Iohannis két mandátuma alatt viszont kiderült: a politikus hallgatag komolysága végtelen cinizmust takar. Az Átlátszó Airday podcastben Kiss Anna Borbáth Endre politológussal, a Heidelbergi Egyetem oktatójával beszéli át a Iohannis-évtized történéseit. Illetve azt, hogyan hatott a romániai társadalomra, a politikával és a politikusokkal szemben támasztott elvárásainkra, hogy az ígéretes államfő magára hagyta a választóit, miközben teljesen rátelepedett a pártjára és a közpénzből fizetett luxusra.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

03:50 Mi a dolga az államfőnek Romániában?

07:00 Nagyszeben sztárpolgármestere Băsescu akarata ellenére vált országos politikussá.

17:00 Iohannis első politikai botránya: a Colectiv-tragédiával kierőszakolt kormányváltás

22:20 „Az én kormányom”: Dacian Cioloș és technokrata kormányának a kudarca

24:28 Miért aratott fölényes győzelmet a PSD 2016 végén a választási csalásért akkor már elítélt Liviu Dragneával?

28:10 Iohannis élére áll és kihasználja a PSD-ellenes #rezist tüntetéseket.

32:28 Egyre nyilvánvalóbb a titkosszolgálatok befolyása az igazságszolgáltatásra; Iohannis megpróbálja elkenni, és él a titkosszolgálatok által biztosított hatalommal.

37:30 PNL PSD: Klaus Iohannis szerepe ebben a kapcsolatban

41:21 Az ex-tanár Iohannis első reformja, a România Educată, a Képzett Románia kudarca

44:50 Iohannis külpolitikai sikerei: az USA és a NATO Romániában; schengeni csatlakozásunk

54:00 A politikus, akiben mindenki azt lát, amit szeretne

55:44 A „mély állam”

58:00 Hogyan győzte le Iohannis fölényesen Viorica Dăncilát a 2019-es elnökválasztáson?

1:05:00 A Covid-járvány és az oltásbotrányok

1:07:55 „Jo napot kivanok, peszede”: mit jelentett ez a román és a magyar politikai közösségben?

1:11:55 A PSD és a PNL nyilvános összeborulása; mire kellett Iohannisnak Nicolae Ciucă tábornok, és hogyan árt vele a PNL-nek?

1:21:52 Az orosz-ukrán háború Iohannis csendjében – az államfő teljesen elszakadt a választóitól.

1:27:00 Luxusvilla, külföldi utak, magánrepülőzés közpénzből: legalizált korrupció koronázza meg a Iohannis-évtizedet. Politikai öröksége: csalódás, bizalmatlanság, politikai apátia, a demokrácia leépítése.

The post Az üresség forradalma: Klaus Iohannis tíz éve appeared first on Átlátszó Erdély.

Régóta várja mindenki a jelenléti oktatás újrakezdését, a minisztériumi rendelet mégis komoly fejfájást okoz. A probléma az, hogy a pandémia ideje alatt a diákok és tanárok is felmondták kolozsvári albérleteiket. Most egyik napról a másikra kell szállást találni az igencsak borsos kolozsvári lakáspiacon.

Az Oktatási és az Egészségügyi Minisztérium március 8-án adta ki azt a rendeletet, amely az oktatási intézményekben visszavonja az összes járványügyi korlátozást. Ez azt jelenti, hogy a romániai iskolák és az egyetemek is vissza kell térjenek a pandémia előtti oktatási formához. A kormányrendelet egy napra rá, március 9-től lépett érvénybe.

Ez nem kis fejfájást okozott. Az egyetemeken lehetetlen egyik napról a másikra átállni félév közepén: bentlakási helyeket (újra)osztani, órarendeket átrendezni, tantermeket újraosztani a megnövekedett igények szerint. Ezért a minisztérium engedményt tett: minden egyetem eldöntheti, mennyi időre van szüksége az átálláshoz.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szenátusa két hetet szavazott meg, így március 28-án indítják újra a jelenléti órákat. A szenátusi rendelet április 4-ig ad haladékot azoknak a karoknak, amelyek nem tudnak március végére átállni a jelenléti oktatásra.

„A szülők nem voltak felkészülve arra, hogy egy ilyen felfoghatatlan és átgondolatlan döntés születik a félév közepén. Ilyen nagy gazdasági terhet nem tudnak elviselni a családok. A gyermekemtől hallottam, hogy van több tucat diáktársa, akik kénytelenek lesznek abbahagyni az egyetemi tanulmányaikat, mivel a családjaik sajnos képtelenek fedezni ezeket a váratlan költségeket. Tudunk olyan szülőről is, akinek a COVID járvány alatt megszűnt a munkahelye, kénytelen volt új munkahelyet találni, viszont a jelenlegi Oroszországgal szembeni szankciók miatt újra munkanélkülivé vált”

— ezekkel a halmozott problémákkal kereste meg az Átlátszó Erdélyt egy szülő, akinek a gyermeke a BBTE Pszichológia Karán tanul.

Megkerestük Soós Annát, a BBTE rektorhelyettesét, Kovács Dávidot, a BBTE társadalomtudományokért felelős diákszenátorát és Antal Dobra Józsefet, a Pszichológia Kar diákképviselőjét és Hatos Attilát, a KMDSZ elnökét.

A lapunkat megkereső szülő pontosan összegzi, hogy milyen akadályokkal kerültek szembe az egyetemisták. Elsősorban lakást kell szerezniük Kolozsváron. Az elmúlt egy-két hétben több ezer diáknak kellett lakást keresnie az egyetemi központokban, a hirtelen kereslet miatt nőttek a lakbérek is. Sok család nem engedheti meg ezeket a kiadásokat a tanév utolsó három hónapjára úgy, hogy általában egy éves szerződéseket kötnek a lakások (vagy szobák) bérlésekor. Gyakorlatilag sokan úgy fizetnek lakbért nyárra, hogy nem is tartózkodnak a városban. Az egyetemi bentlakások befogadóképessége pedig elenyésző a hallgatók számához képest.

„Éppenhogy csak pár nappal vagyunk “túl” egy világjárványon, egy velünk szomszédos országban éppen háború dúl, ami bármikor eszkalálódhat egy világháborúvá. Ilyen körülmények között hogyan írjon alá bárki is minimum fél éves (de inkább egy éves az átlagos) albérleti szerződést?” – tette fel a kérdést a panaszos szülő.

A fenti problémák az olyan tanárokra is érvényesek, akik jelenleg nem tartózkodnak Kolozsváron. Közülük egyesek vendégtanárok, mások személyes körülményeik miatt nem tudják megoldani a Kolozsvárra költözést.

Ráadásul a korlátozások feloldása ellenére a járvány még mindig terjed. Azok az egyetemisták, akiknek az orvosa nem ajánlja, hogy közösségi terekbe menjenek, kénytelenek befagyasztani az egyetemi évet. Ezt megtehetik úgy, hogy nem veszítik el az idei vizsgákkal megszerzett kreditpontjaikat, és jövőre újrakezdhetik tanulmányaikat.

A távoktatás mellett sokan kezdtek el dolgozni az állandó lakhelyük közelében. Nekik most dönteniük kell a munkahely felmondása vagy a folyamatos ingázás között. Vannak olyanok is, akik időközben külföldre költöztek vagy épp fordítva, a külföldiek jelentkeztek romániai egyetemi képzésekre anélkül, hogy az országban tartózkodnának.

Diákok tüntettek a miniszter döntése ellen

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem diákszervezete (OSUBB) március 14-én tüntetést szervezett a minisztériumi rendelet ellen. A diákok is a jelenléti oktatás hívei, de a minisztériumi döntés szerintük csak káoszt okozott. A tüntetők programszövege itt olvasható, ebben arra kérik a minisztériumot, hogy adja át a döntés teljes jogát az egyetemeknek.

A tüntetésen azt skandálták, az amfiteátrumokban akarnak ülni, de csak a logikusan meghozott döntések után – „Vrem să stăm în amfiteatre, dar prin decizii calculate!” –, és jelképesen gyűjteni kezdtek Sorin Cîmpeanu miniszternek egy havi lakbért. A zsebükbe nyúltak, és megmutatták, mekkora gond az egyetemistáknak kifizetni a kolozsvári lakbéreket. Az urnákba dobált 1 lejekből nem gyűlt össze a 300 eurós összeg.

Az OSUBB felmérést is készít az egyetemisták körében annak kockázatáról, hogy félbeszakítják a tanulmányaikat. (A kérdőívet március 28. éjfélig lehetett kitölteni.) Az eredményekből már közöltek annyit, hogy a kérdőívet első nap kitöltő 2500 diák közül 1200-an válaszolták azt, hogy abba kell hagyják az egyetemi tanulmányaikat a jelenléti oktatás kötelezővé tétele miatt.

A iași-i Hallgatók Ligája (LS Iași) nemcsak tüntetést szervezett, hanem Sorin Cîmpeanu ellen bűnügyi feljelentést is tett a DNA-nál hivatali visszaélés gyanújával.

Az oktatásügyi miniszter sürgősségi rendelete nem oldja meg a káoszt

Az oktatásügyi minisztérium március 25-én, a visszaállás előtt egy hétvégével úgy döntött, hogy egy sürgősségi rendelettel ismét lehetővé teszi az online oktatást – posztolták örömmel a diákszervezetek Facebook-oldalain is (pl. itt és itt).

Cîmpeanu pontosított az Edupedu.ro-nak: az online és hibrid oktatás csak egy jövőbeli fejlesztés terve, amit leghamarabb a 2022/2023-as tanévtől tudnak érvénybe léptetni. A portál március 26-án írta meg, hogy az online oktatás bevezetéséhez előbb annak működési standardjait kell kidolgoznia a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóságnak (ARACIS). A standardok kidolgozása minimum 90 napot vesz igénybe, tehát leghamarabb idén júniusra, gyakorlatilag a tanév végére készülhet el.

A BBTE-nek sem tetszik a döntés, de végrehajtja

A BBTE-s forrásainknak egyöntetűen negatív volt a véleménye a minisztériumi rendeletről, de eleget kell tegyenek az előírásoknak.

„Az egyetem rektorátusa azt kifogásolta a minisztérium döntésében, hogy a váltást a félév közepén és azonnal kérték” – mondta Soós Anna rektorhelyettes az Átlátszó Erdélynek. Vagy ahogyan Antal Dobra József diákképviselő fogalmazott:

„Közfelháborodást váltott ki a minisztérium zárkózottsága és a párbeszédre való nyitottság teljes hiánya. Ez nagyon elszomorító és dühítő.”

A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen nappali képzés és távoktatás is működik. A nappali képzésként akkreditált szakokon kötelező a jelenléti oktatás és vizsgázás, míg a távoktatásnál csak a vizsgákra kell élőben megjelenni. A pandémia miatt a nappali tagozatosok is online vagy hibrid formában tanulhattak, de a szükségállapot visszavonásával jogilag megszűnt ez a lehetőség számukra. Ha egy nappali tagozatos diák online kapcsolódik be a szemináriumokra, a laborgyakorlatokra vagy a vizsgákra, akkor nem lesz jogosult a diplomájára.

„Az előadásokon a jelenlét nem kötelező, ebben az esetben folytatjuk a hibrid oktatást azokon a karokon, ahol ez lehetséges. Viszont a szemináriumokon, a laborgyakorlatokon, illetve a gyakorlati órákon (például pedagógiai gyakorlaton) szemtől szembeni oktatást kér a törvény”

– nyilatkozta Soós Anna. A természettudományi karokon, a sporton, a matematika-informatika karon vagy a színin már eddig is jelenléti oktatás zajlott, tehát azokon úgy folytatódik minden, ahogyan a tanév elején elkezdték – tudtuk meg a rektorhelyettestől.

Március 28-tól visszaáll a „face to face” oktatás

A BBTE rektorátusa más egyetemekkel is egyeztetett a minisztériumi döntésről, erősítette meg kérdésünkre Soós Anna. A rektorátusok osztoztak azon a véleményen, hogy elhamarkodott a második félév közepén visszaállni offline módba, de az együttműködésük ennyiben ki is merült. Soós hozzátette, hogy minden egyetem autonóm, és a saját szenátusa dönt a jelenléti oktatás kezdetének időpontjáról.

Kolozsváron a babeșes hallgatókon kívül nem szólalt fel más diákszervezet a minisztériumi döntés ellen.

„A BBTE nagyon megértő a diákokkal szemben. Az összes többi kolozsvári egyetemnél fel sem merült a jelenléti oktatás megkérdőjelezése. Egyedül a BBTE rektora próbálta valamennyire mediálni a helyzetet” – számolt be az Átlátszó Erdélynek Kovács Dávid, a BBTE egyik diákszenátora. Itt olvashatják magyarul a posztot Daniel David, a BBTE rektorától.

A diákszenátorok leszavazták

A BBTE szenátusi ülésén az egyetemistákat a diákszenátorok képviselik. „A diákszenátorok mind NEM-mel szavaztak arra a javaslatra, hogy március 28-tól kötelezően visszatérjenek az egyetemre a hallgatók. A diákképviselők csak a negyedét teszik ki a szenátusnak, tehát ez nem volt elegendő ahhoz, hogy nyerjünk vele” – tudtuk meg Kovács Dávidtól.

A Szenátus március 14-i határozata megengedi az egyes karoknak, hogy egy héttel meghosszabbítsák az átállást, és csak április 4-én indítsák a kötelező jelenléti oktatást.

A Pszichológia Kar diákképviselője elmondta, hogy a magyar tagozatos diákok között lett volna igény arra, hogy csak április 4-től kezdődjön a jelenléti oktatás. De a román és német tagozatok hallgatói nem akartak élni ezzel a lehetőséggel. Így nem is kérvényezték a Kari Tanácsnál.

„Felmerült a kérdés az Alkalmazott Pszichológia Intézet diákjai között, akiket én is képviselek, de a döntést a hosszabbításról kari szinten kellett volna meghozni. Viszont sem a román, sem a német tagozat nem jelezte, hogy erre igényük lenne. Többségi igény hiányában pedig nem került sor vitára” – válaszolt Antal Dobra József.

A KMDSZ tagjai között is vannak BBTE-s diákszenátorok, és a magyar diákszervezet is részt vett a tüntetésen, az OSUBB társszervezőjeként.

Hatos Attila, a KMDSZ elnöke azt nyilatkozta lapunknak, hogy problémás a szűkös időkeret, ami alatt az egyetemisták vissza kell költözzenek Kolozsvárra, „viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a legtöbb kolozsvári felsőoktatási intézményben 2021 őszétől már valamilyen formában visszatért a jelenléti oktatás.”

Jó hír azonban, hogy a BBTE továbbra is előfizet az online oktatást megkönnyítő TEAMS és Microsoft Office csomagokra.

„A Teams és Microsoft Office lehetőségek megmaradnak, hiszen az említett tevékenységek nem fedik le az összes egyetemi oktatási feladatot. Például a konzultációkat és a gyűléseket tovább is ugyanazon a platformon végezhetjük. Minden diáknak megmarad a felhasználója, ami az információküldésre továbbra is hasznos felület. Nyilván mindenkinek megvan az egyetemi email címe is, tehát azokon is tudjuk értesíteni őket” – fejtette ki Soós Anna rektorhelyettes.

A szemináriumokat online is közvetítik, a diákok a diplomájukat veszélyeztetik

A tanárok mindenképp az egyetem épületeiben fogják megtartani az óráikat. De születtek olyan informális egyezségek az egyetem tanárai és diákjai között, hogy a szemtől szemben megtartott szemináriumokon is bekapcsolják az online csatlakozást, hogy a fizikai jelenlétet megoldani nem tudó hallgatók se maradjanak le.

A Közgazdaságtudományi Kar arra biztatja a diákjait, hogy akik nem tudnak megjelenni, azok mindenképp csatlakozzanak be online az előadásokra és a szemináriumokra is. Ezzel a nappali akkreditált képzésen résztvevő diákok diplomája veszélybe kerül ugyan, mégis nagy segítség a tanárok részéről.

A lapunkat megkereső szülő jelezte, hogy a Pszichológia Karon nem vállaltak ilyen kompromisszumokat a tanárok (az erre vonatkozó hivatalos dokumentum itt). Ezt a magyar kar diákképviselője is megerősítette: „A Pszichológai Karon ilyen szempontból nem voltak törekvések, tudván azt, hogy a miniszter nem igazán hajlik a párbeszédre, úgyhogy abban maradtunk, hogy betartjuk a szenátusi döntésben előírtakat” – válaszolta kérdésünkre Antal Dobra József.

Máshol az ingázás problémáját egyes karokon tömbösített órákkal oldják meg. Például a Bölcsészettudományi Karon kéthetente tartanak dupla órákat, számoltak be erről a mesterképzésen résztvevő diákok.

Ugyanakkor olyan BBTE-s esetről is tudunk, hogy a tanárok visszautasították az előadás online közvetítését, hiába törvényes, és igényelnék is a diákok.

Megkérdeztük a rektorhelyettest, hogy vannak-e informális megegyezések arról, hogy a szemináriumokra mégis bekapcsolódjanak azok a diákok is, akiknek egyáltalán nem megoldható a Kolozsvárra költözés. „Ezt nem tudjuk megoldani, hisz ebben az esetben nem teszünk eleget az akkreditációs feltételnek. Minden kartól az akkreditációs feltétel biztosítását kértük” – kaptuk a választ Soós Annától.

A COVID-19 nem tűnt el, a diák tanévet fagyaszthat, ha veszélyeztetett

Kérdés az is, mi történik azokkal a diákokkal, akiknek krónikus betegsége vagy más egészségügyi problémája van, és a járvány miatt még nem mernek részt venni a jelenléti oktatásban.

„Ha egy diáknak azt írja elő az orvosi ajánlás, hogy nem mehet közösségbe, akkor sajnos kénytelen lesz elhalasztani egy évre a tanulmányait. Erre orvosi alapon bármelyik pillanatban lehetősége van, és ugyanolyan feltételek mellett folytathatja egy év múlva.

Reméljük, hogy addigra már ténylegesen visszaáll a normál helyzet, és nem kell a vírussal megküzdeni. Az egyetemhez még nem érkezett olyan kérés, hogy egészségügyi gondok miatt valaki meg szeretné szakítani a tanulmányait. Azonban erre március 28. után is lehetősége van a diákoknak” – magyarázta a prorektor.

Most sincs elég hely a bentlakásokban

Az köztudott, hogy Kolozsváron lakni nem olcsó, nagy árat fizetnek azok, akik nem jutnak kollégiumi helyhez. Az Economedia.ro elemzése alapján az utóbbi egy évben Kolozsváron 12,2%-al nőttek a lakbérek, ezzel megelőzték a bukaresti árakat is. Például kétszobás lakást Kolozsváron 350-500 euró között lehet bérelni.

Soós Anna elmondása szerint a pandémia óta se a tandíj ára, se a bentlakás ára nem változott. A Babeș-Bolyai bentlakásai pedig maximális kapacitással állnak rendelkezésre, körülbelül hatezer diák számára. A helyekre azok az egyetemisták jogosultak, akiknek a tanulmányi átlaguk szerint a tanév elején is rendelkezésükre állt volna. A helyeket a szokásos módon, több fordulóban osztják ki. Még vannak elfoglalható szobák, ahová várják a jelentkezőket.

Kérdésünkre, hogy végeztek-e felújításokat a bentlakásokban a pandémia alatt, Soós Anna azt válaszolta: „A kollégiumok felújítása már az előző években megtörtént, most csak a szokásos karbantartást végezték el.”

A KMDSZ lakáskereső szolgáltatása nem működik

A KMDSZ-től is megkérdeztük, hogy van-e lehetőségük segíteni a diákok lakhatási problémáin. Az elnök a Palota és kunyhó hirdetési szolgáltatásra hivatkozott, amely oldalon az utolsó bejegyzés 2021 decemberi, tehát már nem működik.

„Egy időben volt a Palota és kunyhó szolgáltatása a KMDSZ-nek, viszont az elmúlt években azt láttuk, hogy kicsi az igény a diákok részéről ennek az internetes felületnek a használatára” – nyilatkozta Hatos Attila.

Felmerült a kérdés, hogy az egyetemistáknak fenntartott bentlakáshelyekre szállásolnak el ukrajnai menekülteket. Soós Anna elmondta, hogy a BBTE a bentlakási helyek 0,5 százalékában szállásolt el ukrajnai menekülteket, a kihelyezett tagozatokon, azaz nem Kolozsváron.

„Az ukrajnai menekülteknek már az első pillanattól felajánlottuk azokat a helyeket, amelyeket az egyetemisták nyári gyakorlatkor szoktak használni. Kihelyezett tagozataink vannak például Resicabányán, ahol most adtak át egy új bentlakást. A háború kitörése után egy-két nappal már érkeztek menekültek a kolozsvári bentlakásokba is. De egyik esetben sem hosszú távra, hanem csak ideiglenes szállást igényeltek. Egyelőre csak érdeklődők vannak, akik maradnának tanulni, és hosszútávú szállásigényük is van” – válaszolta Soós Anna az Átlátszó Erdély kérdésére.

Címlapfotó: Diáktüntetés az OSUBB szervezésében. Forrás: az OSUBB Facebook-oldala

The post Jelenléti oktatás van, lakás Kolozsváron nem föltétlenül appeared first on Átlátszó Erdély.

Jelen pillanatban úgy érzem, hogy az udvarhelyi kórház felkészült, és abszolút működőképes. Ez hatalmas pozitív változás tavasz óta, amit nagyra értékelek. Ezért még szigorú újságíróként is hajlamos vagyok elnézni a hiányosságokat, apróbb szabálytalanságokat, amelyek emberivé törpülnek az emberfeletti munka és erőfeszítés mellett. Ezért ez az anyag nem arról fog szólni, hogy milyen hiányosságokat tapasztaltam a kórházban, hanem arról, hogy milyen nehézségekkel, gondokkal kellett és kell megküzdeniük a kórházi alkalmazottaknak ebben az új helyzetben.

Az első és külsősök számára leglátványosabb változás a biztonsági intézkedések megsokasodása. Pisztolyos néni áll a kapu melletti sátor előtt, és mindenkinek lelövi a lázát. Nem a leghálásabb munka, főleg ilyenkor télen, mikor még a pisztolyban is megfagynak az elektronok. pozitivnap.hu: ő az egyetlen a kórházban, aki nem izzad bele ebbe a covid-védőruhába. A sátornak egyébként nemcsak az a szerepe, hogy ne engedje be a lázasokat, hanem egyféle tornáca, előszobája is a kórháznak. Például hallom, hogy a covid-tesztek eredményét is ott lehet átvenni. Logikus, akinek nem muszáj bejönnie a kórházba, az ne menjen be, hanem intézze el a dolgát már a kapuban.

A főépület bejáratánál hőkamera figyeli a be-kijáratot, mellette kis asztalon egy fémbőröndben képernyő és riasztóberendezés. Azért hasznos, hogy a kijáratot is figyeli, mert a székely ember szerencsére nem ért sem románul, sem magyarul, és hiába, hogy lánccal és virágládával van elválasztva a bejárat a kijárattól, és kétnyelvű feliratok és nyilak jelzik, hogy hol van a bé és hol a ki, az embereknek csak alig több mint fele jön be a kijáraton.

A kamera önkiszolgáló üzemmódban működik, hogy ha nálad elkezd üvölteni a lázérzékelő sziréna, akkor, ha becsületes vagy, bekopogsz valahova, hogy csókolom, lehet, hogy baj van. Mert egyébként nincs senki odaállítva, hogy ezt lesse, a biztonsági emberek ennél fontosabb stratégiai pontokon teljesítenek szolgálatot. Például a hátsó kijáratnál, ahol csak kimenni szabad a poliklinikáról, de mégis az emberek előszeretettel ott akarnak bejönni. Egyébként is kis esélye van annak, hogy valaki lázasan idekerüljön, hisz a kapunál mindenkinek lemérik a hőmérsékletét.

Amíg ott álldogálok fotózni, kétszer indul be a sziréna, és hiába várom izgatottan, hogy akkor most valami fog történni, például berohan egy csoport fegyveres őr, akik térdre kényszerítik a lázast, majd egy űrruhába öltözött permetező alakulat lucskosra füröszti őt és a környezetét fertőtlenítőszerrel. Ilyen csak a filmekben van, mert itt csak elhalkul a sziréna, pont úgy, ahogy elindult, s visszatér ugyanaz a nagy csend és nyugalom, ami azelőtt volt.

A kórház folyosói és lépcsőháza kísértetiesen üresek a covid előtti időszakhoz képest, ez egy újabb látványos különbség. Emlékszem, régen itt olyan élet volt, hogy a keddi piacon sem különb, de most csend van és béke. És halálfélelem.

A csendet és mozdulatlanságot csak időnként töri meg egy-egy siető alkalmazott, a kijáraton bejövő, eltévedten nézelődő idős házaspár, vagy trollerét húzó, befekvésre vonuló terheskülönítmény, amelyiknek azért kellett erre kerülnie a fagyos udvaron keresztül, hogy ne kelljen áthaladnia egy covidos övezeten. Mert a covidos zónákat kerülni kell.

Az idei év egyik legnagyobb kihívása a kórházban az volt, hogy el tudjanak különíteni covidos zónákat a nem covidosoktól, illetve megoldásokat találjanak, hogy a covidos és nem covidos páciensek szállítás és mozgás közben minél kevesebbet keresztezzék egymás útját. Ez startból lehetetlen feladat volt, ezért nem is róható fel, hogy nem sikerült tökéletesen, hisz az épületet nem erre tervezték. A legtöbb szárnyban egyetlen folyosó van, az is aránylag keskeny. Ahol volt két párhuzamos közlekedési csatorna, például a lifteknél, ott könnyebb volt megoldani.

Ahol nem volt több közlekedési csatorna, ott megpróbálták a covidos részleget berakni a szárny végébe, és lezárni egy nagy üvegajtóval. Ajtón kívül non-covid, bent covid. Ahol ez lehetséges volt, ott könnyebb mindenkinek a dolga. Senki nem megy be az ajtón védőfelszerelés nélkül, és nem hoz ki semmit bentről. Még papírt sem. Ha valaki bent valamit jegyzetel, és azt kint meg akarja nézni, akkor a bentiek kiragasztják az ajtóra, és kintről lemásolhatja.

A könnyebb kapcsolattartás érdekében a covid-ajtó két oldalán a csapattagok walkie talkie-n kommunikálnak.

Minden gyakorlatias ötletet meg kellett ragadni. Ha egy kisszék segít abban, hogy a nem-covidos részről a személyzet belásson a covidos kórterembe, akkor azt használnak.

Volt, ahol nem volt elég csak a nagy üvegajtó berakása, vagy a kisszék, falat is kellett bontani. Az intenzív osztályon például a covidos rész kapacitásának bővítése érdekében egybe kellett nyitni két kórtermet egy őket elválasztó ajtóval-ablakkal. A járvány kellős közepén.

Az újonnan kialakított kórterem azóta teli van súlyos covidos betegekkel, és ide sem szerelő, sem műszerész azóta be nem jön. Most melyik mesterembert lehet beküldeni a kórház legforróbb covidos zónájába, hogy vakolja körbe az ablakot? Egyiket sem. És egyébként sem lehetne vakolni, mert az egyik beteg pontosan az ablak alatt fekszik. A termelést, értsd betegellátást, pedig nem lehet leállítani, és a termet kiüresíteni, most, mikor a legnagyobb szükség van intenzíves helyekre.

A szükség fontosabb szempont, mint az esztétika. Ha majd lejár ez a hullám, lehet foglalkozni az esztétikával is. Habár, mesélik az intenzíven, amióta bejött a covid, az intenzív osztály folyamatosan tele van, itt soha nincs betegszámcsökkenés, hiába mutatnak csökkenő tendenciát a megyei vagy országos számok.

Rájövök, hogy amikor halljuk a rádióban a számokat, és mondják, hogy tízen vannak az intenzíven, akkor az nem jelent semmit, csak annyit, hogy 10 covidos helye van az intenzívnek. A súlyos állapotban lévő betegek számáról nem tudunk meg belőle semmit, mert az mindig nagyobb tíznél. Csak azért vannak tízen az intenzíven, mert annyian férnek be, de most is fel tudnak sorolni kapásból három olyan beteget a kórházból, akinek az intenzíven lenne a helye, és amint ürül hely, át is hozzák.

Mint például ez a hölgy a kardiológián, aki súlyosabb eset, de még el tudják látni itt is. A néni csak akkor fog felkerülni az intenzív osztályra, amikor lélegeztetőgépre kerül. Szerencsére idén újították fel az oxigénrendszerüket, és nagyon jó minőségű az oxigénjük, mondja Szabados Csongor főorvos. Meg tudják próbálni valamennyire tehermentesíteni az intenzív osztályt. Amit persze az intenzíven nem nagyon éreznek, mert nekik mindig tele van a 10 férőhelyhelyük. Sőt, a saját 10 betegük mellett még ezeket a kórházban szétszórt nehéz eseteket is meglátogatják, konzultálnak az itteni orvosokkal.

Az intenzíven látom a legkevesebb lelkesedést és reményt felcsillanni a szemekben. Ami nem csoda, hisz itt a legnagyobb az elhalálozási arány, és nem lehet az ember boldog, amikor halnak meg a keze alatt a betegek.

A túlélési arányról kérdem az itt dolgozókat. Azt mondják, egy ideig 50% körül volt, de most, az utóbbi hullámban még ez is csökkent, olyan 40%-ra. Ami azt jelenti, hogy minden 10 ide került betegből 6 meghal. Gyakorlatilag az esélytelen és a szinte esélytelen eseteket küldik ide.

Ezt megélni résztvevőként pedig nagyon kemény dolog. Főleg, hogy a mai ember úgy tekint a halálra, mint valami nagyon rosszra, nem egy örök körforgásként fogja fel az életet, mint régen. Az orvos vagy asszisztens, akinek a keze között meghal egy beteg, úgy éli ezt meg leggyakrabban, hogy elveszítette a beteget.

A halál érzését meg lehet szokni, mert mindent meg lehet szokni elméletileg, de gyakorlatilag mégsem lehet megszokni, mert úgyis megvisel, mondják az alkalmazottak. Fájdalommal van tele minden, mert úgy az egészségügyi személyzet, mint a hozzátartozók veszteségként élik meg a halált, nem szeretetteljes elengedésként. És enyhíteni is nehéz ezt a fájdalmat, mert nehéz beszélni erről, a halál tabutémának számít vidékünkön.

„Kezdünk belefásulni”, mondja Vajda Csilla intenzíves főnővér. „Csak legyünk már túl rajta. De nem leszünk. Nálunk tíz ágy mindig tele van. S kapásból fel tudok sorolni még néhány beteget más részlegeken, aki arra vár, hogy ürüljön nálunk hely.”

Ez a folyamatos hajsza rányomja a bélyegét az alkalmazottakra. A fáradtság, a kiégés jelei egyre inkább megmutatkoznak. A vírushelyzet miatt kikapcsolódásra sincs úgy lehetőség, meséli a főnővér, nem tudnak csak úgy kiugrani a csapattal egyet kávézni, sörözni, szórakozni, mint régen tették. Régen jó csapat voltak, de tavasz óta semmi. Hiányzik nagyon a kollégákkal való összejárás, mondja.

Plusz teher a félelem a megbetegedéstől. Ő is fél, vallja be. És félti a többieket. Habár azzal is tisztában van, hogy nem olyan könnyű itt a kórházban megfertőződni. Az ő részlegén is a betegségen átesett kollégák java otthonról szedte össze a vírust, a családból vagy a baráti társaságból. Az volt a szerencse, hogy szerre betegedtek le a munkatársak, nem egyszerre mindenki.

Szabados doktor csak egy FFP2-s maszkot vesz fel, mikor beöltözik, hogy engem végigkísérjen. Nem a nagyobb biztonságot nyújtó FFP3-ast. Ő már átesett a betegségen, nem túl régen, így szinte esélye sincs ismét elkapni. Náluk az osztályon, a kardiológián ketten voltak eddig betegek, mondja. Mármint az egészségügyi személyzetből. A betegséget otthonról szedte össze, meséli a doki, a családja néhány nappal előtte volt beteg.

Ahogy egyre több osztályon mesélik, hogy otthonról, a családból vagy a baráti körből szedték össze a vírust, megdőlni látszik az az idén nagyon sokat sulykolt elmélet, hogy a frontvonalban dolgozók, jaj, de mennyire ki vannak téve a fertőzésveszélynek. Mert hogyha hihetünk az állításaiknak, akkor a gyakorlat azt mutatja, hogy itt a kórházban, megfelelő védőfelszereléssel sokkal kevésbé vannak veszélyben, mint otthon.

Ezt erősíti meg Rareş Stoicescu járványtanász is, aki a vírus betörése óta számtalan gócpontot megjárt, sok száz beteggel találkozott, és több ezer embertől vett le mintát tesztelésre. Tehát végig ott volt a frontvonalban. És mégsem betegedett meg. Mikor kérdem, hogy ez hogyan sikerült neki, mosolyog. Ha egy vírus idekerül a kezünkre, mutat a kezére, az nem jut be a szervezetünkbe a bőrön keresztül. Ahhoz, hogy megfertőzzön, neki a szájon, orron vagy szemen keresztül kell bejutnia. Azt a részt kell védenünk, mondja.

Rajta most két maszk van, az egyszer használatos sebészeti maszkra ráhúzva egy FFP2-s. Arra kell ügyelni, mondja, de ez egy orvosnak nem okoz nagyobb gondot, mert már rutinná vált, hogy a szemet-orrot-szájat nem szabad piszkálni közben. S persze a pasztáspixet sem rakjuk a szájunkba, miután írtunk vele, teszi hozzá huncutul mosolyogva.

Nagy mosolygós Stoicescu doktor, végtelenül kedves, jóindulatú embernek ismerem meg az ott töltött röpke háromnegyed óra alatt. Sajnos a kliensei, akiknek a mintavevő pálcikát tíz centire kell lenyomnia az orrukba és torkukba, nem mindig tudnak erre a kedves oldalára koncentrálni. Stoicescu amennyire mosolygós, ugyanannyira kötelességtudó és munkás ember is, mondják a kollégái, akik mind egy szálig elismeréssel beszélnek róla, és gyakran emlegetik csodálattal, hogy reggel 6-tól este 11-ig dolgozik minden nap.

Itt egy újabb változást és gondot kell megemlítenünk: nőtt a munkamennyiség, és sokaknak nőtt a munkaidő vagy a munka nehézsége. Mert amíg a folyosókon az említett csend és nyugalom árad szét, addig odabent sok részlegeken telt ház van, és lázasan zajlik a munka. Átvitt értelemben lázasan.

Jelenleg 110-120 körül mozog a betegek száma, de volt 150 is, mondja Lőrincz Gabriella, a kórház orvosigazgató-helyettese. Most épp lefelé kezdtünk szörfözni a hullámon, de az elmúlt időszak, az októberi csúcs nehéz volt a kórház munkaközössége számára. Vannak osztályok, ahol az eddiginek sokszorosa a munka.

A különféle osztályokon mesélik, hogy erősítést kellett, hogy kérjenek, nővéreket, takarítószemélyzetet, műszereket. És kaptak is. Szerencsére itt a nővérképző Udvarhelyen, volt ahonnan utánpótlást szerezni, mondja egy főorvos, így sikerült megoldaniuk, hogy a covid-részlegeken a védőruhába beöltözött nővérek és ápolók négyóránként válthassák egymást. „Szerencsére megértették, és látta mindenki, hogy huszonegy sima kardiológiai esetet ellátni nem ugyanaz, mint huszonegy vírusosat.”

Sokkal nehezebb ilyen felszerelésben dolgozni, mondja a kardiológus, például vénát fogni dupla kesztyűben. Nem beszélve az újraélesztésről, ami nagy fizikai munkát jelent, nem ússza meg senki szárazon ebben a kezeslábasban. Az egyik részlegen elkapom, amint egy váltás után egy hölgy kijön a covidos részlegről, alsónadrágja az ágyéka táján csupa víz, úgy át van izzadva. Látom, hogy zsenírozza magát, ezért meg sem próbálom lefotózni.

A mentősök is panaszkodtak pár hete, hogy irtózatosan megnőtt a munkamennyiség, nem bírnak vele. Terepre kimenni, behozni a gyanús eseteket, a nem-covidosokkal átszaladni Csíkba, onnan áthozni a covidosokat, ne adj Isten felszaladni Vásárhelyre, Kolozsvárra. Non-stop úton. És ha épp akkor jár le a munkaidőd, amikor útban vagy Kolozsvárra, akkor ez van, nem szállhatsz ki az autóból, hogy sziasztok, én megyek haza, hanem szépen megjárod Kolozsvárt a szabadidődből, s ha szerencséd van, még búvárruhában is.

Ugyancsak egy mentős ismerősöm panaszkodott nemrégiben, hogy a védőfelszereléssel is meg van gyűlve a bajuk, egészen pontosan a levetésével. Mert mikor visszajönnek covidos küldetésből, akkor a mentőautót fertőtlenítik, tehát bent az autóban nem tudnak kivetkőzni a védőruhából. Az épületbe nem mehetnek be vírusos ruhával, érthető okokból, ezért nem marad más, mint az autó mellett vetkőzni, izzadtan, egyre mélyebbre hatolva a derékfájás titkaiba.

Az öltözködés minden osztályon megoldandó kérdés volt, és látom, hogy az általam meglátogatott kórházi osztályok legtöbbje úgy döntött, hogy egy-egy kisebb kórtermet vagy helyiséget öltözőnek áldoz be. Az ágyakon sorokban vagy rendezett oszlopokban állnak a mosható és egyszerhasználatos védőruhák.

A folyamatos beöltözés-kivetkőzés elég nagy terhet ró az alkalmazottakra, és hatalmas plusz munkát, plusz időt jelent. Egy fontos pozícióban lévő kórházi alkalmazott (nem írom le, hogy ki, mert nem akarom kitenni a támadásoknak), határozottan kijelenti: „a betegektől vesszük el ezt az időt, amit öltözködéssel töltünk”. Szerinte is fontos a megfelelő védekezés, mert nem szeretné elkapni a betegséget, mégis hozzáteszi: „de azért ez nem egy Ebola”.

Szabados doktor öltözés közben meséli a kardiológiára igencsak jellemző esetet: ez a hosszas beöltözés akkor a legkellemetlenebb, amikor valaki odabent újraélesztésre szorul, és az orvos épp kint van. Nyilván, a benti kollégák elkezdik az újraélesztést, míg az orvos épp öltözik, mondja a főorvos, miközben épp a második rend kesztyűt próbálja ráfeszíteni a kezére és magyarázza, hogy nagyon fontos a biztonság. „Ez az első olyan betegség, aminél két pár kesztyűt kell húznunk.”

A beöltözés mellett sok időt elrabol még a fertőtlenítés is. Adott osztályokon még annál is többet. Nővérek és ápolók állnak kint egy folyosón és néznek ki az ablakon. Kérdem, történik valami odakint? Á, nem, csak épp fertőtlenítés van odabent, várják, hogy tudjanak visszamenni dolgozni. Stoicescu doktor minden egyes kliens után körbepermetezi saját védőruháját, majd a mintavételhez használatos sarkot, és közben beindít egy készüléket, ami valamilyen fertőtlenítőszerrel telíti a levegőt. Drága percek telnek így el, naponta akár órák is.

A fertőtlenítőszerrel kapcsolatban derül ki, hogy a román bürokráciával mekkora bajok vannak. Még az elején, mikor mindenből hiány volt, meséli egy alkalmazott, jött pár tonna fertőtlenítőszer Magyarországról. Ott használták, az európai szabványoknak megfelelt, de itt nálunk nem engedélyezték a használatát, mert nem volt rajta román címke. Itt az alkalmazottak kékszesszel mocskolódtak, meséli, próbálták fertőtleníteni magukat, de azt is gond volt beszerezni, mert a boltokból az is elfogyott. S közben ült a több tonnányi jó fertőtlenítőszer a raktárban. Ugyanaz a szer, amit később megvett a kórház is, és már lehetett használni, mert volt rajta román címke.

Vége a fertőtlenítős kitérőnek, térjünk vissza a védőruhára.

A védőruhát nem csak felvenni, hanem viselni is kényelmetlen. Hogy a viselése mennyire kényelmetlen, azt csak az tudja, aki próbálta. Az egyik sürgősségis asszisztens gondolata: „Mörfi törvénye: ilyenkor kezd el viszketni az orrod.” A pisilésről ne is beszéljünk, sokan nem isznak vizet a négyórás műszak előtt, hogy ne kelljen vécére menniük. Habár lehet, hogy úgyis inkább kiizzadnák és nem kipisilnék azt a vizet.

A maszkviselés sem túl kényelmes. Látod az emberek arcán a gyűrődéseket, az FFP3-as maszkok besüllyedt nyomát, abból tudod, hogy ki volt nemrég műszakban. Hogy melyik osztályon mennyire örülnek az újságírónak, azt érezheted abból is, hogy mennyire feszítik rád az FFP3-as maszkot. Például az intenzív osztályon úgy rámfeszítették, hogy még két óráig csókra állt a szám tőle.

Az egyik osztályon felveszem a salopétát, keresem rajta a cipzár húzókáját, hát nincs neki. Nem újdonság, legyint a mellettem álló nővér, és ad egy másikat. Most mindenki elkezdett védőfelszerelést varrni, mondja, oszt a minőség is olyan.

Szabados Csongor főorvos nagyon alapos, részletekbe menő, laikusok számára is teljesen érthető vizitet tart az osztályán, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ez nagyon szépen rávilágít azokra a kihívásokra, amelyekkel az egészségügyi személyzet szembe kell, hogy nézzen ebben az új helyzetben.

A biztonsági előírások miatt sok eddigi módszer kiesik. Például tilos meghallgatni a beteg tüdejét fonendoszkóppal, mert nem biztonságos a fejvédő alá a fülbe berakni a hallgatókészüléket. Az orvos mondja: „Amire alapozhatunk, azok a mért paraméterek: vérnyomás, pulzus, oxigénszint, testhőmérséklet. De a klasszikus medicinában alkalmazott vizsgálati módszereket, mint például a hallgatózást, ami az egyik legfontosabb, tüdőgyulladásban főként, nem lehet most alkalmazni. Kiesnek a régi medicinából olyan dolgok, amelyeket nem is gondoltunk volna.”

Ezért nagyon fontos a műszeres vizsgálat, az EKG, röntgen, ultrahang ezekben az esetekben, mondja az orvos. És az anamnézis, azaz a kikérdezés.

A tüdőröntgennél az evolúciót érdemes figyelni, különböző napokon készült képeket összehasonlítani, abból látszik, hogy milyen irányba halad a tüdőgyulladás. Önmagában egy tüdőröntgennek nincs olyan nagy jelentősége, mert van, akinek koronavírus nélkül is rosszul néz ki a tüdeje, különböző okok miatt.

A felvételeken a homályos foltok jelzik a gondot. Ezen például a tüdő jobb fele el van tűnve, mondja az orvos, a bácsi szerencséje, hogy a bal tüdeje alig érintett. Az a furcsa ovális alakú valami a képen az egy szívstimulátor, egy pacemaker.

Az osztályra már szóbeli kiértékeléssel együtt érkezik a röntgenfelvétel, sőt a röntgenszakorvos kiértékelésében hasonlítja is a felvételeket az előzőkhöz. A sok röntgen készítése újabb kihívás elé állította a kórházat. Ezúttal technikai probléma merült fel, tárhelygondok. Most épp bővítik a tárhelyet.

A kikérdezés sem megy olyan könnyen, mint régen, mondja a doki. Az idősek, ha hallászavaruk van, szájról olvasnak. Felét hallják, felét leolvassák szájról, s a többit megtanulják kikövetkeztetni. „Most nekünk mindenünk el van takarva, be vagyunk öltözve, nem látszik az arcunk, a mimikánk. Nagyon nehéz kommunikálni ilyen esetben.” Odahajol egy idősebb csíki bácsi fölé fél méterre, és torkaszakadtából üvölti: „Panaszkodjon valamit! Van-e panasz?” A bácsi rezzenéstelen arccal néz rá és azt mondja: „Jól”.

Szakmai érdekesség, ami megnehezíti az orvosok dolgát, hogy ez a vírusfertőzés a cukorháztartást felborítja. Plusz a gyulladáscsökkentő is felviheti a cukrot. Akinek volt egy kicsi hajlama is a cukorbetegségre, az most kibukik, mondja az orvos. Ezért a gyulladáscsökkentőkből is azokat próbálják adni, amelyeknek a legkisebb ez a mellékhatása. Mert ha véletlenül felborul a cukorháztartás, akkor azt kezelni kell, az még egy injekció, még egy kontaktus a nővérrel. Ami elkerülendő. A nővérek is túl vannak terhelve, túl sok a beteg, és sokan súlyos állapotban vannak.

„Nehéz eldönteni például, hogy egy fulladozás a vírusos tüdőgyulladás vagy a súlyos szívelégtelenség miatt van, vagy mindkettő miatt. Egy tüdőröntgenen árnyékokat ad mindkettő. A képalkotó eljárások, az ultrahang nagyon nagy segítséget nyújtanak abban, hogy ezt eldöntsük. A bácsi esetében a szívelégtelenség volt az ok.”

A sófalvi bácsit átvitték Csíkba, mert covid-negatív volt. Ott befektették. Egy adott pillanatban pozitív lett a tesztje, átvitték Somlyóra. Ott a kardiológus ultrahangon észrevette, hogy baj van a szívbillentyűjével, s akkor visszaküldték Udvarhelyre. Sajnos, ilyen köröket járnak ebben a világban a betegek, mondja az orvos.

Arányaiban elég sok olyan esetet hallok, hogy az illető negatívként bekerül a csíki kórházba, és aztán néhány nap múlva egyik tesztje pozitív lesz. Nem vagyok orvos, de úgy érzem, ezen érdemes elgondolkodni. Hogy a tesztek adnak-e ekkora gyakorisággal fals negatív eredményt, vagy pedig a csíki kórházban szedik-e össze a betegek a vírust.

Az első tíz nap a kritikus. Addig folyamatosan követni kell a pácienseket, hogy kialakul-e tüdőgyulladás vagy nem.

Fontos az, hogy biztonságban menjenek haza a betegek. Volt olyan betege is, aki vissza kellett, hogy jöjjön. Úgy tűnt, hogy minden rendben van, hazaengedték. Ez még abban az időben volt, mikor 12 ágyon dolgoztak, vegyesen belgyógyászat és kardiológia, és elég nagy nyomás alatt voltak. Most már jobb a helyzet, kicsit szellősebb, és sokkal többet tudnak a biztonságra adni.

Tudnak figyelni arra, nehogy visszaessenek a páciensek. Mert van egy ilyen hajlam is, hogy a nyolcadik-tizedik napon visszatér a nehézlégzés, a tüdőgyulladás megint elkezd súlyosbodni. Ezért muszáj arra figyelni, hogy a beteg úgy menjen haza, hogy emiatt ne kelljen visszatérnie.

A vírus lelkileg is megviseli az embereket, és ilyenkor a kórházi személyzet kell, hogy lelket öntsön beléjük. Egy 82 éves néni például három hétnyi kezelés után kigyógyult, negatív lett a tesztje. Készülnek kiengedni. A néni hitetlenkedve, flegmán hallgatja a főorvost, aki lelkesen meséli, hogy Alinával beszélt, aki utána fog jönni. Szerinte nem fog, ismétli a néni. A vizitelő csapat többi tagja is beszáll a lelkesítésbe. A néni sokkal lelkesebb nem lesz, de legalább meggyógyult és hazamehet.

A szomszéd néni, képünkön, már pozitívabban látja a dolgokat. Mikor az orvos mondja neki, hogy „maga meg fog gyógyulni”, akkor a néni nem tiltakozik. „Próbálok”, mondja. A legfontosabb a pozitív hozzáállás, mondja neki az orvos. Fontosabb, mint a kezelés. A néninek tüdőembóliája volt. Negatív volt a tesztje, átvitték Csíkba, ott pozitív lett a tesztje, visszahozták. Nagyon sokan meghalnak tüdőembóliában, a néninek szerencséje volt, hogy elég hamar észrevették. Most a vérrög eloszlatásán dolgoznak. A koronavírusos tüdőgyulladások esetében kötelező módon vérhígítót adnak a betegnek. Egyre több tanulmány mutatja már azt, meséli Szabados doki, hogy a koronavírus hajlamosít a vérrögképződésre.

Abból, ahogy az orvosok beszélnek a különféle forrásokról, amiből informálódnak, és abból, amit különféle osztályokon hallok a személyzettől, úgy tűnik, nagyon távol állunk még attól, hogy magabiztosan kijelenthessük, ismerjük ezt a betegséget. Sokszor azt sem tudják, hogy mit adjanak a betegnek, mondja egy alkalmazott. Egy kis vitamin, egy kis vírusölő, egy kis gép. Jövőre talán könnyebb lesz, teszi hozzá, már többet fogunk tudni a vírusról, és védőoltás is lesz.

Ahhoz, hogy jobban megismerjék a vírust, jó lenne minden információforrást kihasználni, és főleg saját tapasztalatokat is szerezni, azokat kiértékelni. Ez utóbbi elég nehéz, az érvényben lévő szabályozások miatt. „Miért van például megtiltva a boncolás?”, kérdi az egyik kórházi alkalmazott, akinek a nevét nem fogom leírni, mert a rendszer kritikusait nem akarom kitenni a támadásoknak. Néhány hete engedélyezték, de most is csak nagyon különleges esetekben, mikor másként nem tudják megállapítani a halál okát.

Sokszor felmerül a kérdés, mesélik, hogy milyen különbséget látnak egy minden évben lezajló influenzajárvány és a mostani járvány között, számszerűleg. Amire csak azt tudják mondani, hogy nem tudják összemérni a kettőt, mert egy normális influenzajárványnál csak a környék betegeit kell ellátni, most pedig idehozzák a megye összes betegét.

Nem elég a nyomás, amit maga a helyzet, a betegek száma és állapota generál, most érkezik még egy nyomás fentről. Ellenőrzések lesznek, mert a karácsonykői kórház intenzív osztályán kitört tűz után és a választások előtt az országos vezetőség félti a bőrét.

Közben pedig országos szinten szeretnék növelni a kapacitást, ami gyakorlatilag nem jelent többet, mint hogy újabb ágyakat zsúfolnak a meglévők mellé a kórtermekbe, meséli az egyik alkalmazott. Ez az udvarhelyi kórházban nem fog menni, mivel már nincs hely a kórtermekben. Az sem megoldás, mondja szimbolikusan, ha arra kell vigyázniuk, mikor egy beteget ellátnak, nehogy a szomszéd beteg kezéből kiverjék a kanült a fenekükkel.

Jó hírekkel is szolgálhatunk, pozitív változások is vannak. Például nem diszkriminálják már annyira a kórházi dolgozókat, mint régen, és az intenzíveseket sem annyira. Főleg a tavaszi hisztéria során sok ilyen eset volt, hogy féltek a szomszédok a kórháziaktól. Néhányukat felkértek, hogy költözzenek el, nehogy hazavigyék a betegséget a szomszédoknak. De még a családtagok is kerülték őket, nem szívesen látták látogatóban, közös ünnepléseken.

A kórházi alkalmazottak között is volt ilyen jellegű félelem. Nem tudja elfeledni, meséli az intenzíves főnővér, Vajda Csilla, hogy mikor megszűntek a buszjáratok, megpróbálták úgy megszervezni a szállítást, hogy a főleg faluról ingázó kisegítő személyzet össze tudjon verődni autókba, és be tudjon jutni munkába. Elindult megbeszélni más részlegekkel, hogy lenne-e aki elhozzon egyik-másik faluból egy-egy embert. És volt olyan kolléga, aki azt mondta, hogy „szerinted van bárki közülünk, aki beültetne egy intenzívest az autójába?” Úgy félt tőlük mindenki, mint a tűztől. Akkoriban még csak a fertőzőn és az intenzíven voltak covidos betegek. Most már ez a jelenség lejárt.

Az is pozitívum, hogy az udvarhelyi kórház is ugyanazt tudja nyújtani, mint a nagyobb kórházak. A szakember szavaival élve: ugyanazt a semmit. Mikor megpróbálnak betegeket felküldeni nagyobb kórházakba, egyetemi központokba, meséli egy alkalmazott, akkor mindig azt a választ kapják fentről, hogy „ne küldjétek, mert mi is ugyanazt a semmit tudjuk nyújtani nekik, amit ti”.

Körülbelül ennyi fért a mai anyagunkba. Nyilván ez csak ízelítő. A legnagyobb baj az, mondja egy fontos pozícióban lévő alkalmazott, hogy minden más betegség megszűnt. Csak covid van. És minden ekörül forog. Ez pedig vissza fog ütni.

Meséli az intenzíves főnővér, hogy számára az nagyon szomorú, hogy vannak ismerősei, sőt orvos ismerősei, akik azt mondják, hogy ugyan, menj már, ez a vírus nem is létezik. Bevallom, én sem láttam a vírust. De láttam azt a 42 éves (velem egykorú) beteget az intenzíven, akinek a tüdejébe le volt nyomva a cső. Feküdt ott magatehetetlenül, mint egy zsák, a gép tartotta életben. Ha életnek lehet nevezni azt a pár napot, amiután gép ide, gép oda, a szervezete valószínűleg leáll. Nem mondom azt, hogy elkezdtem félni a covidtól, de azt határozottan állítom, hogy nem volt kellemes látvány, és elgondolkodtatott.

Tavasszal volt egy olyan eufórikus hangulat, emlékszem, hogy most már van elég lélegeztetőgépünk, meg tudunk harcolni a coviddal. Most rájöttem, hogy ez téves kép, és semmi ok az örömre. A valóság az, ha a szakembereknek hihetünk, hogy aki lélegeztetőgépre kerül, annak nagyon kis esélye van visszatérni a normális életbe. A harcot addig lehet csak vívni, amíg gépre nem kerülünk. A legtöbben akkor kerülnek gépi lélegeztetésre, amikor kómába.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Történetek a covid-kórházból appeared first on Átlátszó Erdély.

Riportot készítettem a kórházban. Az intenzív osztályon a sok szörnyűség, a gépek által életben tartott ember között oázis volt a tudatuknál lévő páciensek kórterme. Mikor megkérdeztem, hogy megengedi-e, hogy lefotózzam, Péter bácsi felemelte a hangját és elkezdte dicsérni az udvarhelyi kórházat és az alkalmazottait. A főnővér, aki kísért, szelíden mosolyogva megjegyezte, látszik, hogy kezd oxigént kapni az agya, mert eddig csak szidta őket. (Aztán később azt is elmesélte, hogy az oxigénhiány hatására a legtöbb páciens verbálisan agresszív.)

Péter bácsi kért, hogy az üzenetét továbbítsam a világnak. Elindítottam a filmezést, és felvettem a rövid üzenetet, ami hosszabb is lett volna, csak lerövidítettük azzal, hogy elbúcsúztunk és kijöttünk, hogy Péter bácsi ne erőltesse meg magát a beszéléssel. Neki most nagyon fontos, hogy lélegezzen.

Az udvarhelyi Covid-kórházban készülő riportjaink a következő hetekben jelennek meg. Addig is kérjük olvasóinkat, hogy drukkoljunk Péter bácsinak, küldjük felé szeretetteljes gondolatainkat, hogy minél hamarabb vissza tudjon térni szerettei közé.

Hajrá, Péter bácsi!

The post Ezt üzeni a székelyeknek Péter bácsi a Covid-kórház intenzív osztályáról (videó) appeared first on Átlátszó Erdély.

1. fejezet: A névtelenség nem jó, de hasznos

Mi, újságírók nem túlságosan szeretjük a névtelen forrásokat. Hogy miért? Azért, mert nekünk kell vállalnunk a felelősséget azért, amit ők elmondanak nekünk. És sokkal alaposabban kell ellenőriznünk azt, amit mondanak, nehogy a névtelenség leple alatt megvezessenek minket és az olvasóinkat.

Miért megyünk mégis bele abba, hogy valaki névtelenül adjon nekünk információt? Egyrészt azért, mert inkább írunk igazat név nélkül, mintsem kegyes hazugságokat, névvel vállalva. És azért, mert emberek vagyunk mi is, és meg tudjuk érteni, hogy valaki fél, főként ha úgy érezzük, hogy félelme jogos.

Sok ilyen eset van, főleg itt Erdélyben, a bosszúállás fellegvárában.

Ahol, ha kiderül rólad, hogy elmondtad az igazságot, számíthatsz arra, hogy kicsinálnak. Hogy elveszted a munkahelyed, hogy ellenőrzés ellenőrzés után érkezik majd a cégedhez, hogy elkezd zaklatni a rendőr, a polgármester, vagy a falu verőlegénye, kezd nem köszönni a szomszéd vagy kitagad a rokonság.

Durvább esetben a családod is hasonló sorsra jut, a párod, a szüleid, a gyerekeid vagy a barátaid is hasonló jeleket tapasztalnak. Miattad. Hibáztatnak is ezért, és kérik, hogy a kedvükért hallgass, fogd már be a szád. Kit szeretsz jobban, a családod, vagy az igazságot? Zsarolás és zsaroltatás, ez a hatalmon lévő embereknél gyakoribb, mint a zoknicsere. Ezek az emberek tudják, hogy ha elég nagy nyomást helyeznek a környezetedre, előbb-utóbb a szeretteid el fognak hallgattatni téged.

Az igazság vagy az őszinte vélemény kimondásánál nagyobb bűn vidékünkön nem létezik.

Ha vered az asszonyt, ha mérget öntesz a folyóba, ha nem fizeted ki az alkalmazottaidat évekig, ha hazudsz és csalsz folyton, ha drogot árulsz kiskorúaknak, ha népedet elárulod és eladod a saját anyagi jólétedért, ha kínozod a diákjaidat, ha bármit teszel, ami ember-, természet- és Istenellenes, az mind-mind bocsánatos bűn nálunkfelé.

De ha kimondod az igazat, az már nem. Azért már kiűznek a paradicsomból: folyamatosan sandán néznek, ujjal mutogatnak rád, kiközösítenek.

Nem mindenki elég erős ahhoz, hogy elviselje a meghurcoltatást, és nem mindenkitől várhatjuk el, hogy kamikaze igazságharcos legyen. Ezért vannak olyan esetek, amikor mi, újságírók elfogadjuk, hogy valaki névtelenül nyilatkozzon, vagy névtelenül adjon nekünk információt.

2. fejezet: A bosszúállás és a zsarolás győz(ne)

Nagyon gyakran előfordul, hogy egy adott intézmény vezetőjéről egyik alkalmazottja információkat juttat el hozzánk, de megkér, nehogy az istenért eláruljuk, honnan jönnek az információk, mert az illető bosszúálló. Ez már meg sem lep, valamiért nálunkfelé a hatalomnak velejárója a bosszúállás. Gondolom, hogy másfelé is, de nálunk nagyon.

Nagyon erős moralitású ember kell legyen a talpán az, aki hatalmat kap, és továbbra is a kegyelmesség és bölcsesség útján jár, nem pedig a bosszúállás eszközével intézi kínosabb ügyeit. Mert azért nem mindenki lép át a bosszúállók táborába a hatalom első szagára. De a legtöbben igen.

Idén több ilyen esettel volt dolgom. Elmesélek röviden kettőt.

Például névtelenséget kérő alkalmazottak jelezték, hogy az udvarhelyi kórház egyáltalán nincs felkészülve a koronavírusra, és kértek, hogy a kórház és a város érdekében írjak erről. Amint az az anyag megjelent, a hatóságok részéről többen is elkezdtek támadni azért, hogy névtelen forrásoknak hitelt adok. És hogy nem is igaz, amit leírtam. Sőt, szívattak, hogy bizonyára takarítónők, vagy hozzá nem értő, a betegségtől betojt asszisztensek adták az információkat. A támadások szép része a kórházat alárendeltségében tudó polgármesteri hivatal irányából érkezett, a városháza sajtósa Facebookon nyilvánosan is nekem esett.

Aztán egyszer csak a polgármesteri hivatal rájött, kivizsgálásaik nyomán, hogy a kórházi forrásaimnak igaza volt, s tényleg bajok vannak. A névtelen források megbízhatónak bizonyultak hirtelen. Egy későbbi cikkünkben ennek hangot is adott a hivatal válságstábja, akinek a tagjai szintén kérték, hogy csoportként nyilatkozhassanak, ne egyénileg megnevesítve. Mert senki nem akarta kitenni magát a felesleges támadásoknak, személyeskedésnek. Ezt meg is értettem, és kérésüknek eleget tettem.

Erre a kórházigazgató kelt ki a névtelenség ellen. Ügyvédje felhívatott Vásárhelyre beszélgetésre, és a beszélgetésben hosszasan faggatott, hogy kik lehettek a nyilatkozók. Provokált, hátha elmondok legalább egyet.

Mert a kórházigazgató nem bosszúálló, csak szeretné tudni, hogy ki mit mondott róla.

Aha. Persze. És nem bosszúálló, de beperelte az uh.ro-t, amiért ott leírtuk, hogy a válságstáb tagjai mit állítanak róla. És nem bosszúálló, de a kórházban elkezdte vadászni, hogy vajon ki nyilatkozhatott a sajtónak. Jaj, de nem bosszút akart állni rajtuk, ó nem, ejsze csak azért próbálta felkutatni őket, mert húsvéti ajándékot akart adni nekik.

Közben a kórházigazgatóhoz közel álló orvosok elkezdtek más oldalról támadni, és szintén a névtelenül nyilatkozókat próbálták lejáratni. Mert bezzeg ők, ők vállalják a nevüket. Akkor a másik miért nem vállalja? Hát vajon miért?

Mert talpnyalóként nem kell félned, de kritikusként igen.

Le kell ezt rajzolni? A kommunizmus alatt kinek kellett csendben maradni, meghúzódni és félnie? Annak, aki nyilvános ódákat zengett a diktátorról, vagy annak, aki a Szabad Európát hallgatta? A hatalom mindenkori kiszolgálójának soha nem kell annyira félnie, mint a hatalom kritikusának.

Vagy ott van a másik eset: egy falusi nagyintézmény vezetőjéről csak annyit írok, hogy bosszúálló, és az emberek félnek a férje ellen szólni, mert mindenkinek dolgozik valakije ennél az intézménynél, és nem kívánja senki a zaklatást. Találkozom egy rendezvényen az illetővel, aki mélységesen fel van háborodva, hogy én ezt írtam róla. Mert ő egyáltalán nem bosszúálló.

Hosszasan, több mint egy órát beszélgetünk, aránylag barátságosan, közben kétpercenként felteszi nekem a kérdést: de ki mondta ezt nekem, hogy ő bosszúálló? De ki? Mert neki mindenki letagadta. Mikor ott jártam abban a két faluban, meséli, ők tudják, hogy kikkel találkoztam, felsorolta az emberek nevét is, akikkel akár az utcán, akár otthonukban beszélgettem. Megfigyeltek. És ő mindenkit megkérdett, de senki nem vállalta fel, hogy tőle származott volna ez az információ. Mondjam el, hogy ki volt az!

Jaj, ő nem bosszúálló. Csak szívesen a szemébe nézne annak az embernek.

Szinte be is perelt engem, meséli. Nem azért, mert velem lett volna baja, hanem csak azért, mert a bíróságon ki kellett volna adnom a forrásom nevét. Hát, a bíróságon sem adtam volna ki, nyugtatom meg. De, kiadtam volna, mondja, mert neki már volt egy ilyen esete, amikor beperelt egy újságírót, és az kiadta forrásának a nevét a bíróságon. És akkor ő el tudott beszélgetni az illetővel, aki végül sírva, könyörögve kért bocsánatot.

De ő nem bosszúálló. Csak mondjam már el, végre, hogy ki mondta ezt róla.

3. fejezet: Megvédjük a névtelen forrásainkat

Az említett intézményvezetőnek nem mondtam el, hogy ki mondta ezt róla. Egy újságírónak meg kell védenie a forrásait. Még a bíróságon is. Még a saját élete árán is. És főleg meg kell védenie akkor, amikor saját szemével láthatja, hogy a nevet követelő tényleg bosszúálló.

Ugyanúgy meg kell védenünk egy bosszúállásnak kitett forrást, mint mondjuk egy erőszak áldozatát. Ilyen megközelítésben a bosszúálló intézményvezető az agresszor, és a névtelen forrásunk az áldozat. És nekünk felelősségünk, hogy megelőzzük az agressziót, távol tartsuk az agresszort az áldozattól, titoktartásunkkal megvédjük ez utóbbit.

Ezt általában a hatalomgyakorlók értik, s ekkor engedik ránk a talpnyalóikat. Ekkor következik az, hogy talpnyalók tömege követeli, hogy a névtelen forrásunk nevét adjuk ki. Mert ha nem, akkor hiteltelenek vagyunk, és az anyagunk még hiteltelenebb. Van olyan orvos, aki képes egyetlen nap alatt húsz kommentet biggyeszteni egyetlen anyaghoz, s a felesége még ugyanannyit, arról, hogy ő orvos és vállalja a nevét, s én hiteltelen vagyok, mert nem mondom meg, kitől származnak az információim. És a forrásom is hiteltelen, mert nem vállalja a nevét.

S ettől a zsarolástól mi, újságírók, meg kellene, hogy rémüljünk, hogy elveszítjük a hitelünket, és ki kellene, hogy adjuk a forrásaink nevét. Ez a csel nem fog beválni, nálunk legalábbis nem. Biztos, hogy van a világon újságíró, aki bedől ennek a cselnek, de azok nem mi vagyunk.

Kedves zsaroló talpnyalók, intézményvezetők és ügyvédek, a dolog pontosan fordítva áll: az újságíró akkor fogja elveszíteni hitelét, ha kiadja a forrásait. Ez árulásnak számítana. És mi nem vagyunk árulók.

4. fejezet: A talpnyalói bátorság aljas művészete

Nem nagy kunszt és nem nagy dicsőség a rendszer kiszolgálójaként támadni a rendszer bírálóit. Nem kell túl nagy merészség hozzá. Mégis ennek a műfajnak sok művelője akad. Persze, kell azért egy kis bőr a pofán, hogy kiállj a talapzatra te, a rendszer talpnyalója, és hirdesd, hogy íme, milyen bátor vagy, hogy adod a neved, és bezzeg a rendszer üldözöttjei is kellene, hogy adják a nevüket, mint te, a bátor.

Szerintem ez egy ócska manipuláció. Abból indul ki, hogy két bátorságot párhuzamba állít, miközben nem állítja párhuzamba a két tett jutalmát. Mert a rendszer kiszolgálója jutalmazást vagy legalább egy simogatást kap ezért a látszatban bátor, valójában aljas tettéért, míg a rendszer bírálója megtorlást kapna a valóban bátor, de legtöbbször felesleges, önfeláldozó tettéért.

Neked házat adott az igazgató, jó nagy fizetést, az osztályodon jó ellátást, és kiállsz piszkálni a másikat, amelyik szegény nem a rendszer kegyeltje, és folyton nélkülözésben és megszorításokban van része.

Minden rendszernek vannak talpnyalói. És vannak kritikusai is.

Ez törvényszerűség, ettől szép a világunk. A kritikusokból gyakrabban lesznek hősök, de életükben nem sok szobrot kapnak. A rendszer kiszolgálói általában már életükben nagyobb szakemberekké, nagyobb művészekké vagy sztárokká válnak, mert élvezik a hatalom támogatását, kapcsolatilag is és anyagilag is. De az ellenzékieknek, az ellenállóknak, a mindenkori Robin Hoodoknak van egy olyan patinájuk, amelynek külön rajongótábora volt mindig a történelem során.

Hogy a dologban legyen csavar is, a hatalom közeli talpnyalói is gyakran pózolnak forradalmár képében. Mert ha nem, nem tudnák felvenni a népszerűségi versenyt az igazi ellenállókkal.

És hogy legyen még egy csavar a dologban, azt is megfigyelhetjük, hogy ha változik a rendszer, például diktatúrából demokrácia lesz, mint azt megélhettük, legtöbbször a hatalmon ugyanazok az emberek maradnak. A talpnyalók talpnyalók maradnak az új rendszerben is, nem mennek át ellenzékbe. És az ellenzékben is ugyanazok az emberek maradnak.

Ha véletlenül az örökös ellenzékből valaki hatalomra kerül, az ellenállók diadalmámorban azt képzelik, hogy végre változik valami, és most ők lesznek hatalmon. De nem, az új hatalom fejét általában elcsavarja a talpnyalók hada és a rendszer, és az eddigi ellenállók diadalmámorukból vonulhatnak vissza továbbra is ellenzékbe.

5. fejezet: Covidoperáció: a névtelenek lemetszik a névtelenek fejét

A kolozsvári magyar opera főnökségéről nem tudok semmit, hogy mennyire bosszúálló. De hogy az alkalmazottak csak névtelenül hajlandók információkat adni, vagy sokan még névtelenül sem, az általában jelzi, hogy bosszúállásban hol tart egy intézmény vezetősége.

Nem látom át az operában az erőviszonyokat. Nem tudom, mekkora a vezetőség talpnyalóinak, és mekkora az ellenzőinek a tábora. Habár az aláírók számából lehet erre következtetni.

Azt sem tudom, hogy mi a valós covid-helyzet az operában. Nem tudjuk a pontos számokat, és a nyilatkozatokból úgy tűnik, ők sem tudják. Az biztos, hogy kemény gócpont lett, és az is szinte biztos, hogy egy kis odafigyeléssel és a másikra való tekintettel ezt meg lehetett volna akadályozni.

Az alkalmazottak egy része azt állítja, hogy a vezetőség tudott róla, és tovább dolgoztatta őket. A vezetőséget megvédő aláírók a felelősséget megpróbálják átdobni az igazgatóságról az alkalmazottakra. Köztünk maradjon: elég gerinctelenül.

[irp posts=”30509″ name=”Így vált koronavírus-góccá a Kolozsvári Magyar Opera”]

A koronavírus hitkérdés lett, amiben semmi nem logikus már.

A koronafélők és a koronaellenesek szapulják egymást, az érvek röpködnek, a világunk omlik össze. Az átláthatatlanság és fejetlenség maximális, a demokrácia a végét járja. Nehéz eldönteni, hogy tojjunk a betegségre, dolgozzunk, és védjük meg a világunkat a gazdasági összeomlástól, vagy féljünk, és hagyjuk összeomolni a társadalmunk, de mentsük az életünket. Mindkét tábornak nagy és vad a rajongótábora, és mindenki támad vakon. Hogy kinek van igaza, valamikor majd kiderül.

Egy dolgot azonban tisztán érzek: bármelyik táborban vagyunk, el kellene tudnunk fogadni a másik tábor érveit, és nem szabadna senkit erőltetni, hogy az ellenfél szabályai alapján játsszon.

Azt, aki félti az egészségét, nem szabad sok ember között dolgoztatni, és azt, aki dolgozni és élni akar, nem szabad bezárni hónapokra a tömbházlakásba.

Hogy az operában hányan dolgoztak akaratuk ellenére, betegségtől való félelemmel, nem tudom felmérni. Ha egy is dolgozott így, az már sok, és nem szabadna senkit erőltetni erre. Hogy hányan betegedtek meg ezek közül, azt sem tudom felmérni. Ha csak egy is megbetegedett azok közül, akik nem teljesen önszántukból vállalták a rizikót, az már bűntény.

Ugyanakkor nem szeretném ebben az anyagban megkövezni az opera vezetőségét, vagy rábiggyeszteni a covid-tagadó címkét. Ezt tenni legalább akkora bravúr, mint az inkvizíció idején rámondani valakire, aki nekünk nem tetszik, hogy boszorkány. Vagy ugyanolyan nagy bátorság, mint a hatalom talpnyalójaként kiállni egy talapzatra, és azt kérni, hogy a névtelen ellenállók emeljék fel a kezüket.

Jelenleg a covid a hatalom eszköze, kizárólagos jogot szerzett meg hozzá, ezért én úgy érzem, hogy nem lenne most részemről nagy művészet covid-elleneseket, covidtól nem félőket vagy covid-tagadókat vadászni, címkézni. Szóval nem akarom most a covid oldaláról megközelíteni az operában történteket.

Hanem inkább a humor oldaláról, mert az késztetett ennek az anyagnak a megírására.

Miután kiderült, hogy sok a covidos, és lehúzták a függönyt, a vezetőséghez közel álló alkalmazottak paródiába illő nyilatkozásbombázásba kezdtek, amiben megvédik a vezetőséget. És kijelentik, hogy a kultúra mindenek előtt. És kijelentenek még pár dolgot, aminek semmi köze a témához, de nagyon jól szól. Például azt, hogy szenzációhajhász a sajtó. És ripacsok a színészek, és szekus minden igazgató. Jaj, bocsánat, ez utóbbi közhelyeket nem írták bele, kifelejtették.

Hab a tortán: elítélik a névtelenül panaszkodó alkalmazottakat. Amivel nem is lenne baj, csakhogy a névtelenséget elítélő közleményt többek között 21 névtelen aláíró írja alá. Ha lehet aláírásnak nevezni azt, amikor az ember nem írja oda a nevét.

Ehhez kell igazán nagy talpnyalói bátorság: névtelen aláírással számonkérni a névtelen panaszkodók névtelenségét. Igazi hőstett. A 21 névtelen hős nevének emlékét márványtábla fogja őrizni az opera előcsarnokában, melyet minden évben megkoszorúznak a hősök napján.

Nyitókép: Egyed Ufó Zoltán.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Paródia? Nyílt levélben ítélik el a névtelenek a névteleneket appeared first on Átlátszó Erdély.

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem könnyű összerakni, hogyan történhetett meg az, hogy a Kolozsvári Magyar Opera, majd a nagyrészt ugyanazon épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatában sokan megfertőződtek.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

Bár már szeptember végén tudni lehetett, hogy a Kolozsvári Magyar Opera társulatának legalább egy tagja megbetegedett, és mások is jelezték, hogy nem érzik jól magukat, október 3-án megtartották a Varázsfuvola bemutatóját, majd másnap, október 4-én a második szereposztással újból játszották ezt a Mozart-operát.

A 250 főből álló társulat 100 tagja tette ki magát a fertőzésnek ezen a hétvégén, azóta pedig dominó-effektus szerűen jelentkeznek a tünetek az alkalmazottaknál.

Az, hogy az opera vezetősége ennyire nagyvonalúan kezelte a helyzetet, annak a fényében is érthetetlen, hogy a koronavírus elsősorban a tüdőt támadja meg, emiatt az énekesek számára fokozott veszélyt jelent. Egy koronavírus okozta légúti szövődmény akár énekesi karrierjüket is derékba törheti.

Nem túlzás a 30 fertőzöttről szóló értesülés

Hétfőn még kiugróan magasnak tűnt a 30 fertőzöttről szóló lapértesülés, tegnap délután az opera igazgatója, Szép Gyula kénytelen volt elismerni, hogy ez a szám valósnak tűnik.

Miközben az opera társulata október 5-től szabadságra ment, az operával nagyrészt azonos tereket használó Kolozsvári Állami Magyar Színház próbái további három napig, október 7-ig folytatódtak. A társulat 30 tagja a Hegedűs a háztetőn című musical felújításán dolgozott.

És bár a színház vezetősége arra utasította a színészeket, hogy maszkban énekeljenek, nem tudni, hogy ezt betartották-e. A próbák csak akkor maradtak félbe, amikor kiderült, hogy a társulat egy tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Hivatalos kommunikáció hiányában nagyrészt a társulatok névtelenséget kérő tagjai, vagy névtelen forrásokra hivatkozó sajtóanyagok alapján lehet rekonstruálni, mi történt. Az opera részéről Szép Gyula igazgató, a színház részéről Borsos Levente műszaki igazgató válaszolt kérdéseinkre.

[wp_ad_camp_1]

Az események kronológiája:

Szeptember 30., szerda este: a Kolozsvári Magyar Opera társulata egy tagjának koronavírus-fertőzésre utaló tünetei jelentkeznek, erről értesíti az iskolát, ahol tanít.

A Transindex értesülése szerint ez az alkalmazott az opera igazgatóságának is jelezte, hogy nem érez szagokat és ízeket. Annak ellenére, hogy ezek jellemző tünetei a koronavírus-fertőzésnek, a vezetőség nem állította le a próbafolyamatokat, nem halasztotta el az előadásokat, nem ellenőrizte, hogy történt-e fertőzés, de nem is jelezte az alkalmazottai felé, hogy fennáll a fertőzés gyanúja.

Október 3., szombat: a Varázsfuvola bemutatója a Kolozsvári Magyar Operában. Ekkor már (állítólag) a társulat 4 tagja fertőzött, illetve tünetekkel rendelkezik. Ezt egy olyan személy kommentelte, aki vélhetőleg a társulat tagja (a nickje alapján nem sikerült megtalálni, így ezt az információt nem tudtuk ellenőrizni). Egy másik, név nélkül nyilatkozó forrás szerint a bemutatón a társulat több tagja nem érezte jól magát – igaz, tüneteik inkább klasszikus megfázásra utaltak.

Szép Gyula, az opera igazgatója állítása szerint október 3-án, szombaton késő délután/este, a bemutató előtt szerzett tudomást az első pozitív koronavírus-tesztről a társulatban. A megfertőződött kolléga 4-5 nappal korábban volt bent utoljára, és nem vett részt a próbákon. Érdeklődésünkre az igazgató elmondta, addig a kollégák közül senki nem jelezte, hogy egészségügyi problémái lennének. Az épületet fertőtlenítik.

Október 4., vasárnap este: újra játsszák a Varázsfuvolát, a második szereposztással. Az előadásban a társulat száz tagja vett részt (az opera alkalmazottainak száma 250), a nézőszám a terem kapacitásának kevesebb mint fele volt. Este értesítik az alkalmazottakat, hogy hétfőtől kezdődően a tevékenység leáll, mindenki otthon gyakorolja az aktuális repertoárt (Update 18:00, 14.10.2020: korábban tévesen azt állítottuk hogy szabadságra küldték a társulatot, a hibát javítottuk). Az éjszaka folyamán újból fertőtlenítik az épületet.

Október 5., hétfő: a Covid-gyanú beigazolódik annál a munkatársnál, akinél szerdán jelentkeztek a tünetek. Értesítik a színház alkalmazottjait, akik részben ugyanazokat a tereket használják az opera dolgozóival. Update 18:00, 14.10.2020: a Varázsfuvola rendezője Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, neki tehát minden információ rendelkezésére állhatott a koronavírus-fertőzésekről az opera társulatában.

Október 5.-7., hétfő-szerda: az opera további 4 alkalmazottjának lesz pozitív a tesztje. Közben a színházban hétfő reggeltől szerda délután 14 óráig tovább zajlanak a Hegedűs a háztetőn próbái. A zenés-táncos darabban a társulat nagy része, mintegy 30 színész szerepel.

A vezetőség kérése az volt, hogy mindenki maszkot viseljen a próbákon. „Nem álltunk rendőrként mindenki mellett, a felelősségtudatukban bízunk” – mondta kérdésünkre Borsos Levente műszaki igazgató.

Október 7., szerda dél: a színház műszaki személyzete egy tagjának, egy díszítőnek pozitív lett a tesztje. Leteszteltek 26 személyt (ez egy külföldi turné miatt be volt tervezve), akik közül további három alkalmazott lett pozitív. Erről csak másnap publikált közleményt a színház, bejelentve, hogy az október 9-24. közötti előadások elmaradnak.

[wp_ad_camp_2]

Október 8., csütörtök: a clujcultural.ro forrásokra hivatkozva megírja, hogy a Kolozsvári Magyar Opera kórusában, a zenekarban és a műszaki személyzet körében is van megbetegedés.

Október 9., péntek: Szép Gyula nyilvánosan is bejelenti, öt megbetegedés van az opera társulatában. Az opera Facebook-oldalán megjelenik egy közlemény, miszerint a járványügyi helyzetre való tekintettel az októberi előadások elmaradnak.

Pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy újabb alkalmazottja lett pozitív, így jelenleg a társulat öt tagja koronavírusos.

Október 12., hétfő: 30 COVID-fertőzött van a Kolozsvári Magyar Operánál, állítja forrásokra hivatkozva a Ştiri de Cluj. Az opera igazgatója ezt nem erősíti meg: öt esetről tud, a többi munkatárs állapotáról nincsenek információi, mondta el egy interjúban.

Október 13., kedd délelőtt: a Közegészségügyi Hatóság (DSP) megkereste az igazgatót, és elkérte az intézmény alkalmazottainak névsorát, valamint személyi számát.

Délután Szép Gyula a Transindexnek úgy nyilatkozik, eddig 18 pozitív teszteredményről szóló e-mailt kapott, így valószínűleg igaz az, hogy 25-30 személy lehet koronavírussal fertőzött a Kolozsvári Magyar Operában, mert a már ismert 5 mellett az igazgatónak azóta a műszakisok közül is információi vannak fertőzöttekről.

Update 18:25 14.10.2020: Szabadi Péter, az opera irodalmi titkára cáfolta azt az állításunkat, hogy a hozzá befutott, koronavírusos megbetegedésekről szóló információkat nem továbbította az igazgatónak. Elmondta, az alkalmazottaknak a személyzeti osztállyal és az igazgatósággal kell közölniük ezt. Ő magánbeszélgetésekből értesült arról, hogy 20-30 fertőzött lehet, illetve hárman küldtek neki hivatalos értesítést.

Október 14., szerda reggel: a társulat egy újabb tagja értesítette Szép Gyula igazgatót arról, hogy koronavírusos.

A Varázsfuvola bemutatója Tompa Gábor rendezésében. Fotó: Szabadi Péter

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Így vált koronavírus-góccá a Kolozsvári Magyar Opera appeared first on Átlátszó Erdély.

Hosszas hercehurca után a múlt héten kaptuk meg a kormány tájékoztató kampányában való részvételhez szükséges szerződés-tervezetet. A poént már most lelövöm, ezt a szerződést nem fogjuk aláírni két ok miatt: egyrészt mert jó eséllyel ráfizetnénk, másrészt mert nem értünk egyet azokkal a kritériumokkal, melyek alapján a rendelkezésre álló pénzkeretet szétosztják.

Tanulságos viszont, hogy egy alapvetően jó szándékú kezdeményezés hogyan válik önmaga karikatúrájává. A kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtó médiaorgánumok helyett szenzációhajhász, ellenőrizetlen információkat közlő, zűrös tulajdonosokkal rendelkező vállalkozások támogatására költik az adófizetők pénzét. Ráadásul pont azok szakítják a legtöbbet, akik amúgy nem szenvednek hiányt bevételekben.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

Mi történt? Márciusban, a koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt részleges kijárási tilalom kezdetén a kiadásaikat pánikszerűen karcsúsító kis cégek tömegesen elkezdték visszamondani reklámszerződéseiket.

Romániában a médiaorgánumok zömmel reklámbevételekből élnek. Túlnyomó többségük nem rendelkezik pénzügyi tartalékokkal, így a koronavírus okozta merőben új helyzet miatt félő volt, hogy a kijárási tilalom egyben csődöt jelent a sajtó nagy része számára.

Ha cégeket támogatnak, a sajtót miért ne lehetne?

A leginkább kiszolgáltatottak azok a kis költségvetésű, helyi médiaorgánumok, melyek komoly helyi beágyazottsággal rendelkeznek, az olvasóik szemében hitelesek, így kulcsszerepet játszanak a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatásban, az információk és hatósági intézkedések hatékonyságának az ellenőrzésében.

Így merült fel az az ötlet, hogy több más, a koronavírus által sújtott gazdasági ágazat mellett a kormány a sajtónak is segítséget kellene nyújtson. A kormány több videokonferenciát szervezett a média képviselőivel erről, a kezdeti beszámolók alapvetően pozitívak voltak.

Az alapötlet az, hogy a kormány koronavírussal kapcsolatos tájékoztató kampányt folytat négy hónapon át, és ehhez havi 50 millió lejes (10 millió euró) pénzkeretet rendel. Ezt a pénz világos és mindenki számára könnyen ellenőrizhető kritériumok szerint osztják szét azok között a médiaorgánumok között, amelyek a kampányba jelentkeznek, és vállalják a kormány hirdetéseinek megjelentetését.

Ludovic Orban miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány nem kívánja a médiaorgánumok függetlenségét befolyásolni a választási évben, a szerződésben rögzített feltételeken túl semmilyen más elvárást nem támaszt a résztvevők irányába.

[wp_ad_camp_1]

A probléma, amire senki nem figyelt

Úgy tudjuk, a minőségi sajtóműhelyek képviselői ezeken a megbeszéléseken felvetették, hogy valahogy el kellene választani a búzát az ocsútól: ki kellene zárni a bizonytalan tulajdonosi háttérrel rendelkező, nagyrészt copy-paste tartalommat nyújtó, szenzációhajhász médiaorgánumokat a résztvevők köréből.

Mivel ezek a médiaorgánumok kizárólag a nézettségre hajtanak, és semmilyen szakmai-etikai elvet nem ismernek el maguk számára kötelezőnek, nem szenvednek hiányt reklámbevételekben. A Google hirdetési rendszere például kifejezetten kedvez az ilyen oldalaknak.

Van benne némi irónia, hogy azok az orgánumok részesüljenek a tájékoztató kampány bevételeiből, amelyek éppen pánikkeltésből, félretájékoztatásból, ellenőrizetlen információk közléséből élnek, és általában jobban, mint az információikat sok munkával ellenőrző, kiegyensúlyozottságra törekvő médiaorgánumok.

Nézettség mindenek felett

A kormány azonban elutasította, hogy a kampányban való részvételt szakmai-etikai standardok betartásához kösse. Azzal érvelt, hogy a koronavírus miatti helyzet nem alkalmas ennek a vitának a lefolytatására.

Május 8-án megjelent a reklámkampány feltételeit tartalmazó 63/2020-as kormányrendelet. Ahogy az várható volt, a kormány csak néhány alapvető feltételt szabott a jelentkezéshez a kampányba:

• a kiadó Romániában bejegyzett jogi személyiség kell legyen,
• nem lehet állami fenntartású médiaorgánum,
• bizonyítania kell, hogy rendelkezik a sugárzáshoz szükséges licenccel (on-line oldalak esetében: domainnel),
• nem tartozhat az államnak,
• továbbá legalább két, meghatározatlan időre alkalmazott munkatárssal kell rendelkeznie, vagy bizonyítania kell, hogy szerzői jogdíjas szerződéssel fizette ki szerzőit.

A rendelet kereteket is megszabott arra vonatkozóan, hogy mennyi pénzt hívhatnak le az audiovizuális, print, online, stb. sajtótermékek, továbbá különválasztották a keretet helyi és országos médiaorgánumok számára.

Azonban mint az előzetes jelzésekből is várható volt, a nézettség lett az egyedüli kritériuma annak, ki mennyi pénzben részesülhet a kampánykeretből.

[wp_ad_camp_2]

Csúcstechnológia és 19. századi bürokrácia

A beiratkozás a Romániában már megszokott, csúcstechnológiát és a 19. századi eljárásokat bámulatosan ötvöző eljárásban zajlott. Ugyan a kért dokumentumokat digitális formában, online fel lehetett tölteni egy erre létrehozott felületre, ez a felület a mi tapasztalataink szerint nem mindig működött, a feltöltött dokumentumokat nem lehetett elmenteni.

A végén sikerült elmenteni a dokumentumokat, azonban a Kormányfőtitkárságon nem sikerült megtalálniuk ezeket. Tucatnyi e-mailt váltottunk, szorgalmasan küldtük a hiánypótlást, míg végül úgy tűnt, minden szükséges papír megvan. Biztos ami biztos, a dokumentumokat papír alapon, eredetiben aláírva is el kellett küldeni.

Értékelni tudjuk viszont, hogy a Google Analytics rendszeréből generált nézettségi adatainkat azonnal elfogadták. Egy újságíró-levlistán ugyanis voltak olyan beszámolók, miszerint abból is csak hitelesített verziót lehet küldeni. De kinek címezd a levelet a Google-hoz, hogy tegyen egy pecsétet a kinyomtatott lapra?

A szegények pénzét a gazdagoknak adjuk

Május 26-án a Kormányfőtitkárság oldalán megjelent azon médiaorgánumok listája melyek részt vesznek majd a reklámkampányban. A táblázatban szereplő összegek becslések a médiaorgánumok által bevallott nézettségek alapján (.xls itt).

Ahogy az várható volt, a nézettség mint egyedüli kritérium a pénz elosztása során azt eredményezte, hogy a legnagyobb összegeket a leggyatrább minőségű, korrupcióért elítélt tulajdonosokkal rendelkező médiatrösztök kapják.

Az Antena-csoport összesen mintegy 2 millió euró várományosa, a csúsztatásból és félretájékoztatásból üzleti modellt kovácsoló Antena 3 televízióadónak ezen felül 630 ezer euró jutna. Online médiatermékek között az olyan bulvárlapok, mint a cancan.ro vagy a tacataca.prosport.ro kiadója 500 ezer eurót kaphat.

„Betyárság ez, csak fordítva: a szegényektől elvett pénzt a gazdagoknak adjuk”

– kommentálta csalódottan ezt a listát Cristina Guseth, a Freedom House igazgatója, aki azt a kis, független helyi sajtótermékekből álló hálózatot működteti, melynek az Átlátszó Erdély is tagja. Guseth részt vett a kormánnyal folytatott tárgyalásokon, azonban ott nem sikerült elérni azt, hogy a támogatásból azok a médiaorgánumok részesüljenek kiemelten, melyek a közösség érdekében dolgoznak.

Egyébként erdélyi magyar médiaorgánumok is részt vesznek a kampányban: a magyar kormány által nagyvonalúan támogatott Székelyhon-lapcsoport kiadója, a Prima Press SRL például összesen 57 ezer eurót kaphat, a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány 24 ezer eurót, a transindex.ro mögött álló cég, a Media Net SRL 4 ezer eurót. Jelen van még a Szatmári Friss Újság (30 ezer), a Szabadság (15 ezer) és a Székely Hírmondó (33 ezer).

[wp_ad_camp_3]

Ha már pénzt nem keresünk, legalább próbáljuk ki

Az Átlátszó Erdély összesen mintegy 120 eurót (595 lejt) kaphatott volna, ha részt vesz a tájékoztató kampányban. (A mi számításaink is nagyjából ezt az összeget eredményezték). A szimbolikus összeg ellenére győzött a tudományos kíváncsiság: ugyan nem fogunk ebből sokat keresni, de érdekes lehet kipróbálni, hogy mivel jár egy ilyen kampány.

A következő kanyar nem váratott sokáig magára: június 15-én e-mailben közölték, egy államkincstári bankszámlát (ún. trezo-számlát) kell nyitnunk ahhoz, hogy ki tudják fizetni ezt az összeget. Az államkincstárnál azt közölték, hogy sajnálják, de egyesületként nem lehet trezo-számlánk.

Ezt a választ mi közöltük az Kormányfőtitkárságal, ahonnan kisvártatva megjött a meglepően konstruktív válasz: még nem tudják hogyan, de mindenképpen megoldják ezt a problémát.

A várható bevétel felét elvinné a szerződés aláírása

A kampányból akkor szálltunk ki, amikor pár nappal később telefonon hívtak, a szerződés aláírásához mindenképpen személyesen kell Bukarestbe utazni. Az nem működik, hogy postázzuk az aláírt szerződést, vagy valamilyen más módon elektronikusan megoldjuk.

Gyors fejszámolás: egy Kolozsvár-Bukarest retúr vonatjegy nagyjából 300 lej, ráadásul egy ilyen út két munkanapot vesz el egy túlzsúfolt periódusban. Nem kérdés, ez ráfizetéses projekt.

Tanulság? Lehet hogy a médiatámogatás ötlete alapvetően jó szándékú volt, azonban a rendszert úgy találták ki, hogy abból a kis, valódi újságírást művelő műhelyek – akiknek a helyzete a legnehezebb – csak morzsákat lássanak, ha egyáltalán.

Ha ez nem elég, a részvételhez egy sor olyan bürokratikus feltételt is teljesíteni kell, amely épp a legkisebb médiaorgánumok életét nehezíti meg. Annyira, hogy a végén az észszerű döntés inkább kimaradni a kampányból.

A pénzben azonnal meglátták a lehetőséget a nagy halak. Furcsamód épp RMDSZ-es képviselők javasolták, hogy a keretösszeget duplázzák meg 80 millió euróra, az időtartamát pedig tolják ki év végéig, tehát a parlamenti választásokig.

Ez azonban egy másik történet, ami már nem az anyagi gondokkal küszködő, valódi újságírást művelő sajtó támogatásáról szól.

Nyitókép: a tájékoztató kampány egyik kreatívja

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Koronavírus tájékoztatás: így nem kapunk pénzt az államtól appeared first on Átlátszó Erdély.

A koronavírusok régi ismerőseink, még ha nem is ezen a néven: az enyhe náthás megbetegedéseink mintegy 15 százalékát ők okozzák. Csirkéknél fedezték fel és írták le először az 1930-as években. Az embert megbetegítő koronavírusokat az 1960-as években izolálták, majd azután jöttek rá, hogy a koronavírusok családját alkotják, hogy 1967-ben először tekintették meg az elektronmikroszkópos képüket, ahol koronaként jelent meg ezeknek a vírusoknak a tüskés burka.

Állatokban a koronavírusok inkább a bélrendszert támadják meg, a háziállatok több betegségét is ők okozzák. Denevérekben mintegy 500 fajta koronavírust fedeztek eddig fel, és a tudósok szerint több ezer lehet még.

Az embernél enyhe megfázásos tüneteket okozó koronavírusok négy faját ismertük a 20. században. A 21. században bukkantak fel a súlyos légúti fertőzést okozó koronavírusok, erről kapták a nevüket is: a Severe Acute Respiratory Syndrome rövidítéséből. 

A 2003-ban kitört SARS-CoV járvány 8098 ismert esetének közel tíz százaléka végződött halállal. A 2012-ben főleg Közel-Keleten lokalizálódott járványt okozó MERS-CoV vírus még pusztítóbbnak bizonyult: a 2519 ismert eset 35 százaléka volt halálos.

A tavaly tél óta világjárványt okozó SARS-CoV-2 vírus azért terjed ennyire sikeresen, mert nagyon enyhe és nagyon súlyos tüneteket egyaránt tud okozni. Vagyis azok is terjesztik, akik nem is gyanítják magukról, hogy fertőzöttek.

A vírus nemcsak változatos tüneteket okoz, hanem – ha lehet, még hatékonyabban – sokrétű bizonytalanságot és félelmet is. Ezt tetézi a gazdaság lefékezéséből adódó egzisztenciális bizonytalanság, de amíg nincs a betegségre megfelelő gyógyszerezés, illetve megelőző oltás, addig a járvány terjedését csak a fizikai találkozásaink ritkításával tudjuk fékezni. 

[irp posts=”29319″ name=”Szorongunk. Nem tudunk koncentrálni. Rendben van?”]

Ez a bizonytalanság és félelem remek táptalaja a különböző összeesküvés-elméleteknek, amelyekbe egyre gyakrabban futunk bele román és magyar nyelven is. Ezek az elméletek azt a bizonytalanságot is kihasználják, hogy még távolról sem tudunk mindent a most terjedő, új koronavírusról, a szinte naponta megjelenő tudományos eredmények figyelemmel követése pedig komoly erőfeszítést igényel. 

De nem lehetetlen követni: a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológiai Karának munkatársai folyamatosan frissülő cikkgyűjteményt hoztak létre. Az ide linkelt cikkek zöme közérthetően magyarázza az új koronavírusról elérhető tudományos ismereteket, amelyek a járvány terjedésével együtt bővülnek. Míg 2019-ig ugyanis világszerte csak pár tucat virológus foglalkozott kimondottan koronavírusok kutatásával, most szinte mindannyiunk napjait befolyásolja a legújabb törzs, a SARS-CoV-2.

Mi a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet adjunktusával, dr. Papp Judit mikrobiológussal ültünk le beszélgetni, hogy tisztázzuk, mi az, ami 2020. május közepén biztosan tudható a legújabb koronavírusról, és mi az, amiről biztosan tudható, hogy még nem tudjuk. 

Az például biztos, hogy állatról, nagy valószínűséggel denevérről „ugrott át” az emberre, de arról még nincs döntő bizonyíték, hogy a folyamatban szerepelt-e és ha igen, hány köztes gazdaállat (ilyenként merült fel a tobzoska, kígyó és a cibetmacska), amelyben esetleg rekombinálódott a vírus, azaz új tulajdonságokra tett szert. 

Az új koronavírus tüskéihez nagyon hasonlókat például tobzoskát fertőző koronavíruson találtak. Ezért egyes kutatók azt feltételezik, hogy ez a vírus először tobzoskára „ugrott át” a denevérekről, majd vissza a denevérekre, és így került át az emberre. A mutációk, rekombinációk ugyanis elég gyakoriak a vírusoknál, ahogy a baktériumoknál is.

A fő különbség ugye az, hogy a baktériumok élő organizmusok (van anyagcseréjük, maguktól képesek szaporodni), míg a vírusok nem?

Igen, a vírusokat fertőző genetikai anyagnak tekintjük, gyakorlatilag biológiai tárgyaknak, amelyek élő szervezeten kívül tehetetlenül, inert módon kallódnak. Élő szervezetbe kerülve viszont átprogramozzák annak életfolyamatait, és „vírusgyárrá” alakítják: arra késztetik az élő sejtet, hogy állítsa elő a vírus alkotóelemeit, és szaporítsa. 

A gazdasejt replikálja a vírus genetikai anyagát, ami a koronavírus esetében egy lineáris, egyszálú RNS makromolekula. A vírusnak nincsenek saját nukleotidjai, amelyekből össze tudná rakni a vírusgenomot képviselő makromolekulát, ezt a gazdasejt adja, ahogy sok esetben az enzimeket is. 

A koronavírus genetikai anyagát fehérjeburok, azt pedig egy külső köpeny veszi körül, ezen helyezkednek el a koronát alkotó „tüskék”. Miután a fehérjeburok a genetikai anyag köré rendeződik, a vírus az érési folyamatok során gyakorlatilag külső köpenyként maga köré vonja a gazdasejt membránjának egy részét, és a felületi képződményei olyan konformációs változásokon mennek át, amelyek fertőzőképessé teszik. Ezáltal tud új gazdasejthez kapcsolódni, miután kiszabadult abból, amelyik őt replikálta.

A külső burkon képződő tüskék virális kódoltságúak, azaz a vírus genetikai anyaga tartalmazza azt az információt, amely alapján a gazdasejt előállítja a fehérje természetű tüskéket, maga a vírus erre képtelen.

A vírus ezekkel a tüskékkel kötődik a fogékony sejtek felszínén lévő receptorokhoz, az ACE-2 fehérjékhez (angiotenzin-konvertáló enzimekhez). Ez a kapcsolat, kötődés annyira specifikus, hogy a tudományos kutatók szerint csak természetes szelekció eredménye lehet, ennyire tökéletesen laborban nem lehetett volna előállítani. 

(Egyébként a két vuhani virológiai központ közül az egyik talán kettes, a másik négyes biztonsági fokozattal rendelkezik, mindkettő eléri egy európai vagy amerikai labor biztonsági szintjét, vagyis nem valószínű, hogy onnan csak úgy véletlenül ki tudott volna kerülni a vírus. Nem hiszem azt sem, hogy szándékosan juttatták volna ki a lakosság közé, hisz a vírus és a gazdasági leállás ott is óriási károkat okozott.)

Amikor egy erőteljesebb kilégzéssel, beszéddel, tüsszentéssel, köhögéssel a koronavírusok a levegőbe kerülnek parányi cseppek formájában, viszonylag hamar leülepednek, és felülettől függően pár óráig vagy pár napig maradnak fertőzőképesek. Műanyag- és acélfelületeken akár három napig, kartonon egy napig, rézfelületen néhány óráig. Úgy kapjuk el őket, hogy beszippantjuk ezeket az vírushordozó cseppeket a levegőből, vagy hozzáérünk vírussal szennyezett felületekhez, majd megérintjük a szánkat, orrunkat. Ezeknek a nyálkahártyáin telepedik meg a vírus.

Légzéssel vagy felületekről kapjuk el könnyebben, gyakrabban?

Elsődleges és legfontosabb terjedési módja a cseppfertőzés, azaz belélegezzük mások levegőbe kijuttatott apró váladékcseppeit, de persze elkaphatjuk vírusos felületek majd az orrunk, szánk érintésével is. Emiatt húzódott sokáig a maszkvita is, de most már szinte mindenki azt javasolja, elővigyázatosságból hordjunk maszkot ott, ahol másokkal találkozunk. Bár a maszkok nem szűrik ki teljesen a kórokozókat, és nem védenek meg biztosan a vírusoktól, egyrészt tudatosítják, hogy ne nyúljanak az arcukhoz azok, akik ezt gyakran teszik, másrészt bizonyos mértékben csökkentik a beáramló, illetve a kiáramló kórokozók mennyiségét. 

Az egyszer használatos, sebészeti szájmaszkok anyaga jól szűr, de mivel nem tapad tökéletesen az arcra, a beáramló kórokozók 40-50 százalékát zárja ki. Az arcra szilárdan rögzített, részecskeszűrővel ellátott maszkok a kórokozók közel 100 százalékát távol tudják tartani.

És persze nem mindegy, hogyan hordjuk a textilmaszkokat a mindennapokban: ha kilóg az orrunk belőle, ha hol a belső, hol a külső felületét fogjuk meg, levesszük, zsebre tesszük, nyakunkra húzzuk, nem tiszta kézzel tesszük vissza, akkor magunkat nem védjük vele. Másokat akkor védünk, ha épp az arcunkon van a maszk, amikor köhögünk, tüsszögünk. Épp ezért a gyakori kézmosás és a fizikai távolságtartás legalább annyira fontos, mint a maszkviselés.

A maszkviselés azért is gerjesztett vitát, mert hamarabb vált közpolitikai kérdéssé (elő lehet-e írni a maszkviselést, ha nincs elegendő maszk a piacon?), mint ahogy kísérlettel bizonyították az egyértelmű hasznát.

Az elején az orvosok, tiszti főorvosok is azt javasolták, hogy egészséges személy ne hordjon maszkot. Ez aztán jelentősen megváltozott, hisz az sem mindegy, hogy amikor köhög vagy tüsszent valaki, akkor milyen távolra kerülnek a cseppek.

Melyik teszt hogyan mutatja ki a vírust?

Kínai kutatók elég gyorsan, január 11-én közzétették a Vuhanban izolált vírus nukleotid-szekvenciáját, azaz a nukleotid-sorrendjét az RNS-nek, a nukleinsav makromolekulának. Azóta a SARS-CoV-2 vírus genomjának több mint ötezer előfordulását tették publikussá különböző kutatóközpontok, ezeknek az elemzéséből igyekszik felrajzolni a Nextstrain kezdeményezés, hogy a vírus melyik mutációja hol terjed.

Az RT PCR-teszt a fertőzésgyanús személyek orrából vagy garatjából vett mintából mutatja ki a vírus örökítőanyagát úgy, hogy egy szintén virális kódoltságú enzim, a reverz transzkriptáz segítségével átírja az RNS-t DNS-sé, és ezt felsokszorozza kimutatható mennyiséggé. A PCR-teszt szigorú protokoll szerint zajlik, megszabott hőmérsékleten és ciklusszámon. A steril körülmények között tárolt, érzékeny mintákat oltófülke alatt vizsgálják és kerülik el, hogy másfajta genetikai anyag kerüljön rájuk. A BBTE két doktorandusza is segíti a Kolozs megyei tesztek elvégzését az egyetem PCR-gépén, és a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem is felajánlotta a gépét az egészségügyi ellátás számára.

A teszt az aktív állapotban lévő fertőzést tudja kimutatni 90 százalék feletti biztonsággal, a fertőződést követő 2-5. naptól. Ezzel állapítják meg, hogy a fertőzésgyanús személyekben (például bizonyítottan fertőzött emberek kontaktszemélyeiben) jelen van-e a koronavírus. 

A folyamat hátránya, hogy hosszadalmas, és nem olcsó. A gép és a szakértő munkaerő mellett a molekuláris tesztkit is drága, amely a primereket, azokat a nukleotidszekvenciákat is tartalmazza, amelyek hozzákapcsolódnak a felsokszorozandó genetikai szekvenciához. Az egyik primer a genomszekvencia egyik végéhez, a másik a másik végéhez kapcsolódik, és a közrefogott szakaszt sokszorozzák fel oda-vissza történő amplifikálásokkal.

A PCR-teszt azt nem tudja kimutatni, hogy a szervezetben észlelt koronavírus fertőzőképes-e. Akut fertőzés esetén van a legtöbb vírus a szervezetben, akkor aktívak. De a PCR-teszt a kis mennyiségű, fertőzésképtelen vírusgenomot is felszaporítja a kimutathatóság érdekében. A személy tesztje pozitív lesz, miközben megtörténhet, hogy a fertőzés már lecsengett, a szervezet nagyjából kiürítette magából a vírusokat, de a teszt a maradék kevés genetikai anyagot is kimutatja.

Azt sem tudja jelezni a PCR-teszt, hogy a vírus hatékony dózisban van-e jelen a tesztelt személy szervezetében. Hatékony dózis az, amely már akár tünetekben megnyilvánuló fertőzést tud okozni, de az új típusú koronavírusnál még nem tudjuk, hogy a víruspartikulumok mekkora mennyisége jelenti a hatékony dózist.

[wp_ad_camp_1]

Vírusokat antigén és antitestek alapján is ki lehet mutatni. Az antigén a vírus valamely alkotóeleme, a koronavírus esetében antigének a tüskéknek látszó S proteinek. A specifikus antitesteket tartalmazó lemezre ráteszik a szintén orrból vagy a garat nyálkahártyájáról vett mintát, amelyben ha jelen van az S protein megfelelő mennyiségben, ez az agglutinációs teszt kimutatja, hogy összekerült az antitesttel. 

Ezek az antigén alapú gyorstesztek gyorsabbak és olcsóbbak, viszont a minőségük nem olyan jó, hogy megbízhatónak lehessen tekinteni. Fertőzés komoly gyanúja esetén mindenképp javasolt a PCR vizsgálat elvégzése.

Gyártási hiba miatt megbízhatatlanok, vagy az antigén és antitestek változatossága miatt?

Inkább gyártási hiba miatt. Nagyon nagy a szórás a minőség terén, nagy lett a kereslet irántuk, a tömeggyártás pedig a minőség rovására ment. Nagyon nagy a hibaszázalékuk, ráadásul a minta levételénél is lehet hibázni.

Attól is függ a pontosságuk, hogy a minta megfelelő mennyiségben tartalmazza-e a vírust. Adhat negatív eredményt olyankor is, ha fertőzött a tesztelt személy, de a mintája nem tartalmaz elég vírust. Maga a teszt az akut, épp zajló fertőzést tudja kimutatni, olyankor van a legtöbb vírus a szervezetben.

A szerológiai vagy immunológiai teszt a szervezetben a vírus ellen termelődő antitesteket mutatja ki a tesztelt személy véréből. Azt jelzi, hogy az illető átesett-e a fertőzésen. Az aktuális fertőzést, amikor még nincs elegendő mennyiségű ellenanyag, nem detektálja. Azt sem tudja kimutatni, hogy elegendő mennyiségű antitest termelődött-e a szervezetben ahhoz, hogy egy következő vírustámadást ki tudjon védeni. 

Az most már elég biztosnak tűnik, hogy aki átesett a fertőzésen, az immunissá vált, de az nem ismert, hogy mennyi időre, becslések szerint 1-3 évre.

A fertőzést követő 5-9 napban a szervezet már elkezdi termelni a korai immunoglobulin M-et (IgM), a 9. nap után pedig a tartósan fennmaradó IgG-t is. A szerológiai tesztek az IgM-et és az IgG-t is kimutatják. 

Az mutatja a legbiztosabb eredményt, ha valakin PCR- és automatizált szerológiai tesztet is végeznek. Ez teljesebb körű információt nyújt a fertőzés stádiumáról, és így kiszűrhetőek a nem pontos, antigén- és antitest-gyorstesztek álnegatív eredményei és a vírusmaradványokból is fertőzést mutató PCR-tesztek álpozitív eredményei. Az álpozitív felesleges riadalmat kelt az emberben, az álnegatív pedig indokolatlan biztonságérzetet.

Ezek az antitestek mennyire specifikusak? Koronavírusra készített szerológiai teszt ki tud-e mutatni más kórokozók ellen termelt immunoglobulinokat?

Az antitestek nagyon specifikusak, kulcs-zár szerkezetekként kell elképzelni őket. Időbe telik, míg a szervezet kórokozóként ismeri fel a koronavírust, majd nemcsak specifikus antitesteket termel ellene, hanem memorizálja is a konformációt, amelyre ezek az antitestek képződtek.

Ez a nagymértékű specifikusság lehet az oka annak, hogy mondjuk a Vuhan számára gyártott antitest-tesztek Amerikában vagy Európában, ahol már némiképp mutálódott a vírus, nem működnek?

A jelenlegi mutációk szerencsére nem érintették a koronavírus szerkezetét, az genetikailag elég stabilnak tekinthető. Noha vannak különböző változatok, a mutációk nem a vírus fenotípusának lényegi vonásait változtatták meg, nem az antigének konformációját vagy a vírus fertőzőképességét. Az influenzavírusok például nagyon gyorsan mutálódnak, és változik az antigén-konformációjuk, ezért kell új influenzaoltás szinte minden évben. 

A koronavírusra fejlesztett szerológiai tesztek egy része valószínűleg minőségi hiányosságok, illetve a nem megfelelő minták miatt nem működik. Ezekre is megnőtt a kereslet, a nagybani gyártás pedig minden bizonnyal a minőség rovására ment.

A németországi Gangeltben kialakult spontán góc adatainak kivetítésén kívül hogyan mérik egy adott ország lakosságának átfertőzöttségét? A regisztrált fertőzöttek száma sehol sem esik egybe a fertőzöttek tényleges számával.

A PCR volt az egyik típusú teszt, amelyet Magyarország négy orvosi egyeteme végzett el május első felében a felkért 17 ezer személyből több mint tízezer személyen. A személyeket úgy választották ki lakhely, életkor stb. szerint, hogy országosan reprezentatív legyen a felmérés, és kiderüljön, mennyire fertőződött meg Magyarország felnőtt lakossága, amely nem intézményekben él, és be tudta tartani az elkülönülés és fizikai távolságtartás szabályait.

A május 12-ig elvégzett 8276 tesztből kettő volt pozitív, ami a teljes lakosságra vetítve 243 és 7230 közötti esetszámot valószínűsít. Aznap 3313 esetnél járt a Magyarországon regisztrált fertőzöttek száma, közülük 1881 számított aktív esetnek.

Végeztek ellenanyag-teszteket is annak megállapítására, hogy a lakosság mekkora hányada esett át a fertőzésen: ezzel 0,6 százalékos átfertőzöttséget állapítottak meg. Az általam olvasott cikkek szerint ahhoz képest, hány ember fertőzödött meg Olaszországban vagy Spanyolországban, az átfertőzöttség ott sem sokkal magasabb, pedig az elején ott nem igazán tartották egymástól a fizikai távolságot. 

A nyájimmunitást elméletileg azok a társadalmi szokások is befolyásolják, hogy hány generáció él egy háztartásban, mennyire megyünk közel egymáshoz, mennyire tartjuk be az ajánlott vagy előírt szabályokat, stb. Ezek alapján az olasz lakosság jóval fertőzöttebb kellene legyen, mint például a svéd, de a jelenlegi számok alapján nem olyan sokkal fertőzöttebb (a spanyol viszont igen), és a svédeknek sem sikerült megvédeniük az idősotthonokban élőket a SARS-CoV-2 fertőzéstől.

A távolságtartás szabályaival akkor nem is tud kialakulni a nyájimmunitás, azaz 60-70 százalékos átfertőzöttség.

A mostani körülmények között, védekezve, nehezen fog természetes úton kialakulni. Az oltás jelent majd fordulatot, jelenleg is több tucat kutatóközpont dolgozik valamilyen vakcinán. Mivel egyaránt ismert a vírus genomja és a fehérjéinek is az összetétele, az oltóanyagot viszonylag könnyű lesz előállítani. Itt a tesztelés tart sokáig: a vakcina hatékonyságát és esetleges mellékhatásait először szövettenyészeteken, aztán egereken, majd majmokon tesztelik, és csak utána embereken, és ez mind időbe telik.

Oltással kétféle immunizálás érhető el: passzív és aktív. Passzív immunizáláskor az oltással már kész, adott kórokozóra kifejlődött immunoglobulinokat juttatnak a szervezetbe. Például amikor mi gyerekek voltunk, és valaki sárgaságos lett az osztályban, akkor mindenkinek gammanoglobulinokat adtak. Ezek a kész antitestek azonnal hatnak.

Az aktív immunizáláskor vagy legyengített élő, vagy elölt kórokozót juttatnak oltással a szervezetbe, vagy a kórokozó úgynevezett antigén-determinánsait. Vagyis csak azt a felületi szerkezeti elemét, amelyet a szervezet idegen anyagként ismer fel, és ellene specifikus antitesteket termel. Ezek az oltások nem azonnal hatnak, meg kell várni, amíg a szervezet felismeri az antigént, és antitestek termelésével válaszol, ez legalább 7-12 nap.

A legjobb immunválaszt azok az oltások váltják ki, amelyek élő, legyengített kórokozót tartalmaznak, mert az elkezd szaporodni. Ugyanúgy viselkedik, mint a természetes kórokozó, csak nem vált ki betegséget, nem patogén, de a többi tulajdonsága hasonló. Az esetleges mutációk, virulencia fokozódása miatt ezek az oltások kockázatosabbak. 

[wp_ad_camp_2]

Az elölt kórokozókat vagy csak az antigén-determinánst tartalmazó oltások biztonságosabbak, de ez utóbbiak immunogén hatása nem olyan erős, mint a teljes kórokozót tartalmazó oltásoké. Ezért kapnak a gyerekek bizonyos betegségek ellen emlékeztető oltást is, hogy szervezetükben a megfelelő immunválasz alakuljon ki. 

Egyéni immunrendszertől is függ, hogy kinél mennyire erős az immunválasz. Akinél valamilyen immunológiai probléma miatt egyáltalán nem alakul ki a válaszreakció, annál a passzív immunizálást alkalmazzák, de az immunválasz mérése egyáltalán nem általános gyakorlat.

Az új koronavírus ellen mind a két immunizálási irányban folynak kutatások. Az aktív immunizálás hosszabb távú immunitást biztosít, mert kialakulnak a memóriasejtek is. Az antitestek mennyisége ugyanis aktív fertőzés hiányában lecsökken, vagy akár el is tűnnek. De abban a pillanatban, ahogy megjelenik egy ugyanolyan konformációjú antigén, amire ők termelődtek, ezt a memóriasejtek felismerik, és ugrásszerűen megnövekedik az antitestek termelése.

Előfordul, hogy sosem találkozunk azzal a kórokozóval, ami ellen be vagyunk oltva, ez az oltásellenesek egyik érve is. De ilyen alapon azzal is lehet érvelni, hogy minek tartjuk a tűzoltókat, ha évente csak 1-2 esethez kell kiszállniuk. 

Tudomásom szerint egyedül a feketehimlő kórokozója tűnt el, az összes többi járvány okozója itt él körülöttünk, csak nem terjed emberről emberre, ha be vagyunk oltva. Spanyolországban 2015-ben jelent meg újra a torokgyík: olyan óvodából indult, ahova több oltásellenes szülő gyermeke járt. 

Ha lesz majd vakcina a koronavírus ellen, nem hiszem, hogy kötelező lesz beadatni. Az influenza elleni oltás sem kötelező, pusztán ajánlott a kockázatnak fokozottan kitettek (idősek, krónikus betegségekben szenvedők) számára.

Egyelőre úgy tűnik, a passzív immunizálás, azaz a koronavírus fertőzésből felgyógyult emberek antitestjeinek átadása úgynevezett konvaleszcens plazmával az egyedüli hatékony gyógymód a Covid-19 betegségre.

Amíg ezek az oltóanyag-fejlesztések zajlanak, addig a betegek gyógyítására, tüneteik enyhítésére a korábbi vírusos megbetegedésekre gyártott, már forgalomban lévő gyógyszereket vetik be, amelyeket nem kell tesztelni.

Ezekről viszont folyamatosan derül ki, hogy nem hatnak eléggé, vagy nem mindenkinél, vagy más hatásaik is vannak. Úgy tűnik, az új koronavírus ellen még nem találtak olyan gyógyszerkoktélt, mint amilyen a HIV-fertőzést visszaszorította.

Azért, mert ezek a gyógyszerek nagyon specifikusak, egy vagy két vírus (a HIV, az Ebola) ellen fejlesztették ki, amelyek közül egyik sem koronavírus. Az antivirális szerek mind szintetikus anyagok, és vagy azt akadályozzák meg, hogy a vírus be tudjon kötődni a receptorához, vagy hogy be tudjon jutni a gazdasejtbe, vagy azt, hogy a gazdasejt szaporítsa a vírus alkotóelemeit, vagy az érési folyamatot, vagy a vírus kiszabadulását akadályozzák. 

A HIV ellen olyan kombinált gyógyszeres terápiát használnak, amely megakadályozza a kötődést, a bejutást, illetve gátolja a polimerázokat, amelyek felszaporítják a genetikai anyagát. Olyan komponense is van, amely a vírus érését és kiszabadulását akadályozza meg a gazdasejtből, így nem tud elszaporodni a szervezetben. 

[wp_ad_camp_3]

A koronavírusra is most olyan gyógyszereket igyekeznek fejleszteni, amelyek több irányból is gátolják a vírus működését az említett szinteken. Ezek nyilván specifikusabbak lesznek, mint a nem kimondottan koronavírusra fejlesztett antivirális szerek. 

Az antibiotikumos terápia esetén is az a hatékonyabb, amely egy adott biológiai mintából kitenyésztett és antibiotikum-érzékenységre tesztelt baktérium ellen célzottan irányul. A széles spektrumú gyógyszereknek több a mellékhatásuk a szervezetre is, ugyanakkor a széles spektrumú antibiotikumok elpusztítják a hasznos bélbaktériumokat is. Antibiotikumok eleve csak a baktériumok és gombák, azaz élő szervezetek ellen hatásosak, vírusok ellen nem.

Ha épp nincs járvány, mikor tanulunk a vírusokról?

Alapdolgokat már ötödik osztályban, hetedik osztályban az egyes szervek, szervrendszerek fertőző betegségei kapcsán, kilencedikben kicsit alaposabban. De mindig sietni kell az anyaggal, és a heti egy-két biológia óra kevés. 

A mostani világjárvány jó alkalom arra, hogy akár az osztályfőnökök is felhívják a gyerekek figyelmét a higiéniára, az egészségkárosító tényezőkre. A középiskolába egyébként bevezetném az egészségtant külön tárgyként, ahol a fertőző betegségek mellett a drogokról, alkoholról, szexuális életről egyaránt tanulnának a diákok.

Most nagy a szakemberek felelőssége abban, hogy mit nyilatkoznak, az egyetemi hallgatóimnak pedig mindig elmondom, hogy akkor is, amikor tudományos tényeknek néznek utána, nézzék meg, hogy milyen honlapon találták az illető információt. A Magyar Tudományos Akadémia, a Science, a Nature honlapjában lehet bízni, de ne higyjenek az innen-onnan összeszedett információknak, álhíreknek. Ismerőseimnek pedig az intézetünk honlapját szoktam ajánlani, ahova igyekszünk feltenni a legfrissebb információkat.

Az utánanézés erőfeszítésének megspórlása mellett a koronavírus-járvány miért ennyire ideális terepe a különböző összeesküvés-elméleteknek?

A járvány terjedésével és a fékezésére irányuló erőfeszítésekkel egy időben folyik az új típusú vírussal kapcsolatos kutatás és ismeretszerzés, ezért több kérdésben a szakértőknek is megoszlott vagy még mindig megoszlik a véleménye. Például kezdetben vita tárgyát képezte, hogy a teljesen tünetmentes személyek terjesztik-e a fertőzést vagy nem, kell-e maszk vagy sem, stb. 

Az sem egyértelmű, milyen a fogékony szervezet: milyen az immunrendszere, a táplálkozási viszonyai, milyen háttérbetegségek jelentenek kockázati tényezőt. Emiatt a krónikus betegségekben (cukorbetegségben, magas vérnyomásban, stb.) szenvedők jobban félnek. De ha valakinek jól be van állítva a gyógyszerezése, és normális a cukorszintje vagy a vérnyomása, akkor ő nem számít veszélyeztetettebbnek, mint egy egészséges ember. 

Vita folyik azon is, miért fertőződtek jobban a nyugat-európai társadalmak, miért kevésbé a kelet-európaiak, ahol a halálozás is kisebb mértékűnek tűnik. Felmerült, hogy azért, mert Kelet-Európában nagyobb a lakosság átoltottsága a BCG-vakcinával, de kiderült, hogy fenntartással kell kezelni az erre vonatkozó adatokat, mert statisztikailag nem jól dolgozták fel őket. Ez ráadásul baktérium elleni védőoltás, de az ismert vírusok, például az influenzavírus elleni oltások sem védenek a koronavírus ellen. 

Míg a járvány első heteiben megjelent információk inkább általános koronavírus-ismeretek voltak (reprodukciós ráta, lappangási idő), most már egyre többet tudunk az új típusú koronavírusról. És az biztos, hogy még nagyon sok minden fog kiderülni róla a következő hetekben, hónapokban.

Nyitókép: Szén András illusztrációja az Átlátszó Erdély számára.

The post Nagy koronavírus-összefoglaló: amit tudunk róla, és amit nem appeared first on Átlátszó Erdély.

Évente közel 200 ezer idénymunkás megy Romániából Németországba. Bár az európai országok a koronavírus-járvány miatt idén tavasszal lezárták a határaikat, Németország ideiglenesen megnyitotta. Mezőgazdászai nyomására áprilisban és májusban 40-40 ezer idénymunkást kész fogadni.

Romániából több ezren indultak útnak úgy is, hogy a járvány egyszerre jelent számukra egészségügyi és anyagi kockázatot, kiszolgáltatottságot és esélyt. Többségük már értesült arról, hogy a helyszíni körülmények gyakran rosszabbak, mint amit a munkaközvetítő ígért nekik, és egy romániai idénymunkás már április elején belehalt a koronavírus-fertőzésbe, mert kérése ellenére sem vitték kórházba.

Április 7-én pedig békeidőben elképzelhetetlen mértékben lazított a német munkaügyi és az egészségügyi minisztérium a munkaidő szabályozásán. A munkáltatók ideiglenesen akár napi 12 órányi munkát is elvárhatnak, a kötelező pihenőidőt pedig 11-ről 9 órára is csökkenthetik. Az új szabályozás nemcsak a bolti eladókra, takarítókra, egészségügyi dolgozókra vonatkozik, akiknek a munkaterhét ténylegesen növelte a járvány, hanem a mezőgazdaságra is, ahol rengeteg külföldi vendégmunkás dolgozik.

Szakértővel beszélgettünk arról, milyen strukturális problémák húzódnak a németországi mezőgazdasági idénymunka hátterében.

Sepsi Szabolcs Marosvásárhelyen született, érettségi után Budapesten élt. 2013 óta Dortmundban a  Német Szakszervezeti Szövetség Faire Mobilität (Tisztességes Mobilitás) Projektjének idénymunkásokért felelős tanácsadója. A Faire Mobilität 2011 óta nyújt ingyenes munkajogi és szociális tanácsadást közép-kelet-európai vendégmunkásoknak kilenc németországi városban. Együttműködik a Német Szakszervezeti Szövetség egyes szakszervezeteivel, de tanácsadási szolgáltatását szakszervezeti tagságtól függetlenül lehet igényelni. A tanácsadók a német és az angol nyelv mellett legalább egy közép-kelet-európai nyelvet beszélnek.

Romániában forró téma az idénymunkások külföldi munkavállalása. A járvány következtében sokan maradtak munka nélkül, olyan személyek is az idénymunka felé fordultak, akik eddig nem végeztek mezőgazdasági munkát. Mi változott még a világjárvány alatt?

A szezonális, a mezőgazdasági munka szempontjából azt hiszem, hogy ez az előbbi mondat elég jól összefoglalja. Egyrészt amiatt, hogy a határok le vannak zárva, a szokásos emberek legnagyobb része nem tud vagy nem akar Németországba jönni, de azt hiszem, hogy a többi nyugat-európai országban is hasonló a helyzet.

Németországba évente 300 ezer szezonmunkás jön Közép-Kelet-Európából, 60 százaléka Romániából, a többiek Lengyelországból, Magyarországról és Bulgáriából. A zömük most nem fog tudni jönni, illetve nagyon sokan nem is akarnak jönni. Ennek a következménye az, hogy most másokat próbálnak rekrutálni a cégek: munkanélkülieket, vagy olyan embereket, akiknél most szünetel a munka, mert a cégek ideiglenesen bezártak, diákokat, akiknek szintén nem kell egyetemre menni. Olyan embereket, akik eddig nem dolgoztak, nem végeztek mezőgazdasági munkát, amire nyilván a gazdák panaszkodnak.

Sok mezőgazdasági munkánál rengeteget számít a rutin, a tapasztalat és a munkabírás. Az évről évre ebben az ágazatban munkát vállaló szezonmunkások nagyon sokat és kőkeményen dolgoznak. Spárgaszedésnél vagy eperszedésnél 12-14 órákat vannak kint a mezőn, és általában kilóra fizetik őket.

Mennyire megszokott, hogy a gazdák megszabadulnak a szerintük nem jól teljesítő munkaerőtől?

Nagyon elterjedt és megszokott, és ebben a jelenlegi helyzetben ez óriási probléma. Nyilván vannak olyan gazdák, akiknek megvan a fix csapatuk, és vannak emberek, akik évről évre ugyanoda mennek vissza. Ahol megvan ez a fajta bizalom, ott kevés a konfliktus. Az emberek tudják, mire számíthatnak, és a gazdáknak is érdekük, hogy tisztességesen bánjanak velük, hogy jöjjenek jövőre is.

De a többség az talán nem így kerül ki, hanem közvetítőkön keresztül. A közvetítők általában elég szűken bánnak az információval: az emberek nagyjából annyit tudnak, hogy Németországba mennek. Tudják, hogy melyik országba mennek dolgozni, de azt nem tudják, hogy konkrétan hova. Persze sok olyan ember is jelentkezik, aki aztán nem bírja a munkát, vagy elég hamar összevesz a gazdával, vagy egyéb konfliktusok adódnak.

A teljesítménynormák pedig rettenetesen magasak, például most 35 kiló epret kell óránként szedni. Abba azért bele kell gondolni, hogy 35 kiló eper az hány darab. Akik nem tudják hozni a horribilisan magas teljesítményt, azokat azonnal elküldik.

Normál években ilyenkor az emberek telefonon, interneten néznek új munkalehetőség után, vagy keresnek szintén interneten egy fuvarost, aki hazaviszi őket. Idén ez nem működik, mert akik repülővel jönnek, azok két hét karanténba kerülnek, és távozni is csak a munkaadón keresztül tudnak. A munkaadó köteles nyilvántartani, hogy kik jönnek hozzá, és azoknak ő kell megoldja a hazaútját is. Ebből már most vannak konfliktusok, mert vagy az emberek mondták azt, hogy el akarnak jönni onnan, vagy pedig a gazda akar megszabadulni tőlük, és ez már önmagában sérti a kéthetes karantént.

Annyi kiderült, hogy a spárga fizet a legjobban. A többi mezőgazdasági munkáról mit lehet tudni?

A spárga- és eperszedésnél eleve nagyon sok emberre van szükség, mert ezeket csak kézzel lehet szedni. Nincsenek olyan gépek, vagy nem tudták ezt gépesíteni, tényleg minden egyes szálat egyenként kell kihúzni a földből. Németországban nagy mennyiséget termelnek és fogyasztanak, ezt a rengeteg spárgát valakinek ki kell szedni, ezért is dolgoznak itt nagyon sokan.

A szőlészetben például nyár végén, ősz elején dolgoznak nagyon sokan idénymunkában. Ott sokkal inkább jellemző, hogy évről évre ugyanazok az összeszokott emberek jönnek ugyanabba a szőlősbe, aminek elsősorban az az oka, hogy a tapasztalatlan emberek könnyen kárt tehetnek a növényekben. A fürttel együtt letéphetik mondjuk a szőlővesszőt, amitől a borászok nyilván félnek, mert ők eleve hosszú távon gondolkodnak: akár több év is eltelhet a szőlő leszedése és a bor értékesítése között.

Nekik sokkal nagyobb kárt jelenthet, ha valaki nem ért hozzá, és árt a szőlőnek, ezért ők jobban odafigyelnek. Emiatt sokkal kevesebb a probléma, mert azokat az embereket, akik értenek hozzá, és akiket évről évre meg akarnak tartani és kihozni, azokat valamivel jobban meg is kell fizetni. Jobban, mint amikor egy spárgaföldre szerződtetnek egyszerre 500 embert.

[wp_ad_camp_1]

Ami a fizetéseket illeti: papíron a legtöbb mezőgazdasági munkát legalább az itteni minimálbérrel kell javadalmazni, ez jelenleg óránként 9 euró és 35 cent bruttóban. De gyakorlatilag az úgynevezett „Akkord” bérek érvényesülnek, tehát kiló/óra vagy kiló/euró alapon fizetik az embereket, és az órákat többé-kevésbé fiktíven beírják. Így gyakran a minimálbér alatt jön ki a fizetés nemcsak a spárga esetén, hanem a többi mezőgazdasági munkánál is.

Mi a tapasztalata a romániai munkaerő-közvetítőkkel? Ők mennyire képviselik a munkavállalók érdekeit? 

A munkaerő-közvetítők nem képviselik a munkavállalók érdekeit, hanem elsősorban közvetítenek. Általában a munkaadók bízzák meg őket, hogy keressenek nekik embert, és ők lebonyolítják a kijuttatást.

Azt tapasztalom, hogy eléggé szűkmarkúan bánnak az információval. Az emberek gyakran annyit tudnak, hogy Németországba jönnek, esetleg hogy melyik régióba, és hogy spárgát vagy epret szedni jönnek, vagy paradicsomot ültetni. De nem tudják, hogy hívják a gazdát, vagy a farm pontos címét, és az ottani feltételeket sem ismerik.

Mindegyik közvetítő hasonló feltételekkel hirdeti az idénymunkát: hogy biztosítják a kiszállítást, a szállást, a fizetés pedig a minimálbér plusz teljesítménybér. Ez tulajdonképpen zsákbamacska, mert a körülmények, amelyeket a helyszínen az emberek találnak, nagyon függnek az adott gazdától: hogy hajlandó-e tisztességes szállásba fektetni, hogy van-e elég WC és zuhanyzó, hogy a fizetést tisztességesen fizeti-e vagy sem.

Miután az embereket kiközvetítik, és ők megérkeznek a munkaadókhoz, onnantól a közvetítők már nem avatkoznak bele. Ők már nem fognak összeveszni a munkaadóval azért, hogy érvényesítsék az emberek jogait.

Ez általában olyan terület, ahol minden eléggé gyorsan és informálisan zajlik: internetes hirdetésekben találják az emberek a munkát, jelentkeznek, nagyon sok kérdést nem tesznek fel nekik, ők se kérdeznek túl sokat, egy-kettőre kiközvetítik őket, és aztán helyben meglátják, hogy mit találnak. Ha tényleg annyira rosszak a körülmények, akkor az emberek is gyorsan keresnek valami mást, és tovább állnak.

Tavaly, tavalyelőtt már érződött, hogy egyre kevesebb ember keresett ilyen jellegű munkát. Talán mert azok, akik ki akartak jönni külföldre dolgozni, már kijöttek, és a többségük talált valamilyen más területen munkát. Tíz évvel ezelőtt a munkaerőpiac zárt volt a román állampolgárok számára, külön munkavállalási engedélyre volt szükségük, és sokan rászorultak a mezőgazdasági munkára. Akkor a munkaadók is inkább megengedhették maguknak, hogy kihasználják ezt. Még mindig nagyon sok a probléma, de tavaly már érződött, hogy javult valamennyire az idénymunkások tárgyalási pozíciója. Ennek a karantén kicsit keresztbe tett, mert így nincs lehetőségük munkaadót váltani.

Vannak fekete listára tett munkaközvetítők, vagy gazdák, farmok, akiket érdemes elkerülni?

Fekete listát hivatalosan nem vezetünk, mert szerintünk ezek a problémák inkább strukturálisak. A probléma abban gyökerezik, hogy Nyugat-Európában az élelmiszerek nagyon olcsók az itteni jövedelmekhez képest. Az emberek nem hajlandóak annyit költeni élelmiszerre, amennyit kellene ahhoz, hogy ezt rendes körülmények között megtermeljék.

Mindenki tudja, hogy Németországban a legtöbb élelmiszer még olcsóbb tulajdonképpen, mint Romániában vagy Magyarországon, ami azért mégiscsak furcsa. És nagyon-nagyon kemény a verseny: eleve a kereskedők, a szupermarketek óriási nyomást gyakorolnak a gazdákra, és lenyomják az árakat, ezért a gazdák is versenyben vannak egymással.

Az árakat nagyjából úgy számolják, hogy éppen ki tudják fizetni a minimálbért. Ha minden jól megy, jó a termés, és a körülmények stimmelnek, akkor van egy kis nyereségük is. Ebben az esetben nagy a kísértés, hogy a profitot az emberek hátán érjék el, vagyis az emberek béréből csípjenek le. A plusz nyereség érdekében manipulálnak ezekkel az „Akkord” díjakkal.

A fekete listák szerintünk azt a hamis képzetet keltenék, hogy itt néhány fekete bárányról van szó, miközben ez valójában strukturális probléma. Terepen azért találunk különbséget a személyes hozzáállásban. Vannak, akik embereknek tekintik a szezonmunkásokat, és vannak olyan gazdák, akiknél évről évre problémák merülnek fel, vagy csak az érdekli, hogy egy óra alatt ennyi kilót kell leszedni ahhoz, hogy neki megérje.

A közvetítőket azért sem éri meg fekete listára tenni, mert ők általában nagyon kicsi, önálló vállalkozók, akik akár évente váltogatják a cégeket is, és ez az egész egy teljesen informális és áttekinthetetlen hálózat. Ha fekete listára is tennénk valakit, akkor jövőre más név alatt közvetíti a munkásokat.

Mennyire ismerik a jogaikat a munkavállalók? Milyen panaszokkal keresik meg önöket?

A mezőgazdaságban általában a fizetésre érkezik panasz. Általában a szezonmunka vége felé, amikor az elszámolás közeledik, a munkavállalók rájönnek, hogy nem stimmel valami, nem úgy fizették ki őket, ahogy kellett volna.

A mezőgazdaságban az a tapasztalatunk, hogy a munkások nem nagyon ismerik a jogaikat. Sokan azt sem tudják, hogy létezik a minimálbér, vagy vannak, akik nem tudják, hogy ez idénymunkásoknak is jár. Ha mondjuk őket kilogrammra fizetik, az nem jelenti, hogy rájuk nem vonatkozik a minimálbér, a kilogramm alapú bérezés sem lehet alacsonyabb, mint a minimálbér.

A béreken kívül általában a szállásokról szoktak panaszkodni, hogy túlzsúfoltak, vagy nagyon rosszak a higiéniai körülmények, nincs elég zuhanyzó, nincs elég vécé, illetve embertelen a bánásmód. Vannak tényleg extrém esetek, amikor megtiltják nekik a szüneteket, vagy agresszívek a gazdák, vagy a kisfőnökök lépnek fel agresszíven, üvöltöznek, hajtják őket.

A német munkaügyi és az egészségügyi minisztérium nem sokkal a romániai idénymunkások érkezése előtt, április 7-én rendelettel engedte meg a munkaadóknak a mezőgazdaságban is, hogy 12 órásra bővíthessék a munkanapot és 9 órára szűkíthessék a kötelező pihenőidőt. Önnek mi a véleménye erről? 

Azt gondolom, hogy a munkaidő meghosszabbítása és a pihenésre szánt idő csökkentése teljesen téves dolog. Rossz jelzést ad, mert elsősorban azokat az embereket terheli még jobban, akik amúgy is rengeteget dolgoznak. Már sok helyen leírták, hogy ez a koronavírus-járvány tulajdonképpen felerősíti a munkaerőpiacon egyébként is meglévő egyenlőtlenségeket.

A most otthonról dolgozó alkalmazottak továbbra is  megkapják az amúgy is valamivel jobb fizetésük száz százalékát. Van, ahol hazamentek a német autóiparban eleve jól kereső és erős szakszervezeti lefedettséggel rendelkező szakmunkások, de a kényszerszabadság alatt is megkapják a nettó fizetésük 90%-át.

[wp_ad_camp_2]

A másik oldalon pedig ott vannak azok, akik vagy azonnal elveszítették a munkahelyüket, és ők általában eddig is rosszabbul kerestek, vagy pedig jóval többet kell dolgozniuk, mint eddig, főleg ahol megrohanták a boltokat. Ez elsősorban az élelmiszeriparra vonatkozik, de akár a takarítókra is. Még jobban leterheltek, még a munkaidejüket is meghosszabbítják, és lecsökkentik a pihenési idejüket, ami nonszensz, mert nincs arról szó, hogy mondjuk veszélyben lenne az élelmiszerellátás.

Az zavarta meg az élelmiszerellátást, hogy az emberek nagy készleteket halmoztak fel, aminek sok értelme nem volt. Nem amiatt ürültek ki a boltok, mert objektíve élelmiszerhiány lépett fel, hanem a logisztika miatt: mert a szupermarketek úgy működnek, hogy mindig csak annyit tartanak raktáron, amennyi általában elfogy egy nap, a raktárak pedig messzebb vannak.

A meghosszabbított munkaidővel még jobban leterhelik a túlhajszoltakat. Megemlíthető, hogy az élelmiszeriparban, a takarító cégeknél és a boltokban dolgozó emberek nagy része nő, akik a gyermekek ellátásából is többet vállalnak, miközben a gyerekfelügyelet megoldatlan, mert az óvodák és az iskolák bezártak. Nem is volt értelme igazából ennek a rendeletnek, és a jelzésértéke is rossz.

Milyen a jó szerződés? Mit várhat egy idénymunkás?

Az idénymunkások szerződéseivel papíron általában nincs sok gond, mert a munkáltatók nem adják írásba, hogy mondjuk a minimálbér alatt fizetnek. A minimálbért tartalmazzák, bele van foglalva, hogy vonatkozik rájuk az összes törvény. Fontos, hogy szerepeljen bennük, hogy az idénymunkást órabérben fizetik.

Érdemes megnézni, hogy a szerződés mennyit tekint normál munkaidőnek, mennyit tekint túlórának. Ezek általában megfelelnek a törvény minimális követelményeinek, ennél érdekesebb, hogy mi történik a gyakorlatban, a helyszínen.

Az aktuális körülményeket figyelembe véve lebeszélné az idénymunkásokat, hogy most munkát vállaljanak Nyugaton, vagy döntsék el saját maguk, hogy vállalják-e a rizikót?

Úgy gondolom, hogy nekik kell eldönteni, mert a valóság az, hogy sok családnak ez a két-három havi munkabér a legnagyobb jövedelme szinte az egész évben. Nem is engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék, tehát úgy gondolom, hogy ezt mindenkinek magának kell eldöntenie.

Az anyag az Átlátszó Erdély gyakornoki programja keretén belül készült.

A nyitókép forrása: kentonline.co.uk

The post Óránként 35 kiló epret szedsz, a profitot a fizetésedből csípik le appeared first on Átlátszó Erdély.

Dr. Lányi Szabolcs érdekeltségébe tartozó magáncégtől béreli a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház azt a felszerelést, amellyel a koronavírus-teszteket végzik.

Dr. Lányi Szabolcs nyugalmazott professzor Hargita Megye Tanácsának képviselője a kórház vezetőtanácsában, és váltig erősíti, hogy ez a vezetőtanácsi pozíció nem összeférhetetlen az említett üzleti kapcsolattal.

A molekuláris biológiai laboratórium március 26-án kezdett el működni. A projekt résztvevőit hosszasan méltató sajtóközleményben a felszerelésekről diszkréten csak annyit említenek, hogy „a vizsgálathoz szükséges gépet bérli a kórház”.

„– Ahogy sok minden más a kórházban, úgy ez a labor is összefogás eredménye, a kórház, a megyei tanács, a Sapientia és dr. Lányi Szabolcs professzor közös munkájának gyümölcse. A tesztek elvégzésének lehetősége segít a koronavírus-járvánnyal való megküzdésben – mutatott rá dr. Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere.

– A kitartó, kemény munka meghozta az eredményét: ma sikerült elvégezni az első koronavírusteszteket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban együttműködve a Sapientia egyetemmel és egy kutató csoporttal. Gratulálok a kórház munkaközösségének, hatalmas eredmény! Így nem kell 7-10 napot várni az eredményekre. Azért dolgozunk, hogy minél könnyebben átvészelhessük a járványt megyénkben – nyilatkozta a tesztek kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.”

A közleményből kimaradt, hogy a műszerek és a bútorzat nagy része – egyebek között a Real Time PCR gép – a Corax Bioner CEU SA tulajdona, és mindezt havi 7412 lej plusz ÁFA áron adja bérbe a kórháznak.

A bérleti szerződés a 2020. április 1-e és december 31-e közötti időszakra szól, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tájékoztatása szerint (a kórház részletes válaszai kérdéseinkre itt olvashatóak). Szintén a cég adja a műszereket kezelő személyzetet, azonban ők a kórház alkalmazásában állnak.

EU-támogatásokból lehetne venni felszerelést

Az, hogy a kórház bérli ezt a berendezést, azért nem ideális megoldás, mert április vége óta európai uniós támogatásokból rendelkezésre áll egy összesen 350 millió eurós keret a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges kórházi felszerelések megvásárlására. A kórházak ilyen célú beruházásait utólag is megtérítik.

Tehát ha a kórház megvásárolta volna a teszteléshez szükséges felszerelést, akkor a költségeket ebből az uniós alapból megtérítették volna, és így végső soron a megyei tanács, illetve alintézménye, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház anyagi megterhelés nélkül felszerelhette volna a saját laborját, amit hosszú távon is lehetne használni. A műszerek bérleti díját azonban ismereteink szerint nem lehet elszámolni.

[wp_ad_camp_1]

Hogyan áll össze a Caola szappan egykori gyártója és Verestóy off-shore cége?

A csíkszeredai biotechnológiai kutatólaboratóriumot működtető Corax Bioner CEU SA egyébként eléggé szokatlan tulajdonosi struktúrával rendelkezik (cégkivonat itt). A céget 2006-ban jegyezték be Csíkszeredában, kezdetben tulajdonosai a magyarországi biotechnológiai cég, a Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt. valamint egy Ciprusban bejegyzett off-shore, a Comaford Ltd.

Ez utóbbi cég Verstóy Attila néhai szenátor tulajdona, aki egy elegáns monacói, Földközi-tengerre néző társasházat adott meg saját címeként (Princesse Grace sugárút 31. szám). Arról nem rendelkezünk adattal, hogy a szenátor elhunyta után (2018) ki lett az új tulajdonos.

Ebben a kezdeti időszakban dr. Lányi Szabolcs a tulajdonosok meghatalmazottjaként szerepel az iratokban. Ő egyébként a 2000-es évek elején alakuló Sapientia egyetem biomérnöki szakának az alapítója, a Csíkszeredai Kar dékánja volt annak 2001-es alapításától három éven át.

Megkeresésünkre dr. Lányi Szabolcs készségesen válaszolt az összes kérdésünkre: kiderült, a magyarországi cég valójában a kommunizmus idején ismert Caola szappan gyártója, és Verestóy Attila szenátor hozta Romániába azzal a céllal, hogy biotechnológiai ipart telepítenek Csíkszeredába. A befektetők azonban később távoztak, a cég pedig csődközeli állapotba került.

A Lányi által alapított Sapientia Siculorum Alapítvány 2011-ben vette át a cég többségi részvénycsomagját (66 százalék), ekkortól a Corax-Bioner Környezetvédelmi Zrt. és a Comaford Ltd. 18,6 és 14,6 százalékkal rendelkeznek.

A Corax Bioner CEU SA 2018-ban három alkalmazottal rendelkezett, 40 ezer eurónyi üzleti forgalmat bonyolított, miközben 432 ezer euró saját tőkéje van és 1 millió euró adósságot görget maga előtt évről évre.

[wp_ad_camp_2]

Biotechnológiai kutatóintézet EU-támogatásokból

A Corax Bioner CEU SA biotechnológiai kutatóintézetét összesen több mint 1 millió eurónyi EU-forrásból sikerült megvalósítani. A szóban forgó Real Time PCR gép és egy sor más, a kórháznak bérbe adott műszer és felszerelés is pályázati úton került a cég tulajdonába, tudtuk meg Lányitól.

Bár több tucat doktorandusz folytatott értékes tudományos kutatásokat ebben a laboratóriumban, üzleti megrendelések hiányában jelenleg zárva van a létesítmény. A kórházzal kötött szerződés sem jelent a cég számára számottevő bevételt.

Felvetettük Lányi Szabolcsnak, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel miért nem bocsátotta ingyen a kórház rendelkezésére ezeket a felszereléseket. A professzor szerint ez azért nem volt járható út, mert az EU-támogatás egyik feltétele volt az, hogy a cégnek egy bizonyos ideig bevétele legyen.

„Minimális bérleti díjat kérünk, a műszerek amortizációja teszi ki a bérleti díj nagy részét” – magyarázta. Azt nem tudta megmondani, hogy mikor és mennyiért vásárolták ezt a PCR gépet.

[irp posts=”29076″ name=”Egyszer használatos maszkok: baráti cég árajánlatát küldte ki Borboly”]

Azt Lányi is elismerte, hogy megérné a kórház számára saját felszerelést vásárolni.

„Ma ez a laboratórium a minimum, amivel koronavírus-teszteket lehet végezni. Egy helyiségben működik, noha ideális esetben 3-4 szobára lenne szükség ahhoz, hogy az alkalmazottak kényelmesen tudjanak dolgozni” – mondta.

Lányi szerint ez a bérleti szerződés, valamint az ő vezetőtanácsi tagsága nem jelent összeférhetetlenséget, ugyanis ő a Corax Bioner CEU SA-nak nem alkalmazottja, neki magának nem származik jövedelme sem az alapítványból, sem pedig a haszna ebből az üzletből, ezek számára nem jövedelemforrások.

„Én a szellemi vezetője vagyok a csíkszeredai biomérnöki tanszéknek és az alapítványnak” – nyilatkozta. Az alapítványok országos nyilvántartása szerint jelenleg is Lányi Szabolcs a cég többségét birtokló Sapientia Siculorum Alapítványnak.

Nyitóképen: Albert Beáta professzor, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház molekuláris biológiai laboratóriumának a vezetője. A háttérben balra látható a polimeráz-láncreakció alapú teszthez használt Real Time PCR eszköz. Fotó: Hargita Népe

The post Koronamutyi: a csíkszeredai kórháznak nem éri meg bérelni a tesztgépet appeared first on Átlátszó Erdély.