Most azt vizsgáljuk meg, mi történt, mióta nyilvánosságra hoztuk, hogy Méhes György a múlt rendszerben lelkesen jelentett a Securitaténak: 1974-89 között több mint száz jelentést írt. Ezek egy része az alanyokra nézve kompromittáló információkat tartalmazott.

Írói kultuszát fia, a Magyarországon meggazdagodott, NER-közeli Nagy Elek vállalkozó mesterségesen duzzasztotta nagyra az elmúlt bő húsz évben. Közben tudott róla, hogy apja együttműködött a romániai titkosszolgálattal, még ha azzal nem is volt feltétlenül tisztában, hogy ez az együttműködés milyen mélységeket ért el. Nagy Elek támogatja a hazai magyar irodalmi életet, apja írói nevét viseli az általa finanszírozott összes kolozsvári irodalmi díj.

A cikket megdöbbenéssel fogadta a romániai magyar nyilvánosság

 – egy része. A kommentelő olvasók egy része egyszerűen nem hitt a szemének, a dokumentumoknak, az azokban szereplő tényeknek. Arról, hogyan működik a megerősítési torzítás – figyelmen kívül hagyjuk a meglévő hiedelmeink számára kihívást jelentő tényeket, hogy koherens és stabil világképet őrizzünk meg –, Sipos Zoltán főszerkesztőnk írt hírlevelet. Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, érdemes:

A hivatalos nyilvánosság, azaz az erdélyi magyar sajtó zöme egyáltalán nem, vagy csak napokkal, hetekkel a cikkünk publikálása után számolt be róla valamilyen formában. Azoknak az újságoknak, kereskedelmi és közszolgálati csatornáknak a többsége, amelyek korábban rendszeresen tudósítottak a Méhes György-díjak átadásáról, vagy éppen Nagy Elek szponzortevékenységeiről, vagyis ezeket közösségünk említésre méltó eseményeiként tartották számon, Méhes György besúgói múltjáról hallgat.

Múltfeltáró cikkünkről a Transtelex közölt gyors összefoglalót, majd napokig csak magyarországi könyves blogok foglalkoztak vele. Az RMDSZ lapja, a Maszol.ro három héttel később közölt publicisztikát az ügyről, amikor a Transtelexen már sorozatban szólaltak meg írók, költők, történészek.

 Az Erdélyi Médiatér Egyesület kötelékébe tartozó lapok és rádiók közül egyedül a Krónika volt az, amely több nap elteltével, az irodalomtörténész Balázs Imre Józsefet megszólaltatva közölt anyagot. Balázs szerint a szekus múlt napvilágra kerülése nem kellene befolyásolja Méhes irodalomtörténeti recepcióját, mert ő eleve „nem számított nonkonformista szerzőnek vagy ellenállónak”. 

„Elválasztanám tehát a magam részéről az irodalmi életmű olvasását és a morális példaként való kezelést vagy a kultuszépítést. Továbbra is olvassunk Méhes Györgyöt, de ne készüljenek Méhes György-bronzszobrok, és szerencsés volna, ha nem lennének a továbbiakban, a vele kapcsolatos információk napfényre kerülését követően róla elnevezett díjak ‒ mint ahogy Szilágyi Domokos-díjat sem osztottak ki az utóbbi évtizedben emlékeim szerint, vagy nincsenek róla iskolák elnevezve” 

– nyilatkozta Balázs a Krónikának. 

Az E-MIL még detektívkedik

Méhes kiterjedt besúgói ténykedéséről az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, Szántai János azt nyilatkozta a Transtelexnek, hogy le fognak ülni, és a maga mélységében fogják megvizsgálni az ügyet, valamint a szervezet éves közgyűlésén is megtárgyalják. Az első adandó alkalommal le fognak ülni Nagy Elekkel, és eldöntik, hogy megváltoztatják-e a szervezet Méhesről elnevezett ifjúsági irodalmi pályázatának nevét. 

Szántai megjegyezte, hogy az írót dekonspiráló cikkünk egyoldalú, ami Méhes irodalmi értékét illeti, mert nem idéztük be róla olyan szerzők véleményét, mint Csoóri Sándor, Sütő András, Szőcs Géza vagy Faludy György. Itt megjegyezném, hogy igyekeztem objektív maradni annak a vitának a bemutatásában is, amelyet Méhes 2002-es Kossuth-díja robbantott ki, és ugyanúgy nem idéztem mondjuk Tamás Gáspár Miklóst, aki akkor ezt írta az Élet és Irodalomban:

„Hogy kellett-e Lexi bácsinak, ennek a bájos vén kujonnak és megélhetési vérdilettánsnak Kossuth-díjat adni, nem tudom; elvégre sok rossz író és sok protekciós kapta meg már a díjat (egész szocialista brigádokról nem is beszélve).”

Az Átlátszó Erdélynek több EMIL-tag is jelezte, hogy hamarosan valóban megtartják az éves közgyűlést. Az írószervezet tagjai szeptember elején fognak összegyűlni Sztánán, és akkor döntenek majd a hogyan továbbról.

Ami a történészi szakmát illeti, 

Novák Csaba Zoltán, a Nemzeti Kisebbségkutató vezetője nyilvánult meg elsőként. Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy Méhes valóban antiszemita és romaellenes szövegeket közölt a Keleti Újságban, utána pedig az együttműködést választotta a múlt rendszerben a kommunista titkosszolgálattal. Mint ilyen, szerinte nem lehet követendő példa a társadalom számára: 

„A fő kérdés szerintem az, hogy ilyen múlttal lehet-e valaki egy közösség, a társadalom példaképe, alapítvány, díjak névadója, ezzel követendő példakép, a közélet Panteonjába emelt személyiség? A válaszom az, hogy NEM. MGy lehet a totalitárius ideológiákkal szemben megalkuvó, emberileg elbukó (akár  még szimpatikus vagy sajnálatra méltó) hős, antihős példája, de nem hiszem, hogy követendő modell lenne. Ha lett volna egy mély kanosszajárás, szembenézés részéről (én ilyet nem láttam), az árnyalhatná a képet.”

László László történész, tanár a hetek után is érezhető kétkedésre reagált: részletesen írt a Securitate besúgói hálózatáról és annak működtetéséről. Sok hiteles forrást jelöl meg, ahol ezekről lehet olvasni. Rámutat, hogy a cikkünkben szereplő dokumentumok miért támasztják alá minden kétséget kizáróan azt, hogy Méhes György a Securitate termékeny besúgója volt.

Maga Nagy Elek is azt ígérte, történészt fog felkérni, hogy objektíven vizsgálja meg az apja dossziéját, amit előzetesen nem kért ki, a cikkünk megjelenését követően mi küldtük el neki. A Transtelexnek küldött válaszából nem derül ki, hogy miért nem tartja tárgyszerűnek azt, ahogy cikkünkben bemutattuk az apja ügynökmúltját, illetve az sem, hogy ő maga átolvasta-e a dosszié anyagát. Az sem derült ki, talált-e a feladatra azóta szakembert, és ha igen, ki az. Eddig egyetlen történész sem kifogásolta Méhes-cikkünk egyetlen állítását sem.

Nagy azt állítja, hogy több, általa mondott kijelentés sem úgy hangzott el a vele folytatott beszélgetésben, ahogyan a cikkben idéztem, és elmondja, azok szerinte hogyan hangzottak el. Amikor Nagy Elekkel Budapesten találkoztam, jelezte, hogy nem egyezik bele, hogy rögzítsük az interjút, de nagyon részletesen legépeltem a válaszait. Ő ott és akkor nem jegyzetelt.

Hogy miért járna „közegészségi” haszonnal

az állambiztonsági iratok felfedése, arról Stefano Bottoni történésszel beszélgetett a Transtelex. Szerinte a múltfeltárásból megerősödve kerülhet ki egy kisebbségi társadalom, de ehhez nemcsak az kell, hogy a csend, hallgatás, illetve az inszinuációk és vádaskodások helyett a tudományos, szakszerű megközelítés domináljon, hanem az is, hogy a közösség merjen szembenézni két súlyos dologgal is. 

Az egyik, hogy prominens tagjai közül sokan működtek együtt a kommunista titkosszolgálattal és az állampárttal egyéni előnyökért (pozíció, karrier, utazások) cserébe. A másik, hogy a régi polgári elit több tagját azzal bírta együttműködésre a Securitate, hogy kompromittáló adatokat lehetett előszedni róluk az 1940 és 1944 közötti magyar uralom időszakából.

„A második bécsi döntéssel, avagy az »utolsó magyar világgal« kezdődő (geo)politikai és erkölcsi ámokfutással az erdélyi magyar közvélemény máig nem tud és nem is akar szembesülni. Mert éppen a »magyar világ« alatt és a magyar hatóságok aktív, gyakran kifejezetten lelkes közreműködésével történhetett meg Erdély jelenkorának legnagyobb katasztrófája: az észak-erdélyi zsidók deportálása 1944 késő tavaszán. Ez az »ősbűn« terheli meg Méhes György történetét is”

– áll a történész szavait összegző cikkben.

Nem számít, hogy ki kollaborált?

A Méhes-cikk témát szolgáltatott számos publicista, kutató, értelmiségi számára az elmúlt hetekben. A Transtelexen Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője arról írt, hogy őt elszomorítja a „lapos és üres moralizálás”, amely szerinte a Secus-dossziék felbukkanása után következik. 

Úgy véli, mindenki megfogható egy totalitárius rendszerben, és kollaborálásra kényszeríthető. Másrészt nem kell csodálkozni azon, hogy voltak, akik hittek a rendszerben, bár igaz, a Securitatéval kollaborálni magyarként rosszabbul néz ki. Utólag az életmű szempontjából sem számít szerinte, hogy ki mit csinált az elnyomó rendszerben.

Erre a relativizáló cikkre Juhász-Boylan Kincső válaszolt a Mérce oldalán. Kárhoztatja az erdélyi prózaírót, amiért az össze akarja mosni az áldozatokat azokkal, akik a rendszerből hasznot húztak:

„Nem hiszem, hogy lapos és üres moralizálás a helytelen tettek helytelenítése. Nem gyöngeség azt mondani, hogy bizonyos dolgoknak soha nem szabadott volna megtörténniük, és azért dolgozni, hogy ne is történhessenek meg többet – és nem mutat erőt az, aki hallgat, és másokat is hallgatásra biztat.”

Plainer Zsuzsa szintén a Tanstelexen azt írja, érthető, hogy a társadalom egy része számára az ügynök személyében megragadható a totalitárius rendszer elnyomó mechanizmusa, ezért érthető, ha sokan haraggal fogadnak egy-egy leleplezést. Plainer Nagy Eleknek az ügyben tanusított viselkedését is elemzi. Megjegyzi, hogy Nagy úgy akarja beállítani, mintha ‘89 előtt ügynöknek állni természetes lett volna, holott nem volt az:

„Ha gyakori is volt, nincs rendben, hogy normává tegyük. […] A beszervezési dossziék nyilvánosságra hozatala megtaníthat minket, hogy múlttal való szembenézés traumatikus is lehet. Viszont az ügynök-akták megjelentetése nemcsak erőt, de bátorságot is adhat, sőt kollektív mintaként szolgálhat arra, hogyan dolgozzunk fel egy egyéni vagy társadalmi traumát. Mert az erdélyi magyarság a traumák megélésben igencsak tapasztalt, de a kollektív démonokkal való megmérkőzésben van még mit tanulnia.”

Ezzel szemben Borbély András költő kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ügynökügyek hozzásegíthetnének egy történetileg komoly közösségi önszemlélet-változáshoz. Szerinte ez azért nem lehetséges, mert „az egész azon a bugyuta, a rossz krimikre jellemző bulvár sematizmuson alapul, miszerint az ilyesféle iratok tartalmaznák a hatalom végső titkát, az arcanum imperiit”. 

Borbély arra figyelmeztet, hogy nem az igazán fontos események feltárására törekszünk. Amikor az ügynökmúltakra figyelünk, akkor elmegyünk amellett, ahogyan a romániai sztálinista rezsim leszámolt a munkásmozgalom jelentős alakjaival, börtönbe zárta Jordákyt, és rehabilitálta a „kisfasiszta” Méhest. Hogy a rezsim fasisztoid sztálinizmus lehessen, megszüntette „a nemzetiségi (magyar) baloldali értelmiség dominanciáját” – írja Borbély. 

Gáspárik Attila Méhes színházi örökségét elemezte. Megjegyezte, hogy a Ceaușescu-érában Méhes György volt a drámaíró sztár. Sikerének titka az volt Gáspárik szerint, hogy „látszólag bírálta a rezsimet, de valójában a szocialista rendszert soha nem karcolta mondanivalójával. Egy pillanatig sem vetette fel, hogy a népi demokráciával lenne valami gond”. 

Szerinte ha Nagy Elek nem kezdett volna nagyban költeni Méhes rebrandingjére, senkit nem érdekelne ma Méhes múltja. De a sajtó a feladatát látja el akkor, amikor kimondja, hogy a király meztelen, amikor „pénzzel kezdik rombolni az irodalmi kánonokat, és politikai érdekek mentén újakat teremteni”. Hasonló véleményt közölt Vig Emese, a Transtelex főszerkesztője is, aki számonkéri a Méhes György-díjjal kitüntetettek és a kulturális szereplők többségének hallgatását.

Nincs tudomásunk róla, hogy a cikk megjelenése óta bárki lemondott volna a Méhes-díjáról.

The post Hiába bukott Méhes? A hallgatás beszédes appeared first on Átlátszó Erdély.

Egy hónapja kétrészes cikksorozatban közöltük, hogyan emlékezik vissza a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium kilenc volt diákja az őket ért érzelmi és szexuális abúzusokra, amelyek elkövetőjeként az iskola akkori történelemtanárát, Orbán Zsoltot jelölték meg.

Cikkeink jelentős, az Átlátszó Erdély kilencéves történetében nem tapasztalt következményekkel jártak. Azzal együtt, hogy a legutóbbi visszaélések túlélője, akit elértünk, két éve érettségizett, a tanár idén augusztusban otthagyta az iskolát, a visszaélések közel húsz éve alatt a Márton Áront vezető igazgatót, Varga Lászlót pedig idén tavasszal váltották le.

A legmeglepőbb, mert eddig soha nem tapasztalt következmény az volt, hogy a nyomozó hatóság egyből lépett. Cikkeink publikálása után két munkanappal, november 28-án a Hargita megyei rendőrfelügyelőség közleményben tudatta, hogy bűnügyi eljárást indított.

Később engem, a cikkek szerzőjét is behívtak kihallgatásra. A nyomozóktól annyit sikerült kideríteni, hogy jelenleg kiskorúval szemben folyamatosan elkövetett szexuális abúzus gyanújával vizsgálódnak. Amennyiben találnak olyan sértetteket, akik egyéb bűncselekményekről számolnak be nekik, úgy kiterjesztik a nyomozást. Az ügyben vizsgálódó egyik rendőr tud magyarul, így fordítás nélkül el tudta olvasni a cikkeket.

Jelenleg úgy tudjuk, a cikkünkben nyilatkozó nők közül legalább négyen fognak vallomást tenni, legalábbis eleddig ennyien adtak nekünk engedélyt arra, hogy felfedjük az identitásukat a hatóságok előtt, természetesen az is megtörténhet, hogy a rendőrség további túlélőkkel veszi fel a kapcsolatot.

Az eltussolás mikromechanizmusai

A közösségi eltussolással mint azonnali reakcióval mi is gyorsan szembesültünk. Miközben arról kaptunk folyamatos visszajelzéseket, hogy az iskola és Csíkszereda felbolydult, a helyiek a bolti kasszasorban is a húsz éven át eltussolt visszaélésekről beszélnek, a többezer fős Civil Csíkszereda Facebook-csoportból többször is törölték cikkeink megosztását. Néhány tag többszöri próbálkozására maradtak végül ott a cikkek, de olyan formában, hogy ne lehessen hozzászólni.

Reméljük, hogy ezt a hallgatási görcsöt feloldja Korodi Attila polgármester egy héttel későbbi nyilatkozata, amelyben főleg azt nyomatékosította, hogy nyilvánosan is beszélni kell ezekről az ügyekről. Eleve úgy lehet megelőzni őket, ha az iskolákban olyan fórumokat és csatornákat hoznak létre és működtetnek, ahol a diákok biztonságosan jelezhetik, ha bármilyen visszaélést kísérelnek meg velük szemben.

Az iskolaigazgató eltűnt a lemondás csendjében

Nem sokkal a cikkeink megjelenése után szerettünk volna interjút készíteni Markó Ilonával, a Márton Áron Főgimnázium igazgatójával, hogy megtudjuk, hogyan kívánják kezelni a gimnáziumban kialakult hangulatot, hogyan kívánják ellenőrizni a cikkeink valóságtartalmát, ahogyan azt Markó egy Székelyhonnak adott nyilatkozatban belengette, illetve számos egyéb kérdésünk lett volna.

Kértük, hogy telefonon beszélhessünk, hogy egészen biztosan elkerülhessük azt a helyzetet, amivel gyakran szembesülünk: ha írásban kérik a kérdéseket, és írott válaszokat küldenek,  akkor vagy nem a konkrét kérdéseinkre válaszolnak, vagy hiányosan válaszolnak, és nincs lehetőségünk visszakérdezni, tisztázni, konkretizálni a válaszokat.

Markó Ilona azonban ragaszkodott ahhoz, hogy írásban válaszoljon, és ráerősített korábbi rossz tapasztalatainkra. A feltett kérdéssorra egyetlen egybefüggő szövegben válaszolt, amiből néhány dolog ugyan kiderült, de több kérdésünkre nem kaptunk választ. Amikor ezt jeleztük neki, abban egyeztünk meg, hogy küldünk továbbiakat is, Markó azokra is írásban válaszol, és amennyiben további tisztázást szeretnék, felhívhatom telefonon. Nem küldött válaszokat, de megegyeztünk, hogy fel fog hívni néhány nap múlva. Nem tette meg, és azóta nem is válaszolt az üzeneteimre. Néhány nap múlva kiderült, hogy lemondott az igazgatói pozícióról személyes okokra hivatkozva.

Konkrét lépések az iskolában

Azt jelenleg nem tudni, ki lesz az új igazgató, az iskolában azért néhány dolog történt már, ami előrelépést jelenthet az eddigiekhez képest. Markó Ilona korábbi válaszából kiderül, hogyan értették azt, hogy ellenőrzik a cikkek valóságtartalmát: „nevezetesen arra kértük azokat a kollégákat, akiknek a neve említésre kerül, hogy mondják el, mit tudnak az ügyről. Ők ezt megtették. Ráadásul az egyik kolléga kérésemre kilépett a vezetőtanácsból, azért, hogy ne legyen még egy támadási felület, senki ne tudja megkérdőjelezni a döntések, határozatok hitelességét.”

A kérdéses kolléga, akit a  vezetőtanácsból eltávolítottak, Szabó László „Alex” filozófiatanár, akivel kapcsolatban több volt diák is jelezte, hogy zaklatta őket kéretlen érintések, különféle utalások formájában. Saját maga is bevallotta, hogy voltak határátlépései diákok felé, de szerinte kizárólag olyanokkal szemben, akik maguk is jelét adták, hogy ezt akarnák, illetve kizárólag olyanokkal, akik már nagykorúak voltak.

Arról nem tudni, hogy az iskolában vagy a tanfelügyelőségen indult–e fegyelmi eljárás vele szemben, semmi jel nem utal erre. Azt sem tudni, hogy az iskolai tanácsadó, Szász Amália Kinga szerepét vizsgálja-e bárki is. Több forrásunk is megerősítette ugyanis, hogy Szász tudott arról az évek során, hogy Orbán Zsolt visszaélt lányokkal, mégsem lépett az ügyben. Információnk szerint mind Szabó, mind Szász továbbra is az iskola alkalmazottja.

Az iskola épületében kifüggesztettek egy postaládát, amelybe a diákok névtelenül tehetnek panaszt, ha valamiféle sérelem éri őket. Ezeket a panaszokat az újonnan életre hívott etikai bizottság fogja kivizsgálni. Az etikai bizottságot az iskola öt tanára, valamint egy városi önkormányzati képviselő és egy iskolapszichológus alkotja, de nem a fent említett Szász.

Eltűnése előtt Markó Ilona közölte még velünk, hogy az iskolában szexuális nevelés indul. Ezt nem a tantestület kezdeményezte, hanem a diáktanács. „Egy vagy több külsős szakember bevonását tervezzük, akik felvilágosító foglalkozásokat tartanak diákoknak, szexuális jellegűeket is, különös tekintettel a tanár-diák közötti kapcsolatokra, tisztázva, hogy hol húzódik az az egészséges határ, amelyet egyik félnek sem szabad átlépnie. Az ilyen jellegű tevékenységeknek tényfeltáró és megelőző szerepe,van, ezért a képzéseket pedagógusok számára is igényelni fogjuk” – válaszolta írásban a még hivatalban lévő igazgatónő.

A szakmai szervezetek hetekkel később reagáltak

Az ügyben röviden és csak újságírói megkeresésre, két héttel később szólalt meg a Hargita megyei tanfelügyelőség. Három dolgot közölt Demeter Levente főtanfelügyelő:

1. Vizsgálatot kért az iskolától, de mivel az ügyészség nagyon hamar bűnügyi vizsgálatot indított, ettől kezdve „sem a tanfelügyelőségnek, sem az iskolának nincs hatásköre az ügyben”.
2. Több intézménnyel is egyeztetett a hatékonyabb megelőzésről, de a Székelyhon cikkéből nem derül ki, melyekkel.
3. Eddig is léteztek olyan fórumok, ahol hasonló helyzetben lévő diákok, tanárok megoszthatták a problémájukat, kérdéseiket. Sajnos az derül ki a cikkből, hogy melyek ezek, és miért nem működtek, miért az eltussolás volt az iskola eszköze húsz éven át.

Közel három héttel később szólalt meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Közleményében elítélte az „iskolai abúzus, erőszak, zaklatás vagy bántalmazás” minden formáját, és alapos kivizsgálást kért. Támogatják a pedagógusokat képzéseken keresztül, hogy a visszaélések nyomán kialakult helyzetet feldolgozzák, és megtanulják kezelni.

Az RMPSZ finanszírozza azt a resztoratív támogatói kört, amelynek első beszélgetése december második hétvégéjén zajlott. A közlemény arról nem szólt, hogy a szervezet visszavonja-e a tudományos munkát elismerő Apáczai-díjat, amellyel 2012-ben tüntette ki Orbán Zsoltot.

Volt diákok kérték számon az iskola és a város vezetését

Az iskola mindezidáig egyetlen rövid közleményt adott ki, ugyanazt, amiben azt is írták, megvizsgálják a cikkek valóságtartamát. A gimnázium néhány volt diákja azonban ezt kevésnek gondolta, és petíciót indított, amit azóta közel 1500-an írtak alá.

Ebben külső szakértői vizsgálatot kértek, illetve hogy a túlélőknek adjanak hitelt, és az iskola nyilatkozzon arról, hogy ott jelenleg nem dolgozik olyan kolléga, akivel szemben felmerül a szexuális zaklatás gyanúja. Az iskola erre nem válaszolt, ellenben az igazgatónő egy hétre rá lemondott.

Ugyanebben a petícióban kérték a volt Márton Áronos diákok a városvezetést is, hogy hozzon létre, bővítsen és működtessen olyan csatornákat, amelyek révén az oktatási intézmények bürokráciáját kikerülve lehet bejelentéseket tenni.

A városháza az iskolával ellentétben válaszolt a megadott határidőre. Szolidaritást vállalt azt áldozatokkal, és elismerte a jogukat ahhoz, hogy minden eszközzel hangot adjanak sérelmeiknek. Széleskörű konzultációval kívánják a MÁG-ban keletkezett krízishelyzetet kezelni, hosszú távon pedig felvenni a harcot az iskolai erőszak minden formájával szemben.

A jóvátétel esélye és határai

Resztoratív támogató kör(ök) létrehozására érkezett a városháza meghívására Negrea Vidia klinikai szakpszichológus. Az International Institute for Restorative Practices trénere a budapesti áldozatsegítésben dolgozik, és több egyetemen oktat. Felvettük a kapcsolatot a szakemberrel, hogy megtudjuk, miben állnak a resztoratív folyamatok, mit takar a napi sajtóba már bekerült, de tartalmat alig kapott kifejezés, és konkrétan mi zajlott eddig a Márton Áronban a jóvátétel jegyében.

A resztoratív szemlélet az egyének közötti kapcsolatok létrejöttét, erősödését és helyrehozatalát célozza konfliktusok után. Az igazságszolgáltatásban a ‘80-as évek óta alkalmazzák, és az utóbbi két évtizedben rájöttek, a módszer az oktatásban is használható, tudtuk meg Negrea Vidiától. A módszer az egyén három pszichológiai szükségletére épít:

• hogy meghallgassák, elismerjék és figyelembe vegyék az egyén saját történetét;
• hogy az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen a közösséghez tartozás;
• és az egyén igénye arra, hogy hozzájáruljon a változáshoz.

A jóvátétel ideális esetben azt jelenti, hogy mindenkinek a története hangot kap, és mindenkinek a tenni tudása teret kap, de nyilvánvaló, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem készek arra, hogy felelősséget vállaljanak, vagy egyáltalán merjenek megnyilvánulni. Ezért nem lehet kötelezővé tenni senkinek a részvételét azokon a támogató beszélgetéseken, amelyek közül az első már le is zajlott a Márton Áron tanárainak egy részével, magyarázta a szakember.

A változni kívánó szervezet vezetőinek viszont kvázi kötelező ott lenniük ahhoz, hogy motiválják a beosztottakat a változást elindító értékek felvállalására. Negrea Vidia elmondta, Sógor Enikő alpolgármester hívta meg a városba, de csak úgy vállalta a felkérést, ha mind a városháza, mind más intézmények részéről felelős személyek részt vesznek a beszélgetéseken.

Erről beszélgettek a Márton Áron tanáraival

A december eleji, három órás beszélgetés két részben zajlott. A nagy körben ismertették a kereteket, majd 3-4 fős kisebb csoportokban vették elő a tipikus resztoratív kérdéseket: ami történt, hogyan érintett, mit gondoltál akkor, most mit gondolsz, mi számodra a legnehezebb, és mit tudunk tenni itt és most, hogyan tudjuk a közösségünket támogatni a továbblépésben és fejlődésben.

„Mivel a biztonságos beszélgetés a történtekről igényli a nagyon fókuszált és érzelmileg terhelt légkört, ezért nemcsak én voltam jelen, hanem azok a képzett kollégák, facilitátorok a Sapientiáról vagy a Pedagógusok Házából vagy a pszichológusok hálózatából, akikkel korábban több képzésben volt már szerencsénk gyakorolni vagy megtapasztalni ezt a szemléletet” – mondta Negrea Vidia.

Itt nem az a lényeg, hogy felderítsék, ki hol hibázott, hanem hogy meghallgassák egymás érintettségét, érzelmeit, hogy ezzel az első körrel az emberek megtapasztalják azt, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel, aggályaikkal, és hogy képesek elindítani változásokat, magyarázta a szakember. „Zárásként a nagy körben megosztotta minden kis csoport a megéléseit, illetve listázták azokat a szükségleteket és tennivalókat, amiket majd ők külső segítséggel vagy anélkül tovább tudnak vinni” – mondta el a szakember.

„Mivel a tanároknak óriási felelősségük lesz abban, hogy hogyan fognak erről kommunikálni diákok előtt vagy szülők előtt, fontos volt, hogy őket erősítsük meg abban, hogy a megéléseiket tudják megosztani, és kezdjenek közös platformot kialakítani. Közösségmegerősítés volt itt a cél azért, hogy tudják támogatni a diákokat” – válaszolta Negrea a kérdésünkre, hogy miért csak tanárokat vontak be az első körbe.

Hogyan jelezzük, hogy nincs rendben a bántalmazás?

Kérdésünkre, hogy a resztoratív módszer hogyan tud segíteni, ha a gyanú szerint a tantestület része egy aktív elkövető is, a szakember elmondta, a beszélgetésen felmerült az a kommunikációs képesség, hogyan jelezzük, „amikor észreveszünk valamit, ami nem tiszta, vagy nem esik jól, vagy nem érthető”.

Ahhoz, hogy ne kizárják, hanem segítsék az elkövetőket, érintetteket felelősséget vállalni, a velük jó kapcsolatban lévő személyek kell felvállalják előttük a rossz érzéseiket, amelyeket a visszaélések vagy azok gyanúja keltett bennük. „Amikor egy jó kapcsolatban lévő személy szembesít egy tettnek a negatív következményeivel, és az vállalja a felelősséget, hogy elmondja, hogy mi az, ami nincs rendben, ami káros vagy sérelmet okoz, az teljesen másképp csapódik le, másképp talál nyitottságra, mint hogyha egy idegen [teszi meg], vagy személytelen visszajelzés érkezik az illetőtől” – magyarázta a szakember.

„A felelősségvállaláshoz és változtatáshoz kell a jó kapcsolat, hogyha azt akarjuk, hogy ebből tanulási folyamat legyen. Azért is fontos, mert ahogy önök is tudják, és én is tudom, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is sok olyan iskola és munkahely van, ahol ezek tabutémák, nem beszélnek róla. Úgyhogy akár hálásak is lehetünk, hogy ez kiderült, mert ez olyan hosszú munkát, tudatosítási vagy pszichoedukációval járó munkát igényel, amiben rengeteg tennivaló van. Tehát ha az elkövető jelen van és tud felelősséget vállalni, akkor annak akár gyógyító hatása lehet” – mondta Negrea Vidia.

Rögtön adódott a kérdés, hogy milyen gesztust tehet a bántalmazó, hogy azt a sértett jóvátételként tudja elfogadni. „Ez a resztoratív szemlélet egyik lényeges pontja: kívülállóként nem tudhatom, hogy a másiknak mi jelent jóvátételt. Nils Christie norvég kriminológus, akit az európai resztoratív szemlélet egyik atyjaként tartunk számon, azt mondja, hogy vissza kell adni a konfliktust a tulajdonosainak, mert ők a szakértői a saját konfliktusaiknak, és ők tudják leginkább, hogy mire van nekik szükségük ahhoz, hogy a sérelem feloldódjon. Ezért lényeges az, hogy minél több embernek, minél több sértettnek legyen lehetősége elmondani, hogyan élte meg, mi a nehézsége, és ezeket meghallgatva születhet meg a jóvátétel” – válaszolta a szakember.

Felvetésünkre, hogy akkor az iskola be kellene vonja a folyamatba azokat a volt diákjait, akik a feltárt ügy sértettjei, és 10-15 éve végeztek ott, Negrea Vidia azt mondta, csak akkor, ha a volt diákok bíznak az intézményben. „A segítségnyújtás bárki részéről jöhet, aki képes arra, hogy biztonságos környezetet biztosítson, hogy [a sértettek] ne éljék meg büntetésként, ne éljék meg kötelezőként, vádaskodásként. […] Arról nem beszélve, hogy ezek traumatikus események, és ha például az iskola nem rendelkezik annyi erőforrással, hiszen érintett ő maga is, akkor nagyon fontos, hogy legyenek külső támogatók. Itt gondolok az iskolapszichológusokra vagy az említett facilitátorokra” – válaszolta Negrea.

A resztoratív módszer szakértője hangsúlyozta, a jóvátételi folyamattal nem kell megvárni a hivatalos büntetőjogi eljárás végét vagy egy esetleges bírósági ítéletet ahhoz, hogy a gyógyulás elinduljon, mert a cél a biztonságérzet és a kapcsolat helyreállítása.

Ha bárki kiskorúakkal szemben elkövetett bármilyen (érzelmi, fizikai, szexuális) visszaélésről szerez tudomást, azt jelentse be a 119-es, ingyenesen hívható, országosan egységes sürgősségi számon.

A nyitókép Szucher Ágnes illusztrációja.

The post Ez történt, mióta felfedtük a Márton Áron Főgimnáziumban történt szexuális visszaéléseket appeared first on Átlátszó Erdély.

Nyílt levél a Márton Áron Főgimnázium és Csíkszereda Város Önkormányzata részére

Az elmúlt napokban mélyen megrázta Csíkszereda közösségét az Átlátszó Erdély portálon megjelent cikksorozat, amelyben kilenc lány meséli el: Orbán Zsolt, a Márton Áron Főgimnázium történelemtanára és Csíkszereda Önkormányzatának volt tanácsosa közel húsz éven át szexuálisan és érzelmileg visszaélt a diákjaival.

Az, hogy ilyen sok időnek kellett eltelnie, hogy az érintettek fel merjenek szólalni, arra mutat rá, hogy egy mélyen gyökerező, rendszerszintű probléma húzódik a háttérben. A félrenéző elfogadás megszokottá, valósággá vált. Csupán egyetlen, felszínes vizsgálódás történt, kézzelfogható eredmény nélkül, és ez lehetővé tette a visszaélések megismétlődését.

Bár a rendőrség eljárást indított az ügyben, a Márton Áron Főgimnázium kiadott nyilatkozata, valamint az Önkormányzat eddigi reakciója nem elégséges, nem helyez kilátásba konkrét, részletesen kidolgozott lépéseket. Minden oktatási intézménynek a feladata elsősorban az, hogy a gyerekek védelmét biztosítsa, és hogy erre alapozza a saját működését, és ezt semmi se írja felül. Sem a hírneve, sem az eredményei. A történetek értő meghallgatása, az áldozatok védelme és a megelőzés legyen a cél. Amiatt, hogy ez nem történt meg: dühösek, keserűek és csalódottak vagyunk!

A feltárt történetekből az tükröződik, hogy a Márton Áron Főgimnázium sokakat elhallgatásra nevel, így hozzájárul ahhoz, hogy ez az iskola falain kívül is közösségi gyakorlattá váljon. Ebből egy olyan kultúra származik, amely a látszatot értékeli a valódi felelősségvállalással szemben. Az elhallgatás és áldozathibáztatás állandósul a társadalomban, és így nők, gyerekek, kiszolgáltatott helyzetben lévők válnak áldozattá.

Mindannyian köszönettel tartozunk azoknak, akik vállalták, hogy elmondják a történeteiket. Ezzel megtört a húsz éve tartó csönd, hárítás és félrenézés. Rávilágítottatok arra, mi zajlik a színfalak mögött, ezáltal lehetőséget adtatok, hogy véget vessünk a visszaéléseknek. Felnőttként felelősségünk mindent megtenni ennek érdekében.

A gyerekek többsége nem ismeri a jogait, nem tudja, hogy mondhat nemet, hogy kiállhat magáért, mert nincs egyedül. Ezért fontos, hogy számíthasson a közösségre, tudhassa azt, hogy a szülők, tanárok, pszichológusok és a város vezetősége az ő biztonságáért dolgoznak. Az, hogy ebben a hitben több diáknak is csalódnia kellett: botrány. És mindenkit érint. Ha valami húsz évig ilyen zökkenőmentesen történhet egy jó nevű iskola diákjaival, az nem egyedi eset. Megtörténhet bárhol, bárkivel.

Ijesztő ez a hárítás az ügy kapcsán. Hárít az iskola, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség némaságba burkolózik. Pedig amikor magánbeszélgetéseken szóba kerül az ügy, mindig kiderül: sokaknak van ilyen története, más iskolákban, más városokban is. Épp ezért kulcsfontosságú, hogy vessünk véget a hallgatásnak.

Ha támogatod a bátor megszólalókat, ha látni akarod, hogy mindennek következményei lesznek, ha azt akarod, hogy pozitív változások történjenek: írd alá ezt a petíciót. És mindenkinek szól, nem csak Csíkszeredának és a Márton Áron Főgimnázium egykori és jelenlegi diákjainak. Írja alá minden diák, szülő, tanár, polgár, aki érintett, aki hallott már hasonlót, akit egyszerűen felháborít ez az eset, attól függetlenül, hogy hol járt iskolába és hol él. Fogjunk össze, álljunk ki együtt a megalázottak védelmében. Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk. És többé nem engedjük, hogy ilyesmi megtörténjen.

A változás érdekében a következő lépéseket várjuk a Márton Áron Gimnázium vezetőségétől és Csikszereda Önkormányzatától:

Elhatárolódás

A Márton Áron Főgimnázium világos nyilatkozatban ítélje el a diákokkal szemben történő visszaélések bármely formáját és adjanak hitelt a vallomásoknak.

Az elkövetők felelősségre vonása

A megszólított intézmények számoljanak el és számoltassanak el.

• A Márton Áron Főgimnázium ne egy átláthatatlan belső kivizsgálással válaszoljon, hanem indítson egy független, harmadik fél általi transzparens vizsgálatot a történtek feltárására. Az eljárás során vizsgálják meg minden olyan iskolai alkalmazott szerepét, akik a nyilvánosságra került vallomások alapján kiskorúak biztonságát veszélyeztethették.
  
• A Márton Áron Főgimnázium nyilatkozzon nyilvánosan arról, ahogy az intézményben nem dolgozik olyan személy, akiről felmerül a szexuális visszaélés gyanúja. Amennyiben bármely iskolai alkalmazottról felmerül a megalapozott gyanú, hogy veszélyt jelent a diákok testi vagy lelki biztonságára, az ügyet maradéktalanul vizsgálják ki és a kivizsgálás idejére függesszék fel a veszélyt jelentő alkalmazottat.
  
• Az önkormányzat nyilatkozzon nyilvánosan arról, hogy egyetlen intézményében sem dolgozik olyan személy, akiről felmerül a szexuális visszaélés gyanúja. Amennyiben szexuális visszaélés gyanúja is fölmerül, különösen kiskorúval szembeni visszaélések esetén azonnali hatállyal kezdeményezzen hatósági kivizsgálást.

Jelzőrendszer kiépítése

• A Márton Áron Főgimnázium vezetősége a diákok és diákképviseletek bevonásával építsen ki publikus, transzparens jelzőrendszert, ahol akár névtelenül is jelezni lehet a visszaéléseket, bántalmazásokat. 
  
• Az önkormányzat bővítsen, hozzon létre és működtessen olyan csatornákat, amelyek révén az oktatási intézmények bürokráciáját kikerülve lehet bejelentéseket tenni.

Megfelelő tájékoztatás

• A Márton Áron Főgimnázium tegyen vállalást a diákjai világos és időszerű informálásáról. Az intézmény gyermekjogi szakértők bevonásával hozzon létre az ENSZ Gyermekjogi Egyezményére és az Isztambuli Egyezményre alapozott – magyar és román nyelvű – szexuális nevelési programot, ezt tegye publikussá és ingyenesen elérhetővé mindenki számára.

• Az önkormányzat nyújtson nyilvános tájékoztatást a létező segélykérő csatornákról, segélyhívó számokról, valamint vállalja, hogy bővíti és karbantartja ezeket.
  

Felszólítjuk Markó Ilonát, a Márton Áron Főgimnázium igazgatóját és Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét, hogy tíz napon belül, 2023. december 8-ig írásos formában válaszoljanak levelünkre.

Aláírók:

André Ferenc, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2007–2011 között

Anghel Anna, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2012–2016 között

Bálint Boróka, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001–2009 között

Juhász-Boylan Kincső, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2012–2016 között

Molnár Kinga, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2005-2009 között

Szikszai László, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001-2009 között

Vízi Tünde, a Márton Áron Főgimnázium diákja 2001-2009 között

A nyitókép Szucher Ágnes grafikája.

A nyílt levelet petícióként a Declic oldalán lehet aláírni.

Ha bárki kiskorúakkal szemben elkövetett bármilyen (érzelmi, fizikai, szexuális) visszaélésről szerez tudomást, azt jelentse be a 119-es, ingyenesen hívható, országosan egységes sürgősségi számon.

Scrisoare deschisă către Colegiul Național Márton Áron și Primăria Municipiului Miercurea Ciuc

În ultimele zile comunitatea din Miercurea Ciuc  a fost profund zguduită de o serie de articole publicate pe portalul Átlátszó Erdély, în care nouă fete povestesc la rând:  Zsolt Orbán, profesor de istorie al Colegiului Național Márton Áron și fost consilier al municipiului  Miercurea Ciuc,  și-a abuzat sexual și emoțional elevii timp de douăzeci de ani.

Faptul că a durat atât de mult timp pentru ca cei în cauză să se exprime, arată că există o problemă sistemică, adânc înrădăcinată. Închiderea ochilor, acceptarea tacită ale întâmplărilor a devenit un lucru obișnuit. A fost efectuată doar o singură investigație superficială, fără rezultate tangibile, ceea ce a permis ca abuzurile să se repete.

Deși poliția a început o anchetă în acest caz, declarația emisă de Colegiul Național Márton Áron și reacția de până acum a municipalității sunt insuficiente și nu prevestesc schimbări pozitive, concrete. Datoria principală a oricărei instituții de învățământ este de a asigura protecția copiilor și de a-și baza propriile activități în acest sens, și nimic nu ar trebui să anuleze acest lucru. Nici reputația sa, nici rezultatele sale. Ascultarea cu înțelegere a povestirilor, protejarea victimelor și prevenirea ar trebui să fie obiectivele principale. Pentru că acest lucru nu s-a întâmplat, suntem furioși, amărâți și dezamăgiți!

Poveștile dezvăluite reflectă faptul că Colegiul Național Márton Áron îi educă pe mulți să rămână tăcuți, contribuind astfel la transformarea acestei atitudini într-o practică comunitară și afara zidurilor școlii. De aici rezultă o cultură care prețuiește aparențele în detrimentul responsabilității reale. Tăcerea și învinuirea victimelor se perpetuează în societate, permițând ca femei, copii și persoane vulnerabile să devină victime.

Suntem cu toții recunoscători față de cei care au fost de acord să își spună poveștile. Acest lucru a pus capăt la douăzeci de ani de tăcere, negare și privitul în altă parte. Ați arătat ceea ce se întâmplă în spatele scenei, oferindu-ne posibilitatea de a pune capăt abuzurilor. În calitate de adulți, avem responsabilitatea de a face tot ce ne stă în putință în acest sens.

Majoritatea copiilor nu își cunosc drepturile, nu știu cum să spună nu, nu știu să se apere, că nu sunt lăsați singuri. De aceea este important ca ei să se poată baza pe comunitate, știind ca părinții, profesorii, psihologii și administrația orașului lucrează pentru siguranța lor. Faptul că mai mulți elevi au fost dezamăgiți în această convingere de a lor este scandalos. Și îi afectează pe toți. Dacă ceva se poate întâmpla atât de ușor timp de douăzeci de ani elevilor de la o școală de renume, atunci nu este un incident izolat. Se poate întâmpla oriunde, oricui.

Această eludare a problemei este înspăimântătoare. Școala închide ochii, iar Asociația Profesorilor Maghiari din România tace. Cu toate acestea, atunci când problema este ridicată în conversații private, se dovedește întotdeauna că mulți alții au povești similare, în alte școli, în alte orașe. De aceea, este esențial să punem capăt tăcerii.

 Dacă vrei să îi susții pe acești vorbitori curajoși, dacă vrei ca toate aceste lucruri să aibe consecințe, dacă dorești să se producă o schimbare pozitivă: semnează această petiție! Și este valabil pentru toată lumea, nu doar pentru cei din Miercurea Ciuc și pentru foștii și actualii elevi ai Colegiului Național Márton Áron. Semnați-o pentru fiecare elev, părinte, profesor, cetățean, care este afectat, care a auzit lucruri similare, care este pur și simplu indignat de aceste cazuri, indiferent unde a fost la școală sau unde locuiește. Haideți să fim uniți, să fim uniți în apărarea celor care au fost umiliți. Haideți să arătăm că suntem mulți. Și să nu lăsăm niciodată să se mai întâmple așa ceva.

Pentru o schimbare adevărată așteptăm următorii pași din partea conducerii Colegiului Național  Márton Áron și a Primăriei Miercurea Ciuc:

• Distanțare
  • Colegiul Național Márton Áron să facă o declarație clară prin care să condamne orice formă de abuz asupra studenților și să acorde credibilitate mărturiilor.
• Urmărirea penală a făptuitorilor – Instituțiile enumerate să dea socoteală și să tragă la răspundere pe cei vizați
  • Nu putem accepta, ca Colegiul Național Márton Áron să răspundă cu o anchetă internă opacă, ci să lanseze o investigație independentă, transparentă, desfășurată de o terță parte, pentru a eluda tot ceea ce s-a întâmplat. Investigația ar trebui să examineze rolul tuturor angajaților școlii care, pe baza mărturiilor publicate, ar fi putut compromita siguranța minorilor.
  • Colegiul Național Márton Áron să declare public că nu angajează pe nimeni suspectat de abuz sexual. În cazul în care orice angajat al școlii este suspectat în mod rezonabil că reprezintă o amenințare la adresa siguranței fizice sau psihologice a elevilor, să investigheze cazul respectiv pe deplin, să suspende contractul de muncă al oricărei persoane suspectate până la finalizarea anchetei.
  • Municipalitatea să declare public că nicio persoană suspectată de abuz sexual nu este angajată în niciuna dintre instituțiile sale. În cazul în care există o suspiciune de abuz sexual, în special în cazurile de abuz asupra minorilor, să inițieze imediat o anchetă oficială.
• Implementarea unui sistem de semnalare
  • Conducerea Colegiului Național  Márton Áron, cu implicarea elevilor și a reprezentanților elevilor să construiască un sistem de semnalare public, transparent, în care abuzurile și hărțuirea să poată fi raportate chiar și anonim.
  • Administrația locală să creeze, să extindă și să opereze canale de raportare a abuzurilor, care să ocolească birocrația instituțiilor de învățământ.
• Informare adecvată
  • Colegiul Național  Márton Áron să se angajeze că va furniza informații clare și la timp elevilor săi. Instituția să creeze un program de educație sexuală bazat pe Convenția ONU cu privire la drepturile copilului și Convenția de la Istanbul, în limba maghiară și română, cu implicarea experților în drepturile copilului, și să îl facă public și disponibil gratuit pentru toți.
  • Municipalitatea să furnizeze informații publice cu privire la canalele de urgență existente, numerele de urgență și să se angajeze să le extindă și să le mențină.

Facem apel la Ilona Markó, directoarea Colegiului Național Márton Áron, și la Attila Korodi, primarul orașului Miercurea Ciuc, să răspundă la scrisoarea noastră în termen de zece zile, până la 8 decembrie 2023.

Semnatari:

Ferenc André, elev al Colegiului Național Márton Áron în perioada 2007-2011

Anna Anghel, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2012-2016

Boróka Bálint, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2001–2009

Kincső Juhász-Boylan, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2012–2016

Kinga Molnár, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2005-2009

László Szikszai, elev al Colegiului Național Márton Áron în perioada 2001-2009

Tünde Vízi, elevă a Colegiului Național Márton Áron în perioada 2001-2009

Ilustrație: Ágnes Szucher

Petiția poate fi semnată pe site-ul Declic.

The post Szolidaritás az Orbán Zsolt visszaéléseiről felszólalókkal appeared first on Átlátszó Erdély.

Szeptember közepén írtunk arról, hogy siralmasan néz ki a homoródfürdői hagyományos népi fürdő környéke, melyet a Borvizek útja projektben építettek tíz évvel ezelőtt.

Rá öt napra egy olvasónk jelezte, hogy kiszálltak a szentegyházi polgármesteri hivatal emberei, és pontratették a fürdő környékét.

A krónikus időhiány miatt csak most, január végén jutottam ki Homoródfürdőre röviden körülnézni. Örömmel tapasztaltam, hogy a négy hónappal ezelőtti munkálatok hatása még mindig érződik.

A bútorzatból már nem állnak ki csavarok, nem lógnak mindenütt letörött lécek, egy új kuka van kihelyezve a borvízforrás mellé a régi lerohadt helyébe. A medencénél deszkákkal pótolták a letörött korlátot, így csökkentették a beleesés-veszélyt, és a medence vizét is kitisztították, nincs már tele beledobált szeméttel.

A fürdő környéke ápolt képet mutat. Nem úgy néz ki, mint újan, és van rajta még sok javítanivaló, de végre úgy tűnik, a helynek van gazdája.

Köszönjük a szentegyházi polgármesteri hivatalnak, hogy konstruktívan állt az ügyhöz. Ezzel nekünk is sikerélményt nyújtott, hogy munkánk nem hiábavaló.

The post Kipofozták a homoródi fürdőt appeared first on Átlátszó Erdély.