„Nem tudunk szó nélkül eltekinteni Kövér Lászlónak a politikai értelemben felelőtlen erdélyi portyájától” – jelentette ki 2012 júliusában Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, miután a Fidesz politikusa az önkormányzati választások idején a Magyar Polgári Pártnak kampányolt.

Nyolc évvel később, 2020 novemberében, a parlamenti választási kampányban az RMDSZ által közzétett Facebook-videókat végignézve nem könnyű eldönteni, hogy a Fidesz vagy az RMDSZ politikusai kampányolnak.

Ahogy közeledett a választások napja, egyre gyakrabban jöttek szembe Facebookon a magyar kormány tagjai, a magyar kormány segítségével létrejött beruházások, a Bukarestben megoldandó kérdésekpedig fokozatosan háttérbe szorultak.

Hogyan melegedett fel az RMDSZ és Fidesz közötti, kezdetben hidegháborús hangulat annyira, hogy ma már senki nem kapja fel a fejét, ha a választások napján Szijjártó Péter magyar külügyminiszter telefonos üzenetben buzdítja az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak az RMDSZ-re?

Hogyan lett mára teljesen természetes, hogy az RMDSZ egyik alapítványa segíti az erdélyi magyarok regisztrációját a magyarországi országgyűlési választásokra, a vezető RMDSZ-politikusok pedig nyilvánosan is a Fidesz mellett teszik le a garast a kampányban?

Mit jelent az, hogy az RMDSZ holdudvarába tartozó alapítványokhoz az utóbbi években nagyságrendileg ugyanannyi magyarországi közpénz érkezett, mint amennyi a magyar kisebbségnek járó bukaresti támogatás?

Ez a cikk a magyarországi kormánypártok és az RMDSZ közötti kapcsolatok alakulását tekinti át 2010-től, a második Orbán-kormány beiktatásától 2020 decemberéig, amikor az RMDSZ részvételével megalakult a Câțu-kormány.

Pontosan miről beszélünk?

Amikor a magyarországi kormánypártok és az RMDSZ közötti kapcsolatok (a továbbiakban egyszerűsítve: Fidesz-RMDSZ viszony) alakulásáról beszélek, akkor elsősorban Orbán Viktornak és a magyar kormány nemzetpolitika területén tevékenykedő magasrangú tisztségviselőinek, illetve az RMDSZ vezető politikusainak kapcsolataira, döntéseire és nyilvános kommunikációjára gondolok.

Tisztában vagyok vele, hogy az anyag így távolról sem teljes képet mutat. Ugyanis a magyarországi nemzetpolitikának az egyik fő jellemzője az, hogy a vezető politikusok mellett számos politikai és üzleti szereplő nyilatkozik, többé-kevésbé önállóan keres és épít ki partnerségeket, kezdeményez projekteket a különféle pártok színeiben politizáló erdélyi magyar politikusokkal, civil szervezetekkel, üzletemberekkel és egyházakkal.

A Fidesz vezető politikusai és egyes erdélyi magyar közéleti szereplők kapcsolatai akár a ’80-as évekig is visszanyúlnak. A több évtizedes pályafutások, bonyolult és sokszor terhelt viszonyok, viták részletes bemutatása messze túlmutat ennek az anyagnak a keretein, így ezekre csak akkor utalok vázlatosan, ha a téma szempontjából relevanciával bírnak.

A geopolitikai és a magyarországi, illetve romániai politikai kontextus ismertetéséről helyszűke miatt lemondok. A magyarországi és romániai politikai események, illetve az erdélyi magyar politikai színtér történéseit csak annyiban említem, amennyiben azok relevánsak a Fidesz-RMDSZ viszony alakulásának szempontjából.

Szintén további munkát igényel annak részletes feltárása, hogy a magyar nemzetpolitika hangsúlyos megjelenése, a látványosan megnövekedett támogatások, a Fidesznek és az RMDSZ-nek az évek során egyre szorosabbá váló viszonya hogyan befolyásolta a kisebbségi akkomodáció romániai modelljét és az RMDSZ bukaresti alkupozícióját. Erről régóta vita folyik, az elhangzott érveket, következtetéseket áttekinteni szintén nem fogom.

Az RMDSZ részvétele a Câțu-kormányban várhatóan szintén hatással lesz a Fidesz-RMDSZ viszonyra. Azonban mivel ez egy egészen friss fejlemény, erről szintén nem bocsátkozom jóslatokba.

[irp posts=”25483″ name=”NERdély 1.: így hódította meg az erdélyi magyarságot a Fidesz”]

Nagyban meghatározza az RMDSZ politikai mozgásterét a nemzetpolitika egyéni szintű hatása is. A könnyített honosítás és egyéb intézkedések révén zajlik, vagy talán már végbe is ment a virtuális nemzet intézményesülése. Ezt azonban szintén nem fogom alaposabban megvizsgálni.

Bárdi Nándor, Salat Levente, Toró Tibor, Székely István Gergő de főleg Kiss Tamás nemzetpolitikáról szóló írásai, előadásai határozzák meg azt a keretet, amelyben az eseményeket értelmezem.

A sajtószemlét háttérbeszélgetésekkel egészítettem ki

Anyagom gerincét a fenti periódus sajtószemléje alkotja az Udvardy Frigyes-féle kronológia, illetve az MTI archívuma alapján. Ennek előnye, hogy a korabeli sajtóbeszámolók az események, nyilatkozatok pontos tükrét nyújtják.

Az alább megtekinthető idővonal az utóbbi tíz év eseményeinek egészen részletes kronológiáját nyújtja – ezt érdemes a cikkel párhuzamosan megnyitni, és azon is végigkövetni az eseményeket.

Hátrányuk, hogy a vezető politikusokra, a sajtó számára könnyen elérhető, reflektorfényben zajló eseményekre koncentrálnak, és kevés az információ arról, hogy mi zajlott a színfalak mögött.

Például a megjelent nyilatkozatok alapján csak találgatni lehet, hogy milyen volt a hangulat, amikor Kelemen Hunor és Orbán Viktor először találkozott négyszemközt 2011 júliusában Tusnádfürdőn. Arról is csak szóbeszédek maradtak fenn, hogy miképp zajlott a közvetítés a „hidegháború”, majd a „hideg béke” időszakában.

Felemás eredménnyel járt, amikor aktív, illetve visszavonult RMDSZ-politikusokkal, a politikai viszonyokra és a támogatási rendszerre rálátással bíró hivatalnokokkal, újságírókkal és társadalomtudósokkal is próbáltam beszélgetni.

„Teljes hírzárlat van. A rendszeren belül dolgozókkal is csak a kiszabott feladat elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges információkat osztják meg” – magyarázta egy forrásom, aki korábban egy RMDSZ-közeli alapítvány alkalmazottja volt.

A teljes képre, a zárt körű tárgyalásokon elhangzottakra és egyes történések hátterére nagyon kevés embernek lehet rálátása. Interjút kértem RMDSZ-es vezető politikusoktól is, többek között Kelemen Hunortól és kabinetfőnökétől, Nagy Zoltántól. Megkereséseimre nem érkezett válasz. Ennek ellenére mintegy tucatnyi interjút sikerült készítenem – interjúalanyaim többsége azt kérte, maradhasson névtelen.

[irp posts=”2991″ name=”NERdély 2.: hogyan alakította át az erdélyi politikát a Fidesz?”]

„Rúgjuk-e szét az RMDSZ-t?”

„Értsétek meg, az RMDSZ nélkül nem tudok a Kárpát-medencében nemzetpolitikát csinálni” – mondogatta zártkörű beszélgetéseken Orbán Viktor a kilencvenes években. A Fidesz elnöke azonban nem feltétlenül arra a szoros együttműködésre gondolt, ami az utóbbi években a magyar kormány és az RMDSZ között kialakult.

„1998-ban, amikor Orbán Viktor először jött Tusványosra miniszterelnökként, egy zártkörű egyeztetésen megkérdezte, rúgjuk-e szét az RMDSZ-t. Kezdjünk-e invesztálni egy alternatív RMDSZ-be vagy nem? Mi akkor azt mondtuk, erre nincsen szükség, hanem ehelyett az RMDSZ-en belüli ellenzéket kell megerősíteni” – emlékezett vissza egy olyan politikus, aki az egykori Reform Tömörülés, vagyis az RMDSZ belső ellenzékének tagja volt.

És bár az első Orbán-kormány idején sikerült normalizálni a kapcsolatokat a Markó Béla által vezetett RMDSZ-szel, a feszültségek, súrlódások, üzengetések mindennaposak voltak. A forrófejű, folyton előreszaladó Orbán Viktor és a kimért, mindent aprólékosan mérlegelő, mindenkivel konzultáló Markó Béla kapcsolatát jól példázza a Sapientia magánegyetem alapításával kapcsolatos vita.

Markóval miért nem konzultált senki?

„1999-ben Orbán Viktor – miközben Tusványosra tartott – Marosvásárhelyen, a repülőtéren találkozott Markó Bélával. A mintegy tíz perces beszélgetés során Markó elmondta, hogy sikerült módosítani az oktatási törvényt, és ugyan a román állam által finanszírozott magyar egyetemre nincsen lehetőség, de egy magánegyetem megalapításának nincsen akadálya.

Tusványoson egy vacsora során szóba került egy magyarországi finanszírozással működő magánegyetem. Orbán Viktor hazament, majd augusztusban kijött a kormányhatározat az egyetem létrehozásáról, évi 2 milliárd forintos kerettel. A hír hallatán Markó felveszett, hogy vele miért nem konzultált senki. Erre a Fidesz pislogott, és nem értette, hogy akkor most mi van” – emlékezett vissza egy forrásunk.

A név nélkül nyilatkozó politikus forrásunk által elmondottakat megerősítette és árnyalta is az Átlátszó Erdély kérdéseire válaszolva Markó Béla. Az akkori RMDSZ-elnök szerint egy kötetlen beszélgetésen már 1998-ban felvetette Orbán egy posztgraduális, szűk keresztmetszetű, elit felsőoktatási intézmény ötletét, melyet ő is jónak tartott. Abban maradtak, hogy majd még gondolkoznak róla.

1999-ben valóban találkoztak Orbán Viktorral a marosvásárhelyi repülőtéren, együtt mentek be a városba, ahol a magyar miniszterelnöknek Radu Vasile miniszterelnökkel volt tárgyalása. „Igen, a repülőtérről befelé menet már konkrétan szóba került, hogy a magyar kormány segíteni fog egy alapítványi egyetem létrehozásában (ez már természetesen különbözött az eredeti, posztgraduális elképzeléstől, szélesebb spektrumban gondolkoztunk)” – így Markó.

Az RMDSZ-elnök szerint két ponton volt éles nézetkülönbségük: a magyar kormány elképzelése szerint csak Kolozsváron és Csíkszeredában lett volna kar, Marosvásárhelyen nem. A másik vita arról szólt, hogy a Sapientia komplementáris legyen, vagyis csakis olyan szakokat indítsanak, amilyenek nincsenek az állami felsőoktatásban magyarul. „Ez számomra nagyon fontos elv volt, az elején így is történt, később már nem” – fűzte hozzá Markó Béla.

Keveset tudunk arról, hogy az idők során pontosan miért romlott meg Markó Béla viszonya Orbán Viktorral. Egy gyakran emlegetett sztori szerint a végső törést az okozta, hogy Markó a 2002-es országgyűlési választások első fordulója után, amikor még nem volt világos, ki a nyertes, sietett gratulálni a szocialista miniszterelnök-jelölt Medgyessy Péternek.

Mivel Orbán Viktor akkoriban az RMDSZ-t a saját táborában tudta, ezt árulásként értelmezte.

„Amikor kimegyek a frontvonal elé, és az ellenség lő rám, arra fel vagyok készülve. De amikor saját táboromból lőnek hátba, az ellen nem tudok védekezni” – mondta egyszer Orbán Tusványoson.

Egy másik forrásunk arra emlékszik, hogy egyszer Orbán kijelentette: soha senki nem sértette meg annyira, mint Markó Béla. Azonban a politikus akkor nem részletezte, pontosan mi volt ez a sértés.

„Választások után illik gratulálni a győztesnek, de valami olyasmit mondtam, hogy gratulálok a magyar országgyűlésbe bejutott pártoknak, és kiemelten a legtöbb szavazatot szerzett MSZP-nek. Személyekről nem volt szó, azt viszont hozzátettem, hogy várjuk meg a második fordulót” – emlékezett vissza Markó Béla, aki szerint a konfliktusos viszonynak az volt az oka, hogy a Fidesz sokszor és sokféleképpen próbált beleszólni az RMDSZ életébe, el egészen személyi kérdésekig. „Hamar ki is derült, hogy ez nem megy, de attól kezdve már hullámzott a kapcsolatunk, bár viszonylag gyakran találkoztunk a Fidesz vezetőivel, én magam is Orbán Viktorral” – mondta.

Miért kéne ugyanúgy viszonyulni azokhoz, akik szeretnek, és akik nem szeretnek?

Markó egy 2010-es interjúban így beszélt kapcsolatáról a Fidesszel:

„Rám nagyon sok magyarországi politikus azért haragszik, mert mindenkit zavart, hogy az RMDSZ önálló politikát folytat. Én senkinek nem engedtem, hogy diktáljon, se Budapestről, se Bukarestből, miközben szinte mindenki megpróbálta. Bukarestben hamarabb rájöttek, hogy ez nem megy, Magyarországról folyamatos volt a sértődöttség, hogy nem tudtak ránk telefonálni (…).”

Az RMDSZ akkori elnöke az egyenlő távolság – vagy másképp fogalmazva: az egyenlő közelség – elveként fogalmazta meg azt az elgondolást, miszerint az RMDSZ-nek úgy Budapesten, mint Bukarestben kapcsolatot kell fenntartania úgy a jobb, mint a baloldali pártokkal. Ez azonban nem jelent alárendeltséget, az RMDSZ minden döntést önállóan, a saját érdekeinek megfelelően hoz meg.

„Az egyenlő közelség hülyeség. Miért kéne ugyanúgy viszonyulni azokhoz, akik szeretnek, és akik nem szeretnek téged?” – jegyezte meg erről a doktrínáról egy RMDSZ-politikus forrásunk, aki hozzátette azt is, hogy a Fidesz 2002-es bukása után felvidéki, vajdasági politikusok soha nem mentek úgy Gyurcsányhoz, hogy ne tették volna tiszteletüket a Lendvay utcában. Forrásunk szerint Markó soha nem tette meg ezt a gesztust Orbánnak.

„Nem emlékszem olyan elvre, hogy amikor Magyarországra mentünk, udvariasan mindenkit meg kellett volna látogatnunk. Akivel dolgunk volt, azzal tárgyaltunk, és természetesen a kormánnyal volt többször dolgunk. De egyébként végig tartottuk a kapcsolatot az ellenzékkel is, ezt nemcsak természetesnek, hanem hasznosnak is véltem és vélném ma is” – fejtette ki megkeresésünkre Markó Béla.

Bármi is történt, ha kezdetben csak Verestóy Attila szenátor volt indexen a Fidesznél, erre a tiltólistára 2002 után Markó Béla is felkerült. Így már a szocialista kormányzás idején világossá vált, hogy míg Markó Béla az RMDSZ elnöke, addig az RMDSZ és a Fidesz viszonyát nem lehet rendezni.

Mit gondol Markó? Kérdezd meg Kelemen Hunortól!

A Markó Béla által kiszemelt és a 2000-es évek második felében gondosan felépített utódnak, Kelemen Hunornak nem volt könnyű dolga. A Fideszben sokáig csak Markó Béla gyenge utánzatát látták benne.

A fizikai hasonlóság mellett ez annyiban is megalapozott volt, hogy Kelemen ebben az időben nagyon vigyázott arra, hogy mindig pontosan ugyanazt mondja, amit az RMDSZ-elnök. „Ha tudni akartad, miről mit gondol Markó, Kelemen Hunorral kellett beszélgetned” – fogalmazott ironikusan egy RMDSZ-politikus.

Egy másik interjúalanyunk szerint Orbán „gúnyosan, lenézően beszélt (Kelemen Hunorról), ha szóba került. Németh Zsolt kellett figyelmeztesse, hogy hamarosan ő lehet a főnök Erdélyben”. Kelemen csak megválasztása után lett érdekes a Fidesz, illetve Orbán Viktor számára, azelőtt nem rendelkezett kapcsolatokkal Orbán felé, és ők sem keresték különösebben a kapcsolatot vele.

A nagy váltásra 2011 februárjában a nagyváradi tisztújító kongresszuson került sor. Ekkor három jelölt indult az RMDSZ elnöki pozíciójáért: a fő esélyesnek tartott Kelemen Hunor mellett a szabadelvű Eckstein-Kovács Péter, valamint Semjén Zsolt pártfogoltja, Olosz Gergely.

Olosz, a totális tévedés

„Olosz totális tévedés volt. Mondtuk Orbán Viktornak és Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettesnek is, hogy ne invesztáljanak Geribe, mert korrupt, alkalmatlan, és esélye sincs” – mesélte egy forrásunk. Semjén, aki gyermekkora óta jól ismeri a tanulmányait a pannonhalmi bencés gimnáziumban végző Olosz Gergelyt, az erdélyi politikusok figyelmeztetését azzal hárította, hogy védencét a székelyföldi RMDSZ-politikusok, Tamás Sándor és Antal Árpád mocskolják, de valójában fordítva van, Tamás és Antal a korrupt.

Ez az epizód rávilágít Orbán Viktor egyik gyenge pontjára: fontos döntéseket úgy hoz meg, hogy nem mélyül el az adott kérdésben, és hajlamos vakon hallgatni a hozzá közelállók tanácsára.

[irp posts=”25485″ name=”Olosz Gergely, az erdélyi magyar közélet legnagyobb kalandora”]

Az pedig a sors különös fintora, hogy a befolyással való üzérkedésért jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergely jelenleg Magyarországon bujkál. Védelmezője, Semjén Zsolt pedig gyakori vendége Tamás Sándornak és Antal Árpádnak.

Nyersen bunkó beszéd a nagyváradi kongresszuson

De vissza a nagyváradi kongresszusra: a Fidesz üzenetét hozó Pelczné Gáll Ildikó alig burkoltan megfenyegette az elnökválasztásra készülő RMDSZ-küldötteket. A magyarországi kormánypárt alelnöke szerint a politikai szervezetek is elfáradnak, amiként az emberi test: lomhává, betegessé válnak. „Önök ma eljutottak erre a szintre – jelentette ki. – Ha ma a változásra szavaznak, mi segítő kezet nyújtunk a jövőben.”

Arra nem számítottunk, hogy ez a beszéd ennyire nyersen bunkó lesz – fogalmazott egyik beszélgetőtársunk –, azonban korábban Orbán környezetéből már érkeztek olyan jelzések, hogy a Fidesz kész békét kötni az RMDSZ-szel, amennyiben a szervezet egy olyan elnököt választ, akivel Orbán Viktor szót ért.

Az RMDSZ élére megválasztott Kelemen Hunor egyik fő feladata az első pillanattól kezdve világos volt: rendeznie kell a viszonyt Orbán Viktorral.

A magyar kormány is világosan megfogalmazta, mit vár el: „az RMDSZ-nek változtatnia kell az egyenlő távolságtartás elvén” – jelentette ki a nagyváradi kongresszus után a Hargita Népének adott interjújában Semjén Zsolt. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette, „az új kezdet mindenkinek adott”.

Egyre sűrűbben járnak Magyarországra az RMDSZ politikusai

Keveset tudunk arról, hogy a zárt ajtók mögött mi zajlott, azt azonban tudjuk, hogy 2011-től az RMDSZ-politikusok magyarországi útjainak a száma folyamatosan emelkedett. Az Átlátszó Erdély információkat perelt ki az RMDSZ-től politikusainak külföldi útjairól, bár az RMDSZ nevekkel és részletekkel nem szolgált. Az adatokból kitűnik, hogy 2009-ben – tehát az MSZP (Bajnai)-kormány utolsó évében – összesen 11 külföldi útjuk volt az RMDSZ tisztségviselőinek, ebből tízszer Magyarországra utaztak.

2010-ben, tehát abban az évben, amikor a Fidesz kormányra került, az utak száma 38-ra nőtt, és túlnyomó többségben szintén Magyarországra vezetett. 2011-ben, Kelemen Hunor elnöki mandátumának első évében 49 utat számoltak el. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden héten Magyarországon járt az RMDSZ valamelyik tisztségviselője.

Az évek során a külföldi utak száma folyamatosan növekedett. 2017 az utolsó év, amelyből vannak ilyen adataink, ekkor 130-szor utaztak az RMDSZ politikusai külföldre. A célország az esetek túlnyomó többségében Magyarország, ahol általában 2-3 napot, de nem ritkán akár egy hetet is tartózkodtak. Bár az adatokból az sem derül ki, hogy kivel találkoztak, de feltételezhetjük, hogy nem a magyarországi ellenzéki pártokat látogatták.

A békülékenyebb sajtónyilatkozatok és egyre gyakoribb találkozók ellenére 2011-ben még háborúban állt az RMDSZ és a Fidesz. 2011 áprilisában egy SZKT-ülésről kivonultak a magyarországi diplomaták, miután Lakatos Péter parlamenti képviselő gúnyosan bírálta az Orbán-kormányt.

Az RMDSZ kivéreztetése

Ennél az incidensnél jóval komolyabb érvágást jelentett az RMDSZ számára, hogy 2011 májusában a magyar kormány elvette az oktatási-nevelési támogatás lebonyolítását az RMDSZ alapította Iskola Alapítványtól.

Nem annyira a program lebonyolításával járó erőforrások, sokkal inkább az erdélyi magyar családokra vonatkozó, naprakész adatok elvesztése volt fájdalmas, magyarázták forrásaink. Ezek az adatok politikai marketing szempontjából, választási kampányok idején kincsesbányát jelentettek az RMDSZ számára. Ne felejtsük, a GDPR előtti időkben járunk.

Ezzel egy időben a szintén RMDSZ-közeli Progress Alapítvánnyal is közölték, hogy már nem jogosult ellátni a magyarigazolvány ügyintézésével kapcsolatos feladatokat. A státusirodák felszámolása azért érintette érzékenyen az RMDSZ-t, mert ezek nagyrészt az RMDSZ területi szervezeteivel egy irodában működtek, így a területi szervezetek működési költségeit, valamint az alkalmazottak egy részét el lehetett számolni a magyar kormány felé.

2011 júliusában, a marosfői EU-táborban Kelemen Hunor így fogalmazott: „Szükség van Budapest tanácsára, egy valamire viszont nincs szükség: a magyar fővárosból diktálják, mi jó az erdélyi magyarságnak”.

Gondosan megszervezett randevú Tusványoson

Jelen tudásunk szerint a marosfői tábor után néhány héttel, július 23-án találkozott először négyszemközt Kelemen Hunor és Orbán Viktor Tusnádfürdőn. Nagyon keveset tudunk erről a találkozóról, egy részlet kivételével. A találkozó szervezői semmit nem bíztak a véletlenre: hogy kettejüket senki ne zavarja, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen jelen levő politikusoknak – köztük Tőkés Lászlónak, Sógor Csabának és Eckstein-Kovács Péternek – más programot szerveztek az üdülőváros másik felében.

A megbeszélés ténye sem volt nyilvános, a találkozóról szóló értesülés az Evenimentul Zilei román napilapban jelent meg először. „Úgy érzem, hogy a magyar kormánnyal való kapcsolat kimozdult a holtpontról (…) a következő időszakban tovább tudunk javítani a kapcsolaton, mivel mindkét fél részéről a nyitottság és az együttműködési szándék fogalmazódott meg (…)” – nyilatkozta Kelemen.

Ezzel párhuzamosan az RMDSZ ellenzéke szervezkedett. 2011. szeptember 15-én sikerült bejegyezni Bukarestben az Erdélyi Magyar Néppártot. „Ebben a párt bejegyzését megelőző időszakban egyáltalán semmilyen támogatást nem kaptunk a Fidesztől. Orbán úgy volt vele, hogy ha ezt akarják, csinálják. Nézzük meg, mit tudnak, támogassuk őket, de ne nagyon” – mondta az Átlátszó Erdélynek egy ellenzéki politikus, aki részt vett az aláírásgyűjtés, majd a párt bejegyzésének a folyamatában.

Igaz, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok alaptevékenységük, a könnyített honosításban való segédkezés mellett az EMNP területi szervezeteiként működtek. Akárcsak a Progress Alapítvány státusirodái, itt is ugyanazt az irodát és részben ugyanazt a csapatot foglalkoztatta a Demokrácia Központ, az EMNT és az EMNP. Ezt a gyakorlatot itt dokumentáltam.

Arra is fény derült, hogy a 2012-es júniusi önkormányzati választások, majd a 2012 decemberében tartott parlamenti választások idején miként támogatták magyar állami vállalatok összesen nagyjából 1 millió euróval azokat a frissen bejegyzett civil szervezeteket, amelyek az EMNP politikusaihoz köthetőek.

Hagyjuk őket futni, nézzük meg, mi lesz belőle

„Miközben az világos volt, hogy az RMDSZ le van vágva a támogatásokról, az nem volt világos, hogy az EMNP-t hogyan és mennyivel fogja támogatni a magyar kormány” – magyarázta Toró Tibor politológus.

Egy másik, EMNP-ben politizáló forrásunk szerint a pénzt későn utalták, és bár Kubatov Gábor pártigazgató tartott nekik képzést, Orbán Viktortól politikai támogatást egyáltalán nem kaptak, a miniszterelnök nem kampányolt nekik. Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára viszont részt vett a kampányban, ahogy az MPP kampányában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

„2012-ben kísérlet zajlott: meg lehet-e roppantani az RMDSZ politikai monopóliumát? Maga Orbán Viktor sem lehetett biztos benne, hogy ez működni fog, ezért nem is állt bele teljesen. Sokkal inkább olyan volt ez, hogy próbáljuk ki, hagyjuk őket futni, nézzük meg, mi lesz belőle” – értékelt Toró Tibor.

Bár a választások előtt az EMNP saját szavazatarányát 30-40 százalékra becsülte, az erőviszonyokat a 2012 júniusi önkormányzati választások eredményei segítettek tisztázni: az EMNP 44 ezer (0,45%), az MPP pedig 36 ezer (0,37%) szavazatot kapott. Világossá vált, hogy egyik párt sem tudja veszélyeztetni az RMDSZ-t, amelynek listáira 490 ezren szavaztak.

2012 júliusában Orbán Viktor úgy az RMDSZ, mint az EMNP és az MPP elnökével konzultált. „(Orbán Viktor) nem kívánja Budapestről megmondani, hogy mi legyen Erdélyben. Nem adott tanácsot az őszi parlamenti választásokkal kapcsolatban” – nyilatkozta erről akkor az RMDSZ-elnök.

Orbán nem kíván konfliktusba keveredni az RMDSZ szavazóival

Ebben az évben Tusványoson ha lehet egy fokkal józanabb kijelentést tett Orbán Viktor: Tőkés Lászlóval és az EMNP-vel „stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik az RMDSZ-re szavaztak”.

A 2012 decemberében megtartott parlamenti választásokon az önkormányzati választásokhoz hasonló eredmény született: az RMDSZ képviselőjelöltjei 380 ezer szavazatot (5,13%), szenátorjelöltjei pedig 388 ezer szavazatot kaptak (5,23%). Az EMNP képviselőjelöltjeire 48 ezren (0,64%), szenátorjelöltjeire 58 ezren (0,79%) voksoltak.

„2007-ben, az EP-választásokon azt láttuk, hogy míg az RMDSZ jelöltjei 283 ezer szavazatot kaptak, addig a függetlenként induló Tőkés Lászlóra 176 ezer szavazatot adtak le, ami a szavazatok közel 40 százaléka. Világos volt, hogy létezik egy erős elégedetlenség az RMDSZ-szel szemben, a kérdés így az volt, hogy a Tőkésre leadott szavazatokat át lehet-e vinni az RMDSZ ellen induló pártokra. A későbbi választások tanulsága az, hogy ez nem működik” – értékelt egy politikus forrásunk.

Valahogy „újragombolni a mellényt”

„Hazardírozás, hogy néhány tizeddel alatta vagy felette van az RMDSZ az ötszázalékos küszöbnek, ilyen kockázatot nem szabad többet vállalni” – nyilatkozta a parlamenti választások után a közmédiának Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A politikus arról is beszélt, hogy az erdélyi magyar politikai pártok túl kell lépjenek a személyes konfliktusokon a jövőben, a parlamenti képviselet érdekében összefogásra van szükség.

„Vannak személyes konfliktusok, de ezek nem személyes kérdések, hanem az elmúlt évtizedekben a különböző politikai felfogásbeli különbségekből adódó vélt és valós sérelmek halmaza” – így Semjén, aki szerint ezeken a konfliktusokon túl kell lépni, mindenkinek önvizsgálatot kell tartania, és valahogy „újra kell gombolni a mellényt”.

2013 során számos találkozóra került sor. Óvatosan optimista nyilatkozatok is születtek, ennek ellenére Kelemen Hunor így fogalmazott egy, az Erdélyi Riportnak adott interjúban 2013 decemberében:

„Kiegyezésről nem beszélhetünk. Arról lehet beszélni, hogy a viszonyunk javult, változott. És ennek nagymértékben az az oka, hogy ők látják, tudják, érzik, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen Erdélyben. (…) Az elmúlt három és fél esztendőben a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást. Nem kértünk és nem kaptunk. Ez akkor sem változott, amikor a viszonyunk Orbánnal javult, és 2013-ban gyakran találkoztunk.”

A Fidesz-RMDSZ viszony alakulása szempontjából mérföldkőnek számít egy 2014 elején született interjú, melyben Semjén Zsolt úgy fogalmazott: el kell kerülni azt a helyzetet, hogy az RMDSZ 85-92 százalékos támogatása miatt az erdélyi magyarok ne tudjanak a magyarországi választáson leszavazni a Fideszre.

Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke ezt az interjút így gondolta tovább: „ha megfordítom ezt a mondatot, akkor világossá válik az RMDSZ legfontosabb érdeke ebben a viszonyban: a Fidesznek az erdélyi szavazótábora 95-96 százaléka az itteni magyaroknak. Nekünk az az érdekünk, hogy valaki egyszerre tudjon RMDSZ-es és fideszes lenni, és a rossz viszony ne legyen akadálya annak, hogy ez a különböző választásokon is megnyilvánuljon.”

Az EP-választási kampány hozta el az áttörést

A 2014-es országgyűlési választásokra való regisztráció lebonyolításába már az RMDSZ is besegített. A kampány során az RMDSZ második vonalbeli politikusai – közöttük Tamás Sándor és Borboly Csaba, az RMDSZ háromszéki és csíki területi szervezeteinek elnöke – nyilvánosan is a Fidesz mellett foglaltak állást.

„Fontosnak tartjuk, hogy mindenki éljen szavazati jogával, mert ez mindannyiunk állampolgári kötelezettsége. Én személy szerint ennek a kormánynak szavazok bizalmat, mert kézzelfoghatók az eredményeik. Elvárásom a jelenlegi kormánnyal szemben, hogy továbbra is hangsúlyos határon túli politikát folytasson” – jelentette ki Borboly Csaba.

Április 6-án az újabb kétharmados győzelmet arató Fidesz-KDNP eredményváróján 30-35 romániai magyar politikus gratulált a győzteseknek. Köztük olyan RMDSZ-politikusok, mint Kelemen Hunor, Antal Árpád, Tamás Sándor és Székely István. Fontos azonban megjegyezni, hogy korábban is jelen voltak RMDSZ-es politikusok a Fidesz eredményváróján, talán csak Kelemen Hunor jelenléte az újdonság.

2014 májusában megtörtént az áttörés: az EP-választási kampány idején Orbán Viktor és Kelemen Hunor együtt kampányolt. Az európai parlamenti választásokon „az RMDSZ és a Fidesz-KDNP egymást kölcsönösen támogatják (…). A Fidesz, a KDNP és az RMDSZ azért dolgozik, hogy erős Európai Néppárti frakció legyen a következő öt évben is. Ez csak akkor sikerülhet, ha mind a Fidesz, mind az RMDSZ jó eredményeket ér el, ehhez pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni” – nyilatkozott Orbán Viktor a szatmárnémeti Római Katolikus Püspöki palota parkjában.

A hét éve EP-képviselő Tőkés László ekkor már nem erdélyi, hanem a Fidesz-listán kapott befutó helyet.

Elnökválasztás TV macival és időjárásjelentéssel

Ha két évvel korábban Orbán Viktor még egyfajta kísérletnek fogta fel azt, hogy választásokon az EMNP jelöltjei is elindulnak az RMDSZ ellenében, a 2014-es államfőválasztásra ez az álláspontja gyökeresen megváltozni látszott – annak ellenére, hogy a parlamenti választásokkal ellentétben ennek a választásnak különösebb tétje nem volt.

Egy találkozón a miniszterelnök egy különös, TV maciról, híradóról és időjárásjelentésről szóló példázattal válaszolt az EMNP-nek arra a felvetésére, hogy Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke is indulna a választásokon – tudtuk meg egy EMNP-politikustól.

„Fiúk, ha engem kérdeztek, ez olyan, mint a TV maci és az időjárás-jelentés. Egyik sem érdekes, mindenki a híradót akarja nézni, de ha nem akarod lekésni a híradó elejét, akkor meg kell nézd a TV macit. Az időjárás-jelentés lehet, hogy kicsivel több embert érdekel, mint az esti mese” – idézte forrásunk Orbán Viktort. „Ebből azt kellett volna kiolvassuk, hogy fiúk, ne induljatok. Mi azt olvastuk ki, hogy Orbánnak mindegy, indulunk-e vagy sem” – mesélte forrásunk.

Ez a döntés azonban hiba volt: Orbán Viktor az RMDSZ-elnöknek kívánt sok sikert, ebből is látszott, a Fidesznek nincsen ínyére, hogy Szilágyi Zsolt versenybe szállt Kelemen Hunor ellen. A kampányban még az EMNP-vel hagyományosan baráti kapcsolatokat ápoló Németh Zsolt sem vett részt.

Az elnökválasztások egyébként lényegében nem módosították az erőviszonyokat: Kelemen Hunor 329 ezer vokssal 3,47 százalékon végzett, Szilágyi Zsolt 53 ezer szavazattal 0,56 százalékos eredményt ért el.

Senkit nem vágnak le teljesen

Bár minden jel szerint Orbán Viktor számára az EMNP ezután már nem érdekes, a mai napig nincsen jele annak, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által bonyolított honosításra évente megítélt 250 millió forintos (nagyjából 700 ezer EUR) támogatás vagy az EMNP holdudvara által különféle projektekre becsatornázható pénz látványosan csökkenne.

„Senkit nem vágnak le teljesen: az utolsó pillanatban mindenki kap egy kis gesztust, valamennyi pénzt, ezzel benntartják a rendszerben” – magyarázta a rendszer működését egy politológus interjúalanyunk. Szerinte emögött az a számítás, hogy olcsóbb egy-egy sikertelen politikai projektet lélegeztetőgépen tartani – és ha úgy adódik, valamilyen feladattal megbízni –, mint teljesen megszüntetni.

Időközben Bukarestben is zajlik az élet: 2014. december 13-án az SZKT úgy döntött, hogy az RMDSZ lépjen ki a 3. Ponta kormányból. Ez a mindössze nyolc hónapnyi kormányzás volt az RMDSZ utolsó kormányzati szerepvállalása az általunk vizsgált időszakban.

Kis elméleti gyorstalpaló

Rövid elméleti kitérőt kell tennünk ahhoz, hogy megértsük, hogyan változott meg az RMDSZ helyzete, miután tartósan ellenzékbe kényszerült, és ezzel párhuzamosan számottevően megnőttek az Erdélybe érkező magyarországi támogatások.

[irp posts=”25483″ name=”NERdély 1.: így hódította meg az erdélyi magyarságot a Fidesz”]

Az első ilyen fogalom az erdélyi magyar etnikai párhuzamosság (vagy pillarizáció): ez azt jelenti, hogy a közösség egy sor saját, a többségi társadalmi intézményekkel párhuzamos intézményt működtet, mely lehetővé teszi a közösség tagjai számára, hogy a mindennapi életüket úgy éljék, hogy csak ritkán lépnek interakcióba a többségi intézményekkel.

Az erdélyi magyar közösség által működtetett intézményrendszer egyfajta aszimmetrikus pillarizációnak is tekinthető. Azért nem szimmetrikus, mert az erdélyi magyar intézményrendszer beágyazódik a tágabb román társadalomba, amely azonban nem egy másik pillér, hanem a fősodor.

Az erdélyi magyar intézményrendszer egyik kulcsfontosságú működtetője az RMDSZ.

Kiss Tamás több helyen is kifejtett elmélete segít annak a megértésében, hogyan vált az RMDSZ kiszolgáltatottá a Fidesz irányába, miután 2015-től ellenzékbe került.

Ehhez egy újabb fogalmat, az aszimmetrikus kisebbségi akkomodáció fogalmát szükséges bevezetni. Ez azt jelenti, hogy Romániában nem létezik törvényes garancia az etnikai hatalommegosztásra, a többség és a kisebbségek – jelen esetben a magyar közösség – közötti erőforrás-elosztásra. Ezt minden esetben újra kell tárgyalni a hatalom többségi birtokosaival.

Kiss szerint az RMDSZ legitimitását a közösségen belül a forrás-allokációs képessége határozza meg. Vagyis az, hogy mennyi erőforrást tud a saját partonáltjai – az erdélyi magyar intézményrendszer, a magyarlakta területek – számára kialkudni.

Amikor a magyar nemzetpolitika túllicitálja a román államot

A 2010-es évek első feléig a Magyarországról érkező támogatások viszonylag kis összegűek voltak, így az RMDSZ elsősorban a nagyságrendekkel nagyobb bukaresti források megszerzésében volt érdekelt. Sikeresen monopolizálta is ezeket a forrásokat, vagyis Bukarestből a pénz minden esetben az RMDSZ révén érkezett. Csakhogy 2015 után az RMDSZ már nem kormányzati tényező, a korrupcióellenes harc pedig az RMDSZ egyedi érdekkijárásra, alkudozásra összpontosító bukaresti stratégiáját ellehetetlenítette.

Ezzel párhuzamosan a magyarországi támogatások 2016 után exponenciálisan megnövekedtek. Már nem kiegészítő jellegűek, hanem intézményes folyamatokat generálnak és változtatnak meg. Vagyis a magyar nemzetpolitika „felüllicitálja” a román államot. Kiss értelmezésében az RMDSZ és a Fidesz közeledését ebben a kontextusban kell szemlélni.

[irp posts=”2991″ name=”NERdély 2.: hogyan alakította át az erdélyi politikát a Fidesz?”]

Ehhez az elgondoláshoz annyit kell hozzátenni, hogy ismereteim szerint nem létezik kimutatás arról, hogy a román állam pontosan mennyi forrást biztosít a magyarlakta területeknek, és ebből mennyi pénz köszönhető az RMDSZ kormányzati szerepvállalásainak. Egy ilyen összesítés hiányában nehéz megmondani, hogy a román vagy a magyar állam által biztosított források nagyobbak.

Az RMDSZ monopolhelyzetének vége

Az azonban bizonyos, hogy a bukaresti jelenlét gyengülésével és a magyarországi nemzetpolitika térnyerésével alapvetően megváltozott az RMDSZ pozíciója: lojalitási versenybe kényszerült. Mit jelent ez?

Míg a bukaresti kormánnyal való alkufolyamatokban az RMDSZ – és annak vezetősége – minden esetben monopolhelyzetet élvezett (a román pártok szinte soha nem próbálták az RMDSZ-t megkerülve közvetlenül megszólítani a magyar közösséget), a magyarországi nemzetpolitika alapvetően másképp működik.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében a kontroll úgy valósul meg, hogy a hatáskörök, funkciók közt átfedések vannak, és ez a nemzetpolitika terén is jellemző. A miniszterelnök mellett mintegy féltucatnyi vezető politikus, valamint 15-20 nemzetpolitikai intézmény alakítja ezt a mezőt, ahol a szereplők látszólag önállóan és egymással is versenyezve építenek ki határon túli hálózatokat.

A versenyben nem annyira a mérhető teljesítmény, hanem egy sokkal szubjektívebb kritérium: a lojalitás a mérvadó. Ennek az az eredménye, hogy a szereplők nemcsak lesik Orbán Viktor óhaját, hanem adott esetben „továbbgondolják” a szándékát, és megpróbálják azt is teljesíteni, amit a miniszterelnök valójában nem is kért.

Ebben a mezőben az RMDSZ korábbi monopolhelyzete eltűnt. Számos beszámolónk van arról, hogy a szocialista kormányok idején Markó Bélának hozzáférése volt a támogatási döntések listáihoz, és azokat kedve szerint módosíthatta. Ma az RMDSZ csúcsvezetése csak egyike a magyar kormány kegyeiért versengő – és lojalitását bizonyítani próbáló – szereplőknek.

„Mindenről tudni, kevés dolgot meghatározni”

Forrásaink szerint Kelemen Hunor ugyan javasolhat támogatásra projekteket, de nincsen beleszólása abba, hogy végül kinek és mennyi pénzt ítélnek meg. Az RMDSZ politikusai gyakran közvetlenül, az RMDSZ vezetőségétől függetlenül is kapcsolódnak a magyar kormány valamelyik szereplője által felépített patronázshálózathoz. Ez tovább szűkíti az RMDSZ vezető politikusainak a mozgásterét.

Bár Kelemen Hunornak sikerült konszolidálnia saját helyzetét, azonban az általa vezetett RMDSZ már nem hasonlít arra a szigorúan centralizált szervezetre, ami Markó Béla idején volt. Markó ragaszkodott hozzá, hogy a legapróbb részletekről is egymaga döntsön, ezekről pedig számos anekdota kering.

Az egyik szóbeszéd szerint az RMDSZ sajtóközleményeit át kellett küldeni neki, ő azokat kinyomtatta, és korrektúrázta. A másik ilyen történet az, hogy állítólag ő döntött arról, hogy egy kongresszuson a büfében legyen-e ketchup és mustár. Az elnöki döntés az volt, hogy inkább ne legyen, ugyanis félő, hogy a küldöttek összepecsételik az öltönyeiket.

Kelemen „elengedte a széleket”, egy sokkal kevésbé centralizált RMDSZ-t épített. „Mindenről akarok tudni, kevés dolgot akarok meghatározni” – mondogatja gyakran. Markó idején elképzelhetetlen volt, hogy egy területi szervezet beszálljon a honosításba, vagy hogy egy helyi RMDSZ-politikus autonómia vagy magyar-román együttélés kapcsán olyan véleményt fogalmazzon meg, amit az RMDSZ országos vezetése nem tud vállalni. Ez azonban mára természetessé vált – állítják a beszélgetőtársaink.

[irp posts=”26556″ name=”Rekordösszegű médiatámogatások Erdélyben: burjánzó cégháló, nem szűnő homály”]

Sosem látott összegű médiatámogatásokkal tartják sakkban az RMDSZ-t

Az RMDSZ pozícióinak gyengüléséhez a magyar kormány sosem látott összegű médiaberuházásai is hozzájárultak. Ha összesítésünk teljes, akkor a Demeter Szilárdhoz kapcsolható Erdélyi Médiatér Egyesület 2017 decembere óta 5,25 milliárd forint (mintegy 15 millió EUR) támogatást kapott, és felvásárolta vagy együttműködési megállapodásokat kötött az erdélyi magyar médiaorgánumok túlnyomó többségével.

Bár két éve sokan attól féltek, hogy a magyarországi pénzzel együtt Erdélyben is megjelenik a szigorúan központosított kormánypárti propaganda, ennek nyomát egyelőre nem látni. Forrásaink szerint nem is az a lényeges, hogy mit írnak meg, sokkal inkább az, amit nem: a médiatröszthöz tartozó kiadványokban semmilyen, a magyar kormánnyal szemben kritikus hang nem jelenhet meg.

Bár korábban voltak példák az RMDSZ-t bíráló anyagokra, az utóbbi évek választási kampányai során ezek is eltűntek. „Egy funkciója van ennek a konglomerátumnak: sakkban tartja az RMDSZ-t” – mondta egy forrásunk, aki szerint az RMDSZ bajban lenne, ha egy választási kampány során ez a médiatröszt hirtelen kritikus hangra váltana. Egy másik, ellenzéki politikus forrásunk így magyarázta a felvásárlás mögött álló fideszes logikát: „megvesszük inkább mi, hogy ne vegye meg más”.

Megnyílnak a pénzcsapok az RMDSZ felé

De vissza az idővonalhoz: ha 2013 decemberében Kelemen Hunor még azt nyilatkozta, hogy a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást, ez 2015-től megváltozott.

2015 februárjában írta alá az RMDSZ egyik alapítványa, az Eurotrans Alapítvány a Miniszterelnökséggel és a Külgazdasági és Külügyminisztériummal azt a megállapodást, amellyel részt tudott venni az egyszerűsített honosításhoz szükséges iratok előkészítésében. Erre évente 250 millió forintot kapott. (2015. december 31-i árfolyamon ez 790 ezer euró. Az anyagban az adott év utolsó napjának az Európai Központi Bank által megadott árfolyamát használom a forintban megadott összegek átszámításához euróra.)

Az Eurotrans Alapítvány ebből a pénzből egy sor irodát működtet (ezek címei itt elérhetőek). Ha ezeket a címeket összevetjük az RMDSZ területi szervezeteinek a címeivel, kiderül, hogy jelentősek az átfedések. Felmerül annak a gyanúja, hogy az RMDSZ területi szervezeteinek a fenntartási költségeit – legalábbis részben – ebből a magyarországi támogatásból fedezik.

Nagy Zoltán kuratóriumi elnököt ezzel kapcsolatban megkerestük, de nem reagált arra a kérdésünkre, hogyan választják szét az Eurotrans Alapítvány és az RMDSZ területi szervezeteinél zajló tevékenységet.

A Fidesz-RMDSZ kapcsolatok újabb állomása 2016 júliusa: gesztusértékű, hogy a Kárpát-medencei magyar szervetek vezetőivel elköltött tusnádfürdői vacsorájára Orbán Viktor csak Kelemen Hunort hívta meg. A Fidesz régi szövetségese, Tőkés László csak a másnapi munkareggelin találkozhatott Orbán Viktorral.

Ennek a magyarázata, hogy Orbán és Tőkés közötti viszony időközben megromlott. Tőkés László 2015 májusában egy könyvbemutatón „követhetetlennek” és „átláthatatlannak” nevezte a magyar kormány nemzetpolitikáját, 2015 decemberében pedig egy MÁÉRT-en nem volt hajlandó felszólalni és aláírni a zárónyilatkozatot.

Gyomlálják a kritikus hangokat

2016 végén az RMDSZ egy másik alapítványa, a szervezet médiaorgánumait kiadó Progress Alapítvány megszüntette az akkor már csak online megjelenő, csekély olvasottságú Erdélyi Riportot. Kiadóként nem tartott igényt továbbá egy sor baloldali kötődésű publicista munkájára az erdélyi magyar sajtó egyik legnézettebb portáljánál, a maszol.ro-nál.

[irp posts=”1757″ name=”„Fenyegetés az, amikor az ember fél, a kollégái félnek.” Így cenzúráz a Progress”]

Bár a kiadó indoklása szerint pusztán költséghatékonysági megfontolásokból döntöttek így, és nincsen közvetlen bizonyíték arra, hogy a magyar kormány kérte volna az RMDSZ-től a kritikus hangok elhallgattatását, ezzel kapcsolatban így fogalmazott egy RMDSZ-politikus forrásunk:

„A Fidesz rendkívül centralizált párt. Ha a kormányhoz közelálló médiában megjelenik egy kritikus hang, akkor annak üzenetértéke van. Ők úgy gondolják, hogy az RMDSZ is hasonlóképpen működik. Amikor megjelenik egy kritika a maszol.ro-n, a Transindexen vagy akár az Erdély TV-ben, akkor felhívják Kelemen Hunort, és megkérdik, mi a baj. Ő pedig visszakérdez: miért, mi baj lenne?

Képzeljük el, hogy a magyarországi kormánymédiában olyan anyagok jelennek meg, mint amilyenek sorozatosan megjelennek az erdélyi magyar médiában. A Fidesz annyit tud, hogy ezek a médiaorgánumok az RMDSZ pénzéből működnek, így feltételezi, hogy ezek az anyagok valamilyen módon az RMDSZ álláspontját közvetítik, azokkal az RMDSZ üzenni próbál.”

[irp posts=”2054″ name=”L´Alchimiste, Iskola Alapítvány és Transindex: egy hirtelen lakbéremelés rövid története”]

Az RMDSZ holdudvarába tartozó médiaorgánumok „áramvonalasítása” nem állt meg itt. 2017 májusában a Transindexnek költöznie kellett az Iskola Alapítvány egyik ingatlanának tetőterében berendezett szerkesztőségből, miután a L’Alchimiste botrányról közölt cikket. Később, 2019 áprilisában magyarázat nélkül mondtak fel az ETV Fidesz-szel szemben kritikus műsorvezetőjének, Gáspárik Attilának.

A gazdaságfejlesztési programmal is az RMDSZ kampányolhat

2017 márciusában jelent meg nyilatkozatok szintjén, hogy Erdélyben is elindul a gazdaságélénkítő program, amely Vajdaságban és Kárpátalján már működött. Miután Budapesten egyeztetett Orbán Viktorral, Kelemen Hunor így nyilatkozott az Erdély TV-nek:

„Azokról a programokról is beszéltünk, amelyeket a magyar kormány támogat Erdélyben, és amelyeket el fog indítani 2017-ben és 2018-ban, beleértve azt a gazdaságélénkítő programot is, amelyet már a Vajdaságban és Kárpátalján kipróbáltak, és kiválóan működik. Erdélyben is be fog indulni 2017 folyamán, előbb egy kisebb területen, aztán 2018-tól Székelyföldtől a Partiumig.”

A programért a Külgazdasági és Külügyminisztérium felel. A Mezőség Maros megyei részét felölelő első, 1 milliárd forintos (3,2 millió EUR) keretösszegű mintaprogram már 2017-ben elindult.

[irp posts=”27374″ name=”Megtudjuk, kik fejlesztik Székelyföldet 24 milliárd forintból – ígéri a Pro Economica Alapítvány”]

A gazdaságfejlesztő program újabb barátságtalan gesztus volt az EMNP felé. Úgy tudjuk, a program alapjául szolgáló stratégia valójában az ellenzék Mikó Imre Terve, amely az EMNT által felkért erdélyi közgazdászok és a VÁTI szakértői által kidolgozott gazdaságfejlesztési stratégiára épül, mellyel ők éveken keresztül házaltak a magyar kormánynál.

„Kértük, hogy vegyenek be a támogatásokat elosztó Pro Economica Alapítvány kuratóriumába, foglalkoztassák az elbírálásnál az mi szakértőinket is, vehessünk részt a népszerűsítésben” – így egy EMNP-ben politizáló forrásunk. Egyik kérésüket sem teljesítették.

Az RMDSZ viszont felhasználhatja ezeket a fejlesztési projekteket kampányok idején a promóciós anyagaiban. Az alapítvány igazgatótanácsában pedig ott ül Balázs Attila, az RMDSZ gazdasági igazgatója, valamint Novák Levente, a területi szervezetekért felelős alelnök.

Kelemen Hunor buzdít, hogy szavazzunk a Fideszre

Miközben az Eurotrans Alapítvány az EMNT-vel együtt segítséget nyújtott a magyarországi országgyűlési választásokat megelőző regisztrációban, 2017 szeptemberében újabb premierre került sor: az RMDSZ elnöke nyilvánosan a Fidesz mellett állt ki.

„Az az érdekünk, hogy továbbra is olyan kormány irányítsa Magyarországot, amely bebizonyította, nemzetpolitikai víziójában és a mindennapi gyakorlatban egyaránt fontos helyet foglalnak el az erdélyi magyarok” – mondta Kelemen Hunor.

A végleges szakítás a Markó-féle egyenlő távolság doktrínával 2018 februárjában történt. Molnár Gyula MSZP-elnök és Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy kolozsvári közéleti fórum után vacsorázni hívták meg Kelemen Hunort.

„Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak” – idézte fel az RMDSZ elnöke a vacsorán elhangzottakat.

[irp posts=”2521″ name=”Törvénytelenül bonyolítja a választási regisztrációt az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány”]

Az Eurotrans Alapítvány közben gőzerővel segíti az erdélyi magyarok választási regisztrációját: 2018 február elejére 35 ezer magyar állampolgár választási névjegyzékbe való felvételét eszközlik. Mi több, az alapítvány szerepet vállalt a levélszavazatok összegyűjtésében és a magyar külképviseletekre történő eljuttatásában is (ugyanezt tették a Demokrácia Központok is).

Miközben Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint nem csak joga, hanem kötelessége is részt venni az országgyűlési választáson az erdélyi magyarságnak, a gazdaságfejlesztési programot bonyolító Pro Economica Alapítvány 1,5 milliárd forint értékben írt alá 521 személlyel támogatási szerződést eszköz- vagy tenyészállat-beszerzésre, illetve mezőgazdasági területek telekkönyvezésére.

Kétszer annyi levélszavazat a Fidesz-KDNP számára

A 2018 április 8-i országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP újabb kétharmados többséget szerzett. A kormánypárt a levélszavazatok 96 százalékát, összesen 225 ezer szavazatot kapott határon túlról (országonkénti bontásról nem tudunk). Ez közel duplája volt a 2014-es szavazatszámnak, azonban míg 2014-ben a 122 ezer szavazat egy-két mandátumot eredényezett, ezúttal nem voltak elegendőek egy mandátumra.

A 2018 októberében megrendezett, a család alkotmányos meghatározásáról szóló népszavazás árnyalja azt a képet, miszerint az RMDSZ – miközben közeli együttműködésre váltott a magyar kormánnyal – mindenben követni kezdte a magyar kormány retorikáját. Bár az RMDSZ számos vezető politikusa támogatta azt, hogy bekerüljön az alkotmányba az, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul, és ez egybe is csengett a Fidesz-KDNP melegellenes retorikájával, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke így nyilatkozott a népszavazás előtt egy maszol.ro-nak adott interjúban:

„Nem értek egyet azzal, hogy házasságot kizárólag csak nő és férfi köthet. Romániában ugyan nem engedélyezett a melegházasság, de meggyőződésem, hogy ennek ellenkezője sem ördögtől való dolog: az Unió 15 tagállamában házasodhatnak az azonos nemű személyek. Nem értek egyet a szenátor kollegák azon véleményével sem, hogy a jelenlegi alkotmányos rendelkezésnél jobb tartalommal bír a most beterjesztett tervezet. Mert nem jobb: jogilag sem, szellemiségében sem. Egyrészt fenntartja a család korlátozó jellegű, rossz meghatározását, másrészt, hosszú távon kirekesztő egy olyan számottevő közösséggel szemben, olyan állampolgárokkal szemben, akiket ugyanolyan jogok illetnének meg, mint a heteroszexuálisokat.”

2018 novemberében Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette Kolozsváron, hogy Székelyföldre is kiterjeszti Magyarország azt a gazdaságfejlesztési programot, mely Maros megye mezőségi részén nyújtott támogatásokat gazdálkodóknak és kisvállalatoknak. Gazdaságfejlesztési programokra 50 milliárd forintot különítettek el a 2019-es költségvetésben, a székelyföldi gazdaságfejlesztési program 25 milliárd forintból gazdálkodhat.

Az RMDSZ 2019 februárjában tartott tisztújító kongresszusán Semjén Zsolt így fogalmazott: teljes a bizalmi együttműködés Orbán Viktor és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök között, ezt az erdélyi magyar választók kényszerítették ki. Kijelentette: „Semmi nem fogadható el, ami gyengíti az RMDSZ-t”, mert ha a szövetség meggyengülne, véget érne az erős magyar érdekképviselet az erdélyi önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben.

2019 márciusában újból felmerül a Fidesz kizárása az Európai Néppártból (EPP). Kelemen Hunor azonban a román közszolgálati televíziónak elmondta, az RMDSZ két EP-képviselője a kizárás ellen fog szavazni.

Az időközben elkezdődött EP-választási kampányban Orbán Viktor – az RMDSZ meghívására – kétnapos erdélyi körutat tett. Felavatott két, magyarországi támogatásokból felépült létesítményt, a kerelőszentpáli takarmánykeverő üzemet, valamint a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát. Elmondta, hogy azoknak a magyaroknak, akik az összmagyar brüsszeli képviseletet szeretnék erősíteni, Romániában az RMDSZ-re kell szavazniuk.

„Téved, aki azt gondolja, hogy a támogatásoknak meg kell fizetni az árát”

Sajtótájékoztatón rákérdeztek az RMDSZ-közeli alapítványokhoz érkezett magyarországi kormánytámogatásokra. Kelemen kijelentette, az RMDSZ nem kapott és nem kap magyarországi támogatásokat, és téved, aki azt gondolja, hogy a támogatásoknak meg kellett fizetni valamilyen módon az árát.

A korai évek óvatosan egyensúlyozó megfogalmazásainak vége. 2019 szemptemberében Kelemen egy sepsiszentgyörgyi román-magyar ifjúsági találkozón elmondta, nem bírálni kell Orbán Viktort, hanem lemásolni. „A románok is megtehetnék a határokon túl élő román közösségekért, amit a magyar kormány tesz a határokon túl élő magyarokért. Mi a saját bőrünkön érezzük, milyen, amikor a magyar kormány kiáll mellettünk” – fogalmazott az RMDSZ-elnök.

A választási verseny „nemzetárulás”

A koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszáról szeptemberre halasztották az önkormányzati választásokat. Az RMDSZ kampánya számára ismét nagyrészt a Fidesz szállította a muníciót. A már megszokott gazdaságfejlesztési támogatások újabb ütemének bejelentése, valamint a különféle, magyar állami pénzből megvalósult projektek felavatása mellett egy sor Facebook-videóban üzentek a magyarországi politikusok.

Az RMDSZ ellen induló jelöltekről Semjén Zsolt azt mondta, hogy „esélytelenek”. Potápi Árpád ennél is tovább ment: „a magyar közösség érdekei elleni cselekedetnek” minősítette az esélytelen magyar jelöltek indítását olyan településeken, ahol nincs elsöprő többségben a magyarság. Mi több, a 80 százalék fölötti magyar többséggel rendelkező településeken sem „jó megoldás a magyar-magyar verseny, mert egymásnak ugrasztja az embereket.”

Az ellenzéki pártok tiltakozása ellenére a választások után, 2020. október 12-én az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt még tovább vitte ezt a kijelentését Potápi Árpád: Biharban és Szatmárban az RMDSZ jelöltjére egy másik magyar jelöltet „ráindítani”, az nemzetárulás.

A bukaresti kormányalakítási tárgyalásokról egyenesen Orbán Viktor hivatalába

Az RMDSZ-Fidesz viszony alakulásáról szóló idővonalunkat talán nem is lehet sokatmondóbb eseménnyel zárni, mint azzal, hogy 2020. december 19-én az RMDSZ elnöke közvetlenül a bukaresti kormányalakítási tárgyalásokról – az koalíció összetételéről szóló megegyezés után, de a működéssel kapcsolatos részletek tisztázása előtt – utazott el Budapestre, hogy Orbán Viktorral egyeztessen. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár nem közölte, hogy mi volt az a sürgős egyeztetnivaló, ami az RMDSZ-elnök budapesti útját indokolta.

[irp posts=”25634″ name=”Tavaly is elárasztották Erdélyt a magyarországi közpénzek. Mutatjuk a legnagyobb nyerteseket”]

„A szocialista kormányok is nyilván maguk fele húztak, de mindig volt egy többé-kevésbé átlátható kuratórium, volt a támogatáspolitikának egy kerete, formája. A Fidesz szép lassan leépítette a formákat, mindent informális kapcsolatok mentén, megegyezésekkel döntenek el” – értékelte a jelenlegi támogatáspolitikát egy, az RMDSZ ellenzékében politizáló forrásunk.

Míg a második Fidesz-kormány kezdeti éveiben, a 2011-2013-as időszakban még erdélyi politikusok – az RMDSZ részéről Székely István, az EMNT részéről pedig Gergely Balázs – gyűjtötték össze és egyeztették a projekteket, mára már minden döntés Budapesten születik.

Hogyan működik jelenleg a támogatási rendszer?

Bár beszélgetőpartnereink a támogatási rendszer konkrét működésére vonatkozó több kérdésünkre sem tudtak pontos választ adni, egybehangzóan állítják, hogy a Bethlen Gábor Alap mára már nem más, mint egy kifizetőhely. A politikai döntések, a különféle struktúrákban személyesen kialkudott döntések számára biztosítja az intézményes keretet, a döntések leszerződését, valamint a pályázatok lebonyolításával és elszámolásával járó papírmunkát.

Abban is egyetértettek, hogy a nagy, milliárdos nagyságrendű projektekről Orbán Viktor személyesen dönt, a BGA már csak a kormányhatározatot hajtja végre. A miniszterelnök elé pedig Erdélyből jelenleg két ember: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Kelemen Hunor terjeszthet be kiemelt, nagy költségvetésű projekteket.

„Kató és Kelemen közül pedig az előbbi van olyan viszonyban Orbán Viktorral, hogy akkor találkozik a miniszterelnökkel, amikor akarja” – így egy társadalomtudós forrásunk.

„Kell legyen valaki, aki beviszi”

Úgy tudjuk, a kisebb, 500 millió és 1 milliárd forint közötti projektekről Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes dönt. „Azonban kell legyen valaki, aki beviszi, és ezeket általában visszacsekkolják Kelemen Hunornál” – tudtuk meg. Az ennél is kisebb projektekről a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád is dönthet.

A kis projekteket a Nemzetpolitikai Államtitkárság Erdélyi Osztályának főosztályvezető helyettese, Brendus Réka gyűjti össze, valószínűleg ő is dönti el, hogy kit támogatnak és kit nem. „Ebbe a körbe szinte bárki bekerülhet, hacsak nem haragszanak rá valamiért” – értékelt egy forrásunk.

[irp posts=”2225″ name=”Új egyházi óvodák Erdélyben. Kiknek?”]

Ha a magyar kormány kezdeményez egy projektet, akkor a rendelkezésre álló pénzkeret függvényében keres határon túli partnereket. Ennek jó példája az óvodaépítési program, melynek első ütemére 2016 december végén ítélt meg Orbán Viktor összesen 8,9 milliárd forint (28,8 millió EUR) támogatást.

Erről azt mesélte egy, a BGA ügyeire rálátással bíró forrásunk, hogy mindenkit meglepetésként ért ez a kirívóan magas összegről szóló döntés az év egyik utolsó munkanapján.

Mivel a pénzt el kellett költeni az év végéig, lázasan telefonálgatni kezdtek a határon túli partnereknek, adjanak be pályázatot, amely alapján meg lehet kötni a szerződést, és utalni lehet a támogatást. Ezt azonban nem előzte meg igényfelmérés, így a helyszínek kiválasztása esetleges volt – erről a programról itt írtunk.

Az egyházak után az RMDSZ is beruházhat

Mára az RMDSZ holdudvarához tartozó alapítványokhoz évente nagyságrendileg ugyanannyi, ha nem több magyarországi támogatás áramlik, mint amennyi az erdélyi magyarság számára kiutalt bukaresti kormánytámogatás, amelyet az RMDSZ kezel.

A már említett Eurotrans Alapítványnál is fontosabbá vált az utóbbi években az Iskola Alapítvány. Ezt az RMDSZ alapította 2004-ben az oktatási-nevelési támogatás bonyolítására. Később Kolozsváron indított bérlakás-programot egyetemi oktatók számára, mely jelenleg is működik, illetve egy vitatott kölcsönnel beszállt a kuratóriumi elnök feleségének a vendéglőjébe Kolozsvár főterén.

2017 után ez az alapítvány számottevő magyarországi támogatásokat kapott.

Az első, 300 millió forintos (970 ezer EUR) támogatásról szóló döntés a 2016 december végi nagy pénzosztás idején született meg (a pénzt azonban visszautalták, mivel a megvásárolni tervezett ingatlan tulajdonviszonyai nem voltak rendezettek). Talán véletlen, de érdekes részlet, hogy a döntés után egy héttel, 2017 januárjának első napjaiban vált nyilvánossá, hogy a Progress Alapítvány anyagi megfontolások miatt megszünteti az Erdélyi Riportot, illetve nem tart igényt egy sor, a magyar kormánnyal szemben kritikus publicista munkájára a maszol.ro portálnál.

Összesítésünk szerint az Iskola Alapítvány a 2016-ben megítélt 300 millió forintos, később visszautalt támogatást leszámítva a 2017-2020 periódusban, négy év alatt mintegy 7,1 milliárd forint (21 millió euró) összeget nyert a Bethlen Gábor Alapnál, ezzel a legnagyobb erdélyi kedvezményezettek közé került be (az első helyeken az Erdélyi Református Egyházkerület valamint a Sapientia Alapítvány áll).

Ennek a pénznek egy része olyan kulturális és oktatási programokat finanszíroz, mint az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában centenáriumi programsorozat, valamint a 33 iskolában működő délutáni oktatási program. A pénz túlnyomó többsége azonban ingatlanberuházásokra megy.

Nagy Zoltán, aki elintézi a dolgokat

Az alapítvány 2018-ban megvásárolt és lebontott egy ingatlant – az egykori Minerva-nyomdát – Kolozsvár központjában, hogy a helyére kulturális központot építsen. Ugyanebben az évben megvásárolta a nagyváradi Sonnenfeld-palotát szintén azzal a céllal, hogy az épület felújítása után kulturális központot működtessen benne.

Az alapítvány tavalyi szerzeménye egy szecessziós ház Csíkszereda központjában, továbbá egy századfordulón épült tusnádfürdői villa. Mindkét épület felújításra szorul.

[irp posts=”25509″ name=”Újra áramlik a magyar közpénz az RMDSZ felé: ingatlanokat vásárol az Iskola Alapítvány”]

Úgy az Eurotrans Alapítvány, mint az Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke Nagy Zoltán Levente (becenevén: Bigzé), Kelemen Hunor csapatának egyik legrégebbi tagja. Nagy Zoltán jelenlegi funkciója szerint az RMDSZ-elnök kabinetigazgatója, pontosabban: a jobbkeze.

Lojális, pragmatikus, konfliktusokban pedig „megfelelően durva”: ismerői így jellemzik a kabinetigazgatót. Az egykori biológus-denevérész (egy ősidőkbeli interjú itt) a 2000-es évek elejétől dolgozik az Iskola Alapítványnál, és rövid kormányzati kitérő után találta meg azt a szerepet, ami a leginkább illik hozzá: a reflektorfényt elkerülve, hatékonyan elintézi azokat a dolgokat, amelyekre Kelemen Hunornak már nincsen ideje és energiája.

Nagy Zoltán kezében fut össze minden, ami az RMDSZ és a magyar kormány projektjeinek a menedzselésével, a politikai alkuk adminisztratív részleteivel kapcsolatos. Ő a sofőrje az RMDSZ-elnöknek, amikor Budapestre utazik, és ugyancsak ő az, aki a magyarországi államapparátussal tartja a kapcsolatot.

„Annyiszor megy, ahányszor kell, annyiszor beszél, ahányszor kell”

„Az Orbán-Kelemen találkozókon ott ül Nagy János (Orbán személyi titkára – szerk. megj.) a füzetével, felírja, amiben megegyeztek. Nagy János a miniszterelnök utasítását továbbítja a jogi osztálynak, ezekből lesznek a kormányhatározatok. Ezzel párhuzamosan Kelemen Hunor is elmondja a kabinetfőnökének, miben egyeztek meg, és akkor Nagy Zoltán is megindul. Annyiszor megy, ahányszor kell, annyiszor beszél, ahányszor kell, Nagy János is leszól, ha kell” – részletezte egy RMDSZ-politikus.

„A magyarországi támogatások csak annyiban érdeklik Kelemen Hunort, hogy a projekteket beviszi Orbán Viktorhoz. Amint megvan a döntés, minden Nagy Zoltánra van bízva: egy-egy program részletei, az, hogy egy-egy beruházás hogyan halad, az RMDSZ-elnököt nem érdekli, mindent a kabinetigazgató és az általa összerakott csapat old meg. Politikai munícióval szolgál, megoldja a problémákat, és az elszámolások is rendben vannak” – így a forrásunk.

Senkinek nincsen rálátása az Iskola Alapítvány dolgaira

Az Iskola Alapítvány ugyanakkor az RMDSZ-szel teljesen párhuzamos struktúra. Bár éves költségvetése mára vetekszik az RMDSZ költségvetésével, az itt folyó dolgokra senkinek – sem az alapítvány kuratóriumának, de akár az RMDSZ gazdasági igazgatójának sincsen rálátása. „Emberileg megviseli az, hogy ekkora pénzösszeg felett rendelkezik” – értékelte egy olyan forrásunk, aki régebb óta ismeri Nagy Zoltánt.

Egykori munkatársai szerint Nagy Zoltán nem bonyolítja túl a dolgokat: kiosztja a munkát, aztán számonkéri, hogy megvan-e vagy sem, egyéb részletek nem érdeklik. „Pártkatona: elvégzi a feladatát, hogy milyen áron, az nem fontos. Megold problémákat, semmit nem filozofál túl” – így a jellemzés.

Nagy Zoltán sikerének fontos összetevője, hogy feleségével, Nagy Debreczeni Hajnalkával együtt nélkülözhetetlenekké tudott válni az RMDSZ-elnök és családja számára. A kabinetigazgató sofőrködik, felesége – amellett hogy a maszol.ro kiadójaként kontroll alatt tartja a portál szerkesztőségét – egy forrásunk szerint bevásárol a Kelemen-családnak, és ha kell, a gyermekekre is vigyáz.

Túszul ejtették Kelemen Hunort, mondogatják többen, azt értve ezen, hogy az RMDSZ-elnökhöz csakis a kabinetigazgatón keresztül lehet elérni.

Végül mi a nagy projekt?

Van-e a magyar kormánynak valamilyen elképzelése arról, mit szeretne a határon túli közösségekben – és így Erdélyben – elérni?

A cél a Kárpát-medence magyarlakta területeinek intézményes és egyéni integrációja, a párhuzamos társadalom építése, a kisebbségi és a többségi társadalom közötti határ fenntartása. Ezen kívül azonban nem úgy tűnik, hogy lenne írott stratégia – magyarázta Toró Tibor.

A politológus hozzátette, a Fidesz keretet és pénzt ad, ezen belül ki-ki azt csinálhat, úgy lobbizhat, ahogy akar. A különféle érdekcsoportok egymással versengenek, és ez az erdélyi magyar társadalom alaptermészetének megfelel, ezért is szeretik Orbán Viktort.

Bár nincsen megszabva, hogy mi az, ami támogatható, az mindenki számára világos, hogy mi számít tabunak: nincsenek román-magyar közös programok, vegyes intézmények vagy akár szexuális kisebbségeknek szóló rendezvények. Azonban ezeket a kereteket kevesen érzik korlátnak, mivel a konzervatív erdélyi magyar társadalom amúgy is nagyrészt elutasító ezekkel szemben.

Az idővonal szerkesztője Szabó Tünde, a grafikák Szén András munkái.

Ez az anyag az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) alap támogatásával készült.

The post Milliárdokkal olajozott érdekházasság: így hódította meg az RMDSZ-t a Fidesz appeared first on Átlátszó Erdély.

A rendszerváltás és az RMDSZ megalapításának 30., a Transindex beindításának 20. évfordulójára időzített egyik kerekasztal-beszélgetésen figyeltünk fel rá, hogy az utóbbi években ritkán megszólaló politológus, Salat Levente mennyire összefüggéseiben látja az erdélyi magyarsággal az elmúlt 30 évben történt eseményeket. Kíváncsiak voltunk, milyen rendszer húzódik a kerekasztalon felvetett gondolatai mögött, ezért utána kétszer is hosszan és csapongva beszélgettünk a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán oktató Salat Leventével.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

A Marosvásárhelyen felnőtt Salat Levente a rendszerváltásig számítógépmérnökként dolgozott. Élénk társadalomtudományi érdeklődését autodidaktaként, majd a Limes-kör tagjaként elégítette ki. 2001-ben doktorált politikafilozófiából: azt vizsgálta, hogyan rendezhető etnikai kisebbség és többség viszonya a konfliktusoktól a méltányosságig. Kutatási területe az etnopolitika, azon belül a romániai magyar kisebbség helyzete és a román-magyar viszony.

A rendszerváltás után a Korunk szerkesztőségében kezdett dolgozni Kolozsváron, 1991-95. között a lap főszerkesztő-helyettese volt. 1990-től 1999-ig igazgatta a bukaresti Soros Alapítvány a Nyílt Társadalomért kolozsvári fiókszervezetét, 2000-től az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának ügyvezető elnöke.

1996 óta oktat a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, 2004-2006 között az egyetem rektorhelyettese volt. 2008 óta a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának dékánhelyettese. Tanított a Grazi Egyetemen és oktatója volt a Budapesti Metropolitan Egyetemnek is. Arról, hogy család- és élettörténete, illetve karrierje hogyan fonódik össze az erdélyi magyarság történetével, ebben az életútinterjúban mesél részletesen.

A beszélgetésekből szerkesztett szöveg első részében főként arról esett szó, mit szúrtunk el az 1989-es fordulatot követő néhány, politikailag képlékeny hónapban és évben: az erdélyi magyarság mint kvázi politikai közösség megjelenítését és fenntarthatóvá tételét.

A politológus szerint egy hosszú távon működőképes jövőképben az erdélyi magyarság mint önszerveződő, kvázi politikai közösség úgy integrálódik a román államszerkezetbe és a magyar nemzeteszmébe, hogy mindegyikből a maximumot hozza ki közösségi létének fenntartása érdekében, miközben mindkét hatalmi centrummal szemben megőrzi sajátos identitását és politikai önállóságát.

Salat úgy véli, kollektív kompetenciák hiányoztak ahhoz, hogy ezt a közösségi maximumot el tudjuk érni, de az elmúlt 30 évben nem is dolgoztunk ezeknek a kompetenciáknak a fejlesztésén.

[irp posts=”28950″ name=”Mit szúrtunk el az elmúlt 30 évben? Salat Leventét kérdeztük (1.)”]

Az interjúszöveg jelen, második részében Salat Levente önkritikusan (is) világít rá olyan konkrét folyamatokra és ügyekre, amelyekben a közösségi és egyéni kompetenciák egybefonódása érhető tetten: politikai eszmék képviselete, politikai aktivisták képzése, valamint az autonómia szerteágazó kérdése. Közösségi folyamatok történeti hátterével mutatja meg, miért nem tudtunk élni történelmi lehetőségeinkkel.

Visszatérő kérdésünk: lehetett-e akkoriban látni, érzékelni a hibákat, a kompetenciák hiányát?

Bármilyen választ próbálunk megfogalmazni erre a kérdésre, utólagos okoskodásnak tűnhet, amivel kapcsolatosan joggal lehetnek bárkinek fenntartásai. Az, hogy voltak, akik az általam korábban megfogalmazottak szellemében, vagy ahhoz nagyon közel eső módon gondolkodtak, szerencsére dokumentálva van: itt van például Szilágyi N. Sándor, aki a Mi-Egy-Más kötetben gyűjtötte össze és adta közre azokat a javaslatait és állásfoglalásait, amelyeket akkor, az események hevében megfogalmazott.

Az én ilyen jellegű szövegeim a Korunk akkori évfolyamaiban visszakereshetők, ezek közül most kettőt tudnék kapásból kiemelni: egy 1994-es vitaindítót a Bénultság természetrajza címmel és egy másik rövidet, amely a Beszéljünk az autonómiáról címmel jelent meg 1993-ban, az elfogadott közös autonómia-nyilatkozat margójára.

Szilágyi N. Sándor fontos szövegeinek az indokoltságát és aktualitását sokszor igazolták azóta az események, és a magam vonatkozásában is úgy érzem, hogy azokból az aggodalmakból, amelyeknek a két említett írásban adtam hangot, sokat visszaigazolt az idő. És minden bizonnyal vannak/voltak további személyek, akiknek a neveit, figyelmeztetéseit itt meg lehetne említeni.

[wp_ad_camp_1]

Ezek a példák azonban nevetségesen marginálisak maradtak az akkori közgondolkodás főáramához képest. Az erdélyi magyarság másként gondolkodó szellemi elitjének messze nem volt kritikus tömege sem az RMDSZ-en kívül, sem azon belül, ezért ezek a megjelenített álláspontok és alternatívák nem voltak képesek a döntéseket befolyásolni. Hiba volna nem látni ugyanakkor, hogy az RMDSZ akkori csúcsvezetésének nem az ilyen típusú észrevételek és javaslatok, hanem a radikális oldalról érkező kritika jelentette a nagyobb gondot.

Azzal kapcsolatban, hogy a közgondolkodás főárama milyen irányt vett, személyes felelősségeket nehéz megállapítani, de részfelelősségeket lehet. Nagyon tisztelem például Markó Béla teljesítményét, akinek gondolkodásmódja sokkal közelebb áll hozzám, mint a Kelemen Hunoré, de úgy gondolom, hogy

Markó Bélának egyértelműen azonosítható felelőssége van egyrészt abban, hogy az értelmiség 2004-gyel kezdődően fokozatosan kiszorult a közgondolkodás fórumairól, másrészt a romániai magyar nyilvánosságot és közgondolkodást azóta is jellemző tabusításban.

Annak, hogy Markó Béla így járt el, természetesen alapos oka volt: 2003 után, amikor megjelent az első rivális párt és kezdett kibontakozni az ún. „intra-etnikus verseny”, az RMDSZ-nek egyre inkább pártként kellett működnie a saját választóival fenntartott kapcsolataiban, és ezt követelte meg tőle a kormánykoalícióban való részvételnek a 2004-ben újra megnyíló lehetősége is mindazokkal a szerepekkel együtt, amelyek a kormányzati pozícióból adódtak. Ebben a helyzetben nagy kihívás volt biztosítani az RMDSZ politikai vonalvezetésének a koherenciáját, az ehhez szükséges pártfegyelmet. Az értelmiségi „bekiabálások” ugyanis nemcsak konstruktív kritikákat jelentettek, hanem olyan típusú tematizációs kísérleteket is, amelyekről annak idején még azt hitték, hogy az RMDSZ-ről leszakadt választókat beterelik egy másik alakulatba.

Ez tehát komoly téttel bíró döntés volt akkoriban, és Markó Bélának jutott a hálátlan szerep, hogy elvégezze ezt a munkát. Kiválóan elboldogult a feladattal, sőt még arra is futotta az energiáiból, hogy egy ideig ő maga egyszemélyben próbálja betölteni azt az űrt, amely a közgondolkodás fórumainak a fölszámolását követően támadt: emlékszem, hogy több éven keresztül az erdélyi magyar sorskérdésekről nem igen jelent meg más a nyilvánosságunkban, mint egy-egy fontos és színvonalas szöveg, amelyben Markó Béla elmagyarázta, miként áll éppen az erdélyi magyarság szénája. Ezeknek a szövegeknek az adott sajátos hangsúlyt, hogy rendszerint az ÉS-ben is megjelentek.

Azóta viszont rendelkezünk a közösség- és intézményépítéshez szükséges konkrét tudással, vannak intézményeink is.

Igen, ez így van, és a közösségi kompetenciák kérdésében valami furcsa okokra visszavezethetően csak nem haladnak a dolgok úgy, ahogy kívánatos volna. Ennek illusztrálására, hadd meséljem el az egyik keserű kudarcomat. A korábban jelzett kompetencia-hiány és az ezzel kapcsolatos mulasztások összefüggésében engem legalább tíz éve foglalkoztat az a kérdés, hogy mit lehetne tenni az RMDSZ-káderek szakmai felkészültségének az előmozdításáért.

A bonyolult és összetett problémán belül volt a kérdésnek egy olyan szelete, amelyet a politika- és közigazgatástudományi kar oktatójaként alkalmasnak gondoltam arra, hogy arra összpontosítva próbáljam keresni a megoldás lehetséges útjait. Az RMDSZ helyhatósági képviselőiről van szó: az ő időszakos képzésüket egyfelől törvény írja elő, másfelől ők azok, akiken nem elhanyagolható mértékben múlik a helyi közösségek sorsa: az, hogy hogyan fogják fel saját szerepüket, milyen kompetenciákkal rendelkeznek, mennyire képesek alkalmazni a jövőképzés technikáit és módszereit, közvetlen hatással van arra, hogy a többségükben magyarok lakta települések milyen mértékben képesek élni a helyi autonómia szűk, de vitathatatlanul adott lehetőségeivel. A helyi tanácsosok számára nyújtott képzések lehetőségére karunkon a román kollégák már rég felfigyeltek, és minden érintett fél számára nagyon előnyös módon tudtak élni vele.

Elkezdtem én is nyüzsögni az ügy érdekében, és miután a képzéssel kapcsolatos szakmai és technikai/akkreditációs kérdések elvben megoldódni látszottak, elkezdtem keresni a kapcsolatokat az RMDSZ irányába, hiszen az ő együttműködésük nélkül ez a dolog értelemszerűen nem jöhetett volna létre, de főleg nem működhetett volna. Nagyjából négy-öt évig azokon a kapcsolatokon bukott el a dolog, amelyekkel én rendelkeztem akkor az RMDSZ irányában: a kezdeményezésemet elzárkózás, elutasítás fogadta minden szintem, ahol próbálkoztam.

Egy idő után világos lett számomra, hogy a személyemmel kapcsolatos fenntartások mellett volt egy komolyabb oka is az elzárkózásnak: az RMDSZ-en belül befolyásos személyek hozzám hasonlóan felismerték a problémát és az abban rejlő lehetőséget, és egy ideig reményeket fűztek ahhoz, hogy házon belül, piaci alapokon lehet megszervezni ezt a képzést. Majd hirtelen megnyíltak a kapuk, és a helyhatósági ügyekkel foglalkozó RMDSZ-vezetőkkel kiváló szakmai kapcsolat jött létre, hosszas egyeztetés eredményeképpen egészen konkrét megállapodásokig jutottunk el, például azt illetően, hogy milyen helyi igényeket, várakozásokat kell figyelembe venni a képzés tartalmi és formai megtervezésekor.

Ezekkel az erőfeszítésekkel párhuzamosan az akkreditációs feltételek terén is fontos dolgokat sikerült teljesíteni. Egy adott ponton kiderült például, hogy az egyetemen legkönnyebben akkreditáltatható, posztgraduális képzés nem a legmegfelelőbb az önkormányzati képviselők esetében, többüknek nincs ugyanis egyetemi végzettsége. Néhány további kritikus technikai részlettel együtt erre a problémára is sikerült megoldást találni, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának a vezetősége minden lehetséges támogatást megadott, és olyan kihívásként kezelte a dolgot, amelyben a kar egészének szakmai jellegű kötelezettségei vannak a romániai társadalom egy bizonyos szegmensével szemben.

A munkának ebben a szakaszában már két kiváló, az RMDSZ holdudvarához tartozó, fiatalabb munkatárssal dolgoztunk együtt, akik hozzám hasonlóan fontos esélyt láttak a dologban. Nagyon szakszerűen, több szinten végig vitt egyeztetések alapján állítottuk össze a képzés eszményi szerkezetét, majd belegyömöszöltük azt az akkreditáció által előírt keretekbe, és elkezdtük bekérni a megcélzott szakértőktől az akkreditációs dosszié által megkövetelt kurzusvázlatokat és szakmai önéletrajzokat.

Ezen a ponton újra összeomlott az egész konstrukció. Másfél éves kínkeserves erőfeszítés után feladtuk: a kidolgozott képzési szerkezethez nem sikerült hozzárendelni azt a személyi állományt, akik rendelkeztek egyfelől az akkreditációs feltételek által előírt szakmai önéletrajzzal, másrészt vállalták volna azt a plusz munkát, amit a képzések biztosítása tett volna részükről szükségessé.

Világossá vált akkor számomra, hogy ez egy újabb példa arra, hogy milyen értelemben lehet a közösségi kompetenciák hiányáról beszélni a mi esetünkben.

Mert ez a kezdeményezés, a látszatok ellenére, nem a megfelelően képzett személyi állomány hiányára visszavezethetően bukott el. Megfelelően képzett emberek voltak, az a hajlandóság hiányzott a részükről, hogy felismerjék a feladat fontosságát és személyes prioritásaik között helyet biztosítsanak a számára.

Nemrég viszont létrejött Kolozsváron is a közigazgatási alapképzés magyarul.

Sőt, magyar nyelvű mesterképzési program is beindult, és mindkettő vonatkozásában jó esély van rá, hogy a kar román tagozata és a budapesti Corvinus Egyetem közötti, immáron több évre visszatekintő kiváló szakmai kapcsolatokat ebben a vonatkozásban is kamatoztassuk.

De ez nem ugyanaz, a közigazgatási egyetemi szak mind az alapképzés, mind a mesteri tekintetében már a következő generációknak szól. És tegyük hozzá: egyelőre mindkettőnek a jövője kérdéses, a jelentkezők száma ugyanis messze elmarad attól, ami szükséges volna a fennmaradáshoz. Amit talán nem különösebben nehéz a közösségi kompetencia-hiány újabb dimenziójaként felfogni.

Még transindexes koromban volt ez a fiatalokat az RMDSZ-be mozgalom, mert az öregek, a Markó-Takács-Borbély-Frunda generáció sok mindent nem ért, de jövünk mi, a harmincasok, akik értjük és tudjuk, és ahogy helyzetbe kerülünk, minden nagyon szuper lesz. Én is hittem ebben. Úgy gondolom, hogy ez a váltás a harmincas nemzedékre nagyon nagy változást hozott az erdélyi magyar politikában, de reflexió nélkül maradt, hogy milyen változást.

Igen, ez a generációváltás egyértelműen végbement – tegyük hozzá zárójelben, hogy nem teljesen függetlenül attól, amit a román nyilvánosságban baronizációként, a helyi erős emberek politikai aktivizálódásaként szoktak emlegetni. Ennek a során jutottak fontos pozíciókhoz azok a ma már középgenerációs politikusok, eredetileg sikeres üzletemberek, akiknek a tapasztaltságához, rátermettségéhez nem férhet kétség, és akiken végül is az RMDSZ ez idő szerint való orientációja és teljesítménye kérhető számon.

De azóta már folyamatban van egy újabb: én nagy örömmel tapasztalom, hogy milyen látványosan nyílnak karrierlehetőségek az RMDSZ-ben többek között a mi karunk végzettjei számára. Ezt illetően némi keserűség is van bennem: egyrészt nagyon hamar kiderül a volt diákjainkról, hogy néhány fontos tekintetben kompetenciahiányosak, ami értelemszerűen az általunk, oktatók által végzett munkáról állít ki minőségi bizonyítványt, ugyanakkor rendkívül magabiztosak, és nagyon hamar felismerik, hogy a szervezet mit vár el tőlük, és ehhez gyorsan tudnak alkalmazkodni.

Milyen kompetenciáik hiányoznak?

Ez fontos kérdés, valóban, mert nem szeretnék igazságtalan lenni az egyébként sok tekintetben tehetséges és elfogadhatóan felkészült fiatalokkal. Azoknak a kompetenciáknak a hiányára gondoltam, amelyekkel a gyors alkalmazkodás helyett belső változást tudnának elindítani a szervezetben. Ez azért nem volna, elvben legalábbis, elképzelhetetlen, mert végzettségük alapján jobban kellene érteniük bizonyos kérdésekhez, mint azok, akik menet közben, tapasztalati úton szerezik meg a munkájuk elvégzéséhez szükséges ismeretek valamilyen formáját.

A kemény burokkal felvértezett, jól szervezett RMDSZ azonban, amely saját belső világát jól elrendezettnek tünteti fel, amin nem nagyon van mit változtatni, annyira kialakult már, hogy belülről irányt változtatni, elvi kérdéseket feltenni nem lehet, különösen nem fiatalként. Ezt a végzettjeink elfogadják, nagyon gyorsan bedarálódnak, átveszik az allűröket, és elsajátítják az uralkodó diskurzust. Olykor riadtan veszem észre, hogy egyik-másik nálunk diplomázott fiatalt mennyire el tudja kapni a diszkurzív hév bizonyos kérdésekben, aminek alapján arra kell gondolnom, hogy nyoma sincs már bennük annak a szellemnek, amire nevelni próbáltuk őket.

Az autonómia-küzdelmet lehet az erdélyi magyar közösség politikai projektjének tekinteni? Szerepelt a deklarált célok és szlogenek között, több írott variáns is készült.

Inkább a politikai projektet pótolni próbáló szurrogátumnak. Olyan politikai projektnek, amely képes lett volna a romániai magyar kisebbséget kvázi-politikai közösségként tételezni és az oda elvezető úton irányítani, különösképpen nem. Ahhoz, mint korábban említettem,

• profi módon felépített narratív teljesítményre lett volna szükség,
• kivitelezhető és elszámoltatható jövőképre, amely válaszokat tartalmaz az erdélyi magyarokat leginkább foglalkoztató kérdésekre. Illetve arra, hogy
• a szervezet megszerezze vele kapcsolatban a tagság támogatását,
• és próbálja elfogadtatni a projektben megfogalmazott célokat azzal a környezettel, amelytől kritikus módon függ a projekt sikere.

Noha az autonómia mint jövőkép sokáig fontos helyet foglalt el az RMDSZ diskurzusában, soha nem került kellő részletességgel kidolgozásra ahhoz, hogy akár a tagság támogatásának, akár a román többség vagy a nemzetközi közvélemény általi elfogadottságának kérdése szóba jöhessen. Az RMDSZ viszonylag hamar felismerte – az 1996-2000 közötti kormányzati részvétel volt minden bizonnyal a legirányadóbb ebben a tekintetben –, hogy a fentiek szellemében megfogalmazott autonómia-projekt meghaladja a szervezet teljesítőképességét, és ahelyett, hogy ennek a felismerésnek megfelelően vállalkozott volna a jövőkép kiigazítására, az autonómiához fűződő diffúz várakozásokat fenntartotta az erdélyi magyarságban, saját prioritásait pedig hozzáigazította a realitásokhoz. Ennek a taktikázásnak lett az a mindenkire nézve méltatlan eredménye, hogy az autonómiakérdés egy ideig elő-előkerült a választások közeledtével, majd rendre feledésbe merült a következő választásokig.

[wp_ad_camp_2]

Más nézőpontból, ha azokra a politikai szereplőkre gondolunk, akik 2003 után beszálltak az intra-etnikus versenybe, többnyire az RMDSZ autonómiaküzdelmével kapcsolatos kritikák ürügyén, számukra az autonómia kifejezetten politikai projekt volt, amely arra irányult, hogy politikai szereplőkként legitimitásra tegyenek szert. A 16 elkészült autonómia-statútum legnagyobb része egyértelműen ezt a célt szolgálta, ebből következik többek között az is, hogy azoknak vajmi kevés köze volt és van a tulajdonképpeni, a román állammal szemben támasztott autonómiaigényhez.

Érdekes látni ugyanakkor, hogy a kialakult verseny licitálási kényszerként hatott az RMDSZ-re is: az a két autonómiatervezet, amely egyértelműen az RMDSZ-hez köthető, a 2005-ben kidolgozott kisebbségi törvénytervezet, amely tartalmaz egy kulturális autonómiára vonatkozó fejezetet, illetve a 2014-es tervezet Székelyföld területi autonómiáját illetően ennek a kényszernek a hatására született, és az RMDSZ szemmel láthatóan egyikhez sem fűz komolyabb reményeket. A fentiek alapján megállapítható, hogy

a román állammal szemben megfogalmazott autonómiaigényt egyetlen, az erdélyi magyarság érdekeit állítólagosan képviselő politikai szereplő sem gondolja komolyan, a tervezetek kizárólag az egymás között folytatott politikai küzdelem – magyarán az erdélyi magyar belharc – eszközei.

Ha innen nézzük a dolgot, akkor nem is olyan érthetetlen, hogy az autonómia-statútumok egy jelentős része esetében nem készült román nyelvű változat, és azok általában véve nagy ívben ignorálják a román felet, illetve azokat a sajátos romániai adottságokat, amelyeket egy autentikusabb autonómiaküzdelemnek nem volna szabad figyelmen kívül hagynia.

Mit gondolnak erről a románok?

Sok jót nem, az biztos. Én elég módszeresen próbálom követni a román nyilvánosságot ebből a szempontból, és a helyzet meglehetősen reménytelennek látszik. Túl azon, hogy valahányszor a kérdés – rendszerint valamelyik romániai magyar politikai szereplő akciózása nyomán – eléri a román nyilvánosság ingerküszöbét, a román többség, illetve a román állam nevében állást foglalók sietnek egymáson túltenni az elutasítás határozottságát és radikalizmusát illetően, pártállástól függetlenül.

Ez az a vonatkozása a román-magyar viszonynak, többek között, amelyre utaltam korábban, hogy olyan politikai szereplők, akik egyébként kivájnák egymás szemét, a legnagyobb egyetértésben határolódnak el minden olyan próbálkozástól, amely megpróbálja bevinni a kérdést a román közgondolkodás napirendjére, és amelyekkel kapcsolatosan egyre többen emlegetik egy ideje a hatósági fellépés szükségességét is. Ezektől a nyilvános állásfoglalásoktól feltehetően nem független, hogy a közvéleménykutatások is nagyon markáns és állandó trendjét mutatják annak, hogy a román többség milyen mértékben zárkózik el az autonómiakövetelések elől.

A mérleg másik serpenyője lehangolóan üres: nagyon kevesen vannak, akik a kérdésben megengedőbb álláspontra helyezkednek. Ilyen például George Scripcaru, Brassó polgármestere, aki egy 2011-es nyilatkozatában nagylelkűen fölvetette, hogy Románia területi-adminisztratív átszervezésének a vitatott kérdésében jó kompromisszum lenne, ha Maros, Hargita és Kovászna megyéket Székelyföld nevű területi egységként ismerné el a román állam.

Vagy Tudor Sălăgean kolozsvári történész, az Erdélyi Etnográfiai Múzeum igazgatója, aki 2010-ben úgy vélte, hogy történelmi okokra visszavezethetően az erdélyi szászokat és székelyeket megilleti az autonómia. A kérdéshez vitathatatlan empátiával közeledő befolyásos újságírók, többek között Sabina Fati, az erdélyi magyarok autonómiaküzdelmét elvben legitim, de idealista projektnek tekintik, aminek a teljesüléséhez nem lehet reményeket fűzni.

Múlott ebben valami rajtunk, magyarokon? Vagy az RMDSZ-en?

A kérdés indokolt, és noha elég nyilvánvaló, hogy az RMDSZ sok hibát vétett az elmúlt bő 20 év során, úgy gondolom, hogy alapvetően kevés múlott ezeken. Noha nehéz erre nézve bizonyítékokkal szolgálni, nagyon sok érv szól amellett, hogy a nemzeti alapú autonómia összeegyeztethetetlen a román nemzet- és államépítési projekttel.

Ez a kérdés része egyrészt annak a hallgatólagos konszenzusnak, amely fölött éberen őrködik a román „mély állam”, a kifejezéshez rendelhető szemantikai tartalom valamennyi változatában, és része a román politikai kultúrának, aminek számos megnyilvánulási formáját ismerem viszonylag közelről. Azt, hogy ez minek a számlájára írhatóan alakult így, meggyőzően magyarázza el például Sorin Mitu, a fiatalabb generációkhoz tartozó kolozsvári román történész, Erdély történelmének kiváló ismerője, aki szerint az itt élő magyarok és románok a közös történelem folyamán egymás kiszorításában voltak felváltva érdekeltek, és nincsenek komolyabb hagyományai az olyan típusú politikai együttműködésnek, amit a hatalommegosztásos megoldások egyik kategóriáját jelentő autonómia-alakzatok tennének szükségessé.

Ennek az állításnak apró, de beszédes bizonyítéka, hogy Trianont követően az új román állam kisebbségpolitikájának alakításában olyan személyiségek játszottak, többek között, fontos szerepet, mint Iuliu Maniu, aki bő tíz évvel korábban Budapesten, a magyar országgyűlésben, képviselői minőségében próbálta védeni az erdélyi románok oktatási és egyházi autonómiáját a Lex Apponyi parlamenti vitájának a keretében – eredménytelenül, mint ismeretes. Minek alapján lett volna elvárható, hogy egy ilyen ember a főhatalom-váltást követően az erdélyi magyarok autonómia-törekvései érdekében szálljon síkra?

Érdekes adalék a kérdéshez, ha már szóba jött, hogy az elmúlt közel 100 év során a román kisebbségvédelmi rezsim soha nem lépte túl azokat a kereteket, amelyeket Iuliu Maniu egy Bukarestben 1924 májusában tartott előadásában felvázolt: amit ez a keret magába foglal, az az a maximum, amire a román többség rendíthetetlen konszenzusa érvényesül azóta is.

Ez közösségi kompetencia a románok esetében?

Érdekes meglátás. Noha ez ránk, magyarokra nézvést nem túl szerencsés, azt hiszem, hogy igen, valóban lehet annak tekinteni. Abban az értelemben mindenképp, hogy a különböző szereplők helyesen ismerik fel a román államépítés alapvető érdekeit, és képesek mindent alárendelni ennek a felismert érdeknek.

Az előadás szövegéhez visszatérve, a Gyulafehérvéri Határozatokból és a Kisebbségi szerződés előírásaiból levezett jogok köre magába foglalja a széles körű, semmilyen korlátozásnak alá nem vetett nyelvhasználatot (anélkül azonban, hogy ez valamilyen formában érintené a román nyelv hivatalos státusát), oktatási és egyházi autonómiát, illetve az arányos képviseletet az állami adminisztrációban. Az előadásban többször visszatér az a gondolat, esetenként beszédes példákkal illusztrált formában, hogy a román államnak célszerű volna elkerülni azokat a hibákat a területén élő kisebbségek kezelésében, amelyek a magyar állam esetében oly súlyos konzekvenciákat eredményező módon bosszulták meg magukat.

Az előadás érinti egyébként azt a sok vitára okot adó kérdést is, miszerint az Erdélynek a Román Királysággal való egyesülését kimondó Gyulafehérvári Határozatok ígéretet tartalmaznának a magyar kisebbségnek biztosítandó autonómiára vonatkozóan. Ez a toposz igen gyakran bukkan fel mind a magyar közgondolkodásban, mind az erdélyi magyar autonómiatörekvések indoklásában. Az derül ki a szövegből, hogy a nagygyűlésen a küldöttek egy része valóban javasolta a kisebbségek számára a „nemzeti autonómiát” – ami alatt Maniu szerint területi autonómiát értettek –, és erről a javaslatról egy előkészítő bizottság két nap és egy éjjelen át vitatkozott. Végül azonban elvetették a javaslatot, és a nagygyűlés által megszavazott határozat szövegébe ennek alapján nem került be semmi a nemzeti autonómiákról.

A felekezeti és oktatási autonómia ezzel szemben nagyon hangsúlyosan jelenik meg Maniu érvelésében, ami minden bizonnyal annak a számlájára írható, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején az erdélyi románok maguk is ezeknek az autonómiaformáknak voltak haszonélvezői, illetve annak a fenntartásáért küzdöttek, amikor azt törvény korlátozta 1907-et követően.

Az előadás szövegének figyelmes olvasata alapján nyilvánvaló ugyanakkor, hogy létezett egy fontos mozgástér, amit nem hasznosítottunk kellőképpen 1990 után: a Gyulafehérvári Határozatok szövegében szerepel az arányosság elve, és Maniu hosszasan sorolja azokat az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy a kisebbségek legyenek jelen az állam intézményeiben, mindenekelőtt a törvényhozásban, az állami adminisztrációban és az igazságszolgáltatásban.

Egyfajta kvótarendszer?

Azt nem gondolom, hogy egy egyértelmű és részleteiben kidolgozott kvótarendszernek lettek volna esélyei, abban a formában például, hogy az állam minden központi intézményében az országos, a helyi intézményekben pedig a helyi nemzetiségi arányoknak megfelelően kellene biztosítani a kisebbségek részvételét az ország ügyeinek az intézésében. De gondoljunk csak bele, mennyire másként alakulhattak volna a dolgok, ha nem az autonómiát, hanem az arányos képviseletet kértük volna számon az elmúlt három évtizedben a Gyulafehérvári Határozatok alapján!

Azt nem hiszem, természetesen, hogy az arányos képviselet elvének érvényt lehetett volna szerezni minden vonatkozásban, többek között azért sem, mert nem rendelkeztünk az ehhez szükséges humán erőforrással, de abban biztos vagyok, hogy a magyarokkal szembeni bizalmatlanság a román többség részéről kevesebb eredményességgel lett volna újratermelhető, amennyiben a kisebbségek képviselete a román államszerkezet különböző szegmenseiben nem az esetiség logikája szerint dőlt volna el, ahogy most történik, hanem törvényben rögzített elvek szabályozták volna.

Említetted korában, hogy noha nem sok múlott rajtunk, voltak hibák, amelyeket el lehetett volna kerülni az autonómiaküzdelemben. Melyek voltak ezek?

Ha abból indulok ki, amit korábban az autonómiatervezeteknek az erdélyi magyar belharc összefüggésében betöltött szerepéről mondtam, akkor ennek a kérdésnek szinte nincs is értelme, sajnos. Amennyiben lehetne bízni abban, hogy egyszer majd csak kerül valaki, aki komolyan fogja gondolni a román állam irányába megfogalmazott autonómiaigényt, akkor talán nem értelmetlen tudatosítani ezeket a hibákat. Megpróbálom nagyon röviden összefoglalni azt, amit ezzel kapcsolatosan gondolok.

Nagy hiba volt, mindenekelőtt, nem számolni azokkal a történelmi adottságokkal, amelyek komoly akadályokat gördítettek bármiféle autonómi-elképzelés útjába. A politikai együttműködés hagyományának a hiánya, amelyet Sorin Mitura hivatkozva említettem korábban, illetve a Gyulafehérvári Határozatokkal kapcsolatos hamis tudat mellett igen komoly következménye volt például annak, ahogy a Magyar Autonóm Tartomány létrejött 1952-ben.

A Sztálin személyes beavatkozásával véglegesített új alkotmány, amely rendelkezett az autonóm tartomány létrehozásáról, a román pártvezetés elkeseredett ellenkezése ellenére, kérlelhetetlen szovjet nyomásra jött létre, és a román közvélemény részéről az akkori időkre igazán nem jellemző társadalmi mozgósulást eredményezett.

Stefano Bottoni kiváló monográfiájából kiderül, hogy az alatt a két hónap alatt, amely az alkotmány szövegének a nyilvánossá tételétől a Nagy Nemzetgyűlés általi elfogadásáig eltelt, több mint 5000, névvel és lakcímmel jegyzett javaslat érkezett az alkotmány szövegének a megváltoztatására, az országos pártlap, a Scânteia és néhány propagandaszervezet pedig aláírások ezreit gyűjtötték össze azzal a céllal, hogy megakadályozzák az alkotmánytervezet elfogadását.

Ennek a történetnek a nyomai szívósan jelen vannak a román közgondolkodás mélyrétegeiben, és sokan vannak ma is, akik az autonómia szó hallatán erre a diktátumra gondolnak, amely a második bécsi döntést idéző asszociációkat indít el bennük. Ez a történet ránk, magyarokra nézvést azért különösképpen fájdalmas, mert a Magyar Autonóm Tartomány, mint ismeretes, csak a nevében volt autonóm.

Nagy hiba volt reményeket fűzni ahhoz, hogy az erdélyi magyarság autonómiaigénye nemzetközi nyomás eredményeként, valamely befolyásos nemzetközi szereplő beavatkozása nyomán valósulhat meg. Noha ez tényszerűen nem így van, érthetetlenül hosszú ideig uralta az erdélyi magyar közgondolkodást az a meggyőződés, hogy a nemzetközi jognak érvényes, kötelező jellegű előírásai vannak, amelyek alapján Románia kötelezhető volna arra, hogy autonómiát adjon a területén élő magyar kisebbségnek.

Amíg a romániai magyarság ezekben a tévhitekben ringatta magát, senki nem látta okát annak, hogy a román fél irányába keresse a megoldáshoz elvben elvezető utat. Noha az autonómiaküzdelem szószólói által sűrűn hivatkozott példák esetében világos volt, hogy az autonómia ügye végső soron azon dől el, hogy az érintett állam hajlandó-e vagy sem megosztani a hatalmát egy, a területén élő kisebbséggel. Az, hogy az autonómia a mi esetünkben végső soron a román félen múlik, és ehhez mérten kell újragondolni az autonómia-küzdelmet, nagyon későn jelent meg az erdélyi magyar politikusok diskurzusában.

[wp_ad_camp_3]

Hibák sorozata terhelte ugyanakkor azt a kommunikációt, amely a román fél és a román közvélemény fele igyekezett eljuttatni az autonómiatörekvéssel kapcsolatos üzeneteket. Ahhoz, hogy ez a kommunikáció eredményes lehessen, szükséges lett volna mindenekelőtt, hogy létezzen az, amire a kommunikáció irányul: egy, az erdélyi magyar kisebbség által reprezentatívként elfogadott koncepció, amely elég képlékeny ahhoz, hogy tárgyalási alapként szóba jöhessen azoknak az egyeztetéseknek a során, amelyek eredményeként a felek, eszményi esetben, közös megegyezésre juthatnak a berendezkedés mindkét fél számára elfogadható változatáról.

Ehelyett a román közvélemény azzal szembesült újra és újra, hogy kész tények elé van állítva egy-egy újabb autonómiatervezettel, és minél sűrűbben ismétlődtek ezek az esetek, annál egyértelműbbé vált, hogy az erdélyi magyarok nem tudják eldönteni, hogy milyen autonómiát is akarnak valójában.

Ha véletlen szerencse folytán lehetségesnek bizonyult volna a közös autonómiakoncepció kidolgozása, sokkal profibb módon – több empátiával kidolgozott stratégia alapján, szakszerűbben felkészített kommunikátorok révén – kellett volna törekedni arra, hogy az üzenetek eljussanak a címzetthez, és elkezdődjék az autonómiával kapcsolatos zsigeri ellenkezés lebontása. Értelemszerűen: nem a mély állam meggyőzése lett volna itt a cél rögtön az első körben, hanem annak az ellenállásnak a megtörése, amely a közvélemény részéről tapasztalható.

És hiba volt végezetül elhanyagolni azt a feladatot, aminek az lett volna a lényege, hogy az erdélyi magyarság aktívnak számító, a kérdés iránt érdeklődő része szert tegyen azokra az ismeretekre és kompetenciákra, amelyekre szükség van bármiféle autonómia-alakzat fenntartásához és működtetéséhez. Az, hogy ezt a feladatot sem az RMDSZ, sem a versenypártok nem látták elég fontosnak, végső soron annak bizonyítékaként fogható fel, hogy egyikük sem gondolja komolyan, hogy az autonómiaküzdelem bármiféle eredményt produkálhat a közeljövőben.

Közjogi autonómiánk nincs, viszont vannak intézményeink, amelyeket magyar emberek vezetnek viszonylagos mozgástérrel, ennek ellenére nem sok minden történik.

Igen, valóban, a helyzetünkre jellemző fonákságoknak, ködösítéseknek ez is egy fontos összetevője. Miközben az autonómiaküzdelem eredménytelensége és kilátástalansága súlyos kudarcként nehezedik közgondolkodásunkra, valahogy megfeledkezünk arról, hogy az autonómiának – részben de facto, részben de jure – számos változatával rendelkezünk.

• Van kiterjedt anyanyelvi iskolahálózatunk, amely amellett, hogy a román állami intézményszerkezet része, és ebből fakadóan elfogadható anyagi háttér biztosított a számára, az autonómia néhány fontos elemével rendelkezik, mind az oktatás tartalmi és módszertani, mind az intézményi jogállás és működés tekintetében.
• A magyar nyelvű nyilvánosság Romániában egy bonyolult szerkezetű de facto autonóm szféra, amelynek különböző összetevői fölött különböző hatóságok gyakorolnak felügyeletet. Az utóbbi időben az egyik legbefolyásosabb ellenőrzés a magyar állam részéről nyilvánul meg, ami egyszerre értékelhető az autonómia bizonyítékaként és annak hiányaként – de a román állami szervek vonatkozásában az autonómia néhány vonása megkérdőjelezhetetlen.
• Hasonló a helyzet kulturális intézmények viszonylag széles körével, amelyek állami szubvenció mellett élnek gyakorlatilag önálló életet anélkül, hogy bárki is beleszólna tevékenységükbe, műsorpolitikájukba.
• Vannak közbirtokosságaink, amelyek a kisebb léptékű közösségi autonómiának az autentikus alakzatai.
• Van továbbá helyhatósági autonómiánk: tekintettel arra, hogy a vonatkozó törvény szövegében szerepel a helyi autonómia kifejezés, ez ráadásul a létező autonómiaformák de jure változataként volna komolyan vehető, a törvény által megszabott kompetenciák és a hozzájuk rendelt források szűkössége ellenére.
• A de jure autonómiaformákra példa a felekezeti autonómia romániai gyakorlata is.

Az egyházak most már meglehetősen nagy összegű közpénz felett rendelkeznek, közpolitikákat kezdeményeznek és hajtanak végre.

Így van, az egyházak ráadásul azért érdekesek, mert a személyelvű autonómiának legeklatánsabb intézményi példái. A területi autonómia lényege, ugye, az, hogy egy földrajzi terület kap speciális státust, az ott élők megválasztják az őket képviselő testületet, és ez a testület fogja gyakorolni az állam által átruházott jogköröket.

A személyelvű autonómia ezzel szemben úgy működik, hogy egy bizonyos területen élő egyének egy része eldönti, hogy belépnek egy adott szervezetbe, a tagság jelentős arányú részvételét kívánó közgyűlésen megválasztják a szervezetet vezető testületet, amely a területi autonómiához hasonló módon ellátja azokat a jogköröket, amelyeket az állam a szervezetre a tagság vonatkozásában átruház. A szervezetbe belépett személyek általában tagsági díjat fizetnek, és annak fejében bizonyos szolgáltatásokat kapnak – rendszerint az oktatás, kultúra, anyanyelvápolás területén, ezért a személyi elvű autonómiát többnyire kulturális autonómiaként szokták emlegetni.

Ahogy ez az egyházak esetében is lenni szokott, ugyanazon a területen több személyi elvű autonómia is működhet. Fontos látni, hogy miközben a területi autonómiának csak nagyon ritka esetekben lehet tisztán etnikai jellege, abból fakadóan, hogy a földrajzi térségek etnikai szempontból rendszerint nem homogének, a személyi elvű autonómia ezzel szemben lehet tisztán etnikai autonómia.

És igen, az erdélyi magyar történelmi egyházak, amelyek a fentiek értelmében autonóm intézmények a romániai felekezeti törvény előírásai szerint, rendkívül fontos feladatokat vállalnak át: visszaszolgáltatott ingatlanaikban és mind a román államtól, mind az anyaországtól kapott pénzügyi juttatásokból sok olyan munkát végeznek, amelyek pótolni próbálják az állam „hiányát” az erdélyi magyarság vonatkozásában.

E széles körű feladatátvállalás az áldásos teljesítmények mellett ugyanakkor azt is eredményezheti közép és hosszú távon, hogy a román állam kiszorul azoknak a szolgáltatásoknak a területéről, amelyekre az erdélyi magyaroknak szükségük van, és ilyenként felmentődik, szándékától függetlenül, a magyar etnikumú állampolgáraival szembeni kötelezettségeinek egy része alól.

Miközben a lehetőségeknek ilyen széles körével rendelkezünk, és az adottságainkból sem vagyunk képesek kihozni a maximumot, folyamatosan újratermeljük a közgondolkodásunkban a várakozást az autonómia definiálatlan, nagy, ködös, „igazi” változatával kapcsolatosan, amely, ha megvalósul, egy csapásra megoldja majd minden gondunkat.

Az említettek mellett az RMDSZ is működtet egyféle kulturális autonómiát: rendelkezik a kultúrát, műveltséget fenntartó intézmények forrásai fölött, gyakran saját hatáskörben dönt ezekről.

Hogyne, és a 2005-ben beterjesztett kisebbségi törvénytervezet révén arra tett kísérletet, hogy ezt az autonómia vonatkozásában de facto állapotot de jure rangra emelje abban a formában, hogy a román állam elismeri az RMDSZ-t az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját megtestesítő közjogi hatóságként, ami azt jelentené, hogy részévé válna a román államszerkezetnek.

Hogy őszinték legyünk, ez az elképzelés nem volt teljes mértékben megalapozatlan, hiszen a szervezet minden kétséget kizáróan rendelkezett legitimitással, a belső demokrácia követelményeinek többé-kevésbé megfelelő hierarchikus szerkezettel és, amint az a kérdésben is elhangzott, számos olyan feladatot lát el, amelyek megfelelnek a kulturális autonómiákhoz rendelt hatásköröknek.

A tervezetet annak idején élesen támadták az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar politikai szereplők. Ma már világos, hogy a kritikák egy része arra a veszélyre világított rá, ami azóta a Vajdaságban már bekövetkezett: a délvidéki magyar kisebbség több neves értelmiségi tagja szerint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kisebbségi diktatúrát működtet a kulturális autonómia égisze alatt, amelyből kiszorulnak a nem hozzá hasonlóan gondolkodó szakemberek, értelmiségiek.

Ez értelemszerűen nem az autonómia természetéből fakad, hanem abból, hogy milyen politikai kultúrával rendelkeznek azok, akik az autonómiát működtetik. Ezért nem lett volna szükségszerű, hogy a dolgok a mi esetünkben is ilyen irányba fajuljanak el, de nem is lehetett kizárni, hogy egy ilyen nem kívánatos fejlemény bekövetkezhet. A tervezet végül azon bukott el, hogy a román fél hallani sem akart a kulturális autonómia közjogi változatáról.

Ezt a történetet az teszi érdekessé, hogy a személyi elvű, illetve kulturális autonómiának vannak magánjogi változatai is: többek között a Németország északi, Dániával határos Schleswig-Holstein tartományában élő dán kisebbség jogvédelmének biztosít keretet, 1955 óta, egy hasonló berendezkedés. Ez a lehetőség, a Román Alkotmány 40. artikulusában biztosított egyesülési jog, illetve az egyesületi törvényben foglaltak alapján mindig is létezett, és ma is adott az erdélyi magyarság számára. Az minden bizonnyal érdekes tesztje volna a román jogrendnek, hogy miként viszonyulnának az illetékes hatóságok egy olyan egyesület bejegyzésére vonatkozó kérelemhez, amely a romániai magyar kisebbség kulturális autonómiájának létrehozását és működtetését tűzné ki célul.

Én személy szerint úgy gondolom, hogy meg lehetne találni azt a fogalmi rendszert és nyelvezetet, ami elkerülhetővé tenné az alkotmányossági aggályokat, és ennek alapján létre lehetne hozni, elvben legalábbis, azt a kollektív magánjogi alakzatot, amely az erdélyi magyarság nevében akaratképző entitásként jelenne meg a román állammal szemben, egyfelől, illetve a viszonylagos önállóság körülményei között szervezné az erdélyi magyarság belső életének néhány fontos területét, másfelől.

Az autonómiára vonatkozó lényeg fontos politikai egyeztetéseket tenne szükségessé értelemszerűen a román állam illetékes hatóságaival azt illetően, hogy milyen – oktatási és kulturális intézményekre vonatkozó – hatásköröket ruházna át a román állam az erdélyi magyar kisebbség nevében eljáró testületre, milyen forrásokat csoportosítanának át annak érdekében, hogy ezek a hatáskörök gyakorolhatóak legyenek, illetve, hogy milyen törvénymódosításokra lenne szükség mindehhez.

Noha ezek a tárgyalások minden bizonnyal nem volnának egyszerűek, kiutat jelenthetnének a romániai magyar autonómiatörekvés jelenlegi zsákutcájából. Az egyesület bejegyzését megfelelően körültekintő előkészítés esetén valószínűleg nem lehetne megakadályozni, a hatásköröket pedig fokozatosan lehetne átruházni annak megfelelően, hogy a berendezkedés mennyire bizonyul alkalmasnak a felek közötti bizalom fokozatos konszolidálására.

Egy ilyen jellegű megoldás természetesen nem válthatja ki az autonómia közjogi változatához fűződő jogos igényét az erdélyi magyarságnak, de annak hiányában mindenképp megfontolásra érdemes lehetőség volna.

Tehát a magánjogi autonómia egy egyesület volna, amelybe belép elméletileg az összes nagykorú erdélyi magyar? És mint minden egyesületben, kellene vezetőséget választani, költségvetést kezelni, feladatokat ellátni?

Igen, elvben legalábbis, vagy ha nem is az összes, ahhoz, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés egy egész kisebbség nevében eljáró jogalany lehessen, az erdélyi magyarság túlnyomó többségének a részvételére szükség volna. És igen, az állami szubvenció mellett, amit eszményi esetben a delegált hatáskörökhöz rendelnének hozzá az illetékes hatóságok, a költségvetés egy jelentékeny része a tagsági díjakból származna.

A személyelvű autonómiának többek között az a lényege, hogy az identitásomból fakadó hiányérzetek, késztetés és mobilizáció alapján belépek az egyesületbe, vállalom a regisztrációt, és tagdíjat fizetek, aminek a fejében bizonyos fokú védelemre és különféle szolgáltatásokra válok jogosulttá a szervezet részéről, azoknak hatásköröknek megfelelően, amelyeket az állam a magánjogi jogalanyra átruház.

A kettős adózás elve fontos tartozéka a kulturális autonómiának: az állam által biztosított, az átlagos állampolgár igényeihez igazodó szolgáltatások mellett, amelyekre adófizetőkként válunk jogosultakká, a speciális, nyelvhez vagy kultúrához kötődő igényeket az állam által elismert és megfelelő hatáskörrel felruházott entitás szolgáltatásai elégítik ki, bizonyos hozzájárulás fejében, a méltányosság elve alapján.

Itt rögtön lehetne arra gondolni, hogy az RMDSZ jogilag maga is egyesület, sok mindent végez abból, amit a kulturális autonómia gyakorlata feltételez, miért ne lehetne akkor legitim cél az, hogy ezt a már létező entitást tekintsük az erdélyi magyar kisebbség kulturális autonómiáját megtestesítő szervezetnek. Megítélésem szerint amikor az RMDSZ 2005-ben elindult ebbe az irányba, ott hibázott, hogy azt remélte, a kulturális autonómiához szükséges regisztrációt és a tagság aktív részvételét feltételező belső demokráciát helyettesíteni lehet az országos választások keretében megszerzett és időről-időre megújuló legitimitással.

Az erdélyi magyar választók nagy többsége az RMDSZ-re szavaz, de közben szidja. Vagyis vélhetőleg nem lépne be az RMDSZ-be a kulturális autonómiáért. Ha az RMDSZ létre szeretné hozni a kulturális autonómiát, akkor jogilag is szét kellene választania a társadalomszervezői énjét a politikai képviselettől.

Igen, ez helyes észrevétel, ezt az alternatívát többen szorgalmazták, legkorábban talán Szilágyi N. Sándor 1991-ben a Mi lesz veled, RMDSZ? című írásában. Arra, hogy miért nem bizonyult ez a fajta bölcs meglátás járható útnak, illetve, hogy miért tekinthető többnyire wishful thinkingnek mindaz, amit a fentiekben fejtegettem, több lehetséges okot is meg lehet nevezni.

Az erdélyi magyarság mindenekelőtt méreteinél fogva nem alkalmas arra, hogy a korábban taglalt magánjogi alapú személyi elvű autonómiát létrehozza és működtesse. Egy ekkora lélekszámú kisebbség esetén, amely ráadásul olyan szállásszerkezettel rendelkezik, mint mi,

• igen komoly belső fegyelemre,
• önkorlátozó politikai kultúrára,
• együttműködési hajlamra
• és fokozottabb tekintélytiszteletre lenne szükség,

mint amivel mi, erdélyi magyarok rendelkezünk. Kritikus követelmény lenne továbbá, hogy olyan integráló adottságokkal rendelkező személyiségeket tudjunk kitermelni, akik képesek minden alternatívát maga mögé utasító célt állítani a közösség elé.

Ha például Tőkés László története másként alakul, ő kis szerencsével alkalmasnak bizonyulhatott volna egy ilyen integrátori szerep betöltésére. Kialakíthatott volna maga körül egy megfelelően szocializált és felkészített grémiumot, amely kísérletet tehetett volna arra, hogy elindítsa azokat a folyamatokat, amelyek eredményeként az erdélyi magyarság kievickél a jelenlegi alternatívátlanságból, ami az autonóm jövőképzés tekintetében fogságban tartja. Megpróbálhatta volna legalábbis.

Ha mindez lehetségesnek bizonyult volna, a siker azért nem lenne biztosra vehető, mert az erdélyi magyar társadalomtörténetből alapvetően hiányzik az öntevékenységnek az a hagyománya, amely például Angliában a 17. századdal kezdődően kialakult az ipari forradalom kihívásaira adott válaszként. Egy alulról indult, kezdetben kis lélekszámú friendly associationök által kezdeményezett önsegélyező rendszer az angol társadalom arra rászoruló részét fokozatosan föderatív szerkezetű magán társadalombiztosítási rendszerbe fogta össze, amely a tulajdonképpeni cél mellett az öntevékenység politikai kultúráját alapozta meg az angol társadalom egészében.

Ezt a magánjogi keretek között működő társadalombiztosítási rendszert végül 1911-ben államosították annak az orvoslobbinak a nyomására, amelyet a biztosítási rendszer által alkalmazott, magukat kizsákmányoltnak érző orvosok indítottak el nem sokkal korábban. Azoknak a brit állampolgároknak, akik az államosítást követően alanyi jogon váltak az állami társadalombiztosítás haszonélvezőivé, közel 90%-a volt korábban tagja az öntevékenységi alapon szervezett magán biztosítási rendszernek.

[wp_ad_camp_4]

Amikor Alexis de Tocquville alig ötven évvel az amerikai alkotmány hatályba lépése után látogatást tett a francia kormány küldöttjeként az Egyesült Államokban, hogy ott a börtönök rendszeréről és gyakorlatáról tájékozódjék, és csodálkozva állapította meg a tapasztalatait feldolgozó Demokrácia Amerikában című munkájában, hogy mindazt a munkát, amit Franciaországban az állam vagy az egyház intéz, azt Amerikában egyesületek végzik, akkor nyilvánvalóan ennek a politikai kultúrának a gyarmatokra való kisugárzásából fakadó konzekvenciákkal szembesült.

Az angol társadalomfejlődésnek ez a sajátossága, amely az amerikai különutasság (exceptionalism) egyik fontos forrása, modellként kétségkívül adott, és sok vonatkozásban szeretünk is rá hivatkozni, ám illúzió volna azt elvárni – bármennyire is szeretnénk –, hogy egy olyan társadalomtörténeti kontextusban, ahol az együttműködés hagyománya helyett a különféle szembenállások voltak a jellemzőek, számítani lehessen az öntevékenységnek arra a formájára, amire egy, az erdélyi magyarság egészére méretezett, személyi elvű autonómia-alakzat esetében lenne szükség.

Van azért az együttműködésnek is hagyománya Székelyföldön, például a közbirtokosságok.

Igen, ez így van, de ez nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a sajátos székely társadalomfejlődésnek irányt szabó politikai kultúrát tudjon teremni. Ismerünk olyan székely vezető személyiségeket a történelemből, akik köztudomásúlag összefogták a székelység egészét és célt állítottak az egész közösség elé?

Úgy tudom, hogy a történettudománynak nehézséget okoz, hogy az úgynevezett székely comeseket egyáltalán azonosítsa. És ők inkább katonai vezetők voltak, nem polgáriak.

Tulajdonképpen egy politikai projekt, abban az értelemben, amiről korábban beszélgettünk, és amely jövőképet kínált volna a Székelyföldnek, soha nem létezett. A székely közösségek politikai előjogai és belső szerveződésüknek a sajátosságai a katonai kötelezettségeikből származtak. Például a falvakban a tízesek rendszerének az volt a lényege, amennyire tudom, hogy a tíz családnak abban kellett segítenie egymást, hogy ki tudja állítani azt, amit a hadi kötelezettség előírt számukra. A jövőképzésben szerephez jutó politikai vezetés nem nagyon létezett az esetükben, azt is lehet mondani, hogy ők egy más, sorsukkal rendelkező politikai projekt eszközei voltak.

Ez nem egy ördögi kör? Amíg nincs kompetencia, addig nem tudjuk kitermelni az intézményt, ami úgy szocializálná a fenntartóit és a választóit, hogy kitermelje azokat a kompetenciákat.

Igen, de én pont arról beszélek, hogy 1990-től megvolt az intézmény, megvolt a helyzet, megvolt a legitimitás. Ott kellett volna a dolgoknak elindulniuk ebbe az irányba.

Mintha mindenkit a félelem tartana a markában: a román mélyállami ideológia az állam egységét, a magyar közösség az identitását félti, az RMDSZ a pozícióit. Attól fél, nem jut be a bukaresti vagy a brüsszeli parlamentbe, erőforrásokat veszít, ha felületet ad a kritikus hangoknak, innovátoroknak. Ezek a sokrétű görcsök mintha egy öngerjesztő spirálba rendeződnének. Van esély ezeket feloldani?

A félelemnek rendkívül fontos szerepe van ebben a történetben. Egy etnikailag polarizált társadalomban, ahol az etnikai szereplőknek kibékíthetetlen vagy nehezen összebékíthető érdekei fűződnek ahhoz, hogyan szerveződjön meg az állam, ki milyen módon férjen hozzá az állam erőforrásaihoz, vagy – egyáltalán – kié az állam?, ott kulcskategória a félelem a jövőtől. Ezt a félelmet csak akkor lehet kiiktatni a játszmából, ha sikerül olyan intézményes berendezkedést létrehozni, amelyben a szereplők a jövőjüket biztosítva látják.

Ezt a feladatot teljesítette például Észak-Írországban az 1998-as Nagypénteki egyezmény (Good Friday Agreement), amely egy közel harminc éves, sok vonatkozásában elképzelhetetlenül brutális konfliktus végére tett pontot. Olyan bonyolult intézményes berendezkedést hozott létre, amelyben a katolikusok úgy érezték, megoldódott a biztonsági dilemma, amely az egész konfliktust elindította, hogy nevezetesen a protestáns állam erőszakszervei ahelyett, hogy megvédenék őket az ellenük irányuló erőszaktól, üldözik a katolikus vallású brit állampolgárokat. A berendezkedés egyaránt tartalmazott erős önkormányzatiságot, államközi megállapodásokat és nemzetközi garanciákat.

Fontos arra is tekintettel lenni, hogy az ilyen jellegű, konfliktusokat lezáró intézményes berendezkedések rendszerint nem örökérvényűek, nem alkalmasak arra, hogy időtlenül szavatolni tudják a biztonságot és a stabilitást. Szinte minden erőszakba torkoló konfliktus előtörténetében felfedezhető egy olyan intézményes berendezkedés, amely átmenetelileg biztosította a felek rendezett együttélését, megnyugtató válaszokat kínált a jövővel kapcsolatos félelmekre, majd egy idő után – rendszerint a demográfiai arányok vagy a gazdasági helyzet megváltozásával – alkalmatlannak bizonyult erre, és újra felszínre törtek az ellentétek. Az észak-ír példára visszatérve, egy-két éve hallani lehet alkalmi jelzéseket, hogy a berendezkedés a kifáradás jeleit mutatja, és tartani kell a konfliktus újbóli felfakadásától.

Azokban az esetekben, amelyekben nem tud létrejönni az a berendezkedés, amely alaptalanná teszi a félelmeket, számolni kell a közösségi félelmekkel rendszerint együttjáró destabilizációs potenciállal. Az erdélyi magyarok esetében az autonómia volna, a közgondolkodást uraló diskurzusok szerint legalábbis, az a berendezkedés, amelynek keretében az erdélyi magyarok biztonságban éreznék saját közösségi jövőjüket.

Az azonban, hogy mi magyarok mit gondolunk és mit szeretnénk, csak egyik része a dolognak. Mert ha a mi törekvéseink teljesülése olyan berendezkedést eredményez, amely azzal jár együtt, hogy a román fél érzi a saját jövőjét veszélyeztetve, akkor nem oldottunk meg semmit, mert az önvédelmi reflexek a többség részéről el fogják szabotálni a berendezkedést. Olyan megoldásra van szükség következésképpen, amelyben egyik fél sem érzi szükségét a másikkal szembeni mobilizációnak.

Hogy mit jelent az etnikailag polarizált társadalom fogalma, és milyen következményei lehetnek az etnopolitikai mobilizációnak az ilyen kontextusokban, az ETH Zürich által kezdeményezett, egy szélesebb körű konzorcium keretében kivitelezett, GrowUp (Geographical Research On War, Unified Platform) címen futó kutatás eredményeiből derül ki nagyon szemléletes módon. Az internetes platform segítségével 180 ország vonatkozásában lehet végigkövetni, hogy a kutatás korábbi fázisaiban azonosított, összesen 815 etnikai aktor – a fogalom mind a domináns többségeket, mind a hatalomból kiszorított, marginalizált kisebbségeket magába foglalja – hogyan oszlik meg az országok között, miként lokalizálható az egyes országok területén, és 1945-2017 között milyen volt a viszonya a politikai hatalomhoz.

Az idősoros adatok rendkívül szemléletesen tükrözik azt, amit a politikai közösségek természetéről mondtam korábban. Egy-egy etnikailag polarizált ország esetében politikai projektek rivalizálnak egymással, és a rivalizálás különböző mintázatokat hoz létre: vannak domináns politikai projektek, amelyek átmenetileg kizárólagos hatalomra tesznek szert, és minden riválist kiszorítanak a politikai hatalom gyakorlásából, más esetekben a rivális projektek megtalálják az együttműködés útját és hatalommegosztásos berendezkedéseket tartanak fenn.

A hatalom tartós monopóliuma a mélyen megosztott társadalmak esetében rendszerint konfliktust, a hatalommegosztás pedig általában stabilitást eredményez, rövid- és középtávon legalábbis. Ahhoz, hogy a stabilitás hosszabb távon fenntarthatónak bizonyuljon, számos további feltételnek kell teljesülnie.

A kérdésre visszatérve, az RMDSZ viszonya a félelemfaktorhoz meglehetősen ambivalens. Egyfelől nyilvánvaló, hogy a szervezet célja olyan berendezkedés kialakítása Romániában, amelyben az erdélyi magyarok biztonságban érezhetik a jövőjüket, és el kell ismerni, hogy az RMDSZ ebben a tekintetben igen látványos eredményeket ért el az elmúlt három évtizedben.

Másfelől hosszabb ideje látni lehet, hogy a szervezet nem talált méltányos megoldást arra a dilemmára, hogy amennyiben az említett célkitűzés teljesül, akkor már nem lesz szükség RMDSZ-re. Tolakvó jelek szerint az RMDSZ nem képes elképzelni az erdélyi magyarság jövőjét önmaga nélkül, és ha ez így van, akkor sok minden érthetővé válik abból, amit korábban említettem, például az autonómiaküzdelem kontraproduktív jellege és a román félhez való viszonyulás.

Gyakorló politikusok mondják, hogy míg az értelmiség kerek mondatokban megfogalmazza, mit vár el, addig a politikának saját törvényei, jól bejáratott eszközei és technikái vannak, és aki meg akar maradni a hatalomban, ezeket kell használnia, értelmiségi fanyalgásnak nincs helye.

Igen, én tudom, hogy a politikai siker mutatója, Machiavelli óta legalább, a politikai értelemben vett túlélés, amit a hatalmi pozícióban való megmaradást jelenti. Úgy gondolom azonban, hogy egy kisebbségi érdekvédelmi szervezet esetében a hatalom nem lehet öncél.

Másfelől azt is pontosan tudom, hogy a politikusok által elvégzett munkára mekkora szüksége van az emberi közösségeknek. A politikának csak az anarchia – egyesek ezt természeti állapotnak is nevezték – az alternatívája, ahol ezt el kívánják kerülni, ott megspórolhatatlan szükség van a politikusokra. Max Webertől tudjuk, hogy a politika mint hivatás azzal jár, hogy a politikusnak időnként el kell adnia a lelkét az ördögnek: megoldásokat javasol az embereket sújtó problémákra és egy nagy szerencsejáték keretei között mindenét felteszi arra, hogy az általa javasolt megoldás bejön. Minden bizonnyal nincsenek sokan, akik jobban tudnák nálam, hogy mennyire hálásaknak kell lennünk azoknak az embertárasainknak, akik vállalják ezt a feladatot, ami nélkül az emberi egzisztencia elképzelhetetlen lenne.

Más kérdés, hogy a politikusi hivatást lehet jól, kevésbé jól és csapnivalóan művelni, és a történelmi tapasztalat szerint nincs alapunk abban reménykedni, hogy nem azok fognak hosszú ideig megmaradni a hatalomban, akik csapnivalóan végzik a dolgukat. Nincs ugyanakkor egyetemesen alkalmazható recept arra, hogy miként lehet jól csinálni a politikusi hivatást. Egy-egy kimagasló politikai teljesítmény rendszerint post factum ismerszik meg, és sokszor múlik az emberi szándéktól független körülményeken, kontextuális adottságokon.

A dilemmára adható egyik lehetséges választ ismét csak Max Weber kínálja. A politikus egymaga értelemszerűen nem érthet mindenhez, ezért a teljesítmény egyik fontos feltétele, hogy megfelelően kiválasztott tanácsadói, szakértői testület álljon mögötte. Ez a viszony nagyon aránytalan azonban, hiszen a szakértő bármit javasolhat, aki el fogja adni a lelkét az ördögnek, az a politikus, következésképpen a politikusnak jogában áll eldönteni, hogy milyen szakértőkkel dolgozik együtt, és azok tanácsaiból mit szívlel meg, és mit nem.

Ebből fakadóan nem alaptalan az a meglátás, ami a kérdésben fogalmazódott meg: a gyakorló politikus valóban joggal mondhatja, hogy a politika ilyen, tessék jobban csinálni. Ahhoz, hogy a politikus és a szakértő között produktív és eredményes kapcsolat alakulhasson ki, kölcsönös bizalomra van szükség, amiből, mint tudjuk, nem áll túl sok rendelkezésre. Ezért van az, hogy a politikusok inkább házi szakértőkkel dolgoznak, akik többnyire azt mondják, amit a politikus hallani szeretne.

De az is a döntéshozó politikus felelőssége, hogy ne szorítsa ki a kreatív és kritikus értelmiséget, nem?

Elvben így van, de látnunk kell, hogy a politikusnak nincs ideje naponta megküzdeni egy olyan szakértővel, aki folyamatosan akadályokat támaszt elé. Sokkal könnyebb olyan szakértővel dolgoznia, akit megkér, hogy építsd fel nekem ezt, mert erre van szükségem, és azt a kellő időben megkapja.

A kérdéssel ezzel együtt természetesen egyetértek, én személy szerint fájlalom, hogy politikusaink sok esetben az egyszerűbben járható utat választják, és ezzel lefele nivellálják a közösség egészének a politikai teljesítményét.

Egy fiatal honatya magánbeszélgetés során úgy jellemezte az RMDSZ-frakciót, tágabb értelemben pedig a teljes romániai politikát, mint egy dzsungelben játszódó valóságshow-t. A szereplőket véletlenszerűen választják ki, így a lehető legsokszínűbb társaság verődik össze. Elindul a társaság a cél felé, de az úton balesetek történnek: van akire lecsap a DNA, van aki eltéved és lezuhan egy szikláról, van akik összevesznek, más a stressz miatt beszámíthatatlanná válik. Minden a túlélésről szól, az eredeti cél teljesen másodlagossá válik. Van aki még emlékszik a célra, és próbálja is valahogy terelgetni a társait, de a pillanatnyi túlélés ösztöne mindent felülír, így a társaság céltalanul kóvályog az erdőben. Mennyire látod pontosnak ezt a jellemzést? Ha találó, akkor mit tehet egy közösség annak érdekében, hogy mégiscsak legyenek célok a túlélésen túl, és azokat próbáljuk megvalósítani?

Ha eltekintünk attól, hogy honnan indult ez az egész, mi volt a cél, amit el szerettünk volna érni, illetve hogy milyen illúziókat táplálunk a történettel kapcsolatosan napjainkban is, akkor azt kell mondanom, hogy hiteles leírása annak, ami a politikában történik. Hogy ezt egy romániai magyar politikus ilyen precízen megfogalmazza, mutatja ugyanakkor, hogy mekkora bajban vagyunk.

Mert az erdélyi magyar kisebbségpolitika nem valóságshow. A valóságshow-nak nagyon sok elemével rendelkezik tagadhatatlanul, de ez a leírás pont a lényeget felejteti el, azt nevezetesen, hogy itt nem egyénekre szétesett kis közösség túlélési harcának vagyunk tanúi az őserdőben, hanem egy politikai szervezet keretében végzett célirányos munkáról van szó egy játékszabályok által többé-kevésbé eredményesen behatárolt és ebből fakadóan jobbára kiszámítható térben.

A képviselők el vannak engedve, persze, rájuk van bízva, hogy feltalálják magukat különféle helyzetekben, és az is előfordul, hogy olykor váratlan nehézségeket gördít az útjukba az élet vagy a DNA, de mégiscsak van frakció, van mobiltelefonjuk, utasításokat kapnak, időnként találkoznak a szervezet csúcsvezetésével, közösségi döntések születnek fontos kérdésekben.

A kisebbségi harcot folytató honatya fenti képe, ha le is vonjuk belőle a karikírozó szándék számlájára írható sarkítást, jól mutatja azt, aminek több jelét magam is tapasztaltam az elmúlt időben: a szervezet egybetartásán fáradozó RMDSZ csúcsvezetés egyre nyilvánvalóbban elhanyagolja a politikai leadership funkcióját. Azt, hogy egy honatya úgy érzi, hogy irányt vesztve bolyong a világban, és az egyedüli cél számára a politikai túlélés, nehezen lehetne másból eredeztetni, mint ebből.

Ez a helyzet nyilvánvalóan méltánytalan mind az erdélyi magyarsághoz, mind az RMDSZ eddigi történetéhez, illetve ahhoz az esélyhez, amelyet az erdélyi magyarság 1989 decemberében kapott ajándékul a történelemtől, és amelynek beváltására az RMDSZ akkoriban vállalkozott.

Az eszközök, amelyekhez az erdélyi magyar közösség folyamodhat ennek a helyzetnek a megváltoztatása érdekében, nem túl hatékonyak. Az RMDSZ-t lecserélni nem lehet, személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy a szervezetnek nincs ez idő szerint életképes alternatívája.

Annak az elvnek kellene valami módon érvényt szerezni, hogy az RMDSZ politikai elitje elszámolással tartozik, nemcsak pénzügyekben, hanem a politikai gyakorlat és a szervezeti kultúra tekintetében is. Mindaddig, amíg a szervezet csúcsvezetése különböző ürügyekkel elzárkózik a kritikák és az elszámoltatási próbálkozások elől, azt állítva, hogy minden a legnagyobb rendben van, aligha fog valami is változni.

Kérdezett: Sipos Zoltán és Szabó Tünde. Az interjú első része:

[irp posts=”28950″ name=”Mit szúrtunk el az elmúlt 30 évben? Salat Leventét kérdeztük (1.)”]

A címlapképen óriási székely zászlót tart a tömeg a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen 2014-ben. Fotó: Erdély László/Főtér.ro

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Autonómia Romániában – a történelmi esélyünk? Salat Leventével beszélgettünk (2.) appeared first on Átlátszó Erdély.

Kilenc kérdést tettünk fel a nagyobb magyarországi pártoknak – a válaszok megkönnyítik a döntést azok számára, akik szavazni készülnek április 8-án.

Bár szinte mindegyik magyarországi párt kampányol Erdélyben, és kisebb-nagyobb mértékben számít is erdélyi szavazatokra, az erdélyi szavazók nem tudják, melyik párt mit gondol egy sor, határon túli magyarságot érintő kérdésről. Sorozatunk célja bemutatni a magyarországi pártok határon túli magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit, és egyfajta vitafórumot biztosítani ezeknek.

Így dolgoztunk

Kilenc, határon túli magyarságot érintő kérdéssel fordultunk a nagyobb magyarországi pártokhoz (Demokratikus Koalíció, Együtt-PM, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), és arra kértük őket, vázolják pártjuk álláspontját 500, de legfeljebb 1000 leütésnyi terjedelemben.

A megkeresett pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt, annak ellenére, hogy a honlapon megadott hivatalos e-mail cím mellett Hidvéghi Balázst, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős korábbi stratégiai igazgatóhelyettesét, jelenlegi kommunikációs igazgatóját külön is megkerestük.

A válaszok a pártok neve szerinti ábécérendben olvashatóak.

A sorozat eddigi részei:

Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?

Változtatnának-e az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati jogán?

Kell-e változtatni a határon túlra irányuló támogatási rendszeren?

Határon túli fiatal családok áttelepítése Magyarországra

A romániai kisebbségeket illető jogrendszer, valamint ezen törvények alkalmazása

Ki támogatja a székelyföldi autonómia-törekvéseket?

A magyarországi pártok viszonya az erdélyi magyar politikai képviselethez

Milyen romániai pártokkal lehetne szorosabban együttműködni?

A kilencedik kérdés:

Hogyan alakítanák a magyar-román diplomáciai kapcsolatokat?

Demokratikus Koalíció: Lévén, hogy az erdélyi a legnagyobb határon túli magyar kisebbség, a Bukaresttel való viszony stratégiai a DK számára. A 2004-2009 közötti időszakban példaértékű volt ez a kapcsolat: előnyös volt Budapestnek, Bukarestnek és Erdélynek egyaránt. Sok tekintetben azt a mechanizmust hoznánk vissza, persze számolva azzal, hogy a helyzet azóta alaposan megváltozott.

Együtt: Strukturális átalakításra nincs szükség, azonban az intenzitás növelésére, a partnerség erősítésére, a párbeszéd kiszélesítésére és a nemzeti érdekérvényesítés hatékonyabbá tételére van szükség. Ennek mások mellett kiemelt formái lehetnek a megfelelően előkészített, rendszeres bilaterális találkozók és a közös kormányülések, amelyek gyakorlata fájdalmasan megszakadt.

A magyarság ügye szempontjából súlyos problémát jelent Magyarország nemzetközi tekintélyvesztése és leértékelődése, ami közvetlenül is hatással van a romániai román politikai elit hazánkkal és a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos hozzáállására is.

Így legelőször ezen kell változtatni, a hatékony kisebbségvédelmi szerepvállaláshoz vissza kell térni, újra kell építeni Magyarország nyugatias, uniós komolyanvehetőségét, és újra megbízható észak-atlanti partnerré kell válnunk. Ezt tudja követni a hatékonyabb magyar-román kapcsolatépítés.

Fidesz-KDNP: Nem válaszolt.

Jobbik: Partneri viszonyra törekszünk minden környező állammal, így Romániával is, ezt többször elmondtuk, többek között a román sajtónak is. Számos olyan problémánk van, melyeket csak közösen tudunk megoldani. Ilyen az egyre aggasztóbb méreteket öltő kivándorlás, a demográfiai csapdahelyzet, az elöregedés, a korrupció, a migrációs válság, a Nyugathoz való felzárkózás elhúzódása, a cigányság helyzetének megoldatlansága vagy éppen a kommunista örökséggel való leszámolás kudarca.

Hisszük és valljuk, hogy ezekre csak közösen tudunk választ adni. Ugyanakkor elvárjuk a környező államoktól, így Romániától is, hogy ne elüldözendő, beolvasztandó, nemzetbiztonsági kockázatként kezelendő kisebbségként tekintsen az erdélyi magyar nemzeti közösségre, hanem államalkotó nemzetként. Ennek pedig része az, hogy többé

ne használják belpolitikai célokra a helyi magyarságot,

illetve végre értelmes párbeszéd indulhasson meg a területi és kulturális autonómia ügyében. A kétoldalú kapcsolatokban számunkra az elszakított területeinken élő nemzetrészek érdeke lesz az elsődleges, minden más politikai vagy gazdasági szempont csak ez után következhet majd.

LMP: Visszatérünk az értékalapú külpolitikához. A diplomáciai bazárpolitika, a hisztipolitika és a politikai zsarolások nem vezetnek sehová. A környező országokkal való kapcsolatunkat elsősorban az ott élő magyarok érdekei és nem a külgazdaság kell, hogy meghatározza.

Momentum: Románia és Magyarország fontos gazdasági kapcsolatokkal rendelkezik, nem beszélve a közös EU- és NATO-tagságról és más, közös értékekről. A kapcsolatok erősítése, javítása fontos feladat, de a romániai magyar kisebbség jogai nem feláldozhatóak a feltétel nélküli jó kapcsolatokért. Ez viszont nem zárja ki a másik nemzethez, szimbólumaihoz való tiszteletet mutató hozzáállást. Nagyon károsnak tartjuk a magyar külügy nemrég elkövetett hibáit Romániával szemben.

MSZP: Helyre kell állítani a helyes arányokat a szomszédságpolitika és a magyarságpolitika között. A mindenkori magyar kormány felelős magyarságpolitikája megkerülhetetlen, de nem pótolhatja azt az érdekérvényesítő tevékenységet, amit a legitim külhoni magyar szervezetek az adott ország parlamentjében, kormányában vagy önkormányzataiban végeznek. Veszélyes és káros az a felfogás, hogy Budapest képes szavatolni a külhoni magyarok jogait Bukarest, Pozsony, Kijev, Belgrád, Zágráb, Ljubljana és Bécs politikai támogatása és akarata nélkül.

Az Antall-kormány által Ukrajnával megkötött alapszerződés után a Horn-kormány Szlovákiával és Romániával is alapszerződést kötött. Ez egyértelműen pozitív hatással volt térségünk stabilitására, egyben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarság legitim képviselői először Romániában, majd pedig Szlovákiában kormányzati tényezőkké váljanak.

A magyarság a kormányzati pozícióban mindkét országban jelentősen előmozdította a magyar nemzeti közösségek helyzetét, hozzájárult a demokrácia, a jogállamiság és a piacgazdaság elmélyítéséhez, az európai uniós integrációhoz, a szülőhazája és Magyarország közötti sokoldalú kapcsolatok erősödéséhez. Meggyőződésünk, hogy

nem ideologikus, hanem pragmatikus külpolitikára és nemzetpolitikára van szükség.

Nem a küldetéstudatos, irritáló, hanem a következetes politikai stílus és a kompromisszumkészség a célravezető a szomszédokhoz való viszonyban. A retorikus és érzelmi indíttatású magyarságpolitikai stílus helyett visszafogott, higgadt hangnem és határozottság szükséges.

Újra kellene indítani a közös kormányülések gyakorlatát Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Románia vonatkozásában, és kiterjeszteni ezt a gyakorlatot Szlovákiára és Ukrajnára is. A jelenlegi kormány ezeket az RMDSZ kifejezett kérése ellenére sem volt hajlandó Románia vonatkozásában megszervezni és működtetni, holott a szocialista kormányok által megszervezett négy magyar-román közös kormányülésen nagyon fontos eredmények születtek (a csíkszeredai magyar, illetve a gyulai román főkonzulátus megnyitása, az aradi Szabadság-szobor újbóli felállítása, a Gozsdu-örökség rendezése, valamint a Sepsiszentgyörgyön és Szegeden megnyitott magyar, illetve román kulturális fiókintézet létesítése).

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Hogyan alakítanák a magyar-román diplomáciai kapcsolatokat? Választási vitasorozat, 9. rész appeared first on Átlátszó Erdély.

Kilenc kérdést tettünk fel a nagyobb magyarországi pártoknak – a válaszok megkönnyítik a döntést azok számára, akik szavazni készülnek április 8.-án.

Bár szinte mindegyik magyarországi párt kampányol Erdélyben, és kisebb-nagyobb mértékben számít is erdélyi szavazatokra, az erdélyi szavazók nem tudják, melyik párt mit gondol egy sor, határon túli magyarságot érintő kérésről.

Most induló sorozatunk célja bemutatni a magyarországi pártok határon túli magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit, és egyfajta vitafórumot biztosítani ezeknek.

Így dolgoztunk

Kilenc, határon túli magyarságot érintő kérdéssel fordultunk a nagyobb magyarországi pártokhoz (Demokratikus Koalíció, Együtt-PM, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), és arra kértük őket, vázolják pártjuk álláspontját 500, de legfeljebb 1000 leütés terjedelemben.

A megkeresett pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt, annak ellenére, hogy a honlapon megadott hivatalos e-mail cím mellett Hidvéghi Balázst, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős korábbi stratégiai igazgatóhelyettesét, jelenlegi kommunikációs igazgatóját külön is megkerestük.

A válaszok a pártok neve szerint, ábécé-sorrendben olvashatóak.

A sorozat eddigi részei:

Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?

Változtatnának-e az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati jogán?

Kell-e változtatni a határon túlra irányuló támogatási rendszeren?

Határon túli fiatal családok áttelepítése Magyarországra

A romániai kisebbségeket illető jogrendszer, valamint ezen törvények alkalmazása

Ki támogatja a székelyföldi autonómia-törekvéseket?

A magyarországi pártok viszonya az erdélyi magyar politikai képviselethez

A nyolcadik kérdés:

Milyen romániai pártokkal tudnának szorosabban együttműködni?

Demokratikus Koalíció: Jelen pillanatban megválaszolhatatlan ez a kérdés. Bár más természetű a romániai politikai válság, de ott is tetemes a legitimációs űr a pártok körül, miként az ideológiai káosz is. A DK csak olyan pártokkal tudna jó viszonyt fenntartani, melyek orientációja egyértelműen európai, s melyek a nyugati típusú liberális demokrácia elkötelezettjei.

Együtt: Politikai ideológiai értelemben hozzánk legközelebb az ALDE és az USR pártok vannak, velük volt is kapcsolatfelvétel. Ugyanakkor minden olyan pártot tárgyalópartnernek tekintünk, akik nyitottak az előítéletmentes, partnerségen alapuló, konstruktív párbeszédre.

Fidesz-KDNP: Nem válaszolt.

Jobbik: Azokkal, amelyek a fenti keretrendszert legalább nagyvonalakban el tudják fogadni.

LMP: A magyarság érdekeiért és értékeiért kiálló romániai magyar pártokkal, akik szélsőségektől mentesen gondolkodnak Európáról és a világról. További együttműködést azzal tudunk elképzelni, aki felvállalja a fenntarthatóság, környezet-, természetvédelem ügyét. És nem csak pártokkal, de a fenti értékeket képviselő civilekkel is együttműködünk.

Momentum: Az USR párttal jó kapcsolatokat ápolunk, ez a sok hasonlóságon és a közös értékeken alapszik. A magyar pártokkal, mint említettük, szoros és egyenlő kapcsolatra törekszünk. Emellett igyekezni fogunk a többi jelentős román párttal is párbeszédet kialakítani, viszont a korrupciótól és magyarellenességtől elhatárolódunk.

MSZP: Az MSZP a demokratikus szocialista, szociáldemokrata pártok és munkáspártok világszervezeteként működő Szocialista Internacionálé és az Európai Szocialista Párt keretében együttműködik a Szociáldemokrata Párttal kormányon és ellenzékben egyaránt.

A két párt közötti kapcsolat és együttműködés azonban nem zárja ki, hogy amennyiben olyan megnyilvánulások látnak napvilágot, mint legutóbb a magyar autonómiatörekvésekkel és a székely szimbólumokkal kapcsolatos korábbi miniszterelnöki nyilatkozat, akkor ezekkel szemben nem lépjünk fel a leghatározottabban. Mesterházy Attila a Szocialista Internacionálé alelnökeként szólította fel Tudose román kormányfőt, hogy a romániai magyarságot és annak képviselőit létében fenyegető nyilatkozatát azonnal vonja vissza és kérjen bocsánatot.

Ugyanakkor nem zárjuk ki az együttműködést egyetlen olyan demokratikusan működő román párttal sem, amely a romániai magyarság sajátos érdekeit, szempontjait hajlandó szem előtt tartani és a kisebbségi kérdés európai gyakorlatát kívánja gyakorlatba ültetni Romániában.

A sorozat következő részét holnap publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Milyen romániai pártokkal lehetne szorosabban együttműködni? Választási vitasorozat, 8. rész appeared first on Átlátszó Erdély.

Kilenc kérdést tettünk fel a nagyobb magyarországi pártoknak – a válaszok megkönnyítik a döntést azok számára, akik szavazni készülnek április 8-án.

Bár szinte mindegyik magyarországi párt kampányol Erdélyben, és kisebb-nagyobb mértékben számít is erdélyi szavazatokra, az erdélyi szavazók nem tudják, melyik párt mit gondol egy sor, határon túli magyarságot érintő kérdésről. Sorozatunk célja bemutatni a magyarországi pártok határon túli magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit, és egyfajta vitafórumot biztosítani ezeknek.

Így dolgoztunk

Kilenc, határon túli magyarságot érintő kérdéssel fordultunk a nagyobb magyarországi pártokhoz (Demokratikus Koalíció, Együtt-PM, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), és arra kértük őket, vázolják pártjuk álláspontját 500, de legfeljebb 1000 leütésnyi terjedelemben.

A megkeresett pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt, annak ellenére, hogy a honlapon megadott hivatalos e-mail cím mellett Hidvéghi Balázst, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős korábbi stratégiai igazgatóhelyettesét, jelenlegi kommunikációs igazgatóját külön is megkerestük.

A válaszok a pártok neve szerinti ábécérendben olvashatóak.

A sorozat eddigi részei:

Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?

Változtatnának-e az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati jogán?

Kell-e változtatni a határon túlra irányuló támogatási rendszeren?

Határon túli fiatal családok áttelepítése Magyarországra

A romániai kisebbségi jogok és alkalmazásuk

Ki támogatja a székelyföldi autonómia-törekvéseket?

A hetedik kérdés:

Milyen viszonyt alakítanának ki az erdélyi magyar politikai képviselettel (RMDSZ, EMNP, MPP)?

Demokratikus Koalíció: A DK semmilyen kapcsolatot sem óhajt fenntartani a határon túli pártokkal. Ha kormányra kerülünk, akkor pedig – hivatalos magyar állami keretek között – egyenlően kezelnénk minden legitim politikai szervezetet, nem lennének kedvencek és ellenségek, mint az orbáni politikában. Meg akarjuk szüntetni az erdélyi magyarok tudatos politikai megosztását, azt a gyűlöletexportot, melynek gyakorlatát a Fidesz nem 2010-ben, hanem már sokkal előbb elkezdte.

Együtt: Az Együtt már jelenleg is folyamatos, élő kapcsolatot ápol számos civil szervezeten túl az RMDSZ és az EMNP számos politikusával és vezetőjével. Ennek szélesítését folytatni kívánjuk, elismerve az ügyben döntő szereppel bíró RMDSZ kiemelt státuszát. Mi minden olyan szervezettel partnerségre törekszünk, akik ugyanerre nyitottak velünk.

E viszony, viszonyok ápolása kétoldalú, pártközi kapcsolatépítéssel és a MÁÉRT átlátható és tervezhető működtetésével valósítható meg.

Fidesz-KDNP: Nem válaszolt.

Jobbik: Kormánypártként majd partneri kapcsolatra kell törekednünk minden olyan külhoni magyar politikai közösséggel, amely mögött magyar emberek szavazatai, támogatása, bizalma áll. Ennek sikere eddig sem rajtunk állt.

A Fidesszel szemben azonban mi nem csatlósokat és vazallusokat látunk a határon túli magyarok szervezeteiben, akik majd minket képviselnek Erdélyben, hanem partnereket, akik az erdélyi magyarokat képviselik Budapesten. A helyi magyar pártok jelenleg csak az első képviseletet látják el, a másodikat a legkevésbé sem.

Szívünkhöz, habitusunkhoz mindezekkel együtt is nyilvánvalóan az Erdélyi Magyar Néppárt következetesen autonomista politikája közelebb áll, mint azé az RMDSZ-é, amelynek elnöke szívesen látja és megvendégeli a kettős állampolgárság ellen annak idején uszító MSZP vezetését, de Vona Gábor látogatását elhibázottnak tartja. Ugyanez áll a az RMDSZ platformjává töpörödött MPP-re is. Az erdélyi magyarság számára fontos kérdések sikerre vitelében tehát

mindenkivel készek vagyunk együttműködni.

Még akkor is, ha valamely párt képviselői ettől most elzárkóznak. Az előzmények ismeretében ez bizonyára egyikünk számára sem lesz könnyű, de nem lesz más helyes út.

LMP: Évek óta kölcsönös partneri viszony áll fenn az LMP és az összes romániai magyar párt között, ezt csak erősíteni tudjuk.

Momentum: A Momentum számára nem elfogadható a magyar érdekképviseletet végző pártok, szervezetek alárendeltként való kezelése. Kötelességünknek tartjuk, hogy minden demokratikus felhatalmazással bíró magyar politikai erővel kapcsolatot ápoljunk, és demokratikus módon bevonjuk a döntéshozatal mechanizmusaiba más magyar szervezetekkel együtt.

MSZP: A külhoni magyar szervezetekhez fűződő viszonyban mi a be nem avatkozás, a kölcsönös felelősségvállalás és az egyenlő közelségtartás elveire alapozzuk politikánkat és gyakorlatunkat.

Az MSZP korábban sem avatkozott be sem a külhoni magyar szervezetek közötti versengésbe, sem az egyes szervezetek belső életébe, döntéseibe, s a jövőben is így cselekszik. A fenti elvek jegyében mi mindenkor egyenjogú partneri viszonyra törekszünk. Ennek szellemében meggyőződésünk, hogy a magyar politika mindenkori partnerei azok a szervezetek, amelyeket a szomszédos országokban lezajlott választásokon a külhoni magyar közösségek szavazataival legitimáltak.

Mi a külhoni magyar szervezetek képviselőivel folytatott érdemi konzultációra törekszünk. Hatalomra kerülve véget kell vetnünk a megosztás és a manipuláció politikájának. Készen kell állunk a türelmes építkezése, a párbeszédre, az együttműködésre. Készen kell állunk a magyarság közös sikereire!

A sorozat következő részét holnap publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Magyarországi pártok és az erdélyi magyar politikai képviselet. Választási vitasorozat, 7. rész appeared first on Átlátszó Erdély.

Kilenc kérdést tettünk fel a nagyobb magyarországi pártoknak – a válaszok megkönnyítik a döntést azok számára, akik szavazni készülnek április 8-án.

Bár szinte mindegyik magyarországi párt kampányol Erdélyben, és kisebb-nagyobb mértékben számít is erdélyi szavazatokra, az erdélyi szavazók nem tudják, melyik párt mit gondol egy sor, határon túli magyarságot érintő kérdésről. Sorozatunk célja bemutatni a magyarországi pártok határon túli magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit, és egyfajta vitafórumot biztosítani ezeknek.

Így dolgoztunk

Kilenc, határon túli magyarságot érintő kérdéssel fordultunk a nagyobb magyarországi pártokhoz (Demokratikus Koalíció, Együtt-PM, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), és arra kértük őket, vázolják pártjuk álláspontját 500, de legfeljebb 1000 leütésnyi terjedelemben.

A megkeresett pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt, annak ellenére, hogy a honlapon megadott hivatalos e-mail cím mellett Hidvéghi Balázst, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős korábbi stratégiai igazgatóhelyettesét, jelenlegi kommunikációs igazgatóját külön is megkerestük.

A válaszok a pártok neve szerinti ábécérendben olvashatóak.

A sorozat eddigi részei:

Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?

Változtatnának-e az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati jogán?

Kell-e változtatni a határon túlra irányuló támogatási rendszeren?

Határon túli fiatal családok áttelepítése Magyarországra

A romániai kisebbségi jogok és alkalmazásuk

A hatodik kérdés:

Támogatják a székelyföldi autonómia-törekvéseket? Ha igen, miért? Ha nem: miért nem?

Demokratikus Koalíció: A székelyföldi autonómia-követelések következetlenek, láthatóan olcsó politikai populizmus mozgatja a hangadóit. Ezt semmiképp sem támogatjuk. Viszont támogatnánk azokat az autonómia-elképzeléseket, melyeket korábban az RMDSZ még koalíciós pártként letett az asztalra, és amelyeknek számos elemét képes volt meg is valósítani.

Együtt: Alapvetően minden olyan autonómia-törekvést támogatunk, amely összhangban van a nemzetközi és uniós joggal, és bírja az érintett kisebbségi közösségek tagjainak támogatását, beleértve legitim politikai képviseletük politikai támogatását is. A kulturális és a területi autonómia kérdései a román belpolitikában és a romániai magyar belpolitikában is hullámszerűen kerülnek fel és le a napirendről, így e területen alapvetően a „semmit róluk nélkülük” álláspontján vagyunk. Tehát ha ez a kérdés a romániai magyarság képviselői számára fontos, akkor számunkra is fontos.

Fidesz-KDNP: Nem válaszolt.

Jobbik: Természetesen. A Jobbik alapítása óta támogatja az összes külhoni magyar nemzetrész autonómia-törekvéseit, ez eddig minden választási programunkban szerepelt, így a mostaniban is benne van. A szórvány részére kulturális autonómiát, a tömb, így a Székelyföld részére is területi autonómiát tartunk kívánatosnak. Persze ezt mondják a kormánypártok is, de semmilyen lépést ennek érdekében sem a nemzetközi szervezetekben és fórumokon, sem a kétoldalú kapcsolatokban nem tettek.

Úgy gondoljuk, hogy a környező államok félelmeivel és sokszor politikai alapú hangulatkeltésével ellentétben bármely nemzeti közösség autonómiája az adott országot nem gyengíti, hanem éppen erősíti. Kiváló példa erre Dél-Tirol, amely a ‘40-es, ‘50-es években Olaszország egyik legszegényebb tartománya volt, ma pedig az egyik leggazdagabb, ahol az elszakadni vágyó függetlenségiek csupán törpe kisebbséget alkotnak a helyi parlamentben.

Ezért is tartjuk nagyon szomorúnak, hogy a rendszerváltás óta még csak értelmes párbeszéd sem kezdődött a székely autonómia kapcsán Bukaresttel.

Ez pedig nemcsak a román politikai elit felelőssége, hanem a magyaré is.

LMP: Az LMP politikai közössége határozottan kiáll Székelyföld autonómiatörekvései mellett. Értékalapú nemzetpolitikánk alapvetése ez. Székelyföld történelmi, kulturális, politikai hagyományait így tudjuk a leghatékonyabban megőrizni.

Momentum: A Momentum nem kívánja Budapestről diktálni a helyi szinten működő megoldásokat, ezért az elsődleges kritérium az, hogy a helyi magyar közösség számára létezzen az autonómia iránti igény. Ott, ahol igényli a közösség az autonómiát, ott támogatjuk azt, és elősegítjük a külföldi képviseletet. Mivel a teljes egyenjogúság eléréséhez szükséges lehet, az érdekvédelmet szolgáló nyomásgyarkorlás is feladata lehet Magyarországnak.

MSZP: Sok és gyakorta áldatlan vita folyik az autonómiáról. Az autonómia alapja az EU-ban is alapelvként kezelt önkormányzatiság és szubszidiaritás eszméje. Egy eszköz, amellyel a külhoni magyarság szülőföldjén megalapozhatja gazdasági és kulturális fejlődését, megteremtheti megmaradásának anyagi, politikai és jogi feltételeit és garanciáit.

Mi egyértelműen támogatjuk és teljesen jogos igénynek tartjuk a külhoni magyarok személyelvű, önkormányzati, területi autonómiáját. Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján a személyi elvű, az önkormányzati-közigazgatási és a területi autonómia párhuzamos kialakítására, sajátos kombinációjára van lehetőség és szükség. Ez teljes mértékben összhangban áll az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása 11. cikkelyével. Ehhez azonban elengedhetetlenül

szükséges a többségi politikai akarat és megegyezés,

ezt egyetlen kisebbségi közösség, sem az anyaország önmagában nem tudja elérni. Nagyra értékeljük mindazt, amit Erdélyben a magyarság önszervezéssel, közösségépítéssel, egyházi és magáningatlanok visszaszerzésével (pl. közbirtokossági erdők) elért. Mindez egy-egy lépcsőfok az autonómia megteremtése érdekében.

Ugyanakkor nagyon fontos lenne, ha a Kárpát-medencében valamennyi szomszédos ország alkotmánya, törvényei területi-regionális beosztása ezt jogi erővel szavatolná, ne lehessen visszarendeződés a kisebbségi jogok terén egy-egy kormányváltásnál.

A szülőföldön való méltó megélhetéshez, nyelvük, hagyományaik, kulturális sajátosságainak megőrzéséhez saját intézményrendszerre és egzisztenciára van szükségük. Ezt Magyarország részéről a célok megvalósítását támogató nemzetpolitikával és szomszédságpolitikával, valamint a szomszédos államok által biztosított kisebbségpolitika és autonómiák megteremtésével lehet elérni. Autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés!

A sorozat következő részét holnap publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Ki támogatja a székelyföldi autonómia-törekvéseket? Választási vitasorozat, 6. rész appeared first on Átlátszó Erdély.

Kilenc kérdést tettünk fel a nagyobb magyarországi pártoknak – a válaszok megkönnyítik a döntést azok számára, akik szavazni készülnek április 8-án.

Bár szinte mindegyik magyarországi párt kampányol Erdélyben, és kisebb-nagyobb mértékben számít is erdélyi szavazatokra, az erdélyi szavazók nem tudják, melyik párt mit gondol egy sor, határon túli magyarságot érintő kérdésről. Sorozatunk célja bemutatni a magyarországi pártok határon túli magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit, és egyfajta vitafórumot biztosítani ezeknek.

Így dolgoztunk

Kilenc, határon túli magyarságot érintő kérdéssel fordultunk a nagyobb magyarországi pártokhoz (Demokratikus Koalíció, Együtt-PM, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), és arra kértük őket, vázolják pártjuk álláspontját 500, de legfeljebb 1000 leütésnyi terjedelemben.

A megkeresett pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt, annak ellenére, hogy a honlapon megadott hivatalos e-mail cím mellett Hidvéghi Balázst, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős korábbi stratégiai igazgatóhelyettesét, jelenlegi kommunikációs igazgatóját külön is megkerestük.

A válaszok a pártok neve szerinti ábécérendben olvashatóak.

A sorozat eddigi részei:

Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?

Változtatnának-e az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati jogán?

Kell-e változtatni a határon túlra irányuló támogatási rendszeren?

Határon túli fiatal családok áttelepítése Magyarországra

Ötödik kérdés:

Mi a vélemény a romániai kisebbségeket illető jogrendszerről, valamint arról, ahogy ezeket a törvényeket jelenleg alkalmazzák?

Demokratikus Koalíció: Amióta a Fidesznek hála az RMDSZ politikai befolyása szinte a nullára csökkent – legfeljebb az önkormányzatokban képes olykor megjelenni, a bukaresti nagypolitikában ma már csak üres nyilatkozatok szintjén –, a párt azon korábbi jelentős képessége, hogy a magyarság számára előnyös döntések szülessenek a törvényhozásban, már a múlté. Ráadásul az érvényben lévő törvényeket is egyre gyakrabban hágja át a mai bukaresti kormányzat.

Együtt: A kisebbségvédelmi egyezmények és az uniós szabályok maradéktalan betartásától még sajnos messze vagyunk Romániában. Így kulcsfontosságú a folyamatos küzdelem a jelenlegi status quo minimálisan védelme, de leginkább bővítése és kiszélesítése érdekében. A nyelvhasználat, a kulturális identitásőrzés, az intézményműködtetés területén hullámszerűek és belpolitikailag érdekvezéreltek a román politikai elit akciói mindkét irányban, ezekkel szemben fel kell lépni, partnerségben a határon túli magyarság legitim szervezeteivel.

A kisebbségvédelem jogintézményeinek alkalmazása és bevezetése érdekében a mindenkori magyar kormánynak aktívan és a tárgyalóasztalok mellett kell fellépnie.

Fidesz-KDNP: Nem válaszolt.

Jobbik: Itt alapvetően két probléma van. A hézagos és meglehetősen hiányos, de egyébként létező nyelvhasználati, vagyon-visszaszármaztatási vagy éppen oktatási és kulturális jogok gyakorlati megvalósulását a hatóságok mondvacsinált indokokkal akadályozzák. Klasszikus példa erre, hogy bár lehetőség volna magyar nyelvű ügyintézésre, magyar nyelvű formanyomtatványok nem állnak rendelkezésre, mert nem küld a központ mondván, hogy nincs pénz rá.

A Jobbik részéről úgy gondoljuk, hogy a külhoni magyarság jogos igényeit, mint a magyar nyelvhasználathoz, magyar nyelvű ügyintézéshez, oktatáshoz, kulturális élethez való jog és a mindezeket egyedül garantálni tudó autonómia a mindenkori magyar kormánynak erkölcsi kötelessége képviselni mind a kétoldalú, mind pedig a nemzetközi fórumokon.

Ezt viszont a Fidesz és Orbán Viktor soha nem teszik meg. Az ugyanis kevés, ha ezekben egymás között egyetértünk, de kifele

a kormány semmit nem tesz azért, hogy segítse a jogbővítést és a meglévő jogok betartását.

LMP: Mint sok másban, ebben is a törvény és a gyakorlat eltér, a magyar kisebbség kárára. Minden fórumon felléptünk eddig is, és a jövőben is fellépünk minden olyan törvény és cselekedet ellen, amely alkalmas a magyar kisebbségek jogainak csorbítására, megfélemlítésre. Bízunk benne, hogy a Minority Safepack – melyet a kezdete óta támogatunk – eléri a célját, és európai szinten is lehetőség lesz jogvédelemre.

Momentum: A romániai kisebbségeket illető jogrendszert Romániában a hatóságok látható módon rugalmasan kezelik, elsősorban a magyar kisebbség ellenében. A Momentum Magyarországa kiáll a romániai magyarok jogaiért, államközi és nemzetközi szinten is.

MSZP: Anélkül, hogy egy szomszédos ország jogrendszerét minősítenénk, érdemes azokra az ügyekre, kisebbségi jogsértésekre koncentrálni, amelyekre a romániai magyarság tényleges támogatottsággal bíró szervezetei is felhívják a figyelmet.

A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Iskola ellehetetlenítésére tett törekvések többet jelentenek egy oktatási intézmény megszüntetésének szándékánál, akár az önálló magyar oktatási intézmények elleni hadjárat részeként is értelmezhető.

Aggasztó az erdélyi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítása,

a korábban jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanok tulajdonjogának megkérdőjelezése. Továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata, annak ellenére, hogy a törvények által biztosított az önálló magyar főtanszék létrehozása. Egyre gyakrabban korlátozzák a magyar közösség szimbólum-és anyanyelvhasználatát, és egyre gyakoribb a kisebbségellenes hangulatkeltés Romániában.

A sorozat következő részét hétfőn publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post A romániai kisebbségi jogok és alkalmazásuk. Választási vitasorozat, 5. rész appeared first on Átlátszó Erdély.

Kilenc kérdést tettünk fel a nagyobb magyarországi pártoknak – a válaszok megkönnyítik a döntést azok számára, akik szavazni készülnek április 8-án.

Bár szinte mindegyik magyarországi párt kampányol Erdélyben, és kisebb-nagyobb mértékben számít is erdélyi szavazatokra, az erdélyi szavazók nem tudják, melyik párt mit gondol egy sor, határon túli magyarságot érintő kérdésről. Sorozatunk célja bemutatni a magyarországi pártok határon túli magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit, és egyfajta vitafórumot biztosítani ezeknek.

Így dolgoztunk

Kilenc, határon túli magyarságot érintő kérdéssel fordultunk a nagyobb magyarországi pártokhoz (Demokratikus Koalíció, Együtt-PM, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), és arra kértük őket, vázolják pártjuk álláspontját 500, de legfeljebb 1000 leütésnyi terjedelemben.

A megkeresett pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt, annak ellenére, hogy a honlapon megadott hivatalos e-mail cím mellett Hidvéghi Balázst, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős korábbi stratégiai igazgatóhelyettesét, jelenlegi kommunikációs igazgatóját külön is megkerestük.

A válaszok a pártok neve szerinti ábécérendben olvashatóak.

A sorozat eddigi részei:

Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?

Változtatnának-e az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati jogán?

Kell-e változtatni a határon túlra irányuló támogatási rendszeren?

A negyedik kérdés:

Mi az álláspont arról az informálisan több ízben felmerült ötletről, miszerint a magyar állam középtávon a magyarországi demográfiai deficitet erdélyi magyar, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok, családok magyarországi áttelepedésének elősegítésével pótolhatná?

Demokratikus Koalíció: Ez a politika mindennél jobban leleplezi a Fidesz kétarcúságát. Ha szorgalmazzuk az ottani értelmiség áttelepülését, akkor pár évtizeden belül megszűnik mindenütt a magyar közösség, mert szellemi elit nélkül nincs esély a megmaradásra egy ennyire globalizált és versennyel telített világban, mint a mai. Ráadásul tudjuk, a Magyarországra áttelepülők jelentős számban fordítanak hátat Magyarországnak is, és távoznak nyugatra.

Együtt: Nem az 1990-es években vagyunk. A magyar nemzeti érdek a szülőföldön való boldogulás feltételeinek kikényszerítése és megteremtése. Sajnos, jelenleg Magyarország nem annyira vonzó sem politikailag, sem gazdaságilag, jövedelmileg, hogy egy ilyen vonzás reális lenne. De ha megváltozna is a magyar politikai és gazdasági helyzet, akkor is a szülőföldön való boldogulást támogatjuk. Ezzel együtt ha valaki Magyarországra kíván költözni, akkor nyitottan, szabályozottan és adminisztratív akadályozás nélkül kell fogadni a határon túli magyarság köréből (is).

Fidesz-KDNP: Nem válaszolt.

Jobbik: Ez az ötlet az elmúlt évtizedekben többször előkerült, legutóbb Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója vetette fel elsősorban a szórvánnyal kapcsolatosan. Mi ez ellen – számos külhoni közéleti szereplővel együtt – tiltakoztunk, mi magunk a kormánynál többször is rákérdeztünk, hogy a támogatják-e ezt az úgynevezett gyöngyhalász-tervet. Szerencsére mindannyiszor tagadták, hogy így lenne.

Természetesen a háború és a nélkülözés elől menekülő kárpátaljai magyarokat be kell fogadnunk, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél hamarabb visszatérhessenek szülőföldjükre.

Az egyre szomorúbb számokat produkáló magyarországi demográfiai deficitet pedig nem a külhoni magyarok áttelepítésével, hanem a magyar házaspárok, családok, gyermekek és szülők támogatásával, valamint az Orbán-kormány (és az őt megelőző kormányok) politikája miatt külföldre menekültek hazacsábításával kell megoldani. A családtámogatás tekintetében a Fidesz komoly eredményeket tud felmutatni, ezeket természetesen meg kívánjuk őrizni.

LMP: Az LMP-nek olyan programja van, amellyel minden magyar család jól jár, legyen határokon belül vagy kívül.

A mi programunk nem áttelepítésekben gondolkozik,

hanem egységes magyar család- és ifjúságpolitikában. Az a kormány, amely a külhoni magyarság csökkenését, elszívását erősíti, azt biztatja, az felelőtlen. Ezért szükséges az egész Kárpát-medencében a lehető legjobb életminőséget létrehozni és elérni, hogy ne legyen szükségszerű az elvándorlás.

Momentum: A Momentum álláspontja szerint fontos a szülőföldön boldogulás támogatása, a magyarországi demográfiai helyzetet pedig mindenekelőtt a nyugatra vándorlás mérséklésével, méltányos családtámogatási rendszerrel, és főleg egy kiszámíthatóan működő, lehetőségekkel teli ország megteremtésével lehet javítani. Ezzel együtt természetesen megbecsüljük és örömmel fogadjuk azon határon túli honfitársainkat, akik úgy döntenek, hogy Magyarországon szeretnének boldogulni.

MSZP: Az elmúlt évek gyakorlatához képest gyökeres változtatásokra van szükség. Nem akarunk visszatérni a 2010 előtti állapothoz, de a mostani magyarságpolitika sem folytatható. Az elmúlt nyolc évben alapértékeket sértettek meg, és ezeket kell megerősítenünk. Vissza kellene térnünk ahhoz a közmegegyezéses alapvető célhoz, hogy a külhoni magyaroknak legyen szülőföldön méltó emberi megélhetése.

Az MSZP a leghatározottabban kiáll a magyarságpolitika azon alapelve mellett, miszerint a határon túli magyaroknak szülőföldjükön kell méltó emberi megélhetést, boldogulást biztosítani. A magyarságpolitika meghatározó feladata a határon túli magyarság nemzeti önazonosságának, anyanyelvének, kulturális hagyományainak szülőföldjén történő megőrzése, fejlesztése, társadalmi-gazdasági emancipációja, méltó emberi megélhetésének segítése, valamint a Kárpát-medencei magyar integráció ösztönzése.

Aki határon túli fiatalok, családok Magyarországra történő szervezett áttelepedését szervezi és támogatja – felrúgva egy rendszerváltás idején kialakított nemzeti konszenzust, lenullázva a magyar-magyar kapcsolatok és támogatáspolitika (egzisztenciateremtés, közösség- és intézményépítés, autonómia-szigetek) eddigi eredményeit –, kiüresíti a Kárpát-medencét. Ez nemzetárulásnak tekinthető.

Sajnos azt is láthattuk, hogy a jelenlegi kormány a nemzetegyesítés/nemzeti együttműködés címszava alatt politikailag és egzisztenciálisan

egyre inkább Magyarországhoz kívánja kötni a határon kívül élő közösségeket.

A jelenlegi kormány számára nem fontos a külhoni magyarság erős parlamenti, önkormányzati jelenléte a lakóhelyén, sőt gyanakvással tekint a magyar pártok kormányzati részvételére.

Az Országgyűlés elnöke nem magyar, sőt kollaboráns erőknek, nemzetárulóknak nevezte a kormányzati szerepet vállaló határon túli vezetőket. Ezzel azt a hamis és veszélyes illúziót kelti, hogy a szomszédos országokban élő magyarság problémáit Magyarország önállóan meg tudja oldani, a megmaradásukat, az önazonosságukat szolgáló nyelvi, kulturális jogaikat biztosítani tudja.

A sorozat következő részét holnap publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Határon túli fiatal családok áttelepítése Magyarországra. Választási vitasorozat, 4. rész appeared first on Átlátszó Erdély.

Kilenc kérdést tettünk fel a nagyobb magyarországi pártoknak – a válaszok megkönnyítik a döntést azok számára, akik szavazni készülnek április 8-án.

Bár szinte mindegyik magyarországi párt kampányol Erdélyben, és kisebb-nagyobb mértékben számít is erdélyi szavazatokra, az erdélyi szavazók nem tudják, melyik párt mit gondol egy sor, határon túli magyarságot érintő kérdésről. Sorozatunk célja bemutatni a magyarországi pártok határon túli magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit, és egyfajta vitafórumot biztosítani ezeknek.

Így dolgoztunk

Kilenc, határon túli magyarságot érintő kérdéssel fordultunk a nagyobb magyarországi pártokhoz (Demokratikus Koalíció, Együtt-PM, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), és arra kértük őket, vázolják pártjuk álláspontját 500, de legfeljebb 1000 leütésnyi terjedelemben.

A megkeresett pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt, annak ellenére, hogy a honlapon megadott hivatalos e-mail cím mellett Hidvéghi Balázst, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős korábbi stratégiai igazgatóhelyettesét, jelenlegi kommunikációs igazgatóját külön is megkerestük.

A válaszok a pártok neve szerinti ábécérendben olvashatóak.

A sorozat eddigi részei:

Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?

Változtatnának-e a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogán?

A harmadik kérdés:

Kell-e változtatni a jelenlegi, határon túlra (és különösképp Erdélybe) irányuló támogatási rendszeren, és ha igen, hogyan?

Demokratikus Koalíció: A jelenlegi támogatáspolitika a magyarországihoz megtévesztően hasonló oligarchisztikus viszonyokat teremtett; a magyar adófizetők pénzén a Fidesz a határon túlra is exportálta a maffiaállamra oly jellemző kapcsolatrendszerét. Ez tűrhetetlen. Olyan új koncepció, szabályozás és projektmenedzselés kell, mely nem egy magyarországi párt, hanem a magyar állam érdekeit jeleníti meg határon túli közegben. Három támogatandó területre koncentrálna a DK egy ilyen új szabályozást: a kultúra megőrzésére és gyarapítására, az autonómia kiépülésére, valamint a határon túli magyar közösségek európai integrációjára.

Együtt: A mai rendszer sajnos minden korábbinál átláthatatlanabb, személyre és partnerre szabottabb, sokszor ötletszerű, világnézetileg nem törekszik semlegességre, kiegyensúlyozottságra, így átalakítandó. Örvendetes ugyanakkor, hogy bővültek a források, bár számunkra sem pontosan ismert a jelenlegi tényleges támogatások teljes volumene.

Egy új helyzetben normatív, 2-4 évre szóló, átfogó támogatási megállapodásokat kellene kötni az intézményi partnerekkel. Ennek egyeztetésébe a kibővített és nem diszkriminatívan szervezett MÁÉRT-et is be kell vonni. A projektek kiválasztásában átlátható pályázati megoldásokat javaslunk alkalmazni.

Az oktatási-nevelési célú támogatást át kell alakítani, az Együtt inkább a kimenet-oldali támogatást (tényleges nyelvtudás) preferálja az univerzalisztikus fejpénz helyett, és fontosnak tartja a nem szelektív intézményfenntartási támogatások megerősítését is az identitásőrzés és az oktatás területén.

Fidesz-KDNP: Nem válaszolt.

Jobbik: A Jobbik 2010 óta szorgalmazza a nemzetpolitikai célú támogatások növelését. Ezért is örültünk és támogattuk az elmúlt években elindult gazdaságfejlesztési programokat, mint ahogyan a kulturális és oktatási támogatások növelését, illetve az olyan programok elindulását, mint a Petőfi Sándor és a Kőrösi Csoma Sándor.

Sajnos azonban a hazai viszonyokhoz hasonlóan a külhoni támogatások egy részét is átszövi a korrupció, itt elég talán csak az Erdélyi Átlátszó által feltárt tusványosi kempingfelújítási mutyira utalni, amellyel a az Országgyűlésben több alkalommal mi is foglalkoztunk, sőt néhány szálon tovább is vittünk.

Ezt mindenképp megszüntetnénk, hisz a külhoni magyarok támogatásának nemes célját ezzel nem szabad devalválni, pláne támadhatóvá, zsarolási alappá tenni akár itthon, akár a környező államokban. Ugyanakkor természetesen

a korrupciótól megtisztított támogatási programokat tovább működtetnénk,

sőt bizonyos esetekben még növelnénk is a támogatási összegeket, például az oktatási-nevelési támogatások évtizedek óta változatlan összege esetében. Emellett radikálisan csökkenteni kell az egyedi kérelmek alapján, nem nyílt pályázatokon kiosztható összegek arányát is, hiszen ez is a mutyizás egyik melegágya.

LMP: Felelős nemzetpolitikával a támogatásoknak a helyi közösségeket kell céloznia. A külhoni helyi gazdaságfejlesztés, családok támogatása, oktatás és kultúra támogatása elengedhetetlen, de ezt átláthatóan, a helyi közösség bevonásával lehet és kell a leghatékonyabban tenni. Olyan helyi, közösségi központokra van szükség, amelyekkel elkerülhető az a támadási felület, hogy politikai hovatartozás határozza meg a támogatás mértékét. Emellett erősíteni kell az ún. CBC (cross-border cooperation, határmenti együttműködési) programokat, amelyeket az EGTC keretében az EU is támogat, mert álláspontunk szerint ezek jelenleg nagyon el vannak hanyagolva, és fenntarthatósági szempontból is fontosak.

Momentum: A határon túlra irányuló támogatások eddigi átlag összegén nem változtatunk számottevően, leszámítva a közelmúlt nagy ugrásait, de az elosztás módszerén szükséges módosítani. A jelenlegi rendszer, amint arról az Átlátszó Erdély is többször írt, átláthatatlanul oszt el jelentős összegeket. Ahhoz, hogy valódi támogatást tudjon nyújtani Magyarország a magyar közösségeknek, átlátható és teljesítményhez, szükségletekhez igazodó elosztásra van szükség,amelynek felállításához a helyi intézmények demokratikus bevonására van szükség.

Nem fenntartható, hogy Budapest önkényesen dönt.

A magyarságpolitika számunkra nem önmagában álló szakterület, hanem olyan szempontrendszer, amely a kormányzás minden területén meg kell jelenjen valamilyen formában. Ennek az átfogó rendszernek a hatékony koordinálására magyarságpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri posztot hozunk létre. A döntésekbe bevonjuk a magyar kisebbségek érdekképviseletét és a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakbizottságait.

Ezen kívül a Momentum kiemelt fontosságúnak tartja, hogy nemzetközi szinten kiterjedt lobbitevékenységet folytasson a kisebbségek jogaiért, államközi szinten pedig biztosítsa az érdekvédelmet. A Momentum számára fontos a jó államközi kapcsolat a szomszédos országokkal, de elképzelhetetlen, hogy ezért cserébe lekerüljenek napirendről a kisebbségi és nyelvi jogok.

MSZP: Az MSZP több alkalommal kezdeményezte Kárpát-medencei hosszú távú stratégia megalkotását. Azt javasoljuk, hogy hazai és külhoni magyar szakértők, szociológusok, demográfusok, közgazdászok, pedagógusok bevonásával szakmai testület dolgozza ki azt, és tegyen javaslatot egy tíz éves, a különböző támogatási területeket átfogó, Kárpát-medencei fejlesztési programra.

A program a külhoni nemzetrészek, tájegységek, települések/városok szintjére lebontva vizsgálná meg az ottani magyar közösség fennmaradásának legoptimálisabb feltételeit. A különböző nemzetrészek helyi közösségi erőforrásainak figyelembe vételével tenne javaslatot a fejlesztésekre. Javasoljuk, hogy a MÁÉRT plenáris ülése az így összeálló Kárpát-medencei fejlesztési programot vitassa meg és fogadja el. Ily módon biztosíthatnánk a támogatáspolitika szakmai folytonosságát, és

kizárhatnánk az évenként megjelenő, esetleges támogatási prioritásokat.

Ez a rendszer a különböző nemzetrészek szakmailag alátámasztott erőforrásaiból és valós szükségleteiből indulna ki, és nem a feltételezett, a Budapesten elképzelt külhoni igényekből.

Megítélésünk szerint át kell alakítani a Bethlen Gábor Alap döntéshozatali rendszerét, demokratikus módon ismét be kell vonni a külhoni magyar szakértőket a döntések előkészítésébe, a döntéshozatalba. Azt szorgalmazzuk, hogy a támogatási keretösszeg 95%-ban legyen megpályázható nyílt pályázati keret formájában. Ezáltal átláthatóbbá válna a támogatási rendszer.

A sorozat következő részét holnap publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Kell-e változtatni a határon túlra irányuló támogatási rendszeren? Választási vitasorozat, 3. rész appeared first on Átlátszó Erdély.

Kilenc kérdést tettünk fel a nagyobb magyarországi pártoknak – a válaszok megkönnyítik a döntést azok számára, akik szavazni készülnek április 8-án.

Bár szinte mindegyik magyarországi párt kampányol Erdélyben, és kisebb-nagyobb mértékben számít is erdélyi szavazatokra, az erdélyi szavazók nem tudják, melyik párt mit gondol egy sor, határon túli magyarságot érintő kérésről. Sorozatunk célja bemutatni a magyarországi pártok határon túli magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit, és egyfajta vitafórumot biztosítani ezeknek.

Így dolgoztunk

Kilenc, határon túli magyarságot érintő kérdéssel fordultunk a nagyobb magyarországi pártokhoz (Demokratikus Koalíció, Együtt-PM, Fidesz-KDNP, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), és arra kértük őket, vázolják pártjuk álláspontját 500, de legfeljebb 1000 leütésnyi terjedelemben.

A megkeresett pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt, annak ellenére, hogy a honlapon megadott hivatalos e-mail cím mellett Hidvéghi Balázst, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős korábbi stratégiai igazgatóhelyettesét, jelenlegi kommunikációs igazgatóját külön is megkerestük.

A válaszok a pártok neve szerinti ábécérendben olvashatóak.

A sorozat első része:

Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?

A második kérdés:

Az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati joga: ez ügyben mi lenne az elfogadható megoldás?

Demokratikus Koalíció: Az ilyen egyénektől az állampolgárságot nem vonnánk meg, de a szavazati jogukat igen.

Együtt: A ma hatályos szabályozást rosszul vezették be, nem törekedtek konszenzusra, hiányzott a megfelelő egyeztetés, és ez csökkentette ennek az új jogintézménynek a magyarországi politikai legitimitását, ami a Fidesz bűne.

Ugyanakkor az Együtt nem támogatja a jogfosztást, elutasítjuk az e területen tapasztalható hazai populista hangulatkeltést, és elvi alapon is egyetértünk a határainkon túl élők választójogának biztosításával, fenntartásával. A szabályozás szempontjából a lehető legrosszabbnak tartjuk, hogy magyar pártlisták között kell választaniuk az érintetteknek.

Ezzel szemben jobb megoldásnak tartjuk a speciális egyéni választókerületek (maximum 2-3 darab) vagy a speciális kislistás megoldás (2-3 mandátumos, több preferenciát is érvényesíteni engedő) bevezetését. Általánosságban olyan megoldást támogatunk, amikor a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező állampolgárok képviseletére olyan magánszemély pályázhat, aki önmaga is tagja ennek a névjegyzéknek.

Fontos volna, hogy az érintettek a saját körükből válasszanak.

A szavazatleadás alkotmányellenes jogegyenlőtlenségét a lakcímmel rendelkezők és nem rendelkezők körét érintően fel kell számolni. Támogatjuk a levélben szavazás kiterjesztését és a digitális szavazás megvizsgálását. A névjegyzékbe kerülés 10 évenkénti ismétlése a választások tisztaságát veszélyezteti, így minden határon túlinak négyévente újra kellene regisztrálnia az Együtt álláspontja szerint a névjegyzék kompaktságának fenntartása érdekében.

Fidesz-KDNP: Nem válaszolt.

Jobbik: A mostani rendszer egyrészt végtelenül igazságtalan a külföldön dolgozó magyarokkal szemben, erre számos alkalommal felhívtuk már a figyelmet, másrészt csalások sorozatát teszi lehetővé. Csak néhány példa: a regisztráció 10 évig érvényes, így akár halottak nevében is lehet szavazni, ha a magyar államot a halálesetről nem értesítik.

A levélcsomagot ráadásul nemcsak a szavazópolgár lakcímére lehet kérni, hanem akármilyen címre, ami mérsékelt képzelőerővel is elképesztő visszaélésekre ad lehetőséget. Ráadásul a regisztráció során sem ellenőrizhető a személyazonosság, így ha valaki rendelkezik olyan személy adataival, aki vélhetően nem fog szavazni, például úgy, hogy lefényképezi valamilyen indokkal az iratait, az kérheti bárhová a levélcsomagot és szavazhat is az adott illető helyett.

Miközben a Londonban mosogató sepsiszentgyörgyi magyar levélben szavazhat, hódmezővásárhelyi társának már a legközelebbi külképviseletre kell utaznia szavazni, ami sokszor több száz, de akár több ezer kilométert, rengeteg időt, költséget, munkából kiesést jelent, amit a legtöbben nem vállalnak.

Ráadásul semmilyen épeszű magyarázat nincs erre a hátrányos diszkriminációra.

Ezért a mostani rendszert felül kell vizsgálni: a magyarországi lakcímmel rendelkező, de zömmel gazdasági kényszerűségből külföldön dolgozó honfitársainknak is lehetővé kell tenni a levélszavazást, hosszabb távon pedig az elektronikus szavazást, amit a Jobbik 2022-re biztosítani kíván mind anyaországi, mind pedig Magyarországon kívül élő polgártársainknak. Ez nemcsak a csalásokat akadályozná meg, de mindenkinek lehetővé tenné, hogy kényelmesen és gyorsan szavazhasson.

LMP: Elfogadhatatlan ez a mostani, borzasztóan diszkriminatív és magyarokat megosztó, egymás ellen fordító jogi helyzet, hogy a külföldre vándorolt magyarok nem szavazhatnak levélben. De az egész választási rendszer aránytalan és módosításra szorul.

Momentum: A külhoni magyarok jelenleg gyakorlatilag fél szavazattal rendelkeznek. Ezért számukra saját választási kerületet hozunk létre, hogy ne csak listás szavazatot tudjanak leadni. Azon magyarok számára, akik külföldön dolgoznak, ott élnek, szintén lehetővé tesszük a levélben szavazást, a 2018-as választásokon pedig telekocsi alkalmazással segítjük őket, hogy eljussanak az urnákhoz.

MSZP: Az MSZP, a DK és több más ellenzéki párt által 2013. március 22-én elfogadott megállapodás egyértelműen rögzíti, hogy „a szerzett jogokat visszavenni nem lehet, ám – gondosan, átlátható módon egyeztetve a tényleges társadalmi támogatottsággal bíró szervezetek képviselőivel – a legellentmondásosabb kérdéseket (pl.: a hazai választásokon való részvétel) tisztázni kell.” Az MSZP továbbra is tartja magát ehhez az állásponthoz, azaz a határon túl élők szavazati joga olyan szerzett jog, melyhez a párt nem kíván hozzányúlni, így azt nem kell újragondolni.

Két területen azonban módosítani kívánjuk a jelenlegi szabályozást: A szavazati jogot meg kell tölteni tartalommal! A szomszédos országok magyar közösségei jelenleg nem a saját jelöltjeikre, hanem a magyar pártok listáira szavazhatnak. Így

nem tudhatják, hogy szavazataikkal kiket juttatnak be a magyar Országgyűlésbe.

Az így bejuttatott képviselő nem képviselheti majd a választóinak érdekeit, hiszen saját frakciójának szabályai vonatkoznak rá.

Olyan rendszerre van szükség, amellyel mind a külhoni magyarok, mind pedig az anyaországiak nyernek, azaz a külhoni magyarok ugyanolyan szavazati joggal rendelkeznek, mint az anyaországiak, saját jelöltjeikre szavaznak és azokat juttatják be az Országgyűlésbe. Számos ország gyakorlatával összhangban meg kell vizsgálnunk, hogy úgy szabályozzuk a külhoniak szavazati jogát, hogy szavazatukat egy külhoni listára adják le, és külön választókerületek létrehozásával saját egyéni jelöltjeikre szavazzanak.

Meg kell szüntetni azt a megkülönböztetést, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező határon túli magyarok levélben is szavazhatnak, míg a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok csak a magyar külképviseleteken adhatják le a szavazatukat. Megfelelő biztonsági garanciák beépítésével vagy a magyarországi lakcímmel rendelkező, külföldön munkát vállalók számára ki kell terjeszteni a levélszavazás lehetőségét, vagy a határon túli magyarság is csak a külképviseleteken adhassa le a szavazatát.

A sorozat következő részét holnap publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Változtatnának-e a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogán? Választási vitasorozat, 2. rész appeared first on Átlátszó Erdély.