Mind a ketten viszonylag fiatalos kisvárosi polgárok, akik nem akarnak minden újdonságot rögtön beszerezni, de nem is zárkóznak el előlük. Egyetemi és középfokú diplomával, mérnöki és kereskedelmi végzettséggel rendelkeznek, igyekeznek alkalmazkodni a változásokhoz, de időnként segítségre szorulnak, ha online ügyintézésről van szó. 

Ők a szüleim és egy átlagos szombat délelőtti beszélgetésükről számolt be édesanyám, amikor elmeséltem neki, hogy miről írok megoldásfókuszú cikket. 

Számok, amikből kiderül, hogy ez egy elég súlyos probléma

Romániában a digitális kompetenciákkal rendelkező személyek aránya 2024-ben még a 30 százalékot sem érte el, az Európai Unió országai közül az utolsó helyen áll.

Az Európai Unió a 2020-as éveket a digitalizáció évtizedének nevezte, és stratégiát dolgozott ki a felzárkózásra, mert abban látja a gazdasági versenyképesség és digitális társadalmi fejlődés zálogát. A cél, hogy a lakosság jelenlegi 54 százalékáról 2030-ig 80 százalékra tornázza az alapszintű digitális kompetenciákkal rendelkezők arányát. 

Elviekben hatalmas erőkkel és lendülettel fejlődik a digitális infrastruktúra. Románia húsz éve minderre lelkesen bólogat, azonban a kivitelezés finoman szólva is hézagos. Az évtized közepén a meglévő programok után kutatva úgy tűnik, hogy nem mi fogjuk emelni az uniós átlagot. Még akkor sem, ha addig valamilyen véletlen folytán egyszeriben eltűnne az országból az a generáció, amely nem részesülhetett az iskolában informatika oktatásban. 

Románia lakosságának közel egyötöde, mintegy 3,7 millió ember 65 éven felüli, derül ki az Országos Statisztikai Intézet 2023-as kutatásából. Az 55-74 év közötti korosztály van leginkább a digitalizációból kizárva, és minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel van lemaradva ezen a területen. Sokszor érzik az idősek, hogy meghaladja őket ez az iram. Háromból egy idős személy sosem használta az internetet. Leginkább a csalásoktól tartanak – 47 százalék, 46 százalék nem tudja használni, 41 százaléknak nincs, aki segítsen az elsajátításban, és 36 százalék túl nehéznek tartja a digitális eszközök használatát. Az 55-74 éveseknek csak 33 százaléka vásárol online, 68 százalékuk nem is keres az interneten javakat, szolgáltatásokat, csupán 5 százalékuk használ online banki eszközöket. 

A szintén szocialista rendszerből szabadult Észtország a ‘90-es évek óta élen jár a digitalizációban, az akkori stratégiai döntésükhöz következetesen ragaszkodnak állami és rendszerszinten is. Romániában ez – még az ország digitális stratégiájában található SWOT analízis szerint is gyengeségkét szerepel – esetleges és inkoherens módon valósul meg. 

Szerencsére van pár civil, akik beszállnak az állam helyett,

hogy terjesszék a digitális írástudást, és csökkentsék és az esélyegyenlőtlenségeket. Mint például a székelyudvarhelyi Lőrincz Edit nyugdíjas informatikatanár, jelenleg főállású okostelefon-képző és senior-tánc oktató. Ő hisz abban, hogy az idősebb generációkat is fel lehet és kell zárkóztatni a digitális fejlődésben, ezért indította el húsz éve számítógépkezelői tanfolyamait, és két évvel ezelőtt az Okostelefon-suli névre hallgató tanfolyamát időseknek. 

Utóbbiból eddig 11 kurzust tartott mintegy 110 résztvevőnek. Tanfolyamai ingyenesek, többnyire a Bethlen Gábor Alapnál pályáz rájuk. Csak a tanfolyam-jegyzet kinyomtatását kell kifizetni a résztvevőknek, ami olyan 15 lejbe kerül. 

Azért volt szükség számítógépről okostelefonra váltani, mert a Bálványos Intézet 2021-ben publikált adatai szerint az erdélyi magyar internetezőknek a 80 százaléka már okostelefonon kapcsolódik a világhálóra. A laptopok, asztali számítógépek jócskán veszítettek a népszerűségükből. 

Sokkal nehezebb az okostelefon használatát tanítani

A tanfolyamot heti két alkalommal tartja két-két órában. Átlagosan 8-10 fővel lehet jól dolgozni, ugyanis az okostelefon használatát jóval bonyolultabb oktatni, mint a számítógépekét. Míg az informatika tanteremben a gépek egyformán vannak telepítve, és kis segítséggel a saját eszközt is hasonlóan telepítheti a felhasználó, a mobileszközök változatosak. 

– A laborban, ha azt mondtam, kattintsanak a bal felső sarokban levő kék ikonra, mindenkinek a gépén a bal felső sarokban volt az ikon. Ez a mobilon nem így van. Lehet, hogy minden résztvevő telefonja más. 

Ezért általában asszisztensre is szükség van, aki egyenként odamegy mindenkihez, és megmutatja a résztvevők készülékén is azokat a funkciókat, amelyeket a tanárnő a kivetítőn mutat nekik. 

Simó Bertus például emiatt két tanfolyamot is kijárt, mert neki iPhone készüléke van, s a tanfolyam a népszerűbb androidos készülékeket helyezi előtérbe, ezért nehezebb volt követnie. De nem bánja, sokkal jobban megtanulta, és a következő tanfolyamon már ő is tudott segíteni másoknak. – És jött mindig az asszisztense Editkének, aki megmutogatott mindent – meséli. 

Mit tanulnak?

Lőrincz Edit összeállított egy kurzust is, amelyben a mobilkészülék legfontosabb funkcióira tér ki: hívások, névjegyek kezelése, üzenetírás, internetes böngészők kezelése, képek keresése, készítése, szerkesztése, mentése, továbbküldése, videózás, közösségi média – különösen a Facebook, Facebook Messenger használata, WhatsApp, Google Maps, Google Translate, időpontfoglalás a városházán, számlafizetés stb. 

A kurzus jegyzetét kinyomtatva odaadja a résztvevőknek, így ők később is tudnak „puskázni”. Kocs Judith például betegség miatt kevesebbet tudott részt venni a tanfolyamon, de a kinyomtatott tananyagot az éjjeliszekrényén tartotta sokáig, és ha valamit nem értett, bele-belenézett, míg kölcsön nem adta valakinek. S még most is belenézne időnként, vallja be.

A tanfolyam nagyjából öthetes, de igazából bármeddig tarthat. Edit néni ugyanis rugalmas, addig tartja az órákat, amíg a résztvevők elsajátítják legalább az alapfunkciókat. Van olyan csoport, amellyel könnyen-gyorsan haladnak, és van olyan, amelyikkel kicsit lassabban. Ez sok tényezőtől függ. Például a résztvevők egészségi állapotától. 

A reszketéstől a nevetésig: fontos a jó hangulat

A jelenlegi nyugdíjas korosztály végtelenül kiszolgáltatott, méltatlanul háttérbe szorított generáció – mondja Edit néni. Szívesen megtanulnák az internet használatát, az okos eszközöket, hogy tudjanak kapcsolatba lépni a világgal, egymással, családtagjaikkal, tudjanak ügyeket intézni, vásárolni, de nem igazán van rá lehetőségük. A fiatalok reggeltől estig dolgoznak, agyonhajszoltak, emiatt türelmetlenek, az idősek pedig magányosak. 

– Sokan reszketve jönnek első alkalommal, hogy 40 éve nem ültek iskolapadban. Előző éjjel nyugtatót kell bevenniük. Aztán ahogy megismerkedünk és nagyokat nevetünk, megbátorodnak és már várják, hogy mikor lesz a következő alkalom. Van, akinél a motivációban a közösség, a jó hangulatban eltöltött idő legalább akkora szerepet játszik, mint a tanulás. 

Ha az egészség is úgy engedi

Ami a legnagyobb felismerés volt számomra a tanárnővel való beszélgetés során, hogy az idősebb felnőttek életkori sajátosságait is figyelembe kell venni. Ahogy a fiatal tanulók esetében, itt is nemcsak az számít, mit tanítunk, hanem az is, hogyan: türelemmel, megerősítéssel, és olyan életkori sajátosságokra való érzékenységgel, mint a félelem, a szégyenérzet vagy a törékeny egészségi állapot.

Míg a kisgyerekeknél többek között a mozgásigényre kell tekintettel lenni és az operacionális gondolkodásra, az időseknél az egészségi állapot befolyásolja erősen a teljesítményt. Bármikor közbejöhet egy betegség – szívbetegség, epeműtét, átmeneti rosszullét stb. –, és már nem tud részt venni minden órán az illető, ezért fontos az oktató részéről a rugalmasság. 

Az érzékszervek sem funkcionálnak mindenkinél 100 százalékon.

Ezért nagyon-nagyon fontos, hogy hogyan kommunikál az oktató. 

Hangosan, érthetően, jól artikuláltan, mindig a csoporttal szembefordulva kell beszélni – emeli ki Lőrincz Edit.

– Rájöttem, ha mondani akarok valamit, előre fel kell hívnom rá a figyelmet, hogy most nézzenek rám, mert fontos dolog következik. Azért, mert a hatvan fölötti generáció egyes tagjai már nem hallanak olyan jól, de kitűnően olvasnak szájról. Vagy gyengébb a látásuk, a szem-kéz koordináció és a motorikus készségek csökkentek, és akkor nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hangalapú funkciók bemutatására a készüléken. 

Mindig visszajelzést kell kérni, az időseken sokkal jobban látszik, ha elvesztették a fonalat, leblokkolnak. A gyerekek nagyon okosan, csillogó tekintettel tudnak nézni úgy is, hogy teljesen máshol jár az eszük, ezt a képességet az idősek elvesztették, és látványosan elveszettnek érzik magukat, ha nem tudják követni az oktatót. 

A kurzusjegyzetet is úgy állította össze az oktató, hogy jól olvasható, vastagított, nagyméretű betűket és jól kivehető képeket használjon. Egy-egy oldal pedig nem tartalmaz egyszerre túl sok információt. A kurzus szerkeze is logikus, rendszerezett kell hogy legyen, az egyszerűtől a bonyolultabb felé haladva, gyakorlatokkal, feladatokkal.

A biztonság sem utolsó szempont:

élénk sárgával van kiemelve a tananyagban is, hogy vigyázni kell az álhírekkel, értéktelen információkkal, az átverésekkel. Általában véve mire nem szabad kattintani, mert jó eséllyel be akarnak csapni. 

Nagyon vigyázzunk, kinek adjuk meg a banki adatainkat, ezt a bankok, szolgáltatók e-mailben, Facebookon sosem kérik, annál inkább a csalók. Vigyázzunk, hogy csak biztonságos felületen, a böngészőben ://https-sel jelzett webcímre lépve adjuk meg az adatainkat. 

Ha anyagi segítséget kérne valamelyik ismerősünk, hívjuk fel telefonon, kérdezzünk rá, hogy mi a helyzet, nehogy feltörték volna a fiókját a csalók. 

Az oktató a csalások elkerülése érdekében nem nagyon támogatja az online bankkártyás fizetést az időseknél, de van, amikor elkerülhetetlen, például mozgásképtelen egyedülállók esetén.

Türelem, türelem, türelem

Ha az érzékszervi, egészségügyi problémákra való figyelést két, az empátia szükségességét három piros vonallal húzzuk alá, amennyiben hasonló tanfolyam tartására vetemednénk. 

Egy türelmetlenebb megnyilvánulás az oktató részéről, és már elveszítettük a résztvevőt. Sokan kezdeményeznek hasonló tanfolyamokat, de elég gyorsan fel is adják amiatt, hogy képtelenek alkalmazkodni az idősek igényeihez, mondja Lőrincz Edit. Maga is kapcsolódott be olyan tanfolyamba, amit valaki más elkezdett, majd a kihívásokkal szembesülve nem tudott folytatni. 

– Csak egyszer mondjad és csak annyit, hogy: „Ezt már egyszer elmondtam”. Többet nem jön az illető vissza – nagyon érzékeny, sérülékeny és sértődékeny ez a generáció. 

Ennek oka, hogy megviselt, kizsigerelt és magára hagyott korosztályról van szó – magyarázza Lőrincz Edit – akiknek az életük első felében bár volt stabil munkahelyük és lakásuk, hallgatniuk kellett, azután fenekestül felfordult a világuk. Munkahelyeket kellett váltaniuk, alkalmazkodni kellett az új dolgokhoz, alkalmazókhoz, közben gyereket nevelni, és mire elérkeztek a nyugdíjig, a pandémia és a technológia ismét teljesen megváltoztatott mindent. 

Minden okos lett a mosógéptől a porszívóig, és míg korábban szükség volt az életbölcsességükre, ma már az internet minden tudást átad a fiataloknak a befőtt eltevésétől a disznóvágásig, amit korábban az idősek birtokoltak, és ezért tiszteletet érdemeltek. – Ez az életünk rákfenéje, hogy miközben egy elöregedő társadalomban élünk, az idős embereket teljesen háttérbe szorítjuk, mondja az oktató.

Önbizalom, visszajelzés a neved

Lőrincz Edit tapasztalata szerint a senior-táncra jelentkezők közül 25 emberből 20 egyedülálló. Magányos. Sok fiatal lenézi és butának, tehernek tartja őket, és ők saját magukat is, ha nem tudnak alkalmazkodni az elvárt mértékben. 

– Minden ember számára fontos a pozitív visszajelzés. Bármilyen visszajelzés. De az idős emberek sokszor semmilyen visszajelzést nem kapnak. Addig, amíg kicsik az unokák, szükség van rájuk dadusként, de utána láthatatlanná válnak, és elveszítik az önbizalmukat, mondja Edit néni. 

A senior táncra is, amikor jönnek, még mindenük fáj. De miután egy-két órát táncoltunk, úgy mennek le a lépcsőn, mint a csitrik: hangosan nevetve, csevegve, vidáman – teszi hozzá Edit néni férje, aki sokszor asszisztensként, sofőrként, mindenesként kapcsolódik be a munkába. Amikor nem tanulóként vesz részt. Mert maga is a felesége tanfolyamán sajátította el az okostelefon-kezelést, addig nem érdekelte a dolog. A kurzus más keretet teremtett, mint az otthoni, társakkal már ő is jobban élvezte, követte. 

Annyira jutottak a közvetlenségben, hogy amikor Edit néni Csabikámnak nevezve megkérte a férjét valamire, a csoporttagok kijavították, hogy „Csabikánk” – kacagnak. 

Az okostelefon-suli, ahogy a senior tánc is, erősíti az önállóság-érzetüket, az önbizalmukat, lehetőséget biztosít a kapcsolódásra a kortársaikkal, és a fiatalok elismerését is kivívhatja, ha hozzá tudnak szólni egy-két technikai kérdéshez.

– Nahát, mama! Te ezt is tudod? 

Vagy: a színpadon az az én anyukám! – büszkélkednek egy-egy fellépés után a gyerekek. A fiatalokkal is könnyebben kapcsolatba tudnak így kerülni. Simó Bertus is így kapcsolódik be a tanfolyamokba, és így kapcsolódott be az Okostelefon suliba is 2023-ban. Minden lehetőséget kihasznál, hogy kapcsolatban legyen más emberekkel, hogy kimozduljon, és amennyire tudja, kellemesebbé tegye a saját és a körülötte lévők életét. 

Pánikba esett, amikor nyugdíjba ment: „Mintha hirtelen nőtt volna egy fal az addigi életem, munkahelyem és közém”. Két gyereket nevelt fel pici koruktól egyedül, sok munkával: „soha, egy percig sem voltam munkanélküli”. Mindig mozgásban volt. Hívő emberként sokszor bocsánatot kért a Jóistentől, amikor látta, hogy más vasárnap megy a templomba, ő pedig dolgozik. „De nem szórakozásból, és nem magamért tettem” – szabadkozik. 

A digitális templom

Azért meséli ezt el, mert a YouTube-ot például arra használja, hogy istentiszteleteket, imákat, pozitív gondolatokat hallgasson. „Bárhol vagyok – nagyon szeretek kirándulni –, ha kicsit lehangolt vagyok, belehallgatok egy jó prédikációba, és máris jobb, emelkedettebb a napom. Annyi rossz dolog van a világon, szükség van a pozitív megerősítésre is az embernek”, állítja. 

– El kell fogadni a valóságot, ebben élünk, de gondoskodni kell arról, hogy ne ragadjunk le a negatív dolgoknál, hanem próbáljuk meg magunkat és a környezetünket is megemelni, ahelyett, hogy a folytonos panaszkodással lehúznánk. Mi, idősek amúgy is hajlamosak vagyunk panaszkodni, és azt a fiatalok nem szeretik. Ehelyett kereshetjük a megoldást, azt, hogy mitől érezzük jól magunkat: egy istentisztelet, egy kirándulás, egy találkozás, részvétel egy rendezvényen sokat segíthet – magyarázza Bertus.  

Diétának is kitűnő

A videómegosztót azonban nem csak lelki, hanem a testi táplálék forrásaként is használja. 

– Amikor év elején megműtöttek az epémmel, csak beírtam a keresőbe, hogy epediéta, és már adta is ki a recepteket. Azóta is felajánlja, mert olyan, hogy ami érdekel, azt mutatja – mondja. 

Egy cukrászdában találkozunk, mert bár felajánlom, hogy odamegyek, ahol neki kényelmesebb, ő inkább kimozdulna bárhová, hisz kell a menés, a mozgás – mondja az alig 42 kilós nő, és látom az okosóráján – amikor rákérdezek, mire használja –, hogy délelőtt 11 órakor már 8000 fölött tart a lépésszámlálója. Csodálkozom, nekem sokszor két nap se jön ki annyi. – Szokott az 20 ezer is lenni, vonja meg a vállát. 

Az okosórának egyébként az egészségügyi funkcióit használja: pulzus, vérnyomás, lépésmérő, ébresztő, és a hívások, üzenetek kijelzése. 

A fiatalok azt hiszik, mi is abban a generációban születtünk, mint ők

Simó Bertus úgy érezte, szüksége van a tanfolyamra, a fiai mindenben okosak a telefon és a számítógépek területén, de nincs annyi türelmük, hogy megtanítsák. „Azt hiszik, mi is abban a generációban születtünk. Én kérdeztem, ők hamar el is mondták, de az a ledarálás olyan, hogy ha nem jegyzed le, nem próbálgatod, gyakorlod, akkor elfelejted”. 

A család első számítógépét az erdélyi magyarok többségéhez hasonlóan (lásd a Bálványos Intézet Kutatását) a 2000-es évek elején vették. A később informatikát végzett nagyobbik fiának volt rá szüksége a tanára tanácsára, és ahogy akkoriban sokan, ők is használtan és részletre tudták megvenni. Internetelőfizetésük csak később lett, amikor megengedhették maguknak. 

Bertus Facebookon értesült a hirdetésről, rögtön jelentkezett, és egy óráról sem hiányzott soha. Elsősorban a Facebookot akarta megtanulni, hogy tudja tartani a kapcsolatot az ismerőseivel, fiaival. 

Szeretem, hogy legyen, hogy elérhető legyek, és én is elérjek másokat.

Végigvették az alkalmazásokat, de megmaradt a Facebook használatánál: tud fotózni, a képeket letölteni, elküldeni Facebook Messengeren, nagy hasznát veszi a Google Translate fordító alkalmazásnak. Csak befotózza a dokumentumokat és a Google Lens segítségével lefordítja. Például a kórházi kiutaló egészségügyi szakkifejezéseit, bár tud románul, nem értette teljes egészében. Gyorsan lefordította. Így egyenlítheti ki a digitális tudás a nyelvi nehézségeket.

– Nem kell szégyellni kérdezni! – tanácsolja, és elmondja, a figyelme az elején könnyen elszállt, aztán tudatosította, hogy azért van ott, hogy tanuljon, oda kell figyelni. A szórakozás, kikapcsolódás is szuper jó, de tanulni kell. 

E-mailt, levelet nem szokott írni, az online fizetést is hanyagolja, mert „ami online van, az egyik nap létezik, másik nap eltűnt. Ami feketén-fehéren ott áll a papíron, az megmarad”. De a boltban szokott a telefonnal érintőkártyás módszerrel fizetni, a bankban állították be neki. 

Online csalási kísérletet egyszer látott közelről. Egy ismerőse éjjel kért tőle segítséget, és mivel furcsának tűnt, visszakérdezett, így derült ki, hogy feltörték a fiókját az illetőnek. Olyant azonban hallott, hogy átvertek egy szerelembe esett idős hölgyet. 

Az internetről azt gondolja, hogy jó dolog, segít kapcsolódni, de vigyázni is kell vele, túlzásokba is lehet esni: látott már olyat is, hogy a nagyi sétáltatta a babakocsiban az unokát, s a baba mellé be volt téve a telefon. Vagy az anyuka úgy mobilozott, hogy nem vette észre, hogy a gyereke mindjárt kifut az útra. 

– Ez a tanfolyam nagyon segít. Ingyen tanítanak, könyörgöm. Csak oda kell menni. A legnagyobb butaság, ha az ember nem használja ki a lehetőséget. Én nagyon hálás vagyok, csak jó dolgokat tudok a tanárnőről és az óráiról mondani. 

Hogy lássa a hirdetéseket, mikor tud színházba menni

Edit tanárnő szavai jutnak eszembe, mialatt Kocs Judith-tal beszélgetek telefonon. Hogy mennyire nincsenek értékelve, alacsony az önbizalmuk, és szeretnének tanulni, nem lemaradni, minél inkább önállónak maradni, csak nincs rá esélyük. Judith nagyon szabatosan beszél, mégis mindig elnézést kér a kifejezésmódjáért. Nagyon fiatalos a hangja, csak a végén kérdezem, hogy hány éves: 79, mondja. 

Az üzenetírás, a Facebook-használat volt a legfőbb motivációja, hogy jelentkezzen a tanfolyamra, amit hasznosnak, gyakorlatiasnak és érthetőnek talált. Edit tanárnő mindent elmagyarázott tövéről-hegyére, az asszisztens mindent megmutatott. Betegség miatt nem tudott az összes órán részt venni, ezért ha tehetné, megismételné a tanfolyamot – mondja. A tájékoztató kiadvány, amit a résztvevők megkaptak, szintén hasznos volt számára. 

Megtanulta használni a Messengert, a WhatsAppot. Alkalmazásokat nem tud telepíteni, ahhoz meg kell kérnie valakit, de„ a wifire csatlakozást, azt meg tudtam csinálni”. 

Nem nagyon bújja a Facebookot különben – szabadkozik –, neki az volt a fontos, hogy a híreket, hirdetéseket lássa, mikor tud színházba menni. Ez volt számára a legfontosabb, hogy tudja követni az eseményeket a városban. Tud róla, hogy lehet online is színházjegyet vásárolni, ezt még egyedül nem merte, de a gyerekei segítettek benne. 

Sikerélményem csúcsa

Az interneten általában az egészségügyi problémáira keres megoldásokat, és talált egy gyógyszert, amit megrendelt egyedül, és bevált. „Sikerélményem csúcsa, hogy sikerült rátalálnom és megvalósítanom”. Utánvéttel fizetett, de szeretné megtanulni a biztonságos online fizetést is, mert arra gondol, hogy ha esetleg idővel kevésbé tud mozogni, akkor ne szoruljon mindenben a mások segítségére. 

De egyelőre bizonytalan, és tart attól, hogy megossza másokkal az adatait, fél az átverésektől. Bár a román nyelvvel nincs problémája, azért akadnak kifejezések, amelyekhez igénybe veszi a fordítót. Néha ellenőrzi a helyesírást is az okostelefonján. 

Fotózni szokott, letölti a képeket laptopra. „Tudok róla, hogy van Instagram meg Tiktok és hasonlók, de nem használom ezeket az alkalmazásokat”. Ritkán nézi a YouTube-ot, emailt nem használ. Még nem foglalt online időpontot, de szeretné megtanulni, ahogy az online jegyvásárlást is, hogy minél inkább önálló legyen. 

A legfontosabb, amire használja a digitális eszközeit, hogy beszélgetési lehetőséget teremtsen a családdal, ismerősökkel. 

– Hajlandó vagyok az újdonságokra, mindent megpróbálok

 az egészségem fenntartása érdekében. Ettől félek, hogy a hátralévő idők mit hoznak. A tornacsapatban is vannak nálam idősebbek, de jóval fiatalabbak is, és hallom sokszor, hogy emlegetik, hogy szeretnék megtanulni. Sokat kell tanulnunk nekünk. Jó lenne, hogy meghallják a mi hangunkat is – zárja a beszélgetést.

Két városi asszonnyal beszéltem, akik mozgásképes, nyugdíjas emberek. Ha nem lenne Lőrincz Edit és a tanfolyama, talán nekik is, ahogy sok vidékinek, nehezebben elérhető lenne a digitális felzárkózás. 

Az önkormányzat és az egészségügy a fontossági sorrend élén

Egy átfogó, az Edge Institute és az ANIS megbízásából készült Ipsos-felmérés szerint a digitalizációt a romániaiak több mint fele, 59 százaléka pozitívan ítéli meg, és 52 százalékuk a saját éleminőségük javulását várja tőle, azonban a megvalósítás üteme továbbra is kihívást jelent.

Ennek ellenére a válaszadók közel fele úgy érzékeli, hogy a közigazgatás jelentősen le van maradva a magánszektorhoz és a rendelkezésre álló infrastruktúrához képest. A legfőbb okok között a digitális készségek hiányát (43%), az állami alkalmazottak felkészületlenségét (37%) és a korrupciót, valamint a politikai érdekeket említik (36%). 

A digitális közigazgatási platformok használata sokak számára jelent nehézséget, emiatt 51 százalék nem is használja, 25 százalékuk fél az adatlopástól és 20 százalékuk technikai problémákba ütközik. 

Ezért az internetet főleg kapcsolatteremtésre és szórakozásra használják – 77 százalék tagja valamelyik közösségi hálózatnak és 76 százalékuk néz videóklipeket a neten. 61 százalékuk fizet számlákat és 60 százalékuk használ banki szolgáltatásokat online. A digitális oktatás kevésbé népszerű.

Ami a digitalizálásban a fontossági sorrendet illeti, a legfontosabbnak az önkormányzatok és az egészségügy területét vélik a romániaiak. Az adók és illetékek kifizetését 45 százalék, a személyi iratok megszerzését pedig 37 százalék szorgalmazná online. A közkórházakba való időpontfoglalást 33 százalék, az egészségügyi receptekhez és orvosi igazolásokhoz 37 százalék tartaná fontosnak hozzáférni. 

Mi történik a városban és a kórházban?

Hogy az önkormányzatok és kórházak helyzetére is rálátást nyerjünk, Zörgő Noémivel vettük fel a kapcsolatot, aki egy személyben a székelyudvarhelyi városháza és a városi kórház sajtószóvivője. 

Mint mondta, a székelyudvarhelyi városházán történt egy nagyobb digitalizációs lépés az elmúlt években. Integrált rendszert hoztak létre, mely lehetővé teszi, hogy a különböző osztályok lássák egymás adatait, nyilvántartásait, programjait, és ezek legyenek összekapcsolva. Ezt az ún. POCA-pályázatból, azaz az adminisztráció hatékonyságának növelésére kiírt uniós programból és saját forrásból finanszírozták.

Ebből jött létre az ügyintézést elősegítő Avansis Mobile rendszer is, ahol panaszt lehet bejelenteni, adót fizetni, különféle igazolásokat igényelni. A mobil applikáció, amelyben megtalálható a székelyudvarhelyi városháza, iOS és Android rendszerben is elérhető. 

A polgármesteri hivatal honlapján az Ügyintézés fül alatt megtalálható az összes űrlap, amire a városházán szükség lehet. Az online ügyfélkaput (e.udvarhely.ro) eleinte csak a vállalkozások használhatták, majd 2023 végétől kiterjesztették a teljes lakosságra. Ezen az internetes platformon bejelentkezés után adót lehet fizetni, kérvényt beadni, és követni, hogy épp milyen fázisban van az ügyed. 

Az alintézményeknél is van digitalizációs törekvés: eddig a városi színház kínál online jegyvásárlást, de a sajtószóvivő szerint a többi intézmény is tervezi a bevezetését. 

Ami a lakosság hozzáállását illeti, 

a székelyudvarhelyi városlakók egy része csak személyesen akar továbbra is ügyeket intézni, de sokan vannak, különösen a digitális bennszülöttek, akik igénylik azt, hogy minél kevesebbszer kelljen bejárniuk a városházára. A digitális bevándorlók esetében nehézkesebb az alkalmazkodás, ők igényelnek segítséget. Illetve nemcsak generációs, hanem lakóhely szerinti különbségeket is tapasztalnak a polgármesteri hivatalban a kollégák, mondja Zörgő Noémi: a városi és a vidéki lakosság között is vannak eltérések. 

Az időpontfoglalás a legtöbb irodában online működik, a személyi nyilvántartó az, ahol kizárólag interneten lehet időpontot foglalni. Nincs erre külön kinevezett személy, hogy a digitális ügyintézésben technikai segítséget nyújtson, általában a kollégák segítenek, mondja a szóvivő.

A munkatársak felvételénél, ha számítógépen zajlik a munka, amire jelentkeznek, előírás a digitális kompetenciák megléte, ám nem vizsgáztatják külön ebből a leendő alkalmazottakat. 

Hivatali időben is van lehetőség a fejlődésre: az említett POCA-programban részesülhettek ECDL-képzésben, a pályázat által biztosított mind a 20 hely betelt, és ezt leszámítva is vannak időről időre digitális képzések, ezekre általában van érdeklődés.

A kórház, az egészségügy is alakul, csak lassan

A városi kórház egy másik programban vesz részt. A helyi önkormányzatok digitális átalakulásáért nevű pályázaton (Program Național pentru Transformarea Digitală a Autorităților Locale) nyert a kórház pénzt eszközökre a digitális átálláshoz. 

Ez sem csak a különböző szakorvosokhoz való e időpontfoglalási rendszer kialakítására vonatkozik, hanem az intézmények közötti kommunikációra is. Ha például a pácienst elviszik egy másik intézménybe, akkor gyorsan, nagy felbontásban el lehessen küldeni a CT-felvételeket, és az ottani orvosok fel tudjanak készülni, amire megérkezik a beteg – magyarázza Zörgő Noémi. 

Az online időpontfoglalás bevezetése az orvos-beteg kapcsolatban sok konfliktust megoldana, elősegítené a transzparenciát. 

Amikor egy kártya letöri az álmokat

Noha létezhetne országos időpontfoglalási rendszer és egyéni online kórlap is akár, amelyhez hozzáférnek a szakorvosok, ezek nagyon komplikáltak, és a meglévő, rossz előzetes digitalizálási kísérletek tapasztalatai sem mozdítják előre az ügyet. Gondoljunk csak az egészségügyi biztosítókártyák rendszerére, amellyel inkább csak a baj van. De a következő generációk már biztosan igényelni fogják ezeknek a rendszereknek a létezését is, véli Zörgő Noémi.

Digitalizálásra vonatkozó pályázatok tehát vannak, szűrhetjük le a tájékoztatásból. Mind a polgármesteri hivatal, mind a városi kórház nyert ilyet különböző digitalizálási projektekre. De olyan összehangolt, rendszerszintű program nincs, amely nemhogy lehetővé, hanem kötelezővé tenné a digitalizálást hozzárendelt finanszírozási összegekkel. Például ilyen, hogy minden évben kiutaljanak adott összeget az alkalmazottak és ügyfelek felzárkóztatására, vagy a hard és szoft eszközök fejlesztésére, nem létezik sem az önkormányzatok, sem az egészségügyi rendszer szintjén. 

Pedig ha egységes rendszert szeretnénk, amelyben mindenki egyenlő esélyekkel indul, és a konkrét céljai az egész országra kiterjednek, akkor az azt feltételezné, hogy ne csak esetleges és kompetitív fejlesztési lehetőségek legyenek elérhetőek az intézmények és az egyének számára. 

Legyen a mesterséges intelligencia a mankó!

Addig is, amíg Románia felzárkózik a lakossága igényeihez, Edit néni újabb tanfolyamot készül tartani, ezúttal a székelyudvarhelyi Idősek Nappali Foglalkoztató Központjában. Már megvannak a jelentkezők is, csak az oktató váratlanul műtéten esett át, így csak az orvosok beleegyezése után indul a várva várt tanfolyam.

Az is probléma – nemcsak az idősek esetében, de náluk különösen –, hogy az alkalmazások állandóan változnak. Ahogy befejeződik egy kurzus, már van valami változás, amihez kellene alkalmazkodni, ezért akár néhány hónappal a tanfolyam után is előfordul, hogy szól a telefon, és érdeklődnek a bátrabb résztvevők, ha elakadnak valamivel. Ezt kiküszöbölendő vezetné be Lőrincz Edit a mesterséges intelligencia oktatását a kurzusába, annak is a hangalapú funkcióját, mert az idősek „a nem mindig szófogadó kezeikkel” nehezen tudnak gépelni.

Azon túl, hogy bármit meg lehet kérdezni tőle az okostelefon használatáról, a mesterséges intelligenciának még nagy szerepe lehet az egészségi állapot megőrzésében, fenntartásában is. 

Az egyik nagy gond ugyanis – mondja a kurzusvezető, hogy mi legyen a kiváltott és el nem fogyasztott gyógyszereikkel. Elfelejtik, hogy a sok pirula közül melyik mire való, ezt könnyedén ellenőrizhetik. Ahogy azt is, hogy szabad-e két gyógyszert szimultán szedniük. 

És emellett az élet számos más kérdésére is egyszerűen elérhető választ adhat a mesterséges intelligencia az időseknek. „Ez most nekik nagyon fog segíteni” – jelenti ki. 

Még hol?

Ezek a programok jellemzően civil szervezetek kezdeményezései. A székelyudvarhelyi tanfolyam így nemcsak helyi igényre adott válasz, hanem egyfajta társadalmi innováció is, amely egyértelműen jelzi, mire lenne szükség rendszerszinten.

A Vodafone Románia is felismerte a probléma súlyát, és kiterjedt programot indított: trénereket képeznek, és számos megyei vagy községi könyvtárban zajlik tanfolyam az országban. Erdélyben viszonylag kevés településen: Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Batizon,Temesváron, Aradon és a Brassó megyei Rukkorban. A Kolozs megyei könyvtárban is részt lehet venni hasonló képzésen, és nyilván Bukarestben.

A Fundația EOS, az APDETIC és a SenioriNet szintén is a digitális írástudatlanság csökkentését tűzték ki célul, de főként román nyelven, és elsősorban nagyobb városokban dolgoznak. Erdélyben – különösen a magyar többségű régiókban – kevés ilyen lehetőség van, és ezek sem garantálják az anyanyelvi hozzáférést.

Ha tudsz ilyen képzésről, küldd el nekünk az erdely@atlatszo.ro címre, és belefoglaljuk a cikkbe. 

A cikk megjelenését a Független Újságírásért Központ (CJI) és az EDGE Institute támogatta a DigitUP elnevezésű ösztöndíj-program keretében.

The post A reszketéstől a nevetésig: egy kirekesztett nemzedék appeared first on Átlátszó Erdély.

Romániában minden oktatási szinten alulreprezentáltak a férfi pedagógusok, leszámítva az egyetemi szintet, ahol a leginkább közelít a nemek megoszlása a fele-fele arányhoz – tudjuk meg az Országos Statisztikai Hivatal 2023-as adataiból. Bölcsődei és óvodai szinten a fél százalékot sem éri el a férfi pedagógusok aránya, viszont minél magasabb oktatási szintről van szó, annál magasabb a férfiak hányada is. Az elemi osztályokban már 18 százaléknyi férfi tanító dolgozik, míg általános iskolában a tanári kar egynegyede férfi, középiskolában kicsivel több mint egynegyede. 

Az is szembetűnő, hogy az elmúlt két évtizedben a férfiak aránya a tanügyben majdnem megfeleződött. Míg 2000-ben 84 ezren voltak a 295 ezerből, addig 2023-ban már alig 50 ezren a 245 ezerből. Bár a csökkenés a női pedagógusok számára is vonatkozik, a férfiak esetében sokkal jelentősebb számbeli változásról van szó. Míg a nők aránya csak 7 százalékponttal csökkent, addig a férfiaké 40 százalékponttal, vagyis a férfiak körében egyre népszerűtlenebbé válik a pedagógusi hivatás. 

Az OECD gazdasági világszervezet tagállamaiban is hasonló eredményeket mértek egy 2021-es kutatásban, annyi különbséggel, hogy a férfiak kicsivel nagyobb arányban vesznek részt az óvodai oktatásban, és arányuk a felsőoktatásban meghaladja a nőkét.

Miért választ egy férfi egy elnőiesedett szakmát, és tapasztal-e bármilyen hátrányt ekkora kisebbségben? – kérdeztünk három pedagógust. Egy pszichológus válaszolt arra, hogy milyen hatása van a gyerekekre annak, hogy többségében nőkkel találkozik a közoktatásban. Egy humánerőforrás-szakértőt is megkérdeztünk arról, hogyan alakul a csoportdinamika egy munkaközösségben, ha egyik vagy másik nem alulreprezentált.

– Nem tanulunk mi semmit az óvodában,

egész nap csak énekelünk, játszunk. Amikor megyünk kezet mosni, olyankor tanuljuk a versikét. A gitár is ott van egész nap – barátságos hangon szemlélteti Géza óvó bácsi a mindennapokat.  

Majla Géza lassan 25 éve óvodapedagógus, ebből másfél évtizede a csíkszentgyörgyi gyerkőcök nevelője és játszótársa. Büszkén jegyzi meg, hogy már óvónagyapa, hiszen volt tanítványai időnként babakocsival szólítják le az utcán. Időközben a pszichológusi diplomát is megszerezte, és az óvóbácsiskodás mellett sajátos igényű gyerekekkel foglalkozik Csíkszentmártban a Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központban. Szabadidejében a Truba-moll formációval zenésít meg verseket. 

Kilencedik osztálytól tanítóképzőbe járt, ahol már egész korán lehetősége nyílt belelátni az óvodapedagógusok és tanítók mindennapjaiba. Ekkor már az óvodapedagógus szakma felé kacsingatott. Szerinte azok, akik tanítóképzőbe jártak középiskolában, a pedagógiai egyetemen is sokkal jobban helytálltak, mert addigra már jelentős tapasztalattal rendelkeztek. 

Amikor dolgozni kezdett, úgy emlékszik, ő volt az úttörő Hargita megyében. „Abban az évben még egy kollégám kezdett óvó bácsiként, de pár év után ott is hagyta. Ahogy telt az idő, még itt-ott jelentek meg óvó bácsik a környéken, de hamar váltottak is. Pedig mindig mondtam, hogy csak az első tíz év a nehéz, amíg az ember végigmegy a létrán” – neveti el magát Géza óvó bácsi. 

Naponta többször előkerül a gitár, és gyakran dalra fakadok

– Nekem szokásom, hogy akármikor elkezdek énekelni a semmiből, amikor valamilyen nóta az eszembe jut, a gyerekek ilyenkor nagyon kacagnak. Ha végigmegyek a folyosón, lepacsizom velük. Kell az embereknek, hogy egy kis lazaságot lássanak – meséli Tihamér óvó bácsi. 

Tamás Tihamér Levente még csak hatodik éve dolgozik óvodapedagógusként. Az egyetem után pár évig egy kolozsvári belvárosi oviban ismerkedett a szakmával, majd tavalytól a Kolozs megyei Nyárszón, egy kis létszámú csoportban folytatta tovább az óvó bácsiskodást. 

Élénken mesél gyerekkoráról, úgy tűnik, remek óvodai és kisiskolás élményei vannak. Bár kissrácként akkoriban kamionsofőrként dolgozó apja foglalkozásáért rajongott, a pedagógusi szakma is korán felkeltette az érdeklődését. Úgy véli, ez a matek tanárához köthető, akit nagyon kedvelt. 

A tanításhoz 9. osztályban került közel, amikor kisiskolásoknak oktatott néptáncot és népi gyermekjátékokat. A tánc és a zene mindig közel állt hozzá, de mivel akkoriban még nem volt táncművészeti szak Kolozsváron, úgy döntött, hogy az érettségit követően óvó- és tanítóképző szakra fog beiratkozni. Bár ekkor még bizonytalan volt, mert a tanárai gyakran panaszkodtak az adminisztratív teendők miatt. Az egyik tanítónő viszont megerősítette abban, hogy érdemes belevágni, mert a nehézségek ellenére nagyon sok kalandban és szépségben lesz része. 

Ekkor még egyáltalán nem gondolta, hogy óvó bácsi lesz, a tanítói pályát inkább el tudta képzelni. „Nekem az volt az első elképzelésem, hogy legyen meg a peda diplomám, aztán bekopogtatok intézményekbe, osztálytermek ajtaján, hogy szeretnék népi gyermekjáték, illetve néptánc foglalkozásokat tartani” – idézi fel korábbi elképzeléseit Tihamér.  

Lehet a tanító bácsival játszani, de komolyan vesszük a munkát is 

A gyerekek tudják azt egy idő után, mikor már megszokjuk egymást, hogy lehet a tanító bácsival játszani, lehet vele viccelni, hülyéskedni, de amikor dolgozunk, akkor dolgozunk – avat be minket a szabályokba Attila tanító bácsi. 

Cucuiat Attila az elmúlt két évtizedben kipróbálta már magát rövid ideig óvó bácsiként, és különböző tantárgyakat is tanított helyettes tanárként általános iskolában, de tanítóként érzi magát igazán a helyén. Jelenleg a nagybányai Németh László Líceum tanítója, épp előkészítős osztályt okít. A pedagógusi szakma mellett kántorként is tevékenykedik. Máramarosban magyar tagozaton jelenleg ő az egyetlen férfi tanító. 

Úgy véli, hogy ahogy a családból hozunk magunkkal különböző viselkedési formákat, amiket ellesünk, megtanulunk otthon, ugyanúgy pedagógusként a tanárainktól, tanítóinktól is hozunk mintákat. Elmondása szerint sokszor ráismert már egy-egy mozdulatában, szófordulatában valamelyik volt tanárára. „Amikor gyakorlatoztam a volt tanító nénimnél, mondta édesanyámnak, hogy te, mintha magamat látnánk a fiúnkban – mert neki is a fia voltam – én is úgy állok ki az osztály elé, mint ő, én is úgy szólalok meg, úgy nyilvánulok meg” – meséli. 

Attila tanító bácsi gyerekként is gyakran játszott iskolásdit, ahol ő volt a tanító, aki a húgának és a játszópajtásainak tartott órákat. Tanítóképző középiskolai osztályba végül azért nem jelentkezett, mert azt gondolta magáról, hogy csúnyán ír és rajzolni sem igazán tud, így nem sok esélyét látta a dolognak. Középiskola után azonban már határozottan a tanítói pálya felé vette az irányt: elkezdett egy tanító-kántorképző főiskolát. 

Sokáig érezte úgy, hogy a pedagógusi képzésére ráfért volna még egy lapáttal a szakmaiságból, amire a kettős képzés miatt nem igazán jutott idő. Utólag mégis úgy értékeli, részben párja tanfelügyelőként szerzett tapasztalatai alapján, hogy a mostani nemzedékekhez képest jó képzést kapott.

Nem törik le a kezük, ha kicserélik a pelust, és a gyereknek sem lesz baja, ha hozzáérnek 

Gézát környezete hamar elfogadta óvó bácsiként, bár az elején azért meglepődtek. „Volt, hogy egy kicsi lányt kérdeztek otthon, hogy mit csinálunk az óvodában. S hát mondta a kislány, hogy reggel elmegyek az óvodába, tízóraizok, kimegyek az óvó bácsival pisikálni… S ezen kicsit fennakadtak, hogy vajon ott mi történik. De persze nem történik semmi.”

Erdődön, ahol eleinte Attila tanított, korábban is volt tanító bácsi, így a helyieknek nem volt meglepő a megjelenése. A tanító nénikhez szokott Nagybányán már furcsállták az emberek. 

Amikor megkapta az első osztályát, volt olyan szülő, aki félve adta a gyereket az osztályába. Úgy látja, annyira megszoktuk, hogy az óvodapedagógusok, tanítók nők, hogyha mégis férfival találkoznánk, egyből azt gondoljuk, hogy valami baj van vele. 

„Amikor még óvó bácsi voltam, akkor még érdekesebb volt a helyzet, mert óvó bácsit még annyit sem láttak az emberek, mint tanító bácsit. Tanító bácsija még volt a nagyszülőknek, szülőknek. Akkoriban elmondták nekem, hogy amikor óvópedagógusként akartak alkalmazni, a tanfelügyelőség részéről volt egy olyan megjegyzés az intézmény felé, hogy nem félnek-e attól, hogy lesz valami, ha férfit engednek a gyerekek közé? Akiket öltöztetni kell, tisztába tenni. Itt egyértelműen az volt a baj, hogy nekem hozzá kell érnem a gyerekekhez”– idézi fel Attila. 

A számok és kémiai reakciók helyett a gyerekekkel való foglalkozást választotta

Amikor Tihamér eldöntötte, hogy a reál szakos középiskolai évei után óvó- és tanítóképző egyetemi szakon folytatja tovább, a tanárai arra biztatták, hogy ha már egy murok egyetem mellett döntött, akkor legalább kezdjen el két szakot. Tudták róla, hogy jó képességű diák. Így elkezdte a menedzsmentet is, amit végül még a legelején ott hagyott. „Így csak az egyik murok egyetem maradt, mert hát a menedzsmentet sem látták a tanáraim egyébnek”– teszi hozzá. 

Az egyetemi évfolyamában a 26 fős létszámból mindössze 3 fiú volt. Úgy emlékszik vissza, hogy a tanárok örültek, hogy vannak fiúk is a csapatban, sorra kapta tőlük a megerősítést és a szakmára való bátorítást. Az egyetemi évek alatt nagyon aktív volt, több intézményben is megfordult, akár gyakorlatozóként, akár decemberben Mikulásként, vagy éppen néptáncot és angolt tanítva.

Általában kétféle reakciót kap az emberektől, amikor megtudják, hogy óvó bácsi. Az egyik az érdeklődő meglepettség, ilyenkor általában jó beszélgetései alakulnak ki a gyereknevelésről, a szakmáról. A másik reakció a teljes érdektelenség, mintha meg se ütné a fülüket, hogy bácsi. Szerinte ezekben az esetekben egyszerűen a témával szemben érdektelenek. 

Az is előfordult, hogy azt hitték, rosszul fejezi ki magát, amikor románul kellett elmondania, mivel foglalkozik. Általában visszakérdeznek, hogy milyen tantárgyakat tanít. 

Egyikük sem szenved hátrányt amiatt, hogy férfi

Bár az emberek, amíg megszokják őket, addig furcsállják, de egyikőjük sem érzi, hogy hátrányban lenne a pedagógusi szakmában azért, mert férfi. 

Géza mutat rá arra, hogy kimondottan előnyére szolgál, hogy társadalmunkra a férfi dominancia jellemző: ha egy férfi mond valamit, abban jobban megbíznak, hamarabb elfogadják az emberek. Így van ez szerinte az óvodában is. 

„Amikor másfél-két évesen először jönnek óvodába, könnyebben el tudják fogadni tőlem, ha azt mondom a gyereknek, hogy gyere, bújj ide, sírdogálj kicsit, de már nincs miért, mert anya haza ment. Azért, mert egy férfi mondja. Óvó néninél többet sírnak a gyermekek, akárcsak otthon az anyukának” – állapítja meg Géza. 

Úgy véli, hogy ez az a kor, amikor a gyerekek le kell hogy váljanak az anyukákról. Ilyenkor kellene otthon az apa is előtérbe kerüljön, aki másfajta támaszt tud nyújtani a gyereknek, jobban meg tudja húzni a határokat. 

Vannak olyan esetek is,

ahol az apa nincs eléggé jelen a gyereknevelésben.

„Sokszor az apuka külföldön dolgozik. Kéthavonta egyszer hazajön egy kicsit, miközben a gyermekeknek meg igényük lenne arra, hogy feldobálják és elkapják őket, hogy bolondozzanak velük, és hogy érezzék az apa által nyújtott biztonságot.” Szerinte pont emiatt gondolhatják a szülők azt, hogy az óvó bácsi betölthet egyfajta apaszerepet a gyerekek életében, ezért örülnek, ha az ő csoportjába kerül a gyerek. 

Hasonló tapasztalatról számol be Attila is. Nála is volt olyan anyuka, aki azért akarta a gyereket az ő osztályába járatni, mert egyedül neveli a gyereket, más férfi nincs a családban, az apa pedig nem szán elég időt rá. 

Ahogy telt az idő, és egyre jobban megismerték Attilát Nagybányán, úgy kezdtek benne egyre inkább megbízni a szülők. Az évek során olyan is történt, hogy a gyereket azért adták később iskolába, hogy az ő osztályába kerüljön. Lazábbnak tekintik a tanító néniknél, ugyanakkor kellően szigorúnak is. De főleg azért népszerű a szülők körében, mert zenés foglalkozásokat tart és hangszerekre tanítja a kicsiket. 

Tihamér számára motiváló, hogy ő is tud jó óvó bácsi lenni, ennyi óvó néni között. Ő is arról számol be, hogy volt olyan szülő, aki jelezte, hogy a még csecsemőkorú gyerekét majd hozzá, az óvó bácsihoz szeretné íratni. Nem tud róla, hogy a neme miatt bármelyik szülőnek kifogása lett volna. Igaz, kolléganőjével dolgozott váltásban, így a gyerekek egyszerre férfi és női mintákkal is találkoztak. 

Bár hajat fonni még nem tud, de copfot kötni már igen.

Korábbi munkahelyén a délutáni alvás után volt, hogy ő igazgatta a kislányok haját, vagy besegített a dadusnak az öltöztetésbe és rendrakásba. 

Nála idősebb kolléganőjével azonban nehezen találták meg a közös hangot, főleg ez az oka annak, hogy 5 év után más óvodában folytatta tovább. Utólag úgy értékeli, hogy az eltérő nézetük talán generációs különbségből is fakadhat. Nála sokkal tapasztaltabb kollégája nehezen fogadta el, hogy ő bátrabban kísérletezett és igényelte, hogy a saját szemével tapasztalja meg, hogy mi az, ami működik, s mi az, amit érdemes újragondolni. Vagy míg ő szeretett zenét hallgatni a gyerekekkel, s egy nap akár többször is előkapta a gitárját, addig volt kollégája inkább a csendet preferálta. 

– Az, hogy férfiként tanítok, az a gyerekeknek már eleve azt mutatja, hogy egy férfi is lehet kedves, egy férfi is lehet szerethető vagy gondoskodó, én is oda tudok hajolni és meg tudom ölelgetni – jelenti ki Géza óvó bácsi.

Géza szerint az óvoda elsősorban egy szocializációs hely, ahol a gyerekek megtanulnak viselkedni egymással, elrakják a játékokat, megfogják egymás kezét, hogy ne bántsák egymást. Ez pedig csak akkor működik, ha ő is példát mutat, ha látják a gyerekek tőle, hogy ha valaki sír, akkor meg kell ölelni, vigasztalni. Ha elégszer látják, akkor egy idő után már ők is ezt teszik. 

A csoportjában általában speciális nevelési igényű gyerekek is járnak, de jó példamutatással a gyerekek hamar képesek befogadni őket. Sok éves tapasztalattal is rendelkezik a speciális nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozásban. 

Az oviban Tihaméréknál a mindennapi tevékenységek része az érzelemkifejezés gyakorlása. A reggelt néha azzal kezdik, hogy ki milyen érzelmekkel érkezett az óvodába. De szerepjátékokkal is szokták ezt gyakorolni. „Volt olyan, hogy rám osztották a bárány szerepet, ők voltak a rókák, farkasok, amelyek a bárányt megeszik. De amikor azt mondtam nekik, hogy kedvességgel jöttem hozzátok az óvodába, azt hallottam, hogy nálatok nagyon jó, vagány a társaság és simogatni is szoktátok egymást, ha bántani akartok, szomorú leszek. S ilyenkor hirtelen a püfölésből átszellemülnek, s elkezdenek simogatni” – meséli.  

Attila szerint a gyerekeket az életre kell nevelni. „A fiú is tanuljon meg gombot varrni, és a lány is tanuljon meg egy szeget beverni. Főleg a mai világban, amikor nagyon sokszor maradnak egyedül az emberek” – mondja. Arra igyekszik ösztönözni a gyerekeket, hogy ne vegyenek mindent készpénznek, kérdőjelezzék meg a dolgokat bátran, de nézzenek utána az információknak, és ne keressenek kifogásokat a feladataik elvégzésére. 

A lehető legjobbnak kell lenni, hogy a szülőknek bizonyítsanak

Az előítéletekkel kapcsolatos tapasztalatokról röviden hat másik férfi óvópedagógust és tanítót is megkérdeztünk. Ők, bár nagyrészt azt állítják, hogy a környezetüket nem érintette negatívan az, hogy férfiként ezt a hivatást választották, azért esetenként kaptak negatív reakciókat a gyerekek szüleitől, ismerősöktől, vagy akár pedagógus kollégáktól is. 

Gyakori, hogy azt gondolták róluk, hogy szigorúbbak és kevésbé empatikusak, mint női kollégáik, vagy akár kevésbé képesek gondoskodni a gyerekekről. Volt olyan eset is, ahol azzal gyanúsították meg, hogy férfiként biztos anyukákkal flörtöl. 

Úgy vélik, hogy a leginkább úgy lehet ezeket az előítéleteket leküzdeni, ha bizonyítanak a szülőknek, ha a lehető legjobban végzik el a feladataikat. Ha a gyerekek jó kedvvel jönnek iskolába, oviba, ha otthon arról mesélnek, hogy milyen jó volt aznap, akkor egy idő után a szülők is megbizonyosodhatnak arról, hogy jó helyen van a gyerekük. Ezek mellett pedig az is fontos, hogy a szülőkkel is beszélgessenek a pedagógusok, egyrészt azért, hogy megismerjék a gyerekek otthoni helyzetét, másrészt azért, hogy a szülők is tudják, hogy épp mivel foglalkoznak a gyerekek. 

Mit mondanak a szakértők?

Hogy milyen hatással lehet a gyerekek fejlődésére nézve az, ha elvétve találkoznak férfi pedagógusokkal az iskolában, arról Dimény-Varga Tünde óvodai és iskolai pszichológust, gyermekpszichoterapeutát kérdeztük. 

A szakember szerint az óvodának, iskolának a társadalmat kellene arányosan leképeznie. Senkinek sem jó az, hogy az intézményekben főleg a kisebb gyermekeket oktató, nevelő pedagógusok aránya az utóbbi évtizedekben erőteljesen a nők irányába tolódott el. A gyermekeknek, – fiúknak és lányoknak egyaránt – szükségük van jó, férfi -és női mintákra. A fiúk hátrányban vannak az iskolában olyan szempontból, hogy mivel kevesebb férfi pedagógus van, kevesebb mintával találkozhatnak, míg a kislányok nagyon sok női, tanárnői mintából válogathatnak. Fontos, hogy a gyermekek azt láthassák, hogy egy férfi is lehet gondoskodó, empatikus, kifejezheti az érzelmeit, és különösen fontos, hogy azt is lássák, hogyan lehet nem agresszív módon konfliktust kezelni. 

Az is lényeges szempont, hogy a gyermekek természetesnek vegyék, hogy bármilyen szakma elérhető mindenki számára. Ha az oktatási intézmények példájánál maradunk, jó, ha azt tapasztalják, hogy a szerepek diverzifikálódhatnak: egy férfi is lehet óvó bácsi és egy nő is lehet matektanár. 

Ha a fiúk azt látják, hogy több férfi tanár is van az iskolában, még inkább úgy érezhetik, hogy az iskola megfelelő hely számukra. Továbbá a lányok is profitálnak abból, ha megfelelő férfi és női szocializációs mintákat látnak maguk körül. 

– De a nemi szerepeknél is fontosabb az, hogy a pedagógus szakmailag és emberileg egyaránt jó példa legyen a tanítványai számára – állítja az óvodapszichológus, gyermekpszichoterapeuta. 

Épp csak a tegnap kezdődött el, hogy nők ott ülhetnek a férfiak mellett, és együtt gondolkodhatnak a világ dolgairól

– Több mint száz éve robbant ki a második ipari forradalom, ahol a férfiak uralták és teremtették mindenki számára az új világot. A nők még hosszú évtizedek múlva is a családi tűzhely őrzői voltak. Ha nem a mi emberi kronométerünkkel, hanem szervezeti idővel mérjük, épp csak a tegnap kezdődött el az a folyamat, hogy a nők ott ülhetnek a férfiak mellett, és együtt gondolkodhatnak velük a világ dolgairól – figyelmeztet Molnár Judit humánerőforrás-szakértő arra, hogy időre van szükség az új társadalmi normák beépüléséhez. 

Szerinte is mindenképp az lenne az ideális, ha a munkaközösségekben egyaránt a férfiak és a nők is jelen lennének, mert sok esetben más megoldásaink, válaszaink lehetnek egy-egy felmerülő feladat kapcsán. Ez pedig serkenti a közös gondolkodást. Ha a férfiak nem engednek teret a nőknek, és fordítva, a nők a férfiaknak, akkor fennáll a rizikó, hogy aki kisebbségben marad, kevésbé meri hallatni a hangját, és a beilleszkedés érdekében felveszi a többség mintáját. Így a sokféleség nem tud a közösség előnyére válni.  

Ha nem is annyira élesen, de megfigyelhető a társadalomban, hogy a nőket nehezebben fogadják el férfias munkakörökben, mint férfiakat nőies munkakörökben – válaszolta erre vonatkozó kérdésünkre. Így a nőknek több energiát kell belefektetniük abba, hogy elfogadják őket, miközben a férfiak már a legelején elismerést kaphatnak nőies munkakörökben. 

Molnár Judit azt is hozzá teszi, hogy nem haladunk rossz irányba, hiszen a mostani generációknak már ebből a szempontból könnyebb dolguk van, mint a korábbiaknak.

The post A férfi is lehet kedves és gondoskodó appeared first on Átlátszó Erdély.

Két héttel a háború kitörése előtt érkezett Kolozsvárra Maryna Hesal. Barátaival és párjával épp Erdélyben kirándult, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború híre mindannyiukat megrázta, egyik pillanatról a másikra húzták ki alóluk a talajt. 

Hetek, hónapok teltek el várakozással. A kirándulásra bérelt lakást hétről hétre hosszabbították meg, amíg bizonyossá vált: egyhamar nem térhetnek haza. „A legnehezebb az volt, hogy az életemmel kapcsolatos összes tervem elszállt, miközben itt ragadtam, várakozva. Azt hittem, mint mindenki más, hogy pár hét és véget ér a háború. Így telt el néhány hónap, míg felismertem, hogy valamit tennem kell azért, hogy megmentsem az elmém.” 

Eleinte a kolozsvári Steluța Farmon dolgozott más ukrán nőkkel együtt. Többen közülük még most is ott dolgoznak. Három hónap múlva már olyan tájépítészeti vállalatnál nyírta a füvet, amely valamelyest kapcsolódik a szakterületéhez. Mivel Maryna jól beszél angolul, egy civil szervezetnél segítette a kommunikációt az ukrán menekülők és a különböző nemzetiségű önkéntes sofőrök között.

Maryna szerette volna a saját ötleteit megvalósítani és függetlenedni. Jelentkezett az Open Fields Foundation pályázatára, amellyel ukrán menekültek vállalkozói ötleteit támogatták. Jól kidolgozott üzleti tervvel és többfordulós interjún kellett a zsűrit meggyőznie a szakértelméről. Sikerült: a szervezet és egy ügyvéd támogatásával elindította a saját tájépítészeti vállalkozását, a Marikatót, és a pályázati pénzből beszerezte az ehhez szükséges eszközöket.  

Közel 6,5 millió ukrán állampolgár hagyta el Ukrajnát az orosz-ukrán háború kitörése óta – mutatta ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A nyugat-európai országok a legnépszerűbb célpontok. A legtöbben, több mint egymillióan Németországban tartózkodnak. Romániától 157 ezren kértek menedékjogot az elmúlt két évben. Jelenleg 77 ezer regisztrált ukrán menekült él az országban. 

A FONPC gyermekvédő szövetség online felmérésére (.pdf, 20. oldal) válaszoló ukrán menekültek fele maradna hosszabb távon Romániában munkavállalóként (39%) vagy vállalkozóként (11%). Ebben civil szervezetek segítik őket. A World Vision Románia idén 1200 személy munkaerőpiaci beilleszkedését támogatja nyelvtanítással, tanácsadással, indulótőkével, kapcsolatépítő eseményekkel. 

A munka minősége a lényeg, nem a nyelv

„Őszintén: féltem, hogy nem fog sikerülni. Egy idegen országban, ahol nem ismerek senkit, nem beszélem a nyelvet, ahol azt sem tudom, hova forduljak, ha ügyintézni akarok. Attól is tartottam, hogy az emberek nem fognak bennem bízni, mert külföldi vagyok. Ha választani kell egy román és egy ukrán kertész között, akkor kit választana egy román állampolgár? Azt hittem, hogy mindenki a románt választaná. A klienseim szerint ez nem így van. Ha szakértő vagy, egyáltalán nem számít, hogy honnan jöttél. 

Nem tapasztaltam diszkriminációt a külföldiségem miatt, de aki nem szeretne ukrán szakértővel dolgozni, az nem lesz a kliensem, mert eleve nem kér meg.’’ 

Az első ügyfeleit az őt támogató szervezet segítségével szerezte. Külön hálás a projektmenedzsernek, Anca Gaidoșnak, aki segítette túllendülni a félelmein. Már a legelején Instagramon kezdte hirdetni a szolgáltatásait:

„Azt láttam a versenytársaknál, hogy nem látnak az Instagramban potenciált a kliensek bevonzására. A profiljaik nagyon egyszerűek, nincs rajtuk elég tartalom, és ami van, az sem minőségi. Ezért eldöntöttem, hogy én használni fogom. Be kell vallanom, van social media marketing tapasztalatom. Tudom, hogyan kell képeket készíteni és szerkeszteni, tudom, hogy működik a hirdetés. Nem kell másokat megfizetnem, én magam meg tudom csinálni.”

View this post on Instagram

A post shared by Tree expert (@marikato.3)

A nyelvtudása sem okoz gondot, a legtöbb kliensével angolul értekezik. Egyes ügyfelei maguk is külföldről érkeztek, nem beszélnek románul. Így nem elég motivált, hogy megtanuljon románul, vallotta be. Az itt élő ukránokkal is támogatják egymást, Maryna ukrán fodrászhoz, kozmetikushoz és edzőhöz jár. 

Munkája során nagyon sok sztereotípiával találkozik a fák gondozásával kapcsolatban. A fákat sokszor rosszul metszik, ezért elgyengülnek, emiatt támasztással és kötelekkel próbálják meg rögzíteni, a gyökereket pedig nem hagyják lélegezni. De azt tapasztalja, hogyha elmagyarázza az érveket, az ügyfelek megértik, sőt, sokszor erre sincs szükség, mert bíznak benne, hiszen ő a szakértő. Ukrajnában azt tapasztalta, hogy mindenki mindennek a szakértője, ott nehezebbnek érezte az együttműködést. 

Látta a szemükben a kételyt, de nőként is bizonyított

Nehézségnek ítéli azt is, hogy fizikailag időnként nagyon leterhelő a munkája. Főleg ha évekig nem gondozzák a kertet és a fákat, mielőtt rábízzák. Ilyenkor nagyon sok vastag, száraz faágat kell levágni. Talán pont emiatt, de más női arboristával még nem találkozott. 

„Bár senki sem mondta azt még nekem, hogy mivel nő vagy, nem vagy képes felmászni arra a fára és levágni azt a nagy faágat. De eleinte voltak olyan helyzetek, amikor láttam a szemükön. Ennek ellenére megkértek, hogy végezzem el a munkát. Én pedig felmásztam a fára, és igen, elvégeztem a munkát. Látszott, hogy meglepődtek. Ma már kevésbé tapasztalom ezt, valószínűleg mert már bebizonyítottam, hogy képes vagyok elvégezni a munkát. Nagyon sok ügyfelem van így is, de nem tudom, ha férfi lennék, lehet, hogy több lenne.

Talán valaki azt is gondolhatja, bár senki sem mondott ilyet nekem még, hogy az ukránok úgymond ellopják az itteniek munkáját. De csak hogy egy ellenpéldát hozzak, az egyik nap egy román sráccal dolgoztam egy ügyfél kertjében. Délután négykor azt mondta: Gata. Hazamegyek. Ideje meginni egy üveg sört. Én meg maradtam, és dolgoztam sötétedésig, este 8-ig.”

Marynának pszichológusi végzettsége van, de többféle munkakörben kipróbálta már magát, többek között social media marketingesként és projektmenedzserként. A kertészkedés hobbiként jelent meg az életében: 

„Még Ukrajnában elkezdtünk házat építeni, ahol egy nagy területen sok növényt szerettem volna ültetni. Azt láttam a környezetemben meg a szüleimnél is, hogy a kontárkodás nem hoz jó eredményt. Ezért elkezdtem a növényeket tanulmányozni, biológiát olvasni komoly szakkönyvekből, és egyre mélyebben beleástam magam ebbe a tudományba, nem csak néhány YouTube-videó erejéig. Majd nem csak az enyémben, hanem a barátaim, ismerőseim kertjében is elkezdtem dolgozni.” 

Elmondta, örömet szerez neki, hogy olyasmivel foglalkozhat, aminek a nap végén látja az eredményét, és nem kell egész nap számítógép előtt ülnie.

Maryna Ukrajna nyugati részéről, a Kijev és Kárpátalja között félúton található Hmelnickijből származik. Bár a lakását egy bombázás némileg megrongálta, mert közel fekszik egy katonai bázishoz, de az elmúlt két évben a település többnyire biztonságosnak bizonyult – meséli. 

Most március 22-én azonban Hmelnickijt is találat érte, amikor Oroszország több mint 150 rakétát és drónt lőtt ki Ukrajna energetikai létesítményeire. Legalább öt civil meghalt, kettő épp Hmelnickijben. Kijev szerint az elmúlt két évben ez volt a legnagyobb légicsapás az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, több mint egymillióan maradtak áram nélkül. Ukrajna ezért Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából kért sürgősségi áramellátást – írja a Reuters hírügynökség.

Maryna akkor kezdett volna faiskolát telepíteni, mielőtt eljött Ukrajnából. Ezt az álmát nem szeretné feladni, de egyelőre nem látja megvalósíthatónak, mert Kolozsvár környékén nagyon drágák a telkek. Egyelőre a szolgáltatásai bővítésén gondolkodik. Most főleg fametszéssel és sövény nyírásával foglalkozik, de egy ukrán dizájnerrel udvarterveket is készítenek.

Nem tudja még, hogy mi lesz vele, de szabadnak érzi magát

„Nem tudom még, hogy vissza fogok-e menni Ukrajnába. Az elején úgy volt, hogy ha mondjuk holnap véget ér a háború, a következő napon már haza is mentem volna. Most azonban Ukrajnában a helyzet nagyon rossz, nemcsak a háború miatt önmagában, hanem gazdaságilag, pszichológiailag, politikailag is. 

Ha arra gondolok, hogy a vállalkozásomat Ukrajnában folytassam, azt hiszem, nagyon nehéz lenne. Az embereknek most fontosabb szükségleteik is vannak. Ha holnap véget érne a háború, nem vagyok benne biztos, hogy hazamennék. Szeretnék nagyon, mert ott vannak a rokonaim, ismerőseim. Ha viszont visszamennék, ismét mindent elölről kellene kezdenem, az meg nagyon bonyolult lenne.

Sokan mondják azt, hogy Romániában is rossz a helyzet, és csak egyre rosszabb lesz. De ha összehasonlítom, itt sokkal jobb, sőt nagyon jó. Azt hiszem, az itt élők nem értékelik eléggé azt, amijük van. Románia biztonságos, az itt élő emberek pedig kedvesek. Ha választanom kell Ukrajnán kívül, akkor biztos, hogy Romániában maradnék. Ha fizetnének sem mennék például Németországba, azok alapján, amiket másoktól hallok.

Viszont egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az államhatárok érzékelése a fejemben megváltozott, kiszélesedett. A legtöbb ember talán azt hiszi, hogy a városuk, az országuk az otthonuk, a világ többi része pedig másmilyen, idegen, bonyolult, stb. Én is ezt éreztem. Most viszont azt gondolom, hogy miért ne lehetne egész Európa vagy mondjuk az egész Föld az otthonom. 

Nyilván a teljes bolygó bonyolultabb, de az európai országok nagyon hasonlóak. A globalizáció hatására az emberek akárhol élhetnek, néhány évig itt, néhány évig ott. A határok már nem olyan szigorúak, mint régen. Akárhol lehet vállalkozást indítani. Úgyhogy azt tudom mondani, hogy sokkal szabadabbnak érzem magam. 

Van egy ukrán mondás, hogy a víz nem folyik az álló kő alatt. Ha nem csinálsz semmit, akkor semmid sem lesz. Az ukránok nem kellene csak üljenek és várjanak a különböző országokban, amíg bekövetkezik a változás. Nyilván nem azokról beszélek most, akik tehetetlenek, például betegség miatt nem tudnak dolgozni. 

Ugyanakkor a románoknak sem kellene arra panaszkodniuk, hogy a külföldiek elveszik a munkájukat, vagy bármilyen hátrányt okoznak nekik. A lényeg, hogy mindenki nyitott legyen a fejlődésre. Ahelyett, hogy durvák vagyunk egymással, inkább tanuljunk valami újat egymástól.”

Nyitókép: Maryna Hesal egy kolozsvári kávézó teraszán: Fotó: Natalya Kryshtalevich.
A cikket Bocz Henrietta a Thomson Alapítvány gyakornoki programja keretében írta.

The post Fára mászik, hogy bizonyítson: ukrán menekült menti a kolozsvári fákat appeared first on Átlátszó Erdély.

Az elsőre összeférhetetlennek tűnő romániai adatokról Ionela Băluță genderkutatót, a Bukaresti Egyetem Politikai Tudományok Karának professzorát, és Geambașu Réka szociológust, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatóját kérdeztem.

A nemek közötti bérszakadék itthon nem slágertéma, a globális északon azonban évtizedek óta a társadalomtudományos kutatás tárgyát képezi. Nem csoda, hogy idén a közgazdasági Nobel-emlékdíjat éppen „a nők munkaerőpiaci helyzetének tágabb megértéséért” kapta Claudia Goldin közgazdász és gazdaságtörténész. 

Az amerikai professzor azt állítja, az azonos korú és végzettségű nők és férfiak fizetése között nem csak azért támad szakadék még a fizikai erőt nem igénylő, magas bérezésű szektorokban is, mert a gyereknevelés lefékezi a nők felívelő karrierjét és fizetését. Hanem azért is, mert a nők inkább vállalják a gondoskodást az idős szüleikről, mint a férfiak. Ráadásul akkor is kevesebbet keresnek, ha végül nem kell gondoskodniuk senkiről, mert a bérezésüket már maga az elvárás is alakítja, hogy valamikor be kell majd építeniük az életükbe a gondozási munkát.

Alig érezhető különbség a fizetésekben

Románia meglepően jó eredményeket mutat az Eurostat 2021-es felmérésében a nemek közötti bérszakadékról. Az országban 3,6 százalékos a bérkülönbség, amely jóval kisebb az Európai Unió 12,7 százalékos átlagánál.

Vagyis Romániában a nők nettó órabére átlagosan 3,6 százalékkal kisebb, mint a férfiaké. A nők a férfiak órabérének átlagosan a 96,4 százalékát keresik.

A hivatalos uniós statisztikában nálunk csak Luxemburg teljesített jobban, ahol a nők bérezése nem marad el a férfiakétól, sőt nagyobb 0,2 százalékkal. A legrosszabbul Észtország teljesített, ahol a férfiak fizetése több mint húsz százalékkal nagyobb, mint a nőké.

Az Eurostat felmérése a 15-64 éves kor közötti állampolgárokkal számol, függetlenül az egyes országokban eltérő nyugdíjkorhatártól, fejtette ki az Átlátszó Erdélynek Geambașu Réka.

A szociológus elmondása szerint „a román munkaerőpiacnak az igazán nagy strukturális problémája, hogy nagyon magas az inaktivitási ráta a lakosság körében, azaz nagyon sokan emberemlékezet óta nem voltak a munkaerőpiacon. Például a kis falvakban élő, alacsonyan képzettek. Ennek nagyon erős a gender komponense, mert ebben a kategóriában felülreprezentáltak a nők”.

Románia aktív korú lakosságának csak 63,1 százaléka ténylegesen aktív a munkaerőpiacon. A foglalkoztatottak átlaga azonban nagy nemi különbséget takar: az aktív korú férfiak 71,5 százalékának, míg a nők 54,4 százalékának van munkahelye. Az alacsonyan képzett férfiak 50,5 százaléka dolgozik, míg az alacsonyan képzett nőknek csak a 23,5 százaléka, tudjuk meg a Nemzeti Statisztikai Intézet (INS) 2022-es felméréséből (30-31. o.).

A diszkrimináció nehezen mérhető, de létezik

A nemek közötti bérrést a kínálati és a keresleti oldal határozza meg, valamint a diszkrimináció, foglalta össze Geambașu Réka. „A nők átlagosan képzettebbek, mint a férfiak. Tehát nem humánerőforrásban kell keresni a magyarázatot, hanem a munkaerőpiacnak olyan a szerkezete, hogy a női munkaerőt eleve olyan ágazatok felé orientálja, amelyek strukturálisan alacsonyabban vannak értékelve. Emellé biztosan bejön a diszkrimináció, de az nagyon nehezen mérhető” ‒ állapította meg a szociológus.

A Bukaresti Egyetemen az Esélyegyenlőségi Közpolitikákért Központot vezető Ionela Băluță három tényezővel magyarázza, hogy Romániában miért alacsony a különbség a férfiak és nők fizetése között. Érveit a Nemek közötti gazdasági egyenlőtlenségek romániai helyzetét elemző, 2021-es kutatásra alapozza

1. A közszféra többségében nőket foglalkoztat

Romániában a közszféra viszonylag sok munkavállalót szív fel más európai országokhoz képest, és alkalmazottai többségében nők. Gondoljunk csak az oktatásban, egészségügyben, szociális és kulturális területen vagy a hivatalokban dolgozókra. Habár 2010 után az állam jelentős béremeléseket eszközölt, a jelenlegi gazdasági krízis és infláció miatt újra baj van a közalkalmazotti fizetésekkel, emelte ki Ionela Băluță.

Ugyanakkor a közalkalmazotti bértáblák megkerülhetetlenek: a fizetések munkakörhöz vannak kötve, és nem számít, hogy férfi vagy nő tölti be az adott pozíciót. Ez általánosságban csökkenti a nemi bérszakadékot.

2. A sok minimálbér torzítja a statisztikát

Lehetséges, hogy a nemi bérrést mérő statisztika hibás? ‒ kérdeztem Ionela Băluțát, mire a genderkutató azt a bizonytalanságot említette, amit a minimálbérért dolgozók egyéb jövedelmei jelentenek. Romániában több mint 1,5 millióan dolgoznak úgy, hogy legálisan csak a minimálbért kapják (18. o.).

„Semmiképp sem az adatokat hamisították meg. Nem hiszem, hogy bárki szándékosan ilyet tenne. Egyrészt lehetnek problémák az adatgyűjtés során, és azok súlyozásakor. Másrészt nem szabad elfogultak lennünk a statisztikai adatokkal szemben, hanem kontextusba kell helyezni, és kontextusban kell értelmezni őket, ami sokszor nem történik meg.

A kutató hangsúlyozta, a statisztikák csak a hivatalos nettó órabérekkel tudnak számolni. Az ezen felüli jövedelem, amelyet a túlórákból és más kiegészítő bónuszokból kapnak az alkalmazottak, nem követhető.

3. A kommunizmus megnyitotta a nők előtt a férfias szakmákat is

A romániai vezetők által ugyancsak büszkén emlegetett tény, hogy az országban nagy kiterjedésű az IT-szakma, és egyre több nő dolgozik informatikusként. A nők által is megkeresett magasabb bérek valóban csökkentik általánosan a bérkülönbséget, viszont Ionela Băluță megjegyezte, hogy ezt történelmi perspektívából kell szemléljük: 

„Lehet dicsekedni azzal, hogy sok a női informatikus, mérnök, sőt még jogász is, de ez a kommunista rendszernek köszönhető. A kommunizmus totalitárius rendszer volt, de sok területen elindított olyan dinamikákat, amely kedvező volt a nemek közötti egyenlőség és a társadalmi egyenlőség szempontjából”. Például az 1980-as évek közepére a romániai aktív korú nők 85%-a dolgozott (10. o.).

A kutató arról beszélt, hogy jelenleg Romániában a nők sokkal nagyobb valószínűséggel tanulnak olyan egyetemeken, ahol szükségük van matematika-informatikára, mint például Franciaországban. Ez pedig a múlt rendszer hozadéka, amely a jól tanuló diákokat nemtől függetlenül inkább az orvosi, a műszaki vagy természettudományi szakok felé irányította.

A magánszférában szakadékká mélyül a bérrés

Az Eurostat 2021-es kimutatásában a privát szektorban a bérszakadék mértéke 10,2 százalék, míg a közszférában csak 1,7 százalék.

Az államszocialista rendszer nem tudta teljesen megtörni a gyerekek oktatásába becsomagolt nemi sztereotípiákat: mateket a fiúk tanuljanak, irodalmat a lányok. De hogy milyen következményekkel járnak a sztereotípiák, arra Ionela Băluță a nők munkahelyi bértárgyalási hajlandóságát hozta föl példának: 

A kutató egy franciaországi kvalitatív felmérésre hivatkozott, amelyben a női alanyok nagyrésze arról számolt be: eszébe sem jutott megkérdezni a munkaadójától, hogy alkudható-e a az első fizetési ajánlat, amivel alkalmazzák, miközben a férfiak 50 százaléka rákérdezett az alkudhatóságra.

Ugyanakkor a Băluță által készített interjúkból az derült ki, hogy a romániai magánszektorban az átlag munkavállaló körülbelül ezer lejes fizetéskülönbségen szokott alkudozni az új főnökével. Ha az előbbi kutatást vesszük alapul, hogy a férfiakhoz képest a nők kevésbé mernek alkudozni a kezdő fizetésükről, akkor ez a tendencia hatalmas bérkülönbségeket eredményez olyan munkavállalók között, akiknek egyébként az életkora, a képzettsége és a tapasztalata körülbelül megegyezik, mondta el a kutató. 

Továbbá a munkaadó a családos alkalmazottai közül inkább a férfiakat részesíti előnyben, ha előléptetésről vagy plusz feladatokról, bónuszokról van szó. Az „alku” abban áll, hogy a gyerekeket nevelő női alkalmazottakat kevésbé terhelik plusz munkával, de valójában megfosztják őket a bérnövekedés és a karrierépítés lehetőségétől. 

„Ez jegeli a bérkülönbségeket, és tartósítja a státuszkülönbségeket. Itt nyilván bejön a diszkrimináció is, hogy a főnök kiben gondolkodik, amikor előléptetésről van szó, ha végignéz a munkavállalóin, és adott esetben észre sem veszi a nőket”, erősítette meg Geambașu Réka az elmondottakat, aki előző cikkünkben a magánszférába szerencsét próbáló vállakozónők helyzetéről is beszélt.

A fiatal nőknek a legnehezebb

Nagyon érdekes megfigyelni korcsoportonként is a nemi bérszakadékot. Ugyanis Romániában a legnagyobb bérszakadék a kezdő és fiatal, 25-34 éves munkavállalók között figyelhető meg, míg például Magyarországon ez a 35-44 éves korcsoportra tolódik ki. Ionela Băluță szerint ez a jelenség a családalapítással magyarázható, hiszen 

• abban az időszakban lesz nagyobb a bérszakadék, amikor a nők gyermeknevelési szabadságra mennek, 
• a GYES után nem emelik olyan gyorsan a fizetésüket, mint a férfi munkatársaiknak,
• a gyereknevelés miatt egyáltalán nem, vagy csak részmunkaidőben kezdenek újra dolgozni.

„Mindenekelőtt össze kell hasonlítani, hogy egyes országokban a nők átlagosan hány éves korban szülnek először, mekkora a születési ráta, és milyen az ország családpolitikája, ami Romániában konzervatív. Viszont Magyarországon az utóbbi időben nagyon sok olyan intézkedést hoztak, ami még jobban bátorítja a gyerekvállalást” ‒ magyarázta a két szomszédos ország közötti eltérést a bukaresti oktató.

A szociológus saját tapasztalata viszont az, hogy női ismerősei nem igénylik a heti egy nap home office-t, „mert nem szeretnének sérülékeny pozícióba kerülni. Hiába, hogy a jog garantálja, de a főnökkel szemben ez szívességkérés, aminek általában következménye van. Olyanokra gondoljunk, hogy nem őt fogják előléptetni, nem ő lesz a hónap dolgozója, nem neki fogják megemelni a fizetését, vagy őt rúgják ki adott esetben elsőnek”.

Minimálbérért gürcölés helyett inkább gyereket nevelnek

Sokkal reálisabb képet kapunk a romániai helyzetről, ha a nemek közötti foglalkoztatottsági különbséget nézzük, azaz a nők és férfiak munkaerőpiaci jelenlétét, hívta fel rá a figyelmet Ionela Băluță.

Romániában „nincsenek jól megfizetett munkahelyek. A hátrányos helyzetű vagy szegény családokból jövő, alacsony képzettségű nők csak olyan munkát tudnak vállalni, amit nagyon rosszul, minimálbéren fizetnek meg, például takarítónő vagy gondozónő.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők már jelen vannak a munkaerőpiacon. De mindez statisztikailag abszolút torzítja a nemek közötti bérszakadékot”, magyarázta Ionela Băluță.

Romániában a megkérdezett aktív korú, de inaktív nők egyharmada mondta azt 2020-ban, hogy a gyereknevelés, idős vagy fogyatékkal élő családtag gondozása miatt nem vállal állást. Az uniós átlagban az inaktív nőknek csak az ötöde indokolta a gondozási kötelezettségeivel azt, miért nem vállal munkát. Az inaktivitás második leggyakoribb oka a képzettség hiánya Romániában és az Unió összességében is (11-12. o.).

A feminizálódó szakmákban csökkennek az átlagbérek

Minél több nőt foglalkoztat egy szakma a magánszektorban, annál nagyobb arányban nő a minimálbéres dolgozók száma. A legextrémebb helyzet a ruhagyártásban és -eladásban alakult ki: itt a foglalkoztatottak több mint 85 százaléka nő, és több mint felük minimálbérért dolgozik.

Az IT se kivétel. Romániában 2015 óta figyelhető meg, hogy egyre több nő dolgozik az informatika szakmában, amivel lassan, de egyenes arányban csökken az átlagbér az ágazaton belül (18-19. o.).

Itthon az egészségügy, az oktatás, illetve a banki és biztosítási szektor számít még hiperfeminizált ágazatnak, ahol 2020-ban a nők aránya meghaladta a 70 százalékot. De a bérkülönbség megjelenik a hipermaszkulinizált ágazatokban is, mint az építőipar, a bányászat és a szállítás, ahol negyedannyi nő dolgozik, mint férfi. Mivel itt szinte minden kétkezi munkát a férfiak végeznek, a nők pedig inkább az irodákban dolgoznak, ezért ezekben az ágazatokban a nők átlagbére valamivel magasabb a férfiakénál.

A sztereotípiák hatását leginkább a bank- és biztosítási szektorban lehet tetten érni, ahol a nők 30 százalékos bérhátrányban vannak, miközben a munkakörök nincsenek nemekre szabva. A bankszektor Romániában és Kelet-Európában azért foglalkoztat inkább nőket, mert a tevékenység nagyobb részét teszi ki a kapcsolattartás a kliensekkel, jegyzi meg 2021-es kutatásában Ștefan Guga és Alexandra Sindreștean, a Syndex România kutatója (15. o.). Nyugaton változatosabb a tevékenység az ágazatban, és nagyobb hangsúlyt kapnak a cégeknek nyújtott, de általában is komplexebb szolgáltatások.

A presztízs a férfiaké marad a hiperfeminizált szakmákban is, írják a gazdasági egyenlőtlenség kutatói. Például szociológia szakon túlnyomórészt nők végeznek (Romániában 82%, míg uniós szinten 72%), mégis az egyetemi oktatók nagy része férfi. Az egészségügyi asszisztensek túlnyomórésze nő, ahogyan a családorvosoké is, de az egyéb szakorvosok között látványosan csökken a nők aránya, elemezte a romániai helyzetet Alexandra Sindreștean és Ștefan Guga (16. o.)

Románia a nemi egyenlőség sereghajtója

A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) tíz éve méri a nemi egyenlőtlenséget az uniós tagországokban. A felmérésben száz pontot ér az ideális állapot, vagyis a nemek közötti teljes egyenlőség a munka, pénz, képzettség, gondozási és társas tevékenységekre fordított idő, a hatalom és egészség terén. A mérhető különbségek csökkentik az ideális száz pontot. Az egyes országok és az EU egyenlőségi pontszáma ezeknek a területeknek a pontátlaga.

Az intézet azt is nézte, hogy az erőszak és bántalmazás milyen mértékben érinti a nőket, illetve a férfiakat az egyes országokban. Erre nem ad pontszámot, mert itt nem egységes a tagországok adatgyűjtése.

Az EIGE idei felmérése egészen friss, október 24-én jelent meg, és tavalyi, illetve 2021-es adatokon alapul. Bár Románia tavalyhoz képest 2,4 pontot javított, most 56,1 ponttal az EU utolsó helyén áll. Azaz halad a nemi egyenlőség felé, de csigatempóban: nem tudta ledolgozni az eddigi hátrányát. 

Magyarország 57,3 ponttal épphogy megelőzi Romániát. Az Európai Unió átlaga 70,2 pont. A legmagasabb, 82,2-es átlagot Svédország érte el.

„A hatóságok számára nagyon egyszerű, amikor a nemek közötti egyenlőségről van szó. Azt állítják, hogy a nemek közötti bérszakadék tekintetében mi állunk a legjobban. Nem számít, hogy Európában az utolsó előtti helyen állunk a nemek közötti egyenlőség szempontjából. [Szerk. megj.: Amikor a szakértővel interjúztunk, még csak a tavalyi felmérés eredménye volt ismert.] Ismétlik és dicsérik ezt a történetet, pedig világos, hogy valami nem stimmel. Nem lehet elsők között lenni a nemek közötti bérszakadéknál, és az utolsók között a nemek közötti egyenlőségnél” ‒ mutatott rá az ellentmondásra Ionela Băluță.

Az EIGE felmérése úgy oldja fel ezt az ellentmondást, hogy nyolcszor nagyobb kereseti különbséget mutat ki, mint az órabér alapján megállapított 3,6 százalékos bérkülönbség. A nők 27,3 százalékkal keresnek kevesebbet Romániában, mint a férfiak ‒ szembesít az EIGE játéka, amellyel szempillantás alatt be tud vonni az adatok értelmezésébe. Csak be kell kattintanunk, hogy melyik országban születtünk, és kidobja számunkra a statisztikai nőt vagy férfit.

Így számolva Magyarországon a nők 28,1 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál. A legkisebb, 20,4 százalékos különbség a nők és férfiak keresete között Litvániában és Portugáliában van, a legnagyobb Ausztriában, 44 százalékos. De a legjobb átlagú Svédországban is a nők 23,8 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál.

Ionela Băluță éppen ezért hangsúlyozza: minden országot a saját politikai, gazdasági és szociális helyzetén belül kell elemezni. A magasabb életszínvonal nem garantálja a kereseti egyenlőséget.

Mi húzza le Románia egyenlőségi átlagát?

A pénz terén Románia magához képest jól teljesít: 70,6 pontot kapott a nemek közötti különbségre az anyagi helyzetben és az anyagi erőforrásokban, míg az összátlaga csak 56,1 pont. Ebben a kategóriában az látszik, hogy a férfiak kicsivel többet keresnek, és kicsivel több nőt fenyeget a szegénység (22%), mint férfit (20%).

Az egészség kategória ‒ amely szintén növeli az ország egyenlőségi átlagát, de ebben is utolsók vagyunk ‒ több alterülete önbevalláson alapul. Ezekben nagyobb az egyenlőtlenség: a nők háromnegyede, míg a férfiaknak csak a harmada nem dohányzik, és ivási szokásai még nem túl károsak. A tudatosan egészséges életmódot (sportolás, zöldség- és gyümölcsfogyasztás) viszont nagyon kevesen választják, bár kétszerannyi férfi (14%), mint nő (6%). 

Bár a várható élettartam és az egészséges életévek száma a nők felé billenti a mérleget, mégis valamennyivel kevesebb nő (69%) érzékeli jónak vagy nagyon jónak az egészségi állapotát, mint férfi (77%). És inkább a nők, mint a férfiak vélik úgy, hogy nem jutnak hozzá olyan orvosi és fogorvosi ellátáshoz, amelyre szükségük volna.

Románia meg is haladja az uniós átlagot az idő kategóriában. Az EIGE itt azt nézi, melyik nem mekkora hányada vesz részt gondozási, illetve szabadidős tevékenységben. A nők kétharmada, a férfiak egyharmada főz naponta vagy végez más házimunkát. A nők 52, a férfiak 40 százaléka gondozza naponta a gyermekét, unokáját, idős vagy fogyatékkal élő rokonát. A két nem között nem olyan nagy a különbség, ami a szabadidő házon kívüli eltöltését és az önkénteskedést illeti.

Az ország egyenlőségi átlagát egyértelműen a tudáshoz és a hatalomhoz való alacsony, illetve mélyen egyenlőtlen hozzáférés húzza le.

A hozzáférés az oktatáshoz nagyjából egyenlő, de nagyon alacsony: a nőknél és a férfiaknál is mindössze 14 százaléknak van felsőfokú végzettsége (az uniós átlag ennek a duplája). A 15-74 év közöttieknek pedig csak 12, illetve 13 százaléka vesz részt (a lekérdezés előtti négy hétben) valamilyen képzésen. A legnagyobb egyenlőtlenség itt az, hogy a diáklányok 34 százaléka tanul alacsonyabb presztízsű és bérezésű hivatásokra felkészítő szakokon (bölcsész, egészségügy, szociális munka), míg a fiú diákoknak csak 18 százaléka. 

Ez előrevetíti, hogy csak lassan változik majd a munka terén a sztereotipikus megoszlás, amelyet szintén mér az EIGE: négyszer több nő dolgozik az oktatásban, az egészségügyben és szociális ellátásban, mint férfi. Míg a nagykorú férfiak 58 százaléka dolgozik teljes munkaidőben, addig a nőknek csak a 39 százaléka. A dolgozó férfiak harmada, míg a nőknek csak a negyede véli úgy, hogy el tud szabadulni egy-két órára a munkahelyéről azért, hogy személyes vagy családi ügyeit elintézze.

A hatalomban a legdurvább a nemek közötti egyenlőtlenség, erre Románia csak 30,7 pontot kapott. Itt Magyarország teljesített a legrosszabbul, 26,2-es átlaggal. A hatalomhoz való egyenlő hozzáférést az EIGE egészen konkrétan méri: milyen arányban töltik be nők, illetve férfiak a legmagasabb döntéshozói pozíciókat a politikában, a gazdaságban és társadalmi szervezetekben.

Romániában a miniszterek mindössze 9, a képviselők 20, a helyi és megyei tanácsosok 21 százaléka nő. A gazdasági hatalom méginkább a férfiak területe: a legnagyobb cégek igazgatótanácsában, felügyelőbizottságában a tagoknak csak az ötöde nő. Az alterület pontszáma azért is ennyire alacsony (15,7), mert a romániai jegybank igazgatótanácsában egyetlen nő sincs.

A társadalmi szervezetekben valamivel jobb a helyzet. Az EIGE olyan szervezetek vezető testületeit nézte, amelyek közpénz és befolyás felett rendelkeznek. Romániában a kutatást finanszírozó szervezetek vezetőtanácsában 45%, a közmédia vezetésében 38%, a tíz legnépszerűbb olimpiai sport szövetségi vezetésében 16% a nők aránya. 

„Ez történik, ha a törvények és közpolitikák csak papíron léteznek, ha politikai nyilatkozatok mögé bújunk az EU szeme elől, de valójában a nemek közötti egyenlőség politikai támogatása egyenlő a nullával. Ez történik, amikor egyre több támadás éri a nemek közötti egyenlőséget a közéletben és a gendertudományokat az egyetemen. És a többség nem látja, vagy úgy tesz, mintha nem értené. Már elmondtam, de elmondom újra, amíg csak tudom: a nemek közötti egyenlőség jelzi a demokrácia minőségét. Aki ellenzi a nemek közötti egyenlőséget, az antidemokratikus” ‒ kommentálta Facebook-oldalán Ionela Băluță, hogy Románia idén az utolsó helyre csúszott a nemek közötti egyenlőség uniós rangsorában.

A cikk a Thomson Alapítvány támogatásával, a magyarországi Veszprém Kukac médiummal való együttműködésben született. A magyarországi helyzetről Tihanyi Kata cikkében olvashatnak.

Nyitókép forrása: Freepik

The post Nem a bérek miatt tátong hatalmas szakadék a nők és férfiak között appeared first on Átlátszó Erdély.

Diana Oncioiu oknyomozó újságíróval beszélgettünk arról, hogyan kezdett el független újságírásban dolgozni, és politikai szakértőként szociális témákkal foglalkozni. A Dela0 és a Să fie lumină munkatársaként a gyermekotthonokban történt és a Román Ortodox Egyházhoz köthető bántalmazásokról írt, kiváló ismerője az oktatási rendszernek és a szociális szolgáltató szektornak, és foglalkozott az egészségügy körüli problémákkal is. Cikkei miatt rendszeresen kap rosszindulatú üzeneteket, egy alkalommal telefonon is megfenyegették.

Oncioiut arról is kérdeztük, mikor tapasztalt nemi alapú megkülönböztetést a munkavégzése során. Szerinte az újságírókat nemtől függetlenül érik támadások, egyaránt tapasztalnak agressziót a terepmunka során és az olvasóktól is. Tapasztalatai szerint a férfi kollégáktól az különbözteti meg a nőket, hogy a szakmai képességeiket lebecsülik: sokszor egyszerűen naivnak, butának és érzékenynek könyvelnek el egy nőt, és nem veszik komolyan a kérdéseit.

Mikor kezdett a médiában dolgozni, és milyen motivációból lett újságíró?

2007-ben kezdtem el dolgozni a Realitatea TV-nél. Nem akartam feltétlenül újságíró lenni, csak adódott ez a lehetőség. Éppen akkor fejeztem be az egyetemet, beiratkoztam mesterizni, de amellett mindenképpen szerettem volna valamit dolgozni is.

Milyen egyetemet végzett?

Politikatudományokat végeztem a Bukaresti Egyetemen. Utána két opcióm volt a munkavállalásra. A tanáraim közül Dragoș Petrescu ajánlotta, hogy van egy szabad állás a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnál (CNSAS). A második választási lehetőséget egy másik tanárom vetette fel, megkérdezte, hogy nem akarok-e menni a Realitateához. A második opciót választottam, a tévénél gyakorlatoztam két hónapig, ez fizetetlen állás volt, gondolom manapság is így működnek a gyakornoki állások.

Amikor jelentkeztem az állásra, az akkori főszerkesztő megkérdezte, melyik osztályon szeretnék dolgozni. Politikatudományokat végeztem, szóval azt mondtam, hogy a politikai, közéleti szekción. Egy olyan időszakot kaptam el, amikor a csatorna közéleti szerkesztősége jól működött szakmai szempontból, és nagyon jó emberek dolgoztak ott. Szerettem ott lenni az első két évben, a harmadik már nem volt túl fenomenális.

2010-ben külföldre mentem tanulni két évet. Miután hazajöttem, a Digi24-nél dolgoztam majdnem két éven keresztül, szintén a politikai rovat szerkesztőjeként. De még nem éreztem magam újságírónak. Ezután jött egy fordulat, mert ki akartam szállni a mainstream sajtóból. Így lett, hogy 2014-től a Dela0-hoz kerültem, ahol a mai napig is vagyok. A független újságírás mellett döntöttem, tulajdonképpen emiatt maradtam a szakmában. A tévénél olyan volt, mintha kerekek között őrlődnél, az egy nagyobb gépezet.

Tegyük hozzá, hogy akkoriban a független sajtó még nagyon gyerekcipőben járt, épp kezdett kifejlődni. Habár a Dela0 körülbelül három éve működött már, mielőtt odakerültem, de úgy is friss oldalnak számított. Akkor még furcsán néztek rád, ha azt mondtad, hogy egy független vagy alternatív médiaorgánumnál akarsz dolgozni.

Mi volt az, ami leginkább lelkesítette a szakmája kezdetekor?

Számomra nagyon fontos lecke volt az, amit a tévénél tanultam meg. Ahogyan bárki, aki elkezd egy szerkesztőségben dolgozni, én is adatgyűjtéssel kezdtem. Nagyon sok politikai nyilatkozatot követtem nyomon, az egy szenzációkra kihegyezett gyakorlat volt. A tévénél úgy kell dolgozz, hogy a nyilatkozatokból kikeresd a lehető legrövidebb és legérdekesebb részt. Ha egy nyilatkozatra másfél percet kaptunk egy adásban, az nagyon hosszúnak számított.

Lelkesített az is, hogy mindenféle témáról háttérinformációt kellett gyűjtsek. Emlékszem arra, hogy a Realitateánál egyszerre kezdtünk el dolgozni Valeria Dorneanuval, aki később a Mediafax főszerkesztője lett. Valeriával együtt kezdtünk el adatbázisokat összegyűjteni mindenféle politikai eseményre, hogy ha történik valami breaking news, akkor a tévének legyen anyaga, mielőtt élőben kap nyilatkozatot valamelyik érintettől.

Most is ezt csinálom, hiszen minden téma esetén elengedhetetlen az adatgyűjtés. A közéleti részlegen mindent le kellett fedjünk, ami ide tartozik: pártok, parlamenti felszólalások, interpellációk, alkotmánybíróság stb., és nem hiszem, hogy volt akkoriban bármilyen preferenciám. De nem tudtam volna elképzelni magam más részlegen. Mégis, ha belegondolsz, amióta a Dela0-nál vagyok, szociális témákkal foglalkozom, és alig vannak politikaiak. Persze közvetve minden témának van köze a politikához. Áttérni a szociális témákra 180 fokos fordulat volt.

Hogyan kezdett bele az oknyomozó újságírásba?

A témákkal együtt jött, miután elkezdtem a Dela0-nál dolgozni. Mert a tévé nem engedi meg azt, hogy leáss a dolgok legmélyére. Nem azért, mert nem akar leásni, hanem mert nem olyan a profilja. Ott minden nap ki kellett töltsünk egy órát, és azt nagyon gyorsan kellett csinálni, például a Románia, szeretlek! (România te iubesc) vagy a Premierben (În premieră) műsorokban. A Realitateánál és a Digi24-nél is a hírosztályon dolgoztam, és a hírek szerkesztése közben nincs időd elmélyülni egy-egy témában.

Aztán a Dela0-nál, ahogy elkezdtem egyre részletesebben belemenni a szociális témákba, egyre többet és többet kellett kutatni, egyre többet akartam tudni ezeknek a rendszereknek, intézményeknek és törvényeknek a működéséről. Ez egy természetes folyamat volt. Ha elkezdesz utánajárni egy témának, elkerülhetetlen, hogy a rendszer mögé nézz.

Aztán meg specializálódsz egyfajta tematikában. A szerkesztőség ilyenkor nagyon fontos, mert segít neked, hogy professzionalizálódj egyes területeken, amelyeket nagyon jól kell, hogy ismerj. Például a Dela0-nál most szükségünk lenne valakire, aki nagyon jól ért a közigazgatáshoz, mert az anyagainkon meglátszik ennek az ismeretnek a hiánya. Bukarestben még vannak emberek, akik értenek ehhez, de vidéken már kevesebben. Ugyanígy a közéleti, gazdasági, szociális vagy igazságügyi területeken is nagy a hiány.

Én valahogy nagyon is a szociális szféra fele mentem el, beleértve ebbe az oktatási, szociális és egy kicsit az egészségügyi témákat is. Ez azt jelenti, hogy nagyon kell követnem az oktatási minisztérium tevékenységét, de az igazságügyi minisztériumét is, mert az összes bántalmazásos eset oda csatornázódik be. Minél alaposabban jársz körül egy területet, annál jobban meg fogod érteni azt. És ilyenkor könnyen terelődsz az oknyomozás irányába.

A szerkesztőségekben, ahol dolgozott, tapasztalt bármiféle diszkriminációt a nőkkel szemben? Például a bérezés terén: nagyobb fizetéseket kapnak a férfiak, mint a nők?

Nem igazán emlékszem ilyen esetre. Azokban a szerkesztőségekben, ahol dolgoztam, valójában a nők voltak többségben, a főnökeim nők voltak, a tévénél a politikai részlegen csak két férfi riporterünk volt, és abban biztos vagyok, hogy a részlegen belül nem volt megkülönböztetés a férfiak és a nők bérezése között. 

De olyan férfi főnökeim is voltak, akik hajlamosak voltak bántalmazóan vagy agresszíven viselkedni mind a női, mind a férfi kollégákkal szemben. Nem tettek különbséget a nemek között, ha ordibálásról, sértegetésről meg hasonlókról volt szó. De persze amikor nőkkel szemben viselkedtek így, megmutatkoztak a nőkkel szembeni előítéletek különböző formái és a nőgyűlölet.

Terepmunka közben szokott tapasztalni nemi megkülönböztetést, ha egy befolyásos férfinak kell feltegyen kényes kérdéseket?

Igen. Bár a munkahelyeimen nem feltétlenül tapasztaltam diszkriminációt, de a terepmunkán legtöbbször úgy érzem, hogy hátrányos helyzetben vagyok azért, mert nő vagyok. De megtanultam előnyt kovácsolni belőle. Megtanultam „profitálni” abból, hogy a megkérdezett alany azt hiszi, csak egy „hülye nő” vagyok. Most már egyre ritkábban történik meg ez velem, mert kezdenek ismerni, de régen nagyon sokszor megbélyegeztek, hogy jön a kicsi, szőke, naiv, butácska nő, és valami kérdéseket akar feltenni. 

Ezt szoktam felhasználni ellenük, mert ha csak ennyit látnak belőlem, akkor általában nem készülnek fel arra különösebben, hogy védekezniük kell a kérdéseimmel szemben. Mindig nagyon illedelmesen kezdem a beszélgetést, az alany pedig nem akar nagy ügyet csinálni egy naivnak hitt nő kérdéseiből, és egyre inkább megnyugszik. Ekkor szoktam előhozni a súlyos kérdéseimet, amikor már észre sem veszik a csapdát.

Például megtörtént ez, amikor Sorin Roșca Stănescu újságíróval készítettem interjút, aki szépen elmesélte, hogyan használja az oknyomozást arra, hogy zsaroljon embereket. Roșca Stănescu egyike volt azoknak az újságíróknak, akik kitalálták az oknyomozó zsarolást, értsd úgy, hogy voltak témái, amiket a fiókban tartott. Le voltam sokkolva, miközben beszéltünk, és csak utána eszméltem rá, hogy mekkora dolgot kotyogott ki nekem.

Azért volt fontos, hogy előnyként éljem meg ezt, mert úgy gondolom, hogy amikor terepen vagyok, nálam sokkal fontosabb az ügy, amin éppen dolgozom. Gondoljanak csak hülyének, ha ennek az lesz az eredménye, hogy információt húzok ki belőlük.

Csak a témára összpontosít, és így próbál felülkerekedni a nőgyűlöleten és az előítéleteken?

Igen, sajnos. Emlékezetes volt, amikor a Legyen világosság (Să fie lumină) projekten dolgoztam. Mondhatom, hogy a politikusoknál már csak a papok rosszabbak, abban az értelemben, hogy a vallás azt tanítja nekik, hogy a nők alárendeltjei a férfiaknak, mert ez áll az Ószövetségben, és a környezet is ezt sulykolja beléjük. 

Amikor én mentem oda egy paphoz, hogy kérdéseket tegyek fel neki, nem hagyta, hogy beszéljek, mondván, hogy ez nem illendő viselkedés, és ne kiabáljak vele. Egyszer valóban elkezdtem kiabálni, de amúgy nem szoktam. Hanem felteszem a kérdéseimet, és annyiszor ismétlem meg őket, amíg választ nem kapok rájuk. Ha ez bárki szerint agresszió, akkor ez van. Konfrontálódtam minden pappal, akiről tudtam, hogy hazudik.

A férfi kollégáim, Vlad Stoicescu és Ovidiu Vanghele, ugyanebben a helyzetben vannak. Ha Ovidiut és engem egymás mellé teszünk, akkor kijelenthetjük, hogy az ő kérdezési stílusa agresszívebb az enyémnél. A papoknak még rendben van, ha egy férfi keresi fel őket. De hogy egy nő kemény kérdéseket tegyen fel, olyan nem létezik, akkor azt gondolják, hogy „valami baja van”. Borzasztónak tartom az ilyet. Hiába szeretnéd azt, hogy épp úgy végezhesd a munkádat, mint a férfi kollégák, nem tudod, mert nő vagy. És azt kell hallgatnod az interjúalanyaidtól, hogy „viselkedj szépen”. Hogy mondhatnak ilyet, hogy viselkedj szépen? Mégis mit jelent ez?

Volt egy másik esetem is Ciprian Ciucuval, a bukaresti VI. kerület polgármesterével. Írtam egy cikket, amihez nyilatkozatot kértem tőle, elvégre így dolgoznak az újságírók. Miután publikáltam, felhívott és dühösen számon kért, hogy miért nem küldtem el neki publikálás előtt az anyagot, és hogy engedélyt kellett volna kérjek tőle. Visszakérdeztem, hogy milyen engedélyről beszél, ezt hogyan képzelte el? Nem tudom, hogy kikkel dolgozott ezelőtt, de az újságírás nem így működik. 

Kihangosítottam a telefont, mert azt akartam, hogy a kollégám, Vlad Stoicescu is hallja, aki a cikket szerkesztette, mert tudtam, hogy Ciucu agresszív lesz és támadni fog. Ciucu azt mondta, hogy ne hívjam fel soha többé nyilatkozatot kérni. Ekkor közbelépett a kollégám, és megkérdezte, hogy milyen alapon engedi meg magának azt, hogy egy újságírónak olyat mondjon, hogy ne keresse meg többet úgy, hogy ő közéleti pozíciót tölt be. Ekkor hangnemet váltott Ciucu, és megkérdezte Stoicescut, hogy ő elégedett-e a cikkel, amit a hölgy publikált. Amire Vlad mondta, hogy igen, ő szerkesztette. De Vladdal nagyon más hangnemben beszélt, biztos vagyok benne, hogy csak azért, mert férfi. Nagyon dühös voltam.

Még eszembe jutott egy példa. Olyan nyilvános vitán vettem részt, ahova meghívták Mihail Neamțu teológust is, aki a közéletben is aktív. A Román Televízió (TVR) szervezte, és az abortusz témájáról vitáztunk. Az az ember az egész műsor alatt rám se nézett, még akkor sem, amikor hozzám beszélt. Ezt megvetésből tette, biztos vagyok benne. Mert például a moderátorral szembe tudott nézni végig, aki férfi volt. És csak gondolkoztam, hogy milyen baja lehet velem.

Megkérdezte utólag, hogy miért nem nézett önre?

Nem volt lehetőségem rá. Csak a tévéműsor alatt beszéltünk. Számomra már nem érdekes az, amit Neamțu mond. Szerintem azért nem nézett rám, mert tudtam, hogy hazudik a vita alatt, és ezt élőben alá tudtam támasztani érvekkel és adatokkal. Meg tudtam mutatni, hogy hamis adatokkal dobálózik és teljes mértékben manipulál. Valószínű, hogy erre nem számított.

Bele szokta írni a cikkekbe azt, ha diszkriminációval élnek önnel szemben?

Nem feltétlenül írom bele ezeket. Attól függ, hogy van-e köze a témához. Amikor megfenyegettek, azt leírtam egy cikkben, mert köze volt a feltárt esethez. A fenyegetőknek közük volt az ügyhöz, amin épp dolgoztam.

A 2019-es fenyegetésről beszél, amikor egy férfi azzal hívta fel önt, hogy „betöri a fejét”, ha nem hagyja abba az oknyomozást az Ortodox Egyház két papja körül, akik szexuálisan zaklatták több diákjukat? (Cikkek itt és itt.)

Igen, pontosan. Általában el szoktam mesélni ezeket az eseteket, például Ciprian Ciucuról is írtam a Dela0-n. Sosem hagyom figyelmen kívül, sosem nézek el az ilyenek mellett. Valahogy be kell kerüljön a hírekbe, főleg ha köztisztviselőről van szó. Amikor súlyosabb eset történt, a telefonos fenyegetés, akkor feljelentést tettem a rendőrségen. És így fogok tenni bármikor, ha úgy érzem, hogy zaklat egy politikus vagy bármilyen befolyásos személy.

De a férfi kollégák is feljelentették Vasile Bănescut, a Román Ortodox Egyház szóvivőjét az agresszivitása miatt. Mi könnyedén megtesszük a feljelentést, ha arra van szükség. De különválasztjuk, ha nem feltétlenül kapcsolódik az általunk dokumentált témához.

A telefonos fenyegetés után azonnal feljelentést tett a rendőrségen?

Igen. Olyan dolog volt, amiről úgy gondolom, hogy elfogadhatatlan, és jelentettem a rendőrségen az ügyet. Meg is találták a két fiatalt, akiknek közük volt az ügyhöz, amiről éppen írtam. A fiatalok arra kértek, hogy vonjam vissza a feljelentést, de megmondtam nekik, hogy semmiképp sem fogom visszavonni. Értettem, hogy milyen közük van nekik az ügyhöz, de ilyet akkor se lehet tenni. Felelniük kell azért, amit tettek. Különben bárki helyénvalónak érezné, hogy megfenyegessen egy újságírót, és simán megúszná. Legközelebb kétszer meggondolják, mielőtt felhívnak egy újságírót azzal, hogy megölik, ha tovább dolgozik egy ügyön, gondolok itt arra az enyémmel összehasonlíthatatlanul súlyosabb fenyegetésre, amelyet Emilia Șercan, a magas rangú közméltóságok plágiumainak feltárására szakosodott újságíró kapott.

Milyen gyakran találkozik online zaklatással, és hogyan érinti önt?

A facebookos üzenetekkel és kommentekkel el tudok boldogulni, bár nagyon sok rosszindulatú van. Amikor a bukaresti Ferentari negyedben élők mélyszegénységéről írtam, kaptam olyan kommentet, hogy ha majd néhány cigány megerőszakol, reméli, hogy utána jobban átgondolom, hogy akarom-e még védeni őket. Ilyen „kívánságokból” számtalant kapok. Egyébként mindegyikre szoktam válaszolni, nagyon udvariasan. Elmagyarázom nekik, hogy amit csinálnak, az fenyegetés vagy rágalom, és a törvény bünteti. A szembesítés után az emberek vagy kitörlik az üzenetüket, vagy felszívódnak.

Történt olyan a pandémia alatt, hogy egy klubról írtam, ahol bulikat szerveztek a járványügyi szabályok ellenére. Azután is kaptam olyan üzeneteket, hogy azt kívánják, kövezzenek meg, és hasonlók. Erre is udvariasan elmagyaráztam, hogy ez fenyegetés, készítettem róla képernyőmentést, és ha tovább folytatja, akkor feljelentem. Nagyon könnyű a számítógép mögött ülni és írogatni, amíg nem számolnak semmilyen következménnyel. 

Kapott olyan online zaklató üzeneteket, amelyek kifejezetten azért támadják, mert nő?

Kaptam olyan üzeneteket, hogy ha nő vagyok, akkor ne írjak férfiakról, főleg ne papokról. Inkább álljak a fazék mellett és vigyázzak a gyerekekre. Vagy remélik, hogy elhagy a férjem és egyedül maradok a „purdéimmal”. Érdekes, hogy sokszor a romákra utalva, etnikai alapokra helyezik a nőiséggel kapcsolatos sértegetést, ha valami nem tetszik nekik.

Tehát nőként nem szabadna nekem papokról írni, mert más a szerepem. Néha belemegyek ilyen véget nem érő kommentfolyamba. Emlékszem, hogy férfiak írták azt, hogy biztosan épp menstruálok. Ezek nagyon idegesítenek, de megpróbálok úgy válaszolni rájuk, hogy ne hagyjam, hogy provokáljanak.

Gyakran találkozom azzal a megszólítással a hölgyem (domnișoară) helyett, hogy „hölgyikém” (donșoară), amit tényleg csak arra használnak, hogy idegesítsenek. Viszont én tényleg mindig szenvtelenül válaszolok ezekre, és hamar meghátrálnak a zaklató kommentelők. Ezeknek az embereknek valójában nincsenek érveik.

A férfi kollégák is ki vannak téve az online zaklatásnak. Őket másképp támadják?

Igen, nagy különbségek vannak. Egy férfi újságíróra azt mondják, hogy szekus (a titkosszolgálatoknak dolgozik), vagy hogy le van fizetve, hogy valaki pártján áll. Ezt gyakran tapasztaltam a férfi kollégák esetében. Ezzel szemben a nőkre inkább azt mondják, hogy épp menstruál, vagy ingerlékenyebb, mert a nők érzékenyebbek, mint a férfiak. 

Volt eset, hogy fenyegetésektől, zaklatásoktól kellett megvédenie a családját, gyerekeit?

Nem voltunk kitéve olyan zaklatásnak, ami a családra és gyerekre irányult volna. De esetünkben vannak ebben átfedések, mert a partnerem szintén újságíró, Vlad Stoicescu. Tisztában vagyunk vele, hogy a munka, amit végzünk, sokszor negatív népszerűséget hoz. De nagyon figyelünk arra, hogyan vagyunk fent a közösségi hálón. Persze az is benne van a munkánkban, hogy a telefonszámaink publikusak, a szerkesztőségünk címe is az. Ha bármit megírunk, és szignózzuk a nevünkkel, akkor biztosan kapunk rá egy csomag negatív kommentet is, ez a munka ezzel jár.

Van Romániában olyan szervezet, amely védi az újságírókat?

Nincs, még egy szolidaritási szerveződés sem. Természetesen ha történik valami, akkor az újságírók egyénileg a szolidaritásukat fejezik ki. Pedig tényleg szükség lenne egy olyan egyesületre, amely támogat minket és szükség esetén jogi tanácsot is kínál. Nemcsak erről a fenyegetettségi területről van szó, hanem arról is, hogy bárkit megfélemlíthetnek SLAPP típusú perrel. Jog szerint bárki beperelhet egy újságírót, ha úgy gondolja, hogy valótlanságokat írt róla. Ezt a politikusok és az üzletemberek következetesen kihasználják csak azért, hogy megfélemlítsenek, és hogy lefoglalják az idődet, hogy addig se tudj a munkáddal foglalkozni.

Egy egyesület ezen a téren is segíthetne nekünk. Valójában működnek különféle szervezetek, mint az ActiveWatch, de nekünk, újságíróknak nincs egy külön egyesületünk, amely ki tudna állni mellettünk.

Milyen biztonsági előírásaik vannak a szerkesztőségen belül?

A szerkesztőségen belül a zaklatás megelőzésére nincs védelmi szabályzatunk. Talán azért, mert nagyon kicsi szerkesztőség vagyunk. Jelenleg a Dela0-nál csak én és Vlad Stoicescu vagyunk állandó dolgozók, és van még néhány külsős szerző. Ha nagyobb szerkesztőség lennénk, akkor biztosan lennének biztonsági előírások. És úgy is gondolom, hogy kötelezően kellene legyenek. Tényleg vannak még hiányosságaink e téren.

Ami az online zaklatást és uszítást illeti, óvatosak vagyunk a kommentek moderálásával. Bár elég bonyolult mindet átnézni, ha több száz vagy akár több ezer kommentről van szó. Nincs külön moderátorunk erre a munkakörre, hanem mi, az újságírók csináljuk. Támogatjuk a véleménynyilvánítás szabadságát és az olvasóknak azt a jogát, hogy kritizálják a munkánkat. Tehát nem töröljük a hozzászólásokat, és nem blokkoljuk az embereket csak azért, mert kritizálnak minket. Válaszolni szoktunk azokra a hozzászólásokra, amelyek fenyegőek, és hazugsággal vagy manipulációval vádolják az újságírókat. Viszont elrejtjük vagy töröljük azokat a kommenteket, amelyek erőszakra buzdítanak, amelyek különböző alapon diszkriminálnak. 

Továbbá nagyon fontos számunkra a forrásaink védelme. Ha bármilyen kockázati tényező felmerül, akkor nem tesszük közzé a nevüket, és semmilyen információt, amely alapján beazonosíthatók lennének. Vigyázunk a forrásainktól kapott dokumentumokra, fényképekre és videókra is, arra hogyan tároljuk és tesszük közzé azokat.

Mit gondol, a romániai szerkesztőségek megfelelő tudatossággal kezelik az online biztonsági előírásokat?

Szerintem nem vagyunk elég tudatosak. Mindig csak a témát tartjuk fontosnak, és nem saját magunkat. Az utóbbi időszak tanított meg arra, hogy tényleg ki vagyunk téve támadásoknak, és ez ellen valamit tennünk kell. A romániai független lapok és portálok még nagyon kicsik, csak a Recordernek sikerült már nagyobbra nőni. 

De mindenhol azt látom, hogy csak arra szánják az energiájukat, hogy információt gyűjtsenek és forrásokat találjanak. Továbbá nagyon kevés az olyan ügyvéd, aki vállalja a védelmünket. Éppen ezért lenne nagy szükségünk egy újságírókat védő egyesületre.

A nyitókép forrása: Diana Oncioiu Facebook oldala.

The post Diana Oncioiu: a politikusoknál már csak a papok tiszteletlenebbek az újságírónőkkel Romániában appeared first on Átlátszó Erdély.

Cikkünkben végigvesszük, hogyan segített a sportcsarnokba menekített romákon a városvezetés erőfeszítése, a lakosság adományai és a tetemes kormánytámogatás, és hogyan akadályozták a város egyes hangadói, hogy a tűzkárosultak emberhez méltó lakásokba költözhessenek. Az integrálásukért tett látványos erőfeszítések és ígéretek mind elbuktak Csíkszereda egyes lakóinak ellenállásán. Akik inkább fizetnek azért, hogy eltűnjenek a romák, mint hogy segítsék őket beilleszkedni.

Kiderítettük, a romák helyzetén jelenleg közpénz nem, csak magánadományok javítanak. Megtudtuk, miért szakította meg az arénabeli együttműködését a Caritas és a városháza, mivel járultak hozzá a romák a mostani lakásukhoz, és hogy még a törvény is akadályozhatja Szereda nagyobbik telepének felszámolását a sokkal zűrösebb Tavasz utcában.

A városháza és a civil szervezetek a hátuk közepére se kívánják a sajtót. Azt állítják, így is nagy a helyiek ellenszenve, a cikk csak még több uszítást fog eredményezni. Úgy döntöttünk, mégis közöljük a romák otthonkeresésének történetét úgy, ahogy a főbb szereplők révén megismertük. 

A történet sok szereplős, nem tudtunk mindenkivel beszélni, és azoktól se került bele minden a cikkbe, akiket elértünk. És persze maga a fő történet ‒ a város és a romák integrációs törekvései ‒ sem ért véget a lendület kifulladásával: következik a kínkeserves aprómunka.

2021. január 7-én égett le a csíkszeredai Somlyó utca 33 szám alatti romatelep egy része: húsz faépület tíz ár területen. A katasztrófát egy szigetelés nélkül hagyott kályhacső okozta. A tűzeset éjszakáján a város polgármesteri hivatala a telep teljes lakosságát, 258 személyt (hatvankét családot) az Erőss Zsolt Arénába szállította át.

Az emberek megkapták az alapvető elsősegélyt, élelmet és szálláshelyet, a város lakossága rengeteg adománnyal segített. A tűzben huszonnyolc család lakása veszett oda. Összesen 119 személy (köztük 66 gyermek) háza égett le teljesen vagy részlegesen. 26 család még abban a hónapban visszaköltözött a somlyói telepre. Az utolsó családok 2022. november 14-én költöztek ki az arénából.

Költözés bírsággal és szétfoszló ígéretekkel

Közel két évvel később, november elején látogattam meg az aréna és a Somlyó utcai telep lakóit. A sportcsarnok mellett üres lovasszekér fogadott, amit nagyon gyorsan megpakoltak ruhákkal, ágyneművel. Az utolsó hullámban elköltöző egyik család szállította ki a dolgait Somlyóra. Nem azért, mert készen állt volna a lakása, hanem mert így állapodott meg a szociális munkásokkal: hogy hamarabb menjen majd a beköltözés, az ingóságaikat a telepen kell raktározniuk.

Csakhogy a városban nem szabad szekérrel közlekedni, és folyton megbüntetik őket a rendőrök, mesélték az arénás romák. Az egyik férfi az arénától megfenyegette őket, hogy ha nem pakolnak gyorsan, akkor a ruháikat kidobja a szemétbe, tették hozzá. Másnap megtudtam, hogy azt a szállítmányt is megbüntették, amelyiket láttam elindulni.

A sportcsarnoknál elég nagy forgatagba érkeztem. Zavartam azokat, akik csomagoltak, de más romák jópofán fogadtak a bejárat előtt. Ahogy be akartam volna menni velük, szociális munkások ugrottak szembe velem az ajtónál. A városháza engedélye nélkül nem léphetek be, mondták, és nem adnak interjút senkinek, mert legutóbbi interjú után is valótlanságokat írtak a Transtelexen.

A felháborodásuk okát firtató kérdésemre a szociális munkások csak annyit mondtak, hogy se a részükről, se a roma közösség részéről nem azok az információk hangzottak el, amelyet leírtak. Erre nyomatékosan helyeselt az egyik roma nő is.

Sógor Enikő, Csíkszereda szociális ügyekért felelős alpolgármestere később azzal magyarázta, hogy a kiköltözés nem volt ultimátumhoz kötve, szó sem volt soha arról, hogy bárkit kitegyenek az utcára. Mégis minden hétvégére kitűzték a költözés időpontját már legalább két hónapja, mert ezzel akarták motiválni a romákat arra, hogy haladjanak a teherautó utánfutók lakhatóvá tételével.

Viszont egy határidő leszögezése csak akkor működik, ha az egyezséget mindkét fél ugyanúgy betartja. Csakhogy a városháza és a romák között a tűzeset óta sokszor megtörtént, hogy ellenőrizetlen információkból hamis ígéretek születtek.

Ráduly Gábor és felesége, Júliána a helyszínen mesélte, hogy Júliána már hét hónapja munkát vállalt az Eco-Csíknál azért, hogy szociális lakást tudjanak kérvényezni. A városvezetés ígért is nekik egyet a Petőfi Sándor utca tetején, de kiderült, hogy az egy pincehelyiség, amibe a villany ugyan be van vezetve, de a falak mállanak, víz nincs, így nem lakható.

Sógor Enikő az esetről úgy nyilatkozott, hogy a Ráduly családnak nagyon szerettek volna segíteni kiköltözni az arénából. Meggyőzték őket, hogy legalább az egyikük dolgozzon, és az is siker, hogy a család meg tudott állapodni abban, hogy a nő vállaljon munkát. Az alpolgármestert felhívták a Vagyongazdálkodási Igazgatóságról, hogy találtak egy üres lakást a Ráduly családnak, a hírt tovább is adták az arénában dolgozó szociális munkásoknak, akik azonnal szaladtak Gáborhoz újságolva, hogy megvan a lakás. Az alpolgármester és munkatársai csak ezután nézték meg a helyet, mire kiderült, hogy egy pincehelyiségről van szó, amelyet nem lehet lakhatóvá tenni. A polgármester és az alpolgármester sajnálta, de elismerték, hogy megtörtént.

Ehhez hasonló félreértéseken csúszott el nagyon sok energia, jóindulat és pénz ebben a történetben.

Gáborékkal a gyerekeikről is beszélgettünk, akikre nagyon büszkék. „A zongorázásra és gitározásra szinte maguktól éreztek rá a fiatalok” ‒ mondták, és mosolyogva kihúzták magukat. Majd felkiáltottak, hogy már dél van, mennek ki ők is dolgozni Somlyóra.

Belakni az utánfutókat

Csíksomlyón örvendő gyerekek fogadtak, akikkel megismerkedtem már a Csíki Csobbanóban tartott úszóedzésük után. Hátravittek az utánfutókhoz, ahol a szüleik dolgoztak. 

A gyerekek csacsogva mesélték, hogy milyen jó volt nyáron a Máltai tábora (Mikóújfaluban) és a Superar tábora, amikor benéztünk Czinéékhez. A házaspár épp a falakat tapétázta, elpirultak, amikor megdicsértem a választásukat. Megkérdeztem tőlük, hogy ha egész nap kint dolgoznak, akkor hogyan kapják meg a napi meleg ebédjüket. Erre felkacagtak, hogy jó volna, ha megkapnák az arénában akár este is, de mire hazaérnek, már hűlt helye van csak. Pár nap múlva a fülembe jutott, hogy a következő napokban a szociális munkások kivitték Somlyóra a meleg ebédet azoknak, akik kint dolgoztak.

Egy másik látogatásomkor Lajosék büszkén mutatták, hogy a belső munkálatok nemsokára készen vannak, és a falakról már csak a szegőléc hiányzik. Ketten készítettek el mindent a feleségével, amit bent látok: szalagparkettát, a csempézést, a tapétázást, a kagylók felszerelését. A fürdőszobában már csak a tusolót és a vécékagylót kellett beszerelni. „A fürdőszobai csempéknek egyik reggel nekifogtam, s másnap reggel hétig raktam” ‒ újságolta Lajos.

Legalább két-három év kell ahhoz, hogy külföldi munkával annyi pénzt összegyűjtsenek, hogy tovább tudjanak lépni, például albérletbe költözzenek ‒ vázolták a kilátásaikat Lajosék.

A telep legszegényebb emberének, ahogy a társai nevezték, az utánfutóját öt férfi javította. Ez volt mind közül a legrosszabb minőségű, korábban lovakat szállítottak benne. Kint gödröt ástak a víz és a csatornázás bekötéséhez, bent a gipszkartont rakták fel. Napi bérért dolgoztak egymásnak is. A mester olyan kétszázötven lejt kap napjára, és megsaccolták, hogy egy utánfutó berendezése két-három ezer euróba kerül.

Kicsit kihúzták magukat, mikor mondták, hogy ők biza „ellopták” a mesterséget. Kértem, hogy magyarázzák meg, ez mit jelent. Előbb bocsánatot kértek, hogy le fognak tegezi, majd felharsantak: „Például ezt a gipszkartont felrakod te, látom, hogy hogyan raktad fel, s én is úgy csinálom! Így követjük a mesterembereket.”

Sokan örültek, hogy kiköltözhettek az arénából, végre lett saját lakásuk, nem mellesleg a rokonaik közelében. Itt vannak a „nyámjaik”, azaz a rokonok, komák, barátok, és ő is ott született, mondta az egyik nő.

De hiába volt jó hangulat kint, mára olyan híreket kaptunk a Somlyó 33-ból, hogy három konténer is beázott. Dezsőéknél, akik legelsőként költöztek utánfutóba, múlt héten berepedt a tető, és csepegő vízben állt az ágyuk. Kátránypapírt kaptak a befoltozáshoz, megcsinálták, ahogy tudták, de a szél hamar lerántotta a foltozást is.

Carmenéknél a vitrines szekrény háta és a szalagparketta megszívta magát vízzel úgy, hogy nem tudják, honnan jön a szivárgás.

Vissza a gettóba

A város sem így tervezte, a romák sem gondolták volna, hogy közel két évig az Erőss Zsolt Arénában élnek majd. Azt pedig a végsőkig ellenezte mindenki, hogy ezek az emberek visszakerüljenek a somlyói gettóba. Az egyik álláspont a társadalmi inklúzió reményében tartott ki, a másik számára viszont a romatelep felszámolása annyit jelentett volna, hogy a romák eltűnnek Csíksomlyóról.

Kevésbé gettókörülmények között, de a következő néhány évben a Somlyó 33 nevű telepen fognak élni az „arénások” (az utóbbi másfél évet az Erős Zsolt Arénában töltő családok ragadványneve) is, döntötte el a városvezetés 2022 tavaszán.

A helyzet kaotikusságát az idézőjelek is érzékeltetik. A tizennégy „arénás” család „konténerekben”, valójában teherautók utánfutókban alakította ki ideiglenes otthonát. Ezeket egy helyi vállalkozó szerezte be, tőle a Máltai Szeretetszolgálat vásárolta meg civil adományokból.

Az önkormányzat informális lakóövezetté nyilvánította a két csíkszeredai romatelepet, tizenöt éven belüli felszámolásukhoz pedig idén augusztusban intézkedési terveket rendelt. Többek között a telepek kataszteri felmérését, közművesítését rendelte el, közösségi terek és mosdók létesítését. Olyan szociális szolgáltatásokat fog megrendelni, hogy a lakosok egészségesebbek és képzettebbek legyenek, egyre többen szerezzenek munkát, és fokozatosan el tudjanak költözni a telepekről.

Csíksomlyón a Máltai Szeretetszolgálat 2021 májusa óta mentorálja az ott élő romákat. A Tavasz utcában még nem tudni, kik és mikor tudják elkezdeni a beavatkozást.

Az arénából idén november 14-én költöztek ki az utolsó családok is úgy, hogy akik nem tudtak időben vagy eleget befektetni az utánfutók kipofozásába, azoknál még nincs folyóvíz. Egy teherautó utánfutóban egy vagy két család lakik, körülbelül hat-tíz fő. Eddig nyolc utánfutó van teljesen berendezve, ezekre meg is kötötték a szerződéseket a családokkal. Jövő június 1-ig ingyen lakhatnak az utánfutók berendezéséért cserébe, utána bérleti díjat kell fizessenek. A lakbért minden esetben a családok jövedelméhez képest állapítják meg, mondta el Székely Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat csíksomlyói koordinátora.

Felbuzdulás és előrelátható csapdák a tűz után

Az első hetekben az eset akkora társadalmi megmozdulást idézett elő – a civilek anyagi és szellemi felajánlásaitól a román kormány támogatásáig –, hogy a városházának esélye nyílt jobb lakhatási körülményeket biztosítani a mélyszegénységben élőknek, felzárkóztató programokat indítani és felszámolni a romatelepet.

Csakhogy a rengeteg felajánlás – használati tárgyak, pénz és ráfordított idő – mellett a társadalmi inklúzió irányába tett lépések nem vezettek eredményre. A romatelep felszámolása a legtöbb ember számára azt jelentette volna, hogy a romák eltűnnek Csíksomlyóról.

Vagyis Csíkszereda belesétált néhány csapdába, amelyről már közvetlenül a tűzeset után tudni lehetett:

• a tűzkárosultak ideiglenes elhelyezése akár több tíz évig tarthat;
• a romák anyagi támogatása és a konténerlakások elhelyezése lakossági ellenállást szíthat;
• ezt az önkormányzat azzal tudja kezelni, ha előre közli a stratégiáját a többségi lakossággal is;
• érdemes elkerülni, hogy „gyámsági” viszony alakuljon ki a romák (vagy mélyszegénységben élők) és a városvezetés (és a támogató lakosság) között azért, hogy a tűzkárosultak pontosan tudják, mihez van joguk és mit várhatnak el az önkormányzattól;
• ennek a jó és egyértelmű kommunikáció az egyik feltétele, 
• és hogy a közösséget olyan ember képviselje, aki vállalja a megbízható közvetítő szerepét a két fél között.

A Somlyó 33-ban élő romák körülményeit és elvárásait 2021. január 25-27. között mérte fel az önkormányzat kérésére Sólyom Andrea és Kiss Tamás szociológus a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek segítségével. A kutatás gyorsjelentését a városháza küldte el az adatigényünkre adott válasz részeként (168-191. oldal). Szinte minden megkérdezett elvárta a városházától, hogy lakást és munkahelyet biztosítson vagy segítsen találni, és a közösség háromnegyede várta el, hogy ételt és anyagi támogatást is kapjon a városvezetéstől. A kutatók jelezték, hogy „ezeknek az elvárásoknak a tisztázása hozzájárulhat a potenciális konfliktusok elkerüléséhez”.

A romák zöme pedig azt jelezte, hogy a helyzete javítása érdekében dolgozni szeretne, és kivétel nélkül támogatja gyermekei oktatását. Túlnyomó többségük azt hitte, a szeredaiak minden gond nélkül befogadják őket, munkatársként mindenképp. Akár családtagként is, vélte a megkérdezettek fele. És csak egy-két ember gondolta úgy, hogy barátként vagy szomszédként nem.

Élet az arénában, 3,5 millió lejért

A sürgősségi helyzetben Csíkszereda önkormányzata az Erőss Zsolt sportcsarnokban rendezett be szálláshelyet a károsult családoknak a Városi Sportklub engedélyével. Az egyik szint előcsarnokában rendezkedtek be, előbb az adományként gyorsan összehordott matracokból, később paravánokkal elválasztva, ágyakkal és szekrényekkel (lásd a Transindex helyszíni riportját).

A krízisintervenció első három hónapjában az arénában naponta huszonöt-harminc szakképzett önkéntes dolgozott. András Lóránd szociális munkás, Hargita Megye Tanácsának mélyszegénységgel foglalkozó munkacsoportjának koordinátora sokat segített az önkéntesek toborzásában, mert korábban több szociális szervezetnél is dolgozott. Legtöbben a Gyulafehérvári Caritas-tól és a Máltai Szeretetszolgálattól érkeztek, de jöttek az unitárius Gondviselés Segélyszervezettől, valamint a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központból pszichológusok és szociális munkások, a Xántus János Általános Iskola pedagógusai. Rajtuk kívül a helyszínen dolgoztak a város és a megye szociális igazgatóságainak munkatársai is, összesen körülbelül tizenöten.

A krízisintervenció a feszültségek csökkentéséről és az alapvető szükségletek kielégítéséről szólt. „Volt egy csomó ijedt, elbizonytalanodott, tanulatlan ember, akit meg kellett nyugtatni, biztatni. Plusz minden nap kiosztani a reggelit, vacsorát, ebédet és a segélyeket. Tehát irtózatos munka folyt ott” ‒ mondta Sógor Enikő.

Az emberek főként azért voltak nyugtalanok és idegesek az első időszakban, mert nem tudták, mi lesz velük, hol fognak lakni. Illetve amiatt is, hogy elterjedt, a gyermekvédelem elveszi tőlük a gyerekeket, tudtuk meg András Lórándtól. A gyermekvédelem több tucat munkatársát rendelte ki az arénához az első hetekben, ezt a tévhitet is ők oszlatták el sok beszélgetéssel.

A hatékonyabb munka érdekében legfeljebb tíz fős csoportokra osztották a bentlakókat, mesélte András. Mindegyik csoporttal külön pszichológus, szociális munkás és két önkéntes foglalkozott, hogy a családok őszintén el tudják mondani, mit szeretnének, mitől félnek, és a szakemberek fel tudják mérni, milyen segítséget tudnak nyújtani szociális, egészségügyi és oktatási téren.

Az első három hónapban az önkéntesek és a szociális szervezetek alkalmazottainak napi étkezését a városháza biztosította úgy, hogy ugyanazt a napi adagot kapták, mint amit a tűzkárosultak. A városháza idén augusztusig 811 ezer lejt költött a napi meleg ételre, derül ki az adatigényünkre küldött válaszból (159. oldal). 

Az erre szánt közpénzt a Caritas kiegészítette saját forrásaival, amikor az első fél évben ők vitték be a szociális konyhájukról a napi három étkezéshez szükséges ételt, tudtuk meg Péter Györgytől, a Caritas Szociomedikális Ágazatának igazgatójától. 2021 júliusától az étkeztetési közbeszerzést a Cornet vendéglő nyerte el, idén augusztustól újra a Caritas szociális konyhájával szerződött a városháza az arénából való kiköltözésig.

A Caritas maga tavaly több mint félmillió lej adományt gyűjtött a tűzkárosultaknak. Ebből 140 ezer lej értékű volt az élelmiszeradomány, és 290 ezer lej értékben főztek, küldte el nekünk a szervezet a tavalyi kimutatását. Jól látszik, hogy a legtöbbet a Heineken adakozta, a második legnagyobb összeg pedig a Caritas honlapján, illetve az egyházmegyében gyűjtött pénzadományokból állt össze.

A nem Szeredában élőket a városháza a tulajdonában lévő, régi Postabank épületében szállásolta el, amelynek egyik szárnyában szállodai szobák voltak kialakítva. Erre 2021-ben több mint 70 ezer lejt költött a város. A szociális szférában dolgozó egyik forrásunk úgy nyilatkozott a helyről, hogy nem volt mindig tiszta, de a célnak megfelelt. Viszont ezt a szálláshelyet az első három hónap elteltével a városháza már nem tudta biztosítani az önkénteseknek, így ha akartak jönni, a szállásukat más forrásból kellett fizetniük.

Az aréna rezsiköltsége a tűzkárosultak beköltözésétől idén augusztusig 1,15 millió lej volt, az őrzése közel félmillió, a közösségi, oktatási és szociális programok több mint 800 ezer lejbe kerültek a városháza összesítése szerint. A rászorulókkal dolgozók fizetésére 150 ezer lej ment a városi büdzséből ebben az időszakban.

Adatigényünkre küldött válasza szerint a város idén augusztusig 4,4 millió lejt költött a tűzkárosultak arénabeli ellátására. Ebbe beleszámolták a két romatelepre tervezett szaniter konténerek 900 ezer lejes értékét is azzal a megjegyzéssel, hogy a beszerzésük folyamatban van.

Zűrök az arénában

A szociális munkások és a romák együtt készítették el az aréna rendszabályzatát. Megegyeztek, hogy bent tilos a cigarettázás és az alkoholfogyasztás, kötelező a higiénia, rendben kell tartani a környezetet, tiszteletben kell tartani a csendórát. A gyerekeket iskolába kell küldeni és támogatni a délutáni foglalkozásokon, sőt a felnőttek is részt kell vegyenek a nekik szánt programokon. Az volt a megállapodás, hogy aki nem tartja be a szabályokat többszöri figyelmeztetés után sem, az el kell, hogy hagyja az arénát.

„Ilyen eset csak egyetlen egy volt a másfél év alatt. Egy férfi nagyon sokszor tartózkodott ittas állapotban az arénában, ezért őt a szabályzat miatt el is küldtük” ‒ idézte fel Sógor Enikő. „Csak azért voltam hajlandó erre, mert egyedülálló volt, és volt ahova menjen, de olyat sosem tettem volna, hogy elküldjek gyerekes családokat” ‒ tette hozzá.

Az arénások hetente kiértékelőt tartottak  a rendszabályzat alapján, és mindenki pontozta saját magát a közösség előtt. Nemcsak a házirend betartása ért pontot, hanem a munkavállalás is. A pontok alapján ranglistát készítettek a családokról, és olyan sorrendben kapták meg később a berendezésre váró utánfutókat, ahogyan ezen a listán szerepeltek. A szabálykövetők hamarabb nekifoghattak az utánfutók felújításának.

Panaszt hallottunk arra, hogy olyanok is bejártak, akik nem is laktak ott. A tömeges együttélés nehézségeit szóvá tette az egyik, névtelenséget kérő roma nő is, amikor már az új lakóhelyét mutatta. Elmondta, nagyon várta, hogy kiköltözzenek, mert nehéz volt odabent megegyezni és sok szemétkedés volt. 

Káosz alakult ki egyik este, amikor egy testvérpár dulakodni kezdett. Egyikük azt állította, hogy a másik nem gondozta kellő figyelemmel a haldokló apjukat. Ordibálásukra az őr kihívta a csendőrséget, de így is odáig fajult a dolog, hogy előkerült a bicska, és az egyik testvér megvágta saját magát ‒ mondta el egy másik forrásunk.

Az aréna mosdói sem működtek mindig. A földszinti mosdók vécéi, amelyeket a személyzetnek és az önkénteseknek tartottak fenn, két hét után felteltek. Kihívták a szerelőket, mire kiderült, hogy a földszinti mosdók sosem voltak összekötve a város csatornahálózatával. Ezt csak a tél elmúltával tudták megoldani.

Egyes gyerekcsínyek nagyobb károkat is okoztak. Például a gyerekek lenyomtak egy nadrágot az egyik emeleti vécécsészén, mire a csővezeték elrepedt és az emeleti fal teljesen átázott. Ezeket a helyi közműcég, a HARVíz Rt. javította meg. A javítási munkálatok idén október 22-ig közel 15 ezer lejbe kerültek.

A fűtéssel egyszer volt gond, de nagy port kavart. 2022. május elején elromlott a kazán, ezért egy hétig nem volt melegvíz az arénában. Azért tartott ilyen hosszan, mert Brassóból kellett megrendelni a speciális alkatrészt, magyarázta az alpolgármester. 

Betegségek is könnyen terjedtek az arénában. Előbb a Covid ütötte fel a fejét, majd himlővel, rühvel szembesültek. A legnagyobb baj később a poloska volt: időnként fertőtlenítették a teret, olyankor reggel mindenkit kiküldtek az arénából és csak este engedték be őket. De a poloska teljes kiirtásához olyan erős anyaggal kell fertőtleníteni, amely veszélyes lehet az emberekre. Ehhez a végleges költözés után fogtak neki.

Ezeken kívül nem esett nagy kár az arénában, a falak alsó egy méterén majd ki kell cserélni a gipszkartont és ki kell meszelni az épületet, tudtuk meg Biró Albin városi tanácsostól.

Pozitív elmozdulások

Az arénában töltött idő alatt számos pozitív irányú változás is történt az emberek személyes és szociális viszonyaiban. Nőtt a higiénia iránti igényük, csökkent a családon belüli agresszió mértéke, igyekeztek tudatosan kontrollálni az érzelmeiket és indulataikat. A szülők kezdtek figyelni a gyerekek érzelmi szükségleteire, megjelent a közösségi együttműködés igénye, valamint a tanulás és az új munkák megtanulásának igénye.

Az arénabeli életről az egyik bentlakó, Moldován Mária is beszámolt a Caritas honlapján, aki szeretne újságíró lenni.

Minden gyerek ellenőrzötten járt iskolába, és a felnőttek is újrakezdhettek tanulni: 47 személyt írattak be a Második esély programba. Megkeresték az iskolák archívumaiban, hogy ki hány osztályt fejezett be, és a megfelelő osztályba iratták be őket.

Esti tagozatra tizenegyen iratkoztak, őket mikrobusszal vitték át az órákra a szentegyházi szakközépiskolába. „A tizenegyből három most is végzi. Az egyharmad jó arány, hátha ezután egyre többen lesznek” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Az általános iskolai tanulmányokat a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában tudták folytatni. Felnőtteknek szóló elemi oktatásra nem volt lehetőség, de a Xántus János Általános Iskola három tanára elvállalta a feladatot az arénában. A huszonegy beiratkozóból nyolcan végeztek, akik biztosan megtanultak írni és számolni, mesélte Sógor Enikő, aki boldognak és büszkének látta őket a nekik szervezett évzárón.

A tűzeset előtt két embernek volt helyben állandó munkahelye, az arénás időszakban tizenöten kezdtek dolgozni a városban: a köztisztasági vállalatnál, építkezésen és az útügy alkalmazásában. Az útügynél méltányos fizetést kapnak, a kezdeti háromból ketten most is ott dolgoznak.

Az EcoCsíknál már sokkal kisebb a fizetés és a társadalmi megbecsültség. Nem szeretik, ahogyan az ott dolgozó többségiek beszélnek velük, mondták el a romák az arénában. Sógor Enikő elismerte, az egy nagyon terhelt közeg, amelyben próbálnak mediálni, hogy az ott dolgozók ne bántsák a romákat.

A legtöbben külföldi munkát vállaltak, az számított a legjövedelmezőbbnek is. Idén tizenhárman mentek külföldre szezonmunkákra. Tavaly nyáron az is külföldre ment dolgozni, akit korábban a Caritas alkalmazott, hogy közvetítsen a közösség és az önkormányzat vagy a szociális munkások között. Három hónap alatt kiderült, hogy az illető nem volt alkalmas a közvetítői feladatokra.

Ezután a kapcsolattartást másképp oldották meg. Sógor Enikő hetente tárgyalt egy kilenc fős roma „bizottsággal”, akik között voltak az arénában lakók és a Somlyó 33 lakói is, hogy kétfelé vigyék a híreket, és mindig kellett köztük legyen legalább egy nő is.

„Az, hogy gyűlölöd bármelyik felet, nem működik. Érzékenyíteni kell – nem szeretem ezt a szót, de azt jelenti, hogy megismertetni mindkét felet a másikkal, a kultúráját, a motivációit, hogy mitől működik rosszul. Ez nem is roma kérdés, ami itt van, kiderült, hogy egyikük sem tud cigányul, nincs cigány identitásuk. Ők egy megrekedt társadalmi réteg, amelyik egyik napról a másikra él” – mondta az alpolgármester, amikor említette azokat a gyermekelőadásokat, amelyeken roma és magyar gyerekek egyaránt részt vettek.

Magánúton nehéz kitörni

Az Erőss Zsolt Arénából 2021 tavaszáig azok, akiknek épen maradt a háza, visszaköltöztek Csíksomlyóra. Pár család a környező falvakba és városokba költözött át rokonokhoz, néhány személy a Csíkszereda peremén fekvő másik romatelepre, a Tavasz utcába. A 2022-es tavaszi kiköltözések után az arénában hetvenkét személy maradt.

Az arénában élők közül három család együtt akart házat vásárolni a Csíkszeredához tartozó Zsögödfürdőn, de az ajánlat átverésnek bizonyult: többet kértek az eredetileg megbeszélt árnál. Néhányan megpróbáltak lakást bérelni a városban, de akár személyesen mentek, akár a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai keresték meg a tulajdonosokat, az ingatlant romáknak nem adták ki.

A város közvetítésével csak pár személy tudott úgy kiköltözni az arénából, hogy ne az egyik gettóba kerüljön vissza. A hajléktalanszállón kapott egy szobát egy sokgyermekes család, illetve egy egyedülálló férfi. A szociális munkások nagyon jó visszajelzéseket adtak a családról, viszont a szomszédok panaszkodtak arra, hogy a gyerekek hangosak és neveletlenek, mondta el Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere.

Rajtuk kívül tizenketten nyújtottak be kérvényt szociális lakásra, de a városnak nincs kiadható ingatlanja. A kérvények megírásában Csata Orsolya segített a romáknak 2022 nyarán, amit a városháza nem nézett jó szemmel, mert tudták, hogy nincs szabad lakásuk, sőt az addigi várólista is hatalmas.

Szintén a városháza közvetítésével került be a kolozsvári Kozmutza Flóra hallássérülteket oktató iskola kollégiumába egy olyan család három gyermeke, amelynek többi tagja egy Csíkszereda környéki faluba költözött.

A kiköltözést segítendő olyan egyházi alapítványokat is megkerestek személyesen vagy közvetítő révén, amelyekről tudták, hogy rendelkeznek lakóépületekkel. Az egyiktől bontásra ítélt épületből lehetett volna építőanyagot elhozni, de az odaküldött emberek inkább ellopták a fémhulladékot, így az a szervezet megtagadta az együttműködést, a másik nem válaszolt a hivatalnak, tudtuk meg az alpolgármestertől.

Nem működött a kezdeti munkamegosztás és siettetés

A romák emancipálásának munkáját két nagy civil szervezet vitte a hátán, a Gyulafehérvári Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat együtt a város és megye szociális munkásaival. Az arénában nagyon-nagyon sok ember fordult meg az első hónapokban, amelyből jól látszik a segíteni akarás mértéke, de az is érthető, hogy akkora kavalkádban a munkavégzés nem volt túl hatékony.

A városháza kezdetben, 2021 februárjában a Caritas-szal kötött szociális szolgáltatói szerződést három hónapra közel 135 ezer lej értékben, mivel csak a Caritas-nak volt munkapontja Szeredában. A Caritas 48 ezer lejt utalt át a Máltai Szeretetszolgálathoz, ugyanis az első időszakban felváltva egy-egy hetet dolgozott a két civil szervezet. 

A közpénzből mindkét szervezet az alkalmazottait és a járulékos költségeket fizette. De egyik civil szervezetnek sem volt a városban romaintegrációs projektben jártas szakembere, addig csak időseket és fogyatékkal élőket mentoráltak. 

„Úgy kell elképzelni, hogy egyik héten a Máltaitól jött egy kolozsvári csapat, a következő héten egy sepsiszentgyörgyi a Caritas-tól, utána a Máltainak a sepsiszentgyörgyi csapata, majd a székelyudvarhelyi Caritas-osok” ‒ magyarázta Ludescher László, a Caritas Szociális Gondozás ágazatának igazgatója. A szervezet munkatársai nyolc településről is ingáztak Csíkszeredába.

Nem működött ez a munkamegosztás, ezért 2021 márciusában, miután a romák fele visszaköltözött a somlyói telepre, a Máltai Szeretetszolgálat kiment velük Csíksomlyóra dolgozni, a Caritas pedig az arénásokkal maradt. A kiköltözött romáknak nem küldtek tovább anyagi juttatásokat, ők visszaálltak az addigi szociális segélyre.

Az első szolgáltatói szerződés lejártával, május közepétől augusztusig mindkét szervezet maga finanszírozta a csíki roma programját. Sógor Enikő kiskapukat keresett, hogy az önkormányzat támogathassa a munkájukat. Ezt a város kulturális alapjában találta meg, ide pályázott mindkét szervezet tavaly augusztus és december között, tudtuk meg az alpolgármestertől.

Így ment össze a tej a Caritas-szal

Sógor Enikő elmesélte, hogy már a beiktatása után, 2020 novemberében tárgyalt Ludescher Lászlóval és Péter Györggyel a csíki romakérdésről. Akkor gyerekprogramokkal és oktatással tervezték elkezdeni a munkát a telepeken. De jöttek az ünnepek, majd január elején a tűzeset, amely azonnal elindított minden szintű beavatkozást.

Tavaly augusztustól a Caritas nyolc alkalmazottal és egy koordinátorral kezdte újraszervezni a tevékenységét az arénában. Hiszen sikerült szociális szolgáltatói szerződést kössenek 2021. augusztustól 2022. márciusig. A bizalmas szerződésből Ludescher annyit közölt, hogy a két szolgáltatói és egy pályázati szerződéssel a Caritas összesen 545 ezer lej közpénzt kapott.

Sógor Enikő nehezményezte, hogy a Caritas csak akkor kezdett új munkaerőt keresni, amikor már biztos volt, hogy a város tud szociális szolgáltatásokra szerződni vele.

Ehhez képest Ludescher László úgy nyilatkozott, hogy eleve nagyon nehéz alkalmazottakat találni roma felzárkóztatásra: „A Csíki medencében akkora mértékű a diszkrimináció a roma közösség felé és akkorák az előítéletek, hogy a segítő szakmában dolgozók egy része sem hajlandó romákkal dolgozni. Alig voltak jelentkezők, mi is kompromisszumokat kellett kössünk.”

Egyetlen új alkalmazott sem volt jártas a roma felzárkóztatásban, de a krízishelyzetben azonnal várták volna tőlük az eredményeket. „A csapat nem tudta hozni azokat az eredményeket, amelyeket az önkormányzat elvárt volna” ‒ jelentette ki Ludescher László.

Szerinte „csodavárás” volt a városháza részéről az, hogy a romák érdeklődően részt vegyenek minden nekik szervezett programon olyan körülmények között, hogy teljesen bizonytalan volt a lakhatási kilátásuk. Az aréna közege egyre irritáltabbá vált, egyrészt mivel sok ember kellett osztozzon egyetlen közös téren, másrészt a számtalan határidőtolódás és ígéret miatt becsapottnak érezte magát a roma közösség.

„Nem mintha ők régen Somlyón olyan jó körülmények között éltek volna, de mégiscsak megvolt mindenkinek az intim tere. Nagyon nehéz volt úgy foglalkozni oktatási, egészségügyi, munkavállalási témákkal, hogy közben állandóan az volt a kérdés, meddig maradunk bent az arénában. A határidő minden egyes elnapolása után belső felháborodás, lázadás és reménytelenség vett erőt a romákon. Igazából már nem hittek abban, hogy elköltözhetnek olyan normális szociális lakásba, amiről az elején szó volt. Ennek a kezelése rengeteg energiánkat elvette” ‒ magyarázta Ludescher.

A Caritas mindvégig abban bízott, hogy a roma közösséggel átköltözhetnek a tervezett krízisközpontba, és biztonságos környezetben rendezkedhetnek be. Ezt a munkát viszont sehol sem lehet siettetni, tette hozzá az igazgató: „Kell tudni, hogy roma közösségekkel csak évek alatt lehet előrehaladni, sokkal lassabban, mint más közösségekkel. Hosszas, amíg a bizalmukba férkőzöl, amíg komolyan veszik azokat az ajánlatokat, amiket adsz nekik.”

Az arénában végzett felzárkóztató tevékenységekről itt mesélnek a Caritas munkatársai.

A szocmunkások és a városháza is elégedetlen volt

Elszámolási gondokból feszültségek alakultak ki a városvezetés és a Caritas munkatársai között. Például, amikor a Covid terjedése miatt nem mehettek be az arénába: „Magyarul mi ledolgoztunk egy hetet és a következő hét hétfőjén kaptuk meg, hogy előző héten nem dolgozhattunk volna az arénában. Ez azt jelentette, hogy a ledolgozott hétnek a költségeit nem számolhattuk el” ‒ mondta Ludescher László.

A városháza közben azt kifogásolta, hogy a Caritas nem papírozta le elég jól a foglalkozásokat. „Nem voltunk megelégedve azzal, ahogyan dolgoztak, mert állandó konfliktusok voltak. Főleg az elszámolásnál volt gond, mert nem értették meg, hogy mi hogyan tudjuk elszámolni. Le kellett volna írni pontosan, hogy milyen nap, melyik órában, hány emberrel, mit csináltak. És ez nem történt meg, tehát volt olyan, hogy nem tudtuk elszámolni a költségeiket. Millió egyszer elmagyaráztuk” ‒ mondta Sógor Enikő.

„Bizonyos tevékenységeknél a polgármesteri hivatal törvényi akadályokra hivatkozott, mi meg úgy éreztük, hogy nem is mernek rizikót vállalni ilyen szempontból” ‒ mondta Ludescher. Arra például, hogy a gyerekeket reggelente előkészítették és elkísérték iskolába, a városháza azt mondta, hogy nem lehet elszámolni. „Messziről nézve ez frusztráló volt. Sokszor úgy éreztem, nem úgy kezelnek, mint aki ott segítség akar lenni, hanem mint aki kerékkötő. Ezt volt, amikor sikerült átbeszélni, volt, amikor nem” ‒ véli Ludescher.

Ráadásul mindkét fél haragudott, ha önkéntesek tűntek fel az arénában, sokszor előzetes egyeztetés nélkül, és a roma gyerekeket elcsábították a Caritas-os oktatási tevékenységekről. Itt Sógor Enikő a Csata Orsolya által szervezett reggeli futóedzésekkel példálózott.

A többségi közösség érzékenyítésére is rákérdeztünk Ludeschernél. „Nem volt olyanra energiánk”, válaszolta, de hozzátette, hogy Székelyudvarhelyen van kidolgozott stratégiájuk erre és komoly kampányokat szerveztek már azért, hogy a közösségek közötti szakadékot szűkítsék.

Borult a segítő bili

Összességében a Caritas és a csíki városvezetés közötti arénás együttműködés 2021 végére kifulladt. Öt vállalkozó épp akkor indított pert krízisközpont kialakítása ellen a város ipari zónájában, így a megoldások egyre kilátástalanabbá váltak, és a városvezetés lemondott az együttműködésről a Caritas-szal. 

„Az állandó bizonytalanság, ami a romákkal volt, hogy ígértünk valamit, s nem tartottuk be, na ugyanúgy volt a Caritas-szal is. Mindenki azt várta, hogy a krízisközpontba kiköltöznek. Ott van terem, iroda, végre elindul a munka, de ez mind haladt, s maradt. Mindig jött a Caritas-tól a nyomás, hogy mikor lesz már meg, onnan is csak azt látták, hogy mi nem akarjuk és totál tökéletlenek vagyunk. Így nagyon megromlott a kapcsolat” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Ludescher elmondása szerint a Caritas-osok azt nehezményezték, hogy a városháza egy formális telefonhívásban közölte ezt velük. Majd ők kérték arra a városvezetést, hogy tartsanak legalább egy kiértékelő beszélgetést az elköszönés előtt.

A Caritas szociális szolgáltatói szerződése 2022. március végéig tartott, de ők úgy döntöttek, hogy a projektek lezárásának érdekében ottmaradnak még áprilisban is. Távozásuk bejelentésekor a romák felháborodtak, és petíciót akartak írni a városházának, tudtuk meg, de aztán a Caritas-osok sokat beszélgettek velük, hogyan folytassák az életüket nélkülük az arénában.

A Caritas kizárólag a bevált kórusprogramját vitte tovább önerőből. A Superar-kórus szociomuzikális foglalkozását Kostandi-Ferencz Kinga vezeti a csíkszeredai Szent Ágoston központban. Ukulelén tanítják játszani a gyerekeket és már számos fellépést szerveztek a kórusnak, „ennél jobb munka nem létezik”, mesélte a kórusvezető.

Elana Andrews, a Superar koordinátora felidézte, hogy kezdetben hetekig tartott, hogy a százas nagyságrendű gyereksereget rávegyék, maradjanak egy pillanatra csendben, amíg a kórusvezető megadja az alaphangot. Még a plafonon is gyerekek lógtak és ki-be szökdöstek az ablakon. Mára huszonöten járnak, de ők nagyon pontosan és lelkesen.

Végül pedig a jelenlegi helyzetről is kikértük Ludescher véleményét. „Azt kell tudni, hogy Somlyón önmagában nem számolták fel a gettót. A problémát nem oldotta meg, hogy végül nagyon sokan visszakerültek oda. Az elején azt hittük, hogy ez sikersztorivá válik, de nem” ‒ mondta el Ludescher, hogy mit gondol a jelenlegi megoldásról.

Kérdésünkre, hogy a városháza kereste-e a Caritast, hogy működjön együtt a másik romatelep, a Tavasz utcai felszámolásában, az igazgató azt válaszolta, hogy az áprilisi tárgyaláson úgy váltak el, hogy még bármiről lehet szó. Akkor a Tavasz utcát is említették, de még nem kereste meg őket a városháza. Ha megtenné, akkor ők is megint alkalmazottakat kell keressenek, „mert nincs helyben öt-tíz ember, aki csak arra vár, hogy kezdjék el a Tavasz utcai projektet” ‒ jegyezte meg Ludescher.

A városháza nem tudta pótolni a civil segítőket

Miután a Caritas „kiköltözött” az arénából, a városháza nem tudta pótolni terepmunkában járatlan személyzettel. Sógor Enikő elmondta, hogy 2022-ben fel szeretett volna venni a városi Szociális Igazgatósághoz hét új embert: szociális munkásokat és pszichológusokat. De ő is csak a tervei nyomán tudta meg, hogy idén a közalkalmazotti keret le van zárva, egyáltalán nem tud új embereket felvenni.

(A városháza idén februárban 12 helyi rendőri állást hirdetett meg. Az ehhez szükséges álláskeretet természetesen jóval korábban hagyták jóvá.)

A romák végleges kiköltöztetését az arénából, azaz a márciustól novemberig terjedő időszakot három emberrel vezényelték le: ketten a megyei szociális igazgatóság alkalmazottai, egy pedig a városé. Egyiküket, Bodor Emesét angyalként emlegetik a romák és a városvezetés is. 

Ebben a kritikus időszakban dőlt el, hogy az is kénytelen visszamenni a csíksomlyói telepre, aki azért maradt sokáig az arénában, mert azt remélte, a csíkiak összefogásával ki tud törni a gettóból. Annak története következik, hogyan tört meg ez a remény. A romák kiköltöztetése az arénából ugyanis már a tűz másnapján napirendre került.

Háromszázheten írták alá: kertvárosba ne jöjjenek a romák

A városvezetés költséghatékonyabban szerette volna elhelyezni a romákat. Az Erőss Zsolt Arénát eredetileg vészhelyzeti szállásnak szánták, mert kéznél volt a tűzeset éjszakáján. Másnap a városháza katasztrófa-bizottságot hívott össze. A városi, megyei tanács, prefektúra, katonaság, közegészségügyi, közoktatási és a civil szervezetek együtt keresték, hova költöztessék át a tűzkárosultakat.

„Nyilván ez volt a közös szál, amin elindultunk, hogy mindenki megnézi, van-e olyan ingatlanja a város szélén vagy a városon kívül, ahová esetleg be lehetne költöztetni őket. Igazából konkrét, írott ajánlat sehonnan sem jött: sem a katonaságtól, sem a prefektúrától, sem a közegészségügytől” ‒ idézte fel Sógor Enikő.

A prefektúra ugyan felajánlott egy marosfői ingatlant, de mire felmérték volna, a parlamentbe frissen megválasztott Dan Tanasă beszólt a csíki városvezetésnek, hogy „a román vidéket meg akarják nyomorítani” a romákkal, tudtuk meg Sógor Enikőtől.

Az első használhatónak tűnő ötlet a zsögödfürdői Caritas-ház volt, amelyre azonnal rábólintott mindenki, tudtuk meg Péter Györgytől. Az udvarra helyezték volna a lakókonténereket, a lakók használhatták volna az épület illemhelységeit, de maga az épület az oktatási és felzárkóztató programoknak adott volna helyet.

A városvezetés ekkor negyvennégy lakókonténert kért a kormánytól, de még nem volt világos, hogy a kormány kiutalja-e ezeket. De már január 12-én másik felajánlás is érkezett: az Oltmenti Vízügyi Hatóság összegyűjtötte a tulajdonában lévő lakókocsikat, amelyeket tüzetesebb ellenőrzés nélkül ki is szállított a zsögödfürdői területre. A városháza örült a gyors megoldásnak, de se a terület, se a lakókocsik, se a közhangulat nem állt mellettük.

A zsögödi lakosság ugyanis rögtön tiltakozni kezdett. Január 15-én petíciót indítottak, amelyet a Zsögöd a világ közepe nevű Facebook-csoportban népszerűsítettek. A petíciót már első nap aláírták százharmincöten, majd összesen háromszázheten. Erre a városvezetés még aznap közzétett egy űrlapot, amelyen javaslatokat várt a tűzkárosultak elhelyezésére. Az űrlapot január 17-ig tölthették ki a lakosok, mivel aznapra hívták össze a városházán a zsögödi tiltakozókat. A gyűlésen arra jutottak, hogy a romákat nem költöztetik át Zsögödfürdőre, és ennek bizonyítékaként el is szállították a lakókocsikat a helyszínről.

Gondolhatnánk, hogy itt a lakossági ellenállás győzött, de a városháza által kiküldött szakértők vizsgálata után kiderült, hogy a zsögödi villanyhálózat nem bírta volna kiszolgálni a negyvennégy konténert, amelyeket árammal kellett volna fűteni. Az Electrica nem vállalta a hálózatbővítést, valamint kanalizálásra is szükség lett volna, mert ott csak pöcegödör van, mondta el Péter György.

A vízügy lakókocsijai nem voltak szigetelve, és túl kicsik voltak, így télen egyáltalán nem, de huzamosabb ideig sem lehetett volna lakni bennük ‒ magyarázta Sógor Enikő alpolgármester: „Nem csak azért hiúsultak meg az előző próbálkozások, mert tiltakozott a lakosság. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy rasszisták vagyunk. Például itt kiderült, hogy a víz- és a villanyhálózat sem bírja meg annyi ember kiköltözését.”

Viszont a zsögödiek petíciójának csak egy mondata kifogásolja az infrastruktúra gyengeségét. A többi arról szól, hogy Zsögödfürdő turizmusa túl jó, kertvárosi hangulata és ingatlanai túl értékesek, kivilágítása pedig túl gyenge ahhoz, hogy ott mélyszegénységben élő közösséget integráljanak: „Zsögödfürdő népszerű turisztikai célpont, és rendelkezik gyógykezelő bázissal is, ami miatt nem alkalmas integrációs programok lebonyolítására”, illetve „Egy ilyen központ létrehozásával Zsögödfürdő elveszíti nyugodt kertvárosi jellegét, így az illetékes hatóságok anyagi kárt okoznak az ott lakóknak.”.

A romakérdésnek Zsögödfürdőn eléggé terhelt a háttere. 2004-ben több mint száz embert, 12 roma családot lakoltattak ki a Zsögödi Nagy Imre utca egy teljesen romos épületéből, amelyet még az 1970-es évektől bérelt egy roma család az önkormányzattól. Ezeket a családokat a Tavasz utcai szennyvíztelep mögé költöztették fémkabinokba. 

Az ideiglenesnek szánt elhelyezésből beláthatalan ideig tartó nyomornegyed lett, ahol jelenleg körülbelül már négyszázan laknak. Ezen a telepen nincs közművesítés, és a szomszédos szennyvíztisztító üzem miatt folyamatos a lég- és vízszennyezés. Ugyancsak a Tavasz utcában bérelt ki két szűk lakást az az öt roma család, akiket 2013-ban a zsögödi közbirtokosság bírósági úton lakoltatott ki a telkéről. 

Nincs telek: így bukta el Csíkszereda a kormány és a civilek lakásajánlatát

Csíkszeredában jelenleg csak harmincegy szociális lakás van, és mindegyikben laknak. Az igény viszont hatalmas, még a tűzesetet leszámítva is sokan vannak várólistán.

Az RMDSZ kérésére a kormány 2021 januárjában felajánlott a városnak hatvan darab lakókonténert a tűzkárosultak ideiglenes elszállásolására. „Az ideiglenes időszak másfél vagy két évről szólt, amely után vissza kellett volna küldeni a konténereket. Tehát az egy gyorsabb lefolyású megoldás lett volna” ‒ mondta Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.

Szigorú feltételként írták elő, hogy a konténereket csak betonozott, közművesített területre helyezhetik ki, amely a város tulajdonában áll. A város nem rendelkezett ilyen területtel, és hiába várta az ajánlatokat a lakosságtól is. Január végén kénytelen volt megüzenni a kormánynak, hogy nem tudja fogadni a konténereket. A kormány még egy ideig fenntartott negyven konténert a célra, de idén márciusban jelezte, hogy az ukrajnai menekültek ellátására használta fel őket.

Rá pár hónapra, 2021 áprilisában a Homes of Hope keresztény civil szervezet felajánlotta, hogy önerőből felépít öt szociális lakást, ha a városháza ad erre területet. Egy ház lakófelületét ötvennégy négyzetméterre tervezték, értékét pedig akkor 8500 euróra becsülték. Ez jelentős segítség lehetett volna a szociális lakások és megoldások hiányával küszködő városvezetésnek.

A városháza tavaly nyáron írta ki a közbeszerzést telekvásárlásra a Rét, a Hargita vagy a Hajnal utcákban, amelyek a város kvázi körgyűrűjén találhatók. Az utóbbi másfél évben egyetlen ajánlatot kaptak: több tulajdonos illesztette össze az eladható földterületét. De az urbanisztikai felmérésekből kiderült, hogy ennek csak a fele volt beltelek, a másik része mező, amelyre nem szabad építeni.

„Sajnos a közigazgatásban nem viselkedhetsz úgy, mint egy magánember. Gondoltam, hogy jó is lett volna egy olyan terület, amelynek a felén földet lehet művelni, de ezt a közbeszerzést nem engedte meg semmilyen törvény” ‒ mondta el Sógor Enikő. A tulajdonosok pedig nem akarták csak a beltelket eladni, mert úgy a megmaradt rész teljesen elértéktelenedett volna. 

A város továbbra is keres a magánszemélyek és ingatlanügynökségek ajánlatai között: „Most már van egy olyan lehetősége is az önkormányzatnak, hogy ha talál megfelelő telket, akkor azt megpróbálja kisajátítani” ‒ tette hozzá Sógor Enikő. Idősek otthonának építésére is keresnek telket, de még erre sem kaptak ajánlatot.

Újabb szociális lakások építéséért már tavaly tavasszal felvették a kapcsolatot az Országos Lakásügynökséggel (ANL) ‒ mondta el Korodi Attila. A Tudor negyedben akarnak négy tömbházat építeni, vázolta a polgármester. Az ANL-tömbházakban viszont nem lesznek szociális lakások, cáfolta a polgármestert Sógor Enikő alpolgármester. Ezek fiatal pályakezdőknek épülnek majd, etnikumtól függetlenül lehet majd pályázni rájuk.

A krízisközpont krízise

Tavaly év elején a költségvetés késése miatt sem tudott a város ingatlant vásárolni. Mivel az országos büdzsé jelentősen csúszott, így a város 241 millió lejes költségvetése is csak április 20-ra készült el. 

A kormány még március 25-én 4,4 millió lejt utalt ki a tartalékalapjából. A határozat szövege ugyan nem szögezte le az összeg célját (ahogy az októberi és novemberi 5-5 millió lejes költségvetéskiegészítésnek sem), de az utalást bejelentő RMDSZ-közlemény egyértelműen hosszútávú megoldásokat is ígért a pénzből: szociális lakások és iskola építését, konténerek kihelyezését és lakhatóvá tételét. 

A szeredai önkormányzat egyiket sem tudta megcsinálni ebből az összegből. A fél évvel későbbi ötmillió lejhez már általánosabb ígéretet fűzött az RMDSZ: a csíksomlyói tűzvész utáni költségekre is fordíthatta a város. Csíkszereda végül is vett ingatlant a kormánypénzből. De a krízisközpont terve egy év alatt elpárolgott arról a telekről: a környékbeli vállalkozók erősebbnek bizonyultak, mint a segíteni akarás. 

A városháza olyan területet szeretett volna vásárolni, ahová kihelyezhetik a kormány által ígért, és végül soha meg nem érkező lakókonténereket. Urbanisztikai felmérések nyomán a Hajnal utca 34-es számon találtak rá az alkalmas területre, amely ugyan belterület, de ipari zóna. A betonozott udvar és a hozzá tartozó épület az ingatlanközvetítő BRICO PRAKTIK SRL tulajdonában állt 2018 óta. Az udvarhelyi vállalkozás hajlandó volt felmondani a bérlőinek és tehermentesen eladni az ingatlant a városnak.

Korodi Attila azt nyilatkozta, hogy a környéken rengeteg eladó ingatlan volt, de egyik sem felelt meg a követelményeknek. Kaptak ugyan egy tippet az Eco-Csíktól egy felszámolás alatt álló felületről, de nem volt tiszta a jogi háttere, így nem is próbálkoztak vele, mondta el a polgármester.

A város tavaly nyári felmérése megfelelőnek találta a Hajnal utca 34 szám alatti ingatlant krízisközpont kialakításához. Az elképzelés szerint a betonozott területre helyezték volna a kormány által felajánlott konténereket, az épületben pedig foglalkoztatóközpontot hoztak volna létre. Az arénás romáknak és a Caritas munkatársainak is nagyon tetszett az ötlet. Csakhogy nem kérdezték meg a közelben működő vállalkozásokat, így végül ez a terv is dugába dőlt.

133 vállalkozó tiltakozott, heten pereltek is

A környék vállalkozói ugyanis megtudták, hogy a tűzkárosult romákat az ipari zónába akarják költöztetni. Július 19-én panaszlevelet küldtek a városnak százharminchárom aláírással, amelyben nehezményezték, hogy a Hajnal utcában krízisközpontot hozzanak létre „a tűzkárosult romák ideiglenes/állandó elszállásolásának céljából”. Burkoltan jelezték, attól is tartanak, hogy a roma közösség állandó jelleggel fog majd ott lakni.

A vállalkozók tiltakozó érvei között egyetlen objektív szempont volt: hogy az ipari zónában nem lehet lakókörnyezetet kialakítani. Megemlítették, hogy például a nagyüzemi szállítás, a por és a zaj miatt nem lehet ott lakni, de azt nem, hogy nincs a közelben óvoda, iskola, üzlet és tömegközlekedés. 

Ellenben kitértek arra, hogy „ilyen központ létrehozása, amely kétszáz roma polgárt látna el, akik többségének nincs állandó munkahelye, szabálysértési és bűncselekmény jellegű problémákat generálna a környéken, ahol sok a különböző tevékenységű jogi személy”. Ismert precedensként említették a közeli Tavasz utcai romatelepen élő közösséget anélkül, hogy pontosították volna, mit követtek el az ott lakók. „Levágják a lakatot, kiszívják az üzemanyagot, a szerszámokat elviszik. Többször volt precedens, hogy jött a másik és 100 lejért elárulta a többieket” ‒ vázolta később az egyik vállalkozó.

Kifogásolták, hogy a krízisközpont odatelepítésével a környék ingatlanjai veszítenének az értékükből. És felrótták, hogy a beruházás tervezése előtt a városvezetés hivatalosan nem konzultált velük.

A városvezetés nem reagált a vállalkozók panaszlevelére, hanem tartotta magát ahhoz, hogy minél hamarabb kiköltöztessék a romákat az arénából. Így 2021. november 26-án a városi tanács jóváhagyta a Hajnal utca 34 szám alatti ingatlan megvásárlását.

Az összesen 7478 négyzetméteren lévő terület és a többemeletes épület árát a szeredai városháza nettó 450 ezer euróra alkudta le a tulajdonos által kért nettó 638 ezer euróról. A közvéleményben felmerült, hogy nem fizetett-e túl sokat a város. Ellenőriztük: Csíkszereda ipari zónájában száz négyzetméter területnek átlagosan 2,5-3 ezer euró között mozog az ára. A 450 ezer euró + TVA ennek a piaci ársávnak az alsó negyedében helyezkedik el.

Ne költözzenek az ipari zónába se

A vállalkozók nem törődtek bele abba, hogy a városháza ignorálja őket. 2021. december 22-én hat vállalkozás (a HAJDU TRANS SRL, a SAVNELSON GSA SRL, az ING SERVICE SRL, a FERGUSON SRL, a RITAB TECHNICS & SUPORT SRL, az ELECTROMATIC SYSTEMS SRL) és Szőcs Dénes magánszemély beperelte a csíkszeredai önkormányzatot. Azt akarták elérni, hogy a bíróság érvénytelenítse az ingatlan megvásárlását jóváhagyó tanácsi határozatot.

A felperesek azzal érveltek, hogy ipari zónában nem lehet lakókörnyezetet létrehozni. A bíróság a per végéig felfüggesztette a városháza minden olyan határozatát, amely krízisközpont létrehozását célozta volna a Hajnal utcában. Korodi Attila szerint ha ragaszkodtak volna a krízisközponthoz, az ingatlan legalább három-négy évig használatlanul állt volna. „Az önkormányzat azt mondta, hogy ez nem út, mert rengeteg kritériumnak meg kell feleljünk. Ezért figyelembe véve a bíró felfüggesztési indoklását augusztusban úgy döntöttünk, hogy célirányt váltunk” ‒ mondta a polgármester.

Sógor Enikő szerint ők eredetileg is figyelembe vették, hogy ez ipari zóna, és azzal érveltek, hogy vészhelyzet esetén meg kellene engedni az ideiglenes lakhatást ipari zónában is. És arra sem várhattak, hogy az övezeti rendezési terv (PUZ) módosításával lakóövezetté nyilvánítsák, mert az is egy-két év.

Az október 12-i tárgyaláson a város elállt a szándékától, így a bíróság a pert lezártnak tekintette. A Hajnal utca 34 számon a mostani tervek szerint az Eco-Csíknak lesz hulladékgyűjtő lerakata.

Mivel így a krízisközpont terve is dugába dőlt, szeptemberben 13 jogvédő szervezet felszólította az ombudsmant, ellenőrizze, hogy az önkormányzat döntései mennyiben szolgálják a tűzkárosultak javát, és nem sértik-e az egyenlő bánásmód elvét. Az ombudsman kérdéseire nagyjából azokkal az adatokkal tervezte a városháza, hogy válaszol, amelyeket nekünk is elküldtek, tudtuk meg Sógor Enikőtől. 

A Székelyhonnak november végén azt nyilatkozta, terepszemle hiányában ezek a panaszok csak fölösleges elvárásokat és bizalmatlanságot keltenek az emberekben, akiken a városvezetés segíteni szeretne. A panaszokat a jogvédők azután fogalmazták meg, hogy eldőlt: akik nem tudtak önerőből máshova költözni, azok kénytelenek lesznek visszamenni a somlyói telepre kétes minőségű konténerekbe.

Előkerülnek az utánfutók

A per elindítása után a városvezetés felszólította a vállalkozókat, hogy ha elutasítják a Hajnal utcai krízisközpontot, akkor ajánljanak fel ők területet. „Ez több hivatalos helyen is elhangzott” ‒ mondta egy Fürdő utcai forrásunk. A kezdeti felhívásuk folyamatosan élt, mondta erről Sógor Enikő, de egyetlen ajánlat sem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket a kormány szabott a konténerek kihelyezéséhez.

Kapva az alkalmon, a Ferguson szállítási cég tulajdonosa, Simon Szilárd egy ötven áras területet ajánlott fel az ipari zónától nem messze, a Tavasz utcában. A telekről kiderült, hogy egyenetlen talajú mező, ahol régen sínek futottak. Mivel nem beltelek, közművesíteni se lehetett volna, a polgármester nem fogadta el az ajánlatot.

Simon maga azt állítja, Biró Albin városi tanácsossal beszélt erről, majd egy lakásötlettel is előrukkolt. „Simon Szilárd mutatott nekem egy átalakított konténert, ami luxus minőségben volt berendezve, még jacuzzi is volt benne. Elmeséltem Csata Orsolyának, aztán Orsi saját ambícióból megkereste Szilárdot, és megbeszélte vele, hogy adna telket, és adja a konténereket” ‒ idézte fel Biró Albin.

Így jutott el az ötlet Csata Orsolya újságíróhoz, aki a tűzeset óta vette pártfogásába a roma gyerekeket, folyamatosan gyűjti a kisebb-nagyobb adományokat számukra. Futóedzésekre és versenyekre vitte a mellé szegődő húsz fős csoportot, majd úszóleckékre a Csíki Csobbanóban Túrós Endre edzőhöz. Online angolórára járatja őket, a Vámszer Géza Művészeti Népiskola tanárai pedig a zeneoktatásukat vállalták el. Bíró Albinnal is egy adományozás keretében ismerkedtek meg.

A romák állásszerzését megkönnyítendő támogatókat keresett ahhoz, hogy megtanuljanak vezetni. Húszan jelentkeztek jogosítványért, két nő és 18 férfi, de a MOL alapítványa csak öt személy oktatását tudta finanszírozni. „Gyönyörű volt látni, ahogyan az a húsz ember megvitatta, ki legyen maguk közül az az öt, aki elkezdi a sofőriskolát. Nagy volt a tét, olyanok kellettek, akikben megbízott a közösség, hogy sikeresen teljesítik a feladatot. Jól választottak” ‒ idézte fel Csata Orsolya. Az ötből négynek sikerült a vizsgája. Később Biró Albin Keresztény Segítség Alapítványától kapott pénzt arra, hogy tizenöt másik személy is be tudjon iratkozni a sofőriskolába.

A Tavasz utcai területvásárlás kapcsán Csata arról számolt be, hogy találkozásuk után Simon még a nevére is akarta íratni a telket, csak haladjon már a dolog. „Mondtam, hogy az én nevemre ne irasson semmi telket, hanem a Biró Albin egyesületére írassa rá, s akkor nézzük meg, hogy tovább mi van. Azzal én elmentem az Ultrabalaton versenyre” ‒ mesélte Csata, hogy miről tárgyalt Simon Szilárddal idén áprilisban.

Zsákutcák a Tavasz utcában

Simon Szilárd második telekajánlata jóval könnyebben közművesíthető. Az ő telkétől két háznyira, a roma utcasoron egy Csíkszeredában élő olasz állampolgár birtokolt huszonkilenc ár bekerített területet. A városháza terepszemléje után, közös megegyezéssel ezt meg is vásárolta a Biró Albin igazgatta Keresztény Segítség Alapítvány 13,5 ezer euróért. 

„Átmeneti helyzetet kellett volna megoldani, és erre volt ő nyitott. Az alapítvány most is fenntartja a szándékát, hogy olyan programot indítson a Tavasz utcai telepen, mint a Máltai Csíksomlyón, amelyen keresztül az emberek segíthetővé válnak” ‒ mondta Korodi Attila polgármester.

Simon a városházának szóban megígérte, hogy hoz a telekre tizenegy használt, de hőszigetelt utánfutót. Darabját akkor 4-5 ezer euróra becsülték, de ősszel már 5-7 ezer euróért lehetett beszerezni. Három utánfutót már azon a héten a telekre szállítottak, mire az arénások között kitört a pánik, hogy milyen pléh konténerekbe akarják őket költöztetni, tudtuk meg Csata Orsolyától.

„Pont a verseny napján kezdtek hivogatni az emberek, hogy nézzem meg, milyenek a konténerek, és hova akarják őket költöztetni. Nekem ennyi közöm volt a konténerekhez” ‒ idézte fel Csata Orsolya. A helyzetet súlyosbította, hogy a Caritas is ebben az időszakban távozott az arénából.

A városvezetés is átverve érezte magát: „Csomó buktató volt itt is, mert Simon Szilárd azt mondta, hogy ezek termoizolált hűtőkocsik, erre pont az első kettőről derült ki, hogy nem is hőszigeteltek” ‒ mondta el Sógor Enikő. 

Az összeset az internetről rendelte, mindegyiknél azt tüntették fel, hogy hőszigetelt, mondta a vállalkozó. Hat utánfutó már akkor Csíkszeredában volt, az ő tulajdonában, a többi ötöt pedig később hozatta Bukarestből, Marosvásárhelyről és Hollandiából. 

„Lehet, hogy volt, amelyik nem volt annyira (termoizolált – szerk.), hanem más jellege volt. Van, amibe ‒ teszem föl ‒ halat hordanak, az plusz negyven fokban csinál mínusz harminc fokot. Kívülről mindegyik egyformán nézett ki, de van, amelyik nem olyan” ‒ magyarázta Simon Szilárd. 

A HARVíz Rt. bevezette volna a vizet és csatornázást a város költségén a Tavasz utcának ebben a nyúlványába, de a kis utca nem közterület. Habár mindenki beleegyezett, ketten nem tudták engedélyezni, hogy a közműcég a területükön fektesse le a csöveket. Ugyanis adósság miatt zárolták a telküket, így nincs aláírási joguk, derítette ki a városháza.

Névtelenséget kérő forrásainktól megtudtuk, miért igyekeztek ennyire a vállalkozók szállást szerezni az arénás romáknak. Hogy gyermekeik jó körülmények között sportolhassanak, a sportcsarnok három évvel ezelőtti felújítását többen is előfinanszírozták a munkálatokkal, amelyeket a város később fizetett ki. 

„Mint csíki vállalkozó bevállaltam, hogy a későbbiekben fogom megkapni a pénzemet, de beköltöztették oda (a romákat – szerk.), onnan csak ki kellett valahogy kerüljenek. Nem? […] Addig bejárt abba a sportcsarnokba 50 ezer ember évente. Nem nézett ki közel se, a 3 százalékára sem volt úgy lelakva, mint itt egy év alatt” ‒ magyarázta egyik forrásunk.

Lakossági fórummá szelídítették a betiltott tüntetést

Az eseményekkel párhuzamosan a közeli Fürdő és Tavasz utcai lakosság is felfigyelt az utánfutókra. A Fürdő utcai nem roma lakosok 2021. decemberi beadványukban csendháborítás, szemetelés, rongálás, kéregetés, lopás miatt és ezek megelőzésére rendőröket és térfigyelő kamerákat kértek a polgármesteri hivataltól.

Arra kérték Korodit, javítsa a környék közlekedését, távolítsa el a Tavasz utcai telepről a szeredai papírokkal nem rendelkező romákat, és utcafórumon hallgassa meg a helyieket. A hivatal januári válaszában megígérte a kamerákat, és hogy több rendőr- és csendőrjárőrt kér a környékre. Igyekeznek városi tulajdonba venni a vasúttársasághoz és a szállítási minisztériumhoz tartozó területeket a forgalom rendezése érdekében, de ez sok időt igényel.

A helyi fórum kérdésére nem reagáltak, mire a helybéliek május elejére tüntetést hirdettek a városháza elé. Engedélyt kértek rá a hivataltól, amit a polgármester elutasított arra hivatkozva, hogy a tüntetés sértené a gyülekezési törvény mindenféle kirekesztést tiltó cikkelyét. Szóban is azt mondták a szervezőknek, hogy a felhívás diszkriminatív és rasszista kicsengése miatt nem engedélyezték a tüntetést.

„Oda akartuk hívni a PRO TV-t és a TVR-t, hogy nézzék meg, milyen körülmények között laknak a romák, nemhogy víz nincs, hanem még folyamatos szennyezésnek is ki vannak téve a közeli szennyvíztelep miatt” ‒ mesélte egy Fürdő utcai forrás. A helyi sajtóval nem akartak tárgyalni, tette hozzá.

Erre a Fürdő utcaiak szívatni kezdték Korodit, hogy összepótolnak és a csobotfalvi háza mellé telepítenek két roma családot egy konténerbe. „Akkor mondja, hogy ők is emberek, ha egy év alatt már hetvenen lesznek ott” ‒ mesélte egy Fürdő utcai lakos.

Másnapra a polgármester lakossági fórumot hívott össze a Fürdő, Tavasz, Hajnal és Baromtér utcák lakóit, beleértve a romákat is. Itt a tüntetők nyertek, a városháza eldöntötte, hogy elszállítják az utánfutókat a Tavasz utcából. 

Sógor Enikő így idézte vissza az ügyet: „Először jó ötletnek gondoltuk azt, hogy nem hozunk létre egy harmadik telepet, hanem marad a somlyói, ahol már dolgozik a Máltai Szeretetszolgálat, és a Tavasz utcai, ahová így szintén könnyebben el tudjuk juttatni a segítséget. Igazából engem az fordított meg, hogy maguk az arénás romák nem akartak a Tavasz utcába menni, és nem a konténerek miatt, hanem mert a közösségek szembenálltak egymással.”

Ezt viszont már közvetlenül a tűzeset után lehetett tudni. A 2021 januári felmérésben az 57 somlyói háztartás közül 48 ellenezte, hogy a Tavasz utcába költözzenek át.

Az arénában egy roma nő azt mondta nekünk, féltek volna a Tavasz utcába menni, mert ott a mindennapos ivás mellett összetűzések lettek volna: verekedés, késelés, kaszázás. Ezt a polgármesternek is így mondták el, hogy nem akarják, hogy minden héten verekedjenek a férfiak. De ugyanezt mondták nekünk a Tavasz utcában is: hogy az arénásokkal csak a baj lett volna, verekedés, sőt még a gyilkolás is elhangzott a beszélgetés hevében.

Egyik Fürdő utcai forrásunk azt állította, Simon Szilárd azzal győzködte őket, ne aggódjanak, ha még több roma költözik a Tavasz utcába, mert ő akkora falat húz oda, hogy a romák csak a Brassói úthoz tudnak majd kimenni, a többségiek által lakott utcákba nem. 

„Falat?! Ilyet nem mondtam, hogy falat húzzanak. De nyilván az embereknek fáj, hogy az utcán kijárnak (a romák – szerk.). Ott, ahol most élnek, van nekik nyolc kijáratuk” ‒ válaszolta a vállalkozó. Mindenki telkén átjárnak, és nyolc irányba tudnak elfutni, ha a rendőr keresi őket, vázolta, hogy miért kellene bekeríteni a telepet. Öt éve a város is azt tervezte, hogy telekkönyvezi, bekeríti és közművesíti a telepet, ha tud rá uniós forrást szerezni.

Mérgező, ezért illegális a szennyvíztelep mellett lakni

2004-ben a város a szennyvíztelep kerítése mellé telepítette a Zsögödről kilakoltatott romákat. A jogszabályok szerint a nyitott ülepítőmedencével rendelkező szennyvíztisztító állomás 300 méteres sugarú körzetében nem szabad lakhatási engedélyt kiállítani.

A rendszerváltás előtt disznópajták voltak azon a környéken, és az évek során azokat vásárolták fel a Tavasz utcába később beköltöző romák. Sokuk birtokolja a területet, amelyen lakik, de nincs lakhatási engedélye rá, mert azt tilos kiállítani ilyen közel a szennyvíztelephez. 

A helyszínen kiderült, hogy a Keresztény Segítség Alapítvány által megvásárolt terület zöme is beleesik a tiltott zónába, de évek óta ott él egy magyar család is két gyermekkel. Lakóautójuk, fészerük és tyúkóljuk van a területen. Ők tartották rendben a telket, a férj kerítette be. Azt ígérte az olasz tulajdonos, hogy nekik adja el, amikor összegyűjtik rá a pénzt. Most becsapva érzik magukat, hogy eladták a helyet a fejük fölül. Szerencsére Biró Albinnal is megegyeztek, hogy a rendbentartás fejében teljes mértékben használhatják az udvart.

Kérdésemre, hogy mekkora kellemetlenséget okoz nekik a szennyvíztisztító állomás közelsége, kivezettek a hátsó kapun, és megmutatták, hogy négy méter mély gödör tátong a kapujuktól körülbelül ötven méterre, amiből felbugyog a szennyvíz.

„Gondold el, hogy éveken keresztül szívjuk ezt a büdösséget, hát mennyire fertőző. Abba a gödörbe estek már bele lovak, de még gyerekek is. Szerencsére voltak felnőttek a közelben, hogy kihúzzák őket” ‒ mesélte a férj. 

Kiderült, hogy az eldugult csőrendszer miatt a mezőn is megáll a szennyvíz. A közelben lakó család előbb Borboly Csaba megyei tanácselnöktől kért segítséget, majd Korodi Attila polgármesterhez fordult. A városháza kiküldött egy szerelő csapatot, hogy új csövet fektessen le, de a hálózat dugulását ez nem oldotta meg. 

A gödröt lecsapolták, de az rövid időn belül újra feltelt szennyvízzel, mesélte a Tavasz utcai forrásunk. Megkeresésünkre Korodi azt mondta, a HARVíz uniós pályázatból felújítja a szennyvíztelep teljes infrastruktúráját, a gödröt annak részeként kezelik majd.

Megszüntetnék a gettót, de nem tudják, kivel és honnan kezdjék

A városháza a Tavasz utcai gettót is fel akarja számolni tizenöt éven belül, de Korodi még nem tudja, melyik nagy szociális szervezet segíti majd az ott élőket, hogy el tudjanak költözni. A Máltai Szeretetszolgálatnak nincs erre is kapacitása, de meg fogják keresni a Caritas-t, ígérte a polgármester.

Ahogy a somlyói telepre, úgy a Tavasz utcába is megrendeltek négy-négy darab, 12×3 métres konténert, amelyben fürdőszobákat és foglalkoztató helyiségeket fognak kialakítani, mondta Sógor Enikő alpolgármester. Ezeknek az árát, összesen 1,1 millió lejt a kormánytámogatásból fizetik ki.

Mindkét telepre visznek a konténerekből. A szaniter konténerekből telepenként egyet-egyet alakítanak ki női és férfi mosdónak, illetve mosókonyhának. Ezeket rotációban takarítják majd a közösség tagjai, mondta Székely Róbert, a Máltai csíkszeredai koordinátora. 

A másik két konténert egybenyitják oktatási központnak. Az alpolgármester azt tervezi, az egyik sarokban tanulórészt alakítanak ki a gyerekeknek asztalokkal, polcokkal, dobozokkal, hogy ne kallódjanak el a tanszereik és legyen egy csendes helyük figyelni.

Azt viszont nem tudják, hogy a Tavasz utcában ezt mikor tudják megcsinálni. A Keresztény Segítség Alapítvány telkére ugyanis nem lehet elhelyezni a konténereket, mert ideiglenes építkezési engedélyt kellene kérni rájuk, amit nem kaphatnak meg a szennyvíztelep közelsége miatt. A városvezetés arra is gondolt, hogy megvásárolná az ortodox egyháztól a szomszédos szabad területet, amelyen a romák lovai szoktak legelni. De annak is nagy része túl közel esik a szennyvíztelephez.

Lakossági fórum jöhet Csíksomlyóra, de romák nem

Ezután véglegesen eldőlt, hogy az arénában maradt romák a somlyói telepre költöznek vissza azokba a teherautó utánfutókba, amelyeket Simon Szilárd szerzett be. Így a következő lakossági fórumon már a csíksomlyóiakat kellett győzködni, de erre a beszélgetésre már nem engedték be sajtót.

A találkozó részleteit az alpolgármester osztotta meg velünk. A helyi lakosok azt panaszolták, hogy mindig büdös füst van, mert a telepen szeméttel fűtenek, az utcán emberi ürülék van, mert még fabudi sincs a telepen, és nagyon szemetes minden. „Ezeken lehet javítani: segítünk, hogy legyen tüzifájuk, mellékhelyiségük, tisztaság” ‒ igyekezett már ott nyugtatni a kedélyeket az alpolgármester.

Sógor Enikő felidézte, hogy a polgármesterrel együtt körülbelül két órán keresztül magyarázták, milyen terveik vannak a somlyói romákkal, és hogyan fognak együtt dolgozni a Máltai Szeretetszolgálattal. A beszélgetés viszonylag higgadtan zajlott, mire a fórum végén felállt egy férfi, feltartotta a mutatóujját, és kijelentette: „most megszavaztatok mindenkit, hogy nem akarjuk, hogy a konténerek oda kikerüljenek, nem akarjuk, hogy ez az informális telep be legyen azonosítva!”

Mint később megtudtuk, volt olyan szállítmányozási vállalkozó, akit ez a férfi indulatosan lehordott, hogy miért vontatta oda az utánfutókat. 

Civil adományok után fut a város, hogy kifizessék a vállalkozót

A tereprendezést a városháza állta: az Eco-Csík 34 kamionnyi szemetet szállított el a helyről, ahová később beállították az utánfutókat. Valószínűleg régen ott volt a falu szeméttelepe, magyarázta Sógor Enikő. Az így keletkezett gödröt 42 kamionnyi földdel és építkezési törmelékkel töltötték fel. A városvezetés nem árulta el, mennyibe került ez a munka, csak jelezte, hogy nagyon sokba.

A Somlyó 33-on végigvezető lekövezett utca a város tulajdonában van, így el tudták vinni az ivóvíz- és csatornahálózatot a telep végéig, ahol az utánfutók állnak. A hálózatra az utánfutókat darabonként 700 lejért kötötte rá egy vízszerelő.

A városháza az elején nem tudta, miből fogják kifizetni, felújítani és szigetelni az utánfutókat. Később szóban egyeztek meg Simon Szilárddal, hogy ő kifizeti az utánfutókat és a Csíkszeredába szállításukat, majd a Máltai Szeretetszolgálat visszafizeti neki az összeget, tudtuk meg az alpolgármestertől.

„Láttam, hogy az önkormányzat maximum jövő nyárra tudott volna összeget elkülöníteni a konténerek megvásárlására. Ezért megkérdeztem Korodit, elmehetek-e vállalkozókhoz pénzt gyűjteni, főleg azokhoz, akik miatt meghiúsult a krízisközpont. Civil szférában dolgoztam, tudom, hogyan kell adományt gyűjteni. Harminchárom vállalkozót kerestem meg, tizenhat embertől kaptam pénzt, 2 és 75 ezer lej közötti összegeket. Sokan a barátaim voltak, nem mind szeredaiak, és többen mondták, hogy inkább nekem akarnak segíteni, nem a romákon” ‒ mondta el Sógor Enikő.

Kisebb összegeket adományozott a Magyar Református Szeretetszolgálat, a bukaresti Roma Education Fund és Csíkszereda testvérvárosának, Riehennek a ProCsík egyesülete.

December elején Sógor Enikő úgy nyilatkozott, hogy a várt 140 ezer euró nem jön össze, jó ha 80-100 ezer euró kigyűl év végére, amiből ki tudják egyenlíteni a Máltainál felgyűlt hiányt. Ugyanis nagy összegű hiány gyűlt fel, mióta a utánfutók felújításán dolgoznak, tudtuk meg Székely Róberttől. Ő december elején még úgy nyilatkozott, hét utánfutót fizettek ki Simon Szilárdnak, ezt Sógor Enikő is megerősítette. A vállalkozó azt állítja, az összes utánfutó árát megkapta a Máltaitól.

Raktérből lakás

A Máltai Szeretetszolgálathoz érkező támogatásokból vették meg a szigetelőanyagot, a fáskályhákat, valamint a gázkazánokat a fürdőszobákba. Az utánfutók leszigetelése a lakók feladata volt, ahogy a csapok, vécék, kagylók, padló és csempe beszerzése és felszerelése. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy nagyon odafigyeltek a kályhacsövek szigetelésére, ezért azt szakemberekkel végeztették el.

Az egyik utánfutót az Eco Tiny House cég szigetelte le kívül, belül gipszkartont és padlót szerelt be, mondta el Sógor Enikő. De több családnak helyi lakosok is segítenek, hogy meg tudják vásárolni a berendezést, mondta el Csata Orsolya.

A bútorokat a Gyulafehérvári Cartitas és a Benignitas Alapítvány használtbútor kereskedéseknél szerezte be. A roma családok a városi és megyei szociális munkásokkal választottak a bútorok közül. Ezek egy része adomány, egy részét a családok fizették ki.

Villany akkor is kell, ha nem lehet legálisan bekötni

Miután 2021 tavaszán több mint százan visszaköltöztek a somlyói telepre, rövidzárlat miatt leégett egy ház teteje. Sógor Enikő ekkor döntötte el, hogy a telepen legalább a villanyhálózatot rendbe kell tenni. Kiderült, hogy az önkormányzat nem tud beruházni ott, mert egyrészt nem az ő tulajdonában van a terület, másrészt a lakóknak sincs tulajdonjogi papírjuk, mert illegálisan építették a viskókat, házakat. 

Sógor Enikő magánszemélyként és egy évig keresett olyan villanyszerelőt, aki elvállalta a telep teljes újrahuzalozását. Végül minimális munkabérért egy fiatal németországi zenész vállalta, aki Sógorékhoz költözött albérletbe. A szükséges szerszámokat egy helyi cégtől kapta 25 ezer lej értékben, és az alkatrészeket is onnan szerezték a Máltainál összegyűlt támogatásokból.

A fiú idén nyáron nyolc héten át dolgozott a telepen. Barátnője főleg a fordításban segített, amíg harminchat házban teljesen kicserélte a villanyhálózatot. A városháza megegyezett a roma családokkal, hogy ingyen kapják a vezetékeket, házanként két csillárt villanykapcsolóval és két konnektort. Aki többet igényelt, az maga fizette. A romák a szerelő házanként 230 lejes munkadíját kellett, hogy kifizessék. Ezt részletekben törlesztik.

A házak áramfogyasztását jelenleg egyetlen villanyórán mérik, de ezen szeretnének változtatni, mondta el Sógor Enikő: „Az első háznál Czine Vili bácsinak van szerződése az Electricával, tőle jön a kábel a többi házhoz, és ő fizeti az összes fogyasztást. Most azt szeretnénk, hogy legyenek egyéni fogyasztók, csak az is nagyon lassú folyamat az Electricával.”

Mikor pár hét múlva a német fiú visszament, hogy az utánfutókba is beszerelje a villanyt, két háznál is kellett már javítania. Az egyiknél a lakók rosszindulatból belefúrtak a konnektorba, a másik ház teteje a szeptemberi nagy esőzések miatt beszakadt. A falak átáztak, javításukkor a kábeleket kitépték a falból. 

Az utánfutókba költöző családokat a szociális munkások nem tájékoztatták időben, hogy nekik kell fizetniük a villany beszerelését, ezért felháborodtak és becsapva érezték magukat. Ebben a helyzetben is az alpolgármester mediált.

Az utánfutókba költözők előre fizetik az áramot, amit majd felhasználnak. A Máltai Szeretetszolgálat szerződött az Electricával, közös órán mérik a fogyasztást, amit a Máltai fog kifizetni minden hónapban. Az utánfutókba viszont PrePay villanyórát kötöttek: a családok minden hónapban előre kifizetik az áramot, amennyit szeretnének felhasználni, és az óra ezt számolja visszafelé. Romániában ez még nincs bejáratva, de Magyarországon sikerrel alkalmazzák, tudtuk meg a Máltai Szeretetszolgálattól.

Egyesek ráfáztak a hőszigetelésre, másoknál még nincs víz

A romák az összes utánfutót leszigetelték, néhány mégis beázott. Székely Róbert elmesélte, hogy kétféle a szigetelőanyagot kaptak adományként, egyikkel a padozatot lehet szigetelni az épület alatt, másikkal a falakat és a tetőt. „Mi ezeket egyenként nem néztük meg, csak kiosztottuk a családoknak, ahogy kiszállítottuk, ők pedig elosztották maguk között” ‒ mondta a koordinátor. 

A romák közül páran Simon Szilárdot hibáztatták, hogy rossz minőségű utánfutókat adott el a Máltai Szeretetszolgálatnak. Simon viszont azt állítja, valószínűleg óvatlanul dolgoztak a romák az utánfutók tetején, és átfúrták. Végül nejlonnal, lécekkel, kátránnyal foltozták be, mondta el Székely Róbert.

„Menet közben derült ki, hogy ott valami repedés van, és beázik. Van, amelyiknek személyesen én vettem egy nagy darab nejlont, lécet, szeget, hogy ameddig gyűjtünk pénzt a javításra, legyen amivel leborítani, hogy ne ázzon. Mivel nem a városé  a terület, nem tudunk oda beruházni, ezért kell a Máltához forduljunk vagy a civil szervezetekhez és az emberekhez, hogy segítsenek” ‒ mondta Sógor Enikő a beázásokról.

Sok utánfutó bejáratától hiányoznak a lépcsők. A novemberi sárban már megtörtént, hogy az egyik terhes nő elcsúszott és kiesett. Sógor Enikő elmondta, hogy a lépcsőket rég megrendelték, de méretre kell szabni őket, és mindegyiket más dőlésszögben kell elhelyezni az egyenetlen talajon.

Novemberi ottjártamkor az első utánfutóba úgy költözött be két család, hogy még nem volt kész a fürdőszobájuk, mert arra már nem jutott pénzük. Sokaknak a gettó körülmények változatlanok, a vizet a telep egyetlen kinti csapjáról hozzák, és a kert végébe járnak elvégezni a dolgukat, mert még fabudi sincs. 

Jelenleg négy utánfutóban nincs még fürdőszoba, ezért ezekbe nem lehetett bekötni a vizet. Székely Róbert elmondta, a családok múlt héten is biztosították róla, hogy haladni szeretnének a munkával. Neki egyáltalán nem a pénzhiányra, hanem időhiányra hivatkoztak: mivel utolsókként kapták meg az utánfutókat, nem tudták a költözés előtt befejezni a fürdőszobákat. A szükséges anyagok a rendelkezésükre állnak, mondta Székely.

Részei vagyunk a mindennapjaiknak

A Máltai Szeretetszolgálat már 2021. májusában kiköltözött a Somlyó 33 mellé, hogy a telep lakóival foglalkozzon. A város oktatási alapjából nyert pályázati pénzen két fűthető konténert vett, és alkalmazott két szakembert. „Voltak előítéletek, de nem voltak elvárások” ‒ mondta Székely Róbert arról, hogyan fogadták a telepen a Máltai érkezését. Könnyebb egy olyan közösséggel elkezdeni a munkát, akikkel még senki sem foglalkozott, véli a szakember, aki a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállót is vezeti.

Jelenleg Szász Zsuzsa gyógypedagógus és Fehér Várhelyi Zoltán szociális munkás foglalkozik 150 gyerekkel reggel tíztől délután ötig. A tipegőktől a tizennégy éves kamaszokig mindenki részt vesz a programjaikon. A középiskolások úgy döntöttek, hogy ők otthon szeretnének tanulni. Tartanak korai fejlesztő programokat, ifi klubbot, női klubbot, tornaórát és egyéni felzárkóztatást is.

A Máltai még 2021 őszén vásárolt egy régi házat a Somlyó utcai telep mellett, hogy foglalkoztató központot alakítson ki benne, és oda jegyezze be a csíkszeredai székhelyét. A ház nemcsak a romáknak lesz, hanem például zarándokszobát is kialakítanak benne ‒ mondta el Székely Róbert. Az adásvétel után derült ki, hogy nagyon sokat kell befektessenek: teljesen le kellett bontsák a tetőszerkezetet és a falakat. A renoválással jól haladnak, a munkások igyekeznek még idén visszafödni az épületet. 

Habár a szervezet hosszú távon akar a helyszínen dolgozni a csíksomlyói romákkal, tavaly év végétől idén novemberig nem tudott szerződést kötni a városházával. „A támogató hozzáállás megvan a polgármesteri hivatal részéről, de a bürokrácia is. Idén január óta a Máltai, mondjuk úgy, hogy önerőből van jelen Csíksomlyón” ‒ nyilatkozta Székely Róbert.

A szociális igazgatóság végül idén októberben adta meg a működési engedélyt a Máltai nappali központjára, és novemberben kötött egy éves szociális szolgáltatói szerződést a szeretetszolgálattal. Ebből a somlyói alkalmazottaik számát is szeretnék legalább megduplázni, mert két emberrel nem tudják teljesíteni az elvárásokat.

A Máltai hosszú távon az oktatásra, a foglalkoztatásra és a higiéniára épít. „Nagyon sarkítva ez arról szól, hogy benne vagyunk a közösség körforgásában, jelen vagyunk az életükben, alapvetően a mindennapi rutinjuk részévé válnak a kollégák” ‒ mondta Székely Róbert.

Segíteni fogják az embereket abban, hogy lakásokba költözhessenek, ehhez munkahelyre és biztos jövedelemre van szükségük. A sepsiszentgyörgyi programjaikhoz hasonlóan a szakképzések felé irányítják majd a felnőtteket. „Azt a rést kell legelőször kitölteni, hogy írni, olvasni tudjanak az emberek. Aztán jönnek a továbbképzések, ami a munkaügyön, külső cégeken és pályázatokon keresztül történik” ‒ magyarázta Székely Róbert.

A kérdésre, hogy mivel tudják motiválni a telep lakóit, Székely az utánfutókra mutatott: „ Muszáj lesz, mert a lakásokat berendezték, de annak lesz villany-, víz- és bérköltsége. Azokat ki kell fizetni, a pénzt elő kell teremteni. Meg kell tanulják, hogy a pénzüket osszák be, plédául tudja előre, hogy a kifizetett villanyból egy órát tévézik és betesz egy mosást. Úgy gondolom, hogy ez hosszú munka eredménye lesz, de azt akarjuk, hogy megtanulják, hogy itthon kell megteremteni ezt a pénzalapot, nem a félévenkénti külföldi munkával.”

„Szegregációban élők kapják meg ugyanazokat a lehetőségeket, ugyanazt az információt, de ugyanúgy tudjanak a kötelezettségeikről is. Sok veszekedés árán, de ezek fognak tudni működni”  ‒ magyarázta a szakember.

A házakban és viskókban élő családok közül is sokan szeretnék, ha bevezetnék hozzájuk a vizet és a csatornázást. A városháza közművesítette a telep utcáját, de a házakat akkor tudják rákötni a hálózatra, ha van fürdőszobájuk, saját nevükön kérvényezik a bekötést a HARvíztől, és ki is tudják fizetni. Sógor Enikő elmondta, a szociális munkások már segítettek néhány családnak benyújtani a kérvényt, és várják a HARVíz jóváhagyását.

Legnehezebb az lesz, ami eddig nem sikerült: lakást bérelni a városban. A Máltai terve szerint ők vennék ki a lakásokat a főbérlőktől, majd ők adják ki a roma családoknak, akiknek a beilleszkedését a beköltözéstől egy évig utánkövetik és segítik a szociális munkások.

Címlapkép: Bilibók Karola

The post Tűzkárosult romák Csíkszeredában: a gettóba visszavezető út jó szándékkal van kikövezve appeared first on Átlátszó Erdély.

De kit lőttek le a végén?

Ezt a kérdést tették fel leggyakrabban Cristian Mungiu rendezőnek a múlt hét végén Ditróban, ahova rögtön a bukaresti bemutató után elvitte legújabb, Cannes-t is megjárt filmjét, a R.M.N.-t. Az akció csúcspontja ugyanis, amikor az egyik főszereplő, Matthias Auner a film utolsó másodperceiben elsüti a puskát, amely addig már fenyegetően sok helyen megfordul a személyes és csoportkonfliktusok által sűrűn átszőtt közösségben.

A filmbéli Récfalván egy friss konfliktus kerül előtérbe: Srí Lanka-i pékek érkeznek a munkaerőhiánnyal küzdő pékségbe. Abba a közösségbe, amelynek tagjai a minimálbér itthon vagy elvándorlás dilemmájával küzdenek. 

A jól ismert román-magyar konfliktus folyamatosan, de a háttérben zajlik bevett szilveszteri vagy hokiszurkolói rituálékkal, évszázados folklórral, vegyesházasságok és vegyes nyelvismeretek élő hagyományában. A romákat épp csak említik, a német kultúra épp némán hal ki a faluból, miközben a récfalviak megélhetési, generációs és nemi szerepek állította csapdákban vergődnek.

Ditrón is mindenki tudta, hogy a torockói helyszíneken életre kelő, fiktív Récfalva egyik alapsztorija az, ahogy ők fogadták a Ditrói Pékség vendégmunkásait 2020 elején. Épp ezért fokozott médiaérdeklődéssel és érezhető feszültségben indult a R.M.N. vetítése a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban. 

Ott, ahol két éve szintén a kamerák előtt próbálta meg a ditrói közösség kibeszélni a problémát. A Migránsmentes Ditrót akarunk Facebook-csoport idegengyűlölete ott kapott olyan gazdasági nyelvet, amelyen el tudták beszélni a munkaerőhiány vs kizsákmányolás történetet, és el tudtak indulni a megoldáskeresés racionális útjain.

A megértés és akadályai

A ditrói közönség ezúttal a Kit lőtt le Matthias Auner? kérdéssel tudott elindulni, és racionális magyarázatokat keresett a főszereplő tettére. Ebben két nagyon fontos segítséget kapott, amely akadályként is működött az azonnali megértésben. 

Az egyik az, hogy Cristian Mungiu nem állt elő saját megoldással, nem rágta a szájukba, mit gondoljanak a személyes történetről: kit lőtt le Matthias, hogyan láthatta előre a nyolcéves fia az egyik tragédiát, amitől elnémult, miért távolodott el tőle a felesége, miért egyedül a németet, Matthias anyanyelvét mellőzi a szeretője a legintimebb pillanataikban.

A másik a kétnyelvűség volt. A film után az kapta a legnagyobb tapsot, hogy Mungiu elmondta, még a stáblista is szándékosan kétnyelvű, és hogy a románul jól tudó polgármester szándékosan magyarul szólalt fel. Épp azért, mert addig mindenki románul kérdezett, hangsúlyozta Puskás Elemér. 

A közönség értette, hogy mindkettő a helyi és az erdélyi közösség elismerésének jele, és fel is szabadult a nyelvi korlátok alól: akinek kérdése vagy megoldása volt a filmmel kapcsolatban, az szabadon fogalmazta meg.

Míg a film következetes feliratozása mindenkinek segített megérteni a franciául, németül, angolul, románul vagy magyarul elhangzó mondatokat, a vetítés utáni közönségtalálkozó szintén következetes kétnyelvűsége mindenki számára átélhetővé tette, mennyi türelem és koncentráció kell ahhoz, hogy egyáltalán meghallgassuk és próbáljuk megérteni a másikat.

Amíg a kérdéseket és válaszokat egyenként tolmácsolták, addig nemcsak a nézők és a sajtósok figyelme kalandozott el időnként, hanem néha magáé a tolmácsé is. Egyéni és közös erőfeszítést igényelt, hogy megértsük egymást, és a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy a gyakorlatban ez a megértés ugyan ritkán teljes, de mindig érdemes megpróbálni. Ha el is tévedtünk a nyelvek hálójában, mindig segített valaki visszatalálni a célnyelv ösvényére.

Mungiu olyan mankókat is adott, hogy ő valós történetekből szokott fikciós filmeket rendezni, de a konkrétumokkal azt igyekszik megmutatni, ami neki a legfontosabb: milyen világban élünk, és hogyan működünk mi mindannyian, hogyan egyensúlyozunk az ösztöneink, indulataink és azok tanult megrendszabályozása, az empátia, egyéni és közösségi belátásaink, szokásaink között. Miközben a felelősség mindig egyéni, sohasem kollektív, mondta ki a rendező.

A kultúra és a művészet feladata szerinte az, hogy eszközöket adjon ahhoz, hogy próbáljuk megérteni egymást úgy Ditróban, ahogy egész Erdélyben és a világban mindenütt, ahol különbözőként élünk együtt, egymás mellett, mert a lelkünk mélyén nincs etnikumunk. És ezt ugyanúgy hangsúlyozza Cannes-ban, mint Bukarestben, Szöulban vagy Ditróban.

Azért a ditrói történetet választotta kiindulásként,

mondta, mert itt az emberek őszinték, és kimondták azokat a félelmeiket, amelyek minden olyan közösségben megvannak, amelyet érint a ki- és bevándorlás problémája. A legtöbb helyen viszont elhallgatják ezeket, és így nehéz beszélni a legalapvetőbb félelmeinkről, amelyek mozgatnak bennünket.

Ha a másiktól való félelem az idegengyűlölet formájában jelentkezik, akkor egy Mungiu-film az idegengyűlölet rengeteg formáját mutatja be, amelyek mind szerepet kapnak az életünkben: a románok, a magyarok, a romák, a Srí Lanka-iak elleni gyűlöletet. Azt a vendégszeretet és ellenérzést is, amely a francia aktivistát fogadja, aki a háziállatokat is megdézsmáló medvepopulációt jött megszámolni Récfalvára.

A ditrói közönség tagjai a film után valóban megkönnyebbültek. Többen is elmondták, azzal ültek be a vetítésre, hogy utána majd meg kell védeniük magukat, az igazukat, mert két éve a központi sajtó az idegengyűlölet melegágyaként pécézte ki Ditrót. A vetítés után viszont úgy érezték, a film egyaránt hitelesen mutatja be, mit éltek át a falusiak, a pékség korábbi dolgozói, a pékséget irányító vállalkozók, a Srí Lankáról érkező pékek.

A tucatnyi megszólaló közül egyetlen egy gondolta úgy, hogy a rendező némi gúnyt is belevitt a falugyűlés 17 perces jelenetébe, amelyben aktuális és évszázados sérelmek, aktuális és évszázados előítéletek, félelmek, vágyak már-már elviselhetetlenül sűrűsödnek össze.

A Ditrói Pékség tulajdonosai, Köllő Csaba és Katalin egyenesen időutazásként élték meg a filmet, válaszolták a kérdésünkre, hogy mennyire találták hitelesnek a történteket és az ő dilemmáikat bemutató részeket. 

Újraélték az akkori feszültségeket azzal együtt, hogy szerintük csak szájhősködés volt, és ők maguk már túlléptek rajta: a pékség kalácsot és üditőt hozott a vetítésre, és még több vendégmunkást a gyáraiba. Termékeiket már nem bojkottálják a faluban, a pékségben az alkalmazottak húsz százaléka vendégmunkás, a hamarosan induló prézligyárukban pedig a negyven százaléka.

Közönség ≠ közösség

A vendégmunkások viszont továbbra is a közeli Gyergyószentmiklóson laknak, tudtuk meg az egyik távozó nézőtől, aki maga is gyergyói, nem ditrói. Szerinte és Köllőék szerint is azért jött el kevés ditrói a vetítésre, mert szégyellik magukat. A közönségnek mintegy a felét a helyi és környékbeli értelmiség, gyergyószentmiklósi filmes egyetemisták és érdeklődők, vagy épp hazalátogató elszármazottak tették ki.

Mindössze négyen-öten tették fel a kezüket, amikor a vetítés után Mungiu arra volt kíváncsi, a nézők közül hányan vettek részt a két éve ugyanitt tartott falugyűlésen. Valószínűleg emiatt is indult könnyebben a beszélgetés, és a megkönnyebbült köszönetnyilvánítás után a megszólalók többsége inkább azt igyekezett értelmezni, hogy kit lőtt meg Matthias, és kikkel nézett utána szembe.

Vagy ha ezt nem lehet eldönteni, akkor azt szétszálazni, milyen egyéni, családi és közösségi válságok halmozódtak Matthias-ra, hogy puskával indult bűnbakot keresni. A pszichológus számára egyszerű a képlet, mondta a közönségben helyet foglaló pszichológus. Igen, de mi belülről éljük meg a helyzeteket, amelyekben döntenünk kell, és azok egyáltalán nem egyszerűek, válaszolta a rendező, aki fontosabbnak tartotta, hogy minden nézőpont és érvelés elhangozhasson, és a hízelgés és elhallgatás helyett megtörténhessen az, amit a pszichológus említett: a kibeszélés terapeutikus hatása.

Így aztán volt, aki szerint Matthias-ra az ütött vissza, hogy elveszítette a harmóniát a természettel, és volt, aki a migráció és multietnikus környezet kiváltotta globális és helyi konfliktusok forrását ironikusan a medvékben jelölte meg. 

Olyan is volt, aki seperc alatt felvázolta: a traumatizált Matthias azért nyúl az erőszak valamelyik formájához, mert a nyelvek és konfliktusok kavalkádjában neki tulajdonképpen nincs nyelve, amelyen meg tudná fogalmazni a problémákat, amelyek között folyamatosan őrlődik.

Ezzel hatékony kerülőúton indultak el a ditrói közönség tagjai, hogy szembenézzenek magukkal és a közösséggel. Ditró még nem igazán dolgozta fel a bő két éve történteket, emiatt is ült be kissé nehéz szívvel a filmre, vallotta be a polgármester. De mindenképp nyugodtabb lélekkel távozik, mondta Puskás Elemér.

Őt szintén kerülőúton, a megjelent választóin keresztül kérte meg Cristian Mungiu, hogy szervezzen még vetítéseket és utána beszélgetéseket a faluban. Ezekre, ha hívják, ő máskor is szívesen eljön, ígérte a rendező.

A stáb Ditró után Kolozsváron és Marosvásárhelyen, azaz olyan helyeken mutatta be a filmet, ahol magyar és román közösségek élnek együtt, épp mint a fiktív Récfalván. Míg a nagyvárosi bemutatókra a helyi kulturális elit sereglett, amelynek tagjai számára nem okoz mindennapi gondot az interetnikus együttélés, most szombaton, június 11-én olyan közönség látja majd a filmet és beszélget a stáb tagjaival, akik számára mindennapos az ebből adódó konfliktus: a pataréti romák.

A Radio Pata egyenesen Patarétre viszi el a filmet és a stábot, ahova meghívták a zsuki kenyérgyárban dolgozó, több mint 300 Srí Lanka-i péket, és várják azt az ötven Srí Lanka-i vendégmunkást is, akik kolozsvári építkezéseken dolgoznak.

The post A R.M.N. film után a kétnyelvűség kapta a legnagyobb tapsot Ditróban appeared first on Átlátszó Erdély.

A román többség attitűdjét az erdélyi magyarokkal szemben már két éve programszerűen vizsgálja a kolozsvári Bálványos Intézet és a Székelyföldi Közpolitikai Intézet. A program második kiadványát, a Magyarellenesség Romániában című kötetet február végén mutatták be Kolozsváron. Előzménye és ötletadója a regionális identitást vizsgáló Regionális Barométer volt, a program első kiadványa. 

A magyarellenességet nem a sérelemdiskurzus erősítéséért vizsgálták, hangsúlyozták a szerzők a könyvbemutatón. Nem a gyűlöletbeszéd és társadalmi kizárás egyes példáit akarták a nyilvánosság elé tárni, hanem arra keresték a választ, mi a strukturális magyarellenesség: hogyan befolyásolják a magyarokkal szembeni többségi attitűdöt a romániai közbeszéd, a nyilvánosság, a politika és az oktatás egyes dimenziói.

A magyarellenességet felmérő szerzők ‒ Kiss Tamás szociológus, A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, a Transylvania Inquiry közvéleménykutató cég társtulajdonosa, Toró Tibor politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, a Bálványos Intézet igazgatója és Jakab Zalán Tamás politológus, a Transylvania Inquiry elemzője ‒ azt is remélik, hogy eredményeiket közpolitikailag is hasznosítani fogják a döntéshozók.

A kutatók azt nézték meg, 

• mit mondanak a románok a magyarokról a közösségi média vezető politikai oldalain, 
• milyen képet kapnak a román diákok a magyarokról a tankönyvekből, 
• és milyen mérhető álláspontokat alakítanak ki magukban általában a kisebbségekről, illetve konkrétan a magyarokról.

Cikkünk a kötet kutatási eredményeit foglalja össze. Ezeket Kiss Tamással készített interjúnk során tárgyaltuk, amelyet a könyvbemutatón elhangzottakkal egészítettünk ki.

A közéleti Facebook-posztok kétharmada negatív hangvételű

Arra, hogy mit mondanak nyilvánosan a románok a magyarokról, a kutatók az 50 legnépszerűbb román politikai oldal és az 50 legnépszerűbb médiaoldal Facebook-bejegyzéseiben, illetve a hozzászólásokban kerestek rá. Például az AUR és társelnöke, George Simion oldalain, amelyek posztonként átlagosan 7600 interakciót hoztak, illetve az Adevărul és a Digi24 országos hírportálok Facebook-posztjaiban.

A román médiában egy-egy konkrét eseményben csúcsosodik a magyar téma. 2019–2020 között a legtöbb posztot és kommentet hozta

• a gyermeknevelési pótlék növelésére vonatkozó ellenzéki törvényjavaslat,
• az úzvölgyi események,
• a 2019 októberi kormányváltás,
• Srí Lanka-i pékek Gyergyóditróban,
• az autonómiajavaslat utáni Iohannis-botrány
• és a 2020-as önkormányzati és parlamenti választások.

A román politikai oldalak 68%-a negatív hangnemben beszélt a magyarokról, 22%-a semleges és mindössze 10%-a volt pozitív. 

A médiaposztok és -interakciók 58%-a volt negatív, 32%-a semleges és ugyancsak 10%-a pozitív viszonyulású.

A negatív attitűdöt közvetítő bejegyzéseknél az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) vezet 94%-os aránnyal. Magyar témában az USR-PLUS párt- és politikusi oldalain jelent meg a legtöbb bejegyzés, utánuk a PNL oldalai következnek. 

A politikai oldalak mellett leggyakrabban a történelmi lapok (pl. Historia) írnak a magyarokról, tudományos és semleges szempontból. A közéleti napilapok oldalairól pedig nem maradhatnak el a medvés hírek.

A nacionalista kommentek a legnépszerűbbek

Szinte az összes sikeres komment a román nacionalista diskurzust követi, elítéli úgy a magyarokat, mint az RMDSZ-t, és gyakran ellenzi a kisebbségek már meglévő jogait, például a nyelv- és szimbólumhasználatot, áll a kötetben. A kommentelők egy része az RMDSZ betiltását szorgalmazza, és korántsem csak a szélsőjobboldali posztok alatt.

Például a Digi24-nek az Úzvölgyéről szóló cikke alatti egyik legnépszerűbb hozzászólás: „Hargita és Bákó megye Románia területének részei. Romániában az egyetlen hivatalos nyelv a román. A magyar etnikum egy kisebbség Romániában. A többség etnikuma a román. A Román Alkotmány első cikkelyének első bekezdése kimondja, hogy “Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.” Romániában nem létezik Székelyföld. Nincs elismerve.”  (A fordítás a kötetből származik.)

A kisebbségnek semmiféle kontrollja nincs afelett, hogyan jelenik meg a román médiafelületeken – állapítják meg a kötet szerzői.

A PSD mellett az RMDSZ-re égett a korrupt és retrográd címke

Iohannis elhíresült, 2020. április 29-i beszéde („Jó napot kívánok, PSD!” [tört magyarsággal]) halmozza a megbélyegző toposzokat: az RMDSZ és az egész magyar közösség korrupt; az ország érdekeit elásni akaró PSD-vel együtt Románia modernizációját gátolja; el akarták sunyiban csatolni Erdélyt. Gyakorlatilag Iohannis a szélsőjobb klasszikus magyar irredentizmus-retorikáját is belevitte a beszédébe – magyarázta Kiss Tamás.

A korrupt, retrográd címke még a ‘90-es évek polémiájából maradt fenn, a kommunisták vs. nyugatpártiak vitájából. Miután a szociáldemokraták is felzárkóztak a modernizációs elképzeléshez, a civil szféra, illetve a jobboldal kitalálta, hogy a kommunista vs. nyugatost helyettesíti a korruptak vs. nem korruptak dichotómiával. 

Korábban az RMDSZ a progresszív oldalon volt, de a korrupciós vitában a retrográd oldalra sorolódott a többség szemében, mert a magyar elit eseti alkukon keresztül tagolódott be a román politikai szférába, de ezeknek az alkuknak a további lehetőségét kiütötte a korrupcióellenes harc, magyarázta a szociológus. Ezután kezdték korrupciós ügynek nevezni a széles nyilvánosságban például az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási pereit – illusztrálta Kiss.

Gyakorlatilag a legújabb választásokig ez volt nemcsak az RMDSZ, de az egész magyar közösség egyetlen megjelenése a román mainstream médiában: korruptak, akik a toxikus koalíciót támogatják.

Magyarellenes kampány a magyar közösség xenofóbiája nyomán

2020 januárjában Sri Lankából érkezett két vendégmunkás a gyergyóditrói pékséghez. A helyiek idegengyűlölettől fűtve azonnal létrehozták a “Migránsmentes Ditrót akarunk” nevű, zárt Facebook csoportot. Ezt követte Biró Károly segédlelkész uszítása a bevándorlók ellen, majd a ditrói falugyűlés. 

Az akkori migránsozás okait Kiss Tamás és Toró Tibor részletes véleménycikkben fejtette ki az Átlátszó Erdélyen. Ezeket Kiss a könyvbemutatón így foglalta össze:

„Romániának egyáltalán nincsenek kialakult, jó modelljei a bevándorló munkaerő kezelésére. Ditrónak a problémáját megfejelte a magyaroroszágról érkező, idegenellenes kampány. Attól függetlenül is ez egy romániai strukturális probléma, ami épp egy magyar településen tűnt fel.”

A tágabb román nyilvánosság, vezető román politikusok az egész magyar közösséget szélsőséges rasszizmussal bélyegezték meg, állítja a kötet, és ehhez Traian Băsescu 2020. február 3-i nyilatkozatát idézi. Ebben a volt államfő azt állítja, hogy az RMDSZ által radikalizált magyarok a Székelyföldön élő románokkal is hasonló módon bánnak, és valójában „ők maguk diszkriminálják a többséget, miközben diszkriminációt kiáltanak”. Băsescu nyilatkozatát pedig vezető román hírtelevíziók is átvették.

Magyarok a román tankönyvekben

A kutatók megnézték, a román diákok tankönyvei milyen képet sugároznak a magyarokról, mivel a tankönyvek az ismeretek mellett újratermelik a domináns nemzeti kánont. A román nyelv- és irodalom, a történelem és az állampolgári nevelés tankönyvekben kerestek rá a magyarokról szóló részekre, és azt nézték, milyen jelzőket használnak a magyarokra, és hogyan ábrázolják őket a többséghez viszonyítva.

A kutatók 96 digitális tankönyvet vizsgáltak, ezekben 241 szöveghely említette a magyarokat. A tankönyvek a magyarokra leginkább a szomszédos ország lakosaiként hivatkoznak, mintsem hazai nemzeti kisebbségként. A tankönyvek szerint a magyar kisebbség helyzete napjainkra rendeződött Romániában.

A polgári nevelés tankönyvek többnyire semleges információkat közölnek (például demográfiai adatokat), de a román nyelv és irodalom, illetve történelemkönyvekben a negatív szövegrészek dominálnak.

Egyetlen erdélyi magyar író, egyetlen tankönyvben

A magyar diákok a román nyelv és irodalom tanulásával sok mindent megtudnak a többség kultúrájáról. Nincs olyan kisebbségi magyar, aki ne ismerné a román kánon Mihai Eminescuját vagy Marin Predáját. Interkulturális tananyaggal ez fordítva is megtörténhetne. Közös tudás, azaz interkulturális viszony lenne, ha mindkét közösség ismerné a másik kultúra fontos verseit.

A 2011/1-es oktatási törvény 46(10)-es cikke előírja, hogy a többségi történelemkönyveknek is tükrözniük kell a nemzeti kisebbségek történetét és hagyományait, de az előírás csak a történelem tankönyvekre vonatkozik. Ennek fényében a Magyarellenesség Romániában kötet szerzői olyan tantervreformot javasolnak, amelynek célja a „kétoldali akkulturáció” lenne. Azaz ne csak a kisebbség építse be a többség kultúrájának elemeit a saját világképébe, hanem fordítva is. A többség világképe is változzon a kisebbségi szempontok fényében, ez az interkulturális oktatás lényege.

A román diákok már első osztálytól olvasnak világirodalmat, de csekély számú magyar szerzőt ismerhetnek meg. Csupán egy kisebbségi író, Fodor Sándor Csipikéje került be az egyik 4. osztályos tankönyvbe. Mivel a tanítók három különböző negyedikes tankönyv közül választhatnak, a legtöbb román diák soha nem fog találkozni az erdélyi magyar irodalom példájával. 

Történelemleckék az elnyomó magyarokról

A kutatásba bekerült 29 történelem tankönyv tartalmazta a vizsgált szöveghelyek 78 százalékát. Ezek a szöveghelyek elenyésző részét teszik ki a tankönyvek teljes szövegének, osztálytól függően 0,1-1,4 százalékát. 

A magyarokat említő szöveghelyek kis többségét, 53 százalékát tekintették a kutatók semlegesnek. Harmaduk negatív kontextusban említette a magyarokat, és mindössze 14 százalékuk hangvétele volt kifejezetten pozitív. 

A negatív hangvételű szöveghelyek a magyarokat elsősorban úgy ábrázolják, mint a román nép történelmi elnyomói és ellenségei. Ez főleg a Magyar Királyság időszakának bemutatására jellemző, amikor hosszabb időn keresztül a magyarok uralták Erdélyt. A magyarok kizárólag elnyomóként szerepeltek Erdélyben, amely mindig is román föld volt, és uralmuk a románok diszkriminációjával járt ‒ állapítják meg a kutatók az elnyomónarratíva elemeit. 

Ezt a narratívát erősíti a következetes szóhasználat: „gyarmatosító”, „telepes”, „vándornép” vagy „idegen lakosság” címkék gyakoriak a magyar nemzet neve mellett. Csak az apróbetűs részek mutatják be az etnikai és vallási sokszínűséget mint az ország területi-társadalmi örökségét.

Trianon után pozitív példaként írják le a kisebbségek politikai önszerveződését és a román állam által nyújtott kisebbségi jogokat, de a jelenkor tárgyalásából kimaradnak az etnikai konfliktusok, vagy épp csak megemlítik az olyan releváns kérdéseket, mint a marosvásárhelyi fekete március, állapítják meg a kutatók.

Az állampolgári nevelés tankönyvek kerülik a magyarokat, de szolidaritásra ösztönöznek

Az állami berendezkedés fejezetében nem derül ki, hogy élnek mások is az országban. Gyakorlatilag a román gyerekek evidenciaként tanulják, hogy nem létezik az országban pluralizmus – magyarázta a könyvbemutatón Toró Tibor.

Például az alábbi ábra a román népviseleteket mutatja be tájegységek szerint. Ezzel nem az a baj, hogy a román népviselet sokszínűségéről beszél, hanem hogy az egész országot uniformizálja, kizárólag román népviseletekkel fedi le.

Egy másik térkép a történelemkönyvből hamisan ábrázolja a Romániában élő magyar és szász kisebbségeket, csökkenti a demográfiai súlyukat. A kép alapján úgy tűnik, mintha majdnem annyi szász élne az országban, mint magyar.

„A román oktatás világosan azt mutatja, hogy Románia nemzetállam. Mindeközben a magyaroknak párhuzamosan iskoláik vannak, épített örökségekre vigyáznak, politikailag mobilizáltak. Az egyszerű ember szempontjából ez ténylegesen egy anomália” – hangsúlyozta a könyvbemutatón Toró Tibor.

A polgári nevelés tankönyvek pozitív példát is szolgáltatnak. Az egyik az interkulturális társadalmat fához hasonlítja: „A leveleken olyan fogalmak kerülnek bevezetésre, mint az elfogadás, a reciprocitás, a tolerancia, a bátorítás, a megerősítés vagy a szolidaritás. Hiszen olyan gyakorlati feladatokat fogalmaz meg, amelyek segítségével a diákok minden hónapban más-más romániai kisebbséget ismerhetnek meg” – írják a kötet szerzői.

A románokat és a magyarokat is megkérdezték, hogy mit gondolnak a magyar kisebbségről

A kötet első fejezetét hagytuk utoljára, a közvéleménykutatást arról, hogy magyarellenes-e a román társadalom, és hogy a magyarok interiorizálják-e a többség róluk szóló vélekedéseit.

1469 személy vett részt a telefonos felmérésben, és 1149 töltötte ki az online kérdőívet. Az alanyok egyik fele általánosított kérdéseket kapott a Romániában élő kisebbségekről, a másik felének ugyanezt a kérdéssort a magyarokra konkretizálva tették fel.

A közvéleménykutatás azt mutatja, hogy a román többség nem tartja magát kisebbségellenesnek, de attól még létezik az országban magyarellenesség, valamint romaellenesség is. Magyarellenességről beszélünk, ha a magyarokkal szembeni diszkrimináció aránya nagyobb, mint általában a kisebbségekkel szemben.

A kutatók arra kérdeztek rá, hogyan élnek együtt a mindennapokban a román és a magyar etnikumúak, és a többség egyetért-e a magyarok identitásának megtartásával és kultúrájának átörökítésével.

A románok többsége nem kirekesztő, de

A válaszadók nagy része elfogadna magyart szomszédként (92%) vagy családtagként (87%). Háromnegyedük pedig nem fogadja el, hogy a munkaadók előnyben részesítsék a románokat a magyarokkal szemben azért, mert a románokban jobban megbíznának. Még az olyan állásoknál sem, mint a bírói vagy rendőri.

Az ilyen jellegű gazdasági diszkriminációt leginkább az alacsony képzettségű, az inaktív és a szegényebb lakosság támogatja, legkevésbé a felsőfokú végzettségűek, a diákok és az USR-PLUS-szavazók.

A vizsgálatból az is kiderül, hogy 2012 óta jelentősen, 56-ról 75 százalékra nőtt azok aránya, akik nem kérdőjelezik meg, hogy magyarokat is lehessen polgármesternek vagy parlamenti képviselőnek választani.

A többségi preferenciákat nem befolyásolja negatívan, ha kisebbségi indul államelnöki tisztségért: Romániának jelenleg is német származású államelnöke van. Viszont egy magyar etnikumú elnökjelölt már kevésbé népszerű: a megkérdezettek 57%-a szavazna más etnikumú elnökjelöltre, de magyar jelöltet csak 40% támogatna.

A rendszerváltás óta a román középosztály nyugatosodásra törekszik. Ez feltételez egy antidiszkriminációs, antirasszista attitűdöt ‒ magyarázta Kiss Tamás a tolerancia növekvő szintjét. Úgy véli, a diszkriminációellenes attitűdre rá lehetne erősíteni magyar szempontból is: 

„Szerintem attól, hogy a magyarok hogyan tudják az identitásukat újratermelni, nem fog a román középosztály hasra esni, ahogyan a magyar intézményes és területi tulajdonjog-követelésektől sem. De ha fel tudjuk mutatni azt, hogy az egyenlő hozzáférés nem valósul meg, hogy egyéni szinten nem is, de strukturális szinten diszkrimináció történik, akkor egyértelmű lesz, hogy sem a román középosztály, sem a politikusok egy része nem szeretne a diszkrimináló szerepében tetszelegni.”

Oktatás jöhet, autonómia nem

„A megkérdezettek kicsivel több mint fele támogatja az anyanyelvi oktatást, körülbelül negyede a hivatalos nyelvhasználatot és a különálló iskolák létrehozásának jogát, míg az autonómia támogatottsága 11%” – olvashatjuk a kötetben.

A többségnek a kisebbségi jogokkal szembeni attitűdjéről 1995 óta készültek felmérések, de azóta sem tapasztalható trendszerű javulás. Megfigyelhető, hogy nagyrészt azok gondolják, hogy a magyar kisebbség „túl sok joggal rendelkezik”, akiknek nincsen közvetlen kapcsolatuk magyar közösségekkel. Például az olténiaiak 33%-a, illetve a bukarestiek 30%-a, hisz ők kizárólag az iskolából és a román média felületeiről kapnak hivatalos információkat a magyar kisebbségről.

A románok túlnyomó többsége, 83 százaléka tolerálja más nyelvek használatát, de a magyar nyelvhasználattal kevésbé toleráns (69%). Konkrét helyzetnél a mérleg át is fordul: a románoknak csak 26%-át nem érinti érzékenyen, ha a jelenlétében magyarul beszélnek, és 54% gondolja udvariatlanságnak, ha a kisebbségiek nem váltanak át románra.

A többségi válaszadók több mint negyede (26%) támogatná, hogy a román gyerekek is tanuljanak magyarul az iskolában azokon a településeken, ahol a magyarok jelentős arányban élnek. De a romániai oktatásból ez a típusú elképzelés teljes mértékben hiányzik, mondta Kiss Tamás.

„Markó Béla nyilatkozta valamikor tíz évvel ezelőtt, hogy a székelyföldi román gyerekek is kellene tanuljanak magyarul. Ez akkor földtől elrugaszkodott képtelenségnek tűnt, holott ez kellene legyen az egyik központi követelés. Nem az, hogy még kevesebbet tanuljanak románul a magyar gyerekek” – véli Kiss Tamás.

„A duális nyelvi képzés igényét a vegyes házasságban élő, értelmiségi szülők vetették fel. Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában lehetne erre igény, akár a románok részéről is. Az Egyesült Államokban spanyol–angol viszonylatban jól működik, ahol vigyáznak arra, hogy a kisebbségi és többségi tanulók tanuljanak mindkét nyelven egyszerre. Ez a típusú elképzelés teljes mértékben hiányzik itt. Kelet-Európában csak az ex-jugoszláv térségben jelent meg, Szlovéniában modellként, a Vajdaságban pedig alternatívaként” – magyarázta a szociológus.

Milyen a „jó magyar” a románok szerint?

Bár a román válaszadók ellenzik a magyarokkal szembeni egyéni kizárást és diszkriminációt, nem támogatják a kulturális reprodukciót lehetővé tevő intézményeket, illetve a nyelvi pluralizmust. Ez a monokulturális integráció lényege: nem akarja felszámolni a kulturális különbségeket, de a privát szférába kívánja szorítani azokat. Ideális esetben nem helyezi a többségi kultúrát és életvitelt a kisebbségi fölé.

Az a jó magyar, aki az identitásépítés kérdésében a követeléseit alább hagyja. Azaz megmarad egyénileg magyarnak. Énekelhet a zuhany alatt, amit csak szeretne, viszont az ajtón már román állampolgárként kell kilépjen – illusztrálta a románok elvárását Toró Tibor, utalva Mihai Tudose volt kormányfő egyik RMDSZ-nek címzett posztjára: „Să cânte sub duș ce vor, dar afară e România.”

Ez a toposz jelen van majdnem minden párt diskurzusában az USR-től az AUR-ig. Lehet valaki jó magyar az AUR diskurzusában is, a lényeg, hogy vállalja a mainstream román társadalom integrációs logikáját – tette hozzá a politológus.

Milyen kisebbségpolitika mellett alakult Romániában a magyarság képe?

„A kutatás kiindulópontja a Ceaușescu-rezsim volt, amelyre az erdélyi magyar köztudat az asszimiláció bugyraként emlékezik – válaszolta Kiss. – De szerintem a Ceaușescu-rezsim inkább a disszimiláció időszaka volt, vagyis a kizárás logikáján alapult. Akkor nem volt semmiféle állami támogatottsága a kisebbségi intézményrendszernek. A magyarok egyházi- és magánvagyonokból próbálták fenntartani a kisebbségi intézményeket. Viszont ezzel párhuzamosan kiépült egy államilag finanszírozott és ellenőrzött oktatási hálózat. 

Az 1950-es évek elején még a csángóföldön is voltak a Magyar Népi Szövetségnek iskolái. Gyakorlatilag szovjet mintára a territoriális nyelvi jogi autonómiának volt egyfajta rendszere. Ennek a fajta, közszféra fölötti hegemonisztikus kontrollnak szerintem továbbra is van jelentősége Romániában.

A ‘90-es években az RMDSZ programja még az akkomodációra alapozott. Azóta ez egy aszimmetrikus akkomodációba váltott. Vannak kisebbségi intézmények, de a közintézmények és a közszféra pluralizálódása nem ment végbe. Utóbbiról a magyar elit és habituális értelemben a magyar közösség is lemondott. 

A magyar elit számára ez kényelmes állapot, mert közvetíthet a többségi intézményrendszer és a magyarok között. A többségieknek is jó a kialakult helyzet, mert nem kell a komfortos nemzeti kánonjaikat átalakítaniuk. Ilyen szempontból is interiorizálódott a hierarchia kisebbség és többség között” – magyarázta a szociológus.

Párhuzamosodás: a magyar világ a románok számára egyáltalán nem létezik

„A romániai magyarok intézményrendszere már nehezen lehetne ennél magyarabb, mint amennyire jelenleg az. A magyarok politikai szférája, érdekképviselete, oktatási rendszere nehezen lehetne már magyarabb ennél, és nehezen lehetne még párhuzamosabb a többségivel, mint amilyen jelenleg” – fogalmazott Kiss Tamás a könyvbemutatón.

A magyarok indentitásának reprodukcióját megengedi ez a rezsim, de kontrollt is gyakorol fölötte, mivel a közszférát egyáltalán nem alakítja át ehhez mérten. Olyan, mintha „két párhuzamos világ működne Romániában” – magyarázta a szociológus.

Csakhogy ezek annyira párhuzamosak, hogy a magyar világ a románok számára egyáltalán nem létezik. A magyarok ülnek a saját „intézményes gettójukban”, de úgy, hogy a többség ezzel soha nem kell találkozzon – mondta Kiss.

Ha a magyar ember kilép ebből az intézményrendszerből, akkor már tökéletes román nyelvtudást várnak el tőle. Ezt várja el saját magától is, tehát interiorizálja, pedig ebből az intézményrendszerből biztosan nem jöhet ki tökéletes nyelvtudással – illusztrálta Kiss, hol ütközik a kisebbségi jogérvényesítés a Romániában uralkodó nyelvi ideológiával.

A kolozsvári Apáczai líceum abszolút magyar közeg, szinte ugyanolyan nyelvi környezet, mint egy gyimesfelsőloki iskola: mindkettőben meg lehet tanulni románul, de nem úgy, mint egy anyanyelvi beszélő ‒ magyarázta Kiss. A kisebbség-többség sok helyen találkozhat, de az a kérdés, hogyan lehet olyan felületeket csinálni, hogy azok szimmetrikusak legyenek. A duális nyelvi képzés eljutott egy beadvány szintjéig, de az intézményes tervezéstől még távol áll, az országban nincs példa szimmetrikus oktatásra, mondta Kiss.

A román érettségi a nyelvi frusztrációt generálja

A politikai elit jelentős része ahelyett, hogy tematizálná az érettségi procedúrában rejlő diszkriminációt – hogy a magyar intézményes környezetben tanuló és magyar anyanyelvű diákokat román anyanyelvűeknek kidolgozott eszközökkel vizsgáztatják –, a magyar oktatás alacsonyabb színvonalának a gondolatát teszi magáévá ‒ kifogásolta Kiss Tamás.

Kelet-Európában különböző oktatási modellek érvényesülnek. A Balti államok vagy a posztmajdani Ukrajna nyelvi eltolódást akar elérni a kisebbségi nyelvhasználatban. Ez a linguistic shift valamilyen tranzittal átvezeti a diákokat a kisebbségi nyelvhasználattól a többségihez, magyarázta a szociológus. 

A másik modell a többségi nyelv érettségijéből a kisebbségiek egyenlő hozzáférését hiányolja. Ezért fokozatosan kiveszi a programból a többségi nyelvi érettségit, de továbbra is tanítja a többségi nyelvet. Például Macedóniában és Szerbiában a kisebbségiek már nem érettségiznek a többségi nyelvből. A szociológus úgy látja, hogy Románia is egyre inkább egy speciális román érettségi irányába tart, bár nagyon távol vagyunk tőle, és a magyar elit sem akarja, hogy ne legyen egyáltalán román érettségi. A törvényi keretek már megvannak, például a kisérettségi a 8. osztály végén már új módszertannal működik – egészítette ki a szociológus.

A nyelvtudás csökken, a nyelvi frusztráció nő

A magyarok szubjektív román nyelvtudása csökkenést mutat a 2002-es vizsgálatokhoz képest. Akkor 35% vallotta magáról, hogy tökéletesen beszél románul, 2020-ban már csak 22% gondolta így. 

Ezzel együtt erősödött a nyelvi frusztráció, a magyarok 20%-a szorong, ha románul kell beszélnie, illetve 38% azt szeretné, ha nem lenne akcentusa, és nem tűnne fel román környezetben, hogy valójában magyar.

A magyarok nem diszkrimináció-tudatosak, azaz nem értelmezik saját helyzetüket a diszkriminációs problémaként, nagymértékben interiorizálják és a nyelvtudás szempontjából felnagyítják a román többség elvárását.

Nagyváradon vagy Marosvásárhelyen például a tanácsosok egymást bosszantják, hogy ki nem tud elég jól románul. Az ülések román nyelven zajlanak úgy, hogy a magyarok többségben vannak a vásárhelyi tanácsban. A tanácsülésen a magyar nyelvhasználat fel sem tevődik, ezt jelenti az interiorizáció a gyakorlatban ‒ magyarázta Kiss.

Cserébe nem engedünk be a kisebbségi tereinkbe románokat, mert az megváltoztatná a nyelvhasználati normáinkat. Ha például beengedünk románt a családba, az megváltoztatja a család nyelvhasználati habitusát ‒ illusztrálta a nyelvi asszimmetriát a szociológus.

Ha a kisebbségi beengedi a többségi románt a kisebbségi intézménybe, az automatikusan nyelvváltást jelent. Ahhoz, hogy frusztráció nélkül be tudja engedni, egyenlő viszony, nyelvi szimmetria kellene: hogy ne legyen alapértelmezett a beengedett románnak, hogy a tíz magyarnak attól, hogy ő ott van, románul kell tovább kommunikálni ‒ magyarázta Kiss. Ebből a szempontból szerinte jogos a kifogás, hogy a kisebbségi nem tud úgy nyitni, hogy közben ezt a fajta asszimmetriát nem építi le.

Mit gondolnak a magyarok a román-magyar együttélésről?

A magyarok sokkal konfliktusosabbnak értékelték a két etnikum közötti interakciókat, mint a románok, de a diszkrimináció hipotézise nem igazolódott be. A magyarok többsége, 57 százaléka nemmel válaszolt arra, hogy magyar etnikuma miatt tiszteletlenebbül bántak-e vele, rosszabb kiszolgálást kapott volna (80%), vagy igazságtalanul büntette volna meg a rendőr (92%). 

Konfliktusosabbnak érzik a magyar-román viszonyt a fiatalok, a szerényebb anyagi körülmények között élők és a tömbvidéken élők, ahol nincs román nyelvű kitettség. Ők általában rosszabbul is beszélnek románul. Kevésbé tartják konfliktusosnak a magyar-román viszonyt a szórványban élők, és akik jól beszélnek románul.

A kisebbségi diskurzusok az úgynevezett „institutional ownership” logikáján alapulnak, tehát azon, hogy ki birtokolja a területi és intézményes tulajdont – magyarázta Kiss Tamás. 

„Ezt azzal tudnám szemléltetni, amikor az egyik interjúm során egy falusi értelmiségitől megkérdeztem, mi lenne az ő jövőképe itthon. Erre a válasza az volt, hogy »kakastollasok sétáljanak a házam előtt!«

Tehát nem az egyenlőséget akarta, hanem a magyar tulajdonjogot egy terület fölött, szimbólumokkal megtűzdelve. Nyilván nem abban az értelemben kakastoll, hogy revíziót akarna, mert egy épeszű ember sem akar revíziót, de ebben a fajta tulajdonjogban gondolkodnak az emberek. Nagy szemléletváltás kellene, hogy ne ebben gondolkodjunk, hanem az egyenlőségben és a kisebbségi közösség emancipációjában” – mutatott alternatívát Kiss Tamás arra, hogyan gondolkodhatnánk magunkról.

Címlapkép: Román nacionalisták az úzvölgyi katonatemető bejáratánál. Fotó: Egyed Ufó Zoltán

The post Miért magyarellenes a romániai többség még akkor is, ha nem? appeared first on Átlátszó Erdély.

Nyolc év után, 2021. május 31-től már nem Emanuiel Petran igazgatja a kolozsvári Puck bábszínházat, miután a fenntartó Kolozs Megyei Tanács négyéves menedzseri teljesítményét 8,86-ra értékelte.

Bár ez csak néhány tizeddel marad el Petran korábbi, 9-es fölötti értékeléseitől, mégis nagy különbséget jelent. Ugyanis a megyei tanács csak akkor hosszabbítja automatikusan az alárendelt kulturális intézmény menedzserének mandátumát, ha ő legalább 9-es osztályzatot kap az értékelésen. Amennyiben ez a pontszám alacsonyabb, nyílt versenyvizsgát hirdetnek az igazgatói állásra. (Pontosítás 15:50, 14.07.2021: 9-es fölötti értékelés esetén sem hosszabbodik meg automatikusan a menedzseri mandátum, azonban a menedzser egyedül pályázhat az állásra.)

Aki nem ismeri a kolozsvári Puck bábszínház ügyeit, annak ez a hír nem több egyszerű adminisztratív döntésnél. Végső soron nincsen abban semmi rendkívüli, ha egy kulturális közintézmény igazgatói állását 8 év után versenyre bocsátják.

A volt igazgató – és a helyi román sajtó egy része – az értékelés mögött politikai döntést lát. Szerintük az igazgatót amiatt buktatták meg, mert tavaly augusztusban nyilvánossá vált a régóta tartó ellentét Petran és a magyar társulat nagy része között.

Magyarok pontozták le a menedzsert

Ezt a konfliktust a magyar társulat önállósodással szeretné feloldani. Tervek készültek egy önálló Kolozsvári Magyar Bábszínház számára, és ezt az elképzelést az RMDSZ is támogatja. Azért is kaphatott kiemelt figyelmet ez a téma, mert a Puck Bábszínház Vákár István megyei tanács-alelnök hatáskörébe tartozik, ő és Csoma Botond megyei RMDSZ-elnök is többször közvetített, illetve jelenleg is közvetít a felek között.

A „magyarok tettek keresztbe az egyébként derék munkát végző igazgatónak” narratívát erősíti, hogy a Petran teljesítményét értékelő, háromtagú bizottságnak két magyar tagja volt. A Făclia tudni véli, hogy az igazgató munkáját Florin Estefan, a Kolozsvári Román Opera igazgatója 9,5-re értékelte, ami azt jelenti, hogy a két magyar tag – Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, valamint Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke – viszonylag alacsony értékelése adta ki a 9-es alatti átlagot.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

Az utóbbi hónapokban számos háttérbeszélgetést folytattunk a Puck bábszínház magyar tagozatának jelenlegi és egykori alkalmazottaival az intézményen belüli problémákról, illetve egy sor közérdekű dokumentumot kértünk ki a bábszínháztól.

Az információk alapján lehangoló kép körvonalazódik: krónikus alulfinanszírozottság, elhanyagolt és a célnak nem megfelelő színházi tér, nem létező, elavult, használhatatlan felszerelés, inkompetencia, krónikussá vált személyes konfliktusok és hatalmi harcok jellemzőek a társulatra.

Ezeket a problémákat súlyosbították az esetenként hibás menedzsment döntések, a 3-6 hónapra szóló munkaszerződések okozta folyamatos bizonytalanság, valamint Emanuiel Petran autoriter, ellentmondást nem tűrő vezetői stílusa. Az igazgató mindenkit eltávolít, aki az utasításait megkérdőjelezi, vagy valamilyen módon ellenkezni próbál ‒ úgy a magyar, mint a román társulatból. (A bábszínház, illetve az igazgató ellen több munkajogi és zaklatási per is zajlott, zajlik).

Az évek óta húzódó, sokszereplős, folyamatosan változó és emiatt rendkívül összetett viszonyok minden részletét, a szereplők szempontjait lehetetlen egy cikkben bemutatni. A beszélgetések alapján azonban egyértelmű számunkra, hogy túlzottan leegyszerűsíti a bábszínházban uralkodó állapotokat az a most terjedő narratíva, miszerint a jelenlegi helyzethez nem az eleve fennálló problémák és megkérdőjelezhető menedzseri döntések sorozata, hanem etnikai jellegű konfliktus, illetve a magyar tagozat egy szűk csoportjának az „aknamunkája” vezetett.

A Puck Bábszínházban kialakult patthelyzetet azért kellene feloldani, mert a lehetetlen munkakörülmények ellenére itt egy olyan lelkes magyar társulat verődött össze, mely valóban a szívén viseli a bábszínház sorsát, és szakmailag a lehető legtöbbet szeretné nyújtani. Ehhez nem kérnek sokat: biztosítsák a munkához szükséges eszközöket, és hagyják őket alkotni.

Az igazgató bosszúja mindenkit utolér

A magyar társulat egyik legnagyobb problémája, hogy nem rendelkezik önálló költségvetéssel, a társulatvezetőnek pedig nincsen döntési jogköre. A román társulathoz képest számottevően kevesebb pénzből gazdálkodik, és bár egy ideig a hiányzó pénzeket pályázatokból próbálták pótolni, utóbb ez is feszültséghez vezetett.

A bábszínház igazgatója ismételten elutasította, hogy aláírja az együttműködési megállapodást az Apropo Egyesülettel, amely 15 millió forintot (42 ezer EUR) kapott a Bethlen Gábor Alaptól. (Korábban egy másik egyesület bonyolította le ezeket a pályázatokat, mellyel a bábszínház gond nélkül együttműködött. A román tagozatnak három ilyen háttérintézménye van.)

Emanuiel Petran arra hivatkozva utasította el az együttműködést az Apropo Egyesülettel, hogy az nem mellékelte a támogatási szerződést és a projekt költségvetését. Mivel ez a dokumentum bizalmas, az egyesület arra kérte az igazgatót, forduljon a Bethlen Gábor Alaphoz. Az igazgató erre nem volt hajlandó. A társulat ekkor döntött úgy, hogy nyilvánossághoz fordul. (Később azonban hiteles fordítást is készítettek erről a szerződésről, és eljuttatták az igazgatóhoz. A bábszínház a mai napig nem írta alá az együttműködési megállapodást.)

De mi történt tavaly augusztus óta? A magyar társulat tagjai akkor tárták a közvélemény elé a problémákat, hogy a munkájukat folyamatosan akadályozza az intézmény vezetősége, és kezdeményezték az önálló, közpénzből finanszírozandó Kolozsvári Magyar Bábszínház létrehozását.

Két nappal a sajtótájékoztató után, augusztus 20-án próbálni készült a magyar társulat, amikor az udvaron megjelent az igazgató, a titkárnő és a bábszínház jogásza. Beterelték a nézőtérre a társulat jelen levő 12 tagját, üres papírlapokat osztottak ki nekik azzal az utasítással, hogy írják le, miben diszkriminálja őket a bábszínház.

„Amikor megkérdeztem, kötelező-e kitölteni, azt a választ kaptam Petrantól, hogy igen, munkaköri kötelesség. Később visszajött, már nem állította, hogy kötelező kitölteni, de azt mondta, hogy ha nem írjuk le, hogy kit, hogyan, ki, mikor diszkriminált, akkor az azt jelenti, hogy nem történt diszkrimináció” – emlékezett vissza az egyik bábszínész.

A feladat teljesítésére 10 perc állt a rendelkezésükre. A társulat tagjai úgy emlékeznek, mindenki üresen adta be ezt a lapot. A társulat két tagja írásban kérte az igazgatót, határozza meg, mit ért diszkrimináció alatt.

„Bezártam őket egy szobába, ez mit jelent? Betereltem őket egy terembe. Hova kellett volna vigyem őket? Mit kellett volna csináljak?” – válaszolt nevetve Petran, amikor erre az epizódra rákérdeztünk. Az igazgató szerint ez az eljárás nem a nyomásgyakorlás egy formája. Ha diszkriminálták volna őket, akkor azt megírhatták volna. A volt igazgatóval készült interjút románul itt publikáltuk, ebben a cikkben csak a releváns részeket fogjuk idézni.

Néhány nappal ezután, augusztus 31-én az évadkezdő társulati ülésen a társulat minden tagja részletesen beszámolt a sérelmeiről egy 4,5 órás beszélgetésen. A beszélgetésről átirat készült, román nyelvre is lefordították, azonban a társulat egy része nem egyezett bele, hogy ezt a dokumentumot benyújtsák a bábszínház vezetőségének.

A Kolozsvári Magyar Bábszínház Kezdeményező Csoport (KOMAB) egyik kezdeményezőjével, Portik Zoltán világosítóval október 15-én indoklás nélkül közölték, hogy meghatározott idejű munkaszerződését nem hosszabbítják meg.

[irp posts=”30698″ name=”Bosszúhadjárat indult a Kolozsvári Magyar Bábszínház kezdeményezői ellen”]

Ez azért súlyos veszteség a társulat számára, mert a bábszínházi előadások világítása olyan speciális tudást igénylő feladat, melyet nehezen lehet pótolni. Annál is inkább, mert a jelenleg futó előadások világítására nem voltak írásos utasítások, Portik pedig távozása előtt nem tudta átadni feladatait az utolsó pillanatban alkalmazott utódjának.

Ezzel párhuzamosan a KOMAB másik kezdeményezőjét, Urmánczi Jenő bábszínészt október 19-én értesítették arról, hogy fegyelmi bizottság elé várják. Az idézésből egyértelműen kiderül, hogy Urmánczi KOMAB-os szerepvállalása, a magyar társulat szervezkedése, illetve a Puck Bábszínházról a nyilvánosságba kikerült állítások képezik a fegyelmi eljárás indokát.

Az állását féltette, viszonylag könnyen megúszta Urmánczi

A bábszínház belső szabályzata és etikai kódexe előírja, hogy az alkalmazottaknak kötelességük megvédeni az intézmény imidzsét, illetve tilos a valósággal nem egyező/alaptalan állításokat tenniük az intézmény tevékenységéről (az nem derül ki, hogy ki dönti el, mi a valósággal megegyező állítás, és mi nem). A legrosszabb esetben Urmánczi akár az állását is elveszthette volna.

Az etikai bizottság egyöntetűen elmarasztalta Urmánczit, azonban a bábszínész viszonylag enyhe szankcióban részesült: tíz százalékos fizetéslevonásban három hónapig. A színész ezért úgy döntött, békülési gesztusként nem él fellebbezési jogával, hanem elfogadja a büntetést.

Az augusztusi sajtótájékoztatón Vadas László rendező, egykori tagozatvezető is részt vett. Az ő „büntetése” talán a legabszurdabb: az igazgató 2020 októberében írásban közölte a magyar tagozat vezetőjével, hogy az intézménybe kizárólag az ő írásos engedélyével léphet be, és csak akkor, amikor a jelenléte rendezőként szükséges.

„A Kishercegszemmel című nonverbális előadásomat 2019 novemberében mutatták be, de mivel a világjárvány miatt jó ideig nem játszották, 2020 őszén fel kellett újítani. Az első felújító próba október 9-én reggel 10-re volt kiírva, az én nevem nem szerepelt a próbatáblán, de mivel hosszú ideje nem játszották az előadást, a színészek érdeklődtek, hogy nem lehetne-e engem is behívni. A próbáknak természetesen nem volt anyagi vonzata, de szívesen elvállaltam. Az igazgatóval szembeni feszült viszony miatt a kérésem az volt, hogy legyen kiírva a próbatáblára a nevem, mint ahogy ez minden színházban szokás.

A színészek néhány nappal a próbák kezdete előtt írásban kérték a vezetőségtől, hogy hívjanak be. Válaszként október 7-én egy iratot függesztettek ki a próbatáblára, miszerint a jelenlétemet jóváhagyják a próbán. Azonban mivel súlyos károkat okoztam a bábszínház imidzsének, a jövőben csak az igazgató írásos jóváhagyásával léphetek be az intézménybe. Október 9-én reggel kilenckor kaptam a hírt, hogy az egy órával később kezdődő próbán megjelenhetek, a tagozatvezető golyóstollal utólag felírta a nevem a próbarendre.

A próba 20 perces bemelegítéssel kezdődött, amíg a színészek ezt végigcsinálták, én kint az udvaron, a színházterem oldalbejárata előtt beszélgettem. Valahonnan megjelent az igazgató, és azt mondta, hogy szeretné, ha nem látna többé a bábszínházban, mert rossz hírét keltettem az intézménynek. Mondtam neki, hogy ez közintézmény, mire vállat vont és elment.

Később visszajött, és azt mondta nekem, hogy ha beteszem a lábam az intézménybe, kihívja a rendőrséget. – Ha jegyet veszek, akkor sem jöhetek? – kérdeztem. – Nem, akkor sem, mert szabotáltam a színházat és rossz hírét keltettem, tehát jeggyel sem jöhetek be. – Ez nem törvényes, mondtam. Nem számít, forduljak írásban Csoma Botondhoz, mondta, és elment” – emlékezett vissza a rendező.

Kérdésünkre Petran tagadta, hogy a fenti párbeszédre sor került volna közte és Vadas között: „Én nem mondtam ilyent, bár ha belegondolok, ezt kellett volna mondjam neki, miután azt tette, amit tett (foltot ejtett a bábszínház imidzsén – szerk. megj.) Kitilthattam volna, de nem tiltottam ki.”

Az igazgató vizsgálatot kért saját maga ellen

Arra a sajtótájékoztatón elhangzott vádra, miszerint a magyar tagozat munkáját ellehetetleníti, illetve a magyar és a román tagozattal egyenlőtlenül bánik, különös módon reagált Petran: vizsgálatot kért az általa vezetett intézmény ellen az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanácstól (CNCD). A felek vallomásai, illetve a rendelkezésükre bocsátott dokumentumok alapján a Tanács 2021. május 12-én úgy döntött, nem lehet jogsértésről beszélni.

Az indoklásban (elérhető itt) a CNCD kiemeli, a Puck Bábszínházban a román és a magyar tagozatok nem két különálló entitás, hanem együttesen alkotják az intézmény egészét, a közös játékteret pedig mindkét tagozat igényei szerint használja. A testület javasolja a két tagozat közötti kommunikáció és párbeszéd javítását, illetve együttműködést a művészeti projektekben.

Drága, de használhatatlan mikrobusz: a Petran-féle menedzsment állatorvosi lova

Emanuiel Petran 8 éves mandátumának a döntéseiről, a bábszínház botrányosan rossz állapotú épületének igénytelen „felújításától”, a fejetlen és minden logikát nélkülöző eszközvásárlásokon át a gyaníthatóan túlárazott és vitatható minőségű szolgáltatásokig számos történetet hallottunk. Ezek közül a bábszínház 117 ezer euróért vásárolt busza az igazgató menedzseri teljesítményének az állatorvosi lova.

„Nagyon hosszú utakra megyünk, sok emberrel. […] vannak előadások, ahol húsznál többen játszanak. Eddig egy 19 személyes mikrobuszt használtunk, nem volt benne elég hely, ezért kisautókra is szükség volt. Ez nem mikrobusz, hanem egy busz, nekünk csomagok szállítására kell, ebben van csomagtér, azt vettük meg, amire szükségünk volt. […] Másrészt amikor fesztiválokra megyünk, egy dolog egy ronccsal menni attól félve, hogy lerobban valahol, és más egy jó autóval menni, hogy lássák, komoly bábszínház vagyunk” – nyilatkozott lelkesen Petran, amikor az újságírók arról érdeklődtek, nem volt-e túl drága ez a busz.

A látványos, fehér busz 2019 januárjában érkezett meg. Azonban nem használták sokat: két év alatt mintegy 10 ezer kilométert mentek vele – közölte adatigénylésünkre a bábszínház. Az alacsony futásteljesítmény azért meglepő, mert a bábszínház elvben épp azért vette meg ezt a buszt, hogy külföldi és hazai fesztiválokra járjanak vele.

Azért is furcsa ez, mert azóta a bábszínház legalább 13 fesztiválon vett részt, azonban csak két törökországi fesztiválra mentek ezzel a busszal 2019-ben. Bár a bábszínház tagadja, hogy műszaki problémák adódtak volna, a társulat tagjai azt állítják, az egyik törökországi kiszállás során elromlott, és szervizbe is került a vadonatúj Mercedes. Akár elromlott, akár nem, nagyon jó oka van annak, hogy a jármű nagyrészt a parkolóban van letámasztva – de ne ugorjunk előre.

Mi is kértünk árajánlatot ugyanilyen buszra

Kíváncsiak voltunk, mennyibe kerül újonnan ez a 34 személyes Mercedes Trituro, amit a bábszínház áfával 542 ezer lejért vásárolt meg 2018 decemberében a bukaresti székhelyű Autoklass Center SRL-től.

Az adásvételi szerződés megkötése után másfél évvel, 2020 augusztusában árajánlatot kértünk a bábszínház buszával műszaki paraméterekben megegyező autóbuszra, ugyanettől a cégtől. Az árajánlat 79 ezer euró plusz áfa, számításunk szerint napi árfolyamon, áfával 473 ezer lej.

Tehát bő egy évvel később, ugyanattól a cégtől 69 ezer lejjel (körülbelül 14 ezer euróval) olcsóbban is meg lehetett venni ezt a buszt. Sőt többet is lehetett volna spórolni: kérdésünkre a forgalmazó jelezte, hogy a végösszeg „enyhén alkudható”. Az nem világos, milyen extrákkal érkezett a bábszínház által rendelt busz, a plusz felszerelések simán megdobhatják 14 ezer euróval a végső árat.

A közbeszerzést egyébként egyszerűsített eljárással írták ki, a busz becsült ára itt a ténylegesen kifizetett összegnél alacsonyabb: 452 ezer lej. A megadott paramétereket böngészve feltűnő, hogy ezt a közbeszerzést az adott gyártó adott termékére írták ki, ugyanis a megadott műszaki paraméterek kísértetiesen hasonlítanak a később megvásárolt busz műszaki leírásához.

Bárcsak annyi baja lenne a busznak, hogy „dedikált” közbeszerzésen vették, és a tervezettnél többet fizettek ki érte. Ennél sokkal nagyobb gond, hogy az üresen 5,3 tonnás buszt egy 2,1 literes, 163 lóerős motor hajtja. Viszonyításképp: egy átlagos személygépkocsi súlya negyedannyi (1-1,5 tonna), miközben motorja nagyjából hasonló, 100-150 lóerő leadására képes.

„Mi a probléma? Lassabban megy”

Nem csoda, hogy a busz nem igazán képes tartani a forgalom tempóját, főleg ha emelkedik az út. Forrásaink azt mesélték, a kijutás a Tordai úton (a Kolozsvárról kivezető egyik emelkedő) kisebb kaland, nem beszélve az olyan 8-11 százalékos emelkedőkről, melyekből akár Kolozs megyében is van bőven.

A Kiskapus (Căpușu Mic)-Gyerőfalva (Păniceni) közötti emelkedőn hármasban, 55 kilométer/órával haladtunk, 9 utassal úgy, hogy a buszban alig mintegy 200 kg felszerelés volt, tehát távolról sem volt megterhelve  – mesélte egy bábszínházban dolgozó forrásunk.

„Mi a probléma? Lassabban megy” – reagált a volt igazgató a busszal kapcsolatos kérdésünkre. Petran elmagyarázta, ő egyáltalán nem ért a buszokhoz, ezt a konkrét modellt a bábszínház és a megyei tanács szakértői választották ki.

„Azt a buszt lehetett megvenni akkor. Ott van, új, működik” – így a volt menedzser, aki sérelmezte, miért kérdezünk rá a buszra: szerinte a kákán keressük a csomót.

Ha már drága, legalább használhatatlan

További nagy hiányossága a busznak, hogy – minden bizonnyal alulmotorizáltsága miatt – nem lehet vontatmánya. Egy utánfutó azért nagyon fontos eszköz a bábszínház számára, mert kiszállásokon a nagy méretű díszleteket és különféle színpadi kellékeket csak utánfutóval lehet szállítani. A díszleteket az utastérben szállítani nemcsak kényelmetlen és balesetveszélyes, de törvénybe is ütközik.

A busznak ugyan van hátul csomagtartója, de nagyon kicsi és rosszul pakolható, semmiképpen nem válthatja ki az utánfutót. A társulat a nagyobb tárgyakat így az utastérben helyezi el, de ez sem jó megoldás: a busz hátfalán nincsen utastérbe nyíló ajtó, a két oldalajtón a nagyobb tárgyakat nehéz sérülés nélkül betenni és kivenni.

A vezetőség viszonyulását jelzi, hogy miután egy alkalmatlan munkaeszközt vásárolt, ha egy díszlet szállítás közben megsérül, akkor a javítás költségét a műszaki személyzet fizetéséből vonhatják le.

Egyébként ezt a buszt a magyar tagozat sokáig nem használta. A társulatból többen nem is tudták, hogy a bábszínháznak van egy új busza.

„Amikor használni kezdték a buszt, akkor a szállításért felelős munkatárs, aki a busznak a kilométereit, műszaki vizsgáit, a sofőr munkaóráit tartja számon, valahogy soha nem intézte úgy, hogy a magyar tagozat is utazzon vele, mindig a román tagozaté volt az elsőbbség” – mesélte Csűrös Réka akkori tagozatvezető, aki szerint ez is csak rövid ideig volt probléma, mert a busz hamarosan elromlott (vagy legalábbis ezt mondták), és leparkolták valahol. Utána maradt minden a régiben, a román társulat is a régi busszal utazott.

„Különösebben nem volt okunk irigyelni őket: míg a busz működött, a rajta utazók elég sokat panaszkodtak: hogy nagyon kicsi a távolság az ülések között, a magasabb emberek nehézkesen utaznak hosszabb távon, nem záródott jól az ajtó, és állítólag a légkondi csak elöl működött megfelelően, hátul már túl meleg volt.

Ami engem bánt, az az, hogy a BGA támogatásából én is buszt szerettem volna vásárolni, elsősorban a magyar társulat számára. Gondoltam, a román társulat majd használja a Megyei Tanács által vásárolt járművet, mi meg a másikat. Ezt a pályázat megírása előtt szóban megbeszéltem az igazgatóval.

Máig sajnálom, hogy nem írásban kértem a beleegyezését, ugyanis később azt állította, semmit nem tud az ügyről. Akkor az volt a retorika, hogy jaj, de jó, a Megyei Tanács busza lesz a románoké, a BGA pénzből vásárolt busz pedig a magyar társulaté. Megírtam a pályázatot, benyújtottam, jóváhagyták.

Közben több kolozsvári cégtől árajánlatot is beszereztem. Amikor beérkezett a pénz, és ismét felvetettem az ügyet, az igazgató szó szerint rám ordított: mit képzelek, törvénytelenségre akarom kényszeríteni?! Hiszen törvénytelen, hogy még egy buszt használatba vegyen az intézmény.

Nemigen értettem, hogy a szintén pályázati pénzből vásárolt színpadtechnika használatba vétele hogyan lehet törvényes, egy buszé pedig nem… hiszen egyik is, másik is eszköz. De célmódosítást kértünk a BGA-tól, és színpadtechnikát vettünk a buszra szánt pénzből” – meséli a volt tagozatvezető.

Régóta ismertek a magyar tagozat problémái

Az évek során a magyar tagozat tagjai több beadványban is panaszkodtak az intézményre, Emanuiel Petran igazgatóra és különösen a tagozat lehetetlen helyzetére. Sarvadi Paul 2018 februárjában 29 oldalas jelentést írt és küldött szét arról az egy éves időszakról, míg a Puck Bábszínház alkalmazottjaként, tagozatvezetőként dolgozott. Az elemzés bemutatja a magyar tagozat eredményeit, ugyanakkor a problémákról is részletesen beszámol. A Sarvadi által összeállított problémalista ugyan a 2017-es állapotokat tükrözi, azonban ezek nagy része ma is érvényes.

„A Puck Bábszínház elszigetelt, szakmailag lezüllött, nem koherens művészi koncepció alapján működik. Nincsen identitása, hiányzik a személyisége. A (magyar) tagozatnak nincsen küldetése, úgynevezett intézményi tehetetlenség révén működik. A repertoár idejétmúlt, és hatalmas hiányosságokkal küzd” – írta a tagozatvezető.

Szelektíven alkalmazott szabályok, verbális abúzusok, hatalommal való visszaélés

A társulat egy része, az „öregek” munkaszerződése meghatározatlan idejű, a „fiatalokkal” csak meghatározott időre kötött szerződést az intézmény, ez pedig széthúzást eredményez a társulatban.

„Az alkalmazottak státusza közötti alapvető különbség feszültségeket generál, a lehető legnegatívabb módon befolyásolja a mindennapi viszonyokat […]. Az alkalmazottak értékelése, a szerződések megkötése vagy meghosszabbítása a menedzser kénye-kedve szerint történik, személyes és nem szakmai kritériumok alapján. Az aberrációkat jól példázza, hogy olyan alkalmazottak vannak 3 hónapos szerződésekkel alkalmazva, akiknek a tevékenységét hosszú távra kellene tervezni” – így Sarvadi.

Sarvadi arról is beszámol, hogy a magyar tagozat költségvetését nem a reális szükségletek alapján állítják össze. A költségvetés maga nem átlátható, azt nem mutatják be az alkalmazottaknak, az intézmény két tanácsadó testületének, az adminisztratív és a művészeti tanácsnak nincsen tekintélye. „Az intézmény alkalmazottaival egyenlőtlenül bánnak: kivételezések, szelektíven alkalmazott szabályok, verbális abúzusok, hatalommal való visszélés” – így a volt társulatvezető.

„Petran képtelen a civilizált párbeszédre”

Sarvadi beadványa előtt nem sokkal, 2017 februárjában egy másik beadvány is született. Ezt Varga Ibolya (becenevén: Bori) bábrendező írta, és a 2014-2016-os időszakra vonatkozik.

„Emanuiel Petran nem tartja tiszteletben saját menedzseri tervét. Egy példa: 2016-ban a magyar tagozat számára betervezett két bemutató közül csak az egyiket valósították meg. A Varázsszőnyeg c. darab szűk termekre és kis létszámú nézőközönség számára van kitalálva. A Pinocchio c. kétnyelvű előadás bemutatója eredetileg 2016 szeptemberére volt kitűzve, de végül csak 2017 februárjában mutatták be a román tagozaton, a magyar tagozaton elmaradt a bemutató. Ez az oka annak, hogy a magyar tagozat repertoárja hiányos, bevételek tekintetében el van maradva, a színészeknek pedig nehéz teljesíteni a normájukat.”

A 17 tételből álló problémalistát így összegzi Varga:

„E. Petran menedzser úr képtelen a civilizált, érveken alapuló párbeszédre az alkalmazottakkal. […] Ugyanazokat az értelmetlen, megszállott monológokat ismételgeti […]. Az irodákban intrikákat szőnek, a tanácsokban megfélemlítést, zaklatást, pereket, lemondásokat tervezgetnek.”

A rendező hozzáteszi: „Értetlenül tapasztalom, hogy a véleményhez és a munkához való jogomat nem tartják tiszteletben. […] Az alkalmazottak példa nélküli fluktuációja az önkényes, inkoherens és felületes menedzseri döntések eredménye, melyre az alkalmazottak ellen szőtt intrikák és megfélemlítés teszi fel a koronát. Bár a félbehagyott vagy felelőtlenség miatt tönkretett projektekre közpénzt adni tékozlás, a Megyei Tanács semmit nem tett a helyzet orvoslására.”

Ez a Varga Ibolya által megfogalmazott beadvány azért is érdekes, mert a rendezőt Petran két év múlva, 2019 végén kinevezte a magyar tagozat vezetőjének. Ettől a pillanattól kezdve Varga az igazgató befolyása alatt álló személy, utasításait maradéktalanul végrehajtja – állítják a magyar társulat tagjai. Ahelyett, hogy a társulatot képviselné, mindent megtesz annak érdekében, hogy a menedzser akaratát végigvigye, a társulat által jelzett problémákat bagatellizálja, a hangadókat pedig megfélemlítse.

„Leváltalak! Ezentúl velem írásban beszélsz!”

A Varga Ibolya kinevezése előtti hangulatot jól érzékelteti, hogy Urmánczi Jenővel, akinek 2019 decemberében járt le a 3 hónapig tartó tagozatvezetői megbízása, ilyen hangnemben kommunikált Petran: „Leváltalak! Ezentúl velem írásban beszélsz!”.

Urmánczi 2019. december 5-én egy sor kérdést tett fel az igazgatónak írásban: miért van az, hogy egy magyar bábelőadás költségeinek a kétharmadát pályázatokból kellett fedezni? A román tagozaton miért meghatározatlan idejű szerződésekkel alkalmazták a tagozatvezetőt és a műszaki személyzetet, míg a magyar bábszínészek és a műszak meghatározott idejű szerződéssel dolgoznak? Hogy fordulhat elő az, hogy egy magát multikulturálisnak hirdető közintézményben a titkár a román nyelven kívül semmilyen más nyelvet nem ismer?

A magyar bábszínészek szerint Petran azért döntött úgy, hogy Urmánczi Jenő helyett a nem túl kedvelt Varga Ibolyát teszi meg társulatvezetőnek, mert ezzel is büntetni akarta a magyar tagozatot.

Az igazgató erre másképpen emlékszik: „Versenyvizsgát hirdettem az állásra, nem jelentkezett senki. Mit csináltam volna? Lehet hogy konfliktusban vannak, de Borinak van a legnagyobb régisége, és nagyon logikusan gondolkozik. Én szigorúan adminisztratív szempontból közelítettem meg ezt a kérdést, a többiekkel (a korábbi társulatvezetőkkel – szerk. megj.) való tapasztalatom után. Nagyon jól végezte a dolgát.”

„Igen, hülye vagy!”

A magyar társulat és Varga Ibolya között régi ellentét feszül. 2019 tavaszán, a Hófehérke próbái közben a feszültség odáig fajult, hogy a magyar társulat elsöprő többsége (a tíz bábszínész közül 9) kérvényezte a vezetőségtől, hogy őket többé ne osszák be a Varga által rendezett előadásokba. A kérvények bepillantást engednek a konfliktus részleteibe, és képet adnak Varga vezetői stílusáról:

„A próbák idején a színészek és a rendező közötti együttműködést a rendező a saját utasításainak végrehajtására redukálta, a párbeszédet többször visszautasította: »igen, hülye vagy!« »ne kérdezz!«, »nem érdekel!«. Indoklása szerint mi ironizálunk, miközben mi csak a szerepünket, a többi szereplőkkel való kapcsolatunkat, színpadi helyzeteket próbáltunk felépíteni” – indokolták kérésüket a bábosok.

Varga válasza: „Elutasítom a a rágalmazó és hamis vádakat ezeknek az alkalmazottaknak a részéről, akiknek a többsége nem törődik saját szakmai hiányosságaival […]. A beadványt az általam rendezett produkció, valamint személyem elleni szabotázsként értékelem, mely akciót egy rendezői ambíciókkal megáldott színész személyes frusztrációja indította, és egy túldimenzionált krízishelyzet miatt összeállt csapat támogatta.”

Nem vezeti, hanem összezavarja a színészt

„Nem! Nem »egyes színészek«, hanem a teljes kollektív panaszáról van szó, nem széthúzás van a »régiek« és az »újak« között, hanem szoros kollegialitás és konszenzus. Szabotázs akció sem lehet, a Varga Ibolya által is felsorolt okok miatt: a bemutató időben meg lett tartva, minden támogatást megkapott részünkről […].

Nem ez az első próbatétel a társulat és Varga Ibolya kapcsolatában. Tanúságul szolgálnak az évek során együtt elkészített előadások, a próbák és a kiszállások alatti konfliktusok, melyek a magánéletünkben folytatódtak, és melyek eredménye a színész kollégák, technikusok, közönségszervezők, irodalmi titkárok és tagozatvezetők exodusa, akik az agresszív, konfliktuskereső hozzáállása miatti stressz miatt távoztak. […]

A rendező asszony nem vezeti, hanem összezavarja a színészt, úgy a próbák, mint a kiszállások alatt. […] Ezek az előre nem látható körülmények folyamatos készenlétben, feszültségben, határozatlanságban tartanak, mivel senkinek nincsen esélye civilizált párbeszédet kezdeményezni a rendező asszonnyal, és megfelelő, szakmai válaszokat kapni konfliktus nélkül.

Ezeket a konfliktusokat aztán fenyegető e-mailek, telefonhívások és SMS-ek követik a nap legalkalmatlanabb időszakaiban. Esetenként akár zsaroláshoz folyamodik: ha nem vonjuk vissza a folyamodványunkat, akkor bosszút fog állni. Mindig is autoriter módon, erőből kezelte az egész társulatot, sokszor agresszív, lekicsinylő hangnemet ütve meg velünk. A más véleményen lévők zaklatása a rendező asszony specialitása” – válaszolt Vargának a társulat.

Varga helyett a bábszínház PR-osztálya válaszolt volna

Miért vállalta a tagozat vezetését, ha a magyar bábosokkal rossz a viszonya, és nem tud velük együtt dolgozni? Hogyan lehet a napi 8 órás rendezői munka mellett további két órában vezetni a társulatot, miközben ez utóbbi munkakör is teljes munkaidős állás? Ő maga hogyan éli meg azt, hogy két ember munkáját végzi, vele szemben ellenséges hangulatban, a rendezői fizetésénél nem sokkal több pénzért?

Hogyan változott az évek során a viszonya az igazgatóhoz: hogyan lett Petran kritikusából a menedzser által felépített rendszer egyik fenntartója? Igaz-e az, hogy a társulat kéréseit, problémáit rendszerint nem képviselte a bábszínház vezetősége előtt, és maga is mindent megtett annak érdekében, hogy ezeket a szőnyeg alá söpörje? Ezeket a kérdéseket szerettük volna feltenni Varga Ibolyának.

A társulatvezetővel június 11-én beszéltünk telefonon, az interjú időpontjáról egyeztettünk. Varga nem zárkózott el ettől, és személyes találkozót beszéltünk meg a következő hét elejére. Másnap azonban a rendező több SMS-ben visszakozott arra hivatkozva, hogy az intézményt érintő kérdésekben nem jogosult nyilatkozni.

Miféle viták?

Ezután telefonon megkerestük Florian Roșan ideiglenes igazgatót, és kértük, engedélyezze, hogy Varga Ibolya társulatvezetőként, a magyar társulatot illető kérdésekben, a közelmúlt vitáiról interjút adjon az Átlátszó Erdélynek.

Az igazgató csodálkozott, miféle vitákról szeretnénk kérdezni, hiszen ő semmilyen vitáról nem tud. Aztán a belső szabályzatra hivatkozva arra utasított, hogy kérdéseinket írásban küldjük el neki, azokra majd a bábszínház PR osztálya fog válaszolni. Mi nem a PR osztály, hanem Varga Ibolya válaszaira lettünk volna kíváncsiak, ezért ezzel a lehetőséggel nem éltünk.

De vissza a magyar tagozat ügyeire. A társulat munkáját nem csak a bábszínházban uralkodó általános rossz hangulat nehezítette. A bábszínház vezetősége nemcsak nem segítette, hanem akadályozta is a munkájukat, szakmai fejlődésüket – erre bőven szolgáltat bizonyítékot az Advocacy Group for Freedom of Identity (AGFI) által összeállított és a Diszkrimináció-ellenes Tanácsnak benyújtott anyag, ebből szemelgetünk.

A bábszínház által kiadott dokumentumok bizonyítják, hogy a magyar tagozat látványosan kevesebb hazai és nemzetközi fesztiválon vett részt az utóbbi években. A részvétel a fesztiválokon azért fontos, mert ez szinte az egyedüli lehetőség a társulat számára új, magas színvonalú produkciókat megnézni, saját munkájukról szakszerű visszajelzést kapni.

A fesztiváldíjak a bábszínészek szakmai előmenetele szempontjából is fontosak: a szakmai besorolás és a bérkategória meghatározásakor számítanak. Arról nem is beszélve, hogy a fesztiválszereplés a bábszínház láthatóságához, hírnevéhez is hozzájárul.

13 vs. 1

A 2017-2020 novembere közötti időszakban a román tagozat 13 külföldi fesztiválon vett részt. Ugyanebben a periódusban a magyar tagozat egyetlen fesztiválon, a Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén szerepelt, itt is a szervezők állták az útiköltségeket. A belföldi szereplések némileg javítanak a statisztikán, de nem sokkal: míg az említett időszakban a román tagozat 25 szakmai fesztiválon vett részt, addig a magyar tagozat 7 fesztiválon szerepelt (a bábszínház által összeállított lista itt elérhető).

„Ha rossz lennék azt mondanám, lehet hogy nem jók” – válaszolt a volt menedzser, amikor rákérdeztünk: mi az oka ennek a látványos különbségnek a román és a magyar tagozat között. Petran szerint a magyar tagozat nem is lesz sikeres addig, amíg nem készítenek el egy non-verbális vagy egy nemzetközi nyelvű előadást.

Diszkréten elszabotált fesztiválszereplések

Az nem igaz, hogy a magyar tagozatot nem hívták meg külföldi fesztiválokra. Az AGFI által összeállított anyagból kiderül, 2018 októberében a magyar tagozat egyik előadását Kenyába hívták meg. Az út 11 ezer euróba került volna, ehhez pedig a Kolozs Megyei Tanácsnak kellett volna forrást biztosítania. Az utat az adminisztratív tanács jóváhagyta, azonban pénzért már nem folyamodott a megyei tanácshoz – derült ki egy adatigénylésből.

Ugyanennek az évnek a júniusában az adminisztratív tanács nem hagyta jóvá a magyar tagozat részvételét egy bosznia-hercegovinai fesztiválon, amely 10 ezer lejbe került volna. Nem volt pénz? Nem tudjuk, mindenesetre 2018 folyamán a román tagozat számára öt nemzetközi utat szavaztak meg.

A Pinokkió esete is sokat elmond arról, hogyan állt hozzá a vezetőség a magyar tagozat szakmai előmeneteléhez. Az előadást kétnyelvűre tervezték, azonban míg a román verziót másfél hónapig próbálták, addig a magyar verzió próbáira csak nyolc nap maradt. A bábszínház csak a román verziót népszerűsítette, így nem csoda, hogy míg a román verzió négy fesztiválra is eljutott, addig a magyar változat egyre sem.

A fesztiválszereplésekre elköltött pénzösszegek között is aránytalan különbségeket találunk: míg a 2018-2020 novembere periódusban a román tagozat fesztiválszerepléseire 122 ezer lejt költöttek, addig a magyar tagozat szerepléseire alig 5300 lejt fizettek ki.

Papíron létezik a Kolozsvári Magyar Bábszínház (KMB)

Időközben az önálló Kolozsvári Magyar Bábszínház (KMB) ügyében is történtek lépések: elkészült a koncepció, melyet a bábosok eljuttattak az RMDSZ-hez. Eszerint a bábszínház önálló, a megyei tanács által biztosított költségvetésből kezdetben a jelenlegi, Kolozsvár belvárosában található játszótéren osztozna a román társulattal – azzal a feltétellel, hogy a magyar bábszínház részben külön térben, önállóan működne. Ha a Puck Bábszínház új, nagyobb helyszínre költözne, akkor a KMB maradhatna a jelenlegi térben.

A terv szerint az intézmény azért működne költséghatékonyan 29 teljes munkaidős alkalmazottal, mert – a jelenlegi bábszínházzal ellentétben – nem működtetne műhelyeket, nem alkalmazna asztalost, lakatost, bábfaragó szobrászt, varrónőket, szcenográfust, díszlet- és jelmeztervezőt, mivel ez évi két előadáshoz nem indokolt.

Ehelyett részben külsősökre bíznák ezeket a munkákat, illetve a meghívott alkotók által javasolt díszlet- és jelmeztervezőket foglalkoztatnák. Az intézmény csak egy kis műhelyt tartana fenn az eszközök gyors javítására.

Költségvetés-becslés még nincs, de tárgyalások folynak

Szintén a költséghatékonyság jegyében úgy tervezik, hogy egy sor adminisztratív munkakört félállásokkal töltenének be: összevonnák a beszerző és a sofőr állását, vagy a titkárét és a PR-felelősét. A tervezet, melyet alkalmunk volt megtekinteni, konkrét éves költségvetés-becslést nem tartalmaz.

Az ügyben nemrég ismét egyeztetett Alin Tișe megyei tanácselnök, Vákár István, a megyei tanács alelnöke és Csoma Botond. Akárcsak a korábbi találkozón, Tișe most sem zárkózott el az önálló magyar bábszínház ötletétől – tudtuk meg Vákár Istvántól, aki azonban hozzátette, akárcsak eddig, konkrét ígéret nem hangzott el ezen a találkozón.

Az önálló intézményi státusszal bíró KMB-t határozattal hozhatná létre a megyei tanács, azonban mivel az intézményhez költségvetést is kellene rendelni, ideális esetben jövő évtől indulhatna az új bábszínház – nyilatkozott lapunknak Csoma Botond parlamenti képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke.

Csoma szerint az lesz a fogas kérdés, hogy milyen épületben indul majd a KMB. Mivel egyelőre csak a régi, Kolozsvár központjában levő épületegyüttes jöhet szóba, kérdés, hogyan osztozkodnak majd a Puck Bábszínházzal.

Sok fog múlni az új igazgató személyén

Nem tudni azt sem, hogy ki lesz a Puck Bábszínház következő igazgatója. A volt könyvelő, Florian Roșan csak átmenetileg látja el az intézmény vezetésével kapcsolatos feladatokat.

Az igazgatói állás körüli bizonytalanság elvben nem befolyásolja a KMB terveit, az igazgató személye mégis kulcsfontosságú lesz olyan szempontból, hogy – legalábbis rövid távon – a két társulatnak osztoznia kell a régi játéktéren és irodákon.

Bár a megyei tanács tervezi, hogy ifjúsági központot hoz létre a volt Clujana gyár épületében, ahol majd egy korszerű játéktér is felépül, ez egyelőre a távoli jövő zenéje.

Addig is „egy erős, okos emberre van szükség, aki a bábszínházon belüli konfliktusokat kezelni tudja” – így Vákár István.

Így a versenyvizsga kiírása az igazgatói állásra mindenképpen mérföldkő lesz, kérdés, hogy ki jelentkezik majd. Nem tudni, hogy Emanuiel Petran versenyvizsgázik-e. A megmérettetés mindenki számára nyitott, és elvben neki lehet a legnagyobb esélye elnyerni egy újabb mandátumot: a volt igazgatónál senki nem ismeri jobban az intézmény jelenlegi helyzetét és a megoldásra váró feladatokat.

„Még nem döntöttem el (hogy indulok-e). Nagyon csúnyán elbántak velem” – mondta az Átlátszó Erdélynek adott interjúban Emanuiel Petran. A volt igazgató beperelte a megyei tanácsot, a döntés felfüggesztését, illetve megsemmisítését kérve.

Legalább csend van

„Most legalább nincsen napi szintű üvöltözés az udvaron” – foglalta össze az Emanuiel Petran utáni időszak hangulatát az egyik bábszínész. Ugyanakkor nincsen jele annak, hogy más téren előrelépés lenne.

Az Apropo Egyesületnek a Bethlen Gábor Alap 15 millió forint értékű támogatásából sikerült a tavalyi év végén megvásárolni egy sor felszerelést, azonban ez sem ment simán. Az Apropo Egyesület elnöke, Urmánczi Jenő és Varga Ibolya társulatvezető között vita támadt arról, hogy pontosan milyen felszereléseket vásároljanak meg.

A Varga Ibolya által hozott technikai igénylista a Puck Bábszínház igényeit tükrözte, mivel állítása szerint „nincs magyar tagozat és kész” – mesélte Urmánczi. Az elnök álláspontja szerint az egyesületnek a BGA-támogatást irányítottan, az intézményen belül jogi státuszt nem élvező magyar társulat igényeinek megfelelően kell elköltenie.

Nappaliban várják a felszerelések az együttműködési megállapodást

A vita odáig fajult, hogy két RMDSZ-es vezető, Antal Géza és Vákár István közvetítésére is szükség volt. A kompromisszumos megoldás végül az lett, hogy az Apropo Egyesület megvette azt a reflektort is, amit Varga Ibolyán keresztül a román társulat technikusai kértek.

„Ez a fajta reflektor valóban hiány a színház, és a magyar társulat technikai parkjában, ilyen egy sincs, és sok rendező kérte az évek során, szóval természetesen beleegyeztem” – nyilatkozott Urmánczi.

Ezeket azonban nem használják: Urmánczi nappalijában várják, hogy a bábszínház vezetősége aláírja az együttműködési megállapodást az Apropo Egyesülettel, és használatba vegye a felszerelést.

Borítókép: Urmánczi Jenő a Kishercegszemmel c. előadásban

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Szentivánéji rémálom: a hatalom varázsa veri szét a Puck bábszínházat appeared first on Átlátszó Erdély.

Történetünk Marosvásárhelyen zajlik, vásárhelyiesen mondva Vássárhelyen, a magyar-román front legforróbb harcterén, Soós Zoltán megválasztásának napján. Aki esetleg nincs témában, annak elmesélem, mi történt Vásárhelyen szeptember 27-én. Dorin Florea polgármester 20 éves regnálása után sikerült ismét magyar polgármestert, Soós Zoltánt választani a nagyjából fele-fele arányban román-magyar város élére.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

De ezt a végkimenetelt a történetünk kezdetének pillanatában senki nem merte volna borítékolni. Nagy volt a harc, nagy volt a félelem, előrelátható volt, hogy

a román vetélytárs, szokás szerint, választási csalásra készül.

Ebben a közegben zajlott alábbi történetünk. Egy nagyon idős néni kijött a kövesdombi 65-ös szavazókörzet egyik fülkéjéből, és szeretett volna új szavazólapot kérni, mert a négy közül egyet elrontott. Csak magyarul tudott, ezért a magyar urnabiztoshoz irányították. Odament hozzá, kinyitotta a szavazólapját, megmutatta a környéken lévő urnabiztosoknak, hogy hova rakta a pecsétet, és hogy nem oda szerette volna. Hivatkozott arra, hogy rosszul lát.

A fiatal hölgy, akihez fordult, próbált segíteni rajta. Úgy emlékezett, hogy ilyen esetben érvényteleníteni lehet a szavazólapot, és újat lehet neki adni. A bizottság elnöknője ellenben hallani sem akart erről. Letiția Vanga bedobatta a nénivel a hibásan lepecsételt szavazólapot az urnába, majd utasította az urnabiztos lányt, hogy rakja ki minél hamarabb a nénit. Hangot adott annak, hogy nem elégedett a lány munkájával, majd egy bizalmasával együtt

áthívta egy szomszédos terembe, és ott leordította a fejét.

A lány felhívta az RMDSZ ügyvédjét, de az elnöknő annak is üvöltött. Soós kampánycsapata több embert a helyszínre küldött, többek között egy akkreditált választási megfigyelőt, Hermann Mark Christiant, és egy tanácsosjelöltet, Berecki Sándort. Ami ezután történt, az a videófelvételen sokkal beszédesebb, mint ahogy azt el lehet mesélni:

Az elnöknő, akinek a férje az önkormányzat hatáskörében levő helyi rendőrség alkalmazottja, és ezért Soós riválisának, Claudiu Maiornak az érdekköréhez sorolják, allergiásnak bizonyult a magyar nyelvre. Először akkor csattant fel, amikor az urnabiztos lány magyarul kezdte el mesélni a megfigyelőnek a történetet. Kérte, hogy románul beszélgessenek egymás között.

Kicsit később egy négytagú család jött választani, és a nagymama nem tudott egyedül kijönni a szavazófülkéből. Az unokája engedélyt akart kérni az elnöknőtől, hogy bemenjen, és segítsen kihozni a nagymamát. Nem tudta ezt elmondani románul, tolmácsolást kért, erre az elnöknő ingerülten reagált, hogy szerezzen tolmácsot magának, és hogy

ő nem tud magyarul, az unoka beszéljen itt románul.

Amint az elnöknő tudomására jutott, hogy az urnabiztos lány panaszt tesz a választási megfigyelő segítségével, ingerültté vált, és folyamatosan zaklatta az urnabiztost.

A folyamat egyébként sem ment túl könnyen. Alighogy leültek megírni a panaszt, jött a csendőr, hogy szeretné, ha a megfigyelő elmesélné neki, mi zajlik itt, mert neki jelentést kell tennie. A megfigyelő elment beszélni a csendőrrel, aki nagyon rendes és csendes fiatalembernek bizonyult.

[wp_ad_camp_1]

A beszélgetés hosszúra nyúlt, addig a tanácsosjelölt visszaküldte az urnabiztos lányt a terembe, hogy dolgozzon, ne legyen a hiányzásból botrány. Amint visszajött a megfigyelő, máris botrány lett, mert az elnöknő nem akarta a teremből kiengedni az urnabiztost. A lány csak akkor mehetett ki, amikor a megfigyelő ezt követelte tőle.

Az elnöknő többször kirohant a teremből, azzal fenyegette a panaszt fogalmazó megfigyelőt, hogy kidobatja a csendőrrel. Majd a lányt próbálta szigorúan beparancsolni, sikertelenül. A csendőrre is hiába parancsolt rá, hogy vigye be a lányt a terembe, mert az kifejtette, hogy erővel nem tud senkit bevinni a szavazóhelyiségbe.

Az elnöknő tehetetlen dühe egyre csak fokozódott,

amikor látta, hogy nem tudja leállítani a panasztételt. Az urnabiztos lány végig hatalmas érzelmi nyomásnak volt kitéve, de próbálta megállni a helyét. Az elnöknő perlekedése még a vitakészségéről híres Hermannt is többször kihozta a sodrából. Fel-felcsaptak az indulatok, szópárbajok sora tette mindenki számára egyre elviselhetetlenebbé a hangulatot.

Egy adott pillanatban egy urnabiztos hölgy jött ki a teremből, hogy jöjjön be a lány, mert az elnöknő nem engedi, hogy ő végezze el helyette a munkáját. A csendőr kérésére engedtek a nyomásnak, és a lány visszament a terembe, hogy kiszolgáljon egy szavazót, azzal a gondolattal, hogy utána úgyis kijön folytatni a panaszírást, mert nem tudják erővel bent tartani.

De nem így történt. Az elnöknő nem engedte ki, és a csendőrt utasította, hogy ne engedje bemenni a megfigyelőt. A megfigyelő a megyei választási irodához fordult segítségért. A megyei választási bizottság egyik tagja, Domokos Zoltán tíz percen keresztül győzködte telefonon az elnöknőt arról, hogy köteles kiengedni a lányt, hiába. Végül személyesen jött a helyszínre rendet tenni. Amint megérkezett,

azonnal leszerelte a dühtől füstölgő elnökasszonyt.

Pár mondat után az urnabiztos lány ismét szabad volt, befejezte a feljelentést, és iktatta azt az elnöknőnél. Azaz iktatta volna, mert ez sem ment teljesen simán. Az elnöknő felháborodottan reagált, és csak a megyei bizottsági tag és a megfigyelő kioktató szavai után volt hajlandó szótlanul átvenni és iktatni a panaszt.

A búcsúzkodás sem volt megható: az elnöknő karon ragadta a megfigyelőt, és tolta volna ki, mire az felháborodott, és kikérte magának, hogy ne nyúljon hozzá.

[wp_ad_camp_2]

A cirkusz végén Domokos Zoltán elmondta, hogy valószínűleg nem sok haszna lesz ennek a feljelentésnek, de meg kellett tenni. Ennél sokkal nagyobb szabálytalanságokat is jelentenek, mindhiába.

Négy évvel ezelőtt ő személyesen fogott el két személyt a polgármesteri hivatalban, akik pecsételővel felszerelkezve tucatszám érvénytelenítették a szavazatokat, de az ügyészség lezárta az ügyet anélkül, hogy őt kihallgatták volna. Nem sok esélyt lát, hogy ezzel a feljelentéssel valaki érdemben foglalkozzon a választások után (utánarédeklődtünk: azóta semmi hír a panaszról, valószínűleg nem foglalkoznak vele érdemben – szerk. megj.)

Hermann, a megfigyelő este visszatért ebbe a szavazókörzetbe a szavazatszámlálásra, támogatni az urnabiztos lányt. Elmesélte, a számláláskor minimum hat szavazatot akartak ellopni a bizottság tagjai a magyar jelölt Soóstól. A szavazólapon ugyanis a Soós Zoltán és Claudiu Maior neve épp ellentétes oldalon szerepelt, és sokszor átütött a pecsét. Így viszonylag könnyű volt úgy „tévedni”, hogy a Soósra adott szavazat Maior szavazatai közé kerüljön.

***

Az urnabiztos lánnyal azóta többször beszéltünk. Fokozatosan erősödő tiltakozása ellenére az anyag közlése mellett döntöttünk. Úgy gondoljuk, közérdek, hogy lássuk a közfeladatot ellátó személyek viszonyát a hatalomhoz és a hatalomgyakorláshoz. Másrészt a nyilvánosságnál jobb eszközt nem ismerünk a hatalommal való visszaélés mint jelenség visszaszorítására.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Választási botrány Vásárhelyen: nézd meg a magyarallergiás elnöknő kirohanását (VIDEÓ) appeared first on Átlátszó Erdély.