A romániai Facebook-felhasználók több mint kétharmada hírfogyasztásra használja a közösségi hálózatot. Tíz évvel ezelőttig a tévét kapcsoltuk be, ha látni akartuk, mi történik a világban, ma ugyanezért a Facebookot nyitjuk meg. Bár gyakran azt képzeljük, csak a fiatalok ülnek a Facebookon, ez már rég nem érvényes: egyre inkább a 45-60 évesek számítanak a platform leghűségesebb felhasználóinak. A fiatalok az Instagramon, újabban pedig a TikTokon vannak.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

A koronavírus terjedésével egy időben váltak népszerűvé azok a bírálatok, amelyek szerint a közösségi hálók és az online sajtó kontroll nélkül ontja a megtévesztést, félretájékoztatást, dezinformációt. Valóban károsabbak ezek a platformok, mint a klasszikus televízió? Hogyan lehetne szabályozni az online nyilvánosságot?

Nem lehetséges, hogy a szabályozás kártékonyabb, mint maguk a platformok?

A járvány elején Klaus Iohannis államfő szükségállapotot hirdetett, elnöki rendelete érintett többek között a félretájékoztatás kérdését is. Az online kiadványok a bezárást kockáztatták, ha hamis információt tettek közzé a járványról, és nem voltak hajlandók eltávolítani a kifogásolt tartalmat. Ezzel a hozzáállással az a gond, hogy az álhírek gyártói gyakran névtelenségbe burkolóznak, vagy ismeretlen helyről teszik közzé az anyagaikat, vagyis nem lehet őket megtalálni.

Mivel manapság könnyű egy új honlapot létrehozni és bejegyezni szinte bármilyen országban, ezért megnőtt a közösségi hálóknak az a szerepe, hogy összekössék egy-egy oldal törzsközönségét az ott publikált tartalommal. Itthon az ortodox.info.ro honlap esete mutatta meg, mennyire könnyű újraéleszteni egy álhíroldalt. Miután a hatóságok elérhetetlenné tették, az ortodoxinfo.ro címen bukkant fel. A Facebook nélkül ezek a honlapok elveszítenék olvasóik egy részét, akik nem értesülnek arról, hol találják az új oldalt.

[wp_ad_camp_1]

A közösségi hálózatok megkönnyítik olyan csoportok alakítását, amelyek hamis információkat, összeesküvés-mítoszokat, szenzációhajhász híreket fogyasztanak és terjesztenek. De ugyanezeken a hálózatokon alakulnak azok a csoportok is, amelyek megoldásokat terjesztenek, társadalmi és politikai tevékenységet fejtenek ki. Ha elfogadjuk, hogy a hazai állampolgárok számára a Facebook a hamis információk fő forrása, akkor el kell fogadnunk, hogy a valós információk fő forrása is a Facebook.

Sosem volt könnyű elválasztani a búzát az ocsútól.

Hogyan küzdjünk a káros információk terjesztése ellen anélkül, hogy alapvető emberi jogokat sértenénk, mint amilyen a szabad önkifejezéshez való jog? A „jó” és a „rossz” információk szétválasztása csak látszólag könnyű. És nem nyilvánvaló, hogy kinek kellene elvégeznie. „Igazságbizottság” fogja szortírozni az információt? A közösségi platformokra hagyjuk, hogy eldöntsék a kérdést? Képesek vagyunk mindig mi, a célközönség eldönteni, hogy hamis vagy igaz információt olvastunk éppen?

Az álhírek terjesztését akadályozó intézkedések nem kellene korlátozzák az alapvető jogokat, mint a szabad önkifejezés joga, nyilatkozta a Független Újságírásért Központnak Kate Coyer, a Harvard Egyetem és a budapesti Közép-Európai Egyetem kutatója. A hazai és külföldi hatóságok megoldásai inkább az olyan problémákra kellene koncentráljanak, mint a technológiai óriásvállalatok szándékosan homályos működése, vagy hogy épp azok nem rendelkeznek elégséges technikai ismerettel, akik ezt a területet szabályozzák.

„Olyan rendszerre van szükségünk, amely a közérdeket és a nyilvánosság szükségleteit egyaránt figyelembe veszi. Nincs ilyen rendszerünk az írott vagy az audiovizuális sajtóra, a közösségi médiára még annyira sem. Úgy vélem, nem kellene hagynunk módosítani a véleményszabadságot szabályozó törvényeken szükségállapotok idején. Ezeket a törvényeket nem akkor kellene változtatni, amikor a magánéletet érintő visszaélések és lakosság irányítására törekvő hajlam éppen aggasztó méreteket ölt. Ha kinyitjuk Pandora szelencéjét, nehéz lesz visszazárni”, állítja Coyer.

Ezek az intézkedések hatástalanok, ha a honlapok tulajdonosai nem ismertek, miközben a negatív következményeik széleskörűek. Ilyen az újságírók megfélemlítése, akik a cenzúrát ellenük irányuló fegyverként érzékelik.

[wp_ad_camp_2]

„Az egyik pozitívum, amit észleltem, hogy a közösségi platformok elkezdték népszerűsíteni a megbízható információkat. Például ha valaki arra keres rá, hogy „igyak-e fertőtlenítőt a koronavírus ellen?”, annak a Google az Egészségügyi Világszervezet vagy más olyan egészségügyi szervezet honlapját ajánlja, amely megbízható információkat terjeszt. Ez olyan válasz a dezinformációra, amely megvéd a véleményszabadság korlátozásának problémáitól”, jelentette ki Coyer.

Más kezdeményezések, mint az álhírek jelzése a közösségi platformokon, a tudatosító és oktatókampányok az álhíroldalak működési módjáról még hatékonyabbak lehetnek a megtévesztés ellen, és még inkább tiszteletben tartják a véleményszabadságot.

Fordította: Szabó Tünde

Nyitókép: Steve Buisinne. A kép forrása a Pixabay.

A Független Újságírásért Központ cikksorozata az álhírekről:

[irp posts=”29659″ name=”Így hoznak jövedelmet az álhírek”]

[irp posts=”29668″ name=”Mit mond a tudomány az álhírekről?”]

[irp posts=”29729″ name=”Mit kezdjünk az álhírekkel?”]

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Ki döntse el, mi az álhír? appeared first on Átlátszó Erdély.

Az új koronavírus okozta világjárvány újra az álhírekre irányította a közvélemény és a hatóságok figyelmét. A pánikkeltő, stresszt kiváltó események vagy akár a megnövekedett érdeklődés is kedvez az álhírek terjedésének. Választási kampányok, világjárványok, gazdasági válságok fokozottan kötik le a figyelmünk, a hírgyártók pedig – jó vagy rossz – tartalommal szolgálják ki.

Általában azért fogyasztunk híreket, hogy megtudjuk, mi történik a világban. Gyakran azonban olyan információkat keresünk, amelyek ráerősítenek az értékeinkre és világnézetünkre. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) egy tanulmánya szerint nehezebben emésztjük meg azokat a híreket, amelyek kikezdik a világlátásunkat, mert megértésük fokozott szellemi erőfeszítést igényel. Ráadásul negatív érzelmeket keltenek, ami kényelmetlen számunkra.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

Az MIT kutatási eredményei aggodalommal tölthetik el azokat, akik az utóbbi években az online terjedő álhírek ellensúlyozásának módszereit igyekeztek kidolgozni. Többen javasoltak olyan intézkedéseket, mint a különböző botok – automatizált feladatokat végrehajtó internetes applikációk – megszüntetése, online tartalom blokkolása, információellenőrző kampányok vagy épp médiaoktatás. De reális elképzelés, hogy valaha is ellenőrzés alá vonjuk a jelenséget?

Egyáltalán kívánatos-e bármi áron ellenőrizni az álhírek terjedését?

Az online tér kevésbé szabályozott, mint az audiovizuális sajtó. Rádió- és tévéműsorok sugárzásához frekvenciára van szükség, egy ország frekvenciasávja pedig korlátozott. Frekvencia igényléséhez az állam egy sor – a tartalmat is érintő – feltételt támaszt: méltányosság, kiskorúak védelme, stb. Az interneten korlátlan számú kiadvány működhet, amelyeket az állam nem tud korlátozni, mert a feltételekért cserébe nem tud semmit nyújtani.

[wp_ad_camp_1]

Az internet decentralizált, nem ismer országhatárokat, az országos hatóságok emiatt sem tudják ellenőrizni. Ez hasznos, ha például visszaélésekről szeretnél információkat közzétenni, és nem szeretnéd, ha a hatóságok üldöznének érte. De káros, ha összeesküvés-mítoszokat akarsz terjeszteni, és így akarod elkerülni a hatósági büntetést.

Az internet szabadsága teszi lehetővé a visszaélést. A nagy dilemma éppen az,

hogyan lehet biztonságosabbá tenni az internetet cenzúra nélkül.

Először is tudnunk kell, hogy az internet sem felügyelet nélküli terep. Itt is alkalmazandók a fizikai világban érvényes viselkedési szabályok. Az álhírek terjesztése azonban nem bűncselekmény, amíg nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot, vagyis ha nem járnak nagyon súlyos következményekkel.

Léteznek már javaslatok a kevésbé súlyos esetekre is. Egyesek a felhasználók viselkedését megváltoztató beavatkozásokat sürgetnek: a hamis információkat is magában foglaló tartalmak felcímkézése, a valós információk terjesztésének ösztönzése a közösségi hálókon.

Független szervezetek adatellenőrzése akkor működik, ha rövid és tárgyszerű. Az interaktív grafikonok, mint az úgynevezett igazságbarométerek egyelőre inkább zavart és ellenérzést keltenek a felhasználók körében. A közvetlen üzenetet könnyebben fogadják be a felhasználók, főként ha az üzenet egy teljes kijelentést, nem csak egyes részeit azonosít igazként vagy hamisként. De ne feledjük, hogy a felhasználó könnyebben söpri félre azokat a cáfolatokat, amelyek a személyes világnézetét is megkérdőjelezik.

Az automatizált botok vagy bizonyos tartalmak eltüntetése nem fenntartható megoldás, mert botokat, álhíroldalakat és felhasználói fiókokat könnyen újra létre lehet hozni. A sajtó jelenlegi rendszerében a túltermelés a szabály, a „megtisztításához” szükséges erőfeszítés hatalmas emberi és technikai erőforrást igényel. A tartalom blokkolásához szükséges bürokrácia pedig könnyen disztópiává válhat: bizottságok fogják megállapítani, mi az igazság? Vagy épp automatikus rendszerek?

Kinek a valósága lesz a mérce?

A közbeszédet nem lehet önkény gyakorlása nélkül megtisztítani a „veszélyes elemektől”. Romániában a Covid-19 miatti szükségállapotban a tartalom blokkolásával a belügyminisztérium egyik bizottsága foglalkozott. Ez a lakosság felügyeletének egyik intézménye, amely semmilyen szakértelemmel nem rendelkezik a sajtószabadság, a szabad önkifejezés és az információhoz való hozzáférés terén.

Ami a felhasználók viselkedésébe történő beavatkozást illeti, a médiaoktatás tűnik hosszú távú megoldásnak azokra a problémákra, amelyeket az internet infrastruktúrája és működési módja generál. Ezt bármilyen korban el lehet kezdeni, de az iskolában a leghatékonyabb, mert ebben az időszakban formálódnak a jövő olvasói. További előnye, hogy nem sért emberi jogokat, nem veszélyezteti a demokrácia állapotát, ahogy a cenzúra teszi (eufemisztikusabban: a tartalom blokkolása).

A médiaoktatás nem csodaszer, és nem oldja meg az online tartalomgyártás logikájából adódó problémákat, ahol mi, fogyasztók adatokat termelünk, ezek az adatok pedig jövedelmet generálnak. A médiaoktatás elismeri az információfogyasztók információtermelő szerepét is, amely szerep olyan új felelősségekkel jár, amelyeket fel kell ismernünk abban az életkorban, amelyben ez az átalakulás végbemegy. Ez az életkor pedig egyre hamarabb köszönt be.

Fordította: Szabó Tünde

Nyitókép forrása: ColiN00B/Pixabay

Az álhírekkel foglalkozó sorozat korábbi részei:

[irp posts=”29659″ name=”Így hoznak jövedelmet az álhírek”]

[irp posts=”29668″ name=”Mit mond a tudomány az álhírekről?”]

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Mit kezdjünk az álhírekkel? appeared first on Átlátszó Erdély.

„Kedves Csaba!

Sajnos választási kampányra készülve, a kiadói szempontoknak nem felel meg az egyidejűleg enyhén RMDSZ ellenes, enyhén Dan Barna USR-párti jegyzet. Ezért nem tudjuk közölni. Remélem, megérted. Ez nem cenzúra, ez a kiadói politika szempontjainak érvényesítése.

Üdv.

Attila”

Ezekkel a sorokkal utasította el a maszol.ro vezető publicistája és rovatvezetője, Ambrus Attila a lap állandó szerzőjének anyagát.

A régész végzettségű, jelenleg egyetemi tanársegédként dolgozó T. Szabó Csaba történelmi téma helyett igazán veszélyes vizekre merészkedett: a román-magyar viszonyok normalizálásáról mert anyagot írni annak kapcsán, hogy Dan Barna, a Mentsük meg Romániát (USR) elnöke és az USR-Plus pártszövetség államelnök-jelöltje szombaton Marosvásárhelyen azt nyilatkozta, hogy Romániának túl kell lépnie az etnikai megosztottságon, azon, hogy minden nemzetiség a sajátjaira szavaz.

A nyilatkozatra még aznap válaszolt Hegedüs Csilla, az RMDSZ nemrég kinevezett szóvivője, aki szerint az etnikai törésvonalakon nem túllépni kell, hanem azokat meg kell oldani.

Kisebbségi paradigmák

Dan Barna, a Mentsük meg Romániát (USR) pártszövetség elnöke Marosvásárhelyen azt nyilatkozta, hogy Romániának ki kell lépnie az etnikai kategóriák és diskurzusok bűvkörből és Románia lakóinak elsődleges, közös állampolgári igényeire kellene fókuszálni magyaroknak és románoknak egyaránt. Az RMDSZ természetesen nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az etnikai kérdésen nem túllépni, hanem azt megoldani kell.

Az elutasított anyag egyébként ilyen és ehhez hasonló megállapításokat tartalmaz:

„A gond az, hogy míg jelenleg a román politikai elit és a román pártok körében nincs egyetlen olyan személy vagy párt sem, amelynek részletes és jól kidolgozott terve lenne Románia kisebbségei számára (kisebbségi kerettörvény), addig a magyar képviselet – az 1990 óta több százra rugó törvényjavaslaton és vitán, patetikus szoborállításokon és épület-felavatásokon kívül – semmit nem tudott tenni azért, hogy Kós Károly Kiáltó szava, az erdélyi önálló identitás, a Budapesttől független politikai, kulturális tér valóban létrejöjjön. Budapest-függők lettünk, onnan jön pénz, ideológia, politikai szerepvállalás – gyakorlatilag minden, ami az erdélyi magyarok életét meghatározza.”

A szerkesztői döntés azért sokatmondó, mert tegnap egy másik szerző, Farkas István hasonló témájú publicisztikáját a portál nemcsak hozta, de azt az RMDSZ saját Facebook-oldalán is megosztotta. Ez az anyag így indul:

„Szólásra emelkedett a hétvégén Dan Barna, frissen felkent USR-elnök, ezúttal azonban államfőjelöltként próbálta bebizonyítani azt, hogy ő a vadimi kondicionálás későn érő gyümölcse. Eddig úgy tűnt, hogy alaposan átrágta magát Cioloș barátjával együtt az üdvösségtanon, és megértette a lényeget: a minden maszlagra vevő erdélyi magyaroknak is kell ígérni valamit – sikerült is meggyőznie többeket.”

Mi indokolta az elutasítást, és kivel egyeztetett a döntés meghozatala előtt Ambrus Attila? A szerkesztő e-mailben elküldött kérdéseinkre így válaszolt:

„Kedves Zoltán!

Senkivel sem egyezetettem a T. Szabó Csaba jegyzetbe öltöztetett propaganda anyagával kapcsolatban. Rovatvezetői minőségemben döntöttem úgy, hogy nem publikálom. Erre a világ minden demokratikus országában joga van a rovatvezetőnek, főszerkesztőnek. T. Szabó Csabának megírtam, hogy én nem publikálom a jegyzetét. Ő fordulhatott volna a főszerkesztőhöz, azonban azt az utat választotta, hogy cenzúrát kiált. A jegyzetében van néhány mondat, amely azt sugallja, hogy a román-magyar viszony jelenlegi állapotáért az etnopolitizálást választó erdélyi magyarság és annak képviselete a hibás, ellentétben Dan Barnával, aki az állampolgárságot fontosabbnak tartva, mint a nemzeti hovatartozást, az eredményes együttélést szolgálja. Ezt az egyoldalú beállítást nem tartottam elfogadhatónak. Az lett volna az igazi cenzúra, ha a jegyzetből kihúzok néhány szót és üzenetét megváltoztatva közlöm. Ha a kiadó úgy ítéli meg, hogy cenzúráztam, felajánlottam lemondásomat.”

Forrásaink azt mondják, a maszol.ro főszerkesztője, Cseke Péter semmit nem tudott a döntésről, a rovatvezető közvetlenül a kiadóval, Debreczeni Hajnalkával egyeztetett.

A maszol.ro kiadója az RMDSZ által alapított Progress Alapítvány, a portál éves költségvetésének nagy részét is az RMDSZ biztosítja abból a pénzösszegből, amelyet évente az erdélyi magyar közösség számára folyósít a román kormány.

A kiadó igazgatóját, az RMDSZ-elnök volt sajtófelelősét és a TVR igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, Debreczeni Hajnalkát is megkerestük arra kérve, fejtse ki a szerkesztő által emlegetett „kiadói szempontokat”. A válasz:

„Tisztelt Uram,

A kiadó belső ügyeiről nem áll módomban tájékoztatni Önt.

Üdvözlettel,
Nagy Debreczeni Hajnal”

[irp posts=”1757″ name=”„Fenyegetés az, amikor az ember fél, a kollégái félnek.” Így cenzúráz a Progress”]

Nem ez az első cenzúrabotrány a Progress Alapítványnál: 2017 januárjában váratlanul bezárták az Erdélyi Riport hetilapot, a maszol.ro-tól pedig elbocsátották a véleményrovat vezetőjét, Ágoston Hugót és több más publicistát.

A kontextushoz hozzátartozik, hogy választási kampány van, az RMDSZ pedig ilyenkor a szokásosnál is irritáltabban figyeli az USR-Plus szövetség magyar közösség irányába megfogalmazott üzeneteit.

Nyitókép: a kampányoló Dan Barna USR-elnök szelfizik. Fotó: Dan Barna Facebook-oldala

UPDATE 15:33, 11.09.2019: az anyagban tévesen állítottuk hogy Ambrus Attila a MÚRE Becsületbíróságának elnöke, ugyanis erről a funkciójáról a tavasszal lemondott. A hibát javítottuk.

The post Nem fér bele az RMDSZ lapjába az „USR-párti” jegyzet appeared first on Átlátszó Erdély.