Pragmatikus, bár politikailag nem túl korrekt módszereket alkalmazott a PER a közvetítés során. Egzotikus helyeken, fényűző szállodákban tartották a találkozókat, és bár nem teljesen világos hogy honnan volt pénzük, a projekt élvezte az amerikai kormány támogatását.
Több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentumot találtunk, melyek sok érdekes részletet tartalmaznak az RMDSZ politikusai és a bukaresti hatalom képviselői között lezajlott ún. „Neptun-tárgyalásokról”. Az iratok és háttérbeszélgetések révén megpróbáljuk rekonstruálni, mi is történt ezeken a találkozókon.
A téma azért fontos, mert kilencvenes évekbeli, titokzatos megbeszélések a mai napig megosztják az erdélyi magyarságot: a „radikális” oldal a mai napig azzal vádolja a „mérsékelteket”, hogy a találkozókon vállalhatatlan kompromisszumot kötöttek, gyakorlatilag elárulták a magyar közösséget.
Az előző bejegyzésekben bemutattuk a közvetítőket, most magáról a szervezetről és a módszereiről lesz szó.

Cikksorozatunk előző részei

Neptuni találkozók 4.: bemutatjuk a PER-csapat szürke eminenciását
Neptuni találkozók 3.: nagyon ismer minket a PER. De honnan?
Neptuni találkozók 2.: három bomba árából elkerülni a háborút
Neptuni találkozók 1.: több száz oldalnyi belső levelezést találtunk

 
A PER sokáig IREX-projekt
A Project on Ethnic Relations ötlete egy 1990 decemberében, New Yorkban megrendezett, etnikai konfliktusok megelőzéséről szóló konferencián körvonalazódik, ahová a kelet-közép európai régió minden országából meghívtak egy-egy képviselőt; úgy tudjuk, összesen mintegy tucatnyian lehettek.
A PER égisze alatt már 1990 végén vagy 1991 elején megszerveznek egy moszkvai találkozót, 1991 januárjában pedig már Romániában, egy román és magyar személyiségek közötti találkozón közvetítenek. Ekkor azonban a PER még nem rendelkezett önálló jogi személyiséggel, hanem az IREX egy projektjeként futott; szintén az IREX biztosította a költségvetését.
Ha az amerikai civil szervezeteket nyilvántartó Guidestar.org-on a szervezetre rákeresünk, akkor kiderül, hogy 1994-ben nyerte el a civil szervezet, vagyis az Egyesült Államok adótörvénykönyvének 501(c)(3) paragrafusa szerinti non-profit státuszt (a szervezet jogi személyiségként létezhetett korábban is).
A PER egyik fő támogatójának, a Carnegie Corporation of New York-nak az adatbázisában is 1994-től szerepel a szervezet: ekkor a Carnegie „Cooperative Security” programjának a keretein belül 1,2 millió dollárt ítélnek meg nekik. A Carnegie ezután rendszeresen támogatja a PER-t.

A PER-nek megítélt támogatások a Carnegie alapítvány adatbázisában
A PER-nek megítélt támogatások a Carnegie alapítvány adatbázisában

Etnikai konfliktusok kezelése Hawaiin
A PER, valamint annak tanácsadó szerve, a Council for Ethnic Accord találkozóira sokszor egzotikus helyeken, rendszerint fényűző körülmények között kerül sor, és általában nagyon érdekes, ismert, befolyásos emberek voltak a meghívottak között.
Az egyik ilyen összejövetelt 1993 novemberében a Hawaii-szigeteken szervezték meg – a találkozó eredménye egy, a kelet-európai etnikumközi konfliktusok kezelésére megfogalmazott ajánlás, az úgynevezett Kona Statement lett.
A konai találkozó félig-meddig vakáció volt. A meghívottak – a Council of Ethnic Accord néhány tagja, az etnikai konfliktusok szakértője, Donald L. Horowitz, William Pfaff újságíró, amerikai és kelet-európai társadalomudósok, közéleti személyiségek – ötleteltek, beszélgettek. „Életem egyik legszebb útja volt. Délelőtt vitatkoztunk, délután meg élveztük az óceánt” – mesélte az Átlátszó Erdélynek az egyik résztvevő.
Politikai hátszéllel rendelkezik
Bár Kassof nem szívesen beszélt a PER hátteréről, a résztvevők közül mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a projekt politikai hátszéllel rendelkezik, élvezi az Egyesült Államok Kongresszusának a támogatását.
A PER súlyát jelzi, hogy egy, az Egyesült Államok külpolitikájára nagy befolyással rendelkező think tank, a Council on Foreign Relations rendszeresen konzultált velük. „Az egy nagyon nagy presztízsű dolog, ha oda valakit meghívnak, akár tagnak, akár referálni. Őket rendszeresen meghívták” – így forrásunk.
A PER nem konferenciázgat
A PER pragmatikus módszerrel próbál közvetíteni Közép-Kelet Európában: a nyugat- és kisebbségbarát (ellenzéki) politikai erőkkel való konferenciázgatás helyett egy asztalhoz próbálja ültetni a kisebbségek vezetőit azokkal a hatalmon levő politikusokkal, akik ugyan nem feltétlenül szimpatizálnak a kisebbségekkel, de hatalmukban áll olyan intézkedéseket hozni, melyek javíthatnak a helyzetükön.
A PER elsőként Romániában próbálja ki ezt a módszert, azzal a szándékkal, hogy amennyiben a közvetítés sikeresnek bizonyul, azt más közép-kelet európai országokban, például Szlovákiában (Felvidék) vagy Szerbiában (Vajdaság) is megpróbálják majd alkalmazni.
Egy Larry Watts által összeállított útmutató szerint a módszer alkalmazható még Makedóniában (makedónok és albánok között), valamint Koszovóban (szerbek és albánok között).
Fontos hangsúlyozni, hogy nem világos: az alább bemutatott, politikailag nem túl korrekt ajánlások Watts „gondolatkísérletei”, vagy pedig a PER által alkalmazott módszerek leírásai.
Kit kell megkeresni?
„A tárgyalópartner nem a liberális, demokrácia mellett elkötelezett, kommunista-ellenes ellenzéki politikus, a kisebbségi ügyek szakértője, meg hasonlók. Ha ezek az emberek lennének hatalmon, akkor ez a probléma vélhetően nem létezne” – áll a feljegyzésben.

"Az ideális partner a döntéshozó, akinek nagyon erős nacionalista beágyazottsága van, és érti az állam érdekeit, melyek a pártpolitika meg a hatalomért folyó harc fölött állnak. Ez a személy lehet, hogy gyanakvással szemléli a kisebbségeket, de nem őket vádolja az átmenet alapvető problémáiért. Valószínű, hogy ez a személy elnöki vagy kormányzati tanácsadó, de miniszter is lehet."

Hogyan kell megkörnyékezni őket?
Az első megkereséskor nem arról kell beszélni, hogy segíteni kell a kisebbségeket, a nemzetközi standardokra való hivatkozás nem hatékony – írja a bukaresti iroda vezetője. Hatékonyabbak a nacionalista érvek, például az államérdekre való hivatkozás.

„Arról kell őket meggyőzni, hogy az államérdek szempontjából hasznos párbeszédet kezdeményezni a kisebbségekkel, és olyan engedményeket tenni, melyek körülöttünk a civilizált világban hétköznapiak. Egy ilyen megközelítés hozzájárulhat a társadalmi-politikai stabilitáshoz, és csökkentheti a külföldi befolyásnak való kitettséget. Ezt szeretnék elérni a régió hatóságai.”

A korábbi, régióbeli hasonló kísérletek azért vallottak kudarcot, mert nem a kormány tagjaival, hanem az ellenzékkel tárgyaltak. Ebben a felállásban a hatalmat gyakorlók mindig vétkesek. A hívőknek prédikálnak (preaching to the converted), a kormány részvételét nem bátorítják – áll a feljegyzésben.
A nemzetközi előírások homályosak
A nehéz átmeneti időszak miatt az emberi jogi érvek sem hatásosak, legalábbis ha olyan kisebbségről van szó, mint a magyarok, akik nincsenek hátrányban (sic!). A nemzetközi standardokra való hivatkozás azért sem működik, mert ezek az előírások homályosak, csak a szakértők számára ismertek, és ezeket nem lehet felülről érvényesíteni.
Elvi viták helyett konkrét kérdésekre összpontosítani
A közvetítés célja „folyamatos és biztonságos (secure)” kommunikációs csatornák létrehozása a politikailag jelentős kisebbségek és a többség között. „A PER által megoldott legfontosabb probléma: egy olyan semleges, szigetelt tér létrehozása, melyben a két fél – a kormányzat-hatalom képviselői, valamint a kisebbségek képviselői – találkozhatnak, tárgyalhatnak, és kompromisszumra juthanak anélkül, hogy attól féljenek, hogy a nyíltságukat és jóhiszeműségüket ellenük fordítják külföldi vagy hazai ellenfeleik” – így a dokumentum.


Egy másik, ezúttal Allen Kassof által összeállított szöveg további részletekkel szolgál a PER által alkalmazott módszerekről. „Az elvi viták izgalmasak, de terméketlenek” – fogalmaz Kassof. A PER elnöke szerint az elvi kérdéseket nem lehet úgy megoldani, hogy mindenki elégedett legyen, éppen ezért ezeknek a kérdéseknek a tisztázását filozófusokra és történészekre kell hagyni.
Az elviek helyett tehát konkrét kérdésekre kell összpontosítani. „A kis sikerek megalapozzák azt a kölcsönös bizalmi hangulatot, ami a nagyobb témák tisztázásához szükséges” – áll az egyik találkozó felvezetőjében.
Minek is nevezzük?
Maguk a dokumentumok sem adnak egyértelmű fogódzót a tekintetben, hogy formális vagy informális találkozókról, netán megbeszélésekről van-e szó, a résztvevők magánemberként vagy pedig közszereplőként, valamely szervezet képviselőjeként vesznek-e azokon részt. Némelyik szöveg szerint a találkozók zárt ajtók mögött zajlanak, máshol viszont épp ellenkezőleg: nyilvánosak.
„Szándékosan kerüljük azt, hogy a találkozókat közvetítésnek vagy tárgyalásnak nevezzük. Úgy hisszük, ez a címke arra sarkallja a résztvevőket, hogy bekeményítsenek, amire amúgy is túlságosan hajlamosak. Jobban szeretjük az előre kijelölt célok nélküli, nyílt és informális beszélgetéseket, vitákat, és arra jutottunk, hogy ez a hangulat néha váratlan megegyezéshez vezet” – magyarázza egy helyen Kassof.
A találkozókat sokszor úgy emlegetik, mint „az off the record tárgyalások fő csatornája”, valamint „nem kötelező jellegű megbeszélések az érintett felek között”.
Beszélgetésből váratlan egyezség
Csakhogy az 1993 februári, gerzensee-i találkozó – melyről a továbbiakban lesz szó, és melyet a szervezők többször áttörésként emlegetnek – eredménye egy hét pontból álló „egyezség” (agreement), melynek végrehajtásáról külön elemzés is születik, és mely aztán meghatározza a következő találkozót.
Ugyanez a kettősség figyelhető meg a meghívottak esetén. Bár ők elvileg magánszemélyként vesznek részt a beszélgetéseken, az összes meghívón a nevek a hivatalos tisztségekkel együtt szerepelnek. Mi több, a magyar felet több ízben „az RMDSZ vezetőségeként” emlegetik.
Nyitott vagy zárt ajtók mögött?
A beszélgetések rendszerint zárt ajtók mögött zajlanak, a Chatham House szabályai szerint: a résztvevők nem hozhatnak nyilvánosságra az egyes résztvevőknek tulajdonítható kijelentéseket. A találkozók sokáig nem is sajtónyilvánosak – igaz, itt is vannak kivételek.
A Washigton Post 1993 árilis 3-i számában David B. Ottoway titkos kerekasztal-találkozóról ír, majd az egyik találkozón azonban a The New York Times tudósítója, David Binder is részt vehet. A két cikkel példálózva Allen Kassof egyik közleményében kijelenti, hogy a folyamatnak sajtónyilvánosságot biztosítottak.
A The New York Times-tudósításból egyébként egy hiba miatt óriási botrány lett: az eredeti cikkben az állt, hogy az RMDSZ Erdély Magyarországhoz csatolását kéri. A másnap közölt helyesbítés rátett egy lapáttal: eszerint nem az RMDSZ, hanem annak egyes magyarországi szövetségesei kérik Erdély Magyarországhoz csatolását.
Valószínűleg emiatt a baki miatt nem fogadta Magyarország külügyminisztere, Jeszenszky Géza a PER küldöttségét – annak ellenére, hogy Kassof és Jeszenszky nagyon jóban voltak. „Emlékszem, üldögélt Allen Kassof egy budapesti kerthelységben, teljesen el volt keseredve: mi lesz most, ha itt őt senki nem akarja fogadni?” – emlékezett vissza forrásunk.
Sipos Zoltán
A sorozatunk következő, hétfőn megjelenő részében magukat a tárgyalásokat mutatjuk be.

Az Átlátszó Erdély működtetésében nagyon nagy szerepük van a közösség adományainak. Azt szeretnénk, ha minél több olvasónk adományozna havonta egy kis pénzösszeget az Átlátszó Erdély Egyesületnek.

Csakis így, magánszemélyektől érkező kis adományokkal lehet elkerülni azt, hogy érdekcsoportok, hirdetők, szponzorok, tulajdonosok befolyást szerezzenek a tartalom fölött.

A pénzt PayPal-on keresztül (a doboz az oldal tetején, jobb oldalon) vagy közvetlenül a bankszámlánkra lehet utalni.

Bankszámla:

Asociatia “Atlatszo Erdely Egyesulet”

RO71OTPV200000913457RO01

SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA

Cod BIC: OTPVROBU