Az erdélyi egypártrendszer felé tett hatalmas lépést a Fidesz, amikor bezáratta a Demokrácia Központokat, vélik forrásaink. Ők a probléma egyik fő okát abban látják, hogy a Néppárt és az erdélyi nemzeti oldal politikai kudarca miatt az EMNT-t is büntetik, mely pedig becsületesen elvégezte a rábízott feladatot: a könnyített honosítást, majd a magyarországi választások körüli erdélyi ügyintézést.

Az EMNT-közeli forrásaim nemcsak a kizárólagosságra törekvő RMDSZ-t, vagy a pénzforrást elzáró magyar nemzetpolitikusokat, hanem a Néppárt vezetőit is keményen bírálják. A Néppárt megvádolt vezetői védekeznek, szerintük a probléma inkább az RMDSZ hamis budapesti lobbija és egyeduralmi törekvései. Illetve a Fidesz pálfordulása, amikor a nemzetpolitikát felváltotta az érdekpolitika.

Erről fog szólni mai szókimondó anyagunk, melyben a megszólalók java névvel nyilatkozik, de vannak olyanok is, akik névtelenséget kértek. Az EMNT/P-sek nagyon óvatosak. Volt, aki nem szerette volna, hogy az ő válasza közel legyen egy olyan részhez, ahol mondjuk Semjénről van szó, nehogy majd Semjén azt gondolja, hogy ő támadja. Vagy például mindenki vigyáz, hogy ne vonja kétségbe Orbán Viktor politikai éleslátását. De a párton belüli ellentétekről sem mindenki mer nyíltan és névvel beszélni. Az EMNT/P-sekben érződik a vágy, hogy kimondják az igazságot, ugyanakkor az is érződik, hogy nem akarják összerúgni a port senkivel. Még.

Egy tollvonás nélkül

Február elején keresett meg telefonon pár EMNT/EMNP-s alapember, azzal a panasszal, hogy fentről be akarják záratni a Demokrácia Központokat. Az fájt nekik, hogy fentről egyetlen tollvonással véget vetnek egy tizenvalahány éves folyamatnak, egy kemény munkával felépített hálózatot semmisítenek meg. Sőt, helyesbítenek, egyetlen tollvonás nélkül teszik ezt a budapesti politikusok, mert még csak nem is adják ezt írásba, csak szóban közölték ki a az EMNT/P vezetőségével, hogy ezentúl nincs pénz, be kell zárni, és be kell olvadni az Eurotrans-ba.

Forrásaink szerint a döntés, hogy ezután csak az RMDSZ Eurotrans Alapítványa kapja a támogatást erre a feladatra, 2023. január 9-én született. Arra a kérdésre, hogy ki hozta a döntést, azt válaszolják, hogy Semjén. A Semjén-Potápi vonalon közölték a döntést az erdélyiekkel. Arra a kérdésre, hogy valamilyen írott bizonyítéka van-e ennek, azt válaszolják, hogy nincs, és nem is lesz. Ezt nem írták le, és nem is fogják leírni.

Ekkor már késő volt ajánlani bármit, mert már el volt döntve, állítják forrásaink. Három vagy négy éve lebeg a levegőben, hogy előbb-utóbb le fogják húzni a rolót, a politikai szerepvállalás gyengesége, eredménytelensége miatt.

„Belső körökben Toró már elismerte, hogy az ő hibájuk ez, mert muszáj volt kompromisszumot kössenek arra föl, hogy összeolvadjon az Eurotrans a Demokrácia Központokkal, s most már az Eurotrans fogja csinálni a honosításokat. Belementek ebbe, mert így megmarad az ő fizetésük és mindenük.”

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Toró T. Tibor, az EMNT és az EMNP (Néppárt) alapítója részben megerősíti, részben cáfolja forrásaink információit:

Sándor Krisztina: „Január 9-én telefonon közölte a hírt velem Potápi Árpád államtitkár. A lényege az volt, hogy mi külön nem kapjuk meg a támogatást, csak az Eurotrans. Nincs összeolvadás velük. Ahogyan az az RMDSZ egyik alapítványa, úgy a mi esetünkben is teljesen egyértelmű, hogy mivel az EMNT döntött anno a párt létrehozásáról, így ugyanazon politikai közösségnek a tagjai vagyunk. Téves hír, hogy belementünk volna ebbe.”

Toró T. Tibor: „A politika ma olyan irányba fejlődik, hogy egyre idegenebb tőle az írásbeliség. A politikai jellegű döntéseket általában különböző informális egyeztetések során szokták közölni. Velünk is így történt. Mivel nem akartunk belenyugodni abba, hogy egy jól működő, hasznos munkát végző és az ügy iránt magas fokú felelősséget mutató hálózat felszámolódjon, az EMNT és a Néppárt által közösen megbízott tárgyalócsapat – Sándor Krisztina és jómagam – többszörös egyeztetést kért és kapott a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetőitől. Sajnos a számunkra kedvezőtlen döntést most nem tudtuk megváltoztatni. De mivel úgy érezzük, igazunk van, nem adtuk fel, hogy meggyőzzük őket igazunkról.”

A Fidesz-megbízás

Hogy megértsük, hogyan kezdődött, és hogyan jutott ide a történet, vissza kell tekintenünk a múltba. EMNT/P tagok mesélik, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács már 2003 óta létezik, de a 2010-es fideszes nyeréssel tudott kicsit újra lábra állni. Akkor tudta Tőkés maga köré összeszedni azokat a régi harcostársakat, akik tényleg a nemzeti oldalt szolgálták, ingyen és bérmentve, akkor is, amikor nehéz időszak volt. Akkor létrehoztak egy új területi EMNT hálózatot, mindenhol szervezetek születtek.

Ehhez még pénz sem kellett egyébként, csak az új lelkesedés, hogy végre van miért küzdeni. S akkor ehhez hozzájött az, hogy elfogadták Magyarországon a kettős állampolgársági törvényt, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Fidesz partnerségi megállapodást kötött: megbízzák az EMNT irodahálózatát a honosítás ügyintézésével, állítják forrásaim.

Nagy Pál, az udvarhelyszéki EMNT elnöke meséli: „Mi, az EMNT voltunk a nemzeti oldalról a partnerei a Fidesznek. Adtak a működéshez pénzt, mert ingyen azért nem lehet dolgozni. Ez természetes. És ez így jól működött. Alakultak a különböző statisztikák, nőtt az állampolgárság-igénylők száma. Volt egy nagy bumm. Aztán kezdett visszaesni a honosításigénylés, de bejöttek új feladatok, mint az anyakönyvezés, anyasági támogatás, babakötvény, regisztráció, stb. A magyarországi parlamenti választásokkor a szavazatokat is le lehetett adni a legtöbb irodában.”

A politikai bukdácsolás ára a kegyvesztés

Csakhogy 2012-ben voltak itt választások, és a nemzeti oldal nem tudott eléggé megkapaszkodni. Nem tudott elég súlyt szerezni magának a frissen alakult Néppárt, mesélik forrásaim, ami kint csalódást okozott. És a Fidesz lassan elkezdett nyitni az RMDSZ felé.

Fokozatosan létrejött egy először alig észrevehető, de lassan egyre nagyobb szakadék a Fidesz és a Néppárt/EMNT között, mesélik néppártos forrásaim.

„Mert tulajdonképpen a Néppárt és az EMNT működtette ezt a rendszert. Az EMNT kapta a jogosultságot és a pénzt, de bújtatottan, ennek a farvizén jött létre a Néppárt, és ott volt, ott erősödött meg annyira, amennyire meg tudott erősödni. De mivel nem voltak eredmények, és végül a 2016-os választás sem hozta meg az áttörést, onnantól látom én azt, amikor a nagy szakadás történt.”

Vinczellér Árpád, az EMNP volt alelnöke szerint a történetnek része az is, hogy 2014-ben a Fidesz explicite kijelentette Toróéknak, hogy ne indítsanak jelöltet az államelnöki választásokon. „Hogy csak az RMDSZ indítson jelöltet. De ők szembe mentek a Fidesz elvárásaival, és elindultak. Szilágyi Zsolt elindult elnökjelöltként, és ugye nem sikerült neki, erősen leszerepelt. Erreföl lemondott Toró és Szilágyi azonnal. Ezért volt a 2015-ös viharos marosvásárhelyi Országos Kongresszus. Volt egy fiatal gárda, aki úgy érezte, hogy ez az egész már idejétmúlt, szegény Toróékat meghaladta már a feladat, váltás kell, más szemlélet, satöbbi. Az, hogy csak vagyunk, és attól működik a dolog, az már nem elég. De aztán a lemondás után két nappal Toróék jól visszasünnyögték magukat, visszaszívták a lemondást, és ment volna tovább az élet, mintha nem lett volna a vásárhelyi kongresszus.”

A 2014-es EMNP-s szófogadatlanság után, 2015 februárjában a Fidesz megbízta az RMDSZ Eurotrans alapítványát ugyanezzel a feladattal, amit az EMNT-nek is adtak. És ugyanannyi pénzt adtak erre az Eurotrans-nak, mint a EMNT-nek, évi 250 millió forintot. Úgyhogy párhuzamosan két struktúra kezdett működni a Fidesz megbízásából és pénzéből. „Ezzel nem is volt baj, mert hát a lényeg úgy is az volt, hogy az embereknek segítsünk, és ez jól működött. Persze főleg ott, ahol az RMDSZ nagyon erős volt, kialakult egy versenyhelyzet.”

Aztán a súlypont kezdett eltolódni, és ez keményen zajlott az utóbbi években, állítják forrásaim. A konzulátusok egyre inkább az RMDSZ-irodákat használták. Oda küldték az iratokat, még azokat is, amelyeket a Demokrácia Központokon keresztül igényeltek az emberek. Tehát ha valaki bement a Demokrácia Központba, ott elintézte az ügyes-bajos dolgait, mikor meg kellett kapnia a választ, azért már az RMDSZ-hez kellett mennie, mert a konzulátus oda küldte vissza.

Egész addig, hogy most a válság miatt úgy döntöttek Pesten, hogy párhuzamos struktúrákat nem működtetnek, és ezért a Demokrácia Központ támogatását megszüntették. Fölkérték az EMNT-t, hogy üljön le az Eurotrans-szal, és beszéljék meg, hogy vegye át az EMNT kollégáit is, állítják a panaszkodó EMNT-sek.

A 2020-as lecke, amiből nem sokat tanultak

Vinczellér szerint ugyanez, ami most, megtörtént 2020-ban is. „2020 őszén jött egy üzenet ugyanígy, mint most ez a döntés, se leírva, se aláírva, se semmi. Hogy ha a Néppárt jelölteket állít az RMDSZ-szel szemben a választásokon, ha megpróbálja ellehetetleníteni az RMDSZ-t akármilyen formában, kampányol ellene a közösségi oldalon vagy akárhogy, akkor nem fogják megkapni a kiegészítést. Ugyanis választási év volt, és a hálózatból elfogyott a pénz az EMNP és az MPP közös kampányára. Ezért kértek kiegészítést Magyarországról, amit azok ahhoz kötöttek, hogy az RMDSZ-nek ne tegyenek keresztbe. Amikor Semjén azt mondta, hogy a nemzeti oldal ne állítson jelölteket az RMDSZ jelöltjeivel szemben, és Potápi nemzetárulózott, ezek jelzések voltak.”

Végül csak 2021 tavaszán jött meg az ősszel várt pénz, addigra már el kellett bocsátani sok kollégát, vagy félfizetésre vettek embereket. Olyanokat is, akik tíz éve ott dolgoztak. A kiegészítést sem az EMNT-re használták fel, hanem elvették, és a pártnak adták, állítják forrásaink. „Az a pénz az egyesület fenntartására, a működtetésére volt küldve. 250 millió forint nem sok pénz egy rendszer működtetésére, 2000 lej körüli fizetésük van a kollégáknak, ami nem sok szerintem.”

Vinczellér ezt kiegészíti: „nekem ez nagy fájdalmam volt, mert láttam, hogy mit dolgoztak ezek az emberek. Ezek nem politizáltak, ők dolgoztak az irodákban. És egyszerűen a politikusok miatt jutottak ide. Mert az ingyenélő politikusoknak megmaradt a fizetése, viszont elvették azoktól a fizetést, akik konkrétan dolgoztak. Azt a fizetést, amit a magyar állam arra adott, hogy ezeket az embereket fizessék. És ők ebből kifizették a politikusokat.”

Sándor Krisztina megpróbálja cáfolni, hogy a választás miatt történt volna 2020-ban mindez, vagy hogy a pártnak adták volna a kiegészítést: az évi 250 millió forintból 2018-tól már nagyon nehezen lehetett fenntartani az irodahálózatot. Éveken át kérték az összeg kiigazítását, amit 2020-ban jóváhagytak, és a kapott pénzt az alkalmazottak fizetésének kiegészítésére fordították. „Nem kapott a párt pénzt. Ilyen döntés nem volt. Munkatársak, projektek kaptak, melyek közösségi célt – az EMNT céljait is – szolgáltak.”

Az EMNT–EMNP szakadás

A pénz, ami a magyar államtól jött, az EMNT-nek jött, az egyesületnek. A fenntartásra, az irodák működtetésére, állítják a vezetőséget támadó forrásaim. Ebből egy részt, felét, többet-kevesebbet a párt felé irányított a vezetőség. Volt egy négytagú egyeztető tanács, az ET: Toró T. Tibor, Csomortányi István, Mátis Jenő és Sándor Krisztina. Ők döntötték el, hogy ebből a pénzből, az évi 250 millióból mennyit adnak a párt működésére, s mennyit adnak az EMNT-nek a Demokrácia Központokra. Forrásaink szerint ebből a négy emberből három tökéletesen kiszolgálta a rendszert, a Toró–Csomortányi-féle elgondolásokat, Mátis Jenő is. Egyedül Krisztina volt, aki próbált harcolni, ezekkel szembement többször is. Volt olyan EMNT kongresszus, ahol őt ki akarták csinálni ezért, s ahol cirkusz volt emiatt.

Forrásaim szakadást látnak az EMNT és az EMNP (Néppárt) között, és ennek egyik oka szerintük az, hogy a döntéshozásban meggyengült az EMNT a Néppárttal szemben. Az Egyeztető Tanácsban lecserélték az EMNT-s Tiboldi Lászlót a Toróékhoz közel álló Mátis Jenőre, és az EMNT érdekeit védő Sándor Krisztinát többször is megpróbálták leváltani.

Sándor Krisztina kérdésemre elismeri, hogy tényleg volt konfliktus, de próbál szépíteni a képen:

„Az Egyeztető Tanácsban ritka volt az élesebb szembenállás. A belső konfliktusok nem ebből fakadtak, hanem abból, hogy másképp láttuk, értékeltük a párt működését. Nekem konkrétan elég sok kifogásom volt személyek, jelöltek és működési módszerek ellen az évek során. A Néppárt tisztújításai alkalmával rendszeresen a párt belső ellenzékének sorait erősítettem, amely nagyobb fiatalítást és több változást, nagyobb hatékonyságot szorgalmazott. Emiatt voltak konfliktusaink, és ez csapódott le előbb a párt, majd következményként az EMNT küldöttgyűlésein is. Igen, emiatt megpróbáltak legalább két alkalommal leváltatni az ügyvezető elnökségről.

Mára megedződtem – fogalmazhatok így is, de többször is fel akartam állni, ott akartam hagyni – nemcsak a belső feszültségek, hanem bizonyos, az én szememben igazságtalannak tartott döntések miatt is. Mégis: mindig voltak, akik miatt úgy éreztem – érdemes maradni. Nem utolsósorban: az ügy is szép, nemes, és történelmi lehetőség volt több százezer erdélyi magyar ember magyar állampolgárrá válását segíteni ebből a tisztségből.”

Forrásaim úgy tudják, hogy Tiboldi Lászlót, az EMNT alelnökét is azért állították félre az ET-ból, mert „nem felelt meg Csomiéknak (Csomortányiéknak – szerk.), mert próbált visszavenni a párt költségvetéséből, és ez volt az ok, amiért kicsinálták. Odarakták Mátist, aki nagyon jó pénzügyi szakember, de arra hajlik, amerre a szél fú. És Tiboldit félrerakták. Meg kell kérdezni erről Tiboldit.”

Megkérdeztük Tiboldit, aki szerint „A két szervezet közötti «szimbiózis» már a kezdetektől nem működött igazán jól, amely elsősorban a civil és a pártlogika közötti eltérő megközelítésből adódott, és különböző prioritások, meg érdekek mentén alakult az évek során. Természetesen nem minden esetben volt ez a folyamat zökkenőmentes a Néppárton belül és a két szervezet között sem, ezeket próbálták megoldani a Néppárt vezetői különböző hatalomtechnikai módszerekkel, ennek egyik példája az Egyeztető Tanácson belül az én leváltásom is. A Néppárt sikertelensége mindenképp meghatározó volt a Nemzeti Tanácsra nézve, hisz egy rendszerként működtünk, nem lehetett teljesen leválasztani a politikai projektet a honosítási tevékenységről és a civil rendezvényekről.”

Forrásaink szerint Tiboldit éppen a 2019-es néppártos tisztújító kongresszus után váltatták le: „Nagyváradon tartotta a párt abban az évben a kongresszust, és a belső ellenzék Soós Sándort (Soóskát) jelölte elnöknek. Szilágyi Zsolt ellen nagy volt már az elégedetlenség. Tibiék utolsó percben – felmérve a nagyon kiegyensúlyozott erőviszonyokat – végül nem erőltették Szilágyi Zsolt jelölését, hanem hirtelen elővették Csomortányit elnökjelöltnek, aki akkor egy szavazattal (!) nyert. Mivel Tiboldi és Krisztina is a pártban a belső ellenzéket erősítették, Krisztina pedig alanyi jogon – ügyvezető elnökként – tagja volt az Egyeztető Tanácsnak, így Tiboldit cseréltették ki, felhasználva erre a püspököt (Tőkés László volt püspök az EMNT elnöke – szerk.).”

S a pénz?

Sándor Krisztina cáfolná forrásaink azon állítását, hogy az EMNT-nek küldött pénzből a pártnak is ment. Arra a kérdésre, hogy „Évi lebontásban a Magyarországról beérkező pénznek (az évi 250 millióra gondolok) hány százaléka ment a Demokrácia Központok működtetésére, és hány százaléka a Néppártnak?”, azt válaszolta: „Az éves költségvetésünket csak az EMNT Demokrácia-központok működtetésére és a rendszer egyéb programjaira, rendezvényeire költöttük. Becslés szerint kb. 80% ment az irodahálózatra és állampolgársági szolgáltatásokra, míg 20% az EMNT országos és területi rendezvényeire, programokra, kiadványokra, szervezetműködtetésre. A költségvetésben a legnagyobb tétel a munkatársak fizetése volt. Ők mind az EMNT alkalmazottjaiként dolgoztak.”

Az ET-ben lévő konfliktussal kapcsolatos kérdésemre hozzátette: „Az Egyeztető Tanács egy belső, informális döntéshozó fórum, ahol a civil és a politikai tevékenységeket, programokat egyeztetjük. Soha nem volt olyan döntés, hogy mennyi megy a pártra és mennyi az EMNT Demokrácia-központokra.”

Az EMNT ügyvezető elnökét megcáfolják a forrásaink:

Habár úgy tűnhet, hogy ez a pénz csak az EMNT irányába ment, ez nem igaz. Ebből a pénzből kaptak fizetést a párt különféle funkciókba kinevezett politikusai, ebből tartották fenn a párt emberei által használt autókat. Ment ebből a kampányköltségekre, a plakátolástól kezdve az önkéntesek költségéig. És az ebből bérelt irodákat a Demokrácia Központok a Néppárttal megosztva használták. A pártnak az összes logisztikáját az EMNT pénzéből fizették.

Nyíltan kintről nem támogatták a Néppártot soha. 2012-ben még igen, politikailag. De anyagilag csak az EMNT-t támogatták.

„S ezek nem elsikkasztották vagy ellopták a pénzt, hanem elba**ták. A Néppárt, az akkori vezetők. Sok pénz volt. Az eredmény nem jött” – mondja egy anonim forrás.

Toró ezt másképp látja: „Soha nem volt sok pénz. Aki ebből akart meggazdagodni, mert azt olvasta az újságban, hogy a politika közelében sok pénzt lehet keresni, az ide sem jött, vagy gyorsan elment (volt ilyen is az elején).”

A pénzügyeket nem kötötték mindenki orrára, nem volt átláthatóság a rendszerben, állítják forrásaim. A helyi vezetők nem sokat láttak a pénzügyekből. Arra a kérdésre, hogy mit tud mondani a pénzügyekről, Nagy Pál azt nyilatkozta:

„Nem igazán volt rálátásom a pénzügyekre, de nem is lett volna ez baj, ha nem azt éreztük volna, hogy a civil része, az eredeti célja a rendszernek egyre inkább háttérbe kerül. Eredeti cél az autonómia-küzdelem volt és a Fidesszel kötött partnerség alapján a honosítás. Ebből nem sok maradt, valószínű paradigmaváltásra lenne szükség ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk tovább működni.”

A Néppárt az állat, amelyik felfalta az anyját

Egy forrásunk meséli: „Tulajdonképpen létrejött az EMNT, majd létrehozták a Néppártot. Teljes jóhiszeműséggel, teljesen jó elképzelésekkel. De valahogy a párt működési rendszere olyan lett, mint egy külön állat. Ette meg a saját anyját, vagy apját, aki létrehozta. Tehát vette el az életterét, az embereket, satöbbi.”

Nagy Pál szerint az EMNT ereje egyre csökkent, és ahelyett, hogy lett volna egy normális szimbiózis a két szervezet között, nagyon háttérbe szorultak az EMNT céljai. „Csináljátok a honosítást, mert ez az úgymond feladat, mert ezért jön a zsé, de a párt meg kell erősödjön, mert jönnek a választások, s eredményt kell csinálni.” És mindig ez volt, hogy jönnek a választások, jönnek a választások, de az eredmények nem jöttek. „Az emberek elmentek tőlünk, de az eredmények, szavazatok nem jöttek.”

A rossz vezetés, rossz humánmenedzsment, a párt-EMNT konfliktus miatt rengeteg nagyon jó közösségi ember eltávozott ebből a társaságból, akik azóta is megállják a helyüket, folytatja Nagy. „Itt hagyta például a rendszert Portik Vili, aki most Vásárhelyen az alpolgármester, Gergely Balázs, Tőkés László unokaöccse, a Kolozsvári Magyar Napok kitalálója, Püsök Csaba lelkész, Bákai Magdi, Kovács Lehel, Háromszékről Sánta Imre lelkész, Ütő Gusztáv, Bardócz Csaba lelkész, Szabó Tünde, Marosvásárhelyről Jakab István, Cseh Gábor, Kali István, Kolozsvárról Sánta Levente, Soós Sándor, Fall Sándor, Szabó László, Csigi Levente, Szabó Lilla, Király Melinda, Szász Péter, s így sorolhatnám hosszan az ismertebb neveket. Jó emberek, jó arcok. Eltávoztak emiatt. Így lassan elfogytunk.”

Egy másik forrásom megerősíti, az említettek többsége valóban a párton belüli döntéshozási módszerek és az alacsony hatékonyság miatt hagyta ott a csapatot. „A pártra mindvégig jellemző volt, és ma is az, hogy csak egy szűk kör – Tibi és Csomi bizalmasai – döntenek folyamatosan, levegőnek nézve a mindenkori elnökségi tagokat. Azok, akik nagyobb határozottsággal álltak ki a saját véleményük mellett, és meg tudtak volna erősödni a mindenkori pártelnökségben, azokat rendre – valószínűleg pozícióféltésből – kiszorították vagy kikezdték, vélt vagy valós okokból. Ezt rossz volt látni.

Az is tény, hogy az EMNT miatt senki nem távozott a csapatból, a párt miatt viszont sokan, közülük megbecsült széki, megyei vezetők, véleményformáló és valódi közösségépítő személyiségek. Ezekért nagy kár. Ők lehettek volna az EMNT-nek, a mozgalomnak sőt, akár a pártnak is zászlóvivői. Sajnos a négyévenkénti kampányok során is rendre olyan jelöltek kerültek elő, akik nem minden esetben azonosultak a közös értékrenddel, nem értették az EMNT szerepét, kikezdték a korábban már a rendszerben dolgozó széki vagy megyei, netán országos vezetőket, és a párt vezetősége ilyenkor mindig az adott jelölt mellé állt – nem számított a régi bajtársiasság, az addigi lojalitás. Emiatt érezték sokan azt, hogy a pártszempont elsődleges, sőt, inkább kizárólagos. Ezt kevesen tudták elfogadni az évek során, főleg Székelyföldön.”

„Történelmi lehetőséget szalasztottunk el”

A váradi Toró-Sziszi-Csomortányi féle vezetés nem érti a székely népléleket, állítja Vinczellér és még néhány székelyföldi EMNT-s. „Váradról meg akarják oldani az egész Erdély sorsát úgy, hogy nem csinálnak semmit. Csak nagyzolnak, «létrehozunk műhelyeket, s stratégiákat, s izé». De hogy talpaljál, s menjél, s értsd meg, hogy ez miért történik, s hogy s mint, s hogy végigjárd az összes falut, s mindent tudj, az már nem. A munka büdös, de jól esnek a pozíciók.

Nem tudtak megfelelni a Viktor által elvárt feladatnak, hogy építsenek fel egy olyan rendszert, ami alternatíva az RMDSZ-re. Mert neki is jobb lett volna, ha van egy oszd meg és uralkodj helyzet, és a versenyhelyzet jót is tud szülni normális esetben. Nem volt képes ez a társaság ezt fölemelni erre a szintre.

Pedig Jenőt ugye levette, s elvitte az Orbán a Nemzetstratégiai Intézethez, hogy szabad legyen a pálya. Azt mondta, hogy «Leveszem, s rakjátok össze az MPP-t és a Néppártot», ezt a feladatot adta Torónak egy bálványosi találkozón. Persze, igazságtalan lenne, ha azt mondanánk, hogy «bezzeg, nem tudta ezt se összehozni», mert ez nagyon nehéz, hosszú folyamat. A nemzeti oldalt nem sikerült egyesíteni, olyan sok mély ellentét volt. S ezért mind a kettő szépen elporladt.

Most összeálltak, de ez most már régen késő, mert az utóbbi 5 évben sokan visszahúzódtak, kiléptek. Ott maradtak a megélhetési politikusok, akik nem feltétlenül rosszak, nem feltétlenül buták, sőt. Csak alkalmatlanok arra, hogy egy szervezetet fölépítsenek és eredményt is elérjenek. Kényelmesen mindenki tolja a saját kis izéjét, az egyiknek fizetés, a másiknak politikai poszt, a harmadiknak szolgálati autó, a negyediknek parlamenti képviselőség, s ez lett az eredménye, ide jutottunk.

Én azért vagyok rájuk mérges, mert egy történelmi lehetőséget szalasztottunk el.

Ennek az inkompetenciának az eredménye, hogy tizenéves munka mehet a kukába. Nem tudtak harcolni az embereinkért, mert erodálódtak, tíz év alatt elvesztették a pozícióikat.”

Nincs tárgyalóembere a nemzeti oldalnak

Vinczellér folytatja: „Az inkompetenciát mutatja Toróék részéről, hogy amikor persona non grata-nak kiáltották ki Csomortányit, a kézlendítéses története miatt, nem voltak képesek levenni őt onnan, valamilyen formában. Ugye, ha nem tárgyalnak egy pártelnökkel odaát, akkor az nem jó. Nem fogadta őt senki. Ez komoly. Tudom, mert próbáltuk bevinni, és melléje is álltunk, nagy bolondul.

A szervezet részéről hiba volt, és ebben én is hibásnak érzem magam, hogy nem vettünk le egy kompromittált személyt, hogy legyen, aki tárgyaljon magyarba’. Ez a mostani helyzet annak is az eredménye, hogy nem volt, aki tárgyaljon. Nem volt tárgyalóember.”

Egy anonim forrásunk kiegészíti a gondolatot:

„Torót ugye már kinézték onnan, leamortizálódott. Volt egy olyan lehetőség, hogy megalakult az EMSZ, és akkor tárgyal Mezei. Aki ő is egy leírt személy volt, de most még el is ítélték, le kellett mondania. S most megint Csomortányi lesz a tárgyaló, ő kell, hogy továbbvigye mint társelnök. Így az EMSZ maradt tárgyalóember nélkül kifelé, egy fajsúlyos valaki nélkül. Mert ugye Torót leírták, Mezei ment a levesbe, a püspök (Tőkés László – szerk.) is rengeteget vesztett a súlyából, és maradt Csomortányi. Nem maradt egy fajsúlyos ember, akit komolyan vesznek, aki tudjon tárgyalni, akár egy ilyen esetben is, ami most megtörtént.”

Vinczellér szerint ez 2020-ban már meg volt mondva, hogy „vagy viselkedsz, vagy nem adok pénzt”. Amikor későre írták alá a támogatás-kiegészítést. „Látták, hogy meg lehet csinálni, és nincs akivel tárgyalni. S most jött ez a 2023-as. Ez az inkompetencia ára.”

A párt egyik óriási hibája, hogy létezésének szinte 12 éve alatt nem épített fel új arcokat, vélik forrásaink. Ugyanazok hozzák a döntéseket és járják Pestet, mint 12 éve. Ezt meg kellett volna haladni. Voltak jó, harmincas középvezetők, akik ifjúsági szervezetekben szereztek tapasztalatot, és nem kerültek helyzetbe. „Most is vannak talpraesett fiatalok, nekik kell ténylegesen is teret adni. Elvinni tárgyalásokra, helyzetbe hozni őket, feladatokat adni. És: politizálni kell. Ehhez dolgozni kell, és folyamatosan képezni a politikusjelölteket. Valahogy nem sikerült erre rászoktatni mindazokat, akiket akár az országos, akár a középvezetésbe beemeltek. Komoly befektetett munka nélkül pedig nincs eredmény, tudjuk. Ez a párt létezése óta így van, gyakran volt a belső ellenzék kritikája, és inkább azt szüntették meg, minthogy a pártot ténylegesen működtették volna.”

„Viktor azért engedte el a mi kezünket, mert a mi vezetőink balf**ok voltak”

Vinczellér állítja, úgy érzik, hogy ez igazságtalan. „Az EMNT a Fidesz által rábízott feladatot becsülettel teljesítette azért a pénzért. De az általa létrehozott párt háttérbe szorította, és ezért is vesztettük el ezt a megbízást. Azért vették el az EMNT-től, mert egy olyan pártot működtetett, amelyiknek nem voltak eredményei. Mert ha jött volna székelyföldi eredmény, hogy mondjuk megszerezzük felét a szavazatoknak, akkor az létjogosultságot ad annak a pártnak. Így viszont logikus, hogy a Semjén-féle vonal erősödött, azzal, hogy «csak az RMDSZ, csak az RMDSZ», és be kell jutni a parlamentbe stb, stb.”

Egy anonim forrásunk mondja: „Megértem Orbánéknak ezt a mostani döntését. Nem értek egyet vele, de megértem. Ha látod, hogy egy gyereknek adod a pénzt, s segíted, de ő folyton megbukik, akkor egy idő után nem adsz többet. Ha hülye vagy, kicsi fiam, hát hülye vagy. De a másik, az milyen ügyes, mindig tanul, mindig tízeseket hoz, akkor vele foglalkozol. Az RMDSZ mit hozott? Sikerélményt hozott a magyar kormánynak. S ez kellett. Mert mi nem tudtunk. Mert ez a fiú egy balfa** tanuló volt, s a másik, a nagyobbik fiú ügyes volt, stréber volt, s kész.

Kezdetben megvolt az ideológiai kapocs, talált minden. Minden megvolt, egy húron pendültünk, a vezérfonal az jó volt. Csak ha te balfa** vagy, el kell engedjük a kezedet, ez van. Ennek isszuk a levét. Ezért ment így lefele az egész. Közben Kelemen Hunor meg váltott, nem olyan volt, mint Markó Béla, leült, tárgyaltak, s egy csomó mindent össze is hoztak.

Érdemes megnézni, hogy milyen logika mentén működik a kinti sztori. Annak ellenére, hogy én még mindig értékelem Viktor politikai éleslátását, sok mindenben egyetértek vele, sok mindenben nem (de a feleségemmel sem értek mindig egyet), és őt tartom a legalkalmasabbnak Magyarország vezetésére. Úgy látom, hogy azért engedte el a mi kezünket, mert a mi vezetőink balfa**ok voltak. Ahelyett, hogy azt próbálta volna kisíbolni, hogy legyen egy új friss erő, amelyik nemzeti érzelmű. Ezt a vonalat meg lehetett volna erősíteni az RMDSZ-szel szemben.”

„Az egypártrendszer sose jó. S föntről meg ránk erőszakolják most” ‒ mondja ki sokak fájdalmát Vinczellér. „Ez visszás. Mert a helyközi választásokon csak a helyi közösségek kellene, hogy megmondják, hogy ki képviselje őket.”

Toró cáfol

A balfa**sággal és inkompetenciával vádolt Toró T. Tibor, akit panaszos forrásaink a támogatás elvesztésével okolnak, nyilván gyökeresen másképp látja az egészet. Cáfolja forrásaink állítását, miszerint beismerte volna, hogy az ő hibájuk, és hogy belementek volna a összeolvadásba az Eurotrans Alapítvánnyal.

„Ennek az állításnak éppen az ellenkezője az igaz: tárgyalásaink során világosan megfogalmaztuk, hogy számunkra mind erkölcsileg, mind politikailag elfogadhatatlan egy értékalapú politikai közösség tagjait kiszolgáltatni az ennek a közösségnek az ellehetetlenítésére törekvő politikai aktivisták kénye-kedvének. Mert egy ilyen «beolvadásnak» ez lenne a vége, Budapest minden ígérete és jóhiszeműsége ellenére.”

Balról jobbra: Toró T. Tibor, Csomortányi István, Németh Zsolt. Kép forrása: Toró T. Tibor Facebook-oldala.

A támogatásért és annak megfelelő mértékéért minden egyes évben meg kellett vívniuk a maguk harcát Budapesten, állítja Toró. „Ez – a magunk «inkompetens» módján – 12 évig mindig kielégítően sikerült. Most először nem.”

Egyetért azzal az állítással, hogy a döntés rendkívül igazságtalan azokkal szemben, akik hittel és becsülettel dolgoztak éveken át egy jó ügyért. De ez nemcsak az EMNT, hanem a Néppárt munkatársaira egyaránt igaz.

Nincs külön ENMT és Néppárt

Toró kikéri magának: „Hamis a tétel: nincs «mi» és «ők». Az EMNT és a Néppárt mindig is egy csapat volt. «Mi» hoztuk létre a mozgalmat is és a pártot is, és ha elrontottunk valamit, «mi» rontottuk el. Most is egy csapat vagyunk: számos politikus társammal együtt részt veszünk az EMNT döntéseinek kialakításában, mint ahogyan számos EMNT-tisztségviselő, élükön Tőkés László elnökkel meghatározó szerepet játszanak a Párt döntéseiben. Egy célért dolgozunk, csak más eszközökkel.”

Egy anonim forrásunk megerősíti Toró gondolatát: „Aki azt mondja, hogy «létrejött az EMNT, és létrehozta a Néppártot», az félrebeszél. Ez nem úgy volt, hogy leesett egy kő, és meg volt alakulva az EMNT. Emberek alapították és szervezték meg az EMNT-t, és egy lépéssel továbblépve ugyancsak ők alapították meg a Néppártot, ugyanannak a gondolatnak a nevében. Az EMNT és a Néppárt egyazon szervezet, egyazon céllal. Nem lehet különválasztani a civil vonalat a politikaitól. A civilek közül mindenkinek volt politikai szerepe. Nem az volt, hogy voltak a pacifista civilek, s jött az ordas farkas Párt, és elvette a koloncot, és haltak étlen szegények. Ilyen képet festeni hülyeség.

Tehát mikor valakik arról beszélnek, hogy «Létrejött az EMNT, és mi létrehoztuk a Néppártot», az a «mi» egy nagy humbug. Azok az EMNT-t sem hozták létre. Azok betársultak, meghívásos alapon eljöttek. Akartak dolgozni az EMNT-ben, mert látták értelmét. S aztán előbb-utóbb elkezdték félteni a saját munkájukat.”

Nincs kicsinálás, de van

Toró cáfolja, hogy megpróbáltak volna bárkit is kicsinálni, akár Sándor Krisztinát, akár Tiboldi Lászlót. Voltak konfliktusaik, de idegen tőle a kicsinálás intézménye, állítja.

Arra a vádra, hogy nem értik Váradról a székely népléleket, Toró így reagál: „Rendszerváltozás utáni politikusi életemet folyamatosan ez a székely–nem székely szembenállás keserítette, alkotó energiáim kelleténél több részét kellett ennek a mesterségesen szított konfliktusnak a menedzselésére fordítanom. Temesvári képviselőként túl «székely» voltam, a Székelyföldön pedig örökké «homoki» magyar.”

Egy székely forrásom beszúr a székelykedő székelyeknek: „A vezetésben igyekeztek az egyensúlyt tartani a régiók között. Az más kérdés, hogy miért nem nőtt(ek) ki karizmatikus vezető(k) Székelyföldről. A vezetői pozíciókért a világon mindenütt meg kell küzdeni, természetes szelekció van. :)”

Nagy Pál jó emberek eltávozásával kapcsolatos vádját anonim forrásaim próbálják megcáfolni: „Rossz a diagnózis. Valóban sokan elmentek, de akik úgymond politikai okokból, azok politikusok voltak, nem civilek, tehát semmiképp sem a két szervezet rossz szimbiózisa miatt mentek el. A nagy többség személyes okokból vagy egyéni ambíciók miatt távozott.”

Kolozsvári forrásom szerint Gergely Balázs azért ment el, mert nem találta a helyét. Az lett a szervezeten és a párton belül, aki csak akart, ő találta ki magának a funkcióját. Kitalálta, hogy Toró legyen az elnök, és ő a politikai alelnök, míg Krisztina a civil alelnök. „De egyéni ambíciói voltak, s túl kicsi volt neki ez a játszótér. Elment Kolozsvári Magyar Napokat szervezni. Sánta Levente Gergely Balázsnak az uszálya, ugyanúgy Csigi Levente és Szász Péter. Ha Balázs ment, mentek ők is.

Soóskát kicsinálta Csomortányi a választásokkor, kolozsvári elnökjelölt volt, és egy szavazattal győzte le Csomortányi. Fall Sándor visszament újságot írni, mikor összejött a Főtér. Szabó Lacika valójában soha nem volt a rendszer tagja, ő az unitárius lobbinak a képviselője. Szabó Tünde azért ment el, mert szült, s a gyerekével akart lenni. Szabó Lilla nem ment sehova. Király Melinda a Néppárt alelnöke volt. Tehát politizált.”

Egy székelyföldi forrásom folytatja a sort: „Portik a párt vezetője volt Vásárhelyen. Ő azért ment el, mert Csomortányi személyesen is, és Sziszi segédletével is többször megalázta. Elnökségi ülésen. Rákiabáltak. Igazságtalanul. Ezt olyan módon tették, ami személyére volt sértő, túlment minden határon. Személyes bosszú jellege volt, meg minden.

Kali István eredményorientáltan karrierista, s ez a párt nem az, ahol nagy karriert lehet futni, átment az RMDSZ-hez. Jakab István beteg lett, alig tudták helyrerángatni, most sem aktivál sehol. Cseh Gábor nem ment sehová, idősebb, mint Tőkés, abbahagyta az egészet. Sánta Imre 2012-ben Toróval volt párban képviselőjelöltje a pártnak. Nem azért ment el, mert az EMNT és a Néppárt nem egyezett, hisz ő is ugyanúgy politizált.‟

A felsorolt emberek java politizált a pártban, tehát nem mehetett el amiatt, hogy a párt elnyomta a civileket, állítják forrásaim. Ez ellenben nem cáfolja meg teljesen Nagy Pál vádját, amely az EMNP–EMNT konfliktus mellett még két okot felsorolt: a rossz vezetést, és rossz humánmenedzsmentet.

A Fidesz változott: nemzetpolitika helyett haszonpolitika

Arra a vádra, hogy Orbán az itteni vezetők balfa**sága miatt engedte el a kezüket, Toró így válaszol: „Orbán Viktor rátermettségét köreinkben senki nem vitatja. Nekünk nem is vele, hanem a magyar nemzetpolitika jelenlegi irányítóival van vitánk az egypártrendszer áldatlan szerepéről és a politikai pluralizmus felette szükséges voltáról. Az ebből fakadó versenynek nem az esetleges budapesti utasítások, hanem a többségi román nemzetállami logika szab korlátot. Ezen belül viszont a politikai pluralizmus nemcsak jog, hanem a leghatékonyabb társadalomszervezési elv is. Addig folytatjuk ezt az elvi vitát, amíg meg nem győzzük partnereinket az általunk képviseltek elvi és gyakorlati érvényességéről.”

Egy forrásunk kiegészíti Torót: akkor sem voltak kevésbé balfa**ok a vezetők, amikor kapták a támogatást, tehát nem a sikertelenség a támogatás elvesztésének az oka, hanem az, hogy megváltozott a Fidesz elképzelése. Egy évtizeden keresztül sikertelenek voltak a Néppárt vezetői, mégis megkapták a Fidesz támogatását. Mert azt képviselték, amit a Fidesz helyesnek látott. A támogatást akkor veszítették el, amikor odaát elkezdték azt mondani, hogy „á, ez nem is fontos. Az RMDSZ kormányon van, nekünk eredmény kell, siker kell. Ha ezek a mi partnereink nem tudnak kialkudni kereskedelmi egyezményeket, közös kormányüléseket szorgalmazni, a rendszerben kapcsolatot teremteni a román kormánnyal, akkor támogassuk azokat, akik tudnak.”

„A Fidesz változott, az elvi szempontok helyét átvette az eredményorientált pragmatizmus – nem a nemzetpolitika, hanem a haszon. Ugyanez van Vajdaságban is, eltűntek az ellenzéki mozgalmak, és azt támogatja a Fidesz, aki összeállt a szerb ultranacionalistákkal egy kormányba. Opportunista elképzelés” ‒ állítja forrásunk.

A láncra kötött kutya a hátsó udvarban

Egy forrásunk szerint az változott 2015-ben, s emiatt kezdték el az RMDSZ-t támogatni, hogy Kelemen Hunor lett az elnök, s vele tudtak tárgyalni. Nem azért, mert 2014-ben szófogadatlan volt a Néppárt, és Szilágyi indult az államelnök-választáson. „A Reform Tömörülést is, és a Néppártot is egy sajátos funkcióért tartották. Arra, hogy regulázza az RMDSZ-t. Ő volt a kutya a hátsó udvarban, amelyik láncra volt kötve. Ugatott, nem ugatott, a láncot nem engedték el. De tudták mondani, hogy «RMDSZ, állj szépen be a sorba, mert a kutyát elengedjük.» Persze, nem vált be, mert az RMDSZ ennél ravaszabb volt, és a románoktól megkapta a támogatást, de azért még mindig ott volt a lehetőség, hogy borul a dolog.

Amikor Markó helyett Hunor lett az elnök, leültek és megbeszélték, hogy «Hát mi nem vagyunk ellenségek. Mi tudjuk azt nyújtani, amit ti akartok: jó viszonyt a román kormánnyal. Mi kormányozunk, mert minket a románok elfogadnak. Végül is a népnek is ez az érdeke.» A Fidesz egyet vigyorgott, s mondta, hogy «hát, lehet, hogy a népnek nem ez az érdeke, de nekem biztos az.»

És még 8 éven keresztül folyósította a támogatást mind a kettőnek. Hát miért, ha olyan nagyon balfa**ok voltak a vezetők? Miért? Hát azért. Ott létrejött egy gentlemen’s agreement, s az látszik is a Fidesz politikáján.”

Az RMDSZ ármánykodása

Arra a két kérdésemre, hogy miért szüntette meg a magyar kormány a Demokrácia Központok támogatását, és mekkora szerepe volt az RMDSZ-nek ebben a döntésben, Toró összevonva válaszol. A támogatás megszüntetésében szerinte két tényező játszhatott szerepet:

(a) Az egyik a magyar nemzetpolitika azon egyelőre ki nem mondott, de a döntések gyakorlatában tetten érhető doktrinája, hogy: „egy ország, egy kisebbségi szervezet”. A magyar nemzetpolitika irányítói szerint egyszerűbb és hatékonyabb a külhoni magyar ügy kezelése, ha ezt országonként csak egy szervezet vezetőivel kell egyeztetni.

(b) A másik az RMDSZ-vezérkar azon szándéka, hogy egyedüli birtokosa legyen az erdélyi magyarok képviseletének: ez a képviseleti monopóliumra való törekvés robbantotta szét az ernyőszervezet-jellegű szövetséget 2003-ban és jellemzi azóta is a mindenkori RMDSZ-vezetést Markó Bélától Kelemen Hunorig. Ebbe a szemléletbe nem fér bele sem a munkamegosztáson alapuló együttműködés, sem a közösségnek járó források valamilyen szintű megosztása.

Toró szerint az RMDSZ vezetői vélhetően már régóta szorgalmazzák a magyar nemzetpolitikát irányító illetékeseknél, hogy szüntessék meg azon politikai és szakmai szervezetek támogatását, amelyek nincsenek közvetlenül a saját politikai holdudvarukban.

„Ha csak feleannyi energiát fordítanának Bukarestben az erdélyi magyarok stratégiai kérdéseinek képviseletére, mint amennyit arra fordítottak Budapesten, hogy a saját magyar ellenzéküket itthon ellehetetlenítsék, akkor valószínűleg előrébb járnánk az autonómia ügyében is” ‒ teszi hozzá Toró.

Arra a kérdésre, hogy párton belül elemezték-e ki a saját hibáikat, és melyek voltak azok, Toró többek között azt válaszolta: „Nem vettük észre idejében, hogy a szervezeti létjogosultságunkat megkérdőjelező politikai ellenfelünk, aki paradox módon szövetségesünk kell(ene) legyen az immár 100 éve a közösségi létünkre törő román állampolitikával szemben, hamis érvekkel milyen hatékony lobbimunkát végez Budapesten. Nem voltunk elég hatékonyak ezek ellensúlyozásában.”

Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány tévedett-e, azt mondja, hogy „Szerintem, akik ezt a döntést a budapesti íróasztalnál előkészítették, majd meghozták, jobban figyeltek az ellenérdekelt lobbi hamis propagandájára, mint a mi érveinkre, hogy az «egy ország, egy érdekvédelmi szervezet» doktrína alkalmazása Erdélyben nem életszerű és következményei is beláthatatlanok. Nem fogunk lemondani arról, hogy a közösen vallott nemzetpolitikai stratégia keretében ezt bebizonyítsuk és a megfelelő korrekciókat kitaláljuk.”

A magyar kormány is és az Eurotrans is mélyen hallgat

Írtam egy levelet négy egyszerű kérdéssel, elküldtem Semjén Zsolt és Potápi Árpád minisztériumi oldalán található címére. Főleg arra voltam kíváncsi, hogy mivel magyarázzák a támogatás megvonását, és miért a Demokrácia Központoktól vették el a pénzt, nem pedig az Eurotrans-tól.

Az anyag összeállításának pillanatában a számláló azt mutatta, hogy levelemet 63-szor olvasták, és automatikus választ is kaptam, hogy levelemet megkapták. De eddig nem válaszoltak még rá. Ha megteszik, frissítem az anyagot.

Szerettem volna számok segítségével megvizsgálni, hogyan alakultak a Demokrácia Központok és az Eurotrans számai párhuzamosan, hogyan vált az Eurotrans piacvezetővé. Az EMNT-sek első kérésemre átküldték a számaikat. Az Eurotrans ellenben nem volt erre hajlandó.

Az Eurotrans-nak küldött levelemben a statisztikáikról érdeklődtem: hány honosítás, hány dosszié, hány begyűjtött szavazat, hány alkalmazott, stb. Azt is megkérdeztem, hogy mit gondolnak, miért rájuk esett a választás és nem a Demokrácia Központokra, mivel érdemelték ezt ki, vagy mi volt ennek a politikai oka.

Levelemet 16-szor nyitották meg, de nem válaszoltak rá. Hogy azért, mert szégyellik a számokat, amiket produkáltak, vagy azért, mert szégyellik elmondani, hogy miért ők kapták a megbízást, nem tudhatjuk.

Kell-e tárgyalni az Eurotrans-szal?

Egy forrásunk panaszolja: „Ez van, hogy egy tollvonással elvették, azt mondták, tárgyaljátok meg az Eurotrans-szal. Nagyon jól ki van találva, ők nem veszik el a feladatot, csak az itteniekre bízzák, hogy vonják össze a dolgot. S úgy döntött az EMNT vezetése, hogy nem tárgyal az Eurotrans alapítvánnyal. Ez óhatatlanul azt fogja hozni, hogy lesznek kollégák, akik átmennek hozzájuk, hogy megőrizzék a munkahelyüket, a többi meg megy a szeme világába.”

Az alkalmazottakkal és az esetleges Eurotrans-os tárgyalásokkal kapcsolatos kérdésekre Sándor Krisztina ezt válaszolja:

A 2022 decemberi munkatársaink száma 68 fő (ebből 17 részmunkaidős). Az Eurotrans Alapítvánnyal nem tárgyalunk sem munkatársak, sem irodák átadásáról. Ahogy az Eurotrans az RMDSZ-hez köthető alapítvány, mi is egy értékközösséget alkotunk az Erdélyi Magyar Néppárttal, illetve jogutódjával, az Erdélyi Magyar Szövetséggel.

Az Eurotrans Alapítvánnyal való tárgyalásnak részünkről csak úgy lett volna értelme, ha mindkét szervezetnek megmarad külön-külön az anyagi támogatása. Ilyen helyzetben lehetett volna tárgyalni a két hálózat esetleges együttműködéséről, hatékonyabbá tételéről. Anyagi támogatás hiányában az Eurotrans-szal való tárgyalás egyértelmű besorolás lett volna az ő hálózatukba – ami az említett politikai szembenállás miatt nem életszerű.

Arra a kérdésre, hogy kellene-e tárgyaljon az EMNT/P az Eurotrans-szal, vagy mit kellene, hogy tegyen, hogy az alkalmazottaknak jó legyen, Nagy Pál válasza:

„Nem is értem, a kérdés hogyan vetődhet így fel, hiszen:

1. Már nincs is olyan, hogy EMNP. Az EMSZ-hez pedig az EMNT-nek egyelőre nem látom, mi köze lenne.
2. Az Eurotrans-szal az EMNT-nek van létjogosultsága tárgyalni, nem valamiféle pártkatonáknak.

Szerintem startból nem szabad elutasítani a tárgyalást az Eurotrans-szal. Két szempontból sem. Politikai szempontból, azért nem utasítod el, mert ha elutasítod, onnantól kezdve az van, hogy fel volt ajánlva neked a lehetőség, és nem éltél vele. Akkortól te vagy a hibás, hogy saját embereid utcára kerültek. Emberi szempontból azért kell elfogadni, mert van néhány tíz ember (nem tudom pontosan, mekkora maradt a hálózat), akiknek éveken keresztül ez volt a megélhetése, így kötelességed, hogy leülj tárgyalni, s megnézd, hogy tudsz-e a saját embereiden segíteni. S a tárgyaláson dől el, hogy ha esetleg olyan feltételeket támasztanak, akkor felállsz, s azt mondod, hogy bocs, én akkor elmentem.

De hogy le sem ülsz, az szerintem hiba. Merthogy nem ellenségről van szó. Vannak az életben olyan helyzetek, amikor azt mondja az ember, hogy «nem tárgyalok», de ebben az esetben politikai és emberi meggondolásból is le kellene ülni, hogy lássuk, mit akar a másik. Van-e megoldás?

Azt most félre kell tenni, hogy a rendszerünk alól a magyar állam kivette a lábakat, és pofára estünk. Attól még a szolgáltatás, a hálózat, ha megmarad, még mindig a közösségünknek tud segíteni. Nézzük meg, hogy hozzá tudunk-e járulni. Ha a tárgyaláskor azt mondják, hogy «nincs szükségünk rátok és kész», akkor azt tudjuk mondani, hogy mi megtettük a lépést, visszautasítottatok, ez van. Akkor már áldozat vagy. De így, ha nem is próbálsz meg lépni, akkor nem áldozat vagy, hanem balek.

Az EMNP helyett létrejött EMSZ-nek semmi köze nem szabad legyen az EMNT-hez, sem a hálózathoz. Vezetői meg jobb, ha nem is tesznek semmit az irodák érdekében, mert ebbe a fene nagy tenniakarásba bukott bele a rendszer. A legfontosabb lépés részükről az lehetne, hogy elmenjenek becsületes munkát találni, ne akarjanak élősködni a civil szférán.”

Tiboldi László picit másképp látja az Eurotrans-szal való tárgyalás kérdését:

„Nem életszerű a felajánlott Eurotrans-szal való tárgyalási lehetőség, sem az EMNT vezetése, sem a hálózatban dolgozó kollégák nem vállalnák ezt a csupán elméletben, kommunikációs fogásként jól eladható, kiszolgáltatott helyzetet teremtő, megalázó, maximum átmeneti státusszal kecsegtető, elegánsan kommunikált «kegyes megoldást».”

Toró szerint az teljességgel egyéni döntés kérdése, hogy az irodák felszámolásával a fizetés nélkül maradt munkatársak beállnak-e a másik szövetség holdudvarába tartozó szervezet munkaközösségébe. „Nincs sem szándékunk, sem eszközünk megakadályozni, ha valaki abban a szervezeti keretben kívánja folytatni a munkáját. De én eddig nem tudok ilyen esetről.”

Nagy Pál tud ilyen esetről, és felháborodott: „Meg sem kérdezték a munkatársakat. Udvarhelyen mindhárom kolléganő vállalná, mert szerették, amit csináltak, még ha éhbérért is. És annyit csalódtak a rendszer vezetésében, hogy nem látják miért ne folytathatnák a konzulátus által is elismert munkájukat.”

“A köszönet nem politikai kategória”. De a rossz szájíz az

Arra a kérdésre, hogy hogyan fogadták az irodákban a hírt, és milyen most a hangulat, hányan dolgoznak és mi lesz velük, nem felhőtlen lelkesedéssel válaszolnak:

Nagy Pál: „Hát mit mondjak, nem esett jól, annak ellenére, hogy pár éve «várjuk» ezt a lépést. A hangulat nem túl rózsás, ami nem csoda. Rossz megtapasztalni, hogy igaz a mondás: a hála/köszönet nem politikai kategória. Három kollégánk dolgozik (még pár napig) fizetett alkalmazottként. Majd kiderül, hogy mi lesz velük. Igyekszünk nekik képzettségüknek, tapasztalatuknak megfelelő munkahelyet keresni. Hogy hogyan tovább, nem tudom még. Nem tartom kizártnak, hogy helyi szinten az Eurotrans-os vezetés is értékeli az itt kifejtett munkát, a kollégák tapasztaltságát, és érdemesnek tartja majd beszélni a helyzetről.”

Tiboldi még kevésbé optimista: „A csíkszeredai EMNT Demokrácia-központ március végével teljesen bezár, 3 jelenlegi alkalmazottunknak szűnik meg a munkaviszonya és mindenki megpróbál máshol munkát találni. Az Eurotrans nem fog senkit átvenni, az az opció egyébként sem merült fel a kollégáinkban, hogy Eurotrans-os alkalmazottak legyenek, nem életszerű ez a médiában is elegánsan kommunikált «kegyes megoldás».

A munkatársak tudomásul vették a kialakult helyzetet, mindenkiben egy keserű szájíz marad a több mint 12 év elkötelezett, önzetlen, segítőkész szolgálat után, amelyet szakszerűen végeztek a felkészült kollégáink.

Egy politikai döntés áldozata lett a teljes EMNT Demokrácia-központ hálózat, amelynek sikertörténete már a kezdetektől nagyon szúrta a szemét a kizárólagossághoz szokott másik tábornak.”

A remény soha nem hal meg, és minden kudarc tekinthető kihívásnak, de fontos kimondani: “Elkúrtuk!”

Forrásaim szerint ha él még a Fidesz–EMNT stratégiai partnerség, amit még az elején kötöttek, erre hivatkozva lehetne kérni a tevékenység folytatását. Vagy felbontják ezt a partnerséget? – kérdik.

Sándor Krisztina válaszol ezekre a kérdésekre. Az együttműködési megállapodást 2010-ben a magyar kormánnyal, pontosabban az akkori külügyminisztériummal (ide tartoznak a konzulátusok) és közigazgatási minisztériummal kötötte az EMNT, határozatlan időre. Az együttműködés hivatalos felbontására nincs szükség. Azon dolgoznak, hogy az eddigi hálózatműködtetési tapasztalataikra hivatkozva további feladatokat lássanak el, akár a magyar kormányzat megbízásából, akár más – a céljaikkal és elveikkel egyező – megkeresésre.

Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt arra, hogy vissza lehessen fordítani a döntést, Krisztina azt válaszolja, hogy reménykednek a döntés megfordításában és tesznek is érte. További tárgyalásokat kezdeményeznek a kormány illetékeseivel, akár az eddigi tevékenység folytatására, akár más feladatok ellátására vonatkozóan. Az irodahálózatot és a munkatársak számát anyagi okokból a minimálisra csökkentik. Ezt is fokozatosan teszik, elvégezve és befejezve az elkezdett munkákat. „Az EMNT idén húszéves. Céljai nem változtak az alakulása óta. Az autonómia ügye mellett vannak kisebb-nagyobb projektek, amelyeket folytatunk. A folyamatos változásra és átalakulásra különösen ezekben az időkben egyre nagyobb igény van, és most itt van erre egy lehetőség számunkra is. Így fogom fel a történéseket, és megyünk tovább.”

Nagy Pál nem ennyire derűlátó: „A jövőt nem látom. Talán Tőkés László mellett még mindig fel tudna sorakozni egy ügyes kis csapat, a meglévő irodahálózatnak egy része biztosan fenntartható lenne, van egy csomó eszköz, autók, s ki tudja még mi. Ha ezeket nem nyúlja le a Csomortányi-féle párt, akkor van mire alapozni, hisz tudás, tapasztalat az van. Már csak motiváció kellene. Sajnos az erdélyi magyar közösségnek még rengeteg megoldandó problémája van, amivel kell és érdemes foglalkozni. Már csak az a kérdés, hogy ki és mit vállal fel belőlük.”

Toró szerint szívszorító volt ezt a folyamatot így lezárni, és látni, hogy a váratlan felszámolás ellenére a csapat elsöprő többsége hogyan tekint vissza az elmúlt évtizedre. Az EMNT folytatja megalakulásakor felvállalt és soha fel nem adott – legfeljebb a honosításban vállalt szerepe által a nyilvánosságban kissé elhomályosult – küldetését: mozgalmi és civil eszközökkel képviselni az erdélyi magyarok belső önrendelkezéshez való jogát, megjeleníteni a közösségi akaratot. „Célkitűzéseink természete és komplexitása olyan, hogy számunkra nincs alternatívája a magyar kormánnyal való együttműködésnek, bármennyire is rosszul esik most egy ilyen döntés. Én ezt a helyzetet inkább kihívásnak tekintem.”

„A forgalmasabb irodákat igyekszünk még egy ideig fenntartani. Az EMNT-nek, a széki és a megyei szervezetekkel közösen sok rendezvénye volt országszerte, emellett olyan kiemelt projektek is, amelyeket folytatni szeretnénk. A szervezet tovább él. A küldetése változatlan” – mondja Sándor Krisztina.

Toró választásokra készül: „Az EMSZ pedig halad tovább a szervezetépítés útján. Az EMNT demokráciaközpont-hálózata komoly hátországot jelentett, de az önkormányzati választásokon való sikeres szereplésnek nem ez a legfontosabb feltétele, hanem a hiteles jelöltek megtalálása, akiknek van ajánlatuk közösségük problémáira és ezt el is tudják juttatni a választópolgárhoz, továbbá a mozgósítás. Azon vagyunk, hogy az eddig tanultakat jobban ültessük a gyakorlatba, mint eddig tettük.”

Nagy Pál sáros bakanccsal sétál végig Toró politikai pasztelljén: „Az EMSZ-ben már most dúlnak a belharcok. Háttértámogatás és hiteles emberek nélkül maradtak. Mégis milyen sikerekre számítanak? A parasztvakítás már nem fog működni! Miért nem lehet legalább egyszer őszintén kimondani: «elkúrtuk»?!”

The post Viktor azért engedte el a kezünket, mert a vezetőink balfa**ok voltak appeared first on Átlátszó Erdély.

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), a magyar kormány és a határon túli magyar nemzeti közösségek közötti kapcsolattartó kormányzati szerv 2021 januárjában úgy döntött, hogy a nehéz járvány sújtotta év után 2021 a magyar nemzeti újrakezdés éve lesz. Ennek kapcsán a kormány ígéretet tett, hogy a nemzetpolitikai programok megújult formában folytatódnak – a támogatás mértékéről viszont nem esett szó.

Mint azt korábban megírtuk, a Fidesz vezette magyar kormány évente több milliárd forinttal támogatja a szomszédos országok magyar közösséget. A nemzetpolitikai célú állami támogatások legnagyobb részét a Bethlen Gábor Alap (BGA) folyósítja. 2021-ben azonban a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb támogatást juttatott a határon túli, így a szlovákiai magyar szervezeteknek is. A döntési listákon már hiába keresünk Szlovákiába irányuló milliárdos támogatásokat. 

Az Átlátszó Erdély számításai szerint a Bethlen Gábor Alap tavaly összesen mintegy 32,3 milliárd forintnyi támogatást (91,5 millió eurót) ítélt meg a határon túli magyar szervezeteknek. Ez a 2020-ra jóváhagyott támogatások teljes összegének (129 milliárd forint, 365 millió euró) csupán a negyede. A visszaesés már csak azért is látványos, mert a BGA-n keresztül folyósított támogatások összege a második Orbán-kormány óta – 2019 kivételével – folyamatosan nőttek.

A visszaesés a felvidéki szervezetek számára megítélt támogatások terén is érezhető, látható, bár ezek esetében nem lehet egyértelmű trendről beszélni. Míg 2020-ban a BGA (a módosított döntéseket beleértve) hozzávetőleg 9,2 milliárd forintot (26,3 millió eurót) hagyott jóvá szlovákiai entitások számára, addig 2021-ben ennek már csak a harmadát – kevesebb, mint 3,1 milliárd forintot (8,5 millió eurót).

Fontos viszont megjegyezni, hogy a szlovákiai szervezeteknek 2021-ben megítélt támogatások listája nem tartalmazza azokat a tételeket, amelyeket a „Nemzeti Újrakezdés Program 2021”-en keresztül  osztottak szét. A teljes összeg tartalmazza ezt a tételt, viszont nem derül ki belőle, mennyi jutott ebből az egyes országokba. 

A BGA honlapján viszont megtalálható a nyertes projektek listája földrajzi megoszlás szerint is (1. kör, 2. kör). Ennek alapján a fent említett 3,1 milliárd forinthoz még további 282 millió forintot kell hozzáadni. Ezzel együtt a szlovákiai ​​támogatások teljes összege átszámítva eléri a 9 millió eurót. 

A csökkenés okai

Ahogy arra az Átlátszó Erdély is rámutatott, a 2021-es jelentős visszaesés okait csak találgatni lehet, hivatalos magyarázattal egyelőre sem a Bethlen Gábor Alap, sem a magyar kormány nem szolgált. Valószínű azonban, hogy a támogatások csökkenésében Magyarország rekordnak számító, 5100 milliárd forintos költségvetési hiánya is szerepet játszott. 

Érdekesség viszont, hogy a 2020-as pandémiás évben, amikor még magasabb volt a magyar költségvetési hiány, a magyar kormánynak nem okozott gondot a tervezett külhoni támogatások több mint háromszorosát kifizetni a BGA-n keresztül. A „nemzetpolitikai támogatásra” szánt költségvetési kiadások abban az évben a tervezett 37,8 milliárdról 127,7 milliárd forintra nőttek, elsősorban az egyedi támogatási kérelmek miatt. 

A nagy beruházások már a múlté? 

Az elmúlt években a BGA kivételesen magas támogatásokat rendszerint a Szlovákiai Református Keresztény Egyháznak, a DAC futballakadémiájának, a komáromi fociklubnak, a Pro Media Alapítványnak és a Jövőért Alapítványnak ítélte oda. A 2021-re jóváhagyott projektek listáján azonban hiába keresnénk futballklubokat vagy médiaalapítványt. A többi, korábban kiemelkedően magas összeggel támogatott szervezetet a előző évekhez képest csak jelképes összegekkel támogatták. 

Az egyik szlovákiai nemzeti jelentőségű intézmény – a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) – szintén hiányzik a listáról. A szervezet egyesíti a szlovákiai oktatási, ifjúsági és kulturális szervezeteket, emellett pedig a Felvidék.ma portál kiadója is. 

Megkerestük a szervezet elnökét, Gubík Lászlót, aki szerint viszont nincs okuk feltételezni, hogy kiemelt jelentőségű nemzeti intézményként a Szövetség a Közös Célokért ne részesülne támogatásban az idei évben. Hozzátette, hogy a SZAKC számos más pályázati forrásnak köszönhetően működik, nem a BGA az egyedüli támogatója. “Bár összegét tekintve kétségkívül a (BGA) a legnagyobb” – tette hozzá. 
Felhívta a figyelmet viszont arra, hogy a Bethlen Gábor Alapnál általában a folyó évben ítélik meg és folyósítják a támogatásokat. “A 2021-es támogatási összeg egyébként kivételt képezett. Arról még 2020 decemberében született meg a döntés” – jegyezte meg. A szervezet végül idén március elején kapott ígéretet, hogy működését a BGA 78 millió forinttal támogatja idén. Azt, hogy az összeg mikor érkezik meg, nem tudni.

A Szlovákiai Református Keresztény Egyház számára például a BGA-n keresztül 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is jelentős összegeket hagyott jóvá a magyar kormány a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési programjához kapcsolódó beruházásokra. 2020-ban és 2021-ben viszont lényegesen alacsonyabb anyagi támogatást ígértek az egyháznak, ezek célja elsősorban a működési költségek fedezése. Nem világos, hogy az egyház és a magyar kormány között él-e még az óvodafejlesztéssel kapcsolatos együttműködés. Erről Géresi Róbert püspököt is meg szerettünk volna megkérdezni, többször próbáltuk elérni telefonon, de sikertelenül. 

2021-ben jelentősen kevesebb támogatást kapott a Jövőért Alapítvány is. Míg 2020-ban a BGA bizottsága kevesebb mint 1,2 milliárd forintos (több mint 3 millió eurós) támogatást ítélt meg beruházásra, tavaly már csak 20 millió forintot hagytak jóvá számukra (kevesebb mint 55 000 euró) eszközbeszerzésre.

Támogatás nélkül maradt foci

A kultúra és az oktatás mellett Orbán Viktor kedvenc sportja, a labdarúgás az elmúlt években az egyik leginkább támogatott területté vált Magyarországon kívül. Milliók áramlottak Szlovákiába a komáromi futballklub és a DAC futballakadémiája felé a magyar kormánytól. Ezen szervezetek egyike sem szerepel 2021-ben a jóváhagyott projektek között.

A BGA a múltban jelentős összegekkel jutalmazta a komáromi klubot. A KFC Komárnonak 2019-ben 300 millió forintot (csaknem 1 millió eurót) hagyott jóvá a működési költségek fedezésére, 2020-ra pedig további 260 milliót (több mint 860 ezer eurót). Ebben az évben a működési költségek mellett a komáromi stadion felújítására is sikeresen pályáztak. 

A Hungarian Money projekt részeként az ICJK birtokába jutott dokumentumok szerint építési és felújítási munkákra több mint 4,9 millió eurót, valamint felszerelésre és előépítési költségekre több mint egymillió eurót kaptak, a végösszeg 6,04 millió euró. A klub 2020 végén a működési költségeire és fejlesztésére 590 millió forint támogatást nyert. Mindez egyéni kérelem alapján.

A projekt dokumentációja szerint komáromi stadion-beruházásnak 2021 végére be kellett volna fejeződnie, de ez nem történt meg. Az új tervek szerint a stadion felújításának legkésőbb 2023 tavaszán be kell fejeződnie, az építkezés tervezett összértéke áfa nélkül közel 11 millió euró. A KFC alelnökétől, Szüllő Bélától próbáltuk megtudni, kért-e egyáltalán újabb BGA-támogatást a futballklub. Megígérte, hogy válaszol kérdéseinkre, de később nem vette fel a telefont.

A DAC Academy a.s. projektjei kapcsán a BGA hasonlóan bőkezű volt korábban. Az alap hozzájárult az akadémia felépítéséhez és működéséhez is. 2018 decemberében a DAC Akadémia megbízásából Világi Réka, az akadémia elnöke 1,35 milliárd forintos (több mint 4 millió eurós) támogatást kért. A BGA jóváhagyta a kérést. A DAC Akadémia 2019 végén ismét támogatást kért a magyar kormánytól, ezúttal kisebb összegre (600 millió forint, mintegy 2 millió euró). Ezt is megkapta. Kiemelkedőnek számít az akadémiának 2020-ban megítélt támogatás is, amely 2,4 milliárd forint, tehát kevesebb mint 7 millió euró volt. Akárcsak a KFC Komárno esetében, kérdéseinkkel megkerestük a DAC Akadémiát is, de e-mailünkre nem válaszoltak.

Nemzeti-konzervatív média: 2021-ben hiányzott a döntési listákról

A Pro Media Alapítvány 2017 júliusában jött létre. A rendelkezésre álló adatok szerint 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban több millió eurónyi támogatást ítélt meg neki a BGA bizottsága, így a legbőkezűbben támogatott szervezetek közé tartozott. Az alapítvány égisze alatt 2018 első felében létrejött a ma7.sk hírportál, emelett pedig a MAGYAR7 elnevezésű hetilapot is megjelentetik. A Pro Media Alapítvány hivatalos honlapja szerint „a médiacsoport nemzeti-konzervatív értékeket vall és közvetít”.

A kibővített médiaportfólióval rendelkező alapítványnak 2020-ban közel 1 milliárd forintos támogatást ítélt oda a BGA. Ez az összeg a 2021-es működési költségeket is tartalmazta. 2017 és 2020 között a Pro Media 1,9 milliárd forinthoz (átszámítva valamivel kevesebb mint 5,7 millió euróhoz) jutott az Alapon keresztül.

A Pro Media Alapítvány 2020-as éves beszámolója szerint szinte kizárólag a BGA-tól kapnak anyagi támogatást. Bevételük több, mint 95 százaléka a magyar állami alap támogatása. A 2021-re jóváhagyott támogatások listáján azonban hiába kerestük az alapítványt. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján a 2022-es működési költségekre csak 2022 februárjának végén ítéltek meg nekik támogatást.

Korábban Puskás Attilát, a Pro Media Alapítvány igazgatóját is megkérdeztük, életképes-e a Ma7 projekt a magyarországi támogatás nélkül. Arra a kérdésünkre hogy kaptak-e bárminemű garanciát arra, hogy a jövőben is megkapják a támogatást, nem válaszolt. 

Mivel a rendelkezésre álló információk szerint a médiacsalád fennmaradása szinte kizárólag a BGA-tól kapott támogatásokon múlik, február végén ismét az alapítvány vezetőjéhez fordultunk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy igazak-e azok az információk, miszerint 2022-re nem kaptak anyagi támogatást az alapból, és ha igen, miből fedezik az idei kiadásaikat. Puskás azonban a kérdéseinkre nem kívánt válaszolni, pedig a 2022-es támogatásukról szóló döntés csak pár nappal korábban született. 

Nemzeti Újrakezdés Program 2021

2021-ben, mint már említettük, a magyar kormány ígéretet tett, hogy a nemzetpolitikai programok megújult formában folytatódnak. Bizonyos átrendeződés a határon túli magyarok támogatási rendszerében valóban történt. Ezekről a változásokról maga Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is beszámolt. 

Az Államtitkárság Nemzeti Újrakezdés Program néven több pályázati programot és projektfelhívást összevont. Ez hat alprogramot foglal magában – „oktatás”, „kultúra”, „egyház”, „sport”, „ifjúság, cserkészek és közösség”, valamint a diaszpóra. A program 2022-ben is folytatódik.

A program két felhívásból áll. Az első 1,5 milliárd forintos pénzkerettel rendelkezik. Ezen belül a szervezetek 300 ezer és 5 millió forint közötti anyagi támogatásra pályázhatnak. Míg a második felhívás során a magyar kormány félmilliárd forintnyi támogatást oszt szét (a szervezetek 300 ezer és 1 millió forint között pályázhatnak anyagi támogatásra).

Ez az átszervezés azt is megmagyarázza, hogy a BGA által 2020-ig meghirdetett támogatási programok egy része hová tűnt. Ilyen volt például a „Határtalanul” program, amely több milliárd forintos támogatást jelentett a határon túli közösségnek. 

Milyen adatokkal dolgoztunk?

Az előző BGA-támogatásokról szóló cikkekhez hasonlóan a támogatások odaítéléséről szóló bizottsági döntésekre támaszkodtunk, amelyek megtalálhatóak a BGA honlapján. A második forrás elméletileg a nyilvános Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer adatbázisa lehetne. Ez tartalmazza a kifizetéseket is. Az összesítés kapcsán viszont használhatatlan, mivel csak  2019-ig aktuálisak az itt található adatok.

Fontos tényező, hogy a BGA Bizottsága rendszeresen módosítja támogatási döntéseit. A megítélt összeg gyakran változik, egyes esetekben évekkel az eredeti döntés után. Ez jelentősen megnehezíti a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott projektek ellenőrzését. 

Amint az Átlátszó Erdély is rámutatott, előfordulhat, hogy az adott évre vonatkozó határozatok nem vonatkoznak minden kifizetésre. Előfordulhat, hogy az adott évre vonatkozó támogatások részben egy másik évben fizetnek ki, így a kedvezményezettek nem feltétlenül érzik meg a 2022-ben jóváhagyott összeg csökkenését. 

Ráadásul nem a Bethlen Gábor Alap az egyetlen olyan alap, amelyen keresztül a magyar kormány támogatja a határon túli magyar közösségeket. Orbán Viktor kabinetjének más alapítványai és szervezetei is vannak, amelyek anyagi támogatást nyújtanak külföldi magyar szervezeteknek.

Címlapfotó: Orbán Viktor miniszterelnök Világi Oszkár társaságában megtekinti a DAC futballakadémiáját. Forrás: Facebook

Ez az anyag az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) alap támogatásával készült.

The post BGA-támogatások: Szlovákia irányába is elzárták a pénzcsapot? appeared first on Átlátszó Erdély.

„Soha nem ragadtam le az apró részleteknél. Nagy ívben kell megrajzolni, hogy hova akarunk eljutni, mi a célunk”

– nyilatkozott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (továbbiakban: EREK) vezetője 2018 januárjában a maszol.ro-nak.
A református püspök azzal a rekordösszegű, 26 milliárd forintos támogatással kapcsolatban adott interjút, melyet a magyar kormány ítélt meg az EREK számára 2017. december 27-én, és melyet elsősorban templomok felújítására és ingatlanberuházásokra szántak.
Ez az összeg kiegészíti a korábban kapott támogatásokat, így az EREK az utóbbi néhány évben összesen 43,5 milliárd forintot (2018. augusztusi árfolyamon 134 millió euró, a továbbiakban ezt az árfolyamot használjuk) kapott.
Miután összegyűjtöttük a beruházásokról elérhető közérdekű információkat, több a kérdésünk, mint a válaszunk akár a célokkal, akár az apró, de sokszor kulcsfontosságú részletekkel kapcsolatban. Ilyenek például:

• Valóban egy ilyen léptékű ingatlanberuházás-sorozat a legsürgetőbb és legfontosabb az erdélyi magyar közösség jövője szempontjából?
• Miért nem ismerjük részleteiben ezeket a terveket? Miért nem szólhat hozzá ezekhez sem a közösség, sem pedig a szakma? Milyen testület határozza meg a prioritásokat, és milyen mechanizmusok léteznek ezeknek a döntéseknek a szakmai érvekkel való befolyásolására?
• A 200 templom felújítása során melyek a prioritások? A közösségi funkció, az építészeti érték vagy valamilyen más szempont határozza majd meg a beruházások sorrendjét és a beavatkozás mértékét?
• Mi a magyarázata annak, hogy míg eddig határon túli műemlékekre relatíve kis, néhány tíz- vagy akár százmillió forintos nagyságrendű pénzösszegeket lehetett elnyerni, az EREK egyetlen pályázatára 26 milliárd forintot (80 millió euró) kapott?
• Jut-e ebből a pénzből olyan, nem református, de az összmagyarság szempontjából jelentős értéket képviselő műemlékek állagmegóvására, melyek most még talán menthetőek, de néhány éven belül megsemmisülnek?
• Bizonyos típusú beruházásokra uniós pénzek is elérhetőek jelenleg Romániában. Hogyan aknáznák ki ezeket a lehetőségeket is?
• Milyen töréseket, konfliktusokat, hatalmi játszmákat eredményez akár az erdélyi történelmi egyházak között, akár közösségen belül az, hogy egyetlen szereplő kezében ilyen méretű erőforrás összpontosul? Ezt hogyan tervezik kezelni?
• Van-e az EREK-nek adminisztratív kapacitása a különféle egyéb – szintén nagyméretű – beruházás mellett a több mint 200 templom felújításának a szakmai előkészítésére és menedzselésére?
• Milyen szakmai kontroll érvényesül majd a műemlékek felújítása során? Jelen lesz-e állandó jelleggel műemlékes szakember a munkálatok helyszínein?
• Hol lehet ezekre az építkezési munkálatokra pályázni, és milyen kritériumok alapján választják ki a kivitelező cégeket?
• Hogyan lehetséges az, hogy az egyik, 900 millió forintos (2,7 millió euró) ingatlanfelújítást kivitelező cég Kató Béla püspök érdekeltségi körébe tartozik?
• Miért költöttek 300 millió forintot (1 millió euró) egy föld alatti garázsra, tetején egy kisméretű focipályával?

A hallgatás fala

Nincsen egyszerű dolga annak, aki a már elkészült ingatlanok felavatása alkalmával rendezett sajtóeseményeken túl érdeklődik arról, hogy az utóbbi években az Erdélyi Református Egyházkerület milyen ingatlanberuházásokat eszközölt, és melyek a további tervei.
Első e-mailünket 2018. május 21-én küldtük el az EREK sajtóosztályának, illetve a gazdasági ügyosztály előadótanácsosának, Ballai Zoltán lelkipásztornak – erre semmilyen választ nem kaptunk. Augusztus 14-én telefonon felhívtuk Kató Béla püspököt, hogy interjút kérjünk tőle.
Ő arra hivatkozva utasított el, hogy szeptemberig szabadságon van, és azt javasolta, dolgozzunk azokból az információkból, amelyek már megjelentek a sajtóban. Felvetettük, hogy szeptemberben, a vakáció lejártával beszélgethetnénk. Az volt a válasz, hogy „ez attól függ, milyen cikket írunk”.
Mivel fontosnak tartottuk, hogy publikálás előtt a püspök elé kerüljenek főbb állításaink, és azokra lehetősége legyen reagálni, augusztus 25-én e-mailben elküldtük neki kérdéseinket. Másnap megjött a válasz:
Tisztelt szerkesztő úr,
Nagyon sajnálom, hogy egy évben 2 hetet sem tudok csendben és nyugodtan eltölteni szabadság gyanánt, hanem folyamatos zaklatásnak vagyok kitéve. De hogy segítsem munkáját, figyelmébe ajánlom a következő cikket, amelyben 90%-ban választ adok az ön kérdéseire:
MASZOL- 2018. január 15.
Cseke Péter :
Kató Béla református püspök: csak az intézményeink révén tudunk megmaradni-interjú
Tisztelettel: Kató Béla
Akiknek rálátásuk van az EREK ingatlanprojektjeire, általában szintén elutasítottak. Azon kevesek, akik mégis szóba álltak velünk, jelezték, nemhogy névvel nem vállalják a nyilatkozatukat, de a tisztségüket sem szeretnék, ha körülírnánk.

„Mindenki érdekelt valamilyen szinten ezekben a projektekben. És bár sokan látják a problémákat, inkább nem vállalják a nyilvánosságot, mert valamilyen egyéni nyereségre számítanak, noha tudják, hogy amiatt, hogy ezekről a kérdésekről nincsen nyilvános vita, összességében mindenki rosszul jár hosszú távon” – jellemezte a helyzetet egy forrásunk.

Azért nehéz megérteni, hogy ezek a támogatások miért számítanak tabutémának, mert az EREK működéséhez, programjaihoz, beruházásaihoz közpénzeket használ fel, műemlékvédelem terén fontos szereplő, és az erdélyi magyarság mindennapjaiban is egyre inkább jelen van: óvodáktól iskolákon keresztül a Sapientia Egyetemig az oktatás teljes spektrumához kapcsolódik valamilyen módon, a különféle szociális intézményekről, az egyház által támogatott programokról, a vidéki, gyakran elszigetelt közösségekben végzett munkáról, az erdélyi nagyvárosokban cégeknek és civil szervezeteknek kiadott irodahelységekről nem is beszélve.

A támogatások háromnegyedét egyházak kapták tavaly

Az egyházak társadalmi szerepvállalásának az újbóli növekedésével párhuzamosan megfigyelhető, hogy a magyar kormány által az erdélyi magyarságnak folyósított támogatások egyre inkább egyházaknak vagy egyházakon keresztül érkeznek.
Adatainkból kitűnik, 2011 és 2015 között a Bethlen Gábor Alap támogatásainak csak egy viszonylag kis hányadát kapták egyházak.
Ez 2016-ban megváltozott: összesítésünk szerint az erdélyi szervezetek számára megítélt 33,4 milliárd forint kétharmadát, 21 milliárd forintot egyházak kapták; a 2017-es 46,3 milliárdból 35,9-et ítéltek meg az erdélyi történelmi egyházaknak – ez az összes támogatás 77 százaléka.
Az is látszik, hogy az egyházak közül magasan az EREK kapta a legtöbb támogatást – a 2017-es 46,3 milliárd több, mint fele, 28,1 milliárd forint ment a Kató Béla vezette egyházkerületnek.
Fontos megjegyezni, hogy ez a kimutatás a legfontosabb magyarországi pénzforrás, a Bethlen Gábor Alap kifizetéseit összesíti, és a plébániák és különféle egyházközségek számára megítélt pályázatokat nem tartalmazza (ezek azonban kis összegek, az összképet számottevően nem befolyásolják).

Jogfolytonosság a magyarázat

A magyar kormány konzervatív világszemlélete mellett elsősorban az egyházak által garantált jogfolytonosság és stabilitás az oka annak, hogy a kormány a határon túli civil szervezetek helyett az egyházakat tekinti partnernek, és ide irányítja az erőforrások egyre növekvő részét.

„Ingatlanberuházásokra azért nem ítélnek meg szívesen pénzt civil szervezetek számára, mert egy egyesület, alapítvány esetében elég közgyűlésen módosítani az alapító okiratot ahhoz, hogy a szervezet célkitűzései, tevékenysége megváltozzon; egyházak esetén ez azért nem ennyire egyszerű” – magyarázta egy, támogatási rendszerre rálátással bíró forrásunk.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy az ortodox egyház hatalmas befolyása miatt a romániai államigazgatás valószínűleg semmilyen formában nem fog az egyházakhoz hozzányúlni, az ötvenes évekbeli államosításhoz hasonló lépés ma nehezen elképzelhető.
De ha mégis fennállna egy ilyen veszély, további garanciát nyújt az a gyakorlat, hogy a finanszírozó jelzálogot is bejegyez a támogatásból felépített/felújított ingatlanra, amely így a magyar állam beleegyezése nélkül nem idegeníthető el.

Katolikus hoki?

Mindez oda vezet, hogy az egyházak egyre inkább jelen vannak az erdélyi magyarság hétköznapjaiban. Az erdélyi magyar közoktatás szinte teljes egészében, bölcsödétől a Sapientia Egyetemig akár formálisan, akár informálisan valamelyik egyházhoz köthető.
Vannak ennél bizarrabb konstrukciók is: például a székelyföldi, szintén magyarországi támogatásokból létrehozott hokiakadémiát működtető Mens Sana Alapítvány tulajdonosai a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia, illetve a csíkkarcfalvi római katolikus plébánia.

Az egyházak társadalmi szerepvállalása nem új

Az erdélyi történelmi egyházak társadalmi szerepvállalása nem új: az erdélyi magyar egyházak kiterjedt felekezeti iskolahálózatot tartottak fenn, ezek jelentősége 1918 után, majd a két világháború között felértékelődött. A ‘30-as évek elején például a magyar tanköteles diákok több, mint fele járt egyházak által fenntartott iskolába.
Az iskolákat és a karitatív intézményeket az egyházi tulajdonban levő mezőgazdasági területek és erdők jövedelméből tartották fenn. A kommunizmus idején mindezt elkobozták, azonban az egyházaknak ebben az időszakban is kulcsfontosságú szerepük volt az erdélyi magyar közösségi identitás megőrzésében.

Kató Béla, a miniszterelnök erdélyi bizalmasa

Egyértelmű azonban, hogy a magyar kormány nem általában az erdélyi magyar történelmi egyházakat, hanem kifejezetten a Kató Béla által vezetett EREK-et támogatja.
Ez a Kató Béla és Orbán Viktor közötti viszonyra vezethető vissza. Azt beszélik, a püspök az egyedüli erdélyi közéleti személyiség, aki előtt a miniszterelnök dolgozószobája mindig nyitva áll, és akinek a szavára nemzetpolitikai kérdésekben hallgat a miniszterelnök.

„A magyar miniszterelnök esetében a nemzetstratégiával kapcsolatos gondolataink találkoztak. Orbán Viktorral nem voltam barát, nem látogattuk egymás házát, én egyszerűen végeztem a dolgomat, küzdöttem és küzdök a közösségünkért. (…) Visszautasítom a támogatás összekapcsolását az aktuálpolitikával, a magyarországi választásokkal. Ez a támogatás nem az egyház lekenyerezése” – vallott a püspök a miniszterelnökkel való viszonyáról.

„Mer nagyot álmodni, és van csapata ezeknek az álmoknak a kivitelezésére” – világított rá egy politikus forrásunk Kató Béla és a többi erdélyi egyházi elöljáró közötti különbségre. Egy másik vélemény szerint Katóban – ugyanúgy, mint Orbán Viktorban – érezhető egy erős küldetéstudat, talán ez kapcsolja össze őket.
Többen hangsúlyozták, hogy ugyan határozott víziója van az erdélyi magyar közösségről, Kató mindig is elutasította a pártpolitikát, politikai ambíciókkal nem rendelkezik.

Ismerői egy figyelmes, diplomatikus, karizmatikus személyiségnek írják le Katót, aki tud csapatban dolgozni. És bár tisztában van hatalmával, mindig tiszteletben tartja a különféle egyházi testületek véleményét. Egy beszélgetőtársunk szerint a püspökkel lehet vitatkozni, érvekkel meg lehet győzni.

Inkább vezérigazgató, mint lelkipásztor

Közvetlensége és meggyőzőereje ellenére közösségépítésre némileg kevesebb affinitással rendelkezik: elsősorban egy gazdasági/adminisztratív beállítódású személy, az egyházat vezérigazgatói habitussal, vállalathoz hasonlóan irányítja.
Első püspöki mandátuma idején érezhető volt az eltolódás a lelki ügyeket érintő dolgok irányából az adminisztrációs ügyek irányába, az egyházi vezetésben is egyre erőteljesebbé vált azon személyek hatásköre, akik elsősorban gazdasági szempontok szerint mérlegelnek bizonyos döntések meghozatalakor.
Idén decemberben újabb püspökválasztásra kerül sor – és bár Kató már elérte a nyugdíjkorhatárt, úgy tudjuk, módosították az erre vonatkozó szabályokat, hogy egy újabb 6 éves mandátumot kaphasson.

Túl sok pénz téglára, túl kevés pénz emberre

Van egy fontos kérdés, ha az EREK ingatlanberuházásairól beszélünk: az, hogy ezek a felújított ingatlanok mennyiben mozdítják előre a közösségi életet? Valóban az ingatlanok a kulcsai az erdélyi magyar közösség megmaradásának?
Kató Béla előszeretettel nyilatkozik interjúkban arról, hogy a közösséget meg kell erősíteni, az erdélyi magyarság csak az intézményei révén tud megmaradni, vagy hogy az EREK tulajdonában levő iskolákban az oktatást 21. századi színvonalra kell hozni.
A kontextusból ugyanakkor kitűnik, hogy amikor intézményépítésről beszél, a püspök mindig ingatlanfelújításokra és -beruházásokra gondol.
„Túl sok pénzt fektetnek téglába, és túl keveset emberekbe” – fogalmazott ennek kapcsán egy név nélkül nyilatkozó forrásunk az Átlátszó Erdélynek, arra utalva, hogy a legigényesebben felújított vagy legkorszerűbb technológiával felépített ingatlannak is csak akkor van értelme a közösség szempontjából, ha annak sikerül funkciót találni, ha azt a közösség használja, és meg tudja tölteni tartalommal.
Találkoztunk egy másik látásmóddal is: eszerint az EREK számos ingatlanának felújítása halaszthatatlanná vált. A ’89 utáni viszonylagos fellendülés után, amikor holland segélyből számos templom és ifjúsági ház épült, az utóbbi évtizedekben nagyon kevés beruházás történt, sok ingatlan esztétikai és műszaki állapota leromlott. Egy ilyen 30 éves távlatból már nem is annyira kirívó a beruházások mostani hulláma.
Ami a közösségi funkciót illeti, nem lehet azt elvárni, hogy az egyházkerület vezetősége Kolozsvárról minden közösségben megszervezze a gyülekezeti életet. Ez egyrészt praktikus okok miatt nem lenne kivitelezhető, másrészt pedig bármilyen fajta, a kerület által előírt programszervezés a gyülekezeti autonómia figyelmen kívül hagyását jelentené.

Hűbérbirtokok osztogatásához hasonlít?

Kérdés az is, hogy az egyes közösségek hogyan reagálnak majd a hirtelen jött pénzforrásokra: fennáll annak a veszélye, hogy egy erős közösség, amely fenntartja a templomát, ha támogatást kap, akkor felhagy a saját erőfeszítésekkel, a „mások” által végzett munkában csak a hibát keresi, nem érzi a sajátjának, nem tartja karban, ezért az eredmény is gyorsan múlandóvá válik.

„A tavaly decemberben megítélt 26 milliárdos támogatás illeszkedik abba a vonulatba, ahogy ad hoc módon, rendszeren kívüli eszközökkel operál az Orbán-kormány, például sorozatosan nevez ki miniszteri és kormánybiztosokat egy-egy olyan ügy elintézésére, amelyre egyébként lenne rendszerszerű megoldás.
Ezzel olyan helyzetet teremt, ami a különböző püspökségek között egyfajta versenyhelyzetet hoz létre. Mindegyik püspök azt nézi, hogy a másik kapott, s vajon hogyan kaphatna ő is: ez a hűbérbirtokok osztogatásához hasonlít. Nem kiegyensúlyozott, stabil rendszer épül, hanem kiszámíthatatlan.
Nem olyan rendszer alakul, amelyben lehet tudni, hogy mi jár, hanem olyan, amelyben egyéni érdemekért jutalmat osztanak” – magyarázta egy forrásunk.

Miért ingatlanberuházások?

Kézenfekvő magyarázata is van annak, hogy a magyar kormány egy ideje az ingatlanberuházásokat preferálja. „Egy politikus mindig a látványos beruházásokat fogja választani: ezeket fel lehet avatni, ezeket lehet fotózni, ezekkel lehet kampányolni” – így az egyik politikus, akivel beszéltünk.
Szerinte nem elhanyagolható szempont az sem, hogy egy ingatlanberuházás kevesebb adminisztrációval jár, mint mondjuk egy pedagógusoknak szóló képzési program kifizetései. „Viszonylag kevés, nagy összegű számlát kell elkönyvelni. Érthető, hogy az apparátus is jobban kedveli ezeket az ingatlanprojekteket” – magyarázta a forrásunk.

Igazi kézműves adataink vannak

Mivel az EREK megkeresésünket válaszra sem méltatta, a bonyolultabb és munkaigényesebb módon kellett kiderítenünk, milyen ingatlanberuházásokat eszközölt az utóbbi években az egyházkerület: a városi és megyei közigazgatástól kikértük az utóbbi négy év során kiadott építkezési és területrendezési engedélyeket, innen pedig kiszűrtük azokat az engedélyeket, melyeket az EREK nevére állítottak ki – ezeket itt meg lehet tekinteni.
Kisebb áttörést jelentett, amikor a Bethlen Gábor Alap jelezte, hogy ugyan nem adja ki az EREK számára megítélt támogatások iratait, azonban betekintésre lehetőséget nyújt. Ez azt jelentette, hogy előre egyeztetett időpontban az Alap budapesti, Gellérthegy utcai irodájában levő tárgyalóba kihozták az általunk kért pályzati dokumentációt, és az iratok alapján egy hivatalnok szóban válaszolt a kérdéseinkre.
Mivel itt semmilyen elektronikus rögzítőeszközt nem engedtek használni, jegyzetfüzetünkbe írtuk ki a 43,5 milliárd forintot kitevő támogatások részleteit, többek között a munkálatok kivitelezésére szerződött cégek neveit. Ezeket bevezettük a táblázatunkba, amit most közzéteszünk.
Hiába érveltünk azzal, hogy ennek semmilyen értelme nincsen, ráadásul a tévedés lehetősége is megnő – a BGA hajthatatlan maradt.

Van-e Erdélynek Mészáros Lőrince?

A kivitelező cégekre azért voltunk kíváncsiak, mert rendre felmerül a gyanú, hogy a magyarországi gyakorlat szerint a nagy értékű munkálatokat Erdélyben is egy jól meghatározott vállalkozói kör végzi, majd a gyakran túlárazott beruházásokon keletkező profit valamilyen módon visszacsorog a politikai döntéshozókhoz.
Azt nem tudjuk, hogyan választja ki az EREK a kivitelezőket: az egyházkerület honlapján nem sikerült versenytárgyalásokra vonatkozó információt találni, ahogy általában a beruházásokról is minimálisat közölnek. Kató Béla a kivitelezők kiválasztásáról így nyilatkozott:

„Eddig sem egy, hanem 8-10 építőcéggel dolgoztunk. Több vállalkozást akarunk bevonni a beruházásokba, megnézzük mindegyikük erősségét, és versenyeztetjük egymással őket. Nem az utcáról betérő első vállalkozást bízzuk meg a feladattal. Egymást is ellenőrzik, s munkájukat a közösség is ellenőrizheti. Természetesen tisztességesen, a piaci viszonyok szerint fizetjük meg őket, de szeretnénk mindenféle gyanakvást szétoszlatni.
Emlékszem, hogy néhány éve a kolozsvári Sapientia meghirdetett egy versenytárgyalást egy építkezésre. Akkor sokan úgy gondolták, hogy előre le volt zsírozva, melyik cég kapja meg a munkát. Végül, amikor eredményt hirdettek, éppen az a vállalkozó lepődött meg a legjobban, aki a versenytárgyalást megnyerte. De ez így működik: ha meggyőzőek a számok, megbízható a cég, jók a referenciái, csak akkor vannak esélyei. Ezeket a munkálatokat csak a legjobbak kaphatják meg.”

Bár nem sikerült teljes listát összeállítanunk a kivitelezőkről, a jelenlegi tudásunk alapján kijelenthetjük, hogy az EREK beruházásait valóban több, Romániában bejegyzett cég végzi.
„Az egyedüli kérés az, hogy a kivitelező magyar legyen. Ezen az úton is segíteni szeretnénk az erdélyi magyar vállalkozókat” – mondta el kérdésünkre egy, a magyarországi államapparátusban dolgozó, az erdélyi támogatásokkal napi szinten foglalkozó hivatalnok. Forrásunk nem fejtette ki, hogy mit jelent a „magyar kivitelező”.

Érdekellentét biztosan van

Hónapok óta nincsen mozgás a Monostori út elején (Mócok/Moţilor u. 4) található Bornemisza-Szilvássy ház körül. Az épület homlokzata fel van állványozva, és amennyire az utcáról meg lehet állapítani, a tetőt is teljesen felújították, érdemben más munkálat nem folyik az épületen.
Az ingatlan felújítására és kulturális központtá alakítására az EREK 942 millió forintot (2,9 millió eurót) kapott a Bethlen Gábor Alaptól. A kivitelező az illyefalvi Constructii Comert Ilcom Kft., melynek 50 százalékos részvényese az a Kida Alapítvány, amelynek Kató Béla az elnöke (cégtörténet itt megtekinthető).
A püspöknél rákérdeztünk arra, hogy amennyiben vita alakulna ki a beruházó és a kivitelező között, akkor ő az EREK vagy az építőcég érdekeit fogja képviselni? Választ nem kaptunk, így itt idézzük a januári interjúban elhangzottakat:

„Nagyon ügyelünk majd arra, hogy a korrupciónak még csak az árnyéka se vetüljön ezekre a beruházásokra. Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor érdemtelenek vagyunk a támogatásra. Ezt a bizalmat eljátszani nem szabad, nagyot vétünk vele, ha megtesszük.”

Elkészült az erdélyi magyar közösség legdrágább garázsa

A rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet megítélni, túlárazottak-e a beruházások, ahogy egy-egy ingatlan által betöltött közösségi funkció is mindig véleményes.
Azonban nehéz bármilyen közösségi funkciót belelátni abba a föld alatti, becslésünk szerint 20-25 autóbeállóval rendelkező garázsba, mely a kolozsvári Protestáns Teológia udvarán készült el, és amire a Bethlen Gábor Alap 300 millió forintot (926 ezer euró) ítélt meg.
Ezt a garázst sajnos nem sikerült közelebbről megnéznünk, az udvar ugyanis folyamatosan zárva van. Az mindenesetre látszik, hogy a garázs tetején, a járószinten egy kisebb focipályát is kialakítottak.
Igaz ugyan, hogy Kolozsvár belvárosában óriási probléma a parkolás, és a sportolási lehetőségek is korlátozottak, de csak a nyilvánosság megfelelő tájékoztatásával lehet elhessegetni a gyanút, hogy ezt az összeget talán értelmesebb célokra is fel lehetett volna használni.
Összehasonlításképp: a légvonalban pár száz méterre levő Apáczai Csere János Gimnázium épületének felújítása és kibővítése a garázs árának kicsivel több, mint duplájába: 650 millió forintba került.

Mi a helyzet a műemlékekkel?

Örvendetes tény, hogy régóta érkezik pénz különféle magyarországi államtitkárságoktól határon túli műemlék-felújításokra. Ezek az összegek hatalmas jelentőségűvé válhatnak, hiszen sok műemlék jutott az elmúlt évtizedekben katasztrofális állapotba, és sok érték megmenthető.
Különös fontossága van a magyarországi támogatásnak azoknál a műemlékeknél, amelyeknél a fenntartó közösségnek nincsen ereje restaurálási, helyreállítási munkákat finanszírozni, vagy a közösség már teljesen elenyészett, szétszóródott.
Persze nemcsak pénzre van szükség, hanem arra is, hogy azt megfelelő módon adják, és a szakmai szabályok betartásával használják fel. Sajnálatos azonban, hogy gyakran szembesülünk a magyar kormányzat tájékozatlan, dilettáns lépéseivel, amelyekkel éppen saját maga veszélyezteti céljainak elérését, magyarázta Sarkadi Márton műemlékvédelmi szakember, aki korábban a magyar kormány határon túli műemlék-programjával foglalkozott.
A 2011-től 2015-ig tartó időszakban a kifejezetten műemlékvédelmi célú források nevetségesen kicsiny, néhány tízmillió forintos pénzösszegek voltak. Egyházi vonalon egy nagyságrenddel nagyobb támogatás érkezett és érkezik évente a rendszeresen meghirdetett felhívás útján.
Itt a hitéleti és a műemlékvédelmi cél nemigen válik el. A projektekhez nem kérnek be terveket, engedélyeket, érdemben nem ellenőrzik, hogy a célkitűzések megfelelnek-e a műemlékvédelmi elvárásoknak, és gyakran nem a projekt léptékének megfelelő támogatást adnak.

Elhibázott tevékenységeket finanszíroz a magyar állam?

Ennek az a veszélye, hogy mind műszaki, mind műemléki, mind gazdaságossági szempontból elhibázott tevékenységeket finanszírozhat a magyar állam. Kárpát-medence-szerte számtalan templomba építettek be az elmúlt években műanyag ablakokat, készítettek oda nem illő padlócsempe-burkolatot, cserélték gyenge minőségű új bútorokra a régieket, amelyeken esetleg értékes festés is rejtőzhetett a 20. századi olajfesték alatt.
Gyakori az is, hogy nem a ténylegesen szükséges feladatokat végzik el, hanem a látványos, mindenki által értékelt tennivalókat. Nem egy olyan esettel találkozni, ahol szépen kifestették a templomot, miközben a tetőszerkezet, toronysisak már-már az összedőlés szélére jutott.
2015-től annyiban változott a helyzet, hogy a Miniszterelnökség kulturális örökség védelméért felelős államtitkárságán elindult egy kifejezetten műemlékvédelmi célú program, a Rómer Flóris Terv. Ennek a kialakítása során az alapvető  elképzelés az volt, hogy a határon túli műemlékek feltérképezését, kutatását és az állagmegóvási, restaurálási munkákat, valamint az emlékek megismertetését, népszerűsítését integráló program induljon, tehát a műemlékvédelem teljes spektrumára kiterjedjen.

Nem a gyülekezet nagysága, a műemlék értéke határozza meg a prioritást

„Kevés volt a pénz, ezért ha dönteni kellett aközött, hogy egy műemléket teljesen felújítsunk, vagy megjavítsuk tíz műemlék tetejét, és ezzel megállítsuk a további romlását, akkor az utóbbit javasoltuk” – így a szakember. A gyülekezet méretétől függetlenül a műemlék értéke határozta meg, hogy milyen prioritást élvez. Különös hangsúlyt fektettek azokra a szórványközösségekre, ahol nincsen tudás és energia pályázni, illetve egy ilyen projektet menedzselni.
Okulva az egyéb támogatási programok tanulságaiból, a magyar kormány szakmai partnert vont be, a  Teleki László Alapítványt. A konstrukció az volt, hogy a támogatási összeg 10 százalékáért a Teleki László Alapítvány vállalja a Minisztérium által kiválasztott projektek megszervezését és lebonyolítását az előkészítéstől a kivitelezésen át az elszámolásig.
A költségvetés sajnos 2016-ban igen szerény, mindössze 200 millió forint volt, és 2017-ben is csupán 250 millió forintra nőtt. „Ez még mindig nem hatalmas összeg, de a korábbi 20-30 millió forintokhoz képest mindenképpen ugrás”, így Sarkadi.
Azonban a szakmai elképzeléseket már kezdetektől felülírta több tényező, köztük a nemzetpolitika: mivel Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek gyakorlatilag vétójoga volt a döntéseknél, döntő szempont lett, hogy a műemlék milyen felekezet tulajdonában van, a nagyobb gyülekezetek pedig prioritást élvezzenek a szórványgyülekezetekkel szemben, ezért többször át kellett alakítani a támogatásra javasolt projektek listáját. Az időveszteség következtében sajnos el is veszett pénz, mivel nem sikerült év végéig átvinni a döntést.
Újabb törést jelentett, amikor 2016 őszén az elhunyt Granasztói Györgyöt a Fidesz frakcióvezetője, később a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely váltotta a Teleki László Alapítvány kuratóriumának elnöki székében. „Ettől a pillanattól az Alapítvány feletti kontroll nem érvényesült, hiába igazolódott be, hogy az Alapítvány nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit, a kritikákat a minisztériumi vezetés nem akarta meghallani” – így a forrásunk, akinek részletes elemzése a Rómer Flóris-terv problémáiról itt elérhető.

Tényleg nincsen pénz műemlékre?

Ebben a forráshiányos közegben, ahol nemrég még félmillió forintokról ment a vita, üstökös módjára jelent meg az Erdélyi Református Egyházkerület számára főként műemlékek felújítására megítélt 26 milliárd forintos támogatás.

„Korábban mindig azt mondták nekünk, hogy nincsen pénz műemlékekre. Most látjuk, hogy van pénz – amennyiben van  politikai akarat”, kommentált a szakember.

Bár nem tudni, hogyan ütemezték ezt a támogatást, az bizonyosra vehető, hogy ez az összeg kormányzati ciklushoz kötődik, tehát 2022 májusáig el kell elkölteni. „Ennek az összegnek a szakmailag megalapozott elköltése négy év alatt nem lesz problémamentes” – így a szakértő, aki szerint az egyik alapvető gondot az Erdélyben rendelkezésre álló szakemberek kis száma okozza majd.
„A műemlékes szakma meglehetősen kicsi: alig néhány ember foglalkozik restaurálással, tartószerkezetek tervezésével, épületkutatással, ezt onnan látjuk, hogy a különféle szálak, projektek rendre ugyanazoknál a szakembereknél futnak össze. A szigorú jogosultsági rendszer pedig nem kedvez annak, hogy a szükségnek megfelelően új szakemberek jelenhessenek meg a piacon.”

A vakolattal könnyen leverhetik a freskómaradványokat

Egy műemlék épületen végzett beavatkozás rengeteg lehetőséget, ugyanakkor nagyon nagy veszélyeket  rejteget.

„A műemlékek megbecsülésének végső oka a történeti értékük, amelyet sérülékeny, múlékony nyomok, jelenségek hordoznak. Ezek a nyomok egy-egy építőipari munka során előtűnnek, azonban nagyon könnyű azokat tönkretenni vagy figyelmen kívül hagyni: ha a munkálatok során nincsen jelen műemlékes szakértő, biztosra vehető, hogy dokumentálásuk elmarad, és utólag értékelhetetlenek lesznek, újból elfedik őket, de legrosszabb esetben előfordulhat az is, hogy megsemmisülnek: például a munkások leverik az átfestett freskómaradványokat a vakolattal együtt, észre sem véve, mi történik.”

Az, hogy párhuzamosan nagyon nagyszámú műemlék épületen kell munkának folynia (a pályázat szerint több mint 200 templomot újítanak majd fel, azt jelenti, hogy négy év alatt havonta átlag négy templom felújítása kell elkezdődjön – szerk. megj.), azt a veszélyt hordja magában, hogy nem tud majd minden helyszínen a kellő időben jelen lenni szakember. „Félő, hogy épp a kutatómunka-része lesz hiányos ezeknek a projekteknek”, mondta a szakember.

A pénznél fontosabb a következetesség

Az erdélyi műemlékek rengeteg művészettörténeti meglepetéssel szolgálhatnak. Jó példa erre a kiszsolnai templom, ahol nemrég a római Szent Péter-bazilika elődjében Giotto által készített mozaik másolatára bukkantak.
Az eset jól mutatja, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb – a felfedezés a minimális költségvetéssel működő magyarországi Möller István Alapítvány programjában részt vevő Papp Szilárd művészettörténész érdeme.
Jelentősége messze túlmutat egy vidéki templomén, az egész egykori magyar királyság művészeti, kulturális kapcsolataira, színvonalára fényt vet. A művészettörténeti kutatás elmaradása alapvetően más irányba vihette volna a templom kezelését, amiből jól érzékelhető, hogy mekkora felelősséget jelent egy műemléken végzett beavatkozás, és az is, mekkora a felelőssége ebben a folyamatban annak, aki pénzt ad a műemlékeken végzett munkára: a pénz odaítélésének módja dönt azokról az elvárásokról, körülményekről is, amelyek az eredményt meghatározzák.
A magyar kormány kétségtelenül jószándékú és önmagában elismerést érdemlő fellángolásai sajnos nem stabil, kiszámítható rendszer épülését szolgálják, ami a műemlékekről való helyes gondoskodás alapvető feltételét jelenti, értékelt Sarkadi Márton.
A közérdekű adatok összegyűjtésében és rendszerezésében közreműködött: Darvas Boróka
Nyitókép: Orbán Viktor és Kató Béla felavatják a kolozsvári Református Kollégium szakiskoláját. Fotó: MTI

The post Téglák és emberek. Az Erdélyi Református Egyházkerület ingatlanberuházásai appeared first on Átlátszó Erdély.

Hogyan viszonyulnak az erdélyi magyar politikai elitek a második és harmadik Orbán-kormányhoz? Hosszú távon milyen hatása lehet a civil szférára a több milliárd forintos, ötletszerűen megítélt támogatásoknak? Lehet-e fizikailag Romániában, fejben azonban Magyarországon élni? Többek között ezeket a kérdéseket járjuk körül az Átlátszó Erdély által szervezett kerekasztal-beszélgetés második részében.

Informális beszélgetések során ma már rendszeresen felmerül az, hogy a magyar kormánynak egyre növekszik a hatalma az erdélyi magyar közösség, és kiváltképp az erdélyi magyar elitek fölött, tudomásunk szerint azonban ezt a kérdést eddig senki nem járta még alaposabban körül.

A NERdély projektünkkel arra vállalkozunk, hogy az Fidesz erdélyi terjeszkedéséről, és ennek a terjeszkedésnek a következményeiről írjunk, elemzőket, politológusokat, társadalomtudósokat megszólaltatva. A projektünk első része egy kerekasztal-beszélgetés, melyen Bakk Miklós, Kiss Tamás, Toró Tibor, Salat Levente és Székely István Gergő elemez.

A beszélgetés szerkesztett átiratának első részét tegnap publikáltuk:

NERdély 1.: így hódította meg az erdélyi magyarságot a Fidesz

Az erdélyi magyar politikai elitek viszonya a második és harmadik Orbán-kormányhoz: hogyan alakította át a politikai erőviszonyokat a NER? Beszéljünk a mostanában elfojtott, de nyilvánvalóan létező feszültségekre úgy az RMDSZ-en belül, mint az RMDSZ és az EMNT/EMNP viszonylatában, illetve a Fidesz által felhalmozott politikai/kommunikációs know-how exportjáról.

Toró Tibor: A Fidesz, majd 2010-től az Orbán-kormány három stratégiát alkalmazott az erdélyi magyar politikai elittel kialakított kapcsolatában. Az első főleg a 2010-es évek elejére volt jellemző, és talán még visszanyúlik az ellenzéki éveire is. Ekkor valamiféle pluralizmust próbáltak létrehozni azzal, hogy az RMDSZ ellenzékét megpróbálták intézményesíteni és támogatni.

Fontos aláhúzni, hogy szerintem ez nem volt egységes Fidesz-politika, nem volt tiszta, hogy ennek a kérdésnek Fideszen belül ki a gazdája. Különböző Fideszes politikusok különböző pártokat és csoportosulásokat támogattak, de voltak olyanok is, akik továbbra is az RMDSZ-szel való partnerség megtartása mellett érveltek.

A második megközelítés a 2012-es választások következményeként a 2014-2016-os periódusban vált látványossá, amikor azt mondták, oké, ha az ellenzéket nem sikerül megerősíteni, akkor alakítsuk ki újra az egységes magyar képviseletet. Az RMDSZ szempontjából ez az egység egy kontrollált versenyként jelenne meg. A kisebb pártok, amikor lehet, például helyhatósági választásokon egyfajta szelepmechanizmusként működnek:

aki haragszik az RMDSZ-re, az szavazhat rájuk.

Azonban parlamenti választásokon egységesen indulnának. Ebbe az MPP úgy tűnik, belement, hiszen 2016-ban feltette jelöltjeit az RMDSZ-listára, azonban érdekes módon az EMNP elutasította, ami konfliktushelyzetet eredményezett úgy a Fidesszel, mint az RMDSZ-szel.

Ennek a játszmának több stádiuma van. Első körben az EP-választásokon Tőkés Lászlót felvették a Fidesz-listára. Ezzel meggátolták annak lehetőségét, hogy újra külön induljon. Második körben nyomást gyakoroltak az EMNP-re, hogy ne indítsanak elnökjelöltet a 2014-es elnökválasztáson. Szilágyi Zsolt mégis elindult.

Harmadrészt nyomást gyakoroltak az EMNP-re, hogy 2012 után ne induljanak külön a 2016-os parlamenti választásokon. Az EMNP végül nem indult el, és ez a Fidesz és a magyarországi közszolgálati média RMDSZ melletti nyílt kiállásának is köszönhető.

Egyesek azt vizionálták, hogy a Fidesszel való szembemenés miatt akár letekerhetik az EMNT magyarországi támogatásait, ami végzetesnek bizonyulna a szervezet számára. Ez azonban eddig nem valósult meg.

A harmadik stratégiát én szétdarabolásnak nevezném, ami nem más, mint amit az előzőekben lojalitási versenynek neveztetek. Itt gyakorlatilag már nemcsak a pártok versenyeznek egymással, hanem a pártokon belüli szereplők között is versengés alakul ki. Ez egyelőre az RMDSZ-en belül érdekes szerintem, mert az, hogy ki mennyire van rákapcsolódva a magyarországi hálózatokra, vagy hogy mennyi erőforrást tud lehívni, fogja meghatározni a párton belüli hierarchiákat is.

Például ebből a szempontból fontos elem lesz, hogy ki fogja működtetni a székelyföldi gazdaságfejlesztési programot, kinek a kezében lesz a falugondnok-hálózat, ki kap támogatást úgynevezett „jogvédelmi” tevékenységekre, stb. Egyáltalán nem mindegy, hogy hány szereplős ez a verseny, melyik programnak ki lesz a gazdája, kihez fognak kerülni ezek az erőforrások.

Sokan azt mondják, hogy vannak olyanok az RMDSZ-en belül, akik elvi szinten nem támogatják ezt a típusú politikát. Nem így képzelték el a magyarországi kapcsolatokat, vagy Markó Bélához hasonlóan az egyenlő távolságtartás hívei a magyarországi pártokkal szemben. Úgy gondolom, ilyen személyek egyre kevesebben lesznek, ha másért nem, akkor azért, mert kénytelenek instrumentalista módon rákapcsolódni az új típusú hatalmi hálózatokra, és beszállnak ebbe a versenybe.

Ami a know-how exportot illeti, hogy válaszoljak a kérdés ezen aspektusára is, szerintem fontos, hogy a budapesti politika úgy jelenik meg, mint követendő példa, egy jó recept. Ezzel szerintem az a probléma, hogy nem is nézünk másféle receptek után. Nem próbálunk körülnézni, hogy milyen típusú stratégiákat lehet esetleg követni. Jól látszik, hogy a pártok kommunikációjában is megjelennek Magyarországról átvett panelek, és ez szerintem nem feltétlenül szerencsés.

Bakk Miklós: A kontrollált versenyhez fűzném hozzá, hogy az az érzésem, gyakran esünk abba az elemzői vagy teoretizáló hibába, hogy különböző fejleményeket egy jól elgondolt, de rejtett – rejtegetett – törekvés eredményeként írjuk le. Ezzel szemben viszont úgy gondolom, hogy

a politikában sokkal gyakrabban érvényesül a nem szándékolt következmények logikája.

Amikor a Fidesz elkezdte támogatni az RMDSZ-szel szemben álló kis pártkezdeményezéseket, az MPP-t, majd az EMNP-t, akkor ezt az egészet fel lehetett úgy is fogni – most talán én is abba a hibába esek, amelyet az előbb leírtam! –, hogy itt tulajdonképpen belépett a román állammal szemben egy olyan nemzetépítési versenybe, amelyben a román nemzetállam az RMDSZ-t preferálta.

Tehát azt is lehetett volna gondolni, hogy míg az EMNP és az MPP különálló és az RMDSZ-szel szembenálló képződmény volt, e pártok harca, azaz az EMNP-éjé és az MPP-éjé az RMDSZ-szel szemben, tulajdonképpen a román és a magyar nemzetállam proxiháborúja volt az erdélyi magyar társadalmon belül. Aztán a Fidesz rájött arra, hogy ebben a háborúban nem kerülhet nyerésre, és akkor következett be, ugyebár, az átnyergelés az RMDSZ-re.

És úgy látom, kialakult menet közben egyfajta racionalitás. Jelen pillanatban, addig, amíg a román államtól és a magyar államtól kapott támogatások nagyjából egy komparatív tömeget alkotnak az RMDSZ számára, tulajdonképpen az RMDSZ egyfajta „kettős ügynöknek” tekinthető: mind a román nemzetállam „ügynökének” a romániai magyar társadalom felé, mind a magyar állam „ügynökének”, ágensének a román nemzetállam felé a szükséges közvetítések és kiegyensúlyozások tekintetében.

Aminek a haszna tulajdonképpen az, hogy van egyfajta stabilizáló kontrollja a két nemzetállam versenyének a verseny témája fölött. Ez relatív stabilitás, relatív egyensúly, hogy meddig áll fenn, azt én nem tudnám megjósolni. Az egyensúlyt történelmi szempontból nagyon nyitott helyzetnek látom.

Kiss Tamás: Mindenképpen az egyik lehetséges értelmezési keret, hogy a román és a magyar nemzetépítések között egyfajta verseny zajlik, és a bukaresti és budapesti központok különböző csoportokat preferálnak. A „kettős ügynök” szerep, ha jól értem, azt jelenti, hogy az RMDSZ valamiféle közvetítő szerepet játszik, ami csak akkor működik, ha mind román, mind magyar oldalról megerősítést kap.

Viszont a Fidesz térnyerése kapcsán én még visszatérnék a lojalitási verseny kérdésére. Azt gondolom, hogy itt az Orbán-rezsim által sokkal szélesebb körben és több szinten alkalmazott hatalmi technikáról van szó. A különböző szereplők versenyeztetése, a felelősök és hatáskörök lebegtetése úgy tűnik, meglehetősen általános.

De korlátozzuk magunkat a nemzetpolitikára. Amikor úgy tűnik, hogy nincs egységes Fidesz-stratégia, hogy nincs a nemzetpolitikának gazdája, az azért van, mert nem csak az itteni, hanem az ottani szereplők is meg vannak versenyeztetve. Nemzetpolitikai témában leginkább Semjén Zsolt, Németh Zsolt, Kövér László és Lázár János.

A diffúz hatalmi struktúrák szerepét Hannah Arendt is érintette a Totalitarizmus gyökereiben. Ezzel nem akarom az Orbán-rezsimet ebbe a körbe utalni, de maga a leírás meglehetősen plasztikus. Amellett, hogy a szereplők versengenek, a diffúz hatalmi struktúrák folyamatos bizonytalanságot tartanak fenn, ahol

sem a politikai szereplők, sem egyéb érintettek nem tudják, hogy éppen kinél van a marsallbot.

Ha pedig ez így van, akkor az RMDSZ vezetősége teljesen más helyzetben találja magát, mint amihez a románokkal való viszonyban hozzászokott. A kontroll-kooptáció lényege ugyanis, hogy az amúgy minden szempontból fölényben lévő többségi fél azt legalább elismeri, hogy az RMDSZ-központ az egyetlen legitim tárgyaló, és nem kezd el párhuzamosan más magyar szereplőkkel is alkudozni.

Tibi korábban azt mondta, hogy 2011 után a rendszer a románok irányába is decentralizálódott. Szerintem ez nem így van. Inkább azt mondanám, hogy Băsescu esetében volt egy kilengés. Két értelemben is. Egyrészt a volt elnök megpróbált a magyar választókkal direktben kommunikálni. Másrészt megjelentek a követei (például Elena Udrea) a székely lófőknél, akikkel úgy kezdett üzletelni, hogy az RMDSZ-központot kihagyta. De nem látom, hogy ebből rendszer épült volna. Viszont ami a bukaresti relációk esetében kilengés, az a budapesti relációk vonatkozásában főszabály.

Ugyanis a Fidesz (a NER, Orbán) az RMDSZ-t megversenyezteti az EMNP-vel, és az RMDSZ-en belüli érdekcsoportokat megversenyezteti egymással. És ebben a struktúrában az RMDSZ-központnak nincs semmiféle tárgyalási monopóliuma. Így teljesen más hatalmi struktúrába kerül.

Persze kérdés, hogy ez miért van így. Az egyik lehetséges olvasat, hogy Orbán a Bibó Szakkollégiumban Hannah Arendtet bújta.

A másik olvasat, hogy nincs semmilyen központi nemzetpolitikai tervezés, hanem pőre klienteláris logika van. Egyszerűen, aki az informális hatalmi hálóban személyesen jobban pozicionált, annak jutnak a források. Nincs mögötte semmi több. Így az egyes szereplők érdekérvényesítő képessége teljesen esetlegesen épül fel.

De az eredményt tekintve mindez tulajdonképpen lényegtelen. A lényeg, hogy a hálózatok és az alkuk struktúrája teljesen más, mint román viszonylatban. Itt igazából az 1990-es évek elejére tértünk vissza, amikor Domokos Géza idejében a magyar vezetők (egykori pártkáderek) személyes nexusainak volt döntő szerepe az ügyek „elintézésben”. Bizonyos értelemben ehhez hasonlít, ami most a Fidesz és az erdélyi magyar elitek között van.

Székely István Gergő: Az is benne van, hogy ez a rendszer sokkal kifinomultabb annál, mintsem csak úgy ki lehetne esni a kegyekből. Igazából a Fidesz szempontjából nagyon olcsó fenntartani, hogy legyen néhány olyan elit csoport, akik melegítenek a pálya szélén. Ezek az elitcsoportok – konkrétan az EMNP-re és MPP-re gondolok – nincs hová forduljanak. Igazából nekik vagy a Fidesz van, vagy semmi, ezért könnyű őket készenlétben tartani. Ebből a szempontból sokszor felmerült korábban a lélegeztetőgép metaforája.

Kiss Tamás: Amúgy meg Erdélyben nagyon szűk a káderállomány. Nem csak a Fidesznek számukra, hanem nekik a Fidesz számára sincs túl sok alternatívájuk.

Székely István Gergő: Ennek iskolapéldája a Vajdaságban Ágoston András (a VMDP korábbi elnöke), aki egy adott ponton, miután Orbán a VMSZ-t tette meg a Fidesz stratégiai partnerének, azt mondta, hogy Magyarország miniszterelnökének nem mondhatunk ellent, nem indulunk a választásokon, és szavazzatok úgy, ahogy a nemzet miniszterelnöke mondja, vagyis a VMSZ-re.

Erdélyben ilyen még éppen nem volt, de nem tudom, hogy a jövőben nem lesz-e ilyen. Az erdélyi magyar választási kínálatnak a kialakításában szerintem Budapestnek egyre fontosabb lesz a szava.

Mi a látszólag könnyen megítélt, nagy összegű támogatások, és ezek rövid és hosszútávú hatása az erdélyi magyar civil szférára, sajtóra valamint egyházakra? Hogyan lehet ésszerűen/fenntarthatóan építkezni egy olyan környezetben, ahol több milliárd forintos közpolitikai döntéseket ilyen-olyan lobbitevékenységek hatására, ötletszerűen, hatástanulmányok és szakértői elemzések nélkül hoznak?

Salat Levente: Én a magam részéről a magyar támogatáspolitikának a korábbi, 2010 előtti formáit is lélegeztetőgépnek tartottam, abban az értelemben, hogy azok, miközben a szülőföldön való boldogulást voltak hivatottak elősegíteni, módszeresen elmulasztották a fennen hangoztatott cél egy nélkülözhetetlen elemének, a többség-kisebbség közötti viszony javításának az elősegítését. A támogatások különböző formái tulajdonképpen a lojalitás-struktúrák kialakításának és fenntartásának a korai változatai voltak már akkor is, most pedig ennek a magasiskoláját látjuk.

Képletesen szólva, az egész magyar nemzetpolitikát úgy is fel lehet fogni, mint egy önmagát beteljesítő jóslatot a fogalomnak abban az értelmében, amelyet a kultúrák-közi pszichológia irodalmában használnak a sztereotípiás gondolkodásmód egyik jellemző mechanizmusának a leírására. Erre az jellemző, hogy létezik egy markáns elvárás arra nézve, hogy egy bizonyos embercsoport tagjainak hogyan kell viselkedniük, és egy idő után az elvárás elkezd valóságként visszaköszönni.

A jelenlegi magyar nemzetpolitikában nagyon nyilvánvalóan megfogalmazódik egy igen határozott elképzelés arra vonatkozóan, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak mi jó, és hogy milyen kérdésekhez miként kellene viszonyulnunk annak érdekében, hogy jó magyarokként ítéltessünk meg. Ezen én mindig felháborodok, mert legalább három évtizede tapasztalom folyamatosan, hogy Budapesten egyszerűen nem értik Erdélyt, még azok a kiváló történészek és kutatók sem, akik egyébként sokat tudnak ennek a vidéknek a történelméről és jelenéről. Ezenkívül Ablonczy Balázs vagy Pál Judit írásait olvasva szerezhetünk tudomást arról, hogy

valahányszor Budapest saját logikája szerint avatkozott be az erdélyi viszonyokba, abból mindig baj lett utóbb,

leginkább azok kárára, akik itt éltek, és itt képzelték el gyerekeik jövőjét is. Nem alaptalan tehát azt feltételezni, hogy az a markáns beavatkozás az erdélyi magyarság jövőjébe, aminek ez idő szerint vagyunk tanúi, maga is elhibázott. Ennek ellenére és ezzel együtt az erdélyi magyarság egy ideje minden kétséget kizáróan úgy viselkedik, választott vezetőinek példáján is felbuzdulva, ahogy az elvárások vele szemben megfogalmazódtak.

Én folyamatosan annak a tapasztalatnak a súlya alatt élek, hogy egészében véve ilyen típusú megfeleléskényszereket produkál a magyar nemzetpolitika.

A NER-t én egy magas színvonalon üzemeltetett lélegeztetőgép-hálózatnak gondolom, amely révén nagyon hatékonyan lehet elérni, hogy az erdélyi magyarok tudják, hogy bizonyos dolgokról hogyan kell gondolkodni, hogyan kell helyezkedni, viselkedni ahhoz, hogy ne álljon le az „oxigén”.

Kiss Tamás: Levente, Te még jóval korábban használtad az erdélyi magyar civil szféra infantilizációja kifejezést. Ez azért volt akkor lényeges megállapítás, mert a magyar támogatáspolitikának is van története. Nem a mostani az első olyan periódus, amikor a Magyarországról érkező pénzek szerepe relatíve nagy. Például az első Orbán-kormány alatt a kilencvenes évek végén is egy ilyen korszakot éltünk meg. Az RMDSZ ekkor Bukarest felé orientálódott, és az erőforrás-allokációs képessége jóval a mostani fölött volt.

Azonban a Magyarország és Románia közti különbségek ekkor voltak a legnagyobbak. A román gazdaság a padlón volt. Ebben a helyzetben óriási dolog volt például a társadalomkutatók számára, hogy létre lehetett hozni a Jakabffy Elemér Alapítványt, vagy lehetett működtetni a Kriza János Néprajzi Társaságot. Ezek akkor a román kollégákéhoz képest többletlehetőségeket jelentettek.

Salat Levente azonban ekkor fogalmazta meg az infantilizációs elméletet, amit sajnos az idő vissza is igazolt. A lényeg, hogy a magyarországi támogatások nem teljesítmény-elvre épültek, hanem klienteláris struktúrákra. A pénzek reális tartalmi elszámolás nélkül lehívhatók voltak. Levente akkor mondta, hogy ennek nagyon nagy ára lesz, mert

az ebben a mezőnyben szocializálódott szervezetek egy más viszonyrendszerben életképtelenek lesznek.

Sajnos ez is lett, amikor az uniós források megnyíltak. A magyar szervezetek általában képtelenek voltak egy uniós pályázatot megírni vagy lemenedzselni. Most tegyük félre, hogy mekkora anomália, hogy az uniós pályázatok futtatására külön projektokrata réteg alakult, illetve, hogy az uniós pályázati rendszer maga is egy teljes képtelenség.

A lényeg, hogy a magyar szervezetek, de hasonlóan például a székely önkormányzatok komoly versenyhátrányba kerültek. A magyar támogatáspolitikához hozzászokott társaság semmilyen formában nem volt versenyképes.

Félő, hogy a mostani korszak is ebbe az irányba hat. A Magyarország és Románia közötti különbség ugyan nem olyan nagy, viszont a magyar támogatások összege ugrásszerűen megnőtt, emiatt megint olyan helyzetben vagyunk, amikor sok magyar intézményes szereplő számára a magyarországi támogatások perspektivikus dolognak tűnnek.

Viszont ezek a támogatások továbbra sem kompetitívek, kevéssé vannak tartalmi elszámoláshoz kötve. Így amellett, hogy a társadalmi hasznosulásuk kétséges, a klienteláris hálózatokat éltetik. A klienteláris alapú szerveződések természete pedig, hogy az eredeti inkubátor szerű közegen kívül, ahol létrejöttek, használhatatlanok. Nem lehet őket konvertálni.

Bakk Mikós: A hatástanulmányok és a szakértői elemzések kérdéséhez szólnék hozzá. Igen, jó lenne, ha lennének ilyen hatástanulmányok. De ezek a hatástanulmányok, elemzések is politikai eszközök általában, tehát úgy kell őket felfogni, mint bírósági tárgyaláson a vádiratot és az ügyvéd védőbeszédét. Mégis fontos, hogy a nyilvánosság számára legyenek ilyen elemzések, mert ezek racionalizálják a kérdést, és jelenítik meg olyan formában, hogy lehessen róluk tágabb körben érvelve beszélni, egyáltalán.

Miért nincsenek ilyen tanulmányok?

Úgy látom, nálunk a fő probléma az, hogy a civil és szakmai társadalmunk nem tud olyan legitim minősítő fórumokat hosszútávra létrehozni, amelyek el tudnák látni ezeket a funkciókat. Bizonyos értelemben még rosszabbul állunk, mint például a felvidékiek – náluk a kulturális téren, ahogy én látom, a CSEMADOK legitimebb, mint az EMKE nálunk.

Továbbá a felvidéki Kerekasztal – a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala – szintén sikeresebb tudott lenni, mint Erdélyben a hasonló elképzelések, amelyek jóformán még elindulni sem tudtak. Azt látom például – hogy egy egész konkrét kérdésre is utaljak –, hogy fél éve dolgozunk, eddig sikertelenül, a Székely Kongresszus meghosszabbításaként létrehozni valamiféle civil konzorciumot, amely olyan szakértői adatbázist működtetne, ahol a tudomány eredményei és a közpolitikai elemzések összekapcsolódnának.

Ugyanis a közpolitikának, pontosabban a szakmai tudományos eredmények politikai alkalmazásának egyik legfontosabb feltétele egyfajta nyelvi lefordítás: a tudomány nyelvéről a regnáló politikai célok nyelvére, az uralkodó politikai narratívák nyelvére való lefordítás. A közpolitikai elemzéseknek tehát tulajdonképpen ezt kell elvégezniük. De az ilyen típusú fórumokat, műhelyeket valahogy nem tudjuk előállítani, ha nem is mindenki, de legalább egy tágabb kör számára, hogy e körben legitim módon működjenek. Óriási problémának érzem ezt.

Toró Tibor: Úgy gondolom, hogy amennyiben képesek lennénk bizonyos esetekben előállítani – akár utólagosan – elemzéseket, közpolitikai szakértői anyagokat, megtörténhet, hogy lehetne ezeket a folyamatokat picit kontrollálni.

Nem hiszem, hogy ne olvasnák el, ha teszem azt leírnánk, hogy a kétszáz óvodából x számú befektetés olyan településre került, ahol pár éven belül nem lesznek magyarok, akkor ne módosulna a döntéshozatal. Valamilyen formában bele kellene folyni, mert ha nem is tudjuk a budapesti döntéseket befolyásolni, akkor legalább azt kellene megnézni, hogy a kivitelezést miként tudnánk befolyásolni.

Jelenleg sajnos az van, hogy ameddig eljutnánk oda, hogy hatástanulmányokról beszélgessünk, addigra már alá van írva a finanszírozási szerződés, és az is le van szögezve, hogy hová kell menjen a pénz. Úgy gondolom, hogy valamilyen formában szembesíteni kell ezekkel a problémákkal mind a döntéshozókat, mind pedig a végrehajtókat. A folyamatokra csak úgy gyakorolhatunk befolyást, ha leírjuk ezeket.

A Budapest központú médiatér kiterjesztése az erdélyi magyar közösségre: milyen hatása van annak, hogy jobban képben vagyunk a magyarországi politikával, mint a bukaresti történésekkel? Milyen hatása van a magyar közszolgálati médiában folyó menekült- és Soros-ellenes propagandának azokra a médiafogyasztókra (például a vidéken élő nyugdíjasokra), akik semmilyen más médiaorgánumot nem követnek?

Kiss Tamás: Nem csak a vidéken élő nyugdíjasokról van szó. Az erdélyi magyarok között például a menekültekkel kapcsolatban nagyon egységes álláspont alakult ki. Végeztünk olyan kérdőíves kutatást, ahol volt erdélyi magyar és teljes romániai mintánk is. Mi több, az eredményeket magyarországi mérésekkel is össze tudtuk vetni. Azt láttuk, hogy idegenellenességben az erdélyi magyarok mindenkinél „jobban teljesítettek”. De hasonló a helyzet például a romákkal szembeni előítéletek vonatkozásában is.

Azt hiszem, hogy magának az idegenellenességnek – és hát beszéljünk nyíltan, magának a rasszista diskurzusnak – kétfajta képlete van. Az egyik a teljesen reflektálatlan, kis iróniával „ártatlan” rasszizmus. Ez meglehetősen elterjedt Romániában, hisz itt még ma is hiányzik az a fajta polkorrekt kultúra, ami Magyarországon a kilencvenes években felfutott. Ez azt jelenti, hogy a román nyilvánosságban gyakran hiányzik a kérdéssel kapcsolatos reflektáltság.

Toró Tibor: A román sajtó például nyíltan kimondja valakinek az etnikumát.

Kiss Tamás: Igen, így van. Vagy azt hiszem, hogy egy átlagos vidéki polgármester esetében az, hogy miként viszonyul a cigányokhoz vagy a menekültekhez, nem képezi különösebben reflexió tárgyát. Mondhatni kulturálisan adott.

Magyarországon viszont ezt a reflektálatlanságot (nem magát a rasszizmust) a kilencvenes évek polkorrekt kultúrája kiölte. Ez a polkorrekt kultúra (vagy kísérlet) azonban 2006-ban nagyon látványosan összeomlott, amit a politikailag instrumentalizált rasszizmus korszaka követett.

Ez már nem az „ártatlanság” korszaka, amikor például a romák és nem romák közötti hierarchikus viszony mindenki számára mintegy magától értetődő („hisz azok csak cigányok”). Itt a rasszista beszédmód egyrészt a polkorrekt kultúra elleni lázadás, másrészt a szavazatmaximalizálás eszköze. Vagy mind a kettő egyszerre. Mármost az erdélyi magyaroknál ezt a kettőt kapcsolta össze az orbáni propaganda.

Az erdélyi magyarok úgy kapták nyakukba a politikailag instrumentalizált rasszizmust, hogy azt a politikai korrektség semmifajta kultúrája nem előzte meg. Az eredmény néha egészen komikus, alapvetően azonban eléggé elszomorító.

Ami az egységes médiateret illeti, a folyamat régebbi. A televíziózási szokások radikális átalakulása 2000 után kezdődött. Mára egyértelműen a magyar nyelvű csatornák dominálnak. Viszonylag új jelenség, hogy az írott sajtó is egyre inkább magyarországi (és a NER-hez köthető) kezekben koncentrálódik. A helyi kereskedelmi rádiók ezzel szemben a helyi RMDSZ-szervezetekhez kötődő vállalkozói csoportok kezében összpontosulnak. Az egységes médiatér leginkább a tévénézési szokásokon keresztül valósul meg.

Toró Tibor: Érdekes hozadéka a médiatér átalakulásnak és centralizálódásának, hogy gyakorlatilag sok esetben, ha az erdélyi magyar elit tagjai üzenni szeretnének a saját közösségük felé valamit, akkor ezt Budapesten keresztül kell megtenniük, és az M1-be, a Duna TV-be, a Kossuth Rádióba kell valamilyen formában bekerüljenek. Ezek azok a médiatermékek, amelyek segítségével globálisan juthatnak el az erdélyi magyarokhoz, és láttuk a 2016-os választásokkor, hogy nagyon érezhető hatásuk volt.

A gond viszont az, hogy ezeknek a termékeknek a szerkesztési logikája teljesen más, mint a helyi médiumoknak. Teljesen más napirend alapján működnek, az üzenetek teljesen más típusú szűrését eredményezik.

A politikusoknak olyan témákat kell felvetniük, amely illeszkedik a közszolgálati média szerkesztési logikájába. Például mindenki futott egy kört Gyurcsány Ferenc kapcsán, és ezek a megszólalások teret is kaptak, azonban mondjuk egy civil jogvédelmi siker már nem biztos, hogy érdekli őket. A lényeg az, hogy ebben a formában a közös médiatér a napirend központi politikai kontrollját is magával hozza.

Működni fog-e hosszú távon a jelenlegi, „fizikailag Romániában, fejben Magyarországon élünk” állapot?

Salat Levente: Hogy hosszú távon működhet-e, illetve ha igen, hova vezethet, az megint olyan kérdés, amellyel kapcsolatban csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Én személy szerint azt gondolom erről, hogy egyre inkább indokolt azt feltételezni, hogy az erdélyi magyar közösség olyan helyzetben van, amelynek jellemzésére alkalmazni lehet – egy kisebb fogalmi erőszaktétel árán – a kognitív disszonancia fogalmát.

Ezt a kifejezést a pszichológusok használják azoknak az eseteknek a leírására, amikor egy személy, rendszerint egy nagyon invazív, huzamosan tartó információs leterheltség következtében tudatmódosulást szenved, és olyan képzetekre tesz szert, amelyek nem adekvátak azokhoz a körülményekhez, amelyekben az illető személy él.

Noha a fogalmat nem közösségek jellemzésére találták ki, én azt gondolom, hogy a Budapest-centrikus médiatér kiterjesztése az erdélyi magyarok egy igen jelentős hányadára, vagy a magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyarok beemelése a magyar politikai mezőbe például a jelenleg zajló választási kampány során egy ilyen invazív információs beavatkozás, amely azt az illúziót keltheti az érintettekben, hogy problémáik kulcsa máshol van, mint ahol azt keresni kellene valójában.

Noha nagyon nehéz dolog ezt kimondani éppen ezekben a hónapokban – lassan években –, amikor azt kell tapasztalnunk, hogy az erdélyi magyar közösség minden vállalható, szalonképes és kellő befolyással rendelkező politikai partnerét elveszítette, de látni kell, hogy bűnös illúzió azt elhitetni az itt élőkkel, hogy az erdélyi magyarság helyzetét konszolidálni lehetne a román közvélemény, a politikai elit, az államapparátus akarata ellenében vagy akár attól függetlenül.

Kiss Tamás: Abban egyetértünk, hogy a Románián belüli politikai jövőkép hiánya óriási probléma. Lehet, hogy ez a legnagyobb probléma. Én is úgy érzem, hogy a magyar politikai osztálynak ötlete sincs, hogy milyen irányba induljon el. Ugyanakkor a közösség szintjén a kép sokkal árnyaltabb és ezen a szinten óvnék például a kognitív disszonancia használatától.

Bakk Miklós: Annak idején, amikor jómagam, de még sokan mások is, benne voltunk az autonómia-tervezetek megfogalmazásának a versenyében, sokan azzal bíráltak bennünket, hogy – bibói kifejezéssel – túlfeszült lényeglátók vagyunk, állandóan jövőképet termelünk, olyan messzeségekbe tekintünk, amelyeknek a közvetlen holnapjáról, a most megtehető lépésekről nem sokat tudunk mondani. Most meg az a baj, hogy nincs, aki jövőképet termeljen.

Nem tudom, hol van a dolog optimális szintje, ki mondja meg, hogy mi a reális, milyen mércével, módszerrel döntöd el, hogy reális. A politikus azt látja reálisnak, amit egy-két év alatt el tud érni, egy kutató viszont azt, amiről történelmi ismeretei, habitusa alapján úgy gondolja, hogy hosszú távon hasznos lehet. Egyik sem igazán járható út. Itt ismét a hamis realizmus és a túlfeszült lényeglátás bibói ellentmondása van a kérdésben.

Kiss Tamás: Én ezt nem teljesen így látom. Ti ugye 1993-1995 tájékán foglalkoztatok komolyan az autonómia koncepciókkal. Ebben az értelemben tényleg termeltetek egyfajta jövőképet. Viszont nem gondolom, hogy itt a túlfeszült lényeglátás és a hamis realizmus konfliktusáról lett volna szó. Egyszerűen az volt, hogy

létezett egy másfajta jövőkép is, ami az RMDSZ akkori vezetőit mozgatta, amit azonban nem tettek explicitté.

Vagy legalábbis nem úgy tettek explicitté, hogy nyilvános vitákat folytattak volna veletek. Ez a jövőkép pedig a már említett kontroll-kooptációs modell volt. Egyfajta de facto etnikai hatalommegosztás, aminek lényege a kormányzati részvétel és a többséggel folytatott alku, nem pedig a különböző autonómia-statútumok elfogadtatása.

Ez a fajta politikai integráció akkor az Európai Unió és különböző nemzetközi szereplők részéről mint egyfajta modell fogalmazódott meg. Valójában ezt a modellt tette magáévá az RMDSZ vezetése, anélkül azonban, hogy ezt a választóik fele nyíltan kommunikálták, vagy veletek megvitatták volna. Így valójában az autonómia-koncepciók légüres térben maradtak, a reális politikai folyamatok elmentek mellettük.

Szerintem a reális politikai jövőkép azt kellene jelentse, hogy ha nem is a legapróbb lépéseiben, alapvonalaiban mégiscsak vezetnie kellene a politikai folyamatokat. Szerintem a kilencvenes években az RMDSZ-vezetőknek volt jövőképük. Ha megnézzük a neptuni dokumentumokat, onnan azért az jön le, hogy Borbély, Frunda és Tokay rendelkezett jövőképpel. Ezek az emberek valahonnan valahova akartak eljutni (még hogyha ez az irány nem is tetszett mindenkinek, vagy ha így utólag nem tűnik is valami nagy ötletnek).

Ma viszont nincs semmi ilyesmi. A DNA olyan szintű bizonytalanságot teremtett, hogy a kontroll-kooptációs modell légüres térbe került. Egyszerűen nem működik, mivel senki nem védi be azokat a szereplőket, akik az erőforrás-alkukat vagy egyéb partikuláris megállapodásokat megkötik. Azt mondhatjuk, hogy a kontroll-kooptációs modell annak idején ahhoz a realitáshoz igazodott, hogy Románia egy úgynevezett patronázs-demokrácia. Egy ilyen rendszerben inkluzíve a kisebbségi jogi keret alkalmazása is informális politikai alkuk folyománya.

Szerintem a PSD-hez való jelenlegi viszony csak részben vezethető le onnan, hogy az RMDSZ érdekelt az igazságügyi reformban, amin keresztül megakadályozhatók a DNA túlkapásai. Én személy szerint ezt egy jogos politikai célkitűzésnek tartom. Azonban sajnos az is benne van a pakliban, hogy az RMDSZ-nek nem igazán van más alternatív forgatókönyve, mint a kontroll-kooptációs modell helyreállítása, ahol újraindulhat a Dragneával vagy más politikai vezetőkkel folytatott, jegyzőkönyvek nélküli informális alkudozás. Ez pedig kevés ahhoz, hogy politikai jövőképnek nevezhessük.

Változott-e a magyarországi, határon túli magyarsággal kapcsolatos percepció a szavazati jog, valamint az utóbbi évek kiugró összegű támogatásainak tematizálásával?

Kiss Tamás: Megfordítanám. Inkább az van, hogy az állampolgárság és a szavazati jog (ami hivatalosan a magyar politikai közösség részévé emelte az erdélyi magyarokat) nem írta át a hétköznapi azonosulási sémákat. Megmaradt egyfajta kettősség. Adott kontextusban az erdélyi magyar az nemzettárs. Ki lehet állítani egy ünnepségen, vagy utalni lehet rá mint sokat szenvedett magyarra. Más kontextusban azonban idegen, például ha munkaerőpiaci konkurenciát jelent, vagy félő, hogy hozzáfér a jóléti ellátórendszerhez.

Ez a kettősség szerintem folyamatosan jelen van, és ezen alapvetően nem változtatott Orbán nyolc éves regnálása. Gyurcsány annyit tett, hogy ezt ismét instrumentalizálta politikailag, ahogy ezt már megtette 2001-ben és 2004-ben. A paradox az egészben, hogy mindenki az idegenellenességet próbálja instrumentalizálni, ki-ki a saját nemzetképének megfelelően. A Fidesz a szíriai menekültekkel, Gyurcsány a határon túli magyarokkal szembeni elutasításra és irigységre épít. Ahogy korábban a Jobbik a magyarországi romákra fókuszált. Ezeknek az érzelmeknek szerintem elég hasonló az eredetvidéke.

Székely István Gergő: Szerintem történt némi elmozdulás. Fontos, hogy abból, amit baloldali politikai pártok blokkjaként tartunk számon Magyarországon, azokból most már egyedül a DK az, amelyik ezt a dolgot tényleg nyíltan fel meri vállalni. Igazából szerintem ennek az instrumentalizációnak valószínűleg az volt az egyik fő oka, hogy Gyurcsány számára világos volt, ez egy olyan téma, amivel a baloldalon ki tud tűnni a többiek közül.

Hogyan látja most az erdélyi magyar közösséget a romániai politikai elit? Ez mennyiben változott a 2010 előtti időszakhoz képest? Hogyan alakult az RMDSZ bukaresti mozgástere a Fidesszel való kiegyezés után? Volt-e egyáltalán ennek a közeledésnek valamilyen kimutatható hatása az RMDSZ bukaresti politizálására?

Bakk Miklós: Én úgy látom, hogy a szemléleti alapállás, ahogy a román politikai elit, általában a román elit az erdélyi magyarságra tekint, alapvetően nem változott. Ennek az elitnek a fő problémája, a meghatározó szemléleti kerete egyben a román nemzetépítés alapvető történelmi kérdése is.

A román nemzetépítésnek két történeti modellje alakult ki. Az erdélyi modell, amely a XVIII. századtól kezdődően a kultúrára, a civil társadalomra, az „öntudatot ébresztő” román elitre alapozott, és az ó-romániai, amely viszont az állam bürokratikus eszközeire épített. Nagy-Románia megteremtésével igazából a bürokratikus nacionalizmus győzött, ez örökítette át mind a mai napig alapvető szemléletét, amelynek a fő kérdése az, hogyan tudnánk mi, románok az erdélyi magyarokból jó román állampolgárokat csinálni.

Korábban a román bürokratikus nacionalizmus abban a belpolitikai problémalátó közegben mozgott, hogy itt vannak ezek a magyarok, ezek az irredenták, akik ezt nem akarják, azt nem akarják, és időnként odaátról, Magyarországról kapnak támogatást. Most úgy tűnik, hogy ez a dolog kezd egy geopolitikai fenyegetettség-érzésbe átcsapni, melynek lényege, hogy Románia nem találja a geopolitikai helyét, nagy veszélyeknek van kitéve, és

ebben a veszély-összességben a magyar tényező komoly faktor.

Salat Levente: Én ehhez a kérdéshez még azt tenném hozzá, hogy a román politikai elitnek az erdélyi magyarságról kialakított megítélését nem elhanyagolható mértékben befolyásolta és befolyásolja jelenleg is az, hogy miket tud, illetve miket gondol ez az elit az RMDSZ szerepéről, politikai teljesítményéről. Ebből a perspektívából ítélve, kétségkívül voltak jó időszakai ennek a megítélésnek, leginkább az RMDSZ korai kormányzati szerepvállalásaihoz köthetően.

Ami még azt a fura körülményt is elfogadhatóvá szelídítette a román politikai elit mérvadó része számára, hogy az RMDSZ-t amolyan kétarcú politikai realitásként fogták fel, amelyik autonómiázik időnként a választók megszólítása céljával, de ezt a kérdést nem hozza soha szóba a politikai tárgyalások során, és azért egy viszonylag olcsó és kiszámítható politikai partner.

Az RMDSZ és ezzel párhuzamosan az erdélyi magyarság megítélése akkor kezdett el romlani fokozatosan, amikor az erdélyi magyarság képviseletét biztosító szervezet a politikai következetességet nélkülözve vállalt kormányzati szerepet a legkülönfélébb összetételű kormánykoalíciókban anélkül, hogy ennek az okait és indokait meggyőző módon el tudta volna magyarázni a román közvéleménynek, a koalíciós helyzetekben pedig egyre gyakrabban kényszerült arra, hogy céljai elérése érdekében a politikai zsarolás eszközeihez folyamodjék.

Az RMDSZ megítélésében fordulatot jelentett továbbá, hogy a szervezet 2014 őszén nyilvánosságra hozta a saját székelyföldi autonómia-tervezetét. Ez volt az a pillanat véleményem szerint, amikor az RMDSZ fokozatos elszigetelődésének a folyamata elkezdődött, és viszonylag gyorsan visszafordíthatatlanná vált, értelemszerűen nem függetlenül attól, hogy az RMDSZ egyre gyakrabban bukkan fel azóta a román nyilvánosságban a Fidesz-érdekek feltétlen kiszolgálójaként.

A politikai marginalizációból megítélésem szerint az sem jelent kiutat, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak több ízben is szüksége volt már az RMDSZ szavazataira a politikai stabilitás bebiztosításához. Ezekben a politikai játszmákban az RMDSZ rendkívül színvonaltalan kommunikációs teljesítménnyel lavírozta magát abba a pozícióba, hogy olyan politikai elemzők-kommentátorok, akik korábban nagy empátiával és adott esetekben akár elismeréssel írtak a szervezet teljesítményéről, most az RMDSZ-t a román demokrácia kerékkötőjének, egyenesen sírásójának látják. Érdekes egyébként, hogy ezekben a kontextusokban az a gondolat is felbukkan időnként, hogy az erdélyi magyarságról alkotott képet immár függetleníteni kellene az RMDSZ megítélésétől.

Nem itt van a helye annak, hogy elmélyedjünk az „ügyészállam vs. maffiaállam” dilemma részleteiben, de vitathatatlan, hogy az RMDSZ, amennyiben valóban jó oldalra helyezkedett ebben a vitában, nagy esélyt hagyott ki azzal, hogy nem sikerült a román közvélemény számára érthetővé tennie azt, amit a vezető kormánypárt nem tudott elég világosan elmagyarázni.

Bakk Miklós: Hát itt ugye az a probléma, most kicsit kiemelkedve az RMDSZ kérdéséből, hogy van egy olyan jogi kérdés, amely nem feltétlenül ellenségesít, nem antagonizál. A politikának viszont arra van szüksége, hogy mindent antagonizáljon. Én megpróbáltam megkérdezni néhány jogászt, és hát a szakmai válasz az volt, hogy ez a jogi módosító csomag olyan, hogy vannak benne jó dolgok, és vannak benne rossz dolgok.

Az nem egy kommunikálható dolog, hogy hát ebben vannak jó dolgok is, és vannak rossz dolgok is. Ha megmondod, hogy mi benne a jó dolog, akkor az azt jelenti, hogy csomó minden egyébről hallgatsz, tehát valamiféleképpen antagonizálod a problémát. Itt szerintem az nem megoldás a politika számára, hogy akkor ezekben a jogi részletvitákban elmerüljünk.

Kiss Tamás: Ahogy már mondtam, én nagyobbnak látom a bajt. Nemcsak a profi kommunikációs stratégia hiányzik, hanem a cselekvési stratégia, illetve a nyelvezet, amin keresztül az egész helyzet, mármint

az „ügyészállam vs. maffiaállam” kérdése megérthető volna.

Egyrészt nekem rettenetesen ellenszenves a professzionális városi középosztály antikorrupciós populizmusa. A DNA-val szembeni rajongást óriási problémának látom, és szerintem a román demokrácia legfontosabb kérdése, hogy a korrupcióellenes ügyészség ámokfutása valahogy véget érjen. A középosztály technokrata ideáljaitól és politikaellenes demokrácia-felfogásától is idegenkedem.

Másrészt azonban azt is problémának érzem, ha ezzel szemben egyedüli jövőképként a kontroll-kooptáció és a patronázs-demokrácia visszaállítása fogalmazódik meg. Ennél jóval több politikai innovációra lenne szükség ahhoz, hogy a román közvélemény az RMDSZ-t ne sorolja be a „retrográd” oldalra.

Kommunikációs szempontból pedig úgy érzem, hogy az RMDSZ egy lefele tartó spirálban van, amit a Horváth Anna elleni ítélet csak erősíteni fog.

Az Eckstein vs. más RMDSZ-es vezetők közötti értelmetlen vitában kiütközik például az adekvát fogalmi rendszer hiánya. Lehet valami abban, amit Eckstein mond, hogy az ügyészség működésében nincs közvetlen vagy szándékolt magyarellenesség. A korrupcióellenes harc (járulékos) következménye azonban mégis az, hogy tönkretette azt az integrációs modellt, ami a magyar elitek és a többség közötti alkufolyamatot az elmúlt 25 évben szabályozta. Jelenleg pedig nincs helyette semmilyen más integrációs modell. Ez pedig egy olyan probléma, ami miatt a korrupcióellenes harcnak mégiscsak van specifikus etnikai hatása (még ha nem is szándékolt).

Viszont az sem védhető és kommunikálható álláspont, hogy „a patronázs-demokráciát és a kontroll-kooptációt akarom vissza”. Hasonlóképpen a „szekusállamot”, mély államot sem tartom hatékony kommunikációs panelnek (anélkül, hogy az igazságértékébe belemennék). A magyar közösség irányába való mozgósító képessége kérdéses, román irányba vagy a nemzetközi színtéren pedig ebben a formában egyszerűen nem kommunikálható.

Toró Tibor: Nagyon fontos probléma ennek kapcsán, hogy olyan intézménnyel harcol, és az abba vetett hitet gyengíti ez a diskurzus, amelyet használni kellene alternatív stratégiaként. Jól látszik, hogy bizonyos kérdések (nyelvhasználati jogok végrehajtása, oktatási törvény bizonyos passzusainak végrehajtása) eseti alkuk segítségével nem megoldható, és az alternatív megoldási lehetőség az lenne, hogy megpróbáljuk igazságszolgáltatás útján érvényesíteni a jogok gyakorlatba ültetését.

Nem azt mondom ezzel, hogy bízni kell a román jogállamban, azonban differenciálni kell a különböző perek, esetek és célok között. A román jogállam nem egy egységes valami. Egyelőre úgy tűnik, hogy jobban működik mondjuk nyelvhasználati kérdésekben, mint korrupciós kérdésekben.

Nem tudom… ami biztos, hogy jogesetek kellenek, ami alapján fel tudjuk tárni a szisztematikus problémákat. A jelenleg folytatott kommunikációnak az a hátulütője, hogy megtörténhet, hogy az elkövetkezőkben meg sem próbáljuk az igazságszolgáltatást használni, mert hogy minek, úgyis tudjuk, hogy milyen döntés fog születni. Nem lesznek jogvédelmi perek, nem lesz min keresztül elmagyarázzuk a nemzetközi közösségnek a jogsértéseket.

Úgy gondolom, hogy annak a kijelentésnek, hogy a bíróságok etnikailag szelektív döntéseket hoznak, vagy hogy politikai kontroll alatt állnak, lehet létjogosultsága, azonban bizonyítani kell, és a korrupciós perek nem a legmegfelelőbbek erre. Főleg ha a politikai érdekképviselet politikai mobilizációs célokra is használja ezeket az üzeneteket.

A beszélgetést moderálta, és az átiratot szerkesztette: Sipos Zoltán

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post NERdély 2.: hogyan alakította át az erdélyi politikát a Fidesz? appeared first on Átlátszó Erdély.

Mit jelent az a gyakran hangoztatott kijelentés, miszerint az erdélyi magyar közösség a magyar kormány befolyása alá került? És milyen hatása van a könnyített honosításnak az autonómia-követelésekre? Ezeket a kérdéseket járjuk körül az Átlátszó Erdély által szervezett kerekasztal-beszélgetés első részében.

Informális beszélgetések során ma már rendszeresen felmerül az, hogy a magyar kormánynak egyre növekszik a hatalma az erdélyi magyar közösség, és kiváltképp az erdélyi magyar elitek fölött, tudomásunk szerint azonban ezt a kérdést eddig senki nem járta még alaposabban körül.
A NERdély projektünkkel arra vállalkozunk, hogy az Fidesz erdélyi terjeszkedéséről, és ennek a terjeszkedésnek a következményeiről írjunk, elemzőket, politológusokat, társadalomtudósokat megszólaltatva. A projektünk első része egy kerekasztal-beszélgetés, melyen Bakk Miklós, Kiss Tamás, Salat Levente, Székely István Gergő és Toró Tibor elemez. A beszélgetés szerkesztett átiratának első része alább olvasható.
Pontosan mire gondolunk akkor, amikor azt mondjuk, hogy az erdélyi magyar közösség a magyar kormány befolyása alá került? Miben különbözik a második és harmadik Orbán-kormány határon túli építkezése a 2010 előtti időktől?
Kiss Tamás: A kérdést három szinten érdemes megvizsgálni. Egyrészt ott van az úgynevezett virtuális nemzetegyesítés. Vagyis az első Orbán-kormány egy sor intézményt hozott létre, amelyek az erdélyi magyarokat a magyar(országi) politikai közösség részévé teszik. Másrészt, meg kell vizsgálni, hogy a Fidesznek és a magyar kormánynak milyen közvetlen befolyása van az erdélyi magyar politikára. A harmadik szint pedig a támogatáspolitika.
Persze ezek a szintek összefüggenek, én most csak azért választom őket szét, hogy jobban rendszerezzem, amit mondani akarok. Első körben az utolsó kettőről, vagyis a közvetlen politikai befolyásról és a támogatáspolitikáról beszélnék. Majd a következő körben térhetünk rá arra, hogy az állampolgárság és a szavazati jog milyen újdonságot hozott.
A kérdés tehát az, hogy a Fidesz mostani befolyása mennyiben különbözik a korábbi korszakoktól, az első Orbán-kormányétól és a baloldali kormányokétól. Azzal kezdeném, hogy ez nem vizsgálható önmagában, hanem csupán a bukaresti hatalmi centrumban történő mozgásokat figyelembe véve.

Innen nézve elmondható, hogy a rendszerváltást követő 25 évben a magyar nemzetpolitika szerepe marginális volt. Mit jelent ez? Azt, hogy Markó Béla, Borbély László vagy Frunda György számára Budapest soha nem volt kiemelt igazodási pont. Az általuk dominált RMDSZ a romániai politikai mezőn belüli folyamatokban volt érdekelt. Ehhez képest az, hogy Budapesten mi történik, sokkal kevésbé volt fontos.

A kilencvenes években ki is alakult egy integrációs modell, amit mi és mások (csúnya idegen szóval) kontroll-kooptációnak neveztünk. Vagyis a romániai magyar politikai elit betagolódott a román politikai mezőbe, és, ami a legfontosabb, részt vett a végrehajtó hatalomban, anélkül azonban, hogy a magyar közösség számára elérte volna az önrendelkezés bármilyen formáját, vagy, hogy az etnikai hatalommegosztást (a magyarok hatalomban való részvételét) a törvény garantálta volna.
Ebben a rendszerben minden (vagy nagyon sok minden) az aktuálpolitikai folyamatok függvénye. Ez befolyásolja, hogy az RMDSZ-nek éppen milyen az alkupozíciója. És ettől függenek az eredmények is. A középpontban a többségi és kisebbségi politikusok közötti folyamatos alku áll, ami azonban a magyar közösség szempontjából nagyon aszimmetrikus.
Miközben az RMDSZ rendelkezik valamiféle monopóliummal a neki juttatott erőforrások elosztása felett, folyamatosan ott lebeg a veszély, hogy ha az RMDSZ nincs kormányon, az alkupozíciói gyengülnek, az elért eredmények semmissé válnak.
A magyar nemzetpolitikában volt egy tartós törés. A baloldal alapvetően támogatta ezt a modellt, míg a jobboldali kormányok (kezdve Antall Józseftől) ellenezték. Ők folyamatosan azokat a szereplőket próbálták helyzetbe hozni, akik a többséggel való politikai kooperáció feltételeként az önrendelkezés elismerését szabták (volna).
A kérdés, hogy milyen eszközeik voltak (mármint a jobboldali kormányoknak), ha meg akarták „puccsolni” a kontroll-kooptációt elfogadó RMDSZ-vezetőket, illetve, ha az RMDSZ-t egy radikálisabb szcenárió irányába akarták eltolni.
Egyrészt, RMDSZ-en belüli csoportokat támogattak a központtal szemben. Másrészt, az RMDSZ-en kívüli alakulatokat hoztak létre. Ez utóbbi lényege az lett volna, hogy versenybe és valamiféle radikalizálódási spirálba kényszerítsék az RMDSZ-t.
Most miben sajátos ehhez képest a harmadik Orbán-kormány, vagyis a 2014 utáni periódus? Szerintem elsősorban abban, hogy Románián belül került válságba a korábban működő kontroll-kooptációs modell. Az én tételem, hogy

a Fidesz térnyerése alapvetően egy következmény.

Mégpedig a kilencvenes években kialakult politikai integrációs modell válságának a következménye. Az erdélyi politikai elit egész egyszerűen elveszítette a bukaresti azonosulási pontokat. Ennek következtében értékelődött fel Budapest.
A román politikai diskurzust immár 2004 óta uralja az anti-korrupciós populizmus. 2014-et követően pedig a korrupcióellenes harc (mintegy nem szándékolt) következményeként már nem működik az a fajta integrációs modell, ami a többségi és kisebbségi szereplők közötti partikuláris alkukra alapozott.
Amit korábban a kormányzati részvétellel el lehetett érni, az sokszor az erőforrás-allokációra korlátozódott, és nagyon erősen kötődött a politikai partikularizmus különböző formáihoz.

Itt most nem a korrupcióra, hanem például az irányított beruházásokra, vagy akár a javak visszaszolgáltatására gondolok. Most, hogy a DNA uralja a közéletet, egyszerűen nincs aki bevédje az ilyen típusú alkukban részt vevő szereplőket, például egy Hargita megyei út, kórház, egy egyháznak visszaadandó épület kapcsán. Ezzel pedig az RMDSZ magyar közösség fele történő erőforrás-allokációs képessége összeomlik.

Márpedig a korábbi integrációs modell alapvetően ezen alapult. A magyar nemzetpolitikának azért volt marginális a szerepe, mert a Bukaresten keresztül megmozdítható források mellett eltörpült az, amit Budapest Erdélybe juttatott. Csak így érthető meg a Fidesz térnyerése. Az RMDSZ erőforrás-allokációs képessége és Bukarest vonzása lecsökkent. És itt jön be a támogatáspolitika. A magyarországi támogatások ugyanis ebben a kontextusban nőttek meg: nagyságrendekkel.
Budapest egyszerűen képessé vált arra, hogy anyagilag felüllicitálja Bukarestet. Ma a Magyarországon keresztül elérhető erőforrások már nem marginálisak, hanem lehet, hogy fontosabbak, mint a Románián keresztül elérhetők. Ennek következtében az erdélyi magyar elitek klienteláris hálózatai átalakulnak, és egy Bukarest-centrikus patronázs-hálózatból egyre inkább egy Budapest-centrikus patronázs-hálózatba megyünk át, ami egy radikálisan új politikai kontextust hoz létre.
Nagyon fontos azonban, hogy a Fidesz és a magyar nemzetpolitika térnyerése ebben a modellben nem ok, hanem a kontroll-kooptációs modell válságának a következménye.

Székely István Gergő: Igazából csak azzal szeretném kiegészíteni, hogy mikor megy ez végbe. Kelemen Hunort a 2011-es kongresszuson választják meg, akkor a Fidesz még a régi stratégiát követi, ekkor még Pelczné Gáll Ildikó az RMDSZ kongresszusán egészen nyíltan célozgat arra, hogy kire kéne szavazni, aztán persze nem az az eredmény születik a kongresszuson.
A stratégiaváltás 2013 táján történik meg, amikor az RMDSZ előtt megnyitják azokat a honosítással kapcsolatos forrásokat, melyeket eredetileg az EMNT kezébe tettek le. Szerintem a váltás szempontjából kulcsfontosságú az, hogy világossá vált, hogy az EMNT-EMNP-be beleöntött magyarországi pénzek nem hozzák meg a várt eredményt. A honosítás két szempontból is nagyon fontos. Egyrészt azért, mert ezentúl kommunikációjában

az RMDSZ már nem tud a Fidesszel szembehelyezkedni.

Markó Béla azt még bevállalja nyilatkozatokban, hogy nem ért egyet a magyar állampolgársággal, de igazából a gyakorlatban ezzel már nem tudnak szembemenni, nem is igazán lehetne, kvázi politikai öngyilkosság lenne. Ettől kezdve tehát – és ez a második dolog –, az válik az RMDSZ fő céljává a honosítással kapcsolatosan, hogy rácsatlakozzanak azokra a forrásokra, melyek ebben a folyamatban elérhetők, és amelyek egyre inkább fontossá válnak a román oldalon kieső források pótlásaként is.
Elhangzott, hogy az erdélyi magyar elit klienterális hálózata megváltozik. Ugyanez igaz a Fideszre is, a Fidesznek is megváltozik az erdélyi kliensrendszere: a Fidesz ugyanis a honosítási források hozzáférhetősége szempontjából nyit, és nem csak az EMNT meg az MPP, illetve az RMDSZ-nek bizonyos, még a Reform Tömörüléshez köthető területi vezetői felé. Vannak források, és viszonylag nyílt, lojalitás alapú konkurrenciaharc kezdődik, amiben a Fidesz szempontjából nyilván nem mellékes, ki mit ad cserébe.
Toró Tibor: Van egy nagyon fontos előzmény, szerintem amiről eddig nem beszéltetek. 2008 után a decentralizációs törvény nagyobb mozgásteret és hatalmat adott a megyei tanácselnököknek és polgármestereknek, ami azt eredményezte, hogy

több erős ember az RMDSZ-en belül visszavonult a helyi közigazgatásba.

2011 után az RMDSZ-ben is történik egy decentralizáció, aminek az eredményeként egyes polgármesterek már a pártot megkerülve is próbálják kihasználni a román kapcsolataikat. Ez – a forrásokért folyó egyezkedés – azelőtt centralizáltan zajlott. Ugyanakkor a nem RMDSZ-es polgármesterek már eleve decentralizáltan végezték ezt a munkát. Úgy gondolom, hogy ők azok, akik könnyebben át tudnak kapcsolódni az új rendszerre.
A másik fontos előzmény, hogy a Fideszen belül is van egy generációváltás. Az újonnan bekerülők számára már nem evidens, hogy az EMNP-vel, MPP-vel kell jó kapcsolatban lenni. Azok, akik így gondolták, régebbi motorosok és háttérbe is szorulnak a párton belül. Az újonnan bejövők más típusú kapcsolatokat keresnek. Náluk a politikai és a gazdasági kapcsolatok összefonódnak.
Ez a típusú váltás jól látszik a határ mentén, ahol a Fideszes politikusok már eleve az RMDSZ-esekkel keresték a kapcsolatokat, velük voltak jó politikai és gazdasági kapcsolatban és őket támogatták nyíltan vagy burkoltan a 2012-es helyhatósági választásokon. Ami történik, az sok szempontból azt jelenti, hogy a Fideszes másod- és harmadvonalas vezetők számára a politikai és gazdasági érdek ugyanaz lett.
Salat Levente: Én hiányolom az eddig elhangzottakból egyfelől a felelősség kérdésének a felvetését, másrészt úgy látom, hogy a Tamás által megfogalmazott magyarázat elsiklik valami fölött, amit én különösen hangsúlyosnak gondolok. Nevezetesen azt, hogy a magyar kisebbségpolitika romániai kudarca lassan előkészítette a terepet annak a gyorsan terjedő meggyőződésnek, hogy a romániai magyaroknak nincs keresnivalójuk Bukarestben. Azok a kérdések, melyek megoldását hosszú ideig joggal várták Bukaresttől, fokozatosan át lettek hangolva, átkerültek egy magyar állami relációrendszerbe.

Ennek első jeleit én 2000-ben éltem meg nagyon intenzíven, amikor több éves, embert próbáló küzdelem után az RMDSZ csúcsvezetése levonta azt a következtetést, hogy a Bolyai Egyetem visszaállítására irányuló törekvésnek befellegzett, és el kell könyvelni, hogy erre már nincs reális esély. Akkor álltak át a magánegyetemi megoldásra az RMDSZ politikusai, és ezzel felkínálták az első nagy területet, ahol komolyabb magyar kormányzati beavatkozásra kerülhetett sor, amiről én azt gondolom azóta is, hogy kijelölt egy irányt, amit aztán lehetett követni a későbbiekben.

A soron következő években tovább láttam gyűlni azt a tapasztalatot, amelynek egyik fontos konzekvenciája Markó Béla lemondásában fogalmazódott meg legvilágosabban, abban a formában, hogy Erdélyben magyar kisebbségpolitikát művelni a Fidesszel szemben nem lehet.
2011-gyel kezdődően kezdett egyre markánsabban jellemző lenni az erdélyi magyar politikai elitre, hogy az erdélyi magyarság problémáinak a kezelését nem Bukaresttől, hanem Budapesttől várja el egyre több területen, nem egy esetben azért, mert kényelmesebb, mint a román állami hatóságoktól igényelni azt, ami alanyi jogon járna egyébként a román állampolgároknak.
Én ezt a fokozatos reorientációt egy hibás döntésnek gondolom, mert nem hiszem, hogy abban a világban, amelyben élünk, egy állami apparátussal szemben egy másik állam bármilyen volumenű támogatását élvezve ki lehetne elégíteni egy 1,2-1,3 milliós kisebbség szükségleteit, vagy érvényesíteni lehetne akaratát. Ebben a támogatási rendszerben nehezen lehet elkerülni továbbá, hogy rövid távon megjelenjen egy törésvonal a magyar nemzetpolitika megítélése szerinti „jó erdélyi magyarok” és a tévelygőknek tekintett, rosszabb esetben nemzetárulónak kikiáltott romániai magyarok között.
Függetlenül attól, hogy én erről mit gondolok, ez a reorientáció bekövetkezett, és az egyik fontos eleme annak a folyamatnak, melyet Tamás leírt. Az általa elmondottakhoz még azt tenném hozzá, hogy ahhoz, hogy a dolgok így alakultak, az is jelentős mértékben hozzájárult, hogy

a romániai magyar politikai elit 2010-ig súlyosan alulteljesített:

nem tudta teljesíteni azt a legfontosabb feladatát, amire történelmi esélyt kapott 1989-ben, azt nevezetesen, hogy az erdélyi magyar közösségi egzisztenciát konszolidálja, szilárdabb jogi és politikai alapokra helyezze a romániai rendszerváltás sajátos körülményei között. Az pedig, ami 2010 után következik, félő, hogy ennek a maradék esélyeit is fölszámolja.

Bakk Miklós: Bárhogyan nézzük is: van e kérdésnek egy történeti dimenziója is… Mert mi volt a magyar nemzetpolitika és nemzetépítés eddigi pályaíve? Két világháború között Trianon reviziója, aztán a kommunizmus korszaka, amely a nemzeti kérdést a szőnyeg alá söpörte – természetesen diszkurzív értelemben, mert tulajdonképpen ezzel is egy nemzetépítés történt, ami a Kádár-korszakban bomlott ki –, és ezt követően a kisállami magyar nemzetépítés. Aminek az lett az eredménye, hogy amikor jött a rendszerváltás, és az első Antall-kormány, akkor gyakorlatilag két nemzetkoncepció versenye alakult ki, és ez rátelepedett a két politikai táborra. De mindezt már ismerjük, sokan leírták.

Az Orbán-kormánynál az én meglátásom szerint ez úgy alakult át, hogy miközben diszkurzív szinten fennmaradt a jobboldali nemzetkoncepció kontinuitása, a valóságban mégis az történik, hogy az Orbán-kormánnyal megy végbe az első alapvető és mélyreható jobboldali akkomodáció Trianonnal. Trianon elfogadásának a paradoxona az, hogy miközben a diszkurzivitás szintjén ennek talán az ellenkezője látszik, az Orbán-kormány politikája mégis az, hogy ebből a helyzetből − a magyar kisállamiságból − megpróbálja kihozni Magyarország számára a maximumot, azokkal a történelmi adottságokkal természetesen, amelyek a térségben léteznek.

Milyen hatása van a könnyített honosításnak, majd a szavazati jog megadásának (tehát a határon túli magyarság magyarországi politikai térbe való bevonásának) a hosszútávú erdélyi magyar projektekre, például az autonómiára?
Salat Levente: A kettős állampolgársággal úgy egészében és önmagában nem volna baj, Európa-szerte annyiféle változata van ugyanis a kettős vagy többes állampolgárságnak, hogy a könnyített honosítás lehetővé tétele Magyarország vonatkozásában sem kellene, hogy problémát jelentsen, még akkor sem, ha beleszámítjuk, hogy Magyarország helyzete a határon túli magyar közösségek miatt meglehetősen sajátos az Európai Unióban, és a földrajzi értelemben vett Európában is csak az orosz és az albán nemzetekéhez fogható.

A problémát én abban látom, hogy a könnyített honosítás gyakorlatával párhuzamosan létezik Magyarországon egy nagyon hangsúlyos, az ország szuverenitásának a megőrzésére, illetve visszaszerzésére irányuló diskurzus. Szerintem ezt a kettőt egyszerre nem lehet akarni.

Nagyon röviden, a szuverenitás fogalma abban a formában, ahogy azt ma használjuk, és ahogyan az az 1648-as vesztfáliai béke óta fontos szerepet játszik a világpolitikában, a 16. század utolsó harmadában jelent meg Jean Bodin, neves francia politikai gondolkodó 1576-ban közreadott, az állam kérdésének szentelt értekezésében. A közkézen forgó értelmezések mellett ez a mű úgy is felfogható, mint a lokalitások forradalmának értelmet adó elmélet, a korábban bő 1500 éven keresztül uralkodó univerzalizmussal szemben, mely – érdekes módon – a római állampolgárságból indult ki.
A római állampolgárság igen látványos politikai innováció volt a maga idejében, amely a görög városállamokra jellemző állampolgárság intézményétől eltérően gyökeresen más célokat követett. Míg az utóbbi a lokalitás logikáját érvényesítve a hely jellemző életformájának a fenntartására irányuló kötelezettségre összpontosított, és szigorúan a helyben születettekre (azon belül a férfiakra) korlátozódott, a római állampolgárság intézménye a jogokra helyezte a hangsúlyt, és kiterjeszthető volt – bizonyos megszorításokkal – a meghódított területek népességére.
A politikai értelemben vett asszimilációnak ez a leleménye vezetett el az univerzalizmus eszméjéhez – „Civitatem omnibus datam”, áll a 212-ben Caracalla császár által kiadott Constitutio Antionianá-ban –, amely a 380-ban államvallássá előlépett keresztény vallásban, illetve az egyetemes egyház intézményrendszerében vált később a lokális identitásokat felülíró, a nyugati kultúrkört bő 1000 esztendeig meghatározó eszmerendszerré.

Ezzel az univerzalizmussal szemben az első markáns szembehelyezkedés a lutheri reform volt 1517-ben, amellyel kezdetét vette a lokalitások fokozatos felértékelődése. A Luther által valósággá tett alternatíva nagyon rövid távon létrehozta azt a problémát, hogy egy-egy herceg, fejedelem által ellenőrzött területen együtt éltek katolikusok és protestánsok is, és az a mód, ahogyan a kisebbségben levő közösséghez viszonyult egy-egy fejedelem, ürügyet szolgáltathatott más fejedelmeknek a beavatkozásra.

A bodini szuverenitás elmélet erre a problémára ad választ abban a formában, hogy három politikai entitás – a terület, a politikai szubjektum (alattvaló) és a szuverén – között kölcsönösen kizáró viszonyt tételez. Sok egyéb fontos konzekvenciája mellett ez az elmélet épp annak a problémának a megjelenését próbálta kizárni tehát, ami a kettős állampolgárság testesít meg: nevezetesen, hogy ugyanaz a személy két főhatalom jogalanyaként jelenhessék meg.
Ezek alapján gondolom én úgy, hogy feloldhatatlan ellentmondás van a magyar kormány két szimultán törekvése, egyfelől az állampolgárság letelepedéshez nem kötött kiterjesztése, másfelől a szuverenitás feladhatatlanságát hangsúlyozó diskurzusa között. Egy ilyen ellentmondás feloldására csak két alternatíva létezik véleményem szerint.
Vagy elkövetkezik egy új univerzalizmusnak a korszaka, amely felülír mindenféle szuverenitási törekvést, vagy a lokalitások politikai relevanciája fog egyre markánsabban érvényesülni. Az első azt jelentené, hogy az állampolgárság határon túli kiterjesztésével a magyar állam felzárkózott a politikai innováció élvonalához, ám erre kevés az esély, hiszen az univerzalizmusnak olyan szerény és regionális változatai is, mint a globalizáció vagy az EU, éppen most élik meg a legmélyebb válságukat.
A második, valószínűbb változatból pedig egy idő után az fog következni, hogy a szuverenitás-eszme és a kiterjesztett állampolgárság intézménye újólag szinkronba kerül abban a formában, hogy

a Trianon által szétszakított magyar nemzet újraegyesül Magyarország jelenlegi határain belül.

Mert azt ugye nehéz feltételezni, hogy miközben Magyarországon korlátozások nélkül dívik a szuverenitás, és a magyar emberek döntik el, hogy kivel kívánnak együtt élni, a szomszédos, magyarok által is lakott államokban egy gyökeresen más, az állam semlegességét fenntartó logika fog érvényesülni.
Rátérve a kérdésnek arra a vonatkozására, hogy mit fog eredményezni a határon túli magyarok beemelése – a kiterjesztett állampolgárság révén – a magyarországi politikai térbe, én úgy látom, hogy ennek a folyamatnak a legsúlyosabb konzekvenciája az, hogy levette a napirendről azt a kérdést, hogy lehet-e a határon túli magyar közösségeket (kvázi)önálló politikai közösségeknek tekinteni.
Ez a dolog azért furcsa és különösen drámai, mert miközben a magyar kisebbségpolitika legfontosabb célkitűzése elérni azt, hogy a határon túli magyar kisebbségeket önmagukat megszervező, maguknak vezetőket választó, intézményrendszerüket fenntartó politikai közösségekként fogadtassa el az utódállamok hatóságaival, a magyar állam a maga részéről ezt a törekvést önhatalmúlag lenullázza.
Látni kell ugyanakkor, hogy az a nemzetpolitika, amely a több centrummal rendelkező szerződéses nemzet-fogalmat az egységes, Budapestről vezérelt nemzet képzetével helyettesíti, és a határon túli közösségeket a önálló, potenciális politikai közösség státuszából a diaszpóra állapotába fokozza le azzal, hogy az egyének szintjén teremt velük jogi kapcsolatot,

egyszerre két végzetes csapást is mér a határon túli közösségek autonómia-törekvéseire:

az autonómiát egyfelől a saját logikája, az egységes magyar nemzet fogalma szerint tekinti irrelevánsnak, másfelől felszámolja minden maradék esélyét annak, hogy például a román állam komolyan tudjon venni egy tetszőleges politikai szereplőt, amely kettős, magyar állampolgársággal is rendelkező román állampolgárok nevében áll elő az autonómia igényével.
Kiss Tamás: Ha itt most elsősorban az autonómiára fókuszálunk, akkor nekem teljesen más a véleményem. Viszont, ha az autonómia – az ebben a formájában merőben elméleti – kérdését az erdélyi társadalom- és identitás-építés – szerintem jóval gyakorlatibb – aspektusairól leválasztjuk, már jóval közelebb érzem magamhoz Levente álláspontját.
Vegyük előbb röviden az autonómiát. A kérdés, hogy mennyire érvényes a terület, a szubjektum és a szuverén hármasságán alapuló hagyományos vesztfáliai szuverenitás-koncepció. Rainer Bauböck-nek van egy olyan feltevése, hogy a többségi nemzet általában ragaszkodik annyira ehhez a területileg kötött szuverenitás-koncepcióhoz, hogy ne fogadja el egyszerre a kettős állampolgárságot és az autonómiát is. Merthogy – mondja Bauböck – ha ezt tenné, az állam szuverenitása a saját kisebbségi szubjektumai fölött annyira áttételessé válna, hogy szinte már nem is létezne.

Csakhogy, az, hogy a többség milyen szuverenitás-koncepcióhoz ragaszkodik, alapvetően egy empirikus kérdés. Szlovákiában például a többség vehemensen elutasítja mind az autonómia, mind a kettős állampolgárság gondolatát. Ezzel szemben például Észak-Írországban senkiben fel sem vetődik, hogy a kettő párhuzamos jelenléte bármilyen problémát okozna.

A kérdés tehát, hogy Romániában hogyan alakulnak a többség szuverenitással kapcsolatos elképzelései. A kutatások azt mutatják, hogy a többes állampolgárságot a románok többsége elfogadja, és igaz ez akkor is, ha kimondottan az erdélyi magyarok magyar állampolgárságára kérdezünk rá. Az arányok ráadásul folyamatosan növekednek időben. Az elfogadók aránya ma már kétharmad fölötti.
Az autonómia vonatkozásában azonban 15-20 éves időtávlatban sem látszik semmilyen elmozdulás, azt a románok nagy többsége elutasítja. A kettős állampolgárságot követően pedig sem elutasítottabb, sem elfogadhatóbb nem lett az autonómia a többség számára.
Az autonómia kapcsán azonban van egy másik problémám. Szerintem ne tegyünk úgy, mintha az egy tényleges politikai célkitűzés lenne. Mert szerintem nem az egészen addig, ameddig az erdélyi magyar politikai osztálynak nincs erre vonatkozóan egy reális cselekvési terve.

De az autonómiának nem is ez a funkciója. Nem a többséggel akarják elfogadtatni, hanem egymással szemben pozícionálódnak rajta keresztül a magyar politikusok, miközben senki nem gondol arra, hogy a románokkal erről reálisan tárgyaljon. Ennek következtében én ezt a kérdést nem vagyok hajlandó komolyan venni.

Sokkal érdekesebb viszont a különböző identitás-projektek szintje. Mert itt van valamilyen realitása annak, hogy kétfajta identitás-projekt versenyez egymással. Az egyik az erdélyi magyar identitás-projekt, ami egy regionálisan is meghatározott kisebbségi identitás. Kulcsszavai: szubszidiaritás, decentralizáció és kisebbségi kompetenciák. Az előbbiek lényege, hogy – ha nincs is közjogi értelemben vett autonómia – a saját intézményeinket mégiscsak igyekszünk magunk irányítani. Ez utóbbiba pedig beletartozik az is, hogy – a többséggel szembeni aszimmetrikus viszony okán – az erdélyi ember folyamatosan szembesülni kénytelen azzal, hogy az ő igaza nem az egyetlen lehetséges igazság.
A másik oldalon pedig tényleg egyfajta diaszpóra-identitást találunk, aminek a központja az anyaország, illetve Budapest. Kulcsszavai: a szétfejlődés felszámolása, a centralizáció, az egységesítés, és hát mindez egyre inkább összekapcsolódik a vezérdemokrácia kérdésével is. Ez a kettő szerintem is üti egymást. A vezérdemokráciával, az újfajta magyarországi centralizmussal szerintem a kisebbségépítési projektben semmit nem lehet kezdeni.

Tegyük hozzá, hogy vannak bennem kétségek. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint hogy valamiféle transzilvanista mítoszt építgessek magamban. Kérdés, hogy ez az egész erdélyi magyar társadalom-projekt, a kisebbségi kompetenciák és a szubszidiaritás mennyire valóságosak. Sajnos lehet, hogy csak így próbáljuk mitizálni saját magunkat.

Nézzük meg például azoknak az intézményeknek az állapotát, amelyeket mi teremtettünk meg, és amiket mi működtetünk. Patronázs-alapon működnek, nagyon távol állnak a teljesítmény-, vagy értékalapú kiválasztódástól. És most azokról az intézményekről beszélek, amiket nem a NER, hanem mi magunk hoztunk létre. Nem csak a politikáról, hanem például a kulturális és tudományos intézményeinkről. Elképzelhető, hogy a NER-nek a térfoglalása azért volt ennyire egyszerű, mert hiába beszélünk szubszidiaritásról, belső demokráciáról, erdélyi értékekről,

valójában olyan klienteláris rendszereket építünk, amelyek a NER-rel nagyon is kompatibilisek.

Toró Tibor: A kettős állampolgárság autonómiára és a hosszútávú erdélyi magyar projektekre gyakorolt hatásával kapcsolatban két fontos kérdést szeretnék még felvetni. A magyar külpolitikát elemző klasszikus elméletek azt mondták, hogy ennek három pillére van: az euroatlanti integráció, a szomszédos államokkal való kapcsolat, valamint a nemzetpolitika. A kormányokat az különbözteti meg, hogy tevékenységükben a három milyen arányban jelenik meg.
Úgy gondolom, hogy a 2010 utáni periódusban ez radikálisan megváltozott és a (realista értelemben vett) magyar nemzeti érdek maga alá gyűrte a többi dimenziót. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a határon túli magyar közösség jogai, projektjei és az autonómia jelentősen háttérbe szorult a jelenlegi kormány prioritási listáján, másrészt pedig megtörténhet, hogy a kettő egymással akár szembe is kerülhet.
Jól látszik például a magyar-szlovák kapcsolatok esetében, ahol a magyar kisebbség jogai lekerültek a napirendről, és olyan kérdések szorították ki, mint például a V4-ek együttműködése, vagy a bevándorlási kvótán alapuló közös platform kialakítása. Én simán el tudom képzelni azt, hogy ha a helyzet úgy kívánja Romániával kapcsolatban is lekerülnek ezek a kérdések a közös napirendről. A másik fontos váltás, hogy az elmúlt években

sokkal nyíltabban beszélnek a határon túli magyarok Magyarországra való betelepítéséről,

míg ezelőtt tíz évvel ez a kérdés tabutémának számított, csak kocsmaasztaloknál beszélgettünk arról, hogy kik azok a magyar politikusok, akik ebben gondolkoznak, de nem mondják ki nyíltan.
Ezzel szemben most már a legmagasabb szintekről is olvashatunk olyan kijelentéseket, hogy Magyarországot határon túli magyarokkal kell feltölteni, továbbá több olyan közpolitikai program is születik, amely ebben a kontextusban is értelmezhető. Szerintem az egy nagyon fontos váltás, főleg azért, mert a határon túli magyarok – elsősorban talán nem elsősorban az erdélyiek, de még ők is – potenciálisan demográfiai szempontból is erőforrássá válnak.
Bakk Miklós: Az egész kettős állampolgárság program, amely ebben a térségben – most már nem csak Magyarország tekintetében – megfigyelhető, sokkal inkább aszerint értelmezendő, hogy van egy európai – mondhatni uniós – mozgástér, és ebben a civilizációs térségben emberek jönnek-mennek.
Az állampolgárság immár nem a lojalitás egyetlen és legfontosabb fókusza egy állam irányában, hanem az említett európai mozgástér tágulásának az iránya is. Az a fajta virtuális előkészítése e mozgástérnek, amely megmutatja, hogy az esetleg vándorló személyek és tömegek mobilitási képzelőereje milyen irányba terelheti őket. Az identitás tekintetében pedig az állampolgárság csupán az egyik modern identitásalakító eszköz mások mellett. Én úgy látom, hogy ilyen értelemben a kettős magyar állampolgárságnak is ilyen funkciója van.
Székely István Gergő: Továbbmennék egy picit – bár lehet, ez már nagyon spekulatív –, de belelátom azt is, hogy az, hogy meglett az állampolgárság, és meglett a szavazati jog, akár azt is jelentheti, hogy az erdélyi magyar politikai elit – legalábbis egy része – érezheti úgy, hogy mégis letett valamit az asztalra.

Hát oké, nem lett autonómia, de van kettős állampolgárság, amihez ugye mi is hozzájárultunk, ha nem másképp, akkor úgy, hogy űrlapokat segítettünk kitölteni. Belelátom azt, hogy a nagy koncepciótlanság és jövőképhiány közepette ebből el lehet éldegélni még egy tíz évig.

Viszont az, hogy a magyarországi centralizáció beszippantja a különálló politikai közösség mítoszát dédelgető erdélyi magyar politikai közösséget, azt is jelenti, hogy innentől kezdve sokkal nehezebb bármilyen fajta politikai iniciatívának a felvállalása, amire egyébként Budapesten lehet, hogy nem bólintanak rá. Tehát én belelátom egy olyan gondolkodásmód kialakulását is, hogy nem kell sok mindent csinálni, hiszen valami történt azért az elmúlt évtizedekben,

az iniciatíva legyen csak Budapesten, és mi itt megvagyunk,

még valami pénzt is kapunk, és köszönjük szépen. Amúgy meg ha autonómiáról beszélünk, van egy olyan fogalom is, hogy a politikai pártok autonómiája. Eredetileg a fogalmat a nyolcvanas években javasolta egy Panebianco nevű olasz politológus, a nyugat-európai kommunista pártok helyzetének leírására.
Az a lényeg, hogy ezek a pártok nem önálló szereplők voltak, hanem mindenki tudta, hogy Moszkvából pénzelték és irányították őket, és ennek az lett a következménye, hogy belpolitikai mozgásterük nem igazán volt, mert ugye a többi párt nagyon jól tudta, hogy honnan fúj a szél. Hacsak nem volt nagyon nagy kényszer, nem álltak velük szóba.
Én ezt a gondolatot korábban az MPP és EMNP kapcsán vetettem fel, hogy itt van egy nagy probléma azzal, hogy ezeknek az alternatív magyar pártoknak nem igazán van politikai autonómiájuk. Ennek ékes példája volt az, amikor az EMNP nem indult el a 2016-os parlamenti választásokon. Most az van, hogy ez a dolog most már lassan az RMDSZ kapcsán is tételeződik, legalábbis számításba kell venni.
A beszélgetést moderálta, és az átiratot szerkesztette: Sipos Zoltán
A szöveg második részét holnap publikáljuk.

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post NERdély 1.: így hódította meg az erdélyi magyarságot a Fidesz appeared first on Átlátszó Erdély.

A 2016-ban 60 milliárd forintot szétosztó Bethlen Gábor Alap a határon túli szervezetek legfontosabb támogatási forrása. Erdélyi szervezetek közül a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Refomátus Egyházkerület a legnagyobb kedvezményezettek, de milliárdos nagyságrendű összegek mennek a csíkszeredai fociklubra, és a székelyföldi hokiakadémiára is.

Mennyit költött a magyar kormány nemzetpolitikára 2010 és 2016 között? Hogyan néz ki ma a határon túli támogatási rendszer? Milyen projektekre pontosan mennyi támogatást kapnak a határon túli magyar szervezetek?

Ezeknek a kérdéseknek próbálunk utánajárni sorozatunkban, melynek első részében a költségvetési zárszámadások alapján összegyűjtöttük, hogy a magyar államháztartás mely alrendszereiből nagyjából mennyi pénzt folyósítanak nemzetpolitikai célra.

Határon túli támogatások 1.: a jobb kéz nem tudja, mit támogat a bal

Legfontosabb következtetésünk, hogy a támogatási rendszer annyira átláthatatlan, szétaprózott és ötletszerű, hogy – bár közpénzekről, tehát nyilvános adatokról van szó – közel lehetetlen az összes kifizetést nyomon követni.

A sorozat második részében a legfontosabb, határon túli magyarság számára támogatásokat nyújtó elkülönített állami pénzalap, a Bethlen Gábor Alap (BGA) döntéseit vesszük szemügyre a bgazrt.hu honlapra feltöltött határozatok, valamint féltucatnyi, a támogatási rendszert jól ismerő, névtelenséget kérő forrásunk segítségével. A BGA-tól nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Fő megállapításaink:

– a BGA által folyósított támogatások minden évben nőnek, 2016-ban a hatszorosára rúgtak a 2011-es szintnek;

– az évi 4,4 milliárdos oktatási-nevelési támogatás értelme megkérdőjelezhető;

– az „Egyéb támogatások” keret az évek során látványosan megnőtt, itt informálisan előre leegyeztetett összegekre pályáznak;

– minden ötletszerűen történik, nem létezik támogatási stratégia;

– a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület a legnagyobb kedvezményezettek;

– 2016 decemberében két nap alatt 36.7 milliárd forintot osztottak ki, nagyrészt ingatlanberuházásokra.

Anyagunk legfontosabb része az a kereshető táblázat, melyet a BGA döntéseinek az alapján elkészítettünk – ezek a döntések, noha nyilvánosan elérhetőek a http://bgazrt.hu honlapon, eddig gyakorlatilag használhatatlanok voltak. A BGA-nál ugyanis az az eljárás, hogy a „landscape mode”-ban, tehát 90 fokkal elforgatva kinyomtatott, sokszor több száz tételt tartalmazó döntéseket szkennelve töltik fel, miáltal azokkal nem lehet semmilyen műveletet végezni.

A BGA akkor sem küldte el a megítélt támogatások listáját valamilyen táblázatkezelő programmal megnyitható formátumban, amikor ezt adatigényléssel kértük tőlük.

Az összesen 2350 soros táblázatunk (letölthető .ods formátumban itt) a BGA Bizottságának összes olyan, 2011-2016 közötti kifizetésről szóló határozatát tartalmazza, amit a http://bgazrt.hu honlapra feltöltöttek. Az eredeti döntések formátuma miatt egyáltalán nem tudtuk az eljárást automatizálni – igyekeztünk mindent legalább egyszer ellenőrizni, de nem tudjuk kizárni a hiba lehetőségét.

Öt év alatt hatszorosára nőttek a támogatások

A Bethlen Gábor Alapot 2011-ben hozták létre, feladata „a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása” valamint „a támogatások igénybevétele és hatékony kihelyezése céljából átlátható pályázati rendszer működtetése”.

Létrehozása óta az alap évente növekvő összeget folyósít határon túli szervezeteknek: míg 2011-ben 11,5 milliárd forint (37 millió euró, az összegeket egységesen az 1 EUR = 309.602 HUF árfolyamon számoltuk, ezzel az eszközzel) kifizetése volt a költségvetési zárszámadás alapján, addig 2015-re ez az összeg 21,6 milliárdra (70 millió euró) nőtt. Bár a 2016-os költségvetési zárszámadás még nem elérhető, az biztos hogy tavaly ez az összeg látványosan megugrott, számításaink szerint körülbelül 60,1 milliárd forint (195 millió euró) lett kifizetve.

Értelmetlen az oktatási-nevelési támogatás?

A BGA egyik állandó kerete az oktatási-nevelési támogatás (Szülőföldön magyarul! Program), melynek lényege, hogy évente egy kisebb összeget folyósítanak azoknak a határon túli családoknak, akik gyermekeiket magyar nyelvű oktatási intézménybe járatják.

A státusztörvény részét képező programot még a 2002-ben indította az első Orbán-kormány, az a szocialista kormányok, majd a második és a harmadik Orbán-kormány alatt is lényegében változatlanul működött. A támogatás összege is változatlan – miután azt a 2013-2016-os időszakban átmenetileg 17 ezer 200 forintra csökkentették gyermekenként, 2017-től visszaáll az eredeti, 2002-es 22 ezer 400 forintos szintre.

Az éves szinten jelenleg mintegy 4,4 milliárdos (14 millió euró) támogatás értelmét úgy támogatáspolitikában jártas szakértők, mind erdélyi és magyarországi politikus forrásaink megkérdőjelezik – mi több, 2012-ben Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár is úgy nyilatkozott, gondolkoznak a rendszer átalakításán.

Nem tudunk arról, hogy készült-e hatástanulmánya a 14 éve futó programnak (a BGA ezirányú kérdésünkre nem válaszolt), azonban forrásaink egybehangzó véleménye szerint a program legnagyobb problémája, hogy nem világos, mennyiben ösztönzi a családokat arra, hogy gyermekeiket magyarul taníttassák.

„Szerzett jog, elvenni nem lehet”

Az erdélyi kedvezményezettek túlnyomó többsége magyar többségű közösségben él, ahol természetesnek számít az, hogy a gyermekek magyar óvodába, iskolába járnak. Ráadásul a 2000-es évek eleje óta – Kárpátalja és talán Vajdaság kivételével – a határon túli közösségekben az életszínvonal annyira megemelkedett, hogy az évi 22, 44- vagy akár a 3 gyermek után járó 66 ezer forint nem egy akkora tétel egy átlagos család költségvetésében, hogy az az óvoda- és iskolaválasztást befolyásolná.

Miközben kis összegekben évi 4,4 milliárdot fizetnek ki oktatási-nevelési támogatásként, úgy Erdélyben, mind más területeken számos oktatási intézmény súlyos anyagi nehézséggel küszködik. Ez az összeg ésszerűbben átcsoportosítva akár felszerelésre, akár pedagógusok bérének a kiegészítésére felhasználható lenne.

Azonban politikai szempontból annyi veszteséget hozna az oktatási-nevelési támogatás átalakítása, hogy nem várható, hogy hozzányúlnak. „Ez szerzett jog, amit elvenni nem lehet” – magyarázta egyik politikus forrásunk.

Meghívásos pályázatok összesen 80 intézménynek

Szintén állandó kerete a Bethlen Gábor Alapnak a „Nemzeti jelentőségű intézmények” – itt nagyságrendileg 4-8 milliárd forintot (12-25 millió eurót) osztanak ki évente meghívásos alapon azoknak a határon túli civil szervezeteknek, melyeket a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagszervezetei (vagyis a szlovákiai Híd-Most kivételével a magyar pártok) javasolnak, és amelyek ezt a munkájukkal kiérdemlik.

2016-ban összesen 80 határon túli program és intézmény van a nemzeti jelentőségű intézmények listáján – és bár ezek kiválasztására elvben létezik egy, a MÁÉRT tagszervezetekkel „egyeztetett minősítési rendszer” – forrásaink szerint nincsenek pontos kritériumok, ezek kiválasztása politikai szempontok szerint történik.

Egy magyarországi ellenzéki politikus hozzátette ugyanakkor, hogy míg a korábbi években erről a listáról sok fontos intézmény hiányzott, mára ez a nyolcvanas lista (letölthető itt) pártpolitikától függetlenül nagyjából tartalmazza a számottevő intézményeket és programokat.

„Egyéb támogatások”: itt vannak a barátok

A BGA másik állandó kerete az „Egyéb támogatások”, melynek már a neve is azt sugallja, hogy ide kerülnek azok a pályázatok, amelyek sehova máshová nem férnek be. Az évek folyamán ez a keret látványosan megnőtt: míg 2013-ban ennek a keretnek a terhére még csak 2,7 milliárd forintot (8,7 millió euró) fizetnek ki, addig 2015-re ez 10,4 milliárd (33,5 millió euró) a költségvetési zárszámadások szerint. Vagyis az összes kifizetések 48 százaléka.
Számításaink szerint a 2016-os, „Egyéb támogatások” keret terhére történő kifizetések 51 milliárd forintra (165 millió euró) rúgtak – ez a BGA 61 milliárd forintra rúgó támogatásainak 85 százaléka. „Itt vannak a barátok” – magyarázta egyik forrásunk, amikor rákérdeztünk, hogy miért növekszik évről évre az „Egyéb támogatások” keret. A Bethlen Gábor Alap nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy milyen kritériumok alapján döntenek az „Egyéb támogatások” keret terhére megítélt támogatásokról, és miért egyre nagyobb ez a keret.
Kívülálló számára az ennek a keretnek a terhére meghozott döntések a leginkább heterogének: civil szervezetektől egyházakon át magánszemélyekig terjed a kedvezményezettek köre, a világ számos országába irányulnak támogatások a néhány százezer forintos rendezvénytől a több milliárdos ingatlanberuházásig.
A kifizetésekről a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt. Az alap honlapjára feltöltött döntéseket átnézve az is kiderül, hogy a bizottság a legritkább esetben ítél meg ennek a keretnek a terhére a kért összegnél kevesebbet, ahogy elutasított pályázatok is csak ritkán vannak ezek között.

Pályázat előtt egyeztetni kell

„A pályázat benyújtása előtt egy kérvényt kell írni valamelyik, a BGA-nál befolyásal rendelkező politikusnak, ennek alapján születik egy informális megállapodás a kérhető támogatásról. Ezután kell megírni a pályázatot, amit aztán megítélnek” – magyarázta a rendszer működését egy magyarországi ellenzéki politikus, aki szerint a nagy ritkán elutasított pályázatok azok, melyeket úgy adtak be, hogy előzetesen nem egyeztették le őket.

„Gyakran előfordul, hogy magyarországi politikusok meglátogatnak. Minden látogatásnál elérkezik az a pillanat, amikor leülünk, elbeszélgetünk, bemutatjuk a tevékenységünket – ezt egyesek érdeklődéssel követik, mások szemmel láthatóan végigunatkozzák. Ennek a végén jön el az a pillanat, amikor a politikus elmondja, támogat-e bennünket, illetve hogy hova, milyen összegű pályázatot nyújtsunk be” – mesélte egy, a támogatási rendszerre rálátással bíró civil szervezeti vezető.

A kisebb döntéseket is „nyomják felfele”

„Egyre kevesebb információval, egyre gyorsabban, egyre magasabb szinten születnek döntések” – jellemezte a helyzetet egy másik, a támogatási rendszert jól ismerő forrásunk, nem feltétlenül csak a Bethlen Gábor Alapra utalva. Szerinte a magyarországi államigazgatásban mára kevesen merik egy-egy döntésért vállalni a felelősséget, ezért a kisebb döntéseket is folyamatosan „nyomják felfele”.

Sok pályázat, projekt akad el az államapparátusban azért, mert egy hivatalnok nem akarja vállalni érte a felelősséget, vagy mert úgy érzi, az egész nemzetpolitika púp a hátán. Ezért a pályázók is egyre magasabb szinten kilincselnek. „Ami napi parancsként jön, azt az apparátus megcsinálja” – fogalmazott.

Bár Orbán Viktor számára a nemzetpolitika nem prioritás, a legnagyobb összegű pályázatokat továbbra is kézi vezérléssel, a miniszterelnök utasítására hagyják jóvá. „Orbánt ez különösebben nem érdekli. Néha közli, hogy erre vagy arra kell pénz, és akkor azt meg kell csinálni” – fogalmazott egy magyarországi politikus.

Nem hagyják a templomot

Nehéz átgondolt stratégiát felfedezni az erdélyi szervezeteknek juttatott támogatások mögött. A pénz nagy részét oktatásra, valamint egyházak számára ítélik meg. Az erdélyi egyházak közül az Erdélyi Református Egyházkerület emelkedik ki, oktatás terén pedig az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői által létrehozott, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány a legnagyobb tétel.

„A második, majd harmadik Fidesz-kormány nemzetpolitika szempontjából egyedüli fontos döntése a könnyített honosítás. Azóta a nemzetpolitika zárójelbe került” – magyarázta egy politikus forrásunk, aki maga sem lát kiforrott koncepciót a támogatási rendszer döntései mögött.

Stratégia helyett kis magyar világok fenntartása

Vannak jó ötletek, és ezek az ötletek most már néha összeérnek – fogalmazott egy másik forrásunk, aki viszont kiemelte, hogy semmilyen hatástanulmány nem készült a támogatások hatékonyságáról. Egy további szakértő szerint a „kis magyar világok”, működőképesnek látszó projektek fenntartásában látja a jelenlegi támogatási rendszer célját, szerinte ezen túlmutató stratégia nem létezik.

„Az nem nemzetpolitika, hogy kitömöm az egyházakat pénzzel” – így egy harmadik beszélgetőpartnerünk, aki szerint ugyanakkor nem véletlen, hogy a nagy összegű támogatásokat az egyházaknak folyósítják: Romániában legalábbis az ortodox egyház befolyása akkora, hogy a politikum sosem fog merni az egyházakkal ujjat húzni.

Kató Béla, a miniszterelnök erdélyi bizalmasa

A bőkezűen támogatott egyházak közül is magasan kiemelkedik az Erdélyi Református Egyházkerület: számításaink szerint 2010-2016 között ez az egyházkerület 15,4 milliárd forint (50 millió euró) támogatást kapott a BGA-tól.

Úgy tudjuk, ennek magyarázata elsősorban Kató Béla püspök és Orbán Viktor közötti személyes jó viszonyban keresendő. Azon túl, hogy a világnézetük sok tekintetben hasonló, Kató Béla üzleti életben is jártas, pragmatikus és jó csapattal rendelkező menedzser, így az utóbbi években a miniszterelnök első számú erdélyi bizalmasává lépett elő.

Ha a támogatások célját vizsgáljuk, akkor az utóbbi években az ingatlanberuházások kerültek előtérbe a különféle közösségi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek működési támogatásaihoz képest. Ennek az egyik lehetséges oka, hogy – a szolgáltatásokkal ellentétben – az ingatlanberuházások kevés számlát generálnak, könnyen adminisztrálhatóak és ellenőrizhetőek. Az ingatlanokat a politikusok is jobban kedvelik: kézzelfoghatóak, azokat át lehet adni, fotózni.

A magyar kormány 2016 decemberi pénzszórásával – noha annak célja elvben a magyarországi gazdaság ösztönzése lett volna – a határon túli szervezetek is óriásit kaszáltak. Hogy az arányokat lássuk: míg a Bethlen Gábor Alap évente nagyjából 20-24 milliárd forint támogatást folyósít, addig december 21-én a BGA egyetlen döntéssel 9 milliárdot (29 millió euró) ítélt meg határon túli egyházak számára óvoda- és bölcsődefejlesztési programokra.

Másnap, december 22-én újabb, 27,7 milliárd forintot (89 millió euró) ítéltek meg nagyrészt határon túli egyházak ingatlanberuházásaira.

A Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület mellett 1 milliárd forintot (3,2 millió euró) kapott egy Makovecz-stílusú, Temesváron épülő református központ, 500 milliót (1,6 millió euró) a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Alapítvány, 905 milliót a Székelyföldi Jégkorong-akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány, 455 milliót a Székelyföldi Legendárium mögött álló Visus Kulturális Egyesület, 300 milliót az RMDSZ által alapított Iskola Alapítvány.

Sipos Zoltán

A cikk elkészítéséhez a Független Médiaközpont nyújtott támogatást “Az újságírás újraindítása – oknyomozó újságírás támogatása és inkubációs szolgáltatások a digitális médiában” című projekt keretében, amelyet a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány finanszíroz. A cikk tartalma a szerző kizárólagos felelőssége, az nem tükrözi a támogatók nézeteit.

The post Határon túli támogatások 2.: Az állandó tételek és a legjobb barátok appeared first on Átlátszó Erdély.

„Átlátható, világos és követhető határon túli támogatáspolitikára van szükség, a jelenlegi kaotikus rendszert meg kell szüntetni” – bírálta a szocialista kormányok által kiépített támogatáspolitikai rendszert Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár 2010-ben, a második Orbán-kormány mandátumának elején.
Répás szerint a szocialisták támogatási rendszere „egy káosz, átláthatatlan, nem logikus”: a Szülőföld Alap (a Bethlen Gábor Alap elődje – szerk. megj.) kezel bizonyos pályázati forrásokat, és ezenkívül különböző költségvetési fejezeti előirányzatok sokszor egymás között adnak át forrásokat. Vannak területek, amelyeket támogatnak az egyikből és a másikból is.
„Olyan, mintha az állam a különböző zsebeiből adogatna, és úgy csinálna, mintha nem tudná, hogy azokban a zsebeiben mi van” – sorolta a második Fidesz-kormány által 2010-ben megörökölt rendszer problémáit Répás.

Bő hat évvel később, 2017 elejére világos, hogy a második, majd harmadik Orbán-kormány által kiépített új, „nemzetpolitikai gondolkodásmód” által áthatott támogatási rendszer – noha a szocialista kormányokhoz képest kétségkívül sokkal bőkezűbb – minden, csak nem átlátható, világos és követhető.
Miután az utóbbi néhány hónapot azzal töltöttük, hogy a különféle minisztériumok, alapok, alapítványok és állami vállalatok határon túlra irányuló támogatásait összeszedjük, majd kereshető formában közzétegyük, új távlatok nyíltak előttünk, ami az államigazgatásban uralkodó káoszt illeti.
Az általunk összegyűjtött adatok elemzése, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága jegyzőkönyveinek az elolvasása, valamint a támogatási rendszerre rálátással bíró, a nemzetpolitikával napi szinten foglalkozó forrásaink útmutatásai alapján erre jutottunk:

– a jelenlegi támogatási rendszer szétaprózott és áttekinthetetlen;
– senki nem tudja, pontosan mennyi támogatás megy határon túlra;
– nem létezik egységes támogatási stratégia a határon túli magyar közösségek számára;
– az államapparátus egymással versengő szereplői ötletszerűen döntenek rendelkezésükre álló forrásokról;
– nem találtuk nyomát annak, hogy léteznének felmérések egyrészt a határon túli magyar közösségek igényeiről, másrészt a támogatási programok hosszú távú hatásairól;
– az utóbbi években a nagy értékű, látványos ingatlanberuházások kerültek előnybe a közösségi szolgáltatásokat nyújtó programokhoz képest;
– Erdélyben a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület a legnagyobb kedvezményezett.

2016 őszén, a projektünk indulásakor pofonegyszerűnek tűnt minden: közpénzről lévén szó ezek a támogatások nyilvánosak, a kifizetések legtöbbször akár interneten is szabadon hozzáférhetők.
Hivatalos kimutatás helyett Ctrl+F
Arra is számítottunk, hogy a magyar kormánynak van egy évente frissített, pontos kimutatása arról, hogy határon túli szervezetek, illetve a határon túl élő magyarságot célzó projektek milyen alapból mennyi pénzt kapnak, úgy általában: évente mennyit költ a magyar állam nemzetpolitikára?
Egy ilyen, állítólag a Nemzetgazdasági Minisztérium által összeállított kimutatás létezéséről többször is hallottunk – ők azonban arról tájékoztattak, hogy ennek az összeállítása a Miniszterelnökség hatáskörébe tartozik. A Miniszterelnökség válasza szerint „a megjelölt tárgyban tanulmány nem készült, a kért, magyar államra vonatkozó kimutatással nem rendelkezik”.
A magyar államháztartás kifizetéseinek legmegbízhatóbb forrásai a költségvetési zárszámadások – ezek alapján tettünk kísérletet annak összesítésére, hogy a magyar költségvetés mely alrendszereiből mennyi támogatást folyósítanak a határon túli magyarság számára.
Munkamódszerünk egyszerű volt: a .pdf dokumentumokban Ctrl+F paranccsal a „határon túli” valamint „nemzetpolitika” kulcsszavakra kerestünk rá, és a találatok alapján egy táblázatban összesítettük a különféle programokat, illetve kifizetéseket (az adataink itt letölthetőek).
Bár a zárszámadások a nemzetpolitikai célú kifizetések jó áttekintését nyújtják, módszerünknek a korlátai is hamarosan megmutatkoztak: a különféle költségvetési fejezetek teljesítései sokszor nem fedik pontosan a határon túli magyar szervezetek számára utalt kifizetéseket – az összegek egy része a programok magyarországi adminisztrációját is magában foglalja.

Mi azonban arra voltunk kíváncsiak: mennyi pénzt utalnak évente határon túli szervezeteknek?

Ott van például a könnyített honosítás esete: Erdélyben két szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok hálózata, illetve az RMDSZ-közeli Eurotrans Alapítvány is segédkezik az állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratcsomók összeállításában. Erre a tevékenységre évente 250-250 millió forint támogatást kapnak.
Azonban a könnyített honosítás-projektnek ez csak a töredéke: az egyszerűsített honosítás lebonyolításában a külképviseleteknek, valamint a Belügyminisztérium keretein belül működő Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak is nagy szerepe van.

Az összegeket nem lehet összeadni
Más programok ugyan Magyarország határain kívül valósulnak meg, azoknak azonban csak egy kis része fogható fel a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek, illetve a közösségekben dolgozó szervezetek számára nyújtott támogatásként. Ilyen például a Külgazdasági és Külügyminisztérium keretén belül működő Balassi Intézet.
Ha a pozsonyi, bukaresti, sepsiszentgyörgyi fiókintézmények valamelyest szerepet játszanak a magyar közösségek életében, a többi fiókról – mondjuk a kairói, moszkvai vagy New York-i intézményről – ez nem mondható el.
Szintén dilemmáink voltak a határon átnyúló együttműködési programokkal kapcsolatban, mert ezeket az uniós programokat nem lehet a szó hagyományos értelmében vett nemzetpolitikai támogatásként felfogni.
Végül úgy döntöttünk, minden, határon túli magyarság támogatásához és nemzetpolitikához akár csak érintőlegesen kapcsolódó teljesítést bevezetünk a táblázatunkba, azzal a figyelmeztetéssel, hogy az ott szereplő összegeket nem szabad összeadni: ezeknek a pénzeknek csak egy kis része kerül de facto kifizetésre határon túli szervezetek számára.

Listánk így sem teljes
Az összegyűjtött adatokból azonban jól látszik, hogy bár a legfontosabb forrás a Bethlen Gábor Alap, számos más, kisebb pénzalapból folyósítanak támogatást határon túli szervezetek számára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vannak határon túli szervezetek számára elkülönített keretei, ezen kívül ott van még a Nemzeti Kulturális Alap. A Miniszterelnökségnél is vannak nemzetpolitikai célú előirányzatok, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat a Nemzetgazdasági Minisztérium keretein belül működik, de például a Magyar Tudományos Akadémiának is van erdélyi fiókszervezete.
Az Országgyűlés költségvetéséből működő Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány szintén folyósít támogatásokat határon túli szervezeteknek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek is van támogatási programja, és kevesen tudják, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványát, a Pallas Athéné Domus Concordiae-t kifejezetten a határon túli magyarság támogatására hozták létre.
Ezenkívül több állami tulajdonban levő vállalat, mint például a MOL Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., valamint a Szerencsejáték Zrt. is támogat határon túli projekteket, utóbbi például az erdélyi magyar sajtó egyik fontos finanszírozója.
Listánk valószínűleg nem teljes. Az önkormányzatok támogatásait nem néztük át, annak ellenére, hogy például a Tusványost szervező Pro Minoritate Alapítvány támogatói között sok magyarországi önkormányzat is megtalálható.
Kik a meghatározó szereplők?
„Szinte minden minisztériumban van egy szoba, ahol ketten-hárman nemzetpolitikával foglalkoznak” – fogalmazott a szétszórt, sok párhuzamossággal működő területről egyik forrásunk, aki szerint ez a párhuzamosság, valamint a kommunikáció hiánya az államapparátusban azt eredményezi, hogy egy határon túli szervezet elméletileg akár 6-8 helyen is kérhet pénzt ugyanarra a tevékenységre – keresztellenőrzések hiányában ez soha nem derül ki.
A Fidesz alapítói közül több meghatározó politikus is rendelkezik nemzetpolitika terén saját elképzeléssel, illetve a határon túli szervezetek körében hálózattal és kijárórendszerrel. A támogatások szétszórtsága nem utolsósorban a köztük levő feszültségnek, állandó versengésnek köszönhető.

Fontos még, hogy a nemzetpolitika Budapesten marginálisnak számít – emiatt is van az, hogy bár több játékos is érdekelt ebben a témában, a szálak nem futnak össze egy kézben.

A nemzetpolitika marginális mivolta azt is eredményezi, hogy a nemzetpolitikai mezőnyben bekövetkezett változások gyakran az általános politikai kontextusnak köszönhetőek, így ezekről a mozgásokról nem lehet a magyarországi államapparátusban levő feszültségek figyelembevétele nélkül írni.
Anyagunknak nem célja kimerítő képet nyújtani ezekről a mozgásokról, ugyanakkor a támogatási rendszert nem lehet megérteni a legfontosabb játékosok rövid és távolról sem teljes bemutatása nélkül.
Az első kapcsolatok, elképzelések a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején épültek ki, amikor Németh Zsolt, Kövér László és Orbán Viktor még szabadelvű egyetemistákként buliztak Erdélyben. Forrásaink mindhárom politikust az „idealisták” körébe sorolják – ők azok, akik többé vagy kevésbé a mai napig hisznek abban, hogy a határon túli magyarságnak a szülőföldjén kell boldogulnia, és hogy az anyaországnak ezeket a közösségeket kötelessége támogatni.
Velük szemben ott vannak a „gyarmatosítók”: ők a határon túli magyarságban elsősorban a magyarországi munkaerőpiac utánpótlását látják. A terület ismerői Lázár Jánost és Matolcsy Györgyöt sorolják ide, azonban hangsúlyozzák, hogy utóbbiak számára ez a téma nem különösen fontos, illetve hogy sem az „idealisták”, sem pedig a „pragmatikusok” nem alkotnak közös frontot.

Semjén nagyrészt csak reprezentál
Gyakori vendég határon túl Semjén Zsolt, aki miniszterelnök-helyettesként a nemzetpolitikát irányítja, és akinek alárendeltje Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Semjénnek azonban sem saját apparátusa, sem pedig saját határon túli hálózata nincsen, így az ő szerepe nagyrészt kimerül a reprezentációban. Egyfajta mediátorként ő közvetíti a magyar kormány akaratát a határon túl (például nagy szerepe volt az RMDSZ és a Fidesz közeledésében), azonban a napi, szakmai munka Potápi kezében összpontosul.
A fontos szereplők között említeni kell még Lázár Jánost, aki azonban a Miniszterelnökséget vezető miniszterként nem érdeklődik különösebben a nemzetpolitika iránt: forrásaink szerint bár Grezsa István kormánybiztos révén „ellenőrzi a területet”, eddig nem mutatta jelét annak, hogy valamilyen saját elképzelést szeretne érvényesíteni ezzel kapcsolatban.
A háttérbeszélgetésekben gyakran felbukkant még Gál András Levente neve – ő nem tagja a harmadik Orbán-kormánynak, azonban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkáraként, illetve a Bethlen Gábor Alap bizottsági tagjaként egy sor olyan ember juttatott pozícióba, akik révén még mindig „benn tartja a csápjait” a rendszerben.
Mit gondol a nemzetpolitikáról Orbán?
A sok kisebb-nagyobb játékos közt Orbán Viktor a kulcsfigura. Senki nem tudja, a miniszterelnök mit gondol a nemzetpolitikáról, azonban forrásaink egybehangzóan azt állítják, hogy ez a terület nem áll az érdeklődésének a középpontjában.
Az észrevehető, hogy korábbi idealizmusa után Orbán egyre pragmatikusabb a határon túli közösségekkel kapcsolatos kérdésekben, csak azokkal az ügyekkel foglalkozik, melyekről azt reméli, hogy politikai eredményekre – tehát szavazatokra – váltható.
Sipos Zoltán
A sorozat második része a Bethlen Gábor Alapról szól majd, és hétfőn jelenik meg.
A cikk elkészítéséhez a Független Médiaközpont nyújtott támogatást „Az újságírás újraindítása – oknyomozó újságírás támogatása és inkubációs szolgáltatások a digitális médiában” című projekt keretében, amelyet a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány finanszíroz. A cikk tartalma a szerző kizárólagos felelőssége, az nem tükrözi a támogatók nézeteit.

The post Határon túli támogatások 1.: a jobb kéz nem tudja, mit támogat a bal appeared first on Átlátszó Erdély.

Majdnem három évre, egy megnyert perre és egy újabb kormányzati ciklus jelentette átrendeződésre volt szükség ahhoz, hogy a magyar kormány kiadja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), illetve vagyonkezelőjének, az önálló jogi személyiséggel rendelkező EMNT Egyesületnek juttatott költségvetési támogatások listáját 2010-től napjainkig.

Ezzel az adatsorral újabb fontos darabja került a helyére annak a puzzle-nek, amelyet a magyar kormány által finanszírozott erdélyi magyar politikai próbálkozásokról igyekszünk kirakni.

Korábbi anyagaink:

Mennyibe került az erdélyi Demokrácia Központ-hálózat a magyar adófizetőknek?

Magyar állami vállalatok százmilliós adományai segítik az erdélyi Fidesz-projektet

Demokrácia központok, mint „uniós központok”

Az összesítés szerint az első, 95 millió forintos (300 ezer euró) támogatást 2010 októberében utalták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, a támogatás célja „uniós központok beruházás”. Akkoriban ezen a néven futott a tervezett Demokrácia Központ-hálózat, tájékoztatott Toró T. Tibor, az EMNT akkori ügyvezető elnöke.

2011-ben összesen 265 millió forint (840 ezer euró) támogatást utalnak az EMNT-nek. Ez az összeg részben a népszámlálási kampányra, részben pedig az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) területi irodáiként működő Demokrácia Központok létrehozására, azok „működési és felhalmozási költségeire” szolgál.

A Miniszterelnökség szerint a fenti összegeket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak utalta, ez azonban valószínűleg tévedés: a pénzügy adatai szerint az EMNT Egyesület 2010-es jövedelmei kb. 300 ezer euróra rúgtak, tehát minden valószínűség szerint a magyar kormánytól érkező támogatás az egyesület, nem pedig a „jogi személyiség nélkül, virtuális szervezetként működő” Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz érkezett, melynek jogi személyiség nélkül bankszámlája sem lehet.

Évi 250 millió működésre

2012-től aztán évente érkezik egy 250 millió forintos (kb. 800 ezer euró) támogatás az EMNT Egyesület bankszámlájára – ezek tárgya hol „működési és felhalmozási költségek támogatása”, hol az egyesület éves működési költségei, 2014 óta pedig a „Demokrácia Központok tevékenységének és működésének költségei”.

2010-től 2015-ig tehát 1,4 milliárd forintra (4,4 millió euró) rúg az EMNT-nek folyósított költségvetési támogatás, ebből 1,3 milliárdot (kb. 4,2 millió eurót) kifejezetten a Demokrácia Központok működésére szántak. A kép teljesebb, ha hozzáadjuk azokat a százmilliós nagyságrendű szponzorizációkat, melyeket magyar állami vállalatok nyújtottak EMNP-politikusok által frissen bejegyzett civil szervezeteknek. Erről a gyakorlatról korábban már írtunk.

A pénzcsapot nem zárták el

A rendelkezésre álló adatok nem támasztják alá azt a közkeletű vélekedést, miszerint az EMNT/EMNP projektet Budapestről „takaréklángra tették”, vagy „elzárták a pénzcsapot”, mióta az EMNP a várakozásokhoz képest rosszul teljesített a 2012-es parlamenti választásokon, a buktát pedig megismételte a 2014-es államfőválasztoson. (A rossz eredmények miatt a párt vezetése be is nyújtotta a lemondását.)

Az pedig, hogy a magyar kormány „kiegyezett” az RMDSZ-szel, annyiban látszik, hogy 2015 szeptemberétől egy RMDSZ-közeli alapítvány, az Eurotrans is elindította a maga honosítási projektjét 19 erdélyi helyszínen, szintén 250 millió forintból.

„A (pénzcsap elzárására) vonatkozó újságírói vagy „szakértői” elemzéseket mindig nagy érdeklődéssel olvasom. Az újságpapír sok mindent elbír, hát még az online változat, ahol még ráadásul terjedelmi korlátok sincsenek. Sok esetben azonban ezek az „okos” elemzések nem találkoznak a tényekkel és a valósággal. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács továbbra is élvezi a magyar kormány bizalmát és támogatását (anyagiakban is) mind a kedvezményes honosításban nyújtott segítség, mind egyéb programjai esetében” – kommentált Toró T. Tibor EMNP-alelnök.

Átlag 18 euróba kerül egy honosítási iratcsomó

Erdély-szerte 31 Demokrácia Központ működik jelenleg, ezek elvben a könnyített honosításhoz szükséges iratcsomók előkészítésében segédkeznek: fordítanak, fénymásolatokat készítenek, az ügyintézésben segítenek.

Az EMNT közlése szerint Erdélyben összesen 227 ezer 349 személynek segítettek 2011. január 1. (az irodák megnyitása) és 2015. augusztus 31. között összeállítani az állampolgárság igényléséhez szükséges mappát. Ez az igénylők számának (450 ezer) mintegy fele.

A Demokrácia Központok által könnyített honosításra kapott támogatást (1,3 milliárd) az igénylők számával (227 ezer) elosztva az derül ki hogy személyenként átlagosan kb. 5700 forintba került (18 euró) ez a szolgáltatás. A mappát egyébként bárki összeállíthatja saját magának, sőt, a konzulátusokon is segítenek.

A jövőben az új magyar állampolgárok „szerzésével” járó a költségek látványosan emelkedni fognak: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adataiból világos, hogy Erdélyben a nagy kérelmezési hullám 2012-2013-ban lejárt. A csúcsidőszakban évente mintegy 120 ezren adták be az egyszerűsített honosítási kérelmet, ezután a kérelmezők száma látványosan esett, 2015-ben pedig már kevesebb, mint 30 ezer kérelmet adtak be.

A könnyített honosításban való segédkezés a Demokrácia Központok tevékenységének csak egy része: számtalan jel mutat arra, hogy az irodahálózat de facto az EMNT, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) területi szervezeteiként működik, az irodavezetők sokszor az EMNP politikusai, az alkalmazottak pedig besegítenek a kampányba választási időszakban.

Egyébként az Eurotrans Alapítvány ugyanilyen konstrukcióban kezdte el a maga könnyített honosítási projektjét, legalábbis erre utal az, hogy a honlapjukon megadott címek közül sok helyen az RMDSZ területi szervezete működik.

Ne maradj le semmiről: iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!

Viccesen indokolták az elutasítást

2013-ban, amikor a Tőkés Lászlóhoz köthető politikai és civil szervezetek finanszírozásáról szóló anyagunkon dolgoztunk, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) megtagadta, hogy az EMNT Egyesületnek folyósított támogatásokról nyilatkozzon.

Indoklásukban a közénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 1. paragrafusának 3. bekezdésére hivatkoznak, miszerint:

„E törvény hatálya nem terjed ki a külön jogszabályok által szabályozott azon támogatások elbírálására, folyósítására és nyilvántartására, amelyeket az államháztartás valamely alrendszeréből határon túli magyar szervezetek vagy személyek számára nyújtanak.”

Érvelésünk – mely egyezett a Fővárosi Törvényszék ítéletével is – szerint azonban a hivatkozott törvény nemhogy szűkítené, de éppenséggel bővíti a nyilvános adatok körét; de azt is kimondja, hogy a törvény hatálya nem terjed ki a határontúli szervezeteknek vagy személyeknek nyújtott támogatásra; ergo arra az Infotv. rendelkezéseit mint általános szabályt kell alkalmazni.

Sokáig csend

Annak ellenére, hogy a bíróság 2014 márciusában elrendelte az adatok kiadását, sokáig semmi nem történt – 2014 júniusában új kormányzati ciklus következett, a KIM megszűnt, nem volt világos, ki a jogutód.

Mi sem figyeltünk már a történetre, egészen addig, amíg – próba szerencse alapon – a Miniszterelnökségre beadtunk egy, az eredetihez hasonló igénylést, melyre minden további nélkül kiadták a kért adatokat.

Sipos Zoltán

Az Átlátszó Erdély működtetésében nagy szerepük van a közösség adományainak. Adakozz, hogy még több ilyen cikket írhassunk! Tudnivalók itt.

Bankszámlánk:

RO71OTPV200000913457RO01

SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA

Cod BIC: OTPVROBU

The post 5 év alatt több, mint 4 millió euróba kerültek Erdélyben a Demokrácia Központok appeared first on Átlátszó Erdély.

– Hogyan lehetséges az, hogy miközben a pályázó 150-180 új szálláshelyet ígért, a költségtervben már csak 3 darab 55 négyzetméteres, 5-8 fő befogadására alkalmas faház szerepel?
– Miért 152 ezer euró a faházak ára a költségterv szerint, miközben az építkezési engedélyben csak 68 ezer euró szerepel?
– Miért kérhet a Pro Minoritate Alapítvány halasztást a projekt kivitelezésére, amikor a többi pályázónak nincsen ilyen lehetősége?

A konkrét kérdésekre Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár minden esetben kitérő válaszokat adott: szerinte a 150-180 szálláshely úgy jön ki, hogy abban a „Csűr” (a tábor területén található ebédlő) felújítását is beleszámolták.
Az államtitkár szerint a faházak árai megfelelnek a székelyföldi piaci áraknak, ugyanis a költségtervben feltüntetett összeg magában foglalja az előkészítő talajmunkálatokat, valamint a házakban lévő berendezéseket és bútorzatot is. A teljesítés határideje pedig 2016 augusztus 31., „úgyhogy akkor térjünk vissza rá” – így Potápi.

Korábbi anyagaink:

Félmillió euróból újították fel a Tusványos budiját?

Tusványos-felújtás: két és fél oldalas levélre adott félmillió eurót a BGA

Tusványos-felújítás: a BGA Zrt. szerint nem történt szerződésszegés

Tusványos-felújítás: Semjén válaszait olvastad már?

Alább kivonatokat közlünk az ülés jegyzőkönyvéből.
Szávay István (Jobbik): „(…) Konkrétan szeretnék rákérdezni Németh Zsolt házi alapítványának a 200 millió forinttal való kitömésére a gombaszögi és a tusványosi tábor megépítése vagy átalakítása kapcsán.
Az erdélyi „Átlátszó” foglalkozott részletesebben ezzel a dologgal, nyilvánosságra is hozták azt a Tárnok Mária elnök asszony által a Bethlen Gábor Alaphoz beadott támogatáskérő levelet, amelyben gyakorlatilag a projektről és az indoklásról körülbelül 5 sor szerepel, hogy mire kér 150 millió forintot, ahhoz képest a támogatási szerződésben már messze nem az van, amiről szó volt.
A pályázó azt ígérte, hogy rönkházak felépítésével 150-180 új szálláshely keletkezik, ezzel pályáztak önökhöz egy levélben, a költségterv azonban ezt már cáfolja, államtitkár úr. 3 darab 55 négyzetméteres faháznak, 5-8 fő befogadóképességű faháznak a felépítéséről van szó, arról nem is beszélve egyébként, hogy ezeknek az árazása is 152 ezer euró a költségterv szerint, miközben az önkormányzat által kiadott engedélyben 68 ezer euró szerepel. Hova lesz ez a pénz, államtitkár úr,
kihez fog ez a pénz menni, ki fogja ezt lenyúlni,
mire másra fogják ezt költeni? Arról nem is beszélve, hogy most már másodszorra akarják módosítani az egész tervnek, tehát a projektnek a lezárását ahhoz képest, amit a Pro Minoritate Alapítvány vállalt.
Ezzel kapcsolatban számomra akár már a hűtlen kezelés gyanúja is fölmerül, államtitkár úr, ezt szeretném jelezni, ennek a döntésnek a kapcsán, és most abba nem szeretnék belemenni, hogy valójában itt milyen rendezvények zajlanak és ezek mennyire pártfüggetlenek. (…)”

Ne maradj le semmiről: iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!

Kiss László (MSZP): „(…) A másik a Pro Minoritate Alapítvány ügye. Itt azért sok esetben azt tudom mondani, hogy ez szintén állatorvosi ló. Tehát aggályos volt már maga az alapítvány pályázata, aggályos volt a pénz megítélése, aztán az előző bizottsági ülésen a számvevőszéki jelentés kapcsán magam is felvetettem, hogy bizony, itt egy olyan projektről van szó, amelynek a törvényes lezárása gyakorlatilag a vállalások kapcsán lehetetlen, hiszen határidőből való kifutásról beszélünk.
Ha most erre az a válasz, hogy módosítani kell az alapítvánnyal kötött szerződést, hogy az alapítvány ne fusson ki a projektből, az finoman fogalmazva is aggályos. Aggályos azért, mert valóban
felveti a hűtlen kezelés gyanúját az állam részéről,
ugyanis állami pénz kifizetését kéne visszafordítani abban az esetben, hogyha a pályázó ezt nem tudja megcsinálni.
Az, hogyha a pályázónak lehetőséget biztosítanak arra, hogy ez ne történjen meg, az az állami vagyonnal való visszaélés. Ez súlyosan aggályos, de súlyosan aggályos a többi pályázóval szemben is, mert ez alapján bármilyen pályázó, aki bármilyen jogcímen, bármilyen pályázatot nyert a BGA-tól, bárhol, mondhatja azt, hogy nem arra használtam föl, nem akkor, kicsúsztam, akkor én miért nem.
És erre valóban nem lesz jó válasz, mert nem lehet azt mondani, hogy ha bármilyen alapítványnak lehet másra, máskor költeni, akkor egyébként egy másik partnernek meg nem lehet. Ez súlyosan aggályos irány szerintem.
Elfogadom, én mindent el tudok fogadni, én naiv ember vagyok, elfogadom, ha így sikerült, rosszul sikerült, tényleg kifutottak az időből, de
azt nem fogadom el, hogy utólag módosítjuk a szabályokat,
csak hogy beleférjen, és nem fogadom el azt a rendszert sem, amely ezt követően újra kiír pályázatokat és másokon pedig számon kér szabályokat.
Nagyon óva intek mindenkit attól, hogy ezt csinálja, azért, mert ezzel a BGA egész pályáztatási rendszerét és egész pénzköltési rendszerét teszi illegitimmé innentől kezdve. Nagyon komolyan kérdezem, hogy gondolja bárki azt, hogy ha bárkinek a szabályok utólagos lazításával enged kimenekülni egy ilyen helyzetből, akkor utána bármilyen pénzügyi szabályt bárkitől számon kérhet? Ez egy borzasztó irány, borzasztó irány, ne kövessük el ezt a hibát, úgy gondolom. (…)”

Ne maradj le semmiről: iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!

Sipos Zoltán

Az Átlátszó Erdély működtetésében nagy szerepük van a közösség adományainak. Adakozz, hogy még több ilyen cikket írhassunk! Tudnivalók itt.

The post Felveti a hűtlen kezelés gyanúját a tusványosi tábor-felújítási projekt – így ellenzéki képviselők appeared first on Átlátszó Erdély.

Két és fél oldalas támogatási kérelemre 150 millió forintot (480 ezer euró) kapott tavaly a Bethlen Gábor Alaptól a Tusványos szabadegyetem főszervezője, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a legendás tusnádfürdői kemping felújítására.

A projekt elvileg idén május 30-án lejárt, azonban augusztusi látogatásunkkor kevés jele volt annak, hogy nagyobb munkálatok folynának a kemping területén. A kemping tulajdonosa – egy TBT RO SA nevű, Kolozsváron bejegyzett cég – által kért építkezési engedélyben a költségtervhez képest jóval szerényebb értékű beruházás szerepel.

Korábbi anyagaink:

Félmillió euróból újították fel a Tusványos budiját?

Tusványos-felújtás: két és fél oldalas levélre adott félmillió eurót a BGA

Tusványos-felújítás: a BGA Zrt. szerint nem történt szerződésszegés

Október 9-én Mesterházy Attila (MSZP) egy sor írásbeli kérdést tett fel a tusnádfürdői kemping felújításával kapcsolatban Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek, aki egyben a projekt finanszírozásáról döntést hozó Bethlen Gábor Alap (BGA) Bizottságának tagja.

A kérdések:

K/6574 Milyen szakmai indokok alapján döntött a Bethlen Gábor Alap bizottsága a tusnádfürdői kemping 150 millió forintos támogatásáról?

K/6575 A Bethlen Gábor Alapkezelő folytatott-e helyszíni ellenőrzést a tusnádfürdői kemping támogatása kapcsán?

K/6576 Döntött-e a Bethlen Gábor Alap bizottsága a támogatás visszaköveteléséről a tusnádfürdői kemping 150 millió forintos támogatása kapcsán?

K/6577 Mit állapított meg a Teleki László Alapítvány műszaki ellenőrzése a tusnádfürdői kemping támogatása kapcsán?

K/6578 A pályázati támogatásnak köszönhető, hogy drágábban épül egy faház a tusnádfürdői kempingben, mint egy passzívház?

K/6579 Mivel magyarázható, hogy az építkezési engedélyben más összegek szerepelnek, mint a pályázati kérelem költségtervében?

K/6645 Mit tartalmaznak a havonkénti beszámolók a tusnádfürdői kemping 150 millió forintos támogatása kapcsán?

K/6646 Hány beszámoló érkezett a tusnádfürdői kemping 150 millió forintos támogatása kapcsán?

K/6647 Miért nem kötöttek háromoldalú szerződést a tusnádfürdői kemping 150 millió forintos támogatása kapcsán?

Semjén Zsolt válasza több kérdésre egyáltalán nem, vagy csak részben ad választ, a főbb állításokat szemlézzük. Dőlt betűvel szedtük a saját megjegyzéseinket.

– A támogatási szerződésben foglalt határidő a Támogatott kérésére módosításra került, megvalósítási határideje 2016. augusztus 31.-re változott.

A válaszból nem derül ki, hogy a határidőt mikor módosították: cikksorozatunk publikálása előtt vagy után? Mi indokolta ezt a csúszást?

– A Támogatott által megküldött időszakos beszámolók az engedélyeztetési eljárás és a munkálatok előrehaladásának összefoglaló jellegű ismertetését tartalmazzák. A tusnádfürdői kemping említett támogatásával kapcsolatban eddig tizennégy beszámoló érkezett.

A támogatási szerződés szerint a támogatás két, egyenként 75 millió forintos részletben érkezik, a második részletet csak akkor lehet folyósítani, amikor az első részlet 70 százalékát már elszámolták, az elszámolást pedig elfogadták. Nem világos, hogy elszámolták-e az első összeget.

– A támogatási szerződés költségtervében feltüntetett három ház kivitelezésének esetében nem történt túlárazás, az összeg a székelyföldi piaci áraknak megfelel. A költségtervben feltüntetett összeg ugyanis magában foglalja az előkészítő talajmunkálatokat, valamint a házakban lévő berendezéseket, bútorzatot is.

Nem tudni, miféle költséges előkészítő talajmunkálatok szükségesek: a kemping egy sík területen helyezkedik el. Ugyanígy kérdés, milyen bútorzat lesz ezekben a faházakban, mely ennyire megdrágítja a kivitelezést.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a beruházási támogatásokat a támogatási szerződésben foglaltak szerint, a benyújtott szakmai és pénzügyi beszámoló alapján ellenőrzi. Sem az Alapkezelő, sem a Teleki László Alapítvány nem végzett helyszíni, illetve műszaki ellenőrzést. Jelen támogatás esetében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Támogatott háromoldalú szerződés keretében műszaki ellenőrt bízott meg a beruházás helyszíni felügyeletével, aki jelentést készít az Alapkezelőnek a munkálatok előrehaladásáról.

Sipos Zoltán

Az Átlátszó Erdély működtetésében nagy szerepük van a közösség adományainak. Adakozz, hogy még több ilyen cikket írhassunk! Tudnivalók itt.

The post Tusványos-felújítás: Semjén válaszait olvastad már? appeared first on Átlátszó Erdély.