Ha valaki esetleg még nem hallott volna erről az egyesületről, azt kell tudni róla, hogy a Fidesz-kormányok ezen az egyesületen keresztül vásárolták fel, majd építették le az erdélyi magyar sajtó nagy részét.

Az addig ismeretlen, minimális költségvetésből működő egyesület 2017 végén nyert a magyar kormánytól 1,45 milliárd forintot. Az akkori erdélyi szerkesztőségek éves költségvetéséhez képest kirívóan magas támogatásból „vertikális és horizontális” terjeszkedést, fejlesztéseket, nem utolsó sorban 

körültekintő gazdálkodást és fenntartható működést

ígért Demeter Szilárd, az egyesület „nem hivatalos nagykövete”. Az Erdélyi Médiatér Egyesület ezután menetrendszerűen kapta a milliárdos nagyságrendű támogatásokat a Bethlen Gábor Alaptól. Ebből a pénzből sokszor megkérdőjelezhető módszerekkel és nem mindig üzleti megfontolások mentén vásárolta fel az erdélyi napi-, heti- és havilapokat, rádiókat, helyi televíziót, internetes újságokat.

Az évek során a kisgömböc egyre csak terjeszkedett, azonban a fejlesztésekre hiába vártak az olvasók. Az érdemi munkát végző munkatársak, az Erdélyi Médiatér Egyesület által fenntartott szerkesztőségek ugyanolyan kevés pénzből tengődnek ma is, mint korábban. 

A fenntarthatóság irányába sem történt elmozdulás: amikor megcsappant a magyar kormányzati támogatás, a lapok nyomtatását és terjesztését 2023 januárjától felfüggesztették, 

a szerkesztőségekben számottevő leépítésekre került sor.

Bár távolról sem látjuk a teljes képet, a Magyar Hang által kikért elszámolásokból már sejtjük, hova ment a rengeteg közpénz: az egyesület körül hemzsegtek a busásan megfizetett „tanácsadók” és „menedzserek”, akik aztán ilyen-olyan kamu munkák révén lapátolták ki a pénzt.

Néhány beszédes cím a Magyar Hang és az uh.ro sorozatából:

• Amerikai luxusterepjárót vehettek az erdélyi média támogatására szánt pénzből
• Demeter Szilárd egyetemista felesége többet keresett, mint Orbán
• Nicsak, kinek volt még szép fizetése a bezárt erdélyi médiából!
• Hogyan keresett egymillió lejt a Gaga rádióból a Médiatér egykori ügyvezetője?
• Kevés jövedelmezőbb munka van, mint erdélyi irodalmi lapot szerkeszteni!
• Egy udvarhelyi férfi is havi 4.000 eurót tehetett zsebre
• A Fidesz halálos csókja

2023 júliusában aztán Demeter Szilárd és a hozzá köthető személyek kiszorultak a vezetésből. 2025 októberében a Mediaworks kulturális divíziójának igazgatója, Toót-Holló Tamás lett az egyesület elnöke, méghozzá úgy, hogy a választás napján kérte felvételét az egyesületbe. Toót-Holló egyébként a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke.

Összesítésünk szerint a kormányváltásig az Erdélyi Médiatér Egyesület összesen 13,4 milliárd forintot (nagyjából 35 millió eurót) kapott a Fidesz-kormánytól. Ezt az egyesület nyilvános mérlegadatai is alátámasztják.

Ennek a pénznek a nagy részét már rég eltapsolták. Azonban az utolsó, 2 milliárd forintos (5,5 millió EUR) támogatás – melyet közvetlenül a választások előtt ítéltek meg nekik – remélhetőleg még nincsen elköltve. 

Tudjuk azt, hogy a Bethlen Gábor Alap Bizottsága a döntéseit utólag is módosíthatja, illetve arra is tudunk példát mondani, amikor a BGA a döntését visszavonta és a kedvezményezettet a támogatás visszafizetésére kötelezte.

A Médiatér Egyesület eddigi tevékenységének a fényében nyomatékosan kérjük a döntéshozókat, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelőt, hogy döntését vonja vissza és 

kötelezze az Erdélyi Médiatér Egyesületet a megítélt 2 milliárd forint visszafizetésére.

Úgy véljük, hogy a sajtótámogatásokat az erdélyi és határon túli magyar sajtó egésze számára kell hozzáférhetővé tenni. 

Visszásnak és igazságtalannak tartjuk azt a helyzetet, hogy miközben az Erdélyi Médiatér Egyesület a Fidesz-korszak utolsó pillanataiban kapott milliárdos támogatásból akár még évekig biztosíthatja saját, egyébként átláthatatlan működését, az erdélyi független sajtó számára nincsenek érdemi finanszírozási források. 

Legyen ez a nulladik pontja egy új, méltányos és átlátható támogatási rendszernek, amelyben nyílt pályázatokon, egyértelmű szakmai kritériumok alapján indulhat minden szerkesztőség.

Átlátszó Erdély
Miközöd
Transtelex

The post Vonja vissza a BGA a választások előtt kiosztott, 2 milliárd forintos erdélyi médiatámogatást! appeared first on Átlátszó Erdély.

Babos Krisztina vagyok, erdélyi biológus, újságíró. Közös célok elérése érdekében írok önnek. Örömmel követtem az Ópusztaszeren, a Tisza-kormány első ülésén elmondott beszédét. A vízügyi hatóságok tevékenységéből fájóan hiányzó ökológiai szemléletet véltem ugyanis kihallani belőle. 

Magyarország már régóta kellene foglalkozzon a vízvisszatartással, mert számos térségben nagy a baj, brutális a szárazság. Viszont ha most nekifognak, amint ígérik, még megakadályozhatják a teljes ökológiai összeomlást. Reményt adott számomra, hogy nem víztározókban és öntözőrendszerekben gondolkodik, hanem természetes módon, a talajban tartaná vissza a vizet.

Azonban nem mindegy, milyen minőségű vizet tartanak vissza! 

Magyarország jövőbeni vízgazdálkodásának sikere azon is múlik, hogy a környező országokból milyen mennyiségű és minőségű víz érkezik, és milyen ütemben. A határmenti kistérségből, ahol élek, az Érmellékről és a Berettyó vidékéről jelenleg túl sok jóra nem számíthatnak. Mindkét folyó brutális mértékben szennyezett – tisztítás nélkül engedik beléjük a térség településeinek háztartási szennyvizét. 

A bajt súlyosbítja a vízügyi hatóság rossz vízgazdálkodása. Tavasszal elvezetik a nagy(obb) áradást, később pedig alig csordogál víz a mederben. Minél kisebb a hozam, annál súlyosabb a szennyezés, annál kevesebb vízben oldódhat fel a folyókba vezetett szennylé. Tavaly nyáron az Ér szakaszosan ki is száradt – ami víz maradt a mederben helyenként, az is jobbára szennyvíz volt. 

Pöcegödörnek használják az Ér medrét, holott itt, az Érmelléken két természetvédelmi terület is egymásra tevődik. Gazdag vízi ökoszisztémák kellene legyenek az egykori, hatalmas kiterjedésű Érmelléki mocsarak térségében. 

A valóságban viszont egyre brutálisabb a szárazság és egyre szennyezettebb a megmaradt vízkészlet és a talaj. Nem jobb a helyzet a Berettyó mentén sem.

Hogy miért írom ezt Önnek? Mert hiszem, hogy segíthet változtatni. 

Sokan vagyunk, akik nagyon reméljük, hogy ezentúl a magyarországi hatóságok nem hunynak szemet a romániai vízszennyezés fölött. Felemelik a szavukat, és kikövetelik, hogy tartsák jó ökológiai állapotban a folyókat. Az elmúlt tizenpár évben mi, erdélyi természetvédő aktivisták, többször jeleztünk súlyos folyószennyezési eseteket a magyar hatóságoknak. Viszont mindig lepattintottak. Minden esetben az volt a válasz, hogy a határzónákban nincs semmi probléma a vízminőséggel. Sem a mennyiséggel.

Pedig a különböző kétoldalú és nemzetközi egyezmények biztosítják a lehetőséget az országoknak, hogy hatékonyan lépjenek fel a határon befolyó vizek minősége érdekében. Pár éve például az ukrán hatóságok mutattak példát. A romániai Szatmár térségéből az Ukrajnába érkező Tálna folyó bűzlött a beleengedett kifőzött cefrétől. Az ukránok pedig addig verték az asztalt, amíg a román vízügyi hatóságok nem méltóztattak elindulni és végigbüntetni az avasi pálinkafőzőket.

Tudjuk, milyen kormánytól szabadult meg Magyarország alig pár hete. A 16 éve hatalomra jutott Fidesz elsőként lehetetlenítette el a zöld civil szervezeteket, majd leépítette az állami természetvédelmi rendszert is. Nagyon bízom, bízunk abban, hogy mostantól a természetvédelmet ismét fontos szempontként kezelik Magyarországon.

A közös siker érdekében szeretnék mindjárt javasolni valamit, amivel ki is jelölhetné a korszakhatárt: 

ne legitimálja a romániai korrupt hatóságokat! 

Ne hagyja, hogy a közös projektjükben nyert pénzt felesleges beruházásra költsék el! Pár napja a Berettyón dokumentáltunk egy nagyon súlyos szennyezést. Szalárd és Hodos települések (több mint ötezer fő) szennyvizét eresztik tisztítás nélkül a folyóba. Pár száz méterrel lejjebb, a vízügyi hatóság udvarán egy nagy pannóra figyeltünk fel. Az EU Horizon Europe programja 8,5 millió eurót adott annak érdekében, hogy a Duna-menti országok hatóságai, egyetemei dolgozzanak ki módszereket a vízi ökoszisztémák helyreállítására.

Olyan projekteket várnak, melyek máshol is gyakorlatba ültethetők, másolhatók. Ennek a projektnek a vezető partnere az Ön által irányított Országos Vízügyi Főigazgatóság, egyik partnerük pedig a romániai Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság. Épp az a hatóság, amely a rossz vízgazdálkodásával kiszárítja az Érmelléket és a Berettyó mentét, illetve tizenéve elnézi, ahogy az itt működő regionális vízszolgáltató agyonszennyezi a folyókat.

Kíváncsi lettem, mit terveznek, kicsit remélve, hogy kivételesen valami hasznosat, hiszen a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság nem kevés pénzt, 650 ezer eurót kap a pályázat költségvetéséből.

De hiába reménykedtem: nem mederküszöbök, nem víztisztító készül az uniós pénzből, hanem egy újabb felesleges úszószemét felfogó gát. Egy újabb értelmetlen beruházás. 

Tudom, hogy Magyarországra rengeteg úszó szemét érkezik a folyókon, és ezeknek csak a fele származik Ukrajnából, a másik fele Romániából jön. De nem ezeken a folyókon. Nem a Berettyón és nem az Éren.

Kérem, ne járuljon hozzá az itteni vízügyi hatóság legitimálásához, ne sztárolják őket, ne hordozzák ezt a társaságot körbe-körbe a Duna mentén mint követendő példát! Kérem, ne járuljon hozzá ezáltal ahhoz, hogy a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság a rossz módszereivel tovább súlyosbíthassa az aszályt! 

Ne támogassa azt, hogy tovább szennyezzék a folyóinkat, 

mérgezzék a környezetünket, hogy végképp tönkretegyék a jövőnket és a következő generációk lehetőségét arra, hogy egészséges környezetben éljenek! Kérem, hogy mint vezető partner, ne járuljon hozzá ahhoz, hogy egy újabb felesleges beruházás szülessen, aminek semmi egyéb célja nincs, mint az egyéni haszonszerzés. 

Ebben a térségben nem az úszó szemét, nem a pillepalackok jelentik a problémát, hanem az aszály és a szennyezés. Ezért nem szemétfelfogó gátra van szükség, hanem mederküszöbökre és a szennyező cég(ek) megállítására! Kényszerítse, kérem, arra a romániai kollégáit, hogy értelmesen és hasznosan költsék el a pénzt! 

Nem szeretnék a pályázat kiírójához fordulni, mert nem akarom veszélyeztetni az egész projektet, mert remélem, hogy máshol – pl. Magyarországon, a Szigetközben – hasznosan költik el a támogatást.

Az itteni vízügyi hatóság fordítva ül a lovon: a vizet problémának tekinti, ezért tavasszal elvezeti az árral érkező mennyiséget, a szárazságra pedig csak vonogatja a vállát, az nem az ő problémája. Miután a víztől megszabadultak, azt keresik, hogy milyen beruházásokból tudnak pénzt csinálni. Nem ismernek mást, mint a betont.

Nemrég az Érre böhöm nagy gátat építettek az úszószemét felfogására több mint 100 ezer euróból. Abszolút feleslegesen, mert az Éren nem úsznak pillepalackok.

Ettől az építménytől pár kilométerre azonban Székelyhíd, egy tízezres (!) város szennyvizét engedik a folyóba mindenféle tisztítás nélkül. Pár napja találtam meg a befolyót ‒ fizikai rosszullét környékezett, amikor láttam a hatalmas mennyiségű, bűzölgő szennyet beömleni ebbe a kicsi, érzékeny folyócskába.

A gát után pedig, kb. 300 méterrel lejjebb újabb szennyvízbefolyó mérgezi az Ér vizét: a 6 és fél ezres Bihardiószeg összes mocska. Ettől a ponttól 9 kilométerre szeli át az Ér az országhatárt, nem hiszem, hogy Magyarország területén nem mérhető ez az elképesztő mértékű szennyezés.

Magyarország új kormányának jelenleg a vízügyi egyezményeken túlmenően is van mozgástere megállítani a vízszennyezést ebben a kistérségben. 

A pusztításért ugyanis javarészt az RMDSZ felelős. 

A regionális vízszolgáltató céget, amely tönkreteszi a folyókat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség polgármesterei alapították és irányítják. És RMDSZ-es káderek vigyáznak arra, hogy ne üssék meg a bokájukat: a vízügyi hatóságnál például, de kormányszinten is be vannak biztosítva. 

Aki korábban környezetvédelmi miniszterként falazott nekik, most helyettes miniszterelnökként vigyáz a párttársak bizniszére. Ami annyiból áll, hogy kifizettetik a szennyvízkezelési díjat a lakossággal, majd a mocskot a folyóba öntik, vagy épp a megsarcolt települések határában engedik a szabadba.

Arról az RMDSZ-ről beszélek, amely eddig a Fidesz hűséges csatlósa volt, most pedig ezerrel próbálja elnyerni a Tisza Párt és az új magyar kormány jóindulatát.

Üdvözlettel,
Babos Krisztina

UI. Szívesen elkalauzolom, ha látni kívánja, mi a helyzet itt nálunk, terepen. Önt vagy bárkit, aki érdeklődik és segítene a természetpusztítás megállításában.

A nyitóképen a tízezer lakosú Székelyhíd szennyvizét az Ér folyóba engedő zsilip. Fotó: Babos Krisztina

The post Ne hagyja, hogy Szennyvízországgá tegyék Magyarországot! appeared first on Átlátszó Erdély.

Miközben a sepsiszentgyörgyi Osonó diáktársulatban és a sepsiszentgyörgyi drámaoktatásban történt abúzusokat tártam föl, számos olyan erdélyi magyar színházi szakemberrel találkoztam, akik természetesnek veszik, hogy a struktúrák hierarchikusak. Valójában alig van hely, ahol nem. 

De az a meglepő, hogy sokszor még olyanok is azt gondolják, hogy az erőszak alkalmazásának valamilyen formája belefér a színházi nevelésbe és a színházi alkotásba, akik nem erősen abuzív hírnévvel rendelkező intézményekből érkeznek. Sokan gondolják, hogy ha a rendező leüvölti egy színész fejét, az elfogadható.

Előfordult, hogy felemlegették, hogy ugyan bizonyos, nagynevű román rendezővel igen nehéz volt a társulat sorsa, mert szokása, hogy néha hozzávág egy-egy díszletelemet az emberekhez, de az így elért eredmény felülírja a hozzá vezető szenvedést.

Nemcsak a színházi közeg sajátossága ez. Gondoljunk csak arra, hogy sokan még mindig azt hiszik, a sportteljesítmények elérésében is indokolt az erőszak a gyerekekkel szemben.

Nevelés vagy idomítás?

Én azonban, mint egy olyan személy, aki eleve a hierarchikus működésben sem hisz, pusztán az egyenlősítésben, azt gondolom, az erőszak nem valid eszköz, hanem hiba vagy bűn – és semmilyen előadás nem érhet annyit, hogy gyerekek sérüljenek miatta. 

Jó, nekem ezt nem kell elhinni, saját radikális erőszakmentességemet még sokszor a barátaim is gyanakodva figyelik. Lentebb még több szerzőt hozok, akik maguk is szakmai szempontok alapján alá tudják támasztani, hogy létezik egy kölcsönös dialóguson és kooperáción alapuló alkotási lehetőség. 

Én meg csak azt próbálom mondani, mi lenne, ha az erőszaknak semmilyen formáját nem fogadnánk el, sem magánéletben, sem szakmaiban? És Jean-Jacques Rousseau-tól a kortárs baloldali pedagógiai gondolkodókig senki sem kérdőjelezi meg, hogy a nevelés addig nevelés, amíg nincs benne erőszak. Különben idomítás. 

Mégis, sok drámatanár és színházi vezető ma is azt vallja: néha kell a nyomás, a megalázás, a fájdalom – különben nincs igazi áttörés a színpadon.

A modern színházpedagógia, a pszichológia és a gyermekvédelem egyhangúan állítják: az ilyen kijelentések azonban nemcsak veszélyesek, hanem alapjaiban tévesek. A kreativitás nem az abúzusból, hanem a biztonságból nő ki. A rendező nem terapeuta, nem edző, nem atyaisten. A jó előadás nem attól lesz jó, hogy a színész zokog a színpadon, hanem attól, hogy hitelesen és biztonságosan tudja átélni a szerepet.

Eszközt kapjanak az elnyomás ellen

Miközben a cikket írtam, mélyebben megismerkedtem Paulo Freirének Az elnyomottak pedagógiája című könyvével, amely egy olyan modellt szeretne megvalósítani az oktatásban, amely megszünteti a hierarchiát tanár és diák között, és dialóguson alapuló, partneri viszonyt javasol. A kritikai pedagógiában tehát nincs hierarchia, nem az történik, hogy a tudással felkent vezető alászáll és jól kiokosít mindenkit, hanem alapvetően közösen határozza meg velük a célokat, a folyamat módja demokratikusan alakul ki, illetve a tanulás vagy alkotás célja a szereplők helyzetére való rávilágítás, és hogy

Ebben a folyamatban nem passzív aktorok képződnek, hanem szabad emberek, akik felismerik az elnyomás formáit, és nem reprodukálják azokat. 

Rám hihetetlen felszabadító hatással volt a könyv. Nagyon örültem, mikor kiderült, hogy a szintén brazil Augusto Boal ebből inspirálódva megírta Az elnyomottak színházát. Ez utóbbi kötet alapgondolata, feltevése, hogy milyen jó lenne, ha a színház sem folyamatában, sem eredményében nem reprodukálná a társadalmi elnyomásformákat. Akárcsak Freirénél, az oktató vagy a rendező partner, soha nem lehet maga sem elnyomó. 

Vagy említhetjük az afroamerikai bell hooks (írói álnév szándékosan kisbetűvel – szerk. megj.) feminista, kultúrakritikus munkásságát, aki szerint a tanulásnak felszabadító, örömteli, biztonságos térben kell történnie. Erősen kritizálja azokat az autoriter oktatási modelleket, amelyek megfélemlítésre, megszégyenítésre építenek, beleértve a művészetpedagógiát is.

Számolatlanul lehetne sorolni mind a színházpedagógiai, mind a pszichológiai szakirodalmat, amelynek szerzői aláhúzzák, hogy

megtöri a tanulók önbizalmát, torzítja a magánéleti és színházi kapcsolódásaikat, és sokakat végleg elriaszt az előadóművészettől. 

A cikk megírása során több személlyel beszéltem, akik éppen az abuzív pedagógiai módszerek miatt döntöttek úgy, hogy mégsem szeretnének színésszé válni.

Ha a résztvevők félnek, akkor nem szerepben vannak

A valóban jó színházban nem félni kell – hanem alkotni. A színház lényege a közös alkotás, amely akkor működik igazán, ha a résztvevők biztonságban érzik magukat – pszichésen, testileg és érzelmileg. A bizalom, játékosság és kreatív kockázatvállalás csak biztonságos térben tud kibontakozni. Ha a résztvevők félnek, akkor nem a szerepben, hanem a túlélésben vannak. 

Egy bántalmazó rendezés vagy pedagógia nem „drámai mélységet” ad az előadásnak, hanem valós pszichés sérülést okoz a szereplőknek. A traumatikus élmények feldolgozása hosszú éveket vehet igénybe, és sok fiatal örökre elfordul a színháztól emiatt. A jó színházban a katarzist nem a valós szenvedés váltja ki, hanem annak művészi megformálása. 

Kiskorúakkal szemben különösen tilos határt átlépni. 

Ha mindez nem lenne elég meggyőző, a gyermekvédelem jogi és etikai normái világosan kimondják: minden, ami félelemből, megalázásból, kényszerből történik, abúzusnak számít, függetlenül a szándéktól. A kiskorúak nem rendelkeznek még azzal az autonómiával, hogy biztonságosan nemet tudjanak mondani, vagy felismerjék, hogy ami történik, az nincs rendben.

Másrészt a rendező hatalma nem egyenlő a teljes kontrollal – legyen szó felnőtt- vagy gyerekszínházról. A rendező nem istenség, hanem alkotótárs kellene legyen. A hatalommal való visszaélés nem „radikális módszer”, hanem rossz pedagógia. A modern pedagógiai irányzatok (mint például a drámaterápia, a respektív pedagógia vagy Paulo Freire elvei) egyértelműen az egyenrangúságra és együttműködésre építenek – és ezek bizonyítottan sikeresebbek hosszú távon.

Így tehát akkor sem jogos az erőszak, és különösen nem kiskorúakkal szemben, ha az előadás külső szemmel nézve végül valóban „jó lett”. 

A siker nem igazolja az eszközöket,

ha azok etikai és emberi értelemben vállalhatatlanok. Hány előadásra emlékeznek a nézők 10 év múlva? A megnézettek töredékére. És hány ember hordozza tovább az abúzus lenyomatát egész életében? Mindenki, aki kapott belőle. 

Másrészt bőven léteznek példák biztonságos és zseniális munkára. Számos nemzetközi rendező és pedagógus dolgozik tudatosan erőszakmentes eszközökkel, és hoz létre magas színvonalú művészetet.

Nagyon sokat agyaltam azon is, hogy

miféle védőhálót lehetne felhúzni színházak köré,

hogy minél jobban védve legyenek benne a színészek. Olyan jó gyakorlatokat szedtem össze, amelyek itt-ott már működnek, íme:

1. Először is nem ártana évi kötelező gyermekvédelmi és etikai képzés a drámatanároknak. 

Nagy-Britanniában a Council for Dance, Drama and Musical Theatre (CDMT) nevű szervezet minősítésén keresztül a drámapedagógusok számára biztosított továbbképzés rendszeres. Ez a testület évente felülvizsgálja az akkreditált iskolák és tanárok programjait, beleértve az etikai és biztonsági protokollokat is. Nálunk pedagógusok, drámatanárok, rendezők rendszeresen vesznek részt színészi vagy rendezői továbbképzéseken, de a gyermekvédelmi alapismeretek sokszor hiányoznak. Évente egy rövid, de gyakorlatias tréning segítene tisztázni: mi számít határátlépésnek. Mikor válik egy „erőteljes rendezői instrukció” bántalmazássá? Hol húzódnak a testi-lelki integritás határai egy próbafolyamatban?

2. Másrészt segítene a független bizalmi személy vagy gyermekvédelmi referens bevezetése. 

Minden iskolában vagy színházi képzésben dolgozó intézményben szükség volna egy kijelölt, független szakemberre, akihez a tanulók (vagy szülők) bizalmasan fordulhatnak. Ennek a személynek a szerepe nem ítélkezés, hanem meghallgatás, tanácsadás, és szükség esetén a továbblépés segítése lenne – mindezt gyermekbarát módon. Például szintén az Egyesült Királyságban minden iskola és oktatási intézmény köteles kinevezni egy ilyen személyt (designated safeguard person), aki a gyermekvédelmet irányítja, az ő feladata a tanárok képzésének irányítása is, illetve a felmerülő esetek nyomon követése.

3. Harmadrészt segítene egy átlátható panaszkezelési rendszer. 

A legtöbb fiatal ma sem tudja, hová fordulhat, ha zaklatás, megalázás, határátlépés történik vele. Pedig a „csendes elszenvedés” helyett egy jól felépített, intézményi szinten ismert és kommunikált panaszkezelési rendszer megakadályozhatná, hogy a visszaélések elhúzódjanak. Fontos lenne: világos eljárásrend, névtelen bejelentés lehetősége, és a megtorlás mentesség garantálása.

4. Jó lenne továbbá, ha rendszeres reflexiós alkalmakat foganatosítanának a próbák során. 

A próbafolyamat nem csupán a darab építéséről kell, hogy szóljon – hanem a résztvevők állapotáról is. A színházi nevelés során a heti vagy kétheti rendszerességgel beiktatott csoportos beszélgetések, amelyeken szó esik arról, ki hogyan érzi magát, mik voltak megterhelő helyzetek, segítenének megelőzni a csendes szenvedést. Ezek nem „lelkizős körök”, hanem a művészi folyamat részei.

5. Segítene az is, ha szülői hozzájárulásra és választási lehetőségre lenne szükség az érzékeny témáknál.

Ha egy előadás vagy gyakorlat nehéz témát érint – például halál, trauma, szexuális bántalmazás –, akkor szükséges lenne írásos szülői és tanulói beleegyezést kérni, és alternatív részvételi lehetőségeket biztosítani. A diákoknak joguk van nemet mondani bizonyos jelenetekre anélkül, hogy ezzel a próbafolyamatból kiszorulnának.

6. Segíteni kellene a csoportdemokráciát is. Közösen megalkotott játékszabályok: hogyan érünk egymáshoz, hogyan beszélünk. 

Egy egyszerű, de hatékony lépés, ha a próbafolyamat elején a csoport közösen fekteti le az együttműködés szabályait: mikor lehet testi kontaktust alkalmazni, hogyan jelezzük, ha valami kényelmetlen, mikor és hogyan lehet megállítani egy jelenetet. Ez növeli a felelősségérzetet és az autonómiát is.

8. Végül, rendkívül fontos lenne egy éves etikai audit és visszajelző rendszer megléte is.

Az oktatási és színházi intézmények számára fontos lenne egy független, anonim visszajelzési lehetőség az év végén, amelyben a tanulók értékelhetik az együttműködést, jelezhetik, ha valahol probléma adódott. Ezeket az adatokat aggregált formában az intézmények is felhasználhatnák saját működésük javítására.

Amennyiben megosztanád véleményed a nyilvánossággal színházi abúzusok témakörben, szeretettel várjuk az írásodat a szerkesztőség e-mail címére: erdely@atlatszo.ro

The post A valóban jó színházban nem félni kell – hanem alkotni appeared first on Átlátszó Erdély.

De azóta megjelent olyan cikk is, amely, legalábbis címben (dehát tekintve, hogy az olvasók egy tetemes része csupán címeket olvas, elég baj ez így is), azt üzeni, hogy nem kell félnünk az „alternatívától”. Alapjáraton Kustán Magyari megállapításaival egyet lehet érteni: ha Simion nyer, Románia valóban megérkezik abba az Európába, ahol számos társadalmi kérdésben már most a szélsőjobb határozza meg a diskurzust vagy a közpolitikákat. 

Ezt Romániában mindeddig megúsztuk, hiszen ez volt az az ország, amelyben megkérdőjelezhetetlen volt a globális, északi típusú liberális demokráciákhoz való tartozás konszenzusa. Másrészt, a NATO keleti bástyájaként, kevesen tudták elképzelni, hogy orosz proxy pártoknak valós esélye lehet hatalomközelbe kerülni; mindeddig az Egyesült Államok a maga soft power eszközeivel gondoskodott is, hogy ez ne történhessen meg, hiszen Oroszországgal szemben pozicionálta magát. Mióta Trump az elnök, bármi megtörténhet.

Jöjjön a katasztrófa, hogy utána építkezhessünk?

Az a problémám nekem is, hogy nem tudom, ameddig ki nem próbálódik a szélsőjobb, hogyan leszünk túl ezen a borzasztó folyamaton, amely egyre inkább a társadalmi árkok elmélyüléséhez, a gyűlölet és a harag növekedéséhez, a neoliberális építmény legalján levők végső bebetonozásához, a középen lévők lecsúszásához vezet.

Ha a választási térképet nézzük, azt figyelhetjük meg, hogy minél szegényebb települést vizslatunk, annál nagyobb lesz az AUR-szavazók aránya. A másik szempont az iskolázottság, csakhogy ez ugyanúgy vagyoni kérdés: az iskolázottabbak általában többet keresnek, és másként szavaznak. 

Egyáltalán nem látom, hogy ennek a neoliberális gazdaságpolitika következtében örvénylő feszültségnek hogyan lesz vége, ha nem úgy, hogy előbb-utóbb meg kell tapasztalnunk a szélsőjobb hatalomátvételt. És nem kívánom, egyáltalán nem, és a Kustán-cikk által sugallt cím ellenében én igenis félek attól, hogy kiken fog csattanni a régóta fortyogó, és eleddig elfojtott harag.

De attól is szorongok, hogy ha jövő vasárnap sikerül valahogy mégiscsak (ideiglenesen) megfékezni a román szélsőjobbot, akkor lenne-e valós szembenézés a képviselőink (gondoljunk itt magyar, román mainstream politikusokra) részéről. 

A felelősségvállalással az RMDSZ amúgy is hadilábon áll: 

Kelemen Hunor gyorsan ki is jelentette a választás másnapján, hogy botorság lenne most felelősöket keresni, hát most más dolgunk van. Egyrészt persze igaza van, sokkal fontosabb lenne megállítani Simiont, mint egymásra ujjal mutogatni. Másrészt minden pártban volt valamiféle felelősségvállalás, csak éppen az RMDSZ–ben nem, holott állítólag magának Kelemennek a fejéből pattant ki a zseniális ötlet: a levitézlett, semmiben nem hívő, és ebből fakadóan messzemenően hiteltelen karrierpolitikus, Crin Antonescu jelölése. 

Harmadrészt egy másik RMDSZ-közelinek mondható figurának is van némi szerepe abban, hogy a kormánykoalíciónak a második helyet sem sikerült megcsípni: mégiscsak Porcsalmi Bálint zsenije lengte be a koalíciós internetet. Gondolom, ő meg jól felmarkolja a pénzt, és stand by-ban várja, mikor lesz szüksége rá megint valamelyik NER-lovagnak. 

Szóval oké, nem most, de VALAMIKOR beszéljünk erről. Mint ahogy ne most, de VALAMIKOR beszéljünk arról, hogy a politikai pártok mindig a befektetők vagy a vállalkozók érdekében politizálnak, és hogy eltávolodtak a saját választóik érdekeitől. VALAMIKOR beszéljünk arról, hogy a vékony középosztály nem érezheti biztonságban magát jelenleg ebben az országban, mert nincs védőháló. VALAMIKOR beszéljünk arról, hogy az adónkért szinte semmit nem kapunk cserébe. 

Remek időszak lenne mégiscsak arra az RMDSZ-nek, hogy szembenézzen azzal a ténnyel, hogy hiba volt a kritikus hangokat elhallgattatni, kigúnyolni, azok hallatóit marginalizálni. Hiszen évek óta léteznek olyan független hangok, akik a baloldali közgondolkodás hiányát próbálják számon kérni a párton (tudom, ők azt mondják magukról, nem párt). 

A magyar szuverenista jó, a román szuverenista rossz

Az RMDSZ-nek remek alkalom lenne most elszakadni a Fidesztől is, különben ebbe a skizofrén állapotba bele fog előbb-utóbb szakadni. Lám, egy-egy Orbán-influenszer már el is kezdte pedzegetni, hogy nem is lenne rossz, ha a szomszéd ország elnöke egy szuverenista államfő lenne. Gulyás Gergely meg kijelentette, hogy hát semmi dolga nincs a magyar kormánynak a romániai választásokkal. Ha én lennék az RMDSZ vezetőségéből valaki, eléggé elárulva érezném magam, hogy miközben kétségbeesetten próbálom rávenni a szavazókat, hogy menjenek és szavazzanak a soft- vagy posztfasiszta ellen, jönne Budapestről az üzenet, hogy hát nekünk tök mindegy, ki lesz Románia elnöke. 

Az RMDSZ persze magának is köszönheti ezt az egész helyzetet: az nem lehet, hogy egyik széljobb a barátunk, a másik az ellenségünk. Az nem lehet, hogy hallgatunk akkor, amikor embercsoportokat dehumanizálnak a szövetségeseink, majd amikor mi kerülünk a dehumanizáló politikai erők célkeresztjébe, akkor meg mindenki szaladjon, és mentsen meg minket meg magát. 

Nem tudom, mennyire gondolják, hogy ezt a kétkulacsosságot lehet még viselni, főleg amikor elég világos jelei vannak, hogy a magyarországi szövetségeseiket jó eséllyel egy év múlva elkergetik. Persze azt látom, egyéni szinten sem nagyon működik a felelősségvállalás, hosszú út lesz, míg közösségileg fog. 

De mit lehessen csinálni, és mit nem, amikor közel a katasztrófa?

Erre Kulcsár Árpád a szombat reggeli mEmber hírlevélben válaszol. A hírlevélre itt tudtok feliratkozni:

The post Mit tehetünk egy lépésre a reménytelenség katasztrófájától? appeared first on Átlátszó Erdély.

Már ahol nem várják az esőt. Mert elszórtan arra is lenne igény, különösen a veteményeskertekben. De most nem a veteményeskertekről akarok beszélni, sem az időjárásról, mert azt nem tudjuk befolyásolni. Vagy nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk. 

Húsz évvel ezelőttről indítanék. Benő Attila nyelvészprofesszor gondolata egyik előadásán szemléletformáló hatással volt rám: azt fejtegette, a nyelvek és kultúrák között nem állíthatunk fel hierarchiát.

Addig nyilván úgy tudtuk sokan, hogy a magyar a leg-leg-leg nyelv. És csodálkozva hallgattuk egy magyar nyelvésztől, hogy nem így gondolja. Minden nyelv a kommunikációt szolgálja, a felhasználói és a körülöttük lévő valóság kapcsolatát fejezi ki. Minden nyelv másként értelmezi a valóságot – folytatta a tanár.

Azóta – kiterjesztve a gondolatot – bárhová utazom, ezt figyelem. Hogy az ember és a táj hogy kapcsolódik össze. Mi az a mód, ahogyan elhelyezkedik benne, mit árul el az emberről a környezete, hogyan hatnak egymásra, és mi, különböző népek, mit tanulhatunk egymástól. 

Klímaváltozás szorongás nélkül?

Abban a szerencsében volt részem, hogy elutazhattam március végén Lisszabonba. Egy újságíróknak tartott képzésen vettem részt a Display Europe szervezésében arról, hogyan lehet a klímaválságot újságírói eszközökkel megközelíteni, és hogy lehet arról úgy tudósítani, hogy az emberekben ne csak szorongást keltsünk, hanem azt érezzék, hogy 1. tehetnek a klímaválság ellen, 2. alkalmazkodhatnak hozzá.

Nemcsak tanultam, hanem egy napot el is tölthettem még a portugál fővárosban. Valamiért nem jött, hogy a legfőbb turistahelyeken zsúfolódjak. A turistalátványosságok közül, amit lehetett, kívülről megcsodáltam, és azután az utcán figyeltem az embereket meg a környezetet.

Futás közben találtam rá egy csodás parkra, és abban egy minierdőre, illetve João erdőőrre, aki elmagyarázta, hogy miről szól a városi erdő projektjük. Egyből a szívembe zártam a dolgot. Mert közösséget formálnak úgy, hogy nem pénzért, hanem szeretetből és tettvágyból cselekszenek, és mert tesznek azért, hogy minél több városi ember részesülhessen a természet jótékony hatásaiból, a városi gyerekek is megismerjék és megszeressék azt, ami az életet adja. Erdélyben is vannak ilyen emberek, bár kevesebben, és már kissé reménytelenebbül. 

Nem is túl nagy, nem is túl gazdag

Ami a technológiát illeti: Portugália egy nem is nagy, nem is túl gazdag ország, de náluk található Európa egyik leghosszabb függőhídja. Ami nemcsak hasznos, hanem szép is: nagyon hasonlít a San Francisco-i Golden Gate-re, Április 25-e híd a rendes neve. A demokratikus államrendre való áttérés forradalmi napjáról nevezték el.

Ráadásul a hídlábakat turisztikai, illetve szórakoztató célra is használják: 3 euróért fel lehet mászni az autókkal egy magasságba, megcsodálva a szerkezetét, elolvasni az építéséről szóló technikai és ipar-, valamint művelődéstörténeti információkat. Tesztelni a tériszonyunkat. Illetve a híd egyik pillérénél falmászhatunk, ehetünk, ihatunk.

A másik dolog, amit Lisszabonból a szívembe zártam – az ételeiken és a kedves, közvetlen embereken túl – az a metróállomások, meg úgy általában a falak szépsége. Túl a közismert dekoratív csempéken, a metróállomások – és az ipari épületek falai – művészeti kiállító terek és alkotások is egyben. Az Olaias egyike Európa legszebb metróállomásainak. Ahol nem csak várakozol, hanem inspirációt is lelhetsz az élethez. 

Még sok izgalom van Lisszabonban – néhol lépcső, mozgólépcső vezet át egyik utcából a másikba –, újságírás szempontjából például a járványidőszakban létrejött Mensagem de Lisboa helyi újságot említeném, akiktől példát vehetnénk, és ami rajtam múlik, fogunk is, de a kollégák is nagyon kedvelik, Sipi és Tünde tavaly jártak náluk.

Ha tehetitek, utazzatok Lisszabonba: egyetek, igyatok finomakat, élvezzétek a balkánihoz hasonló vendégszeretetet, és hozzatok haza inspirációt és tanulságos élményeket. 

Az olasz meló

Alig jöttem haza, Sipi jelezte, hogy továbbjutottunk egy pályázat következő szakaszán, és mivel nekem még nincs saját projektem, rám gondolt, hogy ezen a területen tevékenykedjek. Ráadásul a témakör kapcsolódik az előző képzéshez: klíma és megoldásfókuszú, konstruktív újságírás. Úgyhogy szombaton hazaértem, és hétfőn-kedden már kerestem a repülőjegyet és szállást a következő hétre Perugiába.

Olaszország és a perugiai nemzetközi újságírófesztivál is régi álom volt, úgyhogy elkéredzkedtem a családtól, és egy hét múlva ismét útra keltem. Milánóban futkostam a 20 kg-s táskával 20 km-t, majd este vonatra szálltam. Ezt a sok sztorit azért is írom le, hogy beszélhessünk kicsit erről a vonatról.

Arról, hogy nem mindegy, milyen vonatra szállunk fel.

Társadalmilag. Úgy döntöttem, megér nekem pluszba 20 eurót, ha esetleg a vendéglátók nem fizetik ki, hogy egy órával több időt tölthessek Milánóban, és egy órával hamarabb érkezzem este Perugiába.

Így a Frecciarossa szupergyors vonattal alkalmanként 300 km/órával szeltük át Olaszországot, 18.48-kor Milánóban felszálltam és 22:30-kor Perugiában leszálltam. Szűk 4 óra alatt utaztam közel 500 kilométert (összehasonlításképp Udvarhely-Kolozsvár 208 kilométeren kb. 7 órába telik), a Bologna és Firenze közötti 78,5 kilométerből 73,8 at az Appenninek alatt, alagútban. Nem olcsó, sőt elég drága mulatság, ha utolsó percben veszel rá jegyet, de környezetbarátabb, mint repülni, és gyorsabb is. Ráadásul, ami Románia és a Kárpátokon átívelő DN1, illetve A3 autópálya szempontjából a legfontosabb: lehetséges.

Pénzt, energiát kell rászánni, és lehetséges, hogy gyorsan, környezetbarátabb és civilizáltabb módon utazzunk. Mert az emberek még a személyvonaton is ügyelnek például a mosdók tisztaságára. Ez a fele a dolgoknak rajtunk múlik, nem csak az államon. Megkérdeztem a ChatGPT-t, elvileg Romániában is lehetséges lenne, hogy ilyen vonathálózat épüljön, bár költséges. Megtudtam tőle, hogy vannak jó kezdeményezések Romániában is, például Bukarest és Konstanca között. Hátha folytatják őket.

Visszafelé váltani kellett Firenzében: mivel a vonat a reneszánsz központban áll meg, egy óra alatt körülszaladhattam a firenzei dómot. Ami bámulatos. Az a gondosság, ahogyan évszázadokkal ezelőtt milliméterre pontosan megtervezték egy ilyen épületnek nemcsak a biztonságosságát és a tartósságát, hanem a dekoratív elemeit is. Hogy áldoztak pénzt, energiát arra, amit fontosnak találtak, és nem csak sopánkodtak, hogy ezt így nem lehet, azt úgy nem lehet, és ki a hibás érte, hanem dolgoztak. Miközben kismillió szoborábrázolást tartalmaz, minden apró minta ott ér körbe, ahol elkezdődött, állapítja meg futtában a laikus szem. 

Elgondolkodtató ez a technológiai fejlődésnek a mai szintjén – egy mesterséges intelligencia-robot a leghűségesebb útitársam –, amikor Romániában vadonatúj hidak és alig 100 éves iskolai bentlakások omlanak le.

A sopánkodás luxusának vége

Valahol itt kapcsolódik be a történetbe három, viszonylag új fogalom a kelet-közép-európai újságírásban. Az egyik a Solutions Journalism, vagyis a megoldásfókuszú újságírás, a másik a közösségi újságírás, a harmadik a konstruktív újságírás.

Mindhárom egy-egy halovány, de a közösség szempontjából szívet-lelket melengető reménysugarat jelenthet az utóbbi időszakban agyonszorongatott média és a minőségi, előremutató tájékoztatásra szomjazó közösség számára.

Az egyre világosabb, hogy a hatalom soha nem látott mértékben próbálja elhallgattatni a szabad hangokat, hangzott el hétvégén a Transtelex születésnapi, független sajtóról szóló beszélgetésén. A mézesmadzagot Amerikában is leváltotta a korbács. Bármerre nézünk, korlátokat látunk. Magunkban is. Elsősorban a saját korlátainkat kellene felszabadítanunk. És valamerre el kell mozdulnunk. 

Leginkább felétek, kedves olvasók. Vége a luxusnak, hogy kvázi ingyen tartalmakat állítsunk elő számotokra. Nem igaz, hogy minden lehetőség bezárult, de a fennálló lehetőségek sajnos egyre inkább eltávolítanak attól, ami a dolgunk: az újságírástól. 

Minden más tevékenység: reklám, biznisz, adománykampány-szervezés attól veszi el az energiát, amire a legnagyobb szükségünk van erdélyi magyar társadalomként: az újságírástól. A nyilvánosság megteremtésétől és működtetésétől. A hatalom ellenőrzésétől. Az előremutató gazdasági-társadalmi jelenségek, mozgalmak bemutatásától. Ezért kell most minél inkább rátok találnunk, és veletek mozdulnunk.

A hétvégén választások lesznek.

A héten elég sokat olvasgattam a jelöltekről, azok céljairól. Kiss Anna a Miközöd Youtube-csatornán összefoglalta, hogy milyen esélyeink vannak, majd az uh.ro-n írásban is megjelentek ezek az összefoglalók. Ezekből az derül ki számomra, hogy nincs olyan jelölt, aki konstruktív üzenetet fogalmazott volna meg a társadalom kiszolgáltatottabb rétegei számára. Románia gazdasága nem állt olyan rossz lábakon 2024 előtt, jobban teljesített az elvártnál.

Csakhogy ez a teljesítmény nem kiegyenlített, a GDP növekvő számai elrejtik a mezítlábas gyerekeket és azokat a betegeket, akiknek nem jut ellátás, mert nincs még személyazonosságuk sem, nemhogy egészségügyi biztosításuk, vagy, ha jut, hónapokig kell rá várniuk. Elrejti a fogyatékkal élőket és családjaikat, a kiszolgáltatott időseket. Azt próbálják elhitetni velünk, hogy bárkiből lehet középosztálybeli, aki elég szorgalmas, de ez nem így van. Ha így lenne, akkor sokkal több középosztálybeli lenne.

Ebben a helyzetben, akár a szélsőséges, szuverenista jelölt nyer – mint Árpi kollégám nemrégiben rámutatott: az egyetlen, aki a szegényeket egyáltalán észrevette, bár megoldásokkal ő sem jött  –,  akár valamelyik européer, különösen szükség lesz a sajtóra és a civil összefogásra. Hogy nyomást gyakoroljunk a valódi képviseletünkért, hogy számonkérjünk. Hogy a környezetünkre, közvetlen társadalmi életünkre odafigyeljünk.  És arra, hogy ami tőlünk telik,  sk megtegyük az életünk javításáért.   

Olaszország, bár nem mutatta annyira barátságos arcát, mint Portugália, elképesztően gyönyörű, az ételek finomak. Mégis, ami leginkább megfogott, és ami miatt nehéz volt hazajönni: a tömbházak látványa. Hogy milyen szépek, gondozottak. Nem ilyen foltos, leomlottak, mint itthon. És az erkélyek virágosak, főleg pozsgásokkal tele, mert a napsütésben a többi elégne. Hogy lehet tömbházban is szépen élni.

Úgyhogy nekem ez az ajánlatom erre a hétvégére: menjünk el választani, mert ezt megtehetjük. Tájékozódjunk előtte, mert megtehetjük. És utána takarítsuk ki az erkélyt, szelektáljuk ki a szekrényt, ültessünk virágot, zöldséget, kotlóstyúkot, minierdőt, építsünk fásszint, közösséget, hívjuk át a családtagjainkat, barátainkat, várjuk együtt a veteményre az esőt, és érezzük jól magunkat, mert megtehetjük. 

Amíg megtehetjük.

The post Amit ma megtehetsz magunkért appeared first on Átlátszó Erdély.

Bakó Kari már kilenc hete dolgozott a KIVÉGZŐOSZTAG Kft.-nél, amikor egy nap eszébe jutott, hogy szabadságot kellene kivennie. A disznóvágás miatt. 

A Kivégzőosztag Kft.-nél az volt a szabály, hogy minél többet teljesítesz, annál több szabadnap jár. Bakó Kari elfáradt már a különböző, fegyver általi halálnemek kiosztásában. Izomláza lett a haláltól. Az életek úgy pörögtek ki a keze alól, mint a kukoricaszemek a vályúba, amikor enni adott a malackájának, amit most épp le akart vágni. Bakó Kari nem gondolkozott a munkája értelmességén, csak tette azt, amit kértek tőle. Egyre többször sújtott le, hogy mihamarabb szabadnaphoz jusson, és mihamarabb elvághassák otthon a malacka torkát. 

Akkora túlórát vállalt be a szabadnapért cserébe, hogy nem volt ideje ellátni az állatait. Hogy ne kelljen a sírásukat rövid éjszakai pihenője alatt hallgatnia, szabadon engedte őket. Ám hideg, téli időszak volt, és a malackák visszatértek az ablak alá. 

– Elég a szabadságból, rabságot akarunk – sírták a malackák.

Bakó Kari felmérgelődött, amiért nem hagyják aludni, és agyoncsapta az összeset. Így már nem volt szüksége szabadnapra sem. Elfogytak kezei között az életek.

Alkotmányba foglalják a Bibliát

Az abszurditások világát éljük, amikor olyan korlátozó intézkedéseket vezetnek be, melyeknek nem látjuk az értelmét. Alkotmányba foglalják a Bibliát. De még véletlenül se a tízparancsolatot, hanem azt, hogy az ember vagy férfi vagy nő. Ebben a sorrendben. És az ezen felháborodók esetleg elfeledkeznek arról, hogy a többi módosítás mit tartalmaz. Az autokrácia, sőt immár teokrácia újabb szintre emelését, a lopás törvényesítését. Mivel lehet ezt megtromfolni? Azzal, hogy törvénybe foglaljuk, a férfi öltözzön férfiként, a nő pedig nőként? És vele együtt a gyilkolást?

Bár jólesik határon túli dolgokon felháborodni, – a más felháborodnivalója mindig zöldebb – ne menjünk ennyire messzire. 

Az erdélyi magyar kommentelők viszonylag nagy része felháborodással fogadta, hogy Călin Georgescut kizárni készültek az elnökválasztásról.

Az erdélyi értelmiség döbbenten figyelt.

Mi lesz most? A liberális demokrácia- és Nyugat-ellenesség el van vetve. Az erdélyi magyarok lassan egy évtizede arra vannak kondicionálva, hogy a Georgescu által terjesztett rendszerellenességgel kevert ideológiai zagyvaságot egyék, mint a cukrot. Mint éhes malackák a moslékot. 

És hát a mainstream pártok se tettek meg mindent, hogy ne legyen jogos a nép felháborodása. Eltaknyolták a tavalyi évet rendesen: sikerült megrendíteni a gazdaságot, és egy olyan politikai-társadalmi konstrukciót összegányolni a saját rövidtávú politikai érdekeik mentén haladva, amelyben a legjobb kilátás az, ha máma már nem romlik tovább.

A román értelmiség még vitázott, publikált, szervezkedett.

Az erdélyi magyar értelmiség elkezdett pszichológushoz járni.

Vagy legalábbis megfordult a fejében, hogy kellene. 

Az RMDSZ a közösségi oldalakon próbálta meggyőzni az erdélyi magyarokat arról, hogy Georgescu nem a helyes választás. Ismét az etnopolitikai kártyát húzta elő. A vitatott elnökjelölt magyarellenességére apellált. Az elején nem sok sikerrel, de ha sokat mondunk valamit, azt előbb-utóbb sokan elhiszik alapon lassan eltünedeztek a lázadó hangok, és a Georgescu kizárását támogatók, az RMDSZ-propagandát visszhangozók is bekerültek a kommentelők közé. Georgescu magyarellenes, utáljuk. Most következik a kommunikációs kampánynak az a része, és csütörtökön már el is kezdődött, amikor Székelyföldön a liliomot magyar kenyérre lehet kenni románul.

A propaganda működik. A közösségi oldalak demokratizálták a médiát, azaz bárkinek megjelenhet a véleménye, mindenki információközlővé vált. Ez az újságírók legnagyobb frusztrációja. Hogy mindenkinek egyenlő esélyei vannak. Annak is, aki ezt tanulta, és ez a munkája évek óta, és annak is, aki csak ráült a billentyűzetre, és bejegyzés lett belőle. 

A demokratikus értékek felfalták önmagukat,

és a demokrácia legkifinomultabb eszközei, amelyek elérték az információs szabadságban közel a teljes esélyegyenlőséget, a diktatúrák, a populizmus, a rendszerellenes megmozdulások eszközeivé váltak. A rendszerellenesség szitokszó lett azokban a körökben, amelyek egyébként a forradalmi változásokat szokták csíráztatni. A lázas ifjúságban. 

A szabadság és a lehetőségek hazája a diktatúra barátjává vált. 

Ebben a kifordított, abszurd világban az embereket pont azon az eszközön keresztül vezették az orruknál fogva, amely a teljes tájékozódási szabadságot biztosította számukra. És az emberek tapsoltak ennek. Az elnyomóval hirdették a független média felszámolásának fontosságát.

És az értelmiség még mindig nem jutott el addig, hogy tükörbe nézzen. 

Mert akkor talán felismerné, hogy tévedett,

hogy új utakat kell keresnie. Mert ezt az abszurd világot nem lehet a régi módszerek és a lineáris logika szerint megmagyarázni. Bár a tudomány szeret ok-okozati viszonyokat felvázolni, nem feltétlenül így működnek az emberi preferenciák. Próbáljunk csak egy négyzethálós füzetbe embert rajzolni úgy, hogy a körvonalakkal végig a négyzetháló vonalain haladunk. Nem érvényes az, hogy ha x-et választom és x szereti y-t, akkor vele együtt y-t is választom. 

Robi, a párom szokta mondani, hogy amikor egyetemistaként versenyeken vitázott, azzal tarolták le csapatával – Szabó Tünde munkatársammal – a mezőnyt, hogy ugyanazzal az érvrendszerrel tagadtak és állítottak. 

Jelenleg is hasonlók zajlanak a világban és sokszor a mindennapi életünkben is.

El tudják hitetni velünk,

hogy az agresszor valójában békét akar, de a fegyvertelen áldozat nem engedi. El tudják hitetni velünk, ugyanazokat az érveket felsorolva, éppúgy azt, hogy valami fontos és szükséges, mint azt is, hogy nem fontos, sőt adott ponton káros. 

Mert az ember az az abszurd, amorf élőlény, akit nem lehet négyzethálóra feszíteni. Az emberi lélek nem feltétlenül lineáris. Egyszerre érik különböző, akár ellentétes hatások. És végső soron a fő ösztönelv, hogy túléljünk. Vészhelyzetek jönnek-mennek, rendszerek jönnek-mennek, és mi valahogy túlélünk. 

Miközben alapvetően elfogadásra, biztonságra vágyunk. Ha pedig elég nagy a káosz, akkor könnyű az orrunknál fogva vezetni bennünket. Ehhez mindig jól jönnek a gonosztól megváltó messiások, az örömhír. Megerősítésre vágyunk. A vágyainktól és a félelmeinktől – nem annyira az éleslátó intellektusunktól – fogva befolyásolhatók vagyunk. 

Március 15-én fel fognak állni a dobogóra azok,

akik 35 évvel ezelőtt szabadságot ígértek nekünk. A hőseinkre hivatkozva újból ezt fogják tenni, csak épp teljesen más fogalmi (harc)mezőt rajzolnak neki, mint amit 1848-ban, illetve 1989-ben hirdettek. Mi pedig nem csodálkozunk azon, hogy a hatalom dicséri a hatalom ellen lázadókat. Tapsolni fogunk. Mert szeretünk összetartozni és felhőtlenül ünnepelni.

Szeretjük a rózsaszín filtereket, amelyeken keresztül eladják nekünk azt, hogy egy buborékban vagyunk, a külvilág gonosz, veszélyes, de mi megvédünk titeket. (Itt illik érezni némi nosztalgiát azoknak, akik tudják, mi az a kenyérjegy és látogatták páros vagy páratlan heteken a nagymamát). Az összetartozás és a felhőtlen ünneplés iránti vágyban el lehet hitetni velünk akár azt is, hogy az igazi szabadság a rabságban fogan.

És mi kívánni fogjuk a láncot. 

A közösségi médiafelületeken, ahol az információközlés lehetőségét megkaptuk, megkaptuk a vele járó érzelmi és szellemi leterheltséget is. A folyamatos egyéni döntéshozás leterheltségét. Míg korábban erre fizettünk embereket, hogy ellenőrizzék egy információ valóságtartalmát, összeválogassák és keretezzék, ami ránk tartozik, ma – ha akarjuk a posztolás jogát –, már nekünk kell elvégeznünk ezt a feladatot is. 

Ezen a szemüvegen keresztül a valóság kegyetlen, félelmetes, és magunknak, magunkban kell megtalálni benne a táplálékot, a védelmet, a biztonságot. Inkább az oda nem nézést, az elkerülést, a tagadást választjuk. A tevékeny, bátor, empatikus és okos kiállás helyett. És innentől kezdve nincs szükségünk szabadságra. Csak meleg ólra és egy vályúra. 

A következő szombat reggeli mEmber hírlevelünkre itt tudtok feliratkozni:

The post Kell a hóhérnak a szabadság appeared first on Átlátszó Erdély.

Tavaly ősz óta írjuk a mEmber hírlevelünket a feliratkozóinknak olyan témákról, amelyek általában nem kerülnek bele a cikkekbe. Szabó Tünde kollégám múlt héten leírta, miféle képtelenségre ragadtatta magát a Sapientia sajtóirodája, amikor meg akarta szabni, hogyan és milyen formában idézzük a válaszát. 

Nekem erről egy sokkal súlyosabb eset jutott eszembe, és ennek kapcsán az is, hogy Hargita megyében

mennyire kihagy a demokratikus gondolkodás. 

Körülbelül egy éve történt, amikor én még a Mércénél dolgoztam, de egy pályázatban már Tündével együtt dokumentáltuk a Böjte-otthonokban történt visszaéléseket. Akkor azt is vállaltuk, hogy megpróbáljuk feltérképezni a Böjte-birodalom gazdasági labirintusát, és ki is derítettük, hogy gyerek ugyan egyre kevesebb van az otthonokban, de épületeket annál jobban felhalmoz(nak) az alapítvány(ok). 

Így jutottunk oda, hogy megkérdezzük a Hargita megyei tanácsot, hogy egyenként mennyi pénzzel támogatta az alapítvány otthonait, iskolaházait. A honlapon talált táblázatok ugyanis egyáltalán nem tűntek teljesnek annak fényében, hogy Böjte Csaba mindig kevesellte az állami hozzájárulást az otthonok fenntartásához, a Hargita megyei elöljárókkal viszont szívesen mutatkozik.

Ami este válaszul jött az 544-es infotörvény alapján megírt kérvényemre, arra nem számítottam. Borboly Csaba, Hargita megye elsőszámú és leghírhedtebb influenszere, aki mellékesen a megye tanácselnöke is, a kislánya kórházi ágya mellől (ezt a tényt ő maga emelte ki) vett fel egy videót, amit elküldött nekem azzal, hogy akár nyilvánosságra is hozhatom: 

(Az évek óta roppant kameraérzékeny Borboly Csaba kislányának arcát mi homályosítottuk el a videóban. Mint a vágásnál is látszik, az elnök úr csak akkor állt be úgy, hogy ne látszodjon a kórházi szoba, amikor ott megjelent egy kórházi alkalmazott.)

A videóban arról értekezett, hogy az 544-es törvény „kiforgatása” miatt meg fognak utálni minket, újságírókat, mert annyira leterheljük az ott dolgozókat, hogy csak. Másrészt Borboly fenyegetésnek vette, hogy beadtam egy adatigénylést. Azt mondta, „lehet sorolni a törvényeket, az ügyvédeket, a közjegyzőket, de teljesen fölöslegesnek tartom, nem ijesztenek meg sem engem, sem a kollégáimat”. 

Szerinte sokkal többet érnénk el, ha egyszerűen feltennénk neki a kérdést, ő meg válaszolna. „Lehet hogy Caracalban érdemes használni az 544-es törvényt, de Hargita megyében ezzel nem mennek semmire. Olyan, mintha feljelentéssel mennének kenyeret vásárolni” – fejtegette.

Teljesen ledöbbentem, hogy egy magas pozícióban lévő politikus így kezeli az állampolgárok jogát a közérdekű adatokhoz. Az újságíró ugyanis nem véletlenül és nem kekeckedésből használja ezt a lehetőséget, hanem azért, mert ha egy intézmény mégis eltitkolna adatokat, akkor be tudja perelni. Ha meg szimplán fölteszem a kérdést, és az intézmény a válaszban terel, akkor nincs mit csinálnom. 

Másrészt Borboly arra hivatkozott, hogy „fent van minden az oldalon”. Próbáltam WhatsAppon érvelni, és magyarázni neki, hogy békével érkeztem, de semmi eredménye nem lett azon kívül, hogy az elnök úr meginvitált, egyszer ugorjak már be a tanácshoz, és beszélgessek el a kollégákkal, mekkora erőfeszítésbe kerül egy ilyen kérés teljesítése. Szerinte ugyanis 

ettől „hetekre leblokkolna a hivatal”. 

A történet vége az lett, hogy Borboly kommunikációsa küldött egyetlen nyomorult dokumentumot, amiből aztán nem derült ki semmi több annál a pár ezer lejnél, amit a tanács honlapján is megtaláltunk. Szoros volt a határidő, kihagytuk ezeket az aprónak bizonyult információkat a cikkből. Nekem lejárt a szerződésem a Mércénél, a nyarat biciklifutárként töltöttem. 

Pedig normál esetben tematizálni kellett volna a helyzetet, mert amennyiben egy újságíróval képes eljátszani ezt egy politikus, mi történik akkor, ha egy olyan állampolgár szeretne infókat szerezni, aki nincs tisztában a jogaival? 

Ördögjárás Előválasztások Csíkban

Az átláthatóság ugyanúgy része a demokráciának, mint a részvétel, a beleszólás joga. De a csíki demokráciának már nem, vagy egyre kevésbé. Szilágyi Botond filozófus nemrég alaposan érvelt amellett, miért kellene az RMDSZ-nek minden egyes voksolás előtt nyílt (azaz nemcsak párttagoknak elérhető) előválasztáson rekrutálni a politikusokat. 

Csíkszeredában ilyen szempontból el voltak kényeztetve a választók, hiszen több mandátum óta előre szavazhattak arról, kik kerüljenek fel az RMDSZ tanácsosi listájára. Sőt a polgármesterjelölt személyéről is dönthettek. 

Mondhatni, Szeredában ez volt az igazi választás. Egyrészt ott senki nem volt annyira béna gazda, mint Székelyudvarhelyen Bunta, hogy felfuttassa a poltikai ellenfeleket, másrészt az ellenzékben sem voltak kiemelkedő figurák. Vagyis akit végül az RMDSZ indított, az nyert. 

Ezt a remek hagyományt sikerült most semmibe vennie Korodi Attilának és csapatának, amikor nemrég a Városi Küldöttek Tanácsa úgy döntött, nem lesz állóurnás szavazás a jelöltekről. A jelöltek rangsorolását a VKT saját döntési körébe vonta. Egyébként Korodi maga is általános előválasztáson gyűrte le négy éve Ráduly Róbertet. 

A polgármester, aki politikai karrierje során számtalan alkalommal állt ki a részvételiség mellett, valószínűleg megijedt a városlakóktól, akiknek eddig lehetősége volt azokat az embereket beküldeni a tanácsba, akikben képesek hinni. Nem maradt visszhang nélkül a dolog, a hoppon maradt ex-alpolgármester, Szőke Domokos a sajtóban és a közösségi médiában háborgott. Végül petíció is indult, hogy mégis legyen előválasztás. Elmaradásának hivatalos indoka: „időszűke”.

Bezzeg Székelyudvarhelyen nincsenek időszűkében

Ott az RMDSZ azt mondta, jöhet bárki, akinek oda szól a lakcíme. Még csak RMDSZ-tagnak sem kell lennie ahhoz, hogy ő legyen a kiválasztott, aki véget vet Gálfi Árpád regnálásának. 

Gyönyörű gesztus, csakhogy a Szövetségnek a legszékelyebb városban annyira megtépázott a nimbusza, és olyan káderhiánnyal küszködött, hogy egyelőre úgy tűnik, inkább Szász Jenő hozhat váltóerőt, mint a tulipánosok. 

De lám, megy az RMDSZ-nek a demokrácia, amikor éppen nagy bajban van.

Az egész egyszerre HR- meg PR-fogás, aztán meglátjuk, hogy tudja-e pótolni a négy évnyi reális ellenzéki munkát az önkormányzatban. Azt, hogy a képviselő négy éven át fölfedi és bírálja a városházi visszásságokat, ezekről kellően tájékoztatja a lakosokat, majd bizalmat kér tőlük.

De térjünk vissza a megyére. Teljesen abszurd, hogy míg több székelyföldi városban bevett gyakorlat volt az előválasztás, az a polgári igény nem fogalmazódott meg, hogy ugyan bizony hadd szóljunk bele abba is, ki vezesse a megyét. És hogy nincs rendben, hogy erről

székelyföldi vagy kolozsvári füstös szobákban döntsenek.

(Holott tudjuk, hogy a hatalom úgy működik a képviseleti demokráciában, hogy csak alulról szerveződve lehet a szabadságon szélesíteni. A fent lévők a status quo fenntartásában érdekeltek, és nem fognak semmit adni.)

Most, hogy végre van politikai verseny Hargita megyében, és legalább hárman megmérkőznek a megyei tanács vezetéséért az RMDSZ-en belül, gondoltam, remek alkalom, hogy vitázzanak egyet az Átlátszó Airday podcastben. Ha az átlag székely Hargita megyében nem szólhat bele, hogy ki legyen az RMDSZ jelöltje a megye élére, azért mégsem lenne baj, ha megismerné a jelöltek terveit, meghallgathatná, ki mit gondol különböző kérdésekről.

Nagyot néztem, amikor Borboly Csaba közölte, hogy ő nem fog vitázni. Hát jó, gondoltam, még mindig vannak ketten, rendezek egy jó kis Bíró Barna Botond vs Barti Tihamér meccset, ahol majd jól elmondhatják, lám-lám, az elnök úr naponta többször videózik, de fél kiállni a kihívói elé. 

Ismét meglepődtem, amikor Bíró közölte, hogy ő tartja magát ahhoz, amit kijelentett: nem fogja kritizálni az elnököt. Egyszerűen nem értettem: amennyiben nem elégedett, akkor miért ne krizitálhatná, de hajthatatlan maradt. 

Tekintsünk el attól, hogy mennyire antidemokratikus elbújni a vita elől, és nézzük meg, hogyan is dől el, hogy ki lesz a megyei tanács elnöke. Nem elméletben, mert elméletben nyerhet más is majd az önkormányzati választásokon, mint az RMDSZ. Szigorúan elméletben.

Hargita megyében három RMDSZ-es alapszervezet működik: a csíki, az udvarhelyszéki és a gyergyói. Amikor még volt betyárbecsület a világon, akkor a három alapszervezet megegyezett, hogy rotációs alapon négyévente váltják a tanácselnököt. Így 12 évente mindhárom területről oda juthat valaki a kormányrúdhoz. Ezt az egyezséget azonban nem írták le, így

Borboly Csaba 16 éve nem akarja elengedni azt a bizonyos rudat. 

A rotációból mindeddig kihagyták a gyergyóiakat, erre hivatkozva indul most Barti Tihamér. Meg arra, hogy lám, Gyergyóremetén hogy pörög a kapitalizmus. Barti négy éve is mozgolódott. Bíró azt mondja, akkor Bartival szemben azért támogatta Borbolyt, mert az azt ígérte, négy év múlva Borboly fogja megtámogatni őt. 

Borbolynak esze ágában sincs most Bírót támogatni, így mindhárman nekifutnak a választásnak. A jelölt személyét a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsnak (HET) kell kiválasztania. Ebben a tanácsban hat-hat küldött egyeztet az udvarhelyiektől és a csíkiaktól, illetve három a gyergyóiaktól. Csakhogy a többségi döntés területileg kiegyensúlyozott kell, hogy legyen: mindhárom alapszervezetből kell szavazatot kapnia annak, akit a többség jelöltnek választ.

Amennyiben mindenkihez hűek maradnak az emberei a HET-ben, patthelyzet alakul ki, és akkor a Szövetségi Állandó Tanács dönt. A 32 fős országos testületnek négy Hargita megyei tagja van: Borboly és Barti mellett Korodi Attila és maga Kelemen Hunor. Ebben az esetben olyanok döntik el, ki menedzselje a székelyeket Hargita megyében, akiknek közük nincs a megyéhez. Vagy akit a legjobban kedvel Kelemen Hunor Kolozsvárról.

Remélem, sikerült éreztetni, mennyire deficites a képviseletünk, és milyen sok szinten szorul javításra. És még egyszer mondom, az RMDSZ pozícióban lévő tagjai nem fogják ingyen adni a beleszólást, a demokráciát. Azt valahogy ki kell belőlük kényszeríteni.

Ez hosszú távon azt eredményezi, hogy a politikusok és a választók közelebb kerülnek egymáshoz. És arra most inkább az RMDSZ-nek lenne szüksége.

Nyitókép: Szabó Tünde

Kulcsár Árpád fenti publicisztikája az eheti mEmber hírlevélből nőtte ki magát. Szombat reggelenként extra tartalmakat küldünk azoknak az olvasóinknak, akik feliratkoznak a hírlevelünkre. Itt lehet feliratkozni:

The post Itt is jobban beleszólhatsz, mint Csíkban appeared first on Átlátszó Erdély.

Mindannyiunknak van olyan rokona, barátja, ismerőse, akivel „vigyázni kell”: elég egy figyelmetlenül elejtett félmondat, beszélgetést kezdeményező gesztus, máris félórás kiselőadást kapunk az élet legfontosabb kérdéseiről: a nyugati „no go” zónákról, a Kanadában nemváltó műtétre kényszerített óvodásokról, vagy akár az ukránokról, akik galádul rátámadtak a nyaralni érkező orosz katonákra.

Noha sok empirikus tapasztalatunk van a dezinformációs narratívák erdélyi terjedéséről, és azt is sejtjük, hogy ezek terjedésében nagy szerepe van annak, hogy az erdélyi magyarság lényegében a magyarországi médiatérben él, meglepően kevés konkrét adattal rendelkezünk arról, hogy a magyarországi kormánypropaganda hogyan férkőzik be mindennapjainkba.

Egyáltalán, az erdélyi magyarok médiafogyasztásáról szóló, valamennyire friss kutatásokat fél kezünkön lehet megszámolni. Az egyik ilyen a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2015-ös kutatása, melyből kiderül, hogy leggyakrabban a magyarországi televízió-csatornákat – RTL Klub, Duna TV, TV2, M1 – nézik az erdélyi magyarok.

Arról nincsen adat, hogy a médiafogyasztási preferenciák hogyan változtak 2015 óta. Valószínű, hogy a kedvelt csatornák tekintetében voltak változások, de minden bizonnyal továbbra is elsősorban a magyarországi médiatér jelenti az erdélyi magyarok tájékozódási alapját.

A magyar kormány paneljeit mondják fel az erdélyi magyarok

Ezzel magyarázható annak a felmérésnek az eredménye, amit 2022-ben, az ukrajnai háború kitörése után készített a Bálványos Intézet, és amely nem kis megrökönyödést okozott szakmai körökben.

Kiderült ugyanis, hogy két éve az erdélyi magyarok percepciója az ukrajnai háborúról számottevően eltért a román többségtől, és leginkább a magyarországi kormány narratíváját tükrözte. (Az erről szóló online előadás itt tekinthető meg.)

Mikor a kutatók rákérdeztek az ukrajnai háborúval kapcsolatos hírforrásokra, kiderült, hogy az erdélyi magyarok többsége (61%) a magyarországi közmédiából, illetve a román televíziókból (51%) tájékozódik. A román online portálok és a nemzetközi hírforrások a preferenciák végén szerepeltek.

Bizalom tekintetében is a magyarországi hírforrások vezettek: a válaszadók mintegy 50%-a mondta azt, hogy „nagy mértékben” vagy „eléggé” bízik a magyarországi közmédiában, míg a román televíziók esetében ez az arány 23-26% körül volt.

Az első kutatás, amely a magyar kormány propagandájának terjedését vizsgálja a határon túli közösségekben

Ezt a két korábbi kutatást egészíti ki a Political Capital Médiahegemónia és propaganda a határon túl című projektje, mely a magyar kormány narratíváinak határon túli terjedését vette szemügyre, és melyben az Átlátszó Erdély is részt vállalt.

A kutatás 2023. január 1. és július 15. között vizsgálta a magyar kormányhoz köthető dezinformációt és propagandát a Magyarország határain kívül – Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban és Erdélyben – működő médiaorgánumokban.

Négy fő dezinformációs narratíva megjelenését vizsgálták: az ukrajnai háborúval, az Oroszország elleni szankciókkal, az illegális migrációval, valamint a gender témakörrel kapcsolatos narratívákat.

Első körben a Political Capital kutatói a helyi partnerek – Gyurkovics Virág (Átlátszó Vajdaság, Szerbia), Kőváry Sólymos Karin (ICJK, Szlovákia), András Soltész és Dmytro Tuzhanskyi (Varosh, Ukrajna) valamint Sipos Zoltán (Átlátszó Erdély, Románia) – segítségével beazonosították a legfontosabb helyi online médiaorgánumokat, valamint a legnagyobb követőszámmal és befolyással rendelkező Facebook-oldalakat.

Ezután a kutatók kulcsszavas kereséseket folytattak a médiaorgánumok Facebook-oldalain a CrowdTangle és SentiOne eszközökkel. Az így nyert, 1245 sort tartalmazó adatbázisban felbukkanó anyagokat kvalitatív elemzésnek vetették alá: a kutatók minden anyagot elolvastak, azokban további al-narratívákat azonosítottak be, és azt is megvizsgálták, hogy az egyes tartalmak milyen hálózatok révén terjednek.

A narratívaelemzés fontos része volt a helyi szereplők politikai, gazdasági, szervezeti kontextusának felvázolása. A propaganda hatását három további dimenzió befolyásolja:

• Mennyire erős az Orbán-kormány kontrollja az adott közösség médiaorgánumai fölött?
• Mennyire beágyazott a kisebbségi média a többségi médiatérbe?
• Mennyire szabad és versenyalapú a többségi médiatér?

A romániai magyar média esetében ugyan erős a magyar kormány kontrollja, azonban a kitettséget csökkenti a romániai politikai tér erős euroatlanti irányultsága, amellyel az RMDSZ sem igazán megy szembe.

További tényező, hogy a többségi médiatér tulajdonosi szerkezete a magyarországihoz képest sokszínűbb, a piaci verseny erősebb, és az elérhető információk sokszínűbbek. Itt azonban azt is meg kell említeni, hogy az erdélyi magyarok elsősorban magyar nyelvű sajtótermékeket fogyasztanak, így a román nyelvű médiatér milyensége másodlagos szerepet játszik.

Az erdélyi magyar média túlnyomó többsége a magyar kormány pénzén él

A vizsgált erdélyi magyar médiaorgánumok túlnyomó többsége az Erdélyi Médiatér Egyesület köré tömörül, ez a projekt a magyar kormány támogatásából működik.

Ezekre a médiaorgánumokra eddig nem volt jellemző az a szigorúan központosított, uniformizált üzenetekkel operáló propaganda, ami a magyarországi kormánymédia sajátja, azonban a magyar kormány narratíváját tükröző anyagok megjelennek.

Az RMDSZ kisebb, de szintén fontos szereplője az erdélyi magyar médiatérnek: a Progress Alapítvány az egyik legnagyobb internetes hírportál, a maszol.ro kiadója, a Janovics Jenő Alapítvány pedig az ETV-t, valamint az Erdély FM-et működteti. Mindkét alapítványt az RMDSZ finanszírozza.

Itt időről időre szintén megjelennek a magyar kormány narratíváit tükröző anyagok, noha az RMDSZ hivatalos kommunikációja – főként az ukrajnai háború kapcsán – a kezdetektől fogva megfelel az euroatlanti konszenzusnak az orosz agresszióval kapcsolatban.

Mit mutatnak az adatok?

A vizsgált tartalmak 40%-a a háborúval, 29%-a a migrációval, 19%-a a genderrel és 12%-a a szankciókkal kapcsolatos dezinformációt tartalmazott. Noha Erdélyben él a legnagyobb magyar közösség Magyarországon kívül, a manipulatív narratívákat tartalmazó anyagok száma alapján Szlovákia vezeti a toplistát. A vizsgált narratívák alapján a sorrend: Szlovákia (57%), Románia (24%), Szerbia (11%), Ukrajna (8%).

Az erdélyi magyar médiatér volt a második legaktívabb a magyar kormányhoz kapcsolódó dezinformáció terjesztésében. Az adatbázisban szereplő tartalmak nagyjából negyede származik innen.

Ez nem meglepő, lévén hogy Erdélyben él a legnagyobb határon túli magyar közösség, az erdélyi magyar sajtót nagyrészt a magyar kormány finanszírozza, az RMDSZ pedig szorosan együttműködik a Fidesszel. A propaganda terjedését olyan, a magyar kormány üzeneteit felerősítő rendezvények is segítik, mint Tusványos vagy a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat.

A vizsgált időszakban a háborús dezinformációs narratívák domináltak (sárga görbe), a migrációs narratívák (szürke görbe) növekedése elsősorban a magyar kormány menekültek elosztására vonatkozó, új uniós mechanizmust ellenző kommunikációjának köszönhető.

A háborúval kapcsolatos narratívákat tartalmazó anyagok többsége azt hangsúlyozta, hogy (1) azonnali tűzszünetre és békére van szükség, valamint hogy (2) a fegyverletétel csak meghosszabbítja és fokozza a konfliktust. Kisebb mértékben megjelentek azok a narratívák, melyek a háborúpárti Nyugatot hibáztatják a háború kirobbantásáért és fenntartásáért, de előfordult az is, hogy orosz állami vezetők kritikátlan nyilatkozatait vették át.

A béke és a tűzszünet sürgetése elsősorban a magyar kormány és Ferenc pápa békepárti üzenetein keresztül jelent meg. Jó példa erre Szijjártó Péter nyilatkozata, miszerint „Magyarország és a Vatikán egyetért abban, hogy a háborúnak és az emberi szenvedésnek Ukrajnában minél hamarabb véget kell vetni”.

Erősen jelen voltak az illegális migrációhoz kapcsolódó narratívák. Az „illegális migráció” (43%) és a „migránscsempészet” (35%) mellett a harmadik domináns al-narratíva „Brüsszelről” szól (13%), amely alapvetően az Európai Uniót és az Európai Bizottságot okolja az illegális migrációért és annak minden negatív kulturális és gazdasági hatásáért.

A migrációról szóló véleménycikkek az erdélyi mintában voltak a leggyakoribbak. Szinte mindegyik ilyen anyagnak a szerzője Bíró Béla, a maszol.ro főmunkatársa volt. Ezek a cikkek gyakran kiemelték „Európa hanyatlásáról”, a menekültek befogadását és integrációját támogató „Wilkommenskultur” kudarcáról szóló szubnarratívákat is a nyugat-európai országok politikájának kritikáján keresztül.

A felvidéki és vajdasági magyarság a legsérülékenyebb

Az elemzés a határon túli közösségeket rangsorolja is, aszerint, hogy mennyire sérülékenyek a dezinformációs narratívákkal szemben. A Political Capital szempontjai szerint a Szerbiában és Szlovákiában élő magyar közösség bizonyult a legsérülékenyebbnek: a szlovák és szerb kormányfő egyaránt Orbán Viktor szövetségesei közé tartoznak, akik a magyar kormányfőhöz hasonló retorikával rendelkeznek.

Ukrajnában és Romániában a magyar közösség könnyebben hozzáfér elfogulatlanabb információkhoz, ugyanis a többségi médiatérben több a tényalapú anyag és kevesebb a dezinformáció, illetve a helyi politikai elitek nem szövetségesei az Orbán-kormánynak.

The post Mint forró kés a vajban, úgy terjednek a magyar kormány dezinformációs narratívái Erdélyben appeared first on Átlátszó Erdély.

Nyílt levél a Márton Áron Főgimnázium és Csíkszereda Város Önkormányzata részére

Az elmúlt napokban mélyen megrázta Csíkszereda közösségét az Átlátszó Erdély portálon megjelent cikksorozat, amelyben kilenc lány meséli el: Orbán Zsolt, a Márton Áron Főgimnázium történelemtanára és Csíkszereda Önkormányzatának volt tanácsosa közel húsz éven át szexuálisan és érzelmileg visszaélt a diákjaival.

Az, hogy ilyen sok időnek kellett eltelnie, hogy az érintettek fel merjenek szólalni, arra mutat rá, hogy egy mélyen gyökerező, rendszerszintű probléma húzódik a háttérben. A félrenéző elfogadás megszokottá, valósággá vált. Csupán egyetlen, felszínes vizsgálódás történt, kézzelfogható eredmény nélkül, és ez lehetővé tette a visszaélések megismétlődését.

Bár a rendőrség eljárást indított az ügyben, a Márton Áron Főgimnázium kiadott nyilatkozata, valamint az Önkormányzat eddigi reakciója nem elégséges, nem helyez kilátásba konkrét, részletesen kidolgozott lépéseket. Minden oktatási intézménynek a feladata elsősorban az, hogy a gyerekek védelmét biztosítsa, és hogy erre alapozza a saját működését, és ezt semmi se írja felül. Sem a hírneve, sem az eredményei. A történetek értő meghallgatása, az áldozatok védelme és a megelőzés legyen a cél. Amiatt, hogy ez nem történt meg: dühösek, keserűek és csalódottak vagyunk!

A feltárt történetekből az tükröződik, hogy a Márton Áron Főgimnázium sokakat elhallgatásra nevel, így hozzájárul ahhoz, hogy ez az iskola falain kívül is közösségi gyakorlattá váljon. Ebből egy olyan kultúra származik, amely a látszatot értékeli a valódi felelősségvállalással szemben. Az elhallgatás és áldozathibáztatás állandósul a társadalomban, és így nők, gyerekek, kiszolgáltatott helyzetben lévők válnak áldozattá.

Mindannyian köszönettel tartozunk azoknak, akik vállalták, hogy elmondják a történeteiket. Ezzel megtört a húsz éve tartó csönd, hárítás és félrenézés. Rávilágítottatok arra, mi zajlik a színfalak mögött, ezáltal lehetőséget adtatok, hogy véget vessünk a visszaéléseknek. Felnőttként felelősségünk mindent megtenni ennek érdekében.

A gyerekek többsége nem ismeri a jogait, nem tudja, hogy mondhat nemet, hogy kiállhat magáért, mert nincs egyedül. Ezért fontos, hogy számíthasson a közösségre, tudhassa azt, hogy a szülők, tanárok, pszichológusok és a város vezetősége az ő biztonságáért dolgoznak. Az, hogy ebben a hitben több diáknak is csalódnia kellett: botrány. És mindenkit érint. Ha valami húsz évig ilyen zökkenőmentesen történhet egy jó nevű iskola diákjaival, az nem egyedi eset. Megtörténhet bárhol, bárkivel.

Ijesztő ez a hárítás az ügy kapcsán. Hárít az iskola, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség némaságba burkolózik. Pedig amikor magánbeszélgetéseken szóba kerül az ügy, mindig kiderül: sokaknak van ilyen története, más iskolákban, más városokban is. Épp ezért kulcsfontosságú, hogy vessünk véget a hallgatásnak.

Ha támogatod a bátor megszólalókat, ha látni akarod, hogy mindennek következményei lesznek, ha azt akarod, hogy pozitív változások történjenek: írd alá ezt a petíciót. És mindenkinek szól, nem csak Csíkszeredának és a Márton Áron Főgimnázium egykori és jelenlegi diákjainak. Írja alá minden diák, szülő, tanár, polgár, aki érintett, aki hallott már hasonlót, akit egyszerűen felháborít ez az eset, attól függetlenül, hogy hol járt iskolába és hol él. Fogjunk össze, álljunk ki együtt a megalázottak védelmében. Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk. És többé nem engedjük, hogy ilyesmi megtörténjen.

A változás érdekében a következő lépéseket várjuk a Márton Áron Gimnázium vezetőségétől és Csikszereda Önkormányzatától:

Elhatárolódás

A Márton Áron Főgimnázium világos nyilatkozatban ítélje el a diákokkal szemben történő visszaélések bármely formáját és adjanak hitelt a vallomásoknak.

Az elkövetők felelősségre vonása

A megszólított intézmények számoljanak el és számoltassanak el.

• A Márton Áron Főgimnázium ne egy átláthatatlan belső kivizsgálással válaszoljon, hanem indítson egy független, harmadik fél általi transzparens vizsgálatot a történtek feltárására. Az eljárás során vizsgálják meg minden olyan iskolai alkalmazott szerepét, akik a nyilvánosságra került vallomások alapján kiskorúak biztonságát veszélyeztethették.
  
• A Márton Áron Főgimnázium nyilatkozzon nyilvánosan arról, ahogy az intézményben nem dolgozik olyan személy, akiről felmerül a szexuális visszaélés gyanúja. Amennyiben bármely iskolai alkalmazottról felmerül a megalapozott gyanú, hogy veszélyt jelent a diákok testi vagy lelki biztonságára, az ügyet maradéktalanul vizsgálják ki és a kivizsgálás idejére függesszék fel a veszélyt jelentő alkalmazottat.
  
• Az önkormányzat nyilatkozzon nyilvánosan arról, hogy egyetlen intézményében sem dolgozik olyan személy, akiről felmerül a szexuális visszaélés gyanúja. Amennyiben szexuális visszaélés gyanúja is fölmerül, különösen kiskorúval szembeni visszaélések esetén azonnali hatállyal kezdeményezzen hatósági kivizsgálást.

Jelzőrendszer kiépítése

• A Márton Áron Főgimnázium vezetősége a diákok és diákképviseletek bevonásával építsen ki publikus, transzparens jelzőrendszert, ahol akár névtelenül is jelezni lehet a visszaéléseket, bántalmazásokat. 
  
• Az önkormányzat bővítsen, hozzon létre és működtessen olyan csatornákat, amelyek révén az oktatási intézmények bürokráciáját kikerülve lehet bejelentéseket tenni.

Megfelelő tájékoztatás

• A Márton Áron Főgimnázium tegyen vállalást a diákjai világos és időszerű informálásáról. Az intézmény gyermekjogi szakértők bevonásával hozzon létre az ENSZ Gyermekjogi Egyezményére és az Isztambuli Egyezményre alapozott – magyar és román nyelvű – szexuális nevelési programot, ezt tegye publikussá és ingyenesen elérhetővé mindenki számára.

• Az önkormányzat nyújtson nyilvános tájékoztatást a létező segélykérő csatornákról, segélyhívó számokról, valamint vállalja, hogy bővíti és karbantartja ezeket.
  

Felszólítjuk Markó Ilonát, a Márton Áron Főgimnázium igazgatóját és Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét, hogy tíz napon belül, 2023. december 8-ig írásos formában válaszoljanak levelünkre.

Aláírók:

André Ferenc, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2007–2011 között

Anghel Anna, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2012–2016 között

Bálint Boróka, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001–2009 között

Juhász-Boylan Kincső, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2012–2016 között

Molnár Kinga, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2005-2009 között

Szikszai László, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001-2009 között

Vízi Tünde, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001-2009 között

A nyitókép Szucher Ágnes grafikája.

A nyílt levelet petícióként a Declic oldalán lehet aláírni.

Ha bárki kiskorúakkal szemben elkövetett bármilyen (érzelmi, fizikai, szexuális) visszaélésről szerez tudomást, azt jelentse be a 119-es, ingyenesen hívható, országosan egységes sürgősségi számon.

Scrisoare deschisă către Colegiul Național Márton Áron și Primăria Municipiului Miercurea Ciuc

În ultimele zile comunitatea din Miercurea Ciuc  a fost profund zguduită de o serie de articole publicate pe portalul Átlátszó Erdély, în care nouă fete povestesc la rând:  Zsolt Orbán, profesor de istorie al Colegiului Național Márton Áron și fost consilier al municipiului  Miercurea Ciuc,  și-a abuzat sexual și emoțional elevii timp de douăzeci de ani.

Faptul că a durat atât de mult timp pentru ca cei în cauză să se exprime, arată că există o problemă sistemică, adânc înrădăcinată. Închiderea ochilor, acceptarea tacită ale întâmplărilor a devenit un lucru obișnuit. A fost efectuată doar o singură investigație superficială, fără rezultate tangibile, ceea ce a permis ca abuzurile să se repete.

Deși poliția a început o anchetă în acest caz, declarația emisă de Colegiul Național Márton Áron și reacția de până acum a municipalității sunt insuficiente și nu prevestesc schimbări pozitive, concrete. Datoria principală a oricărei instituții de învățământ este de a asigura protecția copiilor și de a-și baza propriile activități în acest sens, și nimic nu ar trebui să anuleze acest lucru. Nici reputația sa, nici rezultatele sale. Ascultarea cu înțelegere a povestirilor, protejarea victimelor și prevenirea ar trebui să fie obiectivele principale. Pentru că acest lucru nu s-a întâmplat, suntem furioși, amărâți și dezamăgiți!

Poveștile dezvăluite reflectă faptul că Colegiul Național Márton Áron îi educă pe mulți să rămână tăcuți, contribuind astfel la transformarea acestei atitudini într-o practică comunitară și afara zidurilor școlii. De aici rezultă o cultură care prețuiește aparențele în detrimentul responsabilității reale. Tăcerea și învinuirea victimelor se perpetuează în societate, permițând ca femei, copii și persoane vulnerabile să devină victime.

Suntem cu toții recunoscători față de cei care au fost de acord să își spună poveștile. Acest lucru a pus capăt la douăzeci de ani de tăcere, negare și privitul în altă parte. Ați arătat ceea ce se întâmplă în spatele scenei, oferindu-ne posibilitatea de a pune capăt abuzurilor. În calitate de adulți, avem responsabilitatea de a face tot ce ne stă în putință în acest sens.

Majoritatea copiilor nu își cunosc drepturile, nu știu cum să spună nu, nu știu să se apere, că nu sunt lăsați singuri. De aceea este important ca ei să se poată baza pe comunitate, știind ca părinții, profesorii, psihologii și administrația orașului lucrează pentru siguranța lor. Faptul că mai mulți elevi au fost dezamăgiți în această convingere de a lor este scandalos. Și îi afectează pe toți. Dacă ceva se poate întâmpla atât de ușor timp de douăzeci de ani elevilor de la o școală de renume, atunci nu este un incident izolat. Se poate întâmpla oriunde, oricui.

Această eludare a problemei este înspăimântătoare. Școala închide ochii, iar Asociația Profesorilor Maghiari din România tace. Cu toate acestea, atunci când problema este ridicată în conversații private, se dovedește întotdeauna că mulți alții au povești similare, în alte școli, în alte orașe. De aceea, este esențial să punem capăt tăcerii.

 Dacă vrei să îi susții pe acești vorbitori curajoși, dacă vrei ca toate aceste lucruri să aibe consecințe, dacă dorești să se producă o schimbare pozitivă: semnează această petiție! Și este valabil pentru toată lumea, nu doar pentru cei din Miercurea Ciuc și pentru foștii și actualii elevi ai Colegiului Național Márton Áron. Semnați-o pentru fiecare elev, părinte, profesor, cetățean, care este afectat, care a auzit lucruri similare, care este pur și simplu indignat de aceste cazuri, indiferent unde a fost la școală sau unde locuiește. Haideți să fim uniți, să fim uniți în apărarea celor care au fost umiliți. Haideți să arătăm că suntem mulți. Și să nu lăsăm niciodată să se mai întâmple așa ceva.

Pentru o schimbare adevărată așteptăm următorii pași din partea conducerii Colegiului Național  Márton Áron și a Primăriei Miercurea Ciuc:

• Distanțare
  • Colegiul Național Márton Áron să facă o declarație clară prin care să condamne orice formă de abuz asupra studenților și să acorde credibilitate mărturiilor.
• Urmărirea penală a făptuitorilor – Instituțiile enumerate să dea socoteală și să tragă la răspundere pe cei vizați
  • Nu putem accepta, ca Colegiul Național Márton Áron să răspundă cu o anchetă internă opacă, ci să lanseze o investigație independentă, transparentă, desfășurată de o terță parte, pentru a eluda tot ceea ce s-a întâmplat. Investigația ar trebui să examineze rolul tuturor angajaților școlii care, pe baza mărturiilor publicate, ar fi putut compromita siguranța minorilor.
  • Colegiul Național Márton Áron să declare public că nu angajează pe nimeni suspectat de abuz sexual. În cazul în care orice angajat al școlii este suspectat în mod rezonabil că reprezintă o amenințare la adresa siguranței fizice sau psihologice a elevilor, să investigheze cazul respectiv pe deplin, să suspende contractul de muncă al oricărei persoane suspectate până la finalizarea anchetei.
  • Municipalitatea să declare public că nicio persoană suspectată de abuz sexual nu este angajată în niciuna dintre instituțiile sale. În cazul în care există o suspiciune de abuz sexual, în special în cazurile de abuz asupra minorilor, să inițieze imediat o anchetă oficială.
• Implementarea unui sistem de semnalare
  • Conducerea Colegiului Național  Márton Áron, cu implicarea elevilor și a reprezentanților elevilor să construiască un sistem de semnalare public, transparent, în care abuzurile și hărțuirea să poată fi raportate chiar și anonim.
  • Administrația locală să creeze, să extindă și să opereze canale de raportare a abuzurilor, care să ocolească birocrația instituțiilor de învățământ.
• Informare adecvată
  • Colegiul Național  Márton Áron să se angajeze că va furniza informații clare și la timp elevilor săi. Instituția să creeze un program de educație sexuală bazat pe Convenția ONU cu privire la drepturile copilului și Convenția de la Istanbul, în limba maghiară și română, cu implicarea experților în drepturile copilului, și să îl facă public și disponibil gratuit pentru toți.
  • Municipalitatea să furnizeze informații publice cu privire la canalele de urgență existente, numerele de urgență și să se angajeze să le extindă și să le mențină.

Facem apel la Ilona Markó, directoarea Colegiului Național Márton Áron, și la Attila Korodi, primarul orașului Miercurea Ciuc, să răspundă la scrisoarea noastră în termen de zece zile, până la 8 decembrie 2023.

Semnatari:

Ferenc André, elev al Colegiului Național Márton Áron în perioada 2007-2011

Anna Anghel, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2012-2016

Boróka Bálint, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2001–2009

Kincső Juhász-Boylan, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2012–2016

Kinga Molnár, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2005-2009

László Szikszai, elev al Colegiului Național Márton Áron în perioada 2001-2009

Tünde Vízi, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2001-2009

Ilustrație: Ágnes Szucher

Petiția poate fi semnată pe site-ul Declic.

The post Szolidaritás az Orbán Zsolt visszaéléseiről felszólalókkal appeared first on Átlátszó Erdély.

Olyan konkrétumokat „tártak fel”, amelyek már megjelentek a cikkeinkben. Azt a nyilvános beszélgetéseinkben is elmondjuk, hogy a dokumentálódás során megismert információknak általában az ötöde-tizede kerül be a megjelent cikkekbe. Minél bonyolultabb és hosszabb egy történet, annál inkább szorítkozunk a tényekre, és hagyjuk ki belőle a szereplők saját értékeléseit, véleményeit. Ezek közül eleve csak azokat tudjuk figyelembe venni, amelyeket velünk személyesen közöltek. Azokat nem, amelyeket mások pletykáltak róluk, vagy ők mondtak, írtak másoknak.

„Az esettel kapcsolatban az Origo oknyomozó munkába kezdett” – írják a mai cikkben, és már itt nevetnem kellett. A cikkecske ürügyeként szolgáló „oknyomozásuk” abban merült ki, hogy bő egy hete olyan kérdéseket küldözgetnek nekem, amelyekben magánüzenetekből vett pletykák alapján valótlanságokat feltételeznek. Igyekeztem ezekre a ferdítésekre rámutatni és türelmesen lebontani, és még a rosszindulatú kérdéseiket is megválaszolni.

Hogy ne fáradjanak további „nyomozással”, válaszaim kiszűrésével és kiforgatásával, közzétesszük az egész eddigi levelezést. Kivéve a csatolmányokat, amelyekben a szexuális visszaélés túlélőjének, Máthé-Bogár Mónikának tulajdonított, ellenőrizetlen és tisztázatlan forrású magánüzeneteket küldtek át nekem.

Mivel az Origo egyetlen szerzője sem vállalta névvel a mai cikket, álljon itt annak a neve, akivel ezt a hivatalos levelezést folytattam: Bácskai Balázs. Bácskai Balázs a Mediaworks Hírcentrum főmunkatársaként írta alá a leveleit, azaz ő a magyarországi kormánymédia, az alapítványi tulajdonú, de cégként működő NER-propagandagyár, a Mediaworks Hungary Zrt. egyik tartalmi vezetője.

Így működik a propaganda

Bácskai Balázs magyarnemzet.hu-s emailcímről levelezett velem. Mit ad isten, hát nem megírta most a Magyar Nemzet is az Origóra hivatkozva, hogy nem vagyok mindentudó? Csak éppen a válaszomat még jobban kiforgatta: „Sehol sem állítottam, hogy cikkeink a teljes igazságot tartalmazzák” – válaszoltam arra az abszurd kérdésére, hogy még mindig fenntartom-e, hogy a teljes igazság szerepel a cikkekben.

Ebből sikerült a helytelen megfordítás formállogikai hibájával és a megtévesztés céljával legyártani a címüket, miszerint „nem az igazságot” mondtam Böjte Csabáról. Ezt pár óra múlva erre finomították: Még a lejárató cikk szerzője is elismerte, hogy nem a teljes igazságot mondta Böjte Csabáról. 

Böjte Csaba személyéről nem is állítottam semmit a cikkekben. A cikkeim Böjte Csaba egyes tetteit, súlyos mulasztásait és az erre adott reakcióit tartalmazzák, ahogy azokat tőle magától, másoktól és dokumentumokból megismertem. A propaganda egyik eszköze viszont az, hogy olyan kijelentéseket tulajdonít nekünk, amelyeket mi nem is mondtunk vagy írtunk.

Az Origo cikkének utolsó bekezdésében egyenesen hazug módon feltételezi, hogy cikkeink megalapozottságáról nem voltunk meggyőződve. Cikkeink megalapozottságáról a közlésükkor is meg voltunk győződve, és meg vagyunk győződve róla ma is.

Az Origo azt is állítja, hogy rágalmaztuk volna Böjte Csabát. Persze nem bizonyítják, hogy cikkeim melyik állítása rágalom, azaz olyan becsületsértő állítás, amely nem felel meg a valóságnak. Így a rágalmazása vádja visszahull az Origóra és a Magyar Nemzetre: rágalom, hogy cikkeimben nem az akkor megismert igazságot írtam volna le. Ismételten felszólítom az Origo, a Magyar Nemzet és a Mediaworks munkatársait: bizonyítsák be, cikkeimben hol állítottam szándékosan valótlanságot.

Az a hamis állítás szerepel az Origo cikkében, miszerint jogi következményekkel fenyegettem volna meg őket. Vagy nem tudnak szöveget értelmezni, vagy ezt is szándékosan félreértették. Nem fenyegettem meg őket, mindössze felhívtam a figyelmüket, hogy ha magánüzeneteket akarnak nyilvánosságra hozni úgy, hogy azt nem hagyta jóvá az üzenet küldője ÉS a címzettje, azért ők jogilag felelősségre vonhatók. És remélem, egyszer majd valaki felelősségre is vonja őket. Válaszaimban nem titkoltam, mennyire aljasnak tartom azt, ahogy összevágott magánüzenetekkel házalnak.

A Magyar Nemzet azzal is vádaskodik, hogy bizonytalanságok és ellentmondások ellenére közöltük az idei cikkeinket. Csak épp azt nem mutatja meg, hogy a Szent Ferenc Alapítvány működésének szándékos átláthatatlansága és az abúzustörténetek egyes részleteit övező bizonytalanságok hogyan cáfolnák cikkünk fő állításait. Merthogy ezek a körülmények nem cáfolják azt, amit bizonyítottunk: hogy rengeteg abúzus történt a szovátai gyermekotthonban. Böjte Csaba pedig eltussolta ezek zömét, és főként a gyaníthatóan legsúlyosabb abúzust, az otthon akkori vezetőjének szexuális visszaéléseit.

A propaganda más eszközével is él a Magyar Nemzet: homályosként állít be egyértelmű dolgokat. Azt sugallja utolsó bekezdésében, nem lehet tudni, „csak találgatni”, hogy miért foglalkoztunk a Böjte Csaba gyermekotthonaiban történt abúzusokkal. De, lehet tudni, többször el is mondtuk: mert ezekkel kerestek meg minket az ott nevelkedett fiatal felnőttek. Alább látható, hogy ezt Bácskai maga is firtatta, de az egyértelmű válaszomat nem tették közzé.

Következik az eddigi levelezésem Bácskai Balázs főmunkatárssal. Az alcímekben a levelek keltezése és tárgya szerepel. Nem állítom, hogy jó szórakozás lesz elolvasni, de hasznos alapanyag a propaganda működésének tanulmányozásához.

Mivel már más témák részleteivel is tele van a fejem, augusztus 24.-i válaszomban tévesen írtam, hogy Máthé-Bogár Mónika az interjúban mondta, hogy kezdett kötődni az agresszorhoz. A tavaly nyáron rögzített interjúban még csak azt mondta, hogy a férfi kezdett közeledni hozzá. Későbbi üzenetváltásaink során említette, hogy benne is kezdett kötődés kialakulni a férfi iránt, ezt bele is írtam a cikkbe, és ezt az augusztus 25.-i válaszomban tisztáztam Bácskai számára is.

2023. augusztus 21., Újságírói kérdés, Mediaworks Hírcentrum

Bácskai Balázs <…@magyarnemzet.hu>:

Tisztelt Szabó Tünde!

Bácskai Balázs vagyok, a Mediaworks Hírcentrumának újságírója és kérdésekkel fordulok önhöz a 2023 májusában feltárt állítólagos szexuális visszaélési botrányokkal kapcsolatban. Mint azt bizonyára tudja, Máthé-Bogár Mónika nemrég elnézést kért Böjte Csabától, a hölgy többek között arról is írt, hogy „végre sikerült eltávolítani a mérgező embereket a környezetéből, akik” Böjte fejét akarták általa.

Az elmúlt napokban egy másik forrásuk, egy bizonyos Berni vagy Bernadett is visszavonta és törölte az eddig elhangzottakat.

Kérdéseim a következők:

– Hogyan ellenőrizték Máthé-Bogár Mónika szavahihetőségét? Felmerült-e önökben, hogy valótlanságot állíthat az állítólagos szexuális visszaélések kapcsán?

– Jutott-e a birtokukba olyan információ, ami megkérdőjelezte volna Mónika történetét?

– Kaptak-e figyelmeztetést bármilyen fórumon arra vonatkozóan, hogy Mónika esetleg nem mindenben állít igazat?

– A Mónikával készült videós beszélgetés milyen hosszú volt eredetileg? Milyen szempontok alapján döntöttek arról, hogy mit vágnak ki, és mi kerüljön bele az elkészült anyagba?

– Nem gondolják-e, hogy meg kellene követniük Böjte Csabát és az alapítványát azok után, hogy a cikkeik forrásai sorra kérnek bocsánatot az atyától?

– Pontosan hányan, és mennyi ideig dolgoztak a cikksorozaton? Miért fektettek ennyi energiát pont erre a témára, illetve miért pont Böjte Csaba alapítványát vizsgálták, és miért nem foglalkoztak például az állami intézmények visszásságaival is?

Tisztelettel:
Bácskai Balázs,
a Mediaworks Hírcentrumának főmunkatársa

Tünde Szabó <szabotunde@atlatszo.ro>:

Kedves Balázs,

épp vakáción vagyok és úton. Este kerülök laptop elé, akkor fogok válaszolni.

Addig is ajánlom figyelmébe Mónika nyílt levelének egészét, nem pusztán a propagandamédia által idézett részét.
Mint láthatja, Mónika az interjúban mondottakat továbbra is fenntartja és vállalja.

Jó munkát!
Üdvözlettel,
Tünde

Bácskai Balázs <…@magyarnemzet.hu>:

Köszönöm! Várom a válaszát!

Tisztelettel:
Bácskai Balázs,
a Mediaworks Hírcentrumának főmunkatársa

Tünde Szabó <szabotunde@atlatszo.ro>:

Kedves Balázs,
sikerült elolvasnia Mónika nyílt levelének egészét?

Ha igen, és azt a mondatot is, hogy “A riportot önként vállaltam és vállalom.”, azaz hogy Mónika nem vont vissza semmit az interjúban tett állításai közül, még mindig fenntartja a kérdései mögötti állítását, miszerint Mónika ön szerint nem mond igazat az interjúban?

Rá tudna mutatni, kérem, hogy a kérdéseiben jelzett Bernadett az Átlátszó Erdély melyik cikkében szólal meg forrásként?

Megkereste ön személyesen Mónikát vagy Bernadettet? Mindketten elérhetőek a Facebookon.

Addig is, míg válaszolok a kérdéseire, megkérem szépen önt, hogy a Pesti Srácok és a Mandiner propagandakiadványok olvasgatása helyett végezze el azt a minimális dokumentálódási munkát, amely az újságíró feladata minden egyes ügyben. Előre is köszönöm!
Jó munkát!
Tünde

Tünde Szabó <szabotunde@atlatszo.ro>:

Tisztelt Bácskai Balázs,

sikerült megtalálnia közben Mónika nyílt levelében azt a mondatot, hogy “A riportot önként vállaltam és vállalom”, azaz hogy Mónika nem vont vissza semmit az interjúban tett állításai közül? Biztos ami biztos, még egyszer linkelem önnek: https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02cM5aUxJinRzkR7Bu9t51uEq98rWnajpTG5RbZjCDDieVMzZawuKVtgeoMxcy7EYAl&id=100093082715772&eav=AfbBXTZnIHYjvxStIGjQ6aLOBHcwkbi9oVmtZOS3xcLipl5fjdquYv_Dqyl8jwmJBEg&m_entstream_source=permalink&paipv=0

Persze csak remélhetem, hogy sikerült megtalálnia, elolvasnia és megértenie, és legalább önnek nem célja Mónika szavainak kiforgatása, mint más magyarországi propagandakiadványok munkatársainak. És persze azt is csak remélhetem, hogy az alábbi válaszaimat rendesen idézi majd, és nem próbálja meg kiforgatni – de biztos nem lehetek benne. Ahogy abban sem lehetek biztos, hogy újságíróhoz méltóan elmegy az elsődleges forrásig, és megkérdezi magát Mónikát, Böjte Csabát, Bernadettet és azt a “mérgező embert” is, aki Mónika szerint általa akarta Böjte Csaba fejét.

1. Mi Máthé-Bogár Mónika állításait igyekeztünk ellenőrizni, amelyeket a nekünk adott interjúban tett. Ezeket az állításokat azóta sem vonta vissza, sem nyilvánosan, sem a velem folytatott kommunikációjában. Nemcsak hogy nem változtatta meg az állításait a szexuális visszaélésről, amely vele történt a Szent Ferenc Alapítvány szovátai otthonában, vagy arról, ahogy ehhez Böjte Csaba akkor viszonyult, hanem tavaly augusztus óta, amikor ezeket nekünk elmondta, igyekezett minden intézményi követ megmozgatni annak érdekében, hogy megtudja, a gyermekvédelmi, egészségügyi és büntetőjogi intézmények milyen információkat rögzítettek róla kamaszkorában, amikor a szovátai otthonban lakott, illetve utána, amikor a rendőrségen feljelentette a szexuális agresszort. Ez a következetes hozzáállása és kitartása meggyőzött róla, hogy az interjúban azt mesélte el, amit ő a szovátai otthonban átélt. Története és annak részletei egybecsengenek a szexuális abúzusról szóló kutatások általános eredményeivel is. Felhívnám az ön figyelmét arra a tényre, hogy ilyen esetben két szereplő tudja egész pontosan, hogy mi történt: az áldozat és az elkövető. Mi kétszer is felkerestük azt a személyt, akiről Mónika elmondta, hogy szexuálisan visszaélt vele a szovátai otthonban. Az illető férfi egyik esetben sem volt hajlandó elmondani, hogy szerinte mi történt.
Önnek újságíróként ugyanolyan lehetősége van megkeresni Mónikát és az agresszort is.

2. Nem, nem jutott a birtokomba olyan információ, amely számomra megkérdőjelezné Mónika történetét.

3. Fórumon nem kaptunk ilyen figyelmeztetést. Minden olyan személy, aki eddig kétségbevonta Mónika állításait, arról győzött meg, hogy maga a kétségbevonó személy megsértődött Mónikára, vagy jókora érdeke fűződik ahhoz, hogy megkérdőjelezze Mónika állításait.

4. A nyers felvétel 55 perc hosszú, a videó formában közölt interjú 36 perces. Mónika minden lényeges mondatát benne hagytuk, amellyel a Szovátán vele történteket mesélte el, vagy a szovátai otthon épületeit, az otthon működését írta le, illetve amelyekkel beszámolt a távozásáról az otthonból, és hogy mi történt vele azóta. Mint minden interjúalany, aki számára fontos történésekről számol be, Mónika is az elején természetesen izgult, menet közben vizet ivott vagy éppen én ittam vizet – az ilyeneket rögzítő felvételeket, illetve a kérdéseimet vágtam ki az interjúból, mert azok nélkül is tökéletesen érthető, amit Mónika elmesélt, és csak fölöslegesen nyújtották volna az interjút.

5. Nem gondoljuk, hogy meg kellene követnünk Böjte Csabát és az általa vezetett alapítványt. Egyetlen forrásunk sem kért bocsánatot tőle. Ha ön látott ilyet valahol, kérem, mutassa meg. Cikkünk fő állítása az, hogy Böjte Csaba nem jelezte a szexuális visszaélés gyanúját az illetékes hatóságoknak, holott ez törvényi kötelessége lett volna. Ezt az állítást azóta sem cáfolta meg senki, hiszen Böjte Csaba valóban nem jelezte a felmerült gyanút a kivizsgálásra hivatott hatóságoknak.

Mint ön is láthatja, ha tüzetesen elolvasta Mónika nyílt levelét, Mónika nem kért bocsánatot Böjte Csabától, és nem vonta vissza az állításait. Megvallja, hogy őt személyesen bántja, hogy azt látja, mások őt használják fel arra, hogy Böjte Csabát “kövezzék”. Ahogy még mindig bántja, hogy Böjte Csaba nem hitt neki, és nem bánt vele ugyanúgy, ahogy a többi, ott nevelkedett lánnyal. Az megtörténhet, hogy ön vagy a propagandamédia más munkatársai nem tudnak különbséget tenni oknyomozó cikk és “kövezés” között, de biztosíthatom róla, hogy Mónika meg tudja különböztetni a kettőt, és nem a mi cikkeinkre gondolt, amikor “kövezést” írt.

Bernadett egyik cikkünknek sem volt forrása. Mivel egyetlen cikkünkben sem hivatkoztunk rá, kérem, ne nevezze a cikkeink forrásának. Másrészt Bernadett sem kért bocsánatot Böjte Csabától. Publikus bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy mindenkitől bocsánatot kér, nem személy szerint Böjte Csabától. Mi több, Böjte Csabát egyáltalán nem említi név szerint. Tehát az ön állítása, miszerint a cikkeink forrásai sorra kérnek bocsánatot Böjte Csabától, egész egyszerűen hamis. Megkérem önt, igyekezzen a kérdéseiben nem hazudni.

Azt a Facebook-csoportot, amelyben Bernadett az említett bejegyzését közzétette, nem mi hoztuk létre, és nem mi működtetjük.

6. Az Átlátszó Erdélyen idén megjelent két cikket, amely a Szent Ferenc Alapítvány ügyeivel foglalkozik, egyedül én írtam. A feltáró munkát Kulcsár Árpáddal közösen végeztük, aki a cikkeit a Mérce.hu felületén jelentette meg. Cikkeink dokumentálása tavaly augusztustól idén májusig tartott változó intenzitással, mert közben más témákon is dolgoztunk.

Az ön utolsó kérdésének második része a tökéletes whataboutism, szándékos terelés: miért ezt csináljuk, miért nem inkább mást. Ön miért engem kérdez, miért nem inkább mást, vagy miért nem foglalkozik más témával? Ennek ellenére válaszolok rá: azért foglalkoztunk a Szent Ferenc Alapítványnál történtekkel, mert onnan kerestek meg minket. Biztosíthatom róla, hogy ha állami gyermekvédelmi intézményben történt visszaélésekkel keresnek meg minket, azokat is ugyanúgy fel fogjuk tárni. Eddig ilyenekkel nem kerestek meg. Ha önnek tudomása van romániai állami intézményben elkövetett konkrét visszaélésről, kérem, irányítsa hozzánk a forrásait.

Tisztelettel,
Szabó Tünde

2023. augusztus 24., Újságírói kérdés, Mediaworks

Bácskai Balázs <…@magyarnemzet.hu>:

Tisztelt Szabó Tünde!

Ismét kérdésekkel fordulok önhöz.

A birtokunkba került egy Skype-beszélgetés, amelynek egyik részletében Mónika barátnője arról mesélt önnek és a többi félnek, hogy valójában Mónika volt az, aki megpróbálta elcsábítani a nevelőjét. A beszélgetés részletét a levelemhez csatolva találja.

A kérdésem az, hogy önök ezt miért nem tekintették releváns információnak? Miért hagyták figyelmen kívül?

Tisztelettel:
Bácskai Balázs,
a Mediaworks Hírcentrumának főmunkatársa

Tünde Szabó <szabotunde@atlatszo.ro>:

Tisztelt Bácskai Balázs,

azért hagytuk figyelmen kívül, mert nem tartalmazott új információt, és nem cáfolta a meglévő információkat. Az ön által átküldött részletben nem Mónika barátnője, hanem egy nála idősebb srác beszél információközlőként, legalább ezt jól azonosíthatták volna, hisz még a fiú neve is elhangzik. (Önök ennyire képtelenek rendes újságírói munkát végezni? Egészen elképesztő, ahogy minden munkájuk csak propagandacélokat szolgál, semmi információszerzést.)

A sráctól alapvetően két információ hangzik el: ő akkor szerzett tudomást a szexuális visszaélésről, amikor ez először kiderült a szovátai otthonban (tehát nem előtte!), és hogy Mónika ott a srác előtt úgy tett, mintha ő is aktív fél lett volna a nevelővel folytatott szexuális viszonyban. Ez azért nem volt számunkra új információ, mert Mónika a nekünk adott interjúban is elmondja (ha ön végighallgatta, akkor kell emlékeznie rá), hogy egy idő után kezdett kötődni az agresszorhoz, mert tőle kapott odafigyelést, sőt megkülönböztetett odafigyelést. A hosszasabb visszaélések során kialakuló kötődés jelensége gyakori a szexuális abúzusokkal foglalkozó szakirodalom szerint.

Ami ennél is nagyobb súllyal esik latba: kiskorú személy nevelőjének akkor sem szabad szexuális viszonyt folytatnia a neveltjével vagy jelét adnia szexuális érdeklődésének a neveltje iránt, ha az a kiskorú érzelmileg vagy fizikailag csábítja. Akkor is, ha a nevelő provokatívnak találja a neveltje viselkedését, a nevelőnek emberi és szakmai kötelessége nem felülni, hanem ellenállni egy esetleges provokációnak. A nevelő szexuális célzatú viselkedése kiskorú neveltjével mindenképp szexuális visszaélés, a közösülés kiemelten az, kezdeményezőtől függetlenül. Csak remélhetem, hogy ezt ön is így gondolja.

Az ön által átküldött felvételen elhangzó információk nem cáfolják meg Mónika és a cikkünk fő állításait, miszerint a szovátai otthon vezetője szexuálisan visszaélt Mónikával, és Böjte Csaba, illetve a szerzetes munkatársai eltussolták a számukra is egyértelműen felmerült esetet, azt arra illetékes hatóságokkal nem vizsgáltatták ki. Természetesen csak remélhetem, hogy készülő anyagaikban ezt is megfelelően hangsúlyozzák, bár eddig arról győztek meg, hogy önök képtelenek tisztességes újságírói munkát végezni.

Üdvözlettel,
Szabó Tünde

Augusztus 25., Újságírói kérdés, Mediaworks, 2023.08.25.

Bácskai Balázs <…@magyarnemzet.hu>:

Tisztelt Szabó Tünde!

Egy birtokunkba került chat beszélgetésben Mónika maga írja le, hogy a nevelő és közte „viszony” volt, az önöknek adott interjúban pedig – a hölgy állítása szerint – az hangzott el, hogy szerette a férfit.

Egyetértek a múltkori megállapításával, hogy egy ilyen viszony elfogadhatatlan.

Az viszont nem igaz, hogy Mónika arról beszélne az Átlátszó Erdély Youtube-oldalán levő videóban, hogy „egy idő után kötődött” a férfihoz, mert kedvességet tapasztalt tőle. Ez csupán az ön cikkében van benne, a videóból ellenben kivágták a vonatkozó részeket.

Mit mondott Mónika a kivágott részekben a nevelőjéhez fűződő viszonyról?

Tisztelettel:
Bácskai Balázs,
a Mediaworks Hírcentrumának főmunkatársa

Tünde Szabó <szabotunde@atlatszo.ro>:

Tisztelt Bácskai Balázs,

elöljáróban szeretném leszögezni, hogy ezt a házalást a magánüzenetekkel, amelyet ön és az üzenetváltást önhöz eljuttató személy végez, sajtóetikailag erősen megkérdőjelezhetőnek, magánemberként aljas gesztusnak gondolom. Ez két ember magánbeszélgetése, az egyikről nem is lehet tudni, hogy kicsoda, de mégis ő tűnik az üzenetváltás kiszivárogtatójának, miközben gondja volt rá, hogy az ő válaszai ne jelenjenek meg ezen a képernyőmentésen. Egyik személyről sem tudni, hogy beleegyezett-e abba, hogy üzenetváltásuk eljusson a sajtóhoz, de mindkettőnek bele kellett volna egyeznie. Remélem, hogy ön megszerezte az érintett személyek beleegyezését, ellenkező esetben pedig viseli ennek morális és jogi következményeit.

Amennyiben egyáltalán hitelesnek tekintem, hogy ezeket az üzeneteket valóban Mónika írta, akkor azt kell mondanom, hogy maga Mónika az üzenet írásakor rosszul emlékezett vagy szándékosan nem az igazat írta annak, akivel chatelt. Az interjúban ugyanis egyáltalán nem említette, hogy szerette volna azt a férfit, és egy szóval sem mondta, hogy viszonyuk lett volna. Mivel nem mondott ilyesmit, értelemszerűen ki sem tudtam vágni az interjúból. Megkérem önt, ne vádaskodjon olyasmivel, amiről nem rendelkezik információval, csak kétes eredetű pletykával.

Ha ön figyelmesen olvasta volna a cikkünket, és meghallgatta volna a témáról rendezett nyilvános beszélgetéseinket, akkor emlékezne rá, hogy a kezdeti interjú után hónapokig tartott a feltáró munka. Közben folyamatosan kapcsolatban álltunk Mónikával, legtöbbször chatprogramokban üzeneteket váltva, ritkábban telefonon beszélgetve. Ezekben rengeteg további részletet osztott meg velem, amelyek segítettek számomra tisztázni az összképet. Ezek során említette, hogy elkezdett érzelmileg is kötődni az őt szexuális aktusra kényszerítő férfihoz, miután az elkezdte kitüntetni őt a figyelmével és apró tárgyi figyelmességekkel is, mint egy fagyi vagy édesség. Az abúzusok szakirodalma szerint ez teljesen természetes jelenség a korábbi elhanyagolás és a folyamatos kiszolgáltatottság állapotában.

Mónika nem részletezte számomra az érzelmi kötődésének milyenségét, és nem is tartom feladatomnak egy kiszolgáltatott kamaszlány érzelmi reakcióiban vájkálni. Magát az érzelmi kötődés kialakulásának tényét viszont említettem a cikkemben ebben a mondatban: “Az addig nem tapasztalt kedvesség és figyelem miatt Mónika kezdett érzelmileg kötődni a férfihoz, ahogy ezt később elmesélte.” Mint láthatja, még azt is jeleztem ebben a mondatban, hogy ezt később mesélte el, nem elsőre, az interjún.

Mónika a megszerkesztett interjúba be nem került részekben semmit sem mondott a nevelőjéhez fűződött viszonyról, mint azt már részleteztem. Ennek a viszonynak a milyenségében vájkálni egyrészt igen aljas, bulvársajtóra jellemző viselkedés, másrészt csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet a tényekről, miszerint egy gyermekotthon nevelője, sőt vezetője szexuális kapcsolatra lépett az egyik rábízott kiskorúval, a gyermekotthon fenntartója pedig, Böjte Csaba ferences szerzetes erről nem értesítette a hatóságokat, hanem eltussolta az ügyet és ellehetetlenítette a hatósági kivizsgálást. Ezek a cselekedetek, illetve mulasztások a lényegesek a jóvátétel és a hasonló esetek megelőzése érdekében, nem az, hogy ezeknek a cselekedeteknek a során kiben milyen érzelmi reakciók alakultak ki, és azokat évekkel később, magánbeszélgetésekben kinek hogyan tálalja. Remélem, ezzel az értékeléssel ön is egyetért.

Kérem, fordítson kevesebb figyelmet a magánjellegű, tisztázatlan körülmények között született és a sajtóhoz tisztázatlan módon eljutott pletykálkodásra, és több figyelmet a nyilvános, ellenőrzött információkra, a történések, beszámolók részleteire. Önnel együtt mindenki jobban fog járni.

Üdvözlettel,
Szabó Tünde

Augusztus 26., Újságírói kérdés, Mediaworks, 2023.08.26.

Bácskai Balázs <…@magyarnemzet.hu>:

Tisztelt Szabó Tünde!

Van még egy felvétel, amit érdemes meghallgatnia. Ezeken Mónika arról beszél, hogy nem történt erőszak, valamint arról is, hogy bosszút szeretne állni Böjte Csabáékon. Fenntartja-e ennek fényében, hogy a teljes igazságot tartalmazzák cikkeik az ügy kapcsán?

Tisztelettel:
Bácskai Balázs,
a Mediaworks főmunkatársa

Tünde Szabó <szabotunde@atlatszo.ro>:

Tisztelt Bácskai Balázs,

ez most már tényleg aljas, amit ön művel ezekkel a kivágott üzenetrészletekkel és magánbeszélgetésekből összevágott hangfelvétellel, miközben korábbi kérdéseiben éppen ön inszinuálta, hogy bármi lényegeset is kihagytunk volna az interjúból. Nem gondoltam volna, hogy valaha személyesen fogok belelátni a propagandamédia legmocskosabb bugyraiba: most ön tárta fel előttem. Nem feltételezem, hogy ön szégyelli magát Mónika és a tisztességes újságírás megalázásáért és újabb kihasználásáért, de remélem, hogy egyszer majd viselni fogja ennek morális, egzisztenciális és jogi következményeit. Addig is legalább annyit megtehetne, hogy a kérdéseit ne nevezze újságírói kérdéseknek.

Négy pontban válaszolok, kérem, hogy készülő anyagaikban pontosan hivatkozzanak vagy idézzék a válaszaimat:

1. Sehol sem állítottam, hogy cikkeink a teljes igazságot tartalmazzák. Felszólítom önt, hogy ne adjon a számba olyan állítást, amit én nem írtam le sehol. Ön is nagyon jól tudja, hogy ennek jogi tétje van az ön számára is. Több olyan mondat szerepel a cikkekben, amelyekben jeleztem, hogy bizonyos aspektusokról nem deríthető ki a teljes igazság, mert egyrészt az alapítványnak strukturálisan és szándékosan is átláthatatlanok az ügyei, másrészt a szovátai otthonban történtek egyes részleteiről az egyes szereplők eltérő módon számoltak be. Ezzel együtt és önnel ellentétben mi igyekeztünk mindent megtenni, ami emberileg lehetséges, hogy a minél teljesebb igazságot ismerjük meg a megtörtént, illetve elmulasztott tettekről.

2. A cikkekben sehol sem állítottam, hogy nemi erőszak történt büntetőjogi értelemben. Ha végre alaposan elolvasná a cikket, látná, hogy az általános szexuális agresszió, szexuális visszaélés, kihasználás kifejezéseket használtam az eset megnevezésére. A Mónika által 2017-ben tett feljelentést is a rendőrség a kiskorúval létesített szexuális kapcsolat büntetőjogi kategóriába sorolta, ugyanis akkor sem volt automatikus, hogy kiskorúval létesített bármilyen szexuális kapcsolat nemi erőszaknak minősüljön. Ebben a büntetőjogi kategóriában 3 és 10 év közötti szabadságvesztést lehet kiszabni, ha a kiskorú (18 év alatti) személy az agresszor gondozására, nevelésére volt bízva. Melegen ajánlom, hogy romániai büntetőjogi ismereteit ne arra alapozza, hogy Mónika magánbeszélgetésben hogyan számol be arról, hogy ő hogyan értelmezett egy sajtóhírt.

3. Az ön által átküldött hangfelvételen szerintem Mónika nem azt mondja, hogy “Böjte Csabáékon” szeretne bosszút állni, ez az ön félreértelmezése, ami bíróság előtt nem fogja megállni a helyét, mert szövegszerűen nehezen bizonyítható. Mónika szerintem igazságtételt és morális jóvátételt szeretne az őt ért bántalmazások és megalázások miatt, és elsősorban azzal a személlyel szemben szeretne igazságtételt, aki kamaszkorában a nevelőjeként szexuális kapcsolatot létesített vele.

4. Azt, hogy Mónika magánbeszélgetéseiben milyen stílust és szavakat használ, nem feladatom minősíteni.

Remélem, hogy elég alaposan figyelmeztettem önt, hogy a Mediaworks kiadványaiban se tegyenek közzé írott vagy elhangzó magánbeszélgetéseket semmilyen formában, ha erre nem kapták meg minden fél beleegyezését. Tisztában vagyok azzal, hogy önt semmi sem fogja visszatartani a lejáratástól, hamis vagy félinformációk, szándékos félreértelmezések közzétételétől, de így legalább nem hivatkozhat arra, hogy ön erről a törvénysértésről nem tudott, hogy önt erre nem figyelmeztette senki.

Tisztelettel,
Szabó Tünde

– írja magáról honlapján a Mediaworks. A Mediaworks-hoz tartozó Origo ma reggeli címlapjáról ezeket a tartalmi gyöngyszemeket gyűjtötte ki Fábián Tamás, a Telex újságírója:

Content first at Mediaworks. Bármi áron.

Címlapkép: kollázs az Origo ma reggeli címlapjáról és „oknyomozó” cikkéről készült képernyőmentések felhasználásával.

The post Akkora hazugsággal mosdatja Böjte Csabát az Origo, hogy a csöcskontent is belepirult mellette appeared first on Átlátszó Erdély.