De kit lőttek le a végén?

Ezt a kérdést tették fel leggyakrabban Cristian Mungiu rendezőnek a múlt hét végén Ditróban, ahova rögtön a bukaresti bemutató után elvitte legújabb, Cannes-t is megjárt filmjét, a R.M.N.-t. Az akció csúcspontja ugyanis, amikor az egyik főszereplő, Matthias Auner a film utolsó másodperceiben elsüti a puskát, amely addig már fenyegetően sok helyen megfordul a személyes és csoportkonfliktusok által sűrűn átszőtt közösségben.

A filmbéli Récfalván egy friss konfliktus kerül előtérbe: Srí Lanka-i pékek érkeznek a munkaerőhiánnyal küzdő pékségbe. Abba a közösségbe, amelynek tagjai a minimálbér itthon vagy elvándorlás dilemmájával küzdenek. 

A jól ismert román-magyar konfliktus folyamatosan, de a háttérben zajlik bevett szilveszteri vagy hokiszurkolói rituálékkal, évszázados folklórral, vegyesházasságok és vegyes nyelvismeretek élő hagyományában. A romákat épp csak említik, a német kultúra épp némán hal ki a faluból, miközben a récfalviak megélhetési, generációs és nemi szerepek állította csapdákban vergődnek.

Ditrón is mindenki tudta, hogy a torockói helyszíneken életre kelő, fiktív Récfalva egyik alapsztorija az, ahogy ők fogadták a Ditrói Pékség vendégmunkásait 2020 elején. Épp ezért fokozott médiaérdeklődéssel és érezhető feszültségben indult a R.M.N. vetítése a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban. 

Ott, ahol két éve szintén a kamerák előtt próbálta meg a ditrói közösség kibeszélni a problémát. A Migránsmentes Ditrót akarunk Facebook-csoport idegengyűlölete ott kapott olyan gazdasági nyelvet, amelyen el tudták beszélni a munkaerőhiány vs kizsákmányolás történetet, és el tudtak indulni a megoldáskeresés racionális útjain.

A megértés és akadályai

A ditrói közönség ezúttal a Kit lőtt le Matthias Auner? kérdéssel tudott elindulni, és racionális magyarázatokat keresett a főszereplő tettére. Ebben két nagyon fontos segítséget kapott, amely akadályként is működött az azonnali megértésben. 

Az egyik az, hogy Cristian Mungiu nem állt elő saját megoldással, nem rágta a szájukba, mit gondoljanak a személyes történetről: kit lőtt le Matthias, hogyan láthatta előre a nyolcéves fia az egyik tragédiát, amitől elnémult, miért távolodott el tőle a felesége, miért egyedül a németet, Matthias anyanyelvét mellőzi a szeretője a legintimebb pillanataikban.

A másik a kétnyelvűség volt. A film után az kapta a legnagyobb tapsot, hogy Mungiu elmondta, még a stáblista is szándékosan kétnyelvű, és hogy a románul jól tudó polgármester szándékosan magyarul szólalt fel. Épp azért, mert addig mindenki románul kérdezett, hangsúlyozta Puskás Elemér. 

A közönség értette, hogy mindkettő a helyi és az erdélyi közösség elismerésének jele, és fel is szabadult a nyelvi korlátok alól: akinek kérdése vagy megoldása volt a filmmel kapcsolatban, az szabadon fogalmazta meg.

Míg a film következetes feliratozása mindenkinek segített megérteni a franciául, németül, angolul, románul vagy magyarul elhangzó mondatokat, a vetítés utáni közönségtalálkozó szintén következetes kétnyelvűsége mindenki számára átélhetővé tette, mennyi türelem és koncentráció kell ahhoz, hogy egyáltalán meghallgassuk és próbáljuk megérteni a másikat.

Amíg a kérdéseket és válaszokat egyenként tolmácsolták, addig nemcsak a nézők és a sajtósok figyelme kalandozott el időnként, hanem néha magáé a tolmácsé is. Egyéni és közös erőfeszítést igényelt, hogy megértsük egymást, és a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy a gyakorlatban ez a megértés ugyan ritkán teljes, de mindig érdemes megpróbálni. Ha el is tévedtünk a nyelvek hálójában, mindig segített valaki visszatalálni a célnyelv ösvényére.

Mungiu olyan mankókat is adott, hogy ő valós történetekből szokott fikciós filmeket rendezni, de a konkrétumokkal azt igyekszik megmutatni, ami neki a legfontosabb: milyen világban élünk, és hogyan működünk mi mindannyian, hogyan egyensúlyozunk az ösztöneink, indulataink és azok tanult megrendszabályozása, az empátia, egyéni és közösségi belátásaink, szokásaink között. Miközben a felelősség mindig egyéni, sohasem kollektív, mondta ki a rendező.

A kultúra és a művészet feladata szerinte az, hogy eszközöket adjon ahhoz, hogy próbáljuk megérteni egymást úgy Ditróban, ahogy egész Erdélyben és a világban mindenütt, ahol különbözőként élünk együtt, egymás mellett, mert a lelkünk mélyén nincs etnikumunk. És ezt ugyanúgy hangsúlyozza Cannes-ban, mint Bukarestben, Szöulban vagy Ditróban.

Azért a ditrói történetet választotta kiindulásként,

mondta, mert itt az emberek őszinték, és kimondták azokat a félelmeiket, amelyek minden olyan közösségben megvannak, amelyet érint a ki- és bevándorlás problémája. A legtöbb helyen viszont elhallgatják ezeket, és így nehéz beszélni a legalapvetőbb félelmeinkről, amelyek mozgatnak bennünket.

Ha a másiktól való félelem az idegengyűlölet formájában jelentkezik, akkor egy Mungiu-film az idegengyűlölet rengeteg formáját mutatja be, amelyek mind szerepet kapnak az életünkben: a románok, a magyarok, a romák, a Srí Lanka-iak elleni gyűlöletet. Azt a vendégszeretet és ellenérzést is, amely a francia aktivistát fogadja, aki a háziállatokat is megdézsmáló medvepopulációt jött megszámolni Récfalvára.

A ditrói közönség tagjai a film után valóban megkönnyebbültek. Többen is elmondták, azzal ültek be a vetítésre, hogy utána majd meg kell védeniük magukat, az igazukat, mert két éve a központi sajtó az idegengyűlölet melegágyaként pécézte ki Ditrót. A vetítés után viszont úgy érezték, a film egyaránt hitelesen mutatja be, mit éltek át a falusiak, a pékség korábbi dolgozói, a pékséget irányító vállalkozók, a Srí Lankáról érkező pékek.

A tucatnyi megszólaló közül egyetlen egy gondolta úgy, hogy a rendező némi gúnyt is belevitt a falugyűlés 17 perces jelenetébe, amelyben aktuális és évszázados sérelmek, aktuális és évszázados előítéletek, félelmek, vágyak már-már elviselhetetlenül sűrűsödnek össze.

A Ditrói Pékség tulajdonosai, Köllő Csaba és Katalin egyenesen időutazásként élték meg a filmet, válaszolták a kérdésünkre, hogy mennyire találták hitelesnek a történteket és az ő dilemmáikat bemutató részeket. 

Újraélték az akkori feszültségeket azzal együtt, hogy szerintük csak szájhősködés volt, és ők maguk már túlléptek rajta: a pékség kalácsot és üditőt hozott a vetítésre, és még több vendégmunkást a gyáraiba. Termékeiket már nem bojkottálják a faluban, a pékségben az alkalmazottak húsz százaléka vendégmunkás, a hamarosan induló prézligyárukban pedig a negyven százaléka.

Közönség ≠ közösség

A vendégmunkások viszont továbbra is a közeli Gyergyószentmiklóson laknak, tudtuk meg az egyik távozó nézőtől, aki maga is gyergyói, nem ditrói. Szerinte és Köllőék szerint is azért jött el kevés ditrói a vetítésre, mert szégyellik magukat. A közönségnek mintegy a felét a helyi és környékbeli értelmiség, gyergyószentmiklósi filmes egyetemisták és érdeklődők, vagy épp hazalátogató elszármazottak tették ki.

Mindössze négyen-öten tették fel a kezüket, amikor a vetítés után Mungiu arra volt kíváncsi, a nézők közül hányan vettek részt a két éve ugyanitt tartott falugyűlésen. Valószínűleg emiatt is indult könnyebben a beszélgetés, és a megkönnyebbült köszönetnyilvánítás után a megszólalók többsége inkább azt igyekezett értelmezni, hogy kit lőtt meg Matthias, és kikkel nézett utána szembe.

Vagy ha ezt nem lehet eldönteni, akkor azt szétszálazni, milyen egyéni, családi és közösségi válságok halmozódtak Matthias-ra, hogy puskával indult bűnbakot keresni. A pszichológus számára egyszerű a képlet, mondta a közönségben helyet foglaló pszichológus. Igen, de mi belülről éljük meg a helyzeteket, amelyekben döntenünk kell, és azok egyáltalán nem egyszerűek, válaszolta a rendező, aki fontosabbnak tartotta, hogy minden nézőpont és érvelés elhangozhasson, és a hízelgés és elhallgatás helyett megtörténhessen az, amit a pszichológus említett: a kibeszélés terapeutikus hatása.

Így aztán volt, aki szerint Matthias-ra az ütött vissza, hogy elveszítette a harmóniát a természettel, és volt, aki a migráció és multietnikus környezet kiváltotta globális és helyi konfliktusok forrását ironikusan a medvékben jelölte meg. 

Olyan is volt, aki seperc alatt felvázolta: a traumatizált Matthias azért nyúl az erőszak valamelyik formájához, mert a nyelvek és konfliktusok kavalkádjában neki tulajdonképpen nincs nyelve, amelyen meg tudná fogalmazni a problémákat, amelyek között folyamatosan őrlődik.

Ezzel hatékony kerülőúton indultak el a ditrói közönség tagjai, hogy szembenézzenek magukkal és a közösséggel. Ditró még nem igazán dolgozta fel a bő két éve történteket, emiatt is ült be kissé nehéz szívvel a filmre, vallotta be a polgármester. De mindenképp nyugodtabb lélekkel távozik, mondta Puskás Elemér.

Őt szintén kerülőúton, a megjelent választóin keresztül kérte meg Cristian Mungiu, hogy szervezzen még vetítéseket és utána beszélgetéseket a faluban. Ezekre, ha hívják, ő máskor is szívesen eljön, ígérte a rendező.

A stáb Ditró után Kolozsváron és Marosvásárhelyen, azaz olyan helyeken mutatta be a filmet, ahol magyar és román közösségek élnek együtt, épp mint a fiktív Récfalván. Míg a nagyvárosi bemutatókra a helyi kulturális elit sereglett, amelynek tagjai számára nem okoz mindennapi gondot az interetnikus együttélés, most szombaton, június 11-én olyan közönség látja majd a filmet és beszélget a stáb tagjaival, akik számára mindennapos az ebből adódó konfliktus: a pataréti romák.

A Radio Pata egyenesen Patarétre viszi el a filmet és a stábot, ahova meghívták a zsuki kenyérgyárban dolgozó, több mint 300 Srí Lanka-i péket, és várják azt az ötven Srí Lanka-i vendégmunkást is, akik kolozsvári építkezéseken dolgoznak.

The post A R.M.N. film után a kétnyelvűség kapta a legnagyobb tapsot Ditróban appeared first on Átlátszó Erdély.

A román többség attitűdjét az erdélyi magyarokkal szemben már két éve programszerűen vizsgálja a kolozsvári Bálványos Intézet és a Székelyföldi Közpolitikai Intézet. A program második kiadványát, a Magyarellenesség Romániában című kötetet február végén mutatták be Kolozsváron. Előzménye és ötletadója a regionális identitást vizsgáló Regionális Barométer volt, a program első kiadványa. 

A magyarellenességet nem a sérelemdiskurzus erősítéséért vizsgálták, hangsúlyozták a szerzők a könyvbemutatón. Nem a gyűlöletbeszéd és társadalmi kizárás egyes példáit akarták a nyilvánosság elé tárni, hanem arra keresték a választ, mi a strukturális magyarellenesség: hogyan befolyásolják a magyarokkal szembeni többségi attitűdöt a romániai közbeszéd, a nyilvánosság, a politika és az oktatás egyes dimenziói.

A magyarellenességet felmérő szerzők ‒ Kiss Tamás szociológus, A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, a Transylvania Inquiry közvéleménykutató cég társtulajdonosa, Toró Tibor politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, a Bálványos Intézet igazgatója és Jakab Zalán Tamás politológus, a Transylvania Inquiry elemzője ‒ azt is remélik, hogy eredményeiket közpolitikailag is hasznosítani fogják a döntéshozók.

A kutatók azt nézték meg, 

• mit mondanak a románok a magyarokról a közösségi média vezető politikai oldalain, 
• milyen képet kapnak a román diákok a magyarokról a tankönyvekből, 
• és milyen mérhető álláspontokat alakítanak ki magukban általában a kisebbségekről, illetve konkrétan a magyarokról.

Cikkünk a kötet kutatási eredményeit foglalja össze. Ezeket Kiss Tamással készített interjúnk során tárgyaltuk, amelyet a könyvbemutatón elhangzottakkal egészítettünk ki.

A közéleti Facebook-posztok kétharmada negatív hangvételű

Arra, hogy mit mondanak nyilvánosan a románok a magyarokról, a kutatók az 50 legnépszerűbb román politikai oldal és az 50 legnépszerűbb médiaoldal Facebook-bejegyzéseiben, illetve a hozzászólásokban kerestek rá. Például az AUR és társelnöke, George Simion oldalain, amelyek posztonként átlagosan 7600 interakciót hoztak, illetve az Adevărul és a Digi24 országos hírportálok Facebook-posztjaiban.

A román médiában egy-egy konkrét eseményben csúcsosodik a magyar téma. 2019–2020 között a legtöbb posztot és kommentet hozta

• a gyermeknevelési pótlék növelésére vonatkozó ellenzéki törvényjavaslat,
• az úzvölgyi események,
• a 2019 októberi kormányváltás,
• Srí Lanka-i pékek Gyergyóditróban,
• az autonómiajavaslat utáni Iohannis-botrány
• és a 2020-as önkormányzati és parlamenti választások.

A román politikai oldalak 68%-a negatív hangnemben beszélt a magyarokról, 22%-a semleges és mindössze 10%-a volt pozitív. 

A médiaposztok és -interakciók 58%-a volt negatív, 32%-a semleges és ugyancsak 10%-a pozitív viszonyulású.

A negatív attitűdöt közvetítő bejegyzéseknél az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) vezet 94%-os aránnyal. Magyar témában az USR-PLUS párt- és politikusi oldalain jelent meg a legtöbb bejegyzés, utánuk a PNL oldalai következnek. 

A politikai oldalak mellett leggyakrabban a történelmi lapok (pl. Historia) írnak a magyarokról, tudományos és semleges szempontból. A közéleti napilapok oldalairól pedig nem maradhatnak el a medvés hírek.

A nacionalista kommentek a legnépszerűbbek

Szinte az összes sikeres komment a román nacionalista diskurzust követi, elítéli úgy a magyarokat, mint az RMDSZ-t, és gyakran ellenzi a kisebbségek már meglévő jogait, például a nyelv- és szimbólumhasználatot, áll a kötetben. A kommentelők egy része az RMDSZ betiltását szorgalmazza, és korántsem csak a szélsőjobboldali posztok alatt.

Például a Digi24-nek az Úzvölgyéről szóló cikke alatti egyik legnépszerűbb hozzászólás: „Hargita és Bákó megye Románia területének részei. Romániában az egyetlen hivatalos nyelv a román. A magyar etnikum egy kisebbség Romániában. A többség etnikuma a román. A Román Alkotmány első cikkelyének első bekezdése kimondja, hogy “Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.” Romániában nem létezik Székelyföld. Nincs elismerve.”  (A fordítás a kötetből származik.)

A kisebbségnek semmiféle kontrollja nincs afelett, hogyan jelenik meg a román médiafelületeken – állapítják meg a kötet szerzői.

A PSD mellett az RMDSZ-re égett a korrupt és retrográd címke

Iohannis elhíresült, 2020. április 29-i beszéde („Jó napot kívánok, PSD!” [tört magyarsággal]) halmozza a megbélyegző toposzokat: az RMDSZ és az egész magyar közösség korrupt; az ország érdekeit elásni akaró PSD-vel együtt Románia modernizációját gátolja; el akarták sunyiban csatolni Erdélyt. Gyakorlatilag Iohannis a szélsőjobb klasszikus magyar irredentizmus-retorikáját is belevitte a beszédébe – magyarázta Kiss Tamás.

A korrupt, retrográd címke még a ‘90-es évek polémiájából maradt fenn, a kommunisták vs. nyugatpártiak vitájából. Miután a szociáldemokraták is felzárkóztak a modernizációs elképzeléshez, a civil szféra, illetve a jobboldal kitalálta, hogy a kommunista vs. nyugatost helyettesíti a korruptak vs. nem korruptak dichotómiával. 

Korábban az RMDSZ a progresszív oldalon volt, de a korrupciós vitában a retrográd oldalra sorolódott a többség szemében, mert a magyar elit eseti alkukon keresztül tagolódott be a román politikai szférába, de ezeknek az alkuknak a további lehetőségét kiütötte a korrupcióellenes harc, magyarázta a szociológus. Ezután kezdték korrupciós ügynek nevezni a széles nyilvánosságban például az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási pereit – illusztrálta Kiss.

Gyakorlatilag a legújabb választásokig ez volt nemcsak az RMDSZ, de az egész magyar közösség egyetlen megjelenése a román mainstream médiában: korruptak, akik a toxikus koalíciót támogatják.

Magyarellenes kampány a magyar közösség xenofóbiája nyomán

2020 januárjában Sri Lankából érkezett két vendégmunkás a gyergyóditrói pékséghez. A helyiek idegengyűlölettől fűtve azonnal létrehozták a “Migránsmentes Ditrót akarunk” nevű, zárt Facebook csoportot. Ezt követte Biró Károly segédlelkész uszítása a bevándorlók ellen, majd a ditrói falugyűlés. 

Az akkori migránsozás okait Kiss Tamás és Toró Tibor részletes véleménycikkben fejtette ki az Átlátszó Erdélyen. Ezeket Kiss a könyvbemutatón így foglalta össze:

„Romániának egyáltalán nincsenek kialakult, jó modelljei a bevándorló munkaerő kezelésére. Ditrónak a problémáját megfejelte a magyaroroszágról érkező, idegenellenes kampány. Attól függetlenül is ez egy romániai strukturális probléma, ami épp egy magyar településen tűnt fel.”

A tágabb román nyilvánosság, vezető román politikusok az egész magyar közösséget szélsőséges rasszizmussal bélyegezték meg, állítja a kötet, és ehhez Traian Băsescu 2020. február 3-i nyilatkozatát idézi. Ebben a volt államfő azt állítja, hogy az RMDSZ által radikalizált magyarok a Székelyföldön élő románokkal is hasonló módon bánnak, és valójában „ők maguk diszkriminálják a többséget, miközben diszkriminációt kiáltanak”. Băsescu nyilatkozatát pedig vezető román hírtelevíziók is átvették.

Magyarok a román tankönyvekben

A kutatók megnézték, a román diákok tankönyvei milyen képet sugároznak a magyarokról, mivel a tankönyvek az ismeretek mellett újratermelik a domináns nemzeti kánont. A román nyelv- és irodalom, a történelem és az állampolgári nevelés tankönyvekben kerestek rá a magyarokról szóló részekre, és azt nézték, milyen jelzőket használnak a magyarokra, és hogyan ábrázolják őket a többséghez viszonyítva.

A kutatók 96 digitális tankönyvet vizsgáltak, ezekben 241 szöveghely említette a magyarokat. A tankönyvek a magyarokra leginkább a szomszédos ország lakosaiként hivatkoznak, mintsem hazai nemzeti kisebbségként. A tankönyvek szerint a magyar kisebbség helyzete napjainkra rendeződött Romániában.

A polgári nevelés tankönyvek többnyire semleges információkat közölnek (például demográfiai adatokat), de a román nyelv és irodalom, illetve történelemkönyvekben a negatív szövegrészek dominálnak.

Egyetlen erdélyi magyar író, egyetlen tankönyvben

A magyar diákok a román nyelv és irodalom tanulásával sok mindent megtudnak a többség kultúrájáról. Nincs olyan kisebbségi magyar, aki ne ismerné a román kánon Mihai Eminescuját vagy Marin Predáját. Interkulturális tananyaggal ez fordítva is megtörténhetne. Közös tudás, azaz interkulturális viszony lenne, ha mindkét közösség ismerné a másik kultúra fontos verseit.

A 2011/1-es oktatási törvény 46(10)-es cikke előírja, hogy a többségi történelemkönyveknek is tükrözniük kell a nemzeti kisebbségek történetét és hagyományait, de az előírás csak a történelem tankönyvekre vonatkozik. Ennek fényében a Magyarellenesség Romániában kötet szerzői olyan tantervreformot javasolnak, amelynek célja a „kétoldali akkulturáció” lenne. Azaz ne csak a kisebbség építse be a többség kultúrájának elemeit a saját világképébe, hanem fordítva is. A többség világképe is változzon a kisebbségi szempontok fényében, ez az interkulturális oktatás lényege.

A román diákok már első osztálytól olvasnak világirodalmat, de csekély számú magyar szerzőt ismerhetnek meg. Csupán egy kisebbségi író, Fodor Sándor Csipikéje került be az egyik 4. osztályos tankönyvbe. Mivel a tanítók három különböző negyedikes tankönyv közül választhatnak, a legtöbb román diák soha nem fog találkozni az erdélyi magyar irodalom példájával. 

Történelemleckék az elnyomó magyarokról

A kutatásba bekerült 29 történelem tankönyv tartalmazta a vizsgált szöveghelyek 78 százalékát. Ezek a szöveghelyek elenyésző részét teszik ki a tankönyvek teljes szövegének, osztálytól függően 0,1-1,4 százalékát. 

A magyarokat említő szöveghelyek kis többségét, 53 százalékát tekintették a kutatók semlegesnek. Harmaduk negatív kontextusban említette a magyarokat, és mindössze 14 százalékuk hangvétele volt kifejezetten pozitív. 

A negatív hangvételű szöveghelyek a magyarokat elsősorban úgy ábrázolják, mint a román nép történelmi elnyomói és ellenségei. Ez főleg a Magyar Királyság időszakának bemutatására jellemző, amikor hosszabb időn keresztül a magyarok uralták Erdélyt. A magyarok kizárólag elnyomóként szerepeltek Erdélyben, amely mindig is román föld volt, és uralmuk a románok diszkriminációjával járt ‒ állapítják meg a kutatók az elnyomónarratíva elemeit. 

Ezt a narratívát erősíti a következetes szóhasználat: „gyarmatosító”, „telepes”, „vándornép” vagy „idegen lakosság” címkék gyakoriak a magyar nemzet neve mellett. Csak az apróbetűs részek mutatják be az etnikai és vallási sokszínűséget mint az ország területi-társadalmi örökségét.

Trianon után pozitív példaként írják le a kisebbségek politikai önszerveződését és a román állam által nyújtott kisebbségi jogokat, de a jelenkor tárgyalásából kimaradnak az etnikai konfliktusok, vagy épp csak megemlítik az olyan releváns kérdéseket, mint a marosvásárhelyi fekete március, állapítják meg a kutatók.

Az állampolgári nevelés tankönyvek kerülik a magyarokat, de szolidaritásra ösztönöznek

Az állami berendezkedés fejezetében nem derül ki, hogy élnek mások is az országban. Gyakorlatilag a román gyerekek evidenciaként tanulják, hogy nem létezik az országban pluralizmus – magyarázta a könyvbemutatón Toró Tibor.

Például az alábbi ábra a román népviseleteket mutatja be tájegységek szerint. Ezzel nem az a baj, hogy a román népviselet sokszínűségéről beszél, hanem hogy az egész országot uniformizálja, kizárólag román népviseletekkel fedi le.

Egy másik térkép a történelemkönyvből hamisan ábrázolja a Romániában élő magyar és szász kisebbségeket, csökkenti a demográfiai súlyukat. A kép alapján úgy tűnik, mintha majdnem annyi szász élne az országban, mint magyar.

„A román oktatás világosan azt mutatja, hogy Románia nemzetállam. Mindeközben a magyaroknak párhuzamosan iskoláik vannak, épített örökségekre vigyáznak, politikailag mobilizáltak. Az egyszerű ember szempontjából ez ténylegesen egy anomália” – hangsúlyozta a könyvbemutatón Toró Tibor.

A polgári nevelés tankönyvek pozitív példát is szolgáltatnak. Az egyik az interkulturális társadalmat fához hasonlítja: „A leveleken olyan fogalmak kerülnek bevezetésre, mint az elfogadás, a reciprocitás, a tolerancia, a bátorítás, a megerősítés vagy a szolidaritás. Hiszen olyan gyakorlati feladatokat fogalmaz meg, amelyek segítségével a diákok minden hónapban más-más romániai kisebbséget ismerhetnek meg” – írják a kötet szerzői.

A románokat és a magyarokat is megkérdezték, hogy mit gondolnak a magyar kisebbségről

A kötet első fejezetét hagytuk utoljára, a közvéleménykutatást arról, hogy magyarellenes-e a román társadalom, és hogy a magyarok interiorizálják-e a többség róluk szóló vélekedéseit.

1469 személy vett részt a telefonos felmérésben, és 1149 töltötte ki az online kérdőívet. Az alanyok egyik fele általánosított kérdéseket kapott a Romániában élő kisebbségekről, a másik felének ugyanezt a kérdéssort a magyarokra konkretizálva tették fel.

A közvéleménykutatás azt mutatja, hogy a román többség nem tartja magát kisebbségellenesnek, de attól még létezik az országban magyarellenesség, valamint romaellenesség is. Magyarellenességről beszélünk, ha a magyarokkal szembeni diszkrimináció aránya nagyobb, mint általában a kisebbségekkel szemben.

A kutatók arra kérdeztek rá, hogyan élnek együtt a mindennapokban a román és a magyar etnikumúak, és a többség egyetért-e a magyarok identitásának megtartásával és kultúrájának átörökítésével.

A románok többsége nem kirekesztő, de

A válaszadók nagy része elfogadna magyart szomszédként (92%) vagy családtagként (87%). Háromnegyedük pedig nem fogadja el, hogy a munkaadók előnyben részesítsék a románokat a magyarokkal szemben azért, mert a románokban jobban megbíznának. Még az olyan állásoknál sem, mint a bírói vagy rendőri.

Az ilyen jellegű gazdasági diszkriminációt leginkább az alacsony képzettségű, az inaktív és a szegényebb lakosság támogatja, legkevésbé a felsőfokú végzettségűek, a diákok és az USR-PLUS-szavazók.

A vizsgálatból az is kiderül, hogy 2012 óta jelentősen, 56-ról 75 százalékra nőtt azok aránya, akik nem kérdőjelezik meg, hogy magyarokat is lehessen polgármesternek vagy parlamenti képviselőnek választani.

A többségi preferenciákat nem befolyásolja negatívan, ha kisebbségi indul államelnöki tisztségért: Romániának jelenleg is német származású államelnöke van. Viszont egy magyar etnikumú elnökjelölt már kevésbé népszerű: a megkérdezettek 57%-a szavazna más etnikumú elnökjelöltre, de magyar jelöltet csak 40% támogatna.

A rendszerváltás óta a román középosztály nyugatosodásra törekszik. Ez feltételez egy antidiszkriminációs, antirasszista attitűdöt ‒ magyarázta Kiss Tamás a tolerancia növekvő szintjét. Úgy véli, a diszkriminációellenes attitűdre rá lehetne erősíteni magyar szempontból is: 

„Szerintem attól, hogy a magyarok hogyan tudják az identitásukat újratermelni, nem fog a román középosztály hasra esni, ahogyan a magyar intézményes és területi tulajdonjog-követelésektől sem. De ha fel tudjuk mutatni azt, hogy az egyenlő hozzáférés nem valósul meg, hogy egyéni szinten nem is, de strukturális szinten diszkrimináció történik, akkor egyértelmű lesz, hogy sem a román középosztály, sem a politikusok egy része nem szeretne a diszkrimináló szerepében tetszelegni.”

Oktatás jöhet, autonómia nem

„A megkérdezettek kicsivel több mint fele támogatja az anyanyelvi oktatást, körülbelül negyede a hivatalos nyelvhasználatot és a különálló iskolák létrehozásának jogát, míg az autonómia támogatottsága 11%” – olvashatjuk a kötetben.

A többségnek a kisebbségi jogokkal szembeni attitűdjéről 1995 óta készültek felmérések, de azóta sem tapasztalható trendszerű javulás. Megfigyelhető, hogy nagyrészt azok gondolják, hogy a magyar kisebbség „túl sok joggal rendelkezik”, akiknek nincsen közvetlen kapcsolatuk magyar közösségekkel. Például az olténiaiak 33%-a, illetve a bukarestiek 30%-a, hisz ők kizárólag az iskolából és a román média felületeiről kapnak hivatalos információkat a magyar kisebbségről.

A románok túlnyomó többsége, 83 százaléka tolerálja más nyelvek használatát, de a magyar nyelvhasználattal kevésbé toleráns (69%). Konkrét helyzetnél a mérleg át is fordul: a románoknak csak 26%-át nem érinti érzékenyen, ha a jelenlétében magyarul beszélnek, és 54% gondolja udvariatlanságnak, ha a kisebbségiek nem váltanak át románra.

A többségi válaszadók több mint negyede (26%) támogatná, hogy a román gyerekek is tanuljanak magyarul az iskolában azokon a településeken, ahol a magyarok jelentős arányban élnek. De a romániai oktatásból ez a típusú elképzelés teljes mértékben hiányzik, mondta Kiss Tamás.

„Markó Béla nyilatkozta valamikor tíz évvel ezelőtt, hogy a székelyföldi román gyerekek is kellene tanuljanak magyarul. Ez akkor földtől elrugaszkodott képtelenségnek tűnt, holott ez kellene legyen az egyik központi követelés. Nem az, hogy még kevesebbet tanuljanak románul a magyar gyerekek” – véli Kiss Tamás.

„A duális nyelvi képzés igényét a vegyes házasságban élő, értelmiségi szülők vetették fel. Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában lehetne erre igény, akár a románok részéről is. Az Egyesült Államokban spanyol–angol viszonylatban jól működik, ahol vigyáznak arra, hogy a kisebbségi és többségi tanulók tanuljanak mindkét nyelven egyszerre. Ez a típusú elképzelés teljes mértékben hiányzik itt. Kelet-Európában csak az ex-jugoszláv térségben jelent meg, Szlovéniában modellként, a Vajdaságban pedig alternatívaként” – magyarázta a szociológus.

Milyen a „jó magyar” a románok szerint?

Bár a román válaszadók ellenzik a magyarokkal szembeni egyéni kizárást és diszkriminációt, nem támogatják a kulturális reprodukciót lehetővé tevő intézményeket, illetve a nyelvi pluralizmust. Ez a monokulturális integráció lényege: nem akarja felszámolni a kulturális különbségeket, de a privát szférába kívánja szorítani azokat. Ideális esetben nem helyezi a többségi kultúrát és életvitelt a kisebbségi fölé.

Az a jó magyar, aki az identitásépítés kérdésében a követeléseit alább hagyja. Azaz megmarad egyénileg magyarnak. Énekelhet a zuhany alatt, amit csak szeretne, viszont az ajtón már román állampolgárként kell kilépjen – illusztrálta a románok elvárását Toró Tibor, utalva Mihai Tudose volt kormányfő egyik RMDSZ-nek címzett posztjára: „Să cânte sub duș ce vor, dar afară e România.”

Ez a toposz jelen van majdnem minden párt diskurzusában az USR-től az AUR-ig. Lehet valaki jó magyar az AUR diskurzusában is, a lényeg, hogy vállalja a mainstream román társadalom integrációs logikáját – tette hozzá a politológus.

Milyen kisebbségpolitika mellett alakult Romániában a magyarság képe?

„A kutatás kiindulópontja a Ceaușescu-rezsim volt, amelyre az erdélyi magyar köztudat az asszimiláció bugyraként emlékezik – válaszolta Kiss. – De szerintem a Ceaușescu-rezsim inkább a disszimiláció időszaka volt, vagyis a kizárás logikáján alapult. Akkor nem volt semmiféle állami támogatottsága a kisebbségi intézményrendszernek. A magyarok egyházi- és magánvagyonokból próbálták fenntartani a kisebbségi intézményeket. Viszont ezzel párhuzamosan kiépült egy államilag finanszírozott és ellenőrzött oktatási hálózat. 

Az 1950-es évek elején még a csángóföldön is voltak a Magyar Népi Szövetségnek iskolái. Gyakorlatilag szovjet mintára a territoriális nyelvi jogi autonómiának volt egyfajta rendszere. Ennek a fajta, közszféra fölötti hegemonisztikus kontrollnak szerintem továbbra is van jelentősége Romániában.

A ‘90-es években az RMDSZ programja még az akkomodációra alapozott. Azóta ez egy aszimmetrikus akkomodációba váltott. Vannak kisebbségi intézmények, de a közintézmények és a közszféra pluralizálódása nem ment végbe. Utóbbiról a magyar elit és habituális értelemben a magyar közösség is lemondott. 

A magyar elit számára ez kényelmes állapot, mert közvetíthet a többségi intézményrendszer és a magyarok között. A többségieknek is jó a kialakult helyzet, mert nem kell a komfortos nemzeti kánonjaikat átalakítaniuk. Ilyen szempontból is interiorizálódott a hierarchia kisebbség és többség között” – magyarázta a szociológus.

Párhuzamosodás: a magyar világ a románok számára egyáltalán nem létezik

„A romániai magyarok intézményrendszere már nehezen lehetne ennél magyarabb, mint amennyire jelenleg az. A magyarok politikai szférája, érdekképviselete, oktatási rendszere nehezen lehetne már magyarabb ennél, és nehezen lehetne még párhuzamosabb a többségivel, mint amilyen jelenleg” – fogalmazott Kiss Tamás a könyvbemutatón.

A magyarok indentitásának reprodukcióját megengedi ez a rezsim, de kontrollt is gyakorol fölötte, mivel a közszférát egyáltalán nem alakítja át ehhez mérten. Olyan, mintha „két párhuzamos világ működne Romániában” – magyarázta a szociológus.

Csakhogy ezek annyira párhuzamosak, hogy a magyar világ a románok számára egyáltalán nem létezik. A magyarok ülnek a saját „intézményes gettójukban”, de úgy, hogy a többség ezzel soha nem kell találkozzon – mondta Kiss.

Ha a magyar ember kilép ebből az intézményrendszerből, akkor már tökéletes román nyelvtudást várnak el tőle. Ezt várja el saját magától is, tehát interiorizálja, pedig ebből az intézményrendszerből biztosan nem jöhet ki tökéletes nyelvtudással – illusztrálta Kiss, hol ütközik a kisebbségi jogérvényesítés a Romániában uralkodó nyelvi ideológiával.

A kolozsvári Apáczai líceum abszolút magyar közeg, szinte ugyanolyan nyelvi környezet, mint egy gyimesfelsőloki iskola: mindkettőben meg lehet tanulni románul, de nem úgy, mint egy anyanyelvi beszélő ‒ magyarázta Kiss. A kisebbség-többség sok helyen találkozhat, de az a kérdés, hogyan lehet olyan felületeket csinálni, hogy azok szimmetrikusak legyenek. A duális nyelvi képzés eljutott egy beadvány szintjéig, de az intézményes tervezéstől még távol áll, az országban nincs példa szimmetrikus oktatásra, mondta Kiss.

A román érettségi a nyelvi frusztrációt generálja

A politikai elit jelentős része ahelyett, hogy tematizálná az érettségi procedúrában rejlő diszkriminációt – hogy a magyar intézményes környezetben tanuló és magyar anyanyelvű diákokat román anyanyelvűeknek kidolgozott eszközökkel vizsgáztatják –, a magyar oktatás alacsonyabb színvonalának a gondolatát teszi magáévá ‒ kifogásolta Kiss Tamás.

Kelet-Európában különböző oktatási modellek érvényesülnek. A Balti államok vagy a posztmajdani Ukrajna nyelvi eltolódást akar elérni a kisebbségi nyelvhasználatban. Ez a linguistic shift valamilyen tranzittal átvezeti a diákokat a kisebbségi nyelvhasználattól a többségihez, magyarázta a szociológus. 

A másik modell a többségi nyelv érettségijéből a kisebbségiek egyenlő hozzáférését hiányolja. Ezért fokozatosan kiveszi a programból a többségi nyelvi érettségit, de továbbra is tanítja a többségi nyelvet. Például Macedóniában és Szerbiában a kisebbségiek már nem érettségiznek a többségi nyelvből. A szociológus úgy látja, hogy Románia is egyre inkább egy speciális román érettségi irányába tart, bár nagyon távol vagyunk tőle, és a magyar elit sem akarja, hogy ne legyen egyáltalán román érettségi. A törvényi keretek már megvannak, például a kisérettségi a 8. osztály végén már új módszertannal működik – egészítette ki a szociológus.

A nyelvtudás csökken, a nyelvi frusztráció nő

A magyarok szubjektív román nyelvtudása csökkenést mutat a 2002-es vizsgálatokhoz képest. Akkor 35% vallotta magáról, hogy tökéletesen beszél románul, 2020-ban már csak 22% gondolta így. 

Ezzel együtt erősödött a nyelvi frusztráció, a magyarok 20%-a szorong, ha románul kell beszélnie, illetve 38% azt szeretné, ha nem lenne akcentusa, és nem tűnne fel román környezetben, hogy valójában magyar.

A magyarok nem diszkrimináció-tudatosak, azaz nem értelmezik saját helyzetüket a diszkriminációs problémaként, nagymértékben interiorizálják és a nyelvtudás szempontjából felnagyítják a román többség elvárását.

Nagyváradon vagy Marosvásárhelyen például a tanácsosok egymást bosszantják, hogy ki nem tud elég jól románul. Az ülések román nyelven zajlanak úgy, hogy a magyarok többségben vannak a vásárhelyi tanácsban. A tanácsülésen a magyar nyelvhasználat fel sem tevődik, ezt jelenti az interiorizáció a gyakorlatban ‒ magyarázta Kiss.

Cserébe nem engedünk be a kisebbségi tereinkbe románokat, mert az megváltoztatná a nyelvhasználati normáinkat. Ha például beengedünk románt a családba, az megváltoztatja a család nyelvhasználati habitusát ‒ illusztrálta a nyelvi asszimmetriát a szociológus.

Ha a kisebbségi beengedi a többségi románt a kisebbségi intézménybe, az automatikusan nyelvváltást jelent. Ahhoz, hogy frusztráció nélkül be tudja engedni, egyenlő viszony, nyelvi szimmetria kellene: hogy ne legyen alapértelmezett a beengedett románnak, hogy a tíz magyarnak attól, hogy ő ott van, románul kell tovább kommunikálni ‒ magyarázta Kiss. Ebből a szempontból szerinte jogos a kifogás, hogy a kisebbségi nem tud úgy nyitni, hogy közben ezt a fajta asszimmetriát nem építi le.

Mit gondolnak a magyarok a román-magyar együttélésről?

A magyarok sokkal konfliktusosabbnak értékelték a két etnikum közötti interakciókat, mint a románok, de a diszkrimináció hipotézise nem igazolódott be. A magyarok többsége, 57 százaléka nemmel válaszolt arra, hogy magyar etnikuma miatt tiszteletlenebbül bántak-e vele, rosszabb kiszolgálást kapott volna (80%), vagy igazságtalanul büntette volna meg a rendőr (92%). 

Konfliktusosabbnak érzik a magyar-román viszonyt a fiatalok, a szerényebb anyagi körülmények között élők és a tömbvidéken élők, ahol nincs román nyelvű kitettség. Ők általában rosszabbul is beszélnek románul. Kevésbé tartják konfliktusosnak a magyar-román viszonyt a szórványban élők, és akik jól beszélnek románul.

A kisebbségi diskurzusok az úgynevezett „institutional ownership” logikáján alapulnak, tehát azon, hogy ki birtokolja a területi és intézményes tulajdont – magyarázta Kiss Tamás. 

„Ezt azzal tudnám szemléltetni, amikor az egyik interjúm során egy falusi értelmiségitől megkérdeztem, mi lenne az ő jövőképe itthon. Erre a válasza az volt, hogy »kakastollasok sétáljanak a házam előtt!«

Tehát nem az egyenlőséget akarta, hanem a magyar tulajdonjogot egy terület fölött, szimbólumokkal megtűzdelve. Nyilván nem abban az értelemben kakastoll, hogy revíziót akarna, mert egy épeszű ember sem akar revíziót, de ebben a fajta tulajdonjogban gondolkodnak az emberek. Nagy szemléletváltás kellene, hogy ne ebben gondolkodjunk, hanem az egyenlőségben és a kisebbségi közösség emancipációjában” – mutatott alternatívát Kiss Tamás arra, hogyan gondolkodhatnánk magunkról.

Címlapkép: Román nacionalisták az úzvölgyi katonatemető bejáratánál. Fotó: Egyed Ufó Zoltán

The post Miért magyarellenes a romániai többség még akkor is, ha nem? appeared first on Átlátszó Erdély.