Eredetileg ez év végéig kellett volna elkészülnie a Délvidéki Sport Akadémia másik nagy beruházásának, a topolyai centerpályának, ám egyelőre még a látványterv sem készült el. Sikerült megszerezni azonban a Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ) a Topolyai Sport Clubbal (TSC) és a Beruházási, Műszaki Fejlesztési és Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-vel (BMSK) kötött szerződéseket, így kiderült, milyen költségtervet szántak a magyar kormány 4,5 milliárd forintos (14 millió euró) futballtámogatásának.
2013 óta összesen mintegy 22,5 milliárd forintot (70 millió euró) utalt ki a magyar kormány határon túli fociakadémiák számára, így gombamód szaporodnak a focipályák és stadionok Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken, valamint Horvátországban. A támogatott projektek között vannak valóban sikeres csapatok, és kétes próbálkozások.
A pénz részben a Magyar Labdarúgó Szövetségen, részben pedig a Bethlen Gábor Alapon keresztül érkezik, és szinte mindenhol felsejlik a Puskás Akadémia, vagyis Mészáros Lőrinc figurája. Most induló, az IJ4EU európai tényfeltáró alap által támogatott sorozatunk ezeket a beruházásokat veszi szemügyre.

Felcsút segédpályája

A magyar kormány 2016 végén 3 milliárd, majd 2017 végén további 1,5 milliárd forinttal támogatta a Délvidék Sport Akadémia létrehozását. A 2016-os támogatás ‒ melyről 2017. április 12-én írtak alá a szerződést ‒ feladatterve szerint az akadémia létrehozásának célja, hogy a fiataloknak kedvezőbb feltételeket nyújtson a tanuláshoz és edzésekhez, és javítsa ezzel a futball minőségét. A centerpálya megépítésével a futball tömegesítése a cél, a környező települések felzárkóztatásával pedig az, hogy onnan is futballista tehetségeket halásszanak.
Bár nem verték nagy dobra, a TSC még a kormányhatározat előtt, 2016 őszén együttműködési megállapodást írt alá a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával. Erről a megállapodásról nem sokat tudunk, de nem kizárt, hogy ahhoz a szerződéshez hasonlatos, amelyet a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a Székelyföld Labdarúgó Akadémia létrehozásáról az FK Csíkszeredával írt alá még 2013-ban. Ennek a szerződésnek a 2. cikk 8. pontja a következőről rendelkezik: „16 éves korukat betöltött játékosok, a „Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia” Kollégium és az alközpontok szakembereinek javaslata alapján, a Puskás Akadémián folytathatják tanulmányaikat és pályafutásukat. Az ő átigazolásukkor nevelési költségtérítés nem illeti meg a nevelő egyesületeket.” Vagyis a Puskás Akadémia jó előre biztosítékot kapott arról, hogy jogot formálhat a legtehetségesebb gyerekekre.
A Délvidéki Sport Akadémia első támogatási szerződése tíz részfeladatot tartalmaz: a topolyai akadémia és a centerpálya, vagyis a stadion kialakítása (telekvásárlás, engedélyezés, tervezés, a szükséges épületek megépítése), valamint a környező vajdasági labdarúgó egyesületek létesítményeinek, öltözőjének, pályájának, öntözőrendszerének felújítása, eszközbeszerzés Bajsán, Bácskossuthfalván, Adorjánon, Temerinben, Péterrévén, Szenttamáson, Csantavéren és Zentán.

A Topolyai Labdarúgó Akadémia és a futballpályák felülnézetből

A 2017-es támogatás, melyről 2018. március 8-án írtak alá szerződést, kiegészült ugyan néhány újabb felújítással – kis műfüves pályát szántak Zentának és Pacsérnak, nagy műfüves pályát Tóthfalunak, és nagyobb összeget fordítanának a Labdarúgó Akadémia, illetve a hozzá tartozó alközpontok működési költségeinek részleges biztosítására is –, de a centerpálya esetében szűkült a program: a stadion kapacitását 4500-ról 3500-ra csökkentették.

Szűk a telek

Ennek oka az lehet, hogy a topolyai stadion rendelkezésére álló hely meglehetősen korlátozott. A pálya ugyanis az egykori Kray-birtokhoz tartozó liget területén, a mai városi parkban található. A parkot átszeli a Krivaja-patak, valamint itt kapott helyet a városi strandfürdő és a teniszpálya is.
További térnyerésre nem sok lehetőség adódik, mégis találtak megoldást azzal, hogy az egyik területet újraparcellázva felszabadítottak egy sávot, amelyet a TSC megvásárolt, a stadion területéhez csatolt, illetve az önkormányzat egy a stadion melletti, korábban lakott területet kezdett el felvásárolni – mint ahogyan az az adott terület rendezési terve alapján kiderül – parkolóhelyek kialakítása céljából.
Az első szerződés aláírása után néhány hónappal meg is kezdték a munkálatokat. A bácskossuthfalvi futball klub öltözőjének felújítása 2017. júliusától 2018. áprilisáig zajlott. 2018. áprilisától augusztusig tartott a zentai focipálya felújítása, amely azért élvezett prioritást, mert a 2018/19-es futball szezonban – amíg a saját stadionja megépül Topolyán – Zentán tervezte játszani a mérkőzéseit a TSC csapata. A zentai stadiont ezért már a UEFA másodosztályú pályák standardjai szerint építették.

Látványterve sincs egyelőre a topolyai centerpályának

Időközben, 2017. novemberében megkezdték a topolyai Labdarúgó Akadémia építési munkálatait is. Ehhez előbb megvásárolták Topolya Község önkormányzatától az erre szánt telket. A 45 férőhelyes, étkezővel, konditeremmel, terhelésdiagnosztikával is felszerelt kollégium mellett egy nagyméretű füves pálya, két nagyméretű műfüves pálya és egy műfüves segédpálya épült. A Labdarúgó Akadémiát 2018. szeptember 27-én adta át Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
A következő beruházás, amelyet a Délvidéki Sport Akadémia Támogatása keretében megkezdenek, a topolyai centerpálya kiépítése lesz, ám ennek egyelőre a látványtervét sem mutatták be az önkormányzatnak.
A TSC még 2017 szeptemberében vásárolta meg ezt a területet, az utolsó községi kupamérkőzését pedig ez év szeptember 19-én játszotta a régi stadionban az istenáldási (Njegoševo) Proletar és a pannóniai (Panonija) IM Topola.
A régi stadion kerítését már régebben elbontották – egyesek szerint az onnan származó bontott téglából épült az Akadémia kerítése is –, azóta pedig megkezdték az öltözők, irodahelyiségek és lelátók bontását is.

A részletes költségtervből sem derül ki sok minden

A 2016-os és a 2017-es szerződés is úgy szólt, hogy a teljes projektet 2018. december 31-éig kell befejezni. Az már hónapokkal ezelőtt is sejthető volt, hogy a határidőt nem fogja tudni tartani a kedvezményezett, de arról – bár kértünk – nem kaptunk információt, hogy a TSC kért-e szerződésmódosítást a határidő csúsztatására.
Zavaróbb azonban, hogy a szerződésnek még a részletes költségterve is csak olyan felületes adatokat tartalmaz, amelyekből továbbra sem egyértelmű, mennyibe kerülnek a beruházás egyes tételei, és mit fednek a fenntartás költségei.
A legnagyobb tételt a kivitelezési munkálatok képezik, erre 2,1 milliárd forintot (6,5 millió euró) fordítanak, építésre, szerelésre és alapozásra további 1 milliárd forintot (3 millió euró) irányoztak elő.
Ezek a tételek kimerítik a támogatás kétharmadát – a telek beszerzése, terveztetés, mérnöki szolgáltatás, felújítás külön költségként számolandó –, azt azonban nem részletezi a költségterv, mely építkezésekre vonatkozik a kalkuláció, ahogyan azt sem, mit ért a 99,6 millió forintos (300 ezer euró) felújítás alatt.
Hasonlóan ködös a közüzemi költségek kiugróan magas tétele is a maga 47,7 millió forintos (147 ezer euró) kalkulációjával, nincs ugyanis feltüntetve, mely időintervallumban, mely településeken, mely infrastruktúrák működését fedezi ez az összeg.
A 187,3 millió forintos (578 ezer euró) nettó bérköltség pedig a szerbiai (optimista) átlag 400 eurós juttatással számolva 132 alkalmazott fizetését teszi ki egy évre, de azt nem tudni, ténylegesen hány személy bérköltsége van benne ebben az összegben. Nem érthető, mit takar a szállásköltség jogcímén feltüntetett 47,3 millió forintos (146 ezer euró) költségtétel.

Ábel a gyepen: a magyar kormány virágoztatja fel a székely focit?

A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia a magyar kormány határon túli fociakadémia-hálózatának első nagy beruházása. Az eddig 3,7 milliárd forintba (11,5 millió euró) kerülő akadémia felnőtt csapata a román bajnokság harmadik ligájában játszik, noha a második liga volt a cél. Hozzájuk képest a Sepsi OSK a bezzegcsapat: a semmiből létrehozott klub hat év alatt az első ligába jutott, majd 2 milliárd forintot kapott stadionépítésre.

Két sportegyesület is bejegyezte a TSC-t

A TSC-t 2005-ben jegyezték be a Gazdasági Társaságok Nyilvántartásába, amelyben „T S C” Labdarúgó Klub néven szerepel. A statútumon háromszor változtattak azóta. A sportklub századik évfordulóján, 2013-ban azzal a céllal, hogy a jubileum szellemében ismét felvegyék egykori nevüket, az elmúlt évtizedekben ugyanis többször nevet változtatott a klub.
A statútumot 2017. február 14-én újították meg, és három cikkhez (25., 39. és 78.) jegyeztek be módosításokat. Míg a 2013-as dokumentumot még a sportegyesület közgyűlésének korábbi elnöke, Zsemberi János aláírása hitelesíti, addig az új statútumon már Palágyi Szabolcs neve szerepel, ahogy a 2018-ason is, csak ez utóbbin már nem a közgyűlés, hanem a klub elnökeként.
Ami bezavar a képbe, az, hogy 2017. február 14-én – ugyanazon a napon, amikor a TSC Labdarúgó Klub statútumát megújították – egy másik szervezetet is megalapítottak, Labdarúgó Sportegyesület TSC 1913 néven, amelyet a vállalkozó egyik rokona, Zsemberi Igor jegyeztetett be.
Ő az 1931-ben alapított FK Bajsa klubban játszik – csapattevékenysége tehát semmi okot nem adott rá, hogy megalapítsa a topolyai futball klub szervezetét. Ráadásul mindkét egyesületet ugyanarra a székhelyre, a topolyai futball stadion címére, a Tito Marsall utca 63. szám alá jegyezték be. A TSC 1913 gazdaságilag aktív státuszban van ugyan, de a 2017-es év zárszámadása alapján komolyabb eszközök nem érkeztek a számlájára, a 2018-as évről még nincsenek elérhető adatok.

KAPCSOLÓDÓ
Csődös klubbal, magyar adóforintokkal gurítana nagyot a horvát fociban Mészáros Lőrinc

A két statútum között a különbség: a betűméret

Bár első ránézésre úgy tűnhet, két oldalnyi eltérés van a két dokumentum között, összevetve a kettőt kiderül, hogy inkább csak formai eltérések vannak – erről tanúskodik például a 78-as cikk 8. pontjába csúszott gépelési hiba, amely mindkét szövegben megtalálható – ennél fogva a két statútum közötti különbség leginkább a betűméretben, illetve abban áll, hogy az egyik a klub helyett a sportegyesület szinonimát használja.
Ugyanakkor mindkettőben megtalálhatók azok a részek, amelyek miatt a (2005-ben alapított) TSC alapszabályát módosítani kellett. Az egyetlen tartalmi különbség, amely szembetűnik, az a klub képviselő testületének felállásában van: míg a TSC 1913 7 tagot számlál, addig a (2005-ben alapított) TSC 12-t.
A két statútum időbeni és tartalmi egyezése arra utal, mintha Zsemberi János előbb egy hozzá közelebb álló személyt szeretett volna megbízni az egyesület vezetésével, illetve a támogatások koordinálásával, de valamiért mégis úgy döntött, hogy végül a meglévő TSC Labdarúgó Klub nevében fog szerződni, amelynek – 2005 óta fennálló jogi személyiségként – csak hozzá kellett igazítani az alapszabályát a szerződéshez.
A (2005-ben bejegyzett) TSC statútumának harmadik, 2018-as változtatásával több cikk is módosult, ezek főként a klub testületeinek hatásköreit szabályozzák. Az alapszabály-módosításnak az érdekessége, hogy ugyanaznap, 2018. június 11-én történt, amikor az egyesület elnökének, Palágyi Szabolcsnak a lakcímét is átjelentették egy olyan bajsai címre, amely a focipályától alig 5 percnyire van, és három oldalról is Zsemberi János a közvetlen szomszédja.

Orbán Viktor milliárdokkal focizta be magát a Felvidékre

Átlátszó Erdély Kövess minket vagy írj nekünk! Európa Ligában szereplő csapatnak és harmadosztályú szlovák futballklubnak egyaránt finanszíroz akadémiát a magyar kormány. 2013 óta összesen mintegy 18 milliárd forintot (55 millió euró) utalt ki a magyar kormány határon túli fociakadémiák számára, így gombamód szaporodnak a focipályák és stadionok Erdélyben, Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken, valamint Horvátországban.

Tulajdonos nincs, főszponzor van

A (2005-ben alapított) TSC labdarúgó klubot a statútuma szerint civil sportegyesületként jegyezték be, így tulajdonosról aligha beszélhetünk, a honlapon viszont egyértelműen megjelölik a főszponzort, Zsemberi János telekommunikációs cégét, a Sat-Trakt Kft.-t, ám hiába kérdeztük, arra nem kaptunk választ, melyek a klub és a cég támogatói viszonyának kölcsönös feltételei. Azt is csak a – nyilatkozatok elől egyébként meglehetősen elzárkózó – játékosok által elejtett félmondatokból tudni, hogy az edző és sportigazgató abszolút főnöke Zsemberi János.
A Sat-Trakt és a TSC összefonódásáról tanúskodik az is, hogy több médium is úgy tudósított, a Zentai Önkormányzat nem a klubbal, hanem Zsemberi cégével állapodott meg arról, hogy a TSC a 2018/19-es idényt a Tisza-menti városban játssza. A hírt ráadásul ugyanazon a sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen az internetes cég szolgáltatásait ismertették, mivel a  Sat-Trakt Kft. néhány hónappal a bejelentés előtt jelent meg a zentai telekommunikációs piacon.
Jóllehet a zentai stadion felújítása benne volt a magyar kormánynak átadott sport-infrastruktúra tervezetben, Zsemberi azt nyilatkozta, a Sat-Trakt is nagyobb összeggel száll be a felújításba.
A zentai pálya átadásán arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy a felújítás munkálatai 200 000 euróba kerültek, arról azonban a Zsemberi Jánosnak feltett kérdésünk ellenére sincs pontos információnk, hogy végül mennyi volt ebből a támogatás, és mennyi a Sat-Trakt által finanszírozott önrész.

Úgy könnyű, ha lejt a pálya

Zsemberi János 25 évvel ezelőtt alapította első cégét, a Sat-Trakt telekommunikációs vállalatot, és azóta a leányvállalataival együtt körülbelül 450 munkást foglalkoztat. A vállalkozó 2014. és 2018. között Topolya községi tanácsában is tisztséget vállalt.
A 2016-os választást követően, melyen Topolya jelenlegi polgármestere, Kislinder Gábor után a másodikként szerepelt a VMSZ-VMDP-Pásztor István nevű listán, a mezőgazdasági tárca vezetője volt 2018. július 27-éig, amikor elfogadták június 5-i lemondását.
A leányvállalatai között van a szintén telekommunikációval foglalkozó Sat Pro vállalat és az export-importtal foglalkozó Agriacoop Kft. Ez utóbbi 51%-os részvényese az Usluga nevű, temetkezési eszközöket gyártó részvénytársaságnak.
Az Usluga és a Sat-Trakt a magyar kormány – Prosperitati Alapítványon keresztül folyósított – ötvenmilliárd forintos gazdaságfejlesztési támogatásából,  2016-ban és 2017-ben három pályázaton összesen 761 millió forintot (2,3 millió euró) nyert.
A Sat-Trakt és az Agriacoop egyébként már 2015-ben felkeltette az érdeklődést, miután megjelent a „mutyi-listaként” emlegetett cégjegyzéken, mint a magyar kormány támogatásainak potenciális kedvezményezettje. A Második Nyilvánosság nevű Facebook-oldal bejegyzésében rámutatott, hogy offshore cégekről van szó.
A Gazdasági Társaságok Nyilvántartásában szereplő, egyik legrégebbi, nyilvánosan elérhető dokumentum szerint 2012-ben már biztos, hogy a Sat-Trakt Kft. 91%-os, többségi tulajdona egy panamai alapítvány, az STSE Investment Foundation ciprusi cégéhez, az STSE Investments Limitedhez került.
A céget 2016-ban – ahogyan azzal az adás-vételt lebonyolító ügyvédi iroda is büszkélkedik – Zsemberi János 81%-ban visszavásárolta magának, a Sat-Trakt 6%, az igazgató, Ilija Stjepanović 3%-ban, az STSE pedig továbbra is 10%-ban tulajdonolja a céget.
Annak ellenére, hogy az adózás terheit nem az országban, hanem egy vállalkozóknak kedvező adóparadicsomban viselte a Sat-Trakt, a község kiemelt érdekű létesítményeként Topolya önkormányzata is felmentette a telekrendezési díj fizetése alól. A topolyai önkormányzattól megkérdeztük, mi alapján, kinek a javaslatára mentette fel a Sat-Traktot, és mennyi bevételtől esett el így a város, de erre nem kaptunk választ.

Kékkel jelöltük a TSC tulajdonában lévő telkeket, zölddel az önkormányzat területét és pirossal Zsemberi János vagy valamely cége ingatlanját

Ingatlanspekuláció a háttérben

Időközben Zsemberi János és cégei, a Sat-Trakt és a Sat-Pro Topolyán és Bajsán is körbevásárolta a focipályákat. Topolyán például az akadémiával szemben, az utca túloldalát szinte teljes egészében megvette. A környékbeliek szerint parcellánként 12-28 ezer eurót fizetett ki vételárként, a parcellák nagyságától függően.
Topolyán Zsemberi pillanatnyilag legalább 1,2 hektárral rendelkezik az akadémia körül, Bajsán pedig ennek többszörösével, 5,7 hektárral, és itt az önkormányzat tulajdonában lévő futballpálya melletti, kisebb méretű műfüves futballpálya kiépítésére szánt terület is az ő magántulajdonában van.
Az MLSZ-szel kötött szerződés szerint a kedvezményezettnek öt évig kell szavatolnia, hogy fenntartja a támogatott intézményt, az ingatlan tulajdonosának viszont, mint ahogyan erről a szerződésekhez az ingatlan tulajdonosának hozzájárulásaként csatolt dokumentum is tanúskodik, tíz évig kell biztosítani a kedvezményezett működési költségeit.

Nem csak a teljesítményen múlik az első osztály

A TSC komolyan vette a bejutást az első osztályba, edzőt is váltott még augusztusban, mindjárt a szezon elején, az első két forduló után, mert a vezetőség elégedetlen volt az eredményekkel. Egy döntetlen és egy vereség után a klub szerződést bontott Predrag Rogannal, és Szabó Zoltánt bízta meg a vezetőedző feladataival.
Ám a váltás után sem javultak az eredmények. Egy, a helyi viszonyokat jól ismerő, ám névtelenséget kérő sportszakértő szerint Szerbiában nem csak a teljesítményen múlik a bejutás az első osztályba. A Super Ligában már nagyon erős a politikai nyomás és a városlobbi, ki szerepeljen az első osztályban, ki jusson be, ki essen ki.
Nem elég jó játékosokat igazolni, a legfelső szinten kell megmozgatni a szálakat a szerb sportminisztériumnál vagy akár Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnöknél, amit persze megoldhat Orbán Viktor egy telefonhívással, de azért a helyi politikai erőknek is megvannak a maguk számításai.

KAPCSOLÓDÓ
Ábel a gyepen: a magyar kormány virágoztatja fel a székely focit?
A Szerb Haladó Párt képviselői, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Nemanja Simović, Szabadka város sporttal és ifjúsággal megbízott tanácstagja érkezik a topolyai Labdarúgó Akadémia megnyitójára. Fotó: Subotica.info

Beáldozzák a VMSZ által delegált városelnököt?

A helyiek azt beszélik, nem véletlenül jelent meg a Labdarúgó Akadémia megnyitóján Szabadka Szerb Haladó Párti polgármestere, Bogdan Laban oldalán egy Nemanja Simović nevű, szintén haladó párti személy.
A szóbeszéd szerint ugyanis a topolyai származású politikus fogja váltani a polgármesteri posztján Kislinder Gábor jelenlegi, VMSZ által delegált városelnököt. Az SZHP és a VMSZ között – akárcsak a többi önkormányzatban – helyi szinten megy a belharc, amit bizonyos szinten visszatart ugyan a koalíciós szerződés, de van az az érdek, ami megengedi ennek felrúgását.
Adott ugyanis a TSC, amely minden áron be akar kerülni a szerb első osztályba, valamint az SZHP, amely rendelkezik a megfelelő kapcsolatokkal ennek eléréséhez.

Az épületet 2018. szeptember 27-én avatta fel Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke

Hiába erősödött meg a TSC, a szezon elején érezhető volt, hogy valami blokkolja a továbbjutást. A sportszakértő szerint szinte érezhető volt az a momentum, amikor megköttetett a paktum, és a TSC nyerő szériába került. A topolyai SC a legutóbbi fontos győzelmével előrébb lépett a ranglétrán, és már a szerb másodosztály harmadik helyén szerepel. Még nyolc meccs van hátra az alapszakaszban, majd további hét meccs a rájátszásban, és csak a rájátszás végén dől el, melyik lesz az első két csapat, amely feljebb jut az első osztályba.
Abban az esetben viszont, ha a TSC már a 2019/20-as szezonban bekerül a Super Ligába, a zentai stadion nem lesz megfelelő számára. Két lehetősége marad tehát: vagy augusztusig nagyon gyorsan elkészül a saját stadionja Topolyán, vagy keres egy közeli pályát, ahol a mérkőzéseit játszhatja.
Mivel az első opcióra reálisan kevés az esély, valószínűbb, hogy újabb vendéglátót keres. Itt jön a képbe Szabadka, amelynek pályáját az ősz folyamán felújították, és hamarosan megújulnak a lelátók is, ami így már megfelel a szerb első osztály követelményeinek, és akár a TSC is játszhatja itt a meccseit.
Az, hogy a stadion építkezésének csúszása miatt tolódjon a csapat feljebb jutása, a sportszakértő szerint nem opció, hiszen ha már a magyar kormány beruház valamibe, ott eredményeket akar látni, mint ahogyan láthattuk ezt az eszéki focicsapat esetében is. A legmagasabb szint pedig már komoly előrelépésnek számít, amely a rangon túl magával hozza a népszerűséget és a közvetítői díjakat, ha pedig a csapat nemzetközi pályára lép, akkor egy jó szereplés és győzelem már külön juttatásokkal jár.
Polgármestert legközelebb eredetileg 2020-ban választanak Topolyán, bár Aleksandar Vučić köztársasági elnök már belengette, hogy előrehozott parlamenti választásokat fontolgat, és egy ilyen alkalom önkormányzati szinten is meglepő fordulatokat hozhat. Ami csak még aktuálisabbá teszi az egész támogatás körüli legfontosabb kérdést: mennyiben járul hozzá a beruházás a vajdasági magyarság megmaradásához?

Megszereztük, feldolgoztuk és nyilvánosságra hozzuk a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket

Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen új létesítménynek kellene örülniük éppen.


Nyitókép: a TSC Labdarúgó Akadémia épülete Topolyán. Fotó: Gyurkovics Virág
2019 január 8.-án Zsemberi János és a TSC Labdarúgó Akadémia reagált cikkünkre, ezt a reakciót teljes egészében, változtatás nélkül alább közöljük:
„Topolyán 2018 szeptemberében nyílt meg a TSC Labdarúgó Akadémia, egy olyan projektum, amelyet a topolyai TSC Labdarúgó Klub kezdeményezett, s amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség donációjaként kapott eszközökből pénzeltek.
A Magyar Labdarúgó Szövetség donációját a topolyai TSC Labdarúgó Klub a Labdarúgó Akadémia megalakítására és kiépítésére kapta. A tervezés és a szükséges engedélyek beszerzését követően, a hatályos törvényekkel összhangban, 2017-ben kezdődött meg az építkezés. Az akadémiának ma van egy központi épülete, amelyben felszerelt konditerem, szauna, a játékosok terhelésének mérésére szolgáló terem, öltözők, fürdők és az akadémia 50 tanulójának elhelyezésére szolgáló szobák kaptak helyet. Az épület mellett vannak a segédpályák – két műfüves, egy természetes alapú vagyis füves és egy kombinált, amelyhez elkészült az öntözőrendszer is, továbbá van egy tartan pálya is. Az akadémiának ez a része elkészült és már használatba is vette a tanulók első generációja.
Az akadémia keretében épül majd ki a centerpálya, mégpedig Topolyán, az idén télen lebontott egykori stadion helyén. A stadion eszmei terve egy 4000 néző befogadására alkalmas objektumot foglal magába, a stadion mellett pedig megfelelő nagyságú parkoló is kialakításra kerül. Az akadémia centerpályája fűtött lesz, korszerűen felszerelt, megvilágított, s megfelelő szálláskapacitások is kísérik. A TSC Labdarúgó Akadémia centerpályájának kiépítése 2019-ben kezdődik, a megnyitót 2020-ra tervezzük.
A topolyai TSC Labdarúgó Akadémia hozzájárul a bácskai kisváros általános társadalmi-gazdasági fejlődéséhez, ugyanakkor megteremti a feltételeket a sportoláshoz, a sporttal való foglalkozáshoz, mindenek előtt a bácskai fiatalok részére.
A TSC Labdarúgó Klub megalapítása óta nagy figyelmet fordít a gyermekekkel és a fiatal labdarúgókkal folytatott munkára, több éve szervez nemzetközi tornákat a fiatal játékosok részére, 2014 nyarától megrendezi a TSC CUP Nemzetközi Tornát a 13 éves játékoskorosztály részére, amelyen a TSC fiatal labdarúgói mellett immár hagyományosan részt vesznek a belgrádi Partizan, az újvidéki Vojvodina, a Ferencváros és a Puskás Akadémia fiatal játékosai is.
A topolyai TSC Labdarúgó Klub 2013-ban ünnepelte fennállásának 100. évforulóját. Sok kiemelkedő játékos kezdte pályafutását ebben a klubban, említsünk csak néhány nevet: Lőrincz László, Zvezdan Terzić, Zlatko Krmpotić, Nikola Žigić, Andrija Kaluđerović, Könyves Norbert vagy Szerbia egyik legnépszerűbb labdarúgója, a jelenlegi válogatott állandó tagja, Dušan Tadić.
Jelenleg a TSC Labdarúgó Klub A-csapata a szerbiai első ligában versenyez, s nem titkolt ambíciója, hogy minél előbb bekerüljön a Szerbiai Szuperligába. A klubban elégedettek a jelenlegi idény első felében elért eredményekkel, lévén, hogy a TSC pillanatnyilag a 3. helyen áll, s mindössze két ponttal marad el a táblázatot vezető csapattól. A ligában a legkevesebb vesztes mérkőzése van – mindössze kettő és a táblázatot vezető Javor után, az eddig elért 41 góllal a liga legeredményesebb csapata. A 2018/2019-es idényben, a topolyai stadionban végzett munkálatok miatt a TSC Labdarúgó Klub a hazai mérkőzéseket Zentán játsza, amely a legközelebbi olyen objektum, amely megfelel az első liga előírásainak.
Zsemberi János, mint a TSC Labdarúgó Klub sportegyesület egyik tagja jelenleg a TSC Labdarúgó Klub elnöke. Ő a SAT-TRAKT telekommunikációs vállalatnak, a klub fő támogatójának a tulajdonosa is.
A SAT-TRAKT vállalat 1993 óta van jelen a szerbiai piacon és a CATV eszközök és CATV rendszerek forgalmazójaként és e rendszerek telepítőjeként a régió egyik vezetőjének számít. A SAT-TRAKT Délkelet-Európa és Szerbia területén versenyképes árakon kínálja távközlési szolgáltatásainak széles választékát magas színvonalon, rugalmas hozzáférési módokkal és korlátlan kapacitással. A SAT-TRAKT egyben az egyik vezető kábeltévé- és internetszolgáltató is Szerbiában, a vállalat a kisebb vajdasági települések számára is lehetővé tette, hogy a fentebb említett szolgáltatásokat az elsők között vehessék igénybe Szerbiában.
A vállalat nagyobb és kisebb telephelyein is folyamatosan fejleszti és bővíti a távközlési infrastruktúrát, s ez a szerbiai előírások értelmében a helyi gazdasági versenyképesség javítása vonatkozásában kiemelkedően fontos tevékenységnek számít.“
A projekt az IJ4EU tényfeltáró újságírás-alap támogatásával készült.