• A 2,8 millió farm fele indulásból ki van zárva az állami és európai uniós támogatásokból, mert egy hektárnál is kevesebb területet művel.

• Az, hogy minden támogatás a művelt terület nagyságától függ, kimutathatóan növeli a közepes és nagy farmok számát és méretét. Ezzel együtt az évenként hozzájuk kerülő támogatások összegét is.

• Románia azt állítja magáról, hogy nem csak azért támogatja rengeteg közpénzzel a farmokat, hogy azok jövedelmezőbbé váljanak. A számok azonban nem ezt mutatják. Hanem azt, hogy egyre kevesebb gazda kap egyre több pénzt, a kisgazdák egyre kevesebb pénzt kapnak, a fiatal gazdákat még csak most kezdik igazán ösztönözni, és oda áramlik nagyon sok pénz zöld célokra, ahol alig kell tenni értük.

„Hé fiúk! amott ül egy túzok magában,
Orrát szárnya alá dugta nagy buvában;
Gunnyaszt, vagy dög is már? lássuk, fölrepűl-e?
Meg kell a palánkot döngetni körűle!”

Ezt a provokációt Toldi Miklós csoportos terrorizálására mindannyian ismerjük, Arany János elbeszélő költeménye kötelező olvasmányunk volt. Sokunk meg is tanult belőle részeket. Tudjuk, hogy itt a túzok madár metafora, tudjuk, hogy Toldi György az öccsét, Miklóst értette rajta. Csak azt nem tudjuk, hogy néz ki a túzok. Ez a nagytestű madár ugyanis a kihalás szélére került Romániában. Pedig még a huszadik század végén is gyakori látvány volt Nagyszalonta környékén, ahol Arany élt és írta a Toldit 180 évvel ezelőtt. 

Mezőgazdasági támogatás idézte elő, hogy a túzok ismét költsön Nagyszalonta mellett: egy szalontai nagygazda fantáziát látott a túzokvédelmi programban. 90 hektárnyi nem túl jó minőségű szántót gyepesített, és csak a madár költési időszaka után kaszálta. Az alaptámogatással együtt így hektáronként kétezer lejhez jutott, és ez már neki is megérte.

A Milvus Csoport évekig tartó erőfeszítése hatására az agrárminisztérium 2018-ban indította a túzokvédelmi programot. A Milvus biológusai egyre több madarat figyeltek meg a támogatott területen. A minisztérium 2024-ben még meghirdette ezt a támogatási vonalat, idén azonban már nem. A szalontai gazda, aki eddig igénybe vette, és büszke is volt rá, hogy nála lehetett túzokot látni, idén már őszi búzával vetette be a területet.

A többihez képest ez kicsi támogatási csomag volt, de megmutatta a romániai agrártámogatás legnagyobb problémáit: 

• kevés gazda tudta igényelni (19 településen hirdették meg, a magyarországi költőterületek mellett), 
• nagygazdáknak érte meg igényelni, 
• és anélkül szüntette meg a minisztérium, hogy erről egyáltalán értesítette volna a madárvédőket, akik szakmailag kidolgozták. 

Holott a Milvus rengeteg munkát fektetett abba, hogy gyepvédelmi javaslatai bekerüljenek Románia új agrárstratégiájába, válaszolta megkeresésünkre Nagy Attila biológus, a Milvus munkatársa.

Románia a 2007-es uniós csatlakozás óta 45 milliárd eurónyi közpénzt költött a gazdálkodók támogatására és vidékfejlesztésre. Ez az országba érkező uniós támogatás legalább 44 százaléka. Az uniós agrártámogatás ráadásul egyre több:

Az Európai Unió teljes költségvetésének mintegy negyedét teszi ki a gazdák támogatása, a Közös Agrárpolitika. A KAP fő célja olyan jövedelemkiegészítést adni a gazdáknak, hogy annak ellenére is műveljék a földet és élelmiszert termeljenek, hogy az időjárás és a klímaválság miatt folyamatosan ingadozik a termés, ráadásul máshol sokkal jobban keresnének. Még tíz éve is az uniós mezőgazdasági átlagjövedelem csak a negyven százalékát érte el az átlagjövedelemnek, 2022-re felkúszott az átlag hatvan százalékára. Romániára hatványozottan igaz, hogy a vidéki lakosság jóval szegényebb, mint a városi.

A KAP célja az is, hogy minél jobb minőségű és egészségesebb élelmiszert együnk úgy, hogy meg is tudjuk fizetni. Ezért kompenzálni igyekszik azt, hogy ízletes zöldséget, gyümölcsöt termelni kevesebb vegyszerrel bizony drágább. 2021-től pedig kifejezett célja a klíma- és környezetvédelem, ezért most sok pénzt szán talajkímélő művelésre, biodiverzitás megőrzésére, élőhelyek védelmére, visszaállítására.

Minden tagállamnak alapos tervet kellett kidolgoznia arra, hogy a hétéves költségvetési időszakokban mit szeretne elérni a Közös Agrárpolitikának ezekkel a milliárdjaival. Románia a 2014-2020-as költségvetési időszakra a PNDR rövidítésű vidékfejlesztési tervet, a 2023-2027-es időszakra a PNS rövidítésű Országos Agrárstratégiát dolgozta ki. 

Persze némi késéssel: a PNDR a kifizetések szintjén 2015-ben indult be, és még a 2023-as kifizetéseket is ennek a tervnek a büdzséje fedezte. Az új agrárstratégiát Románia 2022 végére készítette el, a nevében is szerepel a 2023-2027-es időszak. A 2024-es átmeneti év után az idei kifizetések zöme már ennek a stratégiának az egyes programjaiba illeszkedik.

Miért foglalkozzunk a mezőgazdasággal 

amellett, hogy szeretünk enni és vidéken kirándulni? Mert Románia szó szerint több mint fele mezőgazdasági terület. A 23,8 millió hektáros országból 14 millió hektár mezőgazdasági területnek számít, ebből 12,7 milliót tekintünk mezőgazdaságilag hasznosított területnek. 

Mert Romániában még mindig milliók élnek gazdálkodásból, miközben a szemünk előtt és gyökeresen alakul át az egész szektor. Tizenöt évvel ezelőtt a lakosok harmadának volt szerves köze a gazdálkodáshoz, most a lakosság negyedének. 

A 2010-es mezőgazdasági felmérés (agrárcenzus) 7,1 millió olyan személyt számolt össze, aki végzett valamilyen mezőgazdasági munkát. Közülük bő négymillióan évi száz napnál kevesebbet, tehát nem a gazdálkodás volt a fő elfoglaltságuk, de részt vettek a földművelésben. 2020-ban már csak 4,5 millióan gazdálkodtak úgy, hogy három millióan részmunkaidőben: évi száz napnál kevesebbet.

Az agrárszektor gépesítését, a vidék elnéptelenedését és elöregedését még jobban tükrözi az, hogy harmadára zuhant a szektorban ténylegesen munkát vállalók száma. Míg az összes romániai munkavállaló száma közel kilenc százalékkal csökkent 2013 és 2022 között, addig a mezőgazdaságban közel 66 százalékkal csökkent a számuk, áll ebben az agrárgazdasági tanulmányban, amely az ágazat 2013 és 2022 közötti teljesítményét foglalja össze. A mezőgazdaságban foglalkoztatott 2,5 milliós munkaerő tíz év alatt 878 ezer főre zsugorodott. 

Gyakran beszélünk (és írunk) az oktatásról vagy az egészségügyről mint össztársadalmi ügyekről. Mind jártunk iskolába, sokan tanítanak közülünk, sokunk gyermeke iskolás. Van véleményünk róla, bele akarunk szólni abba, hogy mi történjen az iskolákban. Ugyanígy mindannyian eszünk, vagyis ügyfelei vagyunk a mezőgazdaságnak, és milliók gazdálkodnak. 

Az oktatási minisztérium az elmúlt években csak két-, legfeljebb háromszorannyit költött a teljes oktatási rendszerünkre, mint amennyi közpénz áramlott egy termelői ágazatba, a mezőgazdaságba és vidékfejlesztésbe (30-46 milliárd lej vs 15-17 milliárd lej évente). Az oktatási kiadások 2024-ben érték el az agrárszubvenciók négyszeresét.

Az oktatáshoz képest nemhogy feleannyit, de negyedannyit sem beszélünk a mezőgazdaságról, vagy legalábbis nem össztársadalmi ügyként. Miközben rohamosan alakul át, és alakítja át a tájat, amelyet a szülőföldünknek nevezünk.

Egymillióval kevesebben eszünk. De honnan?

Míg 2010-ben 20,1 millióan éltünk Romániában, 2020-ban más csak 19 millióan a népszámlálások hivatalos adatai szerint. (Hogy ezek a számok miért nem a valóságot tükrözik, arról itt írtunk. De ezek a hivatalos adatok, így ezekkel vagyunk kénytelenek dolgozni.) Ez azt jelenti, hogy a 2020-as években legalább egymillióval kevesebben eszünk ebben az országban, mint a 2010-es években.

Ezzel együtt a hazai mezőgazdaság egyre kevésbé elégíti ki az igényeinket: egyre több élelmiszert importálunk, derül ki Sorin Ionițescu már hivatkozott tanulmányából. Nézzük meg, mire volt képes a romániai mezőgazdaság 2013 és 2022 között, amikor durván 25 milliárd euró közpénzzel támogattuk.

Ebben az időszakban a teljes hazai GDP 121 százalékkal nőtt, míg a mezőgazdaságban keletkezett GDP 83 százalékkal. Konkrétan 34,42 milliárd lejről 63,04 milliárd lejre nőtt, de közben 5,4 százalékról 4,5 százalékra csökkent az agrárszektor aránya a hazai GDP-ben. 

2013-ban úgy keletkezett 34,42 milliárd lejnyi GDP a mezőgazdaságban, hogy 8,1 milliárd lejt tett ki az uniós és a román állami szubvenció. A 2022-es 63,04 milliárd lejnyi GDP-hez számításaink szerint 15,5 milliárd lej uniós és állami szubvenció járult hozzá. A mezőgazdaság durván negyedét tehát közpénzzel finanszírozzuk.

Eközben az élelmiszerárak a boltokban elég magasak ahhoz, hogy bőven megéri külföldről behozni az alapélelmiszerek közül is nagyon sokat. Míg az uniós csatlakozásunk utáni években még 80 százalék fölött volt a hazai termékek aránya az alapélelmiszerek között, 2024-ben az arányuk 56 százalékra esett az élelmiszerboltokban a Versenytanács adatai szerint. 

A bolthálózatok sajátmárkás termékei közül, amelyek árszintje jellemzően a legalacsonyabb, az élelmiszerek kevesebb mint a felét, 48,8 százalékát állították elő itthon. Még úgy is megéri behozni alapélelmiszereket egy nagy és változatos területen gazdálkodó országba, hogy a külföldről hozott ételt a szállítás biztosan drágítja.

Ebben az erősödő agrárpiaci versenyben tíz év alatt nem változott az, hogy a mezőgazdaság az oda áramló közpénzzel annak négyszeresét tudja megtermelni. A termelés mikéntje és az élelmiszerpiac közben teljesen átalakult. A termelés jóval koncentráltabban történik: egyre nagyobb és fejlettebb farmokon (ahogy ez lentebb kiderül), harmadannyi legálisan fizetett emberrel. És egyre több élelmiszert exportálunk, de még többet importálunk.

Az említett időszakban, 2013 és 2022 között 126 százalékkal nőtt a romániai mezőgazdasági export értéke. Nőtt az aránya a teljes romániai exportban is nem egészen 11 százalékról 13 százalékra. Eközben viszont 167 százalékkal nőtt a mezőgazdasági és élelmiszerimport értéke, és nőtt az aránya a teljes hazai behozatalban is 8,9 százalékról 10,5 százalékra.

Mire megy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatás?

Az agrártámogatásokat kezelő romániai ügynökség, az APIA 2007-ben még csak tíz, ma már 109 különféle programban és csomagban fizet európai uniós támogatást a gazdáknak. A romániai büdzsé hozzájárulása ehhez 5 százalék körüli. 

Az uniós támogatás két nagy forrása aszerint különül el, hogy mire szánják. A hektáronkénti, illetve a tenyésztett állatok száma alapján fizetett támogatások forrását hívják garanciaalapnak (FEGA). Ez a forrása az országosan kifizetett támogatások mintegy kétharmadának, célja a gazdák jövedelmének kiegészítése.

A másik forrás a vidékfejlesztési alap, a FEADR. Ennek egy részét az APIA, más részét az AFIR kezeli. A betűszó sok vidéki beruházás információs panójáról lehet ismerős, a kifizetések bő harmadát innen fedezik, néha többet is. Ehhez az alaphoz tartoznak a gazdák egyes klíma- és környezetvédelmi támogatásai, de ide pályázik sok élelmiszerfeldolgozó cég vagy vidéki panzió is. 

Romániában nagyon sok vidéki cég kap innen fejlesztési pénzeket akkor is, ha semmi köze az élelmiszer előállításához. Sok vidéki önkormányzat ebből az alapból igyekszik aszfaltozni vagy csatornarendszert kiépíteni. A falvakban gombamód kinőtt, majd gyakran bezárt turisztikai tájékoztató irodákat is ebből az alapból hozták létre. 

Az alap célja valamennyire kompenzálni a vidéki hátrányokat: hogy ott hiányzik, gyérebb vagy rosszabb minőségű az infrastruktúra. Mivel kevesebb és szegényebb a vásárló, ezért a vidéki cégek nem annyira jövedelmezőek, és fejlesztésekre is nehezebben kapnak hitelt. Az unió ezt is igyekszik részben ellensúlyozni ezzel az alappal.

Hogy egy évben a standard, vagyis hektáronkénti és tenyésztett állatonkénti kifizetések mellett milyen támogatásokat lehet még igényelni, azt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium dönti el. Ebben Románia Országos Agrárstratégiája az iránymutató: a meghirdetett programok elvileg az agrárstratégia fő célkitűzéseit hivatottak előmozdítani. 

A jelenlegi Közös Agrárpolitika (KAP) arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a támogatások elköltésével közel azonos súlyt adjanak a farmok gazdasági, illetve környezeti és éghajlati fenntarthatóságának. Klíma- és környezetvédelemre kell költeni a 2023-2027-es támogatások 40 százalékát. 

Hogy a farmok jövedelmezőségét, modernizációját, környezeti és gazdasági ellenállóképességét milyen finanszírozási programokkal (és egy-egy programnak mekkora büdzséjével) akarja egy-egy tagállam előmozdítani, azt ebben a 2027-ig tartó KAP-ban és költségvetési periódusban az Európai Bizottság nagymértékben a tagállamokra bízta. 

A környezeti fenntarthatóság céljai közösek: a talajvédelem, a vízminőség és a biológiai sokféleség megtartása. Sok a közös abban is, hogy milyen jó mezőgazdasági gyakorlatok őrzik ezeket a fontos környezeti feltételeket: vetésforgó, állandó gyepek beszántásának tiltása, a szántók talajának minél kevesebb bolygatása. 

Hogy miért nem jó bolygatni a talajt, és a talajkímélő földművelés hogyan függ össze a biodiverzitással és a terméshozammal, arról Mark Siepman holland oktatót érdemes meghallgatni, akivel még nyáron beszélgettünk:

Azt viszont a tagállamok döntik el, hogy például a vetésforgónak vagy a talaj borítottságának milyen mértékét írják elő a gazdáknak ahhoz, hogy megkaphassák a környezetvédelmi támogatásokat. Ahogy azt is, hogy mennyi pénzt társítanak ezekhez a finanszírozási programokhoz.

Ezeket a programokat általában négy-öt évre hirdetik meg, attól függően, hogy egyezett meg ezekről a minisztérium az Európai Bizottsággal. Az aktuális agrárstratégiánk a 2023-2027-es időszakra szól, de a finanszírozási programjainak zömét csak idén hirdették meg.

Honnan tudják meg a gazdák, mire van pénz?

A támogatásokat a tavaszi hónapokban lehet igényelni, március első napjaitól május közepéig. Ezt az APIA kampányidőszaknak hívja, amikor is az ügynökei járják a falvakat, fogadják a gazdákat a megyei és a kihelyezett munkapontjaikon, és tájékoztatják őket, ha változott valami az előző évhez képest, megszűnt egy régi vagy megjelent egy új támogatási vonal. A legfontosabb információkat közli a napi és az agrársajtó is.

De találkozókat szerveznek a különféle gazdaegyesületeknél vagy közbirtokosságoknál is, ahol több gazdát érnek el ezekkel az információkkal, avatott be Florin Bota, a Kolozs megyei APIA igazgatóhelyettese. A különböző támogatásokat összefoglaló szórólapokat eljuttatják minden polgármesteri hivatalhoz, ahol legalább ötlet szintjén láthatja a gazda, mit érdemes kérvényeznie. A leglényegesebb információkat pedig a meghirdetett finanszírozásokról, határidőkről tömeges üzenetben küldik el a gazdáknak, akiknek a telefonszáma szerepel a kifizetési ügynökség rendszerében.

Gyakori, hogy az állattartó gazdáknak egy helyi állattenyésztő egyesület szerzi be a fontos iratokat a támogatási kérvényhez. Növénytermesztő gazdáknak sokat segítenek a községi polgármesteri hivatalok mezőgazdasági nyilvántartó munkatársai azzal, hogy együtt kezdik feltölteni a támogatáshoz szükséges adatokat, iratokat, és a gazda már egy félig kész kérvénnyel érkezik az APIA legközelebbi hivatalához, magyarázta Florin Bota. Ez az APIA munkatársait is segíti, mert Kolozs megyében nagyon sok a gazda, körülbelül hatszáz jut a kifizetési ügynökség egy-egy munkatársára egy ehhez képest rövid, két, két és fél hónapos benyújtási időszakban, mondta az igazgatóhelyettes.

Az már nem nagyon történik meg Kolozs megyében, hogy olyan új gazda jelentkezzen több hektárral támogatásért, aki eddig nem szerepelt a rendszerükben, válaszolta elnéző mosollyal Bota aligazgató a kérdésre, hogy egy kezdő gazda hogy szerez tudomást arról, hogy milyen támogatásra jogosult. 

Azt viszont elismerte Florin Bota, hogy a különböző támogatások feltételeit részletező, korábban akár száz oldalt is meghaladó útmutatók mérete, nyelvezete, bonyolultsága korlátozhatja a gazdák hozzáférését a támogatásokhoz. Sokuknak valószínűleg nincs türelme végigolvasni és értelmezni 30-60 ilyen oldalt, gyakorlott információfogyasztónak is kihívás. Ráadásul csak a környezet- és klímavédelmi programokhoz több tucat ilyen útmutató tartozik.

Mit kell a gazdának bemutatnia, hogy közpénzt kapjon?

A támogatási kérelem mellett természetesen a személyi igazolványát, igazolást a bankszámlájáról, és ha egyéni vállalkozó vagy cégként működteti a farmját, akkor a cégbíróság igazolását arról, hogy vállalkozásának fő profilja a mezőgazdaság. Ha csak a saját területeit műveli, akkor a telekkönyvi kivonattal igazolja, hogy azok a sajátjai. Ha másét is műveli, akkor a polgármesteri hivatal igazolja a saját mezőgazdasági nyilvántartása alapján, hogy melyik és mekkora parcellán dolgozik még. Hogy milyen vágóállatokat tart egy gazda, arról az illetékes állatorvos állít ki számára igazolást. 

A polgármesteri hivatalok kezelik a mezőgazdasági nyilvántartást, ami nem ugyanaz, mint a telekkönyv. Nem a földekhez kapcsolódó tulajdonjogot és annak történetét rögzíti ez a regiszter, hanem azt, hogy a hivatal településeihez tartozó parcellákat ki műveli meg. Ha valaki nem vagy nem csak a saját földjét műveli meg, akkor a legtisztább ügy, ha haszonbérleti szerződést köt az általa művelt terület tulajdonosával, és ezt bemutatja a polgármesteri hivatalban, amikor igazolást kér az illető parcelláról.

A legtöbb polgármesteri hivatalban ez a nyilvántartás egy papíralapú lista, és nagy az ellenállás aziránt, hogy digitalizálják és más hivatalokkal is megosszák, árulta el egy forrásom, aki korábban több hivatallal is dolgozott együtt.

Így kell kérni a közpénzt

A támogatást igénylő gazda ezekkel az igazolásokkal betér az APIA hozzá legközelebbi irodájába, ahol a hivatalnok, aki bejegyzi az igénylést az APIA rendszerébe, elmondja a gazdának, hogy azzal a területtel és veteménnyel vagy legelővel a gazda a hektáronkénti alaptámogatás mellett még milyen támogatási vonalakat vehet igénybe, ha megfelel bizonyos feltételeknek, részletezte Florin Bota, a Kolozs megyei APIA igazgatóhelyettese. 

Átbeszélik a gazdával, milyen feltételeket tud vállalni, és azok szerint pipálják ki a rendszerben, hogy abban az évben az a gazda melyik területére milyen támogatásokat igényel. A hektáronkénti alaptámogatás 85-100 euró között ingadozott. Hektáronként plusz 25 euró körüli összeg jár, ha a farmot vezető gazda nincs még 40 éves, és öt évnél kevesebb ideje gazdálkodik. Ezt legfeljebb öt évre lehet igényelni.

A kisgazdáknak szánt jövedelemkiegészítés nagyon érdekesen alakult az elmúlt években. Az előző költségvetési periódus kifizetési éveiben (2015-2023) hektáronként plusz öt euró járt az első öt hektár után, és hektáronként közel ötven euró az öt és harminc közötti hektárokra. Vagyis ha a gazda legfeljebb öt hektárt művelt, azért évente legfeljebb csak 25 euró pluszt kapott. De ha legalább harminc hektárt, akkor akár évi 1250 eurót. Ráadásul ezt nem csak a kisgazdák vehették igénybe, hanem bárki az első 30 hektárjára. Az új agrárstratégia ezt a méltánytalanságot úgy orvosolja, hogy most egy és ötven közötti hektárra lehet igényelni az ötven euró pluszt, és az nem igényelheti, aki ötven hektárnál többet művel.

A klíma- és környezetvédelmi támogatások egy részéhez évente, más részéhez eleve öt évre kell vállalnia a gazdának, hogy eleget tesz a feltételeknek, és ezeket a vállalásokat egy külön dokumentumban aláírja. Ha menet közben megszegi valamelyik feltételt, visszafizettetik vele az előző években kapott támogatást, tisztázta a Kolozs megyei APIA igazgatóhelyettese.

Évente legalább egyszer mindegyik gazda betér az APIA-hoz, hogy aláírja a támogatási kérelmet. Sokan viszont már online nyújtják be az AGI Online felületen, ahol mindegyik gazda, aki ide regisztrált, hozzáfér a saját területének minden lényeges adatához, mondta Florin Bota. Térképadatok, termesztett kultúrák, igényelt támogatások ‒ ezeket mind látja a gazda a saját telefonján. Fotókkal is alá tudja támasztani az igényléseit, és a rendszer eleve csak azokat a fotókat fogadja el, amelyeket a gazda a GPS-adatok alapján csak bizonyos helyről és bizonyos szögből készített.

A Kolozs megyei több mint 27 ezer gazdának mintegy 40 százaléka már online nyújtja be a támogatási kérvényét. Ha a rendszer bármilyen hibát jelez, vagy a hivatalnok kiegészítést kér a gazdától valamelyik kérvényéhez, azt a gazda az őszi kifizetési periódusig tudja pótolni vagy korrigálni, magyarázta Florin Bota. Az APIA hivatalnokainak nem célja büntetni a gazdákat, hanem minél több támogatáshoz hozzásegíteni őket.

Tudatában vannak annak, hogy a gazdálkodók fele nem fér hozzá semmilyen támogatáshoz, mert azt az alapfeltételt sem tudja teljesíteni, hogy legalább egy hektáron gazdálkodjon legalább 30 áras parcellákon. (A 2020-as agrárcenzus szerint a 2,8 millió farm közül másfél millió nem érte el az egy hektáros méretet.) Tíz-tizenöt hektár fölött lehet valakit valóban gazdálkodónak tekinteni, jegyezte meg Florin Bota. Szerinte öt hektár alatti méretben egy gazda legfeljebb magának és a családjának tud termelni. 

Piaci beszélgetéseim ezt nem feltétlenül támasztják alá. Van olyan árus az őstermelői piacon, aki családjával összesen egy hektárnyi kertet művel, csak ezzel foglalkozik, és hetente kétszer hoz innen szezonális termékeket a kolozsvári piacra. Persze nem az ő áruja a legolcsóbb:

Sok nagyobb gazda elégedetlen az egy hektáros belépési küszöbbel, és megemeltetné kettőre vagy ötre, említette meg Bota aligazató. Azért elégedetlenek, mert szerintük sok kisgazda nem termel, de a szubvenció miatt nem is adja bérbe a földjét nekik. 

Több forrásom is, aki dolgozott valamikor az APIA-nál, egyetértett azzal, hogy az egy és öt hektár között gazdálkodók olyan kevés támogatást kapnak (gyakran az évi ezer eurót sem éri el), hogy azt nyugodtan lehet segélynek minősíteni. Sokan ebből fizetik ki a földadót, műtrágyát vagy vetőmagot vesznek belőle. Szükségük van rá, de közel sem elég a gazdaság működtetéséhez, a fejlesztéséhez még annyira sem.

A közpénz és a piac együttes hatása: a nagyok felfalják a kicsiket

A statisztikák ellentmondanak a kicsikkel elégedetlen közepes vagy nagygazdáknak: rohamosan tűnnek el a kicsi farmok. A két agrárcenzus közötti tíz évben félmillió apró, egy hektár alatti gazdaság tűnt el a kétmillióból. Az egy és öt hektár közötti közel másfél millió farmból pedig 400 ezerrel lett kevesebb mindössze tíz év alatt. Statisztikailag a tíz év alatt eltűnt közel 900 ezer gazdaság mindegyike az öt hektár alatti méretosztályból tűnt el. 

Az öt és tíz hektár közöttiek száma húszezerrel csökkent, tíz hektárnál pedig megfordult a trend. A tíz hektár fölötti farmok száma 82 ezerről 118 ezerre nőtt tíz év alatt. 

Nemcsak a kicsi farmok száma lett kevesebb, hanem csökkent az általuk megművelt összterület is. Az apró, gyakorlatilag háztáji kertek nem veszítettek olyan sok területet: darabszámra az egy hektár alattiak negyede eltűnt tíz év alatt, de az összterületük csak az ötödével csökkent. 

Ami valahol az egy hektár alatti gazdaságok életképességét mutatja, illetve az emberek ragaszkodását a háztáji földműveléshez. Olyan körülmények között maradt fenn másfél millió ilyen farm, hogy a nagyobbakkal ellentétben semmilyen szubvenciót nem kaptak, és a nagyok nyomás alatt tartják őket, hogy megvehessék vagy bérbe vehessék a területeiket.

A kis, de már önfenntartónak minősíthető méretű, vagyis az egy és öt hektár közötti gazdaságok megművelte összterület viszont drasztikusan csökkent: 3,2 millió hektárról 2,3 millióra. Az öt hektár alatti farmok egymillió hektáros területvesztése a tíz és száz hektár közötti farmok területnyereségében jelenik meg. 

Ez a nagyobb méretosztály 2010-ben még csak 1,6 millió hektárt művelt, 2020-ban már 2,6 millió hektárt úgy, hogy ebben az évtizedben a felhasznált mezőgazdasági terület Romániában bő félmillió hektárral csökkent. Az összterület szántókkal, legelőkkel, kaszálókkal együtt 13,3 millió hektárról 12,7 millióra zsugorodott.

Ebben a tíz és száz hektár közötti méretosztályban a farmok száma ötven százalékkal nőtt, 69 ezerről 102 ezerre. Eközben az általuk művelt terület 62 százalékkal nőtt. Vagyis nemcsak több ekkora gazdaság lett, hanem ezek nagyobbak is lettek. A húsz és ötven hektár közötti farmok tíz év alatt egyenesen megduplázták az összterületüket. 

Nem véletlen, hogy ide irányult a mezőgazdasági támogatások jövedelemkiegészítő extra része, amely a hektáronkénti alapösszeg ötven százaléka. Egy 2021-es központi APIA-közlemény meg is dicsérte a gazdákat, hogy a termelékenység és versenyképesség növelése érdekében tömbösítik a területeiket, és ez látszik abban, hogy a hivatal kevesebb igénylést kapott több hektárra.

Valószínű, hogy a száz hektár feletti farmok egy része is megnőtt, de a statisztika ezt nem mutatja ki. Egyrészt azért nem, mert 2010-es agrárcenzusban egyetlen kategóriát képeznek a száz hektár fölötti farmok, holott jelentős különbség van egy 101 hektáros és egy ezer hektáros farm között. A 2020-as felmérés már külön kategóriaként kezeli a száz és ötszáz, az ötszáz és ezer, illetve az ezer hektár fölötti farmokat.

Másrészt azért sem kimutatható száz hektár fölött, mert ugyan 13 ezerről 16 ezerre nőtt a száz hektár fölötti farmok száma tíz év alatt, de az általuk művelt összterület 6,5 millió hektárról 6,1 millióra csökkent. Most több igazán nagy farm művel meg kevesebb területet, mint tíz éve.

Ez persze nem csökkentette azt az óriási egyenlőtlenséget, amely a hazai mezőgazdaságot jellemezte. 2010-ben 6,8 millió hektárt művelt meg a száz hektár alatti 3,7 millió gazdaság, és 6,5 millió hektárt a száz hektár feletti 13 ezer farm. 2020-ban a száz hektár alatti 2,8 millió gazdaság 6,6 millió hektárt művelt, a száz hektár feletti 16 ezer pedig 6,1 millió hektárt.

Mennyi közpénz járjon egy gazdaságnak?

Akárhány döntéshozót vagy szakértőt hallgattam az elmúlt egy évben, azt mindenki kiemelte, hogy nem lehet elvárni a gazdáktól, hogy ingyen, netalán veszteségesen dolgozzanak. Hogy a gazdasági és szociális kiszámíthatóság számukra is fontos, sőt: a közös agrárpolitika egyik legfőbb célja Romániában, hogy jövedelmezőbbé, nyereségesebbé tegye a farmokat. 

De mennyire jövedelmezővé? Nemhogy a korábbi vagy az aktuális agrárstratégia nem szól erről, a kérdés be sem került a hazai közbeszédbe. Mindenki egyetért abban, hogy a gazdákat is megilletné egy középosztálybeli életszínvonal. Hogy a gazdálkodó életformával járó kötöttségekkel együtt azért ők is el tudjanak menni nyaralni egyszer egy évben. 

Mennyi közpénzzel biztosítsuk ezt a farmok méretéhez képest? Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy a 2028-cal kezdődő költségvetési periódusban korlátozni fogja, hogy mekkora legyen a legnagyobb összeg, amit egyetlen gazdaság agrártámogatás címén igényelhet. Idén nyáron százezer eurós felső határt jelentett be, ami már most ellenkezést váltott ki a gazdákból.

Környezet- és kisgazdavédő szervezetek már rég igénylik ezt a felső sapkát, mert ennek a hiánya, vagyis a hektáronkénti korlátlan kifizetések egyértelműen a kis farmok eltűnését és a nagyobbak még nagyobbra hízását ösztönözték. 

Míg a kisebb gazdaságok már méretüknél fogva is nagyobb változatosságot generálnak, ami a termesztett kultúrákat és a területek közötti természetes határokat illeti, addig a nagyobb gazdaságok hajlamosabbak a monokultúrákra és arra, hogy beszántsák azokat a fás, bokros, gazos sávokat, amelyek telekhatárokként egyúttal menedéket nyújtanak beporzó rovaroknak, kisebb állatoknak és több növényfajnak. 

Hogy a farmok mérete és a gazdálkodás módja hogyan befolyásolja a biodiverzitást, arról még részletesebben Kuhn Thomas növényökológussal beszélgettem:

A biológus következtetései egyértelműek: míg az ipari jellegű gazdálkodással olcsóbban lehet több embert élelmezni, a kisparcellás gazdálkodás őrzi meg vagy épp növeli a biodiverzitást, amelynek egyébként a nagy farmok is hasznát veszik. A hagyományos gazdálkodáshoz már nincs elég ember vidéken, de aki még gazdálkodik, vagy ezután fog bele, azt anyagilag is érdekeltté kell tenni a fajgazdagság megőrzésében.

Románia soha nem folytatta le azt a vitát, hogy mekkora az a méltányosnak tekinthető összeg, amellyel az anyagilag már sikeres farmokat is közpénzből támogassuk. És most már vannak olyan farmok az országban, amelyek jövedelmezőbbek az uniós átlagnál. Az EU a farmok teljesítményét az úgynevezett standard outputban (SO) méri össze. Ez euróban fejezi ki, hogy hektáronként mekkora érték keletkezik úgymond a farm kapujában, tehát még adózás előtt.

Romániában a kicsi farmok számbeli fölénye miatt a farmok SO átlaga rendkívül alacsony. 2020-ban 4029 euró volt az uniós átlag 38,7 ezerhez képest. Viszont a 100 ezer SO-t meghaladó farmoknál a romániai gazdaságok már elérték az uniós átlagteljesítményt, a 250 ezer és a félmillió SO értékű farmok teljesítménye pedig meg is haladta az uniós átlagot Agatha Popescu tanulmánya szerint. 

Mi mégis finanszírozzuk ezeket a nagy vállalatokat ugyanazzal a hektáronkénti átlagösszeggel, mint a kicsi, egy és tíz hektár közötti farmokat.

Egyre kevesebb gazda kap egyre több pénzt

A kifizetések felfele erősödnek, vagyis több nagygazda kap támogatást a nagygazdák létszámához képest, mint ahány kisgazda a földet művelő összes kisgazda létszámához képest.

De ezt nem mondja ki se az APIA, se az agrárminisztérium. Viszont nagyon jól látszik a kifizetésekből, ha kicsit kategorizáljuk őket, és látszik az APIA éves jelentéseiből is, ha összeolvassuk őket. Ezekből kiderül, évente 20-30 ezerrel kevesebb támogatási kérvényt nyújtanak be, a támogatott hektárok száma viszont nő.

A 2023-as és 2024-es kifizetések adatai ebből az online adatbázisból származnak, a 2020-22-es kifizetések pedig ezen az oldalon voltak elérhetőek még 2025 elején. Így öt év kifizetéseit tudtuk összehasonlítani. Azt találtuk, hogy 2020-ban 3,5 millió darab kifizetés tette ki a 2,5 milliárd eurónyi szubvenciót, addig 2024-ben már csak 2,3 millió kifizetés adta ki a 3,3 milliárd eurós össztámogatást. Csak ebben az öt évben harmadával csökkent a kifizetések száma, és harmadával nőtt a kifizetett összeg.

Hogy tisztább legyen a kép, külön vettük a családi gazdaságoknak és a cég jelleggel működő farmoknak, feldolgozó üzemeknek juttatott kifizetéseket. A felosztás alapja nem az, hogy a farmot magánszemély vagy valamilyen vállalkozás működteti, mert a szubvenciós rendszer azt is ösztönözte, hogy a támogatást kérvényező gazdák egyéni vagy családi vállalkozóként (PFA, II, IF) jegyeztessék be magukat. 

A kifizetések listáján a neveket úgy kategorizáltuk, hogy családi gazdaságnak vettük azokat, ahol személynév szerepelt, de azokat is, ahol a PFA, az egyéni vállalkozás (întreprindere individuală), a családi vállalkozás (întreprindere familială) megnevezése vagy rövidítése. Így tudtuk nagyjából elkülöníteni azokat a gazdaságokat, amelyeket csak a gazda és családtagjai művelik (valószínűleg időnként napszámosokkal) azoktól, amelyek céges formája lehetővé teszi, hogy munkavállalókat alkalmazzanak (kft, részvénytársaság, kereskedelmi társaság, stb.). 

Mint aztán kiderült, az Országos Statisztikai Intézet is így kategorizálta a farmokat a tíz évenkénti mezőgazdasági összeírásaiban. Ezek az agrárcenzusok azt mutatják, hogy a vállalati formájú gazdaságok közel egymillió hektárral kevesebb területet műveltek 2020-ban, mint tíz évvel korábban. A családi farmok 360 ezer hektárral bővítették a területüket abban a tíz évben, amelyben a hasznosított összterület bő félmillió hektárral csökkent.

2020 után a támogatások mégis a vállalati jelleggel működő farmok felé tolódtak el. Míg 2020-ban még kevesebb össztámogatást kaptak, 2024-ben már ugyanannyit, 1,64 milliárd eurót, mint a családi gazdaságok. 

Ez is arra utal, hogy a közepes és nagy farmok 2020-ig statisztikailag kimutatott bővülése 2020 után is folytatódott. És azt is tükrözi, hogy a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési terv (amelynek büdzséje még a tavalyi kifizetések egy részét is fedezte) nemcsak az agrárcégeket támogatta, hanem a vidéki foglalkoztatottság növelése érdekében bármelyik céget, amelyet vidéken jegyeztek be.

Az, hogy a kis farmok ebben az évtizedben még inkább kiestek a támogatottak köréből, és a támogatások inkább a közepes és nagy farmokhoz kerültek, jól követhető a támogatások számának és mértékének eloszlásából. 

A családi gazdaságokhoz került apró, száz euró alatti kifizetések száma öt év alatt szinte megfeleződött. 2020-ban még 1,1 millió ilyen kifizetést utalt az APIA, 2024-ben már csak 672 ezret. A még mindig csak segélyméretű, száz és ezer euró közötti kifizetések száma is több mint harmadával csökkent kétmillióról 1,3 millióra.

Családi gazdaságok még az ezer és tízezer euró közötti kifizetésekből is kevesebbet kaptak 2024-ben, mint 2020-ban. Mindez azt jelzi, hogy a tíz hektár alatti gazdaságok gyakorlatilag nem jutnak reális támogatáshoz, miközben a 2,8 millió farm közül 2,7 millió ebbe a méretosztályba tartozik, és ez a kategória műveli meg a harmadát a romániai mezőgazdasági összterületnek.

A tízezer euró fölötti kifizetések száma viszont ötven százalékkal nőtt 2024-re, a százezer és egymillió euró közötti kifizetések száma egyenesen megduplázódott. A cégeknél ugyanez a trend figyelhető meg: a tízezer euróig terjedő kifizetések száma csökkent a vizsgált öt évben, és legalább ötven százalékkal több lett a tízezer eurónál nagyobb összegű kifizetés.

Sőt, cégeknek egymillió eurónál is több közpénzt juttatunk: 2020-ban 38 cégnek, 2024-ben már 58 cégnek. Ebben a milliomos kategóriában legalább a támogatások összege nem nőtt épp ilyen mértékben. Míg 2020-ban a 38 cég 91 millió eurót kapott, azaz a cégenkénti átlag 2,4 millió volt, addig 2024-ben az 58 cég „csak” 133 millió eurót kapott, 2,2 milliós átlaggal.

A kifizetések eltolódását a magasabb összegek felé a kategóriánkénti összegek növekedése is mutatja. Cégek ezer euró alatti kifizetéseinek össztömege kevesebb mint a felére csökkent öt év alatt. A tízezer euróig terjedő kifizetések összege kicsivel nőtt, míg a száma csökkent, tehát ebben a kategóriában is kevesebb cég kap most több pénzt. 

A tíz- és százezer euró közötti kifizetések összege ugyanúgy ötven százalékkal nőtt, ahogy a számuk. Százezer és egymillió euró közötti kifizetések összege pedig szinte megduplázódott. Míg a támogatott cégek száma 76 százalékkal, a támogatások összege 85 százalékkal nőtt.

A családi gazdaságoknak kifizetett, százezer eurónál nagyobb összegek tömege megháromszorozódott, míg az ilyen kifizetések száma csak megduplázódott. A 2020-as 38 millió eurós végösszeg a következő években többször meghaladta a százmillió eurót. 

Ennek többszörösét fizetjük ki cégeknek: akár nagyobb vállalkozásként működő farmoknak, akár feldolgozó üzemeknek. Cégekhez 2020-ban 337 millió euró támogatás jutott százezer eurónál nagyobb kifizetésekben, 2024-ben már 627 millió euró. Százezer euró fölött nőtt az egy kifizetésre, az egy cégre jutó átlagösszeg az elmúlt öt évben.

Ezekről a tíz- és százezer euró fölötti kifizetésekről annak tudatában érdemes gondolkodnunk, hogy jelenleg Romániában 8-9 ezer euró egy hektárnyi termőföld átlagára. 

Miért fontos tudnunk, hogy mire fizetünk?

Az APIA éves jelentéseiben nem szerepel, hogy méretosztályonként hány farm kap mekkora támogatást. Ha nem tudjuk, hogy mennyi közpénzzel támogatjuk a már egyébként is versenyképes és nyereséges nagy gazdaságokat, mennyivel a fejlődőképes középmezőnyt, és mennyi pénzt szánunk arra, hogy megmaradjon a kis farmok biztosította tagoltság, változatosság és reziliencia, akkor nem is tudunk gondolkodni arról, hogy társadalmilag mi a hasznosabb, és melyik célra költsünk több közpénzt.

Márpedig ki kell találjuk, hogy itt, Romániában nekünk mi a fontosabb, mert az Európai Bizottság már felvázolta, hogyan képzeli el a nagy fejlesztési pénzek elköltését a 2028-cal kezdődő új költségvetési periódusban. A nyári közzététele óta itthon is vehemensen támadott elképzelés lényege, hogy az EB összevonná a kohéziós alapot az agrártámogatásokkal, és rábízná a tagállamokra és a régiókra, hogy maga döntse el, egy-egy régióban ebből a pénzből inkább az ipart, az infrastruktúrát vagy a mezőgazdaságot akarja fejleszteni. 

A gazdák emiatt veszélyben érezték a garantált, hektáralapú támogatásokat, a kelet-európai tagállamok mellett Németország is ellenezte az elképzelést. Az összes romániai politikus is, aki eddig megszólalt a témában, bírálta a fejlesztési pénzek összevonását. Az EB elnöke, Ursula von der Leyen november közepén már árnyaltabban fogalmazott, és arra utalt, 2028-tól is megtartják a közös agrárpolitika jövedelemkiegészítő szerepét majdnem 300 milliárdos értékben, amit nem kevernek össze a kohéziós alapokkal.

Az EB azoknak az uniós régióknak is szerepet szán a vidékfejlesztési pénzekről szóló döntésekben, amelyek nálunk se adminisztratív, se politikai hatalommal nem rendelkeznek. Romániában ezeknek a régióknak nincsenek döntési kompetenciáik, még mindig az 1968-as megyerendszerrel próbáljuk igazgatni az országot. Vagyis az EB elképzelésével azok az országok járnak jól, amelyek ismerik magukat, tudják, mivel rendelkeznek, és régiós szinten is tudják, mit akarnak kezdeni magukkal. Van képük a jelenükről és a jövőjükről.

Romániának nincsen könnyen átlátható, valóságon alapuló, hivatalos és nyilvános ismerete saját magáról a mezőgazdaság terén sem. A tíz évente megismételt mezőgazdasági összeírások adataiból tudunk következtetni arra, hogyan hatottak a támogatások (persze a piaci és demográfiai folyamatokkal együtt) az agrárszektorra.

Így viszont nehéz átlátni és beleszólni, hogy 2028-tól mire költsük a közpénzt egy ennyire megosztott mezőgazdaságban, mint a romániai. A hazai politikusok egyelőre várják, mi dől el a következő költségvetési időszakról Brüsszelben az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti vitákban. Itthon még nem kezdődött el az érdemi egyeztetés a gazdaszervezetekkel az ő 2027 utáni prioritásaikról, tudtuk meg Könczei Csabától, a képviselőház agrárbizottságának alelnökétől.

A mezőgazdasági minisztérium azt közölte, folyamatosan egyeztet a gazdák érdekképviseleti szervezeteivel, de egyetlen találkozóról számolt be. Két nagy gazdaszövetség mintegy tíz képviselője látogatott a minisztériumba október 7-én, ahol arról tárgyaltak, hogy maradjanak külön az agrártámogatások a kohéziós alaptól, a román állami hozzájárulás nőjön 30 százalékra, és a kormány az uniós egyeztetéseken utasítsa el, hogy felső határt szabjanak a közvetlen kifizetéseknek, mert az ártana a közepes és nagy gazdaságok versenyképességének. 

Még két év áll rendelkezésre, hogy a nagygazdák érdekei mellett más szempontok is érvényesüljenek. Mert a közvetlen kifizetések rendszere 

eddig is a közepes és nagy gazdákat hozta helyzeti előnybe.

Tíz évvel ezelőtt az APIA 1,1 millió támogatott gazdát tartott számon, írta az akkori napi sajtó.

Maguk az APIA-sok is, akikkel beszéltem, így értelmezik azt a számot, amit az APIA egyedi támogatási kérvények számaként közöl. Emellett közli a támogatott hektárok számát is. Az elmúlt öt évben ez így nézett ki:

Vagyis amíg tíz év alatt négyszázezerrel, az utolsó öt év alatt pedig bő százezerrel csökkent a támogatási kérelmek száma, addig a támogatott hektárok száma 150 ezerrel nőtt. A kérvények száma évente 20-30 ezerrel csökken, ez olyan, mintha évente egy teljes megye gazdálkodói mondanának le a támogatásról, miközben a támogatott hektárok bővülnek. Egyre kevesebb, de nagyobb farmokhoz kerül az uniós szubvenció.

Két másik adatsor pedig azt mutatja, hogy a kérelmek száma nem biztos, hogy megfelel a támogatott egyedi farmok számának. A 2020-as agrárcenzus nem 826 ezer, hanem csak 648 ezer olyan farmot számolt össze, amely abban az évben, illetve az előző kettőben uniós szubvenciót kapott. 

A 2020-as kifizetések listáján pedig csak 808 546 egyedi azonosítókódot találtunk úgy, hogy kifizetések nemcsak gazdáknak mentek, hanem vidéki cégeknek és önkormányzatok infrastrukturális fejlesztéseire is. Vagyis több egyedi azonosítónak kell szerepelnie a rendszerben, mint ahány farmnak. De az adataink szerint az az abszurd helyzet állt volna fenn, hogy több gazdaság kapott támogatást, mint ahány gazdaság és minden más támogatott cég és önkormányzat együttvéve. 

Mindenesetre az APIA-s forrásaim egybehangzóan állították, hogy az agrárcenzus adata hibás, akkoriban biztos, hogy több mint 800 ezer gazdának utaltak támogatást. Ha ez valóban így volt, akkor fokozza a szkepszist a nyilvános és hivatalos adatokkal szemben, illetve aziránt, hogy mennyire ismeri magát a román állam, és hogyan tud egymásnak ellentmondó adatokkal stratégiákat tervezni.

A fentebb leírt rendszeranomália már nem jelentkezett a következő két évben, amelyben az APIA még közölte az egyedi azonosító kódokat. 2023-tól már nem teszi közzé ezeket, miközben egészen biztos adatokkal rendelkezik arról, pontosan 

hány és milyen méretű farmnak fizet támogatást pontosan mekkora terület után. 

Ezt a saját szememmel is láttam. Egyik, névtelenséget kérő APIA-s forrásom megmutatta, mit látnak ők a belső rendszerükön: szinte minden bokrot, heti frissülésben. Hetente kapják a friss szatellit képeket a teljes országról, és egy-két kattintással bármelyik területre rá tudják vetíteni, hogy melyik részére melyik gazda kapott milyen jellegű támogatást. Mindezt évekre visszamenően. Két másik kattintással előjönnek a telekkönyvi adatok, a régi, papíralapú telekkönyv megnevezései és az új, digitális telekkönyv telekmegjelölései is. 

Két gazda nem kaphat támogatást ugyanarra a területre, mert a rendszer egyből szól az átfedésről. A hivatalnokok mindkét gazdát értesítik, hogy tisztázzák az egymást fedő területeket, különben nem lehet lezárni a támogatási kérelmeket. Hogy a gazda valóban azt termeszt a földjén, amire támogatást igényelt, vagy hogy megfelel a különböző környezetvédelmi feltételeknek, és nem égetéssel takarította le a földjét, azt szintén a szatellit képekről ellenőrzi a rendszer. Ha a rendszer égetés nyomait észleli, értesítik erről a gazdát, akinek igazolást kell szereznie a tűzoltóságtól, hogy nem ő gyújtotta fel a vegetációt a területén.

Az APIA legalább 2,3 millió farmot tart számon a saját adatbázisában a saját éves jelentései szerint. Az egyedi kifizetések listáján név és település szerint lehet böngészni, ki mennyi pénzt kapott, de azt soha nem tették közzé, hogy mekkora terület vagy hány állat után. Ezt külön kérésre sem adják ki a GDPR-ra hivatkozva.

A mezőgazdasági minisztérium pedig évente csak azzal büszkélkedik, hogy a mezőgazdaságra szánt uniós támogatásnak a 95 vagy a 98 százalékát sikerült-e elkölteni.

De mit közöl akkor az APIA?

Gyakorlatilag könyvelési adatokat arról, hogy egy-egy támogatási programban mekkora volt a főösszeg, amit kifizetett az összes gazdának, aki azt kérvényezte. Emellett néha megadja a hektáronkénti átlagösszeget, ezt utoljára 2022-re közölte. 

Nézzük meg, ez hogy működik. Az APIA közölte, hogy 2022-ben 897 639 433 eurót fizetett ki hektáronkénti alaptámogatásra. Ez elméletileg mindenkinek, aki bekerül a támogatási rendszerbe, ugyanannyi, és minden más típusú támogatás (ha valaki fiatal, vagy biogazdálkodó, vagy kisgazda) erre az alaptámogatásra jön extraként. Persze más a szántók és más a gyepes területek után fizetett összeg, de ettől ideiglenesen tekintsünk el. 

Megadta továbbá, hogy a hektáronkénti átlagösszeg 96,28 euró volt. Ha a teljes összeget elosztjuk az átlaggal, azt kapjuk, hogy 2022-ben az APIA statisztikailag 9,3 millió hektárra adott valamilyen támogatást. De ugyancsak az APIA közölte a jelentésében és a sajtóközleményeiben, hogy 2022-ben 9,9 millió hektárra adott támogatást. 

Ebből sem azt nem tudjuk meg, hogy hány egyedi hektárt támogatott, sem azt, hogy hány hektárra járt csak az alaptámogatás, hány kapott a zsírosabb környezetvédelmi támogatásokból, vagy hány hektárt művelnek azok a gazdák, akik azért kapnak extra támogatást, mert 40 év alattiak, vagy mert 50 hektárnál kevesebbet művelnek.

Vagyis azt nem tudjuk meg a hivatalos adatokból, hogy a konkrét célra szánt közpénz (farmok átvétele idősektől, kisgazdák segítése, szövetkezetek működtetése) hogyan hasznosul. Hogy megéri-e generációváltásra, klímavédelemre költeni, vagy mindenki csak a járadékvadászatra hajt.

A pénz harmadát klíma- és környezetvédelemre költjük

Ha csak a főösszegeket nézzük abból, hogy mire költ, akkor Románia nagyon jól áll. Az összes szubvenció harmada megy a hektáronkénti alaptámogatásra (800-900 millió euró) és a kisebb területek utáni jövedelemkiegészítésre (100-180 millió) évente. A szubvenciók másik harmada (960 millió – 1,1 milliárd euró) pedig olyan programokra, amelyek neve klíma- és környezetvédelemre, zöldítésre utal. 

A harmadik milliárd fedez minden mást: bizonyos termésmennyiség elérésének és eladásának jutalmazását (évente 250 millió euró körül), állattenyésztést és állatjóléti befektetéseket, fiatal gazdák bevonzását, ritkább növénykultúrák vagy tenyészállatok extra támogatását, hogy eladhatóbbak legyenek, stb.

A klíma- és környezetvédelmi kifizetések összege annyira kiugróan magas, hogy jobban megnéztük, mi tartozik ide. Csak olyan területekre lehet kérni, amelyek már benne vannak az alaptámogatásban, és ezek a zöld támogatások is hektáralapúak. Ráadásul ugyanarra a területre többféle zöldítő támogatást lehet kérni, ha megfelel a különböző feltételeknek.

A milliárdos összeg felét a vizsgált években a klímát és környezetet kímélő művelésre fizették ki. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az állandó gyepeket tilos beszántani, a szántókon vetésforgót kell alkalmazni, és külön pénz jár azért, ha a szántón vagy mellette ökológiai érdekű tájelem van: nitrogénmegkötő kultúrák, mezők széle, fasor, külön fák, bokrok, sövények, folyó- vagy állóvizek tamponterületei. Ilyenekben bővelkednek az erdélyi tájak.

Az összeg negyedét, 250-270 millió eurót olyan zónákra fizetik ki, amelyeket valamilyen módon maga a természet korlátoz, például a hegyvidéki gyepek kihasználhatóságát a magasság. Mindenki igényelheti a hegyvidéki korlátozásokért járó kompenzációt, aki legalább egy hektárnyi legelőt és/vagy kaszálót gondoz ezer méter felett. 

Emellett extra támogatást lehet kérni olyan területekre, ahol bizonyos védett állatfajok élnek, ha a gazda vállalja, hogy az illető faj lényeges életszakaszában nem bolygatja a területet, és egyáltalán nem vegyszerezi. Ezekre évi 130-200 millió euró megy. A legnagyobb kompenzációt az állam azokra a legelőkre és kaszálókra fizeti, ahol a Maculinea pillangók bizonyos fajtái élnek. A Mezőség Kecsed és Magyarszovát közötti részén ha csak kézi munkával gondozzák ezeket a legelőket és kaszálókat, akkor hektáronként 410 eurót fizet az állam, míg ha könnyű gépekkel, akkor 331 eurót. 

A második legjövedelmezőbb a haris (Crex crex) madár védelme: 310 eurót fizet hektáronként az állam, ha csak kézzel gondozzák az illető gyepet, és 231-et, ha könnyű gépekkel. A békászó sas (Aquila pomarina) gyepes táplálkozási területeinek kézzel gondozását az állam hektáronként 269 euróval, gépi karbantartását 190 euróval jutalmazza. Ha szántóföldön békázik ez a sas, a gazda 151 eurót igényelhet. 

Ökogazdálkodás és látszatzöldítés

Onnan látszik, hogy ezeknek a zöld kifizetéseknek a 85-90 százalékáért nem kell különösebb erőfeszítést tenni, hogy ezzel szemben az ökológiai gazdálkodásra kevés pénz, évente 55-100 millió euró ment. Holott itt is magas, 300-600 euró a hektáronkénti jutalom az átállásért a biogazdálkodásra, és kultúrától függően hektáronként 280-450 euró jár azért, ha a gazda megtartja bio minősítésűként a területet. Az átállás, a minősítés megszerzése, a vegyszermentes termelés mind időt és erőfeszítést igényel. Az átállást két-három évig, a megtartást öt évig finanszírozza az állam. 

Az is gyengíti az állam ökológiai elkötelezettségének látszatát, hogy egyrészt finanszírozást kínál környezetbarát művelési módokra (de nem közli, hányan igényelték mekkora területre a támogatást szántás, boronálás nélküli művelésre), másrészt az állami költségvetésből még mindig támogatja a nehézgépes művelés során elégetett dízel üzemanyag árát. Idén erre már 603 millió lejt (mintegy 120 millió eurót) különített el, amellyel több száz millió liter dízel üzemanyag árából téríti vissza a jövedéki adó egy részét. 

Frissítés, 2025. dcember 18.: A kormány 163 millió euróra emelte az üzemanyagtámogatás idei összegét. Azaz 60 százalékkal többet szán idén fosszilis üzemanyagra, mint amennyit a legjobb évben, tavaly a biogazdálkodásra.

Idén a parlagpénz botránya is azt mutatta, hogy a zöldítési alapokat erőfeszítés nélkül is meg lehet szerezni, és hogy az agrárminisztérium durván alulbecsülte az erőfeszítés nélkül pénzre pályázókat. Tavasszal hektáronként 58 eurót ígért azoknak a gazdáknak, akik a termőföldjük 2 százalékát parlagon hagyják, illetve ha új tájelemeket illesztenek a szántóföldjükbe. Ezt a két elemet bármilyen formában lehetett kombinálni.

A minisztérium november elején jelentette be, hogy annyian pályáztak erre a támogatásra, hogy az APIA hektáronként csak húsz eurót fog fizetni. Azt senki nem tudja, milyen előzetes becslés alapján ígértek tavasszal még 58 eurót, de az biztos, hogy a könnyű, nem is annyira zöld feltételeket a minisztérium szabta. Ilyen például az, hogy fák, fasorok, bokrok mellett köveket is be lehetett iktatni új tájelemként. 

Mi több, a parlagon hagyott két százaléknyi területre sem szabtak olyan ökofeltételt, hogy óriási parcellákon ne tömbösítsék a nem művelt területet. Azaz ha egy száz hektáros szántó szélén van egy vizes terület, és akörül két hektárt nem művel meg a gazda, úgyis megkapja a száz hektár után járó kétezer extra eurót, hogy nem csinál semmit. Nem feltétel az, hogy a nem művelt terület az óriási művelt parcellákban szigeteket vagy ökofolyosót képezzen a beporzók, kisebb állatok, másféle növények számára. Így a föld művelése nem válik nehezebbé, csak több pénz jár utána.

A korrekció bejelentésekor árulta el Emil Dumitru államtitkár, hogy erre a támogatásra 5,7 millió hektár szántóval jelentkeztek be a gazdák. Romániában a szántóföldek 8,5 millió hektárt tettek ki a 2020-as agrárcenzus szerint. Vagyis az egyébként is támogatott gazdák túlnyomó többsége megfelelt a „zöldítési” feltételeknek, és jelentkezett is a plusz pénzért.

Minél nagyobb a terület, annál kevesebb legyen a támogatás

Románia most kezdett komolyabb fékeket beépíteni az agrártámogatások környezetvédelmi részébe. A cél megakadályozni az igazán sok területtel rendelkező embereket, hogy ökológiai célokra hivatkozva ne hasznosítsák a mezőgazdasági területeiket, csak bezsebeljék az emelt szintű állami támogatásokat. Korábban alig érvényesült a degresszivitás elve a támogatásokban.

A névleg 2014-2020 közötti vidékfejlesztési tervben (de még a tavalyi kifizetések egy része is ehhez tartozott) csak a hegyvidéki legelőkre és kaszálókra járó kompenzációs kifizetéseket korlátozták úgynevezett sávos csökkenéssel. Vagyis csak azok kapták meg a hektáronkénti 97 eurós teljes összeget, akik kevesebb mint 50 ilyen hektárra kérték ezt a támogatást. Ötven, száz és háromszáz hektáros határnál csökkent fokozatosan az összeg hektáronkénti 25 euróra, de akár 300 hektár fölött is lehetett igényelni.

A most érvényes, 2023-2027-re vonatkozó agrárstratégia látszólag szigorítja ezt az elvet, és kiterjeszti az összes legelőre és kaszálóra, amelynek magas a természeti értéke, vagy az említett fajok védelme érdekében a gazda vállalja, hogy visszafogja a kaszálást és legeltetést azokon a területeken. Először is, ha a gazda nem bizonyítja, hogy állatokat is tart legalább a megszabott minimális létszámban, akkor nem kérheti ezeket a kompenzációs pénzeket. Vagyis bizonyítania kell, hogy valóban gazdálkodásra használja a területeket, amelyekre támogatást kér. Ez reális szigorítás a korábbi feltételekhez képest.

Másrészt viszont, ha a konkrét összegekre nézünk, akkor azok emelkedtek. Ugyan több lépcsőben csökken ez a típusú támogatás, de magasabb hektáronkénti összegről indul, és száz hektárnál megáll a csökkennés. A 101 hektáros legelőre ugyanúgy a 142 euró felét kapja a gazda, mint 302 hektárnyi legelőre. Vagyis akik eddig is nagy területre kérték, azok most háromszorannyi pénzt igényelhetnek: a hektáronkénti 25 euró helyett 71-et.

Az ennél is magasabb összegű természetvédelmi kifizetések már tíz hektártól csökkennek az összeg 90 százalékára, ötven hektártól pedig a 80 százalékára. Százötven hektár, illetve bizonyos fajok esetében 200 hektár fölött pedig egyáltalán nem lehet igényelni ezt a fajta kompenzációt. Aminek az az egyértelmű üzenete, hogy ekkora méretben már tessék kigazdálkodni az ilyen legelők és kaszálók fenntartásának költségeit, akár haris költ rajta, akár a békászó sas jár oda ebédelni.

A gazdák bizalmát művelni a legnehezebb

Bár minden felmérés azt mutatja, hogy a szövetkezetbe tömörült gazdák sikeresebbek a piacon, a romániai támogatási rendszer egyik legkevésbé kihasznált része a termelőszövetkezetek alapítására szánt pénz. A kényszerkollektivizálás miatt érthető az idősebb gazdák ellenkezése, ha szövetkezetről hallanak, de a fiatalabb gazdák is nagyon nehezen állnak össze. A mintegy négyezer mezőgazdasági termelőszövetkezet több mint felét 2020 óta alapították.

De egyre több a hazai, sőt Kolozs megyei példa is arra, hogy a versenyképesség és a jövedelmezőség kulcsa egy ennyire szétszabdalt mezőgazdaságban nem feltétlenül a méret, hanem a termelőszövetkezetekbe tömörülés. A Kis-Szamos Rétje Szövetkezetben 11 gazda termel 15 hektáron, és már saját teherautóval szállítják a szezonzöldségeket két országos üzletlánc regionális raktárába. És jól megfér a több ezer hektáron gazdálkodó, több ezer állatot tartó Szamos-Aranyos Szövetkezet mellett, amely időnként milliós profitot termel.

A korábbi időszakok szövetkezésre szánt költségvetési kereteit egyáltalán nem merítették ki a gazdák, és csak 2021-től emelkedtek a kifizetések két millió euróról hat millióra. Tavalyelőtti adatok szerint az akkori szövetkezeteket jobbára az uniós támogatások hatékonyabb lehívására hozták létre. Több mint a fele csak papíron működött, gazdasági tevékenységről beszámoló mérleget nem nyújtott be. Így is a szövetkezetek termelése a mezőgazdasági össztermelésben a 2020-as két százalékról négy százalékra nőtt 2022-ben. 

A szövetkezetek működtetésére 2024-ben kifizetett összeg már húsz millió euróra emelkedett, a kimutatható eredményére egyelőre várni kell.

A huszadik század történelme a földosztásokkal, impérium- és rendszerváltásokkal, majd a visszaszolgáltatással teljesen szétaprózta a romániai és erdélyi gazdálkodást. Most alig korlátozza, bizonyos mértékben kifejezetten ösztönzi az állam a parcellák tömbösítését. 

De a parcellákkal együtt szétesett a társadalmi bizalom is, annak visszaépítésébe azonban az állam alig fektet. A szövetkezetek ösztönzése ennek egyik kicsi és lassú eszköze. Az állam hitelességét és a bizalmat iránta strukturálisan az átláthatóság tudja építeni. Annak nyílt kimondása, vagy legalább a nyílt beszélgetés arról, mire költjük most, és mire költsük a jövőben a közpénzt a mezőgazdaságban, hogyan tudunk valódi egyensúlyt teremteni a gazdasági és a környezeti-éghajlati fenntarthatóság között.

Az adatok letöltésében, tisztításában, szűrésében és ábrázolásában Anghel Anna rendkívül sokat segített.

A nyitóképen Magyarókereke egyik felújított kapuja. Fotó: Szabó Tünde

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Mire jó nekünk, hogy közpénzzel támogatjuk a gazdálkodókat? appeared first on Átlátszó Erdély.

Mire jó a biodiverzitás, hogyan számoljuk, és korábban hogyan őriztük az állattenyésztéssel? Hogyan függ össze a környezetvédelem hazai káosza azzal, hogy Románia alig költ tudományos kutatásra? Ezekről beszélgettem a kalotaszegi Magyarókereke határában Kuhn Thomas biológussal, a kolozsvári botanikus kert kutatójával, aki növényökológiával foglalkozik.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Idén a Bertha Alapítvány ösztöndíjasaként biodiverzitás, a klímaváltozás és a közpénz összefüggéseit kutatom. Videóinterjúkkal is kísérletezem, írjátok meg kommentben, hogy inkább nézitek vagy inkább hallgatjátok a beszélgetéseinket.

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

00:40 Minek köszönhető Románia szerencsés fajgazdagsága?

02:55 A történelem és az állattartás hatása Erdély biodiverzitására: rendszerváltás, legelőváltás és az agrártámogatások

05:26 Pásztorkutyák hatása a biodiverzitásra

06:22 Mire jó nekünk a biodiverzitás, és mitől változatos Kolozs megye?

10:49 Hogyan mérik a biológusok a fajgazdagságot? Kalotaszeg helye ebben a gazdagságban

14:09 Így őrzi a biodiverzitást a hagyományos állattenyésztés és kaszálás

19:19 A gépesítés hatása: a kisgazdákat kellene inkább támogatni

21:32 Ami az erdőirtásnál is nagyobb probléma

23:38 Klímaválság tetézése gyepégetéssel: mi alkalmazkodunk a pénzhez, nem a növényeink a tűzhöz.

28:00 Papírgyártás sok védett terület kezelési terve: azt is elfuseráljuk, amink van.

32:03 Így szegényedünk azzal, hogy Románia alig költ tudományos kutatásra.

34:40 Ellenállókból érdekeltek az elnéptelenedő vidéken: innen lesz szép nyerni!

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg az előző és következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk.

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan válthatunk szántásos gazdálkodásról szántás nélkülire, vagy milyen növény adaptációját kutatják most a kolozsvári Palocsay-kertben. Megszólalnak kutatók, a természetvédelem elkötelezettjei, kistermelők és nagybani piac működtetője is. De beszélgetünk olyan kistermelői üzletek vezetőivel, akik sajnos bezárták a boltot.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt az atlatszo.ro Támogatás oldalán, vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Operatőr: Fetykó Gábor Áron, Tóth Helga. Vágó: Fetykó Gábor Áron. Címlapfotó: Tóth Helga.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post A gazdáknak sem ellensége a természetvédelem appeared first on Átlátszó Erdély.

Parajdon, a sóbánya előtt kisebb tömeg, rendőr irányítja a forgalmat. Nemrég mondott le Sebestyén József, a bánya fejlesztési igazgatója – mondják a helyszínen lévő kollégák és a csendben tiltakozó, beszélgető emberek, amikor csütörtök délután 13 óra után kevéssel a pataktól a központba érkezünk. 

– Parajd, a környék, az ország és nem túlozunk, ha azt mondjuk, Európa egyik legfontosabb kulturális, ipari és turisztikai jelentőségű bányájának lett itt, ma vége – állítja kérdésünkre az egyik tüntető. Azért jöttek ki, hogy tiltakozzanak és szolidaritásukat fejezzék ki, igazából a bányával és Parajd veszteségével, valamint a bányavállalattól felelősségvállalást követeljenek jelenlétükkel.

A bányavállalat kapuján SÓBÁNYA ≠ SZAUNA feliratok, autókkal távozik a vezetőség.

Egy napig betonoztak, hiába

Kicsit távolabb, a  jegypénztár előtti padon találkoztunk az utolsó bányászok egyikével, akik kijöttek csütörtök délelőtt a sóbányából. A fiatalember elmondta, szerda délelőtt 10 órától betonoznak a bányában, hogy a Telegdynek nevezett részt megmentsék. A bánya főbejáratát és a Telegdy bejáratát próbálták elbetonozni a víz elől, azonban nem sikerült.

A teljes nap történéseit összefoglaló riportunk a polgármesterrel készült interjúval, valamint a lakossági fórummal itt található.

Csütörtök 10 óra körül a nyomás „szembenyomta velünk a betont. Amikor láttuk, hogy emberélet van veszélyben, kijöttünk” – mondja tőmondatokban a teljesen letaglózott férfi. A Telegdy-tárna egy kisebb felületű terem volt a bányában, ezt reménykedtek megmenteni Parajd turizmusának, a helyiek megélhetésének. 

A bányavállalat egyáltalán nem kommunikált velük, 

tudjuk meg a padon ülőktől, azt mondták, le kell nyugodnia a helyzetnek, hogy kitalálják, mi lesz a következő lépés. Így nem tudni, hogy mi lesz a bányászok sorsa. Az általunk megkérdezett férfi, bár már csak 5 éve lenne a nyugdíjig, nem akar már a bányaiparban elhelyezkedni. Legközelebb Désen, 200 kilométerre lenne lehetősége erre. 

Sebestyén József fejlesztési igazgatót helyszíni beszélgetéseink során többen kárhoztatták, mémeket is mutattak a helybéliek, amelyeket a bánya megmentésével kapcsolatos csoportokban küldözgetnek egymásnak. A helyi vezetőséget tartják a felelősöknek többen, a lincselésig is elmennének szóban, egymás közt.  

Sebestyén József a felelősöket akár indulatosan is számonkérő helyiek előtt jelentette be, hogy lemond beruházási igazgatói posztjáról.

Ám eddig nem mertek nyíltan szembeállni a vezetőséggel az érintettek, 

megtorlástól tartva – állítják. A kis csoportokba verődött helyiek körében gyakran hangzanak el a “Bukarest” , “UDMR”, “felelősség” szavak, nem pozitív kontextusban.

A patak most is zubog be a bányába, újabb rést hasított magának. A helyiek sorra járulnak a dombtetőre, hogy saját szemükkel lássák a tragédiát. Többen úgy gondolják, a tárnák még ma, talán holnap megtelnek vízzel – ezt majd onnan lehet tudni, hogy a víz már nem zubog le a lyukon, hanem kis tavat képez majd. 

View this post on Instagram

A post shared by Átlátszó Erdély (@atlatszo_erdely)

Katt a fenti videóra, hogy elinduljon!

Senki nem hiszi hogy a bányát meg lehet menteni, a víz kiszivattyúzásáról szóló felvetést kétkedve, nevetve, legyintve fogadják. Ahogy azt is, hogy esetleg a jövőben egy új bányát lehetne nyitni a környéken.

A helyszínen nem láttunk katasztrófavédelmiseket, hatóságokat. Két csendőr áll a patakparton, Parajdon, a bánya bejáratánál néhány rendőr- és csendőrségi jármű áll. A rendőrök csoportba verődve beszélgetnek. Több alkalommal elhangzik beszélgetéseink során, hogy 

félnek a parajdiak, sőt a sófalviak egy része is, hogy besüllyed alattuk a bánya. 

Három felsősófalvi roma férfi érkezik az autónkhoz, mialatt az önkéntesek által épített gátnál drónozunk. Érdeklődnek, igaz-e, hogy Korondig ér a bánya, és el fog süllyedni az egész vidék. Mi lesz a vízzel, hol fog kijönni, ha megtelik a bánya? Már süllyednek a tömbházak is Parajdon, arról sopánkodnak egymás közt a szomszéd faluban. 

Több panziótulajdonos arról számol be a tragédia helyszínén, hogy májusra már minden vendég lemondta a foglalását, sőt már sokan júliusra is. Van olyan, aki azt mondja, 40 alkalmazottjából jövő hétre 12 fog maradni. De nem annyira az anyagi helyzetüket siratják, inkább a közös örökség elvesztését. 

– Ha apám ezt meglátná, visszafeküdne a sírba 

– sóhajt egy nyugdíjas asszony, aki azért jött ki a dombtetőre, hogy elbúcsúzzon gyermekkora helyszínétől. Az édesapja levitte gyermekkorában a Só-szorosnál található hátsó bejáraton, „egy gyenge lifttel, féltünk úgy, hogy a gatyánk reszketett”, s a főbejáraton jöttek ki, meséli. 

Miközben az emberek a bánya előtt várakoznak, miközben otthon a tévéből, internetről és egymástól telefonon tájékozódnak, rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennük. A kommunikáció, a hatóságok jelenlétének hiánya a helyszínen a lakosokban számos konspirációt szül. 

• Hogy szándékosan nem akarják megmenteni a bányát, hogy elsüllyed a vidék, nem csak gazdasági szempontból. 
• Nem értik, hogy húsz év alatt miért nem lehetett megmenteni a bányát, felhozzák a 2007-ben készült tanulmányt, mely konkrét javaslatokat tartalmaz a Korond-patak jelentette veszélyek elhárítására. 
• Tavaly, amikor száraz volt a patak, hogy „három tehén kiitta volna”, akkor miért nem betonozták le a patak medrét? 
• Amikor az önkéntesek homokzsákokból gátat építettek Felsősófalva és Parajd közé néhány hete, hogy a patak medrét szárazzá tegyék, miért nem betonozták le a medret? 
• A védőfóliát miért csak gyenge cövekekkel rögzítették, miért nem nyomtatták meg homokzsákokkal is, hogy ne tudja elvinni olyan könnyen a víz?

A Korond-patak mit sem törődve a kérdésekkel, még zubog a mélybe. Talán csütörtök éjjelre, vagy péntek reggelre – mondják – ismét a felszínre tör.

The post Öt év múlva Parajd szellemfalu lesz appeared first on Átlátszó Erdély.

De igazán akkor kezdtek érdekelni, amikor életem első hódjával nem az erdő mélyén, a vadonban, hanem a kolozsvári Állatorvosi és Agrártudományi Egyetem udvarán futottam össze 2022-ben. Arra lettem figyelmes hogy egy csapat lány sikoltozik: – Patkány, patkány! – és nem mernek átmenni a hídon, amelynek közepén egy fiatal hód sütkérezett. Egyáltalán nem zavartatta magát. Ugyanebben az időszakban a Rózsák parkjánál is láttak egyet. Onnantól célzottan figyeltem a Szamost és a csatornákat. 

Néhány hónap múlva újból találkoztunk. Nem a legromantikusabb helyen, a Törökvágás aljában, két gyárterület között a Nádas-patakban. Először láttam urbánus közegben azt, ahogy a hódok tevékenykednek, fákat rágnak, gátat építenek. A vadon titokzatos építőmesterét most egy betonfalakkal határolt, a gyárépületek eldugott szemétlerakójaként szolgáló patakban láttam újra.

Ekkor döntöttem el, hogy hódokkal szeretnék foglalkozni. 

Az elkövetkezendő három évben elkezdtem felmérni a kolozsvári hódokat a Szamos és Nádas partján, és a tanyánk melletti vad hódokat a Vargyas-szoros és Kirulyfürdő környékén. 

Idén következik Kolozsvár többi patakának a felmérése is. Bárhova megyek, mindig vetek egy pillantást a folyókra, hátha kapok hódokra utaló nyomokat – olyan mint valami kincskereső játék. Izgalmas hódokat keresni a városban, mindig ott vannak, ahol senki sem jár, a legvisszataszítóbb, eldugottabb helyeken, ahol mindig van felfedeznivaló.

Mivel sokan kártevő óriásrágcsálóként gondolnak rá, hasznosnak találtam, hogy beszéljünk egy kicsit azokról a tévhitekről, amelyek erről a szigorúan védett fajról, a hódról terjednek. A hódok jelenlétének pozitív és negatív hatásairól, valamint az utóbbiakkal kapcsolatos megoldásokról fogok a továbbiakban értekezni.

A gazdák, az önkormányzatok és a vízügy bundás kis réme

Az elmúlt években több hóddal kapcsolatos hír is bejárta a sajtót. Ezekből általában az tetszik ki, hogy az önkormányzatoknak fogalmuk sincs, mit kell tenniük, ha megjelenik egy hód. És egyáltalán nem könnyű a helyzetük, ha belegondolunk, hogy micsoda következetlenségek vannak a szabályozásban. 

Legutóbb Kolozsváron szült indulatokat, hogy egy Mező (Câmpului) utcai kert végébe beköltözött hód kirágott több gyümölcsfát is. A környéken élő közösség két csoportra szakadt. Voltak, akik örültek az állatnak, és voltak, akik attól tartottak, hogy a hód ügyködésének következményeként megemelkedik a vízszint, és kár keletkezik az ingatlanokban. Erre nem sok esély van. Arra már több, hogy a gazdák kertjében a gyümölcsfákat megrágja az állat, vagy mocsarassá válhat a terület.

A kolozsvári városháza nem mondhatni, hogy helyesen járt volna el. Hatástanulmány készítése és – szükség esetén – a hód áttelepítése helyett ráküldte a városi köztisztasági vállalatot, hogy rombolja le a hód által épített gátat. Védett fajról lévén szó, ez teljes mértékben illegális.

Ráadásul a városházának sikerült kétszer is szabályt szegnie. Igaz, másodszor már zöldterület-rendezésnek álcázták a hód elüldözésére tett erőfeszítéseket. Mentségükre legyen mondva, nagyjából mindenki ezt teszi Erdélyben, aki „konfliktusba” kerül a hóddal, ugyanis

jelenleg nagyon bonyolult a helyzet megoldása. 

Mivel szigorúan védett faj, egyetlen hatóság sem léphet fel ellene. Tilos mind benne, mind élőhelyében kárt tenni. Az egyetlen intézmény, ami mégis tehet valamit, az a hódok betelepítését is koordináló Állami Erdészeti Kutató és Fejlesztő Intézet (ICAS), ő végezheti el a hatástanulmányt a Román Akadémiával közösen.

Az áttelepítés is az ICAS feladata lenne, de egy általunk megkérdezett szakértő szerint erre nem sűrűn van példa. Már csak azért sem, mert fölösleges: a szabadon hagyott remek élőhelyet egy másik hódcsalád vagy egyed kisvártatva elfoglalná.

A gazdák leggyakrabban nem is járják be a hivatalos utat. Egyszerűen elbontják a hódvárat, mint Székelyföldön gyakran megtörtént az általunk megkérdezett forrás szerint. Az is baj, hogy hódkárra nem tér ki a hazai szabályozás, tehát, ha egy gazdának a hódok miatt a terményben kára keletkezik vagy víz lepi el a szántóját, legelőjét, nem lesz kihez forduljon, hogy pénzt kapjon a kieső haszon helyett. Pedig, ha ez meglenne, elképzelhető, hogy toleránsabbak lennének az emberek ezzel a hasznos állattal szemben.

Háborús hangulatban – tényleg invázió a hódok terjedése?

Nemcsak Kolozsváron konfliktusos a viszony, az elmúlt időszakban Nagyváradon is gyakran vált a hód a hírek főszereplőjévé. Sokat árt az ember-hód viszonynak, hogy a helyi vagy az országos sajtó sokszor tendenciózus címekkel számol be az állatok jelenlétéről. Nem ritkán háborús nyelvezettel tálalják a történteket: például a ziare.com azt a címet adta a cikkének, hogy A hódok elözönlöttek egy várost, és valóságos katasztrófát okoznak.

Vagy úgy hoznak le cikket, hogy abban a szakértők, például vadgazdák szempontjai meg sem jelennek. A fenti esetben az egyedüli megszólaló Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetője, aki korábbani azzal szerzett országos hírnevet, hogy afrikai szafarin vett részt, és a Covid-lezárás idején illegálisan horgászott.

Amúgy a vízügynek is sokszor fő a feje a hódok miatt, hiszen azok gyakran gátat építenek a folyóvizekre, amelyeknek a medrét a hatóság kötelessége lenne tisztítani, de egy védett állattal szemben tehetetlenek. 

Hosszasan lehetne sorolni, különböző sajtótermékek miként lőttek bakot a téma kapcsán. De vannak még súlyosabb esetek is, amelyekre érdemes felhívni a figyelmet. Két évvel ezelőtt például maga a Környezetvédelmi Őrség is kártevőnek nevezte a hódokat az aranysakálhoz hasonlítva őket, és kezdeményezte, hogy legyen társadalmi vita a témáról. Azt suggalta, hogy a hód védett státuszát érdemes lenne felülvizsgálni. Tehát a környezetvédelmi őrség nem a természetvédelmi szempontokat helyezte előtérbe, hanem a gazdasági érdekeket.

Mivel ennyi tévhit övezi, vegyük sorra őket, majd térjünk ki a valós veszélyekre és a megoldásokra is.

1. Invazív faj

Számos médiatermék előszeretettel használja az invázió szót a helyzet kezelhetetlenségének hangsúlyozására, helytelenül. Először is tisztázzuk, hogy mi számít invazívnak: olyan élőlények, amelyek nem őshonosak egy adott területen, de az emberi tevékenység vagy valamilyen más tényező folytán oda kerültek, és irdatlan módon szaporodnak. Az invazív fajok gyakran negatívan befolyásolják az ökoszisztémát, mivel veszélyeztetik az őshonos fajokat, megváltoztathatják az élőhelyeket, zavarhatják az ökológiai folyamatokat. 

Az eurázsiai hód ezzel szemben az egész európai kontinensen elterjedt volt, így Románia területén is, melyről régészeti leletek és településnevek is tanúskodnak: Bréb – régi magyar nevén Hatpatokfalua, azaz Hódpatakfalva, de a román Wikipédia szerint Bibarcfalva neve is onnan ered. A húsa, pézsmája és szőre miatti vadászásban teljesen kipusztult az 1800-as évek elejére.

Pézsmaanyagát, a castoreumot területjelölésre használja. Ez egy erős illatanyag, melyet a parfümgyártásban, gyógyászatban alkalmaztak. 

1998-2003 között visszatelepítési programot indítottak a Maroson, Olton és a Jalomicán, amelynek eredményeként sikerült újból elterjedniük az országban. Mára a legtöbb folyó mentén találkozhatunk velük.

A hódok gátépítő tevékenysége révén úgynevezett hódmocsarak jönnek létre. A gátak által kialakult vízfelületek kiváló szaporodási és táplálkozási területeket biztosítanak a vízi élőhelyet igénylő növények és állatok számára. Ezek az élőhelyek különösen fontosak az egyre gyakoribb szárazság idején, amikor számos vízhez kötött faj, köztük több kétéltű is veszélybe kerülhet. A hódgátak egyik legnagyobb előnye, hogy a legszárazabb időszakokban is képesek fenntartani a vízszintet, ezáltal megelőzhetik a béka- és gőtepopulációk tömeges pusztulását.

A hódmocsarak olyan élőhelyeket alakítanak ki, amelyek a folyószabályozások előtti időszakban természetes jelenségnek számítottak: lápos legelők, árterek, holtágak stb. Mindez hozzájárul a biológiai sokféleség fenntartásához és az ökoszisztéma stabilitásához. 

Tehát a hód nem tekinthető invazív fajnak: visszatelepített őshonos állat, amely ma már ismét alapvető, hasznos része az ökoszisztémának. Természetes módon segíti a vízi élőhelyek megőrzését és a helyi fajok túlélését.

2. Nagyon elszaporodtak a hódok

A hódpopuláció valóban növekvő tendenciát mutat. Ennek egyik oka, hogy természetes ellenségeik, mint például a farkasok, a közelmúltban jelentősen visszaszorultak. Az, hogy egyre inkább települések közelében is megjelennek, több tényezőre vezethető vissza.

Ebben elsősorban a természetes élőhelyek, különösen a szabályozatlan folyók eltűnése játszik szerepet. A természetes, változatos struktúrájú folyók, melyek még rendelkeznek „hagyományos” partvonalakkal, képesek kialakítani olyan homokpadokat és sekély területeket, amelyek ideális környezetet biztosítanak a hódok számára. Lehetővé teszik a fűzfaligetek növekedését, amelyek alapvető táplálékforrást jelentenek számukra.

Mivel az ilyen élőhelyek már jórészt foglaltak, a hódok kénytelenek olyan helyeken élni, amelyek közelebb esnek az emberi településekhez, például városok folyóvizeiben vagy csatornáiban.

Az urbanizált környezet emellett védelemként is szolgál a hódok számára, mivel a települések környékén kevesebb a természetes ragadozó. Ezt a hódok ügyesen kihasználják, és így egyre inkább alkalmazkodnak az emberi környezethez.

Bár a populáció növekedése sokszor túlzottnak tűnhet, az igazi probléma nem az egyedek száma, hanem a természetes élőhelyek folyamatos csökkenése. A jövőben fontos lenne élőhely-restaurációs programokat indítani, hogy minél több természetes élőhely maradjon meg, ezáltal is megteremteni a lehetőségét annak, hogy a hódok távol maradjanak a lakott területektől.

3. A hód minden fát eltüntet a partról

A hódok táplálkozása szelektív, nem minden fát tüntetnek el, ami eléjük kerül. Kedvenc táplálékuk a puha fa, mint a fűzfélék és bizonyos gyümölcsfák. Ha elég bokor áll rendelkezésre, akkor inkább a vékonyabb fásszárúakat részesítik előnyben. Azonban, ha nem találnak elegendő kisebb fát, akkor kénytelenek a hosszú életű, nagy füzeket is megdézsmálni. Ekkor a hódok a nagy fákat vízbe döntik, és a felső, vékony ágakat és a kérget fogyasztják el.

A fásszárúak fogyasztása szezonális. A nyári hónapokban, amikor bőven van vegetáció, főként lágyszárúakkal táplálkoznak. A fák rágása a téli hónapokhoz köthető, mikor talajszinten szinte teljesen eltűnik a vegetáció.

A hódok tevékenysége talán nem lenne annyira szembetűnő, ha megmaradtak volna a parton lévő fűzfaligetek, amelyek természetes élőhelyet biztosítottak számukra. Mivel ma már csupán néhány fa maradt a folyók mentén, a hódok munkálkodása sokkal inkább észrevehető.

Így a hódok nem csupán az őket érintő problémákra mutatnak rá, hanem egy sokkal tágabb problémára is. A folyók szabályozása és a természetes homokpadok, árterek eltűnése alapvetően megváltoztatta a vízi élőhelyek struktúráját, és ezzel együtt a hódok számára elérhető táplálékforrást. A jelszó továbbra is az: élőhely-restauráció. 

4. Nem épít gátat

Bár sokan hiszik azt, hogy csak az észak-amerikai hódok építenek hatalmas gátakat, amelyek gyakran szerepelnek a természetfilmekben ideális helyszínül szolgálva a lazacokat fogó grizzlyknek, az igazság az, hogy az eurázsiai hódok is képesek ilyen építkezésre. De nem minden esetben építenek gátat.

A hódok általában a partokba vájnak üreget, amelynek bejárata a víz alatt található, míg maga az üreg magasabban, szárazabb területen helyezkedik el. Az üreg megfelelő kialakítása érdekében szükséges, hogy a part függőleges legyen, és a vízszint elég magas legyen a biztonságos közlekedéshez. Amennyiben a part nem elég meredek, vagy a vízszint nem elég magas, a hódok gátépítéshez folyamodnak. A gát megemeli a vízszintet, lehetővé téve számukra, hogy biztonságosan közlekedjenek a vízben, és biztosítani tudják a víz alatti üregbejáratukat.

A nagyobb víztestek, például folyók és tavak mentén, ahol a partok alkalmasak az üregvályásra és megfelelő a vízszint, a hódok nem építenek gátat. Ilyen helyeken inkább hódvárakat találunk, amelyek kupola formájú ághalomként jelennek meg. Ezek a természetes üregek biztosítják a hódok számára a megfelelő élőhelyet, miközben nem szükséges gátépítés a vízszint emeléséhez.

Ezzel szemben a kisebb vízhozamú patakok és csatornák mentén a gátépítés gyakoribb. Fontos azonban megjegyezni, hogy a patak mérete nem mindig arányos a gát méretével. Gyakran előfordul, hogy a kis vízhozamú patakokon hatalmas gátakat találunk.

5. Nem minden hód, ami annak tűnik 

Hód, vidra, nutria…Sokan tévesen azt gondolják, hogy a hódok halakat is esznek, gyakran összekeverve őket a vidrákkal. A vidra szintén vízi életmódot folytató emlős, a menyétfélék képviselője, amely főként halakkal, kétéltűekkel táplálkozik. Ezzel szemben a hódok étrendje kizárólag növényi eredetű.

Egy másik vízi rágcsáló, amelyet gyakran összekevernek a hódokkal, a nutria, más néven hódpatkány. Bár a nutria is vízi környezetben él, és hasonlít a hódra, étrendje inkább növényi eredetű, főként vízi növényekből és gyökerekből áll. Szintén a partba váj üreget, de nem épít gátat. A hódok és a nutria külső megjelenése hasonló, így nem ritka, hogy róluk készült fényképek keverednek egymással a hódokkal foglalkozó újságcikkekben.

6. A hódok áttelepítésének van értelme

A hódok relokálása, vagyis áthelyezése egy másik területre gyakran felmerül, amikor problémát jelentenek a települések közelében. A relokálás különleges minisztériumi és akadémiai engedéllyel történhet, de a gyakorlatban ritkán kivitelezik. Akkor sem feltétlenül oldja meg a helyzetet, hiába tűnik elsőre állatbarát megoldásnak.

A hódok territoriális állatok, ami azt jelenti, hogy minden egyed saját területet igényel, és nem tolerálja, ha más hódok belépnek a területére. Ha egy hódot egy másik hód territóriumába helyeznek, akkor az valószínűleg kiszorítja a betelepített állatot.

Ezen kívül a hódok rendkívül jól alkalmazkodnak a vízi élőhelyekhez, és képesek gyorsan terjeszkedni. A relokálás során ezért fennáll a veszély, hogy a hódok visszavándorolnak a korábbi élőhelyükre, mivel rendkívül jól orientálódnak a vízi közegben. Ha nem ők, akkor egy másik egyed fog visszatérni, és belakja az üresen maradt területet. Emiatt a relokálás nem nyújt tartós megoldást a problémára, és más megközelítésekre van szükség a hódok és az emberi környezet közötti konfliktusok kezelésére.

Ezért szeretjük a hódokat

1. A hódok rendkívül értékes szereplők az ökoszisztémákban, és páratlan tájépítészeknek számítanak. Képesek olyan vizes élőhelyeket létrehozni, mint a lápok, mocsarak és árterek, amelyek jelentős szerepet játszanak a biológiai sokféleség fenntartásában. A gátjaik nemcsak számukra biztosítanak biztonságos környezetet, hanem egy sor más faj számára is ideális élőhelyet teremtenek. 
2. A hódok építette gátak képesek megakadályozni a víz gyors lefolyását, segítik a vízmegőrzést, megelőzik a vízhiányt, stabilizálják a vízszintet és megakadályozzák az árvízveszélyt. 
3. A fák vízbedöntésével folyamatosan alakítják a tájat és szerepet játszanak a fásszárúak közti versengés szabályozásában, élőhelyet nyújtanak számos lebontónak: gombáknak, gerincteleneknek, stb.

Potenciális veszélyek

A vízbe dőlt fák, amelyek a medret torlaszolják, árvíz esetén potenciális veszélyforrást jelenthetnek, mivel akadályozhatják a víz áramlását, és hozzájárulhatnak az áradás mértékének növekedéséhez. 

Az ilyen fákat eltávolítani szükséges, hogy megakadályozzuk a vízfolyás elzáródását. Ugyanakkor bizonyos esetekben érdemes meghagyni néhány fát a vízben, mivel azok mikroorganizmusok és növények számára biztosítanak élőhelyet, amelyek elősegítik az ökológiai egyensúly fenntartását. A bedőlt fák tehát nemcsak a vízfolyás akadályozásában, hanem a helyi biodiverzitás fenntartásában is szerepet játszanak.

A hódok által épített gátak, amelyek távolabb esnek az emberi településektől és mezőgazdasági területektől, árvíztörőként működhetnek, lassítva a víz áramlását, és csökkentve az áradások hatását. Így, bár a hódgátak egyes területeken problémát okozhatnak, más helyeken hasznos szerepet tölthetnek be a vízszint szabályozásában.

Megoldások

A partmenti fák védelme érdekében célszerű őket drótkerítéssel vagy más tartós anyaggal körbetekerni. Ez megakadályozza, hogy a hódok hozzáférjenek a fához és leharapják annak kérgét, így védik a fákat a  károsodástól. A gyümölcsösök, partmenti kertek esetében is javasolt a drótkerítés, amelyet alaposan be kell ásni a földbe, hogy a hódok ne tudjanak alatta átásni és bejutni a területre.

A jövőre nézve rendkívül fontos lenne mihamarabb elindítani egy átfogó élőhely-restaurációs programot, amely segíthet helyreállítani a hódok számára ideális élőhelyeket, miközben csökkenti a települések és mezőgazdasági területek közelében felmerülő problémákat. Az ilyen programok hozzájárulhatnak a természetes vízfolyások fenntartásához, a vízszint szabályozásához és a biológiai sokféleség megőrzéséhez.

Azokon a területeken, amelyeket hódgátak árasztanak el, a hódokkal kíméletes vízszint-szabályozó megoldásokat érdemes bevetni.

A hódok védelme és az esetleges problémák kezelése érdekében elengedhetetlen, hogy a helyi közösségek, hatóságok és természetvédelmi szakemberek együttműködjenek. Ha a lakosság tudatosan és objektíven ismeri fel a hódok ökológiai szerepét és a velük kapcsolatos valós problémákat, akkor képes lesz konstruktívan reagálni a helyzetekre, és olyan megoldásokat találni, amely mind a hódok, mind az emberi közösségek érdekeit figyelembe veszik.

The post Beszélnünk kell a hódokról!  appeared first on Átlátszó Erdély.

A klímaszorongás kevésbé jellemző a kutatókra, őket ugyanis lefoglalják az adatok és a modellek. Meg az, hogyan kommunikáljanak a nagyközönséggel és a döntéshozókkal úgy, hogy komolyan vegyék őket – tudtuk meg dr. Bartók Blankától, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Földrajz karának docensétől.

Az időjárásunkat ugyan globális folyamatok alakítják, ahol nem tudjuk behúzni a kéziféket, de helyben igenis tehetünk azért, hogy az extrém hatásait mérsékeljük. Például a parkosítás, erdősítés helyben több árnyékot biztosít, jobban megtartja a talajvizet, és a szorongást is oldja. 

A kulcslépés az energiaforrásaink átmixelése lenne. Ehhez Románia adottságai jók az 1989 előtt épített vízierőművek miatt (az energiánk 37%-át adják), ráadásul már most tíz százalék körüli a szélenergia aránya a mixben, ha jó a szél Dobrudzsában. Az energiatermelésünk további zöldítése viszont jóval nagyobb erőfeszítésbe kerül majd, mint az eddigi vállalásaink.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

02:30 A hihetőség, az éghajlat és a valószínűség

08:40 A Boris ciklon születése természetes volt, de a példátlanul gyors éghajlati felmelegedés fűtötte fel ilyen erőssé.

13:30 Az ördögi kört, a tengeri vízfelszín melegedését ezután már csak lassítani tudjuk.

17:40 A klíma globális, de hatása, az aszály lokális. Hogyan tudjuk megtartani a vizet?

23:50 Az energiatermelés a kulcs a széndioxid-mennyiség csökkentésében – a technológia és a jószándék megvan, de nem elég: Zöld Ház program vs Neptun Deep.

34:00 A növényzet tükrözi legérzékenyebben a klímát – milyen tájat nézünk, mit termesszünk?

39:25 Kutatók hatása a döntéshozókra

43:00 Klímatudatos-e Kolozsvár? Átállás a kisebb településeken

51:30 Természetszeret, környezetvédelem az oktatásban

56:10 A felmelegedés jobban bedurvult az elmúlt tíz évben, mint amit a modellek előrejeleztek, de lassabban sülünk meg, mint amennyire félünk tőle.

59:00 Mit tehetünk?

The post Melegebb a légkör, de lassabban sülünk meg – a klímaváltozásról józanul appeared first on Átlátszó Erdély.

A Kolozs és Szilágy megyét zömében lefedő közműcég, a Compania de Apă Someș S.A. árnyalja ezt a képet: a vízhiány veszélye nem áll fenn, és az infrastruktúra bővítése sem feltétlenül megoldás. 

Szerintük a vízhálózatot a fogyasztók terhelik túl: a lakosság egy része nemcsak háztartási vízként használja az ivóvízet, ahogyan az a szerződésükben áll, hanem például medencék feltöltésére vagy mezőgazdasági területek, veteményeskertek és üvegházak öntözésére is. 

A kialakult helyzet jobb megértéséhez felkerestük a közműcég szakembereit. Személyes interjúban magyarázta el a problémát Victor-Lucian Croitoru, a Compania de Apă Someș kommunikációs igazgatója, valamint írásban felelt kérdéseinkre Sebastian Lucaciu sajtófelelős.

Hová nem jutott ivóvíz?

A június-augusztusi időszakban több tucat Kolozs és Szilágy megyei településen vették el a vizet akár két-három napra is. A Compania de Apă Someș a weboldalán és Facebook-oldalán értesítette a lakosságot arról, hogy a kánikulában a megnövekedett vízfogyasztás miatt a hálózat túlterhelődött, ezért napokra el kellett zárják a vizet egyes településeken ahhoz, hogy újratöltsék a települési víztartályokat.

Kolozs megyében 83, Szilágy megyében pedig 38 olyan település volt, ahol a júliusi kánikulában a lakóknak ideig-óráig nélkülözni kellett az ivóvizet a rendszer túlterhelése miatt. A Compania de Apă Someș a megyehatáron levő falvakba is szolgáltat ivóvizet, közülük Maros megyében 3, Beszterce-Naszód megyében pedig 2 településen jelentett problémát a vízhiány július folyamán.

Az összesen 125 települést az alábbi térképen jelöltük meg úgy, hogy a kék rajzszögek leírásában tüntettük fel, július folyamán hányszor jelentette be a közműcég, hogy ideiglenesen elzárja a vizet az illető településen:

A kimaradás azért is okozott felháborodást, mert a közműcég nem mindig értesítette előre a lakókat arról, hogy az ivóvíz-szolgáltatás leáll, így a lakók nem tudtak tartalékolni. A rendszer túlterhelését nem lehet előre kiszámítani, válaszolta kérdésünkre Sebastian Lucaciu sajtófelelős.

Hogyan működik a rendszer?

A probléma jobb megértéséhez bemutatjuk, hogyan működik a vízszolgáltatás. Kolozs megye legtöbb települését a körülbelül 70 millió köbméter vizet tartalmazó Tárnica-tóból látják el. Ezt a fő vízforrást egészítik ki helyben a talajvíz, források, patakok által táplált kutak.

A vízhálózat Gyalutól indul (itt tisztítják a gyűjtőtó vizét), és viszi el a vizet Kolozsvárra, Szamosújvárra, egészen Désig, illetve számos elágazásban a kisebb településekre.

Kolozs megye egyébként szerencsésnek mondható olyan szempontból, hogy a vízhálózat magasabban fekvő területről indul, és viszi a vizet az alacsonyabban fekvő mezőségi településekre. Viszonylag kevés zónában kell magaslatra felpumpálni a vizet, mutatta a hátánál lévő térképen Croitoru.

A magasabban fekvő lakóövezetekbe felpumpált ivóvizet helyi tartályokban gyűjtik össze, ezekben a víz folyamatos körforgásban van. A messziről felismerhető, henger alakú tartályokat úgy méretezték, hogy azok napközben nyolc órán keresztül tudják biztosítani az adott zóna maximális vízellátását.

A közműcég az esti és éjszakai órákban tölti újra a tartályokat, amikor elvileg a lakók kevesebb vizet használnak, és az energiaárak is alacsonyabbak. Azonban ha a lakók este és éjszaka ezt a vizet használják a kertjeik öntözésére, akkor a tartályoknak nincsen idejük feltelni.

A víz útja egyes települések csomópontjain elágazik. Egy ilyen csomópont például Apahida, ahonnan elágazások viszik a vizet a Mezőség fele. Ha Apahidán elkezdenek medencéket feltölteni, veteményeskerteket locsolni, akkor a következő két faluba már nem jut víz, szemléltette a problémát Croitoru.

Megoldás lenne az infrastruktúra bővítése?

Kézenfekvő megoldásnak tűnik a nagyobb tartályok beszerelése, ez azonban Victor-Lucian Croitoru szerint további problémát okozna. Ugyanis a kisebb vízhasználat idején – például télen – a tartályokban nem cserélődne időben a víz, így ihatatlanná válna.

Továbbá tudni kell, hogy a vízellátó infrastruktúra a helyi önkormányzatok tulajdonában áll, a közműcég csak bérbe veszi tőlük azokat. Így a vízhálózat bővítése részben a vízszolgáltatók, részben az önkormányzatok feladata. 

A hálózaton jelenleg is dolgoznak: egy nagy uniós pályázatból évek óta újítják, és bővítik az ivóvíz- és szennyvízhálózatot 174 Kolozs és Szilágy megyei településen. A pályázat bruttó összértéke közel 2 milliárd lej (400 millió EUR), amelyből bruttó 1,2 milliárd vissza nem térítendő támogatást ad az EU.

A projekt eredményeként 2024 végére azok a települések is rá tudnak csatlakozni a Tárnica-tó vízellátó rendszerére, amelyek eddig a kutakból kapták az ivóvizet. Ez azért lenne fontos, mert a klímaválság veszélyeinek fokozottan ki vannak téve azok a helységek, ahol az ivóvizet a talajvíz, források vagy patakok által táplált kutak biztosítják, magyarázta a kommunikációs igazgató.

A kutak vízhozama a kánikulában egyre csökken, és a hirtelen szakadó esőzések sem tesznek jót az ivóvíznek. A kutakban felgyűlő vizet normális esetben nem szokták tisztítani, mert azt elvégzi a talaj. Azonban a nagy esőzések idején muszáj klórozzák a kutak vizét is, mert a domboldalon gyorsan lefolyó esővíz belemossa a talajvízbe a juhok és tehenek ürülékét, magyarázta az igazgató.

Növényvédő vegyszerek szennyezik a szilágysági vízkészletet

Crotioru hangsúlyozta, a Tárnica-tóban lévő víz arra is elég, hogy a közeljövőben Szilágy megyének is biztosítsa az ivóvizet. Ez a beruházás szintén része a fentebb említett nagy uniós projektnek, és azért van szükség rá, mert a Szilágy megyei hálózatot tápláló varsolci víztározó vize nagyon szennyezett.

A tavat ugyanis mezőgazdasági területek veszik körül, ahol a terményeket növényvédő szerekkel kezelik. Ezek beszivárognak a talajba, onnan a víztározóba, a tó vizének megtisztítása pedig nagyon sok pénzbe kerül, indokolta a döntést az igazgató.

Ha elkészül a Kolozs és Szilágy megyét összekötő vezeték, akkor ez lesz a leghosszabb, ivóvizet szállító fővezeték Romániában: 150 kilométer további 150 kilométernyi elágazással.

Milyen átlagfogyasztásra méretezték a rendszert?

A vízhálózat elemeinek méretét és bővítését normatívák alapján határozzák meg az adott település sajátosságainak és a lakosság növekedésének figyelembevételével.

A kérdésben irányadó szabályzat a víz- és szennyvízelvezetéssel, valamint egyéni hőközponttal bíró épületekben lakó személyek számára havonta 6,3 köbméter vízfogyasztással számol. Az átlagfogyasztás fejenként 8,4 köbméterre módosul, ha a meleg vizet távhőszolgáltató szolgáltatja.

Ugyanígy meg van adva, hogy egy felhasználó hány liter ivóvizet fogyaszthat a kertek és gyepek öntözésére vagy állatok itatására. Például, egy termőszezon alatt egy négyzetméternyi zöldségeskert öntözésére 300 liter vizet, a tehenek tartására havi 3 ezer liter vizet számolnak.

A keretszabályzat meghatározza a közintézmények és a vállalatok fogyasztói szabványait is. Azonban nem tartalmaz útmutatót arra, hogy mennyi vizet lehet a magánházak medencéinek feltöltésére elfogyasztani.

A vízszolgáltató kommunikációs igazgatója szerint sok probléma adódik abból, hogy a kertesházak tulajdonosaival kötött szerződések kizárólag a lakók háztartási vízfogyasztását foglalják magukba, és nem szerepel bennük, hogy a veteményeskertet is szeretnék öntözni.

Mekkora a túlfogyasztás?

A közműcég július 24-ei bejegyzéséből kiderült, hogy május-júniusban Kajántón volt olyan lakó, aki 54-szer, Erdőfeleken volt, aki 78-szor, és Dezméren volt, aki 87-szer több vizet fogyasztott, mint az előző két hónapban. Az igazgató még részletesebb kimutatást osztott meg:

Croitoru elmondta, hogy a július-augusztusi kimutatások még rosszabb eredményeket fognak hozni a kánikula növekedése miatt, de még nem kapták meg a végleges adatokat.

A kommunikációs igazgató beszélgetésünk során néhány extrém példát is felsorolt. Van például olyan háztartás, melynek március-áprilisi fogyasztása 0 köbméter víz volt. Ehhez képest május-júniusban 239 köbméter ivóvizet használt el.

„Ez egy víkendház kell legyen. Nyáron kimentek, és néhányszor feltöltötték a medencét. Nem tudok rá más magyarázatot”, magyarázta Croitoru. Egy másik háztartásnál 870 köbméter vizet fogyasztottak két hónap alatt. „Ennyi vízből körülbelül húsz olimpiai medencét lehet feltölteni”, hülledezett az igazgató.

Miért nem lehet fellépni a túlfogyasztók ellen?

„Ha én a vizet ivásra és mosakodásra adom el neked, akkor azt nem használhatod öntözésre. Csakhogy ezen paragrafus megszegését nem követi semmilyen szankció”, fejezte ki a tehetetlenségét az igazgató.

Bár a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó hatóság (ANRSC) 88/2007-es számú rendeletének 229-es cikkelye alapján a felhasználónak kötelessége betartani a közműcéggel kötött szerződésben szereplő fogyasztói szabványokat, a jelenlegi törvények értelmében kizárólag azt büntethetik, aki nem fizeti ki a vízfogyasztását a közműcégnek.

A felhasználóknak elvben kötelességük értesíteni a vízszolgáltatót arról, ha a felhasználás módjában változás áll be (például üvegházat létesítenek), nagy kérdés, hogy ezt hányan teszik meg.

Továbbá a vízügyi törvény csak olyan esetben szab ki büntetőjogi eljárást vagy pénzbírságot, ha a fogyasztók illegálisan használják a természetben fellelhető vízforrásokat. Például, ha valaki a Szamosból pumpált vízzel öntözi a kertjét, szemléltette az igazgató.

Mi lenne a megoldás?

A vészhelyzetre több módon reagált a közműcég, de egyik sem hozott tartós megoldást, mondta el Croitoru. Először is a helyi önkormányzatokat arra kérték, ne öntözzék a köztereket, illetve segítsék tájékoztatni a lakókat a tudatos ivóvízhasználatról. Szórólapokat osztottak, és plakátokat ragasztottak ki a polgármesteri hivatalok, iskolák és templomok hirdetőtábláira, melyeken ez állt:

„Ne öntözzék a kerteket! Mások víz nélkül maradnak.
Alternatívák a kertészkedéshez, öntözéshez, állattartáshoz:
fúrt kutak, esővíz, patakok és források.”

Másrészt arra kérték a megyei katasztrófavédelmi hatóságokat, hogy a víz nélkül maradt településeken szólítsák fel a medencés szállodák, aquaparkok és autómosók tulajdonosait, hogy a vészhelyzet megoldásáig ne használják a közműcég által szolgáltatott vizet.

A krízis megoldását a differenciált, progresszíven emelkedő árak jelentenék Croitoru szerint. Amikor a közműcég vállalkozásokkal köt szerződést, akkor sokkal nagyobb vízfogyasztással számol, mint egy magánszemély vagy család esetén. 

A víz mégis ugyanannyiba kerül a vállalkozóknak, mint a magánszemélyeknek. Például Kolozs és Szilágy megyében a felhasználók az egyik legalacsonyabb árat, egy köbméter ivóvízért nettó 5,12 lejt fizetnek, a kanalizálásért nettó 5,43 lejt, ahogy az látható a megyénkénti árak listáján.

„Én köbméterenként 3 lejért adnám a vizet, ha a családod fejenként 3-4 köbméter vizet fogyaszt – ez egy négyfős család esetében havonta 12 köbméter vizet jelent. Azonban, amikor egy négyfős családnak egy hónapban 80 köbméteres vízfogyasztása van, akkor egyértelmű, hogy másra is használják, mert ennyit nem lehet meginni. Ebben az esetben köbméterenként 100 lejért fogom adni a vizet”, vázolta az igazgató.

Croitoru szerint egy ilyen áremelés arra ösztönözné azokat a magánszemélyeket, akik az ivóvizet kertek öntözésére és állatok itatására használják, hogy keressenek más megoldásokat. Például, fúrassanak kutakat vagy a tavaszi időszakban gyűjtsék az esővizet tartályokba, ezekét állami támogatás is járhatna. Az utóbbi lehetőség azért is nyerő lenne, mert így az esővíz elvezetésének a költségét is meg lehet spórolni, osztotta meg ötleteit az igazgató.

A Compania de Apă Someș meg is tette az első lépést, differenciált árakat kérvényezett az illetékes hatóságtól, mondta el a kommunikációs igazgató. A vállalat augusztusban is már több településen el-elzárta a vizet, illetve vízszolgáltatási órarendet vezetett be. Az augusztusi kánikula ezen a héten üt be Erdély közepén.

Frissítés, 2024. augusztus 14.: A cég augusztus 14-én jelentette be, hogy szeptember elsejétől megemeli a víz árát. Az ivóvízet ősztől köbméterenként 6,16 lejért fogja adni, a szennyvíz elvezetéséért köbméterenként 6,53 lejt fog felszámolni.

A nyitóképen egy medencés magánház Kolozsvár körül. Fotó: Sipos Zoltán.

The post Pancsolás vízválságban: miért a kánikulában zárják el a vizet Kolozs és Szilágy megyében? appeared first on Átlátszó Erdély.

Két olyan gazdával beszélgetünk, aki közösségszervező is: Fazakas Miklós a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezetének elnöke, tagja az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának, és alelnöke a romániai agrárszervezeteket tömörítő országos ligának, a LAPAR-nak; Szőcs-Boruss Miklós Attila Kalotaszegen gazdálkodik, az ALPA agroökológiai egyesület elnöke, nemrég az EcoRuralis egyesületet is vezette.

Fazakas Miklós úgy véli, a merész uniós klímacélok eléréséhez társított óriási pénzek a gyakorlatban nem a kisgazdákat, a zöldítést és a klímacélokat fogják szolgálni, hanem olyan háttérlobbikat, amelyek célja kiszivattyúzni ezeket a pénzeket az agrárrendszerből. Szerinte nem is kell különösebben zöldíteni a hazai mezőgazdaságot, nem veszélyes a tehénfing, de azért hiányolja a releváns kutatásokat.

Szőcs Boruss Attila viszont hisz a zöldítésben és abban, hogy egymást tartja fenn a táj és a helyi kultúra. Úgy gondolja, lehet jól gazdálkodni vegyszerek nélkül is, vagy csak kevés vegyszerrel, ha az adott terület környezeti sajátosságaihoz alkalmazkodnak a gazdák. Ez a territorialitás megteremti szerinte a helyi piacot, kiszolgálja a helyi fogyasztókat, és így fenntarthatóvá válna a zöld gazdálkodás.

Abban viszont mindketten egyetértenek, hogy Romániában nagy gond az, hogy a gazdák földeket veszítenek, ugyanígy a föld elveszíti a kisgazdákat. Nem gazdálkodók, hanem bankok, befektetési alapok vásárolják fel olcsón a földeket, őket ösztönzi az uniós agrártámogatás is. De a földművelőknél is hiányzik a föld megőrzésének, a farmok áthagyományozásának gyakorlata. Sokszor azért, mert már nincs akinek átadni, a mezőgazdász életforma nem vált vonzóvá.

A gazdák tudásmegosztásában és együttműködésében hisznek, de mindketten fájlalják, hogy nincs politikai stratégia hozzá, se valós politikai képviseletük (annak ellenére, hogy Fazakas ugye tagja az RMDSZ döntéshozó testületének, a SZÁT-nak).

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

7:30 Földharácsolás, elnéptelenedés: Romániában óránként öt kisgazdaság szűnik meg.

14:30 Itt a marslakó is jöhet és földet vásárolhat. Máshol is elvileg bárki vásárolhat, csak olyan feltételekhez van kötve, hogy az szinte lehetetlen.

18:00 Miről vagyunk hajlandók lemondani a fenntarthatóságért?

24:00 A Föld lakosságának kilencven százalékát még mindig a kisgazdaságok élelmezik. 3-4 Föld kellene ahhoz, hogy a bolygón mindenki úgy éljen, mint Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában.

29:00 Eltűnik a kalotaszegi táj. Az a fenntartható rendszer, ami megőrzi a biodiverzitást, de megőrzi a gazdát is.

33:35 Uniós csatlakozás után hátradőltünk: az agrárkérdést megoldottuk, jön a pénz, jönnek a nyugati rendszerek. De: a támogatás segély, a segély felszámolja azt az ágazatot, ahol adják.

39:30 Nincs se társadalmi, politikai vagy gazdálkodói stratégia, se jövőkép, se valós gazdaképviselet.

43:15 Az APIA-támogatás eltartja, de függőségben is tartja a gazdát. A területalapú támogatások a nagygazdáknak kedveznek.

46:00 Legyünk jó gazdái a politikának is: formáljuk a politikai környezetünket!

55:30 Lehet növényvédő szerek nélkül gazdálkodni, de területspecifikusan.

1:02:00 Ki tudja, hogy valójában mit eszünk? Ki finanszírozza az egészségesebb élelmiszert, és hogyan?

1:09:10 Mi még valódi és helyi ételt eszünk, de a neoliberális politikát prédikáljuk. Nem kéne nagy erőfeszítés a helyi autonóm élelmiszerláncok fenntartásához.

1:14:00 Közös akaratot kellene teremteni a biorégiókban és a nagypolitikában.

Az európai parlamenti választásról és a választási kampányról szóló sorozatunkat az Internews támogatta az Expanding Production of Independent Content (EPIC) programban. A program romániai koordinátora a bukaresti Független Újságírásért Központ – Centrul pentru Jurnalism Independent (CJI). A cikkekben szereplő állításokért se az Internews, se a CJI nem vonható felelősségre, azokért kizárólag az Átlátszó Erdély felel.

The post Mit művel a nagy pénz a földdel? Erdélyi gazdák az uniós útvesztőben appeared first on Átlátszó Erdély.