéből való vízkivételre szól.

Míg ők valójában nem a Vargyas vízgyűjtőjéből, hanem a szomszéd völgyből, a Szökő-patak völgyéből hozzák át ezt a vizet. Egy kis térképen ábrázoltam ezt, hogyan terelték el a szomszéd völgy patakát, hozták az árokban szintvonalon a két völgy közötti nyeregig, ahonnan a kék ponttal jelölt vízgyűjtőben a másik kék ponttal jelölt tartályon keresztül engedték le a panzióig.

Ha ez száz évvel ezelőtt történt volna, nem környezet elleni bűnként, hanem helytörténeti látványosságként, kis technikai csodaként tekintenénk erre a sáncra. Több helyen is van itt a környékünkön olyan patakocska, ami felfelé folyik a völgyön, mert a szomszéd völgyből csalták át szintvonalon. A legközelebbi nem is olyan messze, Ivóban. Ma turisztikai látványosság. Tény, nem ma építették, nem természetvédelmi területen, és nem károsít egy tőzeglápot.

A víz elterelése károsítja a lápot? A természetvédelmi terület kezelési tervében veszélyforrásként szerepel a vízforrások lecsapolása. Ami érthető, hisz víz nélkül nincs láp, nincs lápi élet.

Egy barátomtól megkaptam a természetvédelmi terület védett lápszemeinek koordinátáit. Ezeket Google Earth-ben ráhelyezve a szatelitképre tisztán látszik, hogy a sánc mennyire érinti a mellette lévő lápszemeket. Több lápszem is van sorban, egyikből folyik a víz a másikba. Hogy aztán ennek a patakocskának az elterelése mennyire befolyásolja az általa valamikor táplált lápszemek életét, hogy ez mennyire adódik össze az elmúlt évekre jellemző vízhiánnyal, és hány százalékos lesz a károsodás, ezt így nehéz felmérni.

Amint előbb már jeleztem, az elterelt patak hozamának kis része kerül Pethőék kútjába, a maradék szabadon lefolyik a völgybe, és lehet, hogy táplálja a lápot, csak nem ott, ahol eddig. Vagy nem. Hogy ez a víz mennyit használ vagy árt ott, ahol most folyik, ezt szintén nehéz így most nekünk felmérni. Meg nem is most kellene felmérni, hanem a sáncásás előtt kellett volna.

Sok víz lefolyik a Pethőék sáncán, mire megtudjuk, mik lesznek ennek az ároknak a következményei, hány lápszem fog kiszáradni, vagy esetleg hány új hatalmas lápszem jön létre itt emiatt a következő évmilliók során. Sok víz lefolyik addig is, míg a román környezetvédelem nem azon fog elbukni, hogy hiányzik egy dátum.

The post Pethőék megcsapolták a tőzeglápot a Hargitán. Vagy mégsem? appeared first on Átlátszó Erdély.

2021. október 18-án jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, hogy „50 ezer lejes bírságot szabott ki a Környezetvédelmi Őrség annak a Hargita megyei cégnek, amely törvénytelenül és hamis dokumentumok alapján termelte ki az építkezéshez szükséges nyersanyagokat Székelyudvarhely mellett. Az érintett cég a Rez-tetőn a térség lakóinak kirándulóhelyén, egy természeti látványosságban tett kárt. Egy több éve tartó törvénytelenséget tárt fel a helyi sajtó, amelynek nyomán szeptemberben ellenőrzést rendeltem el. A vizsgálatok beigazolták a gyanút. Az engedély be nem tartása miatt a szaktárca megbüntette a kitermelést végző céget a Környezetvédelmi Őrségen keresztül, továbbá javasoltuk az engedély felfüggesztését, amennyiben 60 napon belül nem teljesíti a törvény által előírt feltételeket.”

Ha olvasóink nem ismerik a forradalmias ribizlibánya és a kereszténygyanús Ribizliman szívszaggató történetét, ajánlom figyelmükbe a helyi sajtóban nyáron megjelent cikket:

[irp posts=”33113″ name=”Istenek és titkos emberek a ribizlibánya mögött”]

Milyen rendellenességeket talált most a Környezetvédelmi Őrség a ribizlibányában?

A kitermelés területe nem volt megfelelően kijelölve. Az északi és déli oldalon találtak pár fakarót.

A területen több, változó mélységű ásást találtak, de növényzettel borított részeket is. Ezt már mi is megállapítottuk előző anyagunkban, hogy a helyszín kaotikus. De, meglepetés: Ribizliman azt mondta nekik, hogy ahol növényzet van, ott tárolják a fentről összegyűjtött termőtalajt. Érdekes, nekem azt mondta volt, hogy a terület szélén tárolják. De ha megnézem a helyszínt, vagy a képeket, sehol nem látom nagy halmokban tárolva a termőtalajt, amit majd vissza kellene, hogy helyezzenek a ribizliültetvény alá.

Az Őrség ezen sokat nem filozofált, egyszerűen kijelentette, hogy az engedélyben az szerepelt, hogy egy külön erre a célra berendezett felületen kellett volna tárolni a termőföldet, és ez nem történt meg.

Ahol vizuálisan legmélyebbnek tűnt az ásás, az Őrség 512 méteres magasságot mért a GPS-szel, míg az engedélyben előírt minimális szint az 545 méter.

Az engedélyek fentről lefele haladó lépcsőzetes kitermelést írtak elő, ezt sem tartották be. A védősáncokat, melyek az esővizet kellett volna elvezessék, nem építették meg.

A lépcsők közötti lejtővédelmi munkákat sem végezték el, pedig azoknak naprakészeknek kellene lenniük, hogy megelőzzék az omlásokat, állítja az Őrség.

Eddig 28 ezer köbmétert termeltek ki a tervezett 126 ezerből, állítja az Őrség a cég által bemutatott bányászati jogdíjak alapján. Úgy tűnik, nekik nem dicsekedett el Ribizliman azzal, amivel nekem, hogy 200 ezer köbmétert fog kitermelni, több mint tízszer annyit, mint eddig.

A Környezetvédelmi Őrség által most talált rendellenességek sokban egyeznek a Helyi Rendőrség szakemberei által két évvel ezelőtt talált kihágásokkal, melyek miatt akkor egy ugyanekkora értékű büntetést szabtak ki, és leállíttatták a munkálatokat. Ezekről bővebb részleteket a nyáron megjelent Istenek és titkos emberek a ribizlibánya mögött című anyagunk harmadik, Ribizlis igazságszolgáltatás című fejezetében lehet találni.

Tehát ha a városvezetés kiállt volna a helyi rendőrség kiszabta büntetés mellett, megspóroltunk volna két évet. Csakhogy a városvezetés meglágyult Ribizliman keresztény hős sírásától, vagy talán ígéreteitől, vagy valami mástól, ami nem nyilvános. És szándékos mulasztással hagyta veszni a pert.

Melyet végül Ribizlimanék nyertek meg két szentgyörgyi mérnök, Dávid Attila és Ivácsony Endre szaktanulmánya segítségével, akik azt állították, hogy minden rendben van, de nyár óta még nem reagáltak megkeresésemre, hogy megmagyarázzák, hogy is van minden rendben.

Az ellenőrzéskor az Őrség arra utasította a céget, hogy:

1. méresse fel az egészet újra;
2. a terv szerint fentről lefele haladó lépcsősorban termeljen ki;
3. hozzák helyre a terepet az engedélyek alapján;
4. értesítsék a környezetvédelmi ügynökséget a munkálatokról;
5. jelöljék ki megfelelően a helyet;
6. a lejtővédelmi munkálatokat ejtsék meg;
7. építsék meg a platformot, amin a termőföldet tárolják;
8. építsék meg a vízelvezető sáncokat.

Az előbb felsoroltakra 60 napja van a cégnek. Ha nem hajtják végre az előírt intézkedéseket, a Környezetvédelmi Ügynökség felfüggesztheti a környezetvédelmi engedélyüket. Bónuszként egy 50 000 lejes büntetést is kaptak.

Szombat esti láz: teraszosítanak a ribizlibányában

Egy kedves olvasónk átküldött pár képet, amin a ribizlibánya munkálatai látszanak.

A dátum alapján könnyen beazonosítható, a képek szombat este 7 óra előtt kevéssel készültek. Az ellenőrzés előtt két és fél héttel. Nagyon igyekeztek megszépíteni a helyet az ellenőrzésig.

A képen látható, amint teraszosítják az erózió által barázdált kopár oldalt.

Olvasóink megfigyelései szerint a múlt héten méricskéltek és csákánnyal ástak valamit az oldalban.

Dolgoznak. Még három hetük maradt a 60 napos határidőből, hogy teljesítsék az előírt intézkedéseket: az Őrség szeptember 22-én adta nekik a 60 napot.

Az ügy fejleményeiről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Jól megbüntették a ribizlibányát, ezt most nehéz lesz keresztény sírással elsimítani appeared first on Átlátszó Erdély.

A történet röviden

Egy székelyudvarhelyi család, valószínűleg udvarának növelése céljából, bontásból származó építési hulladékot öntött a Küküllőbe. Helyi szakszóval élve: feltöltötte a partot. Majd le is betonozta a tetejét. Ráadásul a halvédelmi zónában tette ezt, ahol még horgászni is tilos, hogy a halállomány szaporodása minél zavartalanabb legyen.

Az egyik vízen túli szomszéd, aki történetesen környezetvédő, feljelentette őket. Kiszállt a környezetőrség, és augusztus 18-i jegyzőkönyvében megállapította, hogy az eset tényleg megtörtént. Nem büntette meg a szemetelőket, arra hivatkozva, hogy konzultáltak a vízüggyel, csak arra kötelezte őket, hogy fémhálóval védjék, erősítsék meg a partot. Adott egy háromhetes határidőt. A munkálatok ellenőrzését a polgármesteri hivatalra bízta. A feljelentő elégedetlen volt a döntéssel és nyilvánosságra hozta a környezetőrség válaszát.

A háromhetes határidő lejárta előtt, szeptember elején kiszállt a vízügy is egy ellenőrzésre a környezetőrséggel. Ami nem volt nagyon nehéz, mert a vízügy szomszédja a hulladékot leöntő családnak. Ekkor az a döntés született, hogy a beöntő a partot szabadítsa fel a hulladéktól, és szállíttassa el azt egy lerakóba. Ez nem történt meg, a hulladék a mai napig ott van.

A környezetőrség szörnyen bekeményített, szeptember 25-én egy figyelmeztetéssel büntette meg a vízügy helyi emberét. Aminek körülbelül ugyanannyi hatása van, mintha egy simogatással büntette volna meg.

A vízügy, hogy megvédje a nemes ügyet, írásban kijelentette: a beton nem szennyezi a folyót, ők is gyakran rakják a folyóvizekbe. Ebből következtethetünk arra, hogy ha a vízügy is ezt csinálja, akkor biztosan nagyon jót tesz a beton a folyóvizeknek.

Minden jó, ha a vége jó: a vízügy állítása szerint ők letakarták egy réteg földdel a hulladékot és bevetették fűvel. Aztán jövőre pénzeket is irányítanak errefele, hogy partvédelmi munkálatokat tudjanak végezni az adott partszakaszon. Ígérik, ezúttal az engedélyeket is megszerzik a munkálatokhoz.

A történet bővebben

Szabó József ismert udvarhelyi környezetvédő és madarász augusztus 10-én feljelentést tett a környezetvédelmi őrségnél, amiben jelezte, hogy egy Küküllő-parti ház lakói építkezési hulladékot öntöttek a folyóba. Az őrség kiszállása után küldött válaszlevelét kirakta facebook-oldalára, elégedetlenségének adva hangot. Szerinte az őrség ezzel a lágy fellépésével csak arra bíztatja az embereket, hogy öntsék az építési hulladékot a folyópartra.

Az ügy kapcsán szeptember 2-án négy hatóságtól kértem információkat: a megyei környezetvédelmi őrségtől, az országos környezetőrségtől, az udvarhelyi polgármesteri hivataltól és a marosvásárhelyi vízügytől. A négy közül csak egy válaszolt, a megyei környezetőrség.

A megyei környezetőrségnek küldött kérdéseim alább dőlt betűvel, válaszuk képként jelenik meg.

1. Törvényesnek számít, hogy az ember építkezési hulladékot öntsön be egy folyó medrébe, amennyiben ezt utólag a polgármesteri hivatal felügyeletével behálózza?

2. A vízügy részéről milyen álláspontja, véleményezése (az Önök válaszában úgy szerepel, hogy punct de vedere) volt az illetőnek? Megkérhetem, hogy ezt a véleményezést (ami gondolom, hogy csatolva van a dossziéhoz), küldjék át nekem? És ha még van bármilyen nyilvános irat, ami az üggyel kapcsolatos, szintén kérem, csatolják.

3. Helyesen járt el a helyszínre küldött felügyelő? Milyen enyhítő körülmény volt, ami miatt nem adott bírságot? Mekkora döntési szabadsága van egy felügyelőnek, mennyire köteles ő a törvények szigorú betartására, vagy mennyire lehet engedékeny?

4. Hány hasonló esete, azaz építési hulladék vízpartra való leöntésével kapcsolatos esete volt a Hargita megyei Őrségnek az elmúlt 5 évben, és ezekből az esetekből hány esetben adtak büntetést?

Az udvarhelyi polgármesteri hivataltól azt kérdeztem, hogy:

1. A hivatal részéről ki vesz részt egy ilyen ellenőrzésen?
2. Milyen okokból kifolyólag voltak ennyire elnézőek?
3. Nem félnek attól, hogy ez esetleg precedensértékű lehet, és többen is terjeszkedni kezdenek a Küküllő irányába?
4. Ezentúl Udvarhelyen törvényesnek számít, ha az ember építkezési hulladékot önt be a Küküllő medrébe, amennyiben ezt utólag a polgármesteri hivatal felügyeletével behálózza?
5. Technikai kérdés: azt a hálózást hogy képzelték el, akik kitalálták? Ráraknak egy fémhálót a folyóba esett törmelékre, vagy hogyan kell ezt elképzelni? Ha esetleg az illetőknek van képük is egy hasonlóan megoldott hálós esetről, amiből érthetővé válik, hogy mire gondolhatunk, akkor azt is átküldhetik.
6. Van-e még esetleg valami hozzáfűznivalójuk?

A polgármesteri hivatal a szeptemberi hajszában elfeledett válaszolni, de november eleji emlékeztetésem után nagyon előzékenyen válaszolt, ennek van egy olyan előnye, hogy az információik frissebbek:

A már megjelent eset egy feljelentéssel indult, amelyben a Környezetvédelmi Őrséget értesítették, hogy egy magánszemély feltöltötte a Nagy-Küküllő partján található telkének a végét. Akkor a helyszíni ellenőrzésre az Őrség képviselője magával vitte a polgármesteri hivatal környezetvédelmi felelősét is (minden, a város területén zajló környezetvédelmi eset alkalmával ez történik). Jegyzőkönyv is készült, amelyben a környezetvédelmi szakhatóság képviselője szeptember 10-i határidőt szabott meg a helyzet rendezésére.
Időközben a marosvásárhelyi Vízügy szintén a helyszínre érkezett. Az akkor készült jegyzőkönyvben felülírják (a Vízügy és a Környezetvédelmi Őrség) a korábbi rendelkezést: mivel a szóban forgó területért ők felelnek (a Nagy-Küküllő tengelyétől számítva 12 méterre mindkét irányba ők felelnek a partszakaszért), ezért a vásárhelyi illetékes a Vízügy helyi kirendeltségére ruházta a helyzet megoldását.
Így a szóban forgó partszakasz szakszerű szabályozását a Vízügy Ádám Mózes vezette helyi kirendeltsége végezte el.

Eddig tartott a polgármesteri hivatal válasza. Hogy a „szóban forgó partszakasz szakszerű szabályozását” hogyan „végezte el” a vízügy helyi kirendeltsége, nem tudhatjuk, mert a helyszínen semmi nyoma nincs semmiféle szabályozásnak. Csak az illető teleknél látjuk a feltöltés nyomait, semmiféle más beavatkozást nem látunk az elmosott part védelmében. Ha egyáltalán el volt mosva a part. Mert ha megnézzük a szomszédos partszakaszt, nem látjuk friss erózió nyomait, a természet érintetlennek látszik. Furcsa lenne, ha a víz csak egy ház mellett mosná el a partot, a szomszédoknál nem.

Ha megnézzük az elmúlt 15 év légi felvételeit, ugyancsak nem tűnik úgy, hogy az elmúlt években méterekkel ment volna a ház felé a partvonal. A partvonal az elmúlt két évtizedben végig a fák vonalánál húzódott.

Ugyanakkor nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy tényleg hordott el onnan földet a folyó, attól függetlenül, hogy ez a felvételeken nem látszik, vagy nem volt egy látványos jelenség. Az látszik a helyszínen, hogy a folyó másik oldalán a kavicslerakódás miatt sekélyebb a víz, és hogy a víz java azon az oldalon folyik le, amelyiken az említett ház áll. Tehát lehet, hogy tényleg belekapott a víz a partba azon a helyen. A folyótól sok minden kitelik, főleg, hogy az eddigi „szakszerű szabályozásokat” is a vízügy szakemberei végezték, akik rendszeresen belerakják gépeiket a folyóba és játszadoznak a természettel. A fentebbi képeken látszik, hogy valamikor 2010 és 2015 között kiegyenesítették a folyómedret, a szemközti partból elég szépen levágtak.

Ha megnézzük a mostani helyzetet, ennél a háznál a partvonal sokkal beljebb került a feltöltés hatására, 4-5 méterrel beljebb lóg a folyóba, mint a fentebbi partvonal. Egy enyhén félszigetszerű beugrás keletkezett a folyó irányába. A partot azon a helyen nem csak beljebb vitték a folyó irányába, de meg is magasították. Gyakorlatilag ráépítkeznek a folyóra. Ha megnézzük a nagy ház és a folyó közötti kisebb házikót, abból látszik, hogy már régebb óta tart ez a folyóra való ráépítkezés. Csakhogy a folyót nem érdeklik a parton lakók terjeszkedési ambíciói, az első nagyobb víz elmossa a hulladékból épített félszigetet. Ha tényleg igaz, hogy elmosta a víz a partot ennél a gazdaságnál, úgy, hogy a szomszédoknál nem, az valószínűleg azért volt, mert már előzőleg is egy mesterségesen felduzzasztott, folyóba benyúló partvonalat alakítottak ki.

A polgármesteri hivataltól kapok egy átiratot is, melyet a környezetőrség szeptember 9-én küldött nekik, ugyanazon a napon, amikor nekem válaszoltak.

Ebben a polgármestert tájékoztatják, hogy a régi intézkedéseket felülírják, és a vízüggyel közös ellenőrzés nyomán azt írják elő a tulajdonosnak, hogy a partot szabadítsa fel a hulladéktól, és szállíttassa el azt egy lerakóba. Továbbá előírja, hogy a vízügy végezze el a partvédelmi munkálatokat.

Ezt erősíti meg a nekem küldött válaszuk első pontjában található sejtelmes mondat: „Az ellenőrzés során intézményünk határidős feladatokat írt elő a terület tulajdonosának és a vízügyi hatóságnak egyaránt, melyeknek célja a terület hulladékmentesítése, és a partvédelmi munkálatok törvényes elvégzése.”

Ennek ellenére a hulladék kiszedése és elszállítása nem történt meg. Az is meglehet, hogy a megváltoztatott döntésüket ismét változtatták egy újabb határozattal, de erről nem tudunk semmit. Csak annyit tudunk, hogy a hulladék még mindig ott van, leöntötték egy réteg földdel, amit a vízügy tájékoztatása szerint bevetettek fűvel.

A vízüggyel nagyon nehezen tudtam felvenni a kapcsolatot. Előbb szeptember 2-án küldtem nekik egy levelet, aztán szeptember 21-én érdeklődtem, hogy szeretnének-e válaszolni. November elején felhívtam a sajtószóvivőjüket. Călin Fokt nagyon kedvesen és aránylag hihetően mondta, hogy nem kapott tőlem egy levelet sem. Több napig tartó próbálkozás következett, három emailcímemről próbáltam átküldeni a kérést a vízügy három emailcímére, több telefonbeszélgetéssel tarkítva a folyamatot. Sikertelenül. Végül Whatsapp-on küldtem át a lefotózott levelet.

Călin Fokt sajtószóvivővel sokszor beszélgettem, időnként hosszasan. Volt egy nagyon tartalmas beszélgetésünk, melyben egy bő félórán keresztül beszélt, próbálván tisztára mosni a a vízügyesek becsületét. Sok érdekes dolgot mondott ezzel az üggyel kapcsolatban is, de nem adta beleegyezését, hogy ezeket az információkat felhasználjam. Utána pedig küldött egy aránylag unalmas és semmitmondó hivatalos választ.

A vízügynek a következő kérdéseket küldtem:

1. Din partea S.G.A. Mureş de la cine a solicitat punct de vedere proprietara, şi care a fost punctul de vedere comunicat către dânsa? Acest punct de vedere există şi în formă scrisă? Dacă există, sunteţi amabil să ni-l trimiteţi?

2. Este legală depunerea deşeurilor de construcţie pe malul şi în albia râului, dacă anterior solicităm un punct de vedere de la S.G.A. Mureş?

3. Ce spune legea despre aceste cazuri, şi cum puteţi Dvs. să aplicaţi legea? Se întâlnesc des asemenea cazuri? Aceste cazuri cum se rezolvă de obicei? Puteţi să daţi amendă pentru depunerea deşeurilor în albie? Câte cazuri de acest gen aţi avut şi câte amenzi aţi dat în ultimii 5 ani pentru aceste cazuri?

Miután sikerült valahogy a szeptember 2-i levelemet november 4-én eljuttatni a címzetthez, aránylag hamar, 5 napon belül választ kaptam.

A válaszból azt tudjuk meg, hogy a vízügy szakembere szóbeli beleegyezését adta, hogy a jövő évben esedékes hivatalos partmegerősítési munkálatokig a tulajdonos betonhulladékot öntsön a folyóba. Mert egyébként a vízügy feladata lett volna a partvédelmi munkálatok elvégzése, de nem volt már hogyan pénzt különítsenek el erre idén.

A tettesek védelmében a közlemény arra is kitér, hogy a vízügy is gyakran használ betont a munkálataiban, ez szerintük egy közömbös anyag, amely nem szennyezi a folyót.

A betontörmelékre földet öntöttek, és bevetették fűmaggal, ezáltal létrehozva egy növényi szőnyeget.

Mivel ezt a munkálatot dokumentáció nélkül és a környezetvédelmi ügynökség előzetes engedélye nélkül végezték el, a környezetőrség szeptember 25-én egy figyelmeztetéssel büntetette Ádám Mózest, a vízügy helyi vezetőjét.

A vízügy válaszának utolsó bekezdésében kitér arra, hogy a jövő évi terveikbe berakják ezt a partvédelmi munkálatot is, és azzal egyidőben felszámolják ezt az ideiglenes munkálatot. Azt a munkálatot technikai dokumentációval és előre beszerzett törvényes engedélyekkel szándékoznak végrehajtani.

Körülbelül ennyi a történet az érintett hatóságok részéről.

Röviden összefoglalva: az ellenőrzéssel megbízott illetékes hatóságok mindenkit megvédtek a felelősségre vonástól, egy figyelmeztetéssel véget is ért az ügy.

Ez a környezetvédők szerint visszatérően rossz példamutatás a hatóságok részéről. Ugyanis a folyópartra vagy természetbe hulladékot lerakóknak nagyon kis részét sikerül tetten érni, és bizonyítékokkal panaszt tenni ellenük. Ha ez a kis számú feljelentés is banális figyelmeztetésekkel jár le, és nincs reális felelősségre vonás ezekben az esetekben, akkor az az üzenet megy ki a lakosság irányába, hogy nyugodtan lehet komoly következmények nélkül művelni ezt a nemzeti sportot, a hulladék leöntését a vízpartra.

Egy gyengekezű környezetőrség és egy cinkos vízügy nem fog senkit elrettenteni attól, hogy megpróbálkozzon hasonlóképpen megszabadulni az építkezési hulladékától, vagy hogy a folyó kárára növelje udvarának területét. Szabó József is azzal a gondolattal osztotta meg az őrségtől kapott választ, hogy most már hivatalos: az építkezésből származó hulladékot ezentúl nyugodtan a folyóba lehet önteni Székelyudvarhelyen.

A befüvesített hulladékdomb az első nagyobb vízre lejjebb úszik, füvestől, földestől, ha nem tartják élő fák.

Egy állami környezetvédelemben jártas ismerősöm szerint egyértelmű, hogy az egész országban így zajlanak a dolgok. Csakhogy ezt nem illik leírni, ezért keltett felháborodást az őrség válasza, amely kirobbantotta a botrányt.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Elkapták a vízpartra szemetelőt, de a cinkos vízügy kimentette őt a természetőrség erőtlen kezei közül appeared first on Átlátszó Erdély.