Egyik iskola sem kapott plusz pénzt új oktatási és/vagy mentálhigiénés szakember alkalmazására, aki foglalkozhat a problémásnak mondott diákokkal. Ezért is találó megnevezés a büntetőszoba: önmagában keveset tesz a diákok és a tanárok mentális egészségének megőrzéséért, szakember nélkül a fegyelmezés és büntetés eszközévé válik.

Vannak helyzetek, amikor tényleg segítene a kríziskezelésben egy „nyugiszoba”. Erről beszélgettünk Csiszér Zsuzsával, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum iskolai tanácsadójával, illetve arról, hogy

• miért fontos, hogy az iskolai tanácsadó (vagy a gyermekpszichológus) a szülőkkel is együtt tudjon dolgozni;
• melyek azok az esetek, amikor nem vonják be a szülőt a beszélgetésbe;
• és hogyan érdemes foglalkozni a szülő-tanár konfliktusokkal.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

6:05 A megnyugtatás csendes környezetben a kezdőlépés; lógásra nem lehet kihasználni a nyugiszobát

14:15 Gyakoribb az idegrendszeri másság – mindenkinek jobb, ha hibázhat a gyerek

17:30 Szülők bevonása attól függ, mekkora a gyerek. Gyakran a szülőt kell először megnyugtatni és partnerré tenni, reményt, kompetenciaérzést adni neki.

25:10 Az a jó, ha legalább az iskolában látszik, ha krízishelyzetbe kerül egy család.

36:10 A tanár nyitottsága a szorongásoldás egyik kulcsa.

40:30 A szülőnek és tanárnak is érdemes kerülni az indulatokat, a címkézést, a pletykát.

46:30 A gyerekek nagyon változnak: a tanárok életfeladatává vált a kommunikáció, tanítási stílusuk folyamatos alakítása.

52:20 A tanárnak is támasza az iskolai tanácsadó.

The post Büntető- vagy nyugiszobába küldik az órát zavaró diákot? appeared first on Átlátszó Erdély.

Szék híres a sós talajáról, a középkorban végig bányászták itt a sót. Az újkorban bezárt vagy beomlott bányák helyén kisebb tavak keletkeztek, de nem ezek vonzzák most a turistákat. Kolozsvár felől a nagy kiterjedésű nádas, Szamosújvár felől a nagy és édesvizű Csukás-tó jelenti az attrakciót a turistáknak és a biológusoknak.

Mindkettő védett terület, és ugyan Szék is keresi bennük a kitörési pontot, nem igazán találja. A nádast valójában telibe kakálja, és ezt a hatóságok nagyjából lesz@rják. Hogy érthetőbb legyen, miért matatunk a széki kakiban, ismerjük meg röviden a falut.

Szék éves ünnepe gyásznap: augusztus 24-én tartják a Bertalan-napot annak emlékére, hogy 1717-ben a tatárok teljesen feldúlták a falut, lakosainak zömét megölték. Bertalan-napon a pusztításra és az újrakezdésre is emlékeznek. A sóbányákkal tudták újrakezdeni, de Szék jövedelmét és városi rangját biztosító sóbányászatnak leáldozott az 1800-as évek elején. Száz évvel később vendégmunkásként alapozták meg a jövőjüket a fiatalok, miközben a falut éppen felfedezték a népzenekutatók. A lányok cselédként szolgáltak a gazdagabb kolozsvári családoknál, a fiúk a hóstáti gazdákhoz szegődtek el.

Szék ma is gazdag falu: tucatjával építették az emeletes házakat az elmúlt évtizedekben. 1990-től sokan magyarországi építkezésekre vagy háztartásokba jártak dolgozni, és Magyarországon értékesítették a széki asszonyok kézimunkáit. A 21. században Kolozsvár is sikerrel versenyzik a széki munkaerőért, és a falu lakossága tíz évente tíz százalékkal csökken.

Míg Szék közismerten büszke a hagyományaira, és a turizmust is inkább ezekre építi,

a környéken két furcsaság miatt is nevezetessé vált. 

Egyrészt 32 éve választja meg Sallai Jánost polgármesterré. Sallai úgy szerez még mindig kényelmes többséget a faluban, hogy másfél évtizede köztudott, 1989 előtt a Securitate besúgója volt.

1984-ben szervezték be, hogy jelentsen a Szék községbeli „nacionalista magyarokról” és népzenéért és néptáncért odalátogató magyarországi turistákról. A feladatra több jelölt közül Sallai János bizonyult a legrátermettebbnek, összegzi a tartótisztje a szekus dossziéban. A fiatal Sallai pontos információkkal látta el a kommunista titkosrendőrséget, ’89 májusában szolgálataiért 300 lej fizetséget is kapott. A kifizetésről az általa aláírt nyugta is tanúskodik a dossziéjában.

Ezt is szóba hoztuk, amikor másodjára beszélgettünk Sallai Jánossal. Ugyanolyan válaszokat adott, mint amikor a fejlesztések vitatható oldalaira kérdeztünk rá: először tagadta a hivatalos dokumentumokban rögzített tényeket, majd olyan változatokkal állt elő, amelyek egymásnak – legalábbis részben – ellentmondanak. Konkrétan: 

• nem volt besúgó, nem kapott érte fizetséget, a dossziéja kreálmány, amivel az RMDSZ le akarta mondatni a polgármesteri tisztségről;
• valamit aláírt, „hogy védem a hazámat meg ilyesmi”, hogy a középiskola és a katonaság után haza költözhessen, és otthon, Széken kapjon munkát – de nem jelentett senkiről;
• nem akar ő már erről mondani semmit.

Azért mondja ki jogerős bírósági ítélet is, hogy besúgó volt, mert nem vállalta a CNSAS indította perben a fellebbezéssel járó ügyintézést és költségeket, mondta nekünk Sallai. Sőt: bánja is, hogy nem fellebbezett. Ehhez képest az ítélet szövegéből kiderül, hogy az öt évig tartó per során végigjárta az összes bírósági fokozatot, és kétszer még alkotmányossági kifogást is emelt, de mindenhol veszített.

Bár Sallai kihangsúlyozta, hogy a választóinak is mindig az igazat mondja, mi nem tehetünk mást, mint hogy közreadjuk a válaszait, de figyelmeztetjük az olvasókat a mintázatra, amellyel a polgármester keveri a tényeket a szemenszedett hazugságokkal.

Sallai János 2008-ig az RMDSZ színeiben nyerte sorra a választásokat. Akkor derült ki a besúgói múltja, azóta függetlenként töretlen a községvezetői karrierje. Az RMDSZ egyszer próbált riválist indítani vele szemben, aki elbukott, de az RMDSZ tanácsosai mindig többségben vannak az önkormányzatban. 

Jó a kapcsolat Sallai és a helyi RMDSZ között: „Nem volt mindig ilyen, de miután vesztett vele szemben az RMDSZ, ez lett a modus vivendi, a morális megközelítést felülírta a realpolitik” ‒ nyilatkozta Csoma Botond megyei RMDSZ-elnök az Átlátszó Erdélynek négy éve, amikor mi is foglalkoztunk Sallai múltjával.

A megyei RMDSZ-esek jönnek kampányolni és Bertalan-napot ünnepelni, a község pedig szállítja a szavazatokat a Szövetségnek az országos és európai választásokon.

A másik 21. századi furcsaság, 

hogy a falu vezetésében ugyan nem volt politikai törés az elmúlt 30 évben, és a faluban sok az építkezési vállalkozás, a polgármesteri hivatal mégsem vágott bele hosszú távú fejlesztésekbe uniós alapokból. Ellentétben például az uniós pénzekből mintafaluvá fejlesztett, szintén Kolozs megyei Kalotaszentkirállyal.

Azt, hogy Szék jómódú és takaros település képét mutatja, a falu polgármestere helyi és néhány országos forrásból oldja meg, amelynek megszerzéséhez gyakran RMDSZ-es lobbi szükséges. A Szövetség most is ezzel kampányol: csak akkor jut pénz a magyar településekre, ha az RMDSZ bekerül a kormányba. 

„A közös kampány egy dolog, a pénzszerzés egy másik” ‒ jegyezte meg Sallai, amikor felkerestük azok miatt a helyi fejlesztések miatt, amelyek súrolják vagy át is lépték a törvénytelenség határát.

A polgármester ugyanis egyes falufejlesztési ötleteibe szakmai felmérés és engedélyek nélkül vágott bele, más részüknél egyenesen nyomozás indult. 

Ebben a cikkben azokat nézzük meg, amelyeknél a polgármester nem fárasztotta magát tervezéssel és mindenféle engedélyekkel; a következőben azt, miért indultak nyomozások egyértelműen szükséges beruházásoknál.

Engedélyek és korlátok nélkül

A kétezres évek folyamán Szék szomszédságában közel négyezer hektárnyi élőhelyet vettek fel a Natura 2000-es természetvédelmi területek listájára. Ezen belül a falut délről határoló széki nádast természetvédelmi rezervátummá nyilvánították.

A rezervátum sok mocskot és törvénytelenséget nyelt le a székiektől és a polgármesteri hivataltól. A nádas melletti széki sós fürdő két medencéje a védett területen helyezkedik el. A medencéket nem felügyeli senki, csak saját felelősségre lehet ott fürdeni. De legalább ingyenes.

Vízügyi, környezetvédelmi és építkezési engedély nélkül épült. Nemcsak a strand vize folyik bele a nádasba, hanem az is, ha valami szivárog a mellé ácsolt fabudikból.

Sallai János polgármester úgy emlékszik, 2011 körül kezdte kiásatni a kisebbik medencét abban a reményben, hogy gyógyfürdőt vagy egész gyógyközpontot lehet majd odaépíteni. Állítása szerint azt sem tudta, hogy a rezervátum területén ásták ki a medencéket. A fürdő területét évekkel a strandépítés után vette önkormányzati tulajdonba, telekkönyvezés nélkül pedig a hivatal nem is engedélyezhette a saját építkezését.

Ha a Google-térképet rávetítjük a védett terület hivatalos térképére, akkor egyértelmű, hogy a fürdő a rezervátum területén fekszik, annak a déli csücskében.

Ötven éve védett terület

A széki nádas két hektárját 1974 legvégén nyilvánította természetvédelmi területté egy Kolozs megyei rendelet. 2001-ben, amikor Sallai János már kilenc éve polgármester volt, a helyi tanács az egész nádast védetté nyilvánította. A védett nádast egy 2004-es kormányhatározat 505 hektárra bővítette, derül ki a Füzes medencéjének madárvédelmi leírásából, amelyre a Natura 2000-es adatbázisban bukkantunk.

Ekkor alakították ki az egy kilométer hosszú tanösvényt és a pavilonokat a nádasban, vele szemben pedig, az út túloldalán azt a faházat, ahol elvileg meg lehetne tudni, miért természetvédelmi terület a nádas, de évek óta zárva van.

A Szék környéki élőhelyeket az uniós csatlakozásunkkor nyilvánították Natura 2000-es védett területté. Ezen a már közel négyezer hektáron, amelynek része a nádas, tizenegy különböző ‒ erdős, réti és vizes ‒ élőhely található. 

A védett területet kijelölő szakemberek tanácsára csatornákat ástak a nádas peremén, hogy árvízkor, olvadáskor a faluból ide vezessék a vizet, idézte fel a polgármester, aki szerint „amikor régen nagy eső volt, akkor a fő utcában a házak vízben álltak”. A beavatkozás sikeres volt, de helyi forrásaink szerint a polgármester túloz az árvízveszéllyel. Emlékeik szerint a 2010-es árvízben alig egy tucat ház sérült meg, nem pedig 200, ahogy azt Sallai állítja.

A falu szennyezi leginkább a nádast

Sallai János polgármester évtizedek óta szemet hunyt afelett, hogy a falusiak egy része egyenesen a patakba engedi a szennyvizét. Abba a patakba, amely közvetlenül a nádasba folyik. Erről a saját szemünkkel győződtünk meg, amikor végigjártuk a faluban a patakot. A parton épült házak alól több tucatnyi cső vége bukkant ki a mederben. 

Emiatt az egész falu központja bűzlött, mesélte maga a polgármester. A patak medrét szerinte csak a nagy esők mossák át, az év többi részében mocsaras, zöld víz áll benne. Hogy ne a bűz és az árvíz váltogassa egymást, azt a polgármester drága, illegális és környezetromboló módon gondolta megoldani: engedélyek nélkül kibetonozta a patak medrét. A központban le is fedte, hogy biztosan ne jöjjön ki a szag vagy a víz. Ott tartják keddenként a piacot.

A betonplacc új arculatot is adott a falu központjának, próbált meggyőzni az ötlet zsenialitásáról a polgármester és az alpolgármester, miközben autóval körbevittek a faluban. A patakmedert régóta megerősítették beton támfalakkal itt-ott, ezeket kijavították és kibővítették, és mélyítették a patak medrét, magyarázta Sallai. Szerinte a falusiak nagyon hálásak a munkálatokért, és várják, hogy a patak minden szakaszát lebetonozzák.

A betonmeder viszont gyorsítja a vízfolyást, az alsóbb szakaszokon fokozza az árvízveszélyt, kipusztítja az élőlényeket, és nyáron fokozza a hőséget a parton, írják a jó és rossz vízgazdálkodási gyakorlatokat gyűjtő környezetvédők a Patakrevitalizáció oldalon. A széki patak menti fákat is kivágták a betonozás során, erősítették meg helyi forrásaink.

Nemcsak a természetesebb partszakaszokon bukkantak elő a szennyvizet odaeresztő csövek, hanem az újonnan betonozott részeken is. Látszott, hogy a betonlapokban megcsinálták a csövek helyét. Vagyis a polgármester nemcsak elnézte, hanem ezzel ösztönözte is az ott lakókat, hogy lefolyóként használják a patakot.

A polgármester kötelessége, hogy akár büntetésekkel is, de rávegye a lakosokat, hogy emésztőgödröket építsenek, és abba gyűjtsék a szennyvizet, ne a nádasba folyó patakba. Ezt maga az Apele Române vízgazdálkodási hatóságnak a Szamos-Tisza régióját felügyelő igazgatója szögezte le az egyik válaszában, amelyet az Átlátszó Erdélynek küldött.

Helyi forrásaink szerint a félrenézésért cserébe a polgármester szavazatokat szerzett magának az önkormányzati választásokon. Sallai szerint ez alaptalan vád, amelyből az ellenzék hangját hallja ki, de azt elismerte, hogy nem büntette a falu lakóit azért, mert a pisi-kakit a patakba engedték. Hogy miért nem? Sallai János erre is kétféle választ adott:

„Felszólítjuk, megszólítjuk, ahol erősen látszik, vagy jelentik, de én úgy érzem, nem azért van itt polgármester, hogy járjon házról házra, büntetgesse a lakosságot ezért vagy azért, mert ez elfajul, és akkor mindenkit kéne büntetni.”

A polgármester nem mindig ilyen jámbor a székiekkel. Ha szennyezésért nem is, de kerítésjavításért igenis bírságolt a hivatal, ráadásul jogtalanul, tudtuk meg közvetlenül a megbírságolt lakostól. A munkáját engedély nélküli kerítésépítésként jegyzőkönyvezte és bírságolta a hivatal, amely aztán vissza kellett fizesse a bírság összegét. Az illető ugyanis beperelte a hivatalt a jogtalan büntetés miatt, és nyert.

Másrészt Sallai abban is ellentmondott saját magának, hogy csatornahálózat nélkül nem mondhatja a lakóknak, hogy ne a patakba eresszék a szennyvizet. Széken az emeletes házak és az építkezési vállalkozások magas száma is mutatja, hogy tudnának emésztőgödröket építeni. Az önkormányzatnak pedig van szippantós autója, amivel „pár lejért” kitisztítják az emésztőgödröt, és elviszik a tartalmát a termőföldekre, mondta maga Sallai. 

Vagyis van alternatíva a csatornahálózat vs patak hamis dilemmára. Bár a szippantást se veszik igénybe mindenhol: maga a polgármester mondta el azt is, hogy több háztartás emésztőgödréből az ürülék belefolyik a patakba. Egyébként készül a csatornázás, de maradjunk még kicsit a pataknál.

Engedély nélkül olcsóbb?

Romániában minden folyóvíz medre és partmenti biztonsági sávja az Apele Române vízgazdálkodási hivatal közvetlen felügyelete alá tartozik. Bármilyen beavatkozást ennek az árvízvédelmi szakhatóságnak kell jóváhagynia. Azokról a munkálatokról kiváltképp tudnia kell, amelyeket egyenesen az árvizek ellen terveznek. 

Ehhez képest a hivatal Szamos-Tisza igazgatósága nemhogy nem engedélyezte, de nem is tudott arról, hogy Széken kibetonozták a patakot, válaszolta kérdésünkre a hivatal, és ellenőrzést ígért. Azt is elárulta, hogy két vízgazdálkodási engedélyt is kiállított széki munkálatokra: a községi utak modernizálására és bicikliút építésére. 

Azaz a polgármester nagyon jól tudta, hogy vízfolyást érintő munkálatokhoz vízgazdálkodási engedélyt kell igényelnie. De Sallai szerint ez olyan drága és hosszú folyamat, hogy nem is érdemes nekifogni. A patakpart nincs telekkönyvezve, így nem is adták volna meg az engedélyt a beruházásra, magyarázkodott a polgármester, aki szerint azért törvényes mégis a beruházás, mert a helyi tanács is megszavazta.

Annyi biztos, hogy a patakpart és a község területének zöme nincs digitálisan telekkönyvezve, holott jópár falu a környéken ezt már meg tudta oldani a telekkönyvek nyilvános térképe szerint. A telekkönyvezés az építkezési engedélyhez szükséges, amelyet ezek szerint a hivatal nem állított ki a saját építkezéséhez. A hidrológiai engedélyt és szaktanulmányt végül enélkül is igényelte a hivatal, mert a szakhatóság utólag kötelezte rá.

A közbeszerzési portálról tudjuk, eddig mi mennyibe került. A patak kibetonozására Szék másfél millió lejt költött 2020 és 2022 között. A munkálatokat a helybéli Filep Sándor két vállalkozásának fizette ki. (Jegyezzük meg a nevét, a következő cikkben jelentősebb szerepben bukkan fel.) Mivel szakengedély nélkül csinálták, a vízgazdálkodási hatóság idén augusztusban 40 ezer lejre bírságolta a polgármesteri hivatalt, és kötelezte, hogy utólag váltsa ki a hidrológiai engedélyt. (Felszólította a hivatalt, hogy az engedélyezésig hagyja abba az épp zajló betonozást, de ennek a hivatal még legalább két hétig nem tett eleget: akkor is épp betonoztak, amikor az ellenőrzés után ott jártunk.)

Ha sürgősen kifizetik, akkor csak 20 ezer lej a büntetés összege, préselte ki magából az információt Sallai. Szeptember elején megrendelték a vízgazdálkodási szakvéleményt 12 600 lejért egy erre szakosodott cégtől, illetve a hidrológiai tanulmányt az Apele Românétől 2552 lejért. 

Bár a polgármester szerint a betonozás volt a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás (és nem értette, hogy miért neveztem környezetrombolónak, hisz a falu központjába több díszfát is ültettek közben), az egyértelműen látszik, hogy engedéllyel olcsóbb lett volna, mint anélkül. Ráadásul amíg hiányzik a szakhatóság engedélye, addig bármilyen árvízkárért a polgármesteri hivatal viseli a közvetlen felelősséget, áll az Apele Române válaszában, amelyet az Átlátszó Erdélynek küldött.

Ami tiszta vizet önt a nádasba, de drága: a megkésett csatornázás

A széki csatornázást és szennyvíztisztító állomást évekkel ezelőtt kezdte tervezni a Compania de Apă Someș közműcég nagy uniós pályázatából. A pályázat több tucat Kolozs és Szilágy megyei településre terjed ki, ahol az ivóvízhálózatot bővítik, és több faluban ebből építik ki a szennyvízhálózatot. A széki csatornázás három másik mezőségi falu vízhálózatával és részben csatornázásával szerepel ugyanabban a kivitelezési szerződésben. 

A munkálatok értéke közel 65 millió lej. A széki önkormányzat önrésze 150 ezer lej volt a projektben, de ezt még nem kellett befizessék, tudtuk meg Sallai Jánostól.

A beruházás jóváhagyását elvileg közviták előzték meg 2016 szeptemberében. A közműcég 2016 októberében tette közzé a környezeti hatástanulmányt, és 2016 decemberében kapta meg a környezetvédelmi engedélyt. A Környezetvédelmi Ügynökség szerint a  hatástanulmányt az önkormányzatok szervezte közvitákon ismertették, ahol egyetlen lakos sem mondott véleményt.

„Ó Istenem, milyen közvitát?! Mondom, elkezdtem még 2006-ban, hogy szeretném, és azóta folyik”, reagált nevetve Sallai, egyértelművé téve, hogy tulajdonképpen nem egyeztettek a lakókkal. (A 2000-es évek eleji napi sajtóban láttuk, hogy már akkor szerette volna bevezetni a vizet, csatornázást és gázt előcsatlakozási alapokból.)

A széki szennyvíztisztító tervét 2019 októberére készítették el a közműcég megrendelésére, az engedélyt 2020 szeptemberében bocsátotta ki a megyei tanács. A kivitelezési szerződést 2021-ben írták alá egy bukaresti és egy kolozsvári céggel. A munkálatokat 2023 tavaszára kellett volna befejezni, de csak 2024-re sikerült, és az egész rendszer messze áll a működéstől. Ennek a lassú bürokrácián túl legalább három helyi oka van:

• az ülepítő tervezésekor elfelejtkeztek a talajvízről;
• kihagytak a rendszerből pár tucatnyi házat;
• a lakosság ellenáll, és ezt Sallai nem fogja leépíteni.

A víz, a gravitáció és az ellenállás

A Compania de Apă Someș közműcéggel, a munkálatok megrendelőjével még év elején kezdtünk intenzív levelezésbe. Így derült ki, hogy a munkával is megcsúsztak, mert úgy tervezték meg a szennyvízülepítőt, mintha soha nem jártak volna a helyszínen.

A szennyvíztisztító állomást logikusan a falunál alacsonyabb helyre tervezték, a Kolozsvárra vezető országút mellé, a nádasba bevezető pallóval szemben. Csakhogy a kivitelezők az alap kiásásakor szembesültek azzal, hogy egyrészt odagyűlt a víz, és nem tudtak betonozni, másrészt a négy méter mélyen talált vizes-agyagos réteg nem fogja stabilan tartani az ülepítő medencéket. Megoldásként 12 méter mélységig betonoztak az ülepítő teljes felülete alá.

Az új ülepítő mellett van a hagyományos sóskút, amelyet ugyan rég nem használnak, de idén is látszott benne a víz a felszín közelében. A telephelyet csak a megyei út választja el a széki nádastól, ahol talajszinten rendszeresen meggyűl a víz, ettől is egyedi ez az élőhely. Azaz egyszerű terepszemle megkönnyíthette volna a tervezést a talajvízzel. 

Az ülepítőhöz vezető egyik csatornavezetéket is a tervekhez képest utólag, Sallai János javaslatára helyezték át a megyei út mellől egy utcával lejjebb, hogy az úttól lejjebb épült házaktól ne kelljen felpumpálni a szennyvizet a vezetékbe, hanem a kerteken át, szabadesésben folyjon, magyarázta a polgármester.

Ő mondta el azt is, hogy emiatt néhány helyen magánterületen ásták be a vezetéket. (Közművezetéket azért kell közterületen lefektetni, hogy meghibásodás esetén a karbantartók háborítatlanul hozzá tudjanak férni.) A házaktól akár száz méter is lehet az egyéni csatlakozás a csatornához. 

A polgármester azt ígérte, támogatást keres az érintett lakóknak, hogy megterveztessék a csatlakozásukat a csatornarendszerhez, az ugyanis nem lesz olcsó. Erre a szakaszra az önkormányzat fel kell szereljen két, az eredeti tervben nem szereplő nagynyomású pumpát is, hogy a szennyvizet el tudják vinni a tisztítóállomásig, magyarázta Sallai. Azt is említette, hogy pénzhiány miatt a falu más részén sem vitték el mindenhova a csatornarendszert.

Hogy mindez mikorra készül el, azt Sallai nem tudta megmondani. Szerinte a falu 40 százaléka egyébként sem akar majd rácsatlakozni a csatornahálózatra. A polgármester ebben az esetben sem gondolja úgy, hogy köteleznie kellene a lakosokat. Holott a közműtörvény (31. cikk, 14-es bekezdés) szerint mindenkinek kötelező csatlakoznia a csatornarendszerre ott, ahol ezt kiépítették, és tilos tisztítatlan szennyvizet engedni a földekre, felszíni vagy talajvízbe.

Aszfalttangó

A csatornázás előtt a falu összes utcája le volt aszfaltozva, mesélte jogos büszkeséggel Sallai János. A közműcégtől azt az információt kaptuk, hogy minden kivitelezési szerződés szerint a munkálatok során feltört útburkolat eredeti állapotát vissza kell állítani. Ehhez képest a községi utaknak csak egy töredékét aszfaltozták vissza a nyári választásokra, azóta pedig semmit, nehezményezték a széki forrásaink.

Sallai János erre a kérdésre is többféle választ adott. A projektben több mint ötezer négyzetméter aszfalt szerepelt, de csak 2500-at terítettek le, „és azt mondták, tovább nincs pénz”, panaszkodott, és többször dohogott az interjú alatt, hogy „tolvaj világot élünk”.

Azzal a magyarázattal is előállt, hogy az eredeti aszfalt olyan vékony volt, hogy amikor széltében a harmadát feltörték a kanáliscsövek lefektetéséhez, berepedt az egész. Az aszfaltozásra az utcák teljes szélességében pedig nem jutott pénz. Végül 850 méternyi útszakaszt tett rendbe a kivitelező, mondta a polgármester, akivel ő egyezett meg, hogy hol aszfaltozzon. 

A többi utcát most lekövezték, és majd leaszfaltozzák az Anghel Saligny programban nyert tízmillió lejből, reménykedik Sallai. Elmondta, abból a finanszírozásból eddig egy bani sem érkezett a kasszába. Hiába szerződtette már a kivitelezőt az utcák újraaszfaltozására, nem lehet tudni, a kormány mikor utalja rá az elnyert pénzt, mondta a polgármester.

Ehhez képest a munkálatokat megrendelő közműcégtől azt tudtuk meg, hogy a széki polgármesteri hivatallal már 2022 júniusában megegyeztek, és jegyzőkönyvbe is vették, hogy 2500 négyzetméter utat fognak leaszfaltozni, és 49 540 négyzetmétert lekövezni. Vagyis nem menet közben fogyott el a pénz az aszfaltra, hanem eleve ennyit terveztek aszfalttal újraburkolni. A Compania de Apă Someș a bő 300 négyzetméternyi járdafelújítással együtt ezekre TVA nélkül 3,39 millió lejt fizetett ki.

Hogy kerül a szennyvíz a nádasba?

Tisztán, ha beindul majd a szennyvíztisztító állomás – legalábbis a környezetvédelmi engedélye szerint (.pdf, 28-29. o.). Abban ugyanis az áll, hogy az utolsó membrán, amin áteresztik a szennyvizet, még egyes fertőző mikroorganizmusokat is ki fog szűrni. 

A szennyvizet kör alakú medencékben szűrik és centrifugálják a falu szélén álló, négyszögű épületben. A homogenizáló medencéket, a szivattyúkat és az iszaptartályt a föld alá építették. A részben kiszárított kakaiszapot a közműcég szállítja majd a kolozsvári telephelyére, tájékoztatott a cég.

A csövet a megtisztított vízzel a Natura 2000-es terület mellett vezetik végig másfél kilométer hosszan Kolozsvár irányába. A beásott cső nyomán sétáltunk végig tavasszal Szabó Anna ökológussal, és megtaláltuk a helyet, ahol a megtisztított szennyvíz bele fog folyni a nádasba, már a védett területen kívül. 

A tavasszal itt látott ér visszafolyik a nádas védett részéhez, amely a másik végén közvetlenül kommunikál a cegei és a vasasszentegyedi tavakkal. Ezek szintén részei a kiterjedt madárvédelmi területnek. A tisztított szennyvíz a gyakorlatban nem patyolattiszta, magyarázta Szabó Anna, maradnak benne szerves anyagok. Probléma akkor van, ha a szennyvíztisztító nem működik rendesen. Kolozsváron is időnként „megtisztított”, sárga lé folyik bele a Szamosba a közműcég területén.

Figyelembe véve Szék domborzatát és a védett területeket, Szabó Anna is úgy látta, hogy gazdaságosan fektették le a tisztított szennyvíz csövét. A nádas maga is hatékony víztisztító rendszer, lebontja a szennyvíz szerves anyagainak egy részét, magyarázta az ökológus.

Szerves anyagból több is kerül ott a nádasba, ráadásul a védett részbe, és már vagy nyolc éve. A falu előtti nagy kanyarban építette ki a polgármesteri hivatal a sós fürdőt,

a nádashoz közel, a falutól és a luxustól távol.

A polgármester már 2000-ben tervezte, hogy újranyitják „a híres széki sósfürdőt”, írta akkor a kolozsvári Szabadság napilap. A cikkre az adatbank.ro történeti kronológiájában bukkantunk. A polgármester nekünk azt mondta, 2011 előtt csak egy forrás volt ott, és a tehenek jártak végig a mocsaras területen.

Az akkor kiásott gödör mellett 2016-ban ástak ki és padoltak körbe egy nagyobbat, 12 x 27 métereset. A mélységét Sallai olyan 1,8 méterre becsülte. Csővel kötötték össze őket, amit évente takarítanak, mert eldugul az iszaptól. A területen pavilont, öltözőt és két fabudit is építettek. Összesen 11 ezer lejt költöttek a fürdő kialakítására a község költségvetéséből, tudtuk meg a polgármestertől.

A strand ingyenes és fapados: nincs zuhany és édesvíz a területén, a fürdőzők az autójuk tetején palackokban melegített vízzel mossák le magukról az iszapos-sós réteget, mesélte egy helybéli. Az emberek mégis szeretik, mert a sós vizet és a fekete iszappakolást gyógyhatásúnak tartják. 

A fürdőnek nincs hivatalos működtetője, így aztán senki sem ellenőrzi a víz minőségét vagy gyógyhatását. A látogatókat mindössze egy tábla figyelmezteti, hogy a fürdőt saját felelősségre használják.

Tavaly nyár óta már ételt is árulnak a strand mellett egy büfékocsiban. A bódéból hangos zene szól, természetesen nem széki népzene. A helyet a Gya Viva cég bérli az önkormányzattól. Egyik társtulajdonosa büszkén mesélte tavaly ősszel, hogy elsőként ismerték fel a turisztikai potenciált a helyben, és a polgármesteri hivatal kérdés nélkül adta ki nekik az engedélyt ételek és italok forgalmazására.

„A szegények és betegek fürdője”, válaszolta a polgármester a kérdésre, hogy miért ingyenes a fürdő. Majd hosszasan taglalta, hogy mi minden nincs vagy kellene ahhoz, hogy legálisan működjön. Nincs elég víz gyógyközpont kialakításához, és nincs elég fürdőző ahhoz, hogy legalább egy karbantartót tudjanak fizetni. Drága bevezetni az édesvizet, a vízhálózatra és a kanalizálásra csak nehezen adnának engedélyt. Emésztőgödröt sem érdemes ásni oda, mert az is feltelne vízzel, ahogy a medencék, magyarázta a polgármester.

„A szegények és betegek fürdőjéhez” autóval járnak ki, mert bő három kilométerre van a falu közepétől. (A központtól csak pár száz méterre vannak azok a sós tavak, amelyek a középkori sóbányák helyén jöttek létre több száz évvel ezelőtt.) Parkolni a stranddal szemben lehet egy ledózerolt domboldal helyén. Ez már nem tartozik a védett területhez, de a parkoló kialakítására sem kért senki engedélyt, tudtuk meg a megyei útügytől.

A parkoló területe a közbirtokosságé, mondta el Sallai, a domboldalt szerinte a helyiek hordták el építőanyagnak. Az önkormányzat csak kiegyenesítette a domboldalt, és lekövezte a parkolót. Azóta a helyiek egy másik dombról hordják el a földet a polgármester engedélyével, mutatott a helyre maga Sallai, amikor autójával körbehordozott. 

A strand illegális, de a polgármestert nem izgatja

A védett területen történő építkezéshez környezetvédelmi hatástanulmányt és engedélyt kell kérni a Környezetvédelmi Ügynökségtől (APM) is. A széki sós fürdőről a Kolozs Megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek (APM Cluj) semmilyen információja nincs, válaszolta kérdésünkre a hivatal. 

Amikor Sallait kérdeztem az engedélyek megszerzéséről, csak legyintett egyet, és vigyorogva mondta: „nem voltak engedélyek”. Három, egymásnak ellentmondó választ is adott arra, hogy miért nem kért engedélyt, és mind a három állítás hamis: 

• szerinte a fürdőt hamarabb építették, minthogy a területe védett státuszt kapott volna;
• azt is állította, hogy az a terület nem védett;
• úgy tudja, a sós fürdőnek csak egy része van a rezervátum területén.

Sallai nem tagadta, hogy nem járt utána az engedélynek, és nem is érdekelte, hogy milyen élővilágot tesz tönkre ezzel: „Benne van [a rezervátumban]? Bontsuk el? Töltsük fel? Ki kell hívni a hatóságokat”, zárta le hevesen a témát, miután többször visszatértem rá.

A helyiek között régen szokás volt, hogy kisebb gödröket ástak, hogy a bennük felgyűlő sós vízben kinyújtóztathassák magukat munka után, mesélte Szabó Anna. Szerinte ez még nem ártott sokat a rétnek, mert nagyon kis helyen történt. 

A fürdő már sokkal környezetrombolóbb

A medencéket egy kis forrás és a sós talajvíz tölti fel. A védett területnek ez a szeglete éppen a sóban gazdag altalaj, az évszakonként változó szikes rét miatt különleges. Tavasszal a talajvíz feltölti a rétet, ilyenkor a rét leginkább lápos, mocsaras élőhely. Csakhogy a medencék elvonják a talajvizet a réttől, ezzel szép lassan halálra ítélik a szikes élővilágát. Az idei tél annyira száraz volt, hogy április elején csak helyenként láttunk vízzel feltelt részeket.

A szikes réten a növények szintenként különülnek el (mint a fenti kép alsó részén). A rövid füves padkarendszerek az ősi szikesek legfontosabb jelzői. A padkák szegélyezik a vöröses szikfoltokat és a kopár vakszikeket (szakkönyvben 31. o.). A helyszínen Szabó Anna sok olyan helyre mutatott, ahonnan ezek a jellegzetességek már eltűntek.

A két fabudiból az emberi ürülék beszivárog a talajba, amely kiváló táplálék egyes fajok számára, mint a nád vagy a csalán. Más fajokra viszont veszélyt jelent, és kipusztítja őket, ilyenek például a sóvirág, a sziksófű, a budavirág, a sziki mészpázsit, a sziki őszirózsa vagy a sziki útifű, írta le a szikes élővilágát Szabó Anna.

A napolaj és más krémek hasonló reakciót váltanak ki a vízi világban. A sós vízben élő rákocskákat nem zavarhatják nagyon a fürdőzők, de a napolaj valószínűleg nekik sem tetszik, mondta az ökológus.

A fürdőtől a nádas fele tartva juhnyomokat láttunk, és a környező dombokon két nyájat is észrevettünk. A juhok nem szeretnek a mocsárban enni, de nyáron a szikes már alkalmas a legeltetésükre. A Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége (ANANP) biztosított arról, hogy a Natura 2000-es területen nincs túllegeltetés. Az állattartás helyben fontos gazdasági tényező, sok ember megélhetését biztosítja, írta a hatóság.

Ki vigyáz a védett fajokra?

A Natura 2000-es területeket kezdetben természetvédő egyesületek felügyelték. A fürdő kiépítésének idején az Ecotransilvania és az Ecochoice egyesületek voltak a védett terület gondnokai. Első megkeresésre, még tavaly novemberben Eliana Sevianu zoológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára írta, hogy a széki természetvédelmi terület már nem tartozik a hatáskörükbe, és kérdezzem az ANANP-ot.

A gondnokságot ugyanis 2018-ban országszerte átvette az állami Természetvédelmi Területek Országos Ügynöksége (ANANP). A Kolozs megyei szolgálat csak 2021-től működik, derült ki az ügynökséggel folytatott levelezésből. Vagyis három évig képtelen volt ténylegesen a gondnokságába venni a papíron rábízott területeket. 

2022-ben a Szék körüli élőhelyeket fokozottan védett természeti területté (arie specială de conservare) nyilvánították. De a terület gondnoka még ekkor sem avatkozott be, hogy leállítsa vagy törvényesítse a fürdőzést. Ennek az ügynökségnek sincs tudomása a strandról, és azzal érvelt, hogy a strandot azelőtt építették ki, hogy a ANANP átvette volna a terület felügyeletét. 

De arról is tájékoztatott, hogy amennyiben a védett területen problémát észlelnek, az ANANP-nak és a Környezetvédelmi Őrségnek van joga eljárni. Jelzésemre a Környezetvédelmi Őrségtől február óta csak egy automatikus email érkezett.

Úgy tűnik, jelenleg nincs elég embere a környezetvédelmi hivataloknak a kihágások ellenőrzésére. Valószínűleg nem is lesz, mert a Környezetvédelmi Minisztérium nagy összevonásokra készül. Július 2-án közvitára bocsátotta, hogy:

• vonják össze a Környezetvédelmi Ügynökséget (APM) és a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségét (ANANP) Nemzeti Környezetvédelmi és Védett Területek Ügynöksége (ANMAP) néven;
• egyesítsék a Környezetvédelmi Őrséget, az Erdészeti Őrséget és a Vízügyi Igazgatóságot.

Az így létrejövő új hivatalok lerövidítenék a határidőket és meggyorsítanák az engedélyezéseket, nyilatkozta Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter. A miniszter nem pontosította, hogy a védett területek bővítésére vagy a nagy beruházások, építkezések engedélyezésére gondolt-e, amikor az eljárás egyszerűsítéséről beszélt.

Nyitókép: Sallai János polgármester az idei Bertalan-napon. A kép forrása a polgármesteri hivatal működtette Sic Info Facebook-oldal.

The post Valami bűzlik a büszke Széken, de a polgármester mindig elkeni appeared first on Átlátszó Erdély.

A Kolozs és Szilágy megyét zömében lefedő közműcég, a Compania de Apă Someș S.A. árnyalja ezt a képet: a vízhiány veszélye nem áll fenn, és az infrastruktúra bővítése sem feltétlenül megoldás. 

Szerintük a vízhálózatot a fogyasztók terhelik túl: a lakosság egy része nemcsak háztartási vízként használja az ivóvízet, ahogyan az a szerződésükben áll, hanem például medencék feltöltésére vagy mezőgazdasági területek, veteményeskertek és üvegházak öntözésére is. 

A kialakult helyzet jobb megértéséhez felkerestük a közműcég szakembereit. Személyes interjúban magyarázta el a problémát Victor-Lucian Croitoru, a Compania de Apă Someș kommunikációs igazgatója, valamint írásban felelt kérdéseinkre Sebastian Lucaciu sajtófelelős.

Hová nem jutott ivóvíz?

A június-augusztusi időszakban több tucat Kolozs és Szilágy megyei településen vették el a vizet akár két-három napra is. A Compania de Apă Someș a weboldalán és Facebook-oldalán értesítette a lakosságot arról, hogy a kánikulában a megnövekedett vízfogyasztás miatt a hálózat túlterhelődött, ezért napokra el kellett zárják a vizet egyes településeken ahhoz, hogy újratöltsék a települési víztartályokat.

Kolozs megyében 83, Szilágy megyében pedig 38 olyan település volt, ahol a júliusi kánikulában a lakóknak ideig-óráig nélkülözni kellett az ivóvizet a rendszer túlterhelése miatt. A Compania de Apă Someș a megyehatáron levő falvakba is szolgáltat ivóvizet, közülük Maros megyében 3, Beszterce-Naszód megyében pedig 2 településen jelentett problémát a vízhiány július folyamán.

Az összesen 125 települést az alábbi térképen jelöltük meg úgy, hogy a kék rajzszögek leírásában tüntettük fel, július folyamán hányszor jelentette be a közműcég, hogy ideiglenesen elzárja a vizet az illető településen:

A kimaradás azért is okozott felháborodást, mert a közműcég nem mindig értesítette előre a lakókat arról, hogy az ivóvíz-szolgáltatás leáll, így a lakók nem tudtak tartalékolni. A rendszer túlterhelését nem lehet előre kiszámítani, válaszolta kérdésünkre Sebastian Lucaciu sajtófelelős.

Hogyan működik a rendszer?

A probléma jobb megértéséhez bemutatjuk, hogyan működik a vízszolgáltatás. Kolozs megye legtöbb települését a körülbelül 70 millió köbméter vizet tartalmazó Tárnica-tóból látják el. Ezt a fő vízforrást egészítik ki helyben a talajvíz, források, patakok által táplált kutak.

A vízhálózat Gyalutól indul (itt tisztítják a gyűjtőtó vizét), és viszi el a vizet Kolozsvárra, Szamosújvárra, egészen Désig, illetve számos elágazásban a kisebb településekre.

Kolozs megye egyébként szerencsésnek mondható olyan szempontból, hogy a vízhálózat magasabban fekvő területről indul, és viszi a vizet az alacsonyabban fekvő mezőségi településekre. Viszonylag kevés zónában kell magaslatra felpumpálni a vizet, mutatta a hátánál lévő térképen Croitoru.

A magasabban fekvő lakóövezetekbe felpumpált ivóvizet helyi tartályokban gyűjtik össze, ezekben a víz folyamatos körforgásban van. A messziről felismerhető, henger alakú tartályokat úgy méretezték, hogy azok napközben nyolc órán keresztül tudják biztosítani az adott zóna maximális vízellátását.

A közműcég az esti és éjszakai órákban tölti újra a tartályokat, amikor elvileg a lakók kevesebb vizet használnak, és az energiaárak is alacsonyabbak. Azonban ha a lakók este és éjszaka ezt a vizet használják a kertjeik öntözésére, akkor a tartályoknak nincsen idejük feltelni.

A víz útja egyes települések csomópontjain elágazik. Egy ilyen csomópont például Apahida, ahonnan elágazások viszik a vizet a Mezőség fele. Ha Apahidán elkezdenek medencéket feltölteni, veteményeskerteket locsolni, akkor a következő két faluba már nem jut víz, szemléltette a problémát Croitoru.

Megoldás lenne az infrastruktúra bővítése?

Kézenfekvő megoldásnak tűnik a nagyobb tartályok beszerelése, ez azonban Victor-Lucian Croitoru szerint további problémát okozna. Ugyanis a kisebb vízhasználat idején – például télen – a tartályokban nem cserélődne időben a víz, így ihatatlanná válna.

Továbbá tudni kell, hogy a vízellátó infrastruktúra a helyi önkormányzatok tulajdonában áll, a közműcég csak bérbe veszi tőlük azokat. Így a vízhálózat bővítése részben a vízszolgáltatók, részben az önkormányzatok feladata. 

A hálózaton jelenleg is dolgoznak: egy nagy uniós pályázatból évek óta újítják, és bővítik az ivóvíz- és szennyvízhálózatot 174 Kolozs és Szilágy megyei településen. A pályázat bruttó összértéke közel 2 milliárd lej (400 millió EUR), amelyből bruttó 1,2 milliárd vissza nem térítendő támogatást ad az EU.

A projekt eredményeként 2024 végére azok a települések is rá tudnak csatlakozni a Tárnica-tó vízellátó rendszerére, amelyek eddig a kutakból kapták az ivóvizet. Ez azért lenne fontos, mert a klímaválság veszélyeinek fokozottan ki vannak téve azok a helységek, ahol az ivóvizet a talajvíz, források vagy patakok által táplált kutak biztosítják, magyarázta a kommunikációs igazgató.

A kutak vízhozama a kánikulában egyre csökken, és a hirtelen szakadó esőzések sem tesznek jót az ivóvíznek. A kutakban felgyűlő vizet normális esetben nem szokták tisztítani, mert azt elvégzi a talaj. Azonban a nagy esőzések idején muszáj klórozzák a kutak vizét is, mert a domboldalon gyorsan lefolyó esővíz belemossa a talajvízbe a juhok és tehenek ürülékét, magyarázta az igazgató.

Növényvédő vegyszerek szennyezik a szilágysági vízkészletet

Crotioru hangsúlyozta, a Tárnica-tóban lévő víz arra is elég, hogy a közeljövőben Szilágy megyének is biztosítsa az ivóvizet. Ez a beruházás szintén része a fentebb említett nagy uniós projektnek, és azért van szükség rá, mert a Szilágy megyei hálózatot tápláló varsolci víztározó vize nagyon szennyezett.

A tavat ugyanis mezőgazdasági területek veszik körül, ahol a terményeket növényvédő szerekkel kezelik. Ezek beszivárognak a talajba, onnan a víztározóba, a tó vizének megtisztítása pedig nagyon sok pénzbe kerül, indokolta a döntést az igazgató.

Ha elkészül a Kolozs és Szilágy megyét összekötő vezeték, akkor ez lesz a leghosszabb, ivóvizet szállító fővezeték Romániában: 150 kilométer további 150 kilométernyi elágazással.

Milyen átlagfogyasztásra méretezték a rendszert?

A vízhálózat elemeinek méretét és bővítését normatívák alapján határozzák meg az adott település sajátosságainak és a lakosság növekedésének figyelembevételével.

A kérdésben irányadó szabályzat a víz- és szennyvízelvezetéssel, valamint egyéni hőközponttal bíró épületekben lakó személyek számára havonta 6,3 köbméter vízfogyasztással számol. Az átlagfogyasztás fejenként 8,4 köbméterre módosul, ha a meleg vizet távhőszolgáltató szolgáltatja.

Ugyanígy meg van adva, hogy egy felhasználó hány liter ivóvizet fogyaszthat a kertek és gyepek öntözésére vagy állatok itatására. Például, egy termőszezon alatt egy négyzetméternyi zöldségeskert öntözésére 300 liter vizet, a tehenek tartására havi 3 ezer liter vizet számolnak.

A keretszabályzat meghatározza a közintézmények és a vállalatok fogyasztói szabványait is. Azonban nem tartalmaz útmutatót arra, hogy mennyi vizet lehet a magánházak medencéinek feltöltésére elfogyasztani.

A vízszolgáltató kommunikációs igazgatója szerint sok probléma adódik abból, hogy a kertesházak tulajdonosaival kötött szerződések kizárólag a lakók háztartási vízfogyasztását foglalják magukba, és nem szerepel bennük, hogy a veteményeskertet is szeretnék öntözni.

Mekkora a túlfogyasztás?

A közműcég július 24-ei bejegyzéséből kiderült, hogy május-júniusban Kajántón volt olyan lakó, aki 54-szer, Erdőfeleken volt, aki 78-szor, és Dezméren volt, aki 87-szer több vizet fogyasztott, mint az előző két hónapban. Az igazgató még részletesebb kimutatást osztott meg:

Croitoru elmondta, hogy a július-augusztusi kimutatások még rosszabb eredményeket fognak hozni a kánikula növekedése miatt, de még nem kapták meg a végleges adatokat.

A kommunikációs igazgató beszélgetésünk során néhány extrém példát is felsorolt. Van például olyan háztartás, melynek március-áprilisi fogyasztása 0 köbméter víz volt. Ehhez képest május-júniusban 239 köbméter ivóvizet használt el.

„Ez egy víkendház kell legyen. Nyáron kimentek, és néhányszor feltöltötték a medencét. Nem tudok rá más magyarázatot”, magyarázta Croitoru. Egy másik háztartásnál 870 köbméter vizet fogyasztottak két hónap alatt. „Ennyi vízből körülbelül húsz olimpiai medencét lehet feltölteni”, hülledezett az igazgató.

Miért nem lehet fellépni a túlfogyasztók ellen?

„Ha én a vizet ivásra és mosakodásra adom el neked, akkor azt nem használhatod öntözésre. Csakhogy ezen paragrafus megszegését nem követi semmilyen szankció”, fejezte ki a tehetetlenségét az igazgató.

Bár a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó hatóság (ANRSC) 88/2007-es számú rendeletének 229-es cikkelye alapján a felhasználónak kötelessége betartani a közműcéggel kötött szerződésben szereplő fogyasztói szabványokat, a jelenlegi törvények értelmében kizárólag azt büntethetik, aki nem fizeti ki a vízfogyasztását a közműcégnek.

A felhasználóknak elvben kötelességük értesíteni a vízszolgáltatót arról, ha a felhasználás módjában változás áll be (például üvegházat létesítenek), nagy kérdés, hogy ezt hányan teszik meg.

Továbbá a vízügyi törvény csak olyan esetben szab ki büntetőjogi eljárást vagy pénzbírságot, ha a fogyasztók illegálisan használják a természetben fellelhető vízforrásokat. Például, ha valaki a Szamosból pumpált vízzel öntözi a kertjét, szemléltette az igazgató.

Mi lenne a megoldás?

A vészhelyzetre több módon reagált a közműcég, de egyik sem hozott tartós megoldást, mondta el Croitoru. Először is a helyi önkormányzatokat arra kérték, ne öntözzék a köztereket, illetve segítsék tájékoztatni a lakókat a tudatos ivóvízhasználatról. Szórólapokat osztottak, és plakátokat ragasztottak ki a polgármesteri hivatalok, iskolák és templomok hirdetőtábláira, melyeken ez állt:

„Ne öntözzék a kerteket! Mások víz nélkül maradnak.
Alternatívák a kertészkedéshez, öntözéshez, állattartáshoz:
fúrt kutak, esővíz, patakok és források.”

Másrészt arra kérték a megyei katasztrófavédelmi hatóságokat, hogy a víz nélkül maradt településeken szólítsák fel a medencés szállodák, aquaparkok és autómosók tulajdonosait, hogy a vészhelyzet megoldásáig ne használják a közműcég által szolgáltatott vizet.

A krízis megoldását a differenciált, progresszíven emelkedő árak jelentenék Croitoru szerint. Amikor a közműcég vállalkozásokkal köt szerződést, akkor sokkal nagyobb vízfogyasztással számol, mint egy magánszemély vagy család esetén. 

A víz mégis ugyanannyiba kerül a vállalkozóknak, mint a magánszemélyeknek. Például Kolozs és Szilágy megyében a felhasználók az egyik legalacsonyabb árat, egy köbméter ivóvízért nettó 5,12 lejt fizetnek, a kanalizálásért nettó 5,43 lejt, ahogy az látható a megyénkénti árak listáján.

„Én köbméterenként 3 lejért adnám a vizet, ha a családod fejenként 3-4 köbméter vizet fogyaszt – ez egy négyfős család esetében havonta 12 köbméter vizet jelent. Azonban, amikor egy négyfős családnak egy hónapban 80 köbméteres vízfogyasztása van, akkor egyértelmű, hogy másra is használják, mert ennyit nem lehet meginni. Ebben az esetben köbméterenként 100 lejért fogom adni a vizet”, vázolta az igazgató.

Croitoru szerint egy ilyen áremelés arra ösztönözné azokat a magánszemélyeket, akik az ivóvizet kertek öntözésére és állatok itatására használják, hogy keressenek más megoldásokat. Például, fúrassanak kutakat vagy a tavaszi időszakban gyűjtsék az esővizet tartályokba, ezekét állami támogatás is járhatna. Az utóbbi lehetőség azért is nyerő lenne, mert így az esővíz elvezetésének a költségét is meg lehet spórolni, osztotta meg ötleteit az igazgató.

A Compania de Apă Someș meg is tette az első lépést, differenciált árakat kérvényezett az illetékes hatóságtól, mondta el a kommunikációs igazgató. A vállalat augusztusban is már több településen el-elzárta a vizet, illetve vízszolgáltatási órarendet vezetett be. Az augusztusi kánikula ezen a héten üt be Erdély közepén.

Frissítés, 2024. augusztus 14.: A cég augusztus 14-én jelentette be, hogy szeptember elsejétől megemeli a víz árát. Az ivóvízet ősztől köbméterenként 6,16 lejért fogja adni, a szennyvíz elvezetéséért köbméterenként 6,53 lejt fog felszámolni.

A nyitóképen egy medencés magánház Kolozsvár körül. Fotó: Sipos Zoltán.

The post Pancsolás vízválságban: miért a kánikulában zárják el a vizet Kolozs és Szilágy megyében? appeared first on Átlátszó Erdély.

Az újságírói végzettségű, majd közigazgatásból mesteriző Vincze Loránt a Bukaresti Rádiónál dolgozott, majd az Új Magyar Szó napilapot kiadó Scripta Kiadót vezette Bukarestben 2007-2009 között, amíg Verestóy Attila szenátor és a Communitas Alapítvány finanszírozta. 2009-ben dobbantott Brüsszelbe, ahol 2018-ig dolgozott az akkori RMDSZ-es EP-képviselők irodájánál.

Közben az Európai Nemzetiségek Föderális Unióját, a FUEN-t élesztette újra és a Minority SafePacket koordinálta a magyar kormány anyagi támogatásával. Itt, a FUEN-ben kezdte kiépíteni a nemzetközi kapcsolatait, és ebben annyira sikeres lett, hogy 2019-ben már jobb választásnak tűnt az RMDSZ EP-listája számára, mint az Európai Parlamentben addig már egy ciklust lehúzó Sógor Csaba.

Így 2019-ben újonc képviselőként, de kilenc éves brüsszeli bürokrata beágyazottsággal indult az Európai Parlamentbe, ahol Winkler Gyula már 2007 óta teljes jogú képviselő. Míg Winkler most már az EP-ből fog nyugdíjba menni, Vinczét valószínűleg a bizonyítási vágy is nagy lendülettel vetette a munkába. Az elmúlt öt évének szavazásait például 38 oldalnyi terjedelemben indokolta, zömmel magyarul, és EP-mandátumával együtt vezeti továbbra is a FUEN-t.

Le kellett dolgoznia azt a hátrányt is, hogy míg Winkler szemmel láthatóan könnyen teremt kapcsolatot sokféle emberrel, Vincze Loránt alkatilag zárkózottabb, személyes karizmája pedig még a Kelemen Hunorét is alulmúlja. Winkler Gyula európai parlamenti tevékenységét itt ismertettük, most nézzük meg a Vinczéét.

Vincze ebben az első mandátumában az EP Alkotmányügyi Bizottságának (AFCO) volt az alelnöke, tagja volt a Petíciós Bizottságnak, illetve annak a két küldöttségnek, amely felel az EP-nek az Egyesült Királysággal és Indiával fenntartott kapcsolatáért. Összesen hat jelentést és egy ajánlást fogalmazott meg előadóként, és további hat jelentésen dolgozott árnyékelőadóként.

Tudtad? 

• Az EP-képviselők parlamenti bizottságokban dolgoznak. A bizottságban az előadó (rapporteur) feladata a jelentéskészítés az új jogalkotási és költségvetési jellegű javaslatokról. A jelentéseket szakértők és az érintett felek véleménye alapján fogalmazzák meg, ehhez a bizottság tagjaiból kinevezett árnyékelőadókkal (shadow rapporteur) is konzultálnak. Egy jelentésen addig dolgoznak, amíg a bizottság szavazati többséggel elfogadja. Ezt követően terjesztik fel az EP plenáris ülésére, ahol az EP-képviselők együtt tárgyalnak, majd szavaznak róla.

Vinczének a Facebookon három nagy témája van, amely szerinte a romániai magyarokat érdekli: a kisebbség, a gazdák és a medve. Kommunikációja a közösségi médiában összhangot mutat felszólalásaival az Európai Parlament ülésein. Zöld kérdésekben például csak a hangsúlyok tolódtak el a mandátuma elején megosztott álláspontja és a kampányidőszakban promózott véleménye között.

A zöld Vincze egyre inkább kifakul

A zöld átállásról 2021 decemberében még bizakodva, bár némi aggodalommal tájékoztatta a Maros megyei településvezetőket Zoomon, illetve követőit a Facebookon. A lehívható támogatásokban kiemelt szerepet kapnak a klímacélok, figyelmeztette őket. Ugyanis az Európai Parlament 2020-ban elfogadta, hogy Európában 2030-ra 55%-kal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, és az EP bizottságai 2021-ben elkezdték kidolgozni a klímacélt ágazatokra lebontó Fit for 55 jogszabálycsomagot. 

Vincze szerint Románia nem mondhat le sem a gázról, sem az atomenergiáról, és e nézete mellett kitart a mai napig, olvashatjuk három szavazatának indoklásában is (az összes indoklás megjelenítéséhez legalább tízszer kell a Továbbiak betöltése gombra kattintani). Romániának nem is kell lemondania ezekről, mivel Vincze posztja után két hónappal az EB, fél évvel később az EP is klímabarát energiaforrássá nyilvánította az atomot és a földgázt.

Posztjában megemlíti Románia nem elég zöld hulladékgazdálkodását, ami miatt több kötelezettségszegési eljárás is indult az ország ellen. Vincze szerint az intézmények és a polgárok környezettudatosságán kellene javítani, de az nem derül ki, hogy a polgárok szemléletváltása hogyan indítaná be a több megyében elszaboltált hulladékkezelő központokat. Egyetlen későbbi posztjában sem említi, hogyan venné rá a polgárokat a környezettudatosabb cselekvésre.

Oroszország Ukrajna ellen indított támadása után egy hónappal Vincze többek között a megújuló energiaforrásokra való átállással és persze adócsökkentéssel sürgeti a leválást az orosz olajról és gázról.

De a fokozatos átállást támogatja, derül ki 2022 nyarán, amikor az EP többségével együtt leszavazza a Fit for 55 klímacsomagját. Csak olyan előírásokat támogat, amelyek nem kényszerítik térdre a gazdaságot, és „nem az emberekkel akarják megfizettetni a jövőben felhalmozódó többletköltségeket”.

Vincze a kampányban már beszól a „baloldali és zöld ideológiák vak követőinek”, és az elhibázott zöld politikákat akarja megváltoztatni.

A kampányt azzal fokozza, hogy „kabaréba illő”, ami az Európai Unióban történik, ahol „a józan ész helyett baloldali és zöld ideológiák diktálják a döntéseket”.

De hogyan kommunikál az EP-ben?

Úgy tűnik, Vincze hisz a fenntartható fejlődésben, és abban, hogy az új zöld technológiák megoldást hoznak a globális felmelegedésre, továbbá természetvédelmi és gazdasági kérdésekben konzervatív álláspontot képvisel az Európai Parlament ülésein is.

Vincze tart a globális felmelegedés fenyegető hatásaitól, és legalább ilyen fontos számára az ökoszisztéma védelme, a biodiverzitás megőrzése. És persze támogatja a helyi termelőket és rövid élelmiszerláncokat – derül ki a szavazásaihoz fűzött írásbeli indoklásaiból. Idén megszavazta, hogy a környezeti bűnözést uniós jogszabályok definiálják, sőt ő foglalkozott a témával az Európai Néppárt részéről.

Viszont egyáltalán nem támogatja azokat a javaslatokat, amelyek szerinte túl nagy terhet rónának a romániai vállalkozókra. Vincze szerint az EU nem veszi figyelembe egyes országok és régiók sajátosságait, amikor a környezetvédelmi szabályozásokról dönt. Úgy véli, Romániában kevésbé szigorú szabályokra van szükség, az itteni mezőgazdasági földterületek, erdők és legelők eleve jobb állapotban vannak, mert itthon a hagyományos gazdálkodás dominál, míg nyugaton az intenzív mezőgazdaság jellemző.

Románia ipara és alacsonyabb fejlettségi szintje miatt szerinte az EU nem várhatja el a romániai állampolgároktól a gyors átállást a környezetkímélőbb technológiákra, ahogy a mezőgazdaságban sem a növényvédő szerek nélküli élelmiszertermelésre. 

A beporzók számára kialakítandó zöld folyosók szerinte „a mezőgazdasági területek egy részének parlagosítását” jelenti, amit nem az EU, hanem a tagországok kell majd kifizessenek a gazdáknak, ezért az EP többségével ellentétben nem szavazta meg. A természet helyreállításáról szóló javaslatot ezért a „túlszabályozás és a dogmatikus zöld politika” kategóriájába sorolta a Facebookon is:

Hagyományőrzésből és gazdasági indokokkal leszavazta az EU fehérjestratégiáját is, amely biztosítani szeretné az állampolgároknak a megfelelő mennyiségű és minőségű növényi és állati alapú fehérjét. Az EP többségével ellentétben Vinczének az nem tetszett, hogy beleírták, megfelelő biztonsági standardokkal a rovaralpú fehérjék emberi táplálkozásra és állati takarmányozásra is alkalmasak. 

Szerinte ez szembemegy a hagyományos gazdasági modellekkel, és még tovább nehezítené a romániai kis- és középtermelők munkáját, akik így sem tudják felvenni a versenyt a globális húsiparral. A jogszabály megemlíti, egyelőre túl drága és nem tömeges a rovartenyésztés, amelynek a környezetvédelmi, egészségügyi, állatjóléti, társadalmi és gazdasági hatásait még egyébként is elemezni kell.

Tényleg csak adminisztráció?

Ahogy a zöld témáknál sem csak száraz adminisztráció az, amivel az EP foglalkozik, úgy azok a témák is érintik az erdélyi magyarokat, amelyekről Vincze Loránt jelentést, jogszabálytervezetet készített. Valóban nem könnyű elmagyarázni őket, Vincze ennek ellenére következetesen igyekszik magyarázni őket több felületen is: szavazásai indoklásainál az EP honlapján, a politikusi Facebook-oldalán és a személyes honlapján is. 

Bár a vagyonvisszaszerzést és -elkobzást könnyítő vagy a konzuli védelmet bővítő intézkedések minden bizonnyal kevés erdélyi magyart érintenek, mert remélhetőleg kevesen ártják bele magukat a határokon átnyúló szervezett bűnözésbe vagy kevesen rekednek olyan távoli országokban, ahol Romániának nincs külképviselete, még ezek sem értéksemleges tevés-vevések vagyontárgyakkal és válsághelyzetbe került emberekkel. Mindkettő arról szól, hogy igazságos, a rászorulókkal befogadó és támogató Európai Uniót szeretnénk.

Vincze előadóként a következő jelentéseken dolgozott:

• A Petíciós Bizottság 2021 során folytatott tanácskozásainak eredménye (2022-ben itt);
• Az EU és az Európa Tanács közötti intézményi kapcsolat (2023-ban itt);
• Az európai polgári kezdeményezésekről szóló rendeletek végrehajtása (2023-ban itt);
• Jogszabályok a szervezett bűnözés ellen: vagyonvisszaszerzés- és elkobzás (2023-ban itt);
• Az Európai Parlament összetétele (2023-ban itt és itt);
• A harmadik országokban képviselettel nem rendelkező uniós polgárok konzuli védelmét elősegítő intézkedések (2024-ben itt).

Az általában forró politikai kérdés, hogyan osszák újra az Európai Parlamentben a képviselői helyeket a megváltozott demográfia miatt úgy, hogy a 750 fős felső limittel együtt maradjanak szabad helyek a csatlakozni szándékozó országok számára is. Románia jól jött ki az egészből azzal, hogy megtarthatta az eddigi 33 helyét azzal együtt, hogy csökkent a lakosságszáma. Vincze nem számolt be róla, hogy mekkora volt a vita és a háttéregyezkedés a kérdésben.

Ha pedig az EU tényleg belép az Európa Tanácsba, és beépíti az uniós jogrendbe ennek a lazább és tágabb európai szervezetnek a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ahogy Vincze ajánlja az erről szóló jelentésében, az nagyobb durranás lesz, mint ha az Európai Bizottság végre komolyan venné a Minority SafePacket. A jelentést nagy többséggel szavazta meg a parlament, akárcsak korábban a MSP-et.

Vincze és az RMDSZ viszont inkább a SafePackkel kampányol, nem Vincze jelentésével. Mindegyik maratonfutás: a MSP 2018, a belépés az Európa Tanácsba 2014 óta hányódik az Európai Bizottság asztalán. Addig egyikből sem lesz semmi, ameddig az EB nem végzi el a kezdőrúgást (ahogy azt ebben a cikkünkben elmagyaráztuk). Az utóbbi azonban nagyon jó példa arra, hogyan lehet a nemzeti kisebbségek jogait más típusú kisebbségi jogokkal együtt előmozdítani.

Ha ugyanis az EU magára nézve kötelezőnek fogja tekinteni a nemzeti kisebbségeknek azt a védelmét, amelyet a Kisebbségi Keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája biztosít, akkor azt nem csak a belépni kívánó tagjelölteken tudja számonkérni, ahogy jelenleg, hanem a már belépett tagállamokon is, ahogy azt Vincze magyarázza.

Vincze érthetően erre fókuszál a Facebook-oldalán, de maga a jelentése kiáll más alulreprezentált közösségek és hátrányos helyzetű csoportok jogaiért is – igaz, utóbbiak jóval kevesebb alkalommal szerepelnek a szövegben.

„(…) az Európa Tanáccsal folytatott együttműködés létfontosságú területe a kiszolgáltatott személyek – például a nők, a fogyatékossággal élők, a romák, az LMBTI+-személyek és az idősek – hátrányos megkülönböztetése elleni küzdelem és jogainak javítása, amelyeket a tagállamokban még mindig nem tartanak teljes mértékben tiszteletben”.

Később sem posztolt semmit azzal kapcsolatban, hogy a jelentés a nemi alapú hátrányok leküzdése miatt is fontos. Olyan új, morális/etikai dilemmákat felvető fejleményekről sem tájékoztatta a követőit, hogy a jelentés felkéri a Bizottságot, „hogy szorosan működjön együtt az Európa Tanáccsal a mesterséges intelligencia és az új digitális technológiák területén, beleértve azok bűnüldözés terén való megfelelő használatát, valamint emberi jogokra, jogállamiságra és demokráciára gyakorolt hatását”, írja a jelentésben.

Már dolgozik az EU a háború utáni újraépítésen

Az EU és Európa Tanács intézményi kapcsolatának bővítéséért született jelentés sok helyen hivatkozik az „Oroszországi Föderáció által Ukrajna ellen viselt agressziós háborúra”. A kisebbségek védelmét is sok helyen a háborús konfliktus kontextusában tárgyalja a jelentés. Például a demokráciáról, jogállamiságról és alapvető jogokról szóló részben ezt olvashatjuk:

„(Az Európai Parlament) hangsúlyozza, hogy a kisebbségi jogok terén folytatott megerősített együttműködés valószínűleg az Európa Tanács normáinak és ajánlásainak való fokozott megfelelést eredményezné, ugyanakkor lehetővé tenné a célzottabb finanszírozást is, többek között a bővítés vagy a konfliktus utáni újjáépítés összefüggésében.

Ezért ismételten felhívja az Európai Uniót, hogy csatlakozzon a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményhez és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájához, valamint szorosabb jogi kapcsolatokat szorgalmaz az EU és az Európa Tanács között a kisebbségi jogok területén, nem utolsósorban a Nyugat-Balkánt, Törökországot, Ukrajnát, Moldovát és Grúziát érintő bővítési folyamatra tekintettel”.

Miközben Vincze minden jelentésében következetesen úgy hivatkozik az ukrajnai háborúra, mint: orosz háborús agresszió, katonai agresszió, Oroszország Ukrajna ellen indított támadása stb., és 2022 február 24.-én egy, az orosz agressziót határozottan elítélő nyilatkozatot tett közzé, később a közösségi médiás kommunikációjában alábbhagyott ez a narratíva.

2024-ben már csak általánosan beszél a háborús krízisről, posztjaiban nagyobb hangsúlyt kapnak az elmúlt időszak nagyrészt már leküzdött válságai: az energia-, élelmiszer- és migrációs válság.

Az EB továbbra sem lép a Minority SafePack ügyében

Vincze fő mozgatórugója volt a „Minority SafePack – Egymillió aláírás a sokszínű Európáért” kezdeményezésnek. A nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelméről szóló polgári kezdeményezést 2013-ban nyújtotta be az RMDSZ az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójával (FUEN) közösen, amelynek Vincze Loránt volt az akkori és jelenlegi elnöke is.

A kezdeményezés lényege az az elvárás, hogy az uniós jogalkotás ismerje el az emberi jogok között a kisebbségek csoportidentitásához való jogát. A kezdeményezéssel azt szerették volna elérni, hogy az EU figyeljen arra, hogy a tagállamai valóban elismerik és védik a kisebbségek különjogait.

Noha az aláírásgyűjtés sikeres volt, és az EP nagy többséggel meg is szavazta, az Európai Bizottság elutasította a törvényalkotást, azzal az indoklással, hogy a kisebbségi jogok kérdésköre tagállami kompetencia, abba az EB-nek beleszólása nincsen. A döntést a kezdeményezők már több alkalommal is fellebezték, egyelőre sikertelenül.

Minority SafePack ügyében egyébként annyi a fejlemény, hogy a FUEN európai kisebbségvédelmi szakértőkkel tárgyal, és még nem adták fel: 

„Az európai kisebbségvédelem témájában az RMDSZ-re minden kisebbségi közösségben zászlóvivőként tekintenek. A küzdelmet a Minority SafePack kezdeményezésért folytatni kell”, írja Vincze Facebook-oldalán, a kampányidőszakban.

Az RMDSZ-es EP-képviselő amúgy nemcsak kezdeményezőként foglalkozott európai polgári kezdeményezéssel: 2023-ban jelentést készített az európai polgári kezdeményezésről szóló rendeletek végrehajtásáról.

Másik út az alapjogok bővítése felé

Vincze Loránt a Petíciós Bizottság tagja, és ő készítette el a bizottság 2021-es beszámoló jelentését is. 2021-ben a petíciók leggyakoribb témái az alapvető jogok, a környezetvédelem és az egészségügy voltak, ez 2022-re annyiban változott, hogy a környezetvédelmi problémákkal kapcsolatban érkezett a legtöbb petíció a bizottsághoz, majd ezt követték az alapvető jogok és az igazságügy kérdései.

A bizottság tevékenységének része az, hogy az az állampolgárok által megfogalmazott problémákra tanulmányokat rendelnek, illetve szakértői bizottságot küldenek ki a terepre tényfeltárni. 2021-ben a tanulmányok nagy része természetvédelmi kérdésekről szólt, néhány kiragadott példa ezek közül:

• A műanyagok és mikroműanyagok szennyezésének környezeti hatásairól;
• A ketreces állattartás alternatíváiról;
• Az illegális fakitermelés elleni jogi keretről;
• A bányászati tevékenységek társadalmi és környezeti hatásairól az EU-ban.

2022-ben felmérést készítettek a víz nitrogéntartalmáról az EU tagállamain belül, továbbá a fogyatékkal élő személyek jogairól is készült egy kutatás.

Miközben a példákból is jól látható hogy mennyire szerteágazóak azok a témakörök melyekkel a petíciós bizottság foglalkozik, Vincze a közösségi médiában a petíciós jogról is a kisebbségi kérdés, másrészt – mint később látni fogjuk – a medvekérdés mentén kommunikál.

Miközben a petíciókat böngésztük, felfigyeltünk arra hogy Vincze azzal indokolta meg „igen” szavazatát a Petíciós Bizottság 2022. évi tanácskozásai című javaslatról, hogy „a nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatos petíciók továbbra is a Petíciós Bizottság napirendjén maradtak, különösen az anyanyelvi oktatáshoz való joggal és a nyelvhasználattal kapcsolatos megkülönböztető gyakorlatok terén”.

Csakhogy a Petíciós Bizottság honlapján nem találtunk az utóbbi évekből egyetlen olyan petíciót sem, amely a kisebbségi oktatásról, az anyanyelvhasználatról vagy a kisebbség jogairól szólt volna. Valójában a kisebbség kulcsszóra keresve egyetlen petíciót találtunk 2016-ból, amely a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák hiányát nehezményezi, és nem az RMDSZ, hanem Fancsali Ernő nyújtotta be.

És most jöjjön a medve

A romániai magyar közösség által leginkább ismert petíciót 2019-ben Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke nyújtotta be a bizottsághoz, amelyben panaszt tett a romániai barnamedvék kezelésével kapcsolatban. 

„A román kormány kevés erőfeszítést tesz az érintett élőhelyeken élő polgárok biztonságának és tulajdonának védelme érdekében”, írja a petícióban Borboly.

Az kevésbé ismert tény, hogy több román állampolgár is nyújtott be petíciót a medve ellen vagy épp mellette. Volt olyan, aki a gazdasága és haszonállatai védelmében kéri a medve megfékezését (2020-ban, a Zsil-völgyében). Mások a barnamedve élőhelyének védelmében, és a fejetlenül történő kilövések ellen tettek panaszt (2019-ben itt, 2021-ben itt, 2022-ben itt, 2023-ban itt).

A panasztételek nyomán a Petíciós Bizottság küldöttséget szervezett Romániába, hogy vizsgálják meg helyszínen a barnamedve ellen/mellett felhozott érveket. A küldöttség egyúttal a romániai illegális fakitermelés miatt tett panaszoknak is utánajárt (2019-ben itt, 2020-ban itt és itt, 2021-ben itt).

A tényfeltáró látogatásról készült beszámolóban (2023. november 29.) a küldöttség ajánlásokat fogalmazott meg a romániai illetékes hatóságok, illetve az Európai Bizottság számára a barnamedve populáció kezelését és az állampolgárok tájékoztatását illetően.

A 2023. november 11-én publikált beszámoló többek között azt szorgalmazza, hogy “figyelemfelhívó kampányokra van szükség az emberek és a vadak együttélésének szükségességéről”. A skandináv és balti országok, valamint Kanada és az Amerikai Egyesült Államok bevált gyakorlatait hozza fel követendő példaként.

Az Európai Petíciós Bizottság tényfeltáró látogatásáról Vincze igencsak egyoldalúan számolt be a Facebook-oldalán. Kiemelte a bizottságnak azt az ajánlását, hogy az EB vizsgálja felül a medve szigorú védettségét olyan régiókban, ahol túlszaporodtak.

Viszont nem tájékoztatja sehol az embereket arról, hogyan kell elkerülni az együttélési konfliktusokat: például semmilyen körülmények között nem szabad etetni a medvét.

Az RMDSZ-es politikusok Facebook-oldalain is kizárólag olyan üzeneteket látunk medvekérdésben, ahol azt a kilövési kvótát éljenzik, amelyet Tánczos Barna, volt környezetvédelmi miniszter a mandátumának utolsó napján írt alá:

• Winkler Gyula: „Nem menekíteni, kilőni kell!”
• Tamás Sándor: „kvóta alapján távolítsunk el egyedeket, és állítsuk vissza az egyensúlyt.”
• Tánczos Barna: „Brüsszelnek sem a farkas, sem a medve nem lehet fontosabb, mint az emberek jóléte.”
• Vincze Loránt: „ Az elmúlt napok medvetámadásai nyomán az eddig hangos és ‘medvét védünk minden áron’ zöld szervezetek és politikusok itthon és Európában elnézést kértek az eddigi magatartásuk miatt, belátták hibáikat és benyújtották lemondásukat … Ja nem, nem ez történt, hallgatnak. Nekik Artúr, a medve fontosabb, mint az emberi élet. ”

A medve kérdésben az RMDSZ politikusai elsiklanak afelett, hogy a Hargita megyei Tusnádfürdőn már van egy sikeresnek mutatkozó projekt, amelyet 2019-én indítottak el az ún. „bear smart” (a medvék jelenlétét megfelelő módon figyelembe vevő) kanadai és egyesült államokbeli példára. A helyi közösségnek számos csatornán keresztül szerveznek oktató jellegű tevékenységeket, például a 2021 óta évente megtartják az EcoBear elnevezésű fesztivált.

Tusnádfürdőn 2022-re sikeresen visszaszorították a medvetámadásokat, számolt be a Transtelex dialógon a település polgármestere, Butyka Zsolt.

Az európai parlamenti választásról és a választási kampányról szóló sorozatunkat az Internews támogatta az Expanding Production of Independent Content (EPIC) programban. A program romániai koordinátora a bukaresti Független Újságírásért Központ – Centrul pentru Jurnalism Independent (CJI). A cikkekben szereplő állításokért se az Internews, se a CJI nem vonható felelősségre, azokért kizárólag az Átlátszó Erdély felel.

The post Vincze tud dolgokat, csak nem mondja el appeared first on Átlátszó Erdély.

Mindenki számára „kényelmetlen helyzet” volt a kiköltözés a csíkszeredai szociális központból, fogalmazott Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere. A Gyermek sétány 9 szám alatti tömbházat azért kellett kiüríteni, mert az épület alapja mozog, a falain lévő széles repedések tágulnak, és fennáll az omlás, csőtörés veszélye. Az épület állapota valószínűleg a környék 2016-os felújítása óta kezdett el romlani az alá gyűlő csapadéktól. A saját ereszei is áztatják, a falai három éve repednek.

Önkormányzati beruházás dobta fel a környéket, ahonnan így a legszegényebbek szorultak ki. Azok, akiket ugyanez az önkormányzat támogatott itt emberhez méltó lakással. A 30 családot befogadó, januárban kiürített tömbház felújítására nem tudni, hány évet kell majd várni úgy, hogy az önkormányzatnak jelenleg nincs más szociális bérlakása. A tömbház teljeskörű felújítása több mint duplájába kerül annak, amiből nyolc éve rendbe szedték és modernizálták a környékét.

A városháza életmentésről kommunikál, de nem sikerült minden család számára olcsó és emberhez méltó szállást találni. Holott a sajtónak már januárban azt mondták, mindenki lakhatását, illetve a többségét megoldották. Ekkor tetőzött a szeredai lakáskrízisnek már a második olyan hulláma, amellyel a jelenlegi városvezetésnek kellett szembenéznie. A télvíz idején kikényszerített költözéskor a városháza rossz megoldások között kapkodott, a hátrányos helyzetű családok egy részét pedig megoldhatatlan feladat elé állította.

„Ezek az emberek csak isznak, és nem dolgoznak, ugye? Sok gyerekük van, és elhanyagolják őket?”

– kérdezték tőlem ismerőseim a csíkszeredai szociális lakások lakóiról. Kik ezek az emberek? Többükkel is el tudtam beszélgetni, megismertem a történetüket. Néhányuk nevét saját kérésükre megváltoztattam, és élettörténetükből csak részleteket emelek ki.

Nóra egyedülálló anya. A 2100 lejes fizetéséből csak maximum 500-600 lejes lakbért mer vállalni. Habár a gyerekei már nagykorúak, gondoskodnia kell a családjáról, rezsire, élelmiszerre és más szükségletekre is költenie kell. Büszke arra, hogy mindig volt fizetése, és nem kellett segélyeket igényeljen. A szociális központban 29 lejt fizetett egy szobáért, plusz 300 lej közös költséget.

Kamilla szintén egyedülálló anya. Már felnevelte két idősebb gyerekét és három testvérét. Ugyanis Kamilla 13 éves korában került az utcára testvéreivel, amikor édesapja meghalt, és édesanyja úgy döntött, többé nem gondoskodik róluk. Jelenlegi fizetése 2200 lej, és egy 1000 lejes lakást kellett kibérelnie. A februári gázszámlája ezer lej lett. A szociális lakásban 77 lej lakbért fizetett, és körülbelül 600 lej rezsit. Abba a lakásba ő maga is fektetett, egyes részeit felújította. Nem nehéz kiszámolni, hogy a jelenlegi körülmények között szinte a teljes fizetését a családja lakhatására kell költenie.

A többi volt lakó is, akivel beszéltem, mélyszegénységben élő, alacsony státusú családba született. Családjuk nem tudta őket anyagilag támogatni. Nem azért igényeltek szociális lakást, mert nem hajlandók dolgozni. Akármennyit dolgoznak a számukra elérhető munkahelyeken, akkor sem tudnak megengedni maguknak egy középosztálybeli bérlakást.

Csíkszereda önkormányzatának kizárólag a Gyermek sétány 9 szám alatti tömbházban voltak szociális lakásai. A tömbház földszintjén ebédlő és irodák működtek, az első szinten volt a hajléktalanszálló 21 állandó lakóval, akik közül egy személy mozgáskorlátozott.

A további három emeleten lévő szociális lakásokat 30 család bérelte rászorultsági alapon. Itt összesen 50 felnőtt és 35 kiskorú élt, akik közül egy gyerek mozgáskorlátozott, és állandó felügyeletet igényel.

A lakbér a tömbházban nagyon alacsony volt, az egy–három szobás lakásokért: 29, 48, illetve 77 lejt kellett fizessenek a lakók. Az apartmanok esetleges felújítása a lakók egyéni döntésén múlott, amelyet a városházának nem volt törvényes lehetősége közpénzből kompenzálni, válaszolta kérdéseimre a városháza.

Arról, hogy mikor mit tudtak a falak repedéséről, mit léptek az épület rendbehozataláért, illetve a rászoruló lakók kiköltöztetéséért, Sógor Enikő alpolgármesterrel beszélgettem. A felmerült részletkérdésekre Csíkszereda alpolgármestere írásban küldött pontosabb válaszokat. Átküldte azokat a döntésmegalapozó dokumentumokat is az elmúlt két évből, amelyek nincsenek feltöltve a városháza honlapjára (itt és itt). Az üggyel kapcsolatos önkormányzati vitáknak a tanácsi határozatokban és a tanácsülések jegyzőkönyvében is utánanéztem.

A csapadék hét éve gyűl, a vészhelyzet legalább három éve alakul

A tömbházat 1971-ben építették, 2010-ben kibővítettek egy új épületszárnnyal. Az új szárny is négy emeletes, közvetlenül rátapad a régi tömbházra. Itt működött a szegénykonyha és a kantin. A régi résznek nincs alagsora, csak egy technikai csatorna középen, a relatíve új épületrész alatt teljes értékű alagsort alakítottak ki, tudtuk meg a városházától.

A városháza 2022-ben, majd 2023-ban megvizsgáltatta az épületet, mert az ott dolgozók 2021 elején jelezték, hogy reped a fala. A régi és az új épületszárny kezdett elválni egymástól, közöttük a repedés a tetőtől az épület alapjáig fut. A földszinten a falak átlósan is megrepedtek, látványosak a hasadások az épület oldalán.

„A repedések keletkezésének feltételezett okai: a két épületrész nem dolgozik együtt, a két szerkezettípus is más, a régi épületben a falak földrengés szempontjából nem megfelelően vannak kiosztva, az anyagok minősége is jócskán különbözik a mai elvárásoktól, illetve azoknak a felhasználási módjának hibái most látszódnak. Ugyanakkor az épület körül a talaj különböző rétegeiben az évek során megálló víz most mutatta meg látványosan korróziós hatását” – írta kérdésemre a városháza.

A műszaki vizsgálat 2022 tavaszán megállapította, hogy kicsi az esélye annak, hogy az épület földrengés esetén összeomoljon, de akár súlyosan is károsodhat. Ettől függetlenül az állapota folyamatosan romlik.

A műszaki szakvéleményből Sógor Enikő alpolgármester nekünk szóban és önkormányzati üléseken is azt emelte ki, hogy az épületet 3-as fokú földrengés veszélyeztetettségi kategóriába sorolja, és „azok (az épületek), amiket Rs III-ba tesznek a szakértők, azt jelenti, hogy bármikor összeomolhatnak.” Holott a szakvélemény 11. oldalán írja, hogy az Rs I osztályba sorolt épületeket fenyegeti az összeomlás földrengéskor. Mi több, Csíkszereda egyáltalán nem az ország legveszélyesebb részén fekszik, ami a földrengéseket illeti.

Az épület alapját és vakolatát azok a fizikai (fagyás-kiolvadás), kémiai és biológiai hatások rongálták meg, amelyek a csapadékvíz nem megfelelő elvezetése miatt keletkeztek, állapította meg a 2022-es szakértői vélemény (14. oldal, V. pont).

Az ajánlások között pedig a mérnök első helyre sorolta a csapadék megfelelő elvezetését (25. oldal), mert az jelenleg a tömbház mögötti dombocskáról és a tömbház ereszének egy részéről is közvetlenül az épület alapjához folyik.

„Amikor felújították a negyedet, akkor valamiért nem figyeltek a vízelvezetésre, és túl sok esővíz került pont oda”, hivatkozott helyi szakértőkre Sógor Enikő, amikor a falrepedések lehetséges okairól kérdeztük.

A környék felújítását 2016-ban fejezték be. Az önkormányzat saját költségén útburkolatot, járdát, parkolót, játszóteret, futósávot alakított ki. Ez utóbbit néhány dombocskával tette kellemesebbé, amelynek lejtője egyenesen a szociális tömbház hátához vezet. Az esővíz az így kialakított, kisebb medencébe gyűl, amelyben a volt szociális központ tömbháza áll. 

Az alpolgármester elmondta, nem tudnak arról, hogy a Gyermek sétányon más tömbház is veszélyben lenne, de szóltak az adminisztrátoroknak, hogy a lakók igényeljék azok felmérését. Ezt a lakók kell megoldják, a többi ingatlan nem az önkormányzat tulajdonában van.

A városházától idén márciusban kérdeztem meg írásban, hogy megoldották-e a csapadék elvezetését. „Az esővíz elvezetési munkálatokat a Gyermek sétány 9-es számú tömbház körül a Szociális igazgatóság munkatársai elvégezték” – jött az írásos válasz. Úgy, hogy az előző kérdésre, miszerint a munkálatot el tudja-e végezni a területrendezési osztály, vagy külön céget kell találni rá, ezt a választ kaptam: 

„Az épület felújításának terve kezeli ezt a problémát, mivel az alapokat megerősítő beavatkozásokat is előírja, elvezetve természetesen a felszínről a föld felsőbb rétegeibe beszivárgó vizet is.” A felújítás technikai terve azonban még az engedélytől is messze áll, nem csak a megvalósítástól.

„Jól tudjuk, hogy a víz és az ereszcsatornák miatt van baj”, tette szóvá a január végi tanácsülésen Bíró Albin tanácsos (.pdf, 9. oldal eleje). Kollégám pedig március közepén járt és fotózott a környéken, akkor még semmi nyoma nem volt annak, hogy dolgoztak volna a csapadék elvezetésén.

Felvetésemre, hogy 2010-ben, de főként 2016-ban hogy-hogy nem vették észre, hogy baj van vagy lesz a csapadék oda vezetéséből, Sógor Enikő azt felelte, hogy biztosan kell legyen valamilyen dokumentációja az előző munkálatoknak is, de ő ezt nem kapta kézhez az archívumból.

Mennyibe fáj majd a repedés?

A 2800 ember otthona körüli Gyermek sétány felújítása 6,2 millió lejbe került, az összeget teljes mértékben a helyi költségvetésből teremtették elő, írta a Székelyhon a felújítás végén, 2016 októberében. 

A 9-es szám alatti szociális tömbház felújításának „teljes becsült értéke 14,5 millió lej Áfá-val, amely magába foglalja az épület szerkezeti megerősítését, szakszerű hő- és vízszigetelését (az ezzel járó nyílászárók cseréjével), különböző megújuló energiaforrásokat felhasználó rendszerekkel. A felújítási terv a funkciók átrendezését is előirányozza annak érdekében, hogy a jelenleg érvényben lévő lakhatási, szociális normáknak megfeleljen”, válaszolta írásban Sógor Enikő a felújítás költségeit firtató kérdésemre.

A költségeket pályázatból szeretnék fedezni, derül ki a válaszból, de pályázni csak azután tudnak majd, ha elkészül a munkálatokat jóváhagyó dokumentáció (DALI). Ennek elkészítésére 2022 augusztusában szerződtek egy céggel, amely tavaly novemberben már a harmadik változatot küldte át a szeredai városházának, derül ki a városháza belső helyzetjelentéséből, amelyet a rendelkezésünkre bocsátott. 

A városháza ezt a dokumentációt a 2023. decemberi tanácsülés napirendjére szerette volna tűzni, de ez még azóta sem történt meg. Így nem tudni, mikor kezdenek egyáltalán források után nézni.

Mennyi idő alatt kellett kiköltözni?

Sógor Enikő felidézte, hogy 2023 nyarán a szociális központ alkalmazottai jelezték, hogy szemmel láthatóan romlik az épület állapota. „Mi már júliusban kezdtük mondani, (hogy ki kell költözzenek a szociális központból – szerk. megj.). Amikor még nem volt az, hogy egyik napról a másikra ki kell költözni, hanem tudtuk, hogy valamikor elérünk oda a papírmunkával, hogy indulhat a felújítás, és akkor ki kell költözzenek”, mondta Sógor Enikő.

Tisztában van vele, hogy a költözés híre sokkolóan hathatott az emberekre: „Mi nagyon idejében elkezdtünk velük beszélni. A szociális munkások lakásról lakásra mentek. Ha hozzád is most bemenne valaki, és azt mondaná, hogy valószínű, fél éven belül, ha akarsz, ha nem, ki kell költözz, az rosszul fog érinteni. Eleve olyan családokról van szó, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak ennél jobban talpra állni, mint hogy egy szociális lakást megengedjenek maguknak.”

A volt lakók egy része, akikkel beszéltem, azt mondták, nekik ősszel kezdték mondogatni, hogy el kell majd költözzenek. A rendelkezésemre bocsátott dokumentumokból az látszik, hogy először a Szociális Osztály 2023. szeptember 21.-i átiratában, majd a szeptember 25-i ülésén merült fel, hogy az épület állapota miatt sürgősen tenni kell valamit.

Szeptember 28-án jegyzőkönyv készült a szociális központ épületének állapotáról. Szeptember 29-én kiszálltak a helyszínre annak a bizottságnak a tagjai, amely földrengésbiztonsági szempontból méri fel – látvány alapján – a szeredai középületeket. A terepszemlén megállapították, az épület strukturális károsodásához vezetett a tartófalak hiánya a régi épületrész földszintjén, és az, hogy az épület keleti felén nincs elvezetve a csapadék. Megállapították, hogy az épület állapota jelentősen romlott a tavaszi és nyári időszakban a korábbi években jelzett károsodásokhoz képest. A bizottság az épületfelújítás megsürgetését és új műszaki szakvélemény beszerzését javasolta akár a 2022 márciusi szakvéleményt készítő brassói cégtől, akár mástól.

Október 2-án 4 mm vastag üveglapokat ragasztottak gipsszel a repedésekbe, hogy jobban tudják követni a falak mozgását. Szóltak a másfél évvel korábbi szakvéleményt készítő cégnek, amelynek mérnöke kiszállt, és megállapította, hogy 18 hónap alatt el sem indultak azok a javítási munkálatok, amelyeket ő feltétlenül szükségesként javasolt 2022 márciusában. Ennek következtében az épület károsodásai látványosan kiterjedtek. A szakértő szerint sürgősen el kell kezdeni felújítás technikai tervezését.

„A szakértői véleményben azt írja, hogy meg kell erősíteni az épület struktúráját, mert komoly gondok vannak, és ehhez a munkálatok alatt ki kell költöztetni a lakosságot”, foglalta össze az alpolgármester. Csakhogy a munkálatok ekkor még a láthatáron sincsenek. 

A középületeket felmérő bizottság december 21-i jegyzőkönyvében megállapította, hogy az október elején odagipszelt üvegdarabok elmozdultak. A falak tovább repedtek, és a közműhálózatok is megrongálódhatnak, egy villanyvezeték már el is szakadt. Ez egyrészt veszélyezteti az épület lakhatóságát, másrészt ha a vízvezetékek közül reped meg valamelyik, akkor még több víz kerül az épület alá, áll a jegyzőkönyvben.

Az utolsó felhívást a kiköltözésre a városháza december 27-én adta ki a szociális központ lakóinak azzal, hogy január 10-én a teljes épületet evakuálni fogják.

Beomlott az udvarheyi bentlakás, Csíkban kipotyogtak az üveglapok

Az üveglapok közül „ha jól tudom, októberben talán egy levált. De a lényeg, hogy december 22-én még egy levált, egy eltört, és akkor nagyon megijedtünk”, idézte fel Sógor Enikő. 

Ugyanis néhány nappal korábban, december 18-án omlott össze a szomszédban, Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának az épülete egy rosszul kiásott árok miatt. A székelyudvarhelyi tragédia két diák életét követelte.

„Nem mondom, hogy nem számított, hogy mi történt Udvarhelyen. Tény az, hogy maga a szakértő nem helyezte az épületet életveszélyes kategóriába, de a felelősség nem az övé, ha összeomlik, és valaki meghal, hanem az önkormányzaté”, mondta ki Sógor Enikő.

A Szécsénybe költözött Elvira is így idézte vissza a városháza indoklását: „Mondta is a polgármester és az alpolgármester asszony is, mikor voltunk gyűlésben: ők tudták, hogy el van hasadva két éve, de hát nem volt ennyire veszélyes. Ugye Udvarhelyen megtörtént, hogy a bentlakás összeomlott. S ha ez földrengésveszélyes, és ha össze talál dőlni, s valaki meghal, akkor ők bezáródnak.

Legalább ennyit elismertek ők is, hogy megijedtek, hogy bezáródnak. Így aztán most menjen, ki hova tud, mindenki albérletet keressen. De hogy albérletet nem kaptunk, akkor neki kötelessége volt, hogy ő keressen az embereknek, mert az útra nem teheti ki őket.”

Sógor Enikő főként azzal érvelt, hogy a Csíkszeredai Katasztrófavédelmi Bizottság (CLSU) január 4-ei ülésén összevetették a műszaki szakvéleményt és a helyi mérnökök véleményét. 

„Negyedikén ült össze ez a bizottság, meghallgatta mint szakértőt a főépítészt, aki bemutatta egyrészt a brassói szakértőnek a véleményét, és elmondta a saját véleményét, hogy elvileg az is lehet, hogy ez az épület harminc évig így áll, de az is lehet, holnap összeomlik, és hogy azt javasolja, hogy a lakosságot költöztessük ki minél hamarabb” – mondta Sógor.

A katasztrófavédelmi bizottságban ott ül a helyi önkormányzat, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőszolgálat képviselője, elnöke Korodi Attila polgármester. A bizottság konzultál a prefektussal is. Felhívtam Albert Sándor főépítészt, hogy megkérdezzem mi hangzott el a bizottság ülésén. Azt mondta, hogy nem szívesen válaszol az Átlátszó Erdélynek, főleg nem szóban a választások előtt, de az átláthatóság számára is fontos, és küldjem el neki a kérdéseimet, legkésőbb hat nap múlva válaszol. Választ azóta sem kaptam tőle.

Gyorssegély egy hónapos csúszással

A katasztrófavédelmi bizottság idén január 4-én úgy döntött, nem kockáztatja az emberek biztonságát, és elrendelte, hogy a lakók január 15-ig költözzenek ki a szociális központból. Csakhogy ezzel több család került lakhatási válságba.

Jövedelmüktől függően családonként három- és nyolcezer lej közötti gyorssegélyt szavazott meg számukra az önkormányzat, de csak január 15-én, az „adminisztratív lépések időigényessége miatt”. „Külső és belső ügyviteli akadályok” miatt az érintettek csak február 12-én kapták meg a pénzt, áll Sógor Enikő írásos válaszában.

Ebben a gyorssegélyben 26 család részesült a 30 közül. Az a négy nem, akik már december 26-án el tudtak költözni.

Először családonként csak ezer lejes segélyt akart adni a városháza, de azt nem fogadták el a lakók, idézte fel Kamilla. A családok ebből kellett, hogy kifizessék a költözéssel járó plusz költségeket: az aktuális közköltséget és az elmaradásokat, az új albérletekben a garanciát és 1-3 havi lakbért, mondta el Elvira és a felnőtt korú lánya.

A lakáskrízis megoldására a városháza – ellentétben a somlyói tűzesettel – most nem kapott pénzt sem a kormánytól, sem a megyei tanácstól.

Parancsoló inkompentencia

A városháza első ötlete az volt, hogy a Kós Károly Szakközépiskola nem használt bentlakásába költözteti a szociális központ lakóit. A városháza december 27-i költözési felszólításában is az üres bentlakást jelölte meg, mint ahova a rászorulók ideiglenesen át tudnak költözni, amíg nem találnak maguknak albérletet.

A javaslatra a két szomszédos iskola vezetői először a polgármesteri hivatalnál, majd a nyilvánosságban tiltakoztak. Egyrészt magát a javaslatot kifogásolták a gyerekek biztonságára hivatkozva: az iskolákhoz nem tartozó személyek jutnának be az iskolák területére. Másrészt felrótták, hogy a városvezetés nyomást gyakorolt rájuk, és nem hallgatta meg az érveiket.

Azt, hogy az iskolaigazgatókkal Sógor Enikő autoriter módon beszélt, és azt éreztette velük, bármit is mondanak, az lesz, amit ő akar, Szikszai László tanácsos is felrótta az alpolgármesternőnek a január 9-i tanácsülésen (.pdf, 4. oldal). Bírálta a főjegyzőt és a hivatal teljes jogi osztályát, hogy korábban nem tudtak arról az előírásról, hogy oktatási intézmény épületét csakis katonai vészhelyzetben szabad szükségszállásként használni. 

Közben ugyanis a hivatal lemondott a bentlakásba költözésről január 4-én, és azzal védekezett, hogy a bentlakás csak az egyik lehetőségként merült fel a helyzet elemzésekor. Ennek ellentmond a december 27-i kiköltözési felszólítás, amely az egyedüli ideiglenes szállásként említi a bentlakást. Az öt nappal későbbi tanácsülésen Sógor Enikő azt mondta, a pánikot akarták elkerülni, azért kérték meg az iskolaigazgatókat, hogy ne beszéljenek a rászorulók bentlakásba költöztetéséről.

Lakásmizéria a Misericordia városában

A lakók költözését a városháza Szociális Osztálya menedzselte, ismertette az alpolgármesternő. A szociális munkások keresték meg a leginkább megfizethető lakásokat, tárgyaltak a főbérlőkkel, és összekötötték őket a bérelni kívánó családokkal. 

A városháza felajánlotta a tulajdonában lévő más lakásokat, de azok nagyon lelakott, bepenészedett állapotban voltak. Volt olyan személy, aki jobb híján ezt is elfogadta, és vállalta, hogy lakhatóvá teszi.

Más család egy rég használt kertes házat fogadott el, ahova egész télen folyt be a hó és az esővíz, mondta el Elvira. Az övé mellett három másik sokgyermekes család Szécsenybe költözött, a Gyulafehérvári Caritas lakásaiba, Szeredától több kilométerre.

Azoknak, akik január 15-ig nem találtak otthonra, a városháza ideiglenes lakhelyet biztosított ingyen a régi Postabank épületében. 2022 elejétől ott működött a településrendezési osztály ügyfélközpontja, idén pedig az önállósuló szociális osztály kezeli. 

Egy részében szállodai szobák vannak, ide költözött be 13 olyan felnőtt néhány gyerekkel, aki nem tudta megengedni magának a szociális lakbérnél drágább lakást. Bútoraikat, elektronikai eszközeiket a régi szociális központban hagyták, mert a Postabankban nem volt hely, máshova pedig nem tudták elszállítani. A volt banképületben csak február végéig maradhatnak, riogatták őket a szociális munkások, mondta el több forrásom.

Családjával a volt bank ötödik emeletére kellett felköltözzön Bori is, a kilenc éves, mozgáskorlátozott gyerek. Bori szellemi fogyatékkal él, pelenkázni kell, és epilepsziával diagnosztizálták. Pánikrohamai voltak éjszakánként: sírt, toporzékolt, kiabált, dörömbölt, idézte fel az egyik lakó. Az épületben nincs lift.

A Postabankban nincs konyha, nem lehet mosni, és az ott tartózkodók arról számoltak be, hogy nincs meleg víz fürdéshez. A gyerekeknek rezsón melegítették a fürdővizet. Aki tehette ismerősöknél zuhanyzott és mosott. Amikor szóltak, lekezelő válaszokat kaptak, idézi fel az egyik forrásom. „El kell költözni, meg volt mondva” – idézte a karbantartót, akit oda küldtek, mert a csap sem működött rendesen.

Sógor Enikő egyetértett azzal, hogy a Postabankban nem jók a körülmények, és hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás. A meleg víz azért kevés, mondta, mert a lakóknak nyolcvan literes kazán kapacitásán kell osztozniuk. A napi egy adag meleg ebédet ide is kiszállítják a szociális konyháról.

A 2024 áprilisáig tartó lakáshajsza után négy család végül a Keresztény Segítség Alapítvány közreműködésével kap otthont. De egy 55 és egy 75 éves nő lakhatása még mindig bizonytalan. Ők a Postabankban kell maradjanak, ahogyan a március végén odaköltöztetett hajléktalanok is.

A polgármestert fenyegették a zsögödiek

A hajléktalanszállót előbb Zsögödbe költöztették, amelyre az ottani lakosság fenyegetéssel válaszolt a polgármesternek, mondta el több forrásom. Erre a városháza március közepétől elkezdte visszaköltöztetni a hajléktalanokat a városba: az egyetlen lehetséges helyre, a Postabankba.

A fenyegetés olyan „sürgős helyzetkezelést” igényelt, hogy például egy idős hölgytől és a felnőtt fiától, akik egy kétágyas szobán osztoztak a Postabankban, azt kérdezte egy szociális munkás, hogy elférnek-e egy ágyban, hogy a szobájukba még egy hajléktalant el tudjanak szállásolni éjszakára – számolt be egyik forrásom.

Az ideiglenes hajléktalanszállónak berendezett régi zsögödi panzió sem volt optimális. Rég használták utoljára, a tél közepén nagyon hideg volt, és sokszor nem volt meleg víz sem, mondták el a volt szociális központ lakói, akik még tartják a kapcsolatot a hajléktalanokkal. Márciusban 18 állandó lakó élt azon az ideiglenes hajléktalanszállón, írta meg a városháza.

A helyszínen a kapus nem engedett be az épületbe, és a hajléktalanokkal sem beszélhettem: azt mondta, csak akkor szabad, ha van engedélyem a városházától. Annyit láttam, hogy a hajléktalanok kabátban, a kapus pulóverben üldögélt az előtérben, és ki-kijártak cigarettázni. Egy kedves arcú, idősödő férfi elmesélte volna az életét, ha hagyják. Annyit azért elmondott, hogy nem szereti Zsögödben, mert alkoholista apjára és a viszontagságos gyerekkorára emlékezteti a hely: a sok erdőjárásra, gomba- és málnagyűjtésre, amiből próbáltak megélni.

Mint megtudtam, április közepéig minden hajléktalan személyt átköltöztettek a Postabankba. 

A költözés végén már rendőrt hívtak

Az utolsó két családot – egy egyedülálló anyát és egy egyedülálló apát a gyerekeikkel – viszont rendőrségi felügyelettel költöztették ki a szociális központból néhány héttel a január 15-i határidő után, mivel nem voltak hajlandók elhagyni az épületet. Egyikük elmondta, még ma sem érti, hogy ha közel húsz évig ott lakott, akkor miért kellett egyik napról a másikra elköltözzön.

„Nagyon rászenvedtem. Úgy ki voltam készülve három napig, azt gondoltam, kórházba kerülök” – panaszkodott egyikük. Szerencsére végül élhető otthonra találtak a szociális munkások segítségével. Többen mondták, hogy ekkor már nem fűtötték a szociális központot. „Ameddig lakos tartózkodott az épületben, végig volt fűtés, hideg-melegvíz szolgáltatás és villany” – írta márciusi válaszában Sógor Enikő.

Az alpolgármester szóban úgy magyarázta, hogy „harminc családban harmincféle ember van. Ez egy kényelmetlen történet, de az ő érdekükben történik. És ezt nehéz megértetni egy-egy emberrel, hogy minden tulajdonképpen az ő életük védelmében történik. Az ő életük jobbítása érdekében ruházunk be, és dolgozik egy egész apparátus, hogy felújítsuk az épületet. Csakhogy van egy kényelmetlen szakasz, amíg ők kell magukról egy kicsit jobban gondoskodjanak, vagy elfogadjanak egy ideiglenes ajánlatot.”

A volt lakók is panaszkodtak nekem azokra a szomszédaikra, akik nem takarították a lakásukat, vagy éjszaka kint ittak és ordítottak az udvaron.

Az albérlet illuzórikus elvárás

A folyamatos haladás a társadalmi ranglétrán az ellátórendszer mítosza. A valóságban nem működik az elképzelés, hogy egy rászoruló minimális segítséggel mindig feljebb lép az éjjeli menedékhelyről szociális lakásba, onnan a bérlakások piacára, hogy végül saját ingatlant vásároljon. Az illuzórikus lakáspolitikai elvárásokról Kiszely Tibor szociológus, antropológus és szociálpolitológust kérdeztük.

„Lehetne azon dolgozni, hogy lépjenek tovább az emberek, ha lenne hova továbblépni. De nincs hova továbblépni, és ez nem is az emberek felelőssége, és még nem is a szociális munkásoké. Ez a helyi és központi döntéshozóknak a munkája, hogy olyan lakáspolitikát csináljanak, ahonnan van továbblépési lehetőség. Mindenki mondhatja, hogy miért nem költöznek ide-oda-amoda, de hát nincs hova költözni. Szociális lakásból kevés van, piaci albérletet nem lehet megfizetni” – magyarázta Kiszely Tibor, a budapesti Utcáról Lakásba Egyesület munkatársa. 

Kiszely évekig szociális munkát végzett az egyesület Kunyhóból Lakásba! programjában. A program lényege, hogy önkéntes munkával és civil támogatásokból önkormányzati tulajdonú szociális lakásokat újítanak fel a leendő lakók közreműködésével. Később szociális szolgáltatásokat nyújtanak a beköltöző embereknek. Ilyen típusú lakásból körülbelül negyvenet működtetnek Budapest különböző kerületeiben.

Az egyesület lakásügynökséget is működtet, ahol olyan főbérlőkkel veszik fel a kapcsolatot, akik hajlandók szociális alapon, a piaci ár 60-70 százalékán kiadni a bérlakásokat. Cserébe nem kell albérlőt keresniük, és akkor is számíthatnak a lakbérre, ha a bérlőnek anyagi gondjai támadnak. 

Ha az önkormányzat működtet lakásügynökséget, akkor ő vállalja magára a kockázatkezelést a magántulajdonú lakások felett. Ha egy ilyen lakásügynökség 200-300 lakást is kezel egy településen, azzal lejjebb tudja nyomni a piaci árakat is, magyarázta Kiszely.

Stabilitás vs mobilitásra ösztönzés

A csíkszeredai szociális központból kiköltöztetett emberek ijedten mesélték, hogy az alpolgármester kijelentette, többé nem lesz olyan, hogy egy család húsz évig lakhat szociális lakásban: „Azt mondta az alpolgármesternő, hogy ők segítettek eleget rajtunk. Mindenki megkapta a támogatást, mindenkinek elengedték a kezét, és mindenki oldja meg a baját. Többet nem lesz olyan, hogy húsz évet ülünk ott, hanem hat hónapot, és utána kifelé” – mesélte az egyik forrásom.

Kiszely Tibor másképp vélekedik a kérdésről:

„Amíg nincs hová kilépni, addig szerintem az a dolga az önkormányzatnak, hogy stabil, biztonságos és emberhez méltó lakhatást nyújtson. Ha azt ugyanott csinálja, ugyanabban a lakásban, ugyanannál a családnál 20-30 évig, akkor ott csinálja”.

A katasztrófahelyzet esélyt adott egyes családoknak a továbblépésre, vélekedett Sógor Enikő: „Megfogalmaztam nekik egy ilyen mondatot, hogy lehet, hogy nem tudják elképzelni, hogy tudnának egy ennél magasabb szintű életre is berendezkedni, és hogy ez a krízishelyzet esély arra, hogy meggyőződjenek, hogy igenis képesek tulajdonképpen fenntartani egy rendes bérleményt is. Tényleg van pár család, akik meg tudják engedni maguknak azt, hogy hosszú távon fenntartsanak egy bérlakást. Öt-hat család biztos van ebből a 26-ból, plusz az a négy, aki már elköltözött.”

Lenézően beszéltek a szociális lakókkal

Nóra méltatlannak érezte, a városvezetés hozzáállását, és nehezményezte a vele szembeni beszédmódot, akárcsak a volt lakók többsége. Egy alkalommal Nóra a városháza alkamazottján kérte számon, hogy a háromezer lejes gyorssegélyből nem tudja megoldani a hosszú távú lakhatását, mire az ingerülten és lekezelően válaszolt:

„Nekem 2100 lejes fizetésem van, ami után kaptunk háromezer lejt. Bementem a tanácshoz, hogy mi ez az egész, ezt mégis hogy osztották el. Erre még a titkárnőnek állt fennebb, és azt mondta nekem, hogy »kell menni dolgozni, mit követelőzik?« Hát mondom, eddig is azt tettem. És ott lett egy nagy cirkusz, aztán kijöttem, s ezzel együtt annyi.”

Az ideiglenes szállás lakói zaklatásként élték meg, ahogyan a szociális munkások költözésre sarkallták őket: „Én nagyon haragszom. Tudom, hogy hülye nem vagyok, és tudom, hogy milyen ocsmány módon bántak el az emberekkel. Minden áldott nap jöttek, kérdezték, hogy mikor megyek el, tehát rendesen már zaklatás, amit műveltek. A szociális munkások például hívogatnak, hogy sikerült-e elmenni. Mondom nekik, melyik felét nem lehet megérteni, hogy egyik percről a másikra nem tudok. Nagyon begyulladt a vállam, most nem tudok dolgozni. Ha én elmegyek albérletbe, a gazdát (a tulajdonost – szerk. megj.) hol fogja érdekelni, hogy én megbetegedtem, és nem tudom az albérletet kifizetni?” – mesélte egy aggódó forrásom.

Habár a szociális osztály alkalmazottai folyamatosan azon dolgoztak, hogy elég olcsó albérletet találjanak az embereknek, a költözéssel járó stresszt kezelése már nem fért bele a munkájukba.

A költözés is trauma

A volt lakók stresszről és félelemről számoltak be. A legtöbben azt mondták, nem tudtak enni a költözés alatt, és lebetegedtek. „Úgy néztem ki utoljára, esküszöm, mint egy élő halott. Én szó szerint december 22-e óta nem ettem egészen január nem tudom hányadikáig. Szó szerint az étel nem ment le a torkomon” – mesélte Kamilla. 

A költözés mindig stresszes folyamat. „Minden lakásvesztés egy trauma, sőt még a lakásba kerülés is egy trauma sokaknak” – magyarázta Kiszely Tibor. Azokat az ügyfeleit említette, akik az erdő melletti kunyhókból költöztek szociális lakásba: „nekik mentális teher, hogy a lakást ne veszítsék el, hogy számlákat kell fizetni”. 

Ugyanezt a mentális tehert élték át a szociális központból kiköltöztetett családok is. Kérhettek volna pszichológiai tanácsadást, de senki sem igényelte, pedig tájékoztatták róla őket, tudtuk meg Sógor Enikőtől. „Az ankétok során és a kiköltöztetés lebonyolítása során a kollegáink támogatóan álltak a családok mellé” – áll az írásos válaszában.

Kiszely Tibor szerint az a méltányos, ha a pszichológus a szociális munkással együtt minden lakást végigkopogtat, és személyesen megkérdezi az emberektől, hogy szeretnének-e segítséget.

Elvira volt az egyetlen, aki a városházán nem tapasztalt megalázást azok közül, akikkel beszéltem: „Nem szomorkodok, én ezt a költözéskor is mondtam a tanácson a hölgynek is, mert aztán nagyon jól összebarátkoztunk. Erre azt mondta, Elvira, maga a legmegértőbb az egész közt, azt mondta, magával jól lehet egyezkedni. Hát mondom, én mit tudjak csinálni, ha más megoldás nincs. Mondom, akkor azt fogadom el, ami van. Én bízok Istenben, s én a reményt nem adom fel, nem szomorkodok.”

Messze van, de lehet főzni és mosni

Elvira, férje, gyerekei és unokáik Szécsenybe költöztek a Gyulafehérvári Caritas lakásainak egyikébe. A Caritas egy régi istálló épületét újította fel három lakássá, amelybe négy család költözött át a szociális központból. Egy évre kötöttek velük szerződést.

Elvira takarítónőként és nevelőszülőként dolgozik, férje az Eco Csík alkalmazottja. Próbáltak ők is albérletet keresni, de a sokgyerekes családoknak nem szívesen adnak ki lakást: „Mi próbálkoztunk, hogy vegyünk ki albérletet, de olyan árakat kértek, hogy nincs nekünk arra lehetőségünk. A másik, hogy az ilyen nagycsaládosokkal nem nagyon lehet kapni. Beszéltem olyannak, aki háromszobás lakást adott volna ki, de mikor mondtam, hogy mennyi gyerek van, hány felnőtt van, akkor fél óra múlva visszahívott, hogy, már ki van adva.”

Nagyon örültek, hogy az elsők között kaptak lakást a Caritas-nál. A lakbér ugyan magasabb, mint amit a volt szociális központban fizettek, de így is a piaci ár alatt van. Elviráék itt, Szécsenyben 5400 lejt fizettek garanciával együtt három hónapra egy olyan lakásért, amelyben van két nagy szoba, konyha, kamra és egy fürdőszoba.

„Ha minket is oda betettek volna a Postabankhoz, most vakarózhatnánk, hogy hova merre menjünk, és ott főzni se lehet, mosni se lehet. Én annyit mondtam a tanácsnál, hogy nekem valahogy olyan lakást adjanak, ahol megvannak a kondíciók: főzni, s mosni tudjak”, nyilatkozta elégedetten Elvira. 

A többi lakó is ennyit kért: megfizethető lakást, amelyben főzni és mosni lehet. Ehhez képest, szörnyűlködte Elvira, az egyik család olyan kertes házba költözött Taplocán, ahol jön fel a talajvíz a lakásban: „Személyesen nem láttam, csak úgy panaszkodtak. Jön fel a talajvíz a lakásba. Már harmadszor vettek tüzifát, de meleg nincs a lakásban”.

A Szécsenybe költözött családok nehézsége a közlekedés. Iskolaidőben reggel 6-kor kell elindulniuk a gyerekekkel, hogy elkísérjék őket az iskolabusz megállójához.

Az utóbbi két évre már nem volt szerződésük

Szécsenyben a férfiak mesélték el, miért szeretnének olyan lakást, ahová legalább öt évre tudnak szerződést kötni: hogy legyen lakcímkártyájuk és rendes személyi igazolványuk. Mivel nincs állandó lakhelyük, évente csak ideiglenes személyigazolványt, állampolgári igazolást kapnak, ami nagyon megnehezíti a munkahelykeresést:

„Ha az ember akar menni egy normális munkahelyre, megmutatja a papírt, azt kérdezik, mi ez. Csak egy fénykép van rajta, se lakcím, se semmi. Sok helyen nem is ismerik”, mondta Elvira szomszédja. A férje folytatta: „Az ember egy banki kölcsönt nem tud felvenni. Aki el akar menni külföldre, azzal nem tud kimenni, útlevelet kell csináltasson.”

Elvira férje azt is elmondta, az utóbbi két évben nem újították meg a szerződésüket. A költözéskor már nem volt érvényes szerződésük a szociális lakásra, ahol addig éltek. Még mindig fizetik az ottani közköltséget is, mert az utolsó villanyszámlájuk júliusi volt.

Suta remény

A most Szécsenyben lakók abban reménykednek, hogy a városháza új szociális lakásokat alakít ki majd a Suta sétányon, és így visszaköltözhetnek a városba.

A város lakásvásárlási szándéka nemcsak szóbeszéd. Az önkormányzat március 14-én megszavazta, hogy a város megvegye a Suta sétány 11-es szám alatti volt munkásszállót 292,6 ezer euróért. Itt egyszobás lakások voltak emeletenként egy-egy mosdóval. Ezeket több szobával, fürdővel és konyhával rendelkező lakásokká szeretné átépíteni a városháza úgy, hogy megfeleljenek a minimális lakófelületet meghatározó törvényeknek. 

Hogy erre milyen pályázati forrásokat tud a hivatal lehívni, attól függ majd, hogy milyen munkálatokat igényel az átépítés, válaszolta Sógor Enikő a felújítás anyagi hátterét firtató kérdésemre. Az építkezéshez pedig csak azután tudnak hozzákezdeni, hogy megvannak a tervek, az anyagi források és az engedélyek.

A nők veszélyeztetettebbek, de ők intézkednek

Az egyik szécsenyi családnál egy férfi nyitott ajtót, és egyből azt mondta, hogy a költözésről inkább a feleségét kérdezzem, mert az ügyeket a nők intézték. Kiderült, hogy minden gyűlésre kizárólag a nők jártak (ahol nem férfi volt az egyedüli felnőtt), és ők tartották a kapcsolatot a városházával. 

Kiszely Tibor szerint ez egyáltalán nem meglepő: „Mindig a nők a családösszetartó erő, illetve azt mondanám, hogy szociálisabbak. Könnyebben kommunikálnak, többet kommunikálnak, és jobban érdeklik őket a közösségi dolgok. Ha megnézed a segítő szakmákat, a tanárok, ápolók, szociális munkások nagy része nő, mert az van, hogy a családi reprodukció is és a társadalmi reprodukció is a nők dolga. A nő termeli újra a társadalmat otthon is, társadalmi szinten is. Tehát a nők többet foglalkoznak az ilyen ügyekkel.”

Sógor Enikő is megerősítette, hogy a nőkkel tartották a kapcsolatot: „Mondták a hölgyek, mert ők jöttek el a fórumra, hogy csak a férjük dolgozik, és abból nem tudnak fenntartani egy rendes garzont vagy kétszobás lakást. Azt válaszoltam nekik, ha már a gyerekek akkorák, hogy járnak iskolába, akkor menjenek az anyukák is dolgozni. Én is mindig dolgoztam.

Mondták, hogy igen, de nem kapnak munkát, merthogy a bőrszínük. Én ezután vállaltam, hogy ha azért utasítják el őket egy munkahelyen, mert cigányok, akkor keressenek meg, mert én megyek és képviselem őket.” Még egyetlen nő sem kérte a segítségét, mondta az alpolgármester.

Kiszely szerint statisztikai tény, „hogy kisgyermekes anyukák, főleg ha alacsony végzettségűek, főleg ha romák, nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni. Kvázi takarítói munkát tudnak csak elvállalni. De ha a gyerek beteg, és nem rugalmas a munka, akkor hamar otthagyják, mert a gyerekek fontosabbak”.

Valóban sok nő dolgozott már takarítói állásban azok közül, akikkel beszéltem. Számomra mégis Viola története volt a legsokkolóbb. Egy hónapig dolgozott egy szerencsejáték teremnél sajnos szerződés nélkül, megegyezéses alapon. Végül nem fizették ki, és a munkáltató utólag közölte, hogy a gyakornoki időszakot nem fizetik. Tovább nem is alkalmazták, hirtelen maradt jövedelem nélkül a kihasználásnak bizonyult munka után.

Az önkormányzatnak nincs ideje és embere figyelni az emberekre

Ahhoz, hogy valaki dolgozzon, alapvető, hogy legyen amit ennie, és legyen ahol laknia. A munkakeresésben, tanulásban, készségek fejlesztésében segítenek a szociális szolgáltatások. Ezekre sajnos nincs kapacitása az önkormányzatoknak sem Romániában, sem Magyarországon, tudtuk meg Sógor Enikőtől és Kiszely Tibortól.

„Én amikor idejöttem, elmondtam, hogy úgy szeretnék itt dolgozni szociális ügyekkel, hogy ne csak a papírokat töltsük ki, ne csak a szociális segélyt juttassuk el az emberekhez, hanem tényleg segítsünk nekik, hogy eljussanak oda pszichésen, szociális készségekben, hogy ki tudjanak lépni ebből a helyzetből” – idézte fel Sógor Enikő. Nem így alakult:

„De sajnos három és fél év után el tudom mondani, hogy akárhogy bucskázunk a fejünkön keresztül, nem tudtunk eljutni odáig, hogy effektív több energiánk legyen a valódi szociális munkára: egyszerűen kevesen vagyunk. Nemhogy még fel tudtunk volna venni embert, hanem el is kellett engedjünk, mert egyrészt befagyasztották az üres állásainkat, másrészt a sok krízishelyzet, amelybe kerültünk, nem segítette ezt a folyamatot (a szociális szolgáltatások bővítését – szerk.megj.), hanem hátráltatta.”

Ezt igazolta vissza Kamilla is. Úgy emlékszik, a szociális munkások „három-négy hónapban egyszer kijöttek, és megkérdezték, hogy hogy vagyunk. Mondtam, jól. Mondták, jól van. Rendben. Viszontlátásra”.

A városházától megtudtuk: a szociális központban lakókkal 2024 februárjáig három szociális munkás dolgozott, hozzájuk tartozott az összes ott lakó esetmenedzsmentje.

Társadalmi szinten is megtérül az odafigyelés

A szociális szolgáltatásokat a család igényeire és szükségleteire kellene szabni, magyarázta Kiszely: „Az időseknél az egészségügyi dolgok, illetve az önellátás a nehézkes, meg esetleg a higiénia. Magyarországon az alapszolgáltatásba tartozik a házi segítségnyújtás: egyszerűbb bevásárlás, csekkbefizetés, takarítás, illetve társaságot nyújtani nekik, mert az idősek körében az elmagányosodás nagy probléma”.

A fiataloknak és a családosoknak olyan szociális szolgáltatásokat javasol Kiszely, mint a kapcsolattartás a munkaadókkal, segítő szervezetekkel, a gyerekek tanulását elősegítő programokkal. Az Utcáról Lakásba Egyesület ügyfeleit igény szerint elkísérik az orvoshoz, segítik az ügyintézésben, szerelőt hívnak, átnézik velük a háztartás kiadásait, vagy beszélgetnek velük a költségekről és a pénzgazdálkodásról.

Szociális szolgáltatásokkal az előítéletek terhét is le lehetne venni a rászorulókról. „Egy sérülékeny csoportot vagy egy rászoruló embert nem elég csak lakáshoz juttatni. Ott szolgáltatásokat kell nyújtani, mert különben vagy nem tudja fizetni, vagy lelakja a lakást. Sosem értettem az önkormányzatok részéről, hogy csodálkoznak, ha lelakják a lakást, meg nem fizetnek rendesen, hangoskodnak, a szomszédokkal összevesznek.

Rájuk nyomjuk ezt a középosztálybeli értékrendszert, és akkor csodálkozunk, hogy nem ugorják meg” – magyarázta Kiszely.

Ez nagyon sok pénzbe kerül, ismeri el Kiszely is, de szerinte ez hosszútávon megtérül, „mert akkor nem terhelődik annyira az ellátórendszer többi ága. Kevesebb gyereket emelnek ki a családból, és a gyermekotthonokban kevesebb gyerek lesz. Kevesebb súlyos esetet kell ellátni az egészségügyben, ha hamarabb észrevesszük az egészségügyi problémákat. Kevesebb ember szorul szociális segélyre, ha segítünk nekik a munkavállalásban. Társadalmi szinten ez megtérülne, csak ezt senki nem látja be, mert az olyan messze van”.

Nyitókép: Bilibók Karola

The post Követtük a repedéseket: eltussolás és szakemberhiány tetézte a csíki szociális központ evakuálását appeared first on Átlátszó Erdély.

Óévi reflexiók az újságírói munkáról és a kapcsolattartásról a forrásokkal.

Pontosan mióta átlátszós lettem, azóta foglalkozik a szerkesztőség a kiskorúak ellen elkövetett súlyos visszaélések kérdéseivel. Egyből belecsöppentem a nehezébe, ugyanis Szabó Tünde és Kulcsár Árpád kollégáim a Szent Ferenc Alapítványnál történt visszaélésekről szóló cikkek (itt és itt) nyomozásának egyes szakaszaiban magukkal vittek, illetve hármunk közül csak nekem volt jogsim, szóval én vezettem őket a nyomvonalon. 

Éppen ezért idén ősszel azokra a beszélgetésekre ültem be Göteborgban az oknyomozó újságírás legnagyobb konferenciáján, amelyek az újságírókat hivatottak segíteni abban, hogyan építsék ki és tartsák a kapcsolatot a nehéz történeteket hordozó forrásokkal. És hogy mit tehetnek az újságírók saját mentális egészségük védelméért.

Lehet barát az újságíró?

Az egyik fontos panel volt számomra az, amelyen Åsa Erlandsson, a Dagens Nyheter svéd portál újságírója beszélt arról, milyen egy bűnügyi újságíró munkája, hogyan tudja felvenni a kapcsolatot az érintettekkel, például egy gyilkosságot elkövető ember családjával.

Erlandsson tüzetesen írt arról az iskolai késeléses gyilkosságról, amelyet 2015-ben követett el egy 21 éves fiatal egy svéd kisvárosban. A magyar hírekben annyit találunk az esetről, hogy rasszista indítékkal választotta ki áldozatait a karddal támadó, rohamsisakba, maszkba és köpenybe öltözött gyilkos. Részletesebb leírás a Guardian összefoglalójában olvasható.

A rendőrség a merényletet elkövető Anton Lundin Pettersont a helyszínen lelőtte. De Erlandsson utána akart járni a sztori mélyebb összefüggéseinek, ezért felkereste Petterson bátyját. Az alany nehezen, de hajlandó volt a nyilvánosság elé tárni a családja történetét, a saját fájdalmát és lelkiismeretfurdalását. Az elkövető körülményeiről, szociális izoláltságáról Erlandsson tanulmányában olvashatnak.

De miért volt fontos újramesélni ezt a 2015-ös történetet? Åsa Erlandsson alapvetően azokra a helyzetekre hozott példát a konferencián, amikor az újságírónak nagyon nehéz elérni egy-egy személyes történetet. Így volt ez Petterson bátyjával, és még sok más interjúalannyal is, akik féltek attól, hogy az újságíró át fogja verni, és a közvélemény csak támadni fogja őket.

Åsa Erlandsson szerencsésnek mondta magát, amiért nem kell az aktualitásokat hajhásznia. Nekünk is azt tanácsolta, hogy adjunk időt az interjúalanyoknak arra, hogy eldönthessék, mikor akarnak nyilatkozni. A svéd újságírónak voltak olyan sztorijai, amelyekre évekig várt, hogy megírhassa. 

Személyesen is tudtam kapcsolódni ahhoz, amiről a svéd újságíró beszélt. Hiszen az Átlátszó Erdély újságírói az utóbbi években olyan történeteket tártak fel, amelyek korántsem most történtek, és a túlélőknek évek kellettek ahhoz, hogy beszélni tudjanak, és akarjanak a nyilvánosság előtt. 

Kiváltképp ilyenek azok az érzelmi és szexuális visszaélések, amelyekről a Márton Áron Főgimnázium volt diákjai számoltak be. A traumatikus események után a túlélőknek nem az az elsődleges, hogy közüggyé tegyék a történetüket, hanem hogy biztonságot találjanak. Gyakran ehhez évekre van szükségük. 

Erlandsson azt tanácsolta, legyünk türelmesek, egy élet tragédiájának elmondása nem öt perc. Ő általában félévente szokta felhívni az alanyait, egyszerűen megkérdezi, hogy vannak, és készen állnak-e arra, hogy beszéljenek. Ha nemet mondanak, akkor még annyiról bizonyosodik meg, hogy az alany nem fog megsértődni, ha fél év múlva megint kap egy érdeklődő hívást tőle.

Az alany teljes mértékben meg kell bízzon az újságíróban ahhoz, hogy el tudja mondani neki a legnehezebb dolgokat, amelyek vele történtek, vagy amelyeknek tanúja volt. Csakhogy a mélyinterjúk nem baráti és nem terápiás beszélgetések. Fontos az alannyal előre tisztázni, hogy melyek az újságírás keretei. 

Erlandsson elmesélte, az empátia hatására gyakori, hogy az alanyai a cikk után is felkeresik egy kávéra, vagy akár sörözni hívják. Ilyenkor vissza kell, hogy utasítsa a meghívást, hiszen az addigi beszélgetések speciális munka keretében zajlottak, és ahhoz, hogy az a munka értékálló legyen, ott is kell maradniuk.

Lehet-e interjúzni PTSD-s gyerekekkel?

Az újságírók egyik legnagyobb félelme, hogy szabad-e, és ha igen, hogyan tudnak interjút készíteni traumatizált kiskorúakkal, akik esetleg a poszttraumatikus stressz tüneteit is mutatják.

A témában Almudena Toral, a Propublica vezető filmproducerének tapasztalatait hallgattam meg. Több történetet is elmesélt, például dokumentumfilmet forgatott egy olyan családdal, amelyből az apa az öt év körüli gyerekével a mexikói határon keresztül akart emigrálni az Amerikai Egyesült Államokba, de a határőrség elvette tőle a gyereket. Az apát hazaküldték a határról, de a gyerek csak három és fél hónap múlva térhetett vissza az otthonába, Guatemalába. A film a Donald Trump elnöksége alatt beiktatott, „zéró tolerancia” politikájának igazságtalanságaira hívja fel a figyelmet, amely szerint az AEÁ-ba illegálisan bevándorló családoktól elveszik a gyerekeiket.

Almudena Toral arról mesélt, hogy a dokumentumfilm forgatása előtt többször is meglátogatta a családot, játszott a gyerekekkel, akiknek elmagyarázta, hogy miért tölt időt velük, beszélt a filmezésről, majd megmutatta nekik a kamerát és részleteket is felvételekből. A szülőkkel készített interjú után a kislány is szeretett volna szerepelni a kamera előtt. 

A szülők beleegyeztek, és a gyerek kiválasztotta, hogy az apja mellett szeretne ülni, miközben kérdezik. Ugyanis egy még tíz évet sem betöltött gyerekkel nem etikus interjút készíteni egy olyan felnőtt, általában a szülő jelenléte nélkül, aki mellett biztonságban érzi magát, mondta el Toral.

A gyerek kezdetben élvezte a filmezést, de amikor a producer az utazásról és a határon történtekről kérdezte őt, zavartan elkezdett izegni-mozogni. A producer az első jelre le is állította a forgatást, és nem faggatta semmi nehéz emlékről a kislányt.

A dél-amerikai emigrálás és határrendészet nem érint minket közelről, de érdekes rálátást adnak ezek a történetek a gyerekekkel történő film- és interjúkészítés szabályaira. Romániában idén vetítették a Püsök Botond rendezte Túl közel című dokumentumfilmet, amelyben egy anya a filmes reprezentáció eszközeivel tudatja, hogy volt élettársa szexuálisan zaklatta a lányát. Ebben a filmben a kiskorúak életéről is látunk jeleneteket. Erről és sok másról kérdezte a rendezőt és az anyát a Miközöd podcast.

Almudena Toralnak is volt hasonló dokumentumfilmes története, amelyet egy olyan családról forgatott, ahol az egyik szülő szexuálisan bántalmazta a gyerekét. Szokás szerint a forgatás tervezésekor már találkozott a gyerekkel is, de az állapotát látva egyértelműen úgy döntött, hogy a kiskorú nem szerepelhet a kamera előtt. Helyette a gyerek rajzait vágták be a filmbe, amelyek jelenlétet adtak neki, és jól tükrözték a lelkiállapotát.

Egy idő után az újságírónak sem könnyű szupervízió nélkül meghallgatni a hasonló történeteket. A göteborgi konferencián minden nap be lehetett ülni mentálhigiénéről szóló panelekre, amelyeket pszichológusok tartottak. Én a Kate Porterfield előadásán a grounding vagy „gyökerezés” technikákat tanultam, amelyek abban segítenek, hogy stresszes helyzet esetén megnyugodjunk, és visszatérjünk a jelen pillanatba. Olyan légzés- és összpontosítási gyakorlatokat végeztünk, amelyek a figyelmünket elvonják a minket felkavaró problémáról, és visszahozzák az itt és mostba, például két lábon állva, a terem egy biztos pontját nézve.

Problémajelző és oknyomozó civilek

A forrásokkal történő kommunikációt teljesen másként használja Maria Fernanda Cruz újságíró a Costa Rica-i La Voz de Guanacaste (Guanacaste hangja) lapnál. A lap csapatával néhány év alatt nagyon hatékony szintre fejlesztették a civilek segítségével történő oknyomozást. Előbb csak eseményeket szerveztek a helyieknek: filmklubokat a tartomány városaiban, ahol a lakosok a mindennapi problémáikról meséltek az újságíróknak. Általában olyan problémákat hangosítottak ki, mint hogy nincs felújítva az iskola épülete, nem biztonságos a játszótér, zsúfolt a forgalom abban az utcában, ahol laknak. 

De az újságírók civil segítséggel képzelték el a közpénzek felülvizsgálatát is. A Costa Rica-i tartományokban, amelyek olyanok, mint nálunk a megyék, a közpénz nagy hányadát gyakran nem a kiírt projektekre költik, vagy egyetlen vállalkozó nyeri meg a város által kiírt közbeszerzések tetemes részét. Maria Fernanda Cruz arról mesélt, hogy annyi visszaélést tapasztaltak a közszférában, hogy a három–négy tagból álló szerkesztőségük kevés lett volna az összes feltárásához. 

Reakcióként létrehozták a GuanaData adatbázist, ahová hat tartomány éves költségvetési elszámolását töltötték fel. Ezeket a publikus dokumentumokat bárki ellenőrizheti egy teljesen felhasználóbarát felületen. Például ha egy város az éves költségvetésének csak a 65%-át költötte el, akkor meg lehet nézni, hogy mely költségvetési kategóriákban nem költötték el az előirányzott pénzt, vagy  rá lehet keresni a közbeszerzéseket gyanúsan sokszor elnyerő cégek nevére. Így résen lehetnek a helyi lakosok is, és jelezhetik a településükön történő politikai visszaéléseket.

Egy ilyen adatbázis kétségkívül növeli a transzparenciát és az elszámoltathatóságot. Sajnos itt is tudok kapcsolódni a saját környezetünkben történt példával. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakása beomlott a felújítás elhanyagolása, illetve valószínűleg a munkálatok szakszerűtlen elkezdése miatt. A romok négy kiskorút temettek maguk alá. Egyiküket válságos állapotban szállították kórházba, egy 17 éves fiú pedig belehalt a sérüléseibe.

A göteborgi konferencia arra tanított meg, hogy ne szorongjak amiatt, hogy nem látom át a világban végigmenő válságokat okozó folyamatokat. A világ minden pontján vannak olyan emberek, akik dolgoznak a válságkezelésen. Számunkra inkább az a fontos, hogy a saját közösségünkben legyünk egyre többen olyanok, akik figyelünk a közösség problémáira, akár civilként is.

The post Az újságíró nem a barátod, hanem az egyik legeltökéltebb szövetségesed appeared first on Átlátszó Erdély.

Az elsőre összeférhetetlennek tűnő romániai adatokról Ionela Băluță genderkutatót, a Bukaresti Egyetem Politikai Tudományok Karának professzorát, és Geambașu Réka szociológust, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatóját kérdeztem.

A nemek közötti bérszakadék itthon nem slágertéma, a globális északon azonban évtizedek óta a társadalomtudományos kutatás tárgyát képezi. Nem csoda, hogy idén a közgazdasági Nobel-emlékdíjat éppen „a nők munkaerőpiaci helyzetének tágabb megértéséért” kapta Claudia Goldin közgazdász és gazdaságtörténész. 

Az amerikai professzor azt állítja, az azonos korú és végzettségű nők és férfiak fizetése között nem csak azért támad szakadék még a fizikai erőt nem igénylő, magas bérezésű szektorokban is, mert a gyereknevelés lefékezi a nők felívelő karrierjét és fizetését. Hanem azért is, mert a nők inkább vállalják a gondoskodást az idős szüleikről, mint a férfiak. Ráadásul akkor is kevesebbet keresnek, ha végül nem kell gondoskodniuk senkiről, mert a bérezésüket már maga az elvárás is alakítja, hogy valamikor be kell majd építeniük az életükbe a gondozási munkát.

Alig érezhető különbség a fizetésekben

Románia meglepően jó eredményeket mutat az Eurostat 2021-es felmérésében a nemek közötti bérszakadékról. Az országban 3,6 százalékos a bérkülönbség, amely jóval kisebb az Európai Unió 12,7 százalékos átlagánál.

Vagyis Romániában a nők nettó órabére átlagosan 3,6 százalékkal kisebb, mint a férfiaké. A nők a férfiak órabérének átlagosan a 96,4 százalékát keresik.

A hivatalos uniós statisztikában nálunk csak Luxemburg teljesített jobban, ahol a nők bérezése nem marad el a férfiakétól, sőt nagyobb 0,2 százalékkal. A legrosszabbul Észtország teljesített, ahol a férfiak fizetése több mint húsz százalékkal nagyobb, mint a nőké.

Az Eurostat felmérése a 15-64 éves kor közötti állampolgárokkal számol, függetlenül az egyes országokban eltérő nyugdíjkorhatártól, fejtette ki az Átlátszó Erdélynek Geambașu Réka.

A szociológus elmondása szerint „a román munkaerőpiacnak az igazán nagy strukturális problémája, hogy nagyon magas az inaktivitási ráta a lakosság körében, azaz nagyon sokan emberemlékezet óta nem voltak a munkaerőpiacon. Például a kis falvakban élő, alacsonyan képzettek. Ennek nagyon erős a gender komponense, mert ebben a kategóriában felülreprezentáltak a nők”.

Románia aktív korú lakosságának csak 63,1 százaléka ténylegesen aktív a munkaerőpiacon. A foglalkoztatottak átlaga azonban nagy nemi különbséget takar: az aktív korú férfiak 71,5 százalékának, míg a nők 54,4 százalékának van munkahelye. Az alacsonyan képzett férfiak 50,5 százaléka dolgozik, míg az alacsonyan képzett nőknek csak a 23,5 százaléka, tudjuk meg a Nemzeti Statisztikai Intézet (INS) 2022-es felméréséből (30-31. o.).

A diszkrimináció nehezen mérhető, de létezik

A nemek közötti bérrést a kínálati és a keresleti oldal határozza meg, valamint a diszkrimináció, foglalta össze Geambașu Réka. „A nők átlagosan képzettebbek, mint a férfiak. Tehát nem humánerőforrásban kell keresni a magyarázatot, hanem a munkaerőpiacnak olyan a szerkezete, hogy a női munkaerőt eleve olyan ágazatok felé orientálja, amelyek strukturálisan alacsonyabban vannak értékelve. Emellé biztosan bejön a diszkrimináció, de az nagyon nehezen mérhető” ‒ állapította meg a szociológus.

A Bukaresti Egyetemen az Esélyegyenlőségi Közpolitikákért Központot vezető Ionela Băluță három tényezővel magyarázza, hogy Romániában miért alacsony a különbség a férfiak és nők fizetése között. Érveit a Nemek közötti gazdasági egyenlőtlenségek romániai helyzetét elemző, 2021-es kutatásra alapozza

1. A közszféra többségében nőket foglalkoztat

Romániában a közszféra viszonylag sok munkavállalót szív fel más európai országokhoz képest, és alkalmazottai többségében nők. Gondoljunk csak az oktatásban, egészségügyben, szociális és kulturális területen vagy a hivatalokban dolgozókra. Habár 2010 után az állam jelentős béremeléseket eszközölt, a jelenlegi gazdasági krízis és infláció miatt újra baj van a közalkalmazotti fizetésekkel, emelte ki Ionela Băluță.

Ugyanakkor a közalkalmazotti bértáblák megkerülhetetlenek: a fizetések munkakörhöz vannak kötve, és nem számít, hogy férfi vagy nő tölti be az adott pozíciót. Ez általánosságban csökkenti a nemi bérszakadékot.

2. A sok minimálbér torzítja a statisztikát

Lehetséges, hogy a nemi bérrést mérő statisztika hibás? ‒ kérdeztem Ionela Băluțát, mire a genderkutató azt a bizonytalanságot említette, amit a minimálbérért dolgozók egyéb jövedelmei jelentenek. Romániában több mint 1,5 millióan dolgoznak úgy, hogy legálisan csak a minimálbért kapják (18. o.).

„Semmiképp sem az adatokat hamisították meg. Nem hiszem, hogy bárki szándékosan ilyet tenne. Egyrészt lehetnek problémák az adatgyűjtés során, és azok súlyozásakor. Másrészt nem szabad elfogultak lennünk a statisztikai adatokkal szemben, hanem kontextusba kell helyezni, és kontextusban kell értelmezni őket, ami sokszor nem történik meg.

A kutató hangsúlyozta, a statisztikák csak a hivatalos nettó órabérekkel tudnak számolni. Az ezen felüli jövedelem, amelyet a túlórákból és más kiegészítő bónuszokból kapnak az alkalmazottak, nem követhető.

3. A kommunizmus megnyitotta a nők előtt a férfias szakmákat is

A romániai vezetők által ugyancsak büszkén emlegetett tény, hogy az országban nagy kiterjedésű az IT-szakma, és egyre több nő dolgozik informatikusként. A nők által is megkeresett magasabb bérek valóban csökkentik általánosan a bérkülönbséget, viszont Ionela Băluță megjegyezte, hogy ezt történelmi perspektívából kell szemléljük: 

„Lehet dicsekedni azzal, hogy sok a női informatikus, mérnök, sőt még jogász is, de ez a kommunista rendszernek köszönhető. A kommunizmus totalitárius rendszer volt, de sok területen elindított olyan dinamikákat, amely kedvező volt a nemek közötti egyenlőség és a társadalmi egyenlőség szempontjából”. Például az 1980-as évek közepére a romániai aktív korú nők 85%-a dolgozott (10. o.).

A kutató arról beszélt, hogy jelenleg Romániában a nők sokkal nagyobb valószínűséggel tanulnak olyan egyetemeken, ahol szükségük van matematika-informatikára, mint például Franciaországban. Ez pedig a múlt rendszer hozadéka, amely a jól tanuló diákokat nemtől függetlenül inkább az orvosi, a műszaki vagy természettudományi szakok felé irányította.

A magánszférában szakadékká mélyül a bérrés

Az Eurostat 2021-es kimutatásában a privát szektorban a bérszakadék mértéke 10,2 százalék, míg a közszférában csak 1,7 százalék.

Az államszocialista rendszer nem tudta teljesen megtörni a gyerekek oktatásába becsomagolt nemi sztereotípiákat: mateket a fiúk tanuljanak, irodalmat a lányok. De hogy milyen következményekkel járnak a sztereotípiák, arra Ionela Băluță a nők munkahelyi bértárgyalási hajlandóságát hozta föl példának: 

A kutató egy franciaországi kvalitatív felmérésre hivatkozott, amelyben a női alanyok nagyrésze arról számolt be: eszébe sem jutott megkérdezni a munkaadójától, hogy alkudható-e a az első fizetési ajánlat, amivel alkalmazzák, miközben a férfiak 50 százaléka rákérdezett az alkudhatóságra.

Ugyanakkor a Băluță által készített interjúkból az derült ki, hogy a romániai magánszektorban az átlag munkavállaló körülbelül ezer lejes fizetéskülönbségen szokott alkudozni az új főnökével. Ha az előbbi kutatást vesszük alapul, hogy a férfiakhoz képest a nők kevésbé mernek alkudozni a kezdő fizetésükről, akkor ez a tendencia hatalmas bérkülönbségeket eredményez olyan munkavállalók között, akiknek egyébként az életkora, a képzettsége és a tapasztalata körülbelül megegyezik, mondta el a kutató. 

Továbbá a munkaadó a családos alkalmazottai közül inkább a férfiakat részesíti előnyben, ha előléptetésről vagy plusz feladatokról, bónuszokról van szó. Az „alku” abban áll, hogy a gyerekeket nevelő női alkalmazottakat kevésbé terhelik plusz munkával, de valójában megfosztják őket a bérnövekedés és a karrierépítés lehetőségétől. 

„Ez jegeli a bérkülönbségeket, és tartósítja a státuszkülönbségeket. Itt nyilván bejön a diszkrimináció is, hogy a főnök kiben gondolkodik, amikor előléptetésről van szó, ha végignéz a munkavállalóin, és adott esetben észre sem veszi a nőket”, erősítette meg Geambașu Réka az elmondottakat, aki előző cikkünkben a magánszférába szerencsét próbáló vállakozónők helyzetéről is beszélt.

A fiatal nőknek a legnehezebb

Nagyon érdekes megfigyelni korcsoportonként is a nemi bérszakadékot. Ugyanis Romániában a legnagyobb bérszakadék a kezdő és fiatal, 25-34 éves munkavállalók között figyelhető meg, míg például Magyarországon ez a 35-44 éves korcsoportra tolódik ki. Ionela Băluță szerint ez a jelenség a családalapítással magyarázható, hiszen 

• abban az időszakban lesz nagyobb a bérszakadék, amikor a nők gyermeknevelési szabadságra mennek, 
• a GYES után nem emelik olyan gyorsan a fizetésüket, mint a férfi munkatársaiknak,
• a gyereknevelés miatt egyáltalán nem, vagy csak részmunkaidőben kezdenek újra dolgozni.

„Mindenekelőtt össze kell hasonlítani, hogy egyes országokban a nők átlagosan hány éves korban szülnek először, mekkora a születési ráta, és milyen az ország családpolitikája, ami Romániában konzervatív. Viszont Magyarországon az utóbbi időben nagyon sok olyan intézkedést hoztak, ami még jobban bátorítja a gyerekvállalást” ‒ magyarázta a két szomszédos ország közötti eltérést a bukaresti oktató.

A szociológus saját tapasztalata viszont az, hogy női ismerősei nem igénylik a heti egy nap home office-t, „mert nem szeretnének sérülékeny pozícióba kerülni. Hiába, hogy a jog garantálja, de a főnökkel szemben ez szívességkérés, aminek általában következménye van. Olyanokra gondoljunk, hogy nem őt fogják előléptetni, nem ő lesz a hónap dolgozója, nem neki fogják megemelni a fizetését, vagy őt rúgják ki adott esetben elsőnek”.

Minimálbérért gürcölés helyett inkább gyereket nevelnek

Sokkal reálisabb képet kapunk a romániai helyzetről, ha a nemek közötti foglalkoztatottsági különbséget nézzük, azaz a nők és férfiak munkaerőpiaci jelenlétét, hívta fel rá a figyelmet Ionela Băluță.

Romániában „nincsenek jól megfizetett munkahelyek. A hátrányos helyzetű vagy szegény családokból jövő, alacsony képzettségű nők csak olyan munkát tudnak vállalni, amit nagyon rosszul, minimálbéren fizetnek meg, például takarítónő vagy gondozónő.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők már jelen vannak a munkaerőpiacon. De mindez statisztikailag abszolút torzítja a nemek közötti bérszakadékot”, magyarázta Ionela Băluță.

Romániában a megkérdezett aktív korú, de inaktív nők egyharmada mondta azt 2020-ban, hogy a gyereknevelés, idős vagy fogyatékkal élő családtag gondozása miatt nem vállal állást. Az uniós átlagban az inaktív nőknek csak az ötöde indokolta a gondozási kötelezettségeivel azt, miért nem vállal munkát. Az inaktivitás második leggyakoribb oka a képzettség hiánya Romániában és az Unió összességében is (11-12. o.).

A feminizálódó szakmákban csökkennek az átlagbérek

Minél több nőt foglalkoztat egy szakma a magánszektorban, annál nagyobb arányban nő a minimálbéres dolgozók száma. A legextrémebb helyzet a ruhagyártásban és -eladásban alakult ki: itt a foglalkoztatottak több mint 85 százaléka nő, és több mint felük minimálbérért dolgozik.

Az IT se kivétel. Romániában 2015 óta figyelhető meg, hogy egyre több nő dolgozik az informatika szakmában, amivel lassan, de egyenes arányban csökken az átlagbér az ágazaton belül (18-19. o.).

Itthon az egészségügy, az oktatás, illetve a banki és biztosítási szektor számít még hiperfeminizált ágazatnak, ahol 2020-ban a nők aránya meghaladta a 70 százalékot. De a bérkülönbség megjelenik a hipermaszkulinizált ágazatokban is, mint az építőipar, a bányászat és a szállítás, ahol negyedannyi nő dolgozik, mint férfi. Mivel itt szinte minden kétkezi munkát a férfiak végeznek, a nők pedig inkább az irodákban dolgoznak, ezért ezekben az ágazatokban a nők átlagbére valamivel magasabb a férfiakénál.

A sztereotípiák hatását leginkább a bank- és biztosítási szektorban lehet tetten érni, ahol a nők 30 százalékos bérhátrányban vannak, miközben a munkakörök nincsenek nemekre szabva. A bankszektor Romániában és Kelet-Európában azért foglalkoztat inkább nőket, mert a tevékenység nagyobb részét teszi ki a kapcsolattartás a kliensekkel, jegyzi meg 2021-es kutatásában Ștefan Guga és Alexandra Sindreștean, a Syndex România kutatója (15. o.). Nyugaton változatosabb a tevékenység az ágazatban, és nagyobb hangsúlyt kapnak a cégeknek nyújtott, de általában is komplexebb szolgáltatások.

A presztízs a férfiaké marad a hiperfeminizált szakmákban is, írják a gazdasági egyenlőtlenség kutatói. Például szociológia szakon túlnyomórészt nők végeznek (Romániában 82%, míg uniós szinten 72%), mégis az egyetemi oktatók nagy része férfi. Az egészségügyi asszisztensek túlnyomórésze nő, ahogyan a családorvosoké is, de az egyéb szakorvosok között látványosan csökken a nők aránya, elemezte a romániai helyzetet Alexandra Sindreștean és Ștefan Guga (16. o.)

Románia a nemi egyenlőség sereghajtója

A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) tíz éve méri a nemi egyenlőtlenséget az uniós tagországokban. A felmérésben száz pontot ér az ideális állapot, vagyis a nemek közötti teljes egyenlőség a munka, pénz, képzettség, gondozási és társas tevékenységekre fordított idő, a hatalom és egészség terén. A mérhető különbségek csökkentik az ideális száz pontot. Az egyes országok és az EU egyenlőségi pontszáma ezeknek a területeknek a pontátlaga.

Az intézet azt is nézte, hogy az erőszak és bántalmazás milyen mértékben érinti a nőket, illetve a férfiakat az egyes országokban. Erre nem ad pontszámot, mert itt nem egységes a tagországok adatgyűjtése.

Az EIGE idei felmérése egészen friss, október 24-én jelent meg, és tavalyi, illetve 2021-es adatokon alapul. Bár Románia tavalyhoz képest 2,4 pontot javított, most 56,1 ponttal az EU utolsó helyén áll. Azaz halad a nemi egyenlőség felé, de csigatempóban: nem tudta ledolgozni az eddigi hátrányát. 

Magyarország 57,3 ponttal épphogy megelőzi Romániát. Az Európai Unió átlaga 70,2 pont. A legmagasabb, 82,2-es átlagot Svédország érte el.

„A hatóságok számára nagyon egyszerű, amikor a nemek közötti egyenlőségről van szó. Azt állítják, hogy a nemek közötti bérszakadék tekintetében mi állunk a legjobban. Nem számít, hogy Európában az utolsó előtti helyen állunk a nemek közötti egyenlőség szempontjából. [Szerk. megj.: Amikor a szakértővel interjúztunk, még csak a tavalyi felmérés eredménye volt ismert.] Ismétlik és dicsérik ezt a történetet, pedig világos, hogy valami nem stimmel. Nem lehet elsők között lenni a nemek közötti bérszakadéknál, és az utolsók között a nemek közötti egyenlőségnél” ‒ mutatott rá az ellentmondásra Ionela Băluță.

Az EIGE felmérése úgy oldja fel ezt az ellentmondást, hogy nyolcszor nagyobb kereseti különbséget mutat ki, mint az órabér alapján megállapított 3,6 százalékos bérkülönbség. A nők 27,3 százalékkal keresnek kevesebbet Romániában, mint a férfiak ‒ szembesít az EIGE játéka, amellyel szempillantás alatt be tud vonni az adatok értelmezésébe. Csak be kell kattintanunk, hogy melyik országban születtünk, és kidobja számunkra a statisztikai nőt vagy férfit.

Így számolva Magyarországon a nők 28,1 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál. A legkisebb, 20,4 százalékos különbség a nők és férfiak keresete között Litvániában és Portugáliában van, a legnagyobb Ausztriában, 44 százalékos. De a legjobb átlagú Svédországban is a nők 23,8 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál.

Ionela Băluță éppen ezért hangsúlyozza: minden országot a saját politikai, gazdasági és szociális helyzetén belül kell elemezni. A magasabb életszínvonal nem garantálja a kereseti egyenlőséget.

Mi húzza le Románia egyenlőségi átlagát?

A pénz terén Románia magához képest jól teljesít: 70,6 pontot kapott a nemek közötti különbségre az anyagi helyzetben és az anyagi erőforrásokban, míg az összátlaga csak 56,1 pont. Ebben a kategóriában az látszik, hogy a férfiak kicsivel többet keresnek, és kicsivel több nőt fenyeget a szegénység (22%), mint férfit (20%).

Az egészség kategória ‒ amely szintén növeli az ország egyenlőségi átlagát, de ebben is utolsók vagyunk ‒ több alterülete önbevalláson alapul. Ezekben nagyobb az egyenlőtlenség: a nők háromnegyede, míg a férfiaknak csak a harmada nem dohányzik, és ivási szokásai még nem túl károsak. A tudatosan egészséges életmódot (sportolás, zöldség- és gyümölcsfogyasztás) viszont nagyon kevesen választják, bár kétszerannyi férfi (14%), mint nő (6%). 

Bár a várható élettartam és az egészséges életévek száma a nők felé billenti a mérleget, mégis valamennyivel kevesebb nő (69%) érzékeli jónak vagy nagyon jónak az egészségi állapotát, mint férfi (77%). És inkább a nők, mint a férfiak vélik úgy, hogy nem jutnak hozzá olyan orvosi és fogorvosi ellátáshoz, amelyre szükségük volna.

Románia meg is haladja az uniós átlagot az idő kategóriában. Az EIGE itt azt nézi, melyik nem mekkora hányada vesz részt gondozási, illetve szabadidős tevékenységben. A nők kétharmada, a férfiak egyharmada főz naponta vagy végez más házimunkát. A nők 52, a férfiak 40 százaléka gondozza naponta a gyermekét, unokáját, idős vagy fogyatékkal élő rokonát. A két nem között nem olyan nagy a különbség, ami a szabadidő házon kívüli eltöltését és az önkénteskedést illeti.

Az ország egyenlőségi átlagát egyértelműen a tudáshoz és a hatalomhoz való alacsony, illetve mélyen egyenlőtlen hozzáférés húzza le.

A hozzáférés az oktatáshoz nagyjából egyenlő, de nagyon alacsony: a nőknél és a férfiaknál is mindössze 14 százaléknak van felsőfokú végzettsége (az uniós átlag ennek a duplája). A 15-74 év közöttieknek pedig csak 12, illetve 13 százaléka vesz részt (a lekérdezés előtti négy hétben) valamilyen képzésen. A legnagyobb egyenlőtlenség itt az, hogy a diáklányok 34 százaléka tanul alacsonyabb presztízsű és bérezésű hivatásokra felkészítő szakokon (bölcsész, egészségügy, szociális munka), míg a fiú diákoknak csak 18 százaléka. 

Ez előrevetíti, hogy csak lassan változik majd a munka terén a sztereotipikus megoszlás, amelyet szintén mér az EIGE: négyszer több nő dolgozik az oktatásban, az egészségügyben és szociális ellátásban, mint férfi. Míg a nagykorú férfiak 58 százaléka dolgozik teljes munkaidőben, addig a nőknek csak a 39 százaléka. A dolgozó férfiak harmada, míg a nőknek csak a negyede véli úgy, hogy el tud szabadulni egy-két órára a munkahelyéről azért, hogy személyes vagy családi ügyeit elintézze.

A hatalomban a legdurvább a nemek közötti egyenlőtlenség, erre Románia csak 30,7 pontot kapott. Itt Magyarország teljesített a legrosszabbul, 26,2-es átlaggal. A hatalomhoz való egyenlő hozzáférést az EIGE egészen konkrétan méri: milyen arányban töltik be nők, illetve férfiak a legmagasabb döntéshozói pozíciókat a politikában, a gazdaságban és társadalmi szervezetekben.

Romániában a miniszterek mindössze 9, a képviselők 20, a helyi és megyei tanácsosok 21 százaléka nő. A gazdasági hatalom méginkább a férfiak területe: a legnagyobb cégek igazgatótanácsában, felügyelőbizottságában a tagoknak csak az ötöde nő. Az alterület pontszáma azért is ennyire alacsony (15,7), mert a romániai jegybank igazgatótanácsában egyetlen nő sincs.

A társadalmi szervezetekben valamivel jobb a helyzet. Az EIGE olyan szervezetek vezető testületeit nézte, amelyek közpénz és befolyás felett rendelkeznek. Romániában a kutatást finanszírozó szervezetek vezetőtanácsában 45%, a közmédia vezetésében 38%, a tíz legnépszerűbb olimpiai sport szövetségi vezetésében 16% a nők aránya. 

„Ez történik, ha a törvények és közpolitikák csak papíron léteznek, ha politikai nyilatkozatok mögé bújunk az EU szeme elől, de valójában a nemek közötti egyenlőség politikai támogatása egyenlő a nullával. Ez történik, amikor egyre több támadás éri a nemek közötti egyenlőséget a közéletben és a gendertudományokat az egyetemen. És a többség nem látja, vagy úgy tesz, mintha nem értené. Már elmondtam, de elmondom újra, amíg csak tudom: a nemek közötti egyenlőség jelzi a demokrácia minőségét. Aki ellenzi a nemek közötti egyenlőséget, az antidemokratikus” ‒ kommentálta Facebook-oldalán Ionela Băluță, hogy Románia idén az utolsó helyre csúszott a nemek közötti egyenlőség uniós rangsorában.

A cikk a Thomson Alapítvány támogatásával, a magyarországi Veszprém Kukac médiummal való együttműködésben született. A magyarországi helyzetről Tihanyi Kata cikkében olvashatnak.

Nyitókép forrása: Freepik

The post Nem a bérek miatt tátong hatalmas szakadék a nők és férfiak között appeared first on Átlátszó Erdély.

Egyrészt a főállású anyaság nagy érték, de ha egy anya egy teljes állás mellett el kell végezze még az összes házimunkát, a gyereknevelést vagy az idősgondozást is, akkor az kihat a szakmai előmenetelére. A szociológusok elmondták, a gondoskodó munka egyenlőtlen elosztása nem csak a férfiak egyéni felelőssége, hiszen nekik a családfenntartó szerepét osztja ki a társadalom. 

A munkaadók szívesebben alkalmaznak kisgyerekes apákat, mint anyákat vagy fiatalokat, mert ők az a munkaerő, aki kisebb eséllyel mond fel, és ha kell, túlórázik is, hogy el tudja tartani a családját. Ezeket a szerepeket bebetonozzák a intézményeink is: Romániában például olyan kevés a bölcsődei hely, hogy az ilyen korú gyerekeknek csak a két százaléka tud bölcsődébe járni. Vagy a kórházakban például nincs olyan kórterem, ahová az apák feküdhetnek be a beteg gyerek mellé. 

A nők különböző megoldásokat találnak ki arra, hogy jusson idejük a munkára, és a gondoskodási feladataikat is el tudják végezni. A vállalkozás az egyik megoldás, mert kötetlen munkaidővel kecsegtet. A másik megoldás, hogy a gondoskodási munkát más nőknek szervezik ki: ez lehet családtag, vagy fizetett bejárónő, dada, idősgondozó.

A szakértők a román állam vállalkozásokat támogató stratégiáját is bírálják. Ugyanis az állam egyre kevesebb szociális juttatást támogat, és egyre többeket biztat arra, hogy magánúton keressenek választ a problémáikra. Ezzel párhuzamosan egyáltalán nem könnyíti meg a vállalkozások alapítását, a pályázatok nehezen elérhetőek, az önfoglalkoztatók pedig egyre kevesebb támogatást kapnak.

Hogyan boldogulnak ezen a nehezített terepen az erdélyi magyar vállalkozónők? Erről kérdeztünk különböző életkorú nőket, akik nagyon különböző területeken alapítottak céget.

A vadkapitalista időkben startoló panziós 

A nyárádszentbenedeki Nemes Panzió rusztikus ízléssel felújított épület. A földszinten kis kocsma, előtte, napernyő alatt a falubeliek italoznak a déli órákban. Mivel a panzió bejáratát nem találom, a kocsma ajtaján lépek be: tiszta, de sötét helyiség asztalokkal. Az egyik sarokban egy kis üzletet rendeztek be, ez a helyi mindenes bolt. 

A kocsma-boltból széles ablakokon lehet átlátni a panzió éttermébe. Ide, az étterembe ülünk le beszélgetni Nemes Melindával, a családi vállalkozás társtulajdonosával, aki férjével, Nemes Sámuellel együtt vezeti a panziót.

Nemesék a rendszerváltás után kezdtek el vállalkozni egy másik családdal közösen, majd egy év után önerőből. Nyárádszentbenedeken ‘92-ben vették bérbe az Ákosfalvi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet volt székhelyének épületét és udvarát, ahol előbb ömlesztett bort palackoztak. Ezzel párhuzamosan átvették a szövetkezet régi kocsmáját is.

A borpalackozást abba kellett hagyniuk, mert ‘96-tól már nem tudtak bort felvásárolni a régi kombinátok pincészetéből. Úgy vélik, a piac átrendeződése mögött politikai szálak húzódtak. Nemesék a gyártósor leállítása után szálláshely kiépítésében kezdtek el gondolkodni, amire a kocsma feletti emeleten volt hely. A célközönség a munkások voltak, akik ideiglenesen a faluban dolgoztak, valamint a külföldről hazalátogató helyiek.

Később meg tudták vásárolni az állami gazdaság épületét. Az utcáról ugyan nem látszik, de a panziónak két medencéje is van. Nemes Melinda hangsúlyozza, hogy a vállakozásukat mindig saját tőkéből finanszírozták, sosem kaptak rá pályázati támogatást.

A komoly vállalkozói ambíciókkal rendelkező Nemes Melinda nosztalgiával idézi fel ezeket a vadkapitalista éveket: „A rendszerváltáskor volt egy vonal húzva, mindenki fel volt a vonal mögé állítva. A kötelet egyszercsak elhúzták, és akkor azt mondták, hogy indulj. Az emberek elindultak, és volt, aki feláldozta a hétvégéjét, volt, aki feláldozta a szabadidejét, és lépésről lépésre haladt előre. Volt olyan is, aki kényelemből vagy nemtörődömségből, vagy bármi más okból tapicskált egy helyben.”

Nemesék vállalkozásában Melinda foglalkozik az árubeszerzéssel, az előkönyveléssel és a pénzügyekkel. Ő osztja le a feladatokat az alkalmazottaknak, és kommunikál a vendégekkel. Férje a vendéglátóegység egyszemélyes karbantartója: ő végezte a belső felújítások nagy részét, szintén az ő feladata a fás kazán befűtése, a medencék karbantartása, és más javítási munkák.

A házaspár munkamegosztása szintén az államszocializmus idejére nyúlik vissza. Mindketten a marosvásárhelyi bőr- és cipőgyárban dolgoztak: Sámuel a feldolgozó részlegen, Melinda a titkárságon. 

A vállalkozónő újra és újra visszaidézi, hogy mekkora szerencséje volt, hogy érettségi után a bőrgyárhoz került: „Fiatalként tulajdonképpen belelöktek az életbe. Én olyan munkaközösségbe kerültem, hogy nem rossz szájízzel mentem munkába, hanem rózsaszínben tudtam látni az életet. Voltak segítőkész kollégák, akik tanácsot tudtak adni, anyaként vagy apaként támogattak, és ez nagyon sokat számított.” Melinda az alkalmazottaival is a bőrgyárban tapasztalt jó, kollegiális kapcsolatot akarta továbbvinni.

A Nemes Panzió jelenleg tíz alkalmazottal dolgozik. Nemes Melinda soha nem gondolt arra, hogy ne alkalmazzon fiatal nőket vagy édesanyákat: a fiatalok könnyebben tanulnak, és hamarabb felveszik a ritmust. Jelenleg is van olyan nő, akit visszavárnak gyereknevelési szabadságról, és olyan is, aki idén nyáron megy férjhez, tehát számítanak arra, hogy hamarosan gyereket szeretne vállalni. Ha mindenki visszamegy GYES-ről dolgozni, akkor mindenkinek találnak majd helyet a panziónál – mondja nevetve a menedzser.

Melinda szerint sosem volt hátránya abból, hogy nőként kezdett el vállalkozni. Ellenben abból, hogy a falu közterületét megvásárolták, elég sok konfliktusa támadt a helyi idősekkel.

„Mi már rég megvettük a területet és az épületeket, de a kapu még nem volt kicserélve. Akkoriban reggel megérkezett, mondok egy nevet, Gyuri bácsi, a kapun keresztül szépen végigmarsangolt (átvonult – szerk. megj.) az udvaron, és hátrament kapálni. Hogyha felszólítottam, hogy bocsánat, ez az én területem, akkor azt mondta, hogy leányka, vedd tudomásul, hogy ez nem a tiéd, ez a közössé”, adja elő Nemes Melinda a helyi nyelvjárásban.

A szálláshely után konyhára és étteremre is támadt igény. Végül két sózott vizű medencét is kiépítettek, amelyekből a kisebbiket télen is lehet használni. A házaspár teljes egészében a vendéglátóegységből él, de már nem szeretnének tovább bővülni.

A reggel hattól este tizenegyig tartó munkába nevelkedett bele Nemesék fia is. Melinda elmeséli, hogyan próbálták megértetni a vállalkozói logikát a gyerekkel: „Mindig megmagyaráztuk neki, hogy valamit valamiért. […] Hogyha én többet dolgozok, akkor úgy több a pénz. Ha befektetünk, akkor van eredmény. Vagy ha éppenséggel ő valamit meg szeretett volna venni magának, akkor ügyesen kijött, és segített nekünk a zsebpénzért. Úgy ösztönöztük őt, hogy azért van neked többed, azért engedhetsz meg magadnak bizonyos dolgokat, mert te azért dolgoztál.”

Melinda ki tudta szervezni a gondoskodási munka egy részét: a főzéssel és a takarítással a női alkalmazottait bízta meg. „Mivel első pillanattól alkalmazottaink voltak, ezért ezt a munkát az alkalmazottakra bíztuk. Ezeket hiába próbáltuk volna csak a családban megoldani. Kiszámítottam, hogy inkább fizetek egy alkalmazottnak öt órával többet”, mondja Melinda. 

Sikeresnek gondolja magát? Ezt a kérdést minden vállalkozónak feltettem az interjúk során. Nemes Melinda határozott igennel válaszolt. „Mostani fejjel is azt mondanám, hogy még egyszer nekivágok és megcsinálom, mert sikerélményem tényleg volt és van. Tulajdonképpen az a jó oldala, hogy folyamatosan újabb és újabb emberekkel találkozok, a világ minden tájáról jönnek ide. Van egy vendégkönyvünk, ahol kínaitól elkezdve amerikaiig mindenki írt. Nincsen weboldalunk, de szerintem a szájról szájra való reklám sokkal hasznosabb.”

Műépítész nő az építőtelepen

Az építészetet hagyományosan férfias szakmának tekintjük. A kemény fizikai munkával járó építkezést, kevés kivétellel, tényleg csak a férfiak tudják elvégezni. Viszont manapság már senki sem lepődik meg azon, ha egy nő az irodában, a számítógép előtt maketteket tervez.

Balogh Andrea műépítésszel arról beszélgettünk, hogy tapasztalt-e nemi alapú megkülönböztetést az építkezéseken. A nemcsak irodai munkát végző műépítészt arról kérdeztük, hogy a férfiak megkérdőjelezik-e szakértelmét, amikor az építkezéseken kell irányítson.

Valójában Andreának az építész szakma iránti vonzalma családi örökség. „Ott kezdődött az egész, hogy édesapám meg a nagytatám is asztalosok voltak. Nagyon tetszett nekem ez a technikai munka, a barkácsolás, és én is dolgoztam velük. Meg nagyon sokat rajzoltam és kézimunkáztam gyerekkoromban”, idézte fel Andrea.

A műépítész a Kolozsvári Műszaki Egyetemen végzett 2012-ben. Pár évet alkalmazottként dolgozott, majd 2015-ben létrehozta a saját vállalkozását: pontosabban délutánonként, szabadidejében önfoglalkoztatóként (PFA-val) is elkezdett dolgozni. 

2020-ban, a GYES után eldöntötte, hogy teljes mértékben önállósul. Ez fellendülést hozott a karrierje szempontjából, örült a kreatív feladatoknak, valamint kiegyensúlyozta a munkára és a gyereknevelésre szánt idejét. Másfél évig tudott kizárólag a vállalkozásával foglalkozni, amikor is a válás és a változó körülmények miatt újra munkát vállalt egy barátnője tulajdonában lévő építő cégénél, a Prefconnál. Emelett továbbra is kap, és el is fogad magán felkéréseket családi házak megtervezésére.

Balogh Andrea saját bőrén is megtapasztalta a munkások rosszallását, ha egy nő lép az építőtelepre – igaz, ilyen kevés alkalommal fordult elő. Felidézte, hogy amikor Zilahon, a pneumatológiai kórház műemlék épületének restaurálásán dolgoztak, napközben hívták telefonon, hogy ő és egy másik munkatársnője ki kell menjen az építőtelepre.

„Biztos nem ez volt a legelső eset, de ez úgy megmaradt bennem. A műemlékeknél az van, hogy nem szabad PVC nyílászárókat, bármilyen cserepet, bármilyen színt használni. Nagyon oda kell figyelni ezekre a dolgokra”, vezette fel Andrea a szakmai szempontokat.

„Nem számítottunk rá reggel, hogy ki kell menni az építőtelepre. Ruhában voltunk mindketten, a kolléganőm magassarkúban, én lapos talpú szandálban. Már a nyílászárókat tették fel, azt kellett ellenőrizzük. Mire a munkások elkezdtek kérdezgetni: mit akarunk mi itt? Miért nem teszünk be PVC nyílászárókat? Miért akarjuk mi restaurálni ezeket a régi, csúnya ajtókat? Nagyon lenézően beszéltek velünk: mi nem értünk hozzá, hogy az új az, ami szép. Hát nem sértődtünk meg, inkább vicces volt, hogy mit gondolnak egyesek.”

Andrea szerint ha megtanulsz határozottan és tárgyszerűen beszélni, akkor az építőtelepen mindegy, hogy nő vagy férfi vagy: „Határozottan szoktam beszélni, konkrét dolgokat mondok, nem vigyorgok és szépelgek. Akkor mindent meg tudunk beszélni, és megyünk a dolgunkra.”

Önfoglalkoztatóként családi házak, nyaralók és éttermek külső és belső látványtervét készíti el, a Prefconnál ipari csarnokok szerkezetét tervezi meg, és a cég menedzsmentjében is dolgozik. Egyik Prefconos munkájáról így mesél: „a Kaufland egyik épületét terveztük: miközben csináltam, nem volt a kedvencem, mert nagyon fárasztó volt.  Most látom, ahogy építik Zilahon, és büszkeséggel nézek rá. Ami még büszkeséggel tölt el, az Szovátán egy vendéglő, a Bello Pizza&Grill, ami a Medve-tó közelében van”, mesélte el Andrea, akinek sokat számított, hogy a tulajdonosok az eredeti ötletükhöz képest teljesen szabad kezet adtak neki.

A műépítész sosem érezte azt, hogy szakmai hátrány volna, vagy az ügyfelei azért nem bíznának benne, mert nő. Erős kapcsolati tőkét tudott kialakítani, és az emberek szájról szájra ajánlják a munkáját. Egyetlen kellemetlen példát emelt ki: ügyfelei között voltak olyanok is, akik papírra lerajzolták neki pontos méretekkel, amit elképzeltek, és azon nem engedtek változtatni. Andrea több ilyen eset után megtanult nemet mondani: „Nem írok alá semmit, amit nem én terveztem. Ez már ilyen elvi dolog.”

A nagy cégek gyakran kizsákmányolják a munkaerőt, viszont Andrea munkahelye nem tartozik ezek közé. A műépítész dédelgeti azt a célt, hogy hosszútávon legtöbbet a saját vállakozásával foglakozzon. A kreatív munka mellett, sokkal több ideje jutna a gyerekére, akinek a délutáni felügyeletében sokszor a volt apósa segített. Új településre költözve azonban ezt már nem könnyű megoldani.

„Egy cég alkalmazottjaként sokkal jobban érzékeled ezt a profitorientált munkamenetet, hogy többet és többet dolgozz. És tényleg a legjobbat akarod adni, főleg ha perfekcionista is vagy”, pillantott le magára Andrea. „Akkor mindent megpróbálsz megoldani minél hamarabb. Ha látják, hogy ezt jól megcsináltad, akkor gyorsan adnak még több munkát.”

Andrea a saját vállalkozásában érezte sikeresnek magát: „A jelenlegi pillanatban nem mondanám sikeresnek magam, viszont amikor csak a sajátommal foglalkoztam, akkor igen. Most is sikeres vagyok, csak nem a sajátomban. Inkább az a sikerélmény, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni. Embereket megismerni, megfogadni a tanácsaikat, általuk jobbá válni.”

A rendet teremtő anyavállalkozó

Több egyetem és posztgraduális képzés sem elég ahhoz, hogy egy szülő könnyedén megbírkózzon a gyerekvállalással járó rendetlenséggel. Sârbu Lőrincz Andrea első gyerekének megszületése után talált rá a rendszerezés módszerére, ami egyensúlyt hozott a gyereknevelés és házimunka körül forgó, kaotikussá váló életébe. Így hozta létre Vivacce: egyszerű rendszervezés anyukáknak nevű kezdeményezését, amelyet jelenleg kezdő vállalkozásként működtet.

„Én a munkámmal voltam elfoglalva, és nem háziasszonyoskodtam”, jelenti ki Andrea, aki a GYES idején kezdte el tapasztalni a gondoskodó munka nehézségét. „Próbáltam utolérni magam, és közben keresgéltem, hogy hogyan kell ezt minél egyszerűbben csinálni. Hogy több időm legyen a gyerekre, és ne azzal foglalkozzak, amit nem szeretek, ami mondjuk a főzés. Az interneten találtam rá, hogy létezik olyan, hogy professional organizer (hivatásos rendszerező – szerk. megj.)”, mesélte a vállalkozónő.

Sârbu Lőrincz Andrea hosszú utat járt be az önképzés terén. Az egyetemen földrajz–turizmus szakon végzett, és kis ideig egy turisztikai irodánál dolgozott. Tanult az Ady Endre Sajtókollégiumban, és dolgozott a nagyváradi Reggeli Újságnál. A Diakónia Keresztény Alapítvány nagyváradi irodájában volt ügyvezető 2013 és 2019 között, elvégezte az ehhez szükséges részképzéseket. Időközben megszerezte az egészségügyi asszisztens diplomát is.

Az anyaság azonban szakmailag is fordulatot hozott az életébe. Annak a nőnek, aki a gyerekvállalás előtt teljes mértékben a tanulásnak és a munkájának élt, újra kellett gondolnia  saját szereplehetőségeit. Számára az otthona optimális berendezése lett a megoldás, amely belső egyensúlyt is hozott az életébe. A GYES alatt két hivatásos rendszerező diplomát szerzett, egyiket nemzetközi, másikat hazai képzésen.

A rendszerezés nemzetközi szinten Marie Kondo nevéhez köthető. Irányzata szerint minden dolognak megvan az optimális helye és rendeltetése. Andrea nem ezt a szigorú irányzatot követi, hanem a második diplomája nyomán egy olyat, amely a személyiségtípusok szerint változó stratégiákat nyújt az otthon és a munkakörnyezet optimális berendezésére, hogy az ember időt és energiát spórolhasson.

Így Andrea 2022 őszén olyan vállalkozást indított el, amely elsősorban az édesanyáknak tud segítséget nyújtani egy otthoni rendszer kialakításában. Ügyfelei kérdőíves teszteket tölthetnek ki, ami alapján egyéni tanácsadásban részesülhetnek.

Andrea példákkal illusztrálja, hogyan mentette meg a sok önvádtól a rendszerező attitűd, és miben tud segítséget nyújtani az ügyfeleinek: „Nem a rendet csináljuk, mert a rend csak következménye annak, hogy nekem van egy személyiségem, és vele jár a rendszerszemléletem. Például, ha egy vizuális rendszerező elteszi a szekrénybe a dolgait, akkor elfeledkezik róluk. Ha nincs elől só, akkor nem tesz sót az ennivalóba. Én ilyen típus vagyok. Nálam az lett a megoldás, hogy van egy kis polcom, és a mindennapi fűszereim ott vannak elől”.

Kérdésemre, hogy a férfiakat miért nem akarja bevonni a célközönségébe, azt felelte, hogy ez a szolgáltatás inkább a nőket érdekli. Sajátosan a nőket érinti az a probléma, hogy egyszerre kell anyaként, nőként és a szakmájukban is teljesíteniük. „Kicsit rizikós erről beszélni, mert egy anya azt mondja, hogy a gyerekei az elsők. De akkor rossz anya vagyok, ha úgy látom, hogy a gyerekemre megy el az energiám nyolcvan százaléka? Pedig ez egy tény, amivel kell valamit kezdeni”, vetette fel a problémát Andrea.

A vállalkozónő elmondta, a családja mindenben támogatja. A férje például elvégezte a teszteket, de nem sikerült őt meggyőznie arról, hogy tudatosan beépítse a rendszerezést az életébe. „Igazán nincs a fókuszában ez a rendszerezés dolog, de azt látja, hogy engem mennyire lelkesít”, mondta el Andrea. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kapcsolatokban sok felesleges konfliktustól tud megszabadítani az, ha a párok tudják egymásról, hogy például, egyikük mikrorendszerező, aki sok kategória alá besorolva mindent eltesz fiókokba, dobozokba, mappákba, a másikuk viszont vizuális rendszerező, akinek látható helyen kell legyenek a dolgai, ahhoz, hogy használja is őket.

A kezdeti terveiről – hogy ezentúl teljes mértékben az édesanyák képzésével fog foglalkozni – le kellett mondjon, mert a vállalkozása még nem épült ki annyira, hogy eléggé jövedelmező legyen. Inkább elvállalt két olyan állást, amely mellett a vállalkozásával is tud foglalkozni. A GYES után a Keresztény Diakónia Alapítványhoz ment vissza részmunkaidőben, és ezzel párhuzamosan egy óvodában lett egészségügyi asszisztens.

„Tervem volt, hogy a vállalkozásommal teljes munkaidőben fogok foglalkozni, de nem volt bátorságom hozzá. Nem éreztem magam biztonságban, így az lett a vége, hogy visszamentem dolgozni. Úgy gondoltam, hogy a család érdeke is az, hogy legyen egy anyagi stabilitásunk”, mesélte Andrea, aki egy olyan édesanya példája, akinek a családról való gondoskodás mellett esélye sincs egy gyorsan épülő, nagy ügyfélkörrel rendelkező vállalkozást felépíteni.

A boszorkánykonyhából kizöldülő vállalkozás

Kassay Márta és Kassay Emese közös szenvedélyükből alkottak családi vállalkozást. A Kolozsváron élő anya–lánya páros 2021-től működteti a Green Room Plant Studiót, mely egzotikus növények szaporításával és értékesítésével foglalkozik. Rendeztek már be irodákat és éttermet is. 

Növényeiket bérbe is adják, melyekkel előadások, kiállítóterek, fesztiválok és esküvők helyszíneit díszitik fel. Ott voltak Tusványoson, az Electric Castle fesztiválon, az alternatív kezdeményezésű Classic Unlimited fesztiválon és a helyi vásárokon is. Továbbá workshopokat szoktak tartani a szobanövények gondozásáról, fűszernövények termesztéséről, ezekről a résztvevők haza is vihetik a frissen átültetett növényeket.

„Ha nem akarsz minden eseményedre vágott virágos kompozíciót rendelni, mert nagyon drága a vágott virág, és a kukába fog kerülni, akkor ez sokkal fenntarthatóbb és környezettudatosabb”, vetette fel vállalkozása alapelvét Emese. „Például a páfrányok egy hónapig utazták körbe az országot a Classic Unlimited fesztivállal”, erősítette meg Márta.

A ritka szobanövények piaca, az úgynevezett urban jungle még gyerekcipőben jár Romániában. A vállalkozók csak három másik ilyen profilú üzletről tudnak, azok is messzebb, Bukarestben és Temesváron találhatóak.

A vállalkozás profilja a tulajdonosok szakmájához és hobbijához is szorosan kapcsolódik. Emese tájépítészetet tanult, az alapképzést Kolozsváron, a mesterképzést Budapesten végezte. Márta, aki négy gyerekes édesanya, számítógépmérnöki egyetemet végzett, és Emesével terhesen államvizsgázott. Ezen kívül lakberendezői oklevéllel rendelkezik.

Az anya–lány páros az esti tea mellett szokott beszélgetni a cég jövőjéről, de nincs kőbe vésett stratégiájuk a vállalkozás fejlesztésére. Ez abból is adódik, hogy egyiküknek sem ez a kizárólagos jövedelemforrása. Emese egy budapesti cégnek készít növénykiültetési terveket 3D-modellezéssel. Márta magánnyugdíj-biztosítással foglalkozik.

„Ha férfiak lennénk, és lenne egy nő mellettünk, akkor odatennénk főzni,” válaszolta Márta arra a kérdésemre, hogy érzik-e hátrányát annak, hogy nőként indultak el a vállalkozói piacon. Erre Emese is rátromfolt: „Pont erre gondoltam, hogy ha férfiak lennénk, akkor egy csomó mindent egy nő megcsinálna mellettünk. De itt meg megcsináljuk a női és a férfi részt is, mindent.”

Emese és Márta az otthonukban alakították ki az értékesítésre vagy bérlésre tartott növények helyét. A házuk mindig tele volt zölddel, és üvegházat már a vállalkozás előtt használtak kerti növények, például paradicsom termesztésére.

Az első tél úgy telt, hogy alocasia levelekkel az arcukban ébredtek: a konyhaplafontól a folyosóig csüngtek a növények. A beszállítóktól ugyanis nem lehet csak egy-két darabot rendelni adott növényből, hanem egy szekérnyit szállítanak ki. „Az első télen rá voltunk szorulva, hogy adott növényből sok darabot válasszunk, ha akartunk, ha nem. Egy csomó páfrányunk volt, aminek nem ez az ideális környezet. A páfránynak legyen nedves, párás a levegő, fény is legyen, de ne túl sok. Végül annyi meghalt”, nevetett utólag a kezdeti nehézségeken Emese.  

Az árut Hollandiából hozatják, ott vannak a legközelebbi és legmegbízhatóbb virágkereskedések. Külön megpróbáltatás volt Mártának, amíg talált egy olyan céget, amelyik hajlandó Romániába kiszállítani a növényeket. Ugyanis a hollandok nem bíznak a román megrendelőkben, mert tapasztaltak már visszaéléseket, magyarázza Márta.

Azt nem tudják befolyásolni, hogy a rendeléseik közelebbről érkezzenek, de a két nő számára fontos a környezettudatosság és a fenntarthatóság. Ismerősöktől, a céges ügyfélkörtől vagy a szomszéd piacostól gyűjtik össze a tömítőanyagot és a kartondobozokat a növények csomagolására és szállítására. 

Azért forgalmaznak kizárólag cserepes növényeket, mert a vágott virág azonnal elpusztul. Ha az eseményeken, esküvőkön az ügyfelek mégis szeretnének vágott virágos díszítést is, akkor inkább szezonális növényeket ajánlanak nekik, melyeket a helyi piacokról is be lehet szerezni. „Szinte mindig viszünk mezei virágot az esküvőkre”, mondta Emese. „Még a cuccos hortenzia mellé is betesszük a vadmurkot”, egészítette ki Márta.

A vállalkozókat aggasztja, hogy a virágpiacon is selejtté válnak azok a példányok, amelyek nem tökéletesek, például kisebb a virágzatuk, vagy foltos néhány levelük. 

„A Hollandiából hozott rózsa strapabíróbb és olcsóbb, mintha Nagyenyedről jönne, még úgy is, hogy lehet, hogy Afrikából került Hollandiába. Ha száz egyforma rózsát akarsz, azok egyformák lesznek. Ott biztos, hogy laboratóriumi feltételek mellett termesztik ezeket. A vásárlók nagy része azt akarja, hogy a virág tökéletes legyen. Ha valahol van egy folt, kisebb levél, az már nem tetszik. Elfilózhatunk arról, hogy a mai világ hova fejlődik. Ennyire törekszünk arra, hogy minden tökéletes legyen? Ha egy növény természetes, akkor már húzzuk az orrunkat”, osztotta meg a véleményét Márta.

Egyébként a két vállalkozónő nem érzi sem előnyét, sem hátrányát annak, hogy nőként és családban viszik az üzletet. Inkább azt tapasztalták, hogy a vásárlóik akkor maradnak hűségesek hozzájuk, ha személyesen is ismerik őket, így kérhetnek tanácsokat, vagy rajtuk keresztül rendelhetnek egy új exotikumot a gyűjteményükbe.

Ha már a férfias munkáknál tartunk, kiderül, hogy Emese és Márta nem riad vissza attól, ha kiegészítőket kell barkácsolniuk a rendezvénydíszítéshez. Például az egyik idei esküvőre a gyereksarokba egy óriás Jengát készítettek, amit a Hornbachnál vágattak ki, majd ők lecsiszolták, és lekezelték a fát.

A családi műhely azonban nem ezzel a vállalkozással indult. Márta felidézte, hogy a lánya születése után számtalan kézműves foglalkozást kipróbált otthon: „Amíg a gyerekeim kicsik voltak, én is akartam babahordozót készíteni, enciklopédiát fordítottam, pelenkát varrtam, szappant főztem, gyertyát öntöttem. De csak itthon, ilyen boszorkánykonyha szinten csináltam.”

Emese is felnevetett: „Csomó hülyeséget csináltunk itthon együtt. Mindig alkottunk valamiket.

Mindent összegyűjtöttünk, és most örülök, hogy végre fel tudjuk valamire használni az üvegeket és a csiricsáré cserepeket.”

A sikeres vállalkozók egy másik arcát mutatta be az anya–lánya páros. A kérdésemre, hogy sikeresnek tartják-e magukat vállalkozóként, Emese így válaszolt: „Igen, ha nem az anyagi részt vesszük. Nekem az a siker, hogy ilyen szépen növekedünk, egyre többen ismernek, keresnek meg úgy, hogy nem kell mi kopogtassunk. Például tavaly ősszel voltak fizetett reklámjaink, de azon kívül szinte minden munka úgy jön be, hogy minket keresnek meg.”

„Szeretjük, amit csinálunk, és ezt szerencsés dolognak érzem”, mondta Márta. „Azt hiszem, ez bennem akkor tudatosult, amikor egy 500 fős, gyulafehérvári esküvőn voltunk. Az volt a flow-élmény, amikor felkeltünk reggel hétkor, épp csak egy kávét ittunk, és este ötig megállás nélkül dolgoztunk. Se nem ittunk, se nem ettünk, de észre se vettük, mert annyira jó volt.”

A nyitókép forrása: unsplash.com

The post Dupla műszak, full-time anya: így rizikóznak az erdélyi vállalkozónők appeared first on Átlátszó Erdély.

Az átlagember még mindig úgy gondol a vállalkozóra, hogy az gazdasági szakember vagy mérnök, és férfi. Jobban ad a férfi vezetők szavára, holott a nők kimutathatóan képzettebbek. Hogy ez miért van így egy annyira meritokratikusnak hitt terepen is, mint a vállalkozói szféra, arra a szoptatás világhete és a fiatalok világnapja között induló cikksorozatunkkal keressük a válaszokat.

Sorozatunk első részében szociológusokkal beszélgetünk a nők irányította vállalkozásokról. Kiderül, miért több a munka és kevesebb a tőke az ilyen cégekben, és miért a családjáért túlórázó férfi az ideális munkavállaló. A sorozat következő részeiben interjúkat közlünk női vállalkozókkal, és azt feszegetjük, miért kisebb a nők jövedelme, mint a férfiaké.

Se a vállalkozó, se az alkalmazott nők nem tudják újraosztani a gondoskodói feladatokat a családban, és a gyengeség jelének veszik, ha panaszkodnának, derült ki, amikor a romániai vállalkozónők helyzetéről beszélgettünk Geambașu Réka szociológussal, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatójával, valamint Gergely Orsolya szociológussal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatójával.

Gergely Orsolya fő kutatási terepe Székelyföld, ahol 2010-ben kezdte felmérni a magyar anyanyelvű vállalkozónők helyzetét. 2018-ban Geambașu Rékával együtt újabb kutatást végeztek, a mintát ezúttal kiterjesztették Erdélyre és a román anyanyelvű lakosságra is. A 2018-as kutatás egyik online felmérése kifejezetten a vállalkozó anyákra koncentrált. 

A koronavírus világjárvány az iskolák bezárásával és a gondoskodási feladatok gyarapodásával a női vállalkozókat terhelte jobban, derült ki a 2020-ban több európai országban végzett felmérésből, amelyben Geambașu Réka is részt vett. Ebben 2019-es európai uniós statisztikákat (Labour Force Survey) is felhasználtak arról, hogy a vállalkozói ágazatok szerint hogyan oszlanak el a nők és a férfiak.

Milyen területeken magas a női vállalkozók aránya, és melyeken a férfi vállalkozóké?

Gergely Orsolya: Nem akarok ilyen nagyon banális dolgokat mondani, hogy a kézművesek körében nyilván sokkal magasabb a női vállalkozók aránya, és a mezőgazdaság vagy építőipar területén magasabb a férfi vállalkozóké. Vannak ilyen nemzetközi trendek, amikbe illeszkednek azok a számok, amiket Romániára vonatkozóan tudunk. A 2019-es európai uniós statisztikák alapján például a szolgáltatások, a tanácsadás és a turizmus területein magasabb a női vállalkozók aránya, mint a férfiaké. Az ingatlanpiacon és az építőiparban a férfi vállalkozók aránya nyolcszoros a nőkéhez képest. Lehet, hogy van frissebb felmérés is a női és férfi vállalkozókról.

Léteznek a hagyományosan női tevékenységekhez kapcsolódó vállalkozások, de erre vonatkozóan látok egyfajta változást a startupoknál. Ezek két-három évig finanszírozott projektek, amire pályázni lehet. A vállalkozók 28-35 ezer eurós támogatásokat kapnak, és a cégüket minimum három évig kell működtessék. A pályázat elbírálásakor plusz pontot kapnak a női vállalkozók, vagy akik idősebbeket alkalmaznak, vagy akik vidéken működtetik a cégüket. Tudnék sorolni a térségben kézműveseket, akik olyan gépeket tudtak ebből a pénzből beszerezni, amit egyénileg nem tudtak volna, vagy iskola utáni oktatásban dolgozókat és táboroztatókat, akik így indították a vállalkozásukat.

Geambașu Réka: Alapvetően két dolog képez kötött pályát a nők számára a tevékenységi területük kialakításában, amikor vállalkozást indítanak. Az egyik az, ami általában a nők pályaválasztásakor is látunk, hogy nagyobb valószínűséggel választanak maguknak olyan szakirányt, amit a társadalom nőiesnek gondol, ami valamiféle összhangot mutat a gondoskodással, az emberekkel való együttműködéssel, vagy ami könnyebben összeegyeztethető a magánélettel. A második, amit minden kutatás megerősít, hogy a női vállalkozók tőkeszegényebben indulnak, emiatt vállalkozásuk munkaintenzívebb is. Olyan területeken vállalkoznak, ahol nincs nagy szükségük arra, hogy tőkét mozgassanak, vagy beruházást eszközöljenek az elején, inkább a munkaerejükkel tudnak számolni.

Mitől függ, hogy a nők milyen területen kezdenek el vállalkozni?

Gergely Orsolya: Nagyon mélyen beágyazódott a társadalmunkba, hogy a nőknek mi a dolga, és a férfiaknak mi a dolga. A pályaválasztást is a közeg határozza meg, ahol élünk, ahol a pedagógus azt mondja a nyolcadikos lánynak, hogy hát nem hiszem, hogy matek-infó osztályba szeretnél menni, az nem olyan lányos dolog.

Egy Erasmus projektekben dolgoztunk Rékával, ahol hét európai országban készítettünk interjúkat női vállalkozókkal. Az interjús tapasztalatom az, hogy amikor megkérjük a női vállalkozókat, hogy meséljék el annak a történetét, hogy ők hogyan indították a vállalkozásukat, akkor ezek a történetek nem úgy kezdődnek, hogy én már nyolcadikos koromban tudtam azt, hogy vállalkozó leszek, vagy már az egyetemet úgy választottam, hogy tanuljak menedzsmentet, marketinget. Nem azt mondom, hogy a férfiaknál másképp kezdődnek, csak azt mondom, hogy a nőknél ezt nem hallani. Nagyon sok nő úgy kezdi a vállalkozását, hogy volt egy szakmai tapasztalata azon a téren, amiben dolgozott, egyszer csak kilép, és önállóan kezd vállalkozni. 

Geambașu Réka: Úgy vagyok vele, hogy nagyon szimpatikus a nyolcadikos lány, aki informatikára fog menni, de a társadalom mindent meg fog tenni, hogy az informatikán belül egy nőies trekken maradjon. A nőies trekk alatt azt értem: a munkahelyemen annyira vágyom, amennyi mellett gondoskodni tudok a gyerekekről. Ilyen szempontból valójában azt látjuk, hogy nincsen nagy különbség a vállalkozónő és az alkalmazott nők között. A társadalom sugall egy ilyen képet, hogy vállalkozónőnek lenni megnyitja a perspektívákat, azonban azt látjuk, hogy nem nyitja meg.

Miért indítják átlagosan a nők tőkeszegényebb háttérből a vállalkozásukat, mint a férfiak?

Geambașu Réka: Biztos, hogy nem amiatt, amit a társadalom előszeretettel gondol, és nagyon sok tanulmány is, hogy valamiféle pszichés jellemzői vannak a nőknek, amelyek miatt nem mernek nagyban gondolkodni, nem mernek bekopogni a bank ajtaján, és nem mernek kockáztatni. Ezt egy szociológus kevésbé tudja igazolni. Nem állítom, hogy nem lehetne valamilyen személyiségjegyeket vizsgáló kutatásban ezt kimutatni, de egy társadalomkutató azért elsődlegesen inkább a társadalmi kontextusban keresi a válaszokat.

Gergely Orsolya: Gyakori, hogy a nők a gyermeknevelési szabadság (GYES) után úgy látják, nem tudnak visszalépni abba a típusú munkaütembe, iramba, amit korábban végeztek, és akkor indítanak egy saját vállalkozást. Sokan azt is elmondják az interjúkban, hogy nagyon komoly családi döntés volt, azt mondták: megbeszéltük a férjemmel, hogy úgy lesz, hogy ez a család kárára ne menjen, a családi költségvetésben ne okozzon deficitet. Készítettem egy interjút egy startupper vállalkozóval Brassó megyéből. Elmondta, hogy most négy éves a vállalkozása, és fele annyit keres vele, mint amennyit nyolc éve, a gyereknevelési szabadságok előtt keresett a munkahelyén. Ezeket le kell menedzselni otthon a családban, például neki az volt az ütőkártyája a férjével szemben, hogy így nem kell bébiszittert fizetni.

Tehát a kérdésedre a válasz, hogy a nők nagyon aprólékosan megtervezik azt, hogy a munkaerejüket mennyire tudják beletenni, de ennyi minden mellett nincs lehetőségük nagy beruházásokra és tőkevisszaforgatásra.

Az a nő, akinek például még nincs gyereke, nincs sok gondoskodói feladata, hátrányból indul a vállalkozói szektorban a neme miatt?

Gergely Orsolya: Az az érdekes, hogy amikor konkrétan megkérdeztük, akkor a nők azt mondják, hogy nem hátrány az, hogy valaki nőként tevékenykedik vállalkozói területen. Sőt van, aki hangsúlyozza, hogy inkább az előnyeit élvezi, hogy nőként a konfliktusokat jobban tudja kerülni vagy oldani, és jól kommunikál. Viszont ha nagyon-nagyon piszkáljuk a dolgot, akkor azért előjönnek azok a történetek, ahol az üzleti tárgyaláson titkárnőnek nézték a cégtulajdonost, és a másik cég vezetője kiküldte kávét főzni. Mire magyarázkodnia kellett, hogy mégiscsak ő a cégtulajdonos, úgyhogy nem kéne kimenjen a megbeszélésről. 

Geambașu Réka: A korunkat domináló liberális feminizmus szerint nincsenek különbségek, az esélyek kiegyenlítettek. Egyrészt ez azért is van, mert egy nagyon erős individualista értékrend szerint éljük az életünket, amelyben a kudarcainkért is mi vagyunk felelősek, és az emberek nem szívesen helyezik magukat vesztes csoportokba. Másrészt meg nagyon társadalmi keretezése sincsen ennek, hogy a nők hátrányban lennének. Az emberek inkább self-made woman, self-made man-ként szeretik magukat bemutatni, akiknél a gyengeség jele, hogyha a hátrányokra panaszkodnak.

A nagyon férfias ágazatokban vállalkozni próbáló nők mégis hozzák ezeket a történeteket. Például ha egy mérnökkel készítünk interjút, akinek ki kell mennie az építőtelepre, olyankor nagyon kérdezni se kell, és jönnek a hátrányos tapasztalatok. Nekem van egy ilyen munkahipotézisem, hogy a másik ok, ami miatt szívesebben mennek a nők nőies pályára, az az, hogy ezektől a feszültségektől megkíméljék magukat. Nem feltétlenül tudatos döntés ez, de olyan stressztörténetek jönnek erről, amit minden áldott nap megvívnak: minden áldott nap nem jutni szóhoz a megbeszélésen, mert meg sem kérdezik őket. Az is tény, hogy a társadalom felhúzott szemöldökkel hallgatja ezeket a történeteket, és azt sugallja, hogy aki strukturális korlátokra panaszkodik, az valójában csak a saját szakmai inkompetenciáját próbálja másra fogni.

Milyen történeti háttere van annak, hogy a vállalkozói szakmát férfias foglalkozásnak tartjuk, alapvetően maszkulin szerephez kötjük?

Geambașu Réka: Romániában a történet a kilencvenes években úgy indult, hogy a vállalkozó egy simlis, „descurcăreț”, inkább az informalitás, a csalás határán billegő, nem rokonszenves figura. Ez eléggé jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben. Az angolszász szakirodalomból inspirálódva én azt feltételezném, hogy mivel a román állam fokozatosan vonta vissza a szociális kiadásait, emiatt sokkal közkedveltebb lett vállalkozni. Egyfajta követendő példaként mutatták fel a vállalkozót, aki nem függ az államtól.

Van két jellemzője a vállalkozónak, ami biztosan férfias. Egyrészt a vállalkozó valamilyen szinten vezető, lehet, hogy csak magát vagy kis csoportot vezet.

Továbbá egy jó vállalkozó rengeteget dolgozik, messze a napi nyolc órán felül. Ha egy nő csinálja ezt, a társadalom gyanakvóvá válik, hiszen működése azon alapszik, hogy a nők ellátják-e a gondoskodói munkát.

Gergely Orsolya: Még a 2010-es években kérdezték le Romániában a vállalkozók megítélését, és abból az derült ki, hogy az átlag lakosság szemében a vállalkozói szerep férfias szerep. Tehát az átlagember úgy tekint egy jó vállalkozóra, hogy az vagy gazdasági szakember vagy mérnök, és férfi.

Történetileg nézve nem olyan régi terület, hogy a nők kezdhetnek önállóan anyagi döntést hozni, befektetni és kockáztatni. Például a női vállalkozók az interjúkban elmondják, hogy tanulni akarnak, mert hiányosnak érzik a tudásukat, és emiatt kevesebbnek érzik magukat. Nagyon sokan azt mondják, hogy nem értenek a pénzügyekhez, bátortalanok ezeken a területeken: menedzsment, kalkuláció, kockázatmérlegelés. 

Ellenben a férfi vállalkozói fókuszcsoportos interjún soha nem hozta fel senki, hogy nem értene a pénzügyekhez. Ha megkérdeztük, hogy mit tanultak, kiderült, hogy szinte senki sem tanult pénzügyet vagy menedzsmentet. Mégsem gondolják azt, hogy ők ebben kevesebbet tudnának, hanem hogy időközben meg fogják tanulni.

A vállalkozó szakmában a nők találnak maguknak követhető mintát, aki jó példa lehet számukra? 

Gergely Orsolya: Sok helyen leírtam 2010 óta, hogy a női vállalkozóknak Erdélyben nincs sok mintája, akiket követni, utánozni tudnának. Ezt most már árnyalnám, mert 2023-ban ez már nem releváns. Számszerűen lehet, hogy nincs sokkal több női vállalkozó, de kicsit nagyobb reflektorfényt kapnak a tevékenykedők.

A rendezvényeken, amit férfi vállalkozók vagy vállalkozói szövetségek kezdeményeznek, a nők is részt vesznek. Elég sok van már térségünkben is: Bizniszvitamin, vállalkozói reggelik, vállalkozói beszélgetések. Ezeken a részvételi arány körülbelül 80 százalék férfi, 20 százalék nő. Mondhatni nem nagyobb a férfi vállalkozói körökből az odafigyelés, de kicsit a téma generálta azt, hogy a minták láthatóbbá váltak. Például a Romániai Magyar Közgazdász Társaság az éves konferenciájára biztos, hogy legalább egy női vállalkozót meghív a panelbeszélgetésre.

Az sokkal kevésbé jellemző, hogy a női vállalkozók által kezdeményezett eseményeken megjelennének a férfiak is. Például nemrég Szentgyörgyön tartottam előadást női vállalkozók témában a Sepsiszentgyörgyi Közgazdász Társaság meghívására. A közönségben volt harminc nő és két férfi, az egyik a fotós, és a másik elment az előadás első negyedórájában.

Miért ad a közvélemény a férfi vállalkozónak nagyobb presztízsértéket?

Gergely Orsolya: Ha megnézzük, akkor alapvetően nagyon sok szakma története hasonlít. Székelyföldön mai napig tapasztalom azt például, hogy a férfi orvos szakértelmét sokkal jelentősebbnek tartják, mint a női orvosét. Ezt hallom akár a velem egykorú, hozzám hasonló helyzetben és iskolázottsággal rendelkező nők körében is. Nőként már mondják is az indokokat, hogy a férfi orvosnak több ideje van a kutatásokra, konferenciákra, mert nem volt gyereknevelési szabadságon. Annak ellenére, hogy ezzel foglalkozom, ténylegesen megütődöm ezen, hogy a szakértelem még mindig szervesen kapcsolódik a férfiassághoz. Nem azt mondom, hogy minden területen, nagyon sok olyan női terület van, ahol ez már nem vetődik fel.

Geambașu Réka: A nők minden interjúban, akár kérdezzük, akár nem, szükségét látják annak, hogy valahogy reflektáljanak rá vagy „magyarázkodjanak”, hogy ők miért vállalkozók. Ebből ilyen közvetett módon azt sejteném, hogy nem annyira komfortos nekik ez a szerep. Azt, hogy anyák vagyunk, nem szoktuk magyarázni, mert ez a társadalom által is elvárt szerep. De ha nőként gyermektelenek vagyunk, azt mindig magyarázzuk valahogyan. Tehát mindig azokat a szerepeinket próbáljuk meg jobban megindokolni, amelyek a társadalom szemében is egy picit vitatottabbak, én ezt sejteném mögé. Viszont nem készítettem férfiakkal ilyen interjút.

Miért szerveződnek szívesebben külön vállalkozói csoportokba a nők? Miért nem csatlakoznak a férfiak által létrehozott csoportokhoz?

Geambașu Réka: Ezt nem kutattuk, de én azt feltételezném, hogy ez azzal függhet össze, amit az előzőekben mondtam, hogy nem érzik társadalmilag elfogadottnak ezt a pozíciót: a társadalmi elvárásokkal szemben vagyok én vállalkozónő. Nagyon sokszor felmerül a női vállalkozós beszélgetésekben a safe space-nek a fogalma. Ebből én azt gondolnám, hogy egy ilyen csoport egyfajta otthonosságot ad annak a folyamatnak a során, amelyben a vállalkozónőséget kell „kitalálniuk”, megtölteniük tartalommal és megélniük. Jó olyanok között kitalálni és közben belakni ezt a szerepet, akik hasonló cipőben járnak. Lehet, hogy vannak ennek sokkal prózaibb magyarázatai, hogy például kézműveseket, akikkel együtt akarnak dolgozni, sokkal nehezebben találnak férfiak között.

Gergely Orsolya: Tavaly egy hallgató erről írt államvizsga dolgozatot, hogy megkérdezte a Női vállalkozók Erdélyben nevű Facebook-csoportban a tagok motivációit. Engem meglepett, hogy első helyen a gazdasági szempont volt, hogy partnereket és kollaborációs lehetőségeket keresnek. Nem a safe space az elsődleges motiváció. Ha például anyavállalkozóról beszélünk, aki több olyan típusú terméket értékesít, amelyet a gyermekes anyáknak akar eladni, akkor ilyen szempontból is jó egy ilyen közeg, mert sok a kollaboráció. A kézművesek körében látom, hogy az árazás, a COVID utáni időszak, a válságok mind téma.

Milyen okai vannak Romániában annak, hogy a nők átlagosan alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek, mint a férfiak?

Geambașu Réka: A bérkülönbség vagy jövedelmi különbség egyértelműen kimutatható férfi és női vállalkozók között az eddigiekben felsorolt okok miatt. Egyrészt a nők nagyobb valószínűséggel építenek maguknak karriert nőies ágazatokban, ahol általában alacsonyabb az átlagbér is: az oktatásban, kulturális, szociális területen, stb. Másrészt, a nők alkalmazottként is általában a másodlagos keresőnek a pozíciójába helyezkednek családon belül, pontosan amiatt, mert belekalkulálják azt, hogy nekik gondoskodniuk is kell a családról. Ezt hívják a karrier alultervezésének. Sokszor vállalkozóként sem kívánnak elsődleges keresőjévé válni a családnak. 

Ez annak ellenére eredményez bérkülönbségeket a nők kárára, hogy a nők összességében képzettebbek, mint a férfiak, tehát kimutatottan magasabb arányban végeznek egyetemet. A diplomás vállalkozónők körében látjuk, hogy nagyon nagy bennük a képzések iránti igény. Folyamatosan törekednek arra, hogy a humán erőforrásaikat gyarapítsák, mert azt észlelik, hogy ők nem elegek. Valójában csak arról van szó, hogy kevesebb idővel gazdálkodnak.

„Ki marad otthon, ha beteg a gyerek?” Miért ezt a kérdést tettétek fel az interjúalanyaitoknak, amikor a családi feladataik megosztására kérdeztetek rá?

Gergely Orsolya: Azért ezt kérdeztük, mert az egy olyan szorított helyzet, amiből nincs kiút. A gyerek beteg, óvodába, iskolába nem lehet vinni, valamit kell vele kezdeni. Szerda reggel hét óra van, egész éjjel lázas volt. Mit kezdek vele? Ha üzleti megbeszélésem van, indulok és kész? Azt látjuk, hogy a nők nem indulnak és kész. Fel tudok idézni interjút, ahol mikrovállalkozást működtet a feleség, és középvállalkozást működtet a férj. A nő elmondja, hogy mind a ketten vállalkozók vagyunk, de amikor a gyerekek betegek, akkor mégis én maradok otthon, mert nekem kisebb a vállalkozásom, és kevesebbet keresek. Tehát meg van érvelve a döntés, hogy a férj nem maradhat otthon, mert nála hatvan embernek a fizetése múlik ezen. A feleség vállalkozásán meg négy embernek a fizetése múlik.

Geambașu Réka: A központi állításunk az, hogy nincs nagy különbség a nők által belakott vállalkozói szerep és alkalmazotti szerep között abból a szempontból, hogy nem nagyon kapnak lehetőséget arra, hogy újratárgyalják a családon belüli munkamegosztást, és újratárgyalják az elsődleges gondoskodói szerepüket. Ahogy mondta Orsi, a nőnek azért kell otthon maradnia a lázas gyerekkel, mert kicsi a cége, de azért kicsi a cége, mert ő tudja pontosan már gyermektelenül is, hogy neki olyan céget kell majd építeni, ami mellé belefér a lázas gyerek ápolása is. 

Nagyon sok kórházban az apa nem maradhat benn a gyerekkel, ha be kell fektetni. Gondoljunk bele, van egy darab kórterem, a kicsik mellett ott vannak az anyák, akik levetkőznek, szoptatnak. Meg lehetne oldani, de nem nagyon van rá szándék, hogy apás kórtermet is kialakítsanak.

Még mindig nem látunk olyan tendenciát, hogy a gondoskodói feladatok jobban megoszlanak a férfiak és nők között?

Geambașu Réka: Kétféle adatforrásból táplálkozhatunk. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az ollónak a bezáródása nagyon-nagyon lassú. Ez összefügghet azzal, hogy valójában egyre több időt gondoskodunk. Mi tanítjuk a gyerekeinket románra, angolra, egy csomó olyan feladatot elvégzünk, amelyből a közösség is kivehetné a részét. Ez a társadalmi elvárás. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy ez belülről fakad, nyilván én ezt nem vitatom, de a társadalom azt várja el, hogy egyre több időt fordítsunk a gyerekeinkre. Ez különösen igaz a középosztályra. A szakirodalomban ezt hívjuk gondoskodási válságnak vagy a gondoskodás refamiliarizációjának, hogy egyre több reproduktív munka hárul a családokra, és ezek nagyrészét a nők végzik el.

Ennek ellentmondhatnak a kvalitatív adatok, hogy például Facebookon látunk involved dadeket, akik mindenhova cipelik a családjukat, és nagyon sok posztjuk van gyereknevelésről. Tehát van egyfajta új társadalmi apaság, de ez társadalmi léptékkel mérve nem túl gyakori jelenség.

Mi akadályozza meg az apákat, hogy belépjenek a gondoskodásba?

Gergely Orsolya: Trendi gondoskodó apának lenni, de ez nem az üzletemberek világa, nem a vállalkozói szférának a jellemzője. A nők tekintetében nem látunk ilyen szektorális elkülönülést, hogy a vállalkozónő másképp anya, mint a tanítónő. Azt látjuk, hogy abban van a különbség az anyák között, hogy ki mennyit keres: aki többet keres, az több fizetett segítséget tud igénybe venni. Továbbá másfajta segítséget tud igénybe venni, aki jó családi hálóval rendelkezik. Ugyanakkor azt is halljuk, ahogyan az anyáknak mondják: nem hiszem, hogy a gyerekedet bölcsődébe akarod adni, azt az anyák nem úgy szokták.

Geambașu Réka: Semmi szín alatt nem akarom azt kijelenteni, hogy ez egyéni karakterhiba lenne. Itt nem a férfiaknak felróható mulasztásról van szó, hogy karba tett kézzel néznék, amíg a nők dolgoznak. Komoly társadalmi akadályai vannak annak, hogy a férfiak be tudjanak lépni ezekbe a munkákba.

Nemcsak a szocializáció és az értékrendünk a baj, hanem az intézményeink. Például a kétéves GYES, ami Romániában van, összeurópai és nyugati összehasonlításban nagyon hosszúnak számít. Ez megágyaz annak, hogy a nők válnak a szakértőivé a gyereknevelésnek. Ugye mindannyian ismerjük a sztereotip képeket, hogy a férj kérdi: Drágám, hol a lázcsillapító? Drágám, hogy hívják a gyerekorvost? Viccen kívül, ezt a szociológia ezt kényelmes inkompetenciának nevezi. Másrészt tényleg egyre rosszabbak a reálbéreink, tehát egyre többet kell dolgoznunk egy bizonyos életszínvonal fenntartásához. Ezek mind megakadályozzák a férfiakat abban, hogy belépjenek a gondoskodásba.

Orsinak igaza van, hogy a bölcsőde stigmatizált, de közben nincs is bölcsőde. Most néztem meg egy statisztikát: Romániában a bölcsődei férőhelyek az adott életkorú gyerekpopuláció két százalékát fedik le. Ha lenne bölcsődei férőhely, akkor a stigmatizációja is kezdene feloldódni, mert látnám, hogy a szomszéd gyerek is járt, és attól még nem lett gond a gyerekkel.

Miért van az, hogy egy kisgyerekes anyát nem szívesen alkalmaznak a munkáltatók, míg egy kisgyerekes apát sokkal inkább?

Geambașu Réka: Van ez a fogalom: az ideális munkavállaló neoliberális normája. Ez ugye a korunknak az egyik meghatározó alapképe, ez uralja a nyugati, mai kapitalista társadalmunkat, hogy az számít jó munkavállalónak, aki rugalmas, de nem az ő érdekei szerint rugalmas, hanem a cég elvárásai szerint, akár önkizsákmányolástól sem riad vissza, és valójában nincsenek gondoskodási feladatai. Ez is egyfajta ilyen kötött pálya a férfiak számára, hogyha jövedelmet szeretnének, ha helyt szeretnének állni, hogyha sikeresek szeretnének lenni a karrier, az anyagiak, vagy bármilyen szempontból, akkor kénytelenek ennek a normának megfelelni. Egy kisgyerekes apa valószínűleg emiatt nagyon terhelhető, merthogy rá hárul az a felelősség, hogy a családot eltartsa. 

A cégnek is a versenyképessége múlik azon, hogy hány ilyen nagyon odaadó, nagyon elkötelezett munkavállalója van. Lehet ez buszsofőr, lehet ez informatikus, bárki, aki hajlandó túlórázni, aki mozgósítható erőforrást jelent. A férfiaknak általában nő a fizetésük statisztikailag, ha gyerekük születik, megbecsültebbé válnak, ők a megbízható munkavállalók és az anyák a megbízhatatlan munkavállalók, de ez nem értékítélet, hanem olyan szociológiai fogalom, amely az eltérő mértékű rendelkezésre állást írja le.

Miért jelenthető ki a kisgyerekes nők vállalkozásainak zöméről, hogy kényszervállalkozás?

Geambașu Réka: Nagyon sok vállalkozónő a vállalkozására egyfajta egérútként gondol. A 2018-as anyavállalkozós kutatás ezt teljes mértékben igazolta. Miután lejár a GYES, a nők annyira nem látnak lehetőséget a munkaerőpiaci pályájuk folytatásában, és egyfajta kényszermegoldásként tekintenek a vállalkozásra.

Czirjék Katalin, a Női vállalkozók Erdélyben mozgalom vezetője a konferenciájukon elmondta, hogy ő is azt látja, hogy a női vállalkozások jelentős zöme ilyen értelemben kényszervállalkozás. Egy kisgyerekes anya azt a fajta ritmust nem tudja már hozni, amit megkövetel a munkaerőpiac, és amit a férje tud csinálni, mert a társadalom az intézményei révén sem segít.

Családi vagy olyan vállalkozás esetén, amelyben nő és férfi is tulajdonos, az alkalmazottak és az ügyfelek ugyanakkora súlyt adnak a női és a férfi vezető szavának?

Gergely Orsolya: A családi vállalkozásban a munkamegosztás érdekes. Például amikor interjúban rákérdezek, akkor nagyon gyakran kiderült, hogy a nő maximálisan része a munkának, de amikor a vállalkozást kell reprezentálni, akkor a férj az arc. Ha vállalkozói fórum, klub vagy bármilyen résztvétel van, akkor oda általában a férfi megy.

Egy fókuszcsoportos interjúban beszélt egy Kovászna megyei vállalkozónő, aki gyakorlatilag belenőtt és beletanult a szülei mezőgazdasági vállalkozásába, majd vezetni kezdte. Férjhez ment közben, és a férj is belépett a vállalkozásba. A nőt az alkalmazottak, az üzlettársak húsz éve ismerték, a tulajdonosoknak a lánya, de amikor belépett a férje a képletbe, akkor ő kezdett el járni üzleti megbeszélésekre, és az alkalmazottaik is rá hallgattak jobban. A nő elmondta, hogy az elején nagyon sokat aggódott. Végül az lett az egyéni stratégiája, hogy minden reggel elmondja a férjének, hogy mi lesz a napirend, mit kell elmondani az alkalmazottaknak. A férj pedig megy, és kommunikál az alkalmazottakkal.

Geambașu Réka: Idén egy diákom inaktív kutatási alanyokat keresett, akik nem munkanélküliek, hanem nincsenek jelen a munkaerőpiacon. Került a mintába olyan, akiről az interjúk során kiderült, hogy a könyvelést végzi a férjének a cégénél, de mégis inaktívnak tekintette magát.

Kimutatható, hogy a női tulajdonosok több nőt alkalmaznak a céghez, és nem rettennek vissza kisgyermekes anyákat alkalmazni? Látható egy ilyen szolidaritás a nők között?

Gergely Orsolya: Pont ebből a munkahipotézisből kifolyólag kérdeztük, hogy vajon működik-e ez a női empátia: ha én vagyok az alkalmazó, akkor lejtem-e a pályát más nők fele, mondjuk kisgyerekes nők fele. Megkérdeztük a férfi vállalkozókat és a női vállalkozókat is, és abszolút számokban azt találtuk, hogy a női vállalkozók egy picit gyakrabban alkalmaznak nőket. Viszont ezt mi úgy írtuk le, hogy ez a szektoriális hatásnak betudható. Mondok két példát, velük az elmúlt hetekben interjúztam. Az afterschool programot működtető vállalkozónőnek van három, részmunkaidős alkalmazottja pedagógiai képzettséggel, mind a három nő. A cukrászatot működtető gyergyószéki vállalkozónőnek mind a négy alkalmazottja nő. A nők főleg olyan szektorokban vállalkoznak, ahol a munkavégzésre jelentkezők is nagy százaléka nő. Valószínű, hogy erősebb a szektoriális hatás, mint ez a női empátia hatás.

A férfiaknál nem merült fel, ami a nőknél viszont felmerült, hogy az alkalmazottairól is kell gondoskodjon. Ha nehéz helyzetben van a cég, nem akarja elengedni, vagy nem akarja munkanélküli segélyre küldeni, mert az alkalmazott egy kicsit családtag is. Látom ezeket a jó gyakorlatokat szinte mindenhol, ahol női vállalkozó vagy női társvállalkozó van. Például, ha az egyik alkalmazottnak esküvője van, bezárják a céget, hogy mindenki elmenjen a kollégájuk esküvőjére.

Geambașu Réka: Az a feltételezésem, hogy nem épül be, mert nekik is a gazdasági versenyben kell helytállniuk. A gazdasági verseny olyan cégek között zajlik, amelyek mind-mind a terhelhető munkavállalókat részesítik előnyben. Vannak szigetszerű kezdeményezések, hogy az emberek altruistábbak legyenek, szociálisan érzékenyebbek legyenek, hogy eszükbe jusson a saját korábbi helyzetük, de az biztos, hogy ennek ára van. És én azt gyanítom, hogy ezt az árat kevesen hajlandóak megfizetni.

Volt egy hozzászólás a Női vállalkozók Erdélyben találkozóján, hogy időnként egymás figyelmét fel kell hívják arra, hogy hétvégén ne dolgoztassanak. Vagy a háromgyerekes vállalkozónő szót kapott, és elmondta, képzeljük el, hogy az állásinterjún egy nő azt kérte, hogy hat órában dolgozhasson. Mire a vállalkozó azt reagálta, hogy köszöni, de ebből nem kér.

A fejlettebb nyugati országokban másfajta akadályokkal kell megküzdjenek a női vállalkozók?

Gergely Orsolya: Nálunk a vállalkozói szféra csak a ’90-es évektől indult, és csomó minden nem úgy működik, mint nyugaton. Ettől függetlenül engem mindig meglep, hogy a nyugat-európai vállalkozónők is hasonló problémákról számolnak be. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez csak Kelet-Közép-Európában van így. Követem az osztrák vállalkozónők egyik Facebook-csoportját. Érdekes, hogy ott is ugyanazok a témák elő-előjönnek, mint az erdélyi vállalkozónők csoportjában. Valószínű, hogy azzal a különbséggel, hogy a magán intézményhálózat talán máshol másképp működik, nálunk még az sincs.

Hogyan befolyásolja a nőket a vállalkozásindításban a kormányzatok kommunikációja? Például a magyar kormány a korai gyermekvállalás felé tolja a fiatal nőket a kedvező hitelkeretekkel. Mi a helyzet Romániában?

Geambașu Réka: Egyébként a magyar kormány is kettős szerepben látja a nőket. Korunknak nem a kizárólag gondoskodó anya az ideálképe, és ez a magyar kormányra is igaz. De az, hogy milyen intézkedései vannak a magyar kormánynak, valójában az erdélyi magyar nőknek a helyzetét abszolút nem befolyásolja.

Orsi a legelején említette a pályázati kiírásokat, amelyeknél plusz pont jár azért, ha valaki nőként indít vállalkozást. Ha ezt a román állam üzenetének tekintjük, akkor ebből azt szűröm le, hogy az állam alapvetően ösztönzi a nőket, a fiatalokat, hogy vállalkozzanak. A középiskolában nagyon sok profilú osztály számára kötelező a vállalkozásismeretek nevű tárgy. Az egyetemen választható tantárgy minden szakon a vállalkozási ismeretek. Civil szervezetek egész sora nyújt vállalkozásösztönző szolgáltatásokat, képzéseket. 

Ugyanakkor a fiatalok nem kedvezményezettei a munkaerőpiacnak. Az államnak bizonyos értelemben kényelmes azt az elvárást támasztani a fiatalokkal szemben, hogy gondoskodjatok ti saját magatokról ahelyett, hogy mi gondoskodnánk rólatok. Ezt a retorikát nem biztos, hogy kísérik olyan valóságos intézkedések, amelyek tényleg megkönnyítenék a cégalapítást vagy csökkentenék az adminisztrációt. 

Egy másik indikátora annak, amit kérdezel, a koronavírus járványkor ütötte fel a fejét. Mennyire állt az állam a megnehezedett helyzetben lévő vállalkozók mögé? A vállalkozók önhibájukon kívül kerültek válságos helyzetbe, mert egy járványra senki sem számított. Kaptak-e valós támogatást az államtól?

Gergely Orsolya: Annyit tennék hozzá, hogy a sok startup program uniós modell és kezdeményezés. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a nagy tudatosság a román állam részéről jönne. Valószínű, hogy hatással volt rá az EU-s modell és támogatási kampány is. Úgyhogy teljesen egyetértek azzal, hogy gyakorlatilag 1990-től kevesebb egészségügyi biztosítást kell fizessen az állam, minél több vállalkozó fizeti ezt maga után. Viszont nincsenek olyan kormányprogramok, ahol a női vállalkozók mint entitás megjelennének.

A román állam is egyszerre biztat arra, hogy fiatalként vállalkozz és alapíts családot?

Geambașu Réka: A romániai politikai diskurzusokban egyáltalán nem hangsúlyos a termékenység kérdése. Az utóbbi három évtizedben egyetlen băsescu-i kijelentésre emlékszem, ahol azt mondta: még a végén a cigány asszonyok többet szülnek, mint a románok. Tehát nem szabad a magyarországi politikai retorikából kiindulni, a román társadalomban a kivándorlás témája sokkal jobban dominálja a demográfiai kérdéseket, mint a gyermekvállalásé. 

Van egy nagyon jó tanulmány, ami arról ír, hogy minden olyan korszakban, amikor a társadalomból kivonul az állam, tehát egyre kevesebbet fordít GDP-arányosan különféle reproduktív feladatokra, lásd oktatás, egészségügy stb., olyankor felértékelődik a vállalkozás. Azért, mert a vállalkozás lényegében a társadalmi-gazdasági kockázatoknak az individualizálása. Vagyis ne legyél munkanélküli, ne kelljen szociális transzferekkel segíteni az egyéneket, hanem ahogy a román mondja, „deszkurkálódj”. De ez a deszkurkálódás lényegében azt jelenti, hogy egy vállalkozónak nincsen munkanélküliségi időszaka, nincsen szabadsága, csak ha magának ad, nincsen betegszabadsága. Tehát teljesen magára veszi az összes olyan kockázatot, amelyet éppen szét is lehetne osztani a társadalomban. 

Nagyon felértékelődik az válság idején, hogy ne legyél az állammal szemben bármiféle igényekkel fellépő állampolgár, hanem vállald magadra az összes kockázatot. Ez a nők esetében még egy plusz szempontot is rátesz, a gyermekvállalás és a gondoskodási munkák problémáját, ami legyen a te dolgod, és azt ne kérd számon a társadalmon. A vállalkozás nagyon vonzó alternatívaként jelenik meg a társadalom tagjai számára, de közben valós megoldást nem hoz azokra a problémákra, amelyek miatt a legtöbb ember vállalkozni kezd.

A nyitókép forrása: pexels.com. Fotó: Tatiana Syrikova.

The post A nők képzettebbek, mégis a férfiaknak lejt a vállalkozói pálya appeared first on Átlátszó Erdély.

A városházán rendezett közvitán kiderült, Emil Boc autokratikusan értelmezi a demokráciát, miközben a lakosság aktív kisebbségét oktatta ki képviseleti demokráciából. Ott helyben ezt a kétszínűségét is fejére olvasták, valamint azt, hogy a klímaválságban nem tesz a városi terek forrósága ellen, és kiárusítja a köztereket a magánbefektetők hasznára.

Kolozsváron legalább egy éve újítják a Farkas és az Egyetem utcát. A Farkas utcát lényegében gyalogosítják, az Egyetem utcán osztott térként továbbra is át fog haladni az autós forgalom, a járda és az úttest kiemelt elválasztása nélkül. Az elhúzódó felújítás most a két utcán lévő fákat megőrizni kívánó lakosok ellenállásába ütközött.

Az Egyetem utcán vállalkozással rendelkező Andi Daiszler múlt héten posztolta a Facebookra, hogy a munkások markológéppel szedték ki az egyik fiatal, egészséges fát. 

A hársfák „átköltöztetését” ellenző legelső petíciót az Egyetem utcai Sisters kávézó tulajdonosa indította két és fél éve, azóta közel háromezren írták alá. A második petíciót az elmúlt hétvégén Anca Hațiegan, a Színházi és Filmművészeti Egyetem oktatója indította el, aki részt vett aztán a városházi közvitán is. Ezt már több mint ötezren írták alá.

A petícióban azt rótta fel, hogy a felújítási terv nyilvános bemutatóján nem esett szó arról, hogy kiveszik és átültetik a meglévő fákat, és hogy az átültetésnél vannak egyszerűbb és olcsóbb megoldások arra a problémára, amelyet a városháza az átültetés egyedüli indokaként jelzett. Miszerint az utca járószintjének csökkentésével szabaddá vált a fák gyökényaka, amit ha nem borít föld, akkor a fák könnyen kiszáradnak.

Megkerestük Magyarosi Károly arboristát, akivel a helyszínen, a Farkas és Egyetem utcán vettük szemügyre a fák egészségi állapotát.

A munkagépek felsebezték a fák gyökerét és törzsét

A 60-100 év körüli hárs- és akácfáknak ha eddig nem volt bajuk, az építkezés után biztosan lesz, ugyanis a talaj terhelésétől a gyökérzet egy része elhal, jelentette ki Magyarosi, miután körbejárta az építkezést. A fáknak emiatt körülbelül két-három év regenerációs időszakra van szükségük. Sérült gyökérzettel kevesebb tápanyagot tudnak felvenni a földből és a koronához szállítani. Még a munkálatok elkezdése előtt meg kellett volna nyírni a fa koronáját az előírásoknak megfelelő harminc, maximum negyven százalékkal, hogy a fa kevesebb tápanyaggal is egészségesen regenerálódjon, magyarázta az arborista.

A Farkas utcában egyetlen hársfára mutatott rá, amelyik láthatóan kiszáradásnak indult, és az Egyetem utcában egyre, amelynek annyira felszínre kerültek a gyökerei, hogy félő, egy erősebb szélvihar kidöntheti a helyéről. Az összes többi fát egészségesnek találta.

A történelmi belváros utcáira az évek során több burkolóréteget öntöttek. Az új térrendezés alapján ezeket a rétegeket felszedték, az utca járószintje az épületek talapzatának szintjére kerül, ami esztétikailag sokat javít az utcaképen. Viszont ezzel a művelettel csupasszá vált a fák gyökérnyaka.

„A gyökérnyak a gyökérzet legfelső része, ha napra kerül, akkor dehidratálódik. Esetleg vadhajtások alakulnak ki körülötte. Ilyenkor a fa sokkal több vizet kell felszívjon, mint azelőtt, különben öt-hét éven belül kiszáradhat”, mondta el Magyarosi.

A fákat ettől egyszerűen is meg lehet védeni, ahogy Kolozsvár Főterén vagy a Karolina téren is láthatjuk: a fa köré térkőből raknak keretet, amit feltöltenek földdel.

„Nem új kínai városban vagyunk, amit a jelenben terveznek, és ahol minden vonalas elrendezésű kell legyen. Európában vagyunk, ami arról szól, hogy az utcák kanyargósak vagy szűkek, hogy a fák néha le kell hajoljanak, mert akkor romantikus. Itt nem kell minden szabályosan négyzetes vagy kör alakú legyen. A Farkas utcában is sokkal jobb lenne, ha a fákat körbekerítenék, hordanának rájuk talajt, füvet és virágokat ültetnének köré. Padokkal lehetne körülvenni”, javasolta Magyarosi.

Néhány fa törzse megsérült, mert valószínűleg nekimentek a munkagépek. A képen látszik, hogy a védőborítást csak azután tették fel a fákra, miután megtörtént a baleset. Az utólagos gondosságnak hála olyan fát is láttunk, ahol csak a védőborítás sérült, de a fatörzs nem.

A csemeték körül slagok állnak ki a földből, tehát működni fog körülöttük érzékelős öntözőrendszer. Az arborista szerint ez nagyon jó, de az építkezést megsínylő, idős fák is kaphattak volna, hogy a következő két évben legyen plusz táplálékuk.

Miért kellene kiszedni az egészséges fákat?

A Farkas utcai fasoron látszik, hogy a fákat az épületekhez túl közel ültették. Ha a korona terebélyesedik, kárt tehet az épületben. Ezt karban lehet tartani, ha megfelelően nyírják a fát. Az arborista nagyon csodálkozott, hogy még az idén ültetett csemeték közül is egyesek túl közel kerültek az épületekhez, pedig a sétálóvá alakított Farkas utcán bőven lett volna hely nekik: „Ha mindenképp közel akarták tenni az épülethez a fákat, akkor tudtak volna ültetni oszlopos koronájú fát, mint például a tölgyfa. Azok inkább felfelé nőnek, és a formájuk olyan, mint egy gyertyaláng”, mondta Magyarosi.

Ehhez képest a Farkas utcában a fiatalabb fák egyáltalán nem voltak nyírva, két idősebbnek pedig majdnem a törzséig levágták az ágait. „Ez a Funar-korszakban nagyon bevett szokás volt”, emlékszik vissza Magyarosi. Ezeket a fákat nem fogják átültetni, hangsúlyozta a polgármester a közvitán. Ennek jeléül pedig a fák törzsére ragasztottak a tiltakozókéhoz hasonló feliratokat: „Ez a fa itt volt, itt van és itt fog maradni!” Holott itt a legtöbb fa gyökérnyaka kilátszik.

Az idősebb fákat szinte lehetetlen átültetni, és tízszer drágább, mint helyben kezelni folyékony műtrágyával és sok vízzel a sérült vagy száradásnak indult fákat. „Nincs Romániában olyan eszköz, amivel vegetációs időszakban kiemeljék a fákat”, mutatja fényképen az arborista azt a tulipánfej alakú emelőgépet, amelyen a gyökérzet méretéhez állíthatók a hidraulikus lemezei. 

A kiemeléssel így is sérül a gyökérzet, mert nem a teljes gyökeret szedik ki a földből, hanem éppen annyit, amennyi meg bírja tartani és majd táplálni tudja a koronát. A közvitán hasonló emelőfej képét vetítették ki a kijelzőre, de a civilek által készített helyszíni fotókon a fát buldózerrel szedték ki.

A közvitán kivetítették, hogy a már kiszedett fákat milyen cserepekben tartják szeptemberig, amikor ki fogják ültetni a Colina parkba vagy a város más utcáira. „De nincs garancia arra, hogy megél az átültetett fa, mert olyan helyre teszik, aminek más a mikroklímája” ‒ magyarázta nekünk Magyarosi. „Átültetéskor figyelembe kellene azt is venni, hogy a fa ugyanolyan fekvésű területre kerüljön, mint amilyenben eddig is élt. Városi környezetben általában félárnyékos helyen vannak, de a parkban nem fognak olyan helyet találni nekik” ‒ fejtette ki véleményét az arborista.

Az is szempont, hogy az idős fák nehezebben gyökereznek újra a földbe, mint a fiatalok. „A növényvilágban is úgy van, mint az embereknél: egy operációból egy fiatal hamarabb felépül, mint egy öreg”, vetette fel a hasonlatot Magyarosi.

A fák átültetésének fontosabb okait, a tér elrendezését és funkcióit az utcafelújítást tervező Macalik Arnold építész sorolta fel a hétfői közvitán. Visszaviszik eredeti helyére, az Egyetem utcába az 1744-ben állított Mária-oszlopot, amelyet 1957-ben szállítottak át a Mărăști negyedi Szent Péter templom mögé. 

A tervező a szobor köré páfrányfenyőket (Ginkgo biloba) képzelt el, amelyek ősszel élénksárga koronákkal díszitik majd a teret. Ezeket idén tavasszal ki is ültették, csakhogy a szabályos kör miatt van olyan páfrányfenyő, amelyik túl közel került az épülethez. Emiatt nem fog olyan terebélyes lombkoronát növeszteni, mint a többi, figyelmeztetett Magyarosi.

Ez a térkiképzés három részre osztja az utcát: a Petőfi utcáról bevezető szakaszra, a szobor körül kitáguló térre és a Főtérre kivezető szakaszra. A szobor körüli téren várhatóan még több helyet foglalnak majd el a kávézók teraszai, mint most, ezeket zavarná az épületekhez korábban közel ültetett fák. Velük szemben a piarista templomhoz pedig olyan közel ültettek korábban egy fát, hogy az részben ütközött a templom korábban megszüntetett, de most újraépített eredeti lépcsőjével, magyarázta az építész a közvitán kivetített technikai tervrajzokkal. 

Az utca be- és kivezető szakaszán az autók a jelenleginél jóval kevesebb teret kapnak majd. Azt a részt, ahol közlekedhetnek, a térkő színével jelölik, illetve azért is egyenesítik ki és hozzák közelebb egymáshoz az utca két oldalán lévő fasort, hogy ezzel is jelezzék a gyalogosok számára megnövekedő, az autósok számára összeszűkülő teret, magyarázata Macalik Arnold. A hosszú távú cél az, hogy elbátortalanítsák a sofőröket attól, hogy egyáltalán behajtsanak az Egyetem utcába.

Macalik hangsúlyozta, a tervezésnél figyelembe vették a fák egészségének felmérését, amelyet még a tervezés előtt készített egy erre szakosodott cég. A felmérés az Egyetem utcán négy fát jelölt meg értékesként és megőrzendőként, a többit vagy kiszáradtként és ezért cserélendőként, vagy fiatalként és átültethetőként. A tervezés során pedig végigjárták a felújítandó utcákat a környezetőrség vezetőjével, és mindegyik fáról részletesen beszélgettek, mondta Macalik. A felmérés szerinte elérhető az építészkamara honlapján. Ebben a .zip csomagban elbújva találtuk meg.

Ki kit hallgat meg egy demokráciában?

Az utcában évek, évtizedek óta meggyökerezett fákért fellépő civilek hétfő reggel élőláncot alkottak, és további ellenállási formákat helyeztek kilátásba. A városháza délben reagált azzal, hogy délutánra közvitát hívott össze, ahol a városvezetés azt ígérte, minden érdeklődőt meghallgatnak. Így is lett, a közvita hatórásra nyúlt. Azért is, mert a polgármester szinte végig hosszan és kioktatóan beszélt, miközben a civilek leckét adtak neki meghallgatásból és tárgyszerű bírálatból.

Az utólagos, a munkálatok vége felé rendezett közvitára nem is lett volna szükség, magyarázta Macalik Arnold építész, ha a felújítás technikai terveit nem a pandémia első időszakában fogadták volna el. Ekkor azonban a városháza nem hívta össze az Innovációs és Polgári Elképzelések Központja (CIIC) néven működtetett egyeztetési fórumot.

És azóta is elfelejtette közölni, hogy pontosan melyik fát miért vágják ki vagy költöztetik át ebben a projektben, holott a belvárosi fák eltávolítása évek óta neuralgikus pontja a kolozsvári közbeszédnek. Ezt Emil Boc azzal próbálta elfedni, hogy többször felemlegette, a belvárosi utcák mostani felújításakor 250 fát ültetnek.

A civilek nem is ezt vonták kétségbe, hanem pontszerűen kérdeztek rá, 

• miért térnek el az érintett fák száma a városházi közleményben, és az építész bemutatójában,
• miért előnyösebb nehezen meggyökerező fákat ültetni, mint megőrizni azokat, amelyek évek vagy évtizedek óta bírják az utcai strapát, 
• vagy hogyan követheti bárki, hogy az újonnan ültetett, de kiszáradt fákat valóban kicseréli majd a kivitelező, ahogy most a polgármester ígérte. 

A közvitán a civilek arra kérték a polgármesteri hivatalt, hogy vegye digitális nyilvántartásba a városi fákat, hogy nyomon lehessen követni a frissen ültetett vagy átültetett fák életét. Anca Hațiegan azt kérte, hogy a városvezetés konzultáljon a Romániai Arborista Egyesülettel (Asociația Română de Arboricultură), mielőtt bármit tenne a fákkal. Megjegyezte, hogy Romániában csak három arborista rendelkezik nemzetközileg is elfogadott diplomával, és az országban nem működik akkreditált képzés ezen a területen. Sőt ez a szakma nem is szerepel a jogilag elismert foglalkozások között.

Boc egyetlen kérést sem utasított el, de egyre ingerültebb kitérő válaszokat adott, és az eddigi fejlesztéseket sorolta. A frissen ültetett fák túlélőképességére a Horea és a Iuliu Maniu utcát hozta fel példának, és felemlegette, hogy tíz éve a Szamos parton sem vágták ki az idősebb, „útban lévő” fákat. A civilek hevesen reagáltak, hogy azok a fák is csak a tüntetéseknek köszönhetően maradtak a helyükön.

A polgármester folyamatosan trendi szlogenek mögé bújt: Kolozsvár klímatudatos város, okos város, az első város Romániában, amely bevezette a részvételi költségvetést, miközben a fák védelmében felszólaló civilekre aggatta a kormányzáshoz és demokráciához nem értő anarchista, a szentimentális nő, a politikafilozófus civil vagy az okoskodó egyetemista címkéjét. 

Újra és újra visszatért arra, hogy az egész közvita csak 11 fa átültetéséről szól, és a civilek meghallgatásával a demokratikus döntéshozatalt képviseli, bármi is legyen a végső döntés. Közben nem vette észre, hogy a moderálásnak szánt, valójában kioktató és önismétlő szónoklataival uralni akarta a megszólalásokat, és ténylegesen ő húzta el leginkább a vitát. 

A hat órás vitán érződött, hogy a projekt Boc fejében már több mint két éve el van döntve, és a vitát csak az aktuális feszültség csökkentéséért rendezte meg, nem azért, hogy figyelembe is vegye a civilek kérését és a lakosok érzelmi kötődését az Egyetem utca hársaihoz. Nem a vita meghirdetésekor, hanem menet közben árulta el azt is, hogy ez a közvita nem dönt el semmit, hanem ismét egyeztetni fog a tervezővel, a kivitelezővel és esetleg pár civil szakértővel, de már egy jóval szűkebb és átláthatatlanabb körben, a városháza urbanisztikai bizottságában.

A hétfő esti közvita itt nézhető meg teljes egészében:

Címlapkép: Sérült fatörzs és az utólag rárakott védőborítás. Fotó: Bilibók Karola

The post Agyonkínzott fák dőlnek rá Emil Boc politikai imázsára appeared first on Átlátszó Erdély.