Az egyetlen kivétel az ammónia, amelynek a koncentrációja még mindig a hatszorosa a megengedett maximális értéknek. Viszont itt is javulást látunk, mivel április végén még 30-szorosan haladta meg az ammónia koncentrációja a megengedett értéket. Az ammónia nagy koncentrációban mérgező a vízi élővilágra, különösen a halakra.

A szalacsi szennyvizet az Apă Canal Nord-Vest részvénytársaság kezeli, amelynek azok a főként érmelléki települések a részvényesei, amelyeket hagyományosan RMDSZ-es polgármesterek vezetnek. A céget idén többször feljelentettem szennyezés miatt, a környezetőrség pedig megbírságolta. A feljelentések, a hatósági odafigyelés és a bírságok nyomására a cég valóban tisztítani kezdte a szennyvizet.

A minőségi javulás szemmel látható és szagolható

is a környéken, amit az előzött meg, hogy napokig dolgoztak a tisztítóállomáson. Ez nagyszerű! Főleg annak fényében, hogy a szennyvízkezeléssel megbízott Apă Canal Nord-Vest cég vezetője szerint nem lett volna érdemes egy ilyen ócskavastelep felújításával foglalkozni, mint amilyen a szalacsi tisztítóállomás.

Bár a szalacsi szennyvíz még mindig nem elég tiszta, nem teszek egyelőre több feljelentést emiatt a tisztító miatt, mert nem az a cél, hogy a vállalat a pénzét (pontosabban: a pénzünket, hiszen a környék önkormányzatai alapították a vállalatot) büntetésként befizesse. Sokkal hasznosabb lenne, ha arra költene, hogy teljes mértékben megfeleljen a határértékeknek, és a kifolyó víz

ne mérgezze, hanem táplálja a környéket.

Melyet a szennyezés mellett az aszály is sújt. Javasolnék is mindjárt két megoldási lehetőséget, ami olcsóbb is, mint a bírságok befizetése, ha megint feljelenteném a céget a szalacsi környezetszennyezés miatt:

1. a jelenlegit egészítsék ki gyökértéri szennyvíztisztítóval (a gyökértéri vagy gyökérzónás tisztítás olyan természetközeli eljárás, amelyben a szennyvizet náddal, sással vagy egyéb vízi növényekkel beültetett, sóderes-földes talajrétegen szivárogtatják át, a tisztítást a talajban élő baktériumok és a növények gyökérzete végzik, amelyek lebontják a szerves szennyeződéseket);
2. a jelenlegi szalacsi tisztító szomszédságában nemrég szüntette meg a működését egy disznóhizlalda, ennek a tisztítórendszerét fel lehetne használni a szennyvíz további tisztítására.

A szalacsi siker, bár nagyon örvendetes, mégiscsak csepp a tengerben, ha azt vesszük, hogy az Apă Canal Nord-Vest cég ezen kívül még vagy 20 településen látja el ezt a szolgáltatást. Eddigi ismereteim szerint rosszul vagy nagyon rosszul.

Például a tízezer lakosú Székelyhídon a mai napig irtózatosan büdös és szennyezett vizet enged bele közvetlenül az Érbe. És ahol gond van, ott fellépek ezentúl is.

A nyitóképen a székelyhídi, illetve a szalacsi szennyvízkifolyónál július 20-án vett minták láthatók. Fotó: Babos Krisztina.

The post Dolgoztak a szarhuszárok: sokat javult a szennyvíz minősége Szalacson appeared first on Átlátszó Erdély.

Babos Krisztina vagyok, erdélyi biológus, újságíró. Közös célok elérése érdekében írok önnek. Örömmel követtem az Ópusztaszeren, a Tisza-kormány első ülésén elmondott beszédét. A vízügyi hatóságok tevékenységéből fájóan hiányzó ökológiai szemléletet véltem ugyanis kihallani belőle. 

Magyarország már régóta kellene foglalkozzon a vízvisszatartással, mert számos térségben nagy a baj, brutális a szárazság. Viszont ha most nekifognak, amint ígérik, még megakadályozhatják a teljes ökológiai összeomlást. Reményt adott számomra, hogy nem víztározókban és öntözőrendszerekben gondolkodik, hanem természetes módon, a talajban tartaná vissza a vizet.

Azonban nem mindegy, milyen minőségű vizet tartanak vissza! 

Magyarország jövőbeni vízgazdálkodásának sikere azon is múlik, hogy a környező országokból milyen mennyiségű és minőségű víz érkezik, és milyen ütemben. A határmenti kistérségből, ahol élek, az Érmellékről és a Berettyó vidékéről jelenleg túl sok jóra nem számíthatnak. Mindkét folyó brutális mértékben szennyezett – tisztítás nélkül engedik beléjük a térség településeinek háztartási szennyvizét. 

A bajt súlyosbítja a vízügyi hatóság rossz vízgazdálkodása. Tavasszal elvezetik a nagy(obb) áradást, később pedig alig csordogál víz a mederben. Minél kisebb a hozam, annál súlyosabb a szennyezés, annál kevesebb vízben oldódhat fel a folyókba vezetett szennylé. Tavaly nyáron az Ér szakaszosan ki is száradt – ami víz maradt a mederben helyenként, az is jobbára szennyvíz volt. 

Pöcegödörnek használják az Ér medrét, holott itt, az Érmelléken két természetvédelmi terület is egymásra tevődik. Gazdag vízi ökoszisztémák kellene legyenek az egykori, hatalmas kiterjedésű Érmelléki mocsarak térségében. 

A valóságban viszont egyre brutálisabb a szárazság és egyre szennyezettebb a megmaradt vízkészlet és a talaj. Nem jobb a helyzet a Berettyó mentén sem.

Hogy miért írom ezt Önnek? Mert hiszem, hogy segíthet változtatni. 

Sokan vagyunk, akik nagyon reméljük, hogy ezentúl a magyarországi hatóságok nem hunynak szemet a romániai vízszennyezés fölött. Felemelik a szavukat, és kikövetelik, hogy tartsák jó ökológiai állapotban a folyókat. Az elmúlt tizenpár évben mi, erdélyi természetvédő aktivisták, többször jeleztünk súlyos folyószennyezési eseteket a magyar hatóságoknak. Viszont mindig lepattintottak. Minden esetben az volt a válasz, hogy a határzónákban nincs semmi probléma a vízminőséggel. Sem a mennyiséggel.

Pedig a különböző kétoldalú és nemzetközi egyezmények biztosítják a lehetőséget az országoknak, hogy hatékonyan lépjenek fel a határon befolyó vizek minősége érdekében. Pár éve például az ukrán hatóságok mutattak példát. A romániai Szatmár térségéből az Ukrajnába érkező Tálna folyó bűzlött a beleengedett kifőzött cefrétől. Az ukránok pedig addig verték az asztalt, amíg a román vízügyi hatóságok nem méltóztattak elindulni és végigbüntetni az avasi pálinkafőzőket.

Tudjuk, milyen kormánytól szabadult meg Magyarország alig pár hete. A 16 éve hatalomra jutott Fidesz elsőként lehetetlenítette el a zöld civil szervezeteket, majd leépítette az állami természetvédelmi rendszert is. Nagyon bízom, bízunk abban, hogy mostantól a természetvédelmet ismét fontos szempontként kezelik Magyarországon.

A közös siker érdekében szeretnék mindjárt javasolni valamit, amivel ki is jelölhetné a korszakhatárt: 

ne legitimálja a romániai korrupt hatóságokat! 

Ne hagyja, hogy a közös projektjükben nyert pénzt felesleges beruházásra költsék el! Pár napja a Berettyón dokumentáltunk egy nagyon súlyos szennyezést. Szalárd és Hodos települések (több mint ötezer fő) szennyvizét eresztik tisztítás nélkül a folyóba. Pár száz méterrel lejjebb, a vízügyi hatóság udvarán egy nagy pannóra figyeltünk fel. Az EU Horizon Europe programja 8,5 millió eurót adott annak érdekében, hogy a Duna-menti országok hatóságai, egyetemei dolgozzanak ki módszereket a vízi ökoszisztémák helyreállítására.

Olyan projekteket várnak, melyek máshol is gyakorlatba ültethetők, másolhatók. Ennek a projektnek a vezető partnere az Ön által irányított Országos Vízügyi Főigazgatóság, egyik partnerük pedig a romániai Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság. Épp az a hatóság, amely a rossz vízgazdálkodásával kiszárítja az Érmelléket és a Berettyó mentét, illetve tizenéve elnézi, ahogy az itt működő regionális vízszolgáltató agyonszennyezi a folyókat.

Kíváncsi lettem, mit terveznek, kicsit remélve, hogy kivételesen valami hasznosat, hiszen a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság nem kevés pénzt, 650 ezer eurót kap a pályázat költségvetéséből.

De hiába reménykedtem: nem mederküszöbök, nem víztisztító készül az uniós pénzből, hanem egy újabb felesleges úszószemét felfogó gát. Egy újabb értelmetlen beruházás. 

Tudom, hogy Magyarországra rengeteg úszó szemét érkezik a folyókon, és ezeknek csak a fele származik Ukrajnából, a másik fele Romániából jön. De nem ezeken a folyókon. Nem a Berettyón és nem az Éren.

Kérem, ne járuljon hozzá az itteni vízügyi hatóság legitimálásához, ne sztárolják őket, ne hordozzák ezt a társaságot körbe-körbe a Duna mentén mint követendő példát! Kérem, ne járuljon hozzá ezáltal ahhoz, hogy a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság a rossz módszereivel tovább súlyosbíthassa az aszályt! 

Ne támogassa azt, hogy tovább szennyezzék a folyóinkat, 

mérgezzék a környezetünket, hogy végképp tönkretegyék a jövőnket és a következő generációk lehetőségét arra, hogy egészséges környezetben éljenek! Kérem, hogy mint vezető partner, ne járuljon hozzá ahhoz, hogy egy újabb felesleges beruházás szülessen, aminek semmi egyéb célja nincs, mint az egyéni haszonszerzés. 

Ebben a térségben nem az úszó szemét, nem a pillepalackok jelentik a problémát, hanem az aszály és a szennyezés. Ezért nem szemétfelfogó gátra van szükség, hanem mederküszöbökre és a szennyező cég(ek) megállítására! Kényszerítse, kérem, arra a romániai kollégáit, hogy értelmesen és hasznosan költsék el a pénzt! 

Nem szeretnék a pályázat kiírójához fordulni, mert nem akarom veszélyeztetni az egész projektet, mert remélem, hogy máshol – pl. Magyarországon, a Szigetközben – hasznosan költik el a támogatást.

Az itteni vízügyi hatóság fordítva ül a lovon: a vizet problémának tekinti, ezért tavasszal elvezeti az árral érkező mennyiséget, a szárazságra pedig csak vonogatja a vállát, az nem az ő problémája. Miután a víztől megszabadultak, azt keresik, hogy milyen beruházásokból tudnak pénzt csinálni. Nem ismernek mást, mint a betont.

Nemrég az Érre böhöm nagy gátat építettek az úszószemét felfogására több mint 100 ezer euróból. Abszolút feleslegesen, mert az Éren nem úsznak pillepalackok.

Ettől az építménytől pár kilométerre azonban Székelyhíd, egy tízezres (!) város szennyvizét engedik a folyóba mindenféle tisztítás nélkül. Pár napja találtam meg a befolyót ‒ fizikai rosszullét környékezett, amikor láttam a hatalmas mennyiségű, bűzölgő szennyet beömleni ebbe a kicsi, érzékeny folyócskába.

A gát után pedig, kb. 300 méterrel lejjebb újabb szennyvízbefolyó mérgezi az Ér vizét: a 6 és fél ezres Bihardiószeg összes mocska. Ettől a ponttól 9 kilométerre szeli át az Ér az országhatárt, nem hiszem, hogy Magyarország területén nem mérhető ez az elképesztő mértékű szennyezés.

Magyarország új kormányának jelenleg a vízügyi egyezményeken túlmenően is van mozgástere megállítani a vízszennyezést ebben a kistérségben. 

A pusztításért ugyanis javarészt az RMDSZ felelős. 

A regionális vízszolgáltató céget, amely tönkreteszi a folyókat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség polgármesterei alapították és irányítják. És RMDSZ-es káderek vigyáznak arra, hogy ne üssék meg a bokájukat: a vízügyi hatóságnál például, de kormányszinten is be vannak biztosítva. 

Aki korábban környezetvédelmi miniszterként falazott nekik, most helyettes miniszterelnökként vigyáz a párttársak bizniszére. Ami annyiból áll, hogy kifizettetik a szennyvízkezelési díjat a lakossággal, majd a mocskot a folyóba öntik, vagy épp a megsarcolt települések határában engedik a szabadba.

Arról az RMDSZ-ről beszélek, amely eddig a Fidesz hűséges csatlósa volt, most pedig ezerrel próbálja elnyerni a Tisza Párt és az új magyar kormány jóindulatát.

Üdvözlettel,
Babos Krisztina

UI. Szívesen elkalauzolom, ha látni kívánja, mi a helyzet itt nálunk, terepen. Önt vagy bárkit, aki érdeklődik és segítene a természetpusztítás megállításában.

A nyitóképen a tízezer lakosú Székelyhíd szennyvizét az Ér folyóba engedő zsilip. Fotó: Babos Krisztina

The post Ne hagyja, hogy Szennyvízországgá tegyék Magyarországot! appeared first on Átlátszó Erdély.

A Bihar megye észak-nyugati részén működő Apă Canal Nord-Vest ráadásul nemcsak Romániában okoz károkat: közvetlenül a határ közelében is enged szennyvizet a folyókba, mellyel magyarországi területeket is mérgez.

A román vízügyi hatóság  mérése szerint az egyik „tiszítóállomásukból” kiengedett vízben a mérgező ammónia 27-szer volt töményebb, mint a megengedett határérték. A zavarosság a határérték hatszorosa, a szerves szennyezőanyagok koncentrációja a határérték hétszerese, a mosószerek töménysége több mint háromszorosa, míg az olajok, zsírok koncentrációja a határérték több mint kétszerese volt. Ez igen súlyos szennyezést jelent, ami pusztító hatással van az élővilágra és a környéken élők egészségére.

Ezeket az kétségbeejtő értékeket a Szalacsot és Ottományt kiszolgáló „tisztítónál” mérték márciusban, miután feljelentést tettem a hatóságoknál. De nem ez a cég egyetlen működésképtelen telepe: a több mint négyezer lakosú Szalárd szennyvize szintén tisztítás nélkül ömlik a Berettyóba, kb. 10 kilométerre az országhatártól. A 6,5 ezres Bihardiószegé pedig ‒ ugyancsak bűzös és zavaros állapotban ‒ alig 9 kilométerre a határtól, így Magyarországnak is bőven jut a mérgekből.

A bihari RMDSZ huszárvágása

Az Apă Canal Nord Vest részvénytársaságot az a több mint húsz Bihar megyei önkormányzat alapította, melyeknél kb. tíz éve RMDSZ-es volt a polgármester. A helyi sajtó szerint az ötletgazda Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke volt, valamint a korábbi megyei elnök, Kiss Sándor. Három kisváros – Margitta, Érmihályfalva és Székelyhíd – és 19 község lett a tagja annak a társulásnak, amely a vállalat mögött áll. 

A közműcég több mint 70 ezer embert szolgálna ki Bihar megyének egy olyan, 1500 négyzetkilométeres területén, ahol a magyar lakosság aránya megközelíti a 80 százalékot. Ezen a tömbmagyar vidéken az RMDSZ az egyeduralkodó: volt olyan település, ahol egyetlen jelölt indult a polgármesterválasztáson, nyilván az RMDSZ színeiben, de a többiben is fölényesen győzött az RMDSZ jelöltje.

A cégben részvényes önkormányzatok RMDSZ-es vezetői kellene felügyeljék, hogy a vállalat törvényesen működjön, és ne szennyezze épp azoknak a lakóknak a környezetét, akik megválasztották őket.

Amikor az RMDSZ-es vezetésű települések létrehozták ezt a közműcéget úgy, hogy átnevezték az Apă Canal Borș részvénytársaságot Apă Canal Nord Vestre, átadták az addig kiépített vezetékrendszereket és a tisztítóállomásokat, és megbízták a céget ezek működtetésével. A vállalat azonban alig fejlesztett, így gyakoriak a meghibásodások. A nagyobb fejlesztéseket továbbra is az önkormányzatok végzik, ha kapnak rá kormánytámogatást.

A helyi lapok szerint nemcsak a szolgáltatás minősége volt pocsék, amit az RMDSZ-es önkormányzatok cége nyújtott, de a cég tarifái is sokáig magasabbak voltak annál, mint amit a Bihar megye többi települését kiszolgáló vállalat megszab az ivóvízért és a kanalizálásért. Ez a nagyobb cég viszont tavaly megemelte az árait, míg az érmelléki Nord Vest még a 2023-as díjai alapján számláz. 

A cég honlapjáról kiderül, a szolgáltatás árát a részvényesi közgyűlés, azaz a települések jobbára RMDSZ-es polgármesterei döntik el a cég javaslata és a Közszolgáltatásokat Szabályozó Országos Hatóság véleményezése alapján. 

Eközben a cég szépen fejlődik: míg 2022-ben egymillió, 2024-ben már kétmillió euró volt az üzleti forgalma, és most már nyereséges is. Nem csoda: a víz- és csatornázási törvény kötelezi a háztartásokat, hogy csatlakozzanak a meglévő vagy újonnan kiépített szennyvízrendszerekhez. 

A gyenge minőségű és romló rendszerekkel egyre jobban szennyez

Öt-hat évvel ezelőtt több településen is komoly gond volt az ivóvíz minőségével, a közegészségügyi hatóság helyi vízforrásokat záratott le, mert arzént találtak bennük. Idén az ivóvíz minősége volt az egyik panasz, ami utcára vitte a székelyhidi lakosság egy részét. 

Míg az ivóvíz tisztaságára és az árra érzékenyek a környék lakói és polgármesterei, addig a szolgáltatás büdösebb és veszélyesebb része, a szennyvíz kezelésének módja nem került be a helyi sajtóba. A szennyezés viszont nagyon is feltűnő:

„12-13 évvel ezelőtt ebben a kanálisban, ahová a szalacsi szennyvíztisztító ürít, még horgásztunk, rengeteg volt a hal, a teknősbéka a környéken. Most viszont már a békák sem kuruttyolnak, megmérgeztek mindent” – kesergett egy helybéli, akit arról kérdeztem, hogy mit tud a szennyezésről.

„Tíz éve itt nem fejlesztett semmit az Apă Canal Nord-Vest, csak a pénzt szedik be az emberektől. A kanalizálási rendszerre sokakat rácsatlakoztattak, hogy a szennyvízért is fizessünk, de úgy tudom, nem szakszerűen fektették le a vezetékeket. Kérdéses, hogy működik-e rendesen vagy elfolyik a szennyvíz nagyrésze már útközben a talajba” – mondta egy aggódó szalacsi.

A feljelentéseim nyomán megbírságolták a céget, 

és megtiltották számára, hogy továbbra is mérgező vizet engedjen ki a kanálisokba és az Ér folyóba. Előírták számára, hogy mindaddig, amíg nem teszi rendbe a szalacsi tisztítóállomást, a lakossági szennyvizet lajtos kocsikkal hordja egy működő tisztítóba, például Érmihályfalvára.

A vállalat vezetése azonban ahelyett, hogy rendbe hozta volna a tisztítóberendezést, inkább úgy döntött, hogy megpróbál elhallgattatni. Beállítottak hozzám, és „megkértek szépen”, hogy legyek türelmes. Mert különben rám uszítják a környék lakosságát, és szedhetem a sátorfámat, költözhetek. 

A cég igazgatója azt is elmondta, hogyan akarja kijátszani a hatóságokat: küld egy kamu jelentést arról, hogy lezárták a rendszert és dolgoznak megoldáson, de ugyanúgy fogják üríteni továbbra is a szennyvizet a határra. 

Meg is tették. Hiába jelentettem kétszer is a vízügyi és a környezetvédelmi hatóságnak, hogy évek óta mérgeznek természetvédelmi területen (mert az Érmellék annak számít), az Apă Canal Nord-Vest rá se hederít, folytatja, amit tíz éve csinál.

Az Érmelléki Ősmocsár természetiből politikaivá vált

Érmelléki vagyok, és bár felnőtt korom túlnyomó részében máshol éltem, pár éve visszaköltöztem a szülőfalumba, Ottományba, ami a már említett Szalacs községhez tartozik. 

Hogy milyen volt az Érmelléki Ősmocsár, azt már nem láthattam. Azt a csodavilágot, ahol pelikánok fészkeltek és akkora vizek voltak, hogy télen a falvak között korcsolyával közlekedtek az emberek. Ahol tavasszal nem mezőgazdasági munkával kezdték az évet, hanem rekesztő halászattal az elöntött földeken. A Kraszna és az Ér vizei áradáskor összeértek, és amikor levonultak, méteres halak maradtak a szárazon.

Gyerekkoromban a határt labirintus szerűen behálózó kanálisrendszerben még volt némi víz. Nedvesebb, üdébb volt a mikroklíma, sokkal több volt a csapadék. Nagyapám úgy mondta: az Ér lehúzza az esőt. 

Ma azonban már nincs, ami lehúzza az esőt.

Az Érmellék Románia egyik legaszályosabb területévé vált

Tavaly volt vagy talán tavalyelőtt, amikor két hónapon keresztül nem esett egy csepp eső sem. Az Érmellék lecsapolása a Ceaușescu-rendszer őrült elképzeléseinek egyike volt. Sajnos azoknak az egyike, amit sikerült véghezvinni.

Tavaly helyenként teljesen kiszáradt az Ér főkanálisa is. Lassan sivatag lesz itt, ha a vízügyi hatóság így folytatja, azaz ha továbbra is csak kotorja a kanálisokat, de nem tartja vissza a vizet. Ezen kattogtam sokadszorra, sétálva az Ér töltésén, amikor eldöntöttem, teszek valamit. Ásót ragadtam, és elkezdtem mederküszöböt kialakítani azon az egyetlen befolyó árkon, amiben még csörgedezett a víz kora tavasszal. 

A mederküszöbök visszatartják a vizet. A folyó és a kanálisrendszer vízszintjétől függ a környező területeken a talajvíz szintje. Ha túl mélyek a kanálisok, az szárazságot okoz a szántóföldeken is. A mederküszöbökkel növelni lehet a talajvíz szintjét és enyhíteni az aszályt. Az Ér is túl mélyre ásta már magát, ezért ahelyett, hogy táplálná vízzel a környéket, inkább úgy működik, mint egy vízelvezető árok. Javasoltam a vízügyi hatóságnak, hogy alakítson ki mederküszöböket az Éren, de ‒ sajnos ‒ eddig nem volt hajlandó rá. A videón látható kis mederküszöbbe azért építettem bele átvezető csövet, hogy magasabb vízállásnál ezen keresztül folyjon át a víz, ne a kis gát tetején, mert hamar lerombolná.

Jó méteres lett az építmény, mögötte kicsit felduzzadt a víz, nekem enyhült a klímaszorongásom, végül néhány fűzfaágat is ledugtam a gátacskánál, hogy legyen, ami megtartja, ha gyökeret vernek.

Ahogy sürgölődtem, egyre erősebben kezdtem érezni, hogy a víz, amit nagy lelkesedessél igyekeztem visszatartani, bizony büdös. Az a fajta szag, amit városok közelében éreztem gyakran a folyókon. És nemcsak büdös volt, de zavaros is.

Rászántam egy egész napot, addig-addig követtem a labirintus szerű kanálisrendszert, amíg sikerült lokalizálnom, hol folyik be a bűzös trutyi. Írtam is gyorsan a hatóságoknak, a vízügynek és a környezetvédelemnek, hogy jöjjenek, mert baj van. Annál is inkább, mert az Érmellék védett terület. 

Eszembe jutott, hogy korábban a szennyezett kanális partján egy elpusztult teknőst is találtam, a fotóját is csatoltam a levélhez. Hogy mitől halt meg szegény, nem tudtam megállapítani, de annak a nagy ároknak a partján feküdt, amiben legtovább megmarad a víz nyáron.

A vízügy még aznap kijött, 

mintákat vettek az Érből a szennyezett kanális befolyása fölött és alatt, valamint azon a helyen, ahol jeleztem, hogy észleltem a szennyezést. Követve a zavaros vizet, hamar eljutottak a községi szennyvíztisztítóhoz. 

Amiből épp ürítettek: fekete, bűzös, zavaros löttyöt, a két falu „megtisztított” szennyvizét. Ebből is vettek mintát. Majd egy buldózerrel eltömették azt az árkot, amin én korábban a kis mederküszöböt megcsináltam. 

A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság (ABA Crișuri) munkatársai mintát vettek a szalacsi tisztítóból kifolyó vízből. A vederben látszik, hogy fekete, az undorító bűzt a felvételek nem adják vissza. Mint kiderült, pl. az ammónia koncentrációja 27-szer volt magasabb, mint a megengedett.

A környezetvédelmi őrszolgálat válaszolt hamarabb: elismerte, hogy igazam van, valóban súlyos szennyezés éri a védett területet. Tudatta, hogy megbírságolta a szennyvíztisztításra szerződött vállalatot, illetve megtiltotta a cégnek, hogy a felszíni vizekbe ürítse a szennyvizet. Ami azt jelenti, hogy szippantós kocsival kellene a szennyvizet egy működő tisztítóba hordania, ameddig rendbe nem teszi a tisztítóállomást.

Csakhogy én közben ki-kinéztem, és láttam, hogy továbbra is folyik a mocskos víz a kanálisba a tisztítóállomásról. Sőt, március 21-én (egy nappal a nekem címzett válaszlevél keltezése után) le is filmeztem ezt. 

Megköszöntem a választ a környezetvédelmi őrszolgálatnak, és csatoltam a videómat, arra kérve őket, hogy próbáljanak meg hatékonyabban eljárni, mert első nekifutásra nem sikerült valami jól. 

Másnap azonban váratlan látogatóim érkeztek. Öt tagbaszakadt férfi. 

Otthon, a lakásom ajtaján kopogtak. Hogy az udvarra miként jutottak be, azt nem tudom. Pedig fel is hívhattak volna előtte, a cég egyik kisfőnökének, Kovács Zoltánnak megadtam a számomat, amikor korábban szűk másfél órában próbálta nekem elmagyarázni, hogy jobb lenne, ha nem ugrálnék. 

Csak egyikük mutatkozott be, Balogh Ferenc, a vízszolgáltató Apă Canal Nord Vest igazgatója. A másik négy között volt Kovács, aki már próbált jobb belátásra bírni, és – gondolom – a többi három szintén a cégtől jött. 

A nagyfőnök, Balogh Ferenc a vízügyi hatóságtól kapott felszólítást lobogtatta, és igyekezett világossá tenni a számomra, hogy ha tovább folytatom a feljelentéseket, rám uszítja a környék lakosságát. Azaz elhitetik az emberekkel, hogy miattam vannak gondok a szennyvíztisztítással. Ha arra jutnak, hogy lezárják a rendszert, és nem lehet többé használni a vécét, én leszek a hibás. Ha eleget kell tenniük a feltételeknek, ami pénzbe kerül, azt a lakossággal fizettetik meg, és szintén én leszek érte a hibás. Az igazgató nyomatékosan kijelentette: nem ő lesz az, akinek el kell majd költöznie.

Beszéltek közben egy tervről is, amit ha támogat  pénzzel az EU, megoldást hozhat a szennyezésre. A határideje: 2030. Eddig kellene várni türelmesen – lényegében ez volt a „kérésük”.

Balogh Ferenc azt is megosztotta velem, hogy mi történik akkor, ha jobb belátásra térek, és nem jelentgetem őket a továbbiakban. Mivel a vízügy a rendszer teljes lezárására kötelezte őket, ők lezárják. A „blindázsról” készítenek egy fotót, akit elküldenek a vízügynek és közlik, hogy elkezdték a rendszer javítását. Három nap múlva pedig megszüntetik a lezárást, és megy minden tovább, mint korábban. 

Rákérdeztem, hogy ugyanaz a mocskos víz folyna-e továbbra is. Balogh pedig teljes lelki nyugalommal közölte, hogy „igen”.

És bármilyen hihetetlen, meg is csinálták. 

Nekitámasztottak egy műanyag dugószerűséget a kivezető csőnek, de vigyáztak arra, hogy mellé tegyék, azaz maradjon egy jókora rés. Amin kifér a szennyvíz továbbra is. És nemcsak kifér, de folyik is, amint látszik a videón. 

Cselesek a szarhuszárok, úgy zárják le a rendszert, hogy attól még kiférjen a mocskos trutyi. 

A beszélgetés során megtudtam, hogy nemcsak Szalacs és Ottomány határát mérgezik tíz éve, ahol egy széles és mély, az úttal párhuzamosan futó kanálisban pang a szennyvíz tíz éve. És szívódik be a földbe, megmérgezve a szántókat, a legelőt, a gombászó helyeket és az állatok ivóvizét.

A cég igazgatója azt is elfecsegte, hogy Bihardiószegen és Szalárdon is gondok vannak. Én pedig utána is néztem. A 4 ezer lakosú Szalárd szennyvize mindenféle előzetes tisztítás, ülepítés nélkül ömlik a Berettyóba. Olyan bűz terjeng a befolyó környékén, hogy az embernek a bele kifordul. 

Nemcsak mi, romániaiak vagyunk kénytelenek ezt tűrni, de Magyarország is, a Berettyó ugyanis alig 10 kilométerre a szennyezés helyétől átszeli az országhatárt. A 6 és fél ezres Bihardiószeg szennyvize pedig szintén kellő tisztítás nélkül ömlik a folyóba, az Érbe, kb. 9 kilométerre az országhatártól.

Mindezt olyan körülmények között, hogy Érmellék és a Berettyó mente is értékes vizes élőhely kellene legyen. Ahelyett, hogy vigyáznánk rá, a (szintén RMDSZ-es vezetésű) vízügyi hatóság kiszárítja, az RMDSZ-es hátterű cég pedig pöcegödörnek használja a folyók medrét.

Tegyünk együtt azért, hogy megállítsuk a környezetszennyezést és az egészségünk veszélyeztetését. Ha problémát látsz ott, ahol ez a cég szolgáltatja az ivóvizet és a kanalizálást, jelezd a baboskriszta@yahoo.com címen. A cég honlapja szerint ez a 22 önkormányzat alkotja az Északnyugat Közösségi Fejlesztési Társulást, és vált az Apă Canal Nord Vest vállalat részvényesévé: Margitta megyei jogú város, Érmihályfalva város, Székelyhíd város, Vedresábrány község, Bihar község, Bors község, Érbogyoszló község, Hegyközcsatár község, Kiskereki község, Vámosláz község, Érkörtvélyes község, Bihardiószeg község, Alsólugos község, Biharfélegyháza község, Szalacs község, Szalárd község, Szentjobb község, Érsemjén község, Értarcsa község, Tóti község, Érszőllős község).

A nyitóképen az egyetlen nagyobb kanális Ottomány és Szalacs között, ami gazdag vizes élőhely kellene legyen. Korábban horgásztak is benne, ma már halott, mert a község szennyvizét belevezették és megmérgezték. Ráadásul nyaranta mostanában ki is szárad a vízügyi hatóság „szakszerű” munkája miatt. Fotó: Babos Krisztina

The post Megfenyegettek az RMDSZ szarhuszárai: elűznek a szülőfalumból, ha nem tűröm, hogy tovább mérgezzenek appeared first on Átlátszó Erdély.

Pedig kéznél van a megoldás: Magyarországon uniós szinten is kiemelkedő módon sikerült rendezni a gyűjtést és a kereskedelmet. Egyenesen divattá vált a gombaszakértői képzés, így nagyon sokan élvezik azt a rekreációt és gasztronómiai élményt, amelyet a gombák szedése és fogyasztása kínál. 

Cikkünkben bemutatjuk a romániai káoszt és ennek hatásait:

• rendszerszintű erőszak a gombagyűjtés körül,
• a gyűjtők gazdasági kizsákmányolása,
• környezetkárosítás az erdőtalaj felkapálásával,
• szabályozási mulasztás miatt gyűjthető hallucinogén gombák,
• védett fajok elhanyagolása,
• szakellenőrök hiánya a piacokon,
• gyakori gombamérgezések.

Cikkünk végén az általunk megszólaltatott szakértők megoldási javaslatait is összefoglaljuk.

Petárdák durrognak, medvék, szarvasok menekülnek, 

miközben 20-30 fős csoportok fésülik át az erdőket a Gyalui-havasokban, Kolozsvár közelében. Az erdőbe merészkedni embernek sem ajánlott: tavaly ősszel arról cikkezett a sajtó, hogy baltával ütöttek fejbe kiránduló hobbigombászokat. Ez egy átlagos nap a Hideg-Szamos völgyén, gombaszezonban. Ezrek járják az erdőt vargánya után kutatva, mit sem törődve azzal, hogy mekkora természeti kárt okoznak, milyen brutális mértékben zavarják a vadállományt. 

Bármilyen felháborító is a kép, itt a helyzet ma sokkal jobb, mint pár évvel ezelőtt, amikor az erdőket nemcsak járták a gombaszedők. A gombát felvásárlók kiköltöztették a környék mélyszegénységben élő romáit a hegyoldalba a gombaszezon idejére. Kicsi gyermekek, csecsemők, terhes nők is laktak itt hónapokig sátrakban, és naphosszat járták az erdőt a kincset érő vargányákért. 

A civilek és a sajtó nyomására ezen a környéken megszűntek a sátortáborok, a gombaszedőket ma már naponta szállítják autókkal. Pár éve film is készült az erdőben élők helyzetéről, vélhetőleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy felszámolták a telepeket. 

„Amikor elkezdtem itt dolgozni, úgy tíz éve, körülbelül négyezer ember élt ideiglenes táborokban az erdőben. Iszonyat mennyiségű szemetet szórtak szét, borzasztóan nézett ki az erdő. 15 tonna hulladékot szedtünk össze utánuk, konzervdoboztól pelenkáig minden volt. Halmokban álltak a szétdobált gyógyszerek a Tárnica-tó partján, ahonnan Kolozsvár kapja az ivóvizet” – idézte fel a pár évvel ezelőtti helyzetet Horea Petrehuș vadgazda, a Valori Superioare Élőhelykutató és Vadgazdálkodási Egyesület elnöke. 

Elmondta, a sorozatos feljelentések nyomán a hatóságok meg-megmozdultak ugyan, voltak eredményesnek is tekinthető ellenőrző akciók, azonban ahhoz, hogy rendet tartsanak, az kellene, hogy az összes szerv rendszeresen ellenőrizzen és számon kérjen. 

A gombákban viszont sok pénz van, sokan keresnek nagy összegeket azzal, hogy a zavarosban halásznak, jegyezte meg Petrehuș. Romániában ugyanis nem működnek a jogszabályok, amelyek a vadon termő gombák gyűjtését és kereskedelmét szabályoznák, így az erdőket és a kiszolgáltatott sorsú embereket gátlástalanul kihasználhatják. És ezt sokan meg is teszik.

Vadon termő erőszak

Az erőszak nemcsak a Hideghavas térségében szabadult el, az ország többi részén is kétségbeejtő állapotok uralkodtak. Egy moldvai sátortáborban csoportos nemi erőszak történt tíz éve, a hat elkövető végül 40 év börtönt kapott. A profitra éhes érdekcsoportok semmitől sem riadnak vissza, arra is volt példa a sajtó szerint, hogy szablyával és feszítővassal támadtak rá a konkurenciára. 

Petrehuș pedig arról is mesélt, hogy lándzsával kergették, amikor szóvá tette, hogy tiltott módszerrel gyűjtik a gombákat. És hiába tett panaszt és vitt magával tanúkat a helyi rendőrségre, három év alatt sem történt semmi ebben az ügyben. 

Szerinte a rendszer minden szintjén megkenik az illetékeseket a kupeckedők, azokat pedig, akik ellenállnak, megpróbálják erőszakkal elhallgattatni. Szintén Petrehuș mesélte, hogy az egyik erdész ismerőse próbált fellépni a mértéktelen gyűjtéssel szemben, azonban éjjel arra riadt fel, hogy több tízen vették körül a házát és megfenyegették, hogy megölik, ha nem hagyja abba. 

Petrehuș úgy véli, az erdészek jelentős része is profitál a korrupt rendszerből: naponta 100-200 eurót is a zsebükbe dugnak a gyűjtők, így megéri félrenézni.

„Borzasztó, hogy mennyire elszabadult az erőszak. Annak is tanúja voltam, amikor Moldvában a konkurens bandák egymásra gyújtották az erdőt – mesélte Horea Petrehuș. – Megismertem egy fiatal roma férfit, aki elképesztően jó érzékkel bánt a gombakereső kutyákkal. Egyik évben egy Krassó-Szörény megyei banda szabályszerűen elrabolta, és arra kényszerítette, hogy egy hónapon keresztül a kutyáival nekik gyűjtse a szarvasgombát. Ajánlottam ennek a fiatalnak, hogy próbáljon meg részt venni erdészképzésen, segítek neki, ő pedig megörült a lehetőségnek. Később viszont megkért, hogy soha többé ne keressem őt, mert megfenyegették, hogy baja lesz, ha nem szakítja meg velem a kapcsolatot.”

Se az erdő, se a saját jövőjük nem számít

A föld alatt növő szarvasgomba óriási üzletet jelent. Tíz év alatt megtízszereződött a Romániából exportált szarvasgomba mennyisége még a hivatalos adatok szerint is, amelyeket az Országos Statisztikai Intézettől kértünk ki. A szarvasgombákat a legtöbb európai országban kizárólag kutyával szabad gyűjteni. Az állat az illat alapján jelzi, hol az érett gomba a talajban, a gyűjtő pedig kizárólag speciális eszközzel fordíthatja ki a földből a termőtestet, így a lehető legkisebb kárt teszi az élőhelyben. 

Nálunk viszont ez nem szempont, kapával esnek neki az erdő talajának, és összeszedik az éretlen gombákat is. Ezzel óriási kárt okoznak a növényzetben, magában a szarvasgomba micéliumában, a fák gyökérzetében, és még jobban kiszárítják a talajt. Petrehuș szerint a nyári és a burgundi szarvasgomba után kutatva több ezren kapálnak, főleg Moldvában. A Keleti-Kárpátok keleti lejtőinek erdeiben több száz, vagy inkább több ezer hektárt kapálnak fel évente, többször is.

A nyári szarvasgomba (Tuber aestivum) kilójáért akár 100 eurót is kifizetnek a felvásárlók, az ősszel érő, illatosabb változatáért, az őszi vagy burgundi szarvasgombáért (Tuber uncinatum) pedig 5-600 eurót is lehet kapni szezontól függően. Az ország déli részén az isztriai szarvasgombáért (Tuber magnatum) megy a harc, melynek kilójáért akár négyezer eurót is kaphatnak a szedők, mondja Horea Petrehuș.

A legutóbbi időszakban „elszabadult a pokol” a gombagyűjtés terén, véli Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület vezetője. Szerinte részben azért, mert a 2024-es új erdészeti törvény a korábbi szabályokat is eltörölte. Például nem korlátozza, hogy saját használatra ki mennyi gombát gyűjthet. Ez korábban 3 kiló volt személyenként. 

„Bukarestbe mentem autóval pár éve, és Snagov környékén láttam, hogy az út szélén vödörszámra árulják a nyári szarvasgombát. Megálltam, bementem az erdőbe, és alig hittem a szememnek: ameddig elláttam, mindenütt fel volt kapálva a talaj” – idézte fel Zsigmond. Később is sokszor járt a környéken, és azt tapasztalta, hogy a feltúrt erdőből teljesen eltűnt a szarvasgomba. 

„A kapások ezzel a saját jövőbeni megélhetésüket is tönkretették, de az azonnali haszon fontosabb volt számukra” – kesergett Zsigmond Győző. 

A tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszeresen felkapált erdőkből nagyjából öt éven belül eltűnik a szarvasgomba. Albert László gombaszakértő, a Magyar Mikológiai Társaság korábbi elnöke szerint a  dinamika a nemzetközi piacon is érzékelhető: Románia után Bulgária kezdett sokat exportálni, de szerinte itt is kimerülőben vannak az élőhelyek. Jelenleg Irán az európai szarvasgombapiac legnagyobb beszállítója, mondta.

Begombázott a hivatal: tilos, de engedélyezi a kábítószerként használt légyölő galóca szedését

A gombák összeharácsolásában rejlő haszon nemcsak az ebből élő szedők, a hobbigombászok és erdészek testi épségét és egészségét veszélyezteti. A Környezetvédelmi Ügynökségek sem tartják be a törvényeket és a saját minisztériumuk által megalkotott szabályokat: a legismertebb mérgező gombára, a légyölő galócára is adtak ki szedési engedélyt úgy, hogy azt elvileg tilos szedni. 

2020-ig három megyében évente pár tucat kilót, de 2022-ben és 2023-ban mázsaszám engedélyezték Kolozs és Fehér megyében a légyölő galóca (Amanita muscaria) begyűjtését.

Mindezt onnan tudjuk, hogy a hivatal lustaságból jóval több adatot küldött el, mint amennyit kértünk. Kíváncsiak voltunk, hogy országosan a leggyakoribb gombafajokból évente hány kilóra adtak szedési engedélyt az elmúlt tíz évben. Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség először azt válaszolta, hogy nincs ilyen összesítése, kérdezzük meg külön-külön a 41 megye környezetvédelmi hivatalát. 

Makacskodásunkra, hogy ezt mégiscsak az ő dolguk lenne összesíteni, elküldték az összes megyében kiadott összes engedély adatait egy hatalmas táblázatban, minden megyét külön fülben. Fajok, kilók, dátumok – adatok mintegy harmincezer engedélyről az elmúlt tíz évből. Ebből nemcsak azokat az adatokat összesítettük, amelyek minket eredetileg érdekeltek, hanem átbogarásztuk a gombafajok megnevezéseit is. Így bukkantunk pár mázsa légyölő galócára az évi több tízezer tonna gombára kiadott szedési engedélyekben.

A mázsás engedélyekben a légyölő galóca a hivatalos latin nevén (Amanita muscaria) szerepelt, de találtunk olyan engedélyeket is, amelyekben a már 250 éve nem használatos latin nevét tüntették fel (Agaricus muscarius). Rábukkantunk a mérges gombára a bizalomgerjesztő Ciuperca lui Dumnezeu (Isten gombája) elnevezéssel is, ami valójában egy légyölő galócából készült homeopátiás szer neve. 

Tehát az igénylők a szedni kívánt gomba helyett egy homeopátiás szer (!) nevét írták be a kérvényükbe, és kaptak is rá gyűjtési engedélyt. Leírása szerint a készítmény enyhíti a remegést, izomrángást, az ideges tikkelést, de jó koordinációs zavarokra, fejfájásra, zsibbadásra, bizsegésre és a hideg által kiváltott viszketésre vagy bőrirritációra.

„Kísérleteztek a légyölő galóca gyógyászati célú felhasználásával, Parkinson-kór és sclerosis multiplex elleni szert reméltek előállítani belőle, de nem sikerült tudományosan igazolni, hogy a gomba hatékonyan orvosolná ezeket a problémákat. Nincs bizonyított egészségügyi hatása, mégcsak tapasztalati úton szerzett információk sincsenek erről, mint egyes gyógynövények esetén” – vonta kétségbe a készítmény hatásosságát Pál-Fám Ferenc mikológus, a kaposvári egyetem oktatója. Elmondta, 

a légyölő galóca közismert kábítószer-alapanyag:

szárítva fogyasztják teában, elszívják cigiben, és porítva ennivalóba is keverik. Főleg Oroszországban és Ukrajnában gyűjtenek és dolgoznak fel nagy mennyiségeket. Pál-Fám látott olyan felvételeket, melyeken zsákszám állt a szárított galóca. Diákjai célzott kérdéseiből arra következtet, hogy a légyölő galóca hatóanyaga nálunk is ismert drog. 

A faj egyértelműen a mérgező gombák közé tartozik, szögezte le. Egyik méreganyaga, az iboténsav pszichoaktív anyag, elfogyasztva hallucinációt okoz, bizonytalanságérzetet a térben, időben. Ha pedig valaki többet eszik belőle, előjönnek a hagyományos bolondgomba-tünetek: énekel, táncol, bulizni akar tőle. 

Erre a mérgezésre nincs külön gyógymód, mondta Pál-Fám: a hatóanyagok lebomlanak, a páciensek kialusszák magukat egy idő után, a gomba hatása nem okoz maradandó egészségügyi károsodást. Legalábbis az esetek többségében. 

A felvásárlók nagyot kaszálnak

Bár a gombakereskedők jelentős összegeket keresnek, maguk a gyűjtők, akik zömében állandó  jövedelemmel nem rendelkező, mélyszegénységben élő emberek, morzsákkal kell hogy beérjék. A méregdrága szarvasgombák vagy az olasz és spanyol piacokon igen jó pénzért eladott vargányák árának csak töredéke jut el hozzájuk. De az árak között még itthon is óriási a különbség, ha valaki a lelőhelyhez közel, vagy attól ötven kilométerre adja el a gombát.

Amikor tavaly szeptemberben a gombászok Mekkájában, a Kovászna megyei Kommandón  jártunk, messze nem volt akkora a forgalom, mint az előző években. A szárazság miatt a helyi viszonyokhoz képest kevés volt a gomba. Ennek ellenére is nagyon keveset fizettek a szedőknek: a vargánya kilójáért 20 lejt adtak, a rókagombáért 10-15 lejt, vagy épp annyit sem, mert nem kellett a felvásárlóknak. Ötven kilométerre innen, Sepsiszentgyörgy piacán ugyanekkor 50 lejért kínálták a rókagomba kilóját. 

Pár éve még Kommandón sorban álltak a kamionok. Szezonban naponta 3–3,5 tonna gombát vettek át és vittek – zömében külföldre. A szedőknek akkor sem ment kimondottan jól, bár voltak időszakok, amikor a pártjukat fogták, ilyenkor jobb pénzt kaptak az egész napos fáradságos munkájukért. Volt rá eset, hogy a 60–70 lejt is kifizettek a kereskedők a vargánya kilójáért.

„Csúfot űznek az emberekből” – vetette oda keserűn egy nő, aki épp az erdőbe készült és látta, hogy kérdezősködünk a falusi bár előtt. A csalódottság általános volt a gombagyűjtők körében, ami nem is csoda, hiszen tíz kiló vargányát kellett összegyűjteniük ahhoz, hogy egy becsületes napszám kijöjjön. 

Miközben a gombának nagyon jó ára van, főleg külföldön, ahol a nekik kifizetett összeg több mint tízszeresét, sőt akár a hússzorosát is megkapják a kereskedők. De nincs más lehetőségük, annyiért adják oda a napi zsákmányt, amennyit az átvevő kupec méltóztat kifizetni. Egyéb keresetük nincs, senki nem áll már ki értük, ők sem saját magukért, hogy közösen hatékonyabban képviseljék az érdekeiket. 

Zsögön Zoltán helyi gombász szerint egész jól kereshetnének a helyiek a gombagyűjtéssel, de ahhoz szükség lenne arra, hogy méltányos és  fix áron vegyék át tőlük a napi szedést az egész szezon során, júniustól októberig. Ahogy egyébként működött ez a ‘90-es években, amikor az egyik felvásárló cég vezetője gondoskodott arról, hogy a szedőknek is legyen tisztességes keresetük, és jó szinten tartotta az árakat. A férfi azonban meghalt, és azóta a felvásárlók úgy packáznak a gyűjtőkkel, ahogy érik. 

„Nem képesek az emberek összefogni, ha pénzről van szó” – jelenti ki, amikor azt firtatom, hogy maguk a gyűjtők miért nem állapodnak meg abban, hogy egy bizonyos ár alatt nem adják a gombát. 

Zsögön Zoltán, aki egyébként a helyi gombakirály (a cím annak jár, aki egy településen a legtöbb gombafajt ismeri) úgy vélte, sokat segítene a gyűjtőkön az oktatás: ha nem csak a vargányákat és a rókagombát szedhetnék eladásra, hiszen a környéken gazdagon teremnek más, szintén értékes fajok. Képzést azonban nem szervezett senki a községben. 

Mint elmondta, ő körülbelül húsz gombafajt ismer fel biztosan. És nincs is annyira kiszolgáltatott helyzetben, mint a legtöbb helyi gyűjtő. Vannak olyan vevői, akiket értesít, amikor egy-egy fajból szép zsákmányra tesz szert, ők eljönnek távolabbról is és megveszik tőle, nyilván jobb áron, mint amennyit a kupecek adnának érte.

Hatott a petíció, kár, hogy nem létezett

Kocsis Béla több mint 25 éve polgármester Kommandón. Aziránt érdeklődöm nála, hogy nem tervez-e gombafeldolgozót, tartósító üzemet létrehozni, hogy ne vesztegessék aprópénzért ezt a drága kincset, és hogy a helyiek is méltóbb jövedelemhez jussanak. Leszögezte, nem szeretne ebben a kérdésben nyilatkozni, de annyit még hozzátett: ő támogatná, ha egy befektető feldolgozót akarna nyitni, de az önkormányzatnak nincs erre lehetősége. 

Elpanaszolta, épp azon kénytelen gondolkodni, hogy kiket küldjön el a polgármesteri hivatalból, mert a kormány kötelezi az alkalmazottak egy részének leépítésére, így embere sem lenne, aki ezzel érdemben foglalkozzon. (Akkor még úgy nézett ki, hogy az általános megszorítások részeként a helyi önkormányzatoknál is elbocsátások jönnek. A leépítések 2026 tavaszán kerültek ismét napirendre.) 

Kocsis Béla hozzátette, az önkormányzat a saját erdőire nem kötött begyűjtésre feljogosító szerződést egyetlen céggel sem. A gombák ügyében őt egyetlen dolog érdekli, kizárólag azt tartja szem előtt, hogy „a kommandóiaknak jó legyen”.

Egyes helybéliek arról számoltak be, hogy korábban petíciót írtak alá azért, hogy a község vezetése segítse őket a kupecekkel szemben. Mint elmondták, ennek volt is hatása, vélhetőleg azért, mert kilátásba helyezték, hogy a megyéhez fordulnak, ha nem segít a helyi önkormányzat. A támogatás azonban csak egyetlen szezonra szólt, a következő nyáron a kereskedők újból packáztak a gyűjtőkkel, és a polgármesteri hivatal ismét nem tett semmit ez ellen.

Kocsis Béla másképp emlékszik. Kérdésünkre kijelentette, soha nem kapott ilyen jellegű beadványt, és nem is avatkozott be az üzletmenetbe. Kifejtette: a cégeknek nincsen szerződése a helyi önkormányzattal, a szabad piac szabályai érvényesülnek, a polgármesteri hivatalnak pedig nincs joga beavatkozni az árak alakulásába.

A felvásárlók durván titkolóznak

Az erdélyi gombaátvevő pontokon nem szívesen látott vendég az újságíró. Hiába próbáltam árnyaltabb képet kapni a tevékenységükről, mindenhonnan elhajtottak. A kommandói felvásárló nagyon ingerült lett, amikor bemutatkoztam. Közölte, hogy az egyik újságíró ismerőse hazugságokat terjesztett róluk, ami szerinte azt jelenti, hogy én is erre készülök, és értésemre adta, hogy nem hajlandó velem beszélgetni. 

Madéfalván egy olasz cég tart fenn átvevőpontot nagyocska raktárral. Ki is van írva, hogy vásárolnak gombát. Amikor bementem az udvarukra, épp ki volt terítve ládákban néhány tíz kilónyi vargánya, vízsugárral mosták az árut. Az egyik munkástól megtudtam, aznap rókagombát nem vettek át, a vargányának kilójáért mindössze 15 lejt fizettek, míg a szarvasgomba kilójáért 1050 lejt kínáltak. 

Mivel tovább érdeklődtem a tevékenységükről, mondta, hogy kihívja inkább a főnököt, ő tudja a válaszokat. A főnök azonban szinte hisztériás rohamot kapott, amikor meghallotta, hogy újságíró tette be a lábát az udvarra. Jó pár éve dolgozom a sajtóban, de olyan durván még sehonnan nem dobtak ki, mint a madéfalvi gyűjtőből. „Kifelé, de rögtön” – sziszegte fogai között, villogó szemekkel a főnök, majd miután elindultam, jó hangosan odaszólt a munkásoknak, hogy talán nem ártana elengedni a kutyákat sem, ha nem szedném elég gyorsan a lábam.

Gyergyószentmiklóson hiába keresem a felvásárló céget, kiderül, hogy elment, bezárt a bolt. Az átvevő helyén azonban csak menegetett az üzlet, egy fiatal roma férfitól épp gombát vásárolt egy helybéli. 30 lejben állapodtak meg, ennyit adott a vevő a nem épp első osztályú vargányákért. 

Az eladótól megtudtam, rendszeresen gyűjt a környéken, és amikor nagyobb mennyiség összejön, telefonál a brassói vevőinek, akik 40 lejt is megadnak egy kiló gombáért. Most keveset szedett a szárazság miatt, ennyit el tud passzolni helyben is.

A szabályok homályosak, a bírságok gyanúsak

A felvásárlók ingerültsége és bizalmatlansága vélhetőleg abból (is) származik, hogy Romániában nincsenek világos jogszabályok a vadon termő gombák gyűjtésére, kereskedelmére és feldolgozására. Fekete Oszkár többek között emiatt döntött úgy körülbelül tíz éve, hogy a cége tevékenységét teljesen beszünteti Romániában, és áttelepül Magyarországra. A főként szarvasgomba feldolgozással foglalkozó Trufo Hungary vezetője elmondta, előre látta azokat a problémákat, amelyek a szabályozás hiányából fakadnak.

„Az a legrosszabb, hogy Romániában egyszerűen nem lehet tudni, hogyan kell jól csinálni ezt. Nincsenek világos szabályok a szarvasgomba gyűjtésére, kereskedelmére és feldolgozására. Az a tapasztalatom, hogy megyénként másként és másként járnak el a hatóságok” – magyarázta. Ilyen bizonytalan alapokra pedig nem akarta a vállalkozását építeni. 

„Az a benyomásom, hogy azok az ellenőrzések, nagyobb összegű bírságok, amikről a sajtóban az utóbbi hónapokban lehet olvasni, nem feltétlenül arról szólnak, hogy a hatóságok elkezdték komolyan venni a feladatukat. Sokkal inkább szólnak szerintem arról, hogy különböző érdekcsoportok igyekeznek egymást kiszorítani a lelőhelyekről, felhasználva esetenként a befolyásukat, melyeket az állami hatóságok fölött képesek gyakorolni” – tette hozzá Fekete Oszkár.

Az utóbbi hónapokban egyébként valóban jelentős összegű büntetésekről számoltak be az újságok. Tavaly nyáron például 6 Szucsáva megyei gombaátvevőt büntettek meg, mert nem volt környezetvédelmi engedélyük. A bírságok összesen 360 ezer lejt tettek ki, azaz egyenként több mint 10 ezer eurót kellene kifizessenek. 

A Bákó megyei környezetvédelmi ügynökség tavaly 390 ezer lej értékben osztott ki bírságokat, többek között azért, mert az egyik cég az engedélyében szereplő szarvasgomba-mennyiség 21-szeresét gyűjtötte, 550 kiló helyett 26 800 kilót.

Törvény van, de elásták

A rendszerváltás óta és főként civilek több jogszabályt is terveztek a gombák gyűjtésének és kereskedelmének szabályozására. Ezek közül csak egy emelkedett törvényerőre, azonban ez sem fejti ki a hatását. 

A szóban forgó, 2006-ban elfogadott törvényt Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület vezetője dolgozta ki húsz évvel ezelőtt. Ez lényegében a Magyarországon bevált módszert ültetné át, mely az oktatásra helyezi a hangsúlyt. Előírja például, hogy a piacokon csakis szakellenőr által bevizsgált gomba árusítható, illetve kötelezővé tenné az ellenőrzést a kereskedelembe kerülő mennyiségek esetén. 

Ami nyilván azt célozza, hogy hozzáértők válogassák ki a mérgező vagy romlott gombát a fogyasztásra szánt tételekből, ami jelenleg nem történik meg annak ellenére sem, hogy Romániában hatalmas mennyiségű gombát gyűjtenek fogyasztásra. Összesítettük a Környezetvédelmi Ügynökségtől kikért adatokat, és azt találtuk, hogy az elmúlt tíz évben 2016-ban engedélyezték a legtöbb gomba, több mint 26 ezer tonna szedését. 

Az elmúlt öt évben 10 és 14 ezer tonna közé esett vissza a begyűjtési engedélyekben szereplő gomba mennyisége. Mivel nyilvántartást erről nem vezetnek a hatóságok, és nincs rendszeres ellenőrzés, ezért valójában senki nem tudja, hogy mekkora a ténylegesen begyűjtött gombák mennyisége.

A Zsigmond Győző által vezetett egyesület táborokban és különféle eseményeken folytat ismeretterjesztést. A román és a magyar mikológiai társaság közreműködésével szakvizsgákat is tart, melynek végzősei dolgozhatnának gombaszakellenőrökként – elméletileg. Gyakorlatilag viszont nem, mivel a gombaszakellenőri mesterség nem szerepel a romániai szakmák jegyzékében. 

Ezért nincs mód akkreditálni a képzéseket, a végzősök kezébe nem tudnak olyan diplomát adni, amivel hivatalosan munkába állhatnának úgy, ahogy Magyarországon a piaci gombaszakellenőrök. Tehát egy önkormányzat akkor sem foglalkoztathatna hivatalosan gombaszakértőt a piacon, ha szeretné, és pénzt is áldozna erre a szolgáltatásra. 

A 2006-ban elfogadott jogszabály azért nem fejti ki a hatását a mai napig sem, mert az alkalmazási útmutatói nem készültek el. Az érintett minisztériumoknak 30 napjuk lett volna ezek kidolgozására. Ezek a kiegészítő rendelkezések kellene egyebek mellett beillesszék a szakellenőri mesterséget a szakmák jegyzékébe. 

Zsigmond Győző elmondta, az elmúlt húsz évben számtalan helyen lobbizott a törvény érdekében. A gombászegyesületek tiltakozó nyilatkozatokat adtak ki, és az összes környezetvédelmi minisztert megkeresték ez ügyben, de nem történt előrelépés. Nemcsak a szakértők nem dolgozhatnak hivatalosan, de a természetvédelmi célok sem teljesülnek. 

Azaz Romániában nincsenek védett gombák, 

és a gyűjtés engedélyezett módozatai sincsenek megszabva. Mindössze a törvény alapján összeállított „árusítható fajok listáját” használják a hatóságok a különféle engedélyek kibocsátáshoz. Azonban ebbe is belenyúltak hozzá nem értő kezek, így védelemre szoruló fajok is bekerültek a gyűjthetők közé. 

Zsigmond Győző szerint az aranyos galambgomba és a császárgalóca inkább kíméletre szorulna, ennek ellenére felkerült a gyűjthető fajok listájára. „Nem tudom, kik, mikor és miért nyúltak bele, de az eredménye az lett, hogy egy csomó hülyeség került bele” – dohogott Zsigmond Győző. 

A szóban forgó, 2006-os törvény alapján két lista jelent meg a gyűjthető gombákról: az első 2006-ban, a második 2019-ben. Az első listára egyetlen szarvasgomba faj került fel, a francia szarvasgomba (Tuber melanosporum), ami nem is nő Románia területén. 

Ebből az is következik, hogy a 2006 és 2019 között Romániában leszedett szarvasgombát tulajdonképpen mindenki illegálisan gyűjtötte, sőt a hivatal is szabálytalanul engedélyezte a gyűjtésüket, hiszen sem a nyári, sem a burgundi, sem az isztriai szarvasgomba nem szerepelt a listán. Ezek a legnagyobb mennyiségben gyűjtött és exportált fajok csak 2019-ben kerültek fel az engedéllyel gyűjthető gombák listájára.

„A gyűjtésre engedélyezett fajok listája teljesen szakmaiatlan, 

olyan elnevezések szerepelnek rajta, melyek régóta nem használatosak tudományos körökben” – fejtette ki  Cătălin Tănase, a Román Mikológiai Társaság elnöke. Hozzátette, bár ők összeállították a védelemre szoruló itthoni fajok vörös listáját, ajánlásaikat a jogalkotók mindeddig nem vették figyelembe.

A nekünk elküldött, több tízezer gyűjtési engedély között mi magunk is bukkantunk olyan fajokra, melyek nem szerepelnek a gyűjthető fajok listáján: gerebengombák, pereszkék vagy a már említett légyölő galóca. Sőt olyan engedélyekről is küldött nekünk adatot a hatóság, amelyekről nem lehet megállapítani, melyik fajra állították ki. 

Mintegy 300 tonnányi, a román népi neve szerint ízletes vargányára (hrib cenușiu) kiállított engedélybe ugyanis olyan latin nevet írtak be, amelyet hivatalosan már vagy 200 éve nem használnak. Amit akkor Boletus laricis-nek hívtak, az most Fomitopsis officinalis: magas hegyekben, vörösfenyőn élő tapló. Annyira ritka, hogy vörös listára került, kizárt, hogy itt tonnaszámra szednék. 

A szarvasgombák gyűjtésére külön törvényt dolgozott ki Mihai Goțiu újságíró, természetvédő aktivista, volt szenátor. A jogszabály főként a súlyos természeti károkkal járó kapálást szorítaná vissza, és előírja, hogy szarvasgombát csakis kutya segítségével és egy speciális, a talajban minimális kárt okozó szerszámmal lehetne gyűjteni. 

Az erdő talajának felkapálása és a természetkárosító gyűjtés jelenleg is tilos, magyarázta Goțiu, de a tiltó jogszabályok nem rettentik el eléggé a károkozókat. Szigorítani kellene a büntetéseket ahhoz, hogy a gazdasági rendőrség és az ügyészség is bekapcsolódjon. Jelenleg ugyanis a vétségek kisebb összegű kihágásoknak számítanak, amelyek miatt a bűnüldöző szervek nem igazán mozdulnak meg. 

Goțiu nagyon fontosnak tartja, hogy arányosan határozzák meg a büntetési tételeket. Azaz ne ugyanabba a kategóriába kerüljön a gyűjtő, aki pár kilóval túllépi a megengedett mennyiséget azzal a kereskedővel, aki több tonna gombát visz ki az országból illegálisan.

A volt szenátor 2020-ban benyújtott törvénytervezetét hallgatólagosan jóváhagyta a szenátus, a képviselőházban azonban a mai napig sem tűzték napirendre. Goțiu szerint ennek az az oka, hogy nincs többség a jogszabály mögött, de elvetni sem akarják, mivel ez népszerűtlen lépés lenne a politikusok részéről. 

Úgy vélte, sokkal szélesebb körben kellene megismertetni a választókkal, hogy mekkora egészségügyi kockázattal jár, illetve mekkora anyagi veszteséget okoz a világos szabályok hiánya. 

Szőnyeg alá sepertük a gombamérgezéseket

Zsigmond Győző komoly problémának tartja azt is, hogy nem létezik hivatalos nyilvántartás a gombamérgezésekről, emiatt lehetetlen képet alkotni arról, hogy milyen mértékű a jelenség. Arról, hogy a probléma létezik, időnként a sajtóban olvashatunk, amikor egy-egy tömeges mérgezésről vagy halálesetekről számolnak be az újságok. Egy-egy kórház arról számolt be, hogy egyre több a gombamérgezés, de az adatok eddig nem voltak nyilvánosak.

Úgy tűnik, évtizedek óta az első országos statisztikát nekünk sikerült kicsikarnunk az egészségügyi hatóságoktól, amelyek másfél hónap után válaszoltak az adatigényünkre. Kiderült, a gombamérgezés miatti kórházi beutalásokat nyilvántartják a megyei közegészségügyi hivatalok, de országos összesítés nem látott eddig napvilágot. 

A nekünk elküldött hivatalos összesítés szerint az elmúlt tíz évben 1901 pácienst utaltak be kórházi kezelésre gombamérgezés miatt. Közülük 46-an hunytak el.

Rendszeres piaci gombabevizsgálás Romániában egyedül Sepsiszentgyörgyön működik, ahol áthidaló megoldást alkalmaztak. Az önkormányzat tanácsadási szerződést kötött a László Kálmán Gombászegyesülettel, a szervezet szakértői pedig jelképes összegért dolgoznak a helyi piacon. A gombaszedők van kinek megmutassák, hogy mit gyűjtöttek, így a vásárlók kockázat nélkül fogyaszthatják a finom erdei gombát. 

A civilek csak a jóhiszeműekre tudnak hatni

Viszont a jogszabályok hiánya miatt nem tudnak fellépni a zugárusokkal szemben, akik félreeső helyeken kínálják eladásra a zsákmányt. Zsigmond Győző szerint az utcasarkokon, az ellenőrzést kikerülő felhozatalban többször látott már mérgező fajokat, például:

• az erős hasmenést okozó cifra korallgombát, 
• a nagyon keserű, egyeseknél gyomorpanaszokat okozó pelyhes keserűgombát, 
• vagy a hallucinogén anyagokat tartalmazó párducgalócát. 

Azonban hiába szólt, hiába írt rendszeresen a helyi lapban a problémákról, ezek a mai napig is fennállnak.

Antoniu Bumb civil aktivista úgy küzd a mérgezések ellen, hogy Facebook-oldalt működtet annak érdekében, hogy „elijessze” a gombaszedőket. Felhívja a figyelmet arra, hogy adott szezonban épp milyen ehetőekhez hasonló mérgező fajok jelennek meg. Különös hangsúlyt helyez a gyilkos galóca (Amanita phalloides) megismertetésére, mivel ez a faj okozza a halálos kimenetelű mérgezések túlnyomó többségét. 

A mérgezések számára és súlyosságára vonatkozóan kifejtette, úgy véli, nagyon komoly problémával állunk szemben. A tragikus kimenetelű esetek fő okának a tájékozatlanságot tartja: sokan felületesen ismerik a gombákat, ezért leszedik az ehetőkhöz hasonló mérgező fajokat. (Az Egészségügyi Minisztérium szerint is főként a tájékozatlanság okozza a mérgezéseket.)

A mérges gombákkal kapcsolatos, egyébként alaptalan hiedelmek is sok gondot okoznak. Bumb ezért olyan oktatóvideókat is készít, amelyekben azt mutatja meg, hogy ezek a hiedelmek a valóságban nem működnek. Kipróbálta például az ezüstkanalas eljárást, amivel azt szemléltette, hogy a hiedelmekkel ellentétben a mérges gomba levében főzött ezüst kanál nem feketedik meg. 

Szerinte a közösségi média még inkább rontott a helyzeten: a sok-sok téves információt terjesztő bejegyzések, kommentek miatt jelenleg többen kapnak gombamérgezést, mint a Facebook elterjedése előtt. 

A magyar recept: kisebb bürokrácia, nagyobb rend

A romániai engedélyezési eljárás szakszerűbbnek tűnik, de valójában csak bonyolultabb, mint a magyarországi. Annyira, hogy szinte lehetetlen legálisan gyűjteni, kereskedni és közben tisztességes jövedelemre szert tenni. Magyarországon a gyűjtéshez elég írásban megállapodni az erdőtulajdonossal. A természetvédelmi hatóság engedélye csak akkor szükséges, ha védett területen akar valaki gombát szedni.

Romániában viszont mindenképp kell a természetvédelmi hatóság engedélye, ha valaki eladásra akar gombát gyűjteni. Az engedélyt kérvényezőnek ehhez olyan tanulmányt is be kell mutatnia (és előzőleg persze kifizetnie), melyben – elvileg – ökológiai szempontokat figyelembe véve meghatározzák, hogy adott területről melyik gombafajból milyen mennyiség gyűjthető egy szezonban. Ezeket szakosodott szervezetek dolgozzák ki, és a Román Akadémia kell jóváhagyja. 

A probléma viszont az, hogy Romániában soha senki nem végzett olyan kutatásokat, melyekre alapozni lehetne. Gyakran a tanulmányok készítői sem mennek ki terepre, így megkérdőjelezhető, hogy szakszerűen számították-e ki a gyűjthető mennyiségeket. Viszont a dokumentumok kiállítása sokszor annyi időt vesz igénybe, hogy a begyűjtők csak a szezon közepén kapják kézhez az engedélyt. Vagyis a hivatalos eljárás sem a kiszámítható, sem a szakszerű gyűjtést nem segíti: sem a vállalkozókat, sem a természet regenerációját.

„Soha senkit nem láttam, hogy terepezett volna, mielőtt ezeket a tanulmányokat kiállítja. Azt viszont tudom, hogy jóváhagyják a gyűjtést olyan területeken is, ahol a kérvényezett fajok nem vagy csak nagyon kis mennyiségben nőnek. Például az ország déli megyéiben nem nagyon terem vargánya, szaktanulmányok viszont készülnek, melyek alapján kiállítják a gyűjtési engedélyeket. Amiket arra használnak, hogy lepapírozzák azokat a mennyiségeket, amelyeket más területeken, az engedélyben szereplő mennyiségek fölött szednek” – magyarázta Horea Petrehuș vadgazda. 

Szerinte a Hideghavas térségében évente átlagosan 350 tonna vargánya gyűjtésére adnak ki engedélyt, ezt a mennyiséget viszont jó termés esetén egy hét alatt összegyűjtik. Voltak olyan évek, amikor a szezon további száz napig tartott. 

Míg Romániában az engedélyezés sokszor hónapokba kerül, Magyarországon pár nap elég az eljáráshoz. Az ellenőrzést viszont – Romániával ellentétben – szigorúan veszik a magyarországi erdőkben, és büntetik is a jogosultsággal nem rendelkezőket. Azaz azokat, 

• akik nem tudják igazolni, hogy engedéllyel rendelkező cég megbízásából gyűjtenek,
• akik két kilónál többet gyűjtenek saját használatra, 
• vagy olyan erdőben gyűjtenek, ahol nem volna szabad. 

A gyűjtők saját fogyasztásra az állami erdőkben szedhetnek gombát. A nem állami erdőkben szükség van a tulajdonos jóváhagyására. Magyarországon nyilvános adatok alapján könnyen megtudhatja bárki, hogy egy adott terület állami-e vagy magánterület. Ezzel szemben Romániában sok esetben nehezen tudják megállapítani a gyűjteni akarók, hogy egy-egy erdőparcella kié. 

A saját fogyasztásra gyűjthető mennyiség felső határa Magyarországon két kiló, Romániában viszont nemrég eltörölték ezt a határt. Magyarországon egyre komolyabban ellenőrzik a gombagyűjtőket: tavaly például az Őrségben, ahol most már rengetegen gombásznak, amint Pál-Fám Ferenctől megtudtuk, keményen végigbüntették a szabályokat megszegőket.

A több ezer gombaszakértő országa

Magyarországon több szervezet is tart gombász képzéseket, melyekre egyre többen jelentkeznek. Háromszintű a rendszer: az alapfokú tanfolyam végzősei mintegy száz fajt tanulnak meg biztonsággal felismerni. A középfokún több mint 300 fajt tanítanak, és a sikeresen vizsgázók olyan oklevelet kapnak, amellyel piaci gombaszakellenőrként vagy cégeknek is dolgozhatnak. 

A munkavállaláshoz az oklevél nem elég: külön alkalmassági vizsgán tesztelik a jelentkező látását, szaglását és azt, hogy pszichésen alkalmas-e arra, hogy mások egészségéért felelősséget vállaljon. Az alkalmassági igazolvány birtokában kérheti felvételét a szakellenőrök jegyzékébe, és ezután állhat munkába. 

A következő szint a felsőfokú tanfolyam, amire mostanában szintén túljelentkezés van, pedig több mint ezer euró a kétéves program. A tandíjban benne van a mintegy tíz hétvégi terepgyakorlat szállás- és étkezési költsége. Ennek tananyagában több mint ezer faj szerepel. 

A magyarországi piacokon már a ‘90-es években folyt gombavizsgálat, emlékezett pályája elejére Pál-Fám Ferenc mikológus, a kaposvári egyetem oktatója. A tanfolyamok a 2000-es évektől kimondottan divatossá váltak, Budapest mellett több vidéki városban is szerveztek képzéseket. Úgy vélte, évente legalább 150-en iratkoznak be a szakellenőrire (középfokú), és minimum százan el is végzik. 

Jelenleg a NÉBIH szakellenőri listáján valamivel több mint 700-an szerepelnek. Vagyis a tanfolyamot végzők többsége hobbigombász: nem azért jelentkezik, hogy pénzt keressen a megszerzett tudással. Pál-Fám Ferenc szerint jelentős lépés volt, hogy kötelezték a piacokat, hogy biztosítsák a gombavizsgálatot. Ezt sok piac úgy oldotta meg, hogy elküldte tanfolyamra a piacfelügyelőit, szezonban pedig külsős szakellenőrt is alkalmaznak. 

Jelenleg a szakértők egész Magyarországot lefedik, így a saját használatra gombát gyűjtők viszonylag könnyen meg tudják vizsgáltatni, amit szedtek. Ráadásul ingyenesen, ugyanis a piacoknak kell állniuk a szolgáltatás költségét. A vizsgálat iránt a kereslet igen nagy: a mikológus elmondta, például a pécsi piac felügyelői közül ketten is rendelkeznek gombaszakellenőri képesítéssel, szezonban pedig külsős szakértőt is alkalmaznak.

A magyarországi rendszer EU-s szinten is kuriózumnak számít, a legtöbb uniós országban ugyanis nem oldották meg a piaci bevizsgálást. Külföldön az árusok maguk kötelesek gondoskodni arról, hogy a portékájukat szakellenőr vizsgálja át. Franciaországban például a gyógyszerészeket oktatják, a falvakban pedig ki van táblázva, hogy erre a kocsma, arra a polgármesteri hivatal, amarra pedig a gombavizsgáló, tudtuk meg Albert László gombaszakértőtől, a Magyar Mikológiai Társaság korábbi elnökétől. 

Tragédiasorozat indította be a gombaellenőrzést

Albert László szerint az ‘50-es években figyeltek fel tömeges gombamérgezésekre, amikor Magyarország „a vas és az acél országává” kívánt válni. Az Alföldről ezerszám költöztették a mezei munkásokat a nagy ipari központokba, Miskolcra, Dunaújvárosba. A munkások szabadidejükben szórakozásból vagy táplálékkiegészítésként eljártak gombászni. De összeszedtek és megettek olyan fajokat is, amelyek hasonlítottak azokhoz, amiket korábban a szülőfalujukban szedtek, ám mérgezőek voltak, például gyilkos galócát. 

1953 nyarán több mint 3 ezer mérgezést regisztráltak, és több mint 500 halálesetet. A szintén csapadékos 1954-es év nyarán kétezer fölött volt megbetegedések száma, és több mint 300-an haltak meg. Albert László szerint ez vélhetően igen kellemetlen volt a politikai vezetés számára, amely mindig gombával akarta etetni a népet, amikor kevés volt az élelmiszer. 

Megoldásként a magyar talajtani intézet gombaszakértői előálltak a képzések ötletével, melyet támogatott a hatalom. És már ‘54-ben elrendelték, hogy piacokon csakis szakértő által bevizsgált gombát szabad árusítani. Eleinte a piacok a saját felügyelőiket képeztették ki, majd egyre szélesebb körben vált kedveltté a gombászás mint szabadidős tevékenység, és egyre többen iratkoztak be képzésre.

Ki vizsgálja át a Romániában szedett gombát?

Magyarországon a feldolgozók kell, hogy megoldják a vadon termett gomba szakellenőri vizsgálatát, ezért vagy foglalkoztatnak diplomás szakellenőrt, vagy szerződést kötnek a bevizsgálásra. Erre egyébként nagy szükség is van. Albert László mesélte, hogy átvizsgált számos – többek között Romániából származó – gombarakományt, és sokszor talált bennük fogyasztásra nem alkalmas fajokat:

• a vargányákhoz hasonló, keserű epeízű tinórut, 
• rosszullétet és hallucinációt okozó légyölő galócát, 
• a vesét károsító, mérgező pókhálósgomba fajokat, 
• a nevéhez méltóan halálos veszélyt jelentő gyilkos galóca tojását is (ez a nagyon fiatal, még burokkal fedett példány).

Romániában viszont a gombaszakellenőri foglalkozás nem szerepel a szakmák jegyzékében, ezért hivatalosan nem is lehet ilyet alkalmazni. Így kérdéses, hogyan oldják meg a feldolgozók a hivatalos bevizsgálást. És hogy mely hatóságok ellenőrzik őket. 

Arról, hogy mi a hivatalos útja-módja annak, hogy a Romániában szedett gombák közül kiszűrjék a mérgező fajokat, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságot kérdeztem meg. A hatóság első körben azt közölte, hogy a felelősség a feldolgozóké. Ajánlotta, hogy forduljunk a Növényegészségügyi Hatósághoz, mivel a növényi származású alapanyagok minőségének ellenőrzése az ő hatáskörükbe tartozik. 

De mi a helyzet a Romániában feldolgozott gombával, ami itt kerül az üzletek polcaira konzerv vagy egyéb formában? Az élelmiszerbiztonsági hatóság közölte, mindössze a gyártás általános körülményeit, például a higiéniai feltételeket ellenőrzi, azt nem, hogy mérgező faj került-e a készítményekbe. 

Mint írták, gombákból készült ételek beltartalmában az utóbbi öt évben két alkalommal észleltek problémát, mindkét alkalommal a nehézfémek koncentrációja lépte át a megengedett határértéket. Egyik esetben, mire az analízisek eredményei megszülettek, a vizsgált termék már nem volt fellelhető a piacon. A másik esetben viszont sikerült megelőzni, hogy a vizsgált 127 kilogrammnyi szarvasgomba a piacra kerüljön, a teljes mennyiséget megsemmisítették.

A Növényegészségügyi Hatóság azt válaszolta, hogy a törvény nem írja elő, hogy az élelmiszerláncba bekerülő vadon termett gombákat ellenőrizzék. Ők kizárólag kérésre állítanak ki ún. növényegészségügyi igazolást az exportra szánt tételekhez (certificat fitosanitar de export), követve azt, amit a célország szabályzata megkövetel. A 2014-2024-es időszakban három szállítmányra állítottak ki ilyen igazolást, összesen 67,9 kiló szarvasgombát láttak el növényegészségügyi igazolással. 

Mi van a romániai gombaételekben?

Pál-Fám Ferencet a magyarországi szakhatóság, a NÉBIH korábban többször is felkérte arra, hogy ellenőrizzen külföldről érkezett gombasalátákat, savanyúságokat, különféle keverékeket. Elmondta, a lengyel és a cseh eredetű termékek többnyire rendben voltak, a Romániából érkezettekben azonban talált nagyon furcsa dolgokat. 

Például olyan fajokat, amelyek nem is szerepeltek a címkén: korallgombákat, keserűgomba darabokat, vélhetőleg termesztésből származó csiperkét és nameko tőkegombát. A feliratozás sem volt rendben, látott korábban olyan terméket boltokban, melyen a csiperkéknek 200 éve nem használatos latin elnevezése szerepelt, és a korallgombák is száz éve nem használt néven szerepeltek.

 „Az volt a benyomásom, hogy a gombaételt készítő feldolgozó cégnél volt valaki, aki bizonyos szinten értett a gombákhoz, a mérgezőket képes volt kiválogatni, de ezt szakértőnek nehezen lehetne nevezni. A latin gombaneveket kinézhette valami nagyon-nagyon régi kiadványból, vélhetőleg ezért szerepeltek Psalliota néven a már nagyon rég Agaricus-ra átkeresztelt csiperkék. Bennem az a kérdés merült fel, hogy jó-jó, ért ahogy ért a gombákhoz ez az ember, de mi lesz akkor, ha ő is kiesik a rendszerből valamiért?” – aggódott a mikológus. 

Emellett a gombákat nemcsak nemzetség szinten, de egészen fajig kellene meghatározni, magyarázta Pál-Fám, hiszen vannak olyan nemzetségek, amelyek egyaránt magukban foglalnak ehető és nem ehető fajokat. Az ehető korallgomba fajok mellett van olyan is, ami mérgezőnek számít. A cifra korallgomba például komoly hasmenést okoz, ezért nem lenne szabad, hogy bekerüljön étkezésre szánt készítményekbe. A romániai termékek címkéjén azonban gyakran csak a nemzetségnevet tüntetik fel.

Milyen és mennyi gombát gyűjtenek Romániában?

„Szükség lenne a gyűjtéssel, kereskedelemmel kapcsolatos adatok összesítésére, arra, hogy tudjuk: ki, hol, mennyi gombát szed” – fogalmazta meg a Román Mikológiai Társaságot vezető Cătălin Tănase, hogy mi lenne az egyik legelső feladat ahhoz, hogy rendet lehessen tenni ebben a kérdésben.

Megpróbáltunk utánajárni annak, hogy mekkora mennyiségeket gyűjtenek Romániában, és hogy ebből mennyi a legális szedés. A megkérdezett szakértőink szerint ugyanis az országban szedett gombák túlnyomó többsége exportra megy, nagy része (többek szerint közel 90 százaléka) a törvények megkerülésével. 

A gyűjtési engedélyeket kiállító környezetvédelmi hatóság és az erdészetek nem tartják nyilván, hogy az engedélyekben szereplő mennyiségekhez képest ténylegesen mennyi gombát gyűjtöttek be egy-egy területről. Az adóhatóság (ANAF) nem válaszolt arra, hogy milyen összegre rúg a vadon termett gombák belföldi és külföldi kereskedelme, illetve mekkora az állam bevétele az ügyletek nyomán. 

A lehetséges bevételről mindössze az Országos Statisztikai Intézettől (INS) kaptunk részadatokat: az exportált mennyiségeket és azok értékét összesítették fajonként, célországokra lebontva. A tájékoztatójukban szereplő összegek jelentősen eltérnek attól, amit a szakértők és a civil aktivisták becsültek.

A hivatalos állami adatokból az látszik, hogy 2023-ig folyamatosan csökkent a szedési engedélyekben szereplő gomba összmennyisége. A kivitel nem csökkent ennyire, sőt: a hivatalos export egyre inkább lefedi a szedésre engedélyezett gomba mennyiségét, és egyre értékesebb. Míg 2015-ben 5,15 euró volt egy kiló exportált gomba átlagértéke, 2022-ben, amikor hasonló mennyiségű romániai gombát értékesítettek külföldön, átlagosan egy kiló 8,41 eurót ért.

A kilónkénti ár 2025-ös kiugrása viszont nem ennek köszönhető. 2025-re csak januártól szeptemberig kaptunk adatokat, melyekben – természetes módon – a szokottnál nagyobb arányban vannak jelen a többnyire ősszel és télen gyűjtött szarvasgombák. Ezt jelzi a szeptemberig exportált gomba alacsony összmennyisége is. A szarvasgombák jóval drágábbak, az ősszel termő, olcsóbb kalapos gombáknak pedig csak egy része szerepel az adatsorban, a kilónkénti átlagár ezért magasabb, mint amit a teljes év kiadna.

De nézzük a részleteket. A statisztikai hivatal adatsorából vegyük a 2023-as évet, mert a hivatal szerint ez a legutolsó év, amelyre kimerítő információval rendelkezik. Ezt egyébként jó gombatermő évként jellemezték a szakértők. Eszerint Románia 75,6 millió euró értékben exportált vadon termett gombát. 

Ennek a harmadát, több mint 25 millió eurót a feldolgozatlanul kivitt szarvasgombák forgalma tette ki. Ez a fajok annyira drágák, hogy a teljes export legértékesebb tétele a legkisebb mennyiség, a 245 tonna szarvasgomba.

A legnagyobb tételt a vargányák adják: frissen szedve több mint 3100 tonnát exportáltunk több mint 22,8 millió euró értékben. (A 6,9 millió euró értékű szárított gomba zöme is vélhetőleg vargánya.) A második legnagyobb mennyiséget, 2135 tonnát a fagyasztott gombák teszik ki 13 millió euró értékben. (Ennél a tételnél nem jelezte a statisztikai intézet, hogy milyen fajokból áll.) 

Jelentős tételként szerepel még a rókagomba, 570 tonna ment külföldre több mint 4 millió euró értékben. Más fajokhoz tartozó friss gombából pedig 488 tonna, több mint 3,3 millió euró értékben. 

Tízszer annyi gombát gyűjtenek valójában?

Horea Petrehuș szerint ennél lényegesen nagyobb a vadon termő gombák piaca. Kifejtette, az elmúlt 3 évben alig volt termés, de korábban volt olyan év, hogy 30 tonnát exportáltak csak a méregdrága isztriai szarvasgombából, melynek összértéke 120 millió euró körüli. A nyári és burgundi szarvasgombákból 4 ezer tonnát vittek ki, 60 millió euró értékben. Azaz kedvező évben a szarvasgombák piacát 200 millió eurósra becsülte a hivatalos 25 millió euróhoz képest. 

Szerinte jó gombatermő években naponta kb. 1500 tonna vargányát szednek és visznek ki zömében külföldre, ami – 3 eurós kilónkénti átlagáron számítva – napi 4,5 millió eurót jelent. Száz napos szezonban ez 450 millió euró. Ha kisebb mennyiségben is, de szednek és exportálnak egyéb fajokat is: főként rókagombát, de tuskógombákat, rizikéket, pereszkéket is, úgyhogy szerinte a valós forgalom a 800-900 millió eurós nagyságrendet is elérheti. 

Horea Petrehuș az összegekre a saját terepi tapasztalatai alapján következtetett, de cégadatokból is dolgozik. Azt nézte meg, mekkora forgalmat bonyolíthat az a kb. 400 vállalat, amely a hivatalos adatok szerint gombagyűjtéssel és kereskedelemmel foglalkozik Romániában. 

Mihai Goțiu más módszerrel hasonló eredményre jutott. Olyan tanulmányokat vett alapul, amelyek szerint a nyugati-európai erdőkben a fakitermelésből származó jövedelmet meghaladja az egyéb bevételek összege. Gyógynövények, gyümölcsök, bogyók, gombák gyűjtése eléri a fakitermelés értékének 110-150 százalékát. Ezt átszámolva Romániára Goțiu arra a következtetésre jutott, hogy legalább 100, de akár 200-300 millió eurós is lehet a szarvasgombák éves forgalma. 

Zsigmond Győző elmondta, ismer személyesen olyan szarvasgombászt, aki kizárólag feketén gyűjt, jelentős mennyiségeket. Hogy ezeket miként papírozzák le utólag, illetve egyáltalán lepapírozzák-e, nem tudta megmondani.

Az állam ebből nem sokat lát, pedig az erdők fele állami

A romániai erdős területek fele, 3,1 millió hektár az állam tulajdona. Emellett közel 1,2 millió hektár magánerdőt is az állami Romsilva erdészetei kezelnek. A Romsilvától is megkérdeztük, mennyi gomba begyűjtésére kötött szerződést gyűjtőkkel, felvásárlókkal. Azt írta, 2023-ban 29,06 tonna szarvasgomba és 127,12 tonna egyéb gomba begyűjtésére kötött megállapodást. Éves jelentése szerint ezekből a gyűjtési engedélyekből 3,8 millió, illetve 275 ezer lejes bevétele származott.

Azaz ha összevetjük egymással az állam saját adatait, akkor azt kapjuk, hogy a 2023-ban a hivatalosan szedésre engedélyezett 285 tonna szarvasgombának csak a tíz százalékára, az egyéb gombáknak pedig  csak az 1,1 százalékára kötött szerződést az erdők több mint felét kezelő Romsilva.

Mihai Goțiu szerint nem kérdés, hogy sokkal több gomba kerül forgalomba, mint amennyiről a hivatalok értesülnek. „Elég átnézni a bírságokat, volt olyan eset, hogy a hatóságok egyetlen ellenőrzéskor egyetlen cégtől több gombát koboztak el, mint amennyire engedélyt adtak az illető megyében az egész szezonra” – mutatott rá az aktivista. 

Az erőtlen állam alig néz oda

Hunyad megyei lap számolt be arról, hogy a környezetvédelmi őrszolgálat megbírságolta azt a céget, amely 2024-ben engedély nélkül gyűjtött be 18 tonna szarvasgombát. Abban az évben Hunyad megyében 22,2 tonna szarvasgomba begyűjtésére adtak engedélyt. Az engedély nélküli 18 tonna piaci értéke akkor 11 millió lej körül alakult, a bírság 80 ezer lej volt.

A környezetvédelmi őrszolgálat az elmúlt tíz év ellenőrzéseire és bírságaira vonatkozó részletes adatkérésünkre egyetlen számot küldött válaszként. Mindössze annyit között, hogy 36 bírságot osztottak ki. Arra nem tért ki, hogy miért, kiket és mekkora összegekre büntettek.

„Szerintem van Romániában több mint egymillió olyan ember, aki abból jut egy kis jövedelemhez, hogy gyűjtöget, többnyire az erdőn: gombát, gyógynövényeket, erdei gyümölcsöket. Nehéz sorsú emberek, lényegében a rendszer áldozatai, akiknek segíteni kellene, hogy ne legyenek teljesen kiszolgáltatva a kupeceknek és a rendezetlen viszonyokból származó erőszaknak. Sokakkal beszélgettem, és mind azt mondták: mondja meg nekik valaki, hogy kell ezt legálisan csinálni, és úgy csinálják” – fejtegette Horea Petrehuș. 

Szerinte ezek az emberek szívesen fizetnének egy szezonra akár 3-4-500 eurót is azért, hogy biztonságban tudhassák magukat és a megélhetésüket. Úgy számolt, ha csak 200 eurót fizetnének be fejenként a gombaszedők, a szarvasgombát gyűjtők pedig ezer eurót (ennyit is simán megérne nekik és hajlandóak is lennének rá), ebből a román állami erdészeti vállalat, a Romsilva legalább 300 millió eurót keresne. Mint mondta, ehhez képes a vállalat, mely az ország erdőinek több mint felét kezeli, általában arról szokott beszámolni, hogy 2 és 3 millió euró közötti összegre tesz szert a gombákat és egyebeket gyűjtőktől.

Petrehuș szerint a 300 millió euróból megoldható lenne a gombagyűjtés felügyelete: az erdészeket kellene olyan helyzetbe hozni, hogy úrrá tudjanak lenni az állapotokon. Úgy vélte, túlságosan nagy területet, átlagosan ezer hektárt kell jelenleg felügyeljen egy-egy erdész, mindezt szerinte kicsivel több mint 3 ezer lejes nettó fizetésért. Emiatt irreális az elvárás, hogy minden téren rendet tartsanak. 

A környezetvédelmi minisztérium listája alapján Romániában körülbelül 500 erdészeti hivatal működik körülbelül 6 ezer erdésszel. A 300 millió euróból még legalább 12-15 ezer erdész tisztességes évi fizetése jönne ki, azaz meg lehetne háromszorozni az erdészek létszámát.

Cégek használják ki a magánszemélyek kiskapuját

Nemcsak civil szakértők állítják, hogy hatalmas méreteket öltött a szarvasgombák illegális gyűjtése és kereskedelme. 2024 őszén a Környezetvédelmi Ügynökség is megkongatta a vészharangot amiatt, hogy a kapálók tönkreteszik az erdőket. Laurențiu Alexandru Păștinaru, az intézmény vezetője szerint hiába szerződnek le a cégek egy-egy erdőterületre, egyáltalán nem biztos, hogy be is tudják gyűjteni a szarvasgombát, amiért fizettek. 

Mások ugyanis engedély nélkül és kapálással gátlástalanul összeszedik az érett és az éretlen gombát, hivatkozva arra a törvénypasszusra, hogy magánszemélyek saját célra gyűjthetnek gombát engedély és mennyiségi korlátozás nélkül. A hatóság vezetője azt javasolta, hogy vonják meg a magánszemélyek jogát a szarvasgombák gyűjtésére. Emlékeztetett, hogy a környezetvédelmi minisztérium korábban közvitára bocsátott egy rendeletet, amely szabályozta volna ezt a kérdést, a tervezet viszont elakadt a képviselőházban.

Nyilván nem szimpatikus az ötlet, hogy megtiltsák a magánszemélyeknek a gombaszedést, de ezzel adót is lehet csalni. Múlt ősszel például három Bihar megyei céget gyanúsítottak meg adócsalással és sikkasztással a hatóságok. Állításuk szerint a vállalatok öt év alatt 150 millió lejt könyveltek el a szedegetőknek kifizetett beszerzési tételekként. Így csökkentették papíron a saját profitjukat és a profitadót. Azt használták ki, hogy magánszemélyeknek nem kell bevallaniuk a gombák és erdei gyümölcsök árusításából származó jövedelmüket.

Sorszámmal, igazolással, de csak két hétig lehet bőven gyűjteni

A rendszer legalsó fokát képezők, a gyűjtők Magyarországon sem keresnek vagyokonat, azonban kedvező szezonban szép összegeket kaphatnak a napi munkájuk után. Albert László szerint változóak az árak, a vargányák kilójáért 1500-5500 forintos árat is megadnak a felhozataltól függően, míg más fajok kilónkénti ára 100 és 800 forint között váltakozik. Ha jól összeállnak a feltételek, egy gyűjtő egy nap akár 20 ezer forintot is megkereshet (kb. 280 lej). És ami nagyon fontos: mindezt olyan körülmények között, hogy nem kell rettegnie sem attól, hogy megbüntetik, sem attól, hogy a konkurenciával konfliktusba kerül. 

Magyarországon a begyűjtő cégek igazolással és sorszámmal látják el a szedőket, így tudják magukat igazolni a hatóságok előtt. A szedett mennyiségek után járó illetéketet pedig azok rendezik, akiknek a megbízásából dolgoznak. Az ellenőrzések emellett gyakoriak és szigorúak, nem ritka, hogy a gombászókat megállítják és ellenőrzik, hogy megfelelnek-e a kereskedelmi, illetve a saját célra gyűjtőkre vonatkozó szabályoknak. Így nem kell senkinek attól tartania, hogy meggyűlik a baja az illegálisan gyűjtőkkel. 

Albert László szerint ezzel együtt egyre kevesebb lehetőségük van a szedőknek jó pénzt keresni. Tíz éve még 4-5 hétre kihúzódott a szezon, jóval nagyobb mennyiségeket tudtak szedni, mint mostanában, amikor a szezon lényegében két hétre szűkült. A szárazság miatt Magyarországon kétszer egy hét az évben az az időszak, amikor bőségesen lehet gombát találni.

MEGOLDÁSOK DOBOZA
Mire lenne szükség ahhoz, hogy a kaotikus állapotok megszűnjenek Romániában és ne csak a feketézők és a kupecek járjanak jól?
1. Törvényileg szabályozni kell a vadon termő gombák gyűjtését és kereskedelmét – arányos és szigorú büntetési tételeket kell megállapítani.
2. Meg kell teremteni a gomabaszakkellenőr képzések feltételeit – akkreditáció, állami támogatás az oktatáshoz.
3. Kötelezni kell a gombabevizsgálást a piacokon, feldolgozóknál.
4. Jóval több erdészre és több eszközre lenne szükség, hogy kellő szigorral tudjanak fellépni. Igény esetén a rendőrség, csendőrség, környezetvédelmi őrszolgálat támogassa az erdészeket az erdők felügyeletében.

Nem nézi, nem küldi, nem emlékszik, nem válaszol, nem az ő területe

A különböző hatóságokkal folytatott levelezésünk alapján egyértelműen megállapíthatjuk: általános a fejetlenség a rendszerben. Nem létezik átfogó központi nyilvántartás a begyűjtött és forgalomba hozott gombákról. A hatóságok többnyire megpróbáltak kitérő válaszokat adni, arra hivatkozva, hogy a törvények nem teszik kötelezővé számukra az ellenőrzéseket és a nyilvántartás vezetését.

Lényegében két valamirevaló adatsorra sikerült szert tennünk: a megyei környezetvédelmi ügynökségeknél tárolt listákra az elmúlt 10 év engedélyeiről; illetve a statisztikai hivatal exportra vonatkozó adataira, szintén az elmúlt 10 évre.

Szinte mindegyik megkérdezett civil aktivista illetve szakértő azt nyilatkozta, hogy folyamatosan jelezték a kormányok és a szakminisztériumok felé, hogy gondok vannak, nagyon kellene egy alapos szabályozás. Mindegyik illetékes miniszter megígérte, hogy megoldja a kérdést, de egyikük sem lépett végül. 

A legelső, 2006-os törvény megszavazásakor Korodi Attila volt a környezetvédelmi miniszter. Érdeklődésünkre annyit mondott, hogy nagyon régi ez az ügy, alig emlékszik részletekre, ezért ajánlotta, hogy keressük inkább Tánczos Barnát a kérdéseinkkel. Tánczos, aki 2022-23-ban környezetvédelmi miniszter, 2025-ben pénzügyminiszter volt, jelenleg pedig miniszterelnök-helyettes, vélhetőleg alapos rálátással rendelkezik a témánk minden részletére, azonban nem méltatott válaszra minket. 

Megkerestük a jelenlegi környezetvédelmi minisztert, Diana Buzoianut is, akitől szintén megkérdeztük, szándékában áll-e rendet teremteni. Illetve hogy mit szól ahhoz, hogy az alárendeltségébe tartozó megyei környezetvédelmi ügynökségek olyan fajokra is adnak engedélyt, melyek nem szerepelnek a gyűjthetők listáján (pl. a kábítószer alapanyagként használt légyölő galócára). 

A minisztérium körülbelül egy hónap múlva annyit válaszolt, hogy felsorolta, mivel foglalkoznak (a megyei ügynökségek engedélyeznek, az őrszolgálat büntet), és kijelentette, hogy a 2006-os gombatörvény alkalmazási útmutatóit nem ők, hanem a mezőgazdasági minisztérium kellene kidolgozza. A törvény szövegében a végrehajtással valóban a mezőgazdasági minisztérium van megbízva, mivel 2006-ban az erdők még az agrártárcához tartoztak. De miután átkerültek a környezetvédelmi minisztériumhoz, több mint 15 éve, ez a tárca adja ki a vonatkozó rendeleteket.

A nyitóképen máshol védett császárgalócák (Amanita caesarea) láthatók. Fotó: Molnár Rudolf.

A cikk a Journalismfund Europe támogatásával, a 444.hu-val együttműködésben készült. A 444.hu azt mutatja be részletesen, hogyan épült ki és most hogyan működik Magyarországon a piaci gombavizsgálat.

The post Pusztító gombaláz: korrupció és erőszak szervezi a romániai gombapiacot, az állam hozzá se szagol appeared first on Átlátszó Erdély.