A nők média-reprezentációjáról, az újságírónőket ért online zaklatásról és arról tartott képzést Iva Paradjanin Lilić szerb újságíró a Thomson Alapítvány gyakornoki programjában, amelyben részt veszek, hogy hogyan írjunk, beszélgessünk feminista témákról a sajtóban.

Sokunkban merül fel a kérdés, 

hogyan lehet konstruktív mederbe terelni a nők dühét. 

Erről beszélgettem Ivával, illetve arról, hogyan érintik a nőket az autoriter rezsimek, miért hanyatlik a bizalom a hagyományos médiában, és hogyan teremtsünk új platformokat a nők hangjának.

„A nők tapasztalatai egyszerre politikaiak, személyesek és rendkívül erőteljesek – és elengedhetetlen, hogy hallatszódjanak” – mondja Paradjanin, aki mindezt a gyakorlatban is elősegíti. A hagyományos médiában szerzett vegyes tapasztalatai után indította útjára a Tampon zona szerb feminista podcastet, ahol az empátia, őszinteség és sebezhetőség mellett időnként a harag is helyet kap.

A YouTube csatorna és podcast abból a felismerésből született, hogy hiányoznak a közbeszédből lényeges, nőket érintő témák, női szempontok. Rövid idő alatt multimédiás platformmá és közösséggé nőtte ki magát, ahol a nők nyíltan, szégyen nélkül beszélhetnek azokról a témákról, amelyeket a társadalom gyakran „magánügyként” vagy „kellemetlenként” kezel – a menstruációtól és a szexuális erőszaktól kezdve a mentális egészségen át a testképpel kapcsolatos problémákig.

Szerbiában is alulreprezentáltak a női hangok a Global Media Monitoring Project szerint is: a hagyományos médiában 

a forrásoknak és szereplőknek csupán egyötöde nő.

Így a férfiak nézőpontjai, történetei és prioritásai formálják a közbeszédet, a fontosnak minősített témákat. „Ez az aránytalanság meghatározza, hogyan látjuk a világot. A fiatal lányoknak megüzeni, mi számít ’fontosnak’, és mi az, ami nem az. Egyben azt is üzeni, hogy a nők hangja másodlagos.” – Paradjanin szerint ezért volt sürgető szükség arra, hogy egy nőket megszólaltató platformmal ellensúlyt képezzen. 

„Ha egyenlőbb társadalmat akarunk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hanem aktívan tennünk kell érte” – hangsúlyozza.

Platform a láthatóságért, az ellenállásért és a közösségépítésért  

Mivel a podcast népszerűsége gyorsan növekszik a nők körében, Paradjanin új lehetőséget látott a női közönség valódi megszólítására. A podcastok ugyanis megkerülik a hagyományos média úgymond kapuőreit, a kontrollt és a cenzúrát, így a marginalizált hangok torzítás nélkül juthatnak el a hallgatókhoz. 

Emellett a formátum ösztönzi a hitelességet és a sebezhetőség felvállalását, amelyek elengedhetetlenek, ha érdemben szeretnénk beszélni nemi szerepekről, jogokról és identitásról.

„A nők tapasztalatait túl gyakran leegyszerűsítik, félreértik, vagy hamis narratívákba szorítják. A podcast lehetőséget ad arra, hogy ezeket a történeteket elejétől a végéig, teljes egészében meséljük el, szenzációhajhászás vagy leegyszerűsítés nélkül. Biztonságos, bensőséges tér, ahol árnyalt és összetett beszélgetések zajlanak – pontosan amire szükség van  a feminista témák esetében” – hangsúlyozza. Ami számára a legvonzóbb ebben a formátumban, az a személyesség és a könnyű hozzáférhetőség.

Paradjanin szerint a podcast nem csupán a beszélgetésről szól, hanem a meghallgatásról is. „Nem csak történetek elmondásáról van szó, hanem egy olyan közösség megteremtéséről, ahol a nők láthatóak és hallhatóak, ahol egymást erősíthetik, tanulhatnak egymástól, és ahol az egyéni történetekből kollektív cselekvés születik.” 

A hallgatók nem passzív fogyasztók, hanem aktív résztvevők. A Tampon zona egyik legfőbb küldetése, hogy támogató hálózatot építsen, és felerősítse a nők kollektív hangját.

Elérni a perifériákat

A független médiumok gyakran nem jutnak el a marginalizált közösségekhez. A nemek közötti egyenlőségre fókuszáló tartalmak leginkább a fiatal, városi, iskolázott réteget érik el, míg a vidéki, alacsony iskolázottságú, szegény vagy idős nők problémái alig kapnak figyelmet.

Paradjanin maga is elismeri, hogy a feminista médiumnak megvannak a korlátai. Ezért hozták létre a Tampon zona lokal műsort, amelynek célja a média decentralizálása és a Szerbia-szerte élő nők hangjának felerősítése. A projektben különböző településekről származó újságírók és tudósítók szólalnak meg, olyan témákat hozva be a nyilvánosságba, amelyek helyi szinten és országos szinten is fontosak.

„Hiszünk abban, hogy minden tapasztalat értékes, és minden történet megérdemli, hogy elmeséljék. Így tudjuk láthatóvá tenni a vidéki, a szegény és az idős nők problémáit – azokét, akiket a fősodratú média többnyire láthatatlanként kezel” – hangsúlyozza.

A projekt során olyan ügyeket tártak fel eddig, amelyek később a nagyobb médiumok figyelmét is felkeltették: a nőgyógyászok hiányát a kisvárosokban, az idős vidéki asszonyok mindennapi küzdelmeit, a roma nők helyzetét a szülészeteken vagy a fiatal falusi lányok életkörülményeit.

A megszerzett jogok nem biztos, hogy örökérvényűek

Az online tér, amely valaha a kapcsolódás lehetőségét kínálta, mára egyre inkább a nőgyűlölet és a gyűlöletbeszéd csataterévé vált. „Nem sokkal a Tampon zona elindítása után rá kellett jönnöm, hogy valójában nem létezik teljesen biztonságos tér – különösen nem a nők számára” – mondja Paradjanin. Miközben az online nőmozgalmak egyre erősebbek, olyan figurák, mint Andrew Tate, hatalmas követőtáborokat gyűjtenek, és szélsőjobboldali, nőellenes ideológiákat terjesztenek.

Ez azonban nem elbizonytalanította, hanem megerősítette Paradjanint abban, hogy a nők láthatósága és a jelenléte elengedhetetlen. „A nőellenes hangok globálisan és lokálisan is erősek és terjednek” – figyelmeztet. Szerinte a médiatudatosság oktatására lenne szükség, amelynek része kell legyen a nemi szempontok érvényesítése, hogy a közösség képes legyen felismerni és megkérdőjelezni a káros narratívákat.

„Egy dolgot biztosan tudok: többen kell legyünk, hangosabbak és radikálisabbak a jogaink érvényesitésében, mert úgy néz ki, hogy a már kivívott jogok nem örökérvényűek” – mondja.

Nők a társadalmi ellenállás élén

Az online tér nőgyűlölete visszatükrözi azt a fizikai és intézményi valóságot is, amellyel a nők Szerbiában szembesülnek. Paradjanin a kockázatokról is beszélt, amelyeket a nők vállalnak tüntetéseken és aktivizmus során: 

„A nők aránytalanul nagyobb mértékben válnak célponttá az utcai tiltakozásokon – a túlzott rendőri erőszak, a könnygáz, a fizikai támadások, a letartóztatások és a megfélemlítés révén. Ez nem véletlen, hanem pontosan azért történik, mert a nők jelenléte a rendszer elleni kiállást testesíti meg.” A női aktivisták és demonstrálók elleni támadások nemcsak fizikai erőszakot, hanem szexuális fenyegetéseket, online zaklatást és megalázó nyilvánosságra hozatalt is magukban foglalnak.

Szerinte a rendszerszintű elnyomás átfogó nemzeti stratégia része, amelynek célja az ellenállás elhallgattatása. A tiltakozókat, aktivistákat és újságírókat zaklatás, erőszak, cenzúra és szervezett lejárató kampányok érik. 

A szerbiai tiltakozások 2024 novembere óta tartanak, miután Újvidéken összeomlott az akkor nemrég felújított vasútállomás tetőszerkezete. A balesetben 16 ember vesztette életét. A tragédiát sokan a korrupció és az állami felelőtlenség következményének tartják. A diákok megmozdulása hamar kiszélesedett, tanárok, újságírók, civil csoportok is csatlakoztak. Követeléseik között szerepel az elszámoltathatóság, a korrupció felszámolása, a demokratikus intézmények és a sajtószabadság védelme. A hatalom rendszeresen erőszakosan és megfélemlítően lép fel a tüntetők ellen. A határon túli magyarokat érintő kérdésekkel, köztük a szerbiai tüntetésekkel is rendszeresen foglalkozik a pozsonyi Pátria Rádió HaTuMa podcastje.  

A gazdasági nyomás tovább súlyosbítja a helyzetet: a nőies szakmákban dolgozó nők – például a pedagógusok – akár az állásukat is elveszíthetik, ha szembe mennek a hivatalos narratívával. „Az állam az erőszak, a médiamanipuláció és a gazdasági eszközök kombinációjával kelt félelmet a társadalomban, hogy ne csak az egyes nőket, hanem az egész társadalmat fegyelmezze” – mutat rá Paradjanin.

A feminizmus egyik fő célja az elnyomás felszámolása,

így a nemi igazságosságért folytatott küzdelem szorosan összefonódik a demokráciáért, a szólásszabadságért és az emberi jogokért vívott küzdelemmel. 

„Legyen szó diákokról, akik tiltakoznak, nőkről, akik a jogaikért állnak ki, független újságírókról, akik visszaéléseket tárnak fel, vagy munkásokról, akik tisztességes munkakörülményeket követelnek – mindannyiukat elnyomás, megfélemlítés és elhallgattatás fenyegeti” – mondja. Szerinte ha felismerjük ezt a közös küzdelmet az autoriter kontroll ellen, akkor a civil szereplők képesek lehetnek szolidaritást építeni egymás között és valódi társadalmi változást elérni. 

Felelős újságírással az erőszakkal szemben

Paradjanin tagja a Journalists Against Violence nevű szerbiai munkacsoportnak, amely az etikus, nemi alapú erőszakról szóló tudósítást szorgalmazza. Úgy látja, hogy a Nyugat-Balkánon lassan, de érezhetően van előrelépés: egyre több újságíró és médium ismeri fel, hogy szükség van érzékeny, pontos és a túlélőket tiszteletben tartó tudósításra, amely elkerüli a szenzációhajhászatot. „Egyre inkább elismerik, hogy a felelős újságírás kulcsszerepet játszhat a szemléletformálásban, a káros sztereotípiák megtörésében és jobb közpolitikák előmozdításában” – hangsúlyozza.

A kihívások azonban továbbra is jelen vannak. A politikai nyomás, a kevés képzés és a bulváros megközelítések továbbra is gyenge minőségű tudósításokat eredményeznek. 

„Az elmúlt hónapokban például szemtanúi voltunk annak, hogy női egyetemisták intim felvételeit terjesztették országos televízióban és médiában következmények nélkül. Az ilyen esetek visszavetik a fejlődést, és megmutatják, mekkora hatalom van azok kezében, akik irányítanak.”

A harag is lehet konstruktív erő 

Bár a nők haragját gyakran lekicsinylik vagy érvénytelennek tartják, Paradjanin szerint ez kulcsfontosságú a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelemben. Ahhoz, hogy valóban hatékony legyen, ezt a dühöt stratégiai gondolkodással, empátiával és kitartással kell konstruktív mederbe terelni – aktivizmusba, oktatásba, történetmesélésbe és érdekképviseletbe.

„Számomra a harag mindig is katalizátor volt – energiát és eltökéltséget adott ahhoz, hogy megszólaljak, hogy szembeszálljak a fennálló renddel, és hogy változást követeljek” – mondja. Ha olyan tereket teremtünk, ahol a nők biztonságosan és közösen fejezhetik ki a frusztrációjukat, akkor ez a harag valódi politikai és társadalmi cselekvéssé formálódhat.

„A nők haragja jogos, szükséges, és alapvető része az igazságért folytatott mozgalmaknak” – teszi hozzá. „Mélyen gyökerezik az elnyomás elleni küzdelemben, és mindaddig nélkülözhetetlen marad, amíg az egyenlőtlenség létezik.”

A művészettörténettől a sportújságíráson át a feminizmusig

Iva Paradjanin szerb újságíró művészettörténet szakon végzett, de friss diplomásként váratlan területen kezdte újságírói pályáját: sportriporterként a B92-nél. „Eleinte furcsa volt, főleg azért, mert nem sokat tudtam a sportról” – emlékszik vissza. Mégis, ez a tapasztalat formáló erejűnek bizonyult. 

„Ott találkoztam először munkahelyi diszkriminációval, ugyanakkor kivételes mentorom is akadt: Szerbia egyik legismertebb sportújságírója, aki a nők láthatóságáért küzdött a sportmédiában. Tőle tanultam meg, hogy a szakértelem és az elkötelezettség erős alapot jelent” – meséli Paradjanin. Ez a támogatás hatással volt arra, ahogyan a vezetésről, a nők közötti szolidaritásról, a mentorálás fontosságáról gondolkodik.

A B92 után a VICE-nál, az ELLE-nél és a Buro 24/7-nél is dolgozott. Olyan témákkal foglalkozott, amelyek később meghatározták pályáját, mint a nők jogai, a nők és szexuális kisebbségek reprezentációja és a fiatalok ügyei. 

„Akkoriban a VICE fantasztikus platform volt – fiatalok készítettek tartalmat fiataloknak, ráadásul szokatlan szabadsággal választhattuk meg a témákat. Ebben a régióban ez az újságírói szabadság forradalminak számított” – idézi fel. Elsők között voltak Szerbiában, akik nyíltan foglalkoztak a nők és az LMBTQ+ közösség jogaival, valamint a fiatalok mindennapi problémáival.

A hagyományos médiában időnként korlátozó mechanizmusokkal is szembesült, például cenzúrával és értetlenséggel a szerkesztőségi vezetés részéről. „Gyakran csak múló divatként tekintettek a feminizmusra, ahelyett hogy elismerték volna: a nők tapasztalatai önmagukban is politikai jelentőségűek. Ezzel együtt azonban nehéz felismerésre is jutottam: az emberek – nem véletlenül – elvesztették a bizalmukat sok hagyományos médiumban. Világossá vált számomra, hogy valami egészen újat kell létrehozni. Egy olyan teret, amely bizalomra, őszinteségre és a közönséggel való valódi kapcsolatra épül” – mondja.

A nyitókép forrása a protesti.pics.

The post Düh, empátia, tabumentesség egy helyen? appeared first on Átlátszó Erdély.

Miközben a sepsiszentgyörgyi Osonó diáktársulatban és a sepsiszentgyörgyi drámaoktatásban történt abúzusokat tártam föl, számos olyan erdélyi magyar színházi szakemberrel találkoztam, akik természetesnek veszik, hogy a struktúrák hierarchikusak. Valójában alig van hely, ahol nem. 

De az a meglepő, hogy sokszor még olyanok is azt gondolják, hogy az erőszak alkalmazásának valamilyen formája belefér a színházi nevelésbe és a színházi alkotásba, akik nem erősen abuzív hírnévvel rendelkező intézményekből érkeznek. Sokan gondolják, hogy ha a rendező leüvölti egy színész fejét, az elfogadható.

Előfordult, hogy felemlegették, hogy ugyan bizonyos, nagynevű román rendezővel igen nehéz volt a társulat sorsa, mert szokása, hogy néha hozzávág egy-egy díszletelemet az emberekhez, de az így elért eredmény felülírja a hozzá vezető szenvedést.

Nemcsak a színházi közeg sajátossága ez. Gondoljunk csak arra, hogy sokan még mindig azt hiszik, a sportteljesítmények elérésében is indokolt az erőszak a gyerekekkel szemben.

Nevelés vagy idomítás?

Én azonban, mint egy olyan személy, aki eleve a hierarchikus működésben sem hisz, pusztán az egyenlősítésben, azt gondolom, az erőszak nem valid eszköz, hanem hiba vagy bűn – és semmilyen előadás nem érhet annyit, hogy gyerekek sérüljenek miatta. 

Jó, nekem ezt nem kell elhinni, saját radikális erőszakmentességemet még sokszor a barátaim is gyanakodva figyelik. Lentebb még több szerzőt hozok, akik maguk is szakmai szempontok alapján alá tudják támasztani, hogy létezik egy kölcsönös dialóguson és kooperáción alapuló alkotási lehetőség. 

Én meg csak azt próbálom mondani, mi lenne, ha az erőszaknak semmilyen formáját nem fogadnánk el, sem magánéletben, sem szakmaiban? És Jean-Jacques Rousseau-tól a kortárs baloldali pedagógiai gondolkodókig senki sem kérdőjelezi meg, hogy a nevelés addig nevelés, amíg nincs benne erőszak. Különben idomítás. 

Mégis, sok drámatanár és színházi vezető ma is azt vallja: néha kell a nyomás, a megalázás, a fájdalom – különben nincs igazi áttörés a színpadon.

A modern színházpedagógia, a pszichológia és a gyermekvédelem egyhangúan állítják: az ilyen kijelentések azonban nemcsak veszélyesek, hanem alapjaiban tévesek. A kreativitás nem az abúzusból, hanem a biztonságból nő ki. A rendező nem terapeuta, nem edző, nem atyaisten. A jó előadás nem attól lesz jó, hogy a színész zokog a színpadon, hanem attól, hogy hitelesen és biztonságosan tudja átélni a szerepet.

Eszközt kapjanak az elnyomás ellen

Miközben a cikket írtam, mélyebben megismerkedtem Paulo Freirének Az elnyomottak pedagógiája című könyvével, amely egy olyan modellt szeretne megvalósítani az oktatásban, amely megszünteti a hierarchiát tanár és diák között, és dialóguson alapuló, partneri viszonyt javasol. A kritikai pedagógiában tehát nincs hierarchia, nem az történik, hogy a tudással felkent vezető alászáll és jól kiokosít mindenkit, hanem alapvetően közösen határozza meg velük a célokat, a folyamat módja demokratikusan alakul ki, illetve a tanulás vagy alkotás célja a szereplők helyzetére való rávilágítás, és hogy

Ebben a folyamatban nem passzív aktorok képződnek, hanem szabad emberek, akik felismerik az elnyomás formáit, és nem reprodukálják azokat. 

Rám hihetetlen felszabadító hatással volt a könyv. Nagyon örültem, mikor kiderült, hogy a szintén brazil Augusto Boal ebből inspirálódva megírta Az elnyomottak színházát. Ez utóbbi kötet alapgondolata, feltevése, hogy milyen jó lenne, ha a színház sem folyamatában, sem eredményében nem reprodukálná a társadalmi elnyomásformákat. Akárcsak Freirénél, az oktató vagy a rendező partner, soha nem lehet maga sem elnyomó. 

Vagy említhetjük az afroamerikai bell hooks (írói álnév szándékosan kisbetűvel – szerk. megj.) feminista, kultúrakritikus munkásságát, aki szerint a tanulásnak felszabadító, örömteli, biztonságos térben kell történnie. Erősen kritizálja azokat az autoriter oktatási modelleket, amelyek megfélemlítésre, megszégyenítésre építenek, beleértve a művészetpedagógiát is.

Számolatlanul lehetne sorolni mind a színházpedagógiai, mind a pszichológiai szakirodalmat, amelynek szerzői aláhúzzák, hogy

megtöri a tanulók önbizalmát, torzítja a magánéleti és színházi kapcsolódásaikat, és sokakat végleg elriaszt az előadóművészettől. 

A cikk megírása során több személlyel beszéltem, akik éppen az abuzív pedagógiai módszerek miatt döntöttek úgy, hogy mégsem szeretnének színésszé válni.

Ha a résztvevők félnek, akkor nem szerepben vannak

A valóban jó színházban nem félni kell – hanem alkotni. A színház lényege a közös alkotás, amely akkor működik igazán, ha a résztvevők biztonságban érzik magukat – pszichésen, testileg és érzelmileg. A bizalom, játékosság és kreatív kockázatvállalás csak biztonságos térben tud kibontakozni. Ha a résztvevők félnek, akkor nem a szerepben, hanem a túlélésben vannak. 

Egy bántalmazó rendezés vagy pedagógia nem „drámai mélységet” ad az előadásnak, hanem valós pszichés sérülést okoz a szereplőknek. A traumatikus élmények feldolgozása hosszú éveket vehet igénybe, és sok fiatal örökre elfordul a színháztól emiatt. A jó színházban a katarzist nem a valós szenvedés váltja ki, hanem annak művészi megformálása. 

Kiskorúakkal szemben különösen tilos határt átlépni. 

Ha mindez nem lenne elég meggyőző, a gyermekvédelem jogi és etikai normái világosan kimondják: minden, ami félelemből, megalázásból, kényszerből történik, abúzusnak számít, függetlenül a szándéktól. A kiskorúak nem rendelkeznek még azzal az autonómiával, hogy biztonságosan nemet tudjanak mondani, vagy felismerjék, hogy ami történik, az nincs rendben.

Másrészt a rendező hatalma nem egyenlő a teljes kontrollal – legyen szó felnőtt- vagy gyerekszínházról. A rendező nem istenség, hanem alkotótárs kellene legyen. A hatalommal való visszaélés nem „radikális módszer”, hanem rossz pedagógia. A modern pedagógiai irányzatok (mint például a drámaterápia, a respektív pedagógia vagy Paulo Freire elvei) egyértelműen az egyenrangúságra és együttműködésre építenek – és ezek bizonyítottan sikeresebbek hosszú távon.

Így tehát akkor sem jogos az erőszak, és különösen nem kiskorúakkal szemben, ha az előadás külső szemmel nézve végül valóban „jó lett”. 

A siker nem igazolja az eszközöket,

ha azok etikai és emberi értelemben vállalhatatlanok. Hány előadásra emlékeznek a nézők 10 év múlva? A megnézettek töredékére. És hány ember hordozza tovább az abúzus lenyomatát egész életében? Mindenki, aki kapott belőle. 

Másrészt bőven léteznek példák biztonságos és zseniális munkára. Számos nemzetközi rendező és pedagógus dolgozik tudatosan erőszakmentes eszközökkel, és hoz létre magas színvonalú művészetet.

Nagyon sokat agyaltam azon is, hogy

miféle védőhálót lehetne felhúzni színházak köré,

hogy minél jobban védve legyenek benne a színészek. Olyan jó gyakorlatokat szedtem össze, amelyek itt-ott már működnek, íme:

1. Először is nem ártana évi kötelező gyermekvédelmi és etikai képzés a drámatanároknak. 

Nagy-Britanniában a Council for Dance, Drama and Musical Theatre (CDMT) nevű szervezet minősítésén keresztül a drámapedagógusok számára biztosított továbbképzés rendszeres. Ez a testület évente felülvizsgálja az akkreditált iskolák és tanárok programjait, beleértve az etikai és biztonsági protokollokat is. Nálunk pedagógusok, drámatanárok, rendezők rendszeresen vesznek részt színészi vagy rendezői továbbképzéseken, de a gyermekvédelmi alapismeretek sokszor hiányoznak. Évente egy rövid, de gyakorlatias tréning segítene tisztázni: mi számít határátlépésnek. Mikor válik egy „erőteljes rendezői instrukció” bántalmazássá? Hol húzódnak a testi-lelki integritás határai egy próbafolyamatban?

2. Másrészt segítene a független bizalmi személy vagy gyermekvédelmi referens bevezetése. 

Minden iskolában vagy színházi képzésben dolgozó intézményben szükség volna egy kijelölt, független szakemberre, akihez a tanulók (vagy szülők) bizalmasan fordulhatnak. Ennek a személynek a szerepe nem ítélkezés, hanem meghallgatás, tanácsadás, és szükség esetén a továbblépés segítése lenne – mindezt gyermekbarát módon. Például szintén az Egyesült Királyságban minden iskola és oktatási intézmény köteles kinevezni egy ilyen személyt (designated safeguard person), aki a gyermekvédelmet irányítja, az ő feladata a tanárok képzésének irányítása is, illetve a felmerülő esetek nyomon követése.

3. Harmadrészt segítene egy átlátható panaszkezelési rendszer. 

A legtöbb fiatal ma sem tudja, hová fordulhat, ha zaklatás, megalázás, határátlépés történik vele. Pedig a „csendes elszenvedés” helyett egy jól felépített, intézményi szinten ismert és kommunikált panaszkezelési rendszer megakadályozhatná, hogy a visszaélések elhúzódjanak. Fontos lenne: világos eljárásrend, névtelen bejelentés lehetősége, és a megtorlás mentesség garantálása.

4. Jó lenne továbbá, ha rendszeres reflexiós alkalmakat foganatosítanának a próbák során. 

A próbafolyamat nem csupán a darab építéséről kell, hogy szóljon – hanem a résztvevők állapotáról is. A színházi nevelés során a heti vagy kétheti rendszerességgel beiktatott csoportos beszélgetések, amelyeken szó esik arról, ki hogyan érzi magát, mik voltak megterhelő helyzetek, segítenének megelőzni a csendes szenvedést. Ezek nem „lelkizős körök”, hanem a művészi folyamat részei.

5. Segítene az is, ha szülői hozzájárulásra és választási lehetőségre lenne szükség az érzékeny témáknál.

Ha egy előadás vagy gyakorlat nehéz témát érint – például halál, trauma, szexuális bántalmazás –, akkor szükséges lenne írásos szülői és tanulói beleegyezést kérni, és alternatív részvételi lehetőségeket biztosítani. A diákoknak joguk van nemet mondani bizonyos jelenetekre anélkül, hogy ezzel a próbafolyamatból kiszorulnának.

6. Segíteni kellene a csoportdemokráciát is. Közösen megalkotott játékszabályok: hogyan érünk egymáshoz, hogyan beszélünk. 

Egy egyszerű, de hatékony lépés, ha a próbafolyamat elején a csoport közösen fekteti le az együttműködés szabályait: mikor lehet testi kontaktust alkalmazni, hogyan jelezzük, ha valami kényelmetlen, mikor és hogyan lehet megállítani egy jelenetet. Ez növeli a felelősségérzetet és az autonómiát is.

8. Végül, rendkívül fontos lenne egy éves etikai audit és visszajelző rendszer megléte is.

Az oktatási és színházi intézmények számára fontos lenne egy független, anonim visszajelzési lehetőség az év végén, amelyben a tanulók értékelhetik az együttműködést, jelezhetik, ha valahol probléma adódott. Ezeket az adatokat aggregált formában az intézmények is felhasználhatnák saját működésük javítására.

Amennyiben megosztanád véleményed a nyilvánossággal színházi abúzusok témakörben, szeretettel várjuk az írásodat a szerkesztőség e-mail címére: erdely@atlatszo.ro

The post A valóban jó színházban nem félni kell – hanem alkotni appeared first on Átlátszó Erdély.

V. C. A. bosszúból a szakításért meztelen képeket osztott meg a lányról annak rokonaival és ismerőseivel. A képeket eszkort oldalakra is feltöltötte a lány telefonszámával és lakcímével együtt. Azt mondta, bármit megtehet, nem lesz következménye, sok pénze van és a szülei befolyásos emberek. Nem M. Ș. D. volt az egyetlen fiatal lány, akinek a meztelen képét megosztotta másokkal.

Románia egy hónappal korábban, 2016 szeptemberében ratifikálta az Isztambuli Egyezményt. Az Isztambuli Egyezmény célja a nők elleni erőszak és a kapcsolati erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az őket segítő intézmények kiépítése, az elkövetők felelősségre vonása. Az egyezmény hangsúlyozza, hogy az erőszak nem magánügy, hanem állami felelősség, ezért konkrét intézkedésekre kötelezi a tagállamokat. Munkacsoport ellenőrzi, melyik ország hogyan hajtja végre ezeket. Legutóbb két éve készült jelentés Romániáról. 

„Nem vagyok annyira erkölcstelen, hogy saját kezűleg öljek meg valakit.” 

„A helyedben kiugranék az erkélyről.” 

„Amúgy is áldozatnak való vagy.”

Mindeközben V. C. A. ilyen és ehhez hasonló mondatokkal tartotta lelki terrorban volt barátnőjét. Három napot adott, hogy visszatérjen hozzá, utána arra törekedett, hogy zaklatással öngyilkosságba hajszolja. Még egy hónapon át terjesztette a lány meztelen képeit. M. Ș. D. a szakítási bosszú után azonnal feljelentette volt barátját – ez 2016 október végén történt. 

A lány tortúrájában komoly szerepet játszott a romániai hatóságok inkompetenciája. Ezért az Emberi Jogok Európai Bírósága nemrég elmarasztalta Romániát, és kártérítés fizetésére kötelezte. Az EJEB 2024 decemberében úgy ítélte, hogy a hatóságok felelőtlen, áldozathibáztató eljárásával és az agresszor aránytalanul kicsi büntetésével Románia megszegte az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Konkrétan annak 8. cikkelyét, amely a magánélethez való jogot védi. 

Mi történt nyolc év alatt?

A rendőrség halogatta a nyomozás elindítását, majd folyamatosan megalázta az áldozatot. Arra kérték, hogy kinyomtatva hozza be a rendőrségre a képeket. Azt hangoztatták, hogy ő is hibás, hogy ilyen helyzetbe került. Később megpróbálták rávenni, hogy vonja vissza a feljelentést, és fogadja el az agresszor által felajánlott pénzt. Azt mondták, úgysem lesz eredménye az ügynek, csak akkor, ha valóban öngyilkosságot követ el – ezzel csak erősítve az amúgy is lappangó gondolatot. 

A nyomozást 2020-ban lezárták, többek között arra hivatkozva, hogy nem minősül bűncselekménynek olyan fotók terjesztése, amihez jogszerűen fértek hozzá, azaz valaki önszántából küldte el a terjesztőnek. Az agresszor így megúszta 60 nap közmunkával és nyilvános bocsánatkéréssel. A sértett többször is fellebbezett, de hiába, a hatóságok végül arra hivatkozva zárták le az ügyet, hogy elévült. Ezért M. Ș. D. feljelentette Romániát az EJEB-nél. 

Kettőt előre, egyet hátra

Ugyanebben az időszakban Románia konkrét intézkedéseket is hozott, egyelőre felemás eredményekkel. Például minden megye szociális igazgatóságán kijelölték a bántalmazásos ügyek munkacsoportját: szociális munkások, pszichológusok, jogászok tájékoztatják és segítik az erőszak áldozatait. 

Az viszont esetleges maradt, hogy hol működtet védett házakat az önkormányzat, hol civil szervezet, és mely megyékben hiányzik teljes mértékben ez a szolgáltatás. A tanácsadó központok és védett házak nyilvánosan elérhető adatbázisa minden bizonnyal hiányos, mert a feltöltött dokumentumok 2018-asok. 

Az áldozatok és szemtanúk országosan egységes zöld számon (0800 500 333) kérhetnek tanácsot. Míg 2016-ban 1228 tényleges segítséget kérő hívást fogadtak, tavaly már közel 6300-at. A segélyhívót idén akarták hatékonyabbá tenni, de a törvénytervezet vitáját eddig hétszer halasztották el. A tervezet szerint a segélyhívószámot kifüggesztenék iskolákban, kórházakban, buszmegállókban. A helyi és megyei önkormányzatokat arra köteleznék, hogy minden év végén beszámoljanak arról, mennyit költöttek a családon belüli erőszak megelőzésére. 

Bevezették az agresszorok elektronikus nyomkövetését, egyszerűsítették a távoltartási végzés megszerzését. 2024 decemberétől pedig az intézményekben anonim módon is lehet jelenteni a szexuális zaklatást és visszaélést. 

2024 júniusában lépett hatályba az első európai uniós szintű irányelv a nők elleni és családon belüli erőszak ellen. Előírja például, hogy minden tagállam büntesse az online zaklatást, intim tartalmak terjesztését az érintett beleegyezése nélkül, a deepfake tartalmak terjesztését, de például a kényszerházasságot is. 

Amikor a védelemre hiába vársz

Egy másik áldozat, P. 2018-ban tett feljelentést férje ellen, aki őt és az akkor alig pár éves gyerekeiket is rendszeresen bántalmazta. Bár a távoltartási végzést megkapták 9 hónapra, a bántalmazót csak majdnem két évre rá hallgatta ki a rendőrség először. A férfi elismerte, hogy halálosan megfenyegette a feleségét. 

A nyomozás 5 évig tartott, majd lezárták elévülés és elegendő bizonyíték hiányára hivatkozva. Annak ellenére nem minősült elegendőnek a bizonyíték, hogy a gyerekekről készült pszichológiai jelentés alátámasztotta, hogy bántalmazták őket. Az ügy lezárása után két héttel az apa meglátogatta a gyerekeket, és ismét erőszakosan viselkedett, ezért újból távoltartási végzést kapott. 

Bár annak ellenére, hogy az Isztambuli Egyezmény hatására kibővítették a családon belüli erőszak fogalmát egy sor bántalmazástípussal, és azt is törvénybe foglalták, hogy a családon belül elkövetett bántalmazás súlyosbító körülményt jelent, az említett ügy ideje alatt mindössze egy távoltartási végzésről döntött a bíróság a nő és a gyerekek javára. Az EJEB ezért tavaly 12 500 euró erkölcsi kártérítésre ítélte Romániát.

Szinte minden második romániai nő érintett

A családon belüli erőszak lefedi a fizikai, szexuális, gazdasági, szociális, társadalmi és lelki bántalmazást. 2020-tól az online bántalmazást is. Ezek akkor is kapcsolati vagy családon belüli erőszaknak minősülnek, ha jelenlegi vagy volt élettársak, házastársak között történtek függetlenül attól, hogy az elkövető együtt él vagy élt-e az áldozattal. 

Egy friss kutatás szerint az Európai Unióban tízből három nőt ért már erőszak valamilyen formában saját bevallásuk szerint. Az is kiderül, hogy Románia az átlagot felfelé húzza: itt minden tíz nőből négy érintett. Közülük legalább egy szexuális bántalmazást élt át. 

Ha kizárólag a párkapcsolaton belüli erőszakot nézzük, ideértve a lelki terrort is, a helyzet még súlyosabb. A kutatás szerint a romániai nők majdnem fele élt már át valamilyen erőszakot intim kapcsolata során, ami szintén jóval magasabb az EU 30 százalékos átlagánál. 

Távoltartási végzés – túl szép, hogy igaz legyen? 

Azóta, hogy 2003-ban megjelent a távoltartási végzés a román jogrendszerben, tizenöt év kellett, hogy gyakorlati védelmet hozzon a bántalmazottaknak. Az előzetes távoltartási végzést 2018 óta a rendőr is kiállíthatja már a helyszínen, legfeljebb öt napra, ha a helyzetet kockázatosnak ítéli. Tavaly nyáron a bírósági távoltartási végzés maximális időtartamát a korábbi hat hónapról egy évre emelték. 

Tavaly augusztus végén lépett hatályba, hogy távoltartási végzést más agresszorok esetében is ki lehet állítani, hogy jobban védjék a fenyegetés, ismételt – akár online vagy telefonon történt – zaklatás, a szóbeli és pszichikai erőszak áldozatait. Az előírt távoltartás ideje alatt az agresszor köteles távol maradni az áldozattól, annak otthonától, munkahelyétől vagy más, rendszeresen látogatott helyeitől. Az agresszort kilakoltathatják a közös lakásból, és akár elektromos nyomkövető viselésére is kötelezhetik. 

Bíróságra került ügyek elemzésében viszont olyan esetekre is rámutattak, ahol bár indokolt lett volna a távoltartási végzés, azt mégsem hagyták jóvá. 

Egy nő kérelmét 2021-ben annak ellenére utasították el, hogy számos bizonyítékkal rendelkezett. Volt élettársa fizikailag bántalmazta, amelyről két évvel korábban orvosi jelentés is készült. Miután a nő szakított vele, halálos fenyegetéseket küldött üzenetben. Késsel fenyegette meg a nőt annak munkahelyén két héttel a távoltartási végzés kérvényezése előtt. A hatóságok mégis úgy ítélték meg, hogy elmúlt a veszélyhelyzet. 

Egy másik esetben a férj hatéves gyermekük szeme láttára bántalmazta terhes feleségét. A házasság alatt a férj rendszeresen fenyegette a nőt és korlátozta a szabadságában, például nem engedte a rokonaihoz a kislányával. A távoltartási végzést mégsem hagyták jóvá. Az elutasítás indoka: a két fél nem elég érett, képtelen a kommunikációra, a nő elszigetelése a családjától pedig nem számít traumának. Sőt a férj azért sem jelent veszélyt, mert külföldön dolgozik, és azzal magyarázta agresszív magatartását, hogy felesége nem értékelte a család fenntartásáért hozott áldozatát. 

Csak a bizalom hiányzik?

Tavaly októberig a rendőrség 111 029 családon belüli erőszakos ügyben avatkozott be. Ennek nagyjából fele bizonyult bűncselekménynek – kétezerrel több eset az előző év ugyanezen időszakához képest. 

Ez a növekedés figyelhető meg végig az elmúlt években: mind a rendőrségi beavatkozás, mind a bűncselekménynek minősülő esetek száma is évről évre magasabb. A rendőrség ezt a növekedést azzal magyarázza, hogy az áldozatok tájékozottabbak, inkább megbíznak a hatóságokban, és ezért hamarabb lépnek. 

Viszont aggasztó, hogy annak ellenére, hogy egyre több családon belüli erőszakot jelentenek, a bíróságra került esetek száma nem növekszik. 

A Filia Központ nőjogi civil szervezet kutatásából kiderül, hogy az áldozatoknak nagyjából 30-40 százaléka elutasítja az ideiglenes távoltartási végzést. Akkor is, ha a rendőrség magas kockázatúnak ítéli meg a helyzetüket. Ezek az áldozatok nem bíznak a hatóságokban, mivel arányos büntetés hiányában egy darab papír szerintük nem tartja távol a bántalmazót. 

Erre engednek következtetni a rendőrség statisztikai adatai is. A tavalyi év első 10 hónapjában a bíróság több mint 11 ezer távoltartási végzést bocsátott ki. Ezeknek szinte 40 százalékát megszegték. Ez az arány nagyjából az elmúlt évekre is igaz. 

A helyben kiállított, legfeljebb 5 napra szóló távoltartási végzéseket arányában kevesebbszer szegték meg, viszont tavaly ezeknek nagyjából 60 százalékát nem hosszabbították meg.

A nyomon követett agresszorok is megszegik a távoltartási végzést

Az elektromos nyomkövető bilincseket 2022 óta három szakaszban tesztelték, október 1-én terjesztették ki az ország összes megyéjére. Ezzel igyekeznek betartatni az agresszorokra szabott távoltartási végzéseket. Viszont 2024 augusztusáig tízből csak egy távoltartott személyre tettek nyomkövetőt, és ezeknek a bántalmazóknak is több mint a fele megszegte a végzést. Az összesen 643 törvénysértés közül mindössze 81 esetben vették őrizetbe a végzést megszegőket.

A nyomkövető rendszer önmagában nem hatékony, ha nincs személyzet, aki betartassa a távolságot. Vannak olyan települések, ahova legközelebb 30-40 km-ről tud kijönni a rendőrség. Ennyi idő alatt a legrosszabb is megtörténhet, ha az agresszor megszegi a rá kiszabott határozatot. A rendőrség adatai szerint nagyjából 13 ezer új rendőr hiányzik a védelmi struktúrából.  

Papíron kipipálják, de a helyszínen nem tudnak róla

Három éve nyitották meg az első központot a szexuális bántalmazások áldozatainak. Ma tíz ilyen központ van az országban, különböző megyék sürgősségi kórházában az ANES, az esélyegyenlőségi ügynökség szerint. Az ANES ezeket a központokat 2,5 millió euróból, norvég alapból hozta létre az Isztambuli Egyezményben szabott kritériumok teljesítésére. 

Ezekhez a központokhoz nagyon kevés áldozat fordul, mutatta ki a PressOne. A rendőrségtől kapott információik alapján 2020-2024 áprilisa között naponta öt ember vált szexuális bántalmazás áldozatává. Az elméletileg működő tíz központ ez idő alatt 72 esetet regisztrált, bár a kórházak és az ANES eltérő statisztikát mutatott a lapnak. 

Amikor a PressOne újságírója magát áldozatnak álcázva sorra felkereste ezeket a kórházakat, mindössze három esetben kapott érdemi információt tényleges szolgáltatásokról. Karácsonykőn például a pszichiátriára küldték, a pszichiáter a szociális munka osztályra, a szociális osztály vissza a pszichiátriára. Marosvásárhelyen és Szatmáron nem is hallottak erről a központról. 

Leírtuk, mit akarunk, de nem tudjuk, honnan indulunk

Az ANES 2023-ban publikálta a 2027-ig szóló országos stratégiát a nemek közötti egyenlőtlenség és a családon belüli erőszak felszámolására. A stratégia célja „egy modern és demokratikus Románia, amelyben a nők és férfiak esélyegyenlősége a haladás alapja, és amelyben a családon belüli erőszak és nők elleni erőszak jelenségét egyre kevésbé tolerálja a társadalom”. Ez a cél „kollektív és intenzív erőfeszítést igényel”.

Amikor azonban az ehhez kapcsolódó célkitűzéseket részletezik, a legtöbbnél olyan rizikófaktorok szerepelnek, mint az aktorok érdektelensége, finanszírozási problémák, elégtelen személyzet, területi egyenlőtlenség, valamint az egységes statisztikai adatok hiánya.

Úgyhogy 2024 februárjában meg is állapodtak az érintett intézmények a releváns statisztikai adatok összehangolásában, meghatározott feladatokkal. Például az ANES koordinálja a statisztikai adatok gyűjtését, tárolását és jelentését, valamint a releváns mutatók rendszeres továbbítását nemzeti és nemzetközi szervezetekhez. 

A rendőrség adatokat szolgáltat a családon belüli erőszakkal kapcsolatos rendőri intézkedésekről és bűncselekményekről, beleértve az áldozatok és elkövetők nemét és kapcsolati státuszát. Az egészségügyi minisztérium a családon belüli erőszakkal összefüggő kórházi eseteket és diagnózisokat jelenti, míg a Legfelső Bírói Tanács negyedévente jelentést készít a bírósági ügyekről nem, életkor, áldozat-agresszor közötti kapcsolat szerint. 

A nők elleni erőszak túlmutat a családon belüli erőszak jelenségén 

Ezt pedig úgy tűnik, hogy a romániai törvényalkotók nem veszik figyelembe. Annak ellenére, hogy az Isztambuli Egyezmény is előírja, hogy a nők elleni erőszak bárminemű formáját meg kell előzni és fel kell számolni, ehhez pedig átfogó intézkedésekre és adatokra van szükség, az országos stratégia is csak a családon belüli erőszak felszámolására fogalmaz meg célkitűzéseket.

A statisztikai adatokat előállító és egységesítő különböző állami szervekből álló munkacsoport is csak a családon belüli erőszak adatait központosítja. Az viszont mindenképp előrelépés, hogy a távoltartási végzéseket kiterjesztették a családon belüli erőszakon kívüli esetekre is.

Az Isztambuli Egyezmény előírásainak betartását monitorozó kutatócsoport, a GREVIO legutóbbi jelentésében egy sor javító szándékú javaslatot fogalmaz meg Románia számára. A GREVIO 

• felhívja a hivatalok figyelmét a statisztikai adatok gyűjtésére;
• felszólítja a román hatóságokat, hogy növeljék a központi és helyi költségvetési forrásokat a nők elleni erőszak megelőzésére és leküzdésére, 
• vegyék figyelembe a költségvetés tervezésnél a nemi szempontot is, 
• és ne csupán külföldi támogatásokra támaszkodjanak az egyezmény előírásainak teljesítésére. 

A GREVIO javasolja a segélyhívószám kiterjesztését többféle erőszakra és más kisebbségi nyelvekre. Kifogásolja, hogy a családon belüli erőszak problémáján túl kevesebb hangsúlyt fektetnek más jellegű agresszió megfékezésére, mint például a kényszerházasság, a kényszerabortusz, kényszersterilizálás. A GREVIO kiemelte, hogy a szakszolgáltatásokat hozzáférhetőbbé kell tenni a többszörösen hátrányos helyzetű nők: a vidéken élő, idős, roma, bevándorló nők számára. 

Mit tesz az RMDSZ a nőkért?

Családon belüli erőszak, nők elleni erőszak, kiskorú édesanyák, nemi egyenlőtlenség – ezeknek nyoma sincs az RMDSZ következő négy évre szóló józan ész programjában.  A nők csak anyaként, a családvállalás és munkavállalás közötti egyensúly kontextusában jelennek meg. Annak ellenére, hogy az RMDSZ-nek ez a programja szociálisan egészen érzékenyre sikeredett: az egyenlőtlenség problémájával indít, kitér a lakhatási válságra, a mélyszegénység felszámolására, az idősgondozás támogatására.

Az RMDSZ viszont a törvényhozásban felvállalta a nők elleni erőszak témáját az Isztambuli Egyezmény ratifikálása óta. Nőszervezete közéleti kampánnyal, képviselői pedig kisebb botránnyal kezdték ezt 2017 tavaszán. Az első kezdeményezésük ugyanis

az első pofon törvényeként híresült el.

Bár a törvénytervezet az áldozatokat valóban védő intézkedéseket tartalmazott, volt egy olyan rész, amin a közvélemény egy része felháborodott. 

A tervezet „az első pofont elnézte”. Vagyis ha az agresszornak korábban nem volt erőszakos ügye, az áldozat pedig megbocsát és visszavonja a feljelentést, akkor az agresszor mentesül a büntetőjogi felelősség alól. Vagyis a tervezet figyelmen kívül hagyta, hogy a bántalmazó akár manipulációval vagy kényszerítéssel is elérheti, hogy a másik fél visszavonja a feljelentést. 

Ez mégis előrelépés volt, mert a korábbi törvény alapján annyiszor úszhatta meg az agresszor, ahányszor visszavonták a feljelentést ellene. A közfelháborodás is előrelépést jelzett: hogy a társadalom egy része már nem fogadja el, hogy akár csak egy pofon is elcsattanjon a családban.

A végső törvénybe végül az RMDSZ javaslatait is beemelték 2018-ban, a feljelentés visszavonásának lehetősége az első bántalmazásnál pedig a mai napig fennáll. Hiszen lehetnek olyanok, akik megváltoztatják erőszakos viselkedésüket, ahogy megtapasztalják, hogy agressziójuk nem marad a családon belül.

Ez a törvény a fizikai, szexuális, pszichikai, gazdasági, szociális és szellemi erőszakot is családon belüli agresszióként azonosítja. Lehetővé tette az azonnali távoltartási végzést, látlelet kiállítását a sürgősségi osztályokon, kötelezte a hatóságokat adatgyűjtésre, a zöldszám és a megyei intervenciós csapatok létrehozására.

A kampány segít, de nem elég

Ugyanebben az időben indította el az RMDSZ Nőszervezete a Nők Elleni Erőszak Elleni Kampányát (NEEEM). 2021-ben a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjára ismét kampányvideókkal készültek, ahol nők mesélik el a bántalmazó kapcsolatból való kilépésük történetét. A kommentekben többen számolnak be arról, hogy ők is hasonlókat éltek át. 

Volt azonban olyan eset is, amikor a Nőszervezetet konkrétan megkeresték, és nem segített. „Írtam az RMDSZ Nőszervezetének, láttam, hogy van egy kampányuk, hogy a Nők elleni erőszak nem magánügy. Választ nem kaptam a levelemre. Beszéltem telefonon vezető beosztásban lévőkkel, azt mondták, visszahívnak. De azóta még nem kerestek. Akkor is vártam volna a hívásukat, ha nem tudnak segíteni” – mesélte el Pethő Attila áldozata a történetét a Ligetnek. A nő 2022-ben hozta nyilvánosságra a terrort, amelyben élt. Az a Pethő Attila bántalmazta éveken keresztül, aki Fideszes politikussal fotózkodott Budapesten, miközben itthon körözték. 

Csak a nők dolga?

Az elmúlt négy évben az RMDSZ képviselői több olyan törvénytervezetet támogattak, amelyek a nők helyzetének javítását célozzák. Ezek javarészt családtámogatási tervezetek, de előfordultak javaslatok a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzésére és felszámolására. 

Az erőszak megelőzése és felszámolása úgy néz ki, mintha csak a nők dolga lenne az RMDSZ-ben: főleg Csép Éva Andrea, néha Biró Rozália kezdeményezett ilyen célú törvényeket más pártok képviselőivel együtt. Csép az egyik legaktívabb parlamenti politikusa a pártnak a mennyiségi mutatók alapján. Nehéz követni, mennyire aktívak a kezdeményezők és a társuló támogatók a különböző javaslatok kidolgozásában, de a sajtóban Csép Éva Andrea beszél ezekről a leggyakrabban. Támogatta például, hogy 

• a családon belüli erőszak fogalma több bántalmazási típust fedjen le, 
• kibővítsék a távoltartási végzés maximális időtartamát,
• kiterjesszék az előzetes távoltartási végzést a nem családon belüli erőszakos cselekedetekre is.

Ahogy azt is, hogy a szexuális bántalmazás áldozatai gyors segélyhez férjenek hozzá, és ingyenes jogi segítséget kapjanak a családon belüli erőszak áldozatai. 

42 parlamenti képviselő javasolta a kiskorú édesanyák kiszolgáltatottságának csökkentését abban az értelemben, hogy a legalább 16 éves édesanyák jogilag is rendelkezhessenek magukról és gyermekükről. Ezáltal rendezhetik a hivatalos ügyeiket, és a gyermeknevelési támogatásokhoz is hozzáférnek. Korábban a kiskorú édesanya szülei vagy felnőtt párja láthatta el ezeket a feladatokat, de az indoklásban szereplő esettanulmányok rámutattak, hogy ez a fajta kiszolgáltatottság gyakran a bántalmazás melegágya. 

Kezdeményezőként szerepel Csép mellett Biró Rozália neve is annál a javaslatnál, amely jobban népszerűsítené az erőszakesetekben hívható zöld számot, és pontosítaná a különböző intézmények feladatait a családon belüli erőszak visszaszorításában. A szavazást viszont erről a javaslatról már hetek óta halogatják a parlamentben. 

Pénz nincs, csak képmutatás

Egyes javaslatokat azzal süllyesztettek el, hogy a kormány szerint nincs rájuk pénz. Például azt, amely a rászoruló nőknek biztosított volna havonta szociális vouchereket higiéniai eszközökre, a menstruációs szegénység ellen. Bár a szenátus elfogadta, és különböző szakbizottságok is pozitívan bírálták el, a kormány 2021 végén mégsem támogatta. Főként arra hivatkozott, hogy ezeket az intézkedéseket fedezzék a helyi büdzséből, ha igény van rájuk, de országos szinten nincs rá keret. 

A törvénytervezetet javarészt az USR kezdeményezte, de ott szerepelt Csép Éva Andrea és két-három PSD-s, PNL-s képviselő neve is. A tervezetet nem meglepő módon az a kormánykoalíció kaszálta el, amelyből néhány héttel korábban lépett ki az USR, de amelyben az RMDSZ benne maradt még egy ideig. 

Szintén részben a pénz miatt kaszálták el azt a javaslatot is az abortuszhoz való hozzáférés támogatásáról, amely egyébként nem kerülne sok pénzbe. Csép Éva Andrea itt is szerepel a kezdeményezők között. Ez a javaslat szankcionálná azokat az orvosokat, akik állami kórházban lelkiismereti okokra hivatkozva nem végzik el az abortuszt, de ugyanők magánkórházban igen. 

A probléma meglétét maga a tervezet indoklása is a Jurnalul Decretului tényfeltáró projekttel támasztotta alá. Ez megállapította, hogy 2017-2021 között azokban a Neamț megyei állami kórházakban, ahol van nőgyógyászati részleg, egyetlen terhességmegszakítást sem végeztek, míg ez idő alatt a privát kórházban kétezret. Miközben jelentős az átfedés a magán és az állami praxisban dolgozó orvosok között. 

A tervezet kötelezné a megyei és városi kórházakat, hogy azokban legalább egy orvos végezzen terhességmegszakítást. Olyan weboldalt is szorgalmaz, ahol az egészségügyi minisztérium a családalapításról, a fogamzásgátlás lehetőségeiről és a terhességmegszakítás folyamatairól tájékoztatja az érdeklődőket. 

A törvénytervezetet azonban sem a szenátus, sem a kormány nem támogatja arra hivatkozva, hogy nincs elég számszerű adat a jelenségről, és hogy a romániai orvosok elkötelezettek a szexuális nevelés és a nők egészsége iránt. Persze arra is hivatkoznak, hogy erre sincs anyagi keret. 

A novemberi kampányhajrában megkerestük Csép Éva Andreát és külön az RMDSZ Nőszervezetét. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogyan értékelik az elmúlt éveket a családon belüli erőszak és nők elleni erőszak felszámolásával kapcsolatos törekvések tekintetében, mivel járult hozzá az RMDSZ és miket terveznek a következő 4 évre a témában. A kampányhajrára hivatkozva nem kaptam válaszokat. Kérdéseimre az ANES sem válaszolt, holott az ügynökség nem kampányüzemmódban működött. 

A törvény önmagában nem elég

Azt, hogy a romániai igazságszolgáltatásban dolgozók egyéni felelősségén is sok múlik, az Emberi Jogok Európai Bíróságának számai is mutatják. Az EJEB statisztikáját nem bűncselekménytípusok szerint állítják össze, hanem azok a jogok szerint, amelyeket a beperelt állam nem tudott megvédeni, vagy saját maga sértett meg.

2023-ban az EU-s tagállamok közül Romániának volt a legtöbb kivizsgálás alatt lévő ügye a strasbourgi bíróságon, összesen 4171. Ugyancsak Romániát ítélték el a legtöbbször, összesen 74 alkalommal. Az ítéletek majdnem fele embertelen bánásmód miatt született, de a tisztességes jogi eljáráshoz, illetve a magán- és családi élethez való jog megsértése is többször előfordult. 

The post Amúgy is áldozatnak való vagy? appeared first on Átlátszó Erdély.

Nagy port kavart egy hónapja, hogy Marosvásárhelyen az Alexandru Papiu Ilarian egy nyolcadikos diákja fizikailag bántalmazta az osztályfőnökét. Most április elején egy bukaresti diák késelte meg a társát. Februárban hátszegi diáklányok verekedtek össze úgy, hogy iskolájukat rendszeresen ellenőrzi a rendőrség. Egy éve a japántanárnője nyakához nyomott kést és sebesítette meg a diákja, egy bukaresti középiskola 16 éves tanulója.

Valóban gyakrabban lépnek fel erőszakosan a diákok egymással és a tanárokkal szemben? A telefonok kamerája csak láthatóbbá teszi, vagy növeli is az iskolai erőszakot? Mit jelent az, hogy foszlik a tanári autoritás?

A szenzációhajhászáson túl mit tudunk kezdeni az agresszív diákokkal? Mit tehet a szülő, a tanár, az iskolapszichológus? Dávid-Kacsó Ágnes és Marschalkó Eszter pszichológusokkal, a BBTE adjunktusaival keressük a válaszokat.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából

05:50 Általában megnőtt az agresszió szintje, most vált látványosabbá az, ami a tanárok ellen irányul.

09:50 Toleráljuk az agressziót, más értékeket vallunk, mint amelyeket érvényesítünk.

15:30 Az agresszió tanult viselkedés, mindig jól megtanultuk, most gyakran fel is vesszük telefonnal.

17:30 Mi a tisztelet, és kinek jár?

21:00 A stresszkezelést, konfliktuskezelést is tanulni kell.

25:40 A tanárképzés üres, az oktatásunknak nincs iránya. A gyerek is érzékeli a káoszt a pedagógus fejében.

29:00 Ha a szeretet a nevelésben a struktúra nélküli szabadság, az visszaküld minket az őskorba.

33:10 A nagyon problémás diákoknak az iskola, az iskolapszichológus nem tud segíteni: specifikus, egyéni megoldások kellenek.

40:50 Hova fordulhat a szülő, ha meghaladja egy nevelési probléma?

43:35 A gyerek a család szimptómája, a szülők magukon kell, hogy dolgozzanak.

48:10 Szociális munkás az iskolában – ha volna, mit csinálna?

52:30 Bullying, stigma, identifikáció

58:30 A szülői beleegyezés néha korlátozza a segítségnyújtást.

1:01:30 A büntetés spirálja

1:04:50 A gyerekeket emberként látni: kapcsolódás, autonómiaérzés, kompetenciaérzés

1:09:30 Motiválatlan tanárok motiválják a diákokat?

1:11:00 Rendszerbukta, frusztráció – holott megvan a tudás, csak gyakorlatba kellene ültetni

1:15:00 Sajátos nevelési igény

1:18:30 A másság egyre gyakoribbá válik.

1:21:00 Alternatív pedagógiák adaptívabbak

1:26:00 Tíz százalék plusz rugalmasság már javítana az oktatási rendszerünkön.

1:28:30 Korrekciós intézetek helyett restart programok kellenének.

The post A mai diákok bármit megengedhetnek maguknak? appeared first on Átlátszó Erdély.

Az ünnepi időszak után is érdemes fokozottan figyelni a családon belüli erőszak jeleire, a visszaélések megelőzésére. A szabadnapokra összegyűlő családtagok között súlyosabb konfliktusok alakulhatnak ki, mivel ilyenkor hosszabban van együtt a család, gyakoribb az alkoholfogyasztás, és az év végére lemerülnek a pénzügyi tartalékok.

A családon belüli erőszak számos formában jelentkezhet: verbális, pszichológiai, fizikai, szexuális, gazdasági, szociális, lelki és online, számítógépes erőszak. Az esetek többségében az áldozatok nők és gyerekek, az agresszor pedig a család egyik férfi tagja, de kapcsolati erőszak más felállásban is jelentkezik.

Cikkünkből kiderül, hogy az érintettek vagy szemtanúk hogyan jelenthetik a családon belüli erőszakot a hatóságoknál és a segítő szervezeteknél. Összefoglaljuk az eljárás folyamatát, amelyre a bejelentés után számíthat a bántalmazás áldozata és elkövetője.

A cikk megírásában segítségünkre volt az a beszélgetés, amellyel bevezették a témába a kolozsvári BBTE Szociológia és szociális munka karának diákjait azok, akik ebben nap mint nap dolgoznak: Gina Pop kolozsvári rendőrfőkapitány, az erőszakmegelőző osztály koordinátora; Mayer K. Hajnal szociális munkás, a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére létrehozott kolozsvári központ munkatársa, Maria Stoleru szociális munkás, a Kolozs megyei fejlesztési egyesület vidéken bejelentett esetekre specializálódott munkatársa, László Éva pszichológus, a szociális munkás kar magyar intézetének vezetője és Mihai Pop ügyvéd a Soporan & Pop irodától, amely ingyenes jogi szolgáltatást nyújt a tanácsadó központhoz került áldozatoknak.

A családon belüli erőszakról szóló törvénycsomagba 2018-ban iktattak be olyan kiegészítő módosításokat, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek az áldozatok szociális védelmére.

A törvénymódosítás értelmében Románia összes polgármesteri hivatala létre kellett hozzon egy mobil csapatot, amely segélyhívás esetén a rendőrséggel együtt kimegy a bántalmazás helyszínére. A csoportban kell legyen egy szociális munkás, egy pszichológus és egy ügyvéd, akik a krízishelyzetben ingyenes védelmet és tanácsadást biztosítanak az áldozatnak.

A valóságban az történik, hogy a mobil csapat nem tud a nap bármely 24 órájában kimenni a bejelentést tevő családokhoz. Minden településen másképp végzik a beavatkozást, de szoros összeköttetésben állnak a rendőrséggel, amely minden esetről kell, hogy tájékoztassa őket ‒ tudtuk meg Mayer Hajnaltól.

Hogyan kérhet segítséget a családon belüli erőszak áldozata vagy tanúja?

Vészhelyzet esetén a 112-es rendőrségi segélyhívót kell tárcsázni. Ilyenkor az ügyeletes rendőr megy ki azonnal a helyszínre. A helyzet súlyosságától függően vagy az áldozat kérésére ideiglenes távoltartási végzést állítanak ki, amely korlátozza az elkövető bizonyos jogait. A rendőrség összeköti az áldozatot a helyi intervenciós csapattal, amely tájékoztatja a további eljárásról.

Amennyiben nincs közvetlen vészhelyzet, de valaki segítségre szorul, hívhatja a 0800 500 333-as ingyenes számot. Ebben az esetben az áldozat egy szociális munkással tud beszélni, aki összekapcsolja a helyi önkormányzattal és olyan civil szervezetekkel, akik lehetőség szerint ingyenes szociális, pszichológiai és jogi szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Továbbá, ha nem érzi magát (és gyermekeit vagy hozzátartozóit) biztonságban a lakhelyén, akkor lehetősége van átköltözni egy titkosított lakcímű, ingyenes menhelyre.

A hívószám központosított és sajnos még nincs magyar nyelvű ügyfélszolgálata, de a helyi irodák igyekszenek olyan szociális munkásokkal összekötni a betelefonálókat, akik anyanyelven tudnak beszélni velük ‒ tudtuk meg László Évától.

A bejelentett esetet nyilvántartásba veszik a helyi önkormányzat szociális osztályán, így tudják biztosítani a további ingyenes szolgáltatásokat az áldozatoknak.

Az áldozat közvetlenül is felveheti a kapcsolatot a szociális szervezetekkel. Az egyes megyékben működő szervezetek elérhetőségét itt találja meg.

A vészhelyzeti segélyhívás után a bántalmazót eltávolítják a helyszínről?

A bántalmazó akkor kell elhagyja az áldozattal közös lakhelyét, ha a rendőrség távoltartási végzést állít ki. Az ideiglenes védelmi rendelet több személyre is vonatkozik (partner, házastárs, gyerekek, rokonok), valamint az esettől függően az elkövetőt más jogaiban is korlátozzák:

• az elkövető nem közelítheti meg az áldozatok által gyakran látogatott helyszíneket: lakhely, munkahely, iskola stb.;
• semmilyen módon nem veheti fel a kapcsolatot az áldozattal: telefonhívás, sms, e-mail, Facebook, stb.;
• bevonják a fegyvertartási engedélyét, ha van;
• kötelezik a megfigyelő karperec viselésére az országban ott, ahol már bevezették a használatát (Bukarestben, Maros, Iași és Vrancea megyében).

A bántalmazó a költözést önerőből kell megoldja, például rokonokhoz, barátokhoz vagy albérletbe. De ha nincs erre lehetősége, akkor a hatóságok és a helyi mobil csapat keres valamilyen megoldást, például hajléktalanszállón vagy éjszakai menhelyeken ‒ mondta el Mayer Hajnal.

Az ideiglenes távolságtartási végzést előbb öt napra állítják ki, de az esettől függően meghosszabbíthatják. Ha az áldozat bűnügyi feljelentést tesz, akkor a bántalmazóra hat hónapig terjedő távoltartási végzést és további jogkorlátozásokat szabnak ki. Ezek megszegése bűncselekményt jelent, amit egy hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek ‒ mondta a redőrfőkapitány.

Milyen bizonyítékkal kérheti az áldozat a távoltartási végzést?

A vészhelyzeti felmérés után távoltartási végzést bocsát ki a rendőrség, ha a helyszínen megállapítja, hogy az áldozat élete, épsége vagy a szabadsága veszélyben van.

A kevésbé veszélyes bűncselekmények esetében az áldozat kell, hogy feljelentést tegyen a bűnügyi nyomozási szervnél, ahol legalább egyet fel kell tudjon mutatni az erőszak lehetséges bizonyítékai (pdf, 6-7. oldal) közül:

• Orvosi iratok a fizikai bántalmazásról;
• Bűnügyi feljelentés(ek) iktató száma;
• A Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságához benyújtott jelentések kiskorúak elhanyagolásáról vagy bántalmazásáról; 
• Üzenet (sms, e-mail) vagy hangfelvétel, amely igazolja a konfliktusos viszonyt, esetleg fenyegetést, zaklatást, vulgáris kifejezéseket rögzít;
• Banki kimutatás, amely igazolja az anyagi bántalmazást:
  • az elkövető ellopja vagy megvonja az anyagi támogatást a családjától,
  • az elkövető a családja jövedelmét szerencsejátékokra költi;
• Pszichológiai vagy pszichiátriai diagnózis az érzelmi bántalmazásról;
• Orvosi bizonylat a bántalmazó lehetséges mentális zavarairól;
• A bántalmazó büntetett előéletét igazoló dokumentum vagy az erőszakos viselkedés korábbi bejelentése;
• Tanúk, akik jelen voltak a fizikai vagy verbális bántalmazás során. Nem minden bíróság hagyja jóvá az áldozat hozzátartozóinak tanúként való meghallgatását.

Ha az áldozat nem érzi magát biztonságban az otthonában, hogyan juthat el menhelyre?

A helyszínre kiszálló rendőrség, a mobil csapat vagy az önkormányzat szociális igazgatósága megadja a legközelebbi tanácsadó központ elérhetőségét. Erre jelenleg minden megyében van lehetőség az országban. A központban dolgozó esetmenedzser tudja eljuttatni az áldozatot (és gyermekeit) a legközelebbi menhelyre.

A menhelyeken szerződést kötnek az igénylővel általában egy-három hónapnyi ingyenes tartózkodásról. Ezt esettől függően hosszabbítják 180 napig (az országos tájékoztató 2.d. pontja, 2. oldal). Ezeknek a menhelyeknek az az előnye, hogy a bántalmazó nem szerezhet tudomást a pontos címükről ‒ tudtuk meg László Évától.

Az áldozat megbízhat a szociális munkásokban, vagy hívja egyből a rendőrséget?

A szakemberek szerint fontos a szociális hálózat mihamarabbi értesítése, hogy megelőzhetők legyenek a súlyos, akár életveszélyes esetek. Ezért kérik, hogy az áldozat már az első erőszakos viselkedés után hívja a zöldszámot vagy a civil szervezeteket.

„Ha nem vészhelyzetben kell közbelépjen a rendőrség, akkor az ideális az lenne, hogy olyan szociális munkás találkozzon először az esettel, aki a településen dolgozik és jól ismeri a közösséget” ‒ mondta el Gina Pop.

Ahol már több alkalommal is jelentettek családon belüli erőszakot, ott a családtagok továbbra is a régi formában élnek, az erőszaktevő újra megismétli a visszaéléseket a családdal szemben. Az áldozatnak minden újabb esettel nehezebb lesz kilépni ebből a helyzetből. Ilyenkor jó, ha a számára is ismerős mobil csapathoz tud fordulni, akik támogatják abban, hogy megszakítsa kapcsolatát a bántalmazóval, költözzön el és jogi útra terelje az ügyét ‒ mondta el Mayer Hajnal.

Milyen szolgáltatásokat nyújt a tanácsadó központ?

Az áldozatnak szüksége lehet orvosi ellátásra és pszichológiai tanácsadásra. Ha el akar költözni addigi lakhelyéről, magának új munkahelyet, gyerekének új iskolát kell, hogy keressen. Ügyészségi feljelentéshez érdemes ügyvéddel konzultálnia. A tanácsadó központ mindezekben mellette áll, és az esetmenedzser segít neki eljárni a hivatalos ügyekben. 

A központban minden döntést az áldozattal közösen hoznak meg mindaddig, amíg ki nem kerül a bántalmazó kapcsolatból és normalizálódnak az életkörülményei. Ez a folyamat jó esetben egy-két év, de akár tíz évig is elhúzódhat.

Az áldozatok bármikor szabadon elhagyhatják a menhelyet, vagy megszakíthatja a kapcsolatot a tanácsadó központtal. Ebben az esetben a szakemberek azt ajánlják, hogy továbbra is tartsa a kapcsolatot legalább egy helyi szociális munkással, akihez szükség esetén fordulhat.

A tanácsadó központokat akkor is fel lehet hívni, ha az adott személy már nincs benne a bántalmazó viszonyban, de utólag segítséget szeretne kérni a traumafeldolgozásban, mondta el László Éva.

Ki kaphat ingyenes jogi tanácsadást?

A legtöbb esetben fontos, hogy jogi útra is tereljék a megoldást. Ehhez ügyvédi segítség kell, és a folyamat akár több évig is eltarthat. Olyan procedúrákra lehet számítani, mint a távoltartási végzés, büntetőfeljelentés, válás, gyermekelhelyezés (a hazai igazságszolgáltatás sok esetben megadja az agresszornak a gyermekek felügyeleti jogát még akkor is, ha feleségével erőszakosan viselkedett), tájékoztatott Mihai Pop.

Az államilag ingyenes jogi tanácsadást (tájékoztató 2.e. és 13. pontja, 2. és 9. oldal) azok vehetik igénybe, akik a bántalmazás után legtöbb 60 napon belül jelentik az esetet, és az áldozat jövedelme az országos minimálbérnél kisebb vagy azzal egyenlő. 

Ha a jogi segítséget kérő áldozat családjában az egy főre eső jövedelem a kérvény előtti két hónapban kevesebb volt, mint 300 lej, teljesen ingyenes jogsegélyben részesül. Amennyiben ez az összeg 300 és 600 lej közé esik, az állam 50%-os támogatást biztosít. Igény szerint akkor is beszáll az állam a jogi költségekbe, ha azok becsült mértéke megakadályozná az áldozatot abban, hogy igénybe vegye az igazságszolgáltatást. A jogi segítség anyagi támogatása az állam részéről egyik esetben sem haladhatja meg tíz bruttó minimálbér összegét egy évben.

A civil szervezetek által működtetett tanácsadó központok sok esetben összeköttetésben állnak olyan ügyvédi irodákkal, amelyek specifikusan a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtanak ingyenes védelmet. 

A civil tanácsadói hálózat bármelyik központját fel lehet hívni az ország bármely településről. Ezek a központok eljuttatják az ügyet a legközelebbi esetmenedzserhez, aki lehetőleg anyanyelven tud beszélni az áldozattal, monta el László Éva.

A városi tanácsadó központhoz a vidékiek is eljuthatnak

A tanácsadó központokkal online vagy telefonon is lehet konzultálni. De ajánlott, hogy a sértett vagy szemtanú vegye fel a kapcsolatot a településen dolgozó szociális munkással. Illetve ha működik ilyen, akkor a mobil csapat további tagjaival (pszichológussal, rendőrrel, ügyvéddel).

Hátrányt jelent, ha a kisközösségek lakói és maguk az ott dolgozó szakemberek is szemet hunynak a családon belüli erőszak felett. Ilyenkor az áldozat megszégyenítve érezheti magát, kiszolgáltatva még a közösségnek is, amelynek tagjai azt mondják vagy azt sugallják az áldozatnak, hallgasson és maradjon a családjával még akkor is, ha verbális, fizikai és gazdasági erőszak éri. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy legyen az áldozat mellett olyan szociális munkás, aki támogatni tudja ‒ mondta el Maria Stoleru.

A bántalmazó is kaphat segítséget, ha változni akar

A tanácsadó központokhoz kerülő áldozatok legtöbb esetben arra kérik a szociális munkásokat, hogy állítsák meg az erőszakos viselkedést. Próbáljanak meg beszélni az elkövetővel, mert akkor biztosan meg fog változni. De az áldozattal foglalkozó szociális munkások csak az áldozatot tudják abban az eltökéltségében támogatni, hogy kikerüljön a bántalmazó kapcsolatból.

Ha maga az elkövető akar változni, segítséget kérhet specifikus központoktól, vagy alkohol- és kábítószerelvonó programokon vehet részt. Szociális szolgáltatás az erőszakos magatartású személyek számára az országban öt központban működik. Az összesítő listán szereplő központok közül a Maros megyei már nem üzemel ‒ tudtuk meg László Évától.

A nyitókép forrása a Freepik.com

The post Ide fordulj, ha elfajul egy családi veszekedés appeared first on Átlátszó Erdély.

2021 májusában az újszékelyi unitárius pap, Jakab Zsolt Mihály egy karóval lilára csépelt egy helybéli 70 éves öregembert, Muszka Jóska bácsit. Legalábbis ezt állítja Jóska bácsi, és a nyomok is erre utalnak. De nem csak ő állítja, hogy a pap megverte, mások is. Az anyag megjelenése előtt és után is jelentkeztek panaszosok, aki a pap gonoszságára és agresszivitására panaszkodtak. A történetet tavaly júliusban írtuk meg.

Az elmúlt egy évben Jóska bácsi és más újszékelyiek rendszeresen hívogattak, írogattak, felháborodásuknak adtak hangot, hogy az egyházi kivizsgálás és az állami szervek nyomozása nem halad, minden le van állva, és a pap ismét megbátorodott. Azzal bőcselkedik, hogy Borboly védi őt, és folytatja „gazemberkedéseit”, a helyi vezetőkkel karöltve, panaszkodnak a helybéliek.

Miután eltelt egy év a veréstől, júliusban elkezdtem érdeklődni az egyházi és világi hatóságoknál, hogy áll az ügy. Elsőként az egyháztól válaszoltak.

Hát nem megmondták, hogy megmondták már?

Ismét Szabó László, a Magyar Unitárius Egyház fejlesztési előadó-tanácsosa válaszolt, a korábbihoz hasonló kioktató stílusban.

Válaszában figyelmembe ajánlja az egyházuk elnöksége által tavaly szeptemberben kiadott közlemény egy részét, mely szerint megvárják az állami nyomozó és igazságszolgáltató szervek eljárásainak a végét, és annak alapján fogják meghatározni további egyházfegyelmi teendőiket az ügyben. Mivelhogy nem értesültek a hatósági eljárások befejezéséről, nem tudnak semmiféle fejleményről beszámolni.

Tehát az egyház teljesen felmenti magát, átpasszolta a labdát az állami szerveknek.

Egy névtelenséget kérő, egyházi forrásom szerint érdekes, hogy más ügyeknél, például ingatlanok visszaszolgáltatásánál az egyház folyamatosan kifogásolja az állami szervek, főleg az igazságszolgáltatás működését. Ebben az eléggé egyértelmű ügyben ellenben a világi igazságszolgáltatás mögé bújik, és hiteles igazságforrásnak nyilvánítja, mondta.

Több, unitárius egyházon belüli ismerősöm jelezte az elmúlt év során: sokat ártott az egyház imidzsének az, hogy ilyen gerinctelenül állt ehhez az ügyhöz. Sok lelkész vagy egyházhoz közeli személy került kellemetlen helyzetbe, vagy érzett szégyent, mikor a hívek rákérdeztek erre az ügyre. Az új püspök hírnevének sem tett jót ez, állítják. Bátor és karakteres ember hírében állott, mikor megválasztották, de ebben az ügyben nem értik, hogy miért nem volt határozottabb fellépése.

Sajnos olyanokra is rávetül ez a szégyen, akik abszolút nem érdemlik meg.
Cikkünk kellemetlenséget okozott az unitárius közösségnek is, amit régóta tisztelek nyitottsága, emberségessége miatt. És azoknak a barátaimnak, közeli ismerőseimnek sem lehetett könnyű, akik különféle pozíciókat töltenek be az egyházon belül. Becsületükre legyen mondva, egyikük sem kérte, hogy ne foglalkozzak ezzel az üggyel, vagy hogy másképp foglalkozzak vele.

Nem úgy Szabó László, aki levelének utolsó mondatában tárgyilagos viszonyulást kér. Nehéz hidegen, érzések nélkül foglalkozni ezzel a témával, akár újságíróként is, minekutána a helyszínen láttam a lilára vert Jóska bácsit, majd rögtön utána a pap öntelt vigyorát. Majd később az egyházvezetés kioktató, felsőbbrendű válaszait és palástolásban kimerülő hozzáállását. Szabó elvárása egyenlőtlen. Sokkal könnyebb lett volna nekünk is és olvasóinknak is tárgyilagosaknak maradnunk, ha az egyház részéről is tárgyilagosságot tapasztalunk.

Az állami hatóságok tötymötyölnek

A rendőrségnek küldött levelemre nehezebben jött válasz. Mivel még nyári szabadságom előtt le akartam adni ezt az anyagot, emlékeztetnem kellett a megyei sajtószóvivőt, hogy elfeledett válaszolni. Onnantól már a válasz gyorsan megjött, csak sajnos semmivel nem vitt előbbre.

A rendőrség annyit közölt, hogy bűnügyi dossziét indítottak, melyet átadtak az ügyészségnek.

Erre írtam az ügyészségnek is, megkérdezni, hogy áll a nyomozás.

Július 29-én érkezett válaszukban megerősítik, hogy nyomoznak az ügyben, eredményre még nem jutottak.

A nyomozást az újszékelyi rendőrség eszközöli, írja zárszóként az ügyészség.

Így jutottunk ebbe a román hatóságokra jellemző végtelenített körbe, hogy ha megkérdezzük a rendőrséget, hogyan halad a nyomozással, akkor az ügyészséghez küld, ha megkérdezzük az ügyészséget, ott azt mondják, a rendőrök nyomoznak. És mindkettejüknek igaza van, csak mi nem tudjuk meg, hogyan halad a nyomozás.

Egyszerűbb, ha megkérdezzük Jóska bácsit, aki elmondja, hogy a nyomozás félhalott. A rendőr még tavaly májusban, a verés után nem sokkal megígérte, hogy eljön hozzá az újabb bizonyítékokat megtekinteni, de azóta sem jött. Az egyház kivizsgáló bizottsága járt ellenben arrafelé, volt nagy lakoma pár napig a papilakon, aztán az egyházi vonalon is minden elült.

Jóska bácsinál elfogyott az igazság

A helybéliek elmondása szerint a pap azóta is, és jelenleg is azzal dicsekszik, hogy amíg Borboly hatalmon van, addig ő nem fél semmitől, mert neki baja nem lesz.

Jóska bácsi rendszeresen felhív, s minden beszélgetésünk alkalmával elmondja, hogy semmi mozgás az ügyben, és bizonyos, hogy Borboly vagy valaki fentről elintézte, hogy az ügy elakadjon.

Jóska bácsi minden hívásakor kifejezi, mennyire undorodik ettől az egésztől, és egy hívás alatt tízszer is megkérdi: hol itt az igazság?

Mi nem tudunk igazságot szolgáltatni, de meg tudjuk tenni az érdekében, hogy évente megkérdezzük a hatóságokat, van-e fejlemény az ügyben. Ezért, ha hamarabb nem lesz fejlemény, jövő nyáron ismét visszatérünk a témára.

The post Verekedő pap ügye: az unitárius egyház továbbra is palástol, a nyomozó hatóságok egymásra mutogatnak appeared first on Átlátszó Erdély.

Tegnap írtunk arról, hogy a nőbántalmazásért országosan körözött Pethő Attila egy fotón jelent meg Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár társaságában, ez utóbbi Facebook-oldalán.

A hírt a magyar sajtó java átvette, és voltak sajtóorgánumok, akik megpróbálták megszólaltatni a politikust.

A Transtelexnek adott válaszában Potápi tisztára mossa magát:

Pethő Attiláról azt sem tudta, hogy létezik, állítja az államtitkár.

Az erős állítás gyanút kelt. Egy gyors keresés Potápi Facebook-oldalán azonnal kidob pár találatot, amint az államtitkár Pethő Attila panziójának teraszán fotózkodik.

Január 8-án reggeli fényben jelenik meg a teraszon, PÁJ monogrammal ellátott sportfelsőben.

Hogy a Pethő-panzió teraszán van, azt maga is elismeri egy OK-jellel és magyar zászlócskával megtoldott hozzászólásban.

Másnapi, január 9-i bejegyzésében már a helyet is megadja, ebből egyértelműen kiderül, hogy Potápi napokig a panzió fotózkodó vendége volt. De persze az is megtörténhet, hogy nem ott lakott, csak rendszeresen oda járt fotózkodni.

A Madarasi hargitai Pethő-panziót az Intertourism cég működteti.

A cégadatbázis szerint az Intertourism tulajdonosa, ügyvezetője meg mindenese Pethő Attila.

Az a Pethő Attila, akit itthon országosan köröznek, miközben ő Potápival fotózkodik Budapesten, aki nem is tud a létezéséről, pedig télen még az ő teraszán fotózkodott napokig.

Persze, statisztikailag megeshet, hogy Potápi ott volt a Pethő-panzióban, de nem találkozott Attilával, mert a tulajdonos nem köszöntötte személyesen a magasrangú vendéget, aki inkognitóban, teljesen véletlenül érkezett ebbe a panzióba és nem valamelyik másikba, vagy mert a booking.com-on ez volt a legolcsóbb. Esetleg az is felmerülhet, hogy a cégtulajdonos napokig nem tartózkodott ekkor a panzióban. De ennek kicsi az esélye, emberünk gyakorlatilag ott él, ott veri a rendőröket, ott ás sáncot, házi őrizetben is ott volt.

Az viszont teljesen elképzelhető, hogy Pethő nem számolt be korábbi vendégének, mostani vendéglátójának, hogy éppen szökésben van. Ugyanis odahaza zaklatás és nőverés miatt két év börtönre ítélték.

The post Potápi nem tudott Pethő Attila létezéséről, de fél éve még a teraszán fotózkodott appeared first on Átlátszó Erdély.

Olvasóink jelezték, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár egyik rendezvényén készült fotókon látták Pethő Attilát. A zaklatásért, ütlegelésért és testi sértésért elítélt, majd eltűnt és országosan körözött Pethő Attila családjával fotózkodott is az államtitkár. A képet Potápi Facebook-oldalán posztolták, majd egy órán belül levették.

Egyes csoportképeken viszont továbbra is látható Pethő Attila. Az Utazó Magazin és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös díjátadója tegnap, július 18-án zajlott Budapesten. A képek alapján Pethő Attila édesapja, Pethő József egy díjat vett át ezen az eseményen.

Egyelőre nem tudjuk, mikor és hogyan lépte át az országhatárt Pethő Attila, de jelenleg is szerepel a Román Rendőrség országos körözési listáján.

Pethő Attila zaklatásos és bántalmazásos ügyéről több részletet az áldozat liget.ro-n megjelent beszámolójából érdemes megtudni.

The post Potápinál került meg az országosan körözött nőbántalmazó, Pethő Attila appeared first on Átlátszó Erdély.

Érkezik a hír, hogy az újszékelyi pap megvert egy 70 éves öregembert. Eleinte az áldozat, Muszka Jóska bácsi elzárkózik a sajtótól, de aztán ügyvédjével való egyeztetés után megkeres, hogy foglalkozzak az ügyével.

Egy szép vasárnap reggelen lemegyek Újszékelyre. Amint parkolok, a sáncba csúszik az egyik kerekem. Jó pár percbe telik, mire a Jóska bácsi által hozott két deszkával kiszedjük az autót a sánc kanálisszagú iszapjából. Azért kanálisszagú, mert itt a sánc a kanalizálás, sokan oda engedik a szennyvizüket.

Újszékely idén már egyszer elhíresült, mikor Borboly Csaba megyei tanácselnök Facebookján kihirdette, hogy kamu volt a 2016-os kampányátadás, amikor a vízhálózatot úgy adták át, hogy volt pánkó, koccintás, „spriccolták” a vizet, de a hálózat nem működött, az ünnepélyesen megnyitott vízcsapba a szomszédos kútból nyomatták búvárpumpával a vizet. Ez aranyos, vicces kis történet, de amiért most érkeztünk, már nem az.

Muszka Jóska bácsi azt állítja, hogy Jakab Zsolt Mihály tiszteletes jól elverte egy kapanyél vastagságú karóval. A karját odatartva védte a fejét, ezért a karját verte ripityára. De a feje is kapott, azóta sem érzi jól magát. A bal fülével nem hall rendesen. A csuklója fáj, ropog, el van repedve.

Jóska bácsi lába sem néz ki jobban, mint a karja. Amint ült a traktorban, és a tiszteletes kintről ütötte a karóval, a legtöbb ütés a combján landolt.

Ahogy odajött a traktorhoz, egyből kezdte is ütni, meséli Jóska bácsi, és folyamatosan ütötte, amíg el nem menekült. Sorozatosan „nyírta az ütéseket”, és kiáltotta, hogy „Megölöm! Megölöm!”

Úgy megverte Jóska bácsi lábát, hogy hazafelé még kuplungolni sem tudott. A combján sebhelyek is vannak, azok úgy keletkeztek, hogy miután a karó eltörött a verésben, a hegyes végével oda-odaszúrt a pap a lábába.

Hogy mekkora ütéseket mért rá a tiszteletes, az látszik egy eltévedt ütésből, amely a traktorra ment, nem az öregre. A traktor bádogja meghajlott tőle. „Áldott szerencsém, hogy a traktorban voltam, mert ha nem, agyonütött volna” – mondja Jóska bácsi.

Végül úgy szabadult meg, hogy rükvercbe tette a traktort, és serítette jobbra, be a sáncba. Könnyebb lett volna, ha előre megy, de előre nem mert menni, nehogy a nagy kerékkel agyonnyomja a papot.

A verés úgy történt, meséli Muszka Jóska bácsi, hogy ő ment a traktorral a mezőre. Meglátta, hogy az egyik telkére bejáró út fel van szántva, és villanypásztor van kihúzva az úton keresztbe, kapu nélkül. Tavaly is volt villanypásztor ott, mondja, de tavaly a tiszteletes hagyott kaput, és nem szántotta fel az utat, tehát ő rá tudott járni a telkére.
A tiszteletes az egyik fiával és az egyház karbantartójával ott dolgoztak, épp szerelték a villanypásztort. Ő megkérdezte tőle, hogy „Tiszteletes úr, miért szántotta fel az utat?”

Mire a tiszteletes azt válaszolta, hogy „Ha nem takarodik el, agyonütöm!” Majd odament hozzá, és egy villanypásztor-karóval elkezdte csépelni.

Jóska bácsi szerint a pap azért szántotta be és zárta le az utat, mert el akarja őt lehetetleníteni, hogy ne tudjon rájárni a területére, és adja azt el. Sok az állata a papnak, kevés a területe, földre van szüksége.

Mivelhogy a furkósbotnak két vége van, és nem mindegy, hogy melyik oldalán állsz, meg szerettem volna tudni a bántalmazó történetét is, mert lehet, hogy az másképpen hangzik. Vajon mi hozta ki ennyire a sodrából a tiszteletest, hogy csak úgy nekiesett egy karóval Jóska bácsinak?

A pap tagad és zsarolni akar

„Nem tudom, hogy miről van szó” – mondja Jakab Zsolt Mihály unitárius lelkész első kérdésemre, hogy miért verte meg Muszka Jóska bácsit. Majd kiegészíti: „én nem foglalkoztam vele”, „én nem találkoztam vele”. „nem tudok róla semmit”. Sőt, azt is állítja később, hogy én vagyok az első, akitől hallja, hogy ő esetleg megverte Jóska bácsit. Eddig nem hallotta, becsszó, a rendőrségre is felhívták, de nem mondták, hogy miért hívták fel.

„És akkor itt most be is fejezhetjük a beszélgetést” – zárja le első kérdésem után nagyképűen, zsebredugott kézzel, kihúzott mellel, huncutul mosolyogva a tiszteletes a kérdéseim sorát. Majd röviden odavet egy zsarolást, kaján vigyorral:

„Annyit mondjon el Muszka Jóska bácsinak, ha már magát küldte, hogy elég sok olyan dolga van, amit nyilvánosságra lehet hozni. Szennyes van. Tudunk teregetni szennyest mindenféleképpen.”

Fel is sorolja, mivel zsarolná meg Jóska bácsit: autókat javít engedély nélkül, a pincéje teli van motorinával illegálisan, van egy lopott varrógépe, ami el van rejtve otthon a házban, és vannak kurvás ügyei. „Én is vittem őt a kurvákhoz, ketten voltunk a kurvákhoz.” Jóska bácsi megzsarolta, hogy nem javítja meg az autóját, ha nem viszi a kurvákhoz, állítja a pap.

A legfőbb vádpont az autójavítás, és erre bizonyítéknak az én autóm javítását szánja. „Ma reggel is magának feketén javított” – mondja, majd ismétli meg több formában a beszélgetés alatt. Nem javította az autómat, mondom, csak két deszkát hozott, hogy a sáncból ki tudjam szedni. Ő látta, mondja a tiszteletes hitvány vigyorral, az autó fel volt emelve és az öreg javította. Ezt ismételgeti többször, mint egy huncut gyermek, aki bosszantani akar. Elég gyermeteg csel. Ha a többi vádpontja is ekkora hazugság, mint az én autóm javítása, akkor nehéz lesz ezzel megzsarolnia Jóska bácsit.

Később átadom Jóska bácsiéknak a papi üzenetet. Jóska bácsi azt mondja, neki nincs titkolnivalója, nem fél a zsarolástól. Felesége, Ilona hozzáteszi: be jó lenne, ha tele lenne a pincéjük motorinával, a traktor sokat eszik.

Engedélyt kérek a tiszteletestől: készíthetek róla képet a cikkhez? „Nem, nem járulok hozzá semmihez. S megkérem, hogy ha lehet, akkor kerülje ezt a témát, mert fölösleges.”

„Jobb, ha kitépi azt a lapot” – teszi hozzá a pap mellett álldogáló egyházi alkalmazott a noteszemre bökve a fejével, miközben elbúcsúznak, és eloldalognak a papilak felé.

Kifele jöttömben még ott találom őket az udvaron, pár szót váltunk. El szeretném kérni a tiszteletes telefonszámát, de nem adja meg. Megadnám a sajátomat, hogy legyen meg, ha mégis szeretne beszélni, de nem fogadja el.

A papbácsi megfélemlítő gépezete

A tiszteles viselkedését mindvégig paphoz méltatlannak, sőt bután agresszívnek éreztem. Kezdve attól, hogy milyen undorral nézett végig tetőtől talpig engem, mikor bejött az imaterembe. Folytatva azzal, hogy az istentisztelet végén kézfogás helyett rámförmedt a hívek előtt, szikrázó szemekkel, hogy mit keresek itt, és töröljem le a (nem létező) hangfelvételt a telefonomról. Azzal, ahogy pökhendi módon, zsebredugott kézzel, kidüllesztett mellel, flegma vigyorral az arcán beszélt velem, s próbálta megzsarolni rajtam keresztül Jóska bácsit. Azzal, hogy nem adta meg az elérhetőségét, illetve nem járult hozzá semmiféle fotóhoz, és kért, hogy kerüljem a témát.

És legfőképpen azzal, hogy érkezésemtől távozásomig végig követtetett a faluban, és ezt beszélgetésünk alatt végig éreztette, egyféle megfélemlítésként, hatalomfitogtatásként. Már az istentisztelet utáni beszélgetésen ismételten felhozta, büszkeséggel a szemében, hogy „rég itt van a faluban”, vagy „reggel nyolctól itt van a faluban, Jóska bácsi javította a kocsiját magának reggel 8 óra pár perckor.”

Később, amikor emberekhez megyek be beszélgetni, cseng a beszélgetőtársam telefonja, felveszi, „igen, tiszteletes úr, igen, az újságíró itt van nálam”. Képes végig követtetni a faluban, és felhívni azokat, akik szóba állnak velem, megfélemlíteni őket. Volt, aki a telefonhívás után már nem mondta el azt, amit két nappal azelőtt bátran elmondott egy falustársának.

A képen látható fiatalember végig követ a faluban, és egy adott pillanatban kérkedően lefotóz. Hú, nagyon megijedtem, most van fotó arról, hogy itt jártam. A megfélemlítésnek ez a gyerekes szintje inkább vicces, mint ijesztő, ugyanakkor fárasztó. El kell mennem a faluból pár órára, majd visszatérnem ahhoz, hogy nyugodtan tudjak emberekkel beszélgetni, telefonálós nyomás nélkül.

Mikor harmadszor térek vissza Újszékelyre, tíz napra rá, nagyon meglepődöm. A cigánysoron parkolok, és amint álldogálok az autóm mellett, elmegy mellettem egy biciklis néni, csak úgy odaszól: „a Papbácsi jó ember, Muszka Jóska rossz”. Pár másodperc múlva arra sétál egy másik hölgy, s csak úgy odaveti: „a tiszteletest ne kritizálja senki, mert jó ember!” Honnan ismernek engem a nénik, honnan tudják, mit kell nekem mondaniuk?

Szóba állok ott pár nővel, és meglepő módon folynak belőlük azok az érvek, amelyekkel a papbácsi ígérte, hogy zsarolni fogja Jóska bácsit. Az autószereléstől a kurvákig mind ugyanazt ismétlik. Kérdem, honnan tudják mindezt. Hát, hallották. Jó. Szóval a gépezet beindult, a falu befolyásolható felét felkészítették az érdeklődők fogadására.

Jól megsiratja az embereket

Mikor kérdem a körém gyűlt hölgyeket, hogy mit jelent az, hogy jó a pap, egyik hölgy nagyon tisztán megfogalmazza, amivel aztán sokan egyetértenek: „Jól végzi a munkáját, akármilyen temetésen jól megsiratja az embereket, ilyen a környéken több nincs.”

Ezt a falu papellenes fele is elismeri: „Olyan szép beszéde van, hogy papnak a környéken olyan nincsen. De a viselkedése nem papnak való.”

A faluban emberekkel elbeszélgetve kiderül, eléggé megosztó személyiség a tiszteletes. Ilyeneket mondanak róla a nénik:
„Mindenkivel csúfoskodik.”
„Mátéfi Jolánék el kellett költözzenek a faluból, mert csúfoskodott.”
„Ötnek fizetjük a bért, s mégsem tudok menni a templomba, mert nem bírom hallgatni. Mindenkivel mocskolódik.”
”Az emberek szégyellnek menni a templomba, hiszi-é?”
„Üzeni a híveknek, hogy menjenek közmunkázni, és vigyenek 100 lejt adományba.”
„Hogy szabják meg az adományt? Hogy mondhat olyat a pap, hogy »ha nem adják, behajtom«?”
„Hogy ilyen dolgokat csinál, nem mennek az emberek a templomba.”

Az istentiszteleten összesen tízen voltunk, abból pár konfirmáló a hozzátartozóival, és pár öreg néni unokástól. Nem nagy, de nem is rekordalacsony részvétel, unitárius körökben egyébként sem annyira divat templomba járni, mint más felekezeteknél.

Az unió pénzelte nagyfiú nagyképűsége

Nemcsak a hívek panaszkodnak a pap viselkedésére, hanem az egyháztanácsosok is, főleg akik felmondtak.

Az utcán fotózva találkozom egy idősebb emberrel, aki azt állítja, hogy presbiter volt, de pár évvel ezelőtt kilépett, mert a „cigöniát nem bírta”. A pap nagyon csúnyán viselkedett vele. „Amilyen szerencsétlen volt ez a pap, amikor idejött! Hogyan segítettük őt, ki amivel tudta! S akkor egyből, mint a gomba, a szarból kinőttek. S most ver meg mindenkit. ”

„Ha az Unió pénzén megnőttem, akkor agyon kell, hogy üssem a híveimet?” – kérdi a volt presbiter, aki hallott Muszka Jóska megveréséről, nem úgy, mint a tiszteletes. „Hát ez nem pap” – teszi hozzá.

Egy másik, a paphoz egykor közel álló ember meséli: „Annak idején, amikor idejött, még biciklije sem volt. Most, hogy béjött ez az uniós demokrácia, nagyfiú lett.”

Egy másik volt egyháztanácsos, Murvai József hosszasan mesél a pap viselt dolgairól. Ő karbantartóként is dolgozott az egyháznál, és 2020-ban hagyta ott az egyháztanácsosságot, ugyancsak a lelkész viselkedése miatt.

Régen sem volt teljesen rendben, mindig nagy mellénye volt abból kifolyólag, hogy komája volt a rendőrnek, Ungureanunak, komája Rafainak, és jóban volt Borboly Csabával, aki rendszeresen jár ide flekkenezni. Egy volt egyházi alkalmazott szerint folyton azzal dicsekszik, hogy „amíg az RMDSZ a polcon van, nekem addig semmi bajom nem lehet”.

Egy másik megfogalmazás szerint „Itt Hargita megyében el van nyúlva a keze a papnak.” Baráti kapcsolatainak köszönhetően még megyei tanácsos is volt, mondják.

Itt, Keresztúr környékén igen fontos viszonynak számít a komaság. Aki szeretné ezt mélyebben megérteni, olvassa el Gumibottal verekednek és lenyúlt halat árulnak a keresztúri kiskirályok című anyagunkat Rafai és Borboly egy másik komájának verekedéséről.

[irp posts=”31893″ name=”Gumibottal verekednek és lenyúlt halat árulnak a keresztúri kiskirályok”]

Régen is nagy helyen érezte magát a pap, mesélik a hívek, de az igazán nagy változást az uniós pénzek hozták, az APIA által utalt mezőgazdasági támogatások.

A föld nélküli földesúr

A helybéliek tudják, hogy a tiszteletes sokat kaszált az APIA-pénzekből, de senki nem tudja, pontosan mennyit. Nyomozásunkat a vagyonbevallásával kezdjük. Mivel megyei tanácsos volt, vagyonbevallásnak lennie kell.

A megyei tanács oldalán az archív vagyonnyilatkozatos oldal linkje nem működött, ezért írtam a megyei tanácsnak, hogy küldje el az elmúlt mandátum összes vagyonbevallását. A megyei tanács határidőn belül válaszolt, a bevallásokat nem küldték el, de küldtek egy linket a régi román oldalukra, ahol fent vannak ezek a dokumentumok.

A levelet Rafai Emil, a tiszteletes komája írja alá. Az adott linken Jakab Zsolt Mihály tiszteletes neve nem szerepel, vagyonnyilatkozatai sem. Vagy letörölték most, vagy fel sem rakták. Zsákutca volt, de legalább megtudtuk, hova menekítette Rafai komát Borboly koma, miután szegény kiesett a keresztúri polgármesteri székből.

Szerencsére van nekünk más forrásunk is a vagyonnyilatkozatokhoz, mint a megyei tanács. Ez nem teljes, de nem is annyira komafüggő. Onnan sikeresen előkaparok egy 2016-os tanácsosjelölti és egy 2017-es megyei tanácsosi nyilatkozatot. Sajnos több nincs ott, így a kánaán legszebb éveit nem követhetjük ebből nyomon. De már ez a két nyilatkozat is szépen megnyitja a szemünk.

A 2016-osban Jakab Zsolt Mihály azt nyilatkozza, hogy előző évben 24 000 lejt vett fel támogatásként az APIA-tól.

Ugyanabban a nyilatkozatban a területeknél egy 7 áras beltelek szerepel, mezőgazdasági terület semmi.

2017-es nyilatkozatában már 94 000 lej szerepel a 2016-os mezőgazdasági támogatásokból.

Míg a területek bevallásából kiderül, hogy 2016-ban még mindig nem volt egyetlen négyzetméter mezőgazdasági területe sem.

(Frissítés 2021.07.27.: Kiástuk a megyei tanács oldaláról Jakab vagyonbevallását. Ami nem a tanácsosok között volt, hanem a hivatali személyzet mappájában. Tehát tévedtem, mikor azt állítottam, hogy nincs fent a bevallása. Jakab valószínűleg tanácsadóként dolgozott a megyei tanácsnál, a bevallásában a funkciójánál „consilier” szerepel. Románul a consilier tanácsost és tanácsadót is jelent. A 2016-os bevallása tanácsosjelöltként volt kötelező, a 2017-es már tanácsadóként. Hogy kinek volt a tanácsadója, ez ejsze hamarosan kiderül.)

Az országos APIA-tól kikértem a számokat, melyik évben mennyi támogatást kapott a tiszteletes. Nagyon rendesek az APIA-sok, mindent megtesznek, hogy előkaparják nekem a számokat a végtelen táblázatokból, végül kétheti levelezés és a negyedik szűrés után a következő számokat küldik át:

Ez nem biztos, hogy a teljes összeg, lehet, hogy ennél többet kapott, de ennyit sikerült előkaparjanak az adatbázisból, s összesítsenek. Tehát minimum ennyit biztos, hogy kapott.

Nézzük a 2017-es évet, mert az egy jó évnek tűnik, s azt már ismerjük az adóbevallásból is. Papunk abban az évben az APIA-tól 135 ezer lejt kap, fizetésből minimum 18 ezret, ez összesen 153 ezer lej.

Sok ez vagy kevés? Borboly Csaba megyei tanácselnök éves fizetése 2017-ben 97 ezer lej volt. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök fizetése 119 ezer lej, Románia miniszterelnökének fizetése 130 ezer, Klaus Johannis államelnök fizetése 133 ezer. Ezeket könnyű kiszámolni a 284/2010-es törvény melléklete alapján.

Tehát papunk másfélszer annyit keresett, mint a megyei tanács elnöke, és csak az általa kapott mezőgazdasági támogatás értéke meghaladja a püspöke fizetését. Úgy, hogy saját tulajdonú mezőgazdasági területe nem volt.

Bitorolja az emberek földjét

Hogyan lehet elérni azt, hogy az ember egy államelnöki fizetést összegyűjtsön területalapú támogatásokból, miközben nincs saját területe? Úgy, hogy bérli a földeket. Vagy nem is bérli, csak használja, és berakja támogatásba.

Emberek panaszkodnak, hogy az ő területüket a pap csak úgy használja, engedély nélkül. „Hát nem mer szólni senki semmit, mert pap. Ezért bitorolhatja a mások területét” – mondja egy kárvallott.

Murvai Virgina néni a birtoklevelét mutogatja. A kaszálót a pap elfoglalta, mondja. Az adót a néni fizeti utána, a teheneket a pap legelteti rajta. Bement a tanácshoz, hogy ha már a pap használja a területét, akkor legalább az adót is fizesse utána. A tanácsnál azt mondták neki, hogy 15 árért mit panaszkodik. Így továbbra is ő fizeti az adót, a pap legeltet. A pap kéz a kézben van a polgármesterrel, ezért teheti meg, véli a néni.

Ahhoz, hogy berakj támogatásba egy területet, kell egy papír a tanácstól. Amit ő lazán megszerez a polgármestertől. Annyi területet használ a máséból, és rak be támogatásba, amennyit csak nem szégyell, mondják az emberek, azért kap annyi pénzt. Egyik falubéli meséli, ült bent az APIA-nál, szépen várt sorára. Bejött a tiszteletes, és úgy ment be soron kívül, meg úgy viselkedett odabent, mintha otthon lenne.

A helybéliek úgy tudják, a tiszteletes bérli az egyház területét, a község területét és a közbirtokosság területét is.

Hogy az egyháztól mennyi területet bérel és mennyiért, nem tudtam meg. A püspökséghez írt levelemben is megkérdeztem, és a tiszteletesnek feltett kérdések közt is ott volt, de egyikük sem válaszolt erre a kérdésre. A püspökség a belső kivizsgálásra hivatkozva, a pap semmire sem hivatkozva, csak úgy.

Az egyébként nem is lenne nagyon furcsa, hogy az egyház területeit a pap műveli. De az fura, mondják az emberek, hogy az egyháznak nincs amiből fizetnie az adót, a pap pedig meggazdagszik. Kérdeztem a püspökségtől is, a polgármesteri hivataltól is, hogy van-e adóhátráléka az egyháznak, egyik sem válaszolt a kérdésemre.

A polgármesteri hivataltól 30 hektárt bérel évi 500 lejért, mondják a helybéliek. Ez feltűnően kis összeg, figyelembe véve, hogy hektáronként 150-250 eurót lehet kapni területalapú támogatásként, csomagtól függően. Ezt az információt szerettem volna ellenőrizni, ezért a polgármesteri hivatalnak írt adatigénylésemben és a papnak írt levelemben is rákérdeztem, mekkora területet bérel a községtől a tiszteletes, mennyiért. A polgármesteri hivatal nem válaszolt levelemre, belső információk szerint a polgármester parancsba adta, hogy ne válaszoljanak. Azt mondta, inkább pereljünk, de nem adja ki az információt.

A falusiak úgy tudják, a pap és a polgármester szoros érdekviszonyt ápolnak, ezért érthető, hogy a polgármester megvédi a papot.

A közbirtokosságtól állítólag emitt 15 hektárt, túloldalt 30 hektárt bérel, mondják a közbirtokossági tagok. A közbirtokosság szintén része a nagy helyi érdek-összefonódásnak, a polgármester az alelnöke, mondják.

Érdekes a közbirtokosság működése Újszékelyen. Másutt a közbirtokosság maga veszi fel a területalapú támogatást a saját területeire. Az a legfőbb bevételi forrása, abból gazdálkodik, közösségi ügyeket támogat, és részesedést oszt a tagjainak, arányjog függvényében. Itt Újszékelyen nem így van, itt a közbirtokosság bérbe adja a területeit a papnak, s ennyi. 60 tagja van a közbirtokosságnak, eddig egyetlenegyszer tartottak gyűlést, és soha egyetlenegy lejt nem kaptak osztalékként, mesélik a tagok.

Tűzzel kaszál, ganéval áraszt

Ezeket a nagy bérelt területeket karbantartani sem tudja rendesen. Látszik a legelő- és kaszálótesteken, hogy felnőtte őket a ciher.

A helyi APIA részéről nem kell ellenőrzésektől tartania, mesélik az emberek, mert olyan viszonyban van velük. Mikor pedig Bukarestből jönnek ellenőrzésre, akkor olyan helyeket mutatnak meg nekik, amik rendben vannak. Mondják a nevet, hogy a legutóbb is ki vitte ki az ellenőröket a terepre, hogy ne azt lássák, amit nem kellene.

Amit lehet, gyújtogatással takarít. Az emberek mindenről tudnak: „Van itt kint egy 15 hektáros legelő, minden évben felgyújtotta. Most 3 éve a tűzoltókat is ki kellett hívni.”

„Idén is gyújtogattak, felhívtam a polgármestert. Azt mondta a polgármester: »Tudom, a pap gyújtotta meg. Ha nem megy be a tűz a faluba, eresszed, hogy égjen!«”

„Rebi néninek azért van most drótkerítése, mert a sövénye leégett a három évvel ezelőtti tűzben.”

A közbirtokossági legelőt tavaly részben letakaríttatta, de a gazt otthagyta. Mikor mondta neki, hogy lefilmezi, akkor a gaz egy részét elvitte, mutatja a felvételt Murvai József. A maradék a mai napig ott van a legelőn.

Normálisan a legelők felbokrosodása és felégetése miatt meg kellene vonni tőle az APIA-s támogatást, de ő annyira jóban van ezekkel, hogy nem kell félnie, mondják a falusiak.

Amint a képen látható, a ganégödör miatt sem aggódik. Mikor körbejárom az istállóját, az épület mögött hatalmas gané- és ganélé-tengerre bukkanok, amelyik egybefüggő gleccserként folyik az istálló hátától a szomszéd parcelláig. Emlékszem, pár éve végigfotóztatták itt nálunk a faluban a ganégödröket, mert vonják meg a támogatást azoktól, akiknél nincs ez rendben. Azóta évek teltek el, tovább szigorodtak a dolgok, de Újszékelyen a tiszteletes még mindig lazán megengedheti magának, hogy magasról tegyen az ilyen szabályokra.

A falusiak mesélik, hogy az elmúlt években a tiszteletes kirakta a ganéját az út mellé egy nagy halomba, és az út melletti sáncon át folyamatosan folyt a ganélé a Küküllőbe.

Mezőgazdasági szakpanaszt sokat hallok az emberektől. De lehetetlenség és felesleges is mindeniket ellenőrizni: például hány állatja van bejelentve fajmarhának, s abból mennyi tényleg az. Vagy hasonlók. A legtöbb panasz és rendellenesség a pénzre vezethető vissza, ahogy a falusiak fogalmaznak: a tiszteletes pénzéhségére. Minden lehetséges támogatást és pályázatot meg akar fogni, és abból minél többet megtartani magának.

Nagyon szereti a pénzt, de nem kiadni

Murvaiék mesélik, karbantartók voltak. Az egyház hivatalosan Ibolyát alkalmazta, de a férje, József dolgozott karbantartóként. A pap szerette volna magának átirányítani a karbantartói fizetést. Mondta nekik, hogy Ibolya maradjon alkalmazva, és gyűljenek a munkaévei, de a bankkártyáját adja oda neki, hogy ő vegye fel a pénzt. „Nekünk úgysincs szükségünk a pénzre, mondta” – meséli Ibolya. Nem mentek bele.

Az egyházi karbantartónak Újszékelyen nemcsak az egyházi épületek karbantartása a feladata, hanem főleg a pap gazdaságának kiszolgálása. Építettek egy szajvánt (fedett akol), mert a pap „csinált egy pályázatot”, hogy a teheneket ott feji, ott tartja. „Mi ketten Jánossal csináltuk a szajvánt, hogy tudják lefotózni s elszámolni. Azért kellett, hogy legyen mivel takarózni. Na, oda is egyetlen tehén bé nem volt soha kötve.” Négy éve építették.

Meglátogatom az említett szajvánt, tényleg nem használják, mellig ér a fű körülötte. A kataszteri hivatal oldala szerint a terület nincs telekkönyvezve, tehát valószínű, hogy a szajvánt engedély nélkül építtette a pap.

Kaptak támogatást a templom renoválására, mesélik Murvaiék. A pap úgy gondolta, hogy ő megtartja a pénzt, s a karbantartóval feljavíttatja a templomot. József nem vállalta, hogy karbantartóként, egyedül, 70 éves fejjel, fent a magasban renoválja a templomot.

Aztán a pap a fiát „béángázsáltatta” egyházi karbantartónak, s ő vette fel a pénzt, mesélik tovább. A fia egyetemen volt épp Kolozsváron, nem is tudott volna itthon karbantartói munkát végezni. Akkor az esperesnél panaszt tettek, az felhívta a papot, s végül felvették a fia helyett Gáll Endrét. Aki most is karbantartó, de többet dolgozik a pap farmján és épülő házánál, mint az egyháznak.

A templom karbantartására hozatott egy csoportot, „másodosztályú munkásokat, nem restaurátorokat”. Ez azért fontos részlet, mert egy 200 éves templomról van szó. Ezekből a munkásokból amíg kettő dolgozott a templomnál, addig három csinálta neki az istállótetőt a farmon. A munkálatokat lepapírozta egy keresztúri céggel, amelyik a megyebíró testvéréé. Aztán hívott gyerekeket közmunkázni, hogy tudja lefotózni, hogy dolgoznak, felküldeni a megyéhez. A munkálatok még nincsenek befejezve, pedig tavaly volt a határidő. Ha valaki panaszkodik, a gondnok azt mondja, „a pap szerezte a pénzt a megyétől, azt csinál a pénzzel, amit akar”. Úgy tudják, 150 000 lejt kapott a megyétől, abból kellett volna felújítani mindent.

Ezeket mondják a falubeliek. A kép tisztázásáért erről is érdeklődtem levélben a tiszteletesnél, de választ nem kaptam.

Az embereket sem szereti kifizetni. Többen is mesélik, a falu pásztorait rendszeresen nem fizette ki, durván is bánt velük, ezért rossz híre ment, és a falu nem kapott jó pásztort. Az emberek sorra mind eladták a tehenüket. A faluban már szinte senkinek nincs tehene, csak neki. Ezt három olyan gazda is említi panaszként, akinek régen tehene volt, de már nincs.

Az átvert munkás kipakol

Mikor szóba jön, hogy kit hogyan vert át, csak úgy ömlenek a panaszok. Az egyiknek a kertjét bitorolta, azt ígérte, hogy ad érte egy gomolyag szénát, de nem adott semmit sem.

„Akivel ez kontaktba kerül, mindenkit átver” – mondja róla egy falusi.

Az egyik falubéli, akinek nagy összeggel tartozik, úgy fogalmaz: „Nekem pénz sem kell, csak valamit csináljanak vele, hogy elmenjen innen.”

Ahogy híre megy annak, hogy a papról írok, jelentkeznek emberek, és többen közülük névvel is vállalnák a panaszukat. Ami azért Székelyföldön ritka, hogy valaki valamit névvel vállaljon, főleg a pap ellen. Csak nagyon nagy fájdalmak esetén szokott ez megtörténni.

Ambrus István négy hónapig dolgozott Jakab Zsoltnál. Azt ígérte neki a pap, hogy házat épít neki a munkabér fejében, és hogy rendszeresen fizeti a gyermektartás értékét, amit Ambrusnak törlesztenie kell. Négy hónap után kezdett gyanús lenni a munkásnak, hogy „se ház, se pénz”.

Kérte a tiszteletest, hogy az adósságát kezdje el törleszteni, a neki ígért házat kezdje el építeni. Nem történt meg. Az utolsó hónapra még a gyermektartást sem fizette ki. Otthagyta a tiszteletest. A pap azóta nem is köszön neki, nemhogy a tartozását megadja. A 8000 lejes tartozást azóta sem feledte, szeretné valahogy megkapni a pénzét, amiért keményen megdolgozott.

Ambrus a farm és a mezőgazdasági munka mellett főleg a pap keresztúri házának építésén dolgozott. Nem volt se szombatja, se vasárnapja, állítja, ezt mindenki tudja. Mennyi követ hordott a Küküllőről a pap házába! S átverték. „Hitvány ember” – jellemzi Ambrus a papot. „Én egyszerűen egy jó szót nem tudok róla mondani.”

„Ahány munkása volt eddig, mindenkit átvert. Vagy veréssel, vagy pénz nélkül kellett, hogy elmenjenek. Nincs mit kerülgetni: ő nem szeret fizetni! Soha otthon pénze nincs, nem bír semmit fizetni.”

Az építőanyag-kereskedőknek is tartozik. Ahány lerakat van a környéken, neki egyszerűen már nem adnak semmit, amíg meg nem adja a tartozását, állítja a munkás.

A titokzatos ház és az agyafúrt urbanisztikus

Az újszékelyiek, akikkel elbeszélgetek, azt is tudják, hogy a pap házat építtet Keresztúron. Úgy tudják, hogy Rafai Emil, a volt keresztúri polgármester, a tiszteletes komája szerezte neki a területet. Van, akinek a tiszteletes fia azzal hencegett, hogy tízszobás ház lesz, mások ezt az információt úgy hallották, hogy tíz lakrészes társasházat építtet a pap. Honnan van a papnak annyi pénze, teszik fel a kérdést a falusiak, hogy ekkora házat építtessen magának?

Sikerül beazonosítani a helyszínen az épülő házat, a keresztúri mérce szerinti luxusnegyed legszebb sarkában, a Küküllő mellett.

Az építkezéseken kötelező információs táblának se híre, se nyoma a helyszínen. Ambrus szerint, aki végig ott dolgozott a házépítés során, soha nem is volt ilyen tábla kitéve. Mivel a nem létező tábla nem szolgáltat információt, a telekkönyvi nyilvántartásból keresem ki a telket, és kiderül, hogy az tényleg az újszékelyi tiszteletes nevén van.

A keresztúri polgármesteri hivataltól kikérem a ház urbanisztikai bizonylatát és építési engedélyét, megadva nekik a telek kataszteri számát. A keresztúri urbanisztikus, Dobos István első körben csak az engedélyek számát adta ki.

Első ránézésre azt mondanám, hogy mit csináljak két számmal? Mit mond nekünk két szám? De mégis mond. Mert, ha megnézzük, az építési engedélyt 2020. szeptember 25-én adták ki, a helyhatósági választások előtti utolsó munkanapon, pénteken. Két nappal azelőtt, hogy az engedélyt aláíró komát, Rafai Emilt a keresztúriak kiszavazták volna a polgármesteri székből. Egy leköszönő polgármester mandátumának utolsó hetében, hónapjában kiadott építési engedélyek nagyon szépen tükrözik a helyi kapcsolatokat és erőviszonyokat. Udvarhelyen is a ribizlibánya engedélyét a volt polgármester búcsúzási időszakában adták ki.

[irp posts=”33113″ name=”Istenek és titkos emberek a ribizlibánya mögött”]

Az urbanisztikustól négy adagban sikerült csak információkat kiszednem. Az engedélyek száma után a második körben kiadta az építtető nevét és az épület címét is. Miután folyamatosan küldözgettem az igényléseket és a törvényrészleteket, amelyek alapján egyértelmű, hogy az építési engedély nyilvános, és az összes melléklete része az engedélynek, harmadik körben elküldte az engedély általános szövegét mindenféle adat és melléklet nélkül. Persze az adatok mindig a mellékletben vannak, ebből csak annyit tudtam meg, hogy a munkálatok értéke 246 068 lej.

Újabb adatigénylés mellett azt is kértem a polgármesteri hivataltól, hogy egy kis belső vizsgálatot indítsanak, hogy miért nem akarja kiadni az urbanisztikus az adatokat, és közöljék a vizsgálat eredményét. Erre kaptam egy adagot az engedély mellékleteiből, főleg a ház oldalnézeteit. De még mindig semmit azzal kapcsolatban, hogy milyen beosztású lesz a ház, hány és milyen célú helyiség lesz benne.

Mindegy, lehet, hogy nem is fontos, a helyszínen körülnézve nem látszott óriásinak a ház, a szomszédokéhoz hasonló alapterületűnek tűnt. Hogy mi titkolnivalója volt a papnak és az urbanisztikusnak, nem tudom, és lehet, hogy nem is annyira fontos ebben az egyébként is hosszúra nyúlt történetben.

Azt mindenképpen érdekesnek tartom megfigyelni, hogyan próbálja meg a volt polgármestertől örökölt urbanisztikus titokban tartani volt főnöke komájának ingatlanügyeit. Vagy csak saját magát védi? Lehet, hogy nincs minden rendben az általa kiállított engedéllyel? Az új polgármesternek javasolnám, mikor lesz egy kis ideje, nézzen az 544-es törvényt nem tisztelő alkalmazottja körmére.

Keresztúri forrásoktól megtudtam, hogy miközben én az önkormányzattal leveleztem, hogy adják már ki a kért adatokat, Dobos István urbanisztikus a hivatal udvarán ártatlan dohányzás közben találkozott és beszélgetett Jakab Zsolt újszékelyi tiszteletessel.

Az unitárius egyház mélyen hallgat

A keresztúri urbanisztikusnál is jobban titkolózik az unitárius egyház, főleg magas szinten, Kolozsváron.

Lőrinczi Lajos esperes, Jakab Zsolt közvetlen felettese érezhetően nem örül a hívásomnak. Hallott Jóska bácsi megveréséről, megkereste őt a család. Másnap beszélt az újszékelyi kollégájával, de az azt állítja, hogy nem ő volt. Neki nem az a feladata, hogy nyomozzon, mondja az esperes, tudomása szerint a hatóságok nyomoznak már az ügyben. A püspökségre is jelentették az ügyet, az egy magasabb szint, mint az esperesi, onnan fognak eljárni, ott érdeklődjek.

Kellemetlen az ügy, vallja be. Az a véleménye, hogy lelkész ilyet nem tehet. Ha az derül ki, hogy mégis megtörtént, az egyház biztos, hogy megteszi a szükséges lépéseket. De reméli, hogy nem kerül erre sor.

Tudomása szerint a két fél közötti ellentét nem új, nem szabad egyoldalúan megközelíteni. Mondom neki, hogy sajnos én nem tudom megközelíteni a másik oldalról az ügyet, mert a pap lepattintott, hogy ő nem volt, s több kérdést ne tegyek fel neki. Sőt, hazudott is nekem, mikor azt mondta, hogy első alkalom, hogy a verést kérdi tőle valaki, ha az esperes a verés után két nappal beszélt vele erről, és én csak egy hétre rá.

Követett a faluban, próbálta befolyásolni azokat, akikkel szóba álltam, hívta őket telefonon, mesélem. Ez valószínűleg azért volt, védi meg kollégáját az esperes, mert a pap ismeri a munkámat, és az emberek tartanak attól, hogy az igazság fog-e kiderülni, vagy mi fog kijönni. Ebből értsem úgy, hogy a munkám az igazsággal ellentétes? Mondom neki mosolyogva, hogy kicsit vicces, amit mond. Ő is mosolyogva válaszol: „Lehet. Lehet.”

Az egyház próbál az igazság és az erkölcs mellett lenni, mondja az esperes, de nagyon nehéz adott esetben eldönteni, hogy kinek van és kinek nincsen igaza. Ő nem tud ebben bíró lenni. De amennyiben napfényre kerül az igazság, biztos benne, hogy az egyház lép, mondta Lőrinczi Lajos leköszönő esperes, aki beszélgetésünk óta megvált esperesi tisztjétől, és a püspökség közügyigazgatója lett.

A püspökségnek is írtam, 11 kérdést tettem fel nekik.

Nem voltak valami közlékenyek. A válaszukban azt írta Rácz Norbert Zsolt püspöki titkár, hogy semmit nem tudnak mondani, mert belső kivizsgálást indítottak az ügyben.

Június 10-én válaszoltam Rácznak, megkérdeztem tőle, hogy becslésük szerint meddig tart a belső kivizsgálás, és mikor tudnak válaszolni a kérdéseimre. A titkár válaszra sem méltatott azóta.

A püspökséggel folytatott levelezésem óta eltelt másfél hónap, a verés másnapján történt egyházi feljelentés óta eltelt kettő és fél. Kérdeztem Jóska bácsit, hogy őt kereste-e meg valaki a püspökségtől. Azt válaszolta, hogy soha senki. Hogy a püspökség milyen kivizsgálást folytat az ügyben, nem tudhatjuk. Mindenképpen erősen gyanús az, hogy két és fél hónappal a kivizsgálás kezdete után az áldozatot még nem kérdezte meg senki. Szívesen megnézném majd ennek a kivizsgálásnak a dossziéját, ha az unitárius egyház lesz majd annyira nyitott, hogy betekintést biztosítson.

Időközben a püspökségen is változások történtek, a konfliktuskerülőként ismert Bálint Benczédi Ferenc püspök után Kovács Istvánt választották meg püspöknek július 10-én.

További áldozatok: szolgák, állatok, feleség

Ha az egyház nem is akar beszélni a papról és ügyeiről, az újszékelyiek akarnak. Annyi információ és panasz érkezik be, hogy akár könyvet is tudnék írni a papról. Sok érdekes történetet mesélnek, kezdve attól, hogy volt egy néma, aki a pap szolgája volt, és eltűnt (egyesek úgy tudják, hogy vonat elé vetette magát), azon keresztül, hogy a pap elment Magyarországra disznóvágó versenyre és nem tartotta meg az istentiszteletet, egészen addig, hogy van egy bitangja (törvénytelen gyermeke) a szomszédos Fiatfalván. Sok érdekes, de nehezen ellenőrizhető történet, ami vagy igaz, vagy nem, de hónapokba telne utánajárni mindennek. A pap által kiosztott verésekről is bőven terjednek legendák.

Jóska bácsi előtt is voltak hasonló ügyei a tiszteletesnek, állítják a falusiak. Több megvert emberről is tudnak, legtöbben László János nevét emlegetik, mint a legutóbbi verés áldozatát.

László Jánost a legelőn találom meg, tehenekre vigyáz. Most jól megy dolga, mondja, az új gazdája megbecsüli őt, és ő is viszonozza ezt. De azelőtt a papnak dolgozott, aki szerinte „egy szívtelen, lélektelen ember, annyira, hogy nem lehet leírni vagy kimondani”.

„Ott dolgoztam nála. Napjára adott 5 lejt. Szégyellem is elmondani. Dolgoztam reggeltől estig.” A pap szolgája volt, ahogy ezt itt nálunkfelé mondják az állattartásban járatos szakszóval. A pap kazánházában kapott szállást.

A tiszteletes többször is jogtalanul megverte, állítja. Legutóbb most tavasszal. Elment valakinek körbeásni a facsemetéit, mert elege volt a nincstelenségből, és akart keresni egy kis pénzt. Mikor visszajött, a pap jól megverte. „Bényomott a kazánházba, jól megpofozott, aztán megrugódott. Hogy miért nem kéreztem tőle!”

Ambrus István, aki akkor épp ott dolgozott a papnál, szemtanúja volt ennek a verésnek a pap két kislányával együtt. „Láttam, amikor Jánost megverte. Az övé, a két leányka sírt, nem volt szép. Sírtak, sírtak. Mondtam nekik, hogy »hallgassatok, mert apátok bolond!«”

László Jánost idén tavasszal kétszer is megverte a pap, de egy tavalyelőtti verésre is emlékszik. Akkor még nem a pap szolgája volt, hanem a csordával járt. „Kifutott, s ott megvert a csordahajtó úton. Úgy megütötte a karomat, hogy egy hónapig nem tudtam felemelni. Volt egy sör a hátizsákomban, kivette, s a fejemre öntötte.”

„Mondom, főnök, ezt kimondani nem lehet, aki nem ismeri, nem tudja, ez egy olyan mankuj mocsok ember, amilyen nem létezik a földkerekségen. Ez Istent s embert nem ismer, hiába, hogy Istennek a szolgája.” „Egy mocsok disznó, piszok egy ember, nem papnak való.”

A tiszteletes nem csak a szolgákkal, hanem az állatokkal is gorombán bánik, állítják az emberek.

A volt szolga mondja: „Hány tehent ütött agyon! Amíg ott voltam, addig ütött agyon kettőt. Nem állta a fejést, addig ütte, amíg megdöglött. Akkor adott egy fél liter pálinkát, hogy szabdaljam szét a kutyáknak.”

A gazdaságába bejáratos egyik volt presbiter meséli: „Megvett egy csomó hitvány marhát, mert arra ment, hogy az államtól minél több pénzt kapjon. Aztán olyan rúddal, ni (mutatja a karja vastagságát), úgy supákolta őket. Mondtam neki: Tiszteletes úr, hát a csontjukat összetöri! Nekem ennyi véleményem van róla: egy ócska disznyó gazember!”

Többen állítják, hogy a feleségét is veri.

„A feleségit úgy megütte, az egyik ajtótól a másiknak esett” – meséli egyik falubéli.

A volt szolga kiegészíti: „Mikor reaordít a feleségére, a felesége reszket, mint a fán a levél. Üti-veri, mint szódás a lovát.”

„Azt a kicsi sovány fehérnépet, amivel kapja, lapáttal, bottal, amivel éri, avval üti” – mondja az egyik volt keblitanácsos, aki tizenvalahány évig közel állt a paphoz és családjához. Majd hozzáteszi: „Hát ez nem pap!”

A tiszteletestől azt is megkérdeztem levélben, hogy igaz-e, hogy a feleségét is veri. Nem válaszolt. Ahogy a másik 14 kérdésre sem válaszolt, amiket feltettem neki. Hogy miért nem akarja vagy nem tudja megvédeni magát, nem tudhatjuk. A hallgatással sokat nem ér el. Amit a faluban láttam, kiegészítve a viselkedésével, azt igazolja, hogy az ellene felhozott vádak java megalapozott.

„Már ideje, hogy az Isten reatekintsen!” – mondja búcsúzóul a tiszteletes többszörösen megvert volt szolgája.

*** FRISSÍTÉS 2021. szeptember 20. ***

Az egyház sajtóközleményt adott ki ma az ügyben, amelyet több újságírónak elküldött, csak épp nekünk nem. Szerencsére egy más sajtóorgánumnál dolgozó kollégánk volt olyan rendes, hogy jelezte ezt, és átküldte a közleményt. Köszönjük neki! Az egyház közleményét az alábbiakban olvashatják:

Közlemény

A Magyar Unitárius Egyház vezető tisztségviselőiként sajnálattal vettük tudomásul az újszékelyi Muszka Józsefet ért atrocitásokról szóló híreket. Az erőszakkal szemben tanúsított zéró tolerancia erkölcsi alapelvéből kiindulva biztosítjuk mind az unitárius egyházi közösségünket, mind a szélesebb nyilvánosságot afelől, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a szóban forgó újszékelyi ügyben a teljes igazság kiderüljön és a morális rend helyreálljon. Az elmúlt időszakban is ez volt a célunk és ennek érdekében cselekedtünk.
Tudomást szerezve a minősíthetetlen atrocitásról, amit Muszka József elszenvedett, valamint felismerve az elhangzott vád erkölcsi súlyosságát, egyházunk főpásztora azonnali vizsgálatot kezdeményezett, az egyházi szabályzatokban rögzített keretek között, bevonva a területileg illetékes esperesi hivatal és egyházközségi testület munkatársait.
Egyházi vizsgálataink jelenlegi szakaszában úgy döntöttünk, megvárjuk, míg az illetékes állami nyomozó és igazságszolgáltatási szervek eljárásai véget érnek, majd a jogerős megállapításokat figyelembe véve az egyházi és világi törvények betartásával fogjuk meghatározni a további egyházfegyelmi teendőket. Mindenkit biztosítani kívánunk: elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy a jézusi tanítás alapján álló, a szelídség és türelem evangéliumának hirdetésére elköteleződő lelkész bármilyen formában bántalmazza embertársát. A vizsgált esetben kérjük az érintett felek és közösségünk tagjainak türelmét.
Az előbbiek alapján visszautasítjuk azokat a vádakat és rágalmakat, amelyek egyházunk egészét azonosítják ezzel az üggyel, vagy téves, sértő és elhamarkodott következtetéseket vonnak le közösségünkről.
Végezetül bizalmunkat fejezzük ki, hogy az illetékes hatóságoknak köszönhetően mihamarabb tisztábban láthatunk mindnyájan ebben a botrányos ügyben, a vétkesek elnyerik méltó büntetésüket, az áldozatoknak pedig igazság szolgáltatik.
Kolozsvár, 2021. szeptember 20.
A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége

Ebből arra következtetek, hogy lezárult az egyház belső vizsgálata, tehát hamarosan választ fognak adni a kérdéseimre, ugyanis azt írták, hogy ameddig a belső vizsgálat le nem zárul, nem áll módjukban információkkal szolgálni. Amint válaszolnak a kérdésekre, újabb frissítéssel jelentkezünk.

*** FRISSÍTÉS 2021. szeptember 24. ***

Az egyház viselkedését egy véleményanyagban foglaltam össze:

The post Öregeket és gyengéket ver a pénzfejő tehenész pap (frissítve) appeared first on Átlátszó Erdély.

2020. július 29-én B.F. volt barátnőjével lépett Kolozsvár egyik macskaköves utcájára. Egy darabig együtt mentek, szóváltásba keveredtek, végül B.F. ütlegelni kezdte a fiatal nőt. Miután abbahagyta az ütlegelést, B.F. elhagyta a helyszínt.

Az esetnek hamar híre ment, hiszen a sértett feljelentése nyomán eljáró rendőrség B.F. akkori munkahelyén, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári film-, fotó- és médiatanszékén is érdeklődött.

2021 márciusában a bíróság a vádlottat alapfokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmény elkövetéséért. Az ítélet fellebbezés hiányában jogerőssé vált.

Az erőszak hírét követő időszakban az utcai bántalmazás körülményeiről kiszivárgott szűkös, részben bizonytalan információkból két véleménycikk és a közösségi médiában számos egyéni állásfoglalás született. A vélemények megoszlottak:

• egyik oldalon az önbíráskodás, online lincshangulat az elkövetővel szemben,
• másik oldalon az erőszakot átélő személy traumájának, egyáltalán az események súlyosságának megkérdőjelezése és áldozathibáztatás.

Miért ellentmondásos a közvélemény online reakciója egy részleteiben nem ismert erőszak hírére? Milyen az a jogi rendszer, amelyben egy brutális bántalmazást szerencsés esetnek lehet nevezni? Mi a jelentősége annak, hogy párkapcsolati erőszak esetén mekkora rálátása van az igazságszolgáltatásnak a kapcsolat egészére?

Mivel a sértett a büntetőper lefolyása alatt nyilvánosan nem szólalt meg, az elsőfokú döntésből pedig nem derül ki az eset előtörténete, amely más megvilágításba helyezi azt, fontos megismerni a részleteket. Ezek új perspektívába helyezik a szűkebb környezet, a közösség és a média felelősségét, megmutatják az erőszak kultúrájának a veszélyét, amely a hallgatólagos elfogadásban rejlik.

Media X Files
A Dela0.ro irányításával hat szerkesztőség (Info Sud-Est, Ziarul de Iași, TVR Cluj, Átlátszó Erdély, Monitorul de Botoșani, Dela0.ro) újságírói 2021 tavaszáig 16 anyagot közölnek románul és magyarul a nők elleni erőszak témájában. Nemcsak a családon belüli erőszakról írnak, hanem többek között arról, hogyan kezeli az állam a szexuális bűncselekményeket, milyen közösségi/kulturális minták befolyásolják a jelenség megértését, illetve újratermelését az ország városaiban és községeiben.

A Media X Files célja, hogy többféle újságírói eszközzel dokumentálja és mutassa be a témát. A projektet a Független Újságírásért Központ bonyolítja le Hollandia Nagykövetségének anyagi támogatásával. 

A párkapcsolati erőszak a nőkkel szembeni abúzus egyik formája. Olyan káros elképzelések teszik lehetővé, melyek szerint a kapcsolaton belüli erőszak (intim terror) „kiprovokálható”, „kiérdemelhető”, különböző körülmények között „indokolt” lehet. Ezek az előítéletek általában az erőszak elszenvedőjét teszik felelőssé a bántalmazásért: miért ment oda, miért mondott vagy tett valamit, miért hallgatott, miért nem ment el. Áldozathibáztató megközelítésekkel találkozhatunk a legsúlyosabb testi sértés vagy akár gyilkosság esetében is.

Az intim terroros kapcsolatokban a fizikai erőszak olyan láthatatlan, nehezen mérhető érzelmi abúzussal társul, amelyre az igazságszolgáltatási rendszerünk vak. Vajon hány olyan nő él körülöttünk bántalmazó kapcsolatban úgy, hogy közvetlen környezete tehetetlen az őt ért bántalmazással szemben, nem érti a folyamatot, vagy rosszabb esetben jogosnak is tartja a bánásmódot, amelyet a nő elszenved?

Riportunkban a tavaly nyári erőszak túlélőjének vallomásából, illetve az elkövető két korábbi barátnőjének a bírósági tárgyaláson írásos bizonyítékként bemutatott nyilatkozatából idézünk. (A beazonosításukra alkalmas adatokat a személyek védelme érdekében módosítottuk.)

A tárgyalás idején még érvényben volt az azonnali távoltartást fél évvel meghosszabbító végzés, így a sértett tulajdonképpen először a tárgyalóteremben találkozott a bántalmazójával. Megfigyelőként magunk is részt vettünk a bírósági tárgyaláson, hogy az eljárás menetét, az elhangzó érveket kövessük.

Az elkövetővel nem sokkal cikkünk megjelenése előtt beszéltünk. Ekkor nem egyezett bele az elhangzottak rögzítésébe és felhasználásába, viszont vállalta, hogy írásban válaszol a kérdéseinkre.

Visszatekintés

2020. július 29-én éjszaka a volt élettársak arról vitatkoztak közvetlenül a bántalmazás előtt, hogy együtt vagy külön menjenek-e haza, áll a sértett vallomásában. A nő egyedül szeretett volna hazamenni, nem akart órákon át tartó veszekedést. B.F erősködött, hogy együtt menjenek a sértett lakására, aki ennek határozottan ellenállt.

„A következő pillanatban a földön feküdtem, és már ütött. Hanyatt feküdtem, ő pedig rajtam térdelt. Nem igazán tudtam védekezni. Nem emlékszem a sorrendre, csak mozdulatokra, és a fájdalomra” – emlékezett vissza a sértett a vallomásában. Az elkövető tenyerével és csuklójának belső részével ütlegelte volt barátnőjét, majd oldalról két kézzel tartva többször beleverte a nő koponyáját a macskakőbe.

„Egyetlen rúgásra emlékszem még, miközben ő mellettem állt, és én a földön feküdtem.”

Az erőszak közterületen történt, olyan helyen, ahol felvétel készült róla. Így a bántalmazás és az elkövető kiléte tanú hiányában sem volt kérdéses. Az elkövető hátulról látszik, a nagyobb mozdulatok ívei láthatóak. A kamera hangot nem rögzített, a bántalmazás verbális előzménye nem derül ki a felvételből.

„Az orromból ömlik a vér, és a kezeim egészen fel a karomig, az arcom is tiszta vér. Megkérdeztem, hogy most elégedett-e. Azt válaszolta, igen, most az” – idézi fel utolsó emlékeit a sértett, miután volt párja abbahagyta az ütlegelést. B.F. a nő hogylétéről nem bizonyosodott meg, elsétált a helyszínről.

A sürgősségi ellátás után a sérülésekről bűnügyi orvosszakértői lelet készült. A sértett feljelentést tett, és jogi védelmet igényelt. Olyan támogató közeg vette körül, amely nem banalizálta a párkapcsolati erőszakot.

A vád a bántalmazás brutalitására és hidegvérűségére hivatkozva kérte a felfüggesztett börtönbüntetést: „tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy többet ne bántalmazhassa sem volt, sem jelenlegi, sem jövendőbeli barátnőit” – indokolta a sértett fél.

Mint arról 2020 augusztusában beszámoltunk, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának vezetősége augusztus 3-án szerzett tudomást az egyetem alkalmazottja, B.F agresszív tettéről. Az intézmény 6-án nyilvánosan elhatárolódott tanársegédje tettétől, belső eljárást indított, és nyilvánosságra hozta, hogy a férfi ellen hatósági eljárás indult. B.F. azonnali hatályú felmondását az egyetem rektora augusztus 20-án fogadta el, az Etikai Bizottság eljárása ezt követően okafogyottá vált.

[irp posts=”29983″ name=”Felmondott a Sapientia oktatója, aki megverte a volt élettársát”]

A tanársegéd egy hónappal később bocsánatot kért a sértettől, Facebook-bejegyzését a Krónika szemlézte.

Mivel az ügy – sok más, nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekménnyel ellentétben – gyorsan eljutott a bírósági tárgyalásig, sokan úgy vélhették, ezúttal működik az áldozatokat védő törvényi háló, a közösségnek már nincs dolga az erőszak elítélésében, a túlélővel szembeni kiállás szükségtelen, esetleg várhat.

A teljes történet, amelynek csupán egyetlen éjszakai töredékéről értesültünk, a társadalom olyan működésébe enged belátni, amely felelős azért, amiért sok párkapcsolati erőszakban élő nem kap kellő megerősítést, támogatást, sokan pedig nem tudják kellő időben, kellő határozottsággal segíteni barátaikat, családtagjaikat, ismerőseiket. Legyenek akár az erőszak túlélői, akár elkövetői.

Mihez kezdtünk a hírrel?

A nyomozati eljárás első szakaszában leginkább a július 29-i agresszió körülményei keltették fel a nyilvánosság figyelmét. A bántalmazás köztéren történt, térfigyelő kamera rögzítette. A közösség megítélésében hol súlyosbító, hol enyhítő körülmény volt, hogy az elkövető egyetemi oktató, tanársegéd.

A Krónika közölt elsőként részleteket a fizikai bántalmazásról: az elkövető brutálisan ütlegelte a védtelen nőt, és azután sem hagyta abba, hogy az áldozat a földre esett. A Krónika cikke szerint az ütlegelés nyolc percig tartott: a közvélemény dühét a bántalmazás időtartama, kegyetlensége és az oktatói pályával való összeegyeztethetetlenség tüzelte.

A másik oldal hangadói feltételezték vagy tudni vélték, hogy az ütlegelés súlyossága és időtartama nem felelt meg az első híreknek. A közölt 8 perchez képest a vádlott ügyvédje a tárgyaláson 57 másodpercet jelölt meg. A felvétel szerint a fizikai bántalmazás közel 3 percet tartott, megszakításokkal.

Voltak, akik az ártatlanság vélelmére és a sértettel szembeni tapintatból türelemre intettek, de voltak, akik a bizonytalan kiszivárgott információkat egyenesen a hiteltelenítés eszközeként használták fel. Holott egy 1 perces ütlegelés ugyanolyan súlyos testi sértés lehet, mint egy nyolc perces. Az olyan hiteltelenítő megjegyzések, mint a „nem is bántalmazta súlyosan”, „ki tudja, csak néhány pofont kapott, és a sajtó fújta fel”, „vajon mivel adott okot az áldozat, amivel ekkora dühöt váltott ki”, ellehetetlenítik a szolidaritást a sértettel, és rá hárítják a felelősséget.

Az online térben néhány napig tartó lincshangulat a tényeket nem tisztázta. A probléma megoldása helyett csak a düh levezetésére és bűnbakképzésre jó, nem bizonyított, hogy változtatna a családon belüli erőszak társadalmi megítélésén. Sőt a lincselés, önbíráskodás jelensége egy tőről fakad a bántalmazással, az erőszak kultúrájának része. A hozzászólások egyrészt a probléma súlyosságát mutatják, másrészt annak a nehézségét, hogy objektíven tudjunk beszélni a nőkkel szembeni erőszakról.

Ez az ügy nem csak B.F. ügye. A társadalmunk egyik története arról,

• mennyire felkészületlenek, határozatlanok vagyunk egy nyíltan agresszív cselekedet tárgyilagos megítélésében,
• milyen nehezen találjuk meg a szolidaritás, de legalábbis a tapintat formáit a túlélők irányába,
• és hogy az agresszió, a lányokkal, nőkkel szembeni erőszak határozott társadalmi elutasítása egyszerre segítené a sértetteket és a bántalmazókat is.

Ítéletek

A bíróság a tavaly nyári bántalmazás elkövetőjét egy év és három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 90 nap közmunkára ítélte ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmény elkövetéséért. Arra is kötelezi, hogy pszichológiai tanácsadáson vegyen részt, hogy kiderüljön és megszűnjön az erőszakos viselkedésének oka.

B.F. a tárgyaláson beismerte, hogy ütlegelte volt barátnőjét, viszont fenntartotta, hogy egyszeri esemény volt, amikor nehéz élethelyzetének, a rá nehezedő pszichés nyomásnak a következtében vesztette el önuralmát. Azt mondta, szakmai kiégés okozta, hogy bántalmazta volt barátnőjét.

Ugyanezt válaszolta az írásban feltett kérdéseinkre is: az egyszeri eset „agresszív összeomlás” volt, melyet több éves önkizsigerelés, önmagát túlhajszoló életvitel előzött meg. Közvetlenül előtte pedig a kapcsolat során feldolgozatlan feszültségek jöttek a felszínre.

„Voltak összezördüléseink, de nem gondolom, hogy illeszkedne bármibe, ez egy majdnem végzetes kiégés volt, a pillanat, amikor letettem mindenről. Sajnálom, hogy rajtam kívül mást is érintett, hogy ilyen formában történt. Egy ideig hárítottam: ha látta rajtam, hogy nem fogom tovább bírni, miért nem tett valamit, miért nem lépett közbe? Miért rakott ki a legnehezebb pillanatban? Miért nem segített? Ez persze szép lett volna, de kötelezőnek csak a félkegyelmű gondolná. A felelősség az enyém” – fogalmazott B.F. a júliusi ütlegelésről.

A védelem arra hivatkozott, hogy a vádlott büntetlen előéletű, és a közösség számára fontos munkát végez. Hangsúlyozta a vádlott társadalmi státuszát, akadémiai, pedagógiai tevékenységét. Ezzel szemben a tavaly július 29-i eseményekről említést sem tett sem a vádlott, sem az ügyvédje. A védőügyvéd két dossziényi oklevéllel és az elismerés más szemelvényeivel mutatta be a vádlott korábbi érdemeit.

Ezek jól érzékeltetik a veszteséget, státuszvesztést, amelyet az elkövető viselkedésével önmagának okozott. Azt feltételezhetnénk, hogy minél tanultabb valaki, minél több intézményhez van hozzáférése, minél jobban tájékozódik a közösségben, annál inkább felismeri saját normaszegő viselkedését, és időben segítséget kér.

Főként, ha nem az első eset, hogy hozzá közelálló nőt bántalmaz.

A sértett a támadás után kapcsolatba lépett az agresszor korábbi barátnőivel, akikkel közösen, egymást erősítve indultak el a múltbeli traumák feldolgozásának útján. Ebből a ritka szolidaritásból jöhettek létre a korábbi barátnők írott vallomásai az elkövető közel egy évtizedre visszanyúló agresszív viselkedéséről. A bíróság a vádlott jellemzéséhez szolgáló bizonyítékként fogadta el a beadványokat.

„Nagyon fontos volt a hozzám közelállók támogatása, de ami talán ennél is többet jelentett, a B.F volt barátnőivel való beszélgetések, amelyek során megosztottuk egymással a történeteinket. Annak tudatosulása, hogy nem vagyunk egyedül, mindannyiunknak sokat segített a feldolgozásban és továbblépésben. Emellett – és nem utolsó sorban – morális kötelességtudat volt az egyik legnagyobb motivációm: úgy éreztem, nemcsak magamért, hanem a jövendőbeli barátnőkért is felelősséggel tartozom, és meg kell tennem a tőlem telhetőt azért, hogy nekik ne kelljen mindezeken keresztülmenniük”

– válaszolt a sértett kérdésünkre, hogy mi ösztönözte kitartásra a bírósági eljárás során.

A július 29-i erőszak elszenvedője mellett a további három, írásos nyilatkozatot benyújtó korábbi partner közül ketten vállalták a nyilvánosság előtt is a történetüket. A megszólalók védelmében nem teszünk különbséget a korábbi kapcsolatok és a feljelentést tevő nő visszaemlékezései között.

Kék-zöld foltok és teljes kontroll

„Az eset annyira megrázott, hogy akkor nem tudtam elmesélni senkinek. A kapcsolatról teljes egészében nem nagyon beszéltem, mivel folyamatos szégyent éreztem miatta, bár utólag megtudtam, hogy többen észrevették rajtam, hogy nagyon boldogtalan voltam abban az időszakban” – idézte fel B.F. egyik volt barátnője, a továbbiakban P.K.

Már szakításuk után B.F. féltékenységből nyakánál fogva a falhoz szorította egy bár előtt.

P.K. vallomásában arról számolt be, hogy kapcsolatuk során befolyásolta döntéseit, megalázta, kirohanásai során többször a földre vagy a falhoz lökte. Volt olyan, hogy nem engedte elhagyni a lakást, vagy összetörte a telefonját. A szakítás sem ment egyszerűen, mert azt B.F. nem volt hajlandó elfogadni, a továbbiakban is kereste, zaklatta.

„A kapcsolatunk alatt több munka-, képzési, szórakozási és utazási lehetőséget utasítottam vissza a haragjától félve. Ha pozitív dolog történt velem, vagy valamiben jól teljesítettem, inkább titkoltam előtte. Tulajdonképpen sikerült elérnie, hogy érzelmileg teljesen függővé váltam tőle, mivel szoros kapcsolatom más személlyel nem volt már miatta, és elhitette velem, hogy önerőmből nem tudok semmilyen célt elérni. Miután szakítottam vele, azzal próbált meggyőzni, hogy kibéküljünk, hogy csak ő tud nekem abban segíteni, hogy normális életet élhessek, nekem szükségem van rá” – áll P.K. vallomásában.

Arról is beszámolt, hogy a kapcsolat lezárta óta a találkozás lehetősége is pánikszerű félelmet vált ki belőle.

Az egyik legbrutálisabb bántalmazás,

amely a vallomásokból kiderült, néhány éves ismeretség és másfél évnyi párkapcsolat után történt. A.N. vallomása szerint B.F. bántalmazó, kontrolláló, elnyomó magatartása fokozatosan erősödött fel. Kezdetben pszichikailag és verbálisan bántalmazta a nőt értelmetlennek tűnő témák miatt, ez fordult át idővel fizikai erőszakba.

A kapcsolatuk alatti legkomolyabb fizikai erőszak is banális témából indult, a sértett olyan tudása miatt, amelyre az elkövető féltékeny volt. A hajnalig tartó vita után az alvó párja reggel arra ébredt, hogy B.F. rajta ül, így ütlegeli és fojtogatja.

„Terveztem a szakítást, többször is mondtam neki, és kérleltem, hogy ne bántson többet, hagyjon békén inkább. De nem volt elegendő erőm hozzá, és mindig nagyon határozottan próbált meggyőzni, hogy ez nem jó ötlet, és hogy majd minden rendbe jön közöttünk. Nagyon bántott, hogy bár tudtam, hogy ez a kapcsolat nem jó irányba halad, és engem csak felemészt és eltávolít önmagamtól, mégsem vagyok elég erős ahhoz, hogy véget vessek neki”

– emlékezett vissza A.N. Végül erős elhatározással szakított B.F.-fel.

„Opportunista, kapitalista kurva”

„A kapcsolatunk elején nem volt agresszív, az első 1-2 hónapra szép időszakként emlékszem. Kezdettől fogva felnéztem rá, a tudására, arra, hogy mennyire művelt, hogyan gondolkodik” – idézi fel B.F. egy másik volt barátnője, a továbbiakban R.T., akivel huzamosabban volt kapcsolatban. A köztük lévő korkülönbség és tudás alapozta meg a megfelelési kényszert, a kritikák, a kezdetben éles vicceknek tűnő beszólások elfogadását. Ezek idővel egyre sértőbb, megalázóbb megjegyzésekbe váltottak át, mint az „opportunista, kapitalista kurva.”

„[…] többször előfordult (emlékeim szerint legkevesebb négy-ötször), hogy veszekedés során B.F. hátulról átfogta a nyakamat az egyik karjával, amit másik karját könyékből behajlítva szorított le, a földre kerültem, és addig tartott ebben a szorításban, amíg elájultam” – vallott az erőszak idején húszas évei elején járó nő a visszatérő fizikai erőszakról.

B.F. ilyenkor azzal indokolta viselkedését, hogy nem volt más választása, mint hogy elhallgattassa, mert kiabálásával zavarja a szomszédokat.

„Szégyelltem magam, és védeni akartam őt, ezért ha nyoma maradt ezeknek a bántalmazásoknak, figyeltem rá, hogy elrejtsem mások elől.”

A fiatal nő tanulmányainak előrehaladta fordulópontot jelentett kapcsolatukban. Felerősödött a féltékenység és a kontroll, megtörtént, hogy B. F. ellopta a lány iratait, hogy korlátozza a szabadságát. Az emailezését is követte, egyszer a chatelését évekre visszamenőleg elolvasta.

R.T. szinte életét vesztette a visszatérő fullasztásokhoz képest is durva abúzus során, amely egy banálisnak tűnő vitát követett. „Kiütötte a kezemből a telefont, és ütni kezdett. A hátam mögé került, lerántott a földre, és a korábban leírt módon fogott le és fojtogatott. Amikor felébredtem a konyhapadlón, először nem tudtam, hogy hol vagyok. (…) Bevánszorogtam és lefeküdtem a matracra, akkor odajött, és mellém feküdt. Bűnbánó arccal azt mondta, hogy „nyuszi, lila volt a fejed, és habzott a szád.”

Többé már nem fojtogatta, de egyszer akkora pofont adott, hogy R.T. nekiesett a falnak.

„Nem félemlítettem meg senkit”

– válaszolta B.F. a kérdésünkre, hogy mit gondol korábbi barátnői vallomásairól. „Idővel átértelmezünk dolgokat, nyilván, de egy effajta meredek utólagos értelmezést keverni egy eljárásba, amitől évek függhetnek, nekem alsó hangon is felelőtlennek tűnik” – fogalmazott. Úgy véli, az ellene irányuló lincshangulat is szelektálta és torzította azt, ahogy korábbi barátnői emlékeztek a kapcsolatukra.

A morális támasztól a nyilvános feljelentésig

A lány közeli barátnője és közös ismerőseik is tudtak a történtek egy részéről, de a fizikai bántalmazásról nem. Szakításuk után maga a sértett mesélt B.F. két közeli barátjának a kapcsolatukról.

R.T. legközelebbi barátnője nemcsak tudott a kapcsolat részleteiről, hanem segítségként végig jelen volt. Kérdésekkel és megértéssel, ítélkezés nélkül segítette, miközben másokhoz is segítségért fordult – tudtuk meg az érintettől: „Nem mondtam el neki mindent, de biztonságosnak éreztem vele beszélni, mert meghallgatott, és próbálta bennem erősíteni, hogy ki kell lépnem ebből, de nem kényszerítő módon, vagy nem azt éreztetve, hogy ha még nem állok készen, akkor én vagyok a hülye, és ne panaszkodjak.”

A lányok vallomásai alapján mindhárom párkapcsolatban nagyon hasonló módon folyt az abúzus, de a nyilvánosságra került, 2020 júliusi eset volt az egyetlen, amely feljelentésig jutott. Ebben számos tényező játszhatott szerepet. Az abúzus brutalitása, a térfigyelő kamera, a félelem attól, hogy nem lesz vége soha a zaklatásnak, a sértett tájékozottsága, a szakítástól eltelt huzamosabb idő, a távolság B.F.-től, a korábbi esetekről hallott szóbeszédek, majd beszélgetések a korábbi sértettekkel és a hasonló esetek megelőzésének szándéka.

„Egyrészt úgy gondolom, hogy ha már lehetőségem volt arra, hogy hivatalosan vallomást tegyek a velem történtekről, és ezzel esetleg megelőzhető, hogy a jövőben ezek megismétlődjenek, vagy ha megismétlődnek, többször ne védekezhessen azzal, hogy egyszeri eset volt, akkor ezt meg kellett tennem. Másrészt pedig azért, mert nekem is jót tett, hogy a történet bennem a helyére került, és meg tudtam beszélni olyanokkal, akik pontosan tudták, hogy miről beszélek. Ezzel a félelem is megszűnt, és tisztábban látom, hogy tulajdonképpen mi is történt velem. Nagyon hálás vagyok ezért”

‒ válaszolt arra a kérdésünkre az egyik korábbi barátnő, hogy miért vállalja a nyilvánosság előtt is a vele történteket.

„Vállaltam a nyilvánosságot, mert abban a világban, amit építeni szeretnék, a hasonló helyzetben lévőknek nem kell szégyenérzetből vagy félelemből hallgatniuk. Nekem segített látni, hogy nem vagyok egyedül, hogy ez nem azért történt, mert ezt érdemlem, és remélem, hogy segít másoknak is, akik így éreznek. Pártolom az igazságszolgáltatás helyreállító, kirekesztés helyett empátián és szereteten alapuló megközelítését. Szeretnék egy olyan szemlélethez hozzájárulni, amely próbálja megérteni az áldozatok szükségleteit, és az elkövetőket inkább bátorítja a felelősségvállalásra, mint kifogások keresésére” – indokolta történetének megosztását a másik korábbi barátnő.

„Rehabilitációval én semmilyen formában nem találkoztam” – válaszolta B.F., amikor rákérdeztünk az ítéletben foglalt pszichológiai tanácsadásra. Hivatalból kirendelt szakértővel nem találkozott, a saját pszichológusával viszont sokat dolgoztak, és ezért hálás neki, írta B.F.

A feljelentés a sértett életét is teljesen felforgatja

„A párkapcsolati erőszak eseteinek nagy többségében a fizikai bántalmazás az explozív fázisnak a látható része, ez csupán a jéghegy csúcsa” – magyarázta László Éva pszichológus, egyetemi oktató.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének tanszékvezetőjét azért kerestük meg, hogy ezt az egyedi esetet rendszerszinten, a társadalmi-intézményi-közösségi működés részeként értsük meg. Kérdéseink nem a konkrét eset elemzésére vonatkoztak.

A párkapcsolati erőszak bizonyítása főként akkor nehéz, ha pszichikai bántalmazásról, megfélemlítésről, érzelmi zsarolásról, kihasználásról van szó. Az intim terrornak éppen ezek azok a nehezen látható részei, amelyek miatt vonakodnak segítséget kérni akkor is, ha már fizikai erőszakról van szó. Számos adat bizonyítja, hogy sokan csak többszöri bántalmazás után veszik magukat rá, hogy feljelentést tegyenek, amikor már a saját vagy gyerekeik életét érzik veszélyben, mondta László Éva több éves szakmai tapasztalata alapján.

A bizonyítási folyamat rendszerint további terheket ró a sértettre. „A hatósági eljárások kezdetétől az ember élete megváltozik: feljelentést teszek, naplót vezetek, dokumentálom a bejövő üzeneteket, rögzítem az üzenetet, ha ismeretlen telefonról kapok hívást, keresem a nyomkövetőt. Mindezek plusz megpróbáltatások, és a mindennapi élet részévé válhatnak az eljárások során. Ezek hiánya, mint ahogy a korábbi feljelentések hiánya is gyengítheti a bírósági dossziét, bizonyítást” – mutatott rá a szakértő.

A feljelentés visszavonása mögött legtöbbször a szégyen, önhibáztatás, az elkövető érzelmi zsarolása, megfélemlítése, a család egybentartásának vágya, a kiszolgáltatottság, kölcsönös függőség áll.

„Kutatásaink azt mutatják, hogy a kapcsolati erőszak áldozatai azt szeretnék, ha az erőszak szűnne meg, és nem a kapcsolat. Pont ezért fontos minél hamarabb észrevenni, orvosolni, az erőszakos magatartást csírájában elkapni, megelőzni az elfajulást. Ezért fontos a szolgáltatásokat minél korábbi fázisban igénybe venni” – utalt a leggyakoribb forgatókönyvre László Éva.

Egyszeri eset vs intim terror a bíróságon

A bírósági tárgyaláson az erőszak típusának besorolása, súlyosságának megállapítása a kihívás. Nem mindegy, hogy izolált esetről, kölcsönös erőszakról vagy a párkapcsolati erőszak komplex formájáról, az intim terrorról van szó. Az intim terrorban a fizikai erőszak olyan, kevésbé mérhető, kevéssé megmutatható formákkal egészül ki, mint az érzelmi bántalmazás, követés, passzív erőszak, szexuális bántalmazás.

„Az egyik nehézség, ha párkapcsolati erőszakról van szó, hogy az igazságszolgáltatás izolált eseményként, eseményekként látja a fizikai bántalmazás momentumait, és külön-külön vizsgálja azokat. Egy bírósági perben nehéz az erőszak teljes egészét láttatni, és nem csak a pontszerűen, időben és térben behatárolt bűncselekményt. A bírónak a bántalmazás különálló momentumaival kapcsolatban kell ítéletet hoznia. A törvényes keret és a bíró rálátása is limitált egy ilyen helyzetben” – fogalmaz László Éva egyetemi adjunktus.

„A tanúságtétel akkor is fontos lehet, és jelzésértékű, ha korábban nem született feljelentés. Hogy a bántalmazás elszenvedésekor miért nem tett feljelentést az áldozat, annak különböző okai lehetnek, az más történet. Ha korábbi áldozatok egy későbbi, de kapcsolódó üggyel összefüggésben tanúskodnak utólag, figyelembe lehet venni. Az elkövető nem számítana visszaesőnek korábbi feljelentések miatt sem, hiszen az ártatlanság vélelme a végleges bírósági döntésig érvényben van” – mutat rá a szakember a sértett melletti kiállás, támogatás egyik lehetőségeként a tanúságtételre, amely teljesebb képet adhat egy erőszakos cselekedet besorolásához.

„A bírósági döntések egyfajta tükröt mutatnak úgy az elkövetőnek, mint az áldozatnak, a tanúknak, a közösségnek arról, hogyan ítélünk meg egy ilyen helyzetet. Mindkét félnek fontos a pontos megítélés” – mondta László, mert ez a rehabilitáció, a feldolgozás szempontjából is lényeges.

Epilógus

Megfigyelőként úgy tűnt, a történtek relativizálását lehetett a legnehezebb elviselni a tárgyalásokon a sértettnek. Hogy az őt ért szenvedést olyan keretben kell látnia, melyben minimális károkról van szó. „Bármilyen kapcsolatban előfordulnak kisebb feszültségek” – fogalmazott például a védő, holott maga is látta a felvételt, és olvasta a korábbi barátnők vallomásait, melyekből kiderülhetett, hogy nem kisebb feszültségekről van szó.

A tárgyaláson a bíró kérdéseiből nem derült ki, hogy ismerné a sértett és a három korábbi barátnő előzőleg benyújtott vallomását. A védelem továbbra is fenntartotta, hogy a bántalmazás elszigetelt eset volt, melyet az elkövető megbánt. „Nem volt alkalmam bocsánatot sem kérni, kifejezni, hogy megbántam” – mondta a vádlott.

A bíró empátiával közeledett a vádlotthoz. Úgy tűnt, teljes mértékben hitelt ad a védelem forgatókönyvének, amely szerint a vádlott a körülmények súlya alatt, krízishelyzetben vesztette el az önuralmát. A bíró a sértettet, a sértett ügyvédjét sem kérdezte a benyújtott tanúvallomásokról. „A szeretet megbocsátást is jelent, sokkal inkább mint büntetést” – mondta a bíró. Hozzátette: cselekedeteink következményeinek viselése terelhet a helyes útra.

„Felfüggesztett börtönbüntetést kérünk, mert nem szeretnénk az elkövetőt fizikailag, pszichésen tönkretenni, de a megfelelő súlyú büntetés azokért is fontos, akik a jövőben szeretni szeretnék, és akiket ő maga szeretni fog” – zárta az indoklást a vád ügyvédje. A sértett nem kért anyagi kártérítést.

Az elsőfokú döntés a vád minden követelését jóváhagyta, a fellebbezés lehetőségének ideje lejárt.

A döntés indoklását még nem kapták kézhez az érintettek. Így azt nem lehet tudni, hogy pontosan milyen megfontolások érvényesültek az ítélet meghozatalában.

A nyitókép Csala Hermina munkája A só című rajzfilm (rendező: Jankovics Marcell, Lisziák Elek) egyik képének felhasználásával.

A cikksorozatot támogató Hollandia nagykövetsége nem felelős a cikk tartalmáért, a cikk nem feltétlenül képviseli a holland nagykövetség hivatalos álláspontját.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post A gonosz banalitása: évekig félrenéztünk, míg barátnőit bántalmazta a kolozsvári tanársegéd appeared first on Átlátszó Erdély.