De vajon hová vezethet ez, ha a politikum, miközben egyik oldalról a törvényalkotással segíti az ügyet, másik oldalról forrásmegvonással, és a terhek kihelyezésével szabotálja a változást? 

Október végéig 50 nőgyilkosság történt idén,

és majdnem ugyanannyi nőkkel szembeni emberölési kísérlet. Még nem értünk az év végére, de már most kétszer annyi nőgyilkosságot követtek el, mint 2023-ban – mutat rá a Bihorjust portál. A Snoop oknyomozó portál interaktív térképét, amelyen a nők ellen elkövetett gyilkosságokat és gyilkossági kísérleteket, feltünteti, legalább hetente frissíteni kell, ugyanis átlagosan minden harmadik nap egy férfi megpróbál megölni egy nőt. Ezek csak azok az esetek, amelyek eljutnak a hatóságokhoz, de sok bántalmazás a félelem, a szégyen, az anyagi függés vagy akár a hatóságok iránti bizalmatlanság miatt nem kerül felszínre. Nem beszélve az öngyilkosságokról, amelyeket szintén nem kapcsolnak össze a párkapcsolati és családon belüli erőszak okozta traumákkal. 

A tragédiák mediatizálásának hatását az INSCOP mérte június végén. A válaszadók több mint 80 százaléka hallott a médiában a családon belüli erőszakról a felmérést megelőző időszakban, és több mint 60 százalékuk szerint nőtt a családon belüli erőszak előfordulása. Az utóbbit nagyobb mértékben gondolják a PSD- és AUR-szavazók, a nők, az idősek és az alacsonyan képzettek, és a fővároson kívül élők. A válaszadók közel 70 százaléka azzal is elégedetlen, ahogyan a rendőrök eljárnak a családon belüli erőszak eseteiben.

Napirenden a családon belüli erőszak visszaszorítása 

Családon belüli erőszak nélküli Románia munkanéven hoztak létre egyéves mandátummal rendelkező különleges parlamenti bizottságot szeptember elején. Célja, hogy tagjai a családon belüli erőszak megelőzésére, leküzdésére és büntetésére vonatkozó jogszabály-módosításokat és törvénytervezeteket dolgozzanak ki civil szervezetek, szakértők és az érintett hatóságok bevonásával. 

A családon belüli erőszak visszaszorításáról egy nyilatkozatot is elfogadtak az október 2-i Erőszakmentes Világnap alkalmából, amely segít napirenden tartani a témát a parlamenti munka során.

Csép Éva Andrea parlamenti képviselő és a speciális bizottság alelnöke megkeresésünkre hangsúlyozta, hogy a munka pártok feletti összefogással történik, aminek nagyon erős üzenete van: a családon belüli erőszak visszaszorítása nem nemzetiségi vagy nemi kérdés, hanem egy társadalmi jelenség, ami ott van a hétköznapokban és mindenki érzékeli. „Mi azt mondjuk az RMDSZ-ben, hogy nem fordítjuk el a fejünket, nem söpörjük a szőnyeg alá, vállaljuk azt is, hogy most már ne legyen szégyen erről beszélni, mert itt életekről van szó, női sorsokról, lányokról, anyukákról, nagymamákról.” – teszi hozzá pártja álláspontját a képviselő. 

Románia lassan 10 éve ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, amely egy sor intézkedést ír elő a tagállamoknak. „Ez egy nagyon fontos lépés volt Románia életében. Ezelőtt húsz évvel nem beszéltünk családon belüli erőszakot szabályozó törvényről sem. Az Isztambuli Egyezmény elfogadásával lett ingyenesen hívható zöld szám, lett távoltartási és azonnali távoltartási rendelet, elektromos nyomkövetők, ingyenes jogi asszisztencia az áldozatok számára. Vannak előrelépések, de még többre van szükség.” – hangsúlyozza Csép. 

A legtámogatottabb törvénytervezet a rendszerváltás óta

A napokban benyújtották az első törvénytervezetet, amely bevezetné a femicídium fogalmát a román jogrendszerbe. A törvénytervezetet 273 parlamenti képviselő írta alá, így ez a legtámogatottabb törvénytervezet a rendszerváltás óta.

A jogszabályjavaslat a femicídiumot a nők szándékos megöléseként definiálja, ideértve azokat az eseteket is, amikor a gyilkosságot az áldozat feletti kontroll és dominancia motiválja, vagy ha a halál a nők elleni erőszakos gyakorlatok – például kizsákmányolás, emberkereskedelem, szexuális erőszak vagy tartós bántalmazás –  következtében történik, függetlenül attól, hogy családtag vagy harmadik fél követi el. 

A bántalmazások eredményeként elkövetett öngyilkosság is femicídiumnak számít. A definíció tehát egy tág keretet nyújt arra, hogy mi számít az áldozat neme alapján történő gyilkosságnak, és nem ragaszkodik görcsösen a nehezen bizonyítható feltételhez, hogy a gyilkosságot konkrétan az áldozat neme miatt követték el, hanem elismeri, hogy strukturális problémák állnak mögötte. 

A tervezet az Isztambuli Egyezmény elvárásainak megfelelően előírná az ilyen bűncselekmények egységes és részletes adatgyűjtését, ami eddig hiányzott a román gyakorlatból. A tervezet emellett kimondja, hogy az állam köteles védelmet biztosítani a családon belüli és nemi alapú erőszak áldozatainak akkor is, ha azok nem működnek együtt a hatóságokkal, vagy visszavonják a feljelentésüket. Ezekben az esetekben kötelesek hivatalból eljárást indítani. 

Nemcsak a nők ellen elkövetett gyilkosságot büntetnék súlyosabban

A femicídiumért járó büntetést sokan diszkriminatívnak tekintik arra hivatkozva, hogy nemtől függetlenül minden embert ugyanazok a jogok illetnek meg. Ebből a megfontolásból a femicídium definiálása mellett módosítanák a Büntető Törvénykönyv 189. cikkét, három új minősítő körülményt vezetve be az emberölések esetében, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő az áldozat. 15-25 év vagy életfogytiglan tartó büntetés járna, ha az elkövető jelenlegi vagy volt partnerét öli meg; ha az áldozat felett birtoklási vagy hatalmi jogot feltételez; illetve ha a bűncselekmény gyűlöletből vagy diszkriminációból ered. 

Ahelyett, hogy a nőgyilkosságot önálló bűncselekményként vezetnék be a Büntető Törvénykönyvbe, többek között Radu Marinescu igazságügyi miniszter egy átfogóbb megoldást javasolt. Eszerint minden olyan gyilkosságot szigorúbban büntetnének, amelyet nemi, rassz, nemzeti, etnikai, nyelvi, vallási, szexuális irányultság, politikai hovatartozás és politikai vélemény, vagyon, társadalmi származás, életkor, fogyatékosság, betegség vagy HIV/AIDS-fertőzés miatt követnek el. Figyelembe vennék ezeket az interszekcionális kategóriákat akkor is, amikor a családon belüli erőszaknál felmérik a rizikófaktorokat.

A prevenciót az alapoktól kell kezdeni: az iskolában

A törvénytervezet egyik legfontosabb újítása az oktatási komponens: a tantervekbe bevezetnék az erőszakmentes, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatokkal, a nemi egyenlőséggel, a nők elleni erőszak formáival foglalkozó témákat. A tanárok pedig képzést kapnának ezek oktatására. Így a megelőzés már az iskolában kezdődne, felismerve, hogy ez lehet a hosszú távú szemléletváltás kulcsa. 

Csép Éva Andrea képviselő szerint a prevenció nélkülözhetetlen komponense ennek a harcnak, aminek a legfiatalabb kortól el kell kezdődnie. Szerinte fontos, hogy az oktatási intézmények nagyobb hangsúllyal figyeljenek a jelenségre. „A befektetés nem mindig anyagi kérdés, hanem szakemberek terepen, iskolában való jelenléte, nyitás a szülők, iskolák részéről arra, hogy a szakemberek a gyerekekkel a koruknak megfelelően tudjanak foglalkozni, hogy megtanítsák nekik, hogyha egy fiú megpofoz, az nem a szeretet jele, ha valami kellemetlen a számodra, és nemet mondasz rá, akkor az nemet jelent, hogy megtanítsák azt, hogyha valaki fenyeget téged, az nem normális, hogy a szexuális együttlétnek vannak következményei, hogy azonnal jelenteni kell, ha erőszak áldozata vagy, hogy törvényszéki orvostól azonnal látleletet kell kérni.” – hangsúlyozza. 

A képviselő szerint a szexuális nevelés mint tananyag is segítene abban, hogy a családon belüli erőszakot megelőzzük. „Ebben a tananyagban is vannak olyan részek, amelyek arról szólnak, mit jelent a kölcsönös tisztelet, mit jelent a párbeszéd az agresszió helyett, mit jelent az, ha kapcsolatba kerülök valakivel, hogyan lehet nemet mondani, mikor kell nemet mondani. Nevezzük akár egészségügyi nevelésnek is, nem a megnevezés a lényeg, hanem hogy miben tud segíteni a fiataloknak” – teszi hozzá Csép. 

A nő élete nem magánügy, hanem közérdek 

A nők ellen elkövetett gyilkosságok nem elszigetelt tragikus esetek, hanem a nemek közötti egyenlőtlenség, a strukturális diszkrimináció és az intézményi védelem kudarcának legerőszakosabb kifejeződései. Ezek a gyilkosságok nem balesetek vagy dühkitörések eredményei, hanem hónapokig vagy évekig tartó családon belüli erőszak, pszichológiai kontroll és fenyegetés előzi meg, amelynek túlnyomórészt nők az áldozatai. Egy nő meggyilkolása nőgyűlölő motivációt, alárendeltségi viszonyt és egy olyan kulturális struktúrát feltételez, amelyet jogilag el kell ismerni – mutat rá a Bihorjust portál. 

Azzal, hogy bevezeti a nőgyilkosság fogalmát, a román jogrendszer elismeri, hogy ez egy önálló jelenség, ami ellen strukturálisan kell fellépni, nem csak jogi színtéren, hanem már az az oktatás területén is lépéseket kell kidolgozni a megelőzésre, de a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásán és a megfelelő szankcionáláson is dolgozni kell. A közpolitikák alakításához pedig statisztikai adatokat kell gyűjteni, amivel mérni lehet a jelenséget és a változást. 

Egy ilyen törvény jelentősége a közvélemény felfogásának megváltoztatásában rejlik. A nők elleni erőszakot eddig a román jogi térben magánjellegű, családi ügyként, családi félreértésként kezelték, amit gyakran eltúloznak az érintettek. Viszont, ha az állam elismeri, hogy létezik nőgyilkosság, azt is elismeri, hogy az egyenlőtlenség öl, ezen pedig változtatni kell – teszi hozzá a Bihorjust. 

Nem elég a törvénytervezet, ha üres az államkassza

A pénzügyi nehézségek és a bizonytalansággal járó frusztrációk gyújtópontjai lehetnek az erőszakos viselkedésnek, így a gazdasági válságok és állami megszorítások idején a családon belüli erőszak is fokozódhat – ezt láttuk a pandémia idején is. Ráadásul a gazdasági kiszolgáltatottság az abuzív kapcsolatokból való kilépést is megnehezíti – tanulmányok sora foglalkozik ezekkel a kérdéssel, ezekre mutatott rá László Éva pszichológus is, a Maszolnak adott interjújában. 

Ebben az időszakban, amikor az állami költségvetési hiány miatt gazdasági megszorításokat vezetnek be, növelve a társadalmi feszültséget, minden eddiginél inkább szükség lenne egy erős szociális, egészségügyi és jogvédő hálózatra. Csakhogy az eleve erőforráshiánnyal küzdő ellátórendszert egyre jobban legyengítik „spórolás” címszó alatt. Például kevesebb forrás jut prevenciós programokra, menedékházakra, krízisambulanciákra és áldozatsegítő programokra, miközben az ügyészség és a rendőrség túlterhelt, bürokratikus és gyakran felkészületlen rendszere nem nyújt elegendő védelmet. A házastárs után járó egészségügyi biztosítást is megszüntették, ami főleg az alacsonyan képzett és kiszolgáltatott nők helyzetét rontja tovább. 

Hatékonyságjavítás vagy kapacitáscsökkentés? – attól függ, honnan nézzük  

Az egyetlen olyan állami hatóság, az Országos Ügynökség a Nemi Esélyegyenlőségért (ANES) kapacitását is csökkentenék, amely koordinálja a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére irányuló közpolitikákat és jogi kereteket. Költségoptimalizálási célból a  munkaügyi minisztérium kezdeményezésére az ANES-t egybeolvasztanák egy másik kulcsfontosságú, önálló intézménnyel, az Emberkereskedelem Elleni Küzdelemért Országos Ügynökséggel (ANITP). Mindezt úgy tervezik megvalósítani, hogy nem készült semmilyen átlátható hatásvizsgálat a várható következményekről és pénzügyi változásokról, és sem szakértőkkel, sem az érintett intézményekkel nem folytattak érdemi konzultációt – hívja fel a figyelmet az ANAIS nőjogi egyesület. 

Az ANES működteti azt a zöld számot, amelyet családon belüli erőszak esetében lehet hívni, évente több mint 60 ezren kérnek segítséget ezen a vonalon, de az ANES koordinálja a 2022–2027-es Esélyegyenlőségi és Családon Belüli Erőszak Elleni Küzdelem Országos Stratégiájának megvalósítását és követését is. 

Az egybeolvasztással gyakorlatilag mindkét intézmény kapacitását csökkentenék, ami visszavághatja mindkét területen a fejlődés lehetőségét. Miközben mindkét szervezet nagyon speciális és eltérő feladatokat lát el. Ráadásul, így az ország különböző nemzetközi egyezmények által előírt kötelezettségeinek való megfelelést is gyengítenék, mint például az OECD-tagsággal járó előírások, az ENSZ Egyezménye és az Isztambuli Egyezmény esetében. Alina Gorghiu PNL-s képviselő és a különleges parlamenti bizottság elnöke mutat rá ezekre, a munkaügyi miniszterhez intézett nyílt levelében, amelyben arra kéri, hogy vonják vissza a tervezetet. Azt is hangsúlyozza, hogy egy olyan időszakban, amikor súlyos tragédiák történnek, nem a felhígulásra és további bürokratizálódásra, hanem erős intézményekre van szükség. 

Megmarad a zöld szám

Megkeresésünkre az ANES hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni és erősíteni az intézményi kapacitást és biztosítani kell a pénzügyi és emberi erőforrásokat a tevékenységek lehető legjobban történő végrehajtásához. Az egybevonással kapcsolatos konzultációk során azt az ígéretet kapták, hogy semmiképp sem a személyzet vagy a pénzügyi források csökkentése a cél,  hanem bizonyos területek hatékonyságának javítása. Mint mondják, a segélyhívó zöld számot (0800500333) semmilyen módon nem fogja érinteni a változás. 

A törvény távlatokat nyit

A szociális költségek nem azonnal hoznak kézzelfogható eredményeket, hanem hosszú távon az életminőséget, a közösséget, a hangulatot javítják, az élhető környezetet biztosítják. Csép szerint emiatt a szociális kiadások gyakran háttérbe szorulnak a költségvetés tervezésénél, de a parlamenti bizottság és az elfogadott nyilatkozat segíthet abban, hogy költségvetési vitakor szem előtt tartsák ezeket a szempontokat. 

„Sajnos a bántalmazottak 92 százaléka visszatér a bántalmazóhoz, ez egy ijesztő statisztikai adat. Ez lehetséges azért is mert alulfinanszírozott a szolgáltatás, lehetséges azért is, mert nincs lehetőség bővíteni a szolgáltatási rendszert, amelyet a családon belüli erőszak áldozatai számára sajnos nagyrészt civil szervezetek látnak el, és nem állami intézmények.” – mondja.

Azt is problémaként látja, hogy a központilag meghatározott jogszabályok alkalmazása a helyi önkormányzatokat terheli, miközben sok helyen humán és pénzügyi erőforráshiány van.

Mindenkinek fontos a rehabilitáció, ami ingyenes kellene legyen

„Úgy gondolom, hogy amíg országos érdek, hogy visszaszorítsuk a családon belüli erőszakot, addig nagyon fontos lenne az, hogy költségvetési keretet is rendeljen hozzá a központi költségvetésből az illető szaktárca. De más forrásokat is kell találni, hogy jobban kiépítsük az ellátási rendszert, kimondottan az áldozatok és gyermekeik számára, és foglalkoznunk kell az elkövetőkkel is. És itt jön a következő akadály, hogy ha szigorítunk az eljáráson, és kötelezzük azt, hogy az agresszor rehabilitáción vegyen részt, akkor nekünk fontos az, hogy a pszichológiai tanácsadás, a rehabilitációs rendszer működjön. A bíró elrendelhetné például, hogy az agresszor három hónapig rehabilitációs központba költözzön, ha lenne kiépített szolgáltatási rendszerünk, és lenne hozzá finanszírozás. Mind az áldozatnak, mind az agresszornak és a gyerekeiknek is, nagyon fontos a rehabilitáció, ez ingyenes kellene legyen” – veti fel a politikus. 

Bár vannak államilag finanszírozott sürgősségi központok és védett házak megyénként, Csép elmondása szerint egy ideje nem voltak aktualizálva az úgynevezett „standard költségek”, ami alapján az állam kifizeti a szolgáltatásokat. Ami többe kerül, mint a meghatározott standard költség, azt a szervezetek külföldi pályázatokból szokták kiegészíteni. 

Csép szerint fontos lenne bevezetni egy olyan hatóságok közötti összehangolt digitális rendszert, amelyben minden egyes áldozatnak és elkövetőnek követhető lenne az adatlapja, amelybe minden jelentést és intézkedést bevezetnének. Ez megkönnyítené a hatóságoknak a követést, a tanulságok levonását, és az áldozatoknak sem kellene minden egyes alkalommal beszámolniuk a velük történtekről. 

Több az elvárás és a feladat, miközben a rendőrség is túlterhelt

A rendőrség európai szakszervezete, az EUROPOL szerint a román kollégáik komoly emberi erőforráshiánnyal küzdenek: nincs elég képzett rendőr, aki a családon belüli erőszakkal foglalkozhatna. A szakszervezet a belügyminisztérium átgondolatlan és rosszul tervezett intézkedéseire, valamint jogalkotási változtatásaira hívja fel a figyelmet, amelyek az elmúlt években jelentős plusz terhet róttak a rendőrségre anélkül, hogy növelték volna a rendőrállomány létszámát. Ráadásul eleve egyre többen fordulnak a rendőrséghez családon belüli erőszak miatt, mivel egyre többen ismerik fel a helyzetüket a probléma mediatizációjának köszönhetően. 

Az elektronikus megfigyelőrendszerrel kapcsolatos hiányosságokat is megemlítik: nemcsak emberhiány, hanem finanszírozási problémák is felmerültek. A megfigyelőrendszer lényege, hogy a távoltartási végzések esetében az agresszort elektronikus karkötő viselésére kötelezik, a védelmezett pedig riasztóeszközt kap, így ha az agresszor megszegi a távoltartási végzést, a rendszer automatikusan riasztja a rendőrséget.

A megfigyelőrendszert három szakaszban vezették be, mindegyik szakaszban különböző megyékben. A harmadik szakaszban részt vevő 18 megye már csak szűkösen kapta meg a diszpécserközpontok létrehozásához és működtetéséhez szükséges forrásokat, miközben a személyzeti bővítésre egyáltalán nem került sor – annak ellenére, hogy ezt a kormányrendelet előírta. Így a rendőrökre a már meglévő túlterheltség mellé újabb adminisztratív és operatív terhek nehezednek.

A szakszervezet szerint ebben a 18 megyében a helyi, jellemzően kis létszámú (15–20 fős) rendőri egységek százával kezelik a családon belüli erőszakhoz kapcsolódó dossziékat, miközben továbbra is ellátják a meglévő feladataikat: büntetőeljárásokat folytatnak, több száz ügyiratot kezelnek, ellenőrzéseket végeznek, és rengeteg panaszt, kérelmet dolgoznak fel. A családon belüli konfliktusok megfigyelésével kapcsolatos dossziék kezelése szigorú határidők betartását igényli, ami tovább fokozza a rendőrökre nehezedő nyomást – hangsúlyozzák. 

Az EU-ban is ritka a femicídium mint bűncselekmény-kategória 

Az Európai Unióban a Covid-19 járvány után kezdték önálló bűncselekményként kezelni a femicídiumot, először Cipruson és Máltán, majd Horvátországban – bár ott nem használják a femicídium szót, így nincs is rá konkrét definíció –  de Olaszországban is folyamatban van. Vannak olyan államok is, ahol nem szerepel önálló törvényként, de súlyosbító körülmény, ha egy nőt diszkrimináció miatt ölnek meg. Néhány éve Belgium is jogilag definiálta a femícidium fogalmát, amihez intézkedéseket rendeltek. Viszont szakértők szerint ez nem elégséges, mivel nem tesz lépéseket az oktatás területén, és a büntető törvénykönyvbe sem vezették be különálló bűncselekményként, tehát ebben a kategóriában eljárás sem indítható, és az adatgyűjtés sem pontos.

Európában 2010 és 2022 között ugyan csökkent az ilyen típusú gyilkosságok száma, de a Covid-19 járvány következtében nem csak a családon belüli erőszak, hanem a nők ellen elkövetett gyilkosság is növekvő tendenciát kezdett mutatni. A tagállamok így különböző, nők elleni erőszak visszaszorítását célzó javaslatokat dolgoztak ki, így egyes országokban a femicídium mint jogi fogalom is megjelent. 

Világszerte közel 89 ezer nőt gyilkoltak meg

Az ENSZ 2022-es adatai alapján világszerte közel 89 000 nőt és lányt gyilkoltak meg szándékosan – ez a legmagasabb szám az elmúlt két évtizedben. Míg globálisan az emberölések száma enyhén csökkenni kezdett, a nők elleni gyilkosságok nem mutatnak visszaesést. 

Bár az emberölések áldozatai 80%-ban férfiak és fiúk, a gyilkosságok pedig nagyban összefüggenek a háborús konfliktusokkal, a nők és lányok meggyilkolásának több mint a felét intim partner vagy családtag követi el, míg a férfiak esetében ez 12 százalék. 

A femicídium súlyosabb büntetése önmagában valószínűleg nem csökkentené a nőgyilkosságok számát, bár határozottan jelzi a társadalom számára, hogy a nemi alapú erőszak elítélendő magatartás és az adatgyűjtést is segíti, hogy pontosabb képet kapjunk a jelenségről a hosszabb távú közpolitikák kidolgozásához. A román törvénytervezet a nemi egyenlőségről való oktatást is előírná mint egyfajta megelőzési eszközt, ami a társadalmi alapoktól kezdve eredményezne hosszú távon szemléletváltást. 

Családon belüli vagy nemi alapú erőszak esetén a nap 24 órájában hívható a 0800 500 333-as, ingyenes zöld szám, ahol szakképzett tanácsadók nyújtanak támogatást. Vészhelyzet esetén a 112-es segélyhívószám tárcsázható. Kérhet magyar nyelvű jogi segítséget a Női Jogvédő Ügyeletnél a noijogvedougyelet@rmdsz.ro címen vagy a 0725 109 757 telefonszámon, illetve lelki segélyt szintén magyar nyelven a Hallgatlak Lelkisegély-szolgálattól a +40 754 800 808 telefonszámon vagy a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail címen. Szexuális erőszak vagy gyilkossági kísérlet túlélőjeként ingyenes jogi segítséget kaphat. 

Nyitókép: Közös menet a nők biztonságáért, Bukarest; Forrás: Centrul Filia Facebook-oldala

The post Nőgyilkosságok megszorítások idején: mire elég a közfelháborodás? appeared first on Átlátszó Erdély.

V. C. A. bosszúból a szakításért meztelen képeket osztott meg a lányról annak rokonaival és ismerőseivel. A képeket eszkort oldalakra is feltöltötte a lány telefonszámával és lakcímével együtt. Azt mondta, bármit megtehet, nem lesz következménye, sok pénze van és a szülei befolyásos emberek. Nem M. Ș. D. volt az egyetlen fiatal lány, akinek a meztelen képét megosztotta másokkal.

Románia egy hónappal korábban, 2016 szeptemberében ratifikálta az Isztambuli Egyezményt. Az Isztambuli Egyezmény célja a nők elleni erőszak és a kapcsolati erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az őket segítő intézmények kiépítése, az elkövetők felelősségre vonása. Az egyezmény hangsúlyozza, hogy az erőszak nem magánügy, hanem állami felelősség, ezért konkrét intézkedésekre kötelezi a tagállamokat. Munkacsoport ellenőrzi, melyik ország hogyan hajtja végre ezeket. Legutóbb két éve készült jelentés Romániáról. 

„Nem vagyok annyira erkölcstelen, hogy saját kezűleg öljek meg valakit.” 

„A helyedben kiugranék az erkélyről.” 

„Amúgy is áldozatnak való vagy.”

Mindeközben V. C. A. ilyen és ehhez hasonló mondatokkal tartotta lelki terrorban volt barátnőjét. Három napot adott, hogy visszatérjen hozzá, utána arra törekedett, hogy zaklatással öngyilkosságba hajszolja. Még egy hónapon át terjesztette a lány meztelen képeit. M. Ș. D. a szakítási bosszú után azonnal feljelentette volt barátját – ez 2016 október végén történt. 

A lány tortúrájában komoly szerepet játszott a romániai hatóságok inkompetenciája. Ezért az Emberi Jogok Európai Bírósága nemrég elmarasztalta Romániát, és kártérítés fizetésére kötelezte. Az EJEB 2024 decemberében úgy ítélte, hogy a hatóságok felelőtlen, áldozathibáztató eljárásával és az agresszor aránytalanul kicsi büntetésével Románia megszegte az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Konkrétan annak 8. cikkelyét, amely a magánélethez való jogot védi. 

Mi történt nyolc év alatt?

A rendőrség halogatta a nyomozás elindítását, majd folyamatosan megalázta az áldozatot. Arra kérték, hogy kinyomtatva hozza be a rendőrségre a képeket. Azt hangoztatták, hogy ő is hibás, hogy ilyen helyzetbe került. Később megpróbálták rávenni, hogy vonja vissza a feljelentést, és fogadja el az agresszor által felajánlott pénzt. Azt mondták, úgysem lesz eredménye az ügynek, csak akkor, ha valóban öngyilkosságot követ el – ezzel csak erősítve az amúgy is lappangó gondolatot. 

A nyomozást 2020-ban lezárták, többek között arra hivatkozva, hogy nem minősül bűncselekménynek olyan fotók terjesztése, amihez jogszerűen fértek hozzá, azaz valaki önszántából küldte el a terjesztőnek. Az agresszor így megúszta 60 nap közmunkával és nyilvános bocsánatkéréssel. A sértett többször is fellebbezett, de hiába, a hatóságok végül arra hivatkozva zárták le az ügyet, hogy elévült. Ezért M. Ș. D. feljelentette Romániát az EJEB-nél. 

Kettőt előre, egyet hátra

Ugyanebben az időszakban Románia konkrét intézkedéseket is hozott, egyelőre felemás eredményekkel. Például minden megye szociális igazgatóságán kijelölték a bántalmazásos ügyek munkacsoportját: szociális munkások, pszichológusok, jogászok tájékoztatják és segítik az erőszak áldozatait. 

Az viszont esetleges maradt, hogy hol működtet védett házakat az önkormányzat, hol civil szervezet, és mely megyékben hiányzik teljes mértékben ez a szolgáltatás. A tanácsadó központok és védett házak nyilvánosan elérhető adatbázisa minden bizonnyal hiányos, mert a feltöltött dokumentumok 2018-asok. 

Az áldozatok és szemtanúk országosan egységes zöld számon (0800 500 333) kérhetnek tanácsot. Míg 2016-ban 1228 tényleges segítséget kérő hívást fogadtak, tavaly már közel 6300-at. A segélyhívót idén akarták hatékonyabbá tenni, de a törvénytervezet vitáját eddig hétszer halasztották el. A tervezet szerint a segélyhívószámot kifüggesztenék iskolákban, kórházakban, buszmegállókban. A helyi és megyei önkormányzatokat arra köteleznék, hogy minden év végén beszámoljanak arról, mennyit költöttek a családon belüli erőszak megelőzésére. 

Bevezették az agresszorok elektronikus nyomkövetését, egyszerűsítették a távoltartási végzés megszerzését. 2024 decemberétől pedig az intézményekben anonim módon is lehet jelenteni a szexuális zaklatást és visszaélést. 

2024 júniusában lépett hatályba az első európai uniós szintű irányelv a nők elleni és családon belüli erőszak ellen. Előírja például, hogy minden tagállam büntesse az online zaklatást, intim tartalmak terjesztését az érintett beleegyezése nélkül, a deepfake tartalmak terjesztését, de például a kényszerházasságot is. 

Amikor a védelemre hiába vársz

Egy másik áldozat, P. 2018-ban tett feljelentést férje ellen, aki őt és az akkor alig pár éves gyerekeiket is rendszeresen bántalmazta. Bár a távoltartási végzést megkapták 9 hónapra, a bántalmazót csak majdnem két évre rá hallgatta ki a rendőrség először. A férfi elismerte, hogy halálosan megfenyegette a feleségét. 

A nyomozás 5 évig tartott, majd lezárták elévülés és elegendő bizonyíték hiányára hivatkozva. Annak ellenére nem minősült elegendőnek a bizonyíték, hogy a gyerekekről készült pszichológiai jelentés alátámasztotta, hogy bántalmazták őket. Az ügy lezárása után két héttel az apa meglátogatta a gyerekeket, és ismét erőszakosan viselkedett, ezért újból távoltartási végzést kapott. 

Bár annak ellenére, hogy az Isztambuli Egyezmény hatására kibővítették a családon belüli erőszak fogalmát egy sor bántalmazástípussal, és azt is törvénybe foglalták, hogy a családon belül elkövetett bántalmazás súlyosbító körülményt jelent, az említett ügy ideje alatt mindössze egy távoltartási végzésről döntött a bíróság a nő és a gyerekek javára. Az EJEB ezért tavaly 12 500 euró erkölcsi kártérítésre ítélte Romániát.

Szinte minden második romániai nő érintett

A családon belüli erőszak lefedi a fizikai, szexuális, gazdasági, szociális, társadalmi és lelki bántalmazást. 2020-tól az online bántalmazást is. Ezek akkor is kapcsolati vagy családon belüli erőszaknak minősülnek, ha jelenlegi vagy volt élettársak, házastársak között történtek függetlenül attól, hogy az elkövető együtt él vagy élt-e az áldozattal. 

Egy friss kutatás szerint az Európai Unióban tízből három nőt ért már erőszak valamilyen formában saját bevallásuk szerint. Az is kiderül, hogy Románia az átlagot felfelé húzza: itt minden tíz nőből négy érintett. Közülük legalább egy szexuális bántalmazást élt át. 

Ha kizárólag a párkapcsolaton belüli erőszakot nézzük, ideértve a lelki terrort is, a helyzet még súlyosabb. A kutatás szerint a romániai nők majdnem fele élt már át valamilyen erőszakot intim kapcsolata során, ami szintén jóval magasabb az EU 30 százalékos átlagánál. 

Távoltartási végzés – túl szép, hogy igaz legyen? 

Azóta, hogy 2003-ban megjelent a távoltartási végzés a román jogrendszerben, tizenöt év kellett, hogy gyakorlati védelmet hozzon a bántalmazottaknak. Az előzetes távoltartási végzést 2018 óta a rendőr is kiállíthatja már a helyszínen, legfeljebb öt napra, ha a helyzetet kockázatosnak ítéli. Tavaly nyáron a bírósági távoltartási végzés maximális időtartamát a korábbi hat hónapról egy évre emelték. 

Tavaly augusztus végén lépett hatályba, hogy távoltartási végzést más agresszorok esetében is ki lehet állítani, hogy jobban védjék a fenyegetés, ismételt – akár online vagy telefonon történt – zaklatás, a szóbeli és pszichikai erőszak áldozatait. Az előírt távoltartás ideje alatt az agresszor köteles távol maradni az áldozattól, annak otthonától, munkahelyétől vagy más, rendszeresen látogatott helyeitől. Az agresszort kilakoltathatják a közös lakásból, és akár elektromos nyomkövető viselésére is kötelezhetik. 

Bíróságra került ügyek elemzésében viszont olyan esetekre is rámutattak, ahol bár indokolt lett volna a távoltartási végzés, azt mégsem hagyták jóvá. 

Egy nő kérelmét 2021-ben annak ellenére utasították el, hogy számos bizonyítékkal rendelkezett. Volt élettársa fizikailag bántalmazta, amelyről két évvel korábban orvosi jelentés is készült. Miután a nő szakított vele, halálos fenyegetéseket küldött üzenetben. Késsel fenyegette meg a nőt annak munkahelyén két héttel a távoltartási végzés kérvényezése előtt. A hatóságok mégis úgy ítélték meg, hogy elmúlt a veszélyhelyzet. 

Egy másik esetben a férj hatéves gyermekük szeme láttára bántalmazta terhes feleségét. A házasság alatt a férj rendszeresen fenyegette a nőt és korlátozta a szabadságában, például nem engedte a rokonaihoz a kislányával. A távoltartási végzést mégsem hagyták jóvá. Az elutasítás indoka: a két fél nem elég érett, képtelen a kommunikációra, a nő elszigetelése a családjától pedig nem számít traumának. Sőt a férj azért sem jelent veszélyt, mert külföldön dolgozik, és azzal magyarázta agresszív magatartását, hogy felesége nem értékelte a család fenntartásáért hozott áldozatát. 

Csak a bizalom hiányzik?

Tavaly októberig a rendőrség 111 029 családon belüli erőszakos ügyben avatkozott be. Ennek nagyjából fele bizonyult bűncselekménynek – kétezerrel több eset az előző év ugyanezen időszakához képest. 

Ez a növekedés figyelhető meg végig az elmúlt években: mind a rendőrségi beavatkozás, mind a bűncselekménynek minősülő esetek száma is évről évre magasabb. A rendőrség ezt a növekedést azzal magyarázza, hogy az áldozatok tájékozottabbak, inkább megbíznak a hatóságokban, és ezért hamarabb lépnek. 

Viszont aggasztó, hogy annak ellenére, hogy egyre több családon belüli erőszakot jelentenek, a bíróságra került esetek száma nem növekszik. 

A Filia Központ nőjogi civil szervezet kutatásából kiderül, hogy az áldozatoknak nagyjából 30-40 százaléka elutasítja az ideiglenes távoltartási végzést. Akkor is, ha a rendőrség magas kockázatúnak ítéli meg a helyzetüket. Ezek az áldozatok nem bíznak a hatóságokban, mivel arányos büntetés hiányában egy darab papír szerintük nem tartja távol a bántalmazót. 

Erre engednek következtetni a rendőrség statisztikai adatai is. A tavalyi év első 10 hónapjában a bíróság több mint 11 ezer távoltartási végzést bocsátott ki. Ezeknek szinte 40 százalékát megszegték. Ez az arány nagyjából az elmúlt évekre is igaz. 

A helyben kiállított, legfeljebb 5 napra szóló távoltartási végzéseket arányában kevesebbszer szegték meg, viszont tavaly ezeknek nagyjából 60 százalékát nem hosszabbították meg.

A nyomon követett agresszorok is megszegik a távoltartási végzést

Az elektromos nyomkövető bilincseket 2022 óta három szakaszban tesztelték, október 1-én terjesztették ki az ország összes megyéjére. Ezzel igyekeznek betartatni az agresszorokra szabott távoltartási végzéseket. Viszont 2024 augusztusáig tízből csak egy távoltartott személyre tettek nyomkövetőt, és ezeknek a bántalmazóknak is több mint a fele megszegte a végzést. Az összesen 643 törvénysértés közül mindössze 81 esetben vették őrizetbe a végzést megszegőket.

A nyomkövető rendszer önmagában nem hatékony, ha nincs személyzet, aki betartassa a távolságot. Vannak olyan települések, ahova legközelebb 30-40 km-ről tud kijönni a rendőrség. Ennyi idő alatt a legrosszabb is megtörténhet, ha az agresszor megszegi a rá kiszabott határozatot. A rendőrség adatai szerint nagyjából 13 ezer új rendőr hiányzik a védelmi struktúrából.  

Papíron kipipálják, de a helyszínen nem tudnak róla

Három éve nyitották meg az első központot a szexuális bántalmazások áldozatainak. Ma tíz ilyen központ van az országban, különböző megyék sürgősségi kórházában az ANES, az esélyegyenlőségi ügynökség szerint. Az ANES ezeket a központokat 2,5 millió euróból, norvég alapból hozta létre az Isztambuli Egyezményben szabott kritériumok teljesítésére. 

Ezekhez a központokhoz nagyon kevés áldozat fordul, mutatta ki a PressOne. A rendőrségtől kapott információik alapján 2020-2024 áprilisa között naponta öt ember vált szexuális bántalmazás áldozatává. Az elméletileg működő tíz központ ez idő alatt 72 esetet regisztrált, bár a kórházak és az ANES eltérő statisztikát mutatott a lapnak. 

Amikor a PressOne újságírója magát áldozatnak álcázva sorra felkereste ezeket a kórházakat, mindössze három esetben kapott érdemi információt tényleges szolgáltatásokról. Karácsonykőn például a pszichiátriára küldték, a pszichiáter a szociális munka osztályra, a szociális osztály vissza a pszichiátriára. Marosvásárhelyen és Szatmáron nem is hallottak erről a központról. 

Leírtuk, mit akarunk, de nem tudjuk, honnan indulunk

Az ANES 2023-ban publikálta a 2027-ig szóló országos stratégiát a nemek közötti egyenlőtlenség és a családon belüli erőszak felszámolására. A stratégia célja „egy modern és demokratikus Románia, amelyben a nők és férfiak esélyegyenlősége a haladás alapja, és amelyben a családon belüli erőszak és nők elleni erőszak jelenségét egyre kevésbé tolerálja a társadalom”. Ez a cél „kollektív és intenzív erőfeszítést igényel”.

Amikor azonban az ehhez kapcsolódó célkitűzéseket részletezik, a legtöbbnél olyan rizikófaktorok szerepelnek, mint az aktorok érdektelensége, finanszírozási problémák, elégtelen személyzet, területi egyenlőtlenség, valamint az egységes statisztikai adatok hiánya.

Úgyhogy 2024 februárjában meg is állapodtak az érintett intézmények a releváns statisztikai adatok összehangolásában, meghatározott feladatokkal. Például az ANES koordinálja a statisztikai adatok gyűjtését, tárolását és jelentését, valamint a releváns mutatók rendszeres továbbítását nemzeti és nemzetközi szervezetekhez. 

A rendőrség adatokat szolgáltat a családon belüli erőszakkal kapcsolatos rendőri intézkedésekről és bűncselekményekről, beleértve az áldozatok és elkövetők nemét és kapcsolati státuszát. Az egészségügyi minisztérium a családon belüli erőszakkal összefüggő kórházi eseteket és diagnózisokat jelenti, míg a Legfelső Bírói Tanács negyedévente jelentést készít a bírósági ügyekről nem, életkor, áldozat-agresszor közötti kapcsolat szerint. 

A nők elleni erőszak túlmutat a családon belüli erőszak jelenségén 

Ezt pedig úgy tűnik, hogy a romániai törvényalkotók nem veszik figyelembe. Annak ellenére, hogy az Isztambuli Egyezmény is előírja, hogy a nők elleni erőszak bárminemű formáját meg kell előzni és fel kell számolni, ehhez pedig átfogó intézkedésekre és adatokra van szükség, az országos stratégia is csak a családon belüli erőszak felszámolására fogalmaz meg célkitűzéseket.

A statisztikai adatokat előállító és egységesítő különböző állami szervekből álló munkacsoport is csak a családon belüli erőszak adatait központosítja. Az viszont mindenképp előrelépés, hogy a távoltartási végzéseket kiterjesztették a családon belüli erőszakon kívüli esetekre is.

Az Isztambuli Egyezmény előírásainak betartását monitorozó kutatócsoport, a GREVIO legutóbbi jelentésében egy sor javító szándékú javaslatot fogalmaz meg Románia számára. A GREVIO 

• felhívja a hivatalok figyelmét a statisztikai adatok gyűjtésére;
• felszólítja a román hatóságokat, hogy növeljék a központi és helyi költségvetési forrásokat a nők elleni erőszak megelőzésére és leküzdésére, 
• vegyék figyelembe a költségvetés tervezésnél a nemi szempontot is, 
• és ne csupán külföldi támogatásokra támaszkodjanak az egyezmény előírásainak teljesítésére. 

A GREVIO javasolja a segélyhívószám kiterjesztését többféle erőszakra és más kisebbségi nyelvekre. Kifogásolja, hogy a családon belüli erőszak problémáján túl kevesebb hangsúlyt fektetnek más jellegű agresszió megfékezésére, mint például a kényszerházasság, a kényszerabortusz, kényszersterilizálás. A GREVIO kiemelte, hogy a szakszolgáltatásokat hozzáférhetőbbé kell tenni a többszörösen hátrányos helyzetű nők: a vidéken élő, idős, roma, bevándorló nők számára. 

Mit tesz az RMDSZ a nőkért?

Családon belüli erőszak, nők elleni erőszak, kiskorú édesanyák, nemi egyenlőtlenség – ezeknek nyoma sincs az RMDSZ következő négy évre szóló józan ész programjában.  A nők csak anyaként, a családvállalás és munkavállalás közötti egyensúly kontextusában jelennek meg. Annak ellenére, hogy az RMDSZ-nek ez a programja szociálisan egészen érzékenyre sikeredett: az egyenlőtlenség problémájával indít, kitér a lakhatási válságra, a mélyszegénység felszámolására, az idősgondozás támogatására.

Az RMDSZ viszont a törvényhozásban felvállalta a nők elleni erőszak témáját az Isztambuli Egyezmény ratifikálása óta. Nőszervezete közéleti kampánnyal, képviselői pedig kisebb botránnyal kezdték ezt 2017 tavaszán. Az első kezdeményezésük ugyanis

az első pofon törvényeként híresült el.

Bár a törvénytervezet az áldozatokat valóban védő intézkedéseket tartalmazott, volt egy olyan rész, amin a közvélemény egy része felháborodott. 

A tervezet „az első pofont elnézte”. Vagyis ha az agresszornak korábban nem volt erőszakos ügye, az áldozat pedig megbocsát és visszavonja a feljelentést, akkor az agresszor mentesül a büntetőjogi felelősség alól. Vagyis a tervezet figyelmen kívül hagyta, hogy a bántalmazó akár manipulációval vagy kényszerítéssel is elérheti, hogy a másik fél visszavonja a feljelentést. 

Ez mégis előrelépés volt, mert a korábbi törvény alapján annyiszor úszhatta meg az agresszor, ahányszor visszavonták a feljelentést ellene. A közfelháborodás is előrelépést jelzett: hogy a társadalom egy része már nem fogadja el, hogy akár csak egy pofon is elcsattanjon a családban.

A végső törvénybe végül az RMDSZ javaslatait is beemelték 2018-ban, a feljelentés visszavonásának lehetősége az első bántalmazásnál pedig a mai napig fennáll. Hiszen lehetnek olyanok, akik megváltoztatják erőszakos viselkedésüket, ahogy megtapasztalják, hogy agressziójuk nem marad a családon belül.

Ez a törvény a fizikai, szexuális, pszichikai, gazdasági, szociális és szellemi erőszakot is családon belüli agresszióként azonosítja. Lehetővé tette az azonnali távoltartási végzést, látlelet kiállítását a sürgősségi osztályokon, kötelezte a hatóságokat adatgyűjtésre, a zöldszám és a megyei intervenciós csapatok létrehozására.

A kampány segít, de nem elég

Ugyanebben az időben indította el az RMDSZ Nőszervezete a Nők Elleni Erőszak Elleni Kampányát (NEEEM). 2021-ben a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjára ismét kampányvideókkal készültek, ahol nők mesélik el a bántalmazó kapcsolatból való kilépésük történetét. A kommentekben többen számolnak be arról, hogy ők is hasonlókat éltek át. 

Volt azonban olyan eset is, amikor a Nőszervezetet konkrétan megkeresték, és nem segített. „Írtam az RMDSZ Nőszervezetének, láttam, hogy van egy kampányuk, hogy a Nők elleni erőszak nem magánügy. Választ nem kaptam a levelemre. Beszéltem telefonon vezető beosztásban lévőkkel, azt mondták, visszahívnak. De azóta még nem kerestek. Akkor is vártam volna a hívásukat, ha nem tudnak segíteni” – mesélte el Pethő Attila áldozata a történetét a Ligetnek. A nő 2022-ben hozta nyilvánosságra a terrort, amelyben élt. Az a Pethő Attila bántalmazta éveken keresztül, aki Fideszes politikussal fotózkodott Budapesten, miközben itthon körözték. 

Csak a nők dolga?

Az elmúlt négy évben az RMDSZ képviselői több olyan törvénytervezetet támogattak, amelyek a nők helyzetének javítását célozzák. Ezek javarészt családtámogatási tervezetek, de előfordultak javaslatok a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzésére és felszámolására. 

Az erőszak megelőzése és felszámolása úgy néz ki, mintha csak a nők dolga lenne az RMDSZ-ben: főleg Csép Éva Andrea, néha Biró Rozália kezdeményezett ilyen célú törvényeket más pártok képviselőivel együtt. Csép az egyik legaktívabb parlamenti politikusa a pártnak a mennyiségi mutatók alapján. Nehéz követni, mennyire aktívak a kezdeményezők és a társuló támogatók a különböző javaslatok kidolgozásában, de a sajtóban Csép Éva Andrea beszél ezekről a leggyakrabban. Támogatta például, hogy 

• a családon belüli erőszak fogalma több bántalmazási típust fedjen le, 
• kibővítsék a távoltartási végzés maximális időtartamát,
• kiterjesszék az előzetes távoltartási végzést a nem családon belüli erőszakos cselekedetekre is.

Ahogy azt is, hogy a szexuális bántalmazás áldozatai gyors segélyhez férjenek hozzá, és ingyenes jogi segítséget kapjanak a családon belüli erőszak áldozatai. 

42 parlamenti képviselő javasolta a kiskorú édesanyák kiszolgáltatottságának csökkentését abban az értelemben, hogy a legalább 16 éves édesanyák jogilag is rendelkezhessenek magukról és gyermekükről. Ezáltal rendezhetik a hivatalos ügyeiket, és a gyermeknevelési támogatásokhoz is hozzáférnek. Korábban a kiskorú édesanya szülei vagy felnőtt párja láthatta el ezeket a feladatokat, de az indoklásban szereplő esettanulmányok rámutattak, hogy ez a fajta kiszolgáltatottság gyakran a bántalmazás melegágya. 

Kezdeményezőként szerepel Csép mellett Biró Rozália neve is annál a javaslatnál, amely jobban népszerűsítené az erőszakesetekben hívható zöld számot, és pontosítaná a különböző intézmények feladatait a családon belüli erőszak visszaszorításában. A szavazást viszont erről a javaslatról már hetek óta halogatják a parlamentben. 

Pénz nincs, csak képmutatás

Egyes javaslatokat azzal süllyesztettek el, hogy a kormány szerint nincs rájuk pénz. Például azt, amely a rászoruló nőknek biztosított volna havonta szociális vouchereket higiéniai eszközökre, a menstruációs szegénység ellen. Bár a szenátus elfogadta, és különböző szakbizottságok is pozitívan bírálták el, a kormány 2021 végén mégsem támogatta. Főként arra hivatkozott, hogy ezeket az intézkedéseket fedezzék a helyi büdzséből, ha igény van rájuk, de országos szinten nincs rá keret. 

A törvénytervezetet javarészt az USR kezdeményezte, de ott szerepelt Csép Éva Andrea és két-három PSD-s, PNL-s képviselő neve is. A tervezetet nem meglepő módon az a kormánykoalíció kaszálta el, amelyből néhány héttel korábban lépett ki az USR, de amelyben az RMDSZ benne maradt még egy ideig. 

Szintén részben a pénz miatt kaszálták el azt a javaslatot is az abortuszhoz való hozzáférés támogatásáról, amely egyébként nem kerülne sok pénzbe. Csép Éva Andrea itt is szerepel a kezdeményezők között. Ez a javaslat szankcionálná azokat az orvosokat, akik állami kórházban lelkiismereti okokra hivatkozva nem végzik el az abortuszt, de ugyanők magánkórházban igen. 

A probléma meglétét maga a tervezet indoklása is a Jurnalul Decretului tényfeltáró projekttel támasztotta alá. Ez megállapította, hogy 2017-2021 között azokban a Neamț megyei állami kórházakban, ahol van nőgyógyászati részleg, egyetlen terhességmegszakítást sem végeztek, míg ez idő alatt a privát kórházban kétezret. Miközben jelentős az átfedés a magán és az állami praxisban dolgozó orvosok között. 

A tervezet kötelezné a megyei és városi kórházakat, hogy azokban legalább egy orvos végezzen terhességmegszakítást. Olyan weboldalt is szorgalmaz, ahol az egészségügyi minisztérium a családalapításról, a fogamzásgátlás lehetőségeiről és a terhességmegszakítás folyamatairól tájékoztatja az érdeklődőket. 

A törvénytervezetet azonban sem a szenátus, sem a kormány nem támogatja arra hivatkozva, hogy nincs elég számszerű adat a jelenségről, és hogy a romániai orvosok elkötelezettek a szexuális nevelés és a nők egészsége iránt. Persze arra is hivatkoznak, hogy erre sincs anyagi keret. 

A novemberi kampányhajrában megkerestük Csép Éva Andreát és külön az RMDSZ Nőszervezetét. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogyan értékelik az elmúlt éveket a családon belüli erőszak és nők elleni erőszak felszámolásával kapcsolatos törekvések tekintetében, mivel járult hozzá az RMDSZ és miket terveznek a következő 4 évre a témában. A kampányhajrára hivatkozva nem kaptam válaszokat. Kérdéseimre az ANES sem válaszolt, holott az ügynökség nem kampányüzemmódban működött. 

A törvény önmagában nem elég

Azt, hogy a romániai igazságszolgáltatásban dolgozók egyéni felelősségén is sok múlik, az Emberi Jogok Európai Bíróságának számai is mutatják. Az EJEB statisztikáját nem bűncselekménytípusok szerint állítják össze, hanem azok a jogok szerint, amelyeket a beperelt állam nem tudott megvédeni, vagy saját maga sértett meg.

2023-ban az EU-s tagállamok közül Romániának volt a legtöbb kivizsgálás alatt lévő ügye a strasbourgi bíróságon, összesen 4171. Ugyancsak Romániát ítélték el a legtöbbször, összesen 74 alkalommal. Az ítéletek majdnem fele embertelen bánásmód miatt született, de a tisztességes jogi eljáráshoz, illetve a magán- és családi élethez való jog megsértése is többször előfordult. 

The post Amúgy is áldozatnak való vagy? appeared first on Átlátszó Erdély.

Nagy port kavart egy hónapja, hogy Marosvásárhelyen az Alexandru Papiu Ilarian egy nyolcadikos diákja fizikailag bántalmazta az osztályfőnökét. Most április elején egy bukaresti diák késelte meg a társát. Februárban hátszegi diáklányok verekedtek össze úgy, hogy iskolájukat rendszeresen ellenőrzi a rendőrség. Egy éve a japántanárnője nyakához nyomott kést és sebesítette meg a diákja, egy bukaresti középiskola 16 éves tanulója.

Valóban gyakrabban lépnek fel erőszakosan a diákok egymással és a tanárokkal szemben? A telefonok kamerája csak láthatóbbá teszi, vagy növeli is az iskolai erőszakot? Mit jelent az, hogy foszlik a tanári autoritás?

A szenzációhajhászáson túl mit tudunk kezdeni az agresszív diákokkal? Mit tehet a szülő, a tanár, az iskolapszichológus? Dávid-Kacsó Ágnes és Marschalkó Eszter pszichológusokkal, a BBTE adjunktusaival keressük a válaszokat.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából

05:50 Általában megnőtt az agresszió szintje, most vált látványosabbá az, ami a tanárok ellen irányul.

09:50 Toleráljuk az agressziót, más értékeket vallunk, mint amelyeket érvényesítünk.

15:30 Az agresszió tanult viselkedés, mindig jól megtanultuk, most gyakran fel is vesszük telefonnal.

17:30 Mi a tisztelet, és kinek jár?

21:00 A stresszkezelést, konfliktuskezelést is tanulni kell.

25:40 A tanárképzés üres, az oktatásunknak nincs iránya. A gyerek is érzékeli a káoszt a pedagógus fejében.

29:00 Ha a szeretet a nevelésben a struktúra nélküli szabadság, az visszaküld minket az őskorba.

33:10 A nagyon problémás diákoknak az iskola, az iskolapszichológus nem tud segíteni: specifikus, egyéni megoldások kellenek.

40:50 Hova fordulhat a szülő, ha meghaladja egy nevelési probléma?

43:35 A gyerek a család szimptómája, a szülők magukon kell, hogy dolgozzanak.

48:10 Szociális munkás az iskolában – ha volna, mit csinálna?

52:30 Bullying, stigma, identifikáció

58:30 A szülői beleegyezés néha korlátozza a segítségnyújtást.

1:01:30 A büntetés spirálja

1:04:50 A gyerekeket emberként látni: kapcsolódás, autonómiaérzés, kompetenciaérzés

1:09:30 Motiválatlan tanárok motiválják a diákokat?

1:11:00 Rendszerbukta, frusztráció – holott megvan a tudás, csak gyakorlatba kellene ültetni

1:15:00 Sajátos nevelési igény

1:18:30 A másság egyre gyakoribbá válik.

1:21:00 Alternatív pedagógiák adaptívabbak

1:26:00 Tíz százalék plusz rugalmasság már javítana az oktatási rendszerünkön.

1:28:30 Korrekciós intézetek helyett restart programok kellenének.

The post A mai diákok bármit megengedhetnek maguknak? appeared first on Átlátszó Erdély.

Egy hónapja kétrészes cikksorozatban közöltük, hogyan emlékezik vissza a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium kilenc volt diákja az őket ért érzelmi és szexuális abúzusokra, amelyek elkövetőjeként az iskola akkori történelemtanárát, Orbán Zsoltot jelölték meg.

Cikkeink jelentős, az Átlátszó Erdély kilencéves történetében nem tapasztalt következményekkel jártak. Azzal együtt, hogy a legutóbbi visszaélések túlélője, akit elértünk, két éve érettségizett, a tanár idén augusztusban otthagyta az iskolát, a visszaélések közel húsz éve alatt a Márton Áront vezető igazgatót, Varga Lászlót pedig idén tavasszal váltották le.

A legmeglepőbb, mert eddig soha nem tapasztalt következmény az volt, hogy a nyomozó hatóság egyből lépett. Cikkeink publikálása után két munkanappal, november 28-án a Hargita megyei rendőrfelügyelőség közleményben tudatta, hogy bűnügyi eljárást indított.

Később engem, a cikkek szerzőjét is behívtak kihallgatásra. A nyomozóktól annyit sikerült kideríteni, hogy jelenleg kiskorúval szemben folyamatosan elkövetett szexuális abúzus gyanújával vizsgálódnak. Amennyiben találnak olyan sértetteket, akik egyéb bűncselekményekről számolnak be nekik, úgy kiterjesztik a nyomozást. Az ügyben vizsgálódó egyik rendőr tud magyarul, így fordítás nélkül el tudta olvasni a cikkeket.

Jelenleg úgy tudjuk, a cikkünkben nyilatkozó nők közül legalább négyen fognak vallomást tenni, legalábbis eleddig ennyien adtak nekünk engedélyt arra, hogy felfedjük az identitásukat a hatóságok előtt, természetesen az is megtörténhet, hogy a rendőrség további túlélőkkel veszi fel a kapcsolatot.

Az eltussolás mikromechanizmusai

A közösségi eltussolással mint azonnali reakcióval mi is gyorsan szembesültünk. Miközben arról kaptunk folyamatos visszajelzéseket, hogy az iskola és Csíkszereda felbolydult, a helyiek a bolti kasszasorban is a húsz éven át eltussolt visszaélésekről beszélnek, a többezer fős Civil Csíkszereda Facebook-csoportból többször is törölték cikkeink megosztását. Néhány tag többszöri próbálkozására maradtak végül ott a cikkek, de olyan formában, hogy ne lehessen hozzászólni.

Reméljük, hogy ezt a hallgatási görcsöt feloldja Korodi Attila polgármester egy héttel későbbi nyilatkozata, amelyben főleg azt nyomatékosította, hogy nyilvánosan is beszélni kell ezekről az ügyekről. Eleve úgy lehet megelőzni őket, ha az iskolákban olyan fórumokat és csatornákat hoznak létre és működtetnek, ahol a diákok biztonságosan jelezhetik, ha bármilyen visszaélést kísérelnek meg velük szemben.

Az iskolaigazgató eltűnt a lemondás csendjében

Nem sokkal a cikkeink megjelenése után szerettünk volna interjút készíteni Markó Ilonával, a Márton Áron Főgimnázium igazgatójával, hogy megtudjuk, hogyan kívánják kezelni a gimnáziumban kialakult hangulatot, hogyan kívánják ellenőrizni a cikkeink valóságtartalmát, ahogyan azt Markó egy Székelyhonnak adott nyilatkozatban belengette, illetve számos egyéb kérdésünk lett volna.

Kértük, hogy telefonon beszélhessünk, hogy egészen biztosan elkerülhessük azt a helyzetet, amivel gyakran szembesülünk: ha írásban kérik a kérdéseket, és írott válaszokat küldenek,  akkor vagy nem a konkrét kérdéseinkre válaszolnak, vagy hiányosan válaszolnak, és nincs lehetőségünk visszakérdezni, tisztázni, konkretizálni a válaszokat.

Markó Ilona azonban ragaszkodott ahhoz, hogy írásban válaszoljon, és ráerősített korábbi rossz tapasztalatainkra. A feltett kérdéssorra egyetlen egybefüggő szövegben válaszolt, amiből néhány dolog ugyan kiderült, de több kérdésünkre nem kaptunk választ. Amikor ezt jeleztük neki, abban egyeztünk meg, hogy küldünk továbbiakat is, Markó azokra is írásban válaszol, és amennyiben további tisztázást szeretnék, felhívhatom telefonon. Nem küldött válaszokat, de megegyeztünk, hogy fel fog hívni néhány nap múlva. Nem tette meg, és azóta nem is válaszolt az üzeneteimre. Néhány nap múlva kiderült, hogy lemondott az igazgatói pozícióról személyes okokra hivatkozva.

Konkrét lépések az iskolában

Azt jelenleg nem tudni, ki lesz az új igazgató, az iskolában azért néhány dolog történt már, ami előrelépést jelenthet az eddigiekhez képest. Markó Ilona korábbi válaszából kiderül, hogyan értették azt, hogy ellenőrzik a cikkek valóságtartalmát: „nevezetesen arra kértük azokat a kollégákat, akiknek a neve említésre kerül, hogy mondják el, mit tudnak az ügyről. Ők ezt megtették. Ráadásul az egyik kolléga kérésemre kilépett a vezetőtanácsból, azért, hogy ne legyen még egy támadási felület, senki ne tudja megkérdőjelezni a döntések, határozatok hitelességét.”

A kérdéses kolléga, akit a  vezetőtanácsból eltávolítottak, Szabó László „Alex” filozófiatanár, akivel kapcsolatban több volt diák is jelezte, hogy zaklatta őket kéretlen érintések, különféle utalások formájában. Saját maga is bevallotta, hogy voltak határátlépései diákok felé, de szerinte kizárólag olyanokkal szemben, akik maguk is jelét adták, hogy ezt akarnák, illetve kizárólag olyanokkal, akik már nagykorúak voltak.

Arról nem tudni, hogy az iskolában vagy a tanfelügyelőségen indult–e fegyelmi eljárás vele szemben, semmi jel nem utal erre. Azt sem tudni, hogy az iskolai tanácsadó, Szász Amália Kinga szerepét vizsgálja-e bárki is. Több forrásunk is megerősítette ugyanis, hogy Szász tudott arról az évek során, hogy Orbán Zsolt visszaélt lányokkal, mégsem lépett az ügyben. Információnk szerint mind Szabó, mind Szász továbbra is az iskola alkalmazottja.

Az iskola épületében kifüggesztettek egy postaládát, amelybe a diákok névtelenül tehetnek panaszt, ha valamiféle sérelem éri őket. Ezeket a panaszokat az újonnan életre hívott etikai bizottság fogja kivizsgálni. Az etikai bizottságot az iskola öt tanára, valamint egy városi önkormányzati képviselő és egy iskolapszichológus alkotja, de nem a fent említett Szász.

Eltűnése előtt Markó Ilona közölte még velünk, hogy az iskolában szexuális nevelés indul. Ezt nem a tantestület kezdeményezte, hanem a diáktanács. „Egy vagy több külsős szakember bevonását tervezzük, akik felvilágosító foglalkozásokat tartanak diákoknak, szexuális jellegűeket is, különös tekintettel a tanár-diák közötti kapcsolatokra, tisztázva, hogy hol húzódik az az egészséges határ, amelyet egyik félnek sem szabad átlépnie. Az ilyen jellegű tevékenységeknek tényfeltáró és megelőző szerepe,van, ezért a képzéseket pedagógusok számára is igényelni fogjuk” – válaszolta írásban a még hivatalban lévő igazgatónő.

A szakmai szervezetek hetekkel később reagáltak

Az ügyben röviden és csak újságírói megkeresésre, két héttel később szólalt meg a Hargita megyei tanfelügyelőség. Három dolgot közölt Demeter Levente főtanfelügyelő:

1. Vizsgálatot kért az iskolától, de mivel az ügyészség nagyon hamar bűnügyi vizsgálatot indított, ettől kezdve „sem a tanfelügyelőségnek, sem az iskolának nincs hatásköre az ügyben”.
2. Több intézménnyel is egyeztetett a hatékonyabb megelőzésről, de a Székelyhon cikkéből nem derül ki, melyekkel.
3. Eddig is léteztek olyan fórumok, ahol hasonló helyzetben lévő diákok, tanárok megoszthatták a problémájukat, kérdéseiket. Sajnos az derül ki a cikkből, hogy melyek ezek, és miért nem működtek, miért az eltussolás volt az iskola eszköze húsz éven át.

Közel három héttel később szólalt meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Közleményében elítélte az „iskolai abúzus, erőszak, zaklatás vagy bántalmazás” minden formáját, és alapos kivizsgálást kért. Támogatják a pedagógusokat képzéseken keresztül, hogy a visszaélések nyomán kialakult helyzetet feldolgozzák, és megtanulják kezelni.

Az RMPSZ finanszírozza azt a resztoratív támogatói kört, amelynek első beszélgetése december második hétvégéjén zajlott. A közlemény arról nem szólt, hogy a szervezet visszavonja-e a tudományos munkát elismerő Apáczai-díjat, amellyel 2012-ben tüntette ki Orbán Zsoltot.

Volt diákok kérték számon az iskola és a város vezetését

Az iskola mindezidáig egyetlen rövid közleményt adott ki, ugyanazt, amiben azt is írták, megvizsgálják a cikkek valóságtartamát. A gimnázium néhány volt diákja azonban ezt kevésnek gondolta, és petíciót indított, amit azóta közel 1500-an írtak alá.

Ebben külső szakértői vizsgálatot kértek, illetve hogy a túlélőknek adjanak hitelt, és az iskola nyilatkozzon arról, hogy ott jelenleg nem dolgozik olyan kolléga, akivel szemben felmerül a szexuális zaklatás gyanúja. Az iskola erre nem válaszolt, ellenben az igazgatónő egy hétre rá lemondott.

Ugyanebben a petícióban kérték a volt Márton Áronos diákok a városvezetést is, hogy hozzon létre, bővítsen és működtessen olyan csatornákat, amelyek révén az oktatási intézmények bürokráciáját kikerülve lehet bejelentéseket tenni.

A városháza az iskolával ellentétben válaszolt a megadott határidőre. Szolidaritást vállalt azt áldozatokkal, és elismerte a jogukat ahhoz, hogy minden eszközzel hangot adjanak sérelmeiknek. Széleskörű konzultációval kívánják a MÁG-ban keletkezett krízishelyzetet kezelni, hosszú távon pedig felvenni a harcot az iskolai erőszak minden formájával szemben.

A jóvátétel esélye és határai

Resztoratív támogató kör(ök) létrehozására érkezett a városháza meghívására Negrea Vidia klinikai szakpszichológus. Az International Institute for Restorative Practices trénere a budapesti áldozatsegítésben dolgozik, és több egyetemen oktat. Felvettük a kapcsolatot a szakemberrel, hogy megtudjuk, miben állnak a resztoratív folyamatok, mit takar a napi sajtóba már bekerült, de tartalmat alig kapott kifejezés, és konkrétan mi zajlott eddig a Márton Áronban a jóvátétel jegyében.

A resztoratív szemlélet az egyének közötti kapcsolatok létrejöttét, erősödését és helyrehozatalát célozza konfliktusok után. Az igazságszolgáltatásban a ‘80-as évek óta alkalmazzák, és az utóbbi két évtizedben rájöttek, a módszer az oktatásban is használható, tudtuk meg Negrea Vidiától. A módszer az egyén három pszichológiai szükségletére épít:

• hogy meghallgassák, elismerjék és figyelembe vegyék az egyén saját történetét;
• hogy az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen a közösséghez tartozás;
• és az egyén igénye arra, hogy hozzájáruljon a változáshoz.

A jóvátétel ideális esetben azt jelenti, hogy mindenkinek a története hangot kap, és mindenkinek a tenni tudása teret kap, de nyilvánvaló, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem készek arra, hogy felelősséget vállaljanak, vagy egyáltalán merjenek megnyilvánulni. Ezért nem lehet kötelezővé tenni senkinek a részvételét azokon a támogató beszélgetéseken, amelyek közül az első már le is zajlott a Márton Áron tanárainak egy részével, magyarázta a szakember.

A változni kívánó szervezet vezetőinek viszont kvázi kötelező ott lenniük ahhoz, hogy motiválják a beosztottakat a változást elindító értékek felvállalására. Negrea Vidia elmondta, Sógor Enikő alpolgármester hívta meg a városba, de csak úgy vállalta a felkérést, ha mind a városháza, mind más intézmények részéről felelős személyek részt vesznek a beszélgetéseken.

Erről beszélgettek a Márton Áron tanáraival

A december eleji, három órás beszélgetés két részben zajlott. A nagy körben ismertették a kereteket, majd 3-4 fős kisebb csoportokban vették elő a tipikus resztoratív kérdéseket: ami történt, hogyan érintett, mit gondoltál akkor, most mit gondolsz, mi számodra a legnehezebb, és mit tudunk tenni itt és most, hogyan tudjuk a közösségünket támogatni a továbblépésben és fejlődésben.

„Mivel a biztonságos beszélgetés a történtekről igényli a nagyon fókuszált és érzelmileg terhelt légkört, ezért nemcsak én voltam jelen, hanem azok a képzett kollégák, facilitátorok a Sapientiáról vagy a Pedagógusok Házából vagy a pszichológusok hálózatából, akikkel korábban több képzésben volt már szerencsénk gyakorolni vagy megtapasztalni ezt a szemléletet” – mondta Negrea Vidia.

Itt nem az a lényeg, hogy felderítsék, ki hol hibázott, hanem hogy meghallgassák egymás érintettségét, érzelmeit, hogy ezzel az első körrel az emberek megtapasztalják azt, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel, aggályaikkal, és hogy képesek elindítani változásokat, magyarázta a szakember. „Zárásként a nagy körben megosztotta minden kis csoport a megéléseit, illetve listázták azokat a szükségleteket és tennivalókat, amiket majd ők külső segítséggel vagy anélkül tovább tudnak vinni” – mondta el a szakember.

„Mivel a tanároknak óriási felelősségük lesz abban, hogy hogyan fognak erről kommunikálni diákok előtt vagy szülők előtt, fontos volt, hogy őket erősítsük meg abban, hogy a megéléseiket tudják megosztani, és kezdjenek közös platformot kialakítani. Közösségmegerősítés volt itt a cél azért, hogy tudják támogatni a diákokat” – válaszolta Negrea a kérdésünkre, hogy miért csak tanárokat vontak be az első körbe.

Hogyan jelezzük, hogy nincs rendben a bántalmazás?

Kérdésünkre, hogy a resztoratív módszer hogyan tud segíteni, ha a gyanú szerint a tantestület része egy aktív elkövető is, a szakember elmondta, a beszélgetésen felmerült az a kommunikációs képesség, hogyan jelezzük, „amikor észreveszünk valamit, ami nem tiszta, vagy nem esik jól, vagy nem érthető”.

Ahhoz, hogy ne kizárják, hanem segítsék az elkövetőket, érintetteket felelősséget vállalni, a velük jó kapcsolatban lévő személyek kell felvállalják előttük a rossz érzéseiket, amelyeket a visszaélések vagy azok gyanúja keltett bennük. „Amikor egy jó kapcsolatban lévő személy szembesít egy tettnek a negatív következményeivel, és az vállalja a felelősséget, hogy elmondja, hogy mi az, ami nincs rendben, ami káros vagy sérelmet okoz, az teljesen másképp csapódik le, másképp talál nyitottságra, mint hogyha egy idegen [teszi meg], vagy személytelen visszajelzés érkezik az illetőtől” – magyarázta a szakember.

„A felelősségvállaláshoz és változtatáshoz kell a jó kapcsolat, hogyha azt akarjuk, hogy ebből tanulási folyamat legyen. Azért is fontos, mert ahogy önök is tudják, és én is tudom, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is sok olyan iskola és munkahely van, ahol ezek tabutémák, nem beszélnek róla. Úgyhogy akár hálásak is lehetünk, hogy ez kiderült, mert ez olyan hosszú munkát, tudatosítási vagy pszichoedukációval járó munkát igényel, amiben rengeteg tennivaló van. Tehát ha az elkövető jelen van és tud felelősséget vállalni, akkor annak akár gyógyító hatása lehet” – mondta Negrea Vidia.

Rögtön adódott a kérdés, hogy milyen gesztust tehet a bántalmazó, hogy azt a sértett jóvátételként tudja elfogadni. „Ez a resztoratív szemlélet egyik lényeges pontja: kívülállóként nem tudhatom, hogy a másiknak mi jelent jóvátételt. Nils Christie norvég kriminológus, akit az európai resztoratív szemlélet egyik atyjaként tartunk számon, azt mondja, hogy vissza kell adni a konfliktust a tulajdonosainak, mert ők a szakértői a saját konfliktusaiknak, és ők tudják leginkább, hogy mire van nekik szükségük ahhoz, hogy a sérelem feloldódjon. Ezért lényeges az, hogy minél több embernek, minél több sértettnek legyen lehetősége elmondani, hogyan élte meg, mi a nehézsége, és ezeket meghallgatva születhet meg a jóvátétel” – válaszolta a szakember.

Felvetésünkre, hogy akkor az iskola be kellene vonja a folyamatba azokat a volt diákjait, akik a feltárt ügy sértettjei, és 10-15 éve végeztek ott, Negrea Vidia azt mondta, csak akkor, ha a volt diákok bíznak az intézményben. „A segítségnyújtás bárki részéről jöhet, aki képes arra, hogy biztonságos környezetet biztosítson, hogy [a sértettek] ne éljék meg büntetésként, ne éljék meg kötelezőként, vádaskodásként. […] Arról nem beszélve, hogy ezek traumatikus események, és ha például az iskola nem rendelkezik annyi erőforrással, hiszen érintett ő maga is, akkor nagyon fontos, hogy legyenek külső támogatók. Itt gondolok az iskolapszichológusokra vagy az említett facilitátorokra” – válaszolta Negrea.

A resztoratív módszer szakértője hangsúlyozta, a jóvátételi folyamattal nem kell megvárni a hivatalos büntetőjogi eljárás végét vagy egy esetleges bírósági ítéletet ahhoz, hogy a gyógyulás elinduljon, mert a cél a biztonságérzet és a kapcsolat helyreállítása.

Ha bárki kiskorúakkal szemben elkövetett bármilyen (érzelmi, fizikai, szexuális) visszaélésről szerez tudomást, azt jelentse be a 119-es, ingyenesen hívható, országosan egységes sürgősségi számon.

A nyitókép Szucher Ágnes illusztrációja.

The post Ez történt, mióta felfedtük a Márton Áron Főgimnáziumban történt szexuális visszaéléseket appeared first on Átlátszó Erdély.

Az ünnepi időszak után is érdemes fokozottan figyelni a családon belüli erőszak jeleire, a visszaélések megelőzésére. A szabadnapokra összegyűlő családtagok között súlyosabb konfliktusok alakulhatnak ki, mivel ilyenkor hosszabban van együtt a család, gyakoribb az alkoholfogyasztás, és az év végére lemerülnek a pénzügyi tartalékok.

A családon belüli erőszak számos formában jelentkezhet: verbális, pszichológiai, fizikai, szexuális, gazdasági, szociális, lelki és online, számítógépes erőszak. Az esetek többségében az áldozatok nők és gyerekek, az agresszor pedig a család egyik férfi tagja, de kapcsolati erőszak más felállásban is jelentkezik.

Cikkünkből kiderül, hogy az érintettek vagy szemtanúk hogyan jelenthetik a családon belüli erőszakot a hatóságoknál és a segítő szervezeteknél. Összefoglaljuk az eljárás folyamatát, amelyre a bejelentés után számíthat a bántalmazás áldozata és elkövetője.

A cikk megírásában segítségünkre volt az a beszélgetés, amellyel bevezették a témába a kolozsvári BBTE Szociológia és szociális munka karának diákjait azok, akik ebben nap mint nap dolgoznak: Gina Pop kolozsvári rendőrfőkapitány, az erőszakmegelőző osztály koordinátora; Mayer K. Hajnal szociális munkás, a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére létrehozott kolozsvári központ munkatársa, Maria Stoleru szociális munkás, a Kolozs megyei fejlesztési egyesület vidéken bejelentett esetekre specializálódott munkatársa, László Éva pszichológus, a szociális munkás kar magyar intézetének vezetője és Mihai Pop ügyvéd a Soporan & Pop irodától, amely ingyenes jogi szolgáltatást nyújt a tanácsadó központhoz került áldozatoknak.

A családon belüli erőszakról szóló törvénycsomagba 2018-ban iktattak be olyan kiegészítő módosításokat, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek az áldozatok szociális védelmére.

A törvénymódosítás értelmében Románia összes polgármesteri hivatala létre kellett hozzon egy mobil csapatot, amely segélyhívás esetén a rendőrséggel együtt kimegy a bántalmazás helyszínére. A csoportban kell legyen egy szociális munkás, egy pszichológus és egy ügyvéd, akik a krízishelyzetben ingyenes védelmet és tanácsadást biztosítanak az áldozatnak.

A valóságban az történik, hogy a mobil csapat nem tud a nap bármely 24 órájában kimenni a bejelentést tevő családokhoz. Minden településen másképp végzik a beavatkozást, de szoros összeköttetésben állnak a rendőrséggel, amely minden esetről kell, hogy tájékoztassa őket ‒ tudtuk meg Mayer Hajnaltól.

Hogyan kérhet segítséget a családon belüli erőszak áldozata vagy tanúja?

Vészhelyzet esetén a 112-es rendőrségi segélyhívót kell tárcsázni. Ilyenkor az ügyeletes rendőr megy ki azonnal a helyszínre. A helyzet súlyosságától függően vagy az áldozat kérésére ideiglenes távoltartási végzést állítanak ki, amely korlátozza az elkövető bizonyos jogait. A rendőrség összeköti az áldozatot a helyi intervenciós csapattal, amely tájékoztatja a további eljárásról.

Amennyiben nincs közvetlen vészhelyzet, de valaki segítségre szorul, hívhatja a 0800 500 333-as ingyenes számot. Ebben az esetben az áldozat egy szociális munkással tud beszélni, aki összekapcsolja a helyi önkormányzattal és olyan civil szervezetekkel, akik lehetőség szerint ingyenes szociális, pszichológiai és jogi szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Továbbá, ha nem érzi magát (és gyermekeit vagy hozzátartozóit) biztonságban a lakhelyén, akkor lehetősége van átköltözni egy titkosított lakcímű, ingyenes menhelyre.

A hívószám központosított és sajnos még nincs magyar nyelvű ügyfélszolgálata, de a helyi irodák igyekszenek olyan szociális munkásokkal összekötni a betelefonálókat, akik anyanyelven tudnak beszélni velük ‒ tudtuk meg László Évától.

A bejelentett esetet nyilvántartásba veszik a helyi önkormányzat szociális osztályán, így tudják biztosítani a további ingyenes szolgáltatásokat az áldozatoknak.

Az áldozat közvetlenül is felveheti a kapcsolatot a szociális szervezetekkel. Az egyes megyékben működő szervezetek elérhetőségét itt találja meg.

A vészhelyzeti segélyhívás után a bántalmazót eltávolítják a helyszínről?

A bántalmazó akkor kell elhagyja az áldozattal közös lakhelyét, ha a rendőrség távoltartási végzést állít ki. Az ideiglenes védelmi rendelet több személyre is vonatkozik (partner, házastárs, gyerekek, rokonok), valamint az esettől függően az elkövetőt más jogaiban is korlátozzák:

• az elkövető nem közelítheti meg az áldozatok által gyakran látogatott helyszíneket: lakhely, munkahely, iskola stb.;
• semmilyen módon nem veheti fel a kapcsolatot az áldozattal: telefonhívás, sms, e-mail, Facebook, stb.;
• bevonják a fegyvertartási engedélyét, ha van;
• kötelezik a megfigyelő karperec viselésére az országban ott, ahol már bevezették a használatát (Bukarestben, Maros, Iași és Vrancea megyében).

A bántalmazó a költözést önerőből kell megoldja, például rokonokhoz, barátokhoz vagy albérletbe. De ha nincs erre lehetősége, akkor a hatóságok és a helyi mobil csapat keres valamilyen megoldást, például hajléktalanszállón vagy éjszakai menhelyeken ‒ mondta el Mayer Hajnal.

Az ideiglenes távolságtartási végzést előbb öt napra állítják ki, de az esettől függően meghosszabbíthatják. Ha az áldozat bűnügyi feljelentést tesz, akkor a bántalmazóra hat hónapig terjedő távoltartási végzést és további jogkorlátozásokat szabnak ki. Ezek megszegése bűncselekményt jelent, amit egy hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek ‒ mondta a redőrfőkapitány.

Milyen bizonyítékkal kérheti az áldozat a távoltartási végzést?

A vészhelyzeti felmérés után távoltartási végzést bocsát ki a rendőrség, ha a helyszínen megállapítja, hogy az áldozat élete, épsége vagy a szabadsága veszélyben van.

A kevésbé veszélyes bűncselekmények esetében az áldozat kell, hogy feljelentést tegyen a bűnügyi nyomozási szervnél, ahol legalább egyet fel kell tudjon mutatni az erőszak lehetséges bizonyítékai (pdf, 6-7. oldal) közül:

• Orvosi iratok a fizikai bántalmazásról;
• Bűnügyi feljelentés(ek) iktató száma;
• A Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságához benyújtott jelentések kiskorúak elhanyagolásáról vagy bántalmazásáról; 
• Üzenet (sms, e-mail) vagy hangfelvétel, amely igazolja a konfliktusos viszonyt, esetleg fenyegetést, zaklatást, vulgáris kifejezéseket rögzít;
• Banki kimutatás, amely igazolja az anyagi bántalmazást:
  • az elkövető ellopja vagy megvonja az anyagi támogatást a családjától,
  • az elkövető a családja jövedelmét szerencsejátékokra költi;
• Pszichológiai vagy pszichiátriai diagnózis az érzelmi bántalmazásról;
• Orvosi bizonylat a bántalmazó lehetséges mentális zavarairól;
• A bántalmazó büntetett előéletét igazoló dokumentum vagy az erőszakos viselkedés korábbi bejelentése;
• Tanúk, akik jelen voltak a fizikai vagy verbális bántalmazás során. Nem minden bíróság hagyja jóvá az áldozat hozzátartozóinak tanúként való meghallgatását.

Ha az áldozat nem érzi magát biztonságban az otthonában, hogyan juthat el menhelyre?

A helyszínre kiszálló rendőrség, a mobil csapat vagy az önkormányzat szociális igazgatósága megadja a legközelebbi tanácsadó központ elérhetőségét. Erre jelenleg minden megyében van lehetőség az országban. A központban dolgozó esetmenedzser tudja eljuttatni az áldozatot (és gyermekeit) a legközelebbi menhelyre.

A menhelyeken szerződést kötnek az igénylővel általában egy-három hónapnyi ingyenes tartózkodásról. Ezt esettől függően hosszabbítják 180 napig (az országos tájékoztató 2.d. pontja, 2. oldal). Ezeknek a menhelyeknek az az előnye, hogy a bántalmazó nem szerezhet tudomást a pontos címükről ‒ tudtuk meg László Évától.

Az áldozat megbízhat a szociális munkásokban, vagy hívja egyből a rendőrséget?

A szakemberek szerint fontos a szociális hálózat mihamarabbi értesítése, hogy megelőzhetők legyenek a súlyos, akár életveszélyes esetek. Ezért kérik, hogy az áldozat már az első erőszakos viselkedés után hívja a zöldszámot vagy a civil szervezeteket.

„Ha nem vészhelyzetben kell közbelépjen a rendőrség, akkor az ideális az lenne, hogy olyan szociális munkás találkozzon először az esettel, aki a településen dolgozik és jól ismeri a közösséget” ‒ mondta el Gina Pop.

Ahol már több alkalommal is jelentettek családon belüli erőszakot, ott a családtagok továbbra is a régi formában élnek, az erőszaktevő újra megismétli a visszaéléseket a családdal szemben. Az áldozatnak minden újabb esettel nehezebb lesz kilépni ebből a helyzetből. Ilyenkor jó, ha a számára is ismerős mobil csapathoz tud fordulni, akik támogatják abban, hogy megszakítsa kapcsolatát a bántalmazóval, költözzön el és jogi útra terelje az ügyét ‒ mondta el Mayer Hajnal.

Milyen szolgáltatásokat nyújt a tanácsadó központ?

Az áldozatnak szüksége lehet orvosi ellátásra és pszichológiai tanácsadásra. Ha el akar költözni addigi lakhelyéről, magának új munkahelyet, gyerekének új iskolát kell, hogy keressen. Ügyészségi feljelentéshez érdemes ügyvéddel konzultálnia. A tanácsadó központ mindezekben mellette áll, és az esetmenedzser segít neki eljárni a hivatalos ügyekben. 

A központban minden döntést az áldozattal közösen hoznak meg mindaddig, amíg ki nem kerül a bántalmazó kapcsolatból és normalizálódnak az életkörülményei. Ez a folyamat jó esetben egy-két év, de akár tíz évig is elhúzódhat.

Az áldozatok bármikor szabadon elhagyhatják a menhelyet, vagy megszakíthatja a kapcsolatot a tanácsadó központtal. Ebben az esetben a szakemberek azt ajánlják, hogy továbbra is tartsa a kapcsolatot legalább egy helyi szociális munkással, akihez szükség esetén fordulhat.

A tanácsadó központokat akkor is fel lehet hívni, ha az adott személy már nincs benne a bántalmazó viszonyban, de utólag segítséget szeretne kérni a traumafeldolgozásban, mondta el László Éva.

Ki kaphat ingyenes jogi tanácsadást?

A legtöbb esetben fontos, hogy jogi útra is tereljék a megoldást. Ehhez ügyvédi segítség kell, és a folyamat akár több évig is eltarthat. Olyan procedúrákra lehet számítani, mint a távoltartási végzés, büntetőfeljelentés, válás, gyermekelhelyezés (a hazai igazságszolgáltatás sok esetben megadja az agresszornak a gyermekek felügyeleti jogát még akkor is, ha feleségével erőszakosan viselkedett), tájékoztatott Mihai Pop.

Az államilag ingyenes jogi tanácsadást (tájékoztató 2.e. és 13. pontja, 2. és 9. oldal) azok vehetik igénybe, akik a bántalmazás után legtöbb 60 napon belül jelentik az esetet, és az áldozat jövedelme az országos minimálbérnél kisebb vagy azzal egyenlő. 

Ha a jogi segítséget kérő áldozat családjában az egy főre eső jövedelem a kérvény előtti két hónapban kevesebb volt, mint 300 lej, teljesen ingyenes jogsegélyben részesül. Amennyiben ez az összeg 300 és 600 lej közé esik, az állam 50%-os támogatást biztosít. Igény szerint akkor is beszáll az állam a jogi költségekbe, ha azok becsült mértéke megakadályozná az áldozatot abban, hogy igénybe vegye az igazságszolgáltatást. A jogi segítség anyagi támogatása az állam részéről egyik esetben sem haladhatja meg tíz bruttó minimálbér összegét egy évben.

A civil szervezetek által működtetett tanácsadó központok sok esetben összeköttetésben állnak olyan ügyvédi irodákkal, amelyek specifikusan a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtanak ingyenes védelmet. 

A civil tanácsadói hálózat bármelyik központját fel lehet hívni az ország bármely településről. Ezek a központok eljuttatják az ügyet a legközelebbi esetmenedzserhez, aki lehetőleg anyanyelven tud beszélni az áldozattal, monta el László Éva.

A városi tanácsadó központhoz a vidékiek is eljuthatnak

A tanácsadó központokkal online vagy telefonon is lehet konzultálni. De ajánlott, hogy a sértett vagy szemtanú vegye fel a kapcsolatot a településen dolgozó szociális munkással. Illetve ha működik ilyen, akkor a mobil csapat további tagjaival (pszichológussal, rendőrrel, ügyvéddel).

Hátrányt jelent, ha a kisközösségek lakói és maguk az ott dolgozó szakemberek is szemet hunynak a családon belüli erőszak felett. Ilyenkor az áldozat megszégyenítve érezheti magát, kiszolgáltatva még a közösségnek is, amelynek tagjai azt mondják vagy azt sugallják az áldozatnak, hallgasson és maradjon a családjával még akkor is, ha verbális, fizikai és gazdasági erőszak éri. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy legyen az áldozat mellett olyan szociális munkás, aki támogatni tudja ‒ mondta el Maria Stoleru.

A bántalmazó is kaphat segítséget, ha változni akar

A tanácsadó központokhoz kerülő áldozatok legtöbb esetben arra kérik a szociális munkásokat, hogy állítsák meg az erőszakos viselkedést. Próbáljanak meg beszélni az elkövetővel, mert akkor biztosan meg fog változni. De az áldozattal foglalkozó szociális munkások csak az áldozatot tudják abban az eltökéltségében támogatni, hogy kikerüljön a bántalmazó kapcsolatból.

Ha maga az elkövető akar változni, segítséget kérhet specifikus központoktól, vagy alkohol- és kábítószerelvonó programokon vehet részt. Szociális szolgáltatás az erőszakos magatartású személyek számára az országban öt központban működik. Az összesítő listán szereplő központok közül a Maros megyei már nem üzemel ‒ tudtuk meg László Évától.

A nyitókép forrása a Freepik.com

The post Ide fordulj, ha elfajul egy családi veszekedés appeared first on Átlátszó Erdély.

A kiskorúakkal szembeni fizikai és szexuális abúzusok miatt alapfokon 30 év szabadságvesztésre ítélt K. Sz.-szel és ügyvédjével július elején beszélgettünk Kulcsár Árpáddal, az azonnali.hu újságírójával együtt. Radu Sorin ügyvéd ragaszkodott hozzá, hogy ő is jelen legyen, a beszélgetés az ő brassói irodájában zajlott román nyelven. Az eljárásra vonatkozó kérdéseinket így közvetlenül neki tettük fel. Fellebbezésüket a beszélgetésünk után tíz nappal nyújtották be.

A súlyos bántalmazásokat feltáró cikkünk itt olvasható:

K. Sz.-t már 2021 végén megkerestük, hogy megismerjük az ő álláspontját és történetét a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítvány nevelőjeként. Az alapítvány tusnádfürdői, majd kászonimpéri otthonában 2007 nyara és 2016 decembere között dolgozott. Tavaly téli megkeresésünk elől elzárkózott. Akkor a bírósági folyosón roppant udvarias, ápolt, jól öltözött férfi benyomását keltette.

Most azzal a feltétellel adott nekünk interjút, hogy továbbra sem írjuk ki a teljes nevét. Megtette más, ezt megszenvedte a családja, ő maga törölte a Facebook-profilját, és feljelentést készül tenni a nevét nyilvánosságra hozó portál és az őt fenyegetők ellen, mondta el nekünk. [Frissítés. 2022. július 21.: Mi továbbra is azért nem írjuk ki a teljes nevét, hogy ezzel is védjük a nagykorú áldozatait, akikre a vádlott nevének ismeretében aránylag könnyű rátalálni.]

A másik feltétele az volt az interjúnak, hogy nem említjük a munkahelyét. Munkaadója megvizsgálta az ügyét, és arra jutott, magánjellegű büntetőügye semmiben sem érinti jelenlegi munkakörét, illegális lenne őt elbocsátani, másrészt jogerős ítélet hiányában büntetőügye még lezáratlan.

Az interjúalanyok mondatait minimálisan, a jobb érthetőség céljával szerkesztettük. Az interjúban Radu Sorin ügyvéd

• kifogásolja a sértett kiskorúak meghallgatásának módját,
• azt, hogy a Szent Ferenc Alapítványt nem vették be a perbe a kártérítésekért anyagilag is felelős peres félként,
• és hogy az ügy még a budapesti parlamentben is szóba került Böjte Csaba korábbi politikai szerepvállalásai miatt.
• Sérelmezi a bíró hangvételét,
• hogy mellőzte az ő bizonyítékait,
• és nem kérte be a sértett gyermekekről elméletileg rendszeresen készített orvosi és pszichológiai felmérések dokumentumait.

Minket az érdekelt, hogyan állíthatta korábbi főnöke, hogy alig ismeri a vádlottat, és az első ügy 2016-os felbukkanása után hogyan maradhatott még fél évig az impéri otthonban. Az első fokon elítélt K. Sz.

• tagadja a vádpontokat, ahogy a nyomozás alatt is,
• cáfolja, hogy csak egy évet dolgozott volna Kolozsvári Tiborral, aki igenis jól ismeri.
• Azt állítja, az első sértett családja pénzt kért tőle, cserébe visszavonták volna a feljelentést,
• és azt, hogy Böjte Csaba 2016-ban neki hitt, és kérte, hogy maradjon dolgozni az impéri otthonban.

A beszélgetés során először az ügyvédet, majd K. Sz.-t kérdeztük.

Mikor és miért vállalta el K. Sz. védelmét? Úgy tudjuk, ön a második ügyvédje.

Radu Sorin: A nyomozati szakaszban, a tárgyalást előkészítő eljárás során (itt a bíró a nyomozószervek eljárásának, a bizonyítékok kezelésének, a vádemelésnek a törvényességét vizsgálja – szerk. megj.), illetve az alapfokú tárgyalás elején kézdivásárhelyi kolléganőm látta el K. Sz. védelmét. Egy korábbi gyilkossági ügyben ellentétes oldalon általunk, most pedig megkért, hogy segítsek, mert nehézségei támadtak az alapfokú bíróval. A bíró elutasította az összes, általa benyújtott bizonyítékot, kiabált vele. A kolléganőm beadványban kifogásolta a bíró eljárását.

Magam is tapasztaltam, hogy minden ügyvéd kollégával kiabál a Csíkszeredai Bíróságon, ügytől függetlenül. Ha valaki késik öt másodpercet, mert egy másik tárgyalóteremből jön át, a maximális bírságot szabja ki rá. Velem is próbálkozott, én méltányos voltam, procedurálisan ő is velem, legalábbis szóban megadtuk egymásnak a tiszteletet.

Egy bírónak ítélkeznie kell. Nem szabad kinyílvániatania a személyes véleményét, érzelmeit az ítélethozatal előtt, vagyis pártatlannak kell lennie.

Ez a bíró végig így viselkedett?

Radu Sorin: Nekem ez volt az első tárgyalásom ezzel a bíróval. Csíkszeredai kollégáimnak nagy gondokat okoz. Mindenkinek joga van úgy viselkedni a tárgyalóteremben, ahogy akar, de elegánsan kell viselkednie úgy a bírónak, mint az ügyvédeknek. Az ügyvédeket a törvény és a jogállásuk is kötelezi, hogy tiszteljék a bírókat, de a bíróknak is hasonlóan kell eljárniuk. (Szerk.megj.: itt az ügyvéd a magistrat kifejezést használta, amely a román jogrendszerben a bírót és az ügyészt is jelenti, de egyértelmű volt, hogy mondandóját a bíróra érti. Az ügyész viselkedése nem került szóba.)

Ez a helyzet közismert Csíkszeredában, üljenek csak be a nyilvános tárgyalásokra, vagy kérdezzék meg az ottani kollégákat, akár magyar, akár román ügyvédeket. Akiket mi megkérdeztünk, azok mind megerősítették, hogy ez a helyzet.

Megmondaná a bíró nevét?

Radu Sorin: Nem mondok nevet, de meg lehet nézni, ki volt annak az ítélkező testületnek az elnöke.

Úgy gondolja, ebben az ügyben a bíró ellenségesebb volt, mint más ügyekben?

Radu Sorin: Véleményem szerint és az ügy adott körülményei között látványos volt az ellenségesség. Maga az ügyirat nagyon csúnya, a második legcsúnyább ügyirat az ügyvédi karrieremben. Nem láttam, amíg Csíkszeredába nem értem. Általában nem vállalok szexuális agresszióról szóló ügyeket, de látva az ügyiratot és beszélve az ügyvédkollégámmal, illetve az ügyfelemmel, beláttam, nagy az esély arra, hogy az ügyiratban sok a túlzás.

Szóban és írásban is kikértem a nyomozati szakaszban kezelt bizonyítékokat, ugyanis akkor nem én voltam az ügyfelem ügyvédje. Akkor a tanúk és sértettek többségét úgy hallgatták meg, hogy erről az ügyfelemet nem tájékoztatták. Ki kellett volna adják az általunk kért bizonyítékokat.

A gyerekek meghallgatásakor kértem, hogy az őket közvetlenül kérdező pszichológus a gyerekbarát szobában ne értelmezze a kérdéseket, ne adja a válaszokat a kihallgatott gyermekek szájába. Az eljárás egyértelmű nagykorúak és kiskorúak esetében egyaránt: az egyik fél kérdez, a bíró jóváhagyja a kérdést, a kérdést lefordítják. A kérdező és a kérdezett közötti egyetlen híd csak a román-magyar tolmács lehet. Gyerekek felnőtt kísérője nem értelmezheti a kérdést, és nem adhat más választ.

A tolmács vagy a pszichológus tevékenységét találták problémásnak?

Radu Sorin: Képzeljék el a gyermeket a speciális meghallgatószobában, ahol csak a pszichológus van előtte. Többször kértem a bírót, hogy a kamera vegye a pszichológusnőt is, mert hallatszott, hogy mit kellett közvetítenie a gyermeknek. A kérésemet elutasították. Megjegyeztem, hogy ez a kihallgatás így nem normális.

A speciáis szobában tehát csak egyetlen kamera volt, és az a gyermeket vette?

Radu Sorin: Egy vagy több kamera is lehet, de a képet nem irányították a pszichológusra. A válaszoló gyermekkel szemben helyezkedett el, a kamera hátulról vette. Azt kértem, hogy láthassuk mindkettőt, mert folyamatosan hallottam a hangját, ahogy súgja a választ a gyereknek. Ez így nem normális, végtére is tárgyalóteremben vagyunk, az eljárás egyaránt méltányos kell, hogy legyen a vádlottal és a sértettel.

A pszichológus befolyásolta a kérdezést, vagy a kérdés elhangzása után sugalmazta a választ a gyermekeknek?

Radu Sorin: Azt állítom, hogy sugalmazta a választ. Miért? Adott pillanatban két vagy három gyermek is volt a speciális szobában, és sugdolóztak, a pszichológus beszélgetett velük, mintha minigyűlésen lettek volna. Megértem, hogy az áldozatok kiskorúak, és a kiskorú áldozatokat mindig védeni kell, sőt az összes sérülékeny áldozatot. De a büntetőpernek is méltányosnak kell lennie.

Több gyermek esetén mi a szabály: együtt vagy külön-külön kell meghallgatni őket?

Radu Sorin: Egyenként kellett volna meghallgatni őket, de csak azután történt így, hogy ismételten kértem ezt. A büntetőeljárási törvénykönyv nem tartalmaz előírást arra a helyzetre, ha a felnőtt sértettek nem tartózkodnak a tárgyalóteremben, vagy ha együtt tartózkodnak a különszobában. Itt nem lenne ez tragédia, mert nem ugyanaz az eljárás, mint a tanúknál.

De ahogy a vádlottak esetében az a gyakorlat, hogy a tárgyalóteremben egymástól távol helyezik el őket, hogy ne tudják befolyásolni egymás vallomását, úgy a sértettek sem beszélhetnének egymással. Ez nem korrekt eljárás, de felsőbb bíróságokon is megtörténik. Néha nem gond, ha beszélgetnek a sértettek, de a mi esetünkben sokat beszélgettek egymással, mielőtt megadták volna a választ. A bíró azzal replikázott, hogy hát ők a sértett személyek, most beszélgetnek egymással. De ez így nem normális.

Magyarul válaszoltak, a válaszukat pedig szintén tolmács fordította?

Radu Sorin: Igen, több tolmács is volt az eljárás során. Ismétlem, a kérdés elhangzik, a bíró jóváhagyja, lefordítják, közvetítik. A meghallgatott személy válaszol, meghallgatják, a tolmács lefordítja, amilyen pontosan csak tudja. A gyermekek válaszát más személy nem befolyásolhatja. A pszichológusnak meg kell őket nyugtatnia, ha sírnak, de nem sugalmazhatja, hogy miről beszélgessenek, hogy mit mondjanak.

Meg van győződve róla, hogy a pszichológus befolyásolta a gyermekek válaszait?

Radu Sorin: Nem mondhatom, hogy meg vagyok győződve, mert az száz százalékos bizonyosságot jelent. De az eljárás nem volt teljesen korrekt, a meghallgatásokat nem korrekt módon eszközölték. Nagy az esélye annak, hogy a gyermekek válaszainak egy részét befolyásolta a meghallgatás módja a zárt tárgyaláson.

Ha jól értettem, mivel nem ön védte K. Sz.-t a nyomozati szakaszban, nem ön tanácsolta neki, hogy ne ismerjen be semmit.

Radu Sorin: Nem én voltam. Minden ügyvédnek joga és szakmai, törvényi kötelessége védenie az ügyfelét.

Volt ügyvédje a nyomozati szakaszban?

K. Sz.: Igen, az említett hölgy Kézdivásárhelyről.

Ön döntött úgy, hogy ne ismerjen be semmit, vagy az ügyvédje tanácsolta?

Radu Sorin: Ez a kérdés a védelemhez való jogot érinti. Ismétlem: minden ügyvéd tanácsot ad az ügyfelének, az ügyfél pedig dönt. A beismerésnek megvannak a feltételei: ha bűnös vagyok, akkor mondhatom, hogy igen, bűnös vagyok, de azt is, hogy nem vagyok bűnös. Ha ártatlannak gondolom magam, mondhatom azt, amit érzek.

Az ítélet márciusi halasztásánál vettük észre, hogy az ügyet ismét tárgyalási szakaszba helyezték. Miért?

Radu Sorin: Hadd magyarázzam el. Az ügy ítélethozatali szakaszba került, mert a bíró nem vette be az eljárásba az általam kért bizonyítékokat. Mivel aznap még vallomások keletkeztek, ezeket nekem és az ügyfelemnek még elemeznie kellett volna, és az ügyfelemnek benyújtania az utolsó vallomását. Ahogy az a büntetőeljárásban szokás: a vádlotté az utolsó szó. Ehhez a vallomáshoz a lehető legrövidebb határidőt kértük, de a bíró elutasította minden kérésünket, és arra késztetett, hogy benyújtsuk a következtetéseinket az alapfokú eljárásban.

Az alapfokú következtetések tömörek voltak, bár az ügyirat vaskos. Vaskos ügyirat esetén órákra van szükség az alapfokú következtetések benyújtásához, illetve minden elemre, például az érintettek, főként a tanúk azokban a napokban tett, utolsó vallomásaira. Úgy gondoltuk, ha a bíró így rendelkezett, akkor minden érve megvan ahhoz, hogy a kiterjedt következtetéseink nélkül is meghozza az ítéletet.

Ugyanilyen tömör következtetéseket nyújtottak be a sértettek ügyvédjei és az ügyész is. Ezek nem voltak hosszabbak a mieinknél, sőt rövidebbek. Mivel nem nyújtottak be írott következtetéseket olyan feltételek között, amelyekben ügyfelemmel megállapodtunk, úgy gondolom, nem tartották tiszteletben a védelemhez való jogát.

A bíró elrendelhette volna az ítélethozatali szakaszt az alapján, ami az ügyiratban szerepelt, de úgy gondolta, hogy ez nem elégséges, és visszahelyezte az ügyet tárgyalási szakaszba, hogy bekérhesse az írott következtetéseket. Ez kizárólag az ő döntése volt. Minket is meglepett, velem még nem történt ilyesmi.

És akkor mi történt március vége és június vége (a tényleges ítélethozatal) között?

Radu Sorin: Ezt a bírótól kell megkérdezniük. Az tény, hogy érdekes ügyiratról van szó. Bár ismételtem kértem, az első tárgyalási fordulókon még nem fértem hozzá sem a nyomozati, sem a tárgyalási dossziéhoz. Az volt az indoklás, hogy az informatikai rendszer nehézségekkel küzd. Nem tudtam ellenőrizni mindent, amit a dosszié tartalmazott. Igaz, hogy bemehettem volna az archívumba, hogy papíron olvassam. De nekem az a dolgom, hogy hozzáférést kérjek, amit technikai okok miatt egy ideig nem kaptam meg.

Utólag vettem észre, hogy a Szent Ferenc Alapítvány nem jelent meg peres félként az ügyiratban. Be kellett volna venni az ügybe mint a vádlott munkáltatóját. Minden ilyen ügyben a munkáltató is felel: nem az alkalmazottjának felel, hanem segíti a kiskorúakat, hogy megkapják az esetleges kártérítést, amit a bíróság elrendel. A büntetőeljárás célja az elkövető azonosítása, büntetőjogi felelősségrevonása és a sértett személyek kártalanítása. Ezek az elemek olyan eljárás tiszteletbentartását feltételezik, amely nem sérti a vádlott jogait, bármilyen bűncselekményt róttak is fel neki. Már a tárgyalást előkészítő eljárásban kérni kellett volna, hogy vegyék be az alapítványt a perbe.

Kinek a felelőssége volt, hogy kérje, vegyék be peres félként az alapítványt is: az alapítványé vagy a bíróé?

Radu Sorin: A vádnak és a sértett személyek védőinek is látniuk kellett volna ezt a hiányosságot, és be kellett volna vegyék az alapítványt az eljárásba.

Eljárásilag ki kérheti? Akár az alapítvány is?

Radu Sorin: Maga az alapítvány nem, és nem is érdeke bekerülni az ügyiratba. Egyetlen munkáltatónak sem érdeke bekerülni egy büntetőperes ügyiratba, mert büntetőjogi felelőssége is keletkezhet a vádlott mellett, ha egyes cselekmények bebizonyosodnak, és polgárjogi felelőssége is: ha az elítéltnek nincsen vagyona, a munkáltató is hozzá kell járuljon a kártérítéshez.

Mikor beléptem az ügybe, még a vádiratot sem láttam. Időt kértem a védelem előkészítéséhez. Azt hittem, egyszerű nemi erőszak ügyirata lesz, de összetett volt: sok vádpont, sok bűncselekmény és csúnya ügyirat, így nem lehetett egyből kifogást emelni bizonyos elemei miatt.

Kinek a kötelessége volt bevonni az alapítványt az ügybe?

Radu Sorin: Először is az ügyészség kellett volna bevonja, mert ő készítette a vádiratot. Pont. A tárgyalási szakaszt megelőző eljárásban és a tárgyalási szakaszban a sértettek ügyvédei kellett volna kérjék az ügy keretének kiegészítését. Ha többen követnek el egy bűncselekményt, mindannyiuknak szerepelniük kell az ügyiratban. Ha kiskorú követ el bűncselekményt, akkor a szülei felelnek érte pénzügyileg.

A bíró is kérhette volna az alapítványt, hogy lépjen be az ügybe?

Radu Sorin: Hivatalból meg kellett volna állapítania a munkáltató hiányát, és kellett volna kérnie az eljárás keretének kiegészítését. Egy ilyen ügyben a kiskorúak védelme az elsődleges: szakmai, pszichológiai, egészségügyi védelme, és persze az anyagi: a kártalanításuk. A kártérítéseket a vádlott kell, hogy fizesse szolidárisan a munkáltatójával.

Ebben a pillanatban senki nem kérhet kártérítést a Szent Ferenc Alapítványtól?

Radu Sorin: Nekem nem az a szerepem, hogy bíráljam az alapítványt.

Polgári per kezdeményezésével?

Radu Sorin: Fellebbezéssel. Hadd magyarázzam el: amit kezdetben nem tudtam, de az ügyfelemtől megtudtam, hogy az alapítvány politikailag érintett Magyarországon és Romániában is a magyarlakta területeken. Nem érdekel ez az aspektus. De senki nem perelheti az alapítványt, amíg nem rendelkezünk bizonyítékkal arra, hogy valami tényleg megtörtént. Polgári pert lehet indítani ellene, de azt úgy is felfüggesztenék a büntetőper jogerős lezárásáig. Ezt azzal lehetett volna elkerülni, ha beveszik az alapítványt a büntetőperbe.

Ön mit tud arról, hogy 2016-ban ki jelentette fel K. Sz.-t a rendőrségen?

Radu Sorin: Itt megkérném, hogy ő maga beszéljen.

K. Sz.: Rövid leszek. 2016-ban még az impéri Szent Katalin családi típusú otthonban dolgoztam, ahol a fiúk nevelője voltam, és nem tudtam semmiről. Egy nap felhívott az alapítványon belüli felettesem, Kolozsvári Tibor azzal, hogy nézd, Sz., milyen pletykák terjednek rólad és arról a gyerekről a tusnádfürdői Szent László otthonból, aki adott pillanatban emiatt el is szökött onnan egy másik gyerekkel. Hogy ne büntessék meg őket, erre a mesére hivatkozott. Kolozsvári azt mondta, a gyerek azért mondta, hogy a mosdóban a szájába vizeltem, hogy ne büntessék meg a szökés miatt. Én erről nem tudtam semmit addig a pillanatig. Azt mondtam neki, figyelj, Tibi, te ismersz engem emberként és alkalmazottként is, több éven át dolgoztam veled (nem igaz, hogy csak egy évet dolgoztunk együtt, ahogy ő nyilatkozta).

19 évesen kezdtem dolgozni a Szent László otthonban, és ő döntötte el, hogy felvegyen oda nevelőnek, miután egész nyáron ott önkénteskedtem. Annyira szerettem odamenni segíteni, mesét olvasni, játszani a gyerekekkel, hogy 2007 szeptemberében úgy döntöttem, szívesen ott maradok. Kolozsvári Tibor döntötte el, hogy felvesz, mivel ismert engem emberként, egész nyáron együtt dolgoztunk vele és a többi nevelővel.

2016-ban szólt Kolozsvári Tibor, hogy menjek Csíkszentsimonba, mert odajön az illető gyerek bátyja és nővére, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Ez 2016 nyarán történt, a gyermekvédelemhez benyújtott panasz után. A panaszt a gyerek akkor már nagykorú bátyja nyújtotta be a gyermekvédelemhez a feltételezett szexuális agresszióról. Ő kezdeményezte a szentsimoni találkozót is.

Odamentem, leültünk, hogy megbeszéljük az esetet. Azt mondta a gyerek bátyja, hogy ha én lemondok a Szent Ferenc Alapítványnál betöltött állásomról, akkor nem jelent fel a rendőrségen. Azt mondtam neki, hogy én nem csináltam semmit, így nem is ismerek be semmit, nyugodtan elmehetsz [a rendőrségre – szerk. megj.].

Az egész beszélgetés alatt éreztem egyfajta nyomást részükről, hogy egyezzünk meg egy adott összegben.

Radu Sorin: Pénzt kértek tőled? Mondd el világosan.

K. Sz. Pontosan. Azt javasolták nekem, hogy ez az ügy lezárul itt ennél az asztalnál, ha én hajlandó vagyok havonta egy bizonyos összeget fizetni. Nemet mondtam rá.

Mekkora volt az összeg?

K. Sz.: Nem pontosították az összeget.

Ki vett még részt azon a beszélgetésen?

K. Sz.: Kolozsvári Tibor, én, a gyerek bátyja és nővére. Az illető gyerek kint játszott az udvaron. [Szerk. megj.: egyáltalán nem kértek pénzt, csak a lemondását, mondta nekünk az egyik hozzátartozó. Kolozsvári is tagadta a vádirat szerint, hogy a gyerek családja pénzt kért volna K. Sz.-től.] Még egy fontos személy részt akart venni a találkozón, de se én, se Kolozsvári nem engedtük meg neki: a gyerek bátyjának munkáltatója, egy udvarhelyi férfi, akivel soha életemben nem találkoztam.

Radu Sorin: Másszóval, ha fizetett volna, nem jutott volna ide. Zsaroláskezdemény volt, hogy úgy mondjam.

Kolozsvári Tibort nem hallgatták meg tanúként a perben. Már említettem az ellenségességet és a korrekt eljárás hiányát, ezt fenntartom. Például lényeges bizonyítékokat nem fogadtak be a perbe. A gyerekeket állítólag megverték, és viselték ennek a nyomait, de a perben nem hallgatták meg az orvost, aki rendszeresen jött felmérni az állapotukat, Kolozsvári Tibort, az otthon vezetőjét, a fontosabb nevelőket.

Kértem a gyerekek orvosi dossziéját, hisz ők eleve valamilyen abúzus miatt kerülnek be az otthonokba, a felvételük pillanatában egészségügyi felmérés készül róluk, testi és pszichikai. Szerettük volna látni ezeket a dokumentumokat és a rendszeres felmérések eredményeit addig az időpontig, amikor a feltételezett cselekmény történt. Mert ha a dokumentumok szerint a gyerek rosszul volt, majd huzamosan jól, majd hirtelen rosszul, lenne miről beszélnünk, de ha a gyerek végig jól volt… [itt az ügyvéd széttárta a karját – szerk. megj.]. Hogy mondhatod rendszeres tesztelések, majd öt év eltelte után, hogy a gyermek trauma jeleit mutatja? Ezeket a dolgokat nekünk meg kellett volna engedjék.

Ami Kolozsvári Tibort illeti, biztos önök is látták a vádiratban, hogy nyomozás alá vonták a település polgármesterével együtt. [Kolozsvárit és Albert Tibort 2016-ban gyermekmunka miatt vizsgálták a vádirat szerint, de az ügyet vádemelés nélkül lezárták, tudtuk meg az ügyészségtől – szerk. megj.] Megtudtuk, hogy Kolozsvári ellen több büntetőeljárást is indítottak – nem biztos, hogy az ő hibájából, hisz akárki ellen indulhat nyomozás, sok a hamis panasz. Az a fontos, hogyan oldják meg az ügyet a nyomozati szervek.

Kolozsvári ellen is benyújthattak alaptalan panaszokat a gyerekek, több ügyet le is zártak. Mindenesetre tudjuk, hogy Kolozsvári és az alapítvány más alkalmazottjai ellen is nyújtottak be bűnvádi panaszokat, amelyek utólag hamisnak bizonyultak. Vagy mert nem voltak bizonyítékok, vagy mert hazudtak a gyerekek.

Tanúként szerettük volna meghallgatni az alapítványnak azt az alkalmazottját, aki azt nyilatkozta, hogy a gyerekek hazudtak, túloztak, amikor egymás között beszélgettek. A bíró elutasította ezt a bizonyítékot. Maga Böjte Csaba szerzetes azt mondta egy interjúban, hogy biztos adatai vannak arról, hogy a gyerekek túloznak ezekben az aspektusokban – bár ennek az interjúnak a fordítását még nem olvastam el. Az erre vonatkozó kérdésünknek a bíróság nem adott helyt. Több ilyen dolgot sem fogadtak be tőlünk bizonyítékként.

Tehát Kolozsvári Tibort nem hallgatták meg tanúként.

Radu Sorin: Nem, és a családtagokat sem. Jött egy pszichológusnő, hogy ők már korábban tudták, hogy így történt. Rendben, de ha te pszichológusként tudtad, hogy történhetett valami, írtál róla jelentést? Lássuk a jelentéseket! Bármit mondhatsz, hogy felments egy magánszemélyt vagy alkalmazottként az alapítványt, vagy le akarod fedni magad, de engem ügyvédként az érdekel, hogy lássam a bizonyítékokat. Ha a gyermek rendben volt abban az időszakban, amikor az ügyfelem ott dolgozott, vagy épp nem volt rendben – ezek az elemek segíthetik a vádlottat vagy épp elmélyíthetik a vádat. De vegyük be bizonyítékként!

Sokakat nem hallgattak meg ott. Például az otthon egymáshoz közeli lakásaiban lakó személyeket, akiknek szobái gyakran egybe voltak nyitva, hisz ezeken keresztül jártak át a gyerekek is egyik lakrészből a másikba. Mégse látott senki semmit. De nem engedték meg nekünk, hogy ott élt személyeket kérdezzünk meg, igaz-e vagy sem. Pedig a gyerekek közül is többen azt mondták, hogy az ajtók mindig nyitva voltak.

Azaz a védelem stratégiája a felrótt bűncselekmények tagadása volt.

Radu Sorin: Ez nem stratégia kérdése, hanem ami a valósághoz tartozik. Nincsenek bizonyítékok ebben az ügyiratban, amelyek alátámasztanák az ügyészség állításait. Egy olyan ügyben, amelyben kiskorúak szerepelnek, amelyben átkutatták a vádlott informatikai eszközeit, olyan bizonyítékokat kellett volna találniuk, amelyek ehhez kapcsolódnak: gyermekpornográfiát ábrázoló képeket, bármilyen jellegű képeket gyerekekről. Ilyenek nem léteztek, ahogy levelezés sem a volt nevelő és más kiskorúak között, vagy a gyerekekhez közelálló személyek között.

A vizsgálat 2016-os kezdete óta nem rendeltek el egyetlen megelőző intézkedést sem [előzetes letartóztatás, háziőrizet, hatósági felügyelet – szerk.megj.] – ez nagyon furcsa! Ez vagy előre lerendezett ügy, hogy elássanak egyeseket az alapítványnál, nem tudom, vagy valamilyen céllal indított ügy, de különösebb tét nélkül, vagy nem tudom, mi történik ebben az ügyben.

Mit tudnak arról, ilyen súlyos ügyben miért nem rendeltek el előzetes letartóztatást sem a nyomozati szakaszban, se a tárgyalási szakaszban?

Radu Sorin: Büntetőjogász vagyok, vannak olyan ügyeim, ahol ennél jóval kevésbé súlyos bűncselekmények (például biciklilopás) esetén azonnal őrizetbe veszik, előzetesbe vagy hatósági felügyelet alá helyezik a gyanúsítottat. Ebben az ügyben semmi ilyesmi nincs, csak néhány gyerek egymásnak ellentmondó vallomása. Egy otthonból elszökött gyermek vallomása bármilyen bizonyíték nélkül, aki úgy tűnik, máskor is elszökött, és más dolgokra is hivatkozott. A mi bizonyítékainkat pedig nem vették be. Lehet, hogy a gyerekeknek igazuk van, vagy egyeseknek közülük. De nincsenek bizonyítékok a dossziéban.

Mikor számít rá, hogy kézhez kapja az ítélet indoklását?

Radu Sorin: Az indoklás megérkezett, még tanulmányoznunk kell. Kiközlése után tíz napunk van megfellebbezni az ítéletet. Egy tavalyi alkotmánybírósági határozat után már nem gyakorlat az, hogy megkapjuk az ítélet kivonatát, majd több ezer év múlva az indoklását. Az eljárási szabályok szerint az ítélettel együtt megérkezett az indoklás, amit én tiszteletben tartok, ha nem is értek egyet vele. Még nem elemeztük ki, de következik, és megbeszéljük, hogyan fellebbezzük meg. Mert természetesen megfellebbezzük.

Láttuk, hogy az ügyészség azonnal fellebbezett, az ítélethozatal másnapján.

Radu Sorin: Igen, valószínűleg azért, mert az ítélet egyes feltételezett bűncselekményeket, például az ütlegelést elévültnek nyilvánította. Mindegyik félnek jogában áll fellebbezni. Az ügyészség életfogytiglant is kérhet, bármit. Még eltelik egy kis idő a jogerős ítéletig. Mi azt reméljük, befogadják a bizonyítékainkat a perbe, és azokat korrekt módon elemzik a fellebbviteli bírók, és a mostanival ellentétes ítéletet hoznak.

A Marosvásárhelyi Táblabíróságon zajlik majd a másodfokú per?

Radu Sorin: Igen, Marosvásárhelyen, de figyelembe véve, hogy mi történt Csíkszeredában, nem szeretném, ha ugyanaz történne a Marosvásárhelyi Táblabíróságon is. Bár tudatában vagyok annak, hogy valószínűleg és remélhetőleg egyes bírók más szempontból elemzik majd a dossziét.

Mi a fellebbezéssel együtt az ügy áthelyezését fogjuk kérni. Túl sok a fontoskodás ebben az ügyben, parlamenti felszólalások Budapesten, olyan cikkek, amelyek politikailag befolyásolhatnak – vagy nem – bizonyos bírókat, ezért mi kérni fogjuk az ügy áthelyezését. Bármilyen személynek, akit megvádolnak, igazságos ítélkezésben kell részesülnie attól a cselekménytől függetlenül, amivel vádolják. A jogerős ítélet pedig majd a bírók álláspontját tükrözi.

A Legfelső Bíróság dönti majd el, hogy hova helyezik az ügyet?

Radu Sorin: Mivel a Marosvásárhelyi Táblabíróság kellene tárgyalja az ügyet másodfokon, ezért a Legfelső Bíróság dönti el, hova helyezi. Ha gyanítottam volna, hogy az alapfokú tárgyalás úgy zajlik, ahogy zajlott, valószínűleg már alapfokon kértem volna az ügy áthelyezését.

Folytassuk akkor K. Sz.-szel. Hol végzett, szerzett-e valamilyen pedagógusi képzettséget?

K. Sz.: A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban végeztem, Enyeden érettségiztem. Utána egy évig tanultam a teológián, majd hazajöttem. Most ismét egyetemre járok, közigazgatást tanulok.

Miért hagyta ott a teológiát?

K. Sz.: Rebellis hajlamú voltam, szerettem a néptáncot, …

Radu Sorin: És a lányokat! És nem tudtál… [nevet].

K. Sz.: … tagja voltam a tusnádfürdői néptánccsoportnak, és igen, a lányokat. Arra a következtetésre jutottam, hogy a cölibátus nem nekem való. Adtak két év gondolkodási időt, hogy visszamehetek, ha meggondolom magam.

Hazaérkezése után hogyan került a tusnádfürdői Szent László gyermekotthonhoz?

K. Sz.: Azon a nyáron magyarországi önkéntesekkel találkoztam, elmentem az otthonba, besegítettem az ottani munkába, így kerültem oda először önkéntesként.

Már korábban is ismerte Kolozsvári Tibort, vagy ott ismerkedtek meg?

K. Sz.: Nem, ott ismertem meg.

Miért választotta a nevelői hivatást? 19 évesen ez nem szokványos, és ahogy tudjuk, nem is kapott túl sok pénzt érte.

K. Sz.: Pontosan. Egész életemben segíteni akartam a felebarátaimon, a szegényeken. Talán emiatt is akartam pap lenni, hogy segíthessek. Amiatt akartam nevelő lenni, hogy segítsek a felebarátaimnak, a szegényebbeknek vagy a gondokkal küszködőknek. Nem volt semmilyen nevelői tapasztalatom vagy képzettségem.

A Szent Ferenc Alapítvány vagy Kolozsvári Tibor kért öntől valamilyen képzettséget, amikor ott kezdett dolgzni?

K. Sz.: Csak leültünk beszélgetni, el kellett mesélnem, hol nőttem fel, hol jártam iskolába, középiskolába, mindent.

Csak vele beszélt?

K. Sz.: Más kollégákkal is, mint egy kisebb gyűlésen.

Böjte Csabával?

K. Sz.: A ferences atyát pár hónapra rá ismertem meg, amikor már nevelő voltam az otthonban.

Az alapítvány küldte önt pedagógiai képzésekre?

K. Sz.: Igen, mindig voltak ilyen képzések.

Ön mikor volt először, és utána milyen gyakran járt ezekre?

K. Sz.: Először egy tusnádfürdői kurzuson vettem részt, majd később egy egyhetes szociális nevelői képzésen Nagyvárad mellett, több más nevelővel együtt, meg is van az ott kapott minősítés.

Ezen még önkéntesként vagy már alkalmazottként vett részt?

K. Sz.: Már alkalmazottként.

Mi úgy tudjuk az alapítványtól, hogy önnek nem 2007, hanem 2009 óta volt munkaszerződése az alapítvánnyal.

K. Sz.: Ezt én sem tudtam, mert én már 2007 szeptembere óta dolgoztam nevelőként az otthonban.

Az ön alkalmazása után mennyi idővel volt az első képzés? Hetekre, hónapokra, évekre rá?

K. Sz.: Nem emlékszem már pontosan. De nem telt el sok idő előtte, pár hónap talán.

Később, a Várad melletti egyhetes képzés után ment még más képzésekre?

K. Sz.: Nem, nem.

Hány gyermek volt az ön tusnádfürdői csoportjában?

K. Sz.: Először talán tizenkettő, így emlékszem az első évre. Ez a szám aztán vagy növekedett kissé, vagy csökkent.

Hány csoport volt ott összesen?

K. Sz.: Az első évben, ahogy odakerültem, az én csoportom mellett egy kolléga csoportja, az ő barátnője fent a lányokkal, még egy lánycsoport azzal a nevelővel, akivel átmentem aztán Kászonba, még egy lánycsoport – olyan öt-hat csoport összesen.

Úgy értettük, Kolozsvári Tibornak nem volt saját csoportja.

K. Sz.: Nem, Kolozsvári annak a gyermekotthonnak a koordinátora volt, és családjával együtt ugyanabban a házban lakott az első években, ahol a gyermekotthon is működik.

Radu Sorin: Ha megengedik, hogy beleszóljak: más alkalmazottak ugyanazon az emeleten, ahhoz közeli szobákban laktak, ahol a felrótt cselekmények történtek. A kisgyerekek folyamatosan járkáltak át a nyitott ajtókon.

K. Sz.: A gyerekek a másik csoportból együtt játszottak az én csoportombeliekkel, vagy együtt játszottunk az épület mögötti vagy a belső udvaron.

Szabály ezekben az otthonokban, hogy az ajtóknak nyitva kell lenniük?

K. Sz.: Nem tudom, hogy ez szabály volt-e, de képzeljék el, hogy ezek problémás gyermekek, nagyon szegény családokból jöttek, ahol érzelmi vagy fizikai visszaélésnek voltak kitéve, így a nevelő folyamatosan a másik nevelő segítségére szorult. A gyerekek szaladgáltak, verekedtek egymással, el tudják képzelni.

Azon az egyhetes képzésen felkészítették önöket, hogy traumatizált gyermekekkel lesz dolguk, és hogyan viszonyuljanak hozzájuk?

K. Sz.: Az a képzés évekkel azután zajlott, hogy én már nevelő lettem. Szakmai eligazítást kaptunk, de azt hiszem, többet kellett volna, és rendszeresebben. Hogy hogyan oldd meg a nehezebb nevelési problémákat, mint a gyermekek agresszivitása, verekedései, szökései, a nagyobb gyerekek dohányzása, ivása, stb. Több rendszeres képzésre, több segítségre lett volna szükségünk.

Radu Sorin: Hány évesen kezdtél ott dolgozni?

K. Sz.: 19 évesen.

Radu Sorin: Vagyis odatettek a gyerekek mellé egy másik gyereket. Vagy na, egy fiatalt.

K. Sz.: Én ezekkel a gyerekekkel együtt nőttem fel. Semmit sem tudtam róluk, csak miután meséltek az önkéntesek, más kollégák és az otthon koordinátora, hogy ezek a gyerekek mennyire szegény családokból érkeztek. Először önkéntesként látogattam meg ezeket a családokat, hogy lássam, milyen környezetből érkeznek a gyerekek, vittünk nekik étel- és ruhaadományt.

Amikor nehezebb nevelési problémába ütközött, volt olyan felettese, mentora, tanácsadója, akihez fordulhatott vele?

K. Sz.: A kollégákhoz.

Kolozsvári Tibor nem foglalkozott a nevelési problémákkal?

K. Sz.: Foglalkozott, de az volt a gond, hogy a központ koordinátoraként mindig valami mást intézett: a családokat látogatta, a papírokat rendezte, bürokráciával foglalkozott. Hetente tartottunk gyűlést a nevelőkkel és a koordinátorral, ahol mindegyikünknek csak rövid idő állt rendelkezésére, hogy elmondja a problémáit. Sok esetben tisztázódott és megoldódott a dolog, sok esetben nem volt rá idő.

Mert úgy tudjuk, Kolozsvárinak szakirányú képzettsége van, pszichológus.

K. Sz.: Igen, pszichológus, és folyamatosan beszélgetett ezekkel a problémásabb gyermekekkel.

Radu Sorin: Egy olyan környezetben, ahol a gyerekeket rendszeresen orvosok, pszichológusok ellenőrizték, fel kellett volna fedezni az abúzusra utaló viselkedést, az erre utaló jeleket.

Kollégaként, beosztottként ön hogyan jött ki Kolozsvárival?

K. Sz.: Őszintén? Mondjuk nem is tudok hazudni, ilyen naiv vagyok, ha akarnék se tudnék hazudni. Voltak dolgok, amiket nem értettem, és felháborítottak. Én vagy más nevelők, önkéntesek, akik ezeket gyűléseken felhozták, és konfrontálódtak, azokat félreállították.

Milyen ügyekben konfrontálódtak?

K. Sz.: Több dologban is, de nem akarok részletekbe bocsátkozni. A per elején is azért nem adtam interjút, mert nem akartam, hogy ez rossz fényt vessen az alapítványra.

Több volt nevelővel, önkéntessel is beszélgettünk, akik panaszkodtak Kolozsvári Tibornak vagy Böjte Csabának például az anyagiakról vagy az ellátásról.

K. Sz.: Pontosan, pontosan.

Radu Sorin: Itt vannak pénzmosásra utaló gyanúink, amelyekről egyelőre nem tehetünk konkrét állításokat.

K. Sz.: Mert nincsenek bizonyítékaink. De ahogy rendelkezésünkre állnak bizonyítékok…

Radu Sorin: Nem kerülnek elő bizonyítékok.

K. Sz.: Nem lesznek bizonyítékok.

Radu Sorin: De ha behívnak tanúskodni, majd el kell, hogy mondj mindent, amit tudsz.

És a többi kollégával milyen volt a viszonya?

K. Sz.: Mindenkivel nagyon jó volt, nagyon-nagyon jó.

Nem keletkeztek klikkek, belső konfliktusok a nevelők között?

K. Sz.: De, néha voltak, de nekem nem volt soha problémám velük, nem vettem részt ezekben.

Radu Sorin: Elmondhatod, de nevek említése nélkül, hogy honnan jöttek a pletykák, hogy neked mások a preferenciáid.

K. Sz.: Azt a történetet, amelyet önnek elmondtam? Jó. Egy kollégám nyomult rám. Ugyanaz a kászoni nevelő volt, aki aztán a rendőrségen azt vallotta, hogy egyszer bejött a szobába, és boxerben látott engem a gyerekek előtt. Miután visszautasítottam, elkezdte elterjeszteni, hogy nem a nőkhöz vonzódom. Ez onnan is jött, hogy a kérdéses nevelőnőt „nagyon jól ismerték a férfiak a faluban”, és egy este részeg volt, közeledett hozzám, és nemet mondtam. A következtetést önök levonhatják.

Ez ugyanaz a kolléga volt, akivel együtt nyitották meg az impéri otthont?

Nem, ez a nevelő kolléga csak egy évig volt az otthonban. Akivel egyébként egészen jóban voltam eddig a pillanatig, eddig a konfliktusig, vagy hogy is nevezzem.

Ha jól tudjuk, a nevelőket rendszeresen pszichológiai vizsgálatnak kell alávetni.

K. Sz: Elméletileg igen, kellett volna. Ezek papíron megvoltak. Nagyon sok idő telt el azóta, nem tudom pontosan milyen időközönként kellett volna. Hogy egyszerűen nem történtek meg, az egy másik dolog.

Az alkalmazás pillanatában ön töltött ki pszichológiai tesztet?

K. Sz: Őszintén: nem emlékszem rá.

Utána milyen gyakran?

K. Sz: Utána igen, de nem túl gyakran. Miután megváltozott a gyerekvédelmi törvény, azt hiszem 2014-ben, és kérte a gyerekek pszichológiai felmérését és egy csomó papírt, csak akkor kezdtek gyakrabban felmérni, addig nem volt ilyen. Ekkor én már Kászonban voltam.

Tehát ön nevelőként nem találkozott rendszeresen pszichológussal, felügyelővel.

K. Sz: Ott volt Kolozsvári Tibor, ő pszichológus. És állandóan ott volt a házban, naponta találkozott a gyerekekkel is.

Radu Sorin: Minden gyereket megvizsgáltak. Nem hetente, …

K. Sz: Naponta találkozott a gyerekekkel.

Radu Sorin: Ezért szerettük volna megnézni a gyerekek orvosi nyilvántartását.

K. Sz.: Ezeknek a gyerekeknek volt családorvosa, jártak iskolába, találkoztak pedagógusokkal, nevelőkkel, kollégákkal, pszichológussal a tusnádi házban. Plusz az atya minden hónapban látogatóba jött.

Miért küldte az alapítvány Impérbe 2011-ben? Ön kérte? Tudjuk, hogy akkor nyílt az impéri otthon: hogyan született a döntés, hogy ön és egy kollégája fog odakerülni?

Kolozsvári Tibor vitt el először abba az udvarházba, ahol éppen felújítások zajlottak, megmutatta, és elmondta, hogy itt egy otthon fog nyílni. Gyűlést fog tartani erről, és aki akarja, aki alkalmas, és az alapítvány is így látja, az oda mehet. Volt egy belső gyűlésünk, ahol feltették a kérdést, hogy ki szeretné átvenni a vezetését annak a háznak, vagy egyszerűen odamenni dolgozni a tusnádfürdői gyerekek egy részével. Akkor az egyik nevelő, aki már nem dolgozik az alapítványnak, de ott lakik a faluban, mondta, hogy ő megy, de csak velem, mert már évek óta ismert, és bízott bennem. A technológiai, informatikai ismereteimmel érvelt, hogy tudtam románul és angolul, és hogy ezekkel tudok neki segíteni megalapítani az otthont.

Miért volt szükség az impéri otthonra? Több gyerek érkezett Tusnádra, és helyeket kellett felszabadítani?

K. Sz.: Úgy tudom, volt ott egy pap, aki azért harcolt, hogy az udvarház az egyház tulajdonába kerüljön, és felújítsák. Ismerte a ferences atyát, és felvetette neki, hogy ha csinál ott egy otthont, ő átadja az épületet. Így történt. Hogy egy szociális jócselekedettel meg lehet menteni egy száz évnél régebbi udvarházat.

Tehát az ön kollégája kérte, hogy ön is menjen.

K. Sz.: Igen, és láttam már a helyet, nagyon szép volt. Azt mondtam, csináljuk, ha nagyon nehéz is lesz.

Akkoriban csak önök ketten voltak felnőttek az impéri otthonban?

K. Sz.: Nem, mindig voltak önkéntesek is, és a szakácsnő is mindig ott volt. Nemcsak ketten voltunk. Folyamatosan kaptunk segítséget az alapítványtól, az elején Kolozsvári Tibor nagyon sokszor meglátogatott, és nagyon sokat segített, hogy beindítsuk azt a központot. Hetente jött ő is.

Akkoriban hány gyerek volt az ön csoportjában?

K. Sz.: Nálam volt néhány tusnádi gyerek, illetve a faluból és környékéről is jöttek kérések, hogy vegyünk be gyerekeket.

Radu Sorin: Megkérdezhetik, hogy az első sértett gyerek testvéreit is ő gondozta-e a tusnádfürdői intézetben.

K. Sz.: Igen, ennek a kiskorúnak a bátyja is az én családomban volt, és az öccse egy másik családban volt, a lányokkal, mert nagyon kicsi volt. És a három fiú nővére is a tusnádi otthonban nőtt fel.

Radu Sorin: Az volt a szikra, mikor egyik gyerek mondott valamit a vádlottról. Az impériek átvették a pletykát, ami terjedt, és így történt, hogy több év után azt mondták, hogy ő volt az, aki, csinált valamit, mikor őket rajtakapták, hogy mást csináltak. Olyan körülmények között, hogy a gyerek nagyobb testvérei nem tudtak semmit, velük nem történt semmi. És a gyerekek az első időkből nem tudtak semmit.

A vádiratban azt olvastuk, hogy az első sértett arról beszélt, hogy félt attól, hogy ön visszamegy Tusnádra. Volt ilyesmiről szó?

K. Sz.: Igen, Kolozsvári Tibor megkeresett, hogy ha akarom, átvehetem a tusnádfürdői családi típusú otthon vezetését.

Ez mikor volt? Az önnel szemben megfogalmazott első panasz előtt vagy után?

K. Sz.: Előtte, nem tudom pontosan mennyivel. Eljött Kászonba. Azt mondta, megbízik bennem, menjek vissza Tusnádra. Akkor vette át a ház vezetését Szentsimonban, ahol a nagyobb gyerekek vannak, akik középiskolába és poszticeális iskolába járnak, és ahol az alapítvány lovardát hozott létre. Kolozsvári ekkoriban ott lakott a családjával.

Kolozsvári Tibor nem volt a szentsimoni ház vezetője. Vagy igen?

K. Sz.: De igen, több ideig ott lakott a családjával. Ő indította be a szentsimoni központot.

És akkor ki vette át a tusnádfürdői otthon vezetését?

K. Sz.: Gyakorlatilag azt történt, hogy papíron egy nevelőnő volt a ház vezetője, K. É., akivel én is dolgoztam, és akit én tanúnak javasoltam. Őt javasolták, hogy vegye át a ház vezetését Kolozsvári segítségével. Kolozsvári megtartotta az ottani kapcsolatait, nagyon sokat járt oda be.

És mit válaszolt Kolozsvári Tibor megkeresésére?

K. Sz.: Hogy gondolkodni fogok rajta.

Utána mi történt? Beszélt az első gyerek, és Kolozsvári visszavonta az ajánlatot?

K. Sz. Nem tudom, mi történt az ajánlattal. Eltelt némi idő, és akkor felhívott, hogy menjek Szentsimonba ezzel a dologgal kapcsolatban.

Tehát azért volt ez a találkozó Szentsimonban, mert ő már ott volt igazgató.

K. Sz.: Pontosan. Pontosan, és a családjával lakott ott.

Ezután ön még fél évig lakott és dolgozott az impéri otthonban. Hogy volt ez lehetséges?

K. Sz.: Amit még önök nem tudnak, hogy én arról a találkozóról hazafele menve annyira fel voltam dúlva, hogy felhívtam azt a kollégát Kászonban, akivel együtt mentünk át Tusnádról, és aki már nem dolgozott az otthonban, mert saját családot alapított, és a faluban lakott. Elmeséltem neki, és azt mondta, nem tudja elhinni ezt az egészet, le volt sokkolva. Ismert régről, nyolc évet dolgozott velem, az még egy házasságban is sok. Azt mondta, nem hiszi el. Kérdezte, mit fogok csinálni, és mondtam, hogy nincs mit csináljak, visszamegyek Impérbe, írni fogok erről Böjte Csaba atyának, és írtam is neki. Írtam neki egy e-mailt, és el is küldtem neki.

Radu Sorin: Ezt eddig nem mondtad nekem.

K. Sz.: Azt válaszolta, hogy ő nem hiszi el ezeket a dolgokat rólam, és maradjak a helyemen. Azt mondta, csinál egy belső vizsgálatot, hogy kiderítse, mi történt. El is jött szeptemberben, amikor Kászonban kezdődött az iskola, sétáltunk egyet, és megkérdezte, hogy megtörtént-e az a dolog. Mondtam, hogy nem történt meg.

Megvan ez az email, amit küldött?

K. Sz. Sajnos nincsen. De gyanítom, hogy az atyának megvannak. Vagy valahonnan vissza lehet keresni.

Radu Sorin: Megkeresed a postaládádban, és ideadod. Kell nekem az ügyiratba, a perbe.

K. Sz.: Akkor tehát odajött, beszélgettünk, megnyugtatott. Akkor meg is gyóntam neki, nyíltan beszéltem. Azt mondta, ő nem hiszi el ezeket a dolgokat, de javasolja Kolozsvári Tibornak, hogy végezzen egy belső vizsgálatot.

Mi történt a Böjtével történt beszélgetés és a munkaszerződésének felbontása között?

K. Sz.: A dolgok súlyosbodtak, rám nagyon nagy pszichikai nyomást helyezett Kolozsvári Tibor, hogy hagyjam el az alapítványt.

Kolozsvári kérte ezt, vagy inkább a kiskorúnak a bátyja?

K. Sz.: Kolozsvári.

És 2016 nyara volt az egyetlen alkalom, hogy találkozott ennek a gyereknek a bátyjával?

K. Sz.: Nem, benne van a dossziéban is, hogy Kolozsvári Tibor egyszer elvitt oda, ahol ez a férfi lakik, Székelyudvarhely mellett.

Tehát ez a találkozó a szentsimoni után történt.

K. Sz.: Pontosan.

Mi történt ezen a második találkozón?

K. Sz.: Ott is nyomás alá helyeztek, hogy ha nem mondok fel, és nem fizetek ennek a férfinak, akkor feljelentést fognak tenni ellenem. De ekkor már volt ellenem feljelentés, amiről nem tudtam, akkor már a rendőrség eljárást folytatott ellenem, ezt olvastam az ügyiratban. Akkor mondtam nekik, hogy én már nem bírom ezt a pszichés terrort, ha gondolják, azonnal beadom a felmondásom, de nem fizetek senkinek, nekem nincs bajom senkivel, és ne keressen ezután senki, hagyjanak békén.

Visszamentem Impére, felhívtam a családomat és édesanyámat. Ismerte a szituációt, még nyáron mondta, hogy szerezzek ügyvédet, de nem hallgattam rá, fiatal voltam és nagyon naív. Édesanyám mondta, hogy nem vagyok kapcája senkinek, menjek haza, és így is tettem, karácsony előtt két nappal. Nem igaz, hogy 2017-ig dolgoztam volna ott.

De a munkaszerződését 2017 február elsejei hatállyal bontották fel.

K. Sz.: Az az ő dolguk.

Hogy szűnt meg a munkaszerződése: ön mondott fel, vagy elbocsátották?

K. Sz.: Nem tudom. Januárban felhívott a ferences atya, hogy amennyiben szeretnék Dévára menni, lehetek ott a felügyelete alatt, hogy lássa, és bizonyosodjék meg róla, hogy ezek a dolgok nem igazak. Én akkor azt mondtam neki, hogy annyi évet adtam ebbe a munkába az életemből, és látja, mi lett az eredménye. Mondtam, hogy nem megyek. A jó isten segítse, és ennyi. Akkor mondta, hogy beszéljek az illetékes személlyel, hogy bontsák fel a szerződésem.

Tehát ön kérte a szerződése felbontását?

K. Sz.: Pontosan, én kértem a felbontását, nem ők rúgtak ki.

Van egy nem megerősített információnk arról, hogy az alapítvány segített utána munkát keresni. Ez igaz?

K. Sz.: Egyáltalán nem. Nem tartottam a kapcsolatot velük, ők próbálták egy bizonyos személyen keresztül.

2017-ben egyből a mostani munkahelyén kezdett dolgozni?

K. Sz.: Márciusban mentem az állásinterjúra, és két hét múlva válaszolt az igazgató, hogy felvesznek. Az alapítványnak nem volt semmi köze hozzá.

Akkor 2017 márciusától lakik Sepsiszentgyörgyön?

K. Sz.: Nem, már 2016 karácsonyától.

Járt azóta Kászonimpérben?

K. Sz.: Igen, ez benne van a dossziéban is.

Mikor?

K. Sz.: Nem emlékszem már az évre, barátokkal mentünk oda. Külföldi adományozókkal. Nagyon jó volt a viszonyunk, érdeklődtek felőlem, és szerették volna, ha velük megyek. Elmentünk Impérbe, nem nagyon találkoztunk a gyerekekkel, mert délután volt, és csak ezzel a csoporttal találkoztam.

Ez hányban volt?

K. Sz.: Azt hiszem, két-három évvel azután, hogy távoztam.

Csak mert 2019-ben már elindult a második nyomozás ön ellen. Akkor az előtt látogatott vissza?

K. Sz.: Azt hiszem, igen, hiszen nekem senki nem mondott semmit ott.

Fogadták akkor az otthonban, nem kérték meg, hogy ne menjen be.

K. Sz.: Persze, hogy fogadtak, terítettek nekünk, vendégül láttak.

Radu Sorin: Itt nem logikus az ügy, az ügyirat logikája töredékes. Van ugye a kiinduló vádpont, amire nincsen bizonyíték, majd felbukkan a többi gyerek mint sértett, de a kettő között nekem hiányzik valami a folyamatból. Minden gyermek többé-kevésbé ugyanazt vallotta. De innen hiányzik valami, egy töredék.

Mi történt a nyomozással 2016 és 2019 között? Önt kihallgatták? Jogilag milyen minőségében?

K. Sz.: Persze, gyanúsítotti minőségben.

Mikor?

K. Sz.: Nem tudom pontosan, de többször kihallgattak.

Radu Sorin: Házkutatást is végeztek, átkutatták az informatikai eszközeit is, amelynek során nem találtak semmit.

Ez hogy történik? Kap egy idézést, hogy ön gyanúsított, vagy egyszerűen behívják az ügyészségre, és ott közlik a meggyanúsítás tényét?

K. Sz. Írásos idézés érkezik, hogy ön gyanúsított az illető ügyben. Először egyedül mentem, mert nem tudtam, miről van szó, aztán megértettem a helyzet súlyát, és felfogadtam az ügyvédnőt.

2018-ban a rendőrség meg akartatta szüntetni a nyomozást. Ön tudja, hogy miért, és miért hoztak aztán ellenkező döntést?

K. Sz.: Igen, szó is volt erről, megkaptam az információt, de nem ismerem a hátterét.

Radu Sorin: Ez inkább technikai kérdés. Az ügyészség vagy saját maga, vagy a rendőrségen keresztül nyomoz, létrehoz egy dossziét, ez kerül a bíróságra, és látják a sértettek és a vádlott is. De van az ügyészségnek egy „házi” dossziéja is, amelynek tartalmát mi nem ismerjük. Vannak elemei, amelyek nem jelennek meg a bírósági ügyiratban, az ügyészség megtartja magának.

De az ügyészség mindent át kell, hogy adjon a bíróságnak?

Radu Sorin: De szankcionálja valaki, ha mégsem? A büntető törvényeket gyakran úgy hozzák, hogy az ügyészségnek legyen igaza sok esetben. Hadd kérdezzek valamit önöktől: milyennek tűnik önöknek az, ha egy fiatal, magyar etnikumú román állampolgár, aki csak minimálisan ismeri a román nyelvet, úgy ír alá egy [román nyelvű – szerk. megj.] vallomást, hogy nem volt vele ügyvéd, tolmács vagy valaki a gyermekvédelemtől. A bírósági szakaszban szembesítik a vallomásával, és rájön, hogy nem az van ott, amit ő elmondott. Többször is nyomást helyeznek rá mondván, vigyázz, mert a hamis tanúzás bűncselekmény, vigyázz, mert a vádlottnak kedvezel, ő pedig többször is elmondja, hogy nem úgy történt, és azt mondja, amire emlékszik.

Tehát egy olyan sértettről van szó, aki időközben nagykorú lett, és vallomást tett.

Radu Sorin: Igen, a nyomozati szakaszban vallomást tett tolmács nélkül, de azt nem ő írta le, hanem a rendőr. Ő csak aláírta. A bírósági szakaszban pedig azt róják fel neki, hogy hazudik a bíróságon, holott neki tolmácsra volt szüksége a teljes bírósági szakaszban. A bíróságon egyszerű kérdésekre nem tudott válaszolni, evidens volt, hogy nem ismeri a román nyelvet. Az ő baja, nem számít, de a bíró felhánytorgatta neki, hogy miért nem tartja fenn a nyomozati szakaszban tett vallomását. De nem volt az embernek tolmácsa, nem ismerte eléggé a román nyelvet.

Ő maga tudatában volt annak, hogy nem ugyanazt mondja, mint a nyomozati szakaszban?

Radu Sorin: Megmondták neki. És megkérdezték, melyik az igaz, azt mondta, az, amit itt a bíróságon mondott. Sok hasonló elem volt a tárgyalásban, amelyekről nem akarok bővebben beszélni, mert nem állok harcban a bíróval, az nem volna elvszerű. Majd a fellebbviteli szakaszon megtámadjuk ezeket a látványos eljárásbeli hiányosságokat.

Az elején említettem a dolgot a pszichológussal. Lehet, hogy csak a gyerekeket akarta segíteni, de eljárásilag ez nem normális. Vagy hogy elutasították az alapítvány bevételét a peres eljárásba. Vagy lényeges bizonyítékok elutasítása. Ezek már a fellebezéshez tartoznak, de beszélnünk kell róluk, mert nem normális, hogy így tárgyaljanak egy ügyet.

Amikor először ment kihallgatásra, feltételezem, hogy még nem gyanúsítottként, ismerte azt a jogát, hogy kérhet tolmácsot és fogadhat ügyvédet?

K. Sz.: Nem, illetve akkor hozták a tudomásomra, amikor már ott voltam. De ha már ott voltam, vallomást tettem.

Legközelebb már ügyvéddel ment?

K. Sz.: Pontosan.

Volt tolmácsa is?

K. Sz.: Nem, mert nem kértem. Eléggé ismerem a nyelvet, nem tökéletesen, de nem kértem.

Mi történt akkor, amikor meglátogatta az első sértett gyereket? A vádiratban az szerepel, hogy az iskolában látogatta meg, és azt mondta neki, hogy nyilatkozza azt, amit megbeszéltek.

K. Sz.: Nem látogattam meg azt a kiskorút az iskolában.

Mit gondol, akkor az iskola igazgatója miért vallotta ezt?

Radu Sorin: Ez számunkra is kérdés, de a bíró elutasította ezt a kérdésünket.

K. Sz.: Én nem kerestem fel a kiskorút, az igazgató urat a bíróságon láttam életemben először. Nem ismertem korábban.

És a gyerek mit mondott, járt ön ott, vagy sem?

K. Sz.: Nem láttam sehol a dossziéban. Ismétlem, nem kerestem fel a kiskorút az iskolában, nem ismerem az igazgatót, a bíróságon láttam először. A bíróságon azt mondta, felismer engem, de már akkor mondtam az ügyvéd úrnak, hogy én az életemben nem láttam ezt az urat, és nem mentem abba az iskolába. Ő azt mondta, felismer engem, és hogy valaki mással voltam ott, de nem mondta, kivel. De én egyáltalán nem ismerem őt.

Hogyan tudta meg 2019-ben, hogy több gyerek is azt vallotta, hogy ön szexuálisan és más módokon bántalmazta őket?

K. Sz.: Írásban értesítettek erről. Behívtak a rendőrségre, és felsorolták a cselekményeket.

Hogyan magyarázza, hogy 15 gyermek egybehangzóan állítja ezeket?

K. Sz.: Nem tudom megmagyarázni, nagyon drámai, amit ezek a gyerekek mondtak. Több elméletem is van. De én tagadom ezeket a cselekményeket, ahogy a vallomásomban is tettem. Szerintem ezeket a gyerekeket nagyon könnyű befolyásolni, higyjék el nekem. Ha velük töltesz egy hetet, már a legjobb barátjukká válsz, te leszel nekik a legkedvesebb, főleg ha figyelmet fordítasz rájuk, szeretetet, tisztességet, játszol velük, viszel nekik adományokat, stb. De nem tudjuk megmagyarázni, miért vallottak egybehangzóan, ismétlem, nagyon könnyen befolyásolhatóak.

Mégis kinek lenne érdeke befolyásolni őket?

K. Sz.: Mi is kérdéseket teszünk fel, több szálat is feltételezek. Több mint kilenc évet dolgoztam az alapítványnál, nagyon sok dologról tudok, ami ott történik. Lehet, hogy olyat is tudok, amit nem akarnak, hogy kitudódjon. De ismétlem, én nem akarok ártani az alapítványnak, és főleg nem akarok ártani a ferences atyának. Nem rúghatunk bele, az atya harminc év aatt több ezer gyereket megmentett. Számomra ő egy példakép, egy szent. Az más dolog, hogy az otthonokat milyen emberek vezetik.

Radu Sorin: Én nagyon tisztelem a ferences rendet, szerintem ez a legszebb rend a katolikus egyházon belül. Mivel az ügyfelem kérésére ügyvédként nem voltam eléggé éles, hogy ne mondjam: agresszív, néhány dolgot nem hozhattunk be az ügybe. De ne felejtsük el, maga a ferences atya nyilatkozta nemrég egy magyarországi lapnak, hogy a gyerekek más eljárások során is túloztak. A csúcs az volt, hogy a bíró indoklás nélkül elutasította azt a tanúnkat, aki ugyanabban az otthonban dolgozott, ahol a vádlott, még előtte és utána is, és ő is azt mondta nekünk az első gyerekről, hogy képes túlzásokra, dicsekedett az otthonban. Hiába kértük, hogy tanú legyen. Az is biztos, hogy az ítélet kihirdetése után meggondolta magát. Sokan félnek, de hát mitől? A vádaktól? Hagyjuk a vádakat a bűnvádi eljárás lezárásáig. De valaki itt rejteget valamit, és nem tudom, hogy miért.

K. Sz.: Ahogy kihirdették az ítéletet, már nem is a gyerekekről volt szó, vagy hogy mit tettem én, mit nem, hanem egyből politikai síkra terelődött az ügy. A magyar parlamentben is erről vitáztak. Akkor miről beszélünk?

A vádiratban az szerepel, hogy ön a nyomozati szakaszban azt mondta, hogy összeesküvésről van szó a gyerekek részéről. Még mindig fenntartja ezt?

K. Sz.: A gyerekek vagy valaki más részéről, de igen, összeesküvésről van szó. Még nem tudom pontosan.

A bíróságon tett vallomást?

Radu Sorin: Nem tett.

K. Sz.: Nem, nem.

Radu Sorin: Amikor a bíró először jelentette be, hogy ítéletet fog hozni, mi hosszabb határidőt kértünk, hogy összehangolhassuk a vádlott vallomását. Ez normális, máskor is megtörténik, mert [a nyomozati szakaszban – szerk. megj.] több vallomást is tett. És hogy lássuk, milyen bizonyítékokat javasolunk még. Ezt nem engedték meg nekünk. Azt jelenti, a bírónak elegendő információ állt a rendelkezésére, hogy ítéletet hozzon. Ezért nem értjük, utána miért halasztotta el az ítélethirdetést, hiszen ítélkezhetett volna a felek írásos konklúziói nélkül is.

De szabályos az, hogy a vádlott ne tegyen vallomást a bíróság előtt?

Radu Sorin: A büntetőeljárási törvénykönyv szerint a vádlottnak jogában áll beszélni vagy hallgatni is. Vallomást tehet akár az első tárgyaláson, akár a következőkön, akár a tárgyalás végén, vagy az utolsó szó jogán, ami nem vallomás. Vagy ahogy mi kértük az utolsó tárgyaláson, hogy beszélhessünk külön mindegyik vádpontról. Én így csináltam volna, és ezt kértem a bírótól. De tényleges vallomást nem tett, az előbb említett okokból, és nem azért, mert nem szerettük volna, hogy vallomást tegyen. De a bíró nem tűzött ki újabb tárgyalási fordulót, hogy tanulmányozhassuk az aznapi fordulón elhangzottakat. Ehhez joga van, és ez volt az ő értékelése.

A nyitóképen a dévai otthon egyik felújítás alatt lévő lépcsőháza látható. Fotó: Sipos Zoltán / Átlátszó Erdély

Tudomása van jelenleg is zajló visszaélésekről gyermekekkel szemben? Haladéktalanul értesítse a hatóságokat! Múltban zajlott, feltárásra érdemes esetről van információja? Lépjen kapcsolatba velünk biztonságos csatornákon!

The post Tagadja a durva veréseket és a szexuális abúzusokat a Böjte-otthonokban: interjú a vádlottal appeared first on Átlátszó Erdély.

Három on-line újság újságírói hónapokon keresztül nyomoztak a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítványnál elkövetett pedofil bűncselekmény, és számos egyéb rendellenesség ügyében.

A munka során a kezdeti homályos sejtetések, egymásnak ellentmondó információk, szóbeszédek fokozatosan álltak össze egy többé-kevésbé világos képpé.

Továbbra is rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, így az ügyön továbbra is dolgozni fogunk. Azonban most az olvasóinkon volt a sor, hogy kérdezzenek.

A beszélgetés résztvevői: Szabó Tünde (Átlátszó Erdély), Cseke Péter (Transtelex) valamint Kulcsár Árpád (Azonnali). Jelen volt még dr. László Éva, aki egy áldozatvédelemmel több mint 20 éve foglalkozó pszichológus, a kolozsvári BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének vezetője.

Anyagunk alább olvasható. A Transtelex riportja itt, az Azonnali cikke pedig itt érhető el.

The post Gyermekabúzus a gyermekmentő Szent Ferenc Alapítványnál. Így göngyölítettük fel az ügyet appeared first on Átlátszó Erdély.

Az „Öregeket és gyengéket ver a pénzfejő tehenész pap” írásunk nem csak az olvasókban keltett érzelmeket, hanem az unitárius egyház vezetőségében is. Csakhogy ők ránk haragszanak. Fel vannak háborodva, hogy azt írom, hogy az egyház hallgat, de közben olyan magasról utasítanak vissza bármiféle párbeszédet vagy információszolgáltatást, hogy ilyet még a legkorruptabb politikusoktól vagy az állam legtöbbet szidott karhatalmi intézményeitől sem tapasztaltam.

Bemutatom kezdettől a mai napig párbeszédemet, vagy ha úgy tetszik, monológomat a Magyar Unitárius Egyház nevű fallal.

Társalgásunk akkor kezdődött, amikor az anyag dokumentálása közben írtam az egyház sajtós címére, néhány információt igényelve.

Erre Rácz Norbert Zsolt püspöki titkár válaszolt, hogy nem adnak semmiféle információt, mert belső vizsgálatot indítottak. Ez még udvarias levél volt.

Hogy miért nem tudnak válaszolni legalább a kérdések egy részére, ha az összesre nem is, nem értettem, de elfogadtam.

Válaszoltam a püspöki titkár levelére, megkérdeztem, hogy becslésük szerint meddig tart a kivizsgálás.

Második levelemre nem kaptam választ.

Vártam egy hónapig, hátha lejár a kivizsgálás. Nemcsak, hogy nem járt le, de még annak sem volt jele, hogy megkezdődött volna. Például az áldozatot, Jóska bácsit még senki nem kereste meg az egyház részéről. Két és fél hónap telt már el a verés pillanatától, és úgy tűnt, hogy az egyház a füle botját sem mozdította, hogy foglalkozzon az üggyel. Ekkor leközöltük az anyagot.

[irp posts=”33366″ name=”Öregeket és gyengéket ver a pénzfejő tehenész pap (FRISSÍTVE)”]

Az írásnak nagy impaktja volt mind megosztás, mind olvasottság, mind olvasói reakciók területén. Talán az egyház vezetőségéhez is eljutott a híre, mert pár napra rá kaptam egy letoló levelet a püspökségről. Ami egy „nem megmondtuk, hogy foglalkozunk az üggyel?” típusú „amint azt már közöltük”-kel kezdődik, magyarázkodással folytatódik, mely szerint a püspökválasztás miatt nem tudtak erre elég időt szakítani, és letolásban csúcsosul ki.

Két pontszerű dolgot rónak fel nekem. Azt, hogy úgy állítottam be, hogy az unitáriusok az átlagosnál rosszabb templomlátogatók, és azt, hogy azt írtam, „az egyház mélyen hallgat”, miközben ők válaszoltak a megkeresésemre.

Azt valamiért nem látják, hogy az első kijelentést a verekedő papjuk védelmében tettem, hogy jelezzem, nemcsak azért vannak kevesen az istentiszteleten, mert a pappal bajuk van. Én most is merem állítani, hogy az unitáriusoknál kisebb a templomlátogatási arány, mint mondjuk a katolikusoknál. Amit nem tartok rossznak, sőt. Csak azt tartom rossznak, hogy erről nem lehet egyenesen beszélni, mert a püspökség megdorgál.

A második kijelentésemet is fenntartom, sőt az anyag végén még jobban alátámasztom. Az, hogy azt válaszolják, hogy nem mondanak semmit, számomra nem jelenti azt, hogy válaszoltak a kérdéseimre. A flegma lepattintás nem számít válasznak.

Jött volna, hogy ezt már akkor megírjam, de pont azelőtt beszélgettem egy számomra valamiért kedves RMDSZ-es politikus ismerősömmel, aki ráadásul unitárius is, és arra kért, hogy adjak időt az egyháznak, ne támadjam őket, míg a vizsgálat le nem zárult. Jó, adtam nekik időt. Habár jött volna, hogy jól megmondjam nekik,  inkább kedves válaszlevelet írtam Szabónak, akinek – funkciója szerint – az unitárius egyházat kellene fejlesztenie.

Oszt vártam, hogy vizsgálódjanak, és a levelük utolsó mondatában ígértek szerint tájékoztassanak a fejleményekről.

Úgy tűnt, hogy hamar lesznek fejlemények, mert a cikk megjelenése utáni héten már mozgolódtak a dolgok, bizottság szállt ki Újszékelyre, és elkezdtek embereket meghallgatni.

Ebben az időszakban folyamatosan telefonálgatott Jóska bácsi, hogy milyen dolog az, hogy a pap könyvelője és bizalmasa válogatja, hogy a falusiak közül kiket fog meghallgatni a bizottság, és mind olyanokat válogat, akiket a pap vagy egy pohár pálinkával le tud fizetni, vagy félnek a paptól, vagy az ő emberei. Vagy hogy miközben az embereket meghallgatják, a szomszéd szobában lakomára terítenek, a pap megvendégeli a bizottságot. Hát hogy fog az a bizottság pártatlanul dönteni? Satöbbi.

A hosszú panaszáradat közben próbáltam bátorítani Jóska bácsit, hogy örüljön, hogy végre foglalkoznak az ügyével, hogy nem fogják tudni egy lakoma miatt félreseperni az ügyet, hogy a püspökség emberei nem engedhetik meg maguknak, hogy ne foglalkozzanak érdemben egy ekkora balhéval, hogy az új esperes, aki tagja a bizottságnak, egyenes és becsületes ember. Ilyen és hasonló érvekkel bátorítottam az öreget.

Aztán csend lett, két hónapig hívogatott Jóska bácsi, hogy túl nagy a csend, ez neki baljós jel. Nyugtattam, hogy ne aggódjon, mindennek eljön az ideje.

Aztán most hétfőn rám írt egy kedves újságíró kolléga, hogy láttam-e a közleményt, amit az egyház küldött. Nem láttam. Az egyház volt olyan drága, hogy nem váltotta be utolsó levele utolsó mondatában tett ígéretét, hogy tájékoztasson a fejleményekről. Az egész sajtónak kiküldték a közleményüket, csak nekünk nem.

Hogy ebben a közleményben mit akarnak mondani, nem teljesen világos. Több emberrel beszéltem róla, próbáltuk megfejteni az üzenetét. Van, aki azt látja benne, hogy az egyház elismerte a verés tényét, mert ha nem, akkor feltételes módban fogalmazott volna a bántalmazásról. Van, aki azt látja, hogy az egyház ismét időhúzásra játszik, halogatja a döntéshozatalt, és a világi szervek udvarába dobja át a döglött macskát.

Van, aki azt látja, hogy levelében az egyház elítéli az erőszakot, a vétkesek büntetésének elnyeréséről és az áldozatoknak való igazságszolgáltatásról dumál, de pont ő, aki tehetne valamit ez ügyben, nem tesz semmit, hanem másra terheli a döntést, és próbálja tisztára mosni magát.

Hogy mit is akartak üzenni a levélben, nem derül ki egyértelműen, de gondoltam, hogy immár, ha befejezték a vizsgálatot, akkor tudnak információkat adni. Újabb levélben emlékeztettem őket az ígéretükre, és kértem, hogy ígéretükhöz híven tájékoztassanak. Részletesen. És küldjék át a kivizsgálásuk dossziéját tanulmányozásra. És válaszoljanak a június elején feltett kérdéseimre, amelyekre akkor a kivizsgálásra hivatkozva nem válaszoltak.

Erre ugyancsak Szabó László válaszolt, a tőle már megszokott kedves stílusban: amit akartak közölni, már közölték. És utal arra a közleményre, amiből értelmező szótárral sem lehet kiszedni, hogy mit akarnak mondani. Más közölnivalójuk nincs.

Nem mondhatom, hogy az egyház hallgat az ügyben, mert az előző levelükben tett dorgálás alapján egyértelmű: ők nem hallgatnak, hisz válaszoltak levelemre: megmondták, hogy más közölnivalójuk nincs.

Az unitárius egyház úgy képzeli, hogy nem kell párbeszédet folytatnia, nem kell válaszolnia. Szerinte ez a normális: ő közöl, mi tudomásul vesszük. És kussolunk.

Lehet, hogy én vagyok elszállva, hogy elvárom, a kérdéseinkre választ kapjunk. Nem én személyesen, hanem az az 50 ezer ember, aki az újszékelyi anyagot eddig elolvasta. Vagy ha választ nem is, de legalább egy elegáns vagy udvarias magyarázkodást, hogy miért nem kapunk válaszokat.

Lehet, hogy az a baj, hogy rég elszoktam ettől a stílustól, hogy „amit akartam, közöltem, más közölnivalóm nincs, kopj le!” Ma már egyik intézménynél sem divat ez a stílus. Ma már a román állam sokat szidott intézményei is udvariasabban, átláthatóbban és sokkal egyenesebben kommunikálnak, mint a Magyar Unitárius Egyház. És nemcsak, hogy kommunikálnak, hanem viselkednek is.

Ez a típusú pökhendi kommunikáció, főleg egy ilyen embertelen ügyben, ez gáz. És ha egy nyitottságáról híres keresztény egyház teszi ezt, még nagyobb gáz. Ha az egyház azt hiszi, hogy egy ilyen gáz kommunikációval el tudja ezt az önmagában is gáz öregverős ügyet simítani a közvéleményben, valós intézkedések nélkül, alighanem téved.

Hogy ne fejezzem be ilyen negatívan, és valami pozitívat is mondjak: bevallom, hogy az egyház vezetőségének buta viselkedése ellenére még mindig szimpatikus nekem az unitárius közösség. Annyira már nem, hogy át akarjak keresztelkedni unitáriusnak, mint ahogyan azt fiatalkoromban akartam. De annyira igen, hogy arra kérjem az olvasóinkat, amire a püspökség is részben kérte közleményében: ne azonosítsák az unitárius közösség egészét egy verekedő, pénzhajhász pappal, vagy egy pökhendi, de töketlen egyházvezetéssel.

Nyitóképünkön Szabó László, a Magyar Unitárius Egyház fejlesztési előadó-tanácsosa látható. Fotó: Márkó László / Magyar Unitárius Egyház Facebook-oldala.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post A verekedő papról nem akar beszélni az unitárius egyház appeared first on Átlátszó Erdély.

Érkezik a hír, hogy az újszékelyi pap megvert egy 70 éves öregembert. Eleinte az áldozat, Muszka Jóska bácsi elzárkózik a sajtótól, de aztán ügyvédjével való egyeztetés után megkeres, hogy foglalkozzak az ügyével.

Egy szép vasárnap reggelen lemegyek Újszékelyre. Amint parkolok, a sáncba csúszik az egyik kerekem. Jó pár percbe telik, mire a Jóska bácsi által hozott két deszkával kiszedjük az autót a sánc kanálisszagú iszapjából. Azért kanálisszagú, mert itt a sánc a kanalizálás, sokan oda engedik a szennyvizüket.

Újszékely idén már egyszer elhíresült, mikor Borboly Csaba megyei tanácselnök Facebookján kihirdette, hogy kamu volt a 2016-os kampányátadás, amikor a vízhálózatot úgy adták át, hogy volt pánkó, koccintás, „spriccolták” a vizet, de a hálózat nem működött, az ünnepélyesen megnyitott vízcsapba a szomszédos kútból nyomatták búvárpumpával a vizet. Ez aranyos, vicces kis történet, de amiért most érkeztünk, már nem az.

Muszka Jóska bácsi azt állítja, hogy Jakab Zsolt Mihály tiszteletes jól elverte egy kapanyél vastagságú karóval. A karját odatartva védte a fejét, ezért a karját verte ripityára. De a feje is kapott, azóta sem érzi jól magát. A bal fülével nem hall rendesen. A csuklója fáj, ropog, el van repedve.

Jóska bácsi lába sem néz ki jobban, mint a karja. Amint ült a traktorban, és a tiszteletes kintről ütötte a karóval, a legtöbb ütés a combján landolt.

Ahogy odajött a traktorhoz, egyből kezdte is ütni, meséli Jóska bácsi, és folyamatosan ütötte, amíg el nem menekült. Sorozatosan „nyírta az ütéseket”, és kiáltotta, hogy „Megölöm! Megölöm!”

Úgy megverte Jóska bácsi lábát, hogy hazafelé még kuplungolni sem tudott. A combján sebhelyek is vannak, azok úgy keletkeztek, hogy miután a karó eltörött a verésben, a hegyes végével oda-odaszúrt a pap a lábába.

Hogy mekkora ütéseket mért rá a tiszteletes, az látszik egy eltévedt ütésből, amely a traktorra ment, nem az öregre. A traktor bádogja meghajlott tőle. „Áldott szerencsém, hogy a traktorban voltam, mert ha nem, agyonütött volna” – mondja Jóska bácsi.

Végül úgy szabadult meg, hogy rükvercbe tette a traktort, és serítette jobbra, be a sáncba. Könnyebb lett volna, ha előre megy, de előre nem mert menni, nehogy a nagy kerékkel agyonnyomja a papot.

A verés úgy történt, meséli Muszka Jóska bácsi, hogy ő ment a traktorral a mezőre. Meglátta, hogy az egyik telkére bejáró út fel van szántva, és villanypásztor van kihúzva az úton keresztbe, kapu nélkül. Tavaly is volt villanypásztor ott, mondja, de tavaly a tiszteletes hagyott kaput, és nem szántotta fel az utat, tehát ő rá tudott járni a telkére.
A tiszteletes az egyik fiával és az egyház karbantartójával ott dolgoztak, épp szerelték a villanypásztort. Ő megkérdezte tőle, hogy „Tiszteletes úr, miért szántotta fel az utat?”

Mire a tiszteletes azt válaszolta, hogy „Ha nem takarodik el, agyonütöm!” Majd odament hozzá, és egy villanypásztor-karóval elkezdte csépelni.

Jóska bácsi szerint a pap azért szántotta be és zárta le az utat, mert el akarja őt lehetetleníteni, hogy ne tudjon rájárni a területére, és adja azt el. Sok az állata a papnak, kevés a területe, földre van szüksége.

Mivelhogy a furkósbotnak két vége van, és nem mindegy, hogy melyik oldalán állsz, meg szerettem volna tudni a bántalmazó történetét is, mert lehet, hogy az másképpen hangzik. Vajon mi hozta ki ennyire a sodrából a tiszteletest, hogy csak úgy nekiesett egy karóval Jóska bácsinak?

A pap tagad és zsarolni akar

„Nem tudom, hogy miről van szó” – mondja Jakab Zsolt Mihály unitárius lelkész első kérdésemre, hogy miért verte meg Muszka Jóska bácsit. Majd kiegészíti: „én nem foglalkoztam vele”, „én nem találkoztam vele”. „nem tudok róla semmit”. Sőt, azt is állítja később, hogy én vagyok az első, akitől hallja, hogy ő esetleg megverte Jóska bácsit. Eddig nem hallotta, becsszó, a rendőrségre is felhívták, de nem mondták, hogy miért hívták fel.

„És akkor itt most be is fejezhetjük a beszélgetést” – zárja le első kérdésem után nagyképűen, zsebredugott kézzel, kihúzott mellel, huncutul mosolyogva a tiszteletes a kérdéseim sorát. Majd röviden odavet egy zsarolást, kaján vigyorral:

„Annyit mondjon el Muszka Jóska bácsinak, ha már magát küldte, hogy elég sok olyan dolga van, amit nyilvánosságra lehet hozni. Szennyes van. Tudunk teregetni szennyest mindenféleképpen.”

Fel is sorolja, mivel zsarolná meg Jóska bácsit: autókat javít engedély nélkül, a pincéje teli van motorinával illegálisan, van egy lopott varrógépe, ami el van rejtve otthon a házban, és vannak kurvás ügyei. „Én is vittem őt a kurvákhoz, ketten voltunk a kurvákhoz.” Jóska bácsi megzsarolta, hogy nem javítja meg az autóját, ha nem viszi a kurvákhoz, állítja a pap.

A legfőbb vádpont az autójavítás, és erre bizonyítéknak az én autóm javítását szánja. „Ma reggel is magának feketén javított” – mondja, majd ismétli meg több formában a beszélgetés alatt. Nem javította az autómat, mondom, csak két deszkát hozott, hogy a sáncból ki tudjam szedni. Ő látta, mondja a tiszteletes hitvány vigyorral, az autó fel volt emelve és az öreg javította. Ezt ismételgeti többször, mint egy huncut gyermek, aki bosszantani akar. Elég gyermeteg csel. Ha a többi vádpontja is ekkora hazugság, mint az én autóm javítása, akkor nehéz lesz ezzel megzsarolnia Jóska bácsit.

Később átadom Jóska bácsiéknak a papi üzenetet. Jóska bácsi azt mondja, neki nincs titkolnivalója, nem fél a zsarolástól. Felesége, Ilona hozzáteszi: be jó lenne, ha tele lenne a pincéjük motorinával, a traktor sokat eszik.

Engedélyt kérek a tiszteletestől: készíthetek róla képet a cikkhez? „Nem, nem járulok hozzá semmihez. S megkérem, hogy ha lehet, akkor kerülje ezt a témát, mert fölösleges.”

„Jobb, ha kitépi azt a lapot” – teszi hozzá a pap mellett álldogáló egyházi alkalmazott a noteszemre bökve a fejével, miközben elbúcsúznak, és eloldalognak a papilak felé.

Kifele jöttömben még ott találom őket az udvaron, pár szót váltunk. El szeretném kérni a tiszteletes telefonszámát, de nem adja meg. Megadnám a sajátomat, hogy legyen meg, ha mégis szeretne beszélni, de nem fogadja el.

A papbácsi megfélemlítő gépezete

A tiszteles viselkedését mindvégig paphoz méltatlannak, sőt bután agresszívnek éreztem. Kezdve attól, hogy milyen undorral nézett végig tetőtől talpig engem, mikor bejött az imaterembe. Folytatva azzal, hogy az istentisztelet végén kézfogás helyett rámförmedt a hívek előtt, szikrázó szemekkel, hogy mit keresek itt, és töröljem le a (nem létező) hangfelvételt a telefonomról. Azzal, ahogy pökhendi módon, zsebredugott kézzel, kidüllesztett mellel, flegma vigyorral az arcán beszélt velem, s próbálta megzsarolni rajtam keresztül Jóska bácsit. Azzal, hogy nem adta meg az elérhetőségét, illetve nem járult hozzá semmiféle fotóhoz, és kért, hogy kerüljem a témát.

És legfőképpen azzal, hogy érkezésemtől távozásomig végig követtetett a faluban, és ezt beszélgetésünk alatt végig éreztette, egyféle megfélemlítésként, hatalomfitogtatásként. Már az istentisztelet utáni beszélgetésen ismételten felhozta, büszkeséggel a szemében, hogy „rég itt van a faluban”, vagy „reggel nyolctól itt van a faluban, Jóska bácsi javította a kocsiját magának reggel 8 óra pár perckor.”

Később, amikor emberekhez megyek be beszélgetni, cseng a beszélgetőtársam telefonja, felveszi, „igen, tiszteletes úr, igen, az újságíró itt van nálam”. Képes végig követtetni a faluban, és felhívni azokat, akik szóba állnak velem, megfélemlíteni őket. Volt, aki a telefonhívás után már nem mondta el azt, amit két nappal azelőtt bátran elmondott egy falustársának.

A képen látható fiatalember végig követ a faluban, és egy adott pillanatban kérkedően lefotóz. Hú, nagyon megijedtem, most van fotó arról, hogy itt jártam. A megfélemlítésnek ez a gyerekes szintje inkább vicces, mint ijesztő, ugyanakkor fárasztó. El kell mennem a faluból pár órára, majd visszatérnem ahhoz, hogy nyugodtan tudjak emberekkel beszélgetni, telefonálós nyomás nélkül.

Mikor harmadszor térek vissza Újszékelyre, tíz napra rá, nagyon meglepődöm. A cigánysoron parkolok, és amint álldogálok az autóm mellett, elmegy mellettem egy biciklis néni, csak úgy odaszól: „a Papbácsi jó ember, Muszka Jóska rossz”. Pár másodperc múlva arra sétál egy másik hölgy, s csak úgy odaveti: „a tiszteletest ne kritizálja senki, mert jó ember!” Honnan ismernek engem a nénik, honnan tudják, mit kell nekem mondaniuk?

Szóba állok ott pár nővel, és meglepő módon folynak belőlük azok az érvek, amelyekkel a papbácsi ígérte, hogy zsarolni fogja Jóska bácsit. Az autószereléstől a kurvákig mind ugyanazt ismétlik. Kérdem, honnan tudják mindezt. Hát, hallották. Jó. Szóval a gépezet beindult, a falu befolyásolható felét felkészítették az érdeklődők fogadására.

Jól megsiratja az embereket

Mikor kérdem a körém gyűlt hölgyeket, hogy mit jelent az, hogy jó a pap, egyik hölgy nagyon tisztán megfogalmazza, amivel aztán sokan egyetértenek: „Jól végzi a munkáját, akármilyen temetésen jól megsiratja az embereket, ilyen a környéken több nincs.”

Ezt a falu papellenes fele is elismeri: „Olyan szép beszéde van, hogy papnak a környéken olyan nincsen. De a viselkedése nem papnak való.”

A faluban emberekkel elbeszélgetve kiderül, eléggé megosztó személyiség a tiszteletes. Ilyeneket mondanak róla a nénik:
„Mindenkivel csúfoskodik.”
„Mátéfi Jolánék el kellett költözzenek a faluból, mert csúfoskodott.”
„Ötnek fizetjük a bért, s mégsem tudok menni a templomba, mert nem bírom hallgatni. Mindenkivel mocskolódik.”
”Az emberek szégyellnek menni a templomba, hiszi-é?”
„Üzeni a híveknek, hogy menjenek közmunkázni, és vigyenek 100 lejt adományba.”
„Hogy szabják meg az adományt? Hogy mondhat olyat a pap, hogy »ha nem adják, behajtom«?”
„Hogy ilyen dolgokat csinál, nem mennek az emberek a templomba.”

Az istentiszteleten összesen tízen voltunk, abból pár konfirmáló a hozzátartozóival, és pár öreg néni unokástól. Nem nagy, de nem is rekordalacsony részvétel, unitárius körökben egyébként sem annyira divat templomba járni, mint más felekezeteknél.

Az unió pénzelte nagyfiú nagyképűsége

Nemcsak a hívek panaszkodnak a pap viselkedésére, hanem az egyháztanácsosok is, főleg akik felmondtak.

Az utcán fotózva találkozom egy idősebb emberrel, aki azt állítja, hogy presbiter volt, de pár évvel ezelőtt kilépett, mert a „cigöniát nem bírta”. A pap nagyon csúnyán viselkedett vele. „Amilyen szerencsétlen volt ez a pap, amikor idejött! Hogyan segítettük őt, ki amivel tudta! S akkor egyből, mint a gomba, a szarból kinőttek. S most ver meg mindenkit. ”

„Ha az Unió pénzén megnőttem, akkor agyon kell, hogy üssem a híveimet?” – kérdi a volt presbiter, aki hallott Muszka Jóska megveréséről, nem úgy, mint a tiszteletes. „Hát ez nem pap” – teszi hozzá.

Egy másik, a paphoz egykor közel álló ember meséli: „Annak idején, amikor idejött, még biciklije sem volt. Most, hogy béjött ez az uniós demokrácia, nagyfiú lett.”

Egy másik volt egyháztanácsos, Murvai József hosszasan mesél a pap viselt dolgairól. Ő karbantartóként is dolgozott az egyháznál, és 2020-ban hagyta ott az egyháztanácsosságot, ugyancsak a lelkész viselkedése miatt.

Régen sem volt teljesen rendben, mindig nagy mellénye volt abból kifolyólag, hogy komája volt a rendőrnek, Ungureanunak, komája Rafainak, és jóban volt Borboly Csabával, aki rendszeresen jár ide flekkenezni. Egy volt egyházi alkalmazott szerint folyton azzal dicsekszik, hogy „amíg az RMDSZ a polcon van, nekem addig semmi bajom nem lehet”.

Egy másik megfogalmazás szerint „Itt Hargita megyében el van nyúlva a keze a papnak.” Baráti kapcsolatainak köszönhetően még megyei tanácsos is volt, mondják.

Itt, Keresztúr környékén igen fontos viszonynak számít a komaság. Aki szeretné ezt mélyebben megérteni, olvassa el Gumibottal verekednek és lenyúlt halat árulnak a keresztúri kiskirályok című anyagunkat Rafai és Borboly egy másik komájának verekedéséről.

[irp posts=”31893″ name=”Gumibottal verekednek és lenyúlt halat árulnak a keresztúri kiskirályok”]

Régen is nagy helyen érezte magát a pap, mesélik a hívek, de az igazán nagy változást az uniós pénzek hozták, az APIA által utalt mezőgazdasági támogatások.

A föld nélküli földesúr

A helybéliek tudják, hogy a tiszteletes sokat kaszált az APIA-pénzekből, de senki nem tudja, pontosan mennyit. Nyomozásunkat a vagyonbevallásával kezdjük. Mivel megyei tanácsos volt, vagyonbevallásnak lennie kell.

A megyei tanács oldalán az archív vagyonnyilatkozatos oldal linkje nem működött, ezért írtam a megyei tanácsnak, hogy küldje el az elmúlt mandátum összes vagyonbevallását. A megyei tanács határidőn belül válaszolt, a bevallásokat nem küldték el, de küldtek egy linket a régi román oldalukra, ahol fent vannak ezek a dokumentumok.

A levelet Rafai Emil, a tiszteletes komája írja alá. Az adott linken Jakab Zsolt Mihály tiszteletes neve nem szerepel, vagyonnyilatkozatai sem. Vagy letörölték most, vagy fel sem rakták. Zsákutca volt, de legalább megtudtuk, hova menekítette Rafai komát Borboly koma, miután szegény kiesett a keresztúri polgármesteri székből.

Szerencsére van nekünk más forrásunk is a vagyonnyilatkozatokhoz, mint a megyei tanács. Ez nem teljes, de nem is annyira komafüggő. Onnan sikeresen előkaparok egy 2016-os tanácsosjelölti és egy 2017-es megyei tanácsosi nyilatkozatot. Sajnos több nincs ott, így a kánaán legszebb éveit nem követhetjük ebből nyomon. De már ez a két nyilatkozat is szépen megnyitja a szemünk.

A 2016-osban Jakab Zsolt Mihály azt nyilatkozza, hogy előző évben 24 000 lejt vett fel támogatásként az APIA-tól.

Ugyanabban a nyilatkozatban a területeknél egy 7 áras beltelek szerepel, mezőgazdasági terület semmi.

2017-es nyilatkozatában már 94 000 lej szerepel a 2016-os mezőgazdasági támogatásokból.

Míg a területek bevallásából kiderül, hogy 2016-ban még mindig nem volt egyetlen négyzetméter mezőgazdasági területe sem.

(Frissítés 2021.07.27.: Kiástuk a megyei tanács oldaláról Jakab vagyonbevallását. Ami nem a tanácsosok között volt, hanem a hivatali személyzet mappájában. Tehát tévedtem, mikor azt állítottam, hogy nincs fent a bevallása. Jakab valószínűleg tanácsadóként dolgozott a megyei tanácsnál, a bevallásában a funkciójánál „consilier” szerepel. Románul a consilier tanácsost és tanácsadót is jelent. A 2016-os bevallása tanácsosjelöltként volt kötelező, a 2017-es már tanácsadóként. Hogy kinek volt a tanácsadója, ez ejsze hamarosan kiderül.)

Az országos APIA-tól kikértem a számokat, melyik évben mennyi támogatást kapott a tiszteletes. Nagyon rendesek az APIA-sok, mindent megtesznek, hogy előkaparják nekem a számokat a végtelen táblázatokból, végül kétheti levelezés és a negyedik szűrés után a következő számokat küldik át:

Ez nem biztos, hogy a teljes összeg, lehet, hogy ennél többet kapott, de ennyit sikerült előkaparjanak az adatbázisból, s összesítsenek. Tehát minimum ennyit biztos, hogy kapott.

Nézzük a 2017-es évet, mert az egy jó évnek tűnik, s azt már ismerjük az adóbevallásból is. Papunk abban az évben az APIA-tól 135 ezer lejt kap, fizetésből minimum 18 ezret, ez összesen 153 ezer lej.

Sok ez vagy kevés? Borboly Csaba megyei tanácselnök éves fizetése 2017-ben 97 ezer lej volt. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök fizetése 119 ezer lej, Románia miniszterelnökének fizetése 130 ezer, Klaus Johannis államelnök fizetése 133 ezer. Ezeket könnyű kiszámolni a 284/2010-es törvény melléklete alapján.

Tehát papunk másfélszer annyit keresett, mint a megyei tanács elnöke, és csak az általa kapott mezőgazdasági támogatás értéke meghaladja a püspöke fizetését. Úgy, hogy saját tulajdonú mezőgazdasági területe nem volt.

Bitorolja az emberek földjét

Hogyan lehet elérni azt, hogy az ember egy államelnöki fizetést összegyűjtsön területalapú támogatásokból, miközben nincs saját területe? Úgy, hogy bérli a földeket. Vagy nem is bérli, csak használja, és berakja támogatásba.

Emberek panaszkodnak, hogy az ő területüket a pap csak úgy használja, engedély nélkül. „Hát nem mer szólni senki semmit, mert pap. Ezért bitorolhatja a mások területét” – mondja egy kárvallott.

Murvai Virgina néni a birtoklevelét mutogatja. A kaszálót a pap elfoglalta, mondja. Az adót a néni fizeti utána, a teheneket a pap legelteti rajta. Bement a tanácshoz, hogy ha már a pap használja a területét, akkor legalább az adót is fizesse utána. A tanácsnál azt mondták neki, hogy 15 árért mit panaszkodik. Így továbbra is ő fizeti az adót, a pap legeltet. A pap kéz a kézben van a polgármesterrel, ezért teheti meg, véli a néni.

Ahhoz, hogy berakj támogatásba egy területet, kell egy papír a tanácstól. Amit ő lazán megszerez a polgármestertől. Annyi területet használ a máséból, és rak be támogatásba, amennyit csak nem szégyell, mondják az emberek, azért kap annyi pénzt. Egyik falubéli meséli, ült bent az APIA-nál, szépen várt sorára. Bejött a tiszteletes, és úgy ment be soron kívül, meg úgy viselkedett odabent, mintha otthon lenne.

A helybéliek úgy tudják, a tiszteletes bérli az egyház területét, a község területét és a közbirtokosság területét is.

Hogy az egyháztól mennyi területet bérel és mennyiért, nem tudtam meg. A püspökséghez írt levelemben is megkérdeztem, és a tiszteletesnek feltett kérdések közt is ott volt, de egyikük sem válaszolt erre a kérdésre. A püspökség a belső kivizsgálásra hivatkozva, a pap semmire sem hivatkozva, csak úgy.

Az egyébként nem is lenne nagyon furcsa, hogy az egyház területeit a pap műveli. De az fura, mondják az emberek, hogy az egyháznak nincs amiből fizetnie az adót, a pap pedig meggazdagszik. Kérdeztem a püspökségtől is, a polgármesteri hivataltól is, hogy van-e adóhátráléka az egyháznak, egyik sem válaszolt a kérdésemre.

A polgármesteri hivataltól 30 hektárt bérel évi 500 lejért, mondják a helybéliek. Ez feltűnően kis összeg, figyelembe véve, hogy hektáronként 150-250 eurót lehet kapni területalapú támogatásként, csomagtól függően. Ezt az információt szerettem volna ellenőrizni, ezért a polgármesteri hivatalnak írt adatigénylésemben és a papnak írt levelemben is rákérdeztem, mekkora területet bérel a községtől a tiszteletes, mennyiért. A polgármesteri hivatal nem válaszolt levelemre, belső információk szerint a polgármester parancsba adta, hogy ne válaszoljanak. Azt mondta, inkább pereljünk, de nem adja ki az információt.

A falusiak úgy tudják, a pap és a polgármester szoros érdekviszonyt ápolnak, ezért érthető, hogy a polgármester megvédi a papot.

A közbirtokosságtól állítólag emitt 15 hektárt, túloldalt 30 hektárt bérel, mondják a közbirtokossági tagok. A közbirtokosság szintén része a nagy helyi érdek-összefonódásnak, a polgármester az alelnöke, mondják.

Érdekes a közbirtokosság működése Újszékelyen. Másutt a közbirtokosság maga veszi fel a területalapú támogatást a saját területeire. Az a legfőbb bevételi forrása, abból gazdálkodik, közösségi ügyeket támogat, és részesedést oszt a tagjainak, arányjog függvényében. Itt Újszékelyen nem így van, itt a közbirtokosság bérbe adja a területeit a papnak, s ennyi. 60 tagja van a közbirtokosságnak, eddig egyetlenegyszer tartottak gyűlést, és soha egyetlenegy lejt nem kaptak osztalékként, mesélik a tagok.

Tűzzel kaszál, ganéval áraszt

Ezeket a nagy bérelt területeket karbantartani sem tudja rendesen. Látszik a legelő- és kaszálótesteken, hogy felnőtte őket a ciher.

A helyi APIA részéről nem kell ellenőrzésektől tartania, mesélik az emberek, mert olyan viszonyban van velük. Mikor pedig Bukarestből jönnek ellenőrzésre, akkor olyan helyeket mutatnak meg nekik, amik rendben vannak. Mondják a nevet, hogy a legutóbb is ki vitte ki az ellenőröket a terepre, hogy ne azt lássák, amit nem kellene.

Amit lehet, gyújtogatással takarít. Az emberek mindenről tudnak: „Van itt kint egy 15 hektáros legelő, minden évben felgyújtotta. Most 3 éve a tűzoltókat is ki kellett hívni.”

„Idén is gyújtogattak, felhívtam a polgármestert. Azt mondta a polgármester: »Tudom, a pap gyújtotta meg. Ha nem megy be a tűz a faluba, eresszed, hogy égjen!«”

„Rebi néninek azért van most drótkerítése, mert a sövénye leégett a három évvel ezelőtti tűzben.”

A közbirtokossági legelőt tavaly részben letakaríttatta, de a gazt otthagyta. Mikor mondta neki, hogy lefilmezi, akkor a gaz egy részét elvitte, mutatja a felvételt Murvai József. A maradék a mai napig ott van a legelőn.

Normálisan a legelők felbokrosodása és felégetése miatt meg kellene vonni tőle az APIA-s támogatást, de ő annyira jóban van ezekkel, hogy nem kell félnie, mondják a falusiak.

Amint a képen látható, a ganégödör miatt sem aggódik. Mikor körbejárom az istállóját, az épület mögött hatalmas gané- és ganélé-tengerre bukkanok, amelyik egybefüggő gleccserként folyik az istálló hátától a szomszéd parcelláig. Emlékszem, pár éve végigfotóztatták itt nálunk a faluban a ganégödröket, mert vonják meg a támogatást azoktól, akiknél nincs ez rendben. Azóta évek teltek el, tovább szigorodtak a dolgok, de Újszékelyen a tiszteletes még mindig lazán megengedheti magának, hogy magasról tegyen az ilyen szabályokra.

A falusiak mesélik, hogy az elmúlt években a tiszteletes kirakta a ganéját az út mellé egy nagy halomba, és az út melletti sáncon át folyamatosan folyt a ganélé a Küküllőbe.

Mezőgazdasági szakpanaszt sokat hallok az emberektől. De lehetetlenség és felesleges is mindeniket ellenőrizni: például hány állatja van bejelentve fajmarhának, s abból mennyi tényleg az. Vagy hasonlók. A legtöbb panasz és rendellenesség a pénzre vezethető vissza, ahogy a falusiak fogalmaznak: a tiszteletes pénzéhségére. Minden lehetséges támogatást és pályázatot meg akar fogni, és abból minél többet megtartani magának.

Nagyon szereti a pénzt, de nem kiadni

Murvaiék mesélik, karbantartók voltak. Az egyház hivatalosan Ibolyát alkalmazta, de a férje, József dolgozott karbantartóként. A pap szerette volna magának átirányítani a karbantartói fizetést. Mondta nekik, hogy Ibolya maradjon alkalmazva, és gyűljenek a munkaévei, de a bankkártyáját adja oda neki, hogy ő vegye fel a pénzt. „Nekünk úgysincs szükségünk a pénzre, mondta” – meséli Ibolya. Nem mentek bele.

Az egyházi karbantartónak Újszékelyen nemcsak az egyházi épületek karbantartása a feladata, hanem főleg a pap gazdaságának kiszolgálása. Építettek egy szajvánt (fedett akol), mert a pap „csinált egy pályázatot”, hogy a teheneket ott feji, ott tartja. „Mi ketten Jánossal csináltuk a szajvánt, hogy tudják lefotózni s elszámolni. Azért kellett, hogy legyen mivel takarózni. Na, oda is egyetlen tehén bé nem volt soha kötve.” Négy éve építették.

Meglátogatom az említett szajvánt, tényleg nem használják, mellig ér a fű körülötte. A kataszteri hivatal oldala szerint a terület nincs telekkönyvezve, tehát valószínű, hogy a szajvánt engedély nélkül építtette a pap.

Kaptak támogatást a templom renoválására, mesélik Murvaiék. A pap úgy gondolta, hogy ő megtartja a pénzt, s a karbantartóval feljavíttatja a templomot. József nem vállalta, hogy karbantartóként, egyedül, 70 éves fejjel, fent a magasban renoválja a templomot.

Aztán a pap a fiát „béángázsáltatta” egyházi karbantartónak, s ő vette fel a pénzt, mesélik tovább. A fia egyetemen volt épp Kolozsváron, nem is tudott volna itthon karbantartói munkát végezni. Akkor az esperesnél panaszt tettek, az felhívta a papot, s végül felvették a fia helyett Gáll Endrét. Aki most is karbantartó, de többet dolgozik a pap farmján és épülő házánál, mint az egyháznak.

A templom karbantartására hozatott egy csoportot, „másodosztályú munkásokat, nem restaurátorokat”. Ez azért fontos részlet, mert egy 200 éves templomról van szó. Ezekből a munkásokból amíg kettő dolgozott a templomnál, addig három csinálta neki az istállótetőt a farmon. A munkálatokat lepapírozta egy keresztúri céggel, amelyik a megyebíró testvéréé. Aztán hívott gyerekeket közmunkázni, hogy tudja lefotózni, hogy dolgoznak, felküldeni a megyéhez. A munkálatok még nincsenek befejezve, pedig tavaly volt a határidő. Ha valaki panaszkodik, a gondnok azt mondja, „a pap szerezte a pénzt a megyétől, azt csinál a pénzzel, amit akar”. Úgy tudják, 150 000 lejt kapott a megyétől, abból kellett volna felújítani mindent.

Ezeket mondják a falubeliek. A kép tisztázásáért erről is érdeklődtem levélben a tiszteletesnél, de választ nem kaptam.

Az embereket sem szereti kifizetni. Többen is mesélik, a falu pásztorait rendszeresen nem fizette ki, durván is bánt velük, ezért rossz híre ment, és a falu nem kapott jó pásztort. Az emberek sorra mind eladták a tehenüket. A faluban már szinte senkinek nincs tehene, csak neki. Ezt három olyan gazda is említi panaszként, akinek régen tehene volt, de már nincs.

Az átvert munkás kipakol

Mikor szóba jön, hogy kit hogyan vert át, csak úgy ömlenek a panaszok. Az egyiknek a kertjét bitorolta, azt ígérte, hogy ad érte egy gomolyag szénát, de nem adott semmit sem.

„Akivel ez kontaktba kerül, mindenkit átver” – mondja róla egy falusi.

Az egyik falubéli, akinek nagy összeggel tartozik, úgy fogalmaz: „Nekem pénz sem kell, csak valamit csináljanak vele, hogy elmenjen innen.”

Ahogy híre megy annak, hogy a papról írok, jelentkeznek emberek, és többen közülük névvel is vállalnák a panaszukat. Ami azért Székelyföldön ritka, hogy valaki valamit névvel vállaljon, főleg a pap ellen. Csak nagyon nagy fájdalmak esetén szokott ez megtörténni.

Ambrus István négy hónapig dolgozott Jakab Zsoltnál. Azt ígérte neki a pap, hogy házat épít neki a munkabér fejében, és hogy rendszeresen fizeti a gyermektartás értékét, amit Ambrusnak törlesztenie kell. Négy hónap után kezdett gyanús lenni a munkásnak, hogy „se ház, se pénz”.

Kérte a tiszteletest, hogy az adósságát kezdje el törleszteni, a neki ígért házat kezdje el építeni. Nem történt meg. Az utolsó hónapra még a gyermektartást sem fizette ki. Otthagyta a tiszteletest. A pap azóta nem is köszön neki, nemhogy a tartozását megadja. A 8000 lejes tartozást azóta sem feledte, szeretné valahogy megkapni a pénzét, amiért keményen megdolgozott.

Ambrus a farm és a mezőgazdasági munka mellett főleg a pap keresztúri házának építésén dolgozott. Nem volt se szombatja, se vasárnapja, állítja, ezt mindenki tudja. Mennyi követ hordott a Küküllőről a pap házába! S átverték. „Hitvány ember” – jellemzi Ambrus a papot. „Én egyszerűen egy jó szót nem tudok róla mondani.”

„Ahány munkása volt eddig, mindenkit átvert. Vagy veréssel, vagy pénz nélkül kellett, hogy elmenjenek. Nincs mit kerülgetni: ő nem szeret fizetni! Soha otthon pénze nincs, nem bír semmit fizetni.”

Az építőanyag-kereskedőknek is tartozik. Ahány lerakat van a környéken, neki egyszerűen már nem adnak semmit, amíg meg nem adja a tartozását, állítja a munkás.

A titokzatos ház és az agyafúrt urbanisztikus

Az újszékelyiek, akikkel elbeszélgetek, azt is tudják, hogy a pap házat építtet Keresztúron. Úgy tudják, hogy Rafai Emil, a volt keresztúri polgármester, a tiszteletes komája szerezte neki a területet. Van, akinek a tiszteletes fia azzal hencegett, hogy tízszobás ház lesz, mások ezt az információt úgy hallották, hogy tíz lakrészes társasházat építtet a pap. Honnan van a papnak annyi pénze, teszik fel a kérdést a falusiak, hogy ekkora házat építtessen magának?

Sikerül beazonosítani a helyszínen az épülő házat, a keresztúri mérce szerinti luxusnegyed legszebb sarkában, a Küküllő mellett.

Az építkezéseken kötelező információs táblának se híre, se nyoma a helyszínen. Ambrus szerint, aki végig ott dolgozott a házépítés során, soha nem is volt ilyen tábla kitéve. Mivel a nem létező tábla nem szolgáltat információt, a telekkönyvi nyilvántartásból keresem ki a telket, és kiderül, hogy az tényleg az újszékelyi tiszteletes nevén van.

A keresztúri polgármesteri hivataltól kikérem a ház urbanisztikai bizonylatát és építési engedélyét, megadva nekik a telek kataszteri számát. A keresztúri urbanisztikus, Dobos István első körben csak az engedélyek számát adta ki.

Első ránézésre azt mondanám, hogy mit csináljak két számmal? Mit mond nekünk két szám? De mégis mond. Mert, ha megnézzük, az építési engedélyt 2020. szeptember 25-én adták ki, a helyhatósági választások előtti utolsó munkanapon, pénteken. Két nappal azelőtt, hogy az engedélyt aláíró komát, Rafai Emilt a keresztúriak kiszavazták volna a polgármesteri székből. Egy leköszönő polgármester mandátumának utolsó hetében, hónapjában kiadott építési engedélyek nagyon szépen tükrözik a helyi kapcsolatokat és erőviszonyokat. Udvarhelyen is a ribizlibánya engedélyét a volt polgármester búcsúzási időszakában adták ki.

[irp posts=”33113″ name=”Istenek és titkos emberek a ribizlibánya mögött”]

Az urbanisztikustól négy adagban sikerült csak információkat kiszednem. Az engedélyek száma után a második körben kiadta az építtető nevét és az épület címét is. Miután folyamatosan küldözgettem az igényléseket és a törvényrészleteket, amelyek alapján egyértelmű, hogy az építési engedély nyilvános, és az összes melléklete része az engedélynek, harmadik körben elküldte az engedély általános szövegét mindenféle adat és melléklet nélkül. Persze az adatok mindig a mellékletben vannak, ebből csak annyit tudtam meg, hogy a munkálatok értéke 246 068 lej.

Újabb adatigénylés mellett azt is kértem a polgármesteri hivataltól, hogy egy kis belső vizsgálatot indítsanak, hogy miért nem akarja kiadni az urbanisztikus az adatokat, és közöljék a vizsgálat eredményét. Erre kaptam egy adagot az engedély mellékleteiből, főleg a ház oldalnézeteit. De még mindig semmit azzal kapcsolatban, hogy milyen beosztású lesz a ház, hány és milyen célú helyiség lesz benne.

Mindegy, lehet, hogy nem is fontos, a helyszínen körülnézve nem látszott óriásinak a ház, a szomszédokéhoz hasonló alapterületűnek tűnt. Hogy mi titkolnivalója volt a papnak és az urbanisztikusnak, nem tudom, és lehet, hogy nem is annyira fontos ebben az egyébként is hosszúra nyúlt történetben.

Azt mindenképpen érdekesnek tartom megfigyelni, hogyan próbálja meg a volt polgármestertől örökölt urbanisztikus titokban tartani volt főnöke komájának ingatlanügyeit. Vagy csak saját magát védi? Lehet, hogy nincs minden rendben az általa kiállított engedéllyel? Az új polgármesternek javasolnám, mikor lesz egy kis ideje, nézzen az 544-es törvényt nem tisztelő alkalmazottja körmére.

Keresztúri forrásoktól megtudtam, hogy miközben én az önkormányzattal leveleztem, hogy adják már ki a kért adatokat, Dobos István urbanisztikus a hivatal udvarán ártatlan dohányzás közben találkozott és beszélgetett Jakab Zsolt újszékelyi tiszteletessel.

Az unitárius egyház mélyen hallgat

A keresztúri urbanisztikusnál is jobban titkolózik az unitárius egyház, főleg magas szinten, Kolozsváron.

Lőrinczi Lajos esperes, Jakab Zsolt közvetlen felettese érezhetően nem örül a hívásomnak. Hallott Jóska bácsi megveréséről, megkereste őt a család. Másnap beszélt az újszékelyi kollégájával, de az azt állítja, hogy nem ő volt. Neki nem az a feladata, hogy nyomozzon, mondja az esperes, tudomása szerint a hatóságok nyomoznak már az ügyben. A püspökségre is jelentették az ügyet, az egy magasabb szint, mint az esperesi, onnan fognak eljárni, ott érdeklődjek.

Kellemetlen az ügy, vallja be. Az a véleménye, hogy lelkész ilyet nem tehet. Ha az derül ki, hogy mégis megtörtént, az egyház biztos, hogy megteszi a szükséges lépéseket. De reméli, hogy nem kerül erre sor.

Tudomása szerint a két fél közötti ellentét nem új, nem szabad egyoldalúan megközelíteni. Mondom neki, hogy sajnos én nem tudom megközelíteni a másik oldalról az ügyet, mert a pap lepattintott, hogy ő nem volt, s több kérdést ne tegyek fel neki. Sőt, hazudott is nekem, mikor azt mondta, hogy első alkalom, hogy a verést kérdi tőle valaki, ha az esperes a verés után két nappal beszélt vele erről, és én csak egy hétre rá.

Követett a faluban, próbálta befolyásolni azokat, akikkel szóba álltam, hívta őket telefonon, mesélem. Ez valószínűleg azért volt, védi meg kollégáját az esperes, mert a pap ismeri a munkámat, és az emberek tartanak attól, hogy az igazság fog-e kiderülni, vagy mi fog kijönni. Ebből értsem úgy, hogy a munkám az igazsággal ellentétes? Mondom neki mosolyogva, hogy kicsit vicces, amit mond. Ő is mosolyogva válaszol: „Lehet. Lehet.”

Az egyház próbál az igazság és az erkölcs mellett lenni, mondja az esperes, de nagyon nehéz adott esetben eldönteni, hogy kinek van és kinek nincsen igaza. Ő nem tud ebben bíró lenni. De amennyiben napfényre kerül az igazság, biztos benne, hogy az egyház lép, mondta Lőrinczi Lajos leköszönő esperes, aki beszélgetésünk óta megvált esperesi tisztjétől, és a püspökség közügyigazgatója lett.

A püspökségnek is írtam, 11 kérdést tettem fel nekik.

Nem voltak valami közlékenyek. A válaszukban azt írta Rácz Norbert Zsolt püspöki titkár, hogy semmit nem tudnak mondani, mert belső kivizsgálást indítottak az ügyben.

Június 10-én válaszoltam Rácznak, megkérdeztem tőle, hogy becslésük szerint meddig tart a belső kivizsgálás, és mikor tudnak válaszolni a kérdéseimre. A titkár válaszra sem méltatott azóta.

A püspökséggel folytatott levelezésem óta eltelt másfél hónap, a verés másnapján történt egyházi feljelentés óta eltelt kettő és fél. Kérdeztem Jóska bácsit, hogy őt kereste-e meg valaki a püspökségtől. Azt válaszolta, hogy soha senki. Hogy a püspökség milyen kivizsgálást folytat az ügyben, nem tudhatjuk. Mindenképpen erősen gyanús az, hogy két és fél hónappal a kivizsgálás kezdete után az áldozatot még nem kérdezte meg senki. Szívesen megnézném majd ennek a kivizsgálásnak a dossziéját, ha az unitárius egyház lesz majd annyira nyitott, hogy betekintést biztosítson.

Időközben a püspökségen is változások történtek, a konfliktuskerülőként ismert Bálint Benczédi Ferenc püspök után Kovács Istvánt választották meg püspöknek július 10-én.

További áldozatok: szolgák, állatok, feleség

Ha az egyház nem is akar beszélni a papról és ügyeiről, az újszékelyiek akarnak. Annyi információ és panasz érkezik be, hogy akár könyvet is tudnék írni a papról. Sok érdekes történetet mesélnek, kezdve attól, hogy volt egy néma, aki a pap szolgája volt, és eltűnt (egyesek úgy tudják, hogy vonat elé vetette magát), azon keresztül, hogy a pap elment Magyarországra disznóvágó versenyre és nem tartotta meg az istentiszteletet, egészen addig, hogy van egy bitangja (törvénytelen gyermeke) a szomszédos Fiatfalván. Sok érdekes, de nehezen ellenőrizhető történet, ami vagy igaz, vagy nem, de hónapokba telne utánajárni mindennek. A pap által kiosztott verésekről is bőven terjednek legendák.

Jóska bácsi előtt is voltak hasonló ügyei a tiszteletesnek, állítják a falusiak. Több megvert emberről is tudnak, legtöbben László János nevét emlegetik, mint a legutóbbi verés áldozatát.

László Jánost a legelőn találom meg, tehenekre vigyáz. Most jól megy dolga, mondja, az új gazdája megbecsüli őt, és ő is viszonozza ezt. De azelőtt a papnak dolgozott, aki szerinte „egy szívtelen, lélektelen ember, annyira, hogy nem lehet leírni vagy kimondani”.

„Ott dolgoztam nála. Napjára adott 5 lejt. Szégyellem is elmondani. Dolgoztam reggeltől estig.” A pap szolgája volt, ahogy ezt itt nálunkfelé mondják az állattartásban járatos szakszóval. A pap kazánházában kapott szállást.

A tiszteletes többször is jogtalanul megverte, állítja. Legutóbb most tavasszal. Elment valakinek körbeásni a facsemetéit, mert elege volt a nincstelenségből, és akart keresni egy kis pénzt. Mikor visszajött, a pap jól megverte. „Bényomott a kazánházba, jól megpofozott, aztán megrugódott. Hogy miért nem kéreztem tőle!”

Ambrus István, aki akkor épp ott dolgozott a papnál, szemtanúja volt ennek a verésnek a pap két kislányával együtt. „Láttam, amikor Jánost megverte. Az övé, a két leányka sírt, nem volt szép. Sírtak, sírtak. Mondtam nekik, hogy »hallgassatok, mert apátok bolond!«”

László Jánost idén tavasszal kétszer is megverte a pap, de egy tavalyelőtti verésre is emlékszik. Akkor még nem a pap szolgája volt, hanem a csordával járt. „Kifutott, s ott megvert a csordahajtó úton. Úgy megütötte a karomat, hogy egy hónapig nem tudtam felemelni. Volt egy sör a hátizsákomban, kivette, s a fejemre öntötte.”

„Mondom, főnök, ezt kimondani nem lehet, aki nem ismeri, nem tudja, ez egy olyan mankuj mocsok ember, amilyen nem létezik a földkerekségen. Ez Istent s embert nem ismer, hiába, hogy Istennek a szolgája.” „Egy mocsok disznó, piszok egy ember, nem papnak való.”

A tiszteletes nem csak a szolgákkal, hanem az állatokkal is gorombán bánik, állítják az emberek.

A volt szolga mondja: „Hány tehent ütött agyon! Amíg ott voltam, addig ütött agyon kettőt. Nem állta a fejést, addig ütte, amíg megdöglött. Akkor adott egy fél liter pálinkát, hogy szabdaljam szét a kutyáknak.”

A gazdaságába bejáratos egyik volt presbiter meséli: „Megvett egy csomó hitvány marhát, mert arra ment, hogy az államtól minél több pénzt kapjon. Aztán olyan rúddal, ni (mutatja a karja vastagságát), úgy supákolta őket. Mondtam neki: Tiszteletes úr, hát a csontjukat összetöri! Nekem ennyi véleményem van róla: egy ócska disznyó gazember!”

Többen állítják, hogy a feleségét is veri.

„A feleségit úgy megütte, az egyik ajtótól a másiknak esett” – meséli egyik falubéli.

A volt szolga kiegészíti: „Mikor reaordít a feleségére, a felesége reszket, mint a fán a levél. Üti-veri, mint szódás a lovát.”

„Azt a kicsi sovány fehérnépet, amivel kapja, lapáttal, bottal, amivel éri, avval üti” – mondja az egyik volt keblitanácsos, aki tizenvalahány évig közel állt a paphoz és családjához. Majd hozzáteszi: „Hát ez nem pap!”

A tiszteletestől azt is megkérdeztem levélben, hogy igaz-e, hogy a feleségét is veri. Nem válaszolt. Ahogy a másik 14 kérdésre sem válaszolt, amiket feltettem neki. Hogy miért nem akarja vagy nem tudja megvédeni magát, nem tudhatjuk. A hallgatással sokat nem ér el. Amit a faluban láttam, kiegészítve a viselkedésével, azt igazolja, hogy az ellene felhozott vádak java megalapozott.

„Már ideje, hogy az Isten reatekintsen!” – mondja búcsúzóul a tiszteletes többszörösen megvert volt szolgája.

*** FRISSÍTÉS 2021. szeptember 20. ***

Az egyház sajtóközleményt adott ki ma az ügyben, amelyet több újságírónak elküldött, csak épp nekünk nem. Szerencsére egy más sajtóorgánumnál dolgozó kollégánk volt olyan rendes, hogy jelezte ezt, és átküldte a közleményt. Köszönjük neki! Az egyház közleményét az alábbiakban olvashatják:

Közlemény

A Magyar Unitárius Egyház vezető tisztségviselőiként sajnálattal vettük tudomásul az újszékelyi Muszka Józsefet ért atrocitásokról szóló híreket. Az erőszakkal szemben tanúsított zéró tolerancia erkölcsi alapelvéből kiindulva biztosítjuk mind az unitárius egyházi közösségünket, mind a szélesebb nyilvánosságot afelől, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a szóban forgó újszékelyi ügyben a teljes igazság kiderüljön és a morális rend helyreálljon. Az elmúlt időszakban is ez volt a célunk és ennek érdekében cselekedtünk.
Tudomást szerezve a minősíthetetlen atrocitásról, amit Muszka József elszenvedett, valamint felismerve az elhangzott vád erkölcsi súlyosságát, egyházunk főpásztora azonnali vizsgálatot kezdeményezett, az egyházi szabályzatokban rögzített keretek között, bevonva a területileg illetékes esperesi hivatal és egyházközségi testület munkatársait.
Egyházi vizsgálataink jelenlegi szakaszában úgy döntöttünk, megvárjuk, míg az illetékes állami nyomozó és igazságszolgáltatási szervek eljárásai véget érnek, majd a jogerős megállapításokat figyelembe véve az egyházi és világi törvények betartásával fogjuk meghatározni a további egyházfegyelmi teendőket. Mindenkit biztosítani kívánunk: elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy a jézusi tanítás alapján álló, a szelídség és türelem evangéliumának hirdetésére elköteleződő lelkész bármilyen formában bántalmazza embertársát. A vizsgált esetben kérjük az érintett felek és közösségünk tagjainak türelmét.
Az előbbiek alapján visszautasítjuk azokat a vádakat és rágalmakat, amelyek egyházunk egészét azonosítják ezzel az üggyel, vagy téves, sértő és elhamarkodott következtetéseket vonnak le közösségünkről.
Végezetül bizalmunkat fejezzük ki, hogy az illetékes hatóságoknak köszönhetően mihamarabb tisztábban láthatunk mindnyájan ebben a botrányos ügyben, a vétkesek elnyerik méltó büntetésüket, az áldozatoknak pedig igazság szolgáltatik.
Kolozsvár, 2021. szeptember 20.
A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége

Ebből arra következtetek, hogy lezárult az egyház belső vizsgálata, tehát hamarosan választ fognak adni a kérdéseimre, ugyanis azt írták, hogy ameddig a belső vizsgálat le nem zárul, nem áll módjukban információkkal szolgálni. Amint válaszolnak a kérdésekre, újabb frissítéssel jelentkezünk.

*** FRISSÍTÉS 2021. szeptember 24. ***

Az egyház viselkedését egy véleményanyagban foglaltam össze:

The post Öregeket és gyengéket ver a pénzfejő tehenész pap (frissítve) appeared first on Átlátszó Erdély.

2020. július 29-én B.F. volt barátnőjével lépett Kolozsvár egyik macskaköves utcájára. Egy darabig együtt mentek, szóváltásba keveredtek, végül B.F. ütlegelni kezdte a fiatal nőt. Miután abbahagyta az ütlegelést, B.F. elhagyta a helyszínt.

Az esetnek hamar híre ment, hiszen a sértett feljelentése nyomán eljáró rendőrség B.F. akkori munkahelyén, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári film-, fotó- és médiatanszékén is érdeklődött.

2021 márciusában a bíróság a vádlottat alapfokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmény elkövetéséért. Az ítélet fellebbezés hiányában jogerőssé vált.

Az erőszak hírét követő időszakban az utcai bántalmazás körülményeiről kiszivárgott szűkös, részben bizonytalan információkból két véleménycikk és a közösségi médiában számos egyéni állásfoglalás született. A vélemények megoszlottak:

• egyik oldalon az önbíráskodás, online lincshangulat az elkövetővel szemben,
• másik oldalon az erőszakot átélő személy traumájának, egyáltalán az események súlyosságának megkérdőjelezése és áldozathibáztatás.

Miért ellentmondásos a közvélemény online reakciója egy részleteiben nem ismert erőszak hírére? Milyen az a jogi rendszer, amelyben egy brutális bántalmazást szerencsés esetnek lehet nevezni? Mi a jelentősége annak, hogy párkapcsolati erőszak esetén mekkora rálátása van az igazságszolgáltatásnak a kapcsolat egészére?

Mivel a sértett a büntetőper lefolyása alatt nyilvánosan nem szólalt meg, az elsőfokú döntésből pedig nem derül ki az eset előtörténete, amely más megvilágításba helyezi azt, fontos megismerni a részleteket. Ezek új perspektívába helyezik a szűkebb környezet, a közösség és a média felelősségét, megmutatják az erőszak kultúrájának a veszélyét, amely a hallgatólagos elfogadásban rejlik.

Media X Files
A Dela0.ro irányításával hat szerkesztőség (Info Sud-Est, Ziarul de Iași, TVR Cluj, Átlátszó Erdély, Monitorul de Botoșani, Dela0.ro) újságírói 2021 tavaszáig 16 anyagot közölnek románul és magyarul a nők elleni erőszak témájában. Nemcsak a családon belüli erőszakról írnak, hanem többek között arról, hogyan kezeli az állam a szexuális bűncselekményeket, milyen közösségi/kulturális minták befolyásolják a jelenség megértését, illetve újratermelését az ország városaiban és községeiben.

A Media X Files célja, hogy többféle újságírói eszközzel dokumentálja és mutassa be a témát. A projektet a Független Újságírásért Központ bonyolítja le Hollandia Nagykövetségének anyagi támogatásával. 

A párkapcsolati erőszak a nőkkel szembeni abúzus egyik formája. Olyan káros elképzelések teszik lehetővé, melyek szerint a kapcsolaton belüli erőszak (intim terror) „kiprovokálható”, „kiérdemelhető”, különböző körülmények között „indokolt” lehet. Ezek az előítéletek általában az erőszak elszenvedőjét teszik felelőssé a bántalmazásért: miért ment oda, miért mondott vagy tett valamit, miért hallgatott, miért nem ment el. Áldozathibáztató megközelítésekkel találkozhatunk a legsúlyosabb testi sértés vagy akár gyilkosság esetében is.

Az intim terroros kapcsolatokban a fizikai erőszak olyan láthatatlan, nehezen mérhető érzelmi abúzussal társul, amelyre az igazságszolgáltatási rendszerünk vak. Vajon hány olyan nő él körülöttünk bántalmazó kapcsolatban úgy, hogy közvetlen környezete tehetetlen az őt ért bántalmazással szemben, nem érti a folyamatot, vagy rosszabb esetben jogosnak is tartja a bánásmódot, amelyet a nő elszenved?

Riportunkban a tavaly nyári erőszak túlélőjének vallomásából, illetve az elkövető két korábbi barátnőjének a bírósági tárgyaláson írásos bizonyítékként bemutatott nyilatkozatából idézünk. (A beazonosításukra alkalmas adatokat a személyek védelme érdekében módosítottuk.)

A tárgyalás idején még érvényben volt az azonnali távoltartást fél évvel meghosszabbító végzés, így a sértett tulajdonképpen először a tárgyalóteremben találkozott a bántalmazójával. Megfigyelőként magunk is részt vettünk a bírósági tárgyaláson, hogy az eljárás menetét, az elhangzó érveket kövessük.

Az elkövetővel nem sokkal cikkünk megjelenése előtt beszéltünk. Ekkor nem egyezett bele az elhangzottak rögzítésébe és felhasználásába, viszont vállalta, hogy írásban válaszol a kérdéseinkre.

Visszatekintés

2020. július 29-én éjszaka a volt élettársak arról vitatkoztak közvetlenül a bántalmazás előtt, hogy együtt vagy külön menjenek-e haza, áll a sértett vallomásában. A nő egyedül szeretett volna hazamenni, nem akart órákon át tartó veszekedést. B.F erősködött, hogy együtt menjenek a sértett lakására, aki ennek határozottan ellenállt.

„A következő pillanatban a földön feküdtem, és már ütött. Hanyatt feküdtem, ő pedig rajtam térdelt. Nem igazán tudtam védekezni. Nem emlékszem a sorrendre, csak mozdulatokra, és a fájdalomra” – emlékezett vissza a sértett a vallomásában. Az elkövető tenyerével és csuklójának belső részével ütlegelte volt barátnőjét, majd oldalról két kézzel tartva többször beleverte a nő koponyáját a macskakőbe.

„Egyetlen rúgásra emlékszem még, miközben ő mellettem állt, és én a földön feküdtem.”

Az erőszak közterületen történt, olyan helyen, ahol felvétel készült róla. Így a bántalmazás és az elkövető kiléte tanú hiányában sem volt kérdéses. Az elkövető hátulról látszik, a nagyobb mozdulatok ívei láthatóak. A kamera hangot nem rögzített, a bántalmazás verbális előzménye nem derül ki a felvételből.

„Az orromból ömlik a vér, és a kezeim egészen fel a karomig, az arcom is tiszta vér. Megkérdeztem, hogy most elégedett-e. Azt válaszolta, igen, most az” – idézi fel utolsó emlékeit a sértett, miután volt párja abbahagyta az ütlegelést. B.F. a nő hogylétéről nem bizonyosodott meg, elsétált a helyszínről.

A sürgősségi ellátás után a sérülésekről bűnügyi orvosszakértői lelet készült. A sértett feljelentést tett, és jogi védelmet igényelt. Olyan támogató közeg vette körül, amely nem banalizálta a párkapcsolati erőszakot.

A vád a bántalmazás brutalitására és hidegvérűségére hivatkozva kérte a felfüggesztett börtönbüntetést: „tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy többet ne bántalmazhassa sem volt, sem jelenlegi, sem jövendőbeli barátnőit” – indokolta a sértett fél.

Mint arról 2020 augusztusában beszámoltunk, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának vezetősége augusztus 3-án szerzett tudomást az egyetem alkalmazottja, B.F agresszív tettéről. Az intézmény 6-án nyilvánosan elhatárolódott tanársegédje tettétől, belső eljárást indított, és nyilvánosságra hozta, hogy a férfi ellen hatósági eljárás indult. B.F. azonnali hatályú felmondását az egyetem rektora augusztus 20-án fogadta el, az Etikai Bizottság eljárása ezt követően okafogyottá vált.

[irp posts=”29983″ name=”Felmondott a Sapientia oktatója, aki megverte a volt élettársát”]

A tanársegéd egy hónappal később bocsánatot kért a sértettől, Facebook-bejegyzését a Krónika szemlézte.

Mivel az ügy – sok más, nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekménnyel ellentétben – gyorsan eljutott a bírósági tárgyalásig, sokan úgy vélhették, ezúttal működik az áldozatokat védő törvényi háló, a közösségnek már nincs dolga az erőszak elítélésében, a túlélővel szembeni kiállás szükségtelen, esetleg várhat.

A teljes történet, amelynek csupán egyetlen éjszakai töredékéről értesültünk, a társadalom olyan működésébe enged belátni, amely felelős azért, amiért sok párkapcsolati erőszakban élő nem kap kellő megerősítést, támogatást, sokan pedig nem tudják kellő időben, kellő határozottsággal segíteni barátaikat, családtagjaikat, ismerőseiket. Legyenek akár az erőszak túlélői, akár elkövetői.

Mihez kezdtünk a hírrel?

A nyomozati eljárás első szakaszában leginkább a július 29-i agresszió körülményei keltették fel a nyilvánosság figyelmét. A bántalmazás köztéren történt, térfigyelő kamera rögzítette. A közösség megítélésében hol súlyosbító, hol enyhítő körülmény volt, hogy az elkövető egyetemi oktató, tanársegéd.

A Krónika közölt elsőként részleteket a fizikai bántalmazásról: az elkövető brutálisan ütlegelte a védtelen nőt, és azután sem hagyta abba, hogy az áldozat a földre esett. A Krónika cikke szerint az ütlegelés nyolc percig tartott: a közvélemény dühét a bántalmazás időtartama, kegyetlensége és az oktatói pályával való összeegyeztethetetlenség tüzelte.

A másik oldal hangadói feltételezték vagy tudni vélték, hogy az ütlegelés súlyossága és időtartama nem felelt meg az első híreknek. A közölt 8 perchez képest a vádlott ügyvédje a tárgyaláson 57 másodpercet jelölt meg. A felvétel szerint a fizikai bántalmazás közel 3 percet tartott, megszakításokkal.

Voltak, akik az ártatlanság vélelmére és a sértettel szembeni tapintatból türelemre intettek, de voltak, akik a bizonytalan kiszivárgott információkat egyenesen a hiteltelenítés eszközeként használták fel. Holott egy 1 perces ütlegelés ugyanolyan súlyos testi sértés lehet, mint egy nyolc perces. Az olyan hiteltelenítő megjegyzések, mint a „nem is bántalmazta súlyosan”, „ki tudja, csak néhány pofont kapott, és a sajtó fújta fel”, „vajon mivel adott okot az áldozat, amivel ekkora dühöt váltott ki”, ellehetetlenítik a szolidaritást a sértettel, és rá hárítják a felelősséget.

Az online térben néhány napig tartó lincshangulat a tényeket nem tisztázta. A probléma megoldása helyett csak a düh levezetésére és bűnbakképzésre jó, nem bizonyított, hogy változtatna a családon belüli erőszak társadalmi megítélésén. Sőt a lincselés, önbíráskodás jelensége egy tőről fakad a bántalmazással, az erőszak kultúrájának része. A hozzászólások egyrészt a probléma súlyosságát mutatják, másrészt annak a nehézségét, hogy objektíven tudjunk beszélni a nőkkel szembeni erőszakról.

Ez az ügy nem csak B.F. ügye. A társadalmunk egyik története arról,

• mennyire felkészületlenek, határozatlanok vagyunk egy nyíltan agresszív cselekedet tárgyilagos megítélésében,
• milyen nehezen találjuk meg a szolidaritás, de legalábbis a tapintat formáit a túlélők irányába,
• és hogy az agresszió, a lányokkal, nőkkel szembeni erőszak határozott társadalmi elutasítása egyszerre segítené a sértetteket és a bántalmazókat is.

Ítéletek

A bíróság a tavaly nyári bántalmazás elkövetőjét egy év és három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 90 nap közmunkára ítélte ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmény elkövetéséért. Arra is kötelezi, hogy pszichológiai tanácsadáson vegyen részt, hogy kiderüljön és megszűnjön az erőszakos viselkedésének oka.

B.F. a tárgyaláson beismerte, hogy ütlegelte volt barátnőjét, viszont fenntartotta, hogy egyszeri esemény volt, amikor nehéz élethelyzetének, a rá nehezedő pszichés nyomásnak a következtében vesztette el önuralmát. Azt mondta, szakmai kiégés okozta, hogy bántalmazta volt barátnőjét.

Ugyanezt válaszolta az írásban feltett kérdéseinkre is: az egyszeri eset „agresszív összeomlás” volt, melyet több éves önkizsigerelés, önmagát túlhajszoló életvitel előzött meg. Közvetlenül előtte pedig a kapcsolat során feldolgozatlan feszültségek jöttek a felszínre.

„Voltak összezördüléseink, de nem gondolom, hogy illeszkedne bármibe, ez egy majdnem végzetes kiégés volt, a pillanat, amikor letettem mindenről. Sajnálom, hogy rajtam kívül mást is érintett, hogy ilyen formában történt. Egy ideig hárítottam: ha látta rajtam, hogy nem fogom tovább bírni, miért nem tett valamit, miért nem lépett közbe? Miért rakott ki a legnehezebb pillanatban? Miért nem segített? Ez persze szép lett volna, de kötelezőnek csak a félkegyelmű gondolná. A felelősség az enyém” – fogalmazott B.F. a júliusi ütlegelésről.

A védelem arra hivatkozott, hogy a vádlott büntetlen előéletű, és a közösség számára fontos munkát végez. Hangsúlyozta a vádlott társadalmi státuszát, akadémiai, pedagógiai tevékenységét. Ezzel szemben a tavaly július 29-i eseményekről említést sem tett sem a vádlott, sem az ügyvédje. A védőügyvéd két dossziényi oklevéllel és az elismerés más szemelvényeivel mutatta be a vádlott korábbi érdemeit.

Ezek jól érzékeltetik a veszteséget, státuszvesztést, amelyet az elkövető viselkedésével önmagának okozott. Azt feltételezhetnénk, hogy minél tanultabb valaki, minél több intézményhez van hozzáférése, minél jobban tájékozódik a közösségben, annál inkább felismeri saját normaszegő viselkedését, és időben segítséget kér.

Főként, ha nem az első eset, hogy hozzá közelálló nőt bántalmaz.

A sértett a támadás után kapcsolatba lépett az agresszor korábbi barátnőivel, akikkel közösen, egymást erősítve indultak el a múltbeli traumák feldolgozásának útján. Ebből a ritka szolidaritásból jöhettek létre a korábbi barátnők írott vallomásai az elkövető közel egy évtizedre visszanyúló agresszív viselkedéséről. A bíróság a vádlott jellemzéséhez szolgáló bizonyítékként fogadta el a beadványokat.

„Nagyon fontos volt a hozzám közelállók támogatása, de ami talán ennél is többet jelentett, a B.F volt barátnőivel való beszélgetések, amelyek során megosztottuk egymással a történeteinket. Annak tudatosulása, hogy nem vagyunk egyedül, mindannyiunknak sokat segített a feldolgozásban és továbblépésben. Emellett – és nem utolsó sorban – morális kötelességtudat volt az egyik legnagyobb motivációm: úgy éreztem, nemcsak magamért, hanem a jövendőbeli barátnőkért is felelősséggel tartozom, és meg kell tennem a tőlem telhetőt azért, hogy nekik ne kelljen mindezeken keresztülmenniük”

– válaszolt a sértett kérdésünkre, hogy mi ösztönözte kitartásra a bírósági eljárás során.

A július 29-i erőszak elszenvedője mellett a további három, írásos nyilatkozatot benyújtó korábbi partner közül ketten vállalták a nyilvánosság előtt is a történetüket. A megszólalók védelmében nem teszünk különbséget a korábbi kapcsolatok és a feljelentést tevő nő visszaemlékezései között.

Kék-zöld foltok és teljes kontroll

„Az eset annyira megrázott, hogy akkor nem tudtam elmesélni senkinek. A kapcsolatról teljes egészében nem nagyon beszéltem, mivel folyamatos szégyent éreztem miatta, bár utólag megtudtam, hogy többen észrevették rajtam, hogy nagyon boldogtalan voltam abban az időszakban” – idézte fel B.F. egyik volt barátnője, a továbbiakban P.K.

Már szakításuk után B.F. féltékenységből nyakánál fogva a falhoz szorította egy bár előtt.

P.K. vallomásában arról számolt be, hogy kapcsolatuk során befolyásolta döntéseit, megalázta, kirohanásai során többször a földre vagy a falhoz lökte. Volt olyan, hogy nem engedte elhagyni a lakást, vagy összetörte a telefonját. A szakítás sem ment egyszerűen, mert azt B.F. nem volt hajlandó elfogadni, a továbbiakban is kereste, zaklatta.

„A kapcsolatunk alatt több munka-, képzési, szórakozási és utazási lehetőséget utasítottam vissza a haragjától félve. Ha pozitív dolog történt velem, vagy valamiben jól teljesítettem, inkább titkoltam előtte. Tulajdonképpen sikerült elérnie, hogy érzelmileg teljesen függővé váltam tőle, mivel szoros kapcsolatom más személlyel nem volt már miatta, és elhitette velem, hogy önerőmből nem tudok semmilyen célt elérni. Miután szakítottam vele, azzal próbált meggyőzni, hogy kibéküljünk, hogy csak ő tud nekem abban segíteni, hogy normális életet élhessek, nekem szükségem van rá” – áll P.K. vallomásában.

Arról is beszámolt, hogy a kapcsolat lezárta óta a találkozás lehetősége is pánikszerű félelmet vált ki belőle.

Az egyik legbrutálisabb bántalmazás,

amely a vallomásokból kiderült, néhány éves ismeretség és másfél évnyi párkapcsolat után történt. A.N. vallomása szerint B.F. bántalmazó, kontrolláló, elnyomó magatartása fokozatosan erősödött fel. Kezdetben pszichikailag és verbálisan bántalmazta a nőt értelmetlennek tűnő témák miatt, ez fordult át idővel fizikai erőszakba.

A kapcsolatuk alatti legkomolyabb fizikai erőszak is banális témából indult, a sértett olyan tudása miatt, amelyre az elkövető féltékeny volt. A hajnalig tartó vita után az alvó párja reggel arra ébredt, hogy B.F. rajta ül, így ütlegeli és fojtogatja.

„Terveztem a szakítást, többször is mondtam neki, és kérleltem, hogy ne bántson többet, hagyjon békén inkább. De nem volt elegendő erőm hozzá, és mindig nagyon határozottan próbált meggyőzni, hogy ez nem jó ötlet, és hogy majd minden rendbe jön közöttünk. Nagyon bántott, hogy bár tudtam, hogy ez a kapcsolat nem jó irányba halad, és engem csak felemészt és eltávolít önmagamtól, mégsem vagyok elég erős ahhoz, hogy véget vessek neki”

– emlékezett vissza A.N. Végül erős elhatározással szakított B.F.-fel.

„Opportunista, kapitalista kurva”

„A kapcsolatunk elején nem volt agresszív, az első 1-2 hónapra szép időszakként emlékszem. Kezdettől fogva felnéztem rá, a tudására, arra, hogy mennyire művelt, hogyan gondolkodik” – idézi fel B.F. egy másik volt barátnője, a továbbiakban R.T., akivel huzamosabban volt kapcsolatban. A köztük lévő korkülönbség és tudás alapozta meg a megfelelési kényszert, a kritikák, a kezdetben éles vicceknek tűnő beszólások elfogadását. Ezek idővel egyre sértőbb, megalázóbb megjegyzésekbe váltottak át, mint az „opportunista, kapitalista kurva.”

„[…] többször előfordult (emlékeim szerint legkevesebb négy-ötször), hogy veszekedés során B.F. hátulról átfogta a nyakamat az egyik karjával, amit másik karját könyékből behajlítva szorított le, a földre kerültem, és addig tartott ebben a szorításban, amíg elájultam” – vallott az erőszak idején húszas évei elején járó nő a visszatérő fizikai erőszakról.

B.F. ilyenkor azzal indokolta viselkedését, hogy nem volt más választása, mint hogy elhallgattassa, mert kiabálásával zavarja a szomszédokat.

„Szégyelltem magam, és védeni akartam őt, ezért ha nyoma maradt ezeknek a bántalmazásoknak, figyeltem rá, hogy elrejtsem mások elől.”

A fiatal nő tanulmányainak előrehaladta fordulópontot jelentett kapcsolatukban. Felerősödött a féltékenység és a kontroll, megtörtént, hogy B. F. ellopta a lány iratait, hogy korlátozza a szabadságát. Az emailezését is követte, egyszer a chatelését évekre visszamenőleg elolvasta.

R.T. szinte életét vesztette a visszatérő fullasztásokhoz képest is durva abúzus során, amely egy banálisnak tűnő vitát követett. „Kiütötte a kezemből a telefont, és ütni kezdett. A hátam mögé került, lerántott a földre, és a korábban leírt módon fogott le és fojtogatott. Amikor felébredtem a konyhapadlón, először nem tudtam, hogy hol vagyok. (…) Bevánszorogtam és lefeküdtem a matracra, akkor odajött, és mellém feküdt. Bűnbánó arccal azt mondta, hogy „nyuszi, lila volt a fejed, és habzott a szád.”

Többé már nem fojtogatta, de egyszer akkora pofont adott, hogy R.T. nekiesett a falnak.

„Nem félemlítettem meg senkit”

– válaszolta B.F. a kérdésünkre, hogy mit gondol korábbi barátnői vallomásairól. „Idővel átértelmezünk dolgokat, nyilván, de egy effajta meredek utólagos értelmezést keverni egy eljárásba, amitől évek függhetnek, nekem alsó hangon is felelőtlennek tűnik” – fogalmazott. Úgy véli, az ellene irányuló lincshangulat is szelektálta és torzította azt, ahogy korábbi barátnői emlékeztek a kapcsolatukra.

A morális támasztól a nyilvános feljelentésig

A lány közeli barátnője és közös ismerőseik is tudtak a történtek egy részéről, de a fizikai bántalmazásról nem. Szakításuk után maga a sértett mesélt B.F. két közeli barátjának a kapcsolatukról.

R.T. legközelebbi barátnője nemcsak tudott a kapcsolat részleteiről, hanem segítségként végig jelen volt. Kérdésekkel és megértéssel, ítélkezés nélkül segítette, miközben másokhoz is segítségért fordult – tudtuk meg az érintettől: „Nem mondtam el neki mindent, de biztonságosnak éreztem vele beszélni, mert meghallgatott, és próbálta bennem erősíteni, hogy ki kell lépnem ebből, de nem kényszerítő módon, vagy nem azt éreztetve, hogy ha még nem állok készen, akkor én vagyok a hülye, és ne panaszkodjak.”

A lányok vallomásai alapján mindhárom párkapcsolatban nagyon hasonló módon folyt az abúzus, de a nyilvánosságra került, 2020 júliusi eset volt az egyetlen, amely feljelentésig jutott. Ebben számos tényező játszhatott szerepet. Az abúzus brutalitása, a térfigyelő kamera, a félelem attól, hogy nem lesz vége soha a zaklatásnak, a sértett tájékozottsága, a szakítástól eltelt huzamosabb idő, a távolság B.F.-től, a korábbi esetekről hallott szóbeszédek, majd beszélgetések a korábbi sértettekkel és a hasonló esetek megelőzésének szándéka.

„Egyrészt úgy gondolom, hogy ha már lehetőségem volt arra, hogy hivatalosan vallomást tegyek a velem történtekről, és ezzel esetleg megelőzhető, hogy a jövőben ezek megismétlődjenek, vagy ha megismétlődnek, többször ne védekezhessen azzal, hogy egyszeri eset volt, akkor ezt meg kellett tennem. Másrészt pedig azért, mert nekem is jót tett, hogy a történet bennem a helyére került, és meg tudtam beszélni olyanokkal, akik pontosan tudták, hogy miről beszélek. Ezzel a félelem is megszűnt, és tisztábban látom, hogy tulajdonképpen mi is történt velem. Nagyon hálás vagyok ezért”

‒ válaszolt arra a kérdésünkre az egyik korábbi barátnő, hogy miért vállalja a nyilvánosság előtt is a vele történteket.

„Vállaltam a nyilvánosságot, mert abban a világban, amit építeni szeretnék, a hasonló helyzetben lévőknek nem kell szégyenérzetből vagy félelemből hallgatniuk. Nekem segített látni, hogy nem vagyok egyedül, hogy ez nem azért történt, mert ezt érdemlem, és remélem, hogy segít másoknak is, akik így éreznek. Pártolom az igazságszolgáltatás helyreállító, kirekesztés helyett empátián és szereteten alapuló megközelítését. Szeretnék egy olyan szemlélethez hozzájárulni, amely próbálja megérteni az áldozatok szükségleteit, és az elkövetőket inkább bátorítja a felelősségvállalásra, mint kifogások keresésére” – indokolta történetének megosztását a másik korábbi barátnő.

„Rehabilitációval én semmilyen formában nem találkoztam” – válaszolta B.F., amikor rákérdeztünk az ítéletben foglalt pszichológiai tanácsadásra. Hivatalból kirendelt szakértővel nem találkozott, a saját pszichológusával viszont sokat dolgoztak, és ezért hálás neki, írta B.F.

A feljelentés a sértett életét is teljesen felforgatja

„A párkapcsolati erőszak eseteinek nagy többségében a fizikai bántalmazás az explozív fázisnak a látható része, ez csupán a jéghegy csúcsa” – magyarázta László Éva pszichológus, egyetemi oktató.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének tanszékvezetőjét azért kerestük meg, hogy ezt az egyedi esetet rendszerszinten, a társadalmi-intézményi-közösségi működés részeként értsük meg. Kérdéseink nem a konkrét eset elemzésére vonatkoztak.

A párkapcsolati erőszak bizonyítása főként akkor nehéz, ha pszichikai bántalmazásról, megfélemlítésről, érzelmi zsarolásról, kihasználásról van szó. Az intim terrornak éppen ezek azok a nehezen látható részei, amelyek miatt vonakodnak segítséget kérni akkor is, ha már fizikai erőszakról van szó. Számos adat bizonyítja, hogy sokan csak többszöri bántalmazás után veszik magukat rá, hogy feljelentést tegyenek, amikor már a saját vagy gyerekeik életét érzik veszélyben, mondta László Éva több éves szakmai tapasztalata alapján.

A bizonyítási folyamat rendszerint további terheket ró a sértettre. „A hatósági eljárások kezdetétől az ember élete megváltozik: feljelentést teszek, naplót vezetek, dokumentálom a bejövő üzeneteket, rögzítem az üzenetet, ha ismeretlen telefonról kapok hívást, keresem a nyomkövetőt. Mindezek plusz megpróbáltatások, és a mindennapi élet részévé válhatnak az eljárások során. Ezek hiánya, mint ahogy a korábbi feljelentések hiánya is gyengítheti a bírósági dossziét, bizonyítást” – mutatott rá a szakértő.

A feljelentés visszavonása mögött legtöbbször a szégyen, önhibáztatás, az elkövető érzelmi zsarolása, megfélemlítése, a család egybentartásának vágya, a kiszolgáltatottság, kölcsönös függőség áll.

„Kutatásaink azt mutatják, hogy a kapcsolati erőszak áldozatai azt szeretnék, ha az erőszak szűnne meg, és nem a kapcsolat. Pont ezért fontos minél hamarabb észrevenni, orvosolni, az erőszakos magatartást csírájában elkapni, megelőzni az elfajulást. Ezért fontos a szolgáltatásokat minél korábbi fázisban igénybe venni” – utalt a leggyakoribb forgatókönyvre László Éva.

Egyszeri eset vs intim terror a bíróságon

A bírósági tárgyaláson az erőszak típusának besorolása, súlyosságának megállapítása a kihívás. Nem mindegy, hogy izolált esetről, kölcsönös erőszakról vagy a párkapcsolati erőszak komplex formájáról, az intim terrorról van szó. Az intim terrorban a fizikai erőszak olyan, kevésbé mérhető, kevéssé megmutatható formákkal egészül ki, mint az érzelmi bántalmazás, követés, passzív erőszak, szexuális bántalmazás.

„Az egyik nehézség, ha párkapcsolati erőszakról van szó, hogy az igazságszolgáltatás izolált eseményként, eseményekként látja a fizikai bántalmazás momentumait, és külön-külön vizsgálja azokat. Egy bírósági perben nehéz az erőszak teljes egészét láttatni, és nem csak a pontszerűen, időben és térben behatárolt bűncselekményt. A bírónak a bántalmazás különálló momentumaival kapcsolatban kell ítéletet hoznia. A törvényes keret és a bíró rálátása is limitált egy ilyen helyzetben” – fogalmaz László Éva egyetemi adjunktus.

„A tanúságtétel akkor is fontos lehet, és jelzésértékű, ha korábban nem született feljelentés. Hogy a bántalmazás elszenvedésekor miért nem tett feljelentést az áldozat, annak különböző okai lehetnek, az más történet. Ha korábbi áldozatok egy későbbi, de kapcsolódó üggyel összefüggésben tanúskodnak utólag, figyelembe lehet venni. Az elkövető nem számítana visszaesőnek korábbi feljelentések miatt sem, hiszen az ártatlanság vélelme a végleges bírósági döntésig érvényben van” – mutat rá a szakember a sértett melletti kiállás, támogatás egyik lehetőségeként a tanúságtételre, amely teljesebb képet adhat egy erőszakos cselekedet besorolásához.

„A bírósági döntések egyfajta tükröt mutatnak úgy az elkövetőnek, mint az áldozatnak, a tanúknak, a közösségnek arról, hogyan ítélünk meg egy ilyen helyzetet. Mindkét félnek fontos a pontos megítélés” – mondta László, mert ez a rehabilitáció, a feldolgozás szempontjából is lényeges.

Epilógus

Megfigyelőként úgy tűnt, a történtek relativizálását lehetett a legnehezebb elviselni a tárgyalásokon a sértettnek. Hogy az őt ért szenvedést olyan keretben kell látnia, melyben minimális károkról van szó. „Bármilyen kapcsolatban előfordulnak kisebb feszültségek” – fogalmazott például a védő, holott maga is látta a felvételt, és olvasta a korábbi barátnők vallomásait, melyekből kiderülhetett, hogy nem kisebb feszültségekről van szó.

A tárgyaláson a bíró kérdéseiből nem derült ki, hogy ismerné a sértett és a három korábbi barátnő előzőleg benyújtott vallomását. A védelem továbbra is fenntartotta, hogy a bántalmazás elszigetelt eset volt, melyet az elkövető megbánt. „Nem volt alkalmam bocsánatot sem kérni, kifejezni, hogy megbántam” – mondta a vádlott.

A bíró empátiával közeledett a vádlotthoz. Úgy tűnt, teljes mértékben hitelt ad a védelem forgatókönyvének, amely szerint a vádlott a körülmények súlya alatt, krízishelyzetben vesztette el az önuralmát. A bíró a sértettet, a sértett ügyvédjét sem kérdezte a benyújtott tanúvallomásokról. „A szeretet megbocsátást is jelent, sokkal inkább mint büntetést” – mondta a bíró. Hozzátette: cselekedeteink következményeinek viselése terelhet a helyes útra.

„Felfüggesztett börtönbüntetést kérünk, mert nem szeretnénk az elkövetőt fizikailag, pszichésen tönkretenni, de a megfelelő súlyú büntetés azokért is fontos, akik a jövőben szeretni szeretnék, és akiket ő maga szeretni fog” – zárta az indoklást a vád ügyvédje. A sértett nem kért anyagi kártérítést.

Az elsőfokú döntés a vád minden követelését jóváhagyta, a fellebbezés lehetőségének ideje lejárt.

A döntés indoklását még nem kapták kézhez az érintettek. Így azt nem lehet tudni, hogy pontosan milyen megfontolások érvényesültek az ítélet meghozatalában.

A nyitókép Csala Hermina munkája A só című rajzfilm (rendező: Jankovics Marcell, Lisziák Elek) egyik képének felhasználásával.

A cikksorozatot támogató Hollandia nagykövetsége nem felelős a cikk tartalmáért, a cikk nem feltétlenül képviseli a holland nagykövetség hivatalos álláspontját.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post A gonosz banalitása: évekig félrenéztünk, míg barátnőit bántalmazta a kolozsvári tanársegéd appeared first on Átlátszó Erdély.