A Magyar Hang úgy tudja, az ügyben a Tarr Zoltán vezette társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztérium büntetőjogi eljárás indítását kezdeményezi a közeljövőben. Amennyiben a vizsgálat nyomán bebizonyosodik, hogy annak idején az MMTK jogtalanul lett a rádiók többségi tulajdonosa, az eredeti állapotot kell helyreállítani, vagyis a rádiók Turos Lórándtól visszakerülnek az Erdélyi Médiatér Egyesülethez.

Minden jel arra mutat, hogy Turos Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei szenátora, egyben frakcióvezetője fogja ellenőrizni azt a médiatrösztöt, mely 2017 óta 13,4 milliárd forintot (nagyjából 35 millió eurót) kapott az Orbán-kormányoktól, és amely közel a teljes erdélyi magyar médiát birtokolja.

Mindez a romániai Audiovizuális Tanács (CNA) július 22-i ülésének egy látszólag érdektelen, pár percig tartó napirendi pontjából derült ki, amit a Magyar Hang egy forrása szúrt ki. 

Az online is megtekinthető ülés első napirendi pontjában a CNA előzetes beleegyezését adta ahhoz, hogy a marosvásárhelyi Radio Gaga rádiót üzemeltető cég, a SC Alamo Impex 97 SRL tulajdonosi struktúrája megváltozzon. 

Erre a formális rábólintásra azért volt szükség, mert ez a cég 12 rádiós (földi) frekvenciát birtokol, és a tulajdonosváltásokat a CNA is jóvá kell hagyja.

A lényegi infó azonban a CNA-ülésen is kivetített slide-on van: ebből az derül ki, hogy azért kérik a CNA beleegyezését, mert a SC Alamo Impex 97 SRL-t tulajdonló Magyar Médiaszolgáltatást Támogató Központ Nonprofit Kft. (továbbiakban: MMTK) 100 százalékos tulajdonosa az eddigi Radu Morar helyett Turos Lóránd lenne. 

A szatmári RMDSZ-es „sajtómogul”

Bár Turos személye nincsen közelebbről megnevezve, minden forrásunk biztos benne, hogy nem másról, mint az RMDSZ befolyásos politikusáról van szó. Turós újságíróként kezdte a pályafutását, 2012-től 2016-ig a CNA tagja is volt. Szenátori mandátuma mellett vállalkozásai is vannak, például a Szatmári Friss Újság tulajdonosa.

Fontos, hogy a CNA-nak bemutatott slide szerint a médiatröszt kiadója, az Erdélyi Médiatér Egyesület továbbra is különálló entitás maradna. Azonban azzal, hogy az MMTK tulajdonában vannak a frekvenciák és a márkanevek, a magyarországi cég meghatározó kontrollt gyakorol a médiateres kiadványok fölött.

A CNA ülésén megszólalt az Alamo Impex 97 ügyvezetője, Hompoth Szilárd István (ő a tröszt másik cégének, a Prima Press SRL-nek is ügyvezetője). Az igazgató felszólalásából azonban semmi nem derült ki. Elmondta, hogy a tulajdonosváltásról szóló információt ő is egy nappal korábban kapta meg, indoklás nélkül, azzal az utasítással, hogy kezdeményezze a CNA-nál a tulajdonosváltással kapcsolatos jóváhagyási eljárást.

Az MMTK-nál vannak az erdélyi médiatröszt legfontosabb márkái

De miért fontos ez a cég? Az MMTK Nonprofit Kft. a rádiós frekvenciák mellett a Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) adatbázisa szerint a Krónika valamint a Székelyhon kiadványok márkanevét, illetve print és online logóját birtokolja.

Amint azt a Magyar Hang feltárta, a magyar kormány által bőkezűen támogatott Erdélyi Médiatér Egyesületből százmilliós nagyságrendű összegek mentek a múltban vissza az MMTK számlájára – ezen pénzek egy része a márkanevek használata után járó, a Magyar Hang információi szerint évente százmillió forintos nagyságrendű jogdíj.

Vagyis a magyar adófizetők először fizettek egy sor erdélyi médiatermék megvásárlásáért, azután pedig azért fizettek az MMTK-nak, hogy ezek az erdélyi médiatermékek használhassák saját logójukat. Nem megy rosszul az üzlet: a cégnek 2025-ben mintegy 126 millió forint (350 ezer EUR) árbevétele volt.

Összefonódások a Mediaworks-szel

Az MMTK-t 2018-ban hozta létre Liszkay Gábor akkori közvetlen munkatársa, Korda Éva Judit. A cég a kezdetektől fogva tulajdonolta a Krónika és a Székelyhon márkaneveket, később pedig a 12 frekvenciát birtokló Alamo Impex 97 SRL is hozzájuk került egy hűtlen kezelés gyanúját is felvető tranzakció során. Erről a Magyar Hang itt írt.

2023 nyara óta Radu Morar Nicolae a cég tulajdonosa. A Magyar Hang információi szerint a román származású üzletember Liszkay Gábor jó barátja és strómanja, a cég ügyvezetője pedig az a Lazányi Beáta, aki a Mediaworks pénzügyese.

A magyar cégbíróság adataiban anyagunk megjelenésekor nem volt nyoma a tulajdonosváltásnak. 

A Tisza szerint ez „messzemenően barátságtalan lépés”

Az RMDSZ-Tisza kapcsolatok alakulása szempontjából finoman szólva nem szerencsés fejlemény, hogy az RMDSZ rátenné a kezét erre a trösztre, ami lehetővé tenné számára, hogy kézivezérléssel irányítsa az erdélyi magyar sajtó közel egészét. 

Úgy tudjuk, a Tarr Zoltán vezette Kulturális Minisztérium napirendjén ott van a magyarországi milliárdokból felépített erdélyi médiatröszt ügye. A minisztérium egy magas rangú tisztségviselője messzemenően barátságtalan lépésnek tartja ezt az RMDSZ részéről.

A Magyar Hang információi szerint kizárt, hogy a cégvásárlás Turos Lóránd szenátor magánakciója lenne – Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek tudnia kellett a tervről. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a Fidesz és az RMDSZ Magyar Péter háta mögött megegyezett erről. 

Megkerestük Turos Lórándot is. A frakcióvezetőtől többek között első körben azt szerettük volna megtudni, milyen pénzből vásárolná meg ezt a céget, hiszen legutóbbi, 2025-ös vagyonnyilatkozata szerint nem rendelkezik számottevő likviditással.

Továbbá kíváncsiak voltunk arra is, hogy egyeztetett-e az RMDSZ vezetésével erről, illetve érdekelt volna az is, hogy milyen tervei vannak ezzel a céggel.

Az RMDSZ szenátora azonban röviden csak ennyit mondott a telefonba:

„nem nyilatkozom az Átlátszónak, visszhall”.

Borítókép: Turós Lóránd Facebook-oldala

The post Az RMDSZ dugiban rátenné a kezét a Fidesz erdélyi médiatrösztjére appeared first on Átlátszó Erdély.

Az egyesület 2025-ben 1,1 millió lej (215 ezer euró) bevétellel rendelkezett, kiadásai pedig 977 ezer lej (186 ezer euró) környékén mozogtak, így mintegy 150 ezer lejes (28 ezer euró) többlettel zárták az évet.

2024-ben a bevételek összege közel megegyezett a kiadások összegével, a 2023-as évet 128 ezer lejes (kb. 25 ezer euró) többlettel zárták. 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a 2025-ös évben az egyesület adósságai megugrottak: a 2024-es 150 ezer lejről közel 230 ezer lejre (43 ezer euró), továbbá idén 361 ezer lejt (69 ezer euró) „várnak” (creanțe). 

Ha ez az összeg 2026-ban késik, akkor előfordulhat pénzügyi feszültség, ám önmagában egyik szám sem jelzi azt, hogy az egyesületnek anyagi gondjai lennének.

Azonban nem az indoklás az egyedüli furcsaság a RomKat.ro katolikus hírportál, a Vasárnap hetilap, valamint Keresztény Szó című lapokat kiadó, valamint a főegyházmegye sajtótevékenységét koordináló Verbum Egyesület létszámcsökkentése körül, mely azt eredményezte hogy a kiadó lényegében szerkesztők nélkül maradt.

A szerkesztők azt hitték, jövőbeli tervekről lesz szó

„A június 11-ei találkozóról két nappal azelőtt szóltak, egy WhatsApp-üzenetben. A találkozó első, mintegy egy órás része alatt semmi nem utalt arra, ami következni fog” – emlékszik vissza Bodó Márta volt kiadói főszerkesztő, valamint Szász István Szilárd, a Vasárnap hetilap volt megbízott felelős szerkesztője.

A két újságíró szerint a beszélgetés kezdetben normális, konstruktív hangnemben zajlott. Kovács Gergely érsekkel, valamint a kiadó igazgatójának mintegy két éve kinevezett Bőjte Csongor segédlelkésszel a kiadványoknál szükséges fejlesztésekről, átalakításokról, jövőbeli tervekről beszélgettek a kolozsvári Szent Mihály plébánián.

A szerkesztők azért is örültek ennek a beszélgetésnek, mert nemrég a fenntartó részletes tervet kért a lapok tartalmi és formai megújítására – ezt ők lelkiismeretesen el is készítették, azonban erre semmilyen visszajelzést nem kaptak.

A kiadó igazgatójával is nehezen kommunikáltak

„Tavaly november óta nem igazán tudtunk az igazgatóval beszélni. Sürgős, operatív döntést igénylő helyzetben sem válaszolt az üzeneteinkre” – emlékezett vissza Szász István Szilárd.

A találkozónak az első részén Kovács Gergely érsek tíz pontban foglalta össze az észrevételeit, és nem esett szó anyagi nehézségekről. Sőt, az érsek még azt is elmondta, mindig nyugodt amikor Bőjte Csongor a kiadóval kapcsolatban megkeresi, mert tudja, nem pénzre van szüksége.

Ezután vett különös fordulatot az egyeztetés: Bőjte kihívta a teremből az érseket. Amikor két perc múlva visszajöttek, az igazgató vette át a szót. Kiderült, hogy a beszélgetésen részt vevő könyvelő mappájában már elő voltak készítve a munkahelyek megszűnéséről szóló értesítések (preaviz), és a 20 napos felmondási idő már másnaptól érvénybe lép.

Az érsek és az igazgató ezután nem is maradtak tovább, a négy szerkesztő a könyvelővel intézte tovább a munkaszerződések felbontásával kapcsolatos formaságokat.

Az elbocsátásról szóló határozatokban a kiadó pénzügyi nehézségeivel indokolják a posztok megszűnését, továbbá kilátásba helyezik, hogy belső átszervezésre kerül majd sor, a tevékenységeket hatékonyabbá teszik, és a költségeket csökkenteni fogják. A négy szerkesztő munkáját a megmaradt alkalmazottak veszik majd át, plusz fizetés nélkül.

A tartalom nagy részéért az elbocsátott szerkesztők feleltek

Ez a döntés azért is nehezen érthető, mert bár a Verbum Egyesület alkalmazottainak száma tíz fő, a tartalom túlnyomó részéért az elbocsátott négy alkalmazott felelt – és a munka nemcsak a lapokat, hanem évkönyvek és egyéb kiadványok előállítását is jelenti.

Egy félállású szerkesztő maradt az egyesület alkalmazásában, továbbá az elbocsátott szerkesztők úgy tudják, hogy egy további személyt alkalmaztak vagy alkalmazni fognak – vázolta Szász István Szilárd.

Az elbocsátás nagy visszhangot keltett, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) is állást foglalt. Vélhetően erre válaszul a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, valamint a Verbum Egyesület egy sajtóközleményt adott ki, mely értetlenkedve szóvá teszi, hogy a kiadó életében volt „több személyi és vezetői váltás is, amely sajtóvisszhang nélkül maradt”.

Bár ebben a közleményben is szó esik anyagi nehézségekről, hangsúlyozzák, hogy ezeket „az érsekség segítségével mindig megoldották”. A megújulásra az átalakuló médiafogyasztási szokások miatt van szükség, ami pedig a jövőt illeti, a főegyházmegye különböző régióit átfogó tudósítói hálózat létrehozását említik. A közlemény szerint a tudósítók fogják ellátni a szerkesztői feladatokat is.

Személyes leszámolás volt?

Bodó Márta és Szász István Szilárd azonban kétkedve nyilatkoznak ezekről a tervekről. Bodó szerint az érsekség valamint a kiadót igazgató Bőjte Csongor a média működésének alapvető kérdéseivel sincsenek tisztában, egymásnak ellentmondó visszajelzéseket és utasításokat adtak.

„Az egyeztetés egy színjáték volt. Az érsekség nem ért a sajtó szakmához, a nyilvánosság működéséhez. Amikor szakmai alapon érvelünk vagy vitatkozunk, úgy érzékelik, magas lóról beszélünk”. Úgy látják, a papság olyan hatalom amellyel nem lehet vitatkozni. „Ennek a döntésnek az oka sértettség, más normális okot nem látok” – fogalmazott Bodó Márta.

Tegnap egy sor kérdéssel kerestük meg Kovács Gergely érseket, valamint Bőjte Csongor igazgatót: többek között arra kértük őket, részletezzék, milyen gazdasági nehézségek indokolták a négy szerkesztői állás megszüntetését.

Az igazgató annyit válaszolt, hogy az ügy részleteit nem kívánják a sajtóban tovább tárgyalni.

Nyitókép: a romkat.ro honlapja

The post Valóban a pénz volt a katolikus lapszerkesztők elbocsátásának oka? appeared first on Átlátszó Erdély.

A nők média-reprezentációjáról, az újságírónőket ért online zaklatásról és arról tartott képzést Iva Paradjanin Lilić szerb újságíró a Thomson Alapítvány gyakornoki programjában, amelyben részt veszek, hogy hogyan írjunk, beszélgessünk feminista témákról a sajtóban.

Sokunkban merül fel a kérdés, 

hogyan lehet konstruktív mederbe terelni a nők dühét. 

Erről beszélgettem Ivával, illetve arról, hogyan érintik a nőket az autoriter rezsimek, miért hanyatlik a bizalom a hagyományos médiában, és hogyan teremtsünk új platformokat a nők hangjának.

„A nők tapasztalatai egyszerre politikaiak, személyesek és rendkívül erőteljesek – és elengedhetetlen, hogy hallatszódjanak” – mondja Paradjanin, aki mindezt a gyakorlatban is elősegíti. A hagyományos médiában szerzett vegyes tapasztalatai után indította útjára a Tampon zona szerb feminista podcastet, ahol az empátia, őszinteség és sebezhetőség mellett időnként a harag is helyet kap.

A YouTube csatorna és podcast abból a felismerésből született, hogy hiányoznak a közbeszédből lényeges, nőket érintő témák, női szempontok. Rövid idő alatt multimédiás platformmá és közösséggé nőtte ki magát, ahol a nők nyíltan, szégyen nélkül beszélhetnek azokról a témákról, amelyeket a társadalom gyakran „magánügyként” vagy „kellemetlenként” kezel – a menstruációtól és a szexuális erőszaktól kezdve a mentális egészségen át a testképpel kapcsolatos problémákig.

Szerbiában is alulreprezentáltak a női hangok a Global Media Monitoring Project szerint is: a hagyományos médiában 

a forrásoknak és szereplőknek csupán egyötöde nő.

Így a férfiak nézőpontjai, történetei és prioritásai formálják a közbeszédet, a fontosnak minősített témákat. „Ez az aránytalanság meghatározza, hogyan látjuk a világot. A fiatal lányoknak megüzeni, mi számít ’fontosnak’, és mi az, ami nem az. Egyben azt is üzeni, hogy a nők hangja másodlagos.” – Paradjanin szerint ezért volt sürgető szükség arra, hogy egy nőket megszólaltató platformmal ellensúlyt képezzen. 

„Ha egyenlőbb társadalmat akarunk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hanem aktívan tennünk kell érte” – hangsúlyozza.

Platform a láthatóságért, az ellenállásért és a közösségépítésért  

Mivel a podcast népszerűsége gyorsan növekszik a nők körében, Paradjanin új lehetőséget látott a női közönség valódi megszólítására. A podcastok ugyanis megkerülik a hagyományos média úgymond kapuőreit, a kontrollt és a cenzúrát, így a marginalizált hangok torzítás nélkül juthatnak el a hallgatókhoz. 

Emellett a formátum ösztönzi a hitelességet és a sebezhetőség felvállalását, amelyek elengedhetetlenek, ha érdemben szeretnénk beszélni nemi szerepekről, jogokról és identitásról.

„A nők tapasztalatait túl gyakran leegyszerűsítik, félreértik, vagy hamis narratívákba szorítják. A podcast lehetőséget ad arra, hogy ezeket a történeteket elejétől a végéig, teljes egészében meséljük el, szenzációhajhászás vagy leegyszerűsítés nélkül. Biztonságos, bensőséges tér, ahol árnyalt és összetett beszélgetések zajlanak – pontosan amire szükség van  a feminista témák esetében” – hangsúlyozza. Ami számára a legvonzóbb ebben a formátumban, az a személyesség és a könnyű hozzáférhetőség.

Paradjanin szerint a podcast nem csupán a beszélgetésről szól, hanem a meghallgatásról is. „Nem csak történetek elmondásáról van szó, hanem egy olyan közösség megteremtéséről, ahol a nők láthatóak és hallhatóak, ahol egymást erősíthetik, tanulhatnak egymástól, és ahol az egyéni történetekből kollektív cselekvés születik.” 

A hallgatók nem passzív fogyasztók, hanem aktív résztvevők. A Tampon zona egyik legfőbb küldetése, hogy támogató hálózatot építsen, és felerősítse a nők kollektív hangját.

Elérni a perifériákat

A független médiumok gyakran nem jutnak el a marginalizált közösségekhez. A nemek közötti egyenlőségre fókuszáló tartalmak leginkább a fiatal, városi, iskolázott réteget érik el, míg a vidéki, alacsony iskolázottságú, szegény vagy idős nők problémái alig kapnak figyelmet.

Paradjanin maga is elismeri, hogy a feminista médiumnak megvannak a korlátai. Ezért hozták létre a Tampon zona lokal műsort, amelynek célja a média decentralizálása és a Szerbia-szerte élő nők hangjának felerősítése. A projektben különböző településekről származó újságírók és tudósítók szólalnak meg, olyan témákat hozva be a nyilvánosságba, amelyek helyi szinten és országos szinten is fontosak.

„Hiszünk abban, hogy minden tapasztalat értékes, és minden történet megérdemli, hogy elmeséljék. Így tudjuk láthatóvá tenni a vidéki, a szegény és az idős nők problémáit – azokét, akiket a fősodratú média többnyire láthatatlanként kezel” – hangsúlyozza.

A projekt során olyan ügyeket tártak fel eddig, amelyek később a nagyobb médiumok figyelmét is felkeltették: a nőgyógyászok hiányát a kisvárosokban, az idős vidéki asszonyok mindennapi küzdelmeit, a roma nők helyzetét a szülészeteken vagy a fiatal falusi lányok életkörülményeit.

A megszerzett jogok nem biztos, hogy örökérvényűek

Az online tér, amely valaha a kapcsolódás lehetőségét kínálta, mára egyre inkább a nőgyűlölet és a gyűlöletbeszéd csataterévé vált. „Nem sokkal a Tampon zona elindítása után rá kellett jönnöm, hogy valójában nem létezik teljesen biztonságos tér – különösen nem a nők számára” – mondja Paradjanin. Miközben az online nőmozgalmak egyre erősebbek, olyan figurák, mint Andrew Tate, hatalmas követőtáborokat gyűjtenek, és szélsőjobboldali, nőellenes ideológiákat terjesztenek.

Ez azonban nem elbizonytalanította, hanem megerősítette Paradjanint abban, hogy a nők láthatósága és a jelenléte elengedhetetlen. „A nőellenes hangok globálisan és lokálisan is erősek és terjednek” – figyelmeztet. Szerinte a médiatudatosság oktatására lenne szükség, amelynek része kell legyen a nemi szempontok érvényesítése, hogy a közösség képes legyen felismerni és megkérdőjelezni a káros narratívákat.

„Egy dolgot biztosan tudok: többen kell legyünk, hangosabbak és radikálisabbak a jogaink érvényesitésében, mert úgy néz ki, hogy a már kivívott jogok nem örökérvényűek” – mondja.

Nők a társadalmi ellenállás élén

Az online tér nőgyűlölete visszatükrözi azt a fizikai és intézményi valóságot is, amellyel a nők Szerbiában szembesülnek. Paradjanin a kockázatokról is beszélt, amelyeket a nők vállalnak tüntetéseken és aktivizmus során: 

„A nők aránytalanul nagyobb mértékben válnak célponttá az utcai tiltakozásokon – a túlzott rendőri erőszak, a könnygáz, a fizikai támadások, a letartóztatások és a megfélemlítés révén. Ez nem véletlen, hanem pontosan azért történik, mert a nők jelenléte a rendszer elleni kiállást testesíti meg.” A női aktivisták és demonstrálók elleni támadások nemcsak fizikai erőszakot, hanem szexuális fenyegetéseket, online zaklatást és megalázó nyilvánosságra hozatalt is magukban foglalnak.

Szerinte a rendszerszintű elnyomás átfogó nemzeti stratégia része, amelynek célja az ellenállás elhallgattatása. A tiltakozókat, aktivistákat és újságírókat zaklatás, erőszak, cenzúra és szervezett lejárató kampányok érik. 

A szerbiai tiltakozások 2024 novembere óta tartanak, miután Újvidéken összeomlott az akkor nemrég felújított vasútállomás tetőszerkezete. A balesetben 16 ember vesztette életét. A tragédiát sokan a korrupció és az állami felelőtlenség következményének tartják. A diákok megmozdulása hamar kiszélesedett, tanárok, újságírók, civil csoportok is csatlakoztak. Követeléseik között szerepel az elszámoltathatóság, a korrupció felszámolása, a demokratikus intézmények és a sajtószabadság védelme. A hatalom rendszeresen erőszakosan és megfélemlítően lép fel a tüntetők ellen. A határon túli magyarokat érintő kérdésekkel, köztük a szerbiai tüntetésekkel is rendszeresen foglalkozik a pozsonyi Pátria Rádió HaTuMa podcastje.  

A gazdasági nyomás tovább súlyosbítja a helyzetet: a nőies szakmákban dolgozó nők – például a pedagógusok – akár az állásukat is elveszíthetik, ha szembe mennek a hivatalos narratívával. „Az állam az erőszak, a médiamanipuláció és a gazdasági eszközök kombinációjával kelt félelmet a társadalomban, hogy ne csak az egyes nőket, hanem az egész társadalmat fegyelmezze” – mutat rá Paradjanin.

A feminizmus egyik fő célja az elnyomás felszámolása,

így a nemi igazságosságért folytatott küzdelem szorosan összefonódik a demokráciáért, a szólásszabadságért és az emberi jogokért vívott küzdelemmel. 

„Legyen szó diákokról, akik tiltakoznak, nőkről, akik a jogaikért állnak ki, független újságírókról, akik visszaéléseket tárnak fel, vagy munkásokról, akik tisztességes munkakörülményeket követelnek – mindannyiukat elnyomás, megfélemlítés és elhallgattatás fenyegeti” – mondja. Szerinte ha felismerjük ezt a közös küzdelmet az autoriter kontroll ellen, akkor a civil szereplők képesek lehetnek szolidaritást építeni egymás között és valódi társadalmi változást elérni. 

Felelős újságírással az erőszakkal szemben

Paradjanin tagja a Journalists Against Violence nevű szerbiai munkacsoportnak, amely az etikus, nemi alapú erőszakról szóló tudósítást szorgalmazza. Úgy látja, hogy a Nyugat-Balkánon lassan, de érezhetően van előrelépés: egyre több újságíró és médium ismeri fel, hogy szükség van érzékeny, pontos és a túlélőket tiszteletben tartó tudósításra, amely elkerüli a szenzációhajhászatot. „Egyre inkább elismerik, hogy a felelős újságírás kulcsszerepet játszhat a szemléletformálásban, a káros sztereotípiák megtörésében és jobb közpolitikák előmozdításában” – hangsúlyozza.

A kihívások azonban továbbra is jelen vannak. A politikai nyomás, a kevés képzés és a bulváros megközelítések továbbra is gyenge minőségű tudósításokat eredményeznek. 

„Az elmúlt hónapokban például szemtanúi voltunk annak, hogy női egyetemisták intim felvételeit terjesztették országos televízióban és médiában következmények nélkül. Az ilyen esetek visszavetik a fejlődést, és megmutatják, mekkora hatalom van azok kezében, akik irányítanak.”

A harag is lehet konstruktív erő 

Bár a nők haragját gyakran lekicsinylik vagy érvénytelennek tartják, Paradjanin szerint ez kulcsfontosságú a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelemben. Ahhoz, hogy valóban hatékony legyen, ezt a dühöt stratégiai gondolkodással, empátiával és kitartással kell konstruktív mederbe terelni – aktivizmusba, oktatásba, történetmesélésbe és érdekképviseletbe.

„Számomra a harag mindig is katalizátor volt – energiát és eltökéltséget adott ahhoz, hogy megszólaljak, hogy szembeszálljak a fennálló renddel, és hogy változást követeljek” – mondja. Ha olyan tereket teremtünk, ahol a nők biztonságosan és közösen fejezhetik ki a frusztrációjukat, akkor ez a harag valódi politikai és társadalmi cselekvéssé formálódhat.

„A nők haragja jogos, szükséges, és alapvető része az igazságért folytatott mozgalmaknak” – teszi hozzá. „Mélyen gyökerezik az elnyomás elleni küzdelemben, és mindaddig nélkülözhetetlen marad, amíg az egyenlőtlenség létezik.”

A művészettörténettől a sportújságíráson át a feminizmusig

Iva Paradjanin szerb újságíró művészettörténet szakon végzett, de friss diplomásként váratlan területen kezdte újságírói pályáját: sportriporterként a B92-nél. „Eleinte furcsa volt, főleg azért, mert nem sokat tudtam a sportról” – emlékszik vissza. Mégis, ez a tapasztalat formáló erejűnek bizonyult. 

„Ott találkoztam először munkahelyi diszkriminációval, ugyanakkor kivételes mentorom is akadt: Szerbia egyik legismertebb sportújságírója, aki a nők láthatóságáért küzdött a sportmédiában. Tőle tanultam meg, hogy a szakértelem és az elkötelezettség erős alapot jelent” – meséli Paradjanin. Ez a támogatás hatással volt arra, ahogyan a vezetésről, a nők közötti szolidaritásról, a mentorálás fontosságáról gondolkodik.

A B92 után a VICE-nál, az ELLE-nél és a Buro 24/7-nél is dolgozott. Olyan témákkal foglalkozott, amelyek később meghatározták pályáját, mint a nők jogai, a nők és szexuális kisebbségek reprezentációja és a fiatalok ügyei. 

„Akkoriban a VICE fantasztikus platform volt – fiatalok készítettek tartalmat fiataloknak, ráadásul szokatlan szabadsággal választhattuk meg a témákat. Ebben a régióban ez az újságírói szabadság forradalminak számított” – idézi fel. Elsők között voltak Szerbiában, akik nyíltan foglalkoztak a nők és az LMBTQ+ közösség jogaival, valamint a fiatalok mindennapi problémáival.

A hagyományos médiában időnként korlátozó mechanizmusokkal is szembesült, például cenzúrával és értetlenséggel a szerkesztőségi vezetés részéről. „Gyakran csak múló divatként tekintettek a feminizmusra, ahelyett hogy elismerték volna: a nők tapasztalatai önmagukban is politikai jelentőségűek. Ezzel együtt azonban nehéz felismerésre is jutottam: az emberek – nem véletlenül – elvesztették a bizalmukat sok hagyományos médiumban. Világossá vált számomra, hogy valami egészen újat kell létrehozni. Egy olyan teret, amely bizalomra, őszinteségre és a közönséggel való valódi kapcsolatra épül” – mondja.

A nyitókép forrása a protesti.pics.

The post Düh, empátia, tabumentesség egy helyen? appeared first on Átlátszó Erdély.

A törvénytervezet szövege olyan tág, hogy gyakorlatilag bármely, közéleti tevékenységet folytató vagy közvitában részt vevő szervezetre alkalmazható – beleértve a független médiát és a civil szervezeteket is.

A törvény végrehajtását a Szuverenitásvédelmi Hivatalra bíznák, amelyet egy olyan személy vezet, aki nemrég nyilvánosan buzdított arra, hogy az emberek ne támogassák a független médiát. Ez a hivatal fogja összeállítani a „problematikusnak” ítélt szervezetek listáját, amelyhez a felhatalmazást kormányrendeletben erősítik meg.

A listára kerülő szervezetek súlyos következményekre számíthatnak – például bankszámláik befagyasztására, vezetőik kötelező vagyonnyilatkozat-tételére, vagy akár jelentős pénzbírságokra is.

A szabad sajtó fennmaradása nem csupán helyi ügy – különösen egy olyan régióban, ahol egyre több populista vezető veszi át Orbán Viktor módszereit. Közös európai érdekünk, hogy a lehető leghangosabban kifejezzük: az információ szabadsága, a kritikus, szabad, tényalapú média és a nyilvános térben megjelenő kritikus hangok kulcsfontosságúak.

Felszólítjuk kormányainkat és az uniós intézményeket, hogy tegyenek meg mindent ennek a törvénynek a megakadályozására, amely élesen szembemegy az Európai Unióról szóló szerződéssel és az Alapjogi Chartával is.

1. Alessia Cerantola, Editorial Director, Investigate Europe (Italy)
2. Andrei Ciurcanu, President, RISE Project (Romania)
3. Anna Gielewska, Editor-in-Chief, VSquare (Poland)
4. Anneleen Ophoff, Managing Director, Apache (Belgium)
5. Anuška Delić, Founder and Editor-in-chief, Oštro (Slovenia)
6. Attila Biro, Editor-in-Chief, Context.ro (Romania)
7. Augustine Zenakos, Editor-in-Chief, The Manifold (Greece)
8. Ayse Banu Tuna, Editor-in-Chief, Journo (Turkey)
9. Bartosz T. Wieliński, Deputy Editor-in-Chief, Gazeta Wyborcza (Poland)
10. Bastian Obermayer, Director and Co-Founder, paper trail media (Germany)
11. Beata Balogova, Editor-in-Chief, SME (Slovakia)
12. Bettina Hamilton-Irvine, Co-Editor-in-Chief, Republik (Switzerland)
13. Catalin Tolontan, Editorial Coordinator, Hotnews (Romania)
14. Catalina Albeanu, Managing Director, Display Europe (Austria)
15. Catarina Carvalho, Editor, Mensagem de Lisboa (Portugal)
16. Cecilia Anesi, Centre Director, IRPI (Italy)
17. Christiane Schulzki-Haddouti, Executive Board, RiffReporter.de (Germany)
18. Cristian Delcea, Editor-in-Chief / Co-Founder, Recorder (Romania)
19. David Schraven, CEO & Publisher, CORRECTIV (Germany)
20. Dieter Bornemann, Chairman of the Editorial Board, ORF (Austria)
21. Dimitris Xenakis, Publisher, inside story (Greece)
22. Dov Alfon, Editor-in-chief, Libération (France)
23. Elena Sánchez Nicolás, Editor-in-Chief, EUobserver (Belgium)
24. Elisabetta Tola, Founder and Editor-in-Chief, Facta.eu (Italy)
25. Erik Tabery, Editor-in-Chief, Respekt (Czech Republic)
26. Eva Belmote, Editor-in-Chief, Civio (Spain)
27. Filip Minich, Editor-in-Chief, Refresher (Slovakia)
28. Florian Klenk, Editor-in-Chief Falter (Austria)
29. Florian Skrabal, Editor-in-Chief, Dossier (Austria)
30. Francesca Festa, Co-Founder, Sphera Network (France)
31. Frederik Obermaier, Director and Co-Founder, paper trail media (Germany)
32. Gian-Paolo Accardo, Editor-in-Chief, Voxeurop (France)
33. Giulio Rubino, Co-Editor-in-Chief, IrpiMedia (Italy)
34. Harry Lensink, Editor in Chief, Follow the Money (Netherlands)
35. Ivaylo Stanchev, Editor-in-Chief, Capital (Bulgaria)
36. Jakub Patočka, Editor-in-Chief, Deník Referendum (Czech Republic)
37. Ján Simkanič, CEO & Publisher, Deník N (Czech Republic)
38. Janusz Schwertner, Editor-in-Chief, Goniec.pl (Poland)
39. Jaroslav Masek, Editor-in-Chief, Hospodarske noviny (Czech Republic)
40. Jelena Pavic Valentic, Editor-in-chief, Telegram (Croatia)
41. Jerzy Baczyński, Editor-in-Chief, Polityka (Poland)
42. Joanna Krawczyk, Director of CORRECTIV.Europe (Germany)
43. Josef Pazderka, Editor-in-Chief, Czech Radio Plus (Czech Republic)
44. Karl van den Broeck, Founder & Editor-in-Chief, Apache (Belgium)
45. Katharine Viner, Editor-in-Chief, The Guardian (UK)
46. László Juhász, Editor-in-Chief, Paraméter (Slovakia)
47. Lise Witteman, Deputy Editor-in-chief, Follow the Money (Netherlands)
48. Lorenzo Bagnoli, Co-Editor in Chief, IrpiMedia (Italy)
49. Loucas Fesias, Chief Editor, AlphaNewsLive (Cyprus)
50. Lukáš Diko, Editor-in-Chief, Investigative center of Jan Kuciak (Slovakia)
51. Lukáš Fila, CEO, Denník N (Slovakia); Chairman of the Board, Respekt, Deník N, Heroine (Czech Republic)
52. Magda Jethon, Editor-in-Chief, Radio Nowy Świat (Poland)
53. Magdalena Chrzczonowicz, Editor-in-Chief, OKO.press (Poland)
54. Mašenjka Bačić, Deputy Editor-in-Chief, Oštro (Croatia)
55. Mathias Destal, Editor-in-Chief, Disclose (France)
56. Matus Kostolny, Editor-in-Chief, Denník N (Slovakia)
57. Matyáš Zrno, Editor-in-Chief, Aktuálně (Czech Republic)
58. Michał Danielewski, Editor-in-Chief, OKO.press (Poland)
59. Michal Musil, Editor-in-Chief, Reportér magazín (Czech Republic)
60. Michał Szułdrzyński, Editor-in-Chief, Rzeczpospolita (Poland)
61. Mihai Voinea, Editor-in-Chief / Co-Founder, Recorder (Romania)
62. Miroslava Kernová, Editor-in-Chief, Omediach.com (Slovakia)
63. Mustafa Kuleli, Editor-in-Chief, Mediternews (Turkey)
64. Nikolas Leontopoulos, co-founder & editor, Reporters United (Greece)
65. Norbert Molnár, Head of digital publishing, Új Szó (Slovakia)
66. Pavel Tomášek, Editor-in-Chief, Deník N (Czech Republic)
67. Peter Bardy, Editor-in-Chief, Aktuality (Slovakia)
68. Petr Kain, Editor-in-Chief, Ekonom (Czech Republic)
69. Petr Šabata, Editor-in-Chief, Právo daily (Czech Republic)
70. Robert Brestan, Editor-in-Chief, HlidaciPes.org (Czech Republic)
71. Robert Čásenský, Editor-in-Chief, Seznam Zprávy (Czech Republic); Founder, Reportér magazín (Czech Republic)
72. Roman Imielski, First Deputy Editor-in-Chief, Gazeta Wyborcza (Poland)
73. Rozina Breen, Editor-in-Chief and CEO, The Bureau of Investigative Journalism (UK)
74. Sam Tranum, Editor, Dublin Inquirer (Ireland)
75. Sebastian Esser, Publisher, Krautreporter (Germany)
76. Slawek Blich, Managing Director, Display Europe (Austria)
77. Sofia da Palma Rodrigues, Co-founder & Executive Editor, DIVERGENTE.PT (Portugal)
78. Stefan Hrib, Editor-in-Chief, Tyzden (Slovakia)
79. Stefan Johannesberg, Executive Board, RiffReporter.de (Germany)
80. Teresa O’Connell, Editorial Director, Are We Europe (Netherlands / Germany)
81. The Fumaça team (Portugal)
82. Virginia Pérez Alonso, Editor-in-Chief, infoLibre (Spain)
83. Wojciech Przybylski, Editor-in-chief, Visegrad Insight (Poland)
84. Zoltán Sipos, Editor-in-Chief, Átlátszó Erdély (Romania)
85. Zoltán Szalay, Chief Editor, Napunk (Slovakia)
86. Anne Bocandé, Editorial Director, Reporters Without Borders (France)

Illusztráció: Filler Máté / Telex

The post Magyarország a szabad sajtó ellehetetlenítésére készül – Az EU-nak muszáj cselekednie appeared first on Átlátszó Erdély.

Már ahol nem várják az esőt. Mert elszórtan arra is lenne igény, különösen a veteményeskertekben. De most nem a veteményeskertekről akarok beszélni, sem az időjárásról, mert azt nem tudjuk befolyásolni. Vagy nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk. 

Húsz évvel ezelőttről indítanék. Benő Attila nyelvészprofesszor gondolata egyik előadásán szemléletformáló hatással volt rám: azt fejtegette, a nyelvek és kultúrák között nem állíthatunk fel hierarchiát.

Addig nyilván úgy tudtuk sokan, hogy a magyar a leg-leg-leg nyelv. És csodálkozva hallgattuk egy magyar nyelvésztől, hogy nem így gondolja. Minden nyelv a kommunikációt szolgálja, a felhasználói és a körülöttük lévő valóság kapcsolatát fejezi ki. Minden nyelv másként értelmezi a valóságot – folytatta a tanár.

Azóta – kiterjesztve a gondolatot – bárhová utazom, ezt figyelem. Hogy az ember és a táj hogy kapcsolódik össze. Mi az a mód, ahogyan elhelyezkedik benne, mit árul el az emberről a környezete, hogyan hatnak egymásra, és mi, különböző népek, mit tanulhatunk egymástól. 

Klímaváltozás szorongás nélkül?

Abban a szerencsében volt részem, hogy elutazhattam március végén Lisszabonba. Egy újságíróknak tartott képzésen vettem részt a Display Europe szervezésében arról, hogyan lehet a klímaválságot újságírói eszközökkel megközelíteni, és hogy lehet arról úgy tudósítani, hogy az emberekben ne csak szorongást keltsünk, hanem azt érezzék, hogy 1. tehetnek a klímaválság ellen, 2. alkalmazkodhatnak hozzá.

Nemcsak tanultam, hanem egy napot el is tölthettem még a portugál fővárosban. Valamiért nem jött, hogy a legfőbb turistahelyeken zsúfolódjak. A turistalátványosságok közül, amit lehetett, kívülről megcsodáltam, és azután az utcán figyeltem az embereket meg a környezetet.

Futás közben találtam rá egy csodás parkra, és abban egy minierdőre, illetve João erdőőrre, aki elmagyarázta, hogy miről szól a városi erdő projektjük. Egyből a szívembe zártam a dolgot. Mert közösséget formálnak úgy, hogy nem pénzért, hanem szeretetből és tettvágyból cselekszenek, és mert tesznek azért, hogy minél több városi ember részesülhessen a természet jótékony hatásaiból, a városi gyerekek is megismerjék és megszeressék azt, ami az életet adja. Erdélyben is vannak ilyen emberek, bár kevesebben, és már kissé reménytelenebbül. 

Nem is túl nagy, nem is túl gazdag

Ami a technológiát illeti: Portugália egy nem is nagy, nem is túl gazdag ország, de náluk található Európa egyik leghosszabb függőhídja. Ami nemcsak hasznos, hanem szép is: nagyon hasonlít a San Francisco-i Golden Gate-re, Április 25-e híd a rendes neve. A demokratikus államrendre való áttérés forradalmi napjáról nevezték el.

Ráadásul a hídlábakat turisztikai, illetve szórakoztató célra is használják: 3 euróért fel lehet mászni az autókkal egy magasságba, megcsodálva a szerkezetét, elolvasni az építéséről szóló technikai és ipar-, valamint művelődéstörténeti információkat. Tesztelni a tériszonyunkat. Illetve a híd egyik pillérénél falmászhatunk, ehetünk, ihatunk.

A másik dolog, amit Lisszabonból a szívembe zártam – az ételeiken és a kedves, közvetlen embereken túl – az a metróállomások, meg úgy általában a falak szépsége. Túl a közismert dekoratív csempéken, a metróállomások – és az ipari épületek falai – művészeti kiállító terek és alkotások is egyben. Az Olaias egyike Európa legszebb metróállomásainak. Ahol nem csak várakozol, hanem inspirációt is lelhetsz az élethez. 

Még sok izgalom van Lisszabonban – néhol lépcső, mozgólépcső vezet át egyik utcából a másikba –, újságírás szempontjából például a járványidőszakban létrejött Mensagem de Lisboa helyi újságot említeném, akiktől példát vehetnénk, és ami rajtam múlik, fogunk is, de a kollégák is nagyon kedvelik, Sipi és Tünde tavaly jártak náluk.

Ha tehetitek, utazzatok Lisszabonba: egyetek, igyatok finomakat, élvezzétek a balkánihoz hasonló vendégszeretetet, és hozzatok haza inspirációt és tanulságos élményeket. 

Az olasz meló

Alig jöttem haza, Sipi jelezte, hogy továbbjutottunk egy pályázat következő szakaszán, és mivel nekem még nincs saját projektem, rám gondolt, hogy ezen a területen tevékenykedjek. Ráadásul a témakör kapcsolódik az előző képzéshez: klíma és megoldásfókuszú, konstruktív újságírás. Úgyhogy szombaton hazaértem, és hétfőn-kedden már kerestem a repülőjegyet és szállást a következő hétre Perugiába.

Olaszország és a perugiai nemzetközi újságírófesztivál is régi álom volt, úgyhogy elkéredzkedtem a családtól, és egy hét múlva ismét útra keltem. Milánóban futkostam a 20 kg-s táskával 20 km-t, majd este vonatra szálltam. Ezt a sok sztorit azért is írom le, hogy beszélhessünk kicsit erről a vonatról.

Arról, hogy nem mindegy, milyen vonatra szállunk fel.

Társadalmilag. Úgy döntöttem, megér nekem pluszba 20 eurót, ha esetleg a vendéglátók nem fizetik ki, hogy egy órával több időt tölthessek Milánóban, és egy órával hamarabb érkezzem este Perugiába.

Így a Frecciarossa szupergyors vonattal alkalmanként 300 km/órával szeltük át Olaszországot, 18.48-kor Milánóban felszálltam és 22:30-kor Perugiában leszálltam. Szűk 4 óra alatt utaztam közel 500 kilométert (összehasonlításképp Udvarhely-Kolozsvár 208 kilométeren kb. 7 órába telik), a Bologna és Firenze közötti 78,5 kilométerből 73,8 at az Appenninek alatt, alagútban. Nem olcsó, sőt elég drága mulatság, ha utolsó percben veszel rá jegyet, de környezetbarátabb, mint repülni, és gyorsabb is. Ráadásul, ami Románia és a Kárpátokon átívelő DN1, illetve A3 autópálya szempontjából a legfontosabb: lehetséges.

Pénzt, energiát kell rászánni, és lehetséges, hogy gyorsan, környezetbarátabb és civilizáltabb módon utazzunk. Mert az emberek még a személyvonaton is ügyelnek például a mosdók tisztaságára. Ez a fele a dolgoknak rajtunk múlik, nem csak az államon. Megkérdeztem a ChatGPT-t, elvileg Romániában is lehetséges lenne, hogy ilyen vonathálózat épüljön, bár költséges. Megtudtam tőle, hogy vannak jó kezdeményezések Romániában is, például Bukarest és Konstanca között. Hátha folytatják őket.

Visszafelé váltani kellett Firenzében: mivel a vonat a reneszánsz központban áll meg, egy óra alatt körülszaladhattam a firenzei dómot. Ami bámulatos. Az a gondosság, ahogyan évszázadokkal ezelőtt milliméterre pontosan megtervezték egy ilyen épületnek nemcsak a biztonságosságát és a tartósságát, hanem a dekoratív elemeit is. Hogy áldoztak pénzt, energiát arra, amit fontosnak találtak, és nem csak sopánkodtak, hogy ezt így nem lehet, azt úgy nem lehet, és ki a hibás érte, hanem dolgoztak. Miközben kismillió szoborábrázolást tartalmaz, minden apró minta ott ér körbe, ahol elkezdődött, állapítja meg futtában a laikus szem. 

Elgondolkodtató ez a technológiai fejlődésnek a mai szintjén – egy mesterséges intelligencia-robot a leghűségesebb útitársam –, amikor Romániában vadonatúj hidak és alig 100 éves iskolai bentlakások omlanak le.

A sopánkodás luxusának vége

Valahol itt kapcsolódik be a történetbe három, viszonylag új fogalom a kelet-közép-európai újságírásban. Az egyik a Solutions Journalism, vagyis a megoldásfókuszú újságírás, a másik a közösségi újságírás, a harmadik a konstruktív újságírás.

Mindhárom egy-egy halovány, de a közösség szempontjából szívet-lelket melengető reménysugarat jelenthet az utóbbi időszakban agyonszorongatott média és a minőségi, előremutató tájékoztatásra szomjazó közösség számára.

Az egyre világosabb, hogy a hatalom soha nem látott mértékben próbálja elhallgattatni a szabad hangokat, hangzott el hétvégén a Transtelex születésnapi, független sajtóról szóló beszélgetésén. A mézesmadzagot Amerikában is leváltotta a korbács. Bármerre nézünk, korlátokat látunk. Magunkban is. Elsősorban a saját korlátainkat kellene felszabadítanunk. És valamerre el kell mozdulnunk. 

Leginkább felétek, kedves olvasók. Vége a luxusnak, hogy kvázi ingyen tartalmakat állítsunk elő számotokra. Nem igaz, hogy minden lehetőség bezárult, de a fennálló lehetőségek sajnos egyre inkább eltávolítanak attól, ami a dolgunk: az újságírástól. 

Minden más tevékenység: reklám, biznisz, adománykampány-szervezés attól veszi el az energiát, amire a legnagyobb szükségünk van erdélyi magyar társadalomként: az újságírástól. A nyilvánosság megteremtésétől és működtetésétől. A hatalom ellenőrzésétől. Az előremutató gazdasági-társadalmi jelenségek, mozgalmak bemutatásától. Ezért kell most minél inkább rátok találnunk, és veletek mozdulnunk.

A hétvégén választások lesznek.

A héten elég sokat olvasgattam a jelöltekről, azok céljairól. Kiss Anna a Miközöd Youtube-csatornán összefoglalta, hogy milyen esélyeink vannak, majd az uh.ro-n írásban is megjelentek ezek az összefoglalók. Ezekből az derül ki számomra, hogy nincs olyan jelölt, aki konstruktív üzenetet fogalmazott volna meg a társadalom kiszolgáltatottabb rétegei számára. Románia gazdasága nem állt olyan rossz lábakon 2024 előtt, jobban teljesített az elvártnál.

Csakhogy ez a teljesítmény nem kiegyenlített, a GDP növekvő számai elrejtik a mezítlábas gyerekeket és azokat a betegeket, akiknek nem jut ellátás, mert nincs még személyazonosságuk sem, nemhogy egészségügyi biztosításuk, vagy, ha jut, hónapokig kell rá várniuk. Elrejti a fogyatékkal élőket és családjaikat, a kiszolgáltatott időseket. Azt próbálják elhitetni velünk, hogy bárkiből lehet középosztálybeli, aki elég szorgalmas, de ez nem így van. Ha így lenne, akkor sokkal több középosztálybeli lenne.

Ebben a helyzetben, akár a szélsőséges, szuverenista jelölt nyer – mint Árpi kollégám nemrégiben rámutatott: az egyetlen, aki a szegényeket egyáltalán észrevette, bár megoldásokkal ő sem jött  –,  akár valamelyik européer, különösen szükség lesz a sajtóra és a civil összefogásra. Hogy nyomást gyakoroljunk a valódi képviseletünkért, hogy számonkérjünk. Hogy a környezetünkre, közvetlen társadalmi életünkre odafigyeljünk.  És arra, hogy ami tőlünk telik,  sk megtegyük az életünk javításáért.   

Olaszország, bár nem mutatta annyira barátságos arcát, mint Portugália, elképesztően gyönyörű, az ételek finomak. Mégis, ami leginkább megfogott, és ami miatt nehéz volt hazajönni: a tömbházak látványa. Hogy milyen szépek, gondozottak. Nem ilyen foltos, leomlottak, mint itthon. És az erkélyek virágosak, főleg pozsgásokkal tele, mert a napsütésben a többi elégne. Hogy lehet tömbházban is szépen élni.

Úgyhogy nekem ez az ajánlatom erre a hétvégére: menjünk el választani, mert ezt megtehetjük. Tájékozódjunk előtte, mert megtehetjük. És utána takarítsuk ki az erkélyt, szelektáljuk ki a szekrényt, ültessünk virágot, zöldséget, kotlóstyúkot, minierdőt, építsünk fásszint, közösséget, hívjuk át a családtagjainkat, barátainkat, várjuk együtt a veteményre az esőt, és érezzük jól magunkat, mert megtehetjük. 

Amíg megtehetjük.

The post Amit ma megtehetsz magunkért appeared first on Átlátszó Erdély.

Matjasič egy, újságírók, finanszírozók, politikai döntéshozók és társadalmi csoportok bevonásával 18 hónapig készült kutatás ún. fehér könyvének tanulságait ismertette. A Shaping the Future of Journalism: Lessons, Challenges and Policy Paths (Az újságírás jövője: tanulságok, kihívások és szakpolitikai ajánlások) című white paper a Journalism Value Project (JVP) részeként jelent meg, letölthető innen.

Ebben az Európai Bizottság által finanszírozott projektben az Átlátszó Erdély is részt vett, a mi munkánk többek között podcastok készítése volt független sajtóban dolgozó menedzserekkel – a beszélgetések itt hallgathatóak meg. A konzorcium további tagjai az Arena for Journalism in Europe, a Netzwerk Recherche, a Fumaça, valamint az Investigate Europe voltak.

Rideg a kép, de felsejlik némi remény

A Journalism Value Project white paperje rideg képet fest a jelenlegi helyzetről. A felmérésből megtudjuk, hogy a 31 országból részt vevő 174 szerkesztőségnek mintegy fele évi 200 ezer eurónál kevesebb költségvetésből gazdálkodik, és egyharmaduk nem tud hat hónapnál hosszabb időre előre tervezni. Sok újságíró alulfizetett, túlhajszolt, egyre inkább ki van téve a jogi és fizikai fenyegetéseknek, beleértve a SLAPP-pereket, a megfigyelést és a megfélemlítést.

A kihívások ellenére Matjasič reménykedve beszélt, a független, gyakran csak on-line megjelenő médiumok új generációját ünnepelve. Ezek a küldetésvezérelt szervezetek – helyi vállalkozók, aktivisták és újságírók vezetésével – ott vállalnak szerepet, ahol a hagyományos média összeomlott.

„Ők nem csak riporterek” – mondta. „Ők innovátorok, oktatók és közösségépítők.”

A white paper öt pontot javasol a független média megerősítésére.

Az egyik legfontosabb feltétel a projektalapú finanszírozás helyett az alapműködés finanszírozásának a biztosítása.

További ajánlások a szerkesztőségek közötti együttműködés, a tapasztalatcsere elősegítése, a politikai reformok előmozdítása (beleértve kritikus hangok elhallgattatására szolgáló perek, az ún. SLAPP-ek megnehezítését). 

Szükséges lenne a független újságírás nonprofit státuszának a biztosítása, a szerkesztőségek kapacitásépítése technikai és üzleti készségek terén. Végül fontos az olvasók bizalmának a helyreállítása az átláthatóság révén.

„Ha mérni lehet, akkor támogatni is lehet” – mondta Matjasič, hozzátéve: „az újságírás nem költség. A demokrácia alapvető összetevőjének számít, mint a tiszta víz vagy a tömegközlekedés. Kezdjük el így kezelni.”

Elkezdeni itt lehet a leggyorsabban azzal, hogy felajánlod a jövedelemadód 3,5%-át az Átlátszó Erdély Egyesületnek:

The post Na mitől rettegnek a diktátorok? appeared first on Átlátszó Erdély.

Annyit elárultak, hogy nem hagyják elveszni az első erdélyi portált: saját gyermeke, az Adatbank „falja fel”, majd „szüli újra” nem csak a Transindexet, hanem, ha minden jól megy, a rég eltűnt Mannát is, melynek csak távoli rokona.

A Transindex.ro 2022 februárjában mondta be az unalmast. Három évvel később, 2025 februárjában pedig úgy tűnik, felfalja egykori szájdprojektje, az Erdélyi Magyar Adatbank. Nézzük csak meg, hogyan jutottunk ide!

Erdély első hírportálja 2021 őszén húzta meg a vészharangot, és 2022 elejére vált teljesen világossá, hogy nincs további anyagi fedezet a működtetésére. A transindex.ro domaint birtokló cég, a Media Net Kft. kisebbségi tulajdonosai, az akkori portáligazgató, az alapító tagok közül a legutolsóként távozó, a portálért végig küzdő Gyöngyi Annamária és a volt főszerkesztő, Balázsi-Pál Előd lemondtak a tulajdonrészükről Hajdú Áron csíkszeredai vállalkozó javára, aki addig is a cég 66,6 százalékát birtokolta. Korábban a vállalkozó lényegében visszautasította a szerkesztőség kivásárlási ajánlatát, irreálisan magas összeget, 100 ezer eurót kérve részesedéséért.

Az újságírók egy jobb, anyagilag és politikailag függetlenebb jövő reményében átköltöztek a Transtelex-re, amit a telex.hu magyarországi internetes portál működtet. 

A Transindex pedig, Erdély első internetes portálja, melyet egy maréknyi, többségében ifjú filozófusokból álló baráti társaság alapított és működtetett sokáig egy igen eredeti médiafelfogással, az internet homályába vonult. Ott porosodott többek között az elfeledett és soha újra ki nem talált Erdély-imázzsal, ment ki a divatból a Pinkdáma stílusbloggal, köldököt nézett a Think Outside The Box környezetvédelmi bloggal, öngólt rúgott a Lelátó sportrovattal, és egyedül maradt a Plakátmagány véleményrovattal, amelyben az erdélyi értelmiség java osztotta meg gondolatait. A Columbo felesége és a Boldogság pedig titokban integettek egymásnak. Csak hogy hirtelen felsoroljak néhány izgalmasabb kezdeményezést, amivel az évek során a portál kényeztette az olvasókat. 

Aztán az archívum, ez a húszéves dráma,

az összes valamikori szereplőjével, díszletével és rendezőjével együtt tavaly októberben szőrén-szálán eltűnt. Kollégánk október 7-én már nyomát se lelte. Az internet webkamerája, a világháló tartalmát rendszeresen archiváló Wayback Machine utoljára augusztusban mentette le.

A jelenlegi tulajdonos Hajdú Áron a volt működtetőnek állítólag idén januárra ígérte, hogy újból elérhetővé teszi a Transindexet, de február elején még semmi sem látszik az egykori napos oldalból. 

Hajdú Áron egyébként annak a Bookart Kiadónak a tulajdonosa, amely megvette jó sok évtizedre előre Markó Béla egykori RMDSZ-elnök, költő köteteinek a kiadási jogát. Jó pár cikk állítja róla, hogy RMDSZ-közeli vállalkozó. Van, aki azt suttogja, hogy Kelemen Hunor egyenesen rátukmálta  a Transindex átvételét. Merthogy a megváltozott időkben, megváltozott politikai környezetben kellemetlenné, elképzelhető, hogy egyenesen cikivé vált a párt elnökének, hogy egykori portálja, amit az RMDSZ jelentős összeggel támogat, nem irányítható, szembefordul vele. 

Na itt akkor most fontosnak tartanám egy zárójel erejéig tisztázni – mert időnként belefutunk ebbe a tévedésbe, hogy „annak adja a pénzét, akinek jónak látja” –, hogy az RMDSZ-támogatás nem az RMDSZ pénze, hanem a romániai magyarság pénze, amit a román kormány juttat nekünk az RMDSZ-en keresztül. Innen következik, hogy annak is kellene osztania belőle szakmai alapon, akivel nem ért egyet. Mert az nem az ő pénze, hanem a romániai magyarok pénze. Eddig volt a zárójel. Köszönöm a figyelmet. 

Hogy ez a politikai szál miért érdekes?

A fiataloknak elmesélem: a Transindex abban az időben jött létre, amikor az RMDSZ egyes politikusai még bírták a kritikát, legalábbis az irodájuk ajtaját csattogtatták, és nem a pénztárcát lobogtatták, ha dühösek voltak egy-egy cikk után. Akkoriban olyan is előfordulhatott, ami ma már elképzelhetetlen, hogy a politikusok újságok címlapjain üzengettek egymásnak, és mérvadónak tekintették, nem pedig ők diktálták egy-egy publicista véleményét. Akkor még volt párton belül némi pluralizmus. Voltak különvélemények. Ma már egyenvélemények vannak, amit úgy neveznek, hogy pártfegyelem, ami egy nagyon hatékony politikai eszköz, ám borzasztóan kártékony a szabad demokráciákra nézve. 

Akkoriban a Transindex viselkedhetett, ha akart, független médiaként, beleharaphatott a finanszírozója kezébe, és az nem, vagy nem azonnal harapott vissza. Egy ideig.

– Funny volt, hogy Hunor nem ad interjút a saját lapjának, meséli egy volt kolléga. A konfliktus akkor véglegesült a Transindex és Kelemen Hunor között, amikor a Transindex is megírta az Átlátszó Erdély által feltárt L’Alchimiste-botrány bizonyos részleteit. Ekkor kellett a Transindexnek kiköltöznie az Iskola Alapítvány épületében kedvezményesen bérelt szerkesztőségből, ahová helyette – cinikus mód – éppen a Kelemen Hunor volt sajtósa által elnökölt Maszol költözött be. Innen kezdődött a Transindex lassú kivéreztetése – számolnak be róla a volt munkatársak.

2022 februárjában apadtak el végleg a volt tulajdonosok szerint az RMDSZ-es forrásból érkező támogatások – amelyekből egyébként a századelőn még az erdélyi magyar média nagy része élt. Ez csökkent aztán a Fidesz javára, ami Erdélyben – mint közismert – a kibékülés után egyenlővé vált az RMDSZ-szel. 

Nem akarom tovább bonyolítani ezt a szövevényes politikai, sajtó- és nyilvánosságtörténeti szálat, mert ezúttal nem is az a lényeg, hogy ki a tulajdonosa, hanem az, hogy mi lett vele. Mármint ezzel a 20 éves kulturális örökséggel.

Érdekelnek az erdélyi médiával kapcsolatos témák? Iratkozz fel az új anyagainkról szóló értesítésekre!

„Mint tulajdonos azt csinálok, amit akarok”

Érdekesség, hogy a Media Net Kft.-nek, mely a Transindex domén tulajdonosa, éppen tavaly október 7-én kérvényezték a felfüggesztését, és november 8-tól kezdődően ezt jóvá is hagyta a Hargita megyei pénzügyi igazgatóság. A másik érdekesség, hogy 2023-ban 6292 lej veszteséget könyvelhetett el a cég, ez nagyjából havi 500 lejnek, körülbelül a tárhely-szolgáltatás árának felel meg. 

Ezt azonban nem sikerült Hajdú Áron tulajdonosnál leellenőrizni. Mindösszesen 9 percet szánt a telefonbeszélgetésünkre, ebből körülbelül nagyjából 4 perc azzal telt, hogy próbálta elmagyarázni, hogy ez az ő cége, és a pénzügyei nem tartoznak a nyilvánosságra. „Mint tulajdonos azt csinálok, amit akarok”. Szerinte ez nem téma, nem hiszi, hogy 5-6 emberen kívül még lennének Erdélyben, akik nem tudnak aludni amiatt, hogy nem érik el a Transindex archívumot. 

A volt tulajdonosokkal szemben nem volt semmiféle vállalása – állítja, „önmagammal szemben van ez a vállalás, hogy elérhetővé teszem a tartalmat, hiszen ez egy fontos tartalom. Technikai kérdések, idő és egyéb dolgok miatt húzódott, de most meg lesz oldva”. Arra a kérdésre, hogy milyen intézményes keretben lesz a Transindex elérhető a továbbiakban, ha a cég fel van függesztve, egyáltalán nem volt hajlandó válaszolni. Szerinte ez csak szájtépés, szőrszálhasogatás, az Átlátszó Erdély iránti legnagyobb tisztelettel állítja ezt. 

Nem fogja átadni a működtetést a Sapientiának – cáfolja az információnkat, „mert ez az adatbázis az én tulajdonom. Ezzel senki nem fog rendelkezni, erre senki nem fog feltölteni újabb adatokat, nem fog letörölni újabb adatokat”. Csak egy kicsit kell türelemmel lenni és újra elérhetővé válik a Transindex, ígéri: „szerintem még februárban”. 

Mégis a Sapientia adja a bankot. És nem csak az Adatbankot.

Miután meditáltam egyet azon, hogy mitől érzi jól magát valaki, ha teljesen ismeretlen embereknek így válaszolhat, Bárdi Nándort is megkerestem, aki az Erdélyi Magyar Adatbank egyik tartalomfejlesztője (az Adatbank a Transindex oldalági projektje volt kezdetben). A 2006-7-es években, amikor az Adatbankba feltöltendő szövegeket tisztítottam és exceleket alakítottam át .html formátumba, még testvérportálként, spin offként növekedett a Transindex szárnyai alatt. Előbb a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindexet is kiadó Media Index Egyesület közösen működtette adminisztratív szempontból, majd 2013-ban külön erre a célra létrehozták az Erdélyi Magyar Adatbank Egyesületet. 

Az egyesület vezetőségi tagjai továbbra is Bárdi Nándor történész, kutató, az Adatbank kezdeményezője, mozgatórugója, Gyöngyi Annamária, a Transindex volt portáligazgatója, korábban a portál részéről az adatbank projekt felelőse, és Balázsi-Pál Ágnes, a Transindex korábbi kiadóigazgatója, valamint Györgyjakab Izabella, az Adatbank projektfelelőse, „lelke”, árulta el Bárdi.

A Transindexen belül egy kis csapat fejlesztette az oldal informatikai hátterét és alakította át úgy a tartalmakat, hogy azok böngészhetők legyenek az olvasók számára. 

Átköltözött az egyetemre

Mivel az Adatbank domén nem a Media Net cégen futott, – ahogy a Pénzcsinálók sem –, nem került át Hajdú Áronhoz. Az adatbank.ro továbbra is létezik, folyamatos fejlesztéssel, kisebb-nagyobb hibákkal működik, de ma is lehet használni, biztosít róla Bárdi Nándor.

Egy ideig például használhatatlan volt a román-magyar, magyar-román szótár és annak szakmai változatai, mára már elérhetőek azok is, csak irtó lassan töltődik be jelenleg az oldal, bizonyos információk is elavultak. Bárdi Nándor elmagyarázza, miért. 

Az adatbank.ro oldallal az történt, hogy mivel a Transindex tűzfala vagy nem volt rá kiterjesztve, vagy megszűnt mindenestől, robot- és vírustámadások áldozatává vált. Ezért elköltöztették a Sapientia Tudományegyetem szerverére. Továbbra is az egyesület felel a szakmai tartalomért és annak megjelenítéséért, a Sapientia csak a tárhelyet biztosítja, pontosít.

Mint mondja, az utóbbi két év főleg azzal telt, hogy ezt a költöztetést meg tudják valósítani. Pályáztak, hogy mára az informatikai javításokat el tudják végezni a portálon, ami fölött egyrészt eljárt az idő, másrészt a transindexes partnerek mindig az olcsó megoldásokat keresték, és ennek következtében a különböző informatikai megoldások keveredtek, elmaradtak a fejlesztések, és összepatchworkozott hatást keltett az oldal. Harmadrészt meg minden weboldal-költöztetésnél vesznek el információk. 

Ő úgy tudja, hogy a Transindexet is a hackertámadások miatt kellett leállítania Hajdúnak, aki velük korrekt és nagyvonalú volt, mert fizette a tárhely-költségeit az Adatbanknak is, amíg az el nem költözött a Sapientia szervereire.

Na de itt jön a csavar!

Amikor Bárdi Nándor látta, hogy elérhetetlen a Transindex, megkereste Hajdú Áront, aki átadta „grátisz” az egész archívumot az Erdélyi Magyar Adatbank Egyesületnek. Így újra összekerül, ami összetartozik, csak most megfordul a menet, az Adatbank kontextusában jelenik meg a Transindex. Jogi szempontból ez úgy történik, hogy „a forrásgazdával, tehát Hajdú Áronnal kötünk egy szerződést, amelyben tisztázzák, hogy ő marad a tulajdonos, az Erdélyi Adatbank Egyesület pedig megjelenítheti a portál tartalmát”. 

Ez az akció jelenleg folyamatban van, mondja Bárdi, a héten egyeztetett Györgyjakab Izabella, az Adatbank projektfelelőse róla az informatikusokkal. A költöztetés költségeit egy erdélyi vállalkozó átvállalta, „és remélem, hogy minél hamarabb kijön az egész Transindex anyaga az Adatbankon. Külön is lehet keresni, meg az Adatbankból is el lehet majd érni ezt az anyagot, úgyhogy megoldódik ez, és folyamatban van más internetes tartalmaknak a mentése is, ahogy a Manna is eltűnt, és más dolgok is eltűntek, és próbáljuk az Adatbankba ezeket integrálni, hogy ne tűnjenek el a semmibe ”.

Hogy mik a tervek az Adatbankkal?

Az Adatbank egyesület abban bízik, hogy előbb-utóbb létrejön egy erdélyi magyar központi könyvtár, aminek az informatikai, digitális részébe beszállhatnak. Olyan dolgokról lenne szó, mint például összekapcsolni a különböző könyvtárak katalógusát, hogy lehessen tudni Udvarhelyen is, hogy egy adott könyv Kolozsvárt megvan-e, összehangolni a digitalizálást, pótolni az Arcanum és az OSZK MEK erdélyi vonatkozású hiányosságait, a Budapesttől vagy Bukarestből hiába várt bibliográfiai és életmű-digitalizálásokat elvégezni satöbbi.

Apahidán a református egyház felépített egy nagy könyvtári raktárt, aminek most kérdés, hogy mi lesz a funkciója. „Az Erdélyi Református Egyházkerület és az új püspök lesz ebben kompetens, merthogy jönnek a hagyatékok, jönnek a különböző könyvtárak, és ezt valahol föl kell dolgozni”. Most tervezik a hét-nyolc erdélyi digitalizáló műhely közötti egyeztetést, hogy a hiányok pótlásából ki mit tud felválallni, hogyan lehetne kooperálni– fejtette ki Bárdi Nándor.

Ma már az is egy óriási probléma, hogy a nagy mennyiségű információból mi releváns szakmailag. Ezért készítették el például Gyergyó, Erdővidék, Csík, Udvarhely satöbbi tematikákban a honismereti olvasókönyveket és más tematikákban is komoly szövegtárakat, hogy „szakmailag vállalható dolgokat” olvashassanak az emberek. Ezek fent vannak az Adatbank szövegtárában. Bárdi Nándor azt mondja, van egy határozott elképzelés arról, hogy mi hiányzik, mit kellene megcsinálni, „és eszerint a program szerint haladunk lépésről-lépésre”. 

A történész szerint szembe kell nézni a Covid alatt megváltozott olvasási szokásokkal is, a világjárvány alatt, mivel a könyvtárak zárva voltak, a könyvtárosok nagy mennyiségű digitális tartalmat állítottak elő, és egyre inkább afelé mozdul a világ, hogy alapvetően digitális tartalmakat fogyasztunk még akkor is, ha nem tartjuk kényelmesnek, és ami nem érhető el digitálisan az „eltűnik”.

Ma a romániai magyarságnak nincs intézményes és átgondolt dokumentációja,

ennek szakmailag felelős központja. Szükség lenne egy vagy több alkalmazottra, akinek ez a dolga. Mert ha össze kellene mondjuk az RMDSZ dokumentumait gyűjteni, annak nincs felelőse és nincs helye. Az RMDSZ pedig nem különösebben figyel erre.

– Van egy nagyon határozott elképzelés, hogy mire van szükség, csakhogy itt ugyanaz a probléma merül föl, mint az összes romániai magyar intézményes alrendszernél –  oktatás, közművelődés stb. –,  hogy nincs a témának szakmailag legitim felelőse Erdélyben. 

A decentralizációval, az önkormányzati jogosítványok növekedésével a megyei könyvtárak, múzeumok helyi kezelésbe kerültek, de ezzel együtt most minden a reprezentáció felé mutat, mindenki arra törekszik, hogy rendezvényeket, fesztiválokat, minél több kiállítást szervezzen, mert ezt várja el a fenntartó önkormányzat tőlük. Így aztán nem egy nagyobb közösségi logika működik, hanem a helyi vagy központi forráselosztók (megyei, városi vezetők, az MCC, az Iskola Alapítvány, a püspökségek stb.) sok mindent akaró elképzelései.

Az óhatatlanul kisgömböcösödő központok, nem látják a közösségépítés helyi ügyeit, a helyi intézmények pedig még csak regionális szerepekben is alig gondolkodnak. A könyv- vagy bibliográfia-ügyeken túl ilyen a filmanyag és a fotódigitalizálás. Az előbbi vonatkozásában a nyárig megújuló Jakabffy Alapítvány Kortörténeti honlapon kikerül majd a mintegy 1000 tételt tartalmazó filmkatalógus is, amit a Filmtettel együtt hoztak létre. Ebből 5-600 film megvan cédén, de nincs egy olyan hely, ahol meglenne az összes. 

A romániai magyar kisebbség Udvardy Frigyes-féle kronológiáját is folytatni kellene. Ezt az Erdélyt szerető Udvardy Frici bácsi szinte önkéntesen, évente 100 ezer forint tiszteletdíjért állította össze 1990-től 2017-ig, de mivel 87 évesen már nem lát jól, abbahagyta a napi gyűjtőmunkát. A 2017-től 2024-ig tartó időszakot BCU-s (Biblioteca Centrală Universitară, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár) könyvtárosi fizetéssel számolva 15 millió forintért lehetne megalkotni, miközben egy nagyon hasznos, gyorsan kereshető adatbázis nevekre, intézményekre, eseményekre. De nem csak ez volna sürgős feladat, ott vannak az intézményi és a város kataszterek, azok aktualizálása is többéves lemaradásban van.  

Mit nekünk könyvtár és menetrend, ha táncikálhatunk?

A közösségnek a reprezentációja Bárdi szerint nemcsak „a népi kultúra őrzéséről, a kisebbségi lét hátrányairól kellene szóljon, hanem a közösségi kultúra építéséről, tudatosításáról, arról hogy szolgáltatásként hogy lehet megragadni ezt a kisebbségi társadalmat, hogy tényleg milyen könyveket publikálnak, milyen kulturális események vannak, milyen hagyományközösség működik, milyenek a közösség hétköznapi problémái, van-e a társadalomban belső integráló erő, és az milyen, vanak-e a közjót kereső, megvitató fórumok”.

Ebben az online tér óriási lehetőség. Például a Székelyföldet nemcsak zászlókkal lehetne megjeleníteni, hanem akár azzal, hogy a három székely megye buszmenetrendjei ne csak társaságonként és településenként létezzenek, hanem aktualizálva menetrendkeresővel, avagy a három megye egészségügyi intézményeinek szolgáltatásait, napirendjeit is meg lehetne egyetlen rendszerben jeleníteni. Lehetne folytatni a hatékony levelezési listák működtetésével stb. Ezek nem horribilis költségvetésű ügyek, ha felállnak, akkor a működtetéshez, aktualizáláshoz csak egy-két státuszt kell adni. 

„Rengeteg ilyen lehetőség áll előttünk és ebben az az idegesítő, amikor az ember látja, hogyan mennek el a milliók és milliárdok arra, ami látszik, amivel reprezentálni lehet, közben meg a társadalom intenzitása csökken, tehát éppen a közösségi kötődések kerülnek háttérbe ezzel a rengeteg fesztivitással”.

Ráadásul a határtalanodással és azzal, hogy az utóbbi száz évben soha nem volt ilyen kiterjedt etnokulturálisan szervezett intézményessége a romániai magyarságnak, egyre nehezebb lesz mozgósítani az ellenségképekkel, a külső hatalmi egyenlőtlenségekkel.

Jelenleg azzal foglalatoskodnak, – mondja még Bárdi a tervekkel kapcsolatban –, hogy megkeresnek minden jelentősebb helyi weboldalt, és felkérik, tegyék ki fejlécükbe az Erdélyi Magyar Adatbank logóját, hadd ismerje meg minél több erdélyi az eddig összegyűlt anyagot.

The post Saját gyermeke falja fel a Transindexet? appeared first on Átlátszó Erdély.

„Aggályosan odafigyelünk arra, hogy a pénz ne folyjon el. (…) A döntések végrehajtása már szintén szakemberek dolga, akik mellé erős kontrolling-rendszert teszünk, ennek a modelljét is kidolgoztuk.”

„A koncepció lényege nem az, hogy az Erdélyi Médiatér Egyesület felvásárolja az erdélyi médiapiacot.”

„Ami a finanszírozást illeti: a mi elgondolásaink azt célozzák, hogy lehetőleg már középtávon saját lábra álljon, vagy saját jogán megálljon ez a vállalás.”

„Munkacímnek azt adtuk: «Erdély 3.0». Egy összetett koncepciót tettünk le az asztalra, amely egy integrált média felépítése mellett tartalmazza az erdélyi szcéna megteremtésének elemeit”

Ilyen és ehhez hasonló ígéretek hangoztak el abban az interjúban, amelyet az Erdélyi Médiatér Egyesület „nem hivatalos nagykövete”, Demeter Szilárd adott az Átlátszó Erdélynek 2018 januárjában. Akkor, amikor az addig ismeretlen egyesület megkapta az első látványosan nagy, 1,45 milliárd forintos (akkori árfolyamon kb. 4,5 millió euró) támogatást a magyar kormánytól.

Kilóg a lóláb

Az évi másfél-kétmilliárd forint megítélése követhető volt nyílt információkból. A kiadványok felvásárlásán kívül viszont nem látszott, mire megy el: az erdélyi magyar helyi sajtó eközben nem ment át sem mennyiségi, sem minőségi ugráson. Az igazán ütős erdélyi sztorikat nem a médiateres lapok hozták. De idén kiderült, hogy a fejlesztés helyett hova folyt el ez a rengeteg közpénz.

2024 folyamán a Magyar Hang együttműködve az uh.ro-val cikksorozatot közölt az erdélyi médiatröszt pénzügyeiről. A sorozat alapja, hogy Lukács Csaba, a Magyar Hang újságírója betekintést nyert az Erdélyi Médiatér Egyesület 2019-2022 között elkészített elszámolásaiba, amelyeket az egyesület nyújtott be a támogatásokat folyósító Bethlen Gábor Alapnak.

Az iratokból az derült ki, hogy bár hemzsegtek körülötte a busásan megfizetett „tanácsadók” és „menedzserek”, az akkoriban több napilapot, rádiót, heti-és havilapot, valamint több internetes újságot összefogó médiacég működtetését nem gondolták túl.

Az üzleti modell lényege az volt, hogy minden évben megkaptak körülbelül 2 milliárd forint támogatást a Bethlen Gábor Alaptól, aminek egy részét ilyen-olyan módokon visszajuttatták Magyarországra a haverokhoz, írja Lukács Csaba.

Közben az érdemi munkát végző munkatársak, a szerkesztőségek ugyanolyan kevés pénzből tengődtek, mint korábban. Nemcsak a beígért fejlesztések maradtak el, de azt sem találták ki, hogyan tartsa el magát a médiatröszt. Amikor megcsappant a magyar kormányzati támogatás, a lapok nyomtatását és terjesztését 2023 januárjától felfüggesztették, a szerkesztőségeknél számottevő leépítésekre került sor.

Egyes számlázók alaposan megnyomták a tollat

Néhány beszédes cím a sorozatból (az anyagok a Magyar Hangon és az uh.ro-n jelentek meg – mi az uh.ro-s cikkeket linkeljük:

• Amerikai luxusterepjárót vehettek az erdélyi média támogatására szánt pénzből
• Demeter Szilárd egyetemista felesége többet keresett, mint Orbán
• Nicsak, kinek volt még szép fizetése a bezárt erdélyi médiából!
• Hogyan keresett egymillió lejt a Gaga rádióból a Médiatér egykori ügyvezetője?
• Kevés jövedelmezőbb munka van, mint erdélyi irodalmi lapot szerkeszteni!
• Egy udvarhelyi férfi is havi 4.000 eurót tehetett zsebre
• A Fidesz halálos csókja
• Hogyan épített médiabirodalmat a Fidesz Erdélyben? (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész)

Időközben a médiatrösztnél fontos változásokra került sor: 2023 júliusában Demeter Szilárd és a hozzá köthető személyek kiszorultak a vezetésből. Néhány nappal a váltás után újra megnyíltak a pénzcsapok: júliusban 1,95 milliárd forintot, decemberben további 2 milliárdot ítélt meg az egyesület számára a Bethlen Gábor Alap.

Tekintve a tavaly év végi apanázst, a 2024-es BGA-döntések közt egyelőre nem találtunk médiateres támogatást. Az azonban elmondható, hogy a magyar kormány az Erdélyi Médiatér Egyesületet eddig 11,4 milliárd forinttal (nagyjából 29 millió euróval) támogatta. Összefoglaljuk a fenti linkeken olvasható sztorit azok számára, akik nem követték a sorozatot.

A történet 2007-ig nyúlik vissza, amikor Tőkés László – valószínűleg Orbán Viktor bátorítására – függetlenként elindult az EP-választásokon az RMDSZ jelöltjei ellen, és be is jutott. Tőkés sikerét látva az akkoriban még ellenzékben politizáló Orbán Viktor értelmét látta annak, hogy támogassák egy erdélyi jobboldali erő létrehozását Tőkés vezetésével. Ennek az erőnek pedig sajtóra is szüksége volt.

A tehetséges és ambiciózus táskahordozó

Ebben az időszakban bukkant fel Tőkés mellett Demeter Szilárd, aki addig a Partiumi Keresztény Egyetemen logikát és filozófiát tanított. Demeter kezdetben a már EP-képviselő Tőkés László sajtósa volt, és amolyan táskahordozóként vitték el Budapestre a Fidesz-vezérkarral találkozni. Azonban Demeter gyorsan kilépett ebből a szerepkörből, és hamarosan már stratégiákkal házalt Orbán Viktor környékén.

Az egyik ilyen elképzelés egy erdélyi, Tőkést és csapatát támogató médiatröszt létrehozásáról szólt.

2010-ben, a Fidesz első kétharmados győzelme után eladóvá vált Székelyföld legnagyobb napilap-csoportja: az Udvarhelyi Híradó, a Vásárhelyi Hírlap, Csíki Hírlap és Gyergyói Hírlap. Orbán pedig kiadta akkori pénzügyi bizalmasának, Simicska Lajosnak: Erdélyben médiatulajdont kell szerezni.

Simicska az erdélyi médiavásárlások gyakorlati teendőivel Liszkay Gábort bízta meg (a Magyar Nemzet, Hír TV és Lánchíd Rádió mellett ő irányította a Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítványt). Liszkay azonban nem érdeklődött a határon túli dolgok iránt, így nem törődött különösebben az alakulgató erdélyi médiatröszt folyó ügyeivel.

Elvben Tőkés médiája, csak erről nem szóltak Liszkaynak

Érdekesség, hogy – mint azt a Magyar Hang állítja – Liszkay arra nem kapott konkrét utasítást Orbán Viktortól, hogy az erdélyi sajtótrösztnek támogatnia kell Tőkést és a körülötte formálódó politikai alakulatot. Így a politikusok hiába próbálkoztak nála a négy székelyföldi napilap „barátságosabbá” tételéért.

Minden bizonnyal Liszkay érdektelenségének köszönhető, hogy miután 1,45 millió euróért megvásárolták a székelyföldi napilapokat kiadó Udvarhelyi Híradó Kft.-t, a cég addigi igazgatója, Székely Róbert a helyén maradhatott.

A régi-új igazgató azonnal meglátta a lehetőséget abban, hogy a budapesti tulajdonosok figyelmét a kétharmados győzelemmel adódó látványos átalakítások, a kormányközeli média kialakítása köti le, a határon túli dolgokra annyira nem figyelnek. Csak szólni kell, mennyit utaljanak a veszteségek fedezésére, és azonnal küldik is a pénzt.

Az igazgató viselt dolgai aztán büntető feljelentés tárgyát képezték (magánokirat-hamisítás, csalás, hűtlen kezelés és sikkasztás gyanújával). A feljelentés szerint Székely 2009 nyara és 2016 decembere között 1,7 millió lejre rúgó kárt okozott a cégnek. A feljelentés után ugyan megindult a nyomozás, de vádemelésnek nincsen nyoma.

A G-nap patthelyzetet és csődöt eredményezett

Időközben Budapesten is besűrűsödtek az események: 2015. február 6-án – az elhíresült G-napon – nyilvánossá vált Simicska Lajos konfliktusa a miniszterelnökkel, és emiatt a mintegy 300 embert foglalkoztató erdélyi lapcsalád finanszírozása is megakadt.

A szakítás során a médiatröszt tulajdonosa, a Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány Simicska érdekkörében maradt. A magyar kormány a közpénz-csapokat elzárta az alapítvány felé, Simicska pedig nem akart saját zsebből erdélyi lapokat finanszírozni. Az így kialakult patthelyzetről itt írtunk.

4,7 millió euró egy addig ismeretlen egyesületnek

Ebben az időszakban kapta meg az első, 1,45 milliárd forintos (akkori árfolyamon 4,7 millió euró) támogatást a magyar kormánytól a Demeter Szilárdhoz köthető, apró, addig nagyjából ismeretlen Erdélyi Médiatér Egyesület.

2018 januárjában a csődbe jutott Udvarhelyi Híradó Kft.-től alaposan kigondolt, teljes diszkrécióval végrehajtott manőverrel vették át a lapokat és az alkalmazottakat – ezt a folyamatot itt írtuk le. Ezzel az Erdélyi Médiatér Egyesület egy csapásra az erdélyi magyar médiapiac legnagyobb és legtőkeerősebb szereplőjévé vált.

A Bethlen Gábor Alap pedig évekig menetrendszerűen utalta a milliárdos nagyságrendű támogatásokat az egyesületnek: 2021 nyarán az összeg már 7,45 milliárd forintra (akkori árfolyamon 20 millió euró) rúgott. Ezzel a bevétellel az Erdélyi Médiatér Egyesület nemcsak erdélyi magyar szinten, de a nagyságrendekkel nagyobb román médiapiacon is a nagyok közé került.

Mindent bekebeleznek, ami él és mozog

A tőkeerős médiatröszt agresszív terjeszkedésbe kezdett: gyakorlatilag az összes erdélyi médiumot megkeresték felvásárlási ajánlattal. Helyi és régiós napilapok, azok honlapjai, kereskedelmi rádiók, álláskereső portál, női magazin, kulturális melléklet, helyi televízió és teletextszolgáltatás is része lett a portfóliónak.

Csak az a néhány médium nem vált részévé a médiateres konglomerátumnak, amelyet így vagy úgy az RMDSZ vagy pedig az önkormányzatok finanszíroznak. Így nyilatkozott névtelenül Lukács Csabának az egyik, felvásárolt nyomtatott újság korábbi tulajdonosa:

„Nem volt választásom, képletesen szólva a falhoz állítottak: azzal fenyegettek, ha nem adom el nekik, megnehezítik az újság terjesztését és közben létrehozzák a konkurenciát. Közben elfogadható pénzt ajánlottak, mert nem ők fizették, így eladtam nekik a lapot.”

A Demeter Szilárd által beígért, pompázatos fogalmakba csomagolt fejlesztések – „21. századi erdélyi magyar web, Erdély 3.0” – kamunak bizonyultak. Ugyanúgy a reklámpiaci bevételekkel kapcsolatos várakozások sem jöttek be.

Mi több, a csoportnál dolgozó újságírók száma és fizetése nem nőtt látványosan. A lapcsoport terjesztői hálózatát felszámolták, a székelyföldi helyi újságokat pedig a Székelyhon napilapba olvasztották, hogy aztán 2023-tól az összes nyomtatott újság kiadását felfüggesszék, és a munkatársak 70 százalékától megváljanak.

Megjelennek a „tanácsadók”

Miközben a szerkesztőségek egyre jobban zsugorodtak, és egy átlagos szerkesztő-újságíró 3100 lej nettó (bruttó 5300, az akkori minimálbér kétszerese) fizetésért dolgozott havonta, tanácsadók, ilyen-olyan ügyeskedők kisebb hadserege sürgölődött a médiatröszt körül. Őket természetesen nem a minimálbérhez közeli összegekért alkalmazták. Lukács Csaba gyűjtéséből:

– noha a médiatrösztnél Demeter Szilárdnak sosem volt formális funkciója, feleségét, Birtalan Andreát havi 160 óra munkáért bruttó 43.419 lejes fizetéssel (nettó 25 ezer lej, kb. ötezer euró) alkalmazták „külföldi pénzügyi kapcsolatokért felelős menedzser” munkakörben. Az 1995-ben született Birtalannak sosem volt pénzügyi tapasztalata: az ELTE Bölcsészkarán végzett 2022-ben, elsőkötetes költő, slammer;

– Szentmártoni János, a magyar kormány volt helyettes államtitkára az az Előretolt Helyőrség című kiadvány főszerkesztéséért 2 ezer és 2500 euró közötti fizetést vihetett haza;

– az Index 2020-as botrányában elhíresült budapesti Gerényi Gábor cége, az Electromédia Kft. üzleti tanácsadás címen 2 ezer, később 2400 eurót számlázott;

– Szőke László székelyudvarhelyi újságíró egyéni vállalkozóként havi 3200, később 4800 euróról állított ki számlát. Szőkének Liszkay embereként szerepe a volt a régi, Udvarhelyi Híradó Kft.-s időkben lezajlott „tisztogatásban”, amikor a cég addigi igazgatóját, Székely Róbertet feljelentették. Később teljesen háttérbe szorult a döntéshozatalban, kiemelkedő fizetését azonban megtarthatta.

A Gaga Rádión nyerészkedett az ügyvezető

Nem csak fizetésekkel ügyeskedtek az egyesületnél: volt, aki a felvásárlások idején is jól járt. Például Nemes László Levente, az Erdélyi Médiatér Egyesület cégeinek ügyvezető igazgatója az általa alapított Setup Advisory Kft. révén részese volt a marosvásárhelyi Gaga Rádiót birtokló vállalkozás, az Alamo Impex 97 Kft. megvásárlásának 2021 júniusában.

A Médiatér Egyesület csak a részvények 85 százalékát vette meg, a fennmaradó 15 százalék a Setup Advisory Kft. birtokába került. A Setup Advisory Kft. a részvénycsomagot 5 hónappal később, 2021 novemberében továbbadta a budapesti Magyar Médiaszolgáltatást Támogató Központ (MMTK) Nonprofit Kft.-nek (ennek a cégnek 2021. május végéig Nemes László Levente is résztulajdonosa volt). Lukács Csaba számítása szerint ez a tranzakció mintegy 1 millió lej (200 ezer euró) nyereséget hozhatott Nemes László Leventének.

A budapesti Magyar Médiaszolgáltatást Támogató Központ (MMTK) Nonprofit Kft. számláira csak 2020-ban sok száz millió forintot pumpáltak át „teljes körű menedzsment, akvizíciók, cégvásárlások előkészítése, új akvizíciók beillesztése a cégcsoport működésébe, működési stratégia előkészítése, bevezetése, már folyamatban lévő támogatások koordinálása” jogcímen.

Itt aztán olyan, az erdélyi közösség és a magyar adófizetők szempontjából is hasznos eszközökre futotta, mint egy ilyen hófehér, 6,2 literes motorral szerelt Cadillac Escalade terepjáró.

Enyhén szólva különös üzleti döntések

A médiatröszt történetében egészen különös döntések is akadnak. Például 2022 szeptemberében megvásárolták a Székely Hírmondó napilapot, hogy aztán 2023 januárjától felfüggesszék a nyomtatott újságok kiadását.

Ennél is több kérdőjelet vet fel az a lépés, amikor 2023 augusztusában eladták a Székelyföldön négy központtal, összesen 12 frekvencián sugárzó Rádió Gaga (Alamo Impex 97 Kft.) többségi tulajdonosát, a Magyar Médiaszolgáltatást Támogató Központ Nonprofit Kft.-t egy Magyarországon is több médiaérdekeltséggel rendelkező, román származású nagyvállalkozónak, Radu Morarnak. Így az Erdélyi Médiatér Egyesület csak a részvények mintegy 45 százaléka felett rendelkezik jelenleg.

Azért figyelemreméltó ez a tranzakció, mert a Rádió Gaga és főleg a frekvenciák a médiatröszt talán legfontosabb vagyonelemei voltak: a kereskedelmi rádiók akár önállóan, magyarországi támogatás nélkül is megállhattak a lábukon. A Radio Gagát működtető cég mérlege az elmúlt húsz évben – 2021 kivételével – pozitív volt. A rádiók, valamint a nyomtatott lapok nélkül az erdélyi médiatröszt végső soron néhány online portál.

Demeter Szilárdnak mennie kell

2023-ban jelentek meg az első hírek arról, hogy az addig funkciót funkcióra halmozó Demeter Szilárd konfliktusba került a propagandaminiszter (hivatalosan: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter) Rogán Antallal, és a konfliktusból az utóbbi került ki győztesen.

Ennek legbiztosabb jele, hogy Demeter Szilárd kiszorulni látszik a kormányzati funkciókból, bizalmi emberei pedig távoztak a Médiatér Egyesület vezetéséből. „Demeter Szilárd megbukott ebben a projektben, a lapok bezárása kínos a magyar kormánynak, ezért drasztikus lépések lesznek” – idézte a Magyar Hang az egyik fideszes forrást.

A médiatröszt fő cége, az alkalmazottak túlnyomó többségét – a korábbi 170-190-ből 2023-ban már csak mintegy 40 személyt – foglalkoztató Prima Press Kft. vezetésében 2023 júliusában volt a váltás. Ekkor vonták vissza a „régi” gárdát tartalmazó Transversum Kft.-től a cég ügyvezetését, és jelent meg újból a Liszkay embereként számon tartott Györfi Áron.

A Magyar Hang úgy tudja, Györfinek alapvetően két feladata van: az egyik a „szilárdtalanítás”, a másik pedig a médiatröszt integrálása a magyar kormányközeli médiabirodalomba, a KESMA-ba.

A váltás másik biztos jele az, hogy az egyesület újból feltűnt a Bethlen Gábor Alap támogatottjai között. 2022 óta ugyanis megakadtak az addig évente, menetrendszerűen érkező támogatások, a 2022 után megmaradt portálok a Demeter Szilárd irányította Petőfi Irodalmi Múzeum támogatását tüntették fel a láblécükben.

Az új menedzsment megjelenése után néhány nappal a BGA 1,95 milliárd forintot, az év végén pedig további 2 milliárdot ítélt meg az egyesület számára. Ezzel a két új támogatással a magyar kormány az Erdélyi Médiatér Egyesületet eddig legalább 11,4 milliárd forinttal (nagyjából 29 millió euró) támogatta.

A címlapfotón Demeter Szilárd (balra) és Mohácsi Árpád László látható. Utóbbi az Erdélyi Médiatér Egyesület elnöke volt a kezdeti időszakban. Fotó: Facebook

The post Így gurultak szét az erdélyi médiatröszt forintmilliárdjai appeared first on Átlátszó Erdély.

Mindannyiunknak van olyan rokona, barátja, ismerőse, akivel „vigyázni kell”: elég egy figyelmetlenül elejtett félmondat, beszélgetést kezdeményező gesztus, máris félórás kiselőadást kapunk az élet legfontosabb kérdéseiről: a nyugati „no go” zónákról, a Kanadában nemváltó műtétre kényszerített óvodásokról, vagy akár az ukránokról, akik galádul rátámadtak a nyaralni érkező orosz katonákra.

Noha sok empirikus tapasztalatunk van a dezinformációs narratívák erdélyi terjedéséről, és azt is sejtjük, hogy ezek terjedésében nagy szerepe van annak, hogy az erdélyi magyarság lényegében a magyarországi médiatérben él, meglepően kevés konkrét adattal rendelkezünk arról, hogy a magyarországi kormánypropaganda hogyan férkőzik be mindennapjainkba.

Egyáltalán, az erdélyi magyarok médiafogyasztásáról szóló, valamennyire friss kutatásokat fél kezünkön lehet megszámolni. Az egyik ilyen a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2015-ös kutatása, melyből kiderül, hogy leggyakrabban a magyarországi televízió-csatornákat – RTL Klub, Duna TV, TV2, M1 – nézik az erdélyi magyarok.

Arról nincsen adat, hogy a médiafogyasztási preferenciák hogyan változtak 2015 óta. Valószínű, hogy a kedvelt csatornák tekintetében voltak változások, de minden bizonnyal továbbra is elsősorban a magyarországi médiatér jelenti az erdélyi magyarok tájékozódási alapját.

A magyar kormány paneljeit mondják fel az erdélyi magyarok

Ezzel magyarázható annak a felmérésnek az eredménye, amit 2022-ben, az ukrajnai háború kitörése után készített a Bálványos Intézet, és amely nem kis megrökönyödést okozott szakmai körökben.

Kiderült ugyanis, hogy két éve az erdélyi magyarok percepciója az ukrajnai háborúról számottevően eltért a román többségtől, és leginkább a magyarországi kormány narratíváját tükrözte. (Az erről szóló online előadás itt tekinthető meg.)

Mikor a kutatók rákérdeztek az ukrajnai háborúval kapcsolatos hírforrásokra, kiderült, hogy az erdélyi magyarok többsége (61%) a magyarországi közmédiából, illetve a román televíziókból (51%) tájékozódik. A román online portálok és a nemzetközi hírforrások a preferenciák végén szerepeltek.

Bizalom tekintetében is a magyarországi hírforrások vezettek: a válaszadók mintegy 50%-a mondta azt, hogy „nagy mértékben” vagy „eléggé” bízik a magyarországi közmédiában, míg a román televíziók esetében ez az arány 23-26% körül volt.

Az első kutatás, amely a magyar kormány propagandájának terjedését vizsgálja a határon túli közösségekben

Ezt a két korábbi kutatást egészíti ki a Political Capital Médiahegemónia és propaganda a határon túl című projektje, mely a magyar kormány narratíváinak határon túli terjedését vette szemügyre, és melyben az Átlátszó Erdély is részt vállalt.

A kutatás 2023. január 1. és július 15. között vizsgálta a magyar kormányhoz köthető dezinformációt és propagandát a Magyarország határain kívül – Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban és Erdélyben – működő médiaorgánumokban.

Négy fő dezinformációs narratíva megjelenését vizsgálták: az ukrajnai háborúval, az Oroszország elleni szankciókkal, az illegális migrációval, valamint a gender témakörrel kapcsolatos narratívákat.

Első körben a Political Capital kutatói a helyi partnerek – Gyurkovics Virág (Átlátszó Vajdaság, Szerbia), Kőváry Sólymos Karin (ICJK, Szlovákia), András Soltész és Dmytro Tuzhanskyi (Varosh, Ukrajna) valamint Sipos Zoltán (Átlátszó Erdély, Románia) – segítségével beazonosították a legfontosabb helyi online médiaorgánumokat, valamint a legnagyobb követőszámmal és befolyással rendelkező Facebook-oldalakat.

Ezután a kutatók kulcsszavas kereséseket folytattak a médiaorgánumok Facebook-oldalain a CrowdTangle és SentiOne eszközökkel. Az így nyert, 1245 sort tartalmazó adatbázisban felbukkanó anyagokat kvalitatív elemzésnek vetették alá: a kutatók minden anyagot elolvastak, azokban további al-narratívákat azonosítottak be, és azt is megvizsgálták, hogy az egyes tartalmak milyen hálózatok révén terjednek.

A narratívaelemzés fontos része volt a helyi szereplők politikai, gazdasági, szervezeti kontextusának felvázolása. A propaganda hatását három további dimenzió befolyásolja:

• Mennyire erős az Orbán-kormány kontrollja az adott közösség médiaorgánumai fölött?
• Mennyire beágyazott a kisebbségi média a többségi médiatérbe?
• Mennyire szabad és versenyalapú a többségi médiatér?

A romániai magyar média esetében ugyan erős a magyar kormány kontrollja, azonban a kitettséget csökkenti a romániai politikai tér erős euroatlanti irányultsága, amellyel az RMDSZ sem igazán megy szembe.

További tényező, hogy a többségi médiatér tulajdonosi szerkezete a magyarországihoz képest sokszínűbb, a piaci verseny erősebb, és az elérhető információk sokszínűbbek. Itt azonban azt is meg kell említeni, hogy az erdélyi magyarok elsősorban magyar nyelvű sajtótermékeket fogyasztanak, így a román nyelvű médiatér milyensége másodlagos szerepet játszik.

Az erdélyi magyar média túlnyomó többsége a magyar kormány pénzén él

A vizsgált erdélyi magyar médiaorgánumok túlnyomó többsége az Erdélyi Médiatér Egyesület köré tömörül, ez a projekt a magyar kormány támogatásából működik.

Ezekre a médiaorgánumokra eddig nem volt jellemző az a szigorúan központosított, uniformizált üzenetekkel operáló propaganda, ami a magyarországi kormánymédia sajátja, azonban a magyar kormány narratíváját tükröző anyagok megjelennek.

Az RMDSZ kisebb, de szintén fontos szereplője az erdélyi magyar médiatérnek: a Progress Alapítvány az egyik legnagyobb internetes hírportál, a maszol.ro kiadója, a Janovics Jenő Alapítvány pedig az ETV-t, valamint az Erdély FM-et működteti. Mindkét alapítványt az RMDSZ finanszírozza.

Itt időről időre szintén megjelennek a magyar kormány narratíváit tükröző anyagok, noha az RMDSZ hivatalos kommunikációja – főként az ukrajnai háború kapcsán – a kezdetektől fogva megfelel az euroatlanti konszenzusnak az orosz agresszióval kapcsolatban.

Mit mutatnak az adatok?

A vizsgált tartalmak 40%-a a háborúval, 29%-a a migrációval, 19%-a a genderrel és 12%-a a szankciókkal kapcsolatos dezinformációt tartalmazott. Noha Erdélyben él a legnagyobb magyar közösség Magyarországon kívül, a manipulatív narratívákat tartalmazó anyagok száma alapján Szlovákia vezeti a toplistát. A vizsgált narratívák alapján a sorrend: Szlovákia (57%), Románia (24%), Szerbia (11%), Ukrajna (8%).

Az erdélyi magyar médiatér volt a második legaktívabb a magyar kormányhoz kapcsolódó dezinformáció terjesztésében. Az adatbázisban szereplő tartalmak nagyjából negyede származik innen.

Ez nem meglepő, lévén hogy Erdélyben él a legnagyobb határon túli magyar közösség, az erdélyi magyar sajtót nagyrészt a magyar kormány finanszírozza, az RMDSZ pedig szorosan együttműködik a Fidesszel. A propaganda terjedését olyan, a magyar kormány üzeneteit felerősítő rendezvények is segítik, mint Tusványos vagy a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat.

A vizsgált időszakban a háborús dezinformációs narratívák domináltak (sárga görbe), a migrációs narratívák (szürke görbe) növekedése elsősorban a magyar kormány menekültek elosztására vonatkozó, új uniós mechanizmust ellenző kommunikációjának köszönhető.

A háborúval kapcsolatos narratívákat tartalmazó anyagok többsége azt hangsúlyozta, hogy (1) azonnali tűzszünetre és békére van szükség, valamint hogy (2) a fegyverletétel csak meghosszabbítja és fokozza a konfliktust. Kisebb mértékben megjelentek azok a narratívák, melyek a háborúpárti Nyugatot hibáztatják a háború kirobbantásáért és fenntartásáért, de előfordult az is, hogy orosz állami vezetők kritikátlan nyilatkozatait vették át.

A béke és a tűzszünet sürgetése elsősorban a magyar kormány és Ferenc pápa békepárti üzenetein keresztül jelent meg. Jó példa erre Szijjártó Péter nyilatkozata, miszerint „Magyarország és a Vatikán egyetért abban, hogy a háborúnak és az emberi szenvedésnek Ukrajnában minél hamarabb véget kell vetni”.

Erősen jelen voltak az illegális migrációhoz kapcsolódó narratívák. Az „illegális migráció” (43%) és a „migránscsempészet” (35%) mellett a harmadik domináns al-narratíva „Brüsszelről” szól (13%), amely alapvetően az Európai Uniót és az Európai Bizottságot okolja az illegális migrációért és annak minden negatív kulturális és gazdasági hatásáért.

A migrációról szóló véleménycikkek az erdélyi mintában voltak a leggyakoribbak. Szinte mindegyik ilyen anyagnak a szerzője Bíró Béla, a maszol.ro főmunkatársa volt. Ezek a cikkek gyakran kiemelték „Európa hanyatlásáról”, a menekültek befogadását és integrációját támogató „Wilkommenskultur” kudarcáról szóló szubnarratívákat is a nyugat-európai országok politikájának kritikáján keresztül.

A felvidéki és vajdasági magyarság a legsérülékenyebb

Az elemzés a határon túli közösségeket rangsorolja is, aszerint, hogy mennyire sérülékenyek a dezinformációs narratívákkal szemben. A Political Capital szempontjai szerint a Szerbiában és Szlovákiában élő magyar közösség bizonyult a legsérülékenyebbnek: a szlovák és szerb kormányfő egyaránt Orbán Viktor szövetségesei közé tartoznak, akik a magyar kormányfőhöz hasonló retorikával rendelkeznek.

Ukrajnában és Romániában a magyar közösség könnyebben hozzáfér elfogulatlanabb információkhoz, ugyanis a többségi médiatérben több a tényalapú anyag és kevesebb a dezinformáció, illetve a helyi politikai elitek nem szövetségesei az Orbán-kormánynak.

The post Mint forró kés a vajban, úgy terjednek a magyar kormány dezinformációs narratívái Erdélyben appeared first on Átlátszó Erdély.

Diana Oncioiu oknyomozó újságíróval beszélgettünk arról, hogyan kezdett el független újságírásban dolgozni, és politikai szakértőként szociális témákkal foglalkozni. A Dela0 és a Să fie lumină munkatársaként a gyermekotthonokban történt és a Román Ortodox Egyházhoz köthető bántalmazásokról írt, kiváló ismerője az oktatási rendszernek és a szociális szolgáltató szektornak, és foglalkozott az egészségügy körüli problémákkal is. Cikkei miatt rendszeresen kap rosszindulatú üzeneteket, egy alkalommal telefonon is megfenyegették.

Oncioiut arról is kérdeztük, mikor tapasztalt nemi alapú megkülönböztetést a munkavégzése során. Szerinte az újságírókat nemtől függetlenül érik támadások, egyaránt tapasztalnak agressziót a terepmunka során és az olvasóktól is. Tapasztalatai szerint a férfi kollégáktól az különbözteti meg a nőket, hogy a szakmai képességeiket lebecsülik: sokszor egyszerűen naivnak, butának és érzékenynek könyvelnek el egy nőt, és nem veszik komolyan a kérdéseit.

Mikor kezdett a médiában dolgozni, és milyen motivációból lett újságíró?

2007-ben kezdtem el dolgozni a Realitatea TV-nél. Nem akartam feltétlenül újságíró lenni, csak adódott ez a lehetőség. Éppen akkor fejeztem be az egyetemet, beiratkoztam mesterizni, de amellett mindenképpen szerettem volna valamit dolgozni is.

Milyen egyetemet végzett?

Politikatudományokat végeztem a Bukaresti Egyetemen. Utána két opcióm volt a munkavállalásra. A tanáraim közül Dragoș Petrescu ajánlotta, hogy van egy szabad állás a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnál (CNSAS). A második választási lehetőséget egy másik tanárom vetette fel, megkérdezte, hogy nem akarok-e menni a Realitateához. A második opciót választottam, a tévénél gyakorlatoztam két hónapig, ez fizetetlen állás volt, gondolom manapság is így működnek a gyakornoki állások.

Amikor jelentkeztem az állásra, az akkori főszerkesztő megkérdezte, melyik osztályon szeretnék dolgozni. Politikatudományokat végeztem, szóval azt mondtam, hogy a politikai, közéleti szekción. Egy olyan időszakot kaptam el, amikor a csatorna közéleti szerkesztősége jól működött szakmai szempontból, és nagyon jó emberek dolgoztak ott. Szerettem ott lenni az első két évben, a harmadik már nem volt túl fenomenális.

2010-ben külföldre mentem tanulni két évet. Miután hazajöttem, a Digi24-nél dolgoztam majdnem két éven keresztül, szintén a politikai rovat szerkesztőjeként. De még nem éreztem magam újságírónak. Ezután jött egy fordulat, mert ki akartam szállni a mainstream sajtóból. Így lett, hogy 2014-től a Dela0-hoz kerültem, ahol a mai napig is vagyok. A független újságírás mellett döntöttem, tulajdonképpen emiatt maradtam a szakmában. A tévénél olyan volt, mintha kerekek között őrlődnél, az egy nagyobb gépezet.

Tegyük hozzá, hogy akkoriban a független sajtó még nagyon gyerekcipőben járt, épp kezdett kifejlődni. Habár a Dela0 körülbelül három éve működött már, mielőtt odakerültem, de úgy is friss oldalnak számított. Akkor még furcsán néztek rád, ha azt mondtad, hogy egy független vagy alternatív médiaorgánumnál akarsz dolgozni.

Mi volt az, ami leginkább lelkesítette a szakmája kezdetekor?

Számomra nagyon fontos lecke volt az, amit a tévénél tanultam meg. Ahogyan bárki, aki elkezd egy szerkesztőségben dolgozni, én is adatgyűjtéssel kezdtem. Nagyon sok politikai nyilatkozatot követtem nyomon, az egy szenzációkra kihegyezett gyakorlat volt. A tévénél úgy kell dolgozz, hogy a nyilatkozatokból kikeresd a lehető legrövidebb és legérdekesebb részt. Ha egy nyilatkozatra másfél percet kaptunk egy adásban, az nagyon hosszúnak számított.

Lelkesített az is, hogy mindenféle témáról háttérinformációt kellett gyűjtsek. Emlékszem arra, hogy a Realitateánál egyszerre kezdtünk el dolgozni Valeria Dorneanuval, aki később a Mediafax főszerkesztője lett. Valeriával együtt kezdtünk el adatbázisokat összegyűjteni mindenféle politikai eseményre, hogy ha történik valami breaking news, akkor a tévének legyen anyaga, mielőtt élőben kap nyilatkozatot valamelyik érintettől.

Most is ezt csinálom, hiszen minden téma esetén elengedhetetlen az adatgyűjtés. A közéleti részlegen mindent le kellett fedjünk, ami ide tartozik: pártok, parlamenti felszólalások, interpellációk, alkotmánybíróság stb., és nem hiszem, hogy volt akkoriban bármilyen preferenciám. De nem tudtam volna elképzelni magam más részlegen. Mégis, ha belegondolsz, amióta a Dela0-nál vagyok, szociális témákkal foglalkozom, és alig vannak politikaiak. Persze közvetve minden témának van köze a politikához. Áttérni a szociális témákra 180 fokos fordulat volt.

Hogyan kezdett bele az oknyomozó újságírásba?

A témákkal együtt jött, miután elkezdtem a Dela0-nál dolgozni. Mert a tévé nem engedi meg azt, hogy leáss a dolgok legmélyére. Nem azért, mert nem akar leásni, hanem mert nem olyan a profilja. Ott minden nap ki kellett töltsünk egy órát, és azt nagyon gyorsan kellett csinálni, például a Románia, szeretlek! (România te iubesc) vagy a Premierben (În premieră) műsorokban. A Realitateánál és a Digi24-nél is a hírosztályon dolgoztam, és a hírek szerkesztése közben nincs időd elmélyülni egy-egy témában.

Aztán a Dela0-nál, ahogy elkezdtem egyre részletesebben belemenni a szociális témákba, egyre többet és többet kellett kutatni, egyre többet akartam tudni ezeknek a rendszereknek, intézményeknek és törvényeknek a működéséről. Ez egy természetes folyamat volt. Ha elkezdesz utánajárni egy témának, elkerülhetetlen, hogy a rendszer mögé nézz.

Aztán meg specializálódsz egyfajta tematikában. A szerkesztőség ilyenkor nagyon fontos, mert segít neked, hogy professzionalizálódj egyes területeken, amelyeket nagyon jól kell, hogy ismerj. Például a Dela0-nál most szükségünk lenne valakire, aki nagyon jól ért a közigazgatáshoz, mert az anyagainkon meglátszik ennek az ismeretnek a hiánya. Bukarestben még vannak emberek, akik értenek ehhez, de vidéken már kevesebben. Ugyanígy a közéleti, gazdasági, szociális vagy igazságügyi területeken is nagy a hiány.

Én valahogy nagyon is a szociális szféra fele mentem el, beleértve ebbe az oktatási, szociális és egy kicsit az egészségügyi témákat is. Ez azt jelenti, hogy nagyon kell követnem az oktatási minisztérium tevékenységét, de az igazságügyi minisztériumét is, mert az összes bántalmazásos eset oda csatornázódik be. Minél alaposabban jársz körül egy területet, annál jobban meg fogod érteni azt. És ilyenkor könnyen terelődsz az oknyomozás irányába.

A szerkesztőségekben, ahol dolgozott, tapasztalt bármiféle diszkriminációt a nőkkel szemben? Például a bérezés terén: nagyobb fizetéseket kapnak a férfiak, mint a nők?

Nem igazán emlékszem ilyen esetre. Azokban a szerkesztőségekben, ahol dolgoztam, valójában a nők voltak többségben, a főnökeim nők voltak, a tévénél a politikai részlegen csak két férfi riporterünk volt, és abban biztos vagyok, hogy a részlegen belül nem volt megkülönböztetés a férfiak és a nők bérezése között. 

De olyan férfi főnökeim is voltak, akik hajlamosak voltak bántalmazóan vagy agresszíven viselkedni mind a női, mind a férfi kollégákkal szemben. Nem tettek különbséget a nemek között, ha ordibálásról, sértegetésről meg hasonlókról volt szó. De persze amikor nőkkel szemben viselkedtek így, megmutatkoztak a nőkkel szembeni előítéletek különböző formái és a nőgyűlölet.

Terepmunka közben szokott tapasztalni nemi megkülönböztetést, ha egy befolyásos férfinak kell feltegyen kényes kérdéseket?

Igen. Bár a munkahelyeimen nem feltétlenül tapasztaltam diszkriminációt, de a terepmunkán legtöbbször úgy érzem, hogy hátrányos helyzetben vagyok azért, mert nő vagyok. De megtanultam előnyt kovácsolni belőle. Megtanultam „profitálni” abból, hogy a megkérdezett alany azt hiszi, csak egy „hülye nő” vagyok. Most már egyre ritkábban történik meg ez velem, mert kezdenek ismerni, de régen nagyon sokszor megbélyegeztek, hogy jön a kicsi, szőke, naiv, butácska nő, és valami kérdéseket akar feltenni. 

Ezt szoktam felhasználni ellenük, mert ha csak ennyit látnak belőlem, akkor általában nem készülnek fel arra különösebben, hogy védekezniük kell a kérdéseimmel szemben. Mindig nagyon illedelmesen kezdem a beszélgetést, az alany pedig nem akar nagy ügyet csinálni egy naivnak hitt nő kérdéseiből, és egyre inkább megnyugszik. Ekkor szoktam előhozni a súlyos kérdéseimet, amikor már észre sem veszik a csapdát.

Például megtörtént ez, amikor Sorin Roșca Stănescu újságíróval készítettem interjút, aki szépen elmesélte, hogyan használja az oknyomozást arra, hogy zsaroljon embereket. Roșca Stănescu egyike volt azoknak az újságíróknak, akik kitalálták az oknyomozó zsarolást, értsd úgy, hogy voltak témái, amiket a fiókban tartott. Le voltam sokkolva, miközben beszéltünk, és csak utána eszméltem rá, hogy mekkora dolgot kotyogott ki nekem.

Azért volt fontos, hogy előnyként éljem meg ezt, mert úgy gondolom, hogy amikor terepen vagyok, nálam sokkal fontosabb az ügy, amin éppen dolgozom. Gondoljanak csak hülyének, ha ennek az lesz az eredménye, hogy információt húzok ki belőlük.

Csak a témára összpontosít, és így próbál felülkerekedni a nőgyűlöleten és az előítéleteken?

Igen, sajnos. Emlékezetes volt, amikor a Legyen világosság (Să fie lumină) projekten dolgoztam. Mondhatom, hogy a politikusoknál már csak a papok rosszabbak, abban az értelemben, hogy a vallás azt tanítja nekik, hogy a nők alárendeltjei a férfiaknak, mert ez áll az Ószövetségben, és a környezet is ezt sulykolja beléjük. 

Amikor én mentem oda egy paphoz, hogy kérdéseket tegyek fel neki, nem hagyta, hogy beszéljek, mondván, hogy ez nem illendő viselkedés, és ne kiabáljak vele. Egyszer valóban elkezdtem kiabálni, de amúgy nem szoktam. Hanem felteszem a kérdéseimet, és annyiszor ismétlem meg őket, amíg választ nem kapok rájuk. Ha ez bárki szerint agresszió, akkor ez van. Konfrontálódtam minden pappal, akiről tudtam, hogy hazudik.

A férfi kollégáim, Vlad Stoicescu és Ovidiu Vanghele, ugyanebben a helyzetben vannak. Ha Ovidiut és engem egymás mellé teszünk, akkor kijelenthetjük, hogy az ő kérdezési stílusa agresszívebb az enyémnél. A papoknak még rendben van, ha egy férfi keresi fel őket. De hogy egy nő kemény kérdéseket tegyen fel, olyan nem létezik, akkor azt gondolják, hogy „valami baja van”. Borzasztónak tartom az ilyet. Hiába szeretnéd azt, hogy épp úgy végezhesd a munkádat, mint a férfi kollégák, nem tudod, mert nő vagy. És azt kell hallgatnod az interjúalanyaidtól, hogy „viselkedj szépen”. Hogy mondhatnak ilyet, hogy viselkedj szépen? Mégis mit jelent ez?

Volt egy másik esetem is Ciprian Ciucuval, a bukaresti VI. kerület polgármesterével. Írtam egy cikket, amihez nyilatkozatot kértem tőle, elvégre így dolgoznak az újságírók. Miután publikáltam, felhívott és dühösen számon kért, hogy miért nem küldtem el neki publikálás előtt az anyagot, és hogy engedélyt kellett volna kérjek tőle. Visszakérdeztem, hogy milyen engedélyről beszél, ezt hogyan képzelte el? Nem tudom, hogy kikkel dolgozott ezelőtt, de az újságírás nem így működik. 

Kihangosítottam a telefont, mert azt akartam, hogy a kollégám, Vlad Stoicescu is hallja, aki a cikket szerkesztette, mert tudtam, hogy Ciucu agresszív lesz és támadni fog. Ciucu azt mondta, hogy ne hívjam fel soha többé nyilatkozatot kérni. Ekkor közbelépett a kollégám, és megkérdezte, hogy milyen alapon engedi meg magának azt, hogy egy újságírónak olyat mondjon, hogy ne keresse meg többet úgy, hogy ő közéleti pozíciót tölt be. Ekkor hangnemet váltott Ciucu, és megkérdezte Stoicescut, hogy ő elégedett-e a cikkel, amit a hölgy publikált. Amire Vlad mondta, hogy igen, ő szerkesztette. De Vladdal nagyon más hangnemben beszélt, biztos vagyok benne, hogy csak azért, mert férfi. Nagyon dühös voltam.

Még eszembe jutott egy példa. Olyan nyilvános vitán vettem részt, ahova meghívták Mihail Neamțu teológust is, aki a közéletben is aktív. A Román Televízió (TVR) szervezte, és az abortusz témájáról vitáztunk. Az az ember az egész műsor alatt rám se nézett, még akkor sem, amikor hozzám beszélt. Ezt megvetésből tette, biztos vagyok benne. Mert például a moderátorral szembe tudott nézni végig, aki férfi volt. És csak gondolkoztam, hogy milyen baja lehet velem.

Megkérdezte utólag, hogy miért nem nézett önre?

Nem volt lehetőségem rá. Csak a tévéműsor alatt beszéltünk. Számomra már nem érdekes az, amit Neamțu mond. Szerintem azért nem nézett rám, mert tudtam, hogy hazudik a vita alatt, és ezt élőben alá tudtam támasztani érvekkel és adatokkal. Meg tudtam mutatni, hogy hamis adatokkal dobálózik és teljes mértékben manipulál. Valószínű, hogy erre nem számított.

Bele szokta írni a cikkekbe azt, ha diszkriminációval élnek önnel szemben?

Nem feltétlenül írom bele ezeket. Attól függ, hogy van-e köze a témához. Amikor megfenyegettek, azt leírtam egy cikkben, mert köze volt a feltárt esethez. A fenyegetőknek közük volt az ügyhöz, amin épp dolgoztam.

A 2019-es fenyegetésről beszél, amikor egy férfi azzal hívta fel önt, hogy „betöri a fejét”, ha nem hagyja abba az oknyomozást az Ortodox Egyház két papja körül, akik szexuálisan zaklatták több diákjukat? (Cikkek itt és itt.)

Igen, pontosan. Általában el szoktam mesélni ezeket az eseteket, például Ciprian Ciucuról is írtam a Dela0-n. Sosem hagyom figyelmen kívül, sosem nézek el az ilyenek mellett. Valahogy be kell kerüljön a hírekbe, főleg ha köztisztviselőről van szó. Amikor súlyosabb eset történt, a telefonos fenyegetés, akkor feljelentést tettem a rendőrségen. És így fogok tenni bármikor, ha úgy érzem, hogy zaklat egy politikus vagy bármilyen befolyásos személy.

De a férfi kollégák is feljelentették Vasile Bănescut, a Román Ortodox Egyház szóvivőjét az agresszivitása miatt. Mi könnyedén megtesszük a feljelentést, ha arra van szükség. De különválasztjuk, ha nem feltétlenül kapcsolódik az általunk dokumentált témához.

A telefonos fenyegetés után azonnal feljelentést tett a rendőrségen?

Igen. Olyan dolog volt, amiről úgy gondolom, hogy elfogadhatatlan, és jelentettem a rendőrségen az ügyet. Meg is találták a két fiatalt, akiknek közük volt az ügyhöz, amiről éppen írtam. A fiatalok arra kértek, hogy vonjam vissza a feljelentést, de megmondtam nekik, hogy semmiképp sem fogom visszavonni. Értettem, hogy milyen közük van nekik az ügyhöz, de ilyet akkor se lehet tenni. Felelniük kell azért, amit tettek. Különben bárki helyénvalónak érezné, hogy megfenyegessen egy újságírót, és simán megúszná. Legközelebb kétszer meggondolják, mielőtt felhívnak egy újságírót azzal, hogy megölik, ha tovább dolgozik egy ügyön, gondolok itt arra az enyémmel összehasonlíthatatlanul súlyosabb fenyegetésre, amelyet Emilia Șercan, a magas rangú közméltóságok plágiumainak feltárására szakosodott újságíró kapott.

Milyen gyakran találkozik online zaklatással, és hogyan érinti önt?

A facebookos üzenetekkel és kommentekkel el tudok boldogulni, bár nagyon sok rosszindulatú van. Amikor a bukaresti Ferentari negyedben élők mélyszegénységéről írtam, kaptam olyan kommentet, hogy ha majd néhány cigány megerőszakol, reméli, hogy utána jobban átgondolom, hogy akarom-e még védeni őket. Ilyen „kívánságokból” számtalant kapok. Egyébként mindegyikre szoktam válaszolni, nagyon udvariasan. Elmagyarázom nekik, hogy amit csinálnak, az fenyegetés vagy rágalom, és a törvény bünteti. A szembesítés után az emberek vagy kitörlik az üzenetüket, vagy felszívódnak.

Történt olyan a pandémia alatt, hogy egy klubról írtam, ahol bulikat szerveztek a járványügyi szabályok ellenére. Azután is kaptam olyan üzeneteket, hogy azt kívánják, kövezzenek meg, és hasonlók. Erre is udvariasan elmagyaráztam, hogy ez fenyegetés, készítettem róla képernyőmentést, és ha tovább folytatja, akkor feljelentem. Nagyon könnyű a számítógép mögött ülni és írogatni, amíg nem számolnak semmilyen következménnyel. 

Kapott olyan online zaklató üzeneteket, amelyek kifejezetten azért támadják, mert nő?

Kaptam olyan üzeneteket, hogy ha nő vagyok, akkor ne írjak férfiakról, főleg ne papokról. Inkább álljak a fazék mellett és vigyázzak a gyerekekre. Vagy remélik, hogy elhagy a férjem és egyedül maradok a „purdéimmal”. Érdekes, hogy sokszor a romákra utalva, etnikai alapokra helyezik a nőiséggel kapcsolatos sértegetést, ha valami nem tetszik nekik.

Tehát nőként nem szabadna nekem papokról írni, mert más a szerepem. Néha belemegyek ilyen véget nem érő kommentfolyamba. Emlékszem, hogy férfiak írták azt, hogy biztosan épp menstruálok. Ezek nagyon idegesítenek, de megpróbálok úgy válaszolni rájuk, hogy ne hagyjam, hogy provokáljanak.

Gyakran találkozom azzal a megszólítással a hölgyem (domnișoară) helyett, hogy „hölgyikém” (donșoară), amit tényleg csak arra használnak, hogy idegesítsenek. Viszont én tényleg mindig szenvtelenül válaszolok ezekre, és hamar meghátrálnak a zaklató kommentelők. Ezeknek az embereknek valójában nincsenek érveik.

A férfi kollégák is ki vannak téve az online zaklatásnak. Őket másképp támadják?

Igen, nagy különbségek vannak. Egy férfi újságíróra azt mondják, hogy szekus (a titkosszolgálatoknak dolgozik), vagy hogy le van fizetve, hogy valaki pártján áll. Ezt gyakran tapasztaltam a férfi kollégák esetében. Ezzel szemben a nőkre inkább azt mondják, hogy épp menstruál, vagy ingerlékenyebb, mert a nők érzékenyebbek, mint a férfiak. 

Volt eset, hogy fenyegetésektől, zaklatásoktól kellett megvédenie a családját, gyerekeit?

Nem voltunk kitéve olyan zaklatásnak, ami a családra és gyerekre irányult volna. De esetünkben vannak ebben átfedések, mert a partnerem szintén újságíró, Vlad Stoicescu. Tisztában vagyunk vele, hogy a munka, amit végzünk, sokszor negatív népszerűséget hoz. De nagyon figyelünk arra, hogyan vagyunk fent a közösségi hálón. Persze az is benne van a munkánkban, hogy a telefonszámaink publikusak, a szerkesztőségünk címe is az. Ha bármit megírunk, és szignózzuk a nevünkkel, akkor biztosan kapunk rá egy csomag negatív kommentet is, ez a munka ezzel jár.

Van Romániában olyan szervezet, amely védi az újságírókat?

Nincs, még egy szolidaritási szerveződés sem. Természetesen ha történik valami, akkor az újságírók egyénileg a szolidaritásukat fejezik ki. Pedig tényleg szükség lenne egy olyan egyesületre, amely támogat minket és szükség esetén jogi tanácsot is kínál. Nemcsak erről a fenyegetettségi területről van szó, hanem arról is, hogy bárkit megfélemlíthetnek SLAPP típusú perrel. Jog szerint bárki beperelhet egy újságírót, ha úgy gondolja, hogy valótlanságokat írt róla. Ezt a politikusok és az üzletemberek következetesen kihasználják csak azért, hogy megfélemlítsenek, és hogy lefoglalják az idődet, hogy addig se tudj a munkáddal foglalkozni.

Egy egyesület ezen a téren is segíthetne nekünk. Valójában működnek különféle szervezetek, mint az ActiveWatch, de nekünk, újságíróknak nincs egy külön egyesületünk, amely ki tudna állni mellettünk.

Milyen biztonsági előírásaik vannak a szerkesztőségen belül?

A szerkesztőségen belül a zaklatás megelőzésére nincs védelmi szabályzatunk. Talán azért, mert nagyon kicsi szerkesztőség vagyunk. Jelenleg a Dela0-nál csak én és Vlad Stoicescu vagyunk állandó dolgozók, és van még néhány külsős szerző. Ha nagyobb szerkesztőség lennénk, akkor biztosan lennének biztonsági előírások. És úgy is gondolom, hogy kötelezően kellene legyenek. Tényleg vannak még hiányosságaink e téren.

Ami az online zaklatást és uszítást illeti, óvatosak vagyunk a kommentek moderálásával. Bár elég bonyolult mindet átnézni, ha több száz vagy akár több ezer kommentről van szó. Nincs külön moderátorunk erre a munkakörre, hanem mi, az újságírók csináljuk. Támogatjuk a véleménynyilvánítás szabadságát és az olvasóknak azt a jogát, hogy kritizálják a munkánkat. Tehát nem töröljük a hozzászólásokat, és nem blokkoljuk az embereket csak azért, mert kritizálnak minket. Válaszolni szoktunk azokra a hozzászólásokra, amelyek fenyegőek, és hazugsággal vagy manipulációval vádolják az újságírókat. Viszont elrejtjük vagy töröljük azokat a kommenteket, amelyek erőszakra buzdítanak, amelyek különböző alapon diszkriminálnak. 

Továbbá nagyon fontos számunkra a forrásaink védelme. Ha bármilyen kockázati tényező felmerül, akkor nem tesszük közzé a nevüket, és semmilyen információt, amely alapján beazonosíthatók lennének. Vigyázunk a forrásainktól kapott dokumentumokra, fényképekre és videókra is, arra hogyan tároljuk és tesszük közzé azokat.

Mit gondol, a romániai szerkesztőségek megfelelő tudatossággal kezelik az online biztonsági előírásokat?

Szerintem nem vagyunk elég tudatosak. Mindig csak a témát tartjuk fontosnak, és nem saját magunkat. Az utóbbi időszak tanított meg arra, hogy tényleg ki vagyunk téve támadásoknak, és ez ellen valamit tennünk kell. A romániai független lapok és portálok még nagyon kicsik, csak a Recordernek sikerült már nagyobbra nőni. 

De mindenhol azt látom, hogy csak arra szánják az energiájukat, hogy információt gyűjtsenek és forrásokat találjanak. Továbbá nagyon kevés az olyan ügyvéd, aki vállalja a védelmünket. Éppen ezért lenne nagy szükségünk egy újságírókat védő egyesületre.

A nyitókép forrása: Diana Oncioiu Facebook oldala.

The post Diana Oncioiu: a politikusoknál már csak a papok tiszteletlenebbek az újságírónőkkel Romániában appeared first on Átlátszó Erdély.